Niwrok írásai 2.0

.
Counterpart S1




Pár hónappal ezelőtt már olvashattatok erről a sorozatról R2-D2 "tollából", és ő nagyjából el is mondta ennek a párhuzamosként indult, de széttartó két világnak az alaphelyzetét a "félresikerült" 30 éves kísérlettel, az átjárót őrző két szervezet belső működését és annak a sarokpontjait, ahogy ez a két világ hat egymásra. Azt is hogy milyen az, amikor ez az egész egy amúgy gyanútlan és ártalmatlan aktakukac tudomására jut akkor, amikor a tükörképe, aki a 30 év alatt teljesen más ember lett, besétál hozzá az ajtón. Hogy én is ajánlhassam ezt a pazar sorozatot, és ne nagyon kelljen ismételnem őt, így én a hangulat felől megközelítve próbálom megkedveltetni majd veletek.

Noha a párhuzamos világos sztorik nálunk és általában is nagy népszerűségnek örvendenek, a Felettünk a Földtől a The Cloverfield Paradoxig sok ilyet láthattunk az elmúlt években, így maga az érdeklődés a korosztálytól nem függ különösebben... én még is azt hiszem, hogy erre a sorozatra a 40+ évesek jobban ráérezhetnek. Engem ugyanis legelsőre az fogott meg benne, alig pár perc után, hogy mennyire szimbolikus az, hogy Berlint választották helyszínül. Berlin a mi korosztályunknak annyira a megosztottság jelképe, az NDK és NSZK területei mentén fallal és ideológiailag is szétszakított város, hogy nekem a hidegháborús hangulat is ezen keresztül teljesedett ki igazán... csak itt most a két világ nem lát rá közvetlenül egymásra. Így tudtam igazán átérezni a monoton és értelmetlennek látszó munkafolyamatokon keresztül zajló, titkosított kommunikációt, a "határátkelések" szigorúságát, a diplomáciai alkudozásokat a technológiák cseréjéről, és persze a belső körök belső körében zajló összeesküvéseket, amik mindkét világot alapjaiban készülnek megrázni. Nagyon jó ötlet volt a "szétválást" egy olyan tragikus és globális eseményhez kötni, mint a vírus, és leginkább annak utóhatásait bemutatni a sok egyéb apró eltérés mellett; az általunk is ismerhető Berlin mellett Berlin kihaltsága, szürkesége, a társadalom szövetét megtépázó izoláció érzete általánosságban fejezte ki azt, ami részleteiben az emberek életén keresztül látható (ezért is furcsa kicsit, ahogy Berlint ezekkel a fura formájú üvegtornyokkal ábrázolták...).

Mert az emberekkel, a szereplőkkel kapcsolatban a legfontosabb kérdés, hogy kire hogyan hat, ki hogyan reagál arra, amikor tudomására jut a másik világ létezése, hogy van belőle egy másik, és hogy annak a másiknak milyen élete van a két világ közti különbségek miatt. Erre tényleg keresve sem találni jobb karaktert mintaként, mint a két Nadiát, akikből ugyan ez egyik az évad második felére eléggé töltelékszereplő lett, de amíg az a téma, hogy milyen tragédia és titok rejlik a közös múltjukban, mennyire szélsőségesen más sors jutott nekik, és hogy mégis mennyire önmagukra emlékeztetik egymást, az elszalasztott lehetőségeken és a bűntudatból eredő döntéseken keresztül, addig nincs náluk drámaibb szereplő. Rajtuk érződik leginkább az egész sorozatnak a filozófiai mélysége, azaz hogy mi is határozza meg leginkább az embereket, ebben milyen szerepet játszik a környezetük; minden szereplőnél előbb-utóbb előkerül, hogy mi is volt az a fő töréspont, ami azonos múlttal is ennyire eltérő életeket eredményezett. A karakterek közül talán Emily az egyetlen, aki alapvetően ugyanazt az életet éli, még Annát figyelembe véve is, így neki az újdonság helyett éppen a múltjával kell szembenéznie, és azzal, hogy mennyire nem zárta azt le. HA pedig már ő a főszereplő, külön beszélnem kéne Howardról, de be kell vallanom, a nyámnyila verzió annyira felesleges szereplő volt néha, csak turistaként végignézve, ami a világokban történik (annyira, hogy a cseréjüket követően kínosnak találtam volna, ha bárki öt percnél tovább beveszi, hogy Howard "Howard"), a másik Emilyvel való kapcsolatában meg annyira visszaköszöntek az ikercserés dél-amerikai szappanoperák jelenetei és mondatai, hogy egyszer-kétszer csak J.K. Simmons remek karakterábrázolását tudtam élvezni a jelenlétében.

De bármennyi dráma is jön át az eseményeken keresztül, a film alapvetően kém-thriller. Mert nem elég a két világ nyavalyája önmagában, egy háttérben ügyködő szervezet arra készül, hogy egymásnak ugrassza a két világot a végrehajtani próbált bosszúval. Így legalább ennyit számít a hangulatban, hogy annak titkai milyen jó ütemben kerülnek elő, és hogy a titkos akció részletei a nyomozás során hogyan derülnek ki. Erre a részére sem igazán lehet panasz, hiszen a világok újdonságaitól függetlenül is majdnem minden rész szolgál valamilyen csavarral, például egy új kapcsolat ábrázolásával vagy egy hazugság leleplezésével. De az is igaz, hogy mindez elég ráérős tempóban zajlik, még a legnagyobb vészben is ritkán látni lélekszakadva rohangáló vagy indulattól fűtött karaktereket... és ettől, ha nem is mondanám, hogy leül a közepe, hiszen ott is zajlanak az események éppen eléggé, de nekem ehhez képest a pár éves Kémek hídja is akciófilmnek tűnik.

