Niwrok írásai 2.0

.
Egy tökéletes nap / A Perfect Day



"Döntsd el, hogy mi kell: zászló vagy víz?"


A szlogen ezen a fórumon sokszor az "Ezt nélküled nem láttam volna". Ez a film olyan szinten "radar alatt" volt, hogy semmi nem volt benne, ami megragadta volna a figyelmem (még a borítója is valami "B" kategóriás akciófilmre emlékeztetett), és ami igen (a sztorija), ami aztán hozott magával minden mást, ahhoz R2 rövidke írása kellett. De azt a részét a fórumnak kevesen is olvassák, meg meg is érdemli, hogy kiemelt helyen legyen... nem azért, mert nagyon mást tudnék írni, csak bővebben . Mert egy kellemesen összetett, szórakoztatóan elgondolkodtató filmről van szó szerintem is.

Egy nemzetközi segélyszervezet tagjai a boszniai háború vége felé egy hegyi kutat próbálnak megtisztítani mielőbb egy beledobott hullától, meggátolandó, hogy a fertőzés miatt már fertőtlenítővel se lehessen sokáig újra ihatóvá tenni a vizet. Mindössze négyen vannak, a tolmácson és a vízügyi szakértő Sophie-n kívül csak két öreg róka alkotja a csapatot: a cinikus, nagy nőcsábász hírében álló Mambrú (Benicio del Toro), és a feszültséget humorral és cseppnyi őrültséggel oldó B. (Tim Robbins). A kiemelés közben viszont elszakad a kötél, így új kötelet kéne találniuk, ami viszont ebben a fél-háborús övezetben egyre reménytelenebb vállalkozásnak tűnik. Sem a helyiekkel, sem a környéken állomásozó ENSZ csapatokkal nem jutnak sokra -mintha tíz méter kötél olyan ritkaság lenne, amiről az öregek mesélnek a tábortűz körül, hogy fiatalon hallottak róla történetet a falu bölcsétől-, az addigra hat fősre bűvült csapat (egy orosz bürokratával és egy helyi fiúval kiegészülve) így elindul egy kis háborús road-movie-ra, kötélért.

Már eleve a kis társaság is elég színes ahhoz, hogy érdekes történet kerekedjen belőle. Mambrú és B. bemutatását már nagyjából megejtettem, több a jellemükről nem is nagyon derül ki, de mert évek, talán évtizedek óta csinálják ezt, magáról a segélyszervezeti munkáról is szól az ő szerepeltetésük. A megformálóik, del Toro és Robbins kellően beleélik magukat a szerepbe, de azért nem nagyon tudtam elengedni a gondolatot, hogy 10 évvel ezelőtt B. szerepére tutira John Malkovichot válogatták volna be. Az ő rutinjuk ellenében volt jó kiegészítés a két csaj, duplán is, mert mindketten más-más nézőpontot hoztak a filmbe. Az első missziójára érkező, egy nyílt konfliktusok nélküli háború szörnyűségeiről, viszontagságairól és veszélyeiről alig valamit tudó Sophie-nak ez az egyszerűnek tűnő feladat egyfajta beavatási szertartássá válik, sok "elsővel", így ő leginkább a néző "szeme", aki jó eséllyel szintén először látja ezeket a dolgokat. És bár valóban feleslegesen sokat foglalkozik a film az átkötésekben a bürokrata Katya és Mambrú egyszervolt szerelmi életével, az Olga Kurylenko alakította aktakukac a szabályokhoz való merev ragaszkodásával tisztán jeleníti meg egy etnikai konfliktus azon szereplőit, akik az íróasztal mellett ülve nagyon szép és haladó szellemű dolgokat tudnak kitalálni arról, minek hogyan kéne történnie egy háborús helyzetben, de vajmi kevés fogalmuk van arról, hogy az mennyire működik a gyakorlatban.

Gyakorlatilag ez nyomja rá a bélyegét az egész filmre, amiért az ENSZ békefenntartói megint csak elég felemás szerepben jelennek meg: lehet, hogy szerintük papíron a háborúnak már mindjárt vége, de erről egyfelől a helyieknek elfelejtettek szólni, másrészt az ellenségeskedés még sosem szűnt meg attól, hogy egy szerződésre, törvényre vagy nyilatkozatra került néhány aláírás. Annyiból érthető, hogy a falak mögül, egyezményekre hivatkozva keveset tudnak tenni az elhagyatott hegyi utakon tovább tisztogató katonai csapatok, az általános bizalmatlanság, a civilek kiszolgáltatottságán nyerészkedők, a csapdaként elásott robbanószerek (itt mondjuk nincs, de nem egy filmben jelent már meg, hogy a hullák vagy a sebesültek alá rejtettek aknát... itt "csak" döglött tehenek vannak, és a tippelgetés, hogy vajon hogyan gondolkodtak a csapda felállítói), a hátrahagyott romok és a szomszédokat egymásnak ugrasztó viszályok ellen. Azt viszont már laikusként kevésbé veszi be az ember gyomra, amikor az előírásokhoz való csökönyös ragaszkodás teljesen értelmetlen dolgokat eredményez, mint itt az elaknásított kutak esete: az a prioritás, hogy az aknamentesítés elsőbbséget élvez a lakosság vízhez juttatásában, ezért hiába lehetne könnyebben elérhetővé tenni a vizet a dagadt fickó tetemének kiemelésével, az tilos, mert előbb az aknákkal kell foglalkozni. A Bábel c. film mentős jelenetére emlékeztetett ez a józan észre fittyet hányó protokoll, amikor is az volt a döntés, hogy nem küldenek mentőautót a lőtt sebes, elvérző sérülthöz, mert az út sokáig tartana, ezért helikopterrel kell menni érte, ami viszont nem tudott elindulni műszaki hiba miatt ...

