R2-D2 írásai 2.0

.







Éjszakai hajsza






Pedig Jaume Collet-Serra, mint rendező jó ómen volt… nemcsak a Neeson papával korábban leforgatott két filmje volt biztató jel, hanem az azokat megelőző az Az árva is – amit speciel én nagyon kedvelek. Az Éjszakai hajsza viszont kimondottan mélypont lett az életművében, az ő korábbi munkássága, tehetsége egyáltalán nem tartogatta ezt a produkciót - így a gondok forrását talán MEGINT sokkal inkább a forgatókönyvben, illetve annak írójában kell hát keresni. És talán meg is van: a jóembert Brad Ingelsbynek hívják, és eddig egyetlen komolyabb munkája volt, ő írta a Niwrok által is minimum kétséges sikerűnek értékelt az A harag tüze szkriptjét. Ugyanakkor el is érkeztünk az ilyenkor rendszeresen feltett kérdéshez: Hát Hollywoodban nincs egy istenverte MEO??? Hát senki nem olvassa el azt, amit megfilmesít? Hát senki nem elég tökös hozzá, hogy azt mondja: Ember, ezt már előttünk megcsinálták százszor, ember, ez, így nevetsééges???

Jimmy Conlon (Liam Neeson) egy alkoholista vén fasz. MEGINT!!!! A közvetlen felütést átugorva épp egy kocsmában tér magához, ahol seggrészegen az asztalra borulva aludt, s ahol eszébe jut, hogy otthon elromlott a kazánja, ezért letámolyog az alagsorba, ahol a maffiafőnök fia, Danny (Boyd Holbrook) fizet ki két korrupt zsarut. S aki egyébként majd a bajok forrása lesz, két albán (MEGINT) rosszfiú kinyírásával. Ez a Danny egyébként Jimmy gyerekkori barátjának, Shawnnak (Ed Harris) a fia, a 800 dolláros kazánjavítási kölcsön fejében Jimmynek pedig télapót kell játszania Shawnék délutáni családi partiján. Ismerős? Tapló télapó?? Jimmy továbbra is seggrészegen és mikulásruhában azonban majdnem beleesik a kandallóba – szerencséjére a korábbi barát, most nyugalmazott maffiafőnök nem haragszik meg rá, hanem lefekteti aludni.

Azt el is felejtettem mondani, hogy Jimmy MEGINT egy kiégett tömeg/bér gyilkos, akit rémálmaiban kísértenek a megölt áldozatai. Meg azt is elfelejtettem mondani, hogy az egész film 16 óra (kvázi egy éjszaka) alatt játszódik, így minden egyes, Jimmy által alvással és józanodással töltött perc kulcsfontosságú… lenne, ha bármi módon össze tudnám hozni azt az időt, ami a bődületes akcióhalmazra illetve a józanodásra rendelkezésre áll. Ugyanis ha Jimmy olyannyira seggrészeg, mint amennyire azt az elején mutatják, akkor pár órával később nem vezet úgy autót, ahogy vezet, nem bunyózik úgy, ahogy bunyózik és legfőképp nem lő úgy, ahogy. Érdekes, hogy Neesont mostanában majd minden szerepében alkoholistának állítják be – a végén még megvalósul az egész (ha már nem épp azért van mindez). Szóval a részeg télapó hamarosan akcióba lendül, hogy megmentse fiát, Mike-ot (Joel Kinnaman) Shawn apu mindent elsöprő bosszújától.

És ezt is láttuk már. Nem is egyszer. A korábbi munkaadóval szembeszálló bérgyilkos legutóbb épp a John Wick volt, itt Jimmy gyakorlatilag ugyanolyan kutyaszorítóba kerül, csak nem egy nyamvadt kutya miatt. A sok korrupt zsaru között megbúvó jó zsaru koncepciója is tömegcikk, mint ahogy a bérgyilkosra ráküldött másik bérgyilkos is (Bourne). De ezeket még mind el lehetett volna viselni, ha nem megint a megromlott apa-fiú kapcsolat minden másodpercében kínos, hollywoodi módon rendbe hozandó eseménysorára épülne az egész film. Most komolyan?? Nincs jobb ötlet?? Apu bérgyilkos, elhagyja a családot, hogy megmentse őket. Anyu meghal, a temetésen apu nem vesz rész. Fiú berág apura, évekig nem beszélnek. Aztán beüt a krach, apu próbálja megmenteni fiút, amit a fiú nem akar,és apu nem engedi fiút emberre lőni, nehogy ő is olyan legyen, mint ő… hányszor is láttuk már ezt??? Sablon sablon hátán, többen dicsérik a mozi első harmadát, hogy az legalább jó – jó a lófaszt. Ugyanolyan kliséhalmaz, mint a többi része.

