Niwrok írásai 2.0

R2-D2 írta:

Niwrok írta:

Transformers - Az utolsó lovag / Transformers - The Last Knight

A méretarányokban nem látok kivetnivalót...

Mert szerinted Megatron itt 10 méter (35 láb?)

Lehet 11-12m is   ... Nem egy vonalban állnak, úgyhogy mások az arányok, de ha a faszi úgy 1,80, akkor úgy hatszor simán rá lehet mérni a robot testére   .

Van egy roncstelep a semmi közepén... ami mellett hirtelen megjelenik egy kisváros... amiről kiderül, hogy alá lett aknázva... és aztán egyszer csak ott lesz benne egy bazinagy templom... Ebben a "koordináta-rendszerben" nem látok kivetnivalót a méretekben   .

Röviden: Nem az a baj ezzel a filmmel, hogy szar, úgy véletlenül, lustaságból vagy a poén kedvéért, hanem az, hogy büszke rá, hogy elejétől a végéig, szünet nélkül versenyt űz abból, hogy mennyire szar (ez a mondat jó is lesz a facebookra   ). Mintha a készítők minden jelenet előtt megkérdezték volna maguktól: "Na jó, hogy lehet ez még ennél is elbaszottabb, még nagyobb baromság, úgy, hogy közben azért rohadt látványos legyen?".
.

Niwrok írta:

.


Walking with the Enemy

Ahhoz képest, hogy az országos portálok is foglalkoztak vele akkoriban, és hogy a témája (1944, Magyarország) mégiscsak ide köti, teljesen véletlenül akadtam erre a három éves filmre, mert amúgy senki nem fárasztotta magát azzal, hogy honosítsa, vagy akár "közkinccsé" tegye a "tékában"... sokáig.

Összességében hogy ekkora volt a csend egy II. világháborús, magyar érintettségű film körül, annak részben az lehet az oka, hogy inkább érdekes, mint jó film. Mozifilmnek készült, de méltatlan lenne mondjuk akár csak a Szabadság, szerelemmel is szembeállítani; inkább tévéfilm, azok közé belefér.


6,5/10
.

Az első, ami eszembe utott utána (és közben), hogy ez iszonyat béna volt... valóban, talán TV filmnek elmegy, de azok között is a gyengébb kategóriába esik...

Nem is tudom, hol kezdjem. A legfontosabb: megint egy akcentusos angol hang volt hivatott érzékeltetni azt, hogy ez Magyarországon játszódott, magyar történelmi személyiségekkel. Egyszerűen borzasztó volt... az első perctől az utolsóig kifejezetten idegesített az angol hang, ahogy mondták a magyar neveket, ahogy a magyar karakterek idegen nyelven szóltak... az katasztrófa. Vélhetően egy szinkron ezen segítene, de akkor már az is jó lenne, ha a németek németül beszélnének, a magyarok meg magyarul. Ez, így, irtó gáz.

Aztán a sztori... hogyismondjam... roppant nagyvonalú. Mint egy fényképalbum, úgy jelennek meg a II VH magyar szempontból meghatározó eseményei, de nulla háttérrel, nulla kapcsolódással. Azért lefutni a Duna partra, hogy meg lehessen mutatni a Dunába lövéseket... és ez csak egy a sok közül. Meg eleve tök hiteltelenül van tálalva, amit a náciruhába bújt zsidó srác művel - kétlem, hogy ennyire lazán ment minden. Néhány érdekes információhoz még így is jutottam belőle, arról pl, hogy Eichmann itt is volt, nem is tudam...

S még valami: az, hogy a látvány, díszlet, háttér néha hagy kivetnivalót, az még csak rendben is van - néhány CGI-t leszámítva olyan nagy gond nincs - viszont néhány beállítás, dialógus, színészi játék hihetetlenül mesterkélt. Van pl egy jelenet, mikor egy ffi és egy nő beszélget: ott pl. olyan, mintha korában bekapcsolták volna a kamerát, szinte látszik, mikor a színészek odalépnek egymáshoz, hogy elmondák a mondandójukat, utána meg ellépnek egymástól... annyira amatőr az egész... és ilyen több is van benne.

Érdekes lett volna maga a korszak egy magyar film kereteiben feldolgozva - bár, a jelen közállapotokat figyelembe véve, a legmegosztóbb mozi lenne. Hideg fejjel állást foglalni Horthy és a többiek, az egész kiugrási kísérlet ügyében ma még szerintem lehetetlen. Ez a film sem teszi meg, de nem ettől nem jó... inkább attól, hogy borzasztó béna.



55%


.

R2-D2 írta:

Niwrok írta:

Walking with the Enemy

Összességében hogy ekkora volt a csend egy II. világháborús, magyar érintettségű film körül, annak részben az lehet az oka, hogy inkább érdekes, mint jó film. Mozifilmnek készült, de méltatlan lenne mondjuk akár csak a Szabadság, szerelemmel is szembeállítani; inkább tévéfilm, azok közé belefér.

