Niwrok írásai 1.0

.
The Visit



Becca és Tyler két tizenéves, akik azért, hogy az anyjuk nyugodtan elmehessen egy egyhetes karibi hajókázásra az új pasijával, vállalják, hogy arra a hétre elutaznak a nagyszülőkhöz, akiket az anyjukkal való rossz viszony miatt eddig még egyszer sem látogattak meg. Becca ezt az alkalmat ragadja meg arra, hogy a leendő filmes karrierjére gyakoroljon, meg reméli azt is, hogy az egy hét alatt fellebben a fátyol, miért is ez a családi távolságtartás. "Nana" és "Pop Pop" lelkesen fogadják az unokákat, örülnek, hogy milyen tehetségesek, a nagyi azonnal sütit süt, a nagypapa megmutatja nekik, hogyan zajlik az élet a mindentől elég távol eső, elzárt kis tanyán, ahova nem hogy a madár, de a térerő sem nagyon jut el. A papi első este elmondja a gyerekenek, ők már öregek, ezért kicsit rigolyásak, így például ragaszkodnak ahhoz, hogy fél tízkor "takarodó" van, ami után jobb is, ha nem mászkálnak a szobájukon kívül, a másik pedig, hogy tapasztalhatnak furcsaságokat, hallhatnak ezt-azt, de ez az öregeknél előfordul, de nem sokkal több ez sem, mint amikor valaki alvajár. A gyerekek persze, hogy nem bírják ki, mikor a falánkság, mikor a kíváncsiság vagy az aggódás miatt szegik meg a "házirendet", és azt, amit ezek keretében tapasztalnak, az idő előrehaladtával a nap egyre nagyobb részében, azt egyre kevésbé tudják azzal magyarázni, hogy a nagyinak gyomorrontása és demenciája, a papinak meg inkontinenciája van, úgyhogy alig várják, hogy az anyjuk értük jöjjön.

Nem tett jót a filmnek, hogy már bőven azelőtt akadtak vele gondjaim, hogy a két "creepy" kis öreg felbukkant. Rögtön ott a blőd, az elképzelhetőség határait feszegető alaphelyzet, mert ugyan múltkor nézve a Nagy füzetet ott még menteni tudtam, hogy jó, hát a háborúban előfordul, hogy nem lát más lehetőséget a gyerekei nagyobb biztonságáért az ember, és elviszi őket a sosem látott nagymamához, akitől annak idején úgy menekült el ő maga is, hogy vissza sem nézett évtizedekig... de az legalább nem egy nyaralás volt, és nem csak úgy felrakta az anya a két kölyköt a vonatra, mint a csomagot. Az már nagyobb baj volt, hogy a mellékszereplők többsége elmeroggyantként viselkedik, akiknek mondjuk elég meglátni egy kamerát, és máris kényszer éreznek, hogy felidézzék a megyei Barátok Köztben játszott epizódszerepüket, illetve hogy miket játszottak az iskolai színjátszó körben vagy harminc éve. Ezen tudott még tovább rontani a már megint teljesen nevetséges found footage technika, mert jó, forgasson a csaj és a srác dokumentumfilmet akár úgy is, hogy a párbeszédek során olykor egymást veszik, hogy mindketten látszanak, meg a para közben világítsanak vele éjszaka, hogy lássanak is valamit, de amikor a nagyi csak azért veszi le a polcról az elrejtett kamerát, viszi magával és teszi le utána a földre, hogy lássa a néző, mit csinál, Becca meg a végén már a kilincset is a kamerával veri le, anélkül, hogy annak letörne egy alkatrésze vagy berepedne az üvege, az már túl erős volt. A tűrőképességem amúgy is tesztelte addigra már Tyler, mert elég tenyérbemászó a kis lurkó, de a legrosszabb, amikor rappel, mert ő ugye ilyen önjelölt youtube-sztár, akinek a négyből az egyik videóját már 345-en megnézték   ...

Kár is ezekért a bakikért, mert Nana és Pop Pop egyébként mindent megtesznek azért, hogy a nézőre ráhozzák a frászt. Ijedezni nem hagyon lehet, még az egyetlen működőképes jumpscare is annyira ótvar, annyira előre látszik, hogy meg sem rezzentem tőle. Az egyre újabb és újabb bolondériák és azok felbukkanása a váratlan pillanatokban, a nyomasztás és a feszültség viszont nagyon jók, és ettől a hangulat is. Mint egy kaleidoszkóp a szellemi leépülésre, amihez hasonlót nemrég láthattunk a Mercy-ben, és bár mi tudhatjuk, hogy horrort nézünk, ezért feltételezzük, hogy van valami a háttérben, de a gyerekeknek ők lehetnek egyszerűen csak a nagyszülők, akiket ciki lenne cserben hagyni, megbélyegezni, legalábbis amíg nem bizonyulnak közveszélyesnek, csak esetleg "fogócskáznak", "puskát tisztítanak" vagy megkérik Beccát, hogy takarítsák ki a sütőt, jó mélyre benyúlva (erősen Jancsi és Juliska a jelenet). Igazán ezért érdemes megnézni a filmet, Deanna Dunaganért, ahogy átváltozik a tiszta és a... "kevésbé tiszta" pillanatai között.

M. Night Shyamalan még mindig próbálkozik, és ha a néző ismeri, de kedveli a sablonjait, amik a legtöbb horrorfilmnek amúgy is vannak, akkor nagy csalódás nem érheti a The Visittel sem. De éppen az ismerőinek nem fog ez horrorfilmként működni, köszönhetően a "csodagyerek" elavult eszköztárának és jól ismert fordulatainak; akkor már inkább érdekesebb az ezúttal is meglevő drámai háttér és a tanulság, hogy mennyire fenntartásokkal, félelmekkel viseltetünk az öregek, az öregedés iránt... meg szól a családi konfliktusok feloldásának és kommunikálásának fontosságáról, mert ha puszta sértettségből és/vagy bűntudatból kiteszed egy ilyen hétnek a gyerekeid, csak hogy nyaralhass, akkor egy címeres hülyepicsa vagy!