Ez még csak a gerince azoknak a dolgoknak, ami miatt majdnem végig izgalmas, hol érzelmes, hol vicces film volt az Egy tökéletes nap. Rengeteg olyan apró kis történet van ebben, amiről még ugyanennyit írhatnék (megemlítve akár csak a kutyát, a tehénpásztort vagy a raktáras fickót), ahogy a háborús állapotok díszleteiről is sokat lehetne még mesélni, mert nagyon hitelesek voltak, vagy ahogy annak is megvolt a hangulata, hogy ez a háború itt volt a szomszédban, és mégis mintha erről tudnánk a legkevesebbet. A lényeg viszont nekem benne van az eddigiekben, a film utolsó tíz másodpercében, és ebben a pontszámban...

8,5/10
.

Niwrok írta:

.
Egy tökéletes nap / A Perfect Day


A szlogen ezen a fórumon sokszor az "Ezt nélküled nem láttam volna". Ez a film olyan szinten "radar alatt" volt, hogy semmi nem volt benne, ami megragadta volna a figyelmem (még a borítója is valami "B" kategóriás akciófilmre emlékeztetett), és ami igen (a sztorija), ami aztán hozott magával minden mást, ahhoz R2 rövidke írása kellett.

A lényeg viszont nekem benne van az eddigiekben, a film utolsó tíz másodpercében, és ebben a pontszámban...

8,5/10
.

Örülök, hogy megnézted, annak meg még jobban hogy tetszett is!

Most, ahogy olvastalak, sorra ugrottak be a film képei... ami kifejezetten jó hír. Azt jelenti, hogy maradandó film volt.


.

R2-D2 írta:

Niwrok írta:

.
Egy tökéletes nap / A Perfect Day

A szlogen ezen a fórumon sokszor az "Ezt nélküled nem láttam volna". Ez a film olyan szinten "radar alatt" volt, hogy semmi nem volt benne, ami megragadta volna a figyelmem (még a borítója is valami "B" kategóriás akciófilmre emlékeztetett), és ami igen (a sztorija), ami aztán hozott magával minden mást, ahhoz R2 rövidke írása kellett.

A lényeg viszont nekem benne van az eddigiekben, a film utolsó tíz másodpercében, és ebben a pontszámban...

8,5/10

Örülök, hogy megnézted, annak meg még jobban hogy tetszett is!
Most, ahogy olvastalak, sorra ugrottak be a film képei... ami kifejezetten jó hír. Azt jelenti, hogy maradandó film volt.  

Tudom , már mondtad ezt akkor is, amikor ráraktam a filmet a tavalyi TOP 10 listámra .

Jogos észrevétel lenne persze azt mondanod, hogy ahhoz képest sokáig húzódott ez az írás, de nemrég visszanézve vettem észre, hogy arról a listáról már csak erről meg a Roomról nem írtam. És éppígy jogos azt mondani, hogy ez egy maradandó film, mert minimális beletekeréssel meg tudtam írni ezt a "kritikát", mert nekem is még ott voltak a fejemben a film képei, érzelmei és hangulatai.

A Room meg jó eséllyel megmarad lyuknak, az írásodhoz meg az azt követő kommentáromhoz úgysem nagyon tudnék hozzátenni semmit. De majd kiderül egy esetleges újranézésnél ...
.

.
Sing Street




A tizenéves Conor a család egyre romló anyagi helyzete miatt (a 80-as évek közepén Írország gazdasága eléggé gödörben volt) kénytelen új, egyházi finanszírozású iskolába járni. A szigorú szabályok, a merev gondolkodású tanárok, az iskolában is lecsapódó társadalmi feszültségek és az új, csendes gyereknek "kijáró" szekálások tortúrává változtatják a srác első napjait, de csak amíg nem találkozik Raphinaval. A londoni életről és modellkarrierről ábrándozó, ráadásul érettebb lány (hiszen kerek egy évvel idősebb Conornál...) elsőre elérhetetlennek tűnik a fiú számára, amikor is egy hirtelen ötlettől vezérelve, egy barátja és a bátyja ihletésére Conor úgy dönt, hogy együttest fog alapítani, és kihasználva az akkori videoklipes őrületet veszi rá Raphinat, hogy szerepeljen benne. A Sing Street nevű banda a különböző zenei stílusok között formálódva pedig nem csak a hódítás eszközévé, de egyfajta mozgalommá is kinövi magát.

