Niwrok írásai 2.0

.
Apu vagy anyu? / Papa ou Maman



"Ne már! Most tényleg ilyen nehéz dönteni az anyjuk meg az apjuk között?!"

Florance és Vincent még a főiskolán ismerkedett meg egymással, igazi szenvedélyes diákszerelem volt az övék. Aztán eltelt 15 év, ami alatt sikeres karriert építettek ki maguknak, három gyerek mellett is. Csakhogy a szenvedély már a múlté, ezért a válás mellett döntöttek, amit viszont egy éve halogatnak azért, mert a különórák, a versenyek, az ügyeletek és a határidők zsúfoltságában még nem igazán találtak arra időt, hogy ezt a gyerekeknek is elmondják, és egyelőre nem is nagyon tudják, mit kéne mondaniuk. A bejelentés akkor válik sürgetővé, amikor mindkettejüknek beüt egy olyan szakmai lehetőség, amire évek óta várnak, és bár még ezt is tudnák teljes egyetértésben, higgadtan kezelni, ha Flo nem tudná meg, hogy Vincentnek egy ideje szeretője van. A nő megmakacsolja magát, hogy márpedig nem fog áldozatot hozni azért, hogy az ex-férje közben egy több hónapos misszióban "kúrálgasson" egy ápolónőt. Flo és Vince előássák a csatabárdot, a küzdelem színterének pedig kijelölik a gyerekeket, ugyanis egyértelműnek tűnik számukra, hogy az bukja a szakmai továbblépést, akit a gyerekek választanak majd a válás során.

Hatalmas, vörös sziréna víjjan fel az agyamban, amikor a "francia vígjáték" szókapcsolatot meglátom, mert amiket eddig láttam, annak a többsége inkább kínos és szánalmas volt a vicces helyett, mintha idióták csinálnák azokat debilekről, miközben az egészet az émelyítő cukormáz teszi általában még elviselhetetlenebbé. Ennek megfelelően kerülni is igyekszem ezeket. Ez az egy csak azért jelentett kivételt előzetesen, mert a "Családi kör"-típusú filmeket szeretem, és bíztam benne, hogy a szülők megállnak némi "eszelős szívatásnál", hogy ezzel próbálják rálőcsölni a gyerekeket a másikra, és ráébrednek, ezt talán mégsem kéne. Meg az is kezdett érdekelni, hogy a tinik mikor unják meg, hogy igazából egyik szülőnek sem kellenek, és intenek be nekik, hiszen a vihorászás mellett azért komoly drámai tartalma is lehetett volna, ha a három gyerek rájön, hogy ők ennyire csak akadályai a szüleik boldogságának és sikerességének.

De a gyerekek mellett én legalább akkorát szoptam ezzel a baromsággal. Már attól is a hideg rázott, ahogy ez a két hülye a szülők alakjában azon tökölt, hogy hogyan kéne elmondani a válás tényét a kölyköknek, amiben az volt a legrosszabb, hogy a "hisztis, lázadó tini"-korban levő gyerekek is fényévekkel voltak értelmesebbek és érettebbek, mint a szüleik. Mondjuk mert rém idétlen volt, ahogy a halogatás miatt Flonak és Vince-nek úgy kellett tenniük, mintha még együtt aludnának. De még ezzel együtt is, a verbális noszogatásban még volt valami esetlen humor, ahogy például az anya azzal próbálta "elijeszteni" a gyerekeket az apjuktól, hogy milyen rossz lesz nála, csupa hamburger meg Xbox. Biztos abban is meg lehet találni a poénokat, hogy az apa szándékosan aszerint választja ki az elköltözés utáni lakását, hogy a gyerekek minél kevésbé legyen kedvük nála tölteni az időt, úgyhogy a legjobb, ha jobbról szeméttelep van, miközben elől és hátul egy autópálya és egy nagyforgalmú vasút fogja közre az amúgy meglehetősen düledező viskót. És a rajzfilmes hangulat is biztos jó pár ember kedvence lehet, ahogy már Flo és Vince az egyik gyerek Transformer névre "hallgató" hörcsögét kezdik egymáshoz vágni, és az nem véres fröccsel kenődik szét az ablaküvegen, hanem a hasával nekicsapódik, mint egy takonylabda, és lassan lecsúszik. Az még lehet az én hibám, hogy én már ezeken sem nevettem.

Onnantól viszont, hogy elkezdődött a fizikai erőszak, a kevés szimpátiám és empátiám is köddé vált a film és a szereplői iránt, és csak a mélységes undor maradt. Abban a pillanatban, ahogy az anya mosogatószerrel mérgezi meg a gyerekeket (bár persze felmerülhet a kérdés, hogy mennyire kell agyhalottnak lenni, hogy az "ember" gyermeke megegye a tésztát, ami nem csak szappanos citrom ízű, de HABZIK is, bazdmeg... de minek?), az apa pedig vigyorogva sorozza meg közvetlen közelről paintball-puskával a földön fekvő fiát, mindezt a film felénél, amitől kezdve ez már elvileg csak rosszabb lehetett, teljesen érdektelenné vált minden kérdés és várakozás a filmmel kapcsolatban. Azt találgassam vagy azon szórakozzak, hogy melyik geci érdemli meg kevésbé a gyerekek felügyeletét, vagy hogy egyáltalán a szülőknél vannak-e jobb helyen, vagy egy nevelőotthonban, amikor már konkértan azért kezdik el versenyt pofozni a srácokat, hogy ezzel is megutáltassák magukat?! Nos, sikerült, a film arra fut ki, hogy a végére mindkettejüket minden gyerek, rokon, barát, kolléga erőszakos, pszichopata seggfejnek tartja, hiszen azok, és mindezt azért, hogy a szülők a végén rájöjjenek (és ezt nem vagyok hajlandó SPOILER!-nek tekinteni!), nem is egymással van bajuk, csak a kispolgári élet nyűgjeivel, a hétköznapok unalmával, a kompromisszumokkal, és azzal, hogy vagy öt éve nem dugtak egy isteneset, ami után aztán minden ki- és elsimul, és jöhet a nyálba fulladó finálé!

