Niwrok írásai 2.0

.
Assassins's Creed



"Videojátékból nem lehet jó filmet csinálni", tartja az ősi mondás, és három évtizedes játékos múlttal oldalakat tudnék írni arról, hogy ez miért nem igaz... és talán valamivel kevesebbet arról, hogy miért igaz mégis. Jó filmet ugyanis nem videojátékból lehet csinálni, hanem izgalmas alapötletű, jó történetekből, amik ezrével találhatók a játékok világában, de nem lehet annak eszköztárát egy az egyben adaptálni a mozivászonra, hiszen teljesen más lehetőségei és korlátai vannak egyiknek és a másiknak. Itt szokott a legtöbb feldolgozás pofára esni, mert mondjuk egy játék világa és sztorija ezernyi kis szilánkból és foszlányból áll össze egy egésszé, és erre a fajta szétaprózódásra, lassú építkezésre egy film időkerete nem alkalmas.

Ha például az Assassin's Creedet nézem, abból csak én tudtam írni vagy négy képernyőnyit (I., II., III., IV.), és ez már az, amit zanzásítottam. Az a filmre sem változott. Az alap továbbra is a két titkos, évszázadok óta működő szervezet, a templomosok és az assassinok harcáról szól. De arra még a két órás játékidő sem elég, hogy kellően árnyalják ezt a szembenállást, így a templomosok ilyen tucat-kacat világuralomra törő háttérhatalom lettek, aki az emberek szabad akaratának "elpusztításában" látják a megoldást, az assassinok pedig azért gyilkolják végig a történelmet, hogy ebben megakadályozzák őket (nekem például jobban tetszik esetükben a rend-káosz tengely mentén való felosztás, annak minden pozitív és negatív hozadékával együtt). Az összecsapásaik jellemzően arról szólnak, hogy az assassinok rendjének tagjai generációkkal ezelőtt megszereztek és elrejtettek olyan, isteninek tartott hatalommal felruházott ereklyéket, amik a templomosok kezében a biztos győzelem zálogai lehetnének... de az ereklyék holléte a rájuk utaló rejtjelekkel és nyomokkal együtt a feledés és az elmúlás homályába vesztek. A templomosok új módszere ennek az elveszett tudásnak a pótlására, megismerésére abban rejlik, hogy az egyik kutatólaboratóriumuk, az Abstergo vezetője szerint az emberi DNS részben eltárolja a felmenők emlékeit, és egy géppel, az Animusszal ki is lehet nyerni ezeket az adatokat, megalkotva azokból egy virtuális valóságot. Ehhez csak olyan kísérleti alanyok kellenek nekik, mint a mozi főszereplője, Cal Lynch, akit gyilkosságért halálra ítéltek, így viszonylag könnyű eltüntetni a nyomait a nyilvántartásokból és a társadalomból, és akinek a XV. század végén, Spanyolországban élő őse, Aguilar de Nerha a rendelkezésre álló adatok szerint elrejtette az egyik legfőbb ereklyét, az Édeni Almát.

Nem is lehet kérdés, hogy ahogy a játék, úgy a film fő vonzereje is az az időszak, ami ebben a múltbeli valóságban zajlik. Aguilar, mint ember múltjáról, személyiségéről viszonylag kevés dolog derül ki, az is inkább csak az egyik társával, egy női assassinnal való kapcsolatán keresztül, de a küldetések, amiket egy gyermekkorú herceg védelme érdekében hajt végre, megakadályozandó az elrablását, és ezzel azt, hogy az apja, a szultán váltságdíjként átadja a nála levő Almát a templomosoknak, azok nagyjából úgy néznek ki, ahogy kell. A felkapaszkodás a magas épületekre, a parkouros ugrálás egyik házról a másikra, a vívás az őrökkel, majd a végén a rejtett alkarpenge belemártása a kijelölt célpont torkába, kiegészítve olyan jelenetekkel, mint a lovaskocsis küzdelem, mindez a spanyol inkvizícióval, a kor legnevesebb templomos szervezetével a háttérben... azon kívül, hogy nem interaktív, remekül átadják azt az élményt, amit maga a játék jelentett, de a laikusok számára is érdekes lehet. Nyilván sokan vannak, akik ebből néztek volna kicsit többet, részletesebb bemutatását a kornak, amiben játszódik, több időt szánva az assassinokra, vagy egyszerűen csak többet akciózva.

Nem biztos, hogy így van, de azt hiszem, a film a játék rajongóinak nagy része szemében azt a megbocsáthatatlan bűnt követte el többek között, hogy a múltra koncentrálás helyett jelentős szerepet adott a jelennek, Cal történetének is. Az Abstergo-vonalat ugyanis szinte mindenki utálja és feleslegesnek tartja, sokak szerint már a gyártó Ubisoft is tucatnyiszor megbánta, hogy behozták a sztoriba ezt a szálat, legalábbis erre lehet következtetni abból, hogy egyre kevesebb jelentőséggel bír a játékokban mindez. Ehhez képest a film kiegyenlíti az arányokat, az Abstergo telephelyén történtek bőven nem merülnek ki abban, amit régen úgy írtam le, hogy "reggelfelkel-pisikaki-befekszikazAnimusba-felkelazAnimusból-pisikaki-ágybafekszik". Sokat foglalkozik a film a templomosok motivációjával, azzal, hogy az erőszakból akarják "kigyógyítani" az embereket, aztán azokkal a további tesztalanyokkal, akiknek a családfáját a templomosok gyökerestől akarják kitépni, de éppúgy azzal is, hogy Calra hogyan hatnak az Animusban töltött órák, milyen mellékhatásokkal és veszélyekkel jár Aguilar emlékeinek felszínre hozása. Amellett, hogy utóbbit ezzel a "szellemképes" módszerrel láthatóvá tenni mennyire gázos volt, nekem mégis beleillett a történetbe, mert úgy éreztem, a "kezdőknek" megadja azt a háttérismeretet, ami a film cselekményének jobb megértéséhez kell, de -ha engednék- egy kicsit bővítene a játékosok ismeretein, elképzelésein is a világról (Cal és Aguilar története nem része a játékoknak, teljesen új szereplők, ahogy mindenki).