Ahhoz képest, hogy milyen nehéz háttér előtt játszódik, annyira pozitív a hangulata ennek a szerelmes-tinis filmnek, amennyire csak lehet. Ebben a zenének nagy szerepe van, ami egyszerre lesz közösségteremtő, de egyben menekülés is, például Conor szüleinek rossz házassága elől. Erről az író-rendező John Carney gondoskodott, aki eleve remek tracklistet válogatott össze a korszak zenéiből (még ha a Duran Duran, az A-ha, a The Cure vagy a Depeche Mode nem is mindenki rajongásának tárgya), de az új dalok is jól illenek ide.

Aztán ahhoz képest, hogy szó szerint nulláról indulnak vele, hiszen amikor a lány rábólint a klipre, még az együttes sem létezik, jó volt látni, milyen messze jutnak vele, mennyi ötletet tesznek bele az ifjak, akár önmagában a zene öröméért. De a sok jópofa, lelkes srác és Raphina mellett a kedvenc szereplőm mégis Brendan, Conor bátyja lett. Az idősebb fiútestvérek ugyanis általában csak azért vannak egy filmben, hogy még inkább pokollá tegyék a pubertás öcsikéjük életét, ehhez képest viszont jó volt látni, ahogy Brendan az összes kudarca, csalódottsága és cinizmusa ellenére is hogyan noszogatja és segíti Conort -a maga módján és stílusában- egyre jobbá válni abban, amit csinál, ami végül visszacsatolásként rá is jó hatással lesz.

Nem nagyon mennék bele a részletekbe, a stábba vagy az ismertebb arcokba, csak mint egy egyszerűen jó élményről gondoltam írni róla, anélkül, hogy az "Általános film" topikba száműzném. Ünnepek idején talán elnézhető egy rövidebb írás is... és úgysem ez lesz a legrövidebb itt .

9/10
.

.
Fences




A tavalyi botrány után -ami a fekete filmesek megbecsülését érintette leginkább- az Amerikai Filmakadémia az idei évet láthatóan egyfajta engesztelésnek szánta, így még a legjobb filmek jelöltjeinek listáján is erősen felülreprezentáltak voltak a feketék hátrányos megkülönböztetésével, polgárjogi problémáikkal foglalkozó, illetve megspékelt filmek. A Hidden Figures azt emelte ki remek alakítások segítségével és az űrhajózás mérföldköveinek bemutatásával, hogy ez a fajta fehér önérzet hogyan mehetett a hatékonyság, akár a szovjetekkel való verseny rovására, a Moonlight, ami ugye nyert is, duplán markolt bele a tutiba egy fekete meleg srác színműből adaptált történetén keresztül, a Fences pedig egy munkáscsalád történetét vitte vászonra valamikor az ötvenes évek Amerikájából.

Troy Maxson (Denzel Washington) és a felesége, Rose (Viola Davis) kevés pénzükből napról napra, egyszerűen, de sok vidámsággal élik az életüket. A férfi kukásként dolgozza végig a hetet, amíg az asszony otthon az ételről és a tisztaságról gondoskodik, továbbá neveli a 17 éves fiukat, Cory-t. Délutánonként aztán megélénkül a ház, mert még ha kevesen is járnak hozzájuk, de gyakori vendég a Troy előző házasságából született, már felnőtt Lyons, a környéken lakó barát és kolléga, Bono, és Troy testvére, Gabe, aki egy súlyos háborús sérüléssel kénytelen együtt élni. Ilyenkor Troy szívesen ül ki a hátsó udvarra, és vég nélkül ontja a történeteket, amikben a valóság keveredik a fantáziával és sok-sok baseballal, és amik a nehézségek ellenére is zálogai a jó hangulatnak. Ezek a jobb napok. Troy-nak azonban vannak rosszabb napjai is, amikor felszínre törnek azok az érzések, amiket gyerekkora óta magában hord, és ami egyik nap a határozottságát, a kiállását adja, az másnap talán megkérdőjelezhetetlen merevség, hogy megőrizze a családot olyannak, amilyennek ő akarja... és miközben Rose is csak ezt szeretné, attól fél, éppen Troy fogja lerombolni azt.

Az a jó ebben a filmben, hogy éppen annyira foglalkozik a diszkrimináció kérdésével, hogy az ne menjen a családi dráma rovására. Ez adja magát az olyan kérdéseknél, mint hogy Troy mennyit küzd a szakszervezetnél azért, hogy feketeként is sofőr lehessen belőle, de csak a kukák kiborogatására tartsák elég jónak őket, vagy hogy súlya legyen, amikor Cory a focira akarja feltenni az életét. De ahogy Troy a vidám történetekből kifogyva az apjáról kezd beszélni, és arról, hogyan kellett elszöknie előle a gyerekkorból épp csak kinőve, abban is felidéződik a rabszolgatartó társadalmi rendszer és annak utóhatásai, ami Lincoln után 40 évvel is éppúgy "szedte az áldozatait", mint jóval később is.