Szóval ha én nem is tudtam annyira szemet hunyni a kisebb-nagyobb hibák felett, a Counterpart kiváló sorozat lett, méltó az eddigi Starz-os kedvencekhez (Da Vinci démonai, Black Sails, stb.) . Én is szívesen nézem majd a következő évadot... még ha bizonytalan is vagyok benne, hogy hogyan lehet úgy folytatni, hogy az eddigi szereplők nagy részét kiírták, az alap konfliktust feloldották. De lehetőség van benne... akár a 20-30 éves rejtélyekre is meg lehet próbálni választ találni.


8,5/10
.

Niwrok írta:

Weide, nincs még valami film, amit utálsz   ?

.

De, a 2016-os Prevenge volt az, ami után majdnem belefejeltem a képernyőbe. Az a film is nagyon felhúzott. A legrosszabb, hogy az elején még azt hittem értem, mi is a vicces az egészben és miért egyedi ez az egész, de aztán szembesültem vele, hogy az író-rendező-főszereplő mindenes spinének sincs fingja róla, mit is akart kezdeni ezzel az önboncolgató trágyahalommal. Hát még nekem...

Weide írta:

Niwrok írta:

Weide, nincs még valami film, amit utálsz   ?

De, a 2016-os Prevenge volt az, ami után majdnem belefejeltem a képernyőbe. Az a film is nagyon felhúzott. A legrosszabb, hogy az elején még azt hittem értem, mi is a vicces az egészben és miért egyedi ez az egész, de aztán szembesültem vele, hogy az író-rendező-főszereplő mindenes spinének sincs fingja róla, mit is akart kezdeni ezzel az önboncolgató trágyahalommal. Hát még nekem...

A Vérturistákat (Sightseers) már láttam a csaj tollából (és főszereplésével), az nem igazán jött be.

.

Niwrok írta:

The Endless

Másnak talán nem tűnik fel ez a változás, de én azért észreveszem   . Két éve még nem nagyon olvastam volna ilyet   .

Most miért is?

Niwrok írta:

.
Counterpart S1

Szóval ha én nem is tudtam annyira szemet hunyni a kisebb-nagyobb hibák felett, a Counterpart kiváló sorozat lett, méltó az eddigi Starz-os kedvencekhez (Da Vinci démonai, Black Sails, stb.) . Én is szívesen nézem majd a következő évadot... még ha bizonytalan is vagyok benne, hogy hogyan lehet úgy folytatni, hogy az eddigi szereplők nagy részét kiírták, az alap konfliktust feloldották. De lehetőség van benne... akár a 20-30 éves rejtélyekre is meg lehet próbálni választ találni.


8,5/10
.

Ennek kifejezetten örülök. Nem is nagyon vártam mást, azért nagyjából ugyanúgy tekintünk a filmes világra - még ha néha más székből is...

Weide írta:

Niwrok írta:

Weide, nincs még valami film, amit utálsz   ?

.

De, a 2016-os Prevenge volt az, ami után majdnem belefejeltem a képernyőbe. Az a film is nagyon felhúzott. A legrosszabb, hogy az elején még azt hittem értem, mi is a vicces az egészben és miért egyedi ez az egész, de aztán szembesültem vele, hogy az író-rendező-főszereplő mindenes spinének sincs fingja róla, mit is akart kezdeni ezzel az önboncolgató trágyahalommal. Hát még nekem...

Akkor azt meg kell nézni.


.

.
A hatos / SIX S2




A History Channel elvileg valós kommandósakciók felhasználásával készült katonás sorozata az az előző évadban ott ért véget, hogy a modern technikát a dzsihád érdekében jobban kihasználó akaró Michael Nasry mindenki elől rejtve maradt követője sikerrel hajtott végre egy merényletet a Nasry-t fogságba ejtő tengerészgyalogosok egyik tagja ellen, és ezt kamerásmobilra véve azóta vírusvideóként, majd a híradókban terjedni is kezdett.

Innen közvetlen folytatásként úgy kezd az évad, hogy miközben az aggódó katonák a kórházban várják a fejleményeket, már a bosszú jár a fejükben. Arra, hogy ki lőtt és hogy honnan jött a videó, kevés nyom van -és a hatóságok azt a keveset is félremagyarázzák a régi beidegződéseik alapján-, így inkább a másik végéről kezdik el a SEAL-esek felgöngyölíteni Nasry hálózatát. Teszik ezt azért is, mert rajta keresztül lehet a szinte mindenki elől rejtőzködő, a csak Herceg néven ismert dzsihádista vezetőt utolérni. Ehhez összekötőként kapnak maguk mellé egy CIA-ügynököt, Ginát, akinek a terrorelhárításon túl személyes elszámolnivalója is van a Herceggel. A fő probléma azonban az, hogy amíg "Bear" osztaga a Balkántól a Kaukázusig követi a Herceget azon infót alapján, amiket Gina a nagy túlélő és ügyes manipulátor Nasry-ból kiszed -főleg azok után, hogy a Herceg biztosíték gyanánt elraboltat egy olyan üzletembert, aki baráti kapcsolatot ápol az USA elnökével, így a kimentése minden más érdeket felülír-, közben úgy tűnik, hogy elfeledkeznek arról, aki az otthonukban, közvetlenül támadta meg őket... és akinek nem csak egy név van a listáján.