Ezek után nem maradna más, mint a jól kivitelezett akció. A kivitelezéssel talán még nem is lenne baj, de olyannyira hiteltelen minden MEGINT, hogy szinte fájt. Azt már említettem, hogy a rendelkezésre álló 16 óra alatt az ember ki se józanodna, nem hogy olyanokat csináljon, mint Jimmy – az alkoholisták szervezetét viszont nem ismerem, lehet, neki ez volt az alaphelyzet a működéshez. No de viszont hogy egy brutális (amúgy jól megkoreografált) verekedés után jóformán semmi külsérelmi nyom ne legyen rajta, az már vicc kategória. Bazzeg, elég éles kontraszt, hogy a most nézett SoA-ban akit pofán vágnak, annak hetekig zúzódásai vannak… nem b+. Itt Neeson papa olyan, mint a Vasember, még a sokadik fej-falba-verés után sem látszik semmi, talán csak a mozi legvégén húzza kicsit a lábát… A lövöldözés külön vicc, ő mindenkit eltalál (még a halál küszöbén is sima fejlövés), de az ellenük kiküldött profi!!! bérgyilkos 4!!! tárat elhasználva csupán lekérgezi a fát az erdőben… anyám…

Annyira buta és nevetséges az egész. Már maga az alapötlet, az apa-fia kapcsolat is kínos, de amit Jimmy, az alkoholista bérgyilkos művel, az röhej. Valahol az Elrabolva2 tájékán elveszett Neeson hitelessége, innentől már inkább Rambo, mint hihető figura. A folyamat nem most kezdődött, de ez az egyik csúcspontja ennek a sztorinak: tőle én azért többet várok, mint egy Statham film agyatlan zúzása. Ebben a moziban (ahogy amúgy a John Wickben Kenau heylett) Neeson helyett simán lehetne Statham is a főszereplő, s abban egyetértek, hogy ez a mozi jobb, mint az Elrabolva3, de maximum egy hangyafasznyival. Pedig a színészeken nem múlik, még mindig bírom kedvenc jedimet, Neesont, mint ahogy bírom Ed Harrist is. A fiatal srácok sem rosszak, és ne feledkezzünk meg a zseniális karakterszínészről, Vincent D'Onofrioról se: nem rajtuk múlt az egész faszság. Hanem a forgatókönyvön.  Mert filmileg néhány egészen érdekes perspektíva feltűnik a moziban, a kamerahasználat, beállítás, mozgás néha szenzációs, mint ahogy az éjszakai NY látványa is, mint háttér. Külön jó poén volt az egyik óriásposzteren a Mad Max Fury Road reklámja – az egész környezet kissé túlzóan zsúfolt, de életszerű. Leszámítva a film többi részét, az idióta rendőrséggel, a mindent túlélő alkoholista főhőssel, a megbocsájtó fiúval meg az egész ezerszer látott történetszállal. Az a bizonyos hangyafasznyi különbség pont 1 %.




56%



.

.






Az útvesztő





EZ után már mindent értek… Ez után a Ruin után abszolút megérdemelten kapta meg az elsőfilmes (és meglehetősen szimpatikus) fiatal director, Wes Ball az Az útvesztő rendezői székét – és ez után a Ruin után egyáltalán nem csodálkozom azon, miért lett annyira jó és hangulatos az utóbbi idők tinifilmjei közül kimagasló The Maze Runner. Ami egyébként nekem már a mozibemutató idején tetszett, még itt a Fórumon is meglehetősen egyöntetű pozitív kritikákat produkált korábban – így kérdés nem volt az újranézés… sőt, tekintve a BD egészen kimagasló technikai paramétereit, szívesen fogok majd a második rész bemutatója előtt is elmerülni az útvesztő titokzatos világában…