De ez a téma inkább csak a film közepén kerül elő, amire már a néző átvergődött a meglehetősen harsány első fél órán. Amire megismerte azt a kirakatot, amit a Maxson-család  maga előtt is mutatni szeretne magából: az egymásért kerge tiniként rajongó házastársakról, a dicső sportsikerek elé néző fiúról, ahol még a család fekete báránya, a klubokban zenélő Lyons is csak annyira "fekete", hogy időnként eljön az apjához lejmolni egy kis pénzt fizetésnapon. Ahol még nincs szó arról, hogy Troy gondolkodására hogyan nyomta rá a bélyegét az apja, később pedig az ifjúkori ballépései, amik akkor a létfenntartáshoz tűntek szükségesnek, és hogy az öregedésben megkeseredett beteljesületlen célok és vágyak hogyan kezdik el szétfeszíteni ennek a családnak a kereteit. Ahol igazán kiderül, hogy az alma mennyire nem esett messze a fájától, ahol a baseball-hasonlatok és a szigorúsággal vegyes tekintélyelvűség (ld. "Amíg az én kenyeremet eszed, addig azt csinálod, amit mondok!") réseibe egyre inkább beszivárog a félelem az ismeretlentől. Ahol még Rose nem mondta el a szívszorító beszédét a féltestvéreiről (tényleg erős jelenet, nem lennék meglepve, ha Viola Davis erre kapta volna meg az Oscart), ahol még nem került elő Gabe története, és hogy milyen viszonyban vannak Troy-jal, és ahol még Troy sem vallotta be, hogy mit is csinál akkor, amikor a haverokkal eljár sörözni. És ebben áll a cím magyarázata, a szimbólumként megjelenő kerítés, és ahogy ki is mondják: van, aki azért épít kerítést, hogy kint tartson valamit, más éppen azért, hogy bent.

Az epilógusnak is beillő vége, az utolsó húsz perc azonban eléggé lefelé görbítette a számat. Már az is zavart, hogy a harmadik "felvonást" lezáró konfliktus utóhatását egyszerűen átugorva a film előrelép vagy tíz évet, pedig engem az jobban érdekelt volna, mint amit maga az író fontosnak tartott megmutatni. Hiába jó érzelmileg a jelenet, összességében sokat nem ad a filmhez. A nagyobbik baj viszont az, hogy a talán pozitívnak szánt befejezés akkora fejesugrást csinál a meseszerű giccsbe, amitől épp az a valószerűség és mélység illan el, amire olyan sokat épített a film.

A Fences egy olyan férfi története, aki a múltja terhe alatt sok hibát elkövetett -ami miatt sok terve és álma csak terv és álom maradt-, és most, hogy ennek vezekléseképpen olyan sokáig próbált megmaradni a jó apa és a jó férj szerepében, megérezve az öregség és azon keresztül a halál szelét, úgy érzi, az életnek kell még mást is tartogatnia, mint ezt. Talán egy kicsit hosszúra nyúlt, de a sztori -egy elsőre egyszerűnek látszó családi drámán keresztül is- érdekes annyira, az alakítások meg vannak olyan hitelesek, hogy az eddig látott jelöltek közül talán leginkább ennek adtam volna az én díjamat... de ahhoz a lezárást valahogy máshogy kellett volna megadni ennek a filmnek, az az egyetlen, ahol Denzel Washington rendezése megbotlik. Így csak erős középmezőny.


8/10
.

Niwrok írta:

.
Fences

A Fences egy olyan férfi története, aki a múltja terhe alatt sok hibát elkövetett -ami miatt sok terve és álma csak terv és álom maradt-, és most, hogy ennek vezekléseképpen olyan sokáig próbált megmaradni a jó apa és a jó férj szerepében, megérezve az öregség és azon keresztül a halál szelét, úgy érzi, az életnek kell még mást is tartogatnia, mint ezt. Talán egy kicsit hosszúra nyúlt, de a sztori -egy elsőre egyszerűnek látszó családi drámán keresztül is- érdekes annyira, az alakítások meg vannak olyan hitelesek, hogy az eddig látott jelöltek közül talán leginkább ennek adtam volna az én díjamat... de ahhoz a lezárást valahogy máshogy kellett volna megadni ennek a filmnek, az az egyetlen, ahol Denzel Washington rendezése megbotlik. Így csak erős középmezőny.


8/10
.

Köszi!

Időközben van felirat, úgyhogy a héten meg is nézem - pont végeztem Rickék kalandjaival, úgyhogy jó lesz kicsit mást nézni.