Eredetileg csak röviden akartam írni erről a filmről az "általános film" topikba, de ahogy látszik, bőven adott témát egy teljes írásra is. Mindenképpen emlékművet érdemel ugyanis az, hogy bő tíz év alatt (amióta ilyen formában véleményezem a filmeket) a Kis Vukon, az Álom.neten, a Randevú a halállal című Poirot-feldolgozáson és a Mezsgye 2.-n kívül nem írtam rá egyik filmre sem ilyen nyugalommal és elszántsággal a 2 pont alatti értékelést. Pedig azok csak nagyon szarok voltak, ez viszont aljas. Mert nem attól vált nézhetetlenné, dühítővé, vagy elpazarolttá a rá szánt idő, hogy filmként rossz, mert a "humora" nem rosszabb, mint némelyik társáé, sőt a szereplői sem (a Rózsák háborúja a csatatérré vált válásról annak idején még klasszikus is lett). Az viszont, hogy a családon belüli, és különösen a gyerekek elleni erőszakot, a bántalmazásukat és a megalázásukat teszi meg a humor és a kacarászás tárgyává, bármilyen indokkal, magyarázattal vagy kicsavart szatírával, az minden alatt van, amit eddig filmben láttam.

Aki esetleg úgy gondolja, hogy a világ még nem érett meg a pusztulásra, annak elmondanám, hogy miközben az írás elejére kerestem képet, döbbenettel tudtam meg, hogy ennek a beteg faszságnak, ami 2015-ös film, a sikerre való tekintettel már tavaly elkészült a folytatása! Minden érdeklődőnek ezúton kívánok jó szórakozást hozzá!


1,5/10
.

Niwrok írta:

.
Apu vagy anyu? / Papa ou Maman


Eredetileg csak röviden akartam írni erről a filmről az "általános film" topikba, de ahogy látszik, bőven adott témát egy teljes írásra is. Mindenképpen emlékművet érdemel ugyanis az, hogy bő tíz év alatt (amióta ilyen formában véleményezem a filmeket) a Kis Vukon, az Álom.neten, a Randevú a halállal című Poirot-feldolgozáson és a Mezsgye 2.-n kívül nem írtam rá egyik filmre sem ilyen nyugalommal és elszántsággal a 2 pont alatti értékelést. Pedig azok csak nagyon szarok voltak, ez viszont aljas. Mert nem attól vált nézhetetlenné, dühítővé, vagy elpazarolttá a rá szánt idő, hogy filmként rossz, mert a "humora" nem rosszabb, mint némelyik társáé, sőt a szereplői sem (a Rózsák háborúja a csatatérré vált válásról annak idején még klasszikus is lett). Az viszont, hogy a családon belüli, és különösen a gyerekek elleni erőszakot, a bántalmazásukat és a megalázásukat teszi meg a humor és a kacarászás tárgyává, bármilyen indokkal, magyarázattal vagy kicsavart szatírával, az minden alatt van, amit eddig filmben láttam.

1,5/10
.

Nem is tudtam, hogy ez van, de most már tudom.

Niwrok írta:

....bár persze felmerülhet a kérdés, hogy mennyire kell agyhalottnak lenni, hogy az "ember" gyermeke megegye a tésztát, ami nem csak szappanos citrom ízű, de HABZIK is, bazdmeg... de minek?

Mag akkor az új emo:

R2-D2 írta:

Apu vagy anyu? / Papa ou Maman

Mag akkor az új emo:  

A régiek is éppen elég jól kifejezik a véleményem :


.

Niwrok írta:

.
Tiszta szívvel

A fentieket úgy tudom összefoglalni, hogy az egész olyan, mintha Guy Ritchie magyar féltestvére csinálta volna meg az Életrevalók remake-jét. Lehetett volna simán abszurd, bunkó vagy idétlen éppúgy, mint amennyire túl finomkodó vagy szirupos is, de a pár kisebb hibát (amik egy része amúgy is helyére kerül a végén úgy, hogy nagy trükk nincs is benne, a többi meg a többféle műfaj összeillesztéséből adódik), leülést leszámítva érdekes lett, érzékeny... és gördülékeny   .

8/10
.

Na, Niwrok, erre varjál gombot!    

Tudom, hogy nem terveztem, de valahogy olyan kedvem volt, hogy mégiscsak megnézem... nos, összességében nem bántam meg.

A történet menet közben rengeteg kérdést felvetett bennem, amire aztán a finálé egy nagyon elegáns mozdulattal megadja a választ - hiába volt millió utalás rá, eszembe nem jutott, hogy egy Éjszakai ragadozók tematikájú filmet nézek. Ebből kifolyólag nagyon tetszett az egész lezárás, az igazi Trebits (bocsánat, Rupaszov) történetbeli szerepe. Amitől tartottam, hogy egy idióta szatíra lesz, az szerencsére nem jött be, a film humora kellően visszafogott, egyáltalán nem megalázó - tényleg látszik, hogy sokszor az élet írta. Thuróczy Szabolcs (és maga a karakter is) pedig zseniális, különösen ha figyelembe veszem, mennyivel nehezebb egy nagyjából testbeszéd nélküli szerepet játszani.

Ami nem tetszett, az egyrészt a menet közben a történeten keletkező lukak és logikátlanságok (hiába volt a végén egyértelmű, nézés közben zavartak. Aztán - és ez várható volt - nem szívesen néztem Zolika és a másik srác nyomorúságos létét, akkor sem, ha ők maguk próbálták oldani a feszültséget ezzel kapcsolatban. Aztán, jómagam is több bérgyilkosságot vártam volna el, Rados, a szerb faszi meg minden porcikájában irritált. Szerintem lehetett volna bizonyos helyeken több még több humor is, meg néha még mindig éreztem rajt a "magyarságát"... amit igazából nem tudok megfogalmazni mi, de én érzékeny vagyok rá. Talán legjobb példa, mikor Rupaszov a székszerelő műhelyben beszélget a karbantartókkal.