7/10
.

Niwrok írta:

.
The Visit

... mert ha puszta sértettségből és/vagy bűntudatból kiteszed egy ilyen hétnek a gyerekeid, csak hogy nyaralhass, akkor egy címeres hülyepicsa vagy!

7/10
.

Nálam akkor is, ha ez háború idején van. De ez nem ide tartozik.

Köszi az írást, ezt is felírtam, eddig minden Shyamalan filmet láttam, ez sem fog kimaradni... valamikor...

Amúgy ennek az előzetesére még anno fel is figeltem, de a nagy dömpingben ki is ment a fejemből.


.

Niwrok írta:

.
Félvilág

Az év eleji kiéhezettség után most már bőven túlléptem azon, hogy "Végre magyar film!", így az elvárásaim is nagyobbak, a Félvilág pedig ezen a "nehezített pályán" ért el igen magas tetszési indexet. Lehet akár a tévéjátékok feltámadásának is tekinteni, vagy különlegességként, ami a témáját és a felidézett kort illeti, amivel a néző kellemes izgalomban és feszültségben tölthet el másfél órát, amivel egy 100 éves magyar "kék fény"-hírt és annak hátterét is megismerhet.

8/10

Gyors voltam?

Miután oly szépen leírtál mindent, csak röviden...

A helyzet az, hogy olyan szinten nem vagyok képben a hazai filmgyártással, hogy ezt a mozit (is) képes voltam úgy nézni, mintha külföldi alkotást látnék: Kulkán kívül az égvilágon senkit nem ismertem a filmben. Egyedül Dorkáról hallottam már, de a névhez nem tudtam arcot társítani. Szóval ez nekem elsősorban nem is magyar film volt hanem csupán csak egy (tv)film, aminek még csak nem is feltétlenül Magyarországon kell, hogy játszódjon. E szempontból pedig kifejezetten dicséretes, hogy nem lehetett megmondani róla elsőre, hogy hazai készítésű...

Tetszett. Talán icipicit kevésbé, mint neked, de tetszett. Az eleje kissé vontatott, míg a három nő közti valós kapcsolati háló kialakul, addig meglehetősen lassú a film. Nem tudom miért, de nem egyszer volt Abigéles érzésem, talán a hasonló öltözködés, talán a vallás miatt (holott egy 40 évvel korábban játszódik). Ahogy a felszín alatt megbúvó konfliktus viszont felszínre tör, ami a két nő között évek óta lappang és most kiborul, az nagyon bejött. Tetszett az új szobalány ártatalansága is, de a prímet egyértelműen a két főszereplő ő viszi.

Csupán két dolog van, ami zavart: az egyik az, hogy magyar létemre alig értettem néha, mit beszélnek. Ez a motyogás... bazzeg, színészek, hát nyissák ki a szájukat, tanuljanak meg érthetően beszélni... Lehet, ha lenne ebből egy normális hangkeverésű anyag, akkor ez más lenne, de így, a letöltött Duna TV felvétel roppant zavaró volt.

A másik meg, amit te is írtál: ez nem fér bele négy napba. Kizárt. Inkább négy hétbe.

Nekem olyan 70-75%


.

R2-D2 írta:

Niwrok írta:

.
Félvilág

Az év eleji kiéhezettség után most már bőven túlléptem azon, hogy "Végre magyar film!", így az elvárásaim is nagyobbak, a Félvilág pedig ezen a "nehezített pályán" ért el igen magas tetszési indexet. Lehet akár a tévéjátékok feltámadásának is tekinteni, vagy különlegességként, ami a témáját és a felidézett kort illeti, amivel a néző kellemes izgalomban és feszültségben tölthet el másfél órát, amivel egy 100 éves magyar "kék fény"-hírt és annak hátterét is megismerhet.

8/10

Gyors voltam?

Miután oly szépen leírtál mindent, csak röviden...

Tetszett. Talán icipicit kevésbé, mint neked, de tetszett. Az eleje kissé vontatott, míg a három nő közti valós kapcsolati háló kialakul, addig meglehetősen lassú a film. Ahogy a felszín alatt megbúvó konfliktus viszont felszínre tör, ami a két nő között évek óta lappang és most kiborul, az nagyon bejött. Tetszett az új szobalány ártatlansága is, de a prímet egyértelműen a két főszereplő nő viszi.

Nekem olyan 70-75%

Ahogy mondtad, ez nem verseny , de igen, köszönöm.

Jó lesz az a pont, ha a többi is csak ennyire jön be, akkor már csak nem fogod a fejemhez vágni ezeket .
.

.
The Man in the High Castle S1



Még a nyáron írtam az alapul szolgáló Philip K. Dick regényről, már akkor is azért, mert az amazon, részt akarva magának a sorozatbizniszből, ebből terveztek csinálni egyet. A regény nekem alapvetően tetszett, és bár arról szóltak a hírek, hogy jelentősen átalakítják a történetet, az előzetes alapján a világ hangulatát nagyon sikerült eltalálni, alig vártam. Emlékeztetőül ugye, egy olyan alternatív 60-as évekről van szó, ahol a nácik és a japánok nyerték a II. világháborút, és ennek keretében maguk között felosztották az egész Földet, így az USÁ-t is, ráadásul az 1962-es évszám is fontos, mert ekkor Hitler nem csak idős, hanem beteges is, aminek kapcsán természetesen előkerül az utódlás kérdése, de egy dologban konszenzus látszik a jelöltek között: nem igazán látják szívesen az eddig is inkább csak megtűrt szövetségest. Mindenki érzi, Hitler halálával a levegőben a háború a küszöbön van, ami a japánok számára egyet jelentene a pusztulással, lévén technológia fejlettségük jelentősen elmarad a nácikétól.