Nekem sokkal nagyobb bajaim voltak az említett "szellemképekhez" hasonló dolgokkal. Mindenki fontosnak tartotta előzetesen kiemelni, hogy a tavalyi Macbeth-tel befutott, fiatal rendező, Justin Kurzel kapta meg a lehetőséget az Assassin's Creed elkészítésére, pedig talán érdemes lett volna feltenni a kérdést, hogy valóban ugyanazok a rendezői kvalitások és eszközök kellenek-e egy Shakespeare-adaptációhoz, mint egy történelmi alapokon nyugvó sci-fi akciófilmhez. Részemről nem, és ennek eredményeként legalább 15-20 percnyi távolba révedő arcot, lassított felvételt, feleslegesen közelről vett jelenetet (ott csaptam képletesen a karfára, amikor patamagasságban mutatták folyamatosan a vágtató lovakat) és semmitmondó vágóképet tudtam volna gátlás és kétség nélkül kihagyni a filmből. A megmaradó jelenetek nagy része is sajnos részemről élvezhetetlen (de inkább dühítő) volt amiatt, hogy a CGI részletgazdagságán spóroló stáb a múltbeli jeleneteknél kb. annyi réteg füstöt és port digitalizált a képekre, mintha a közelben egy lángoló kőolajmezőre lecsapott volna egy homokvihar. Ez a jelenben csak azért nem annyira zavaró, mert amúgy is minden betonszürke és sötét tónusú, csak mondjuk az Animus által kivetített fénykévékből nem látni éppen semmit, mert minek is... Az Abstergonál történteknél inkább a forgatókönyvírónak kellett volna a kezére csapni, mert nem elég, hogy nála a misztikus azt jelenti, hogy a szereplőknek monoton, sejtelmes hangon kell állandóan beszélnie, lehetőleg teljes blődségeket, de olyan röhejes/ostoba beszólásokkal is megszórta a filmet, mint a "Te anyád fia vagy!", vagy az, hogy Cal teljesen véletlenszerűen tud megszakítani egy párbeszédet azzal, hogy ő éhes.

Az első hírektől kezdve nagyon vártam ezt a filmet, tűrve a többszöri halasztást és a teljes bizonytalanságot is, és úgy jöttem ki a moziból, hogy megérte, mert alapjaiban azt kaptam, amit vártam. Ami problémáim vannak a filmmel, azok technikai jellegűek, rendezői döntésekből vagy a forgatókönyvíró közönyéből fakadnak, megfejelve a gyártó Ubisoft koncepciójával (volt olyan nyilatkozatuk, ami szerint nem baj, ha nem lesz a film jó vagy nyereséges, mert igazából csak egy reklámkampányt helyettesítenek vele). Nem lett olyan jó film az Assassin's Creed, mint amilyen akár csak némi odafigyeléssel is lehetett volna, de ez nem azért van, mert egy játékon alapul... már csak azért sem, mert néhányan úgy látom, hajlamosak elfelejteni, hogy annak az első része maga sem volt több piszkozatnál.

7,5/10
.

Holnap nézem ( , mert miért is ne szilveszterkor?) és reflektálok....

.
Mozart in the Jungle S1



A sok komolykodás után legyen az új évhez kapcsolódóan valami könnyedebb   .

A New York-i Szimfonikusok vezetője, Gloria egy fiatal, bohém zseni, Rodrigo szerződtetésével akar némi vérfrissítést megvalósítani, ezzel gyakorlatilag nyugdíjazva a korábbi karmestert és zenei vezetőt, Thomas Pembridge-et. Reményei szerint a csere a zenekar pénzügyi gondjaira is megoldás lesz, de a csodagyerekként felfedezett, és azóta sikert sikerre halmozó Rodrigot túlságosan nem kötik le az ilyen földhözragadt dolgok, mint a pénz. Rodrigo szenvedélyessége ugyanis nem csak a pulpituson nyilvánul meg, hanem hektikusan változó zenekari próbákban, gyakran váltogatott zeneművekben és mondjuk a könnyű drogok használatában. Mindez az állandósághoz, kimértséghez és precizitáshoz szokott úri közönség esetében hordoz némi kockázatot, bármilyen lehengerlőnek, izgalmasnak és vonzónak is találják Rodrigo stílusát. Különösen nehéz követnie a váltásokat Hailey-nek, akinek régi álma, hogy ebben a zenekarban dolgozhasson oboásként, és egy lépéssel közelebb jut ehhez, amikor néhány véletlen folytán Rodrigo asszisztense lesz.

Bár a zenekar a sorozatban fiktív, maguk a benne levő történetek és helyzet nem teljesen, az Blair Tindall azonos című könyvén alapul, aki a 2000-es évek elején maga is oboásként próbált érvényesülni New Yorkban. De a stáb egyéb személyeket is használt ihletőül, Rodrigo karakterében például sokan Gustavo Dudamelre ismertek, aki hasonló latinos temperamentummal vezeti évek óta a Los Angeles-i Filharmonikusokat. Így áll össze ez a színes, sokrétű világ a klasszikus zenére építve, de mégis napjaink modern világában, aminek a bemutatására ez a mai sorozatokhoz mérten meglehetősen rövid évad szolgál (10 epizód, legfeljebb fél órás részekkel, amik között alig 20 perces is akad). De ennyit azokról a dolgokról, amivel csak megspóroltam a Wikipedia cikkeire kattintást   .