Thomas (Dylan O'Brien) egy fiatal srác, aki egy liftben tér magához: a lift pedig egy totál ismeretlen helyszínre, totál ismeretlen srácok közé repíti. Amúgy ezzel a lifttel túl is vagyunk a történet legnagyobb ökörségén, miszerint honnan és milyen mélyről is jön az a szerkezet, mikor annak irányítása, indítása???  a földfelszínen van – de igazából mindegy is. Ekkor, ez még abszolút nem számít, s később sem fog, csak a teljes film ismeretében – no meg a lögybölő kifejezés iránti vadászatban, ld. xpress - szúrt szemet. Szóval Thomas felér a felszínre, egy csapat fiatal srác fogadja, akik igyekeznek a beilleszkedését megkönnyíteni: ugyanis ő még saját nevére sem emlékszik, fogalma sincs, honnan jött és miért van itt. A bizonytalanságban tartás egyben aztán a feszültségkeltés egyik legjobb eszköze is lesz majd, hisz mi is Thomassal együtt fedezzük fel ezt az idillinek tűnő világot, a Tisztást. A mozi első harmada egy tök jó kis karakterkalauz az új helyszínen, a 30 méter magas falakkal körülvett mesterséges élettéren, ahol nagyon hamar nyilvánvalóvá válnak Thomas (és a nézők) számára a kis közösség erőviszonyai. Nekem tök bejött az önfenntartó életre berendezkedett mini civilizáció, a mindenkinek a közösség érdekében meglévő – esetleg képességeinek megfelelő – feladata. Külön jó pont, hogy a gyerekek (mert mind azok) ösztönösen tisztelik és vezetőjüknek választották azt az Albyt (Aml Ameen), aki három évvel ezelőtt az első volt ezen a világtól elzárt helyen. A hely ugyanis egy átkozott csapda, a néző számára (bár, most így belegondolva picit talán fura is, hogy csak a néző számára) pedig nyilvánvaló, hogy a fiúk kísérleti patkányok egy útvesztőben…  

Szó szerint, ugyanis az egész film legjobb, legzseniálisabb része maga az útvesztő. A Tisztás köré épített, folyamatosan változó gigászi építmény lenyűgöző: mind képi világát, mind összetettségét, mind pedig szerepét tekintve a moziban. Ehhez kapcsolódóan annak felderítése is az: a futók, akik feltérképezik az egészet, keresve a kiutat belőle, nagyon jó ötletnek bizonyultak - itt jegyzem meg, hogy az egyik futó, a Minho nevű srác (Ki Hong Lee) állandóan a Lostos Jint juttatta eszembe. Persze, az egész az Az útvesztő ugyebár Thomas kalandja, ő az összes esemény katalizátora, ő a nyughatatlan fiú a történetben: hamarosan aztán ő lesz a másik futó Minho mellett. Ő lesz az újjászerveződő csapat új vezére, az egész sztori az ő hátán fog pihenni. Thomas a franchise lelke, mégis… mégis, az egész film ismeretében hihetetlen módon sikerült a Thomason kívüli társaság fontosabb elemeit, szereplőit is megragadni. Nagyon jól sikerült a csapat hierarchiáját bemutatni, hiteles és életszerű mindaz, amit a fiúk egymással, egymásáért tesznek, mint ahogy azok a reakciók is totál hitelesek, amit Thomas feltűnésére és „szarkeverésére” adnak. Még Gally (Will Poulter – Narnia3), mint a változások legnagyobb ellenzője, gyakorlatilag Thomas ellenfele, sem vált át tettei által valami hiteltelen figurába, még tőle sem – érezve szerepének negatív szükségességét – tudunk teljes mértékben elszakadni. Ráadásul tök jó karakteres arca van, az a tipikus filmbeli gonosz kinézet… Vele szemben a másik véglet ugyebár az Aliens kislányának a nevét??? viselő Newt (Thomas Brodie-Sangster - Trónok harca), aki viszont pont ártatlan képével, boci szemeivel az örök jó és áldozat (lesz) a filmekben. No meg aztán ugyebár érkezik közéjük az első és egyetlen lány, Teresa (Kaya Scodelario), akit azonban végre valahára nem a fiúk közti rivalizálás kiélezésére használnak – legalábbis ebben a filmben még nem -, hanem csupán Thomas öntudatra ébredésének kiváltójaként. Tetszett ez a megoldás, hisz a filmek többségében azért ez máshogy lett volna…