A sztori és a karakterek szerepe tényleg jelentős változáson esett át, még ha a neveik maradtak is ugyanazok. A könyv kapcsán említettem, hogy abban sokat foglalkoznak a hétköznapi emberek életével, mondjuk azzal, hogy egy műkincskereskedő hogyan választja ki az optimális ajándékot egy japán admirálisnak, vagy hogy az egyik szereplő volt felesége hogyan ismerkedik meg egy kamionsofőrrel, és hogyan mennek ruhát venni. Abban a könyvnek, ami az egész "fellegvárazásnak" az alapja, a Sáskának inkább csak eszmei jelentősége van, nem több egy sokak által olvasott, elgondolkodtató regénynél, ami annak ellenére közismert és elterjedt, hogy egyébként betiltották. A sorozat történetét ezzel szemben inkább populárisnak és egy kicsit sablonosnak is mondanám, de ettől még nem alapvetően rossz. Nekem is könnyebb volt úgy követni az eseményeket, hogy a volt amerikaiakból szerveződött, gerilla ellenállás akcióira, a nácik és a japánok közti szervezkedésre, ill. a Náci Birodalmon belüli összeesküvésekre volt felfűzve, a Sáskának pedig, ezúttal már filmtekercsként, mint egy nagyhatalmú ereklye, ami alapjaiban lenne képes megrengetni a két birodalmat, ha megfelelő kezekbe kerül, kémfilmekbe illő sorsa van. Az évad elején két példánya indul el a volt USA keleti és nyugati partjáról, hogy a futáraik útja egy Canon City nevű kisvárosban keresztezze egymást, a Semleges Zóna peremén. A Zóna nagyjából a Sziklás hegység mentén húzódik a Csendes-óceáni Japán Államok és a Keleti Náci Birodalom között, a söpredékek, a törvényen kívüliek és a menekültek gyűjtőhelyeként, nem is azért, hogy legyen egy ütközőzóna a két birodalom között, hanem inkább azért, mert sem katonailag, sem gazdaságilag nem éri meg egyik nagyhatalomnak sem, hogy túl sok energiát pazaroljon a rend fenntartására. A két futár Juliana, aki San Franciscoban él, a húga révén csöppen az egész csempészakcióba, és Joe, a kamionsofőr, aki New Yorkból indul el, szó szerint úgy, hogy a nácik gépfegyverei kelepelnek a nyomában. Rajtuk kívül még Frank Frink központi szereplő, ékszerkészítés helyett őt ezúttal Juliana élettársaként a Kempeitai fogja el és vallatja ki, hogy rajta keresztül tudják meg, hova vitte a nő a Sáska sejtésük szerint nála levő példányát, így terelve a mindössze meghúzódni akaró kisembert a lázadók felé.

Azzal, hogy egy ilyen titkos küldetés és a kapcsolódó események kerültek fókuszba, sajnos együtt járt az is, hogy az alternatív világ bemutatása felszínesebb, elnagyoltabb, és vannak részletek, amiket nem is vettek át a könyvből. Nem azért baj, mert annyira szerettem másfél oldalakon keresztül Ji Ching jóslatokat olvasni, de maximálisan átérezhetővé tette az egész spirituális kultusz burjánzását az általunk nyugatinak ismert világban, és az egyik legfontosabb hangulati elem volt. Olvasás közben egy-egy elejtett mondatból, részletenként épült fel a saját paranoiájuk által állandó bizalmatlanságra kényszerített, a győzelmi mámorukból lassan ébredező nácik, és a hagyományaikhoz és a "babonáikhoz" kényszeresen ragaszkodó, állandó szimbolizmusban és többértelműségben fulladozó japánok hatalmi játszmája. Ezt itt nem, de legalábbis csak mérsékelten tudja pótolni, hogy a főbb épületekről többemeletes horogkeresztes zászlók lógnak le, ami még egy liftben is díszítő elem kell legyen, hogy a Time Square-en is a Führer néz le a LED-falról a népére, vagy hogy Frisco jól ismert házait kandzsis neontáblák borítják be. A látványosabb jelenetek belefértek, mint például a zsidóüldözések és hogy hogyan működik egy "kórház", de például engem leginkább az újkori rabszolgaság érdekelt volna, ahogy a riksákat is szerettem a könyvben, és ezek teljesen kimaradtak. A szellemiség, a két birodalom nagyszerűen bemutatott mentalitása lett leginkább áldozat, és enélkül, ha az egyébként valóban szemgyönyörködtető külsőségeket, látványelemeket leveszem (nagyon bírtam például a járművek, az autók, motorok sokféleségét, és azt, ahogy hozzátettek a korhűséghez), ami fennmarad, az nem egyedi, kvázi bármelyik diktatúra ugyanígy működne. A könyv ismerete nélkül biztosan jobban működik az illúzió, de nekem utána már kevés lett, hogy attól lesz náci a náci, hogy Zyklon-D-t használ... ja, hogy látszódjon a fejlődés.

Ennél is nagyobb baj viszont, hogy a kémes sztori után egyszerűen elfogy a tartalom, ami a könyvből átmenthető volt, és az írók ennek leplezésére elkezdték szövögetni a kapcsolatokat a szereplők között, de olyan lassan, hogy kiuntam magam a gatyámból közben. Nem, sajnos részemről nem a lassúság teszi a drámát, mert hiába jók egyébként azok az összefüggések, melyek a korábbi események hatására kialakulnak, a bemutatása maga ritka vontatott az évad közepén, amit csak egy új filmtekerccsel tudnak felrázni. Előkerülnek viszont a könyv korábban elfelejtett szereplői, mint például a már említett műkincskereskedő, Mr. Childan, akinek ugyan jó jelenetei vannak, pont az az alá-fölé rendeltségi viszony sugárzik mondjuk a könyvből kimásolt vacsorás jelenetből a japán házaspárral, aminek a sorozat sokszor híján van (mondjuk olyan apró jelenetekbe eldugva, mint amikor Joe-t félrelökik a reptéri taxitól, hogy először a japánok kapnak taxit), de mert a sorozat történetközpontú, így idegenül hat benne. Beleírták a filmbe, mert benne volt a könyvben, és azzal is ki lehetett tölteni egy fél epizódot, de szerepe nem igazán van.