Niwrok írta:

téglagyári megálló írta:

Niwrok írta:

Daredevil S1

9/10

Jöttem, mint mindig, amikor nagyon tetszik egy írás.
Örülök, hogy a kitartó ajánlás végül pozitív eredménnyel zárult! A második évad is jó, de az máshogyan. Nyilván veszít a mostani varázsából, de kompenzálásképpen behoz új karaktereket, s a mostani szereplők sorsát is megkavarja kicsit. Luke Cage-szériája pedig igazán érdemel egy nézést. A Defenders-nívóban nálam 3. de még így is simán élvezetes. Egyébként most kezdem Iron Fist történetét.
Nálam a közös sztorival kapcsolatban van prekoncepció, mivel az eddigieket látva - és nagyon tetszve - nem tudom elképzelni, hogy milyen hiteles történettel terelik össze a különböző főszereplőket, úgy hogy az megmaradjon annál a Netflix-komolyságnál, ami miatt ezeket a figurákat jobban bírom, mint a S.H.I.E.L.D. ügynököket, beleértve Cartert is.

Kösz, duplán is   .

Azt jó tudni, hogy a Luke Cage-ben van más is a "madárvédő golyókapkodón" kívül, a maffiás vonal meg eddig is bejött. Nem zártam ki amúgy sem, hogy megnézem, de most csak a mindig újratermelődő lista alján van. Még az Iron Fist is megelőzi, arról legalább még nem tudok semmit   .

Na, az első néhány rész alapján lehet, mégis jobb lett volna az Iron Fist helyett a Luke Cage-et választani .
.

.
Holdfény / Moonlight




Minimum szemöldök-ráncoltató flegmaság, ha egy magát a "filmek világában" elhelyező oldal meg sem emlékszik az év legnagyobb publicitást kapó filmes seregszemléjének, az Oscarnak a győzteséről, de a Holdfényre majdnem ez a sors várt itt. Részemről leginkább azért, amiért ez a film két oldalról is fuldoklott a nyálban; egyik részről a Holdig nyalták fel, hogy hú, micsoda bátor témaválasztás, mert feketék meg melegek, a másik oldaltól meg rengeteg köpetnek volt céltáblája, hogy fúj, feketék meg melegek. Én meg úgy voltam vele, hogy egy film nem attól lesz jó, hogy feketék meg melegek, de ettől önmagában rossz sem, így leginkább azért kezdett érdekelni, hogy van-e benne bármi más, amiért én magam díjat adnék neki.

Azt előzetesen is tudtam, meg a plakát is utalt rá, hogy a történet egy srác életének három fázisáról szól, tíz éves ugrásokkal: egyszer belenézünk pár napjába olyan hét-nyolc év körül, még alsósként, aztán valamikor a középiskola vége felé, végül pedig közel a harminchoz. Little-Chiron-Black pedig eléggé megszenvedi mindegyik korszakot, több okból is. Az egyiket a családi körülményei jelentik, az, hogy egyedül az anyja, Paula neveli, már ha annak lehet nevezni, ahogy a kábszeres ribanc bánik vele (Naomie Harris alakítása ebben a szerepben sokkal intenzívebb és meggyőzőbb, mint a másik Oscar-jelölt Mahershala Alié). Naponta ordítja le a gyerek fejét, mert zavarja a "munkában" a létezésével, buzizza és kisköcsögözi, amikor csak éri, ami igazán csak akkor változik meg, amikorra Chiron már tud pénzt hozni a házhoz, és akkor le lehet azt lejmolni tőle, mert anyu szeret, és szüksége van egy kis "nyugira". A másik tényező Chiron személyisége, viselkedése, hiszen talán nehezen lehet csodálkozni rajta, hogy ilyen helyzetben, ilyen napi rutinná váló érzelmi földbe döngöléssel a vézna fiú csendes lesz és befelé forduló... így elsődleges céltáblája lesz azoknak a keménylegényeknek, akik a kisebbeken, gyengébbeken kívánják és szokták demonsrálni, hogy ők milyen keménylegények, természetesen újabb adag buzizás és kisköcsögözés kíséretében.  

Bár csak rövid időszakot látunk, de ebben a három "ablakban" mindössze három ember van, akik egyáltalán emberszámba veszik Chiront. Ebből Juan nekem (és ahogy olvastam, nem csak nekem) kicsit kérdőjel volt, ugyanis igazán semmi előjele és oka nem látszik, hogy a piti drogdíler (Paulának is ő teríti a cuccost...) miért karolja fel az aznapi üldözői elől egy elhagyatott lakásba menekülő fiúcskát, és nem is csak megnyugtatja, megeteti, hanem még haza is viszi a barátnőjéhez, Theresához. Ők ketten, talán saját gyereküket pótolva ezzel, gondoskodni kezdenek Chiron-ról, az évek alatt a fogadott szülei lesznek, amit Paula nehezen visel, a féltékenység és az irígység meg csak tovább ront az ugye amúgy sem idilli helyzeten. A harmadik "menedéke" Chironnak pedig Kevin, a gyerekkori barát, aki ugyan szívesen ugratja a megszeppent, visszahúzódó fiút, de közben ugyanakkor ösztönzi és bátorítja is, és szinte elválaszthatatlanok, amíg egy eldurvuló középiskolai balhé miatt szét nem válnak az útjaik, nagyjából egy évtizedre...

