R2-D2 írásai 3.0

.






A hazafiak napja





A bostoni maratont az amerikai függetlenségi háború első csatáira emlékező hazafiak napján (Patriots Day, Massachusetts államban ünnepnap),minden évben április harmadik hétfőjén rendezik. A 2013-as évi futáson, április 15-én, helyi idő szerint délután három óra előtt két robbanás történt a Boston Marathon céljának közelében: hárman életüket vesztették és legalább 144 személy szenvedett sérüléseket. A versenyen ebben az évben mintegy 27 ezren vettek részt, a győztes két órával a robbantások előtt haladt át a célvonalon, és az utána következő két óra alatt már mintegy 17 ezren lefutották a távot. A merénylet akkortájt történt, amikor már az amatőr futók jelentős része közeledett a célhoz: a robbanások helyi idő szerint 14 óra 50 perckor, 12 másodperccel egymás után történtek a célvonal közelében. Mindkét szerkezetben kuktaedénybe zárt csapágygolyók szolgáltak repeszként.

Ha valaki esetleg nem olvasna minket – van olyan?    –, és így nem tudná, Peter Berg rendező pár éve fejébe vette, hogy kedvenc színészével, Mark Wahlberggel készít egy trilógiát az amerikai nemzet fontos eseményeiről. A megtörtént események alapján készült filmek első lépcsője az A túlélő volt (ami nekem személy szerint még nem jött be), a második a Mélytengeri pokol (ami már sokkal jobban), harmadik fejezetként pedig itt van az A hazafiak napja, ami toronymagasan a legjobb az összes közül. Valami érthetetlen okból kifolyólag azonban ez még hazai moziforgalmazásig sem jutott el – a szerencsésebbek az HBO-n elcsíphetik, de fönn van az egyik hazai videomeosztón is – pedig aztán ha valami, ez a film tényleg megérdemelné a szélesebb publikumot. Én legalábbis az utóbbi hónapokban nem láttam ennyire hatásosan megcsinált, hitelesnek tűnő (a History vs Hollywood szerint az is] ), remek érzékkel összerakott filmet, amiben a kötelező hollywoodi stíluselemek pontosan a megfelelő arányban vannak keverve. Hossza (2:14) ellenére izgalmas, feszült és megható mozi, remek színészek által eljátszott igazi hősökkel, és pont annyi patriotizmussal, amennyit eleve a címe is sugall. Ha ebben lobogna az amerikai zászló a végén, egy qrva szavunk nem lehetne – helyette viszont van a bostoni rendőrséget éltető tömeg… nem kevésbé hatásos módon.

Tommy Saunders (Mark Wahlberg) egy épp parkoló pályára tett bostoni rendőr a gyilkosságiaktól. Érdekes egyébként, hogy pont és egyedül az ő karaktere fiktív a történetben, jellemét több, helyszínen szolgálatot teljesítő zsaruból gyúrták össze – de ennek nincs jelentősége, a sztori így működik igazán jól. Szóval kicsit nagyszájú, kicsit okoskodó, kicsit sérült fickó, akit büntiből épp a maraton befutójához osztanak be – mondván, el kell csak ácsorogni pár órát, úgysem lesz semmi. Az ő rövid háttértörténete mellett (érdekes módon annyira nincs is túltolva az egész) a film párhuzamosan felvillant néhány átlagos ember átlagos életéből képeket… az elején még talán nem is értheti a néző, mi is a kohézió a jelenetek között. Aztán persze a két robbanás, meg a nyomozás mindent helyére tesz, az addig sehova sem vezető szálak, a sehonnan kapcsolatot nem mutató szereplők sorsa egy szomorú pontba fusson össze: 14 óra 50 percre, a robbanás időpontjába és helyszínére. Nem állítom, hogy feltétlenül szükséges volt a történet szempontjából ezen karakterek, sorsok bemutatása, hisz magához az eseményekhez konkrétan nem mindenki tesz hozzá (leszámítva a kínai kölköt), viszont az tény, hogy a film hangulatához, az érzelgősségéhez, ahhoz a bizonyos hollywoodi hatásvadászathoz igenis kellettek. És még mielőtt valaki megjegyzi… bármennyire is tudom néha szidni az Álomgyár termékeit, készséggel elismerem, hogy a megfelelő mértékben adagolt stíluselemek rengeteget dobnak a filmeken. Itt is… a két amputálás, az utána egymásra találás roppant hatásos és megindító, ráadásul rajta (no meg a letakart kisfiú látványán) keresztül érezni az események igazi súlyát. A robbanások, az egész káosz, maga az esemény amúgy zseniálisan van megcsinálva, gondolom, minél több hűségre törekedtek az alkotók – ehhez pedig nem kevés video anyag is rendelkezésükre állt. Tényleg sokkoló képsorok, Berg megtanulta hatásosan használni a kamerát – filmje ezen rövidke szakasza egy kisebb katasztrófafilmbe is simán elmehetne.

Az A hazafiak napja természetesen nem áll itt meg (egyébként is elég korán történik a merénylet), a mozi központi témája a Carnajev testvérek menekülése, üldözése illetve elkapása lesz – rendkívül feszült és izgalmas módon. Ide tartozik az is, hogy a nézők döntő többsége ugyan emlékezhet magára a bostoni robbantásra, de gondolom, velem együtt kevesen tudják, milyen áron és pontosan hogyan és hol sikerült a félig csecsen származású fiúkat kiiktatni… a film pedig épp ettől egy hihetetlenül izgalmas, néha megdöbbentő macska-egér játék lesz. Az FBI, a bostoni rendőrség – akik soraiban egészen kiváló szereplőgárdát látunk felsorakozni – teljesen életszerű és hiteles nyomozása keveredik néha elképesztő akcióval… legalábbis nehezen tudom elképzelni, hogy valóban olyan utcai harc volt, mint amit itt felskicceltek. Érdekes volt bekukkantani a nyomozás folyamatába, a döntések meghozatalának nehézségeibe (ki is az igazi dzsihadista és hogy néz ki, mennyire vagy rasszista, ha azt állítod), a máshol csak klisé ízű nyomozóhatósági hierarchia mélyebb rejtelmeibe – pl. csak lestem, mikor a csaj kihallgatására beállított néhány vadidegen, és mindeki haptákban állt. A film után néztem csak utána, kik is ők, nos, egy 2009-ben, Obama által létrehozott szervezet, az ún. High-Value Detainee Interrogation Group, ami pont az ilyen merényletek miatt jött létre – és szerintem ebben a filmben csak a barátiabb arcukat láthattuk.

Ahogy az üldözők összerakják a képet, a kamerák alapján óriási munkával azonosítják az elkövetőket, ahogy pl Saunders a rekonstruált helyszínt végigjárva segít a mozgásukat lefedni, az borzasztóan tetszett… még ha a valóság talán ridegebb is valamivel, és ez ki van színezve picit, akkor is. Egy valós történetet, a szürke hétköznapokat sikerült Bergnek ezúttal tök közérthetően, magával ragadóan izgalmassá tenni – ráadásul úgy, hogy közben egy pillanatra nem engedi a nézőt a robbanások által okozott sokkból felébredni. Pont jókor vágja be az amputáció képeit, vagy sokadjára a holtestre vigyázó zsarut, vagy a kis családi perpatvart, vagy a sérülteket… amellett, hogy icipicit oldja a feszültséget, emlékeztet a tragédiára is. Feszültségből aztán van bőven: először el se hittem, hogy a kis kínai gyerek tényleg így és ezt élte át, amit (azon meg nem is gondolkodtam, mekkora dolog tudni az autód GPS számát), de aztán ez tényleg megtörtént. Mint ahogy az utcai lövöldözés is – bár, ahogy azt korábban írtam, az nekem már kicsit túlzónak is tűnik. De a két tettes vadászata, ahogy több ezer rendőr átfésüli Watertown negyedet (itt jön be, amit az elején mondtam, a pl. sehova nem tehető rendőrfőnök) az nagyon jó, ahogy a város összefog, ahogy az esetlegesen néha gyűlölt rendőrséget a lakosság segíti, az meg példaértékű. Példaértékű – és egyben eszméletlenül hatásosan megindító… különösen a fináléban, ahol igazán tudnak hatni az ember könnycsatornáira az eredeti felvételek és a mozi képkockáinak keverésével. Nekem legalábbis qvára működött. S még valami, ami úgy meg is lepett közben, meg rohadtul tetszett is: van egy jelenet, amiben 09.11-et említik… nos, ez, így filmben kimondva (még ha az „ellenség” szájából is) kemény.