Mivel én így láttam, azt mondhatom, hogy a legteljesebb élményt a könyv ismeretében adja a sorozat, mert az sok olyat kihagy, ami segít a nézőnek jobban beleélni magát ebbe az alternatív 1960-as évekbe, a története viszont a sorozatnak összeszedettebb. A baj az, hogy ezzel együtt is sokszor unalmas volt, mert hiába a látványos külsőségek, a szereplők alig élnek együtt ezzel a világgal.

7/10
.

Niwrok írta:

.
The Man in the High Castle S1

Mivel én így láttam, azt mondhatom, hogy a legteljesebb élményt a könyv ismeretében adja a sorozat, mert az sok olyat kihagy, ami segít a nézőnek jobban beleélni magát ebbe az alternatív 1960-as évekbe, a története viszont a sorozatnak összeszedettebb. A baj az, hogy ezzel együtt is sokszor unalmas volt, mert hiába a látványos külsőségek, a szereplők alig élnek együtt ezzel a világgal.

7/10

Az alapötlet annyira meggyőző (már a könyvajánlóban is az volt), hogy nem tudsz lebeszélni... ezt mindeképp megnézem majd.

Ment a cetlire.

R2-D2 írta:

Niwrok írta:

.
The Man in the High Castle S1

Mivel én így láttam, azt mondhatom, hogy a legteljesebb élményt a könyv ismeretében adja a sorozat, mert az sok olyat kihagy, ami segít a nézőnek jobban beleélni magát ebbe az alternatív 1960-as évekbe, a története viszont a sorozatnak összeszedettebb. A baj az, hogy ezzel együtt is sokszor unalmas volt, mert hiába a látványos külsőségek, a szereplők alig élnek együtt ezzel a világgal.

7/10

Az alapötlet annyira meggyőző (már a könyvajánlóban is az volt), hogy nem tudsz lebeszélni... ezt mindenképp megnézem majd.

Ment a cetlire.

Kíváncsi leszek, a tartalom és a stílus nálad milyen arányban lesz.

A könyv alapján volt bennem egy kép, egy elvárás, főleg ami a bivalyerős atmoszférát illeti, és ettől a sorozat kissé elmaradt. A "7 pont" azért még nem a lebeszélős kategória ...

A dolgok jelenlegi állása szerint a hétvége környékén megmutatom, hogy az milyen .
.

.
American Horror Story S5 - Hotel



Már a sorozatból eddig egyedüliként megnézett 2. évad sem nyűgözött le, de a Briarcliff elmegyógyintézetnek voltak egészen jó pillanatai, ráadásul az ott alkalmazott módszerek és a teljes kiszolgáltatottság önmagukban is elég ijesztőek nekem. Mivel az AHS antológiasorozat, így nem probléma kimazsolázni azokat a témákat, amik jobban érdekelnek, a boszorkányszekta belső ügyeinek és a vándorcikrusz attrakcióinak átugrása után ez a Hotelnél jött el.

A Hotel Cortez Los Angeles egyik impozáns szállodája már az 1920-as évek óta, ami mostanáig megőrizte art deco stílusát, fittyet hányva a modernizálásra, ami az illusztris és állandó bentlakóknak éppen megfelel, mivel úgysem hagyhatják el a hotel területét. Az alkalmi vendégek miatt lehetne rosszabb is a Cortez híre, mert ők esetenként arra ébrednek éjszakánként, hogy egy fickó térdel felettük, a kezében késsel, gyanús alakok kezdik üldözni őket a folyosón, hogy rothadásszag tölti be a szobákat, vagy a vér szivárog a falakból is, de úgysem jutnak el odáig, hogy a YELP-re megírják a kritikáikat. Az épületet még az iparmágnás James March építtette, nem is anyagi, mint inkább gyakorlatias okokból, sorozatgyilkosként ugyanis szüksége volt egy helyre, ahol gátlástalanul kiélheti a vérszomját és a szadizmusát, így a Hotel inkább tekinthető egy építészeti varázsdoboznak és csapdarendszernek, labirintusszerű folyosókkal, csapó- és rejtekajtókkal, mint szállodának. March szelleme és szellemisége továbbra is együtt él a hotellel -szó szerint-, de az mostanra az özvegye, Elizabeth felségterületévé vált. A Grófnő, ahogy általában hívják, eddig visszafogottan élte az extravagáns vámpírok életét az aktuális szeretőjével, tekintettel azonban arra, hogy a többségében évek óta halott, vagy az általában csak a vacsoráig maradó szállóvendégektől sok bevételt a hotel nem lát, March vagyona leapadt, az adósságok fejében a hotel kalapács alá került. Az ingatlant felvásárló Will Drake friss pénzt és vért hozna a Grófnő életébe, ha valahogy sikerülne az ujja köré csavarni, de persze a legrosszabbkor kezd a hotel körül szaglászni egy, a fia elvesztésébe lassan beleőrülő rendőr is, akit az áldozatait a Tízparancsolat megszegői közül válogató sorozatgyilkos utáni nyomozás hozott a Cortezbe.