Chiron története így a magányról és a kötődésről vázol fel egy olyan pszichológia drámát, ami alapvető elméleti kérdéseket és megfigyeléseket is magába foglal az emberi viselkedésről. Például hogy hogyan épülnek be a személyiségünkben azok a minták, amiket maguk körül látunk, hogyan kezdjük el követni azokat. Hogy mekkora szerepe és milyen jelentősége van az utánzásnak a fejlődésben. Hogy hogyan próbálunk megfelelni másoknak, hogy hogyan "fizetünk" azért a szeretetért, amit egy másik embertől kapunk, hogy hogyan alakítunk a viselkedésünkön azért, hogy kifejezzük, a másik mennyire fontos számunkra... és hogy ennek milyen furcsa megnyilvánulásai lehetnek (aki esetleg már megnézte az ajánlásomra a The 9th Life of Louis Draxet, az ott láthatott is erre egy bizarr példát). Mert biztos lehet annak némi köze a teljes közösséghez, amiben a fiú felnőtt, hogy Chiron ugyanúgy piti drogdíler lesz a későbbiekben, ahogy Juan is az volt (még ha persze a börtönévek is könnyen rásegítenek erre), de ez a fajta "örökség" még sok mindent kifejezhet... mert Chiron nem egyszerűen drogdíler lesz, hanem egy ugyanolyan drogdílerré válik, a gesztusai, a mondatai szintjéig. És nem is csak Juanról van ezesetben szó...

Az az érdekes helyzet állt így elő -visszakanyarodva az elején felvetett kérdésre-, hogy ha a legjobb film díját nem is ennek adtam volna, lehámozva a rásütött bélyegeket, pusztán drámaként nézve, ez egy jó film. Kicsit merengősen, de szép beállításokkal, ugyanakkor sokféle és hullámzó érzelemmel tudja bemutatni egy fiú férfivá válását, az emberekkel való kapcsolatát, belesve életének három szakaszába. Ebben annak, hogy Chiron fekete, nagyjából semmi jelentősége, nem befolyásolja a sztori menetét, az meg, hogy őt egyszerűen melegként azonosítják, végletesen leegyszerűsíti azt, ami a fiú személyiségét meghatározza (ún. "meleg-jelenet" is a puszta nézéseken kívül egyetlen egy van, egy stilizált, hátulról, ruhában mutatott "kézimunka"), és ami a laikusnak jobbára közömbös technikai bravúrokon kívül kiemelné ezt a filmet a több száz hasonló közül. Hiszen éppen ebben áll a Holdfény legfontosabb kérdése, hogy mitől is tekintenek és neveznek a társadalom egyes tagjai valakit melegnek, és miért... Ez nekem akkor is így jött le, ha egyébként olvastam, hogy valós eseményeken, egy meleg srác életén alapul a sztori.

8/10
.

Niwrok írta:

Holdfény / Moonlight


Minimum szemöldök-ráncoltató flegmaság, ha egy magát a "filmek világában" elhelyező oldal meg sem emlékszik az év legnagyobb publicitást kapó filmes seregszemléjének, az Oscarnak a győzteséről, de a Holdfényre majdnem ez a sors várt itt.

Köszi az írást, most már tényleg csak a kaliforniai álomról nincs bővebb írás... ... esetleg... nem-e lehetne-e???

Niwrok írta:

Az az érdekes helyzet állt így elő -visszakanyarodva az elején felvetett kérdésre-, hogy ha a legjobb film díját nem is ennek adtam volna, lehámozva a rásütött bélyegeket, pusztán drámaként nézve, ez egy jó film. Kicsit merengősen, de szép beállításokkal, ugyanakkor sokféle és hullámzó érzelemmel tudja bemutatni egy fiú férfivá válását, az emberekkel való kapcsolatát, belesve életének három szakaszába. Ebben annak, hogy Chiron fekete, nagyjából semmi jelentősége, nem befolyásolja a sztori menetét, az meg, hogy őt egyszerűen melegként azonosítják, végletesen leegyszerűsíti azt, ami a fiú személyiségét meghatározza (ún. "meleg-jelenet" is a puszta nézéseken kívül egyetlen egy van, egy stilizált, hátulról, ruhában mutatott "kézimunka"), és ami a laikusnak jobbára közömbös technikai bravúrokon kívül kiemelné ezt a filmet a több száz hasonló közül. Hiszen éppen ebben áll a Holdfény legfontosabb kérdése, hogy mitől is tekintenek és neveznek a társadalom egyes tagjai valakit melegnek, és miért... Ez nekem akkor is így jött le, ha egyébként olvastam, hogy valós eseményeken, egy meleg srác életén alapul a sztori.

8/10

Nem tudom, mint dráma talán érdekelne, sőt, amíg nem tudtam, mi ez és ki ez, vártam is... de az általad említett sztereotípia miatt radar alá került. De lehet, hogy valamikor mégis csak teszek vele egy próbát... nem tudom.

.

R2-D2 írta:

Köszi az írást, most már tényleg csak a Kaliforniai álomról nincs bővebb írás...    ... esetleg... nem-e lehetne-e???  

Arról legalább van a mozis topikban egy pár sor, pro-kontra... majd meglátom, hogy egy esetleges újranézésnél lesz-e kedvem tovább rágni ugyanazt a gittet .
.