De összességében egész tisztes próbálkozás, ahogy mondtam, egyáltalán nem bántam meg, hogy megnéztem, végre kezd a hazai film is helyes útra térni a több évtizednyi Jancsói és Béla bái vakvágány után.

Csak azt tudnám, a Tiszta szívvel az hogy jön a cselekményhez. Mindkettőhöz.  



70%


.

R2-D2 írta:

Niwrok írta:

.
Tiszta szívvel

A fentieket úgy tudom összefoglalni, hogy az egész olyan, mintha Guy Ritchie magyar féltestvére csinálta volna meg az Életrevalók remake-jét. Lehetett volna simán abszurd, bunkó vagy idétlen éppúgy, mint amennyire túl finomkodó vagy szirupos is, de a pár kisebb hibát (amik egy része amúgy is helyére kerül a végén úgy, hogy nagy trükk nincs is benne, a többi meg a többféle műfaj összeillesztéséből adódik), leülést leszámítva érdekes lett, érzékeny... és gördülékeny   .

8/10
.

Amitől tartottam, hogy egy idióta szatíra lesz, az szerencsére nem jött be, a film humora kellően visszafogott, egyáltalán nem megalázó - tényleg látszik, hogy sokszor az élet írta. Thuróczy Szabolcs (és maga a karakter is) pedig zseniális, különösen ha figyelembe veszem, mennyivel nehezebb egy nagyjából testbeszéd nélküli szerepet játszani.

Ami nem tetszett, az egyrészt a menet közben a történeten keletkező lukak és logikátlanságok (hiába volt a végén egyértelmű, nézés közben zavartak. Aztán, jómagam is több bérgyilkosságot vártam volna el, Rados, a szerb faszi meg minden porcikájában irritált. Szerintem lehetett volna bizonyos helyeken több még több humor is, meg néha még mindig éreztem rajt a "magyarságát"... amit igazából nem tudok megfogalmazni mi, de én érzékeny vagyok rá.

De összességében egész tisztes próbálkozás, ahogy mondtam, egyáltalán nem bántam meg, hogy megnéztem, végre kezd a hazai film is helyes útra térni a több évtizednyi Jancsói és Béla bái vakvágány után.

Csak azt tudnám, a Tiszta szívvel az hogy jön a cselekményhez. Mindkettőhöz.  


70%

"... betörök, ha kell, embert is ölök...". Nagyjából ennyi az indoka a címnek, és még így is jobb, mint az angol "ferdítése", a Kills on Wheels, hiába van annak több köze az alapsztorihoz.



Valóban, erre eszembe sem jutott számítani, hiszen előre szóltál, hogy a téma a majdnem-érintettség okán taszít, de jó, hogy ez is sorra került.

Csak aztán nehogy rám fogd, hogy már márciusra kimerítetted az éves magyarfilm-kereted   .
.

.
Kincsem



Lehet, hogy sokat panaszkodtam mostanság a magyar filmek gyér promóciójára, de aki az elmúlt hetekben nem futott bele a Kincsem reklámjába -miközben mondjuk minimálisan érdeklődik a tévé, az internet vagy a mozik iránt-, az ezt az időt vélhetően egy barlangban töltötte. Érthető is az igyekezet, hiszen régóta nem készült ekkora költségvetésű -és egyben állami támogatású- kosztümös romantikus-kalandos mozi itthon (átszámítva hiába "csak" 10 millió dollár, így is óriási), és ehhez muszáj lemérni, hogy a befektetés, ha már egy Kincsem-méretű csoda is kevés lenne, hogy megtérüljön, legalább a nézőszámokban visszatükrözi-e az igényt az ilyen filmekre.

A Kiegyezés idejében a szabadságharcos hős Blaskovich Bertalan fia, Ernő (Nagy Ervin) a dzsentrik életét éli. Lóversenyek, kártyapartik, könnyűvérű nők töltik ki napjait, fűszerezve pár kikapós feleséggel és néhány párbajjal, és még ha a pénze Fortuna kegyelmétől függ is, gazdag barátai, leginkább Gerlóczy gróf (Keresztes Tamás) segítségére mindig számíthat. Mikor az utolsó aranykoronái is elúszni látszanak, Blaskovich gróf "mindent vagy semmit" alapon egy új, olcsó lovat akar vásárolni, hogy abból derbigyőztest neveljen, hiába figyelmezteti mindenki, hogy a kiszemelt ló, Kincsem alkatilag alkalmatlan erre a célra, még betörni sem sikerült eddig senkinek. A dolgot tovább nehezíti, hogy a lóra Klara von Oettingen (Petrik Andrea), egy osztrák főnemes lánya is licitálni kezd, aminek különös jelentőséget ad, hogy a két család között az ellenszenv évtizedes múltra tekint vissza, lévén a lány apja, Otto von Oettingen (Gáspár Tibor) volt az, aki a szabadságharc utáni megtorlás idején megölte Blaskovich gróf apját, és ezzel rátette a kezét a vagyonukra, köztük a családi birtokra is. Bár a ló végül kalandos úton a grófhoz kerül (aminek révén Klara és Ernő is egyre közelebb kerülnek egymáshoz), a felkészítése nem várt nehézségekbe ütközik, így még váratlanabb az első győzelme. Ezzel megkezdődik a versengést a derbiken, és azokon kívül is, mert Kincsem és a gazdája olyan nemzeti jelképpé válik a sikereiknek köszönhetően, amit már nem csak a von Oettingen, de I. Ferenc József sem tűrhet szó nélkül.