Éppen azért hanyagoltam eddig az AHS-sorozatot, mert kevésbé akar ijesztgetni, félelmet kelteni, mint amennyit egy horrortól elvárok, viszont több benne a groteszk, a trancsír és a perverzitás, mint amennyit jó kedvvel eltűrök. Az Asylumban a környezet nagyrészt felül tudta írni ezt a kényelmetlen vonást, a Hotelben viszont jött minden, ahogy a csövön kifért, és ennek csak taszítania vagy unalmat kiváltania sikerült, cidrit vagy meglepetést alig. Amikor az első két részben már túl voltam azon, hogy egy keléses félhulla kimászott az epedák közül, hogy a Grófnéék szex közben véreztetik ki az aznapi vágóállatokat, és hogy egy humanoid vadhús-cafat(!) egy fúrófejes műbrokival (!!!) seggberak egy szerencsétlen fickót (!!!!), nagyjából minden kedvem elszállt a folytatásra. Az évad ugyan felvázolja a fenti szálakat, de alig foglalkozik velük (a Tízparancsolatos Gyilkost például részekre elfelejtik, aztán egy rész alatt lezárják az egészet), helyette viszont vannak klisék, mondjuk egy sikoltozó bikinis csaj menekülése a folyosón, és vannak olyan jelenetek, amik már nevetségesen tocsognak a vérben, például az iskolai. Lehet, hogy csak én értettem félre, és az AHS drámasorozat (is), de horrorhoz képest nekem túl sok idő megy el arra, hogy a szereplők felidézik a múltjukat, és dagályos beszélgetésekben tárgyalják ki az életük (vagy valami ahhoz hasonló...) kilátástalanságát, a korábban elkövetett hibáikat és a terveiket. Pedig még ezek lettek a jobb szakaszok, mert miközben minden nyúlik, mint a rétestészta, ezekben legalább történik valami, még ha közülük csak három fogott is meg jobban: a Lowe-család drámájának alakulása Holden felbukkanásával párhuzamosan, Valentino "feltámadása", illetve Ramona Royale bosszúhadjárata a Grófnő ellen. A pár meglepő, szinte csak egy-egy pillanatra felbukkanó furcsasággal (például amilyen hangok kiszűrődnek a zárt ajtók mögül) együtt is ez nagyon kevés volt nekem a szórakozáshoz, sőt! Amikor már a látszatra sem ügyelve dobált össze a forgatókönyv olyan dolgokat, amiknek semmi előzménye nem volt, ellenben  egy epizódon belül három-négy dugásra is jutott idő, mindenféle leosztásban, na, ott aztán végképp elszakadt a cérna. A befejezés nyáltengere meg, egy horrorban... hagyjuk is.

A külsőségekben már több a pozitív vonás, de itt is akadtak gondjaim. A hotel berendezése stílusos, ugyanakkor robosztus is, könnyen becsalogatva ezáltal az olcsó szállásra vadászó vagy a hely szellemiségét átélni akaró turistákat a pók hálójába. De közben meg olyan ökörségek vannak köztük, mint a gyerekek játékszobája; aki kitalálta, hogy a gyerekeknek a boldogság netovábbja, hogy a fehérre meszelt szobájukban kétméteres LED-paneleken olyan kőkorszaki számítógépes játékokkal játszanak, mint a Tetris vagy az Invaders, fényképről sem látott mostanában gyereket; ehhez csak annyit, hogy közben viszont folyamatos aktuál-kikacsintás van, "nézzünk együtt House of Cards-ot" meg a Charlie Hebdo felemlegetése. A látványra is erősen rányomja a bélyegét a groteszkség, az eltorzult hotel életének kifejezése, de gyorsan unalmas és zavaró lett, hogy ez csak annyi jelent, a képek egy részét halszem-optikával vették fel. Talán csak a jelmezek tetszettek teljeskörűen, különösen a Grófnő ruhatára érdemel elismerő szavakat; egyszerre van benne valami arisztokratikus, és minden egy kicsit az elmúlt száz év divatjából, hiszen ő ennek az időnek minden irányzatát átélte.

Pár jobb jelenet mellett az egyetlen, amiért nem tenyereltem a detonátor gombjára már kb. a harmadik rész környékén, azt is elfelejtve, hogy valaha megfordultam a Hotelben, azok a jó színészek és a jobb karakterek voltak, akiket egyszerűen bűn volt egy ilyen alibi sztorira elpazarolni. Mivel Lady Gaga volt a sorozat emblematikus alakja, ráadásul Golden Globe-ot ért az AHS-nak, az elsőt, elsőként talán róla illene "lerántani a leplet". Mert hát legtöbbször nem vezet sok jóra, ha egy felkapott pop-kult ikon a népszerűsége miatt elhiszi, hogy színészkedni is tud, sokan le is szólták emiatt az évadot, pedig mennyi gyengébb pontja van ennél... Lady Gaga hitelesen játssza azt, ami ő maga, extravagáns ruhákban kell dívaként léteznie, de egyébként szerintem jól megfogta a kis kettősséget a karakterében, mert a Grófnő egyszerre rideg és parancsoló, de közben anyáskodó is, ami a teremtményeit illeti. Ha már jó színész, akkor sokkal inkább mondanám Sarah Paulsont, aki remekül hozza a drogtól kattant ex-prostit, vagy Angela Bassett-et, ráadásul a karaktere, Ramona Royale egy szinte tökéletes Pam Grier-tribute. De nagyon jó karakter Quennie is, és ha már a filmvilágon kívüli alakítást kell mondanom, sokkal inkább megmaradt bennem Naomi Campbell testhezálló szerepe affektáló divatbemutató-szervezőként. A férfiak között szívesen láttam Wes Bentleyt, de aki igazán ellopta a showt, az Evan Peters volt, James Marchként egyszerűen zseniális az egész, ahogy az akcentusával játszik, és pont annyira ripacs, mintha a 30-as évekből lépett volna elő. Nem csoda, hogy Jessica Lange távozásával Peters és Paulson került az élre, ők élnek együtt a legrégebben a sorozattal.