6,5/10

Az első, ami eszembe jutott utána (és közben), hogy ez iszonyat béna volt... valóban, talán TV filmnek elmegy, de azok között is a gyengébb kategóriába esik...

Érdekes lett volna maga a korszak egy magyar film kereteiben feldolgozva - bár, a jelen közállapotokat figyelembe véve, a legmegosztóbb mozi lenne. Hideg fejjel állást foglalni Horthy és a többiek, az egész kiugrási kísérlet ügyében ma még szerintem  lehetetlen. Ez a film sem teszi meg, de nem ettől nem jó... inkább attól, hogy borzasztó béna.

55%

Nocsak, ezek szerint lett hozzá magyar felirat ?! Én is elkezdtem fordítani, de annyira még nem merültem bele, talán negyed óra van kész...

Láthattad, én sem voltam elájulva tőle, de ennél nekem valamivel jobban bejött. A magyar neveknél például voltak egészen jól kiejtettek ... De abszolút nagyvonalú, néha túlságosan rátelepszik a románc, és tényleg jobb lenne (ha lehetne...) egy magyar film belőle... de most ez jutott. Legalább néha eszünkbe jut valakinek külföldön a történelmünk .
.

Niwrok írta:

Nocsak, ezek szerint lett hozzá magyar felirat   ?! Én is elkezdtem fordítani, de annyira még nem merültem bele, talán negyed óra van kész...

Láthattad, én sem voltam elájulva tőle, de ennél nekem valamivel jobban bejött. A magyar neveknél például voltak egészen jól kiejtettek   ... De abszolút nagyvonalú, néha túlságosan rátelepszik a románc, és tényleg jobb lenne (ha lehetne...) egy magyar film belőle... de most ez jutott. Legalább néha eszünkbe jut valakinek külföldön a történelmünk    .
.

Na de így??? Ha már külföld és történelmünk, akkor e témában nekem a Szabadság vihara kiváló - igaz, az doksi.

Ez nekem nagyon nem állt össze, talán szinkronnal jobb lett volna...

.
Fény az óceán felett / The Light Between Oceans



A Nagy Háború poklát megélve, a tragédiák és a bűntudat elől Tom Sherbourne egészen Ausztráliáig menekül, hogy ott remeteként egy világítótorony őre legyen. Bár elsőre ez csak átmeneti munkának ígérkezik, alig pár hónaposnak, indulás előtt a legközelebbi tengerparti faluban többen figyelmeztetik, hogy nem mindenki viseli jól az egyedüllétet, még pár hónapos időtartamban sem, de Tom úgy érzi, most pont erre van szüksége. A magányos őrség aztán egyre tovább húzódik, ami alatt, évenkénti egy-két beutazással a faluba is egymásra találnak a tornyot üzemeltető üzletember lányával, Isabellel, akivel végül férjként és feleségként térnek vissza a távoli szigetre. A boldogságban töltött hónapokat viszont egyre nehezebbé teszi a közös gyerek hiánya, a tragikus próbálkozások, amik Isabelt egyre jobban legyengítik, mind fizikailag, mind lelkileg. Egy nap aztán Tom sodródó csónakot vesz észre a világítótoronyból, és ahogy sikerül partra húznia, megdöbbenve látja, hogy abban egy fiatal férfi holtteste mellett egy pár hetes kisbaba sír keservesen.

Derek Cianfrance nem a legtermékenyebb rendező Hollywood környékén, így nem különösebben ismert, és még itt sem feltétlenül örvend osztatlan népszerűségnek például a Túl a fenyvesen miatt. Nálam viszont rögtön arannyal írta be a nevét a listámra a Blue Valentine-nal, ami hiába szól egy döglődő házasság végnapjairól, annyi energia és érzelem volt benne, mint kevésben eddigi pályafutásom során. Leginkább abban különleges az ő technikája és hozzáállása, hogy sokszor vannak kreatív ötletei egy film hitelességének, a színészek beleélésének javítására. Mondjuk hogy egy interjú szerint nem nagyon szereti előzetesen elpróbálni a jeleneteket, mert nem akar abba a hibába esni, hogy egy próbafelvételnél megkapja azt, amit szeretne, és utána kétségbeesetten próbálja keresi pont azt a minőséget, amit egyszer már látott; merthogy ő nem "mesterszakácsokat" keres, akik ugyanazt elő tudják adni profin hússzor egymás után, hanem azt, aki feszegeti a határokat, még ha néha át is billen rajta.