Akció szempontjából így megint futószalagon érkeznek a lelövésre váró martalócok, és bármennyire is látványos ez, bármennyire próbálják is megidézni egy jó rajtaütés rutinná gyakorolt taktikáját, bevallom, nekem ezek voltak a legkevésbé érdekesek. Nézni jó, mert tényleg jól meg lettek csinálva, de nálam ezeknek mindig van egy kicsit videojátékos hangulata, hogy csak X ellenfél lelövése után lehet csak a következő, eggyel nehezebb szintre menni, és ezt a sorozat is erősíti, ahogy például a kilencedik-tizedik "szinten" már légitámogatással lehet aprítani az ellent. Akkor már kíváncsibb voltam az ezekhez tartózó emberi és politikai körítésre. Előbbire jó példa volt a túszcsere helyszínéül szolgáló csecsen falu, utóbbit meg a CIA-féle szarkavarás és az új "mumus" kijelölésének nem is olyan enyhe propagandája határozza meg. Mert azért csak feltűnt az utóbbi években, ahogy a filmekbe, sorozatokba szép lassan visszaszivárog a szinte már nosztalgikus hidegháborús felállás, ahogy hirtelen megint minden mögött az oroszok (itt név szerint hozva Putyint) és az FSZB vannak, míg a muszlim fanatikusok és opportunisták mellett egyre gyakrabban bukkannak fel a mérsékelt iszlamisták, akik "normális" amerikai életet élnek, és még akár a vérüket és életüket is adják az USÁ-ért, mint "Fishbait".

Mert most legalább ő is megkapja a maga 15 percét, és ahogy egyébként a dráma, a katonák otthoni életének bemutatása is egyenletesebben lett elosztva. Chase és Fish mondjuk most sem kap túl nagy műsoridőt, amiből még mindig az az érdekesebb, ahogy a Harvardon végzett jogász a bevetések hatására megváltozik. Ugyanúgy fura volt egy kicsit az új csapattagként érkező Trevor, aki egyszerre volt nagyobb seggfej, mint Caulder, miközben jobban játszotta a nagy bölcset, mint Buddha, de mégis az marad meg a legjobban belőle, hogy a stáb leginkább ideológiai szócsőnek használta. Ő azért kerül be, mert Caulder egy sérülés miatt kényszerszünetet tart, és ez egyszerre adott a forgatókönyvíróknak lehetőséget, hogy aktuális közéleti témákkal foglalkozzanak (mint az észak-amerikaiak egyre durvább ópiátfüggősége (oxy), és az inkább az amerikai foci kapcsán előkerült agysérülések), és hogy azt is próbálják megidézni, milyen nehézségekkel néz szembe az a katona, aki egészségügyi okokból nem tudja folytatni a szolgálatot, hogy milyen lelki teher ez. Így ahogy az első évad karakterépítés szempontjából leginkább Joe sztorija volt, úgy lett ez a mostani Alexé, mert "Bear" nem nagyon jut egyről a kettőre a különköltöző asszonykájával, bárhogy próbálkoznak is akár szétmenni, akár újra összejönni, és az Ortiz-família is legtöbbször csak amiatt kerül képbe, mert a lányuk kamaszodik.

Nekem továbbra is bejött a sorozat, mind kommandós akciófilmként, mind katonás drámaként tetszett, bármennyire is érződik rajta a propaganda (amúgy melyik katonás filmen nem...). Mások nem így voltak vele, a gyér nézettség miatt a HC-nél nem terveznek további évadokat... és így, ez a 20 rész lezárás szempontjából viszonylag kerek, csak nem éppen egy happy-end.


8/10
.

Niwrok írta:

.
A hatos / SIX S2

Nekem továbbra is bejött a sorozat, mind kommandós akciófilmként, mind katonás drámaként tetszett, bármennyire is érződik rajta a propaganda (amúgy melyik katonás filmen nem...). Mások nem így voltak vele, a gyér nézettség miatt a HC-nél nem terveznek további évadokat... és így, ez a 20 rész lezárás szempontjából viszonylag kerek, csak nem éppen egy happy-end.


8/10
.

Szegény ember, aki már ígérni sem tud, de elképzelésem sincs, mikor fogom ezt a szűk két évadot megnézni. Állandóan azt érzem, hogy soha nem érem utol magam a néznivalóban...


De az biztos, hogy valamikor megnézem.


.

.
The Bletchley Circle S1-S2




A II. világháború idején Susan néhány hasonlóan tehetséges társához hasonlóan Alan Turing csapatának tagjaként kódfejtéssel segített Angliának elérni az áhított győzelmet. Azóta eltelt közel egy évtized, az Enigma és a Bletchley a szigorú titoktartási nyilatkozatok homályába vész, Susan pedig kétgyerekes háztartásbeliként kódfejtéssel legfeljebb a keresztrejtvényekben találkozik... egészen addig, amíg az újságokat olvasva fel nem figyel egy különös "mintára", amiknek a felismerésében olyan jó volt. Az újságcikkek egy gyilkosságsorozatról szólnak, addigra a rendőrök már a negyedik fiatal női holttestet találják meg London elhagyatott részein, Susan pedig biztos benne, hogy ő rájött egy olyan összefüggésre az esetek között, amire talán még a rendőrség sem gondolt. Mivel azonban a Yard egy unatkozó, ámde élénk fantáziájú feleség figyelemfelhívó akciójának tartja az egészet már az első kudarc után, Susan úgy érzi, ha meg akarja akadályozni a gyilkost, akkor össze kell szednie a volt kolléganőit, hogy együtt próbálják megállítani a tettest.