Ha mindenáron valami negatívumot kellene írnom – hisz azért mégsem 100%-ot találtok az írás végén – akkor annyit tudok mondani, hogy talán ebben a játékidőben jobban ki lehetett volna bontani a szereplőket, különös tekintettel a merénylők jellemére, szándékaira. Még akkor is, ha vélhetően az alkotók (meg tán a szervek is) e tekintetben hiányos információkkal rendelkeznek… engem legalábbis érdekelne, hogy tud radikalizálódni egy USA által befogadott, állampolgárságot kapott család. Itt már csak a végeredményt látjuk, jó lett volna a két srácról többet megtudni (akár az utcai harc rovására is). Aztán itt van a nyomozás, az FBI, rendőrség, a HIG tekintetében, azért ott is néha nagyvonalúnak éreztem a döntéshozatalt – mindamellett, hogy a folyamat maga tök jó volt. Amúgy, lehet, ez nem is hiba, egy ilyen stílusú történet nem állhat meg a részletek száraz bemutatásánál, a megfelelő dramaturgia pedig megkövetelhet némi nagyvonalúságot – csak túlságosan ne legyen olyan. Itt nem lett. A sok közepes film után felüdülés volt ezt látni, egyszerre tud izgalmas és rohadtul megindító lenni, egy nem is oly régi tragédiát oly módon tálalni, ami talán nem csöpög annyira a pátosztól, mint tehetné de sokkal hitelesebbnek tűnik, mint amilyennek esetleg elvárná az ember.





85%


.

R2-D2 írta:

.
A hazafiak napja

A bostoni maratont az amerikai függetlenségi háború első csatáira emlékező hazafiak napján (Patriots Day, Massachusetts államban ünnepnap),minden évben április harmadik hétfőjén rendezik. A 2013-as évi futáson, április 15-én, helyi idő szerint délután három óra előtt két robbanás történt a Boston Marathon céljának közelében: hárman életüket vesztették és legalább 144 személy szenvedett sérüléseket.

Én az utóbbi hónapokban nem láttam ennyire hatásosan megcsinált, hitelesnek tűnő (nem meglepő módon talán az is ), remek érzékkel összerakott filmet, amiben a kötelező hollywoodi stíluselemek pontosan a megfelelő arányban vannak keverve. Hossza (2:14) ellenére izgalmas, feszült és megható mozi, remek színészek által eljátszott igazi hősökkel, és pont annyi patriotizmussal, amennyit eleve a címe is sugall. Ha ebben lobogna az amerikai zászló a végén, egy qrva szavunk nem lehetne – helyette viszont van a bostoni rendőrséget éltető tömeg… nem kevésbé hatásos módon.

A sok közepes film után felüdülés volt ezt látni, egyszerre tud izgalmas és rohadtul megindító lenni, egy nem is oly régi tragédiát oly módon tálalni, ami talán nem csöpög annyira a pátosztól, mint tehetné de sokkal hitelesebbnek tűnik, mint amilyennek esetleg elvárná az ember.

85%

Ahogy mondtam, úgy is lett   .

Szerintem is ez lett a legjobb a trilógiából, mert bár nekem a másik kettő is tetszett, a hősiesség és a hitelesség valahogy ebben volt a legjobban kiegyensúlyozva. A kisebb szereplőket mondjuk be lehetett volna jobban is mutatni, vagy hanyagolni őket, mert zavart, hogy még utalás sincs a szerepükre, a többségénél meg nincs is jelentősége, ahogy a darázsfészekre hangszerelt zenével sem voltam kibékülve (még ha értem is az okát), de talán ennyi. Az összes többi remek, akár a robbanások utáni káosz bemutatására gondolok (a valós felvételek jelenetek közé keverése külön zseniális, amikből így minden brutalitás és tragédia tökéletesen lejött), akár a kertvárosi lövöldözésre (mondjuk ott nehezen hittem el, hogy a harmadik repeszbomba robban a rendőrök arcába, és némi üvöltés meg földön fetrengés után ugyanúgy lőnek tovább, mint előtte), akár a finálé dokumentarista jellegére.

"A sok közepes film után felüdülés volt ezt látni."

8,5/10
.

.






Star Wars: Az utolsó Jedik






„ Engedd el a múltat!”

Hát, kedves Disney, lópikula a valagadba. Nem akarom és nem is fogom elengedni, számomra ez a világ, amit a kisegér égisze alatt Star Wars néven építgettek, egyre kevésbé jön be, egyre messzebb és messzebb kerül attól, amiről én gyerekkorom óta ábrándoztam. És az egész még csak nem is az azóta egyre lejjebb csúszó (most már nem adnék rá 70%-ot) EP VII-tel kezdődött, hanem a TCW kinyírásával és a korábbi EU törlésével, viszont az igazán mélyütés egyértelműen az egyik kedvencem indokolatlan kiírása volt két éve, ami mellé egy elképzelhetetlenül lehetetlen és hihetetlen, unalmas és idióta világot teremtettetek az új trilógia kezdetére. Az ugyan biztos, hogy a jövőben is beülök egy új SW mozira, de most már csak egy Marvel-szerű tömegcikket várok majd el tőle – mert bár értem és valahol tényleg szükségszerűnek is tartom a szándékot a múlt lezárására, de hadd ne kelljen már tapsolnom, annak, ahogyan ezt teszitek, amiket ti itt dráma és szépség címén előadok. Annak, hogy lassan minden korábbi kapocs megszűnik imádott világom imádott szereplőihez.

Ha belegondolok, a RoTJ végére, ahol a galaxis három megmentője az Endoron ünnepel a barátaival, ahol győzött a Felkelők Szövetsége, totál nem az a logikus felütés és következmény, amit a legutóbb J.J. Abrams EP IV copy-ként elénk dobott. Komolyan, mára már annyira haragszom az Az ébredő Erőre, hogy legutóbb végig sem bírtam nézni – jobb pillanatai ellenére sem. Magyarázat nélküli Rendek, és trendek, világok (és ez által filmek) szinte teljes tagadása – annak ellenére, hogy a kockáknak sikerült bele magyarázni néhány dolgot – abszolút félresikerült életutak- és helyzetek, semmiből feltűnő hatalmas erejű gonosz(ok). Olyan képességekkel, amikkel a jóval korábban élő, Erőt kívülről-belülről ismerő Jedik és Sithek sem bírtak, még a nagy és és imádott Darth Vader (számomra egyébként már csak Anakin) sem tudta megállítani a lézerpisztoly lövését a levegőben. Persze, 3D-ben qrva jól nézett ki, hogy a kamera meg tudja kerülni, de Kylo, és főleg Snoke a semmiből jött – ha meg mindehhez hozzávesszük, hogy jön a galaxis segglyukának tartott Jakkuról egy lány, és majdnem simán kinyírja Anakin unokáját… nos, az ékesen bizonyítja az átgondoltság teljes hiányát. De ez még mind csak hagyján, ahogy a három hőst totál értelmetlenül szétszórták a messzi-messzi Galaxisban, majd ahogy nyilvánvalóvá vált a koncepció, hogy valami úton-módon meg kell tőlük szabadulni… nos főleg utóbbit már nem vette be a gyomrom.

Mindezek fényében tessék vizsgálni az értékelésem: ez az EP VIII tök logikus folytatása egy nekem nem tetsző, félresikerült útnak és koncepciónak – s mint ilyen, elfogadom bár, de nem tudom és nem is akarom teljes szívből szeretni. Nem tudok maradéktalanul szeretni egy olyan filmet, amiben valaki, akit az egész franchise-ban talán legjobban kedvelek, csak a dramaturgia és a dráma kedvéért belehal egy levitációba, ahol megint olyan képességek kerülnek elő képzetlen személyekből, amiknek semmi alapja nincs (és ez által egy teljesen agyament szintre emelnek bizonyos jelenetet) és amiben van egy csavar/fordulat, amitől maga alá pisil a fél világ meg a hardcore fanok, de közben én a fejemet fogtam tőle… vagy felnevettem rajta. Már nem tudom, nem is emlékszem – amúgy egyébként ez a legjobb fokmérője az egésznek: ahogy már a fokozódó várakozás sem volt meg, ahogy az előzetesek is minimális hatást váltottak csak ki belőlem, úgy a mozi is négy nap után majdnem képes hidegen hagyni. Ez, így, már nem az én starwarsom, én nem ezt szerettem volna látni a folytatásokban, rám már csak egy jófajta elmetrükkel lehetne csak a témában hatni. Mondom és írom mindezeket annak ellenére, hogy úgy összességében talán tetszett a film, a SW hangulata legalább az első percektől kezdve megvolt,egy pörgős, látványos, színes szagos mozi lett, aminek néhány karaktere meglepően jól is teljesít. Kár, hogy az egész néha végtelenül infantilis és gyermekiesen buta, a poénjai egy ócska burleszket sem dobnának föl, sőt inkább fájdalmasak, mint viccesek. Vegyük pl. rögtön az első ilyet: szerintem irtó gáz, ahogy az a kard el lett dobva, az a Csupasz pisztolyban elmegy, de könyörgöm, ez egy SW mozi!!!!