Thomas kíváncsisága aztán egy végzetes, de bátor felfedezésben ér véget, a film utolsó harmada pedig egy őrült akció és rohanás, ami egy újonc néző számára talán megdöbbentő csavarban érhet véget.  De ezen igazándiból nincs is mit csodálkozni, már eleve a film stílusa és célközönsége miatt sem: a pár éve előtérbe kerülő young adult -filmek épp a középiskolás, fiatalabb korosztályt próbálják megszólítani, velük próbálják a különféle filmes zsánereket megismertetni, a saját korosztályukat helyezve a középpontba. A tapasztaltabb nézők azonban láttak már ilyet, a THX 1138 és a Logan futása is hasonló tőről fakad, az embercsoport megfigyelése, a legerősebb egyed kiválasztódása egyáltalán nem újdonság, az útvesztő kiszámíthatatlansága pedig a Kocka-filmek legjobb pillanatait idézi. Az Az útvesztő igazi varázsa mégiscsak az, hogy képes túllépni a tinifilm korlátain, az idősebb nézőknek is működhet ez az egész – talán jobban, mint társaik -, mert kimondottan okosan van felépítve hozzá az egész mozi. Nekem egyes-egyedül a Siratókkal volt bajom (másodjára is): nem elég, hogy gyakran alig látni belőlük valamit, de a lények ezzel a hibrid anatómiával kimondottan buták és hiteltelenek számomra. Nem is egészen értem már felépítésüket sem, meg tulajdonképp szerepüket sem – Thomas nélkül aztán az Alapító Atyák várhattak volna, míg valaki is szembeszáll ezekkel a robotskorpiókkal…

Na mindegy, ezen végképp nem múlt semmi. Ez a mozi így is simán veri az elmúlt évek összes hasonló stílusú filmjeit, az összes kibontakozóban lévő franchise közül ennek várom legjobban a második felvonását.




85%



Akkor már csak Az útvesztőt kell "kipirosítani"    - Megtörtént.




.

.






Time lapse





Alapban a time-lapse egy fotózási technika, amikor a hosszú idő alatt felvett képeket utána rövid időn belül lejátsszák: a filmszerűen megjelenítés a nézőben  így az idő múlásának érzetét kelti, ezért nevezik az idő fotózásának is. No. Ez az, aminek köze nincs a filmhez – hiába van benne idő is és fényképezőgép is – ez az, ami rendesen becsaphatja cím tekintetében a fotózáshoz értő egyéneket.  Maga a terminus egyébként az idő múlását is jelentheti, ami értelmezés ugyan ráhúzható mozira – no de hát ez meg milyen hülyeség? Az időnek az a dolga, hogy múljon…

Némi támpontot nyújtva az egészhez, két alkotás jut eszembe a Time lapse-ról. Az egyik mindenképp a Flashforward, amiben a szereplők előretekintettek saját életük egy-egy szakaszába, a másik meg természetesen a zseniális Időbűnök, annak is azon aspektusa, mikor is Hector kényszeredetten próbál mindent úgy csinálni, ahogy azt látta – a "ne baszakodj az idővel" elv alapján. A Time lapse ezen két ötlet ügyesen összegyúrt kombinációja, a maga mércéjével egészen zseniális mozi – ugyanakkor sajnos kétségtelenül érezni rajta a minimál költségvetéséből eredő hiányosságokat is. Éspedig nem azért, mert olyan technikai szükségletei lettek volna, amikre dollármilliókat kellene költeni, hanem az egész díszlet, környezet, háttér, kiegészítő cselekményrendszer zavaróan és egyben olyannyira hiányos, hogy az már a történet komplexitását, a karakterekhez való kötődések kialakulását befolyásolja. Gyakorlatilag két szoba, meg egy kis járdaszerűség az egész díszlet - akár az én udvaromban is forgathatták volna, velem meg a szomszédjaimmal. Ettől még persze az, amit látunk, lehet nagyon jó – az is – de az emberben ott a kisördög, hogy bizony némely bővítéssel milyen ütős kis darab lehetett volna ez. Mondjuk… színházba könnyebben adaptálható így…

Finn és Jasper jó barátok, Callie pedig Finn csaja. Hárman laknak egy közös apartmanban, Callie dolgozik valahol, Finn az apartman telep gondnoka – Jasperről meg semmit sem tudunk meg. Maximum annyit, hogy szenvedélyes szerencsejátékos – ez egyébként fontos lesz később. Finn egyébként amatőr festő is, egy ihlet nélküli amatőr festő, a film elején pedig hármójuk között még minden rendben is van. Egyik nap aztán a szemközti lakás lakója után nyomozva bejutnak annak lakásába, legnagyobb megdöbbenésükre pedig találnak egy hatalmas fényképezőgépet az ő ablakukra irányítva, valamint megszámlálhatatlanul sok fényképet a falon. A kezdeti felháborodásuk – miszerint a vén tata kukkol utánuk – aztán átvált hitetlenkedésbe és értetlenkedésbe, mert a gép egy nappal előre fényképezi őket. Pontosabban: este nyolckor készít egy képet a következő este nyolc órás állapotukról a szobájukban. A Time lapse pedig arról szól, hogy a három fiatal mit kezd azzal az információval, hogy tudják, mi lesz egy nap múlva. Mindhárman saját vérmérsékletük szerint reagálnak, s mindhárman át is alakulnak közben. Leginkább majd Jesper – de nem mesélek többet, mert lelövöm a poénokat. Legyen elég annyi, hogy TERMÉSZETESEN a kezdeti idilli állapot lassan összeborul, a kis csapat pedig totál kifordul magából.