Így indul ez a két évadosnak hirdetett, de amúgy mindössze hét részből álló, amúgy meg három (3-2-2 epizódos) történetet (már ez is külön kódfejtés ) elmesélő angol sorozat leginkább három filmnek tűnik, érintőlegesen összefűzve. Olyan filmeknek, amik leginkább krimi-thrillerként állják meg a helyüket, hiszen a körülményekből adódóan itt tényleg klasszikus nyomozás folyik. Az első a már említett sorozatgyilkos utáni hajszát dolgozza fel, amit pár hónappal követ egy olyan gyilkosság hátterének felderítése, aminek a szálai egészen a hadseregig vezetnek, végül a harmadik során a részben megváltozott csapat egy embercsempész-hálózatot próbál leleplezni. Mindegyik sztoriban van valami, amiért azok érdekesek voltak, de nekem talán az első kettő jött be jobban, talán részben azért, mert Susan hiányában a hangulat egyik fontos eleme veszett el, a helyettesítője a kódfejtésben már nem jeleskedett annyira.

Ugyanis ez a kis társaság abból is különleges, hogy minden nőnek megvannak a maga "képessége", amivel besegít a nyomozásokba. Susannak ez az összefüggések már említett átlátása, a viselkedési minták gyors felfedezése, mellette a fiatal Lucy a fotografikus memóriájával volt elengedhetetlen része a csapatnak (annak minden előnyével és hátrányával), hiszen a rengeteg papíranyag, akták tonnáinak átnyálazása egyetlen szóért vagy névért maga a tű a szénakazalban, az pedig a magas körökig elérő Jean reszortja volt, hogy ezekhez az aktákhoz hozzá is jussanak. Talán Millie lógott ki nekem ebből a társaságból, mert őt használták talán a legkevésbé; a nyelvtudása és a színészi képességei miatt ő leginkább a beépülésekben jeleskedett, de abból igazán csak egy akadt.

Nekem azért legérdekesebb benne természetesen a történelmi vonatkozása volt, mert bár Bletchley maga csak utalások szintjén szerepel, de a hangulata benne van szinte minden mozzanatban, plusz mindegyik ügynek és/vagy a felderítésüknek is köze van a háború utóhatásaihoz. Vagy bevezetőnek, vagy az epizód későbbi menetében közvetlenül is szerepet kapnak az Enigmák és a kódolt üzenetek visszafejtése, de maga az is tetszett, hogy ezek a mások által csak lesajnált háziasszonyok milyen pengeéles logikával kezdik el a régi tudásukat használni, például akkor, amikor nem kódolt betűk és számsorok között kell megtalálni az összefüggéseket, hanem egy vasúti menetrendet kell összevetni egy munkabeosztási táblával. Emellett Susan esetében fontos szerepet kapott a Titoktartási Törvény évtizedekkel később is élő rendelkezései, hogy akár a saját családjuk sem tudhatott arról, hogy Bletchleyben mi is zajlott... és mert az ügyek ehhez kapcsolódnak, így persze azokról sem nagyon beszélhetnek senkivel törvényszegés nélkül.


7/10
.

.
Az apáca / The Nun



"A rendfőnökasszony azt mondta, hogy a dinoszauruszok nem léteztek soha, és hogy a földben levő csontok csak a hit próbái."


Ami időnként nagy stúdióknak sem megy hozott anyagból, azzal egy viszonylag kis stúdió saját kútfőből viszonylag jól áll. Pár éve a The Conjuring és a folytatása Warrenék trezorjával szinte tálcán kínálta a lehetőséget, hogy szemezgetve az ottani tárgyakhoz kapcsolódó történetekből, a Lionsgate-nél egy kis horror-antológiát hozzanak össze. Eddig elég jól állnak (még ha a színvonal kicsit hullámzó is), a két Annabelle és a folyamatban levő Görbe ember mellett most itt az Ed Warrent fenyegető, fityulás démon Valak háttérsztorija.

Az 1950-es években a természetfeletti és ördögűzési ügyekben nagy tapasztalatra szert tett Burke atyát megbízza a Vatikán, hogy derítse fel egy eldugott kis erdélyi apácazárdában a közelmúltban történt rejtélyes események okát. Az ott élő apácák minimális kapcsolatban állnak csak a külvilággal, évek óta nem látta őket senki, de amikor legutóbb a középkori várból kialakított kolostorhoz érkezett a fuvaros, aki az élelmet szokta nekik hozni, egy halott apáca véres tetemét találta meg a bejárat fölé lógatva. A Vatikán kérésére Burke atya egy fiatal londoni novíciát, Irene-t is kísérőül kap az útra, remélve, hogy rajta keresztül az atya eredményesebb kapcsolatot tud kialakítani a kolostor apácáival... bár ezt az elképzelést mindkét érintett furcsának találja, hiszen Irene még sosem hagyta el Angliát, és még a fogadalmát sem tette le. Erdélyben még csatlakozik hozzájuk a Francziként bemutatkozó fuvaros srác, és együtt érkeznek meg a kolostorhoz, ami már a körülötte elterülő temetővel és a lépcsőn levő friss vérrel is elég baljós, de Burke atya szerint legalább egy pár napig maradniuk kéne, hogy megalapozottan ki tudják jelenteni, ez már nem egy megszentelt hely...

Kicsit belegondolva a koncepcióba, máris szembeötlik, hogy nem túl sok változatossággal kecsegtet. Kényszerűségből egy helyszínen játszódik (van egy rövid kikacsintás egy kocsmára, de az egyáltalán nem hiányzott volna), mindössze három szereplője van, aki nem apáca vagy túlvilági lény, és mivel egy puritán kolostorban játszódik, így a kellékekkel sem vagyon lehet játszani. Ehhez még kis adalék, hogy a nyomozás a néző szempontjából jelentőségét veszti, és a legfőbb csavar is kósza legyintést eredményez csak, mivel ezek kimenetelét a film az első két percben maga árulja el, és nem túl eredeti módon arra fut ki az egész, hogy meg kell találni az átjárót, amin a démon átjött, és le kell zárni. A szereplők sem nagyon brillírozhatnak, mert legtöbbször sikítozós menekülésre vannak kárhoztatva, és mindegy, hogy a bűntudatát cipelő ördögűzőről vagy a fehér ruhás szendeségről van szó... meg ott van Franczi, akit egy Disney-rajzfilmbe jobban el tudtam volna képzelni a csajozós-laza karaktere alapján, főleg ami a csetlés-botlását és a humorát illeti. A jó hír az, hogy ezekkel kb. le is fedtem azt a nem túl sok dolgot, amivel az Apácában problémám volt.