A semmiből jött Birodalom (bocsánat, az Első Rend), miután egy ötfelé ágazó, hiperűrön keresztülszáguldó lövéssel elintézte a Köztársaságot (azt még mindig nem tudom, Coruscant hol a picsában van), most a Lázadók Szövetsége (bocsánat, az Ellenállás) maradványainak szétverésével foglalkozik. Kezdetnek kapunk egy izgalmas, látványos, nagyszabású űrcsatát, némileg kisebb súlyú szereplőkkel, mint eddig korábban – azért itt mégsem egy Anakin, vagy egy Luke szintű pilóta vezeti a támadást – azonban felütésnek, indításnak tökéletes. Néhány új ötlet (bombázók) nagyon bejött, a nyitánynak tényleg tök jó hangulata van. Kár, hogy a történet egyik (fő) szála innentől az, hogy a lázadó flotta hogyan menekül „A” kezdőpontból, a D’Qartól a „B” végpontig, a Craitig – de jóindulattal még úgy is tekinthetünk rá, hogy ez egyfajta űr road movie, megálló nélkül, folyamatosan növekvő veszteségekkel. A menekülő csapatról aztán majd látunk egy kitérőt egy Canto Bight nevű kaszinóvilágra, aminek úgy istenigazából semmi értelme nincs, ráadásul kicsit nekem az időtényező szempontjából olybá tűnt, mint mikor Északról az ember elfutott a hollóért, a holló elrepült a sárkányért, a sárkány meg megmentett mindenkit – a baj az, hogy míg egyik szálon napok, hetek telhettek el, addig a másikon csak órák, egy-két nap. Nos, itt is hasonló érzésem volt, a kis magánakció mintha jóval több időt emésztett volna fel, mint amennyi idejük a hajón maradtaknak lehetett.

A sztori várva-várt másik szála természetesen az Ahch-To-n játszódik, ahol Rey egy megcsömörlött, vén Jedit talál, akit valaha Luke Skywalkernek hívtak, és aki valaha egymaga volt a Galaxis jövője. Ehhez képest – nem tudom, a Jediknek néhány képzelt vereség esetén (Yoda vs Sidious, Luke vs Kylo) mi az istenért kell remetének lenni – kapunk egy majdnem hogy unszimpatikus figurát, aki nem akar foglalkozni a lánnyal, de a nézői szempontból teljesen érthetetlenül nem is akarja elmondani, miért nem teszi. Az ember, akinek szereplésére egy filmen keresztül vártam, az ember, akitől a néző a megváltást, a megoldást várja, baszik mindenre, sőt azért vonult vissza, hogy az ő halálával megszűnjön a Jedi rend is. Érdekes (pocsék) lenne egy SW film Jedik nélkül, s jó úton is haladtunk e felé (sajnos), szerencsére R2 zseniális közbelépése fordít egyet az események szekerén és az öreg mester akcióba lép – na, ő az egyetlen, aki számomra e világ keretein belül hitelesen és hihetően alkalmazza, alkalmazhatja tudását. Azonban a világot ismerőként – és a trailer sugallta opcióként – kíváncsi lettem volna mindenre, amit Luke száműzetése hosszú évei alatt az Erő Világos és Sötét Oldaláról megtudott, az egész Jedi rend történetéről… de nem, sajnos ez nem egy olyan mozi lett, ami ilyen magvas gondolatokkal foglalkozik. A film és jelen történetünk szempontjából tulajdonképp mindegy is, az új célközönség és stúdió láthatóan a szórakoztatás felé billentette a mérleget és egyre kevésbé kötődik mindazon dolgokhoz, ami eddig a SW lelkét adták. Úgy is mondhatnám, magához George Lucashoz. Az tény, hogy a mozi minden képkockája iszonyat látványos (na jó, nem minden,mert én pl. a bábu visszatérésétől majd hülyét kaptam) és szórakoztató, tény, hogy a maga nemében és immár közegében (Disney) izgalmas, fordulatos, kalandos és jó, és ez túlnyomó részt el is viszi a hátán a filmet, de nekem pont azok az apróságok hiányoztak, amik kötnék az egészet mindahhoz, amit én korábban szerettem, elképzeltem.

Ráadásul van néhány értelmezhetetlen húzás Rian Johnson részéről (akit mellesleg nem tartok sokra), amit még az új trilógia keretein belül sem vesz be a gyomrom. Az egy dolog, hogy néhány új, eddig ismeretlen figura csak meghalni jön képbe, de hogy Snoke minden eddigi szerepét szinte teljesen feleslegessé tették, valamint az, hogy Rey múltját ilyen formában magyarázzák, az szerintem egy nagy középső ujj Abramsnak és a rajongóknak. Azoknak a rajongóknak, akik két éve mindenféle teóriákat találnak ki kettejük eredetére, akik tűkön ülve várták a magyarázatokat – nos, egyik esetben egy EP VI tróntermi jelenetének erős másolatának tűnő borzasztóan kínos huszárvágással elintézik az ügyet, a másik esetben meg még a midichloriános dolog is hihetőbb lett volna számomra. Mintha minden ilyen szándékos lenne… Rian Johnson víziójába nem fért bele minden korábban elindított szál és így legalább kevesebbet kell magyarázkodni. Annyiban igaza van, hogy azért elég nehéz lenne kidumálni, hol volt Snoke Sidiousék idejében… ja, és én attól sem vizelek magam alá, hogy egyszer nagy kegyesen megemlítik Sidious nevét.

Ami mindenképp pozitívum, hogy ez nem egy EP V másolat. Vannak benne áthallások, de azok az elemek önmagukban is megállnak ezen világ keretein belül: Crait és a bázis kicsit tényleg Hothos, de nem telepszik rá az érzés az emberre. Jó, hogy azért néhány dolgot beemelnek az OT-ből (az említett Artus a legjobb), van néhány igazán ide illő és működő poén is (Chewie és az ajtó), Rey ezúttal is jó, sőt, meglepő módon Kylo karaktere is működik. Az új bolygók megint nagyszerűek – bár az EP III körkapcsolását nem überelik – az új fajok (leszámítva a végtelenül idegesítő porgokat) is érdekesek. Ha csak ezt a filmet nézem, önállóan, mint egy Disney kalandfilm, akkor azt mondom, kiválóan szórakoztam, ha ki tudnám kapcsolni elvárásaimat és saját elképzelésemet a történet más irányáról – no meg, ha meg tudnám bocsájtani megint azt, amit itt elkövettek, akkor azt mondhatnám, az Az utolsó Jedik egy jó film. Nagyon jó film. De én én vagyok, egy rigolyás, konzervatív, saját igazát kereső, vén SW fasz, így engem ez annyira nem nyűgözött le. Ha viszont megbékélek a koncepcióval valaha, ha leülepedik bennem, hogy ez van és nincs más, akkor minden bizonnyal majd jobban elfogadom – de tiszta szívből szeretni ezt sem fogom. A legfőbb oka ugyanaz, mint elődjének, de ez kétségkívül sokkal jobban sikerült darab, mint az. Tömény, nagyon tömény két és fél óra, amin tényleg nem lehet unatkozni, amiből ugyan a rengeteg bárgyú poén vagy idióta jelenet/fordulat néha kiránt… mégis, valahol most meg erre vagyok képtelen kevesebbet adni egy négyesnél.

Ha meg azt akarom, hogy minden úgy legyen, ahogy én elképzeltem, olvasok. Olvasok tovább. Apropó: arra miért nem gondoltak korábban a Disneynél, hogy azokból az írókból, akik töviről-hegyire ismerik ezt a világot, akiket először félredobnak, aztán elcsennek tőlük néhány dolgot, csinálnak egy ún. írószobát, hogy ötletelgessenek Luke, Han, és Leia jövőjéről?




70%

30 % (2019)




.

R2-D2 írta:

.
Star Wars: Az utolsó Jedik

„ Engedd el a múltat!”