Az említett könyv alcíme ("Szex, drogok és klasszikus zene") nagyjából körbe is írja, hogy mire is lehet számítani. Ebből Hailey szakmai előmenetele és magánélete a kevésbé hangsúlyos, mert azért ő is összejön egy Alex nevű balettáncossal, ahogy a gyakorlással, az oboatudás tökéletesítésével töltött órák is benne vannak a sztoriban, de ő a többiekhez képest csak egy kis szürke egér, aki végigkíséri a többiek pályafutását és kalandjait. A végére még Hailey barátnője, Lizzie és érdekesebb szereplő lett, leginkább a családi háttere miatt. Vannak kisebb szerelmi viszonyok, amik végigkísérik az évadot, például Pembridge és az egyik csellista között, ami afféle nyílt titokként bonyolódik, még Mrs. Pembridge is tud róla, és ismerve a férjét leginkább az dühíti ebben, ha hülyének is nézik a megcsalás mellé. Igazán három páros volt, akiket én jobban kedveltem. Gloria és Rodrigo kapcsolata tisztán szakmai, de ahogy az olasz felmenőkkel bíró Gloria a maga mentalitásával próbálja idegroham nélkül túlélni a spanyol Rodrigot, akit ritkán sikerül csak lerángatni a spirituális és egyéb felhők közül, az jó pár vicces helyzetet eredményezett. Szintén szakmai és valami tisztelettel vegyes rivalizálássá fajul Rodrigo és Pembridge, a két Maestro vetélkedése, ami leginkább utóbbi irigységéből fakad, felidézve, amikor még ő zsűrizte a kis taknyost, aki most kitúrta őt a helyéről. Szerelem és szenvedély ügyében pedig azért voltam ilyen visszafogott, mert mindent elhomályosít ebből a szempontból, amikor felbukkan Anna Maria, Rodrigo felesége, mert a kissé pszichotikus, avantgárd hegedűművész esetében a "se veled, se nélküled" közel sem fejezi ki a valóságot, mondjuk ahogy Rodrigo rajongásig imádja a nőt, ugyanakkor retteg is tőle, mintha az bármelyik pillanatban vadállattá változhatna a benne tomboló tűztől, és letéphetné a párja fejét, mint valami emberi imádkozó sáska.

Jó, hogy vannak olyan filmek, sorozatok, amik egy kicsit próbálják közelebb hozni az klasszikus zenét a mai kor emberéhez, ahogy Rodrigo is próbálkozik vele az egyik epizódban. Úgy egy éve ugye a Whiplash volt ilyen, amihez képest a Mozart in the Jungle "csak" pár Golden Globe díjjal és jelöléssel rendelkezik, és a színfalak mögötti erőfeszítések helyett inkább a könnyedség a lényeg. Azon belül is leginkább a sorozat pozitív kisugárzása, ami nem csak a nehézségek ellenére is mosolygós karaktereknek köszönhető, hanem a zenében és a zenészekben rejlő erőnek is.

8/10
.

Niwrok írta:

Mozart in the Jungle S1


A sok komolykodás után legyen az új évhez kapcsolódóan valami könnyedebb  

Hogy te miket nézel...

Niwrok írta:

Hailey-nek, akinek régi álma, hogy ebben a zenekarban dolgozhasson oboásként, és egy lépéssel közelebb jut ehhez, amikor néhány véletlen folytán Rodrigo asszisztense lesz.... Hailey szakmai előmenetele és magánélete a kevésbé hangsúlyos, mert azért ő is összejön egy Alex nevű balettáncossal, ahogy a gyakorlással, az oboatudás tökéletesítésével töltött órák is benne vannak a sztoriban...


8/10

Nem tudom, biztos velem van baj, de én valami miatt ha az oboázást meghallom, mindig sikeresen asszociálok másra. Most is, ahogy olvastalak, szegény Hailey-t láttam magam előtt, ahogy... ahogy oboázik. Na, mindegy...


.

R2-D2 írta:

Mozart in the Jungle S1

Nem tudom, biztos velem van baj, de én valami miatt ha az oboázást meghallom, mindig sikeresen asszociálok másra. Most is, ahogy olvastalak, szegény Hailey-t láttam magam előtt, ahogy... ahogy oboázik. Na, mindegy...

Nagyjából vért izzadtam írás közben, hogy találjak egy olyan kifejezést az "oboázásra", ami nem vezet "zavaró" áthallásokhoz.

Aztán belátva, hogy ez lehetetlen, inkább így hagytam .

.

.
Outcast S1



Rome az álmos amerikai kisvárosok mintapéldánya is lehetne, ha időnként nem ütné fel a fejét a városban valami, amit nem lehet máshogy jellemezni, mint hogy "gonosz". Az évek során többen is a démoni megszállás jeleit mutatták a lakók közül, de aki leginkább megszenvedte ezeket az eseményeket, az Kyle Barnes. Ő még gyerekként az anyjával átélte ezt a folyamatot, aztán később a felesége is az ördögi hatalom áldozata lett, ráadásul utóbbi következményeként Kyle-ról az terjedt el, hogy egy erőszakos vadállat, aki bántalmazza a családját. A pletykák, a városka lakóinak megvetése és kiközösítése elől Kyle kénytelen volt egy időre elköltözni, de része volt ebben egyfajta bűntudatnak is, mintha ő lenne a megszállások okozója, és nem akarta kitenni ennek a kevés megmaradt rokonát, például a mostohatestvérét, Megant. Nem sokkal azután, hogy visszatér, egy kisfiúról kezdik beszélni, hogy megszállta az ördög, a helyi lelkész, Anderson pedig hiába jártas az ördögűző rituálék terén, tehetetlennek látszik. Kyle az újabb eset kapcsán kénytelen rájönni, hogy mégiscsak szerepe lehet a megszállásokban, és ez újabb veszélyt jelenthet a családjára, ahogy az egész városra is...