Mert ezek között a korlátok és botlások között az film feszültségben és ijesztgetésben elég jól teljesít. Mivel a szereplők be vannak zárva, így van idő rendesen kibontani egy-egy ijesztést, koncentrálva az éjszakákra, amik akár 15-20 perc folyamatos parát is jelenthetnek, amire az írók megengedik, hogy a néző elengedje a zabszemet. A félelemkeltéssel és a jump-scare-rel meg kicsit úgy van a film, mint Gombóc Artúr a csokoládéval: mind "csoki", de azért van letakart apáca, háttal álló apáca, recsegő csontú apáca, fekete ürességnek látszó apáca, lógó apáca, ülő apáca, visszatükröződő apáca, árnyék apáca, amikkel apáca létükre kellően működik a frász. A bő egy órás kolostorbeli elvarázsolt kastélytúra így igazán csak a vége felé késztetett feszengésre (mert onnantól, hogy a küzdelem Valakkal magával megy, a démon elleni harc túl lett nyújtva), de az addigi események hangulatára és ritmusára nem volt panaszom. A kicsit lassabb szakaszokban meg a The Conjuring 2-höz hasonlóan lehet keresni, hogy hova rejtették el Valak nevét (én egyet találtam), lehet azon gondolkodni, hogy mindezt hogyan fogják ténylegesen hozzákötni a Conjuring-univerzumhoz (mert anélkül ez "csak" egy sima apácás horror lenne), és lehet azt találgatni, hogy honnan ismerős az Irene-t játszó színésznő... de csak amíg a nevét meglátva le nem esik, hogy a Conjuringban Loraine Warrent alakító Vera Farmiga húgáról, Taissáról van szó.

Az Apáca legalább az Annabelle-nél jobban sikerült, de a Démonok közöttökkel összevetve esélye sincs. Klasszikus kísértethistória lett belőle (hangulatában leginkább a The Woman in Blackhez áll közel), aminek a bő felében csak annyi történik, hogy a szereplők sötét kőfolyosókon bolyonganak, és időnként rájuk veti magát egy apáca. A háttere és a riogatásai tűrhetően fel lettek építve, viszont nekem hiányzott belőle valami kis egyediség, több szín, nagyobb mozgástér, amitől még az Annabelle sem volt ennyire megfosztva.


6,5/10
.

Niwrok írta:

.

Az apáca / The Nun


Az Apáca legalább az Annabelle-nél jobban sikerült, de a Démonok közöttökkel összevetve esélye sincs. Klasszikus kísértethistória lett belőle (hangulatában leginkább a The Woman in Blackhez áll közel), aminek a bő felében csak annyi történik, hogy a szereplők sötét kőfolyosókon bolyonganak, és időnként rájuk veti magát egy apáca. A háttere és a riogatásai tűrhetően fel lettek építve, viszont nekem hiányzott belőle valami kis egyediség, több szín, nagyobb mozgástér, amitől még az Annabelle sem volt ennyire megfosztva.


6,5/10
.

A pontszámod kissé kevésnek tűnik, de a TWIB párhuzam kecsegtető. Terveztem moziban nézni, úgyhogy meg is lesz talán hétvégén. Ettől többet várok, mint az új Predatortól...


.

R2-D2 írta:

Niwrok írta:

Az apáca / The Nun

Az Apáca legalább az Annabelle-nél jobban sikerült, de a Démonok közöttökkel összevetve esélye sincs.

6,5/10
.

A pontszámod kissé kevésnek tűnik, de a TWIB párhuzam kecsegtető. Terveztem moziban nézni, úgyhogy meg is lesz talán hétvégén. Ettől többet várok, mint az új Predatortól...

Elég közel éreztem a 7-hez, és csak azért lett kevesebb, mert a végére már kicsit untam. Nálam a 6,5 még nem rossz, inkább csak olyan egyszernézős film, aminek már vannak hibái.
Az Annabelle-t kellett volna jobban lepontoznom, azt azóta is "bánom"...
.

Niwrok írta:

.

Bosszúállók: Végtelen háború


Amikor tíz éve kijött a Vasember -kicsit közelebbről nézve meg nyolc éve a Thor-, talán még csak pár kreatív fejében és néhány rajongó álmában szerepelt az, hogy tényleg eljut az MCU a Végtelen Kesztyűig. Addig, hogy az itt-ott elszórt morzsákból, a néha felbukkanó vagy lelepleződő, hatalmas erejű és más-más képességgel bíró kristályokból összeáll a nagy egész, egybefűzve dimenziók sokaságát, a technológiai fejlődést, a mágiát és a galaxis végtelenségét, és szállnak szembe Thanosszal az évek alatt megismert képregényhősök.