Az AHS-Hotel még azt a kevés lelkesedést is lerombolta bennem, amit igazából már az első évadból látott pár rész és az Asylum sem épített túl magasra. Zavaros, csapongó és unalmas, amit a hektoliterszámra fröcskölő vérrel, bizarr gyilkosságokkal és lájtos halálpornókkal próbálnak borzongatónak eladni, pár történetfoszlányon kívül viszont csak a színészek, a szereplők és a háttérszemélyzet miatt nem dől össze ez a tákolmány. Az ő munkájukért sajnálom az évadot ennyire lepontozni, de részemről a Hotel bontásra ítéltetett.

3,5/10
.

Niwrok írta:

American Horror Story S5 - Hotel

hogy a Grófnéék szex közben véreztetik ki az aznapi vágóállatokat, és hogy egy humanoid vadhús-cafat(!) egy fúrófejes műbrokival (!!!) seggberak egy szerencsétlen fickót (!!!!), nagyjából minden kedvem elszállt a folytatásra.

Niwrok írta:

Az AHS-Hotel még azt a kevés lelkesedést is lerombolta bennem, amit igazából már az első évadból látott pár rész és az Asylum sem épített túl magasra. Zavaros, csapongó és unalmas, amit a hektoliterszámra fröcskölő vérrel, bizarr gyilkosságokkal és lájtos halálpornókkal próbálnak borzongatónak eladni, pár történetfoszlányon kívül viszont csak a színészek, a szereplők és a háttérszemélyzet miatt nem dől össze ez a tákolmány. Az ő munkájukért sajnálom az évadot ennyire lepontozni, de részemről a Hotel bontásra ítéltetett.

3,5/10

Fel van írva a cetlire mind az 5 évad, de ezek szerint ráér. Már az előzőnél sem éreztem azt a késztetést, hogy rohanjak megnézni, de ezek után... Pedig az egész "csomagolása" olyan hangulatosnak tűnik...


.

R2-D2 írta:

Niwrok írta:

American Horror Story S5 - Hotel

hogy a Grófnéék szex közben véreztetik ki az aznapi vágóállatokat, és hogy egy humanoid vadhús-cafat(!) egy fúrófejes műbrokival (!!!) seggberak egy szerencsétlen fickót (!!!!), nagyjából minden kedvem elszállt a folytatásra.

           

Spoiler:

A hangulata egyébként tényleg jó, csak sztorit nem nagyon írtak hozzá.
.

Niwrok írta:

American Horror Story S5 - Hotel

Spoiler:

A hangulata egyébként tényleg jó, csak sztorit nem nagyon írtak hozzá.
.

Köszi. Egy élmény volt.

.
Steve Jobs



Amikor pár hónappal ezelőtt írtam egy "rövidet" a másik, Steve Jobs életéről szóló filmről, a konklúzió az volt, hogy érdekes és hangulatos is, ahogy sorra veszi Jobs életének fontosabb állomásait a főiskolai évektől az iPod bemutatásáig, de túlságosan "száraz". Bemutatta az Apple alapítását megelőző forradalmi és izzasztó napokat, ahogy azt is, hogy a fickó számára mennyire nem jelentett semmit mindaz, ami számára a múltat jelentette, és mennyire csak az töltötte ki a gondolatait, amivel fel akarta forgatni a világot, egészen odáig, hogy már a részvényesek sem nézték ezt jó szemmel, így kiszavaztatták a saját cégéből, majd hogy hogyan sikerült az mégis visszaszereznie. De a tények, események felsorolásán túl alig derült ki valami Jobsról magáról, és az érzelmek, a szenvedély is hiányzott a filmből.

Na, most aztán megkaptam! Viszont ha önmagában csak ezt a filmet látom, és csak annyit tudok Jobsról, amennyit a másik film előtt tudtam róla, csak néznék ki a fejemből, mint a luki nyúl. Ebben a filmben Jobs életének idővonala másodlagos, de annyira, hogy mindössze háromszor 40-45 percet szakít ki belőle az író (Aaron Sorkin), abból is egy-egy prezentáció közvetlen előzményét, amikor a karrierjének három sorsfordító termékét készült bemutatni: a MacIntosht '84-ben, a Black Cube-ot '88-ban, és az iMacet '98-ban. A film végig a színfalak mögött zajlik, és Jobs felkészülésén keresztül idézi fel azokat az eseményeket, amik Jobs életét meghatározták, jelenik meg az a pár ember, akinek a legnagyobb hatása volt Jobs karrierjére: az asszisztense, Wozniak, a Pepsis Scully, és a "lánya", Lisa.

Na most, olyan isten a világon nincs, hogy erről ne mindenkinek a Birdman jusson eszébe! Bár nincs vágatlan felvétel, nincsenek haluzások, és a jazz sem szól állandóan, de a koncepció, hogy teremről teremre követjük Jobsot, vagy hozzá jönnek az emberek, és megállás nélkül megy a szövegelés, mert senki nem ér rá megoldani a dolgokat, hiszen mindjárt színpadra kell lépni, az minimum kísértetiesen hasonló. Csak hát éppen az informatika olyan, hogy másodikak nincsenek; csak az tud győzni, aki úttörőként alakítja az igényeket, és a technikát is az igájába hajtja, és Boyle most második lett, ami elég sokat kivesz a film különlegességéből és hangulatából. A másik, ami erősen próbára tette a tűrőképességem, hogy hiába a többéves, akár évtizedes ugrások, a téma mindig ugyanaz. Az, ahogy állandó pörgés van, ahogy csapongunk, percek alatt váltunk a szakmai kihívások és a családi problémák között (múltkor én is írtam, hogy mi volt Jobsszal, a nőjével meg Lisával), feszültség szempontjából még jó is, erre a filmre igazán áll, hogy "sordó lendületű". De mind a három alkalommal ugyanazok az emberek beszélnek ugyanazokról a témákról, ugyanazokat a problémákat hozzák elő, és nagyjából ugyanazokat a válaszokat is kapják, miközben ugyanazok a "poénok" hangzanak el. Miközben éveket tekerünk át, mindháromszor ugyanazokat a köröket futjuk, csak a gép változik, Jobs öregszik, meg más lesz Kate Winslet frizurája. Ha nem is kapnék idegrángást attól, hogy ez a dolog mennyire emlékeztet a régi munkahelyemre, akkor is azt mondtam volna, hogy ha Steve Wozniak még egyszer megkéri Jobsot, hogy mondjon köszönetet az Apple II. tervezőgárdájának, akkor kimegyek a teremből, mert én ezt az "elakadt lemezt" negyedszer nem bírom ki egy hangos "bazmeg" nélkül.