Most két olyan színészre sikerült bíznia a film jelentős részét, mint Michael Fassbender és Alicia Vikander (utóbbi ráadásul azelőtt került be ebbe a filmbe, hogy a Dán lánnyal befutott volna, és úgy, hogy Cianfrance talán csak az Ex Machinát láthatta tőle), hiszen a szigeten, ahol mégsem lehet folyton a világítótorony fényeit és a vízen megcsillanó napfényt mutatni (de azért sok vágókép lesz belőlük), ő is csak kettejükre számíthatott. Tom és Isabel kapcsolata, viszonya a szigethez és egymáshoz addig is éppen elég drámai, hogy Lucy a szigetre kerülne, de persze utána szinte hatványozódnak a dilemmák, a lelki kérdések arról, hogy ebben a helyzetben kinek mi a jó, még ha ezúttal kicsit kiszámítottnak, időzítettnek is tűnnének a "vallomások" és erőltetettek az olyan kellékek, mint a baglyos csörgő. A film és a rendező érezhetően akkor van elemében, amikor csak két-három emberre kell és tud koncentrálni, mindenki más igazán csak kísérője ennek a filmnek, és ahogy egyre kevesebbet vagyunk a szigeten, úgy lesz az elgondolkodást, a beleélést segítő lassúságból enyhe vontatottság, míg a Januson történtek olyan döbbenetesen hatásos jelenetekkel tudják kiegészíteni a hangulatot, mint ahogy Tom kénytelen eltüntetni minden nyomot... és aki megnézi, tudni fogja, hogy melyikre gondolok igazán a "mind" alatt.

Lassú, a néző gondolatainak, érzelmeinek is teret adó, gyönyörű környezetben játszódó film a The Light Between Oceans, ami olyan filmekkel is tud "rokoni" kapcsolatokat mutatni, mint a Második esély, csak hogy fórumunk egyik kedvelt darabjára is visszautaljak   . De Cianfrance életművében is érdekes helye van, mintha egy trilógia része lenne, ahol a Blue Valentine a párkapcsolatok "életgörbéjét" próbálja felrajzolni, a The Place Beyond the Pines az apává válás kérdéseit feszegeti, a The Light Between Oceans pedig az anyaságot vizsgálja egy olyan sajátos helyzetben, ami Salamon király ősi történetét is megidézi.

8/10
.

Niwrok írta:

.
Fény az óceán felett / The Light Between Oceans

Lassú, a néző gondolatainak, érzelmeinek is teret adó, gyönyörű környezetben játszódó film a The Light Between Oceans, ami olyan filmekkel is tud "rokoni" kapcsolatokat mutatni, mint a Második esély, csak hogy fórumunk egyik kedvelt darabjára is visszautaljak   . De Cianfrance életművében is érdekes helye van, mintha egy trilógia része lenne, ahol a Blue Valentine a párkapcsolatok "életgörbéjét" próbálja felrajzolni, a The Place Beyond the Pines az apává válás kérdéseit feszegeti, a The Light Between Oceans pedig az anyaságot vizsgálja egy olyan sajátos helyzetben, ami Salamon király ősi történetét is megidézi.

8/10
.

  ... vajon ez az én filmem? Ha a Második esély a hivatkozási pont, akkor ugranék, de a Túl a fenyvesen hátráltat picit. Igaz, abban volt Faarc úr is...

Amúgy tök jó, hogy a két hivatkozott mozi pont fordítva tetszett nekünk - nem tudom, nézted-e...


Mindenesetre köszi, azért felírtam. Látom, ez is elkerülte a mozikat, még jó, hogy a tékában van...


.

R2-D2 írta:

Niwrok írta:

.
Fény az óceán felett / The Light Between Oceans

Lassú, a néző gondolatainak, érzelmeinek is teret adó, gyönyörű környezetben játszódó film a The Light Between Oceans, ami olyan filmekkel is tud "rokoni" kapcsolatokat mutatni, mint a Második esély, csak hogy fórumunk egyik kedvelt darabjára is visszautaljak   . De Cianfrance életművében is érdekes helye van, mintha egy trilógia része lenne, ahol a Blue Valentine a párkapcsolatok "életgörbéjét" próbálja felrajzolni, a The Place Beyond the Pines az apává válás kérdéseit feszegeti, a The Light Between Oceans pedig az anyaságot vizsgálja egy olyan sajátos helyzetben, ami Salamon király ősi történetét is megidézi.

8/10
.

  ... vajon ez az én filmem? Ha a Második esély a hivatkozási pont, akkor ugranék, de a Túl a fenyvesen hátráltat picit. Igaz, abban volt Faarc úr is...
Amúgy tök jó, hogy a két hivatkozott mozi pont fordítva tetszett nekünk - nem tudom, nézted-e...

Mindenesetre köszi, azért felírtam. Látom, ez is elkerülte a mozikat, még jó, hogy a tékában van...

Eddig nem néztem   . De a dolog egyébként pusztán technikai jellegű: nekem a Pines jobban összerakott film volt, míg nálad ugye Gosling alapból +1 pont   .