A Marvel tíz éve gondozott gyümölcse érett be. Nem is kérdéses, hogy a Bosszúállók ezzel a filmmel minden idők egyik legepikusabb filmes vállalkozásává vált, ami után megpróbálhat tovább loholni a konkurencia, de láthatóan felesleges. Az MCU néha fakó és ingatag, de azért célirányos építkezésével jutottunk el a mostani "évadzáróig", a maga kapcsolati hálójával, akciódömpingjével, látványorgiájával és cliffhangerével is, és amiben legfeljebb annyi negatívum akadt -egy-két fájdalmasan kínos poén és Shuri puszta jelenléte mellett-, amit kénytelen-kelletlen a stáb kihagyott belőle az MCU hatalmas emléktárából.


9/10
.

R2-D2 írta:

Amerika Kapitány: Polgárháború

Miután tavaly a Bosszúállók különítménye – megtámogatva némi mutánssal – sikeresen leamortizált egy boszniai (bocsánat sokoviai) falut, a Marvel lezárta az ún. második fázisát – ezzel egyidőben én meg valahol lezártam (és leírtam) magamban az egészet.

... Mindezt pedig egy olyan filmtől kaptam, amitől a legkevésbé számítottam rá: a Polgárháború így számomra sokkal több, mint egy újabb, világmegváltó idétlen akciófilm: van nem kevés érzelmi töltete, van az eseményeknek súlya és az egész sokkal személyesebb, mint eddig bármelyik történet is volt.

... ezzel a fergeteges polgárháborús ütközettel a nézők elsősorban Bosszúállók moziként fognak emlékezni a filmre, ugyanakkor a dolgok mélyén ez egy igazán átgondolt, mély érzelmi töltetű, sőt elgondolkodtató Kapitány film. Nekem tetszett ez az egyveleg, de objektívan nézve, ha ilyen tempóban bővül a figurák száma, akkor egy idő után a sok karakter kezelhetetlen, összjátékuk pedig élvezhetetlen lesz – pontosan sok szempontból felületes. Most még nem volt az.




80%

Niwrok írta:

.
Amerika Kapitány: Polgárháború



Ahogy egyébként a filmben végig volt valami furcsa kettősség. Alapvetően jól éreztem magam közben, jól elhelyezettek voltak a poénok (nem olyan erőlködős-jópofizós, mint legutóbb az az iszogatás Ultron érkezése előtt), kemények voltak az akciók... de azért így is akadtak laposabb részek, már-már unalmasak is, és a történet váza is csak annyival volt jobb az Ultronénál (bocs, de tényleg az a legjobb összehasonlítás, úgyis szinte mindenhol "Avengers 2.5"-ként emlegetik a Polgárháborút), amennyivel kevésbé kapkodósra és töményre csinálták. Érdekes például, ahogy az eddigi viszonylag zárt világ helyett a Bosszúállók gyakorlatilag világkörüli turnéra indulnak, így is tágítva, globálissá téve az MCU-t, közben folyamatosan téma, hogy a Bosszúállók tevékenysége mennyire a mindennapok (ld. híradóbejátszások) és a popkult része, a "kapcsolódó áldozatok" kérdése végig napirenden is tartja ezt... hogy aztán az emberek egyszerűen eltűnjenek a filmből, és a lipcsei reptéri(!) hirig közben úgy lehessen legyalulni a fél terminált, hogy senkinek a haja szála meg nem görbül; persze lehet, hogy az evakuálást Stark intézte el, de akkor nem ártott volna (jobban) utalni erre. Az akciójeleneteknél pedig eddig is csak méltatni tudtam a Russo-tesók hozzáállását, ahogy rendszerben gondolják végig, mi hogy történjen, mi mire hat, és úgy fűzik össze a bunyókat egy pörgős egésszé, és amit imádok tőlük, az az, ahogy a környezeti elemeket (ki)használják ehhez (ld. lépcsőkorlát, repülőszárny, tartálykocsi)... de közben a túl gyakori vágások elaprózzák ezeket, elveszik a lendület, ami most zavart és kizökkentett a hangulatból. De legalább akadt pozitív meglepetés is, nem kis fenntartásaim voltak ugyanis Zemoval, a fő ellenféllel kapcsolatban, miután felkészülésképpen egy kicsit utánaolvastam... de mind Daniel Brühl jelenléte és alakítása, mind Zemo sokkal földhözragadtabb, kevésbé misztikus megközelítése, és annak a béna jelmeznek az elhagyása jó pont volt a filmnek, és úgyis csak lazán összefűzni kellett a hősöket.


8,5/10
.

Talán furának tűnhet, de Marvel napokat tartottam...

A múltkori Galaxis őrzői 2 ismétlés után valahogy kedvem volt újranézni ezt a két filmet (nem, a Thor 3-at még nem, s a Hangya 2-t sem láttam még), és azt kell mondjam, mindkettő veszettül tetszett másodjára (is). Qrva jó poénok, az Av3 a maga összetettségével, drámaiságával, látványával, a rengeteg karakterével pedig szerintem az egyik legjobb Marvel mozi lett.

Tegnap kicsit kutakodtam, hogy jönnek ebből vissza, de semmi konkrétumot nem találtam, csak rajongói találgatást... apropó, Niwrok. A Hangya és Darázs mikor játszódik? A csettintés előtt, vagy után? Esetleg közben?


.

R2-D2 írta:

Talán furának tűnhet, de Marvel napokat tartottam...

A múltkori Galaxis őrzői 2 ismétlés után valahogy kedvem volt újranézni ezt a két filmet (nem, a Thor 3-at még nem, s a Hangya 2-t sem láttam még), és azt kell mondjam, mindkettő veszettül tetszett másodjára (is). Qrva jó poénok, az Av3 a maga összetettségével, drámaiságával, látványával, a rengeteg karakterével pedig szerintem az egyik legjobb Marvel mozi lett.