Niwrok írta:

.

Arról legalább van a mozis topikban egy pár sor, pro-kontra... majd meglátom, hogy egy esetleges újranézésnél lesz-e kedvem tovább rágni ugyanazt a gittet   .
.

Niwrok írta:

Niwrok írta:

téglagyári megálló írta:

Niwrok írta:

Daredevil S1

9/10

Jöttem, mint mindig, amikor nagyon tetszik egy írás.
Örülök, hogy a kitartó ajánlás végül pozitív eredménnyel zárult! A második évad is jó, de az máshogyan. Nyilván veszít a mostani varázsából, de kompenzálásképpen behoz új karaktereket, s a mostani szereplők sorsát is megkavarja kicsit. Luke Cage-szériája pedig igazán érdemel egy nézést. A Defenders-nívóban nálam 3. de még így is simán élvezetes. Egyébként most kezdem Iron Fist történetét.
Nálam a közös sztorival kapcsolatban van prekoncepció, mivel az eddigieket látva - és nagyon tetszve - nem tudom elképzelni, hogy milyen hiteles történettel terelik össze a különböző főszereplőket, úgy hogy az megmaradjon annál a Netflix-komolyságnál, ami miatt ezeket a figurákat jobban bírom, mint a S.H.I.E.L.D. ügynököket, beleértve Cartert is.

Kösz, duplán is   .

Azt jó tudni, hogy a Luke Cage-ben van más is a "madárvédő golyókapkodón" kívül, a maffiás vonal meg eddig is bejött. Nem zártam ki amúgy sem, hogy megnézem, de most csak a mindig újratermelődő lista alján van. Még az Iron Fist is megelőzi, arról legalább még nem tudok semmit   .

Na, az első néhány rész alapján lehet, mégis jobb lett volna az Iron Fist helyett a Luke Cage-et választani      .
.

Azt néztem én is, hogy eddig ennek van a leggyengébb osztályzata, de mivel egy négykarakteres franchise-ról van szó - ennyien vannak a The Defenders tagjai és nem többen - ezért az utolsó szereplő sorozatát már nem hagyom ki. Még nem kezdtem el, mert most az összes előre felhalmozott sorozatból levadászom a nagyfelbontású verziókat. Iron Fistből pl. van már 2160p-s minőség is 288 GB méretben, de azt hiszem, hogy azt kihagyom.

.
Halálos iramban 8. / Fast & Furious 8.




"Vrooom... Pruff! És akkor... és akkor ott van egy csapat! Báámmm! És akkor ott vannak a jégen, és jön... jön egy tengeralattjáró, mer' a faszé'ne! És bruuruurmmm! És ők a CSALÁ-Dom!"

Könnyen lehetnék azon az állásponton, amit Szirmai Gergő képvisel a Halálos irambannal kapcsolatban, hogy egy ötéves írja azokat egy láda meccsboksszal a kezében, de én a 6. rész tankos jelenetével megtörtem, és beláttam, akciófilmek szempontjából véglegesen elavultam, ha olyanokra várok, amiket nem egy középsős ír egy maroknyi játékautó/gumiszörny/óriásrobot felhasználásával... úgyhogy a 7. részt már kifejezetten élveztem. Ráadásul az a csúfság is megesett mostanra, hogy még az előzetesben látott baromságok sem képviseltek új szintet az akciómesék között (Vin Diesel kétes dicsősége, hogy azt is ő tartja, a mélypont nálam jelenleg az új XXX), így viszonylag nyugodtan ültem be a terembe, várva a sportkocsikat üldöző tengeralattjárót.

Az alaphangulatot rögtön a havannai kis bevezető megadta (gondolnátok-e például, hogy Kuba pont úgy néz ki verdák és csajok szempontjából, mint Los Angeles vagy Miami, csak az autók régebbiek, és több bennük a házibarkács ) újabb szintet állítva be az autós gyorsulási versenyek képtelenségi listáján. Abból is látszott, hogy mennyire együtt edződtem ezzel a csapattal, hogy már attól is csak egy enyhe rándulás fut végig a vállamon, ha Vin Diesel öt méteren sértetlenül kigurulja, ha kiugrik egy kétszázzal száguldó autóból (majd később ugyanezt robbanással együtt is, de ne szaladjunk ennyire előre). Utána kerül csak elő a szőke raszta csajszi (Charlize Theron), megzavarva Dom és Letty kubai nászútját, téve egy olyan "visszautasíthatatlan" ajánlatot, ami Domot láthatóan sokkolja, anélkül, hogy ekkor egyáltalán azt tudnánk, hogy a nő kiféle, miféle és hogy k*fél-e. És hogy mire is vonatkozik az ajánlat, az rögtön kiderül, amikor az árnyékügynökség újabb megbízásából Dom és a csapata bevetésre mennek Berlinbe, és az akció végén Dom a társai ellen fordul... a Családja ellen, amiről nyolc részen át megállás nélkül papolt, hogy annál számára nincs fontosabb, mint a Család, mert a Család az első.