Hogy a te filmed-e? Az elején biztosan azt mondanád, hogy egy frászt, mert az olyan, mint valami megsárgult, puhafedeles romantikus lányregény, és később sem szűnne szerintem ez az érzés. De a csónak megérkezésével szerintem értenéd, miért hoztam a Második esélyt példának, történetben és morális kérdéseiben is   .
Ha a Pines volt nálad 70%, annyi szerintem ez is lesz .
.

.
Pókember - Hazatérés / Spider-Man: Homecoming




"Hazatérés"... hirdeti már a címével is a 2000-es évek harmadik Pókember-rebootja, és többszörösen is hazatérés ez. Nekem mondjuk olyan nagy bajom az eddigiekkel sem volt (legalábbis maradandó károsodást nem okoztak, némelyiken meg még jól is szórakoztam), de azt kell mondanom, a nagy jogi kavarásban a 20th C. Fox-szal ellentétben a Sony legalább belátta a nullszaldós előző Csodálatos Pókember után (aminek a kb. harmada azt a harmadik részt készítette elő, ami így el sem készült), hogy van az a pénz, amiért Pókembert végre visszaengedik a Marvelhez, és bekerülhet a Bosszúállókba.

A debütálása aztán sikerrel meg is történt a Polgárháború össznépi gyepálásos jelenetében, és abból rögtön látszott a két remek húzása az új alkotógárdának, mégpedig hogy a tinédzser Peter Parker végre tényleg tini-szerű, amellett, hogy az általam (is) nagy tehetségnek tartott Tom Holland kapta a szerepet. Most újabb nézőpontból kapjuk meg az ottani, szuperhős-celebek közé csöppent srác izgatottságát, lelkesedését és szeleburdiságát, akit a "buliból" Tony Stark visz haza a limóján, azzal, hogy ha újra kell Pókember segítsége, majd hívja... ami hívás csak nem jön hetekig. Peter így kicsit csalódottan visszatér a szürke hétköznapokhoz: nappal iskolába jár, esténként meg egy gyakornoki programra hivatkozással bűnüldözőt-kiscserkészt játszik a Starktól gyakorlásra kapott pók-ruhában. Ez azt is jelenti, hogy ez a Pókember az első önálló karakteres film, ami nem előzménytörténet, hanem folytatás, és így nem "kell" végignézni például a pókcsípést és Ben bácsi lelövését, és ezt azok fogják igazán értékelni, akiknek kiújul a lumbágója, ha egy Batman-feldolgozásban előkerül a Wayne-szülők halála, kb. negyvenedszer. A Pókember ezen szakasza viszont így semmiben nem különbözik a jellegzetes középiskolás filmektől; a film felét teszi ki, ahogy Peter a normál tinik életét éli, kis tiniszerelemmel, geek haverral, dolgozatokkal, iskolai rivalizálásokkal, tanulmányi versennyel, bulikkal, és hogy ezeket a titkolózás miatt hogyan próbálja egyensúlyba hozni -kevés sikerrel- a szuperhős léttel. Kellemes ez a rész is, de önmagában még a kicsit zavarosra sikeredett washingtoni és a fura fizikájú, de látványos kompos mentőakciókkal együtt is kevés lett volna.

Többet tettek hozzá a filmhez azok az elemek, amik az egészet szervesen és sok humorral bekapcsolják az MCU-ba, még úgy is, hogy csak Tony, Happy és Pepper teszi benne tiszteletét... na meg egy kicsit a többiek is. Tudom, hogy ez a leglátványosabb eleme, de nekem az új Pókember-jelmez volt ezekből a legkevésbé érdekes... Peter Stark-féle teszt-ruhája ugyanis hasonlóan működik, mint Vasember páncélja, és tele lett pakolva mindenféle high-tech kütyüvel, ami egy ideig volt vicces csak, utána inkább fárasztó (főleg a raktáras jelenetnél), ahogy a srác ezeket próbálgatja, felfedezi a képességeit... és általában megszívja, mert a töredékéről sem tudja, melyik "gomb" mire való, használati utasítást meg Stark "elfelejtett" mellékelni. Nekem sokkal jobban tetszettek a rövid kis kikacsintások: a bankrablók által felvett Bosszúálló-maszkok, vagy az iskolában a vibrániumról tanuló diákok, de amik igazán fergetegesre sikerültek, azok azok a kisfilmek voltak, amiket a Kapitánnyal csináltak, kifejezetten iskolai célokra   . És volt még egy dolog, ami nagyon szépen gondolta tovább az eddigi eseményeket, mégpedig az, ahogy a film fő konfliktusát az a csempészhálózat és a rájuk épülő illegális műhelyek jelentik, amik az eddigi részek csatáinak szanaszét lőtt/szóródott roncsaiból próbálnak fegyvereket és egyéb eszközöket barkácsolni, akár űrtechnológia meg katonai kísérleti fegyverek darabjainak felhasználásával is... és hát Ultronból is szétszóródott pár ezer.