Tegnap kicsit kutakodtam, hogy jönnek ebből vissza, de semmi konkrétumot nem találtam, csak rajongói találgatást... apropó, Niwrok. A Hangya és Darázs mikor játszódik? A csettintés előtt, vagy után? Esetleg közben?

Nekem annyira nem fura, engem még azért szórakoztat a sorozat. Ezek ketten meg szerintem kb. a legjobbak az egész MCU-ban.

Spoiler:

.

.
Halottnak a csók / Pushing Daisies S1-S2




Egyszer volt, hol nem volt egy Ned nevű kisfiú, aki egy idilli falucska lakójaként, nagyjából kilenc évesen jött rá arra, hogy különleges képessége van: egyetlen érintésével újra élővé tudja tenni a halottakat. Hogy ennek milyen ára és szabályai vannak, azt csak akkor tudta meg, amikor az otthon süteménykészítés közben agyvérzésben meghalt anyukáját támasztotta így fel. Egy perccel később ezért az életért a halál elragadta a szomszéd Chuck nevű kislány, Ned titkos szerelmének apukáját, de nem sokkal élte túl ezt Ned anyukája sem, mert Ned egy érintése ugyan az életet jelenti, de a második újra halált hoz, immár véglegesen. Az ezután intézetbe kerülő Ned a pitesütésben találta meg a vigaszát, ami húsz évvel későbbre azt eredményezte, hogy saját és sikeres süteményezője lett Pitekuckó néven, oldalán a Nedbe titkon szerelmes Olive-val. Ned a képességét azóta csak egy kis mellékkeresetre használja, a magánnyomozó Emersonnak segítve azzal, hogy baleset vagy gyilkosság áldozatává vált halottakat átmenetileg felélesztve szereznek információkat az eset körülményeiről, akár a gyilkos személyéről. Ned élete ebből a zárkózott, kissé morbid életből akkor lélegzik fel, amikor Chuck újra felbukkan, azzal az apró szépséghibával, hogy ez a felbukkanás a lány gyilkosság általi halálához kötődik, a viszontlátás szomorúsága és az újra életre keltett Chuck öröme pedig oda vezetnek, hogy Ned egy percnél tovább életben hagyja a lányt... annak minden következményével és járulékos titkával együtt.

Egyszer volt, hol nem volt egy Bryan Fuller nevű író, aki mielőtt fejest ugrott volna a morbidba (Hannibal) és a szürreálisba (Amerikai istenek) -mindezt némi Star Trek és Hősök kitérővel-, ötletgazdája volt három olyan sorozatnak, amiket talán romantikus, felnőtt, kicsit nyomozós meseként lehetne összefoglalni. A halál lélekpátyolgató kisinasának szegődött Georgina (Haláli hullák) és a beszélő állatfiguráktól életvezetési tanácsokat kapó Jay (Wonderfalls) története azonban látványra, stílusra még kismiska a Pitekuckó lakói és vendégei mellett, előbbiek ugyanis viszonylag valós körülmények között játszódtak. A Halottnak a csók viszont olyan, mint ha Fuller az összes pozitív, játékos, színes energiáját ebbe a sorozatba sűrítette volna. És ez nem csak a látványos díszletekben vagy a részletgazdag kellékekben ölt testet, pedig ott is olyanok vannak, mint a Dandy Lion autószalon hostesseinek pitypangos (dandelion) fejdíszei, a mézes kozmetikumokat gyártó Betty Méhesének belső lépei, Chuck nagynénjeinek mézeskalács-jellegű háza és a Kedvenc Hableány Kedvencek jelmezei vagy maga a Pitekuckó; minden színes-szagos, legtöbbször émelyítően cukros és giccses, mégis minden nagyon egyedi és kifejező, remekül festenek le hangulatokat és érzéseket. De ugyanúgy ott van a kinyomozni való ügyek bizarrságában, legyen az a halott zsoké átka, a milliókat érő legtökéletesebb kutyakorcs sorsa, egy halálos kívánság végrehajtója, a robbanó szagoskönyv eredete, egy harangtoronyból lezuhant apáca titka, alkoholista bohócok tömeges vízbefulladása vagy egy végzetes kaja-póker, és akkor még ott van az, hogy ezekhez a nyomokat maguk az áldozatok adják elő, általában a hullaház tepsijében fekve. Ott van a színészeiben, hiszen Lee Pace, Anna Friel, Swoosie Kurtz, Kristin Chenoweth és a többiek is egy csapásra kedvelt színészekké váltak, mert rengeteg humorral, élettel és kedvességgel töltötték meg a karaktereiket, még a dilemmás, nehezebb pillanatokban is. Ott van a szövegkönyvben, a rengeteg szójátékban, akár az angol, akár a magyar változatot tekintve, amiben nem csak a csavaros összetett mondatok jelentenek egyfajta nyelvi labirintust, hanem egyetlen név sem lehet meg valami trükk vagy utalás nélkül.