Az biztos, hogy a külsőségeken abszolút látszik minden elköltött forint. Sokat fektettek abba, hogy a korabeli hangulatot megidézzék, és ez éppúgy jelenti a töméntelen mennyiségű jelmezt (szerintem simán ezres nagyságrendről beszélhetünk!), mint a díszleteket, amihez gyakran CGI-t is használtak, főleg az olyan távoli látképeknél, mint a budapesti panoráma. A stábnak a külső felvételekhez a nemrég teljesen felújított dégi kastélypark remek hátteret adott, nem csak a kastélyt magát, hanem a melléképületeket illetően is (alig egy éve volt szerencsém látni), a belső jelenetekhez pedig a többi helyreállított, múzeummá, szállodává alakított magyarországi kastély termeit vehették igénybe. De még így is többször meg tudtak lepni azzal, hogy nem nagyon tudtam eldönteni, tényleg ennyi helyszínen forgattak (leginkább a lóversenypályákra gondolva), vagy csak a számítógépes trükköket rejtették el ilyen jól, de vizuálisan szinte abszolút nyerő volt a Kincsem...

A "szinte" amiatt került oda, hogy a "poénok" és a különcködés okán az író/rendező Herendi Gábor nem elégedett meg a szimpla korhűséggel, hanem ragaszkodott ahhoz az ideához, hogy egy régi korban játszódó filmet muszáj modernizálni. A történet úgyis a képzelet szüleménye, a Magyar vándorban is bejött a kevert stílus (ezek szerint mellékes, hogy ott oka is volt...), akkor Kincsem történetének miért kéne porosnak és avíttnak lennie, mondja ő. Van, ahol ezt úgy titulálták, hogy "steampunk", szerintem meg nem attól lesz steampunk valami (Klara ortopéd gyógyászati segédeszközén kívül), hogy egy bőrcilinderrel súlyosbított bőrjakót adunk a főhősre, hogy úgy nézzen ki, mint a mátrixos Neo lócsiszár ükapja, és főleg nem attól, hogy Klara Fluor Tomi slágert dudorászik bő száz évvel azelőtt, hogy Tomi egyáltalán pajzán gondolat lett volna. Még a "nem lájkolom" szöveg volt ezekből a legkevésbé ciki, annak legalább volt némi alapja (a tört magyarsággal beszélő amerikai zsoké), a többi viszont feleslegesen kilógott a filmből... mert tőlem lehet Kincsem steampunk is (ahogy Sherlock Holmesnak is belefért Guy Ritchie stílusa), de akkor azt illik végigvinni.

Ez azonban nem csak a stílust illetően, hanem a forgatókönyvben sem sikerült igazán. Vannak egészen jól megírt és leforgatott szakaszok, például a versenyeket úgy is izgalmasra tudták megcsinálni, hogy a néző annyit biztosan tud, hogy Kincsem egész pályafutása alatt verhetetlen volt. A gróf és Klara szerelmi története is elfogadható, hogy nem megy tovább a ponyvairodalom puhatáblás füzeteinek gyöngyszemeitől, bár a vége, az istállós jelenet még azokhoz képest is túl giccses. Az igyekezet azonban, hogy a sem vagány, sem kalandos és tragikus életű, sem dicső nemzeti jelképpé nem váló Blaskovich gróf és Kincsem valós történetét (amiből talán csak a lovat és az ő macskabarátját vették át) közönségfilm-kompatibilissé tegyék, kevés volt ahhoz, hogy ezt a szintet végig tartsák. A Kincsem eleje meglehetősen nehézkes; túlírt lett, hogy Blaskovich hogyan jut Kincsemhez, az erdőben bujkálással még tovább nyújtva, és a kutya is túl sokszor ugat, amire a grófnak leesik, hogyan tudná a lovat kezesebbé tenni. Ahogy a versenyek kezdődnek, ott már lényegesen jobb a helyzet, de akkor meg az egyik szereplő kezdett el kilógni a történetből. Az egy dolog, hogy a film amúgy is elnagyolja a motivációkat (sem Ernő grófnál, sem Klara kisasszonynál nem igazán derül ki, hogy miért ragaszkodnak körömszakadtáig ahhoz a lóhoz, ami mindkettejük szerint rossz ló, és ez nem az egyetlen ilyen), de hogy Gerlóczy hogyan lesz csicskából (aki nem csak a vagyonát, hanem akár az életét is adná Blaskovichért) egy féltékenykedő pszichopata (akivel meg lehet csinálni a Nagy Leszámolás jelenetét), ahhoz el tudtam volna képzelni még pár utalást.

A Kincsem amit az előzetesek alapján vállalt, azt teljesíti, azaz látványos, bár a korszakban és a szereplőkben rejlő lehetőségeknél kicsit sekélyesebb, a valóságtól a kellemesnél elrugaszkodottabb, kellékeiben talán erőltetettebb közönségfilmje tud lenni a 2010-es évek magyar filmgyártásának. Az egy más kérdés, hogy ettől rögtön valami korszakalkotónak kell-e tartani, ha már egyszer nem is ez volt a célja. Szerintem nem, és ennek megfelelően mondom azt, hogy...

7,5/10
.

.
Busan Expressz / Train to Busan / Busanhaeng




Dél-Korea messze van, és "emiatt" az ottani filmes világot annyira nem is figyeljük errefelé, azért akad néhány film (A Pokoli torony remake Ta-weo, és a sorozatgyilkos-celebről szóló Confession of Murder), amiről már írtunk itt is, csak ami így hirtelen eszembe jut. A Busan hype-ja viszont ezekéhez képest akkora volt az elmúlt évben, több helyen az év horrorjaként emlegetve, hogy szinte lépten-nyomon botlottam bele, és bár a zombis hentelések nem a kedvenceim ebből a műfajból, egynek gondoltam jó lesz.