Ennek bandavezérével pedig olyat sikerült elérni, amit nálam Marvel-film ritkán tudott: egy olyan ellenfelet kreálni a Keselyű személyében, aki hangulatosabb és "dögösebb", mint az utóbbiak kb. összesen (kivéve Egót, de hát ő mégiscsak egy bolygó   !). Amikor elsőre hallottam, hogy Adrian Toomes felkerült a stáblistára, kicsit meg is ijedtem, mert őt ismertem a képregényekből (az első pár magyarországi füzetet még megvettem), és a nyugdíjas dögkeselyűre emlékeztető figurát nem nagyon tudtam elképzelni egy modern filmben. A Keselyű viszont minden szempontból tökéletes karakter lett a vásznon, azért is, ahogy a ruháját, a szárnyait felturbózták, és abból a szempontból is, ahogy Michael Keaton megszemélyesítette. Biztos, hogy nem az itt látottak a legdinamikusabb akciójelenetek a Marvel történetében, de ahogy a Keselyű lecsap áldozatára, amilyen fenyegetően Pókarc fölé tud tornyosulni és ahogy az éles fémszárnyaival, a karmaival tud küzdeni, az nagyon bejött... Komolyan, ha meg kéne mondanom, hogy Pókember vagy Keselyű tetszett a filmben jobban, bajban lennék.

Az új Pókember is hasonló sablonokból építkezik, mint a testvérfilmek (leszámítva a film egyetlen meglepőnek szánt fordulatát, ami inkább erőltetett lett, mint váratlan), viszont a két új karakter és megformáló színészeik tudnak annyi energiát beletenni, hogy a nosztalgiával és az átkötésekkel karöltve kiemeljék az utóbbi néhány, az unalomtól és az üres poénkodástól néha megkeseredett Marvel-mozi közül. Mondjuk M.J. lehetett volna kevésbé idétlen, de az még kijavítható a következő részben...

8/10
.

.
Az ügyfél / The Salesman / Forushande




Volt idő, amikor non-Hollywood filmes oldalnak is elmentünk volna, annyit foglalkozunk az angolszász kultúrkörön kívüli filmekkel, jellemzően az idegen nyelvű Oscar-jelöltek és díjazottak kapcsán. Ezek egyike volt a Nader és Simin - Egy elválás története, ami meg is nyerte a maga évében az Oscart, az iráni Ashgar Farhadi pedig alig néhány évvel később megismételte ezt a bravúrt az Az ügyfél c. filmjével. Írás szempontjából viszont a baj az, hogy amíg a Nader és Simin esetében ezt a győzelmet viszonylag könnyen meg tudtam indokolni a magam számára, hogy miért pont ez érdemelte meg (pedig olyan kedvencemmel állt versenyben, mint a Bikanyak), Farhadi új filmjének esetében ez nem igazán sikerült...

Az alapja mindkét filmnek hasonló, egyfajta Családi kör jellegű betekintés egy szűk közösséget érintő konfliktusba, és annak utóéletébe, következményeibe. Az értelmiségi környezetben élő, tanárként dolgozó Emad és Rana az éjszaka közepén kénytelenek elhagyni az életveszélyessé váló lakótelepi otthonukat. Nem nagyon számítanak rá, hogy pár napon belül találnak átmeneti lakást, ezért is örülnek meg, amikor az egyik ismerősük a színjátszókörben, ahova esténként járnak, felajánl nekik egy albérletet. A költözés azonban néhány kellemetlenséggel jár, például, hogy az előző bérlő nem hajlandó elvinni a holmijai egy részét, ráadásul a lakásnak és a bérlőnek komoly múltja is van. A véletlenek összjátéka, az óvatlanság és a nem kellően kordában tartott ösztönök végül oda vezetnek, hogy egyik este az egyedül otthon levő Ranát bántalmazzák, ami súlyos testi, de még inkább lelki sérüléseket okoz a nőnek. Az eset társadalmilag bizonytalan megítélése miatt (ld. lejjebb) Emad nem bízza a dolgot a hatóságokra, hanem a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján maga kezd nyomozásba a támadó kilétét illetően.