Bár a sorozat nem is nagyon akar más lenni, mint egy modernizált Ördögűző, legalább a stáb vette a fáradtságot, hogy nem csak újraforgattak vagy kvázi folytattak egy filmet (ld. Damien), hanem egy új karakter felépítésével próbálták megidézni annak hangulatát. Ennek megfelelően persze már az első részben kipipáltak egy csomó utalást, a kicsavart testhelyzetektől kezdve a "démoni tudáson" át az epehányásig, ahogy utána is akad egy-egy, de onnantól, még a további ördögűzések mellett is, sokkal nagyobb hangsúly került a Rome-ban tanyát vert démonok hátterére, illetve hogy ennek kapcsán hogyan értékeli át Kyle és Anderson az eddigi világképét. Úgyhogy aki az előzetesek vagy a pilot mézesmadzagjának bedőlve ebben a sorozatban akarja megtalálni az ördögűzés Dr. House-át, az már most borítékolhat magának egy csalódást, a megszállós díszlet ellenére az Outcast ugyanis inkább drámasorozat. Éppen úgy ugye, ahogy a zombikkal a háttérben a The Walking Dead is leginkább az, ami nem is annyira meglepő, ha utánaolvasunk, hogy az alapul szolgáló képregénysorozatot mindkettőnél ugyanaz, Robert Kirkman írja.

Ebben az az érdekes, hogy látszólag Kyle-nak van könnyebb dolga; neki "csak" a hétköznapi életbe kell visszatérnie, munkát találnia, lépésenként újraépíteni a kapcsolatot a feleségével és a lányával, és ebben még segítsége is akad Megan személyében. Persze ez sem megy erőfeszítés nélkül, nem fáklyásmenet megküzdeni a bűntudattal és az emberek megvetésével, újraélve a múltat a régi házban, meg hogy emellett nehéz elfogadnia a benne levő hatalmat, mely nem egyszer áldozatokat is követelt (például az anyját), és követelhet bármikor... Kyle-nak okkal az az elve, hogy még mindig jobb egy kisördöggel élni a vállunkon, mint vegetálni csövekre kötve egy kórházban. Lehet ő tehát a megtört hős, az igazi főszereplő Anderson, aki éveken át alkalmazta az Úr által meghatározott módszereket, amivel látszólag minden rendben ment, aztán jön Kyle, a maga brutalitásával és nyersségével, és olyan alanyoknak sikerül elhoznia a megtisztulást, akiket Anderson már menthetetlennek tartott, vagy akik esetében elvakította a saját büszkesége. Így aztán Anderson mellett Kyle hol afféle asszisztens, hol a pokolba kívánják egymást, amik között meg a teológiai vitáiktól hangos a templom, mivel Kyle nem is hívő (hogyan is lehetne az, ugyebár...), a lelkész pedig eddigi munkája és a hite megcsúfolásának tartja, hogy egy ilyen embernek az Úr ilyen erőt adott a gonosz ellen, miközben az elkötelezett szolgáját gyakorlatilag bohóckodásra kényszeríti.

Ha ezekkel a szálakkal sikerült volna kitölteni a játékidőnek akár csak a 70%-át, talán még azt is mondanám, hogy mindenképpen érdemes megnézni, mert Kyle és Anderson "pöcsméregetése" egészen jó fordulatokat és szereplőket tartogat (remekül megcsinálták például Mildred figuráját), és úgy általában az emberek közt, álcázva élő démonoknak is megvan a maga izgalma. Csak hát még az elég lassan csepegtetett sztorit is sikerült szétszabdalni olyan részekkel, amik vagy annyira érintőlegesen kapcsolódnak a fő szálhoz, hogy nyilvánvalóan csak vattának kerültek bele, vagy annyira semmi hangulatuk nincs, hogy annyi erővel akár reklámszünetek is lehetnének helyettük. Előbbire a legjobb példa Megan ex-pasijának a városba érkezése, ami drámai szempontból akár még lehetne is érdekes, ha Megan nem eleve mellékszereplő lenne, és ha nem lenne ez a szakasz annyira teletömve töltelékjelenetekkel, mint a karácsonyi pulyka (a hoteles résszel vagy fél epizód elmegy a semmire), de még annál is jobban untam a rendőrök órákra szétfolyó nyomozgatását a kibelezett mosómedvékkel szegélyezett ösvényen megközelíthető lakókocsiban történtek kapcsán. Utóbbira meg adja magát az öltönyös-kalapos fickó, akiről fel sem tételezem, hogy ne esne le bárkinek első pillantásra, hogy ő bizony "góré" személyesen... már amennyiben annak Liz Hurley helyett most éppen egy püffedt fejű pedofil képében volt "kedve" megtestesülni.

Még a mérlegbe dobálhatnám az egyébként kellemes színészi alakításokat (Patrick Fugit, Philip Glenister és Grace Zabriskie mellett meg kell említenem Reg E. Cathey-t, akit a House of Cards barbecue-sütödés Freddyjeként láthattunk) éppúgy, mint a feltűnően pocsék vágást, de az a helyzet, hogy ezek is kiegyenlítik egymást éppúgy, mint nagyjából az eddig felsorolt szempontok. Amikor a jól végzett munka iránt érzett önelégültség veszélyeit adta az író a karakterek szájába, pontosan ráérzett arra, hogyan esik majd a büszkeség "bűnébe" a stáb. Az Outcast első évada önmagában a "pokoli szolgálatával" ha nem is üdvözülne, de egy kellemes emlék is lehetett volna, a megvalósítás, és az igazán csak az utolsó három részre felpörgő sztori viszont arra kárhoztatja, hogy "kitaszított" legyen. A folytatásban ettől még van lehetőség, Kirkman ezen világa is tetszik...

6,5/10
.

Niwrok írta:

Outcast S1

... az igazi főszereplő Anderson, aki éveken át alkalmazta az Úr által meghatározott módszereket, amivel látszólag minden rendben ment, aztán jön Kyle, a maga brutalitásával és nyersségével, és olyan alanyoknak sikerül elhoznia a megtisztulást, akiket Anderson már menthetetlennek tartott, vagy akik esetében elvakította a saját büszkesége. Így aztán Anderson mellett Kyle hol afféle asszisztens, hol a pokolba kívánják egymást, amik között meg a teológiai vitáiktól hangos a templom, mivel Kyle nem is hívő (hogyan is lehetne az, ugyebár...), a lelkész pedig eddigi munkája és a hite megcsúfolásának tartja, hogy egy ilyen embernek az Úr ilyen erőt adott a gonosz ellen, miközben az elkötelezett szolgáját gyakorlatilag bohóckodásra kényszeríti.