Hát, kedves Disney, lópikula a valagadba. Nem akarom és nem is fogom elengedni, számomra ez a világ, amit a kisegér égisze alatt Star Wars néven építgettek, egyre messzebb és messzebb kerül attól, amiről én gyerekkorom óta ábrándoztam. És az egész még csak nem is az azóta egyre lejjebb csúszó (most már nem adnék rá 70%-ot) EP VII-tel kezdődött, hanem a TCW kinyírásával és a korábbi EU törlésével, viszont az igazán mélyütés egyértelműen az egyik kedvencem indokolatlan kiírása volt két éve, ami mellé egy elképzelhetetlenül lehetetlen és hihetetlen, unalmas és idióta világot teremtettetek az új trilógia kezdetére.

Magyarázat nélküli Rendek, és trendek, világok (és ez által filmek) szinte teljes tagadása – annak ellenére, hogy a kockáknak sikerült bele magyarázni néhány dolgot – abszolút félresikerült életutak- és helyzetek, semmiből feltűnő hatalmas erejű gonosz(ok). Olyan képességekkel, amikkel a jóval korábban élő, Erőt kívülről-belülről ismerő Jedik és Sithek sem bírtak, még a nagy és és imádott Darth Vader (számomra egyébként már csak Anakin) sem tudta megállítani a lézerpisztoly lövését a levegőben. Persze, 3D-ben qrva jól nézett ki, hogy a kamera meg tudja kerülni, de Kylo, és főleg Snoke a semmiből jött – ha meg mindehhez hozzávesszük, hogy jön a galaxis segglyukának tartott Jakkuról egy lány, és majdnem simán kinyírja Anakin unokáját… nos, az ékesen bizonyítja az átgondoltság teljes hiányát. De ez még mind csak hagyján, ahogy a három hőst totál értelmetlenül szétszórták a messzi-messzi Galaxisban, majd ahogy nyilvánvalóvá vált a koncepció, hogy valami úton-módon meg kell tőlük szabadulni… nos főleg utóbbit már nem vette be a gyomrom.

Mindezek fényében tessék vizsgálni az értékelésem: ez az EP VIII tök logikus folytatása egy nekem nem tetsző, félresikerült útnak és koncepciónak – s mint ilyen, elfogadom bár, de nem tudom és nem is akarom teljes szívből szeretni. Nem tudok maradéktalanul szeretni egy olyan filmet, amiben valaki, akit az egész franchise-ban talán legjobban kedvelek, csak a dramaturgia és a dráma kedvéért belehal egy levitációba, ahol megint olyan képességek kerülnek elő képzetlen személyekből, amiknek semmi alapja nincs (és ez által egy teljesen agyament szintre emelnek bizonyos jelenetet) és amiben van egy csavar/fordulat, amitől maga alá pisil a fél világ meg a hardcore fanok, de közben én a fejemet fogtam tőle…

Ráadásul van néhány értelmezhetetlen húzás Rian Johnson részéről (akit mellesleg nem tartok sokra), amit még az új trilógia keretein belül sem vesz be a gyomrom. Az egy dolog, hogy néhány új, eddig ismeretlen figura csak meghalni jön képbe, de hogy Snoke minden eddigi szerepét szinte teljesen feleslegessé tették, valamint az, hogy Rey múltját ilyen formában magyarázzák, az szerintem egy nagy középső ujj Abramsnak és a rajongóknak. Azoknak a rajongóknak, akik két éve mindenféle teóriákat találnak ki kettejük eredetére, akik tűkön ülve várták a magyarázatokat.

Ha csak ezt a filmet nézem, önállóan, mint egy Disney kalandfilm, akkor azt mondom, kiválóan szórakoztam, ha ki tudnám kapcsolni elvárásaimat és saját elképzelésemet a történet más irányáról – no meg, ha meg tudnám bocsájtani megint azt, amit itt elkövettek, akkor azt mondhatnám, az Az utolsó Jedik egy jó film. Nagyon jó film. De én én vagyok, egy rigolyás, konzervatív, saját igazát kereső, vén SW fasz, így engem ez annyira nem nyűgözött le.

70%

Másnak talán jobban jön a békéltetés   ...

Mert mindent észben tartva, amit írtál (az elképzeléseket, a világról szóló ismereteket és ezek kidobását is) is azt mondom, hogy ez az a film, amilyen a mostani körülmények között lenni tud. Mert az a film, amit te talán vártál a Birodalmat a galaxisből kisöprő Nagy Hármassal vagy mivel, az legkésőbb a 2000-es évek elején lett volna reális, azóta elkéstek vele. A mostani trilógia húsz évvel később egyetlen dolgot tud: lezárást adni azoknak a karaktereknek, akiket sokan megkedveltek, kb. úgy, mint a Logan, és hogy mennyire az utolsó órában vannak még ehhez is, azt Carrie Fisher hirtelen halála mutatta meg. Ebben meg még az is benne van, hogy a Disney dilettáns módon, fejőstehénként áll az egészhez, de van, amit nem lehet a nyakukba varrni...

Spoiler:

Mert szerintem ha ennek vége lesz, akkor onnantól nincs tovább ebben az irányban. Ha a IX. rész teljes győzelemmel szárul, akkor vége, és vége is kell lennie. Akkor onnantól van egy keretsztori, és azon belül kell megtalálni az új történeteket, amik ezt bővíteni tudják... ahogy a könyvek is tették.

.

Niwrok írta:

Star Wars: Az utolsó Jedik


Mert mindent észben tartva, amit írtál (az elképzeléseket, a világról szóló ismereteket és ezek kidobását is) is azt mondom, hogy ez az a film, amilyen a mostani körülmények között lenni tud. Mert az a film, amit te talán vártál a Birodalmat a galaxisből kisöprő Nagy Hármassal vagy mivel, az legkésőbb a 2000-es évek elején lett volna reális, azóta elkéstek vele. A mostani trilógia húsz évvel később egyetlen dolgot tud: lezárást adni azoknak a karaktereknek, akiket sokan megkedveltek, kb. úgy, mint a Logan, és hogy mennyire az utolsó órában vannak még ehhez is, azt Carrie Fisher hirtelen halála mutatta meg. Ebben meg még az is benne van, hogy a Disney dilettáns módon, fejőstehénként áll az egészhez, de van, amit nem lehet a nyakukba varrni...

Spoiler:

Mert szerintem ha ennek vége lesz, akkor onnantól nincs tovább ebben az irányban. Ha a IX. rész teljes győzelemmel szárul, akkor vége, és vége is kell lennie. Akkor onnantól van egy keretsztori, és azon belül kell megtalálni az új történeteket, amik ezt bővíteni tudják... ahogy a könyvek is tették.

.

Még ha értelmileg el is fogadom az érvelésed, érzelmileg semmiképp.

Spoiler:

És még ehhez jön hozzá a burleszkszerű idióta infantilizmus.


.

R2-D2 írta:

Niwrok írta:

Star Wars: Az utolsó Jedik

Spoiler:

Még ha értelmileg el is fogadom az érvelésed, érzelmileg semmiképp.

Spoiler:

.

"Maxi egyetértek"   . Az utolsó meg sajnos mindig pocsék érzés, azzal nincs is mit tenni   ...

Ma az egyik haverral szinte késhegyre menő vitát folytattunk az elrontott és hiányzó dolgokról... gyorsan elolvad az előny, ma már erre sem adnék 8,5-et. Minél többször idéztem fel a filmet, annál dühösebb lettem arra, hogy a kaszinós kiruccanás csak azért történik, hogy egy basz háromszor felvillanjon a bioakármi-szkennermonitoron, ezzel jelezve, hogy Finnék átjutottak, hogy a legnagyobb blődséget mondjam.

Viszont ő is előhozta ezt a Rey származása dolgot, amire megadtam a neked is írt választ... és éppen ezért vagyok egyre biztosabb benne, hogy azért ilyen súlytalan az összes főszereplő, még részben Rey is, mert nem ők a lényeg, hanem Kylo... így jön ki a szép ritmus a három generációnyi Skywalkerrel... Vagy hozzá hasonlóan ezt te is kizárólag patriarchális rendszerben és öröklésben tartod elképzelhetőnek   ?
Közben mondtam neki, ha azt szeretné, hogy Rey valami módon Luke leszármazottja legyen, de ne csak valami félúton elpottyantott fattyú, hogy akkor hogyan lenne mindez lehetséges. Ő nem tudott ilyet mondani... Te hogy állsz a kérdéshez   ?