De mert hát mégis csak Sorkin és Danny Boyle munkája, ők meg nem igazán szoktak ilyen baklövéseket csinálni, végig bennem volt az érzés, hogy ez azért nem véletlen; nem azért írták ilyenre, mert nem tudtak volna jobbat írni, hanem mert oka kell legyen. Ebben a második körben ('88) még csak hittem, a harmadiknál jöttek azok a dolgok, amitől bizonyosságot is véltem szerezni róla, és ha nincs is így, nekem ez adott a filmben megnyugvást. A '98-as kör az, amikor a másik két korszakban hallottak-látottak a helyükre kerülnek, amikorra jobban látszanak az okok és a következmények. Amikor Jobs is jobban megnyílik saját magát illetően, és a többiek is jobban kiállnak magukért, hiszen már 14 éve tűrik, hogy félreugrálnak Jobs úthengere elől. Az igazi dráma ez a szakasz, és ettől lett a film összességében kicsit olyan, mintha nem a valós eseményeket látnánk (az elejétől kezdve képtelenségnek tartottam, hogy minden előadása előtt ilyen menetrendszerűen ismétlődtek az események), hanem egy tükröt Jobs elméjére, és ez lenne a Steve Jobs menet. Mindhárom alkalommal van egy-egy esemény, ami kibillenti őt a csökönyösségéből, "tudattorzító tér" meg elég ütős lett, ahogy a következményei is.

Talán ezért van, hogy a film a külsőségekkel sem sokat törődik, és nincs is rá alkalma, tehát az olyan felületes szemlélőnek, mint én, korrajz és megjelenítés szempontjából sokat nem adott ez a mozi. Az előadótermek mögötti folyosók '84-ben is úgy néztek ki, mint '98-ban, és még talán most is úgy néznek ki, és a ruhákon sem látszik annyira markáns különbség, múltidézés, persze azon kívül, amikor Fassbender végre felveszi a körlencsés szemüveget, a farmert meg a fekete garbót. Ha pedig már Fassbender, ő az egyik kedvenc és legsokoldalúbbnak tartott színészem, de el kell ismernem, hogy Ashton Kutcher inkább volt Jobs, mint ő, egyszerűen azért, mert úgy sminkelték és maszolták. Akkor már inkább voltak emlékezetesek és figyelemkeltőek Kate Winslet átalakulásai Jobs asszisztenseként, rövid hajjal látni őt például igazán furcsa volt, de a mellékszereplők is jobban változnak. Mindaz, amit tényleg korrajznak vagy -idézésnek éreztem, az pár anekdotának is beillő érdekesség, amik szinte oázisok az állandó szájmenésben, például Wozniak órája, de fura volt megtudni innen, hogyan is halt meg Alan Turing, ha már a Kódjátszma óta annyiszor előkerült a neve és a története.

Aki Steve Jobs életrajzi filmjét szeretné látni, annak a "JOBS - Gondolkozz másképp" lehet a jó választás, aki pedig a számítástechnikai forradalom megidézésére kíváncsi, kutassa fel a Halt and Catch Fire-t. Ezt a filmet azoknak tudnám ajánlani, akiket a kiragadott részleteken és Danny Boyle szimbólumain keresztül Jobs gondolkodásmódjából kívánnak ízelítőt kapni, és ha nem vesznek el benne, vagy nem görcsölnek be az állandó ismétlődésektől, akkor akár tetszhet is nekik. Igazából a két Jobs-filmből együtt lehetne valami igazán jót összehozni.


7,5/10
.

Niwrok írta:

Steve Jobs

Na most, olyan isten a világon nincs, hogy erről ne mindenkinek a Birdman jusson eszébe! Bár nincs vágatlan felvétel, nincsenek haluzások, és a jazz sem szól állandóan, de a koncepció, hogy teremről teremre követjük Jobsot, vagy hozzá jönnek az emberek, és megállás nélkül megy a szövegelés, mert senki nem ér rá megoldani a dolgokat, hiszen mindjárt színpadra kell lépni, az minimum kísértetiesen hasonló.

De van. A Victoria. Amiről pár napon belül olvashatsz is.

Niwrok írta:

Aki Steve Jobs életrajzi filmjét szeretné látni, annak a "JOBS - Gondolkozz másképp" lehet a jó választás, aki pedig a számítástechnikai forradalom megidézésére kíváncsi, kutassa fel a Halt and Catch Fire-t. Ezt a filmet azoknak tudnám ajánlani, akiket a kiragadott részleteken és Danny Boyle szimbólumain keresztül Jobs gondolkodásmódjából kívánnak ízelítőt kapni, és ha nem vesznek el benne, vagy nem görcsölnek be az állandó ismétlődésektől, akkor akár tetszhet is nekik. Igazából a két Jobs-filmből együtt lehetne valami igazán jót összehozni.