Ha ezekkel a szálakkal sikerült volna kitölteni a játékidőnek akár csak a 70%-át, talán még azt is mondanám, hogy mindenképpen érdemes megnézni, mert Kyle és Anderson "pöcsméregetése" egészen jó fordulatokat és szereplőket tartogat...

Az Outcast első évada önmagában a "pokoli szolgálatával" ha nem is üdvözülne, de egy kellemes emlék is lehetett volna, a megvalósítás, és az igazán csak az utolsó három részre felpörgő sztori viszont arra kárhoztatja, hogy "kitaszított" legyen. A folytatásban ettől még van lehetőség, Kirkman ezen világa is tetszik...

6,5/10

Erről a bemutató előtt olvastam, tökre felcsigázták az érdeklődésemet, aztán ahogy bele-belefutottam egy értékelésbe, úgy csökkent a kedvem hozzá. Pedig a teológiai viták miatt szerintem nekem még jobban is tetszene...  majd meglátjuk...



.

R2-D2 írta:

Niwrok írta:

Outcast S1

Az Outcast első évada önmagában a "pokoli szolgálatával" ha nem is üdvözülne, de egy kellemes emlék is lehetett volna, a megvalósítás, és az igazán csak az utolsó három részre felpörgő sztori viszont arra kárhoztatja, hogy "kitaszított" legyen. A folytatásban ettől még van lehetőség, Kirkman ezen világa is tetszik...

6,5/10

Erről a bemutató előtt olvastam, tökre felcsigázták az érdeklődésemet, aztán ahogy bele-belefutottam egy értékelésbe, úgy csökkent a kedvem hozzá. Pedig a teológiai viták miatt szerintem nekem még jobban is tetszene...  majd meglátjuk...

Szerintem is, ahogy a "megtűrt" démonokkal is így lennél . Valamikor nyáron folytatják, ezt biztosan beteszem a kieső sorozatok helyére.
.

Niwrok írta:

.
Hurok


...csak sajnos ebbe a szépen megszőtt hálóba maga az író is beleragadt. Az egy dolog, hogy annyira sokszor lökte vissza Madarász az idővonal különböző pontjaira a szereplőit, amit nem igazán tudott kézben tartani,

... Hát ki az, aki egy digitális HD-kézikamerát csak azért ráköt a VHS-re, hogy utána az abban levő kazettát lehessen hurcibálni? Ki az, aki szalagos üzenetrögzítőre mondja rá az üzenetét, ahelyett, hogy mobilt használna, és akár annak a hangpostáját? És ezen továbbmenve: mi is van a pótkerékkel? Miért nem lehet elmenni benzinért? Mi van a véres trikóval? És miért kell csőre rántani egy pisztolyt a forgalmas kórházi folyosón?

Úgyhogy annak, "akit" érdekel, most mondom, hogy a játékot, amit ilyenkor csinálni szoktunk "a mi mi után következik" és a "hogyan épülnek fel a hurkok" jegyében, azt itt nem szabad csinálni   ... legalábbis nekem nem ment . Éppen ezért örülnék, ha "más" is próbálkozna, bármi is jött le az írásom alapján a filmről   ...

Madarász Isti még átpörgethette volna ezt a sok visszapörgetést és a forgatókönyvet, mert egy ilyen filmet a csavarok tudnak igazán naggyá tenni, nem az, ha tekergetik, mint a verklit. Így csak elszalasztott lehetőségnek éreztem a Hurkot egy ígéretes és nagyon kedvelt műfajban; olyanban, aminek darabjai éppúgy szólhatnak Élet-mentésről, mint egy Ördögi körről, de valamiről szólniuk kell, és itt számomra ezt nem sikerült megalapozni. Külön zavaró és kicsit dühítő is, hogy apróságokon múlt a hangulat és az élmény; hogy nem pénzből kellett volna több, hanem odafigyelésből és kompromisszumból, és akkor nem csak a ténynek tudnék örülni, hogy van (még   ) egy ilyen filmünk. Aki még nem látott ilyet, annak lehet különleges, és aligha figyel ilyen mélységben a részletekre, de én erre, bármennyire is szeretném, nem tudok 7-esnél többet adni.

7/10
.

Kezdjük a lényeggel: VÉGRE egy olyan magyar film, aminek van stílusa, hangulata, amin nem érződik első pillantásra a nihill meg az izzadtságszag. Ahol nagyjából természetesen viselkednek és beszélnek a szereplők (akkor káromkodnak, amikor én is tenném), s végre nincs benn felesleges, öncélú szex. Az egész film képi világa, színezése, dinamikája, hangulata, kamerabeállításai túlmutatnak a hazai filmes korlátokon - és ez nagyon jó.

Ugyanakkor minden szavaddal egyetértek: én magam nézés közben egyre inkább azt éreztem, hogy ez nem Hurok, ez Káosz. Egy időhurkos filmben IGENIS hadd agyaljak azon, hogyan is épülnek fel a hurkok, igenis hadd gondolkozzak azon, hogy az adott hurkok adott szereplői hova és miért kerülnek. Olvastam a VOXban egy interjút a filmről (még a bemutató előtt), amiben Madarász azt mondta, az egyik inspiráló film a Találmány volt... nos, tökéletesen leképezte azt. Az is hasonló káoszba fulladt, de még ott is tudni lehetett, hol a hurok kezdete és vége és hogy mi lesz a duplikációkkal. Ez a mozi egy halom, egymásra hányt zseniális ötlet, kapocs összessége, de folytonosságában óriásit bukott nálam. Eleve már azzal, hogy akkor melyik Ádámot és Annát követjük végig, egyszer tudta a srác, mi történik, egyszer nem... azt hiszem, a rendező nem picit túlkombinálta az egészet.

Ennek ellenére megveszem majd, és mindenképp újra is nézem - elvégre a Találmányt is kétszer néztem meg, hogy egyszer megértsem. Nekem maga a vállakozás miatt, no meg a képi világa miatt picit többet ér... mondjuk 75%-ot.

De ez jó, tekintve, hogy magyar.