Így, hogy ennyit elmondtam a filmről (ami amúgy két perc után kiderül, tehát akkora titkot nem árultam el), nagyjából összerakható bárki számára, hogy a vérzombis "mókában" a vonat lesz a csavar, azaz hogy a vírusfertőzött emberevő hullák ezúttal egy menetrend szerinti vasúti szerelvényen kezdenek vad őrjöngésbe és zabálásba. Lehet, hogy ez akkora hűha, hogy le kéne rakni tőle a kevés hajam, de szerintem ennyi története nagyjából a Snakes on a Plane című, szintén elég "nomen est omen" jellegű filmnek is volt. Így bár voltak érdekes vonatkozásai a száguldó csőben való menekülésnek, vagy ahogy a vonaton rekedt emberek próbáltak menedéket találni, miközben a járvány miatt a külvilágra is egyre kevésbé számíthattak, és inkább csak telefonon vagy rádión tudták tartani a kintiekkel a kapcsolatot (mondjuk engem megintcsak meglepett, hogy az ottani MÁV-központban milyen sztahanovisták dolgoznak...), önmagában ez még kevés lett volna.

Még úgy is, hogy a film látványvilága egész tisztességes, mondjuk megfelel egy közepes délutáni sorozaténak. Eleve ugye a nagy része egy vonaton játszódik, az meg adott, ott inkább csak a maszkmestereknek kellett dolgozni (szürkés-sápadt sminket mázolni az átváltozottakra, némi feketeséggel a száj körül és az ereknél, plusz szürkehályogos kontaktlencsét rakni a szemekbe), a CGI megmaradt a pánik keltette pusztulás bemutatására, ahogy robbanások és füst tarkítják az eget a városokban, továbbá a nagy tömegben hömpölygő zombik megjelenítésére. Igen, "hömpölygő", mert valakinek a stábban nagyon tetszhetett a World War Z-ből a szinte vízként viselkedő zombijainak áradata, és párszor átvették ezt az ötletet, mondjuk ahogy az élőhalottak áttörnek egy üvegfalon, és mintha egy hatalmas akvárium durranna szét ettől... de azért a grafikája nincs olyan. Nagyobb trancsírt, TWD-szintű belezéseket és csonkolásokat ne ettől a filmtől várjatok, mert fröcsög ugyan némi vér, de nagyon visszafogott a marcangolás, a legdurvább harapásoknál is legfeljebb egy normál fognyom látszik az emberek kezén ... és ez nekem jó is volt, mert a gore-t amúgy sem nagyon szeretem. Ami talán leginkább tetszett, az a mozdony kisiklása volt a vége felé, azt tényleg szépre és elég izgalmasra csinálták meg, újabb veszélybe sodorva az addigra igencsak megcsappant számú túlélőt.

Merthogy a katasztrófafilmek (például a fent említett Ta-weo) jó szokásához híven egy egész vonatnyi népes társasággal indítunk, akiknek a fele már nagyjából az első kilométereken elhullik névtelenül, aztán megint feleződnek, és megint, míg megmarad az a pár szereplő, akiket valamennyire jobban megismerünk, és akiknél esetleg van izgulni való, hogy ki marad meg a végére... vagy éppen hogy milyen módon és hányadiknak halnak meg. Akad köztük elfoglalt és elvált üzletember, aki a lányát kíséri az volt feleségéhez, egy idős testvérpár, állapotos anyuka a férjével, egy komplett baseball-csapat cheerleaderestől, a vasúttársaság egyik vezetője, kalauzok, és még pár hasonló, akik nagyjából eloszlanak a szokásos panelek mentén. Annak mondjuk nagyon tudtam örülni, hogy azon túl, hogy a koreai beszédnek van egy kicsit visongós jellege, amit néha túlripacskodnak a színészek, olyan hisztériás karikatúrákat, mint az eddigi koreai filmekben, nem találkoztam.

Akadt pár kellemesen újszerű ötlet (van egy-két olyan hátránya ezeknek a zombiknak, amit a túlélők elég jól ki tudnak használni, lehetőséget adva némi rejtőzködésre és az abból eredő feszültségre), jobb jelenet (rögtön az elején tetszett az őzes), érdekes háttérelem (a dél-koreai belpolitikai helyzet nem túl nagy ismeretében is elég morbid az, ahogy az emberek a "zavargásokról" beszélgetnek), vagy ügyesen megvalósított beállítás, amiktől ez több lett, mint a sokadik sablon katasztrófafilm. Nekem azért nem ez lett az év horrorja.


7/10
.

Niwrok írta:

.
Busan Expressz / Train to Busan / Busanhaeng

Dél-Korea messze van, és "emiatt" az ottani filmes világot annyira nem is figyeljük errefelé, azért akad néhány film (A Pokoli torony remake Ta-weo, és a sorozatgyilkos-celebről szóló Confession of Murder), amiről már írtunk itt is, csak ami így hirtelen eszembe jut. A Busan hype-ja viszont ezekéhez képest akkora volt az elmúlt évben, több helyen az év horrorjaként emlegetve, hogy szinte lépten-nyomon botlottam bele, és bár a zombis hentelések nem a kedvenceim ebből a műfajból, egynek gondoltam jó lesz.

Meg az Az admirális, ugyebár...   Egyébként az a biznyos hype hozzá nem ért el, mert tőled hallok erről először...  

Niwrok írta:

Akadt pár kellemesen újszerű ötlet (van egy-két olyan hátránya ezeknek a zombiknak, amit a túlélők elég jól ki tudnak használni, lehetőséget adva némi rejtőzködésre és az abból eredő feszültségre), jobb jelenet (rögtön az elején tetszett az őzes), érdekes háttérelem (a dél-koreai belpolitikai helyzet nem túl nagy ismeretében is elég morbid az, ahogy az emberek a "zavargásokról" beszélgetnek), vagy ügyesen megvalósított beállítás, amiktől ez több lett, mint a sokadik sablon katasztrófafilm. Nekem azért nem ez lett az év horrorja.


7/10

Köszi az ajánlót, valamikor lehet, sort kerítek rá, de a vonatról meg a túlélőkről nekem mostanában a Snowpiercer ugrik csak be... az meg nem túl jó előjel...



.