R2-D2 írta:

Spoiler:

Indokolni nem indokolja, de lehet, nem is tehetett mást... hiszen nem "ült" évtizedekig, hanem tanítványai voltak. Próbálta feléleszteni az ő Rendjét, és csak Kylo "elanakinosodása" után ítélte teljes kudarcnak a dolgot, de a saját személyes kudarcának. Addigra meg már bőven lehet, hogy a "Felkelők" is igencsak megcsappantak, és esélyét sem érezte szembeszállni egy olyan másik Renddel, amelyik elől már csak menekülni és elbújni lehet... És ahogy írtad, nem ő az első, aki a remeteségben találta meg önmagát...
Amúgy azt, amit leírtam a "kivetítésről", az a te ismereteid szerint mennyire működőképes?

Viszont az Erőt ennyire azért nem lehet szerintem lebecsülni, hogy azzal vége, felborul az Egyensúly... Fel volt borítva az már előtte is, aztán visszabillent, onnan meg majd megint vissza fog... merthogy ez az Egyensúly lényege. Szerintem már Rey semmiből felbukkanása is ennek az eredménye.

.

.





A szolgálólány meséje S1





Megmondom őszintén, már egy hete végeztem vele, és idő hiányában nem is terveztem hosszabban írni róla, de aztán megint belefutottam több olyan írásba a neten, amik ezt az egészet politikai és/vagy ideológiai alapon kisajátítják – csak ekkor, ezek hatására néztem utána, mi is ez az egész és kinek a fejéből pattant ki a piros ruhás mozgó lámpabúrák ötlete. Számomra eddig csak szimplán szar volt az egész (külön jutalmat érdemelnék, hogy végig bírtam nézni), nem is akartam igazán foglalkozni vele, miért… csak ennyi ellenzéki médiaömlengés és egyértelmű állásfoglalás után kíváncsi voltam, honnan ered az a beteg gondolat, hogy ezt a világot éljük, élhetjük hamarosan. Nos, az egyik portálon az alábbit találtam: „1985-ben a Nyugat a konzervatív eszmék és a tradicionális vallási értékek előretörésének időszakát élte – Amerikában Ronald Reagan, Nagy Britanniában pedig Margaret Thatcher politikai nézetei keltettek aggodalmat azokban, akik szerették volna, ha tovább folytatódik a hatvanas-hetvenes évek feminista hulláma és szexuális forradalma. Margaret Atwood is közéjük tartozott (hazájában, Kanadában szintén konzervatív vezetés váltotta a nyolc évig uralkodó liberális kormányt 1984-ben), így aztán egyfajta figyelmeztetésként megírta A szolgálólány meséjét, mondván: nagyon szélsőséges esetben ez történhet, ha hátramenetbe kapcsoljuk a világot, és visszavesszük az emberektől (esetünkben főleg a nőktől) az azt megelőző évtizedekben nekik adott szabadságjogokat.”

Hát persze drágám. Minden bizonnyal. Jön egy neked nem tetsző irányzat és már könyvet írsz róla, hogy a nők (legalábbis egy részük) tenyészállatok lesznek – ráadásul szép számmal találsz majd követőket, még 30 évvel később is. Miért is van az, hogy aki a szabad gondolkodásáról papol minden nap, az fogadja el a legnehezebben a számára a nem tetsző világot, ideológiát? De oké, legyen így… viszont akkor kedvesem, írhattál volna valami olyat, ami nem szinte az elsőtől az utolsó percig egy unalmas, érzéketlen, mindenféle elgondolás, háttértörténet nélkül megtámogatott fos, amiben legalább megpróbálod megindokolni, miért és hogyan alakul ki egy középkori dizájnú világ egy modern környezetben – és legfőképp ennek mi értelme van? Hogyan és miként is hagyhatja ezt a világ – ha már ennyire konkrét időhöz és helyhez kötötted az egészet… ugyanis az édeskevés a picit gondolkodni vágyó néző számára, hogy a saját konzervativizmusod elleni utálatodat egy bigott vallási diktatúrába csomagolod azzal ijesztgeted sajátjaidat, hogy ha nem tér vissza Woodstock, akkor ez lesz…

A promóképek pirosruhás, lámpabúrafejű (bocsi, nincs jobb szavam rá) apácáit látva kicsit meglepődtem, mikor az első percekben egy korunkban játszódó autós üldözést látunk, aminek következtében a nőt és gyerekét elkapják, távolban pedig egy nem mutatott kivégzést hallunk, lövések formájában. Csak néztem, hogy akkor most hol is vagyok, hisz eddig minden jel arra mutatott, hogy valami középkori sorozatot fogok látni, amiben szegény szolgálólányokat majd jól elnyomják – erre nem, mert hamar kiderül, hogy itt egy külön világ létesült, dzsipek, gépfegyverek mellett imádkozó sáskákat imitáló, apácakurvák mászkálnak az utcákon és tetszik szét lábukat havonta valami idegennek. Annyira szürreális és abszurd az egész, hogy csak nehezen ébredtem fel a sokkból… de miután a felütés, az első rész szinte kizárólag kérdőjeleket termelt, egy ideig érdeklődéssel figyeltem, mi értelme is van az egésznek. Tettem ezt annak ellenére, hogy ez az „Áldott legyen méhed gyümölcse!” meg az  „Ő szeme előtt!” mondatok rendszeres ismételgetése bizony nem fokozta lelkesedésem. Mindazonáltal érdekelt, hogy ha már valaki kitalált egy ilyen ígéretesnek tűnő alaphelyzetet, hogyan is építi fel az egészet, milyen reális és hihető háttértörténetet talál ki annak, hogy nők, látszólag önként , Isten dicsőségére havonta szétteszik a lábukat.

Nem áll szándékomban túl sokat írni a történetről, hisz nagyrabecsült kollégám pár hete már igyekezett beavatni titeket ebbe a sorozatba – én inkább próbálom elmagyarázni, hogy nálam (egyébként sok más, agyondicsőített mai sorozattal egyetemben) miért lett ez akkora blama. A legfőbb indoknak alaphelyzetben ugye a túlságosan bigott környezetnek kellene lenni, általában az az, ami úgy érzelmileg fel tud húzni – ám itt, ezúttal lényegesen kevesebb szerepet játszott ez, mint korábban. Persze kissé értetlenül néztem a sok idióta köszöngetést, de miután a vallási fanatizmus szinte kizárólag Lydia kiképzőtisztnőre (Ann Down zseniális alakítása) korlátozódik, elég volt őt utálnom a sorozatban és minden vallásutálatomat kiéltem. Szóval, legmeglepőbb módon nem ez, ami zavart… sokkal inkább minden más. Először is: én nem akarom bántani Elisabeth Moss színésznőt June szerepében, de az egész sorozatban szinte rossz volt őt néznem. Egyszerűen számomra a színésznő ronda, kifejezetten nem tetszik, ahogy kinéz – a kamera pedig sokszor perceket képes rajt időzni. Bármelyik másik lány, egy sokkal dekoratívabb lány sokkal közelebb tudta volna hozni hozzám az A szolgálólány meséjének tragédiáját, akár Ofglen, akár a néger Moira, de még a félszemű Janine is. Kétlem, hogy ennek az lenne az üzenete, hogy lám, lám, a csúnya nőket is elviszik megerőszakolni, szerintem ez nem volt szándékos… de azért csak kellemesebb egy férfi szemnek egy vonzóbb lány látványa. Így majdnem ott tartottam, hogy nem is igazán érdekelt, mikor dugják/verik meg szegényemet.

Alapból van tehát egy hendikepp, ami a hangulatot és a beleélést negatívan befolyásolja, viszont állítom, hogy ettől még lehetett volna jó az egész. Mikor elkezdték a flashbackekkel magyarázni Gileád kialakulását, komolyan érdekelni kezdett a sori, vártam egy igazán ütős és drámai magyarázatot mindarra, amit látok… aztán ez az érdeklődés abba is maradt. Elég hamar nyilvánvalóvá vált, hogy vagy nincs mögötte semmi koncepció (a "nem születik több gyerek-zároljuk a nők számláit-rúgjuk ki őket-csináljunk a gyerekesekből tenyészkancát" nekem nem elég), vagy csak nem akarják normálisan elmondani, mindenesetre ahogy a sorozat fókuszt vált és a Waterford családra kezdünk koncentrálni, mély unalomba fullad minden. Túl sokat időzünk a ház falain belül, miközben nem történik semmi, sem az úrnő kontra szolgálólány hatalmi harca, sem a parancsnok titkos társasjátéka nincs rendesen kidolgozva. Előbbi olyan, mint a szélkakas, így nem igazán vehető komolyan, utóbbi értelmére meg még nem jöttem rá – hacsak az nem volt, hogy egy kis Scrabble növeszti a potenciált. Én ennél sokkal több flashbacket és háttérinfót vártam volna – de nem csak a hogyanról (az is kérdéses, egy félkatonai csoport hogy tudta mindezt végrehajtani), hanem a miértről is. Mert azt gondolom, hogy az írónő azon kívül, hogy jól utálta a vallási szálat, sokat nem gondolkodott a háttéren.