.

R2-D2 írta:

Niwrok írta:

Hurok


Madarász Isti még átpörgethette volna ezt a sok visszapörgetést és a forgatókönyvet, mert egy ilyen filmet a csavarok tudnak igazán naggyá tenni, nem az, ha tekergetik, mint a verklit. Így csak elszalasztott lehetőségnek éreztem a Hurkot egy ígéretes és nagyon kedvelt műfajban; olyanban, aminek darabjai éppúgy szólhatnak Élet-mentésről, mint egy Ördögi körről, de valamiről szólniuk kell, és itt számomra ezt nem sikerült megalapozni. Külön zavaró és kicsit dühítő is, hogy apróságokon múlt a hangulat és az élmény; hogy nem pénzből kellett volna több, hanem odafigyelésből és kompromisszumból, és akkor nem csak a ténynek tudnék örülni, hogy van (még   ) egy ilyen filmünk. Aki még nem látott ilyet, annak lehet különleges, és aligha figyel ilyen mélységben a részletekre, de én erre, bármennyire is szeretném, nem tudok 7-esnél többet adni.

7/10
.

Kezdjük a lényeggel: VÉGRE egy olyan magyar film, aminek van stílusa, hangulata, amin nem érződik első pillantásra a nihill meg az izzadtságszag. Ahol nagyjából természetesen viselkednek és beszélnek a szereplők (akkor káromkodnak, amikor én is tenném), s végre nincs benn felesleges, öncélú szex. Az egész film képi világa, színezése, dinamikája, hangulata, kamerabeállításai túlmutatnak a hazai filmes korlátokon - és ez nagyon jó.

Ugyanakkor minden szavaddal egyetértek: én magam nézés közben egyre inkább azt éreztem, hogy ez nem Hurok, ez Káosz. Egy időhurkos filmben IGENIS hadd agyaljak azon, hogyan is épülnek fel a hurkok, igenis hadd gondolkozzak azon, hogy az adott hurkok adott szereplői hova és miért kerülnek. Olvastam a VOXban egy interjút a filmről (még a bemutató előtt), amiben Madarász azt mondta, az egyik inspiráló film a Találmány volt... nos, tökéletesen leképezte azt. Az is hasonló káoszba fulladt, de még ott is tudni lehetett, hol a hurok kezdete és vége és hogy mi lesz a duplikációkkal. Ez a mozi egy halom, egymásra hányt zseniális ötlet, kapocs összessége, de folytonosságában óriásit bukott nálam. Eleve már azzal, hogy akkor melyik Ádámot és Annát követjük végig, egyszer tudta a srác, mi történik, egyszer nem... azt hiszem, a rendező nem picit túlkombinálta az egészet.

Ennek ellenére megveszem majd, és mindenképp újra is nézem - elvégre a Találmányt is kétszer néztem meg, hogy egyszer megértsem. Nekem maga a vállakozás miatt, no meg a képi világa miatt picit többet ér... mondjuk 75%-ot.

De ez jó, tekintve, hogy magyar.

Te másodikra megértetted a Találmányt   ?! De jó neked   ! Én háromszor néztem, és próbáltam követni az ábrát, ábrákat, de így is valahol a 3. szint környékén elvesztem a fonalat a 9-ből   .

Pedig a Találmány még meg is van alapozva a "hibernáló"-géppel... Itt meg "Csak!"... Én is újra szeretném nézni, de az a baj, hogy még csak nem is kecsegtet a jobb megértés lehetőségével, hiszen nem érzem, hogy azért nem értettem volna meg, mert valami felett átsiklottam. Ugyanis nincs mit igazán megérteni.

.

.
Ha már a '71-ről nem írtam külön, csak röviden   ...


The Siege of Jadotville



Úgy látszik, a háborús filmek vannak soron, vagy négyet néztem az utóbbi hetekben. Ez elé speciel úgy ültem le, hogy csak annyit tudtam róla, mint többségében ti, akik ezt olvassátok, azon kívül meg pár színész nevét, akik játszanak benne... ami még úgy is elég sovány, hogy Mark Strong, és a The Fall óta már Jamie Dornan is nekem elég jó ajánlólevél. Ehhez képest egy ritka összetett kis politikai helyzetbe csöppentem bele a film segítségével, aminek mind a korszaka, mind a helyszíne abszolút egyedi.

A Kongói Köztársaság déli tartománya, Katanga a '60-as évek elején hasonló hidegháborús gócpont volt, mint Vietnam vagy Kuba. A terület nem pusztán ásványkincsekben volt gazdag, hanem azon belül is hadászati alapanyagokban, és bár bármelyik nagyhatalom szívesen sajátította volna ki Katangát, de részükről az is elfogadható alternatíva volt, hogy a bányaipari multicégek (még a gyarmati korból származóak) mindkettejüket ellátták, kiegyenlítve az erőviszonyokat. Az 1961-ben megválasztott új elnök azonban kommunista fordulatot, és ezzel államosítást akart megvalósítani, kiebrudalva a magáncégeket, a régi ügymenetben érdekelt politikusok viszont a vállalatok által fizetett zsoldosok segítségével csírájában véget vetettek ennek az elképzelésnek egy merénylettel, ami nem pusztán a polgárháborút tette valós lehetőséggé, de azt is, hogy a meggyengült helyzetben az USA és/vagy a Szovjetunió fenyegetve érzi a saját pozícióját, aminek beláthatatlan következményei lehettek volna. Mivel a támadás a törvényes rend, a demokratikus jogállam ellen is történt, az akkor viszonylag fiatal szervezetnek számító ENSZ vezetősége békefenntartókat vezényelt a veszélyeztetettebb régiókba... ezzel csak még inkább olajat öntve a tűzre.