Zseniális alapötlet, nem? Talán épp ebből kifolyólag is, de nekem összességében kifejezetten tetszett. Jó kis csavarok vannak benne, még a legvégére is jut egy nagyobbacska, ami totál meglepetés: forgatókönyvileg úgy gondolom, nagyon egyben van az egész. A mindösszesen 7+1 szereplőt mozgató agyalós kis film (műfajilag elég nehéz besorolni) számos remek ötletet tartalmaz, s néhány egészen megdöbbentő fordulatot, számomra csupán a közepén ült le egy kicsit. Tetszett, hogy a már említett "ne baszakodj az idővel" szabályhoz való görcsös ragaszkodás egyre durvább eseményeket eredményezett, tetszett, hogy már azon érdemes elgondolkodni, hogy vajon kötelező-e mindent úgy csinálni, mint a fényképen lesz. Vagy esetleg a BTTF szindróma lépne fel és átalakul a fénykép, ha változtatnak rajta? Tetszett, hogy sokszor épp a tudatlanság alakította olyanná a valóságot, amit a kép ábrázolt. A három fiatal színész tök jó volt, szerintem simán viszontláthatjuk őket még nagyobb produkcióban – mint ahogy az elsőfilmes rendező/forgatókönyvírónak, Bradley Kingnek is kijár ezek után egy komolyabb munka.

Mindezen dicsérő gondolatok mellett azonban végig volt néhány zavaró tényező nézés közben. Egyrészt a már említett hiányos háttér, s ezzel együtt a szereplők hiányos motivációi. Miután nem nagyon hagyjuk el a két lakást, ezért nem is léphetünk ki a napi mókuskerékből: érzésem szerint a mozi túlságosan is az esti nyolc órás beállításokra fókuszál – hogy mi történt napközben, az totál hanyagolva van. Márpedig néhány viszony, néhány karakter tekintetében igazán jó lett volna többet megtudni, így pl. a váratlan idősebb női szereplő feltűnése is lóg a semmiben (de így Ivánék is csak egy erőltetett figurák a semmiből). Az egyre nehezebben megvalósítandó fényképek iránti görcsös hajsza lendületében totál elsikkadnak a személyek, így a végére, a puzzle kirakásakor az embernek van egy olyan érzése, hogy nem is ismeri azokat az alakokat, akikkel együtt töltött 104 percet. Csak a „mindfuck” volt fontos, minden a jövőbeni fényképeknek van alárendelve – néha meglehetősen ad-hoc módon.

A másik pont ehhez kapcsolódik: egy idő után folyamatosan azon gondolkodtam, hogyan jön össze a jelen a jövővel. Ezt egyébként még emésztenem kell, a mérleg melyik serpenyőjébe tegyem (természetesen részben jó dolog is), hisz az egész filmnek ez a lényege, de bizonyos pontokon olyan szinten összefolyt a múlt a jelennel és a jövővel, hogy néha elvesztettem a fonalat. Egészen pontosan azon  járt az agyam, hogy ha a jelent látjuk, akkor azt a jövő hogy határozhatja meg a látott formában, illetve mennyire szükségszerű a fényképeken látottak bekövetkezte. Miután tudatosan használták fel a jövőt a jelen befolyásolására, mennyire változtatják meg azzal azt a jelent, ami kihatással van arra a jövőre, amiből megváltoztatták azt. Pontosan Callie esetében lesz ez majd lényeges, ugyanis bizonyos pontoknál az egész mozi próbál átváltani valami csavaros időhurkos/utazásos filmbe… de annak alapos megértéséhez sokszor nem elég a kapott információ. Nem tudom ezt jobban elmagyarázni, de az egyre gyakoribb üzengetés számomra félrevitte a filmet: mintha minden csak arra ment volna ki, hogy minél jobban lepjük meg a nézőket – néha talán az átgondoltság rovásásra.  A legutolsó snitt azonban még így is kegyetlen jó lett…

Amúgy rendben van az egész, tekintve a viszonylag rövid időintervallumot, talán a sok hulla sem hiányzik senkinek, magán a képeken és azok hatásán meg tovább elmélkedek. Egészen pontosan érdemes a végeredmény ismeretében újranézni, hátha megvilágosodok a különböző síkok egymásra hatásában.





80%



.