7,5/10

Na, akkor ez úgy működik, mint a Wikileaksos dolog: ott is a dokufilm meg a játékfilm együtt adott egy szép kerek egészet. A világért sem hagynám ki a Jobs kalandot, de írásod után már azt is tudom, hogy két filmet kell megnéznem hozzá. Köszi!



.

R2-D2 írta:

Niwrok írta:

Steve Jobs

Na most, olyan isten a világon nincs, hogy erről ne mindenkinek a Birdman jusson eszébe! Bár nincs vágatlan felvétel, nincsenek haluzások, és a jazz sem szól állandóan, de a koncepció, hogy teremről teremre követjük Jobsot, vagy hozzá jönnek az emberek, és megállás nélkül megy a szövegelés, mert senki nem ér rá megoldani a dolgokat, hiszen mindjárt színpadra kell lépni, az minimum kísértetiesen hasonló.

     De van. A Victoria. Amiről pár napon belül olvashatsz is.  

Azért megvárom, mit mondasz azután, hogy láttad a Steve Jobsot   .
A Victoria tudtommal épp fordítva van; éppen az a különlegessége, hogy egy snitt az egész.
.

.
Kötéltánc / The Walk



Nekem Artuval ellentétben már a film elejére sem volt meglepetés, hogy a sok izgalommal és tériszonnyal kecsegtető mutatvány sikeres volt, leginkább azért, mert amire láttam a filmet, addigra már rég olvashattam az írását   . Láttam pár előzetest a filmből, és bár Zemeckis több filmjét szeretem, a mi mozinkban Petit nem feszítette ki a kábeleit, így nagyjából el is felejtődött az év végi hajráig.

Akadt viszont más meglepetés, például, hogy Petit ekkora ripacs, és hogy a története ennyire rózsaszínre van színezve.

Annyiból értem ezt, hogy Petit mégis csak a színpad, a cirkusz világából jött. Ez volt, ami lenyűgözte, ami meghatározta az életét, azt akarta nekünk megidézni önmaga porondmestereként, de a narráció és a felvezetés még ehhez képest is kicsit erőltetett. A film a Szabadságszobros körítéssel mintha nem bemutatni akarná a történetet, csak elvarázsolni. A gyermekkor megidézése kicsit gyermeteg, ahogy az első jelenetek Amerikában is inkább valami romantikus komédiát vetítenének előre. Valóban nem derül ki semmi Petit életéről, csak annak a sulykolása megy, hogy ő milyen egy csintalan, de mégis szerethető, álmodozó kölyök volt, aki viszont a szakmai kérdésekben és a kitartásban kérlelhetetlen volt. Egyszerű történet, kellemesen élénk színekkel, csupa báj és kedvesség... csak mindez hitelesebb lenne, ha nem arról szólna a történet hátralevő része, hogy hogyan akarja becsempészni magát és a társait egy kis illegális kötéljárásra, ahol a körülmények az ellenség, akik meg akarják őt fosztani az álmától.

A közepe, amikor ehhez a csapat összeszedése zajlik, lényegesen érdekesebb; mintha egy heist-movie lenne, az "Ocean's 100 (emelet)". A kevés és kezdetleges eszközükkel, amijük volt, kellett megtalálni a réseket az akkoriban még amúgy sem túl acélos védelmen. Az ehhez kapcsolódó tervezgetés, például a makett és azon a pontos helyek, a menetrend meghatározása tetszettek, a megfigyelések, az álruhák szórakoztatóak. Közben talán ebben a szakaszban jelenik meg a legtöbb korrajz, mivel végre nem csak zárt helyen vagyunk zárt közösségben, hanem a nyílt utcán, az épületek között. Az is illik ide, ahogy minden problémára az a megoldás, hogy beavatnak még egy embert, és bár elég nevetséges figurákat sikerült Petitnek összeverbuválni, a hippikorszakban teljesen autentikusak, csak az a csoda, hogy nem volt köztük több füves   . A szerepük éppen annyi a pár kiemelt segédet leszámítva, hogy cepeljék a kábeleket meg a cuccokat, arra meg jók. A beosonás és az előkészületek a maguk egyszerű módján izgalmasak, még ha kicsit komédiába is hajlik egy-két helyen, szóval így együtt nekem a film középső része tetszett a legjobban.

Ehhez képest a nagy finálé a tornyokkal két okból sem volt akkora élmény, mint vártam. Az egyik, hogy nem 3D-ben láttam, így igazán sem a mélységérzék, sem a "kilógó" dolgok nem működtek, sőt, utóbbi, ha ilyen tolakodó, inkább zavar. A másik ismét csak Petit viselkedésének érthetetlen furcsasága és a kötéltánc maga. Én ugyanis azt hittem, hogy átmegy, és annyi; még furcsálltam is, hogy mire megy el akkor a húsz perc, mert bármennyire is kell egyensúlyoznia, megállni, meg ilyenek, attól még a dolog erősen vontatottnak hangzott. Már azok a képek is eleve megdöbbentettek, amiket a mutatványról láttam, hogy Petit "ráért" térdelgetni meg heverészni, de aztán amikor elkezdett oda-vissza sasszézni, abban már aztán végképp semmi nem szólt a mutatványról, csak az önhittségéről. Van az a mondás, hogy "ha lezuhanna az egójáról az IQ-jára, szörnyethalna"... na, ez volt nálam a végére Petit, amikor már csak azért maradt a kötélen, hogy a rendőröket cukkolja.

Mint egy népmese, csak ezúttal a szegénylegény nem királylányt ment, hanem meghódít a maga módján egy toronyházat. Sodró lendületű, a lelkesedés és a kihívás miatt pozitív hangulatúnak álcázott film, alapjaiban tetszett, csak túl sokszor tűnt elő a színpadi látványeffektek mögül, hogy Petit egy beképzelt pojáca, aki kb. kizárólag azért nem halt meg, mert tetvesnagy mázlija volt.


7/10
.