Ami szintén azonos a két filmben, hogy miközben realista drámaként bontja ki a történetet -sok semleges életképpel-, jó pár jelenete, erkölcsi kérdései csak a saját kultúrkörének ismeretében értelmezhetők. Ez a fő szál, Rana megtámadása esetében éppen nem áll; az országban, ahol a "Tehetsz róla, tehetsz ellene!" kampánnyal gondolják elintézni egyesek hatóságilag a nemi erőszak kérdését, Ranára éppúgy rásüthetik a bélyeget, hogy hülye, mint a sár (miközben azért ez nem az az eset, mintha Rana annyira sötét lenne, hogy minden kóbor felcsöngetőnek ajtót nyit), mint ahogy Iránban is biztos sokat kérdezősködtek volna a rendőrök arról, hogy mi is volt a valódi ok az ajtónyitás és a támadás között. Ezen kívül viszont sok olyan mozzanat van, amire a film talán fel sem hívja külön a figyelmet, és mégis érdekes részleteket fed fel a férfiak és a nők közötti viszonyokról, a magánélet kéréséről és az erkölcsről Iránban. A "láthatatlan" nő a taxiban, a mobiltelefonját dugdosó diák, a pisilő kisfiú, de talán leginkább a színpadot próba közben sírva elhagyó színésznő épp csak egy-egy pillanatra vagy percre jelennek meg, és mégis ezek inkább megmaradtak bennem, mint az alapsztori eseményei, amit olyan tök feleslegesnek és butának tűnő jelenetek tarkítanak, mint ahogy a házban lakók tili-toliznak a furgonnal vagy az a bénázás az esőben ázó cuccokkal.

Különbségek pedig mind a Nader és Simin felé billentik a mérleget. A fő gondot abban láttam -amiért a Forushande hol unalmas, hogy érdektelen, hogy pedig "csak" zavaros volt-, hogy ez a film ezeknek az erkölcsi kérdéseknek a megértéséhez sokkal kevesebb támpontot adott, mint "elődje". Ott a bíróság és a történetben szervesebb részt játszó lakóközösség betöltötte azt a moderátori szerepet, ami a különféle nézőpontok ütköztetéséhez nagyon jól jött, és a néző a szereplők reakcióiból jobban le tudta szűrni, hogy miért is ekkora dilemma, hogy egy férjes asszony ápolónőnek szerződik egy magatehetetlen bácsi mellé... a nálam ott csúcsjelenetnek számító "vallási tudakozóról" nem is beszélve. Itt semmi ilyen nincs, úgy viselkedik a forgatókönyv, mintha ez egy kvázi folytatása lenne a Nader és Siminnek, a "régi ízek új fazékban" jegyében ugyanazoknak a kérdéseknek egy más formában való felvetésével, és amit ott már egyszer megmutattak az Iránon kívüli világnak, azt feleslegesnek tartják itt még egyszer sorra venni... ettől viszont az Ügyfél sokkal kevésbé áll meg a saját lábán. Közben meg a film sokkal szenvtelenebb lett; a magukba, kétségeikbe, bűntudatukba forduló szereplők csak néznek maguk elé, legfeljebb halkan elmotyogják, hogy "Nem hagyhatnánk az egészet a francba?". Ez pedig a színészek játékára is rányomja a bélyegét, őket sem engedte a rendező igazán kibontakozni; pedig Shahab Hosseinit bírtam Hojjatként a másik filmben, de itt Emadként halvány, a Ranát játszó Taraneh Alidoostinak meg eleve nincs olyan kisugárzása, mint Leila Hataminak volt Siminként. A leghitelesebb talán a két öreg volt a film vége felé.

Lehet, hogy ha ezt látom előbb, és megfog valami a hangulatából, akkor jobban éreztem volna maga utána, de így, hogy állandó összevetésnek ott volt a fejemben a Nader és Simin, Farhadi nem jött ki jól ebből a meccsből. Mert így az Ügyfél (ezt egyébként bámulatosan sikerült félrefordítani...) az utánzat, és ezen a több kritikai oldalnál magasztalt finálé sem tudott javítani.

5,5/10
.

Niwrok írta:

Az ügyfél / The Salesman / Forushande



Volt idő, amikor non-Hollywood filmes oldalnak is elmentünk volna, annyit foglalkozunk az angolszász kultúrkörön kívüli filmekkel, jellemzően az idegen nyelvű Oscar-jelöltek és díjazottak kapcsán. Ezek egyike volt a Nader és Simin - Egy elválás története, ami meg is nyerte a maga évében az Oscart, az iráni Ashgar Farhadi pedig alig néhány évvel később megismételte ezt a bravúrt az Az ügyfél c. filmjével.

Azért ezt a hagyományt ápolgatjuk majd, ha körülöttem lenyugszik a világ...

Niwrok írta:

Ami szintén azonos a két filmben, hogy miközben realista drámaként bontja ki a történetet -sok semleges életképpel-, jó pár jelenete, erkölcsi kérdései csak a saját kultúrkörének ismeretében értelmezhetők. Ez a fő szál, Rana megtámadása esetében éppen nem áll; az országban, ahol a "Tehetsz róla, tehetsz ellene!" kampánnyal gondolják elintézni egyesek hatóságilag a nemi erőszak kérdését,

Különbségek pedig mind a Nader és Simin felé billentik a mérleget. A fő gondot abban láttam -amiért a Forushande hol unalmas, hogy érdektelen, hogy pedig "csak" zavaros volt-, hogy ez a film ezeknek az erkölcsi kérdéseknek a megértéséhez sokkal kevesebb támpontot adott, mint "elődje".