Annyira közhelyes és csöpögős lett mostanra az állandó rizsa a családról, annyian róhatták ezt fel az íróknak, hogy ezt kihasználva aztán teljesen belefeküdtek az alkotók az öniróniába. Az eddigi egy Család helyett most aztán vagy három-négy család keveredik itt folyamatosan (bár ugye már legutóbb is ott voltak a Shaw-tesók), olyan kis mellékszálakkal, mint Dwayne Johnson jelenete a focipályán, hogy még az ő lánya is bekerüljön a képbe, és ott ülhessen az asztal körül, ahol szokott a Család. Ennek a "családcentrikusságnak" a része az is, hogy ahogy az új James Bond megpróbálta egy háttérben a bábokat mozgató főellenféllel összefűzni a Craig-éra filmjeit, ugyanezt a szerepet szánták itt a kiberbűnöző Ciphernek, akivel nagyjából az elmúlt négy FF-filmet kötötték egy csokorba. Amúgy is az egyre több utazgatással, az egyre bőségesebb luxusautó-kínálattal, az egyre jobban eleresztett költségvetéssel, és a stílussal, ahogy most már tulajdonképpen a világ megmentése a cél, egyre kevésbé lehet letagadni, hogy a 007-es mekkora inspirációként szolgált, de nem tudtam nem észrevenni, hogy negyed órában újraforgatták az egész Szupercellát, hogy Helen Mirren felbukkanásával beköszönt a RED, és én azért megint beleláttam egy kis Feláldozhatókat is. Utóbbiról annyit, hogy ahogy a Johnson-Statham páros froclizza egymást, az Roman önreklámmal kevert nyavalygása mellett a fő humorforrás lett (és itt jár a kalapemelés Speier Dávid utalásokban bővelkedő, remek fordításának!)... de sajnos igaz ez annyiból is, hogy az akciójelenetek, a verekedések vágásai nagyjából öt-tíz évvel vannak csak lemaradva Liam Neeson kerítésugrása mögött.

Amennyire a németországi jeleneteket meghatározza a bontógolyó, az orosz jégmezőket meg az emblematikus tengeralattjáró, egyfelől azt kell mondanom, hogy közel sem ezek voltak a legelborultabb, legabszurdabb jelenetek (a konkrétumok persze spoileresek lennének, de talán ha azt kiemelem, ahogy Statham végigverekszi magát a repülőn, a filmet ismerők egyet fognak velem érteni), másrészt meg a harmadik nagyobb szakasz, a középső, New York-i behoz egy olyan vonást a hacker-vonallal, ami még mindig nevetséges volt, de még így is inkább a valóságon alapult, mint bármi más a filmben. Bár az utcán hömpölygő meg a házakból kifolyó autók (valakinek a stábból a World War Z is nagyon tetszhetett ) megmosolyogtatóak, és az aztán tényleg olyan jelenet, mintha egy ötéves tömegkarambolt imitálva beleborította volna az összes játékautóját egy dobozba... de mindennel együtt is olyan fricska volt napjaink "okosautóinak" és guruló számítógépeinek, amihez foghatót talán a Mr Robotban láttam utoljára.

A Halálos iramban széria lépésenként ment át egy utcai autóversenyzős sorozatból egy, az önparódiát dülledő mellkassal vállaló luxusautó-roncsderbivé, ami az elmúlt években már mindent kimaxolt, amit az ember levegőben, földön és most már vizen el tudott, aztán azt is, amit el sem tudott képzelni. A következő rész, hogy az überelési kényszer ki legyen elégítve, nyilván belép az űrprogramba... mer' a faszé'ne !

8,5/10
.

Niwrok írta:

.
Halálos iramban 8. / Fast & Furious 8.

A Halálos iramban széria lépésenként ment át egy utcai autóversenyzős sorozatból egy, az önparódiát dülledő mellkassal vállaló luxusautó-roncsderbivé, ami az elmúlt években már mindent kimaxolt, amit az ember levegőben, földön és most már vizen el tudott, aztán azt is, amit el sem tudott képzelni. A következő rész, hogy az überelési kényszer ki legyen elégítve, nyilván belép az űrprogramba... mer' a faszé'ne   !


8,5/10

Köszi!

Niwrok írta:

... Amennyire a németországi jeleneteket meghatározza a bontógolyó, az orosz jégmezőket meg az emblematikus tengeralattjáró, egyfelől azt kell mondanom, hogy közel sem ezek voltak a legelborultabb, legabszurdabb jelenetek...

Most más nem jut eszembe...


.

R2-D2 írta:

Niwrok írta:

Halálos iramban 8. / Fast & Furious 8.

Amennyire a németországi jeleneteket meghatározza a bontógolyó, az orosz jégmezőket meg az emblematikus tengeralattjáró, egyfelől azt kell mondanom, hogy közel sem ezek voltak a legelborultabb, legabszurdabb jelenetek...

Most más nem jut eszembe...  

Csak hogy tudd értékelni az igazi zsenialitást, hátha ez meghozza az ihletet a kifakadáshoz :

Spoiler:

.