Egyszer volt, hol nem volt egy hónapokig tartó írósztrájk 2008-ban, ami még az akkor sikeres sorozatokat (pl.: Helyszínelők, Lost) is érzékenyen érintette, de az olyan kezdő sorozatok sorsát részben meg is pecsételte, mint a Halottnak a csók. Az első évad még az újszerűségével, a színkavalkádjával és a modern mesevilágával a nézők egyik kedvence volt, és amit olyan jellegzetes jelenetek tettek emlékezetessé és szívmelengetővé, mint a távolságtartó, de nagyon is élő szerelem Ned és Chuck között, amit ők ketten úgy próbáltak minél többször minél szenvedélyesebben kifejezni, hogy nem érhettek egymáshoz a nyilvánvaló okból (2. szabály), és mindig ott lebeg köztük Ned aggódása, hogy ez még véletlenül se történjen meg. Aztán amire a késedelmet szenvedett második évad képernyőre került, már fakult a varázs, de maga a kapkodás is meglátszott a forgatókönyveken. A folyamatosan felbukkanó majd kiderülő titkok kavalkádjában talán az összes szappanoperás-krimis klisé előkerült a kötelező amnézián kívül (eltitkolt gyerekek, rejtélyes zsebórák, titokzatos idegenek, stb.), és ezzel inkább kalandos, de nem túl eredeti krimi lett belőle, ami már kevesebb érdekes karakterrel járt (de azért akadtak, ilyen volt például Emerson mamája). Különösen fájó volt látni és olvasni erről a mindig is kedves, jópofa sorozatról annak idején, hogy nem csak a gyártó tévécsatorna tologatott ide-oda részeket, ami a bukás egyik garanciája, de tették mindezt akkor, amikor egy feltűnt élő és egy eltűnt halott is a sztori része lett, és három mellékszereplős epizód után akartak visszatérni a fő szálhoz... de erre már nem kaptak esélyt. A tili-toli hiábavalóságát belátva ugyanis az egyik (utólag az utolsó) rész forgatásának vége felé szóltak a stábnak, hogy akkor még van öt percnyi műsoridejük, hogy lezárják, amit akarnak, mert ez ennyi volt. Na, az olyan is lett... Fuller azóta is felbukkan itt-ott, hogy a Halottnak a csók kielégítőbb lezárásáról, feltámasztásáról biztosítsa a rajongókat, bármilyen formában (a mozifilmtől a képregényen át a musicalig talán csak a diafilm nem merült fel ötletként), míg a rajongók az olyan felduzzasztott streaming-szolgáltatókban bíznak, mint a Netflix. De mivel Fuller azóta sem unatkozik, tíz éve elkaszált sorozatokban pedig nem igazán látni fantáziát, ezért aki kíváncsi, ezzel a más helyzetben egy évadnyi 22 epizóddal kell beérnie, úgy, ahogy az van.

Egyszer volt, hol nem volt egy jó nagy adag nosztalgiám a Halottnak a csók iránt, ezért is néztem újra tíz év után, de azért tíz év alatt elég sok minden történt bennem és a sorozatvilágban is ahhoz, hogy kicsit máshogy lássam ezt is. Továbbra is szeretem a karaktereit, a kedvességét és a játékosságát, a Pitekuckó például nagyon melengető tud lenni a hideg téli estéken, de a technikai hiányosságai (a CGI például feltűnően harmatgyenge) és a botladozó, hiányos forgatókönyv felett már kevésbé tudok szemet hunyni egy évtizednyi minőségi ugrás után.


7,5/10
.

Niwrok írta:

.
Halottnak a csók / Pushing Daisies S1-S2

Ned a képességét azóta csak egy kis mellékkeresetre használja, a magánnyomozó Emersonnak segítve azzal, hogy baleset vagy gyilkosság áldozatává vált halottakat átmenetileg felélesztve szereznek információkat az eset körülményeiről, akár a gyilkos személyéről.

Egyszer volt, hol nem volt egy jó nagy adag nosztalgiám a Halottnak a csók iránt, ezért is néztem újra tíz év után, de azért tíz év alatt elég sok minden történt bennem és a sorozatvilágban is ahhoz, hogy kicsit máshogy lássam ezt is. Továbbra is szeretem a karaktereit, a kedvességét és a játékosságát, a Pitekuckó például nagyon melengető tud lenni a hideg téli estéken, de a technikai hiányosságai (a CGI például feltűnően harmatgyenge) és a botladozó, hiányos forgatókönyv felett már kevésbé tudok szemet hunyni egy évtizednyi minőségi ugrás után.


7,5/10
.

Hogy te miket nézel... Még csak nem is hal(l)ottam róla...

Ez picit olyan, mint az iZombie, csak ott meg kell enni a halott agyát hozzá...


.

R2-D2 írta:

Niwrok írta:

.
Halottnak a csók / Pushing Daisies S1-S2

Egyszer volt, hol nem volt egy jó nagy adag nosztalgiám a Halottnak a csók iránt, ezért is néztem újra tíz év után, de azért tíz év alatt elég sok minden történt bennem és a sorozatvilágban is ahhoz, hogy kicsit máshogy lássam ezt is. Továbbra is szeretem a karaktereit, a kedvességét és a játékosságát, a Pitekuckó például nagyon melengető tud lenni a hideg téli estéken, de a technikai hiányosságai (a CGI például feltűnően harmatgyenge) és a botladozó, hiányos forgatókönyv felett már kevésbé tudok szemet hunyni egy évtizednyi minőségi ugrás után.

7,5/10

Hogy te miket nézel...    Még csak nem is hal(l)ottam róla... Ez picit olyan, mint az iZombie, csak ott meg kell enni a halott agyát hozzá...

Lássuk be, nem is a te műfajod, hogy hallanod kellett volna róla. De nekem néha ilyen is kell . Ezért is sajnálom, hogy úgy lett vége, ahogy, hogy a Wonderfalls olyan rövidkére sikeredett (azt talán még egy fokkal jobban is szeretem, mint a Halottnak a csókot, bár az nem ennyire látványos), és hogy Fuller azóta ennyire elborult. Még mindig a fejemben van például, hogy a Hannibal harmadik évadát pótolnom kéne, csak hogy teljes legyen a sorozat, és mert alapvetően izgalmas, jól eljátszott sorozat... de az is ott van bennem, hogy mennyire utáltam az agybajt már az első két évadban is.

Majd néha nosztalgiázok a sok újdonság között, hátha lesz olyan köztük, ami érdekel téged is .

.