Lehet, hogy ha ezt látom előbb, és megfog valami a hangulatából, akkor jobban éreztem volna maga utána, de így, hogy állandó összevetésnek ott volt a fejemben a Nader és Simin, Farhadi nem jött ki jól ebből a meccsből. Mert így az Ügyfél (ezt egyébként bámulatosan sikerült félrefordítani...) az utánzat, és ezen a több kritikai oldalnál magasztalt finálé sem tudott javítani.

5,5/10

Talán már említettem, de én is megnéztem ezt időközben... és nekem sem tetszett. Ennél talán picit jobban, de többnyire rém unalmasnak és idegennek tartottam - utóbbit elsősorban azért, mert tényleg nem hozta a rendező közelebb azt a világot, amiben egy "meglátok egy fürdő nőt" vért kívánna. Az én kis európai fejemnek ez sok volt, s inkább már átbillentem a másik oldalra, hogy az volt hülye, aki ebből ügyet csinált.

A vége meg... b@sszák meg. Én találjam ki, most mi lett? Ezt utálom...

S végül: Bár a "Tehetsz róla, tehetsz ellene!" kampány valóban túlzó kicsit, de azért ha körülnézünk a mai világban az "áldozatok" viselkedését vizsgálva, van ebben is némi igazság. Ez még a nélkül is látszik, hogy az ember belevetné magát az éjszakába. De még ennek tükrében is idiotizmus az, ami itt a filmben konfliktus ok.

Az biztos: én akkor is az Under sandetnek adtam volna díjat, mikor ezt még nem láttam, most meg már biztos.


Nálam 65%


.

R2-D2 írta:

Niwrok írta:

Az ügyfél / The Salesman / Forushande

Lehet, hogy ha ezt látom előbb, és megfog valami a hangulatából, akkor jobban éreztem volna maga utána, de így, hogy állandó összevetésnek ott volt a fejemben a Nader és Simin, Farhadi nem jött ki jól ebből a meccsből. Mert így az Ügyfél (ezt egyébként bámulatosan sikerült félrefordítani...) az utánzat, és ezen a több kritikai oldalnál magasztalt finálé sem tudott javítani.

5,5/10

Talán már említettem, de én is megnéztem ezt időközben... és nekem sem tetszett. Ennél talán picit jobban, de többnyire rém unalmasnak és idegennek tartottam - utóbbit elsősorban azért, mert tényleg nem hozta a rendező közelebb azt a világot, amiben egy "meglátok egy fürdő nőt" vért kívánna. Az én kis európai fejemnek ez sok volt, s inkább már átbillentem a másik oldalra, hogy az volt hülye, aki ebből ügyet csinált.

A vége meg... b@sszák meg. Én találjam ki, most mi lett? Ezt utálom...

S végül: Bár a "Tehetsz róla, tehetsz ellene!" kampány valóban túlzó kicsit, de azért ha körülnézünk a mai világban az "áldozatok" viselkedését vizsgálva, van ebben is némi igazság. Ez még a nélkül is látszik, hogy az ember belevetné magát az éjszakába. De még ennek tükrében is idiotizmus az, ami itt a filmben konfliktus ok.

Az biztos: én akkor is az Under sandetnek adtam volna díjat, mikor ezt még nem láttam, most meg már biztos.


Nálam 65%

Beszéltünk róla, de azt nem tudtam, hogy meg is nézted... Azért is tettem most ki, mert gondoltam, ha annyira írni akarnál róla, akkor megtetted volna...

A végén mi lenne a kitalálós?

Spoiler:

Az biztos: az eddig látottakból én is   ...
.

Niwrok írta:

Az ügyfél / The Salesman / Forushande


A végén mi lenne a kitalálós?

Spoiler:

Nekem még ez sem volt teljesen egyértelmű...

.
Under the Shadow



A harminc körüli Shideh élete az utóbbi fél évben szinte csak veszteségek, csalódások és kudarcok sorozata volt: nem csak szeretett édesanyját vesztette el, de korábbi politikai tevékenysége miatt a megkezdett orvosi tanulmányait sem folytathatta, a férjének újabb veszélyes kiküldetésre kellett utaznia, és ezek miatt a lánya, Dorsa felé is kevesebb türelemmel tud fordulni. Különösen akkor, amikor a lányt a házba költöző fiútól hallott rémtörténetek miatt rossz álmok kezdik gyötörni, ami az amúgy sem nyugodt éjszakákat is még keservesebbé teszi. Shideh is egyre nyugtalanabbul alszik, gyanús zajokra ébred, elsuhanó árnyakat lát a szeme sarkából, mintha tényleg egy gonosz lélek vette volna birtokba a lakásukat. Az anya ezért úgy dönt, inkább az anyósáékhoz költöznek a szellemjárás elől, de Dorsa hallani sem akar erről, amíg meg nem lesz az eltűnt játékbabája.