R2-D2 írta:

Time lapse

Az egyre nehezebben megvalósítandó fényképek iránti görcsös hajsza lendületében totál elsikkadnak a személyek, így a végére, a puzzle kirakásakor az embernek van egy olyan érzése, hogy nem is ismeri azokat az alakokat, akikkel együtt töltött 104 percet. Csak a „mindfuck” volt fontos, minden a jövőbeni fényképeknek van alárendelve – néha meglehetősen ad-hoc módon. Mintha minden csak arra ment volna ki, hogy minél jobban lepjük meg a nézőket – néha talán az átgondoltság rovásásra.  A legutolsó snitt azonban még így is kegyetlen jó lett… Amúgy rendben van az egész, tekintve a viszonylag rövid időintervallumot, talán a sok hulla sem hiányzik senkinek, magán a képeken és azok hatásán meg tovább elmélkedek. Egészen pontosan érdemes a végeredmény ismeretében újranézni, hátha megvilágosodok a különböző síkok egymásra hatásában.

80%

Akkor ezt is beírhatjuk az "ugyanúgy láttuk" rovatba .

Spoiler:

.

R2-D2 írta:

Spoiler:

Spoiler:

.

Niwrok írta:

Spoiler:

.

Na hát pont az ilyenekre (esetleg nem konkrétan erre) utaltam azzal, hogy meglehetősen hiányos a háttér és túlságosan a 8 órás képekre fókuszálnak.

Vártam már, hogy mit írsz majd a Time Lapse című filmről. Én éppen 80-ra tippeltem, hogy annyit adsz majd neki. Nagyjából hasonlóan gondolom én is, mint ahogy te leírtad.

cs-robert írta:

Vártam már, hogy mit írsz majd a Time Lapse című filmről. Én éppen 80-ra tippeltem, hogy annyit adsz majd neki. Nagyjából hasonlóan gondolom én is, mint ahogy te leírtad.

Hehe, ennyire kiszámítható lennék???

Amúgy ezt tényleg ugyanúgy látjuk mindhárman (gondolom azért Niwrok írását is olvastad), de talán maga a mozi nem is ad nagyon más értékelési lehetőséget. Jó volt, de nem áll-leejtő. Ötletes, de picit szegényes. De mindenekelőtt örvendetes, hogy a mainstreamtől eltér.

R2-D2 írta:

cs-robert írta:

Vártam már, hogy mit írsz majd a Time Lapse című filmről. Én éppen 80-ra tippeltem, hogy annyit adsz majd neki. Nagyjából hasonlóan gondolom én is, mint ahogy te leírtad.

Hehe, ennyire kiszámítható lennék???

Amúgy ezt tényleg ugyanúgy látjuk mindhárman (gondolom azért Niwrok írását is olvastad), de talán maga a mozi nem is ad nagyon más értékelési lehetőséget. Jó volt, de nem áll-leejtő. Ötletes, de picit szegényes. De mindenekelőtt örvendetes, hogy a mainstreamtől eltér.

Persze, olvastam Niwrok írását. Szerintem is jó volt, hogy eltér az átlag filmektől. Amikor néztem, akkor rögtön arra gondoltam, hogy nagyon kíváncsi vagyok, hogy te mit írnál róla, azért ajánlottam neked. Én már újra is néztem, hogy a vége ismeretében milyennek látom. Nekem másodjára is tetszett, én is olyan 80%-osnak látom. Szerintem jól állt neki ez a minimalista stílus. Biztosan nagyon kevés pénzből hozták össze. Persze vannak, hibái, de vannak ennél sokkal gyengébbek is mostanában. Itthon szerintem ennek a megjelenésére semmi esély nincs. De ha valamikor megjelenik az angoloknál vagy a németeknél, akkor valószínűleg meg fogom majd venni, ahogy a ti hatásotokra megvettem a Triangle BD-t is.

.






Sons of Anarchy S2






„Mikor vége lett, az jutott eszembe: ilyen az, mikor a saját szarod szépen, lassan a nyakadba borul. Hacsak nem lesz változás…”

Hát, nem lett… Az a bizonyos szar nagyon sokáig benne maradt abban a bizonyos biliben, s nemhogy a nyakukba borult volna, inkább csak gyűlt hozzá egy jó adag. Igazából nem is értettem, mit akarnak az írók azzal a drámával, amit az évad végére kitaláltak – hisz annak súlya olyan nagy volt, hogy azt gondoltam, hitelesen nem lehet elkerülni a történetbe kódolt robbanást. Bíztam benne, hogy nem fognak egy esemény eltitkolásán epizódokat ülni, bíztam benne, hogy a korábban megismert karakterek jellemvonásaira építve néhány fejezeten belül valami nagyon durva leszámolásba csöppenek – áááá, nem. Képesek voltak 8!!! részen keresztül tologatni az egészet, képesek voltak azt elérni nálam, hogy már-már a kaszálás szélére kerültem, annyira rétestészta jellege lett az eseményfolyamnak… legalábbis ezen aspektusának.