Ha csak azt nézem, a The philosophersben volt egy hasonló gondolatkísérlet, mikor is az egyik bezárt csajnak az emberiség túlélése érdekében mindenkivel össze kellett volna feküdni, s már ott sem volt nagy lelkesedés érte. Maga az ötlet tehát számomra nem olyan új (oké, ez a régebbi, de ezt láttam később), ugyanakkor sokkal drámaiabban lehetett volna ezzel foglalkozni… és legfőképp nem ilyen birka módon. Mert az egész évadnak a legbosszantóbb tulajdonsága valahol mégiscsak az, hogy túlságosan húzza a néző idegeit az ellenállás kirobbanásával, túlságosan is beletörődöttnek mutatja a karaktereket. Mielőtt leveszitek a fejemet, értem, hogy a vázolt világban ennek, így volt létjogosultsága, hogy a kitalált diktatúra, az erőszak ezt hozta… de érzelmileg totál nem mindegy, a nézőt mennyire húzzák föl és hagyják szarban a végére. Mint egy gigászi petting, aminek a végén aztán nincs semmi – itt a cliffhanger maga a semmi – megnyugtató talán annyi lehet mások számára, hogy bejelentették a második évadot, úgyhogy talán valamit láthattok az ellenállásból, a lázadásból is. Én biztosan nem, mert ezzel kiszálltam…

Kalap kaki az egész, egy újabb, teljesen feleslegesen agyonhype-olt sorozat, ami igazából sehonnan nem tart sehova, ami egy totál agyrém disztópiát próbál ideológiai és politikai okokból hihetővé tenni és fenyegetővé beállítani. Ha bárki széles e Földön azt elhiszi, hogy ez megtörténhet, az vagy hülye, vagy szimplán annyira elfogult bizonyos vezetőkkel, irányzatokkal szemben, hogy az beteges. Közben meg tudjuk, mi megy az arab világban a nőkkel kapcsolatban – anélkül, hogy most itt mindenféle mélyebb integrációs témába belemennék – tessék mondani, az nem baj?




40%



.

Star Wars: Az utolsó Jedik

Niwrok írta:

"Maxi egyetértek"   . Az utolsó meg sajnos mindig pocsék érzés, azzal nincs is mit tenni   ...

Ma az egyik haverral szinte késhegyre menő vitát folytattunk az elrontott és hiányzó dolgokról... gyorsan elolvad az előny, ma már erre sem adnék 8,5-et. Minél többször idéztem fel a filmet, annál dühösebb lettem arra, hogy a kaszinós kiruccanás csak azért történik, hogy egy basz háromszor felvillanjon a bioakármi-szkennermonitoron, ezzel jelezve, hogy Finnék átjutottak, hogy a legnagyobb blődséget mondjam.

Niwrok írta:

Viszont ő is előhozta ezt a Rey származása dolgot, amire megadtam a neked is írt választ... és éppen ezért vagyok egyre biztosabb benne, hogy azért ilyen súlytalan az összes főszereplő, még részben Rey is, mert nem ők a lényeg, hanem Kylo... így jön ki a szép ritmus a három generációnyi Skywalkerrel... Vagy hozzá hasonlóan ezt te is kizárólag patriarchális rendszerben és öröklésben tartod elképzelhetőnek   ?
Közben mondtam neki, ha azt szeretné, hogy Rey valami módon Luke leszármazottja legyen, de ne csak valami félúton elpottyantott fattyú, hogy akkor hogyan lenne mindez lehetséges. Ő nem tudott ilyet mondani... Te hogy állsz a kérdéshez   ?

Kicsit most megzavarodtam, kicsit összekeverted két gondolatodban Anakint és Reyt, illetve Anakint és Kylot...

Valahol én sem vártam, hogy Rey Luke lánya legyen (akkor már inkább Ben testvére, ahogy az EU-ban), de az meg túl PT-re hajazó lenne... bár, nem vagyok most már abban sem biztos, hogy Abrams eredetileg nem úgy gondolta. S hogy Rian jobbat nem tudott kitalálni, mint hogy senkié...

De egy igazán kreatív írói csoportnak ennél jobb ötlet is eszébe juthatott volna. Ennél még a midchloriánok is jobb, de simán lehetett volna bármelyik, 66-os parancsot túlélő Jedi lánya.

Niwrok írta:

Amúgy azt, amit leírtam a "kivetítésről", az a te ismereteid szerint mennyire működőképes?

Ez új, ilyenről még nem hallottam... de ahogy írtam, ő az egyetlen, akitől ebben a korban ezt elfogadom. Volt elég ideje és módja tanulmányozni az Erőt, valahol szükségszerűen az utóbbi idők egyik legerősebb Jedijévé kellett, hogy váljon - és pont ezért nem értem, miért nem tett semmit, mikor Snoke hatalomra került. Ja, mert biztosan tudta, hogy a forgatókönyvíróknak eszükbe jut, hogy, bocsi, ja, mégse... És egyébként pont ezekből kiindulva nem értem, nem logikus és nem törvény/szükségszerű, hogy belehaljon.


Viszont, ahogy szoktam volt mondani: mi, nézők, rajongók sokszor sokkal komolyabban vesszük a film fordulatait, jeleneteit, mint ahogy azt az írók szánták. Itt is ezt érzem.


.

R2-D2 írta:

A szolgálólány meséje S1

Mikor elkezdték a flashbackekkel magyarázni Gileád kialakulását, komolyan érdekelni kezdett a sori, vártam egy igazán ütős és drámai magyarázatot mindarra, amit látok… aztán ez az érdeklődés abba is maradt. Elég hamar nyilvánvalóvá vált, hogy vagy nincs mögötte semmi koncepció (a "nem születik több gyerek-zároljuk a nők számláit-rúgjuk ki őket-csináljunk a gyerekesekből tenyészkancát" nekem nem elég), vagy csak nem akarják normálisan elmondani, mindenesetre ahogy a sorozat fókuszt vált és a Waterford családra kezdünk koncentrálni, mély unalomba fullad minden. Túl sokat időzünk a ház falain belül, miközben nem történik semmi, sem az úrnő kontra szolgálólány hatalmi harca, sem a parancsnok titkos társasjátéka nincs rendesen kidolgozva. Előbbi olyan, mint a szélkakas, így nem igazán vehető komolyan, utóbbi értelmére meg még nem jöttem rá – hacsak az nem volt, hogy egy kis Scrabble növeszti a potenciált. Én ennél sokkal több flashbacket és háttérinfót vártam volna – de nem csak a hogyanról (az is kérdéses, egy félkatonai csoport hogy tudta mindezt végrehajtani), hanem a miértről is. Mert azt gondolom, hogy az írónő azon kívül, hogy jól utálta a vallási szálat, sokat nem gondolkodott a háttéren.

40%

Már azért megérte írnod róla, hogy megtudjam, ez ennyire nem jött be neked, mert én úgy azért 5,5-6 köré saccoltam volna... De legalább magadtól nézted, nem az én ajánlásomra .

Az meg, hogy hülye vagy elfogult lennék-e, persze nem úgy gondolva, hogy holnap erre kel fel a Nap... sokkal könnyebb lenne elfogadnom vagy kizárnom ezt, ha ez tényleg csak egy eltúlzott disztópia lett volna, és nem lennének történelmi példák, hogy ez, a vallási mázzal nyakon borított elnyomás, a szekularizmusból az egyházi államhatalomba visszarendeződés lehetséges. Mondjuk Iráné negyven éve, amit írtam is, vagy ami például a törököknél készül kialakulni... még ha így látszatra könnyű is ráhúzni, hogy erre csak az iszlám világ képes, a keresztény semmiképpen.

Ettől még az A szolgálólány meséjére tényleg nem jó, nálam is ugyanazon pontok mentén, amiket leírtál. Sokkal jobban érdekelt volna a világ, a kialakulása, mint az, hogy Waterfordék mit kavarnak a négy fal között a rabszolgájukkal, rém hosszan elnyújtott snitteken... Még talán egy évadnyi esélyt adok neki, ahogy például a Mr. Robotrnál is tettem, de aligha fogok rohanni vele...

.