Ahogy a nevekből és a fejlécből talán már sejthető volt, megint egy közel-keleti film kerül be a fórumba, ráadásul egy szokatlan műfajban, és mindezt úgy, hogy a stáb térben és időben is pontosan elhelyezte. Az Under the Shadow Teheránban játszódik az irak-iráni háború idején (1980-as évek közepe), és aki egy kicsit is benne van a régió történelmében, az tudhatja, hogy ez Iránban egybeesett az ún. kulturális forradalommal is, ami a korábban nyugatias-világias intézmény- és jogrendszert ismét vallási-iszlamista fennhatóság alá vonta. Ennek utóhatásait már láthattuk más filmekben (leginkább talán a múltkor -és állandóan- felemlegetett Nader és Siminben), de itt még az átmenet évei láthatók, amikor a lázadónak minősített Shideh megtudja, hogy soha nem diplomázhat már le, amikor ugyanő kapja a szidást a lépcsőházi garázskapu miatt, mert ugye a férfiak be tudják csukni, más nő meg nem vezet autót... amikor még pörög a Jane Fonda aerobik másolt VHS-ről a videomagnóban (ez az egyik legzseniálisabb korrajzi esszencia, amit filmben eddig láttam   ), de senki nem tudhat róla a szomszédok közül sem... és amikor a gyerekével páni félelemben menekülő nőnél is az a legfontosabb kérdés, hogy a csadort miért hagyta otthon. Erre jön még rá az egyre közelebb érő frontvonal fenyegetése, és a leragasztott ablakok, a hirtelen elsötétülő szobák, a bombariadók közbeni félelem meg a rádióbejátszások is fontos elemekké váltak a hangulatban.

Viszont direkt azért hagytam el a szinopszisból a politikai környezetet, hogy bemutassam, ez a film végre nem csak attól lesz jó és emlékezetes, hogy ritkaság. Nem ez az első horror, amit onnan látok, az A Girl Walks Home Alone at Night (Csadoros vérszívó) viszont az egyedi stílusa és a származása ellenére sem tetszett. Az Under the Shadow afféle "riogatós drámaként", önmagában is megállta a helyét (nekem a Re-Cycle c. hongkongi mű jutott többször is eszembe róla, bár jóval kevésbé szürreális annál), legalábbis én a titokzatosságából, a bizonytalanságából és a folyamatosan a Shideh-re rakódó terhekből kiéreztem azt a feszültséget, amit "kisütve" az egy-két parásabb jelenettel, a rémálmok (közte több hamis ébredéssel), látomások képeivel megjelent a libabőr vagy megtörtént az összerezzenés. Persze úgy, hogy azért az ember nem vár többet, mint a sok helyen látott horrorfilmes kellékeket. A film első fél órája ugyan még spórol ezekkel, az a rész a lassú drámai építkezésé, a háttérvázlaté, bár a dzsinnekről mesélő kisfiú körül már ott is vannak furcsaságok. Aztán utána jó fokozatossággal, és kellemes változatossággal jutott el a film például az olyan látványosabb jelenetekig, mint az öreg fószer elrejtőzése a plafon repedéseiben... majd kicsit túllendülve a lovon az olyan bazári ócskaságokig, mint a pincebeli jelenet a kátránnyá változó óriáslepedővel.

Szóval nem csak azért érdemes megnézni ezt a filmet, mert ez egy iráni horrorfilm, hanem mert ez egy kicsit lassú, az ismert eszköztárat szépen felmondó horrorfilm annak drámai-misztikus oldalágáról, ami történetesen Iránban készült. Kétségtelenül ad neki egyedi ízt a helyszín és a kor, de nem minden azon múlt, hanem a sokféle érzelmen, kapcsolaton is, amiket az ijesztgetések csak kifejezőbbé tettek... és egyben szimbolikussá is tették kicsit a történetet meg a címet.


7,5/10
.

Niwrok írta:

.
Under the Shadow

Szóval nem csak azért érdemes megnézni ezt a filmet, mert ez egy iráni horrorfilm, hanem mert ez egy kicsit lassú, az ismert eszköztárat szépen felmondó horrorfilm annak drámai-misztikus oldalágáról, ami történetesen Iránban készült. Kétségtelenül ad neki egyedi ízt a helyszín és a kor, de nem minden azon múlt, hanem a sokféle érzelmen, kapcsolaton is, amiket az ijesztgetések csak kifejezőbbé tettek... és egyben szimbolikussá is tették kicsit a történetet meg a címet.


7,5/10
.

Hogy te mket találsz...

Köszi, jegyzem, lesz mit pótolnom.

.
Na, a Valeriant aztán tuti nem rakom a lap aljára !
Úgyhogy lapozzunk!

.