A film annak kéksapkás osztagnak a története, akik azt kapták parancsba, hogy egy fő szállítási útvonalon felügyeljék és akadályozzák a milíciák mozgását. Ebben már eleve annak különös jelentősége volt, hogy írekről beszélünk, a semlegességre külön büszke Írországról, akikről a hozzám hasonló laikusoknak többször is elmondják a film szereplői, hogy emiatt még életükben nem álltak szemben puskával, nem öltek embert, és őket sem sebesítették még meg. A katonáknak a feladatukról is kb. annyi elképzelésük volt, hogy elmennek egy kis szafarira, aztán megdicsőülve attól, hogy részt vettek egy nemzetközi misszióban, szép nyugisan hazatérnek. Mivel a feletteseik is úgy gondolták, hogy úgysem fog semmi történni, hiszen mindent az ellenőrzésük alatt tartanak, így felszerelésben sikerült nagyjából egy fegyvermúzeum szintjét megütni, a támaszpontnak kinevezett Jadotville pedig gyakorlatilag egy porfészek volt, ami valamikor egy benzinkút lehetett pár műhellyel, körbevéve magas fűvel, egy völgyben, kb. nulla védelmet és fedezéket biztosítva egy támadás esetén. Mindehhez akadtak még dilettáns hivatalnokok, pánikhelyzetben jórészt hasznavehetetlen vezérkari főnökök, a saját seggüket és a hírnevüket a katonák életénél is jobban féltő diplomaták, civilek és polgárok, akiket az ENSZ a nagy bizonyítási szándékban elfelejtettek megkérdezni, hogy egyáltalán akarnak-e maguk mellé a "védelmükre" egy katonai bázist, stb., stb.. Hogy mindez ilyen gazdag tárházaként a Titanic-szindrómának (ez az a hiba az emberi gondolkodásban, amikor valaki azon tévedésében, hogy egy bizonyos probléma úgysem következhet be, ezért nem is készül fel annak elkerülésére vagy a következmények mérséklésére) nem torkollott teljes vérfürdőbe, az a film szerint nagyjából egyetlen embernek volt köszönhető (a katonák bátorsága és kitartása mellett), mégpedig az osztag parancsnokának, Pat Quinlannek (őt játssza Jamie "Mr. Szürke" Dornan). Ő ugyan szintén tankönyvben látott eddig csak hadmozdulatokat, és a filmbeli jellemrajz szerint hajlamos volt túlgondolkodni a dolgokat (máris kedvelem a fickót   ...), amiért kezdetben bizalmatlanok voltak vele az emberei, de utóbb csak kiderült, az ötletei, az utasítására kiépített védelmi vonalak legalább esélyt jelentettek a támadók ellen.

Noha két bekezdésen keresztül szinte csak tartalmi leírást adtam ajánlóként, nekem ez volt az érdekesebb része a filmnek, a lassan kiépülő nemzetközi és emberi kapcsolati háló, amiben visszaköszönt a Hotel Ruandában és a Senkiföldjében már feldolgozott ENSZ-bénázás (bár én kicsit "furcsálltam" és hiányoltam, hogy Kennedy-t még korabeli felvételeken is megidézik, a szovjeteket viszont egy fotó sem képviseli Hruscsovról). Ez alapozta meg igazán az érdeklődést az iránt, hogy ezek a szerencsétlenül megszívatott katonák hogyan és meddig álltak helyt egy kezdettől elég reménytelen helyzetben, és kb. ennek ideje jut jobban a jellemek bemutatására is (mondjuk sajnos éppen a többségben levő katonák azok, akik között talán ha nyolc-tíz jellegzetes figura akad, egyébként mind ugyanolyan kalandvágyó kölyök a vágóhídra vezényelve), a színészek is ebben a szakaszban tudnak jobban kiteljesedni, a már említett Strongon és Dornanen kívül megemlítve még Guilleaume Canet-t, aki a zsoldosok vezetőjét alakítja.

Onnantól, hogy minden szereplő bemutatásra került, vagyis kb. 35-40 perc után aztán megkezdődik a címbeli ostrom, aminek szintén vannak pozitív vonásai, erről viszont annyira nem is nagyon lehet írni, hiszen csak darálás van vagy egy órán keresztül. Viszont akadt azért gondom is egy-kettő. Jönnek a rohamozó golyófogók az AK-ikkal, és a lövészárkokban levő írek úgy kapkodják le őket, mintha ez valami videojáték lenne. Nekem ebben csak az a fura, hogy már csak a nagy számok törvénye miatt is, bármennyire nem tudnak lőni a csóringerek, ha elég sok golyót kilőnek, csak el kéne találniuk valamit, vagy főleg valakit, nem? Ugyanez a helyzet a zsoldosok rendelkezésére álló fegyverarzenállal, amivel egyre nagyobb tűzerőt képesek biztosítani, de sokszor olyan, mintha szándékosan csak az épületeket vagy az út porát lőnék, és ebből a szempontból tökmindegy, hogy a dzsipekre szerelt gépágyúkról, gránátvetőkről vagy egyebekről van szó. Ez nem von le semmit a veszélyből, amivel a katonák szembetalálták magukat, de még az ostrom képeinek meglepetéséből, izgalmából vagy látványosságából sem. Csak azt hiszem, a stáb egy kicsit túlszínezte azt, ami Jadotville-nél történt, még ha tudom is, mert olvastam, hogy a repülő éppen valós fenyegetés volt.

Kicsit túl hősies, kicsit túl csodaszámba menőek egyes jelenetei (például a helikopter lezuhanásánál egyszerűen nem lehet elhinni, hogy senki még csak meg sem sérült a szétrepülő törmeléktől), de a történelmi háttere, pár jobban bemutatott karaktere, és az "ostrom" képei, trükkjei (a felborított dzsip egészen zseniális) és feszültsége miatt mégis csak jó filmnek tartom... meg újabb érdekes adaléknak az ENSZ egész hátteréhez.

8/10
.

Niwrok írta:

The Siege of Jadotville


Úgy látszik, a háborús filmek vannak soron, vagy négyet néztem az utóbbi hetekben. Ez elé speciel úgy ültem le, hogy csak annyit tudtam róla, mint többségében ti, akik ezt olvassátok, azon kívül meg pár színész nevét, akik játszanak benne... ami még úgy is elég sovány, hogy Mark Strong, és a The Fall óta már Jamie Dornan is nekem elég jó ajánlólevél. Ehhez képest egy ritka összetett kis politikai helyzetbe csöppentem bele a film segítségével, aminek mind a korszaka, mind a helyszíne abszolút egyedi.