R2-D2 írta:

Star Wars: Az utolsó Jedik

Niwrok írta:

Viszont ő is előhozta ezt a Rey származása dolgot, amire megadtam a neked is írt választ... Közben mondtam neki, ha azt szeretné, hogy Rey valami módon Luke leszármazottja legyen, de ne csak valami félúton elpottyantott fattyú, hogy akkor hogyan lenne mindez lehetséges. Ő nem tudott ilyet mondani... Te hogy állsz a kérdéshez   ?

Kicsit most megzavarodtam, kicsit összekeverted két gondolatodban Anakint és Reyt, illetve Anakint és Kylot...  
Valahol én sem vártam, hogy Rey Luke lánya legyen (akkor már inkább Ben testvére, ahogy az EU-ban), de az meg túl PT-re hajazó lenne... bár, nem vagyok most már abban sem biztos, hogy Abrams eredetileg nem úgy gondolta. S hogy Rian jobbat nem tudott kitalálni, mint hogy senkié...
De egy igazán kreatív írói csoportnak ennél jobb ötlet is eszébe juthatott volna. Ennél még a midchloriánok is jobb, de simán lehetett volna bármelyik, 66-os parancsot túlélő Jedi lánya.

Nem kevertem, ő tényleg azt szerette volna, hogy Rey valahogy legyen Luke gyereke . Én mondtam neki, hogy legfeljebb Leia és Han lánya lehetne, hogy Anakin-vonalon maradjuk (pedig nem is tudtam, hogy a könyvekben így volt ), de az meg azért nem tetszett neki, mert akkor Rey nem Skywalker lenne, hanem Solo, mert nála az Erő öröklődése csak apai ágon elképzelhető ...

Azt amúgy ki mondta, hogy a látomások Rey származásáról, amiket Kylo elmondott a lánynak, azok valósak, és nem esetleg valaki másnak a mesterkedései ? ...

R2-D2 írta:

Viszont, ahogy szoktam volt mondani: mi, nézők, rajongók sokszor sokkal komolyabban vesszük a film fordulatait, jeleneteit, mint ahogy azt az írók szánták. Itt is ezt érzem.

Most lehet, hogy én emlékszem rosszul, de ez az oldal nem éppen ezek miatt lett blog helyett fórumnak elindítva ... még ha így "kettecskén" sajnos ritkán is tudjuk akként működtetni ? Hogy egy kicsit tovább lássunk a forgatókönyvírók meg a rendezők orránál ?

.

Star Wars: Az utolsó Jedik

Niwrok írta:

...de az meg azért nem tetszett neki, mert akkor Rey nem Skywalker lenne, hanem Solo, mert nála az Erő öröklődése csak apai ágon elképzelhető   ...

Ez butaság.    

Niwrok írta:

Azt amúgy ki mondta, hogy a látomások Rey származásáról, amiket Kylo elmondott a lánynak, azok valósak, és nem esetleg valaki másnak a mesterkedései   ? ...

Igen, ez benn van a pakliban, egy remek menekülőút a jövőre nézve. Már csak az a kérdés, hogy ezek után ki tudja Reynek elmondani az igazat?  

Niwrok írta:

Most lehet, hogy én emlékszem rosszul, de ez az oldal nem éppen ezek miatt lett blog helyett fórumnak elindítva   ... még ha így "kettecskén" sajnos ritkán is tudjuk akként működtetni   ? Hogy egy kicsit tovább lássunk a forgatókönyvírók meg a rendezők orránál   ?

.

.

Niwrok írta:

A szolgálólány meséje S1


Az meg, hogy hülye vagy elfogult lennék-e, persze nem úgy gondolva, hogy holnap erre kel fel a Nap... sokkal könnyebb lenne elfogadnom vagy kizárnom ezt, ha ez tényleg csak egy eltúlzott disztópia lett volna, és nem lennének történelmi példák, hogy ez, a vallási mázzal nyakon borított elnyomás, a szekularizmusból az egyházi államhatalomba visszarendeződés lehetséges. Mondjuk Iráné negyven éve, amit írtam is, vagy ami például a törököknél készül kialakulni... még ha így látszatra könnyű is ráhúzni, hogy erre csak az iszlám világ képes, a keresztény semmiképpen.

Igen... csak itt megint az van, hogy USA-ból lett Gileád, a jelen körülmények között. Na ez az, amit nem tudok elképzelni... pláne, mert hogy jön egy Trump vagy Bush.


.

.





Szuperexpressz





Több olyan mozi is él emlékeimben, ami anno a nyolcvanas években óriási hatással volt rám, így nagy örömmel repülök rá, ha valahol fel-fel bukkan közülük valamelyik a neten. A nyolcvanas évek "nagy" japán filmjei közül legutóbb a Szuperexpresszbe futottam bele a nettékában - és a magyar felirat hiánya ellenére szépen, két nap alatt meg is néztem... s hogy miért két nap? Nos, mert meglepő módon az eredeti, 155 perces japán verzióhoz volt szerencsém, s csak most, kis utánajárással derült ki, anno, akkor, mennyire is szanaszét vágták a filmet világszerte. Az indavideon elérhető, hazánkban 1982-ben bemutatott változat is csak 98 perces, de nem jártak jobban az angol, francia, sőt az amerikai piacok sem. Annyi időm nem volt, hogy tételesen össze is hasonlítsam a két vágást, úgyhogy csak arra tudok hagyatkozni, amit erről olvastam: a „gonosz merénylők” komplett háttértörténet és az esetleges politikai vonatkozásokat kivágták belőle…

A Szuperexpresszről (angol címe The BulletTrain) első blikkre annyit kell tudni, hogy 1975-ben készült, hozzánk akkori jó szokás szerint 7 évvel később jutott el, s hogy bármennyire is elfelejtettek erre hivatkozni, ez a mozi lehetett az 1994-es Féktelenül alapja. Pontosabban: a Féktelenül írói miden bizonnyal láthatták ezt, s ha a mai modern trendeknek megfelelően értelmezzük a két filmet, a Speed kvázi tekinthető a The Bullet Train remake-jének is… már ha csupán  a teljesen azonos alapötlet miatt egyáltalán összevethető, viszonyítható egymáshoz két történet, amikben a mozgó jármű bizonyos sebesség alá csökkenve levegőbe repül. A kettő közötti 20 év ugyanakkor rengeteg mindent meghatároz, utóbbi természetesen sokkal jobb technikával, sokkal inkább hollywoodi módon képes izgalmat és katarzist generálni – viszont azt gondolom, utóbbi nem létezne előbbi nélkül, s hogy előbbi jobban reagált a világ (Japán) akkori rezdüléseire. S hogy mire gondolok? 1964-ben, a tokiói olimpiára időzítve adták át azt a Tokido Sinkanszen vasútvonalat Japánban, a világ első nagysebességű vasúti vonalát, ami filmünkben szerepet kap, s ami akkor talán hivatott volt a szigetország technikai fejlettségét demonstrálni, s ami egyúttal elindította a nagysebességű közlekedés világméretű fellendülését, valamint új lendületet adott a vasúti iparnak. Hát persze, hogy mint olyan, egy jó író számára kiváló alapot nyújt egy feszült thrillerhez, amiben a japánok akkori szimbólumát éri fenyegetés, s amiben hősök nélkül, a szorgos, lelkes, becsületes dolgozók oldják meg a lehetetlennek tűnő helyzetet.

A Sinkanszen kifejezés egyébként szigorúan véve csak a vasúti vonalat jelöli, a rajta közlekedő vonatok neve Super Express – meglepő módon ezúttal a magyar cím jobb, mint az eredeti. Filmünkben a kissé bumfordi orrú, ún. 0-s sorozatú, első generációs szerelvényre helyez bombát egy kis csoport, ami akkor lép működésbe, ha az amúgy 210-al száguldó szerelvény sebessége 80 km/óra alá csökken. A vasúttársaság válságstábja rögtön kalkulál, hogy minél több idejük legyen megoldani a helyzetet, így a 109-es járatot utasítják, hogy vegye vissza 100-ra a sebességet - így lesz kb. 8 órájuk a bomba hatástalanítására, míg a szerelvény kénytelen lesz megállni (hisz ne felejtsük el, ez egy sziget, ráadásul a vonal is véges), illetve lesz 8 órájuk elkapni a tetteseket. Ez az alaphelyzet, innen indítunk, s már rögtön az elején – talán az amerikai sablonoktól kissé eltérő módon – meg is ismerhetjük az elkövetőket: a korábbi mérnök Okitát (Ken Takakura, ld. még Fekete eső) és segítőit, Kogát (Kei Yamamoto) és Hiroshit (Akira Oda). A mozi nagy mértékben fókuszál egyébként a bűnözők motivációira, múltjára, a hosszabb változat pont attól lesz igazán értékes – ámde kétségkívül kicsit lassabb  – hogy az ember majdnem kényelmetlenül érzi magát a remek háttérrajzok miatt, miközben szurkol Okitáéknak a sikerükért. Mert ők nem gyilkosok, csupán váltságdíjat szeretnének – s annak is jó oka van, miért pont így és ennyit… már-már Robin Hoodi beütéssel.