Az évad első kétharmadában nem történik semmi. Vagyis, ez nem egészen így van, de a konkrét, várt ügyben nem történik semmi: helyette az írók csináltak még egy drámai eseményt – amit aztán megint dugdostak 8 részen keresztül. A SoA S2 nagy része azzal telik, hogy van két bődületes, gyomorforgató és felháborító titkunk, amit kínkeservesen tologatnak, nehogy kiderüljön. Igen ám, de a nagy halogatásnak ára lesz: egyrészt a komplett szereplőgárda totál idiótává válik a néző szemében: aki tudja a titkot az azért, mert nem tesz semmit, aki meg nem tudja, az meg azért, mert nem veszi azt észre. Másrészt viszont az évad végére mindkét esemény által kiváltott megdöbbenés érzése a múlté (még így, darálva is), így az arra adott finálébeli reakciók nagyjából vállrándítással elintézhetők. Hiányzik a bosszú, az édes bosszú mögötti érzelmi töltet – az elégtétel érzése ugyan megmarad, de ez maximum parázsló hamu a gyűlölet lobogó tüze helyett. Persze, semmi nincs ok nélkül, az évad végén az ember érti, érzi, mi miért történik – de menet közben, akkor, ott, csak az értetlenség van.

A SoA motoros klub élete alaposan felfordul, mikor is Charmingba új kakas érkezik: Ethan Zobelle (Adam Arkin), a nagypénzű szivarárus, aki a kisvárosban próbál terjeszkedni, nem nézi jó szemmel, hogy Clayék a mexikói és a néger bandáknak is fegyvert adnak el. Zobelle ugyanis a White Power nevű, árja csoportosulás egyik mecénása, a háttérből irányító, pénzes faszi, egy újnáci kisgóré, aki kőkemény ellenfél lesz a fiúk számára az évadban. Okos, pénzes, számító és kemény, a SoA kevésbé racionális, sokszor érzelmekből működő szervezetének épp ellentéte – tökéletes provokatőr, a motoros banda minden indulatát kihasználja. Jó poén volt, hogy egyik segítőjét A.J. Weston néven az a bizonyos Henry Rollins játssza, akit én még a Rollins Band nevű metál formációban ismertem meg – a faszi kinézetre a legtökéletesebb idióta fajgyűlölő. Szóval, Zobelle kikezd a SoA-val, s az évad elején olyat tesz, amitől egy ideig kerestem az államat: a klub egyik nőnemű tagját megerőszakoltatja, így üzenve a SoA-nak, hogy hagyják abba a színesekkel való üzletelést. Igen ám, csakhogy a nő nem adja át az üzenetet, így a motorosok nem tudnak arról, mit kéne abbahagyniuk: Zobelle pedig kénytelen újabb és újabb csapdába csalni őket – építve a klubvezér, Clay forrófejűségére is.

Az évad első kétharmada tulajdonképp egy összetett hatalmi harc részben Zobelle és a klub között, részben pedig Clay és Jax között. Az talán tényleg erős túlzás, hogy nem történik semmi, mert a fiúk megjárják a börtönt is, többen közülük kórházban kötnek ki, Zobelle ügyeskedése miatt teljesen kicsúszik alóluk a talaj, már-már az összeomlás szélére kerülnek – de mégis: én az egészet totál felesleges időhúzásnak éreztem. Hiába volt egy jó kis motoros fegyvercsempészes epizód, volt egy fejvadászos begyűjtés, majd egy qrva jó kiszabadítás, egy jó kis börtönös fejezet, s hiába zajlott az élet klubon belül és kívül is. Megint leég egy épület, beindul a SoA pornóbiznisz, Clay és Jax egyre távolabb kerül egymástól – de mégis: az a sok WTF pillanat, amiktől az első évadban el voltam ájulva, itt mind hiányzott. A háttérben ugyanis ott a két titok, amik ha kiderülnének, alapjaiban ráznák meg az egész közösséget – viszont miután 5-6 epizód után sem robbant a bomba, nem jött a golyózápor, kicsit kezdett az egész érdektelenné válni. Ennyi időt elpazarolni – a pont ezen okok egyikéből felhúzott – elnök vs. alelnök konfliktusra szerintem hiba volt. Ja, hogy aztán minden egyszerre zúduljon a nyakamba négy résszel a vége előtt…