.
The 9th Life of Louis Drax




Louis Drax fiatal kora ellenére, ha macska lenne, már elhasználta volna szinte az összes életét. Mintha a kisfiú vonzaná a baleseteket, túlélt már mérgezést, fulladást, ráeső tárgyakat, áramütést, és hiába vigyáznak rá egyre nagyobb óvatossággal és félelemmel a szülei, ezek elkerülhetetlennek tűnnek. Annyiszor került már kórházba vagy kellett újraéleszteni, hogy az anyjának, Natalie-nak meggyőződése, egy angyal vigyáz Louisra, vagy talán ő maga az angyal, valami megmagyarázhatatlan csoda. Most azonban úgy néz ki, még ez a csoda sem lesz elég... A legutóbbi balesetnél, amikor a fiú egy családi kirándulás során egy szikláról a tengerbe esett, Louis olyan súlyosan megsérült, hogy az orvosok halottá is nyilvánították. Mégis felébredt, azóta kómában fekszik egy specialista, Dr. Pascal felügyelete és kezelése alatt, de kevés reménnyel a felébredésre és a felépülésre. A másik különbség az eddigiekhez képest, hogy a rendőrség nyomozást folytat az ügyben, Dalton nyomozó ugyanis nem igazán hiszi, hogy ez baleset volt, különösen annak a körülménynek a fényében, hogy Louis apját, Petert azóta senki sem látta.

Alexandre Aja két évvel ezelőtti filmjéhez, a Szarvakhoz hasonlóan ez is elkerülni látszik a magyar piacot, én viszont már vagy másfél éve vártam rá. Amit akkor pár szóban olvastam róla, azok alapján valami frankó, Sejt-szerű filmet tudtam elképzelni, és nem a film és az amúgy remek vizuális fantáziával megáldott rendező hibája, hogy végül ezt csak részben kaptam meg. Például mert technikai fantazmagória helyett -ahogy az a Szarvak esetében is volt, és a fenti összefoglalóból is kiolvasható-, a misztikum lett a meghatározó eleme a film hangulatának. Ez egyfelől jelenti a természetfelettit, és bármennyire is nem volt gondom a "szemléltető jellegű jellemábrázolással" a Szarvakban -ahogy Ig képessége és átalakulása a külsején is meglátszott-, ezúttal azért nagyon megijedtem Louis történetének egy pontján, hogy a végén a Sebezhetetlenbe fog kifutni a dolog, és azt nagyon nem szerettem volna. Ezzel együtt, bár megmaradt valami furán megmagyarázhatatlan abban, ami és ahogy Louis-szal történik, annyit talán elárulhatok, hogy a leginkább szürreális jelenetek az éteri hanggal és a hínárszörnnyel csak a kómában levő Louis gondolatai között bukkannak fel, és a gyermeki fantázia kelti őket életre.

A misztikum ugyanakkor körbelengi Louis esetét a titkokon keresztül is. Nem is elhallgatások ezek, hanem egyszerűen olyan információk, amik csak menet közben jutnak a néző tudomására, mindig egy kicsit más megvilágításba helyezve az addigi eseményeket és a szereplőket. Egyre több minden derül ki arról, hogy hogyan is zajlott az a Louis számára majdnem végzetes piknik, hogy milyen események előzték meg azt az előtte levő hetekben, és ami mindezek közül a legfontosabb, hogy milyen a kapcsolat a három családtag között. Bár Louis "képessége" miatt az elején még valamifajta dark fantasy-nek tűnt ez az egész, egyre inkább egy összetett drámába váltott át, aminek az elemei a visszaemlékezésekből (például a Dr. Pereznél zajló terápiás találkozókból) és Louis narrációjából kerültek felszínre, és ami remekül tartott bizonytalanságban engem nézőként.

Különleges hangulatot adott ennek, ahogy Louis őszintesége, viselkedésének furcsaságai megjelentek a szövegekben, és ahogy a személyisége, a kora a rendező koncepciójára is hatással volt, így sokszor azt látjuk és halljuk, ahogy Louis megtapasztalta és értelmezte a körülötte zajló eseményeket, nem azt, ami valójában történt. Leginkább ez a stílusjegye, ez a gyermeki látásmód az, ami a kicsit csapongó, sokféle műfajra kikacsintó filmnél legjobban megfogott, és ebben hatalmas szerepe volt a rendező Aja mellett a színészeknek is. Bár a Louist játszó Aiden Longworth néha a határon volt, hogy émelyítően cukiskodó legyen, az biztos, hogy az alakítása kifejezte a gyerek lelkében dúló sokféle érzelmet, ahogy ez a "szülők", Sarah Gadon és Aaron Paul esetében is így volt. Akit viszont leginkább ki szeretnék emelni, az már sokadszor Jamie Dornan; ahhoz képest, amennyire ráégett az ismertségét elhozó "A szürke ötven árnyalata", egyre nagyobb színésznek tartom a fickót, és itt is volt egy olyan jelenete, ami annyira meglepő és zseniális volt, hogy végigvigyorogtam az egészet.

A sokféle műfaj miatt egy kicsit zavarosnak tűnhet a film, ahogy a látomásos részekkel is akadtak gondjaim, de a története és a hangulata volt annyira különleges, hogy kedveljem a filmet... nem is beszélve arról a szinte rejtett csavarról, ami sok mindent újraértelmez és megmagyaráz Louis történetéből.


7,5/10
.

Niwrok írta:

.
The 9th Life of Louis Drax

és Aaron Paul ... Jamie Dornan

7,5/10

Érdekel.

.
Wayward Pines S2




Az első évadtól sem voltam elájulva (ami egy kisvárosnyi időkapszuláról szól az elkorcsosult Föld közepén, és amiben M. Night Shyamalan azzal próbálta meglepni a közönségét, hogy már az első részben ellőtte a csavart), Artu ajánlója, és az abban vázolt társadalmi berendezkedés miatt azért csak a fejemben motoszkált, hogy látni kéne a folytatást.

Azt már az előző évadzáró is előrevetítette, hogy három évet ugrunk előre az időben, amikorra Wayward Pines -a jövő mutáns káoszának "úgy teszünk, mintha..." kertvárosa, amitől Patyomkin szeme is bepárásodna örömében- már csak nyomokban őrzi azt az abszurd idillt, amire eredetileg kitalálták. Várható volt, hogy a látszat fenntartása és az abik (az egykori emberiség elfajzott maradéka) rengeteg olyan erőforrást, alapanyagot kíván, ami jelen körülmények között pótolhatatlanok, így előbb-utóbb el fognak fogyni, mostanra pedig már az alapvető élelmiszerekből is hiány van. Hiába az olyan, túlélést szolgáló ötletek, mint a külső területek bevonása a növénytermesztésbe, a fokozódó feszültség újabb lázadáshoz vezet, ami az új, Első Generációs (már itteni születésű) vezető alatt komoly megtorlásokkal jár. Az új veszélyek új korlátokat, új kényszereket is magukkal hoznak, amik már az Első Generációsokban is megütközést váltanak ki, ők is egyre többen látnak át a propaganda és az egész életük hamisságán, és talán még éppen időben sikerül elérniük a változást, mielőtt az abik -kiismerve a bentiek taktikáját-, végleg el nem takarítják a régi emberiség maradékát.

Ennyi "új" mellett éppen csak egy "újra" nem futotta: ötletekre. Már annál is az ásítás környékezett, hogy a felvezetés megint egy fickónak az ébredése (ezúttal éppen egy orvosé, Theoé), akinek megint van egy felesége (Rebecca), akit megint korábban ébresztettek, és aki megint a polgári engedetlenség egyik vezéralakja lesz. Hiába az apró eltérések, például a válásuk körüli dráma, az egész annyira összecsapott, hogy a nagy céltalanságban szinte fel sem tűnik, hogy elsikkadt. És nem csak ez, hanem még húsz másik dolog is, amitől sokáig úgy éreztem, az íróknak a pénzen és a produceri utasításon kívül semmijük nem volt a folytatáshoz, így alapanyaguk és iránymutatásuk sem. Ahogy a múltkor is említettük, az első évad egyben ledarálta mind a három könyvet, ami Wayward Pinesról szól, így a stáb magára volt utalva, hogy mit is akarnak a folytatással. Ennek az lett az eredménye, hogy az első pár részben mást sem csináltak, mint újramelegítették első évadot, szereplőiben, konfliktusaiban egyaránt. Minden epizódban benyúltak a szekrénybe, kivettek onnan egy régi szereplőt, akire felépítettek valami sekélyes drámát, és a rész végére ki is nyírták, mert kiszipolyozva "halálában" többet ért a karakter, mint "élve". És ezt eljátsszák vagy ötször.

De legalább azok a kérdések, amiket feltesznek egy ennyire zárt, gyors reprodukcióra és terjeszkedésre kényszerülő, ennyire diktatórikusan irányított közösség működéséről, azok érdekesek is tudnak lenni. A szigorúan osztott fejadagok, a kivégzésekkel megtorolt szabályszegések, a "száműzetés" jellegű önmentegetések máshonnan is ismerősek lehetnek és voltak, de mondjuk a tenyészkancának használt tinilányok kérdése jócskán ki tudott emelkedni a sorozat által képviselt középszerűségből és unalomból, ahogy azt is sikerült bemutatni, hogy nagyjából pár évtizeddel ezelőttig hogyan érezhette magát egy homoszexuális, aki azt sem tudta, mi van vele, mert az jujuj, tabu, és ha nem beszélünk róla, attól meg is szűnik létezni... Ezért is volt érdekesebb szereplő nekem a városkát vasmarokkal, részben elhivatottságból, részben dacból irányító Jason vagy bárki más helyett a tolószékes Megan (Hope Davis), aki már legutóbb is az egész koncepció ideológiai parancsnoka, zsarnoki anyja volt, és mint ilyen, magára is maradt a fiatalok között, hiába kotortak elő mellé egy másik alapítót a "kihalásra ítéltek" helyett a gyakorlatias "gondnok", CJ személyében.

Amit legjobban sikerült továbbgondolni, ügyesen mutatva rá Pilcher elméletének alapvető hibájára, azok az abik voltak. A mutáció ugyanis nem a kipusztulás záloga, hanem a kiválasztódáson keresztül a túlélés eszköze. Így miközben bent szinte mindenkinek meggyőződése, hogy az abik állatok, sőt, az állatoknál is rosszabb, anarchista sejthalmazok, akik a falkában vadászás alapvető fortélyait sem ismerik, és minden bizonyítékot, ami ez ellen szólna, félresöpörnek, fokozatosan kénytelenek mégiscsak felébredni a babaházból, és meglátni a kintiek társadalmi szerveződését, önfeláldozását, alkalmazkodását és eszközhasználatát, amivel az elmúlt kétezer évben egyáltalán életben maradhattak. Ennek kapcsán kerül elő egy olyan régi szereplő, akinek legalább volt is értelme, hogy előkerült (és ezzel együtt választ adott egy olyan kérdésre, amit legutóbb külön kiemeltem, mint hülyeséget), és mint szkeptikus, Theonak is végre lesz tennivalója az ellenfél megértésében (tisztára mintha Endert látnám néha   ). Kár, hogy ezen a szálon is csak béna, erőltetett fordulatokkal tudták az írók elérni azt, hogy egyáltalán az évadnak egy elfogadható befejezést találjanak.

Spoiler:

A stáb tíz részen át küzdött, hogy kitaláljanak valami újat azokra az alapokra, amik egyébként a szűkös eszközei ellenére is sokféle lehetőséggel kecsegtettek (akár magában hordozva egy jövőbeli TWD-t is), még ha azok az alapok a hajmeresztő mértékű pazarlást és a teljes értelmetlenséget is jelentik. De csak annyit értek el, hogy felélve az általuk ballasztnak tartott szereplőket, lassú vegetálásra, majd gyors kimúlásra ítélték az egészet... mondjuk ettől lett stílszerű, ízig-vérig wayward pinesi.


6/10
.

Niwrok írta:

.
Wayward Pines S2

A stáb tíz részen át küzdött, hogy kitaláljanak valami újat azokra az alapokra, amik egyébként a szűkös eszközei ellenére is sokféle lehetőséggel kecsegtettek (akár magában hordozva egy jövőbeli TWD-t is), még ha azok az alapok a hajmeresztő mértékű pazarlást és a teljes értelmetlenséget is jelentik. De csak annyit értek el, hogy felélve az általuk ballasztnak tartott szereplőket, lassú vegetálásra, majd gyors kimúlásra ítélték az egészet... mondjuk ettől lett stílszerű, ízig-vérig wayward pinesi.


6/10
.

Ez nekem ennél jobban tetszett. Visszaolvasva írásomat, találtam benne kifejezetten jó és izgalmas dolgokat. Az időutazásos C.J.-s epizód pl. ilyen volt.

De sebaj, egyszer így, egyszer úgy.

R2-D2 írta:

Niwrok írta:

.
Wayward Pines S2

A stáb tíz részen át küzdött, hogy kitaláljanak valami újat azokra az alapokra, amik egyébként a szűkös eszközei ellenére is sokféle lehetőséggel kecsegtettek (akár magában hordozva egy jövőbeli TWD-t is), még ha azok az alapok a hajmeresztő mértékű pazarlást és a teljes értelmetlenséget is jelentik. De csak annyit értek el, hogy felélve az általuk ballasztnak tartott szereplőket, lassú vegetálásra, majd gyors kimúlásra ítélték az egészet... mondjuk ettől lett stílszerű, ízig-vérig wayward pinesi.


6/10
.

Ez nekem ennél jobban tetszett. Visszaolvasva írásomat, találtam benne kifejezetten jó és izgalmas dolgokat. Az időutazásos C.J.-s epizód pl. ilyen volt.
De sebaj, egyszer így, egyszer úgy.

C.J.-t azért említettem meg név szerint, ahogy Megant is, mert előbbinek pont az a "gondnoki" feladatköre tetszett, amit te is írtál, utóbbinak meg a torz idealizmusa. Ezekkel tudtam mit kezdeni.
Azzal, hogy az egész annyi, hogy újraforgatták az első évadot, azzal a különbséggel, hogy az öreg seggfej helyett egy fiatal seggfej kommandírozta a lakosságot, meg azzal, hogy majdnem minden epizód végén elbúcsúztunk az egyik fő szereplőtől, akiknek egyébként alig jutott szerep... nos, azzal nem.

Olvastam, találgatják, hogy lesz-e folytatása...

Spoiler:

.

Niwrok írta:

Wayward Pines S2


... meg azzal, hogy majdnem minden epizód végén elbúcsúztunk az egyik fő szereplőtől, akiknek egyébként alig jutott szerep... nos, azzal nem.

Ezt írtam én is, hogy baromság volt.

Niwrok írta:

Spoiler:

Igazából nem tudom, de ha a Guy Pearce féle Időgépre gondolok, bármi lehet. Az meg esetünkben részletkérdés, meddig tartanak a gépek, már eddig sem lett volna szabad tartaniuk.



.

Niwrok írta:

Ősök gyűrűje / Kingsglaive: Final Fantasy XV


Ha a Final Fantasy, és ezen keresztül a Kingsglaive stílusát kéne valahogy meghatároznom, akkor azt mondanám, hogy olyan lenne, mint a Trónok harcába oltott Csillagközi invázió, némi keleti-ázsiai beütéssel: a világnak éppúgy része egy sajátos feudalizmus, mint a varázslatok, a hatalmas és változatos szörnyek, vagy éppen a modern technika, ami a Kingsglaive-ben földi vonásokat is hordoz, például a járművek szempontjából. Az épületek egyszerre középkorian monumentálisak és díszesek, ugyanakkor jól megférnek mellettük az acél és üveg felhőkarcolók, és még ez az egy város meg a pár külső felvétel is lenyűgöző változatosságot kínál, ahol az öltözékeknek, de még az autók dísztárcsáinak is sajátos ornamentikája van.

Eos világa ugyan elég szűk, de mégis elég összetett ahhoz, hogy csak a fő szálakat megalapozó bevezető vagy öt perces legyen, és még csak utána kap szerepet -egy 12 éves ugrást követően- a címadó Kingsglaive... A politikai helyzet és annak történelmének jó részéből csak ízelítőt kapunk, de ez is a Final Fantasy sajátossága, nem egy történet évszázadokat és idősíkokat átívelően alakult már eddig is, amiből két órába ennyi fér bele.

8,5/10

Ahogy már akkor is mondtam, amikor ezeket írtam úgy fél éve, szerettem volna újranézni a filmet szinkronnal is. Ez abból a szempontból jó döntésnek bizonyult, hogy a magyar hang minőségi lett, kedvelt szinkronhangokkal... annyiból talán kevésbé, hogy jobban tudtam figyelni a képekre, amit most azért picivel gyengébbnek láttam. A háttérelemeket és a kellékeket még mindig gyönyörűnek találtam, az embereknél azonban most már nem csak az arcok gyurmaszerűsége, hanem a mozgások enyhe darabossága is feltűnt.

Viszont a képelemek közül is több mindent vettem észre, például rájöttem, hogy az egyik szörny a Final Fantasy játékok egyik visszatérője, Cerberus (ő nagyjából olyan, mint a Harry Potter Bolyhoskája, miután egy hétig kirándult a pokolban), ahogy a Leviathant is észrevettem, és persze nem lehet meg egy Final Fantasy sem a világok naposcsibébe oltott struccaira, a Chocobokra tett utalások nélkül . Az akciójelenetekre, a Kingslave bevetéseire meg most már tudom mondani az Assassin's Creedet hivatkozásként.
.