A film annak kéksapkás osztagnak a története, akik azt kapták parancsba, hogy egy fő szállítási útvonalon felügyeljék és akadályozzák a milíciák mozgását. Kicsit túl hősies, kicsit túl csodaszámba menőek egyes jelenetei (például a helikopter lezuhanásánál egyszerűen nem lehet elhinni, hogy senki még csak meg sem sérült a szétrepülő törmeléktől), de a történelmi háttere, pár jobban bemutatott karaktere, és az "ostrom" képei, trükkjei (a felborított dzsip egészen zseniális) és feszültsége miatt mégis csak jó filmnek tartom... meg újabb érdekes adaléknak az ENSZ egész hátteréhez.

8/10

Igen rákattantál(tunk) a Netflixre...

Köszi az ajánlást, ezt mindenképp megnézem. Bírom az ilyen mozikat.


.

R2-D2 írta:

The Siege of Jadotville

Igen rákattantál(tunk)  a Netflixre...
Köszi az ajánlást, ezt mindenképp megnézem. Bírom az ilyen mozikat.

Szerintem mondtam már, de ebben nálam jelentős szerepe van annak, hogy nagyjából egy éve, amikor februárban kijött a House of Cards új évada, akkor regisztráltam rá. Igazából ha havi két filmet megnézek rajta, már a pénzemnél vagyok, a sorozatokról nem is beszélve. A minőségről meg nem nagyon kell beszélni, azt látjuk, bár azért azt el kell mondjam, mostanában sokat hígult a cucc, sokkal nehezebb guberálni benne, mint az elején.

.

.
A fegyvertelen katona / Hacksaw Ridge



"Kérem, Uram! Hadd mentsek meg még egyet!"

Ezen az oldalon már többször volt téma a fanatizmus, a megszállott képviselete egy célnak vagy eszmének, és sokszor nem is túl pozitívan nyilatkoztunk erről. Mégis, ahogy a hőst és a tömeggyilkost csak a nézőpont választja el egymástól, felmerül a kérdés, nem ugyanígy válik-e el a kitartás, a meggyőződés, a megszállottság és a fanatizmus... amely kérdés nagyon is illik egy olyan embernek a történetéhez, aki úgy tudott háborús hős lenni, hogy ehhez nem kellett tömeggyilkossá válnia.

A film a II. világháború történetében szinte egyedülálló ember, Desmond Doss életét mutatja be, nem csak a háború közvetlen előzményeire és körülményeire kitérve, hanem Doss gyermekkorára is, aminek fontos szerepe lett az események alakulásában, a film szempontjából meg a karakterépítésben. A fiú apja ugyanis Nagy háborús veterán volt, akinek a példáján keresztül Desmond közvetlenül láthatta, hogy a csatatér még a túlélők életét is mennyire roncsolja, ő maga pedig megtapasztalhatta, hogy milyen törékeny az emberi élet, milyen könnyen okozható végzetes seb, akár csak hirtelen felindulásból, felelőtlenségből. Mindez és az erős vallásos neveltetés együtt vezetett arra az eredményre, amit a magyar cím már jó előre leleplez, azaz hogy Desmond, bár jelentkezett a hadseregbe, de lelkiismereti okokból megtagadta a fegyverviselést, felcserként, életeket mentve akarta szolgálni a hazáját, segíteni a társait.

De hosszú út vezetett még addig, hogy elszántságát bizonyítani is tudja, és hogy az angol címben levő okinawai sziklameredélyen rászolgáljon a tiszteletre, az elismerésre és a kitüntetésre... mert a társai, a parancsnokai és senki a hadseregből nagyon nem kért ebből a segítségből. A magánéleti és romantikus felvezetést követően a film egy jelentős részét teszi ki Desmond helytállása a kiképzőtáborban, ami részemről a film leggyengébb szakasza. Nem csak azért, mert szinte semmi pluszt nem ad a már ismert kiképzőtáboros sablonokhoz, ahova megérkezik a különc közlegény, és ahol van egy üvöltözős őrmester, van pár jellegzetes figura, akiket próbálnak kiemelni az egyenruhás emberi masszából, és a vezetők, akik hol félrenézéssel, hol direkt gáncsolással meg kollektív szívatásokkal próbálják eltántorítani a különcöt a szándékaitól, akár így, akár úgy. De mindez elég lassan is történik, többször teljesen el is távolodik a történetvezetés Desmondtól, és elidőzik egy poénosnak gondolt pucér férfiseggen, ami ilyen hosszan már nem igazán az, és a szereplőválogatás gyenge pontjai is megmutatkoztak. Mert már Andrew Garfield is bárgyúra tudta venni a figurát, amikor Desmond először néz rá ÚGY egy nőre, vagy ahogy lereagálja, ahogy próbálják ráerőszakolni az anyámasszony katonája szerepét, de akinek az egész lényétől idegen ez a film, az Vince Vaughn.

A hadbírósági jelenet az, ami visszavitte a filmet a téma által megkívánt mederbe, mert a végkimenetel ismeretében is érdekes... vagy talán éppen azért, hogy hogyan talál ez a srác magában elég erőt ahhoz, hogy ennyiféle kísértésnek és erőszaknak ellenálljon. Ahol már mindenkinek fontosabb Desmond megtörése -akár a saját érdekeire hivatkozva rábírni, hogy adja végre fel, vagy a bűnbeesés lehetőségével is fenyegetve-, mint hogy egy puskával lássák masírozni. De Desmond és az osztaga végül eljutnak a Hacksaw Ridge-re (van egy keret a filmben, ami ezt előre elárulja, nem spoiler), ami egy bunkerekkel és a sziklába fúrt utakkal gazdagon díszített, szétágyúzott mészárszék, ahol ha sikerül is az amerikaiaknak egy pár