Viszont ha már történetben nem tudtam úgy elmerülni, ahogy szerettem volna, kamatosul megkaptam mindezt a karakterekben. Kérem szépen, amit itt az írók a szereplőkkel műveltek, az zseniális. Olyan szinten manipulatív az egész, olyan szinten – hitelesen!!! – képesek voltak átformálni gyakorlatilag bárkit, hogy az szenzációs. Az eddig is úgy volt, hogy a SoA tagjai, bármennyire is törvényen kívüliek, a szerethető figurák a sorozatban, de az évad végére azt is elérték, hogy még a legnagyobb gecit is lehetett sajnálni. Emellett az ártatlan doktornőből egy felszabadító jobbegyenes kíséretében egy tökös csajt csináltak, az anyatigris Gemma pedig az undorító nagyképű madamból egy sajnálnivaló anyuka lett. Apropó. A múltkor Claire Underwoodnál csodálkoztam el, hogy egy jókor elejtett mondattal mennyi mindent elért – itt Gemma vallomásának hatásától dobtam egy hátast. Egyszerűen annyira intuitív, annyira nagyszerű volt a nőtől akkor, ott és úgy az egész, hogy le a kalappal: gyorsan el is feledtem minden negatív érzésemet az ő ügyével kapcsolatban. Hale, a jövendő rendőrfőnök - némi kitérő után egyre szimpibb, de még az ATF-es picsa, Stahl is képes volt emberi lenni, sőt, azzal, hogy Westont felültették, a végére még őt is egy szegény bolondnak lehetett tartani. Mindezekhez ugyebár jön még Tig esete az udvaron, aztán Chips ír múltja, de a fiúk közül a prímet egyértelműen Opie vitte el. Az egész második évad sokáig elsősorban a karkaterekről szólt nekem – no meg erről az eszement fináléról az írekkel. Az beszarás…

Egyébként az egész érezhetőbben jobban össze van rakva, sokkal kevésbé tűnt epizodikusnak.  Érezhető a történet íve, az egyes részek szorosan követik egymást és erősebb ok-okozati összefüggésben vannak. Darálva – legnagyobb örömömre – totál filmszerű az egész, egy nagy, gigászi kaland a SoA tagjaként. Azt meg, hogy a szokásos sorozatos idiótaságok ebben is benn vannak, ennyi megnézett sorozat óra után a műfaj természetes velejárójának veszem, emberek kerülnek parkoló pályára, majd kerülnek elő ismét (a tűzből is még csak az egyik bukkant fel), fontosnak tűnő szálak vannak mellékvágányra téve, a kamera annyira a főszereplőkkel közlekedik, mintha Charmingban más nem is élne. De ha jobban belegondolok, már magának az egész klubnak, a kisvárosnak, a hatóságoknak a működése ilyen formában életszerűtlen … mindegy, ez a SoA fiktív világa, amiben  szívesen merülök el majd újra. Viszont ez a sok tökölés miatt ez most csak:


80%



S ha már a múltkor elkezdtem, maradok stílusos. Ismét egy jó kis soundtrack az évad végéről...








.


.

És akkor Niwrok:

Spoiler:

R2-D2 írta:

És akkor Niwrok:

Spoiler:

Köszi .

A sorozatokból, amit én nézek, te meg nem is akarsz, esetleg kérsz hasonló gyűjtést a jobb pillanatokból ? Pl.: Bates Motel ?
.

Niwrok írta:

Köszi .

A sorozatokból, amit én nézek, te meg nem is akarsz, esetleg kérsz hasonló gyűjtést a jobb pillanatokból ? Pl.: Bates Motel ?
.

Ki mondta, hogy nem is akarsz?? Mindent akarsz, csak be kell osztani...

Érdekel a Bates Motel is, az A sebész is, a Banshee is, talán csak a Törtetők, a Terápia, meg a Mr. Selfridge nem. Azokból jöhet!!

R2-D2 írta:

...talán csak a Törtetők, a Terápia, meg a Mr. Selfridge nem. Azokból jöhet!!

Hááát... a Törtetőkben lenne egy rakás idézhető sztori és beszólás, de azt a sokéves tervemben sem gondolom újranézni... legfeljebb a filmből majd szemezgetek . A másik kettő kb. alkalmatlan erre . Így annak örülök, hogy azért akadnak még általam (is) ajánlott sorozatok a listádon .
.