A bűnözők – nevezzük őket az egyszerűség kedvéért így – tehát nem unszimpatikus emberek, fel is hívják a vasúttársaságot, ami egy rövid, ámde hatásos demonstráció után hajlandó is fizetni… a baj csak az, hogy rendőrség is színre lép, a rendőrségnek meg az a dolga, hogy elkapja a rosszfiúkat. A jófiúk oldalán kapásból két (de a 109-esel együtt három) szálat is kapunk, s valahol mindegyiknek más, de jól érthető motivációja van: a vasúttársaság ügyeletes „tisztjének”, Kuramochinak (Ken Utsui) az, hogy hatástalanítsa a bombát és megmentse az 1500 utas életét, a rendőrségnek már említett elkapás, míg a mozdony személyzetének, a mozdonyvezető Aokival az élen (Sonny Chiba) meg az, hogy valahogy uralja az egyre inkább kitörni készülő pánikot. A Szuperexpressz a négy történeti szál váltakozásával, egymásra hatásával, érdekek, események keresztezésével éri el azt a nem mindennapi bravúrját, hogy 42 évvel később, két és fél óra játékidő ellenére egy kifejezetten izgalmas és feszült élményt képes biztosítani. A vonat, mint helyszín talán nem is annyira fontos, mint azt a cím sugallaná, de persze a szembe jövő szerelvény (ld. még Száguldó bosszú), vagy az átpakolás egy másik szuperexpresszről a közelgő szemaforral remek és feszült jelenetsor… akkor is az, ha anno nagyon sokan túl amerikainak tartották.

Thrillerként meglehetősen nagy szerepet kap Okitáék elkapása, a pénz átadása, az egész nyomozás… és megmondom őszintén, nagyon kellemes meglepetésként ért ennek a szálnak az összetettsége, kidolgozottsága. Nem is emlékeztem rá, milyen jól felépítettek karakterei, mennyire izgalmas is tud lenni az autós/motoros üldözés, vagy mennyire is jó és hiteles a táska megszerzése. Az egész krimi vonal kifejezetten emlékezetes, ha meg ehhez hozzáveszem, hogy ebben a verzióban tényleg volt idő mindenre – a bűnözők majdnem bocsánatot kérnek azért, hogy nekik robbantaniuk kell – egy különleges élményt kapunk. Tetszett, ahogy birkóztak még az egy oldalon álló felek is, tetszett, ahogy – bár meglehetősen teátrális módon, de erről kicsit később – a vonaton kialakuló feszültséget, kétségbeesést, pánikot bemutatták, tetszett, ahogy Okita, mint a legfőbb antagonista a filmben, mennyire ember tud maradni a végéig. Sajnáltam a veszteségeket, együtt aggódtam az utasok életéért – na jó, nem, mert ugye képtelenség a 24-et leszámítva, hogy egy bomba fel is robbanjon – és együtt éreztem Kuramotchival, aki a végén nem igazán értette, miért is használják még mindig nevét, arcát a tévében. Mindezek mellett pedig egy remek kis korrajz az akkori Japánról, amire akkor, a nyolcvanas években még csak tátott szájjal bámultam, ma már pedig értékelem a 70-es évek nosztalgiáját… és igen, ez egyébként egy fontos kulcsszó is. Aki követi írásaimat, az tudhatja, hogy hajlamos vagyok némi részrehajlásra is korábbi kedvenceim újraélésénél, ugyanakkor azt mindig is elismertem, hogy nem minden film öregedett jó az elmúlt 30-40 évben. Ez viszont igen, ezt minden negatívuma ellenére jó volt látni…

A legeslegjobban újfent maga a japánsága zavart. Eredeti nyelven nézve kínos, már-már röhejes volt az az artikulálás, amit a színészek dialógus címén előadtak… el nem hiszem, hogy a való életben is így kiabál mindenki mindenkivel. Mindezt pedig úgy, hogy nagyon sok jelenetben az arcizmuk sem rezdül… lehet, ez valami japán belső piacon értékelendő stílus, gesztus, de ennyi filmmel a hátam mögött néha inkább paródiának éreztem. A szinkronos magyar változatban mindez eltűnik – de mellé eltűnik a film egyharmada is. Aztán itt van még a technika kérdése: tudom, hogy nem lenne szabad, de képtelen vagyok 2017 végén elvonatkoztatni a technikai elvárásoktól egy filmnél, márpedig trükkileg, látványilag néha bizony rendesen alulteljesít a mozi. Néhány jelenetéről lerí, hogy terepasztalon vették föl, néhány vágás, trükk nem sikerült igazán. A párbeszédek meg végletekig egyszerűek, olyannyira, hogy még egy angolul középszinten értő ember is tök simán elboldogul a filmmel – ez nem egy Kártyavár, vagy egy Építész beszédje a Mátrixból. Mondjuk.. ezt akár még pozitívumnak is vehetem, ha már egyszer normális minőségű, feliratos/szinkronos változatról nem is álmodozhatunk.

Ha viszont azt veszem, hogy mindezek ellenére, 35 évvel első megtekintése, és 42 évvel készülte után totál jól éreztem magam rajta, nem csak nosztalgiából adok rá ennyit, hanem mert egy jó filmnek tartom még mindig. Nem gondolom, hogy most mindenki rohanni fog megnézni, de aki egy kis jó 70-es évekbeli hangulatú thrillerre vágyik és nem feltétlenül ragaszkodik Hollywoodhoz, bátran tegyen vele egy próbát. Frissebb a film, mint gondolnátok, ráadásul kicsit a Speed is más értelmet kap.




80%




.

R2-D2 írta:

Szuperexpressz

Több olyan mozi is él emlékeimben, ami anno a nyolcvanas években óriási hatással volt rám, így nagy örömmel repülök rá, ha valahol fel-fel bukkan közülük valamelyik a neten. A nyolcvanas évek "nagy" japán filmjei közül legutóbb a Szuperexpresszbe futottam bele a nettékában - és a magyar felirat hiánya ellenére szépen, két nap alatt meg is néztem... s hogy miért két nap? Nos, mert meglepő módon az eredeti, 155 perces japán verzióhoz volt szerencsém, s csak most, kis utánajárással derült ki, anno, akkor, mennyire is szanaszét vágták a filmet világszerte. Az indavideon elérhető, hazánkban 1982-ben bemutatott változat is csak 98 perces, de nem jártak jobban az angol, francia, sőt az amerikai piacok sem. Annyi időm nem volt, hogy tételesen össze is hasonlítsam a két vágást, úgyhogy csak arra tudok hagyatkozni, amit erről olvastam: a „gonosz merénylők” komplett háttértörténet és az esetleges politikai vonatkozásokat kivágták belőle…

Ha viszont azt veszem, hogy mindezek ellenére, 35 évvel első megtekintése, és 42 évvel készülte után totál jól éreztem magam rajta, nem csak nosztalgiából adok rá ennyit, hanem mert egy jó filmnek tartom még mindig. Nem gondolom, hogy most mindenki rohanni fog megnézni, de aki egy kis jó 70-es évekbeli hangulatú thrillerre vágyik és nem feltétlenül ragaszkodik Hollywoodhoz, bátran tegyen vele egy próbát. Frissebb a film, mint gondolnátok, ráadásul kicsit a Speed is más értelmet kap.

80%

A sok "koppintós" meg csalódást keltő újkori vacak után te is valami kipróbált régire vágytál   ?

Még van egy-két film a fejemben a mostanában látottak közül, amikből kevés volt még csak "jó" is, úgyhogy én is nemrég vettem elő egy újranézést, ami ugyan nem ilyen antik, de majdnem egy évtizede várta, hogy újranézzem   .

.

Niwrok írta:

A sok "koppintós" meg csalódást keltő újkori vacak után te is valami kipróbált régire vágytál   ?

Igen, bár ez most annyira nem volt szándékosan "régire vágyás".

Az igazság, hogy rátaláltam már egy ideje, csak kellett hozzá hangulat meg idő, hogy egy ilyen hosszú mozit, eredeti japán nyelven, angol felirattal megnézzek - de nem bántam meg, hogy megvártam a "kellő pillanat"- ot...

Már csak a Földrengés Tokióban-ba kellene "valahol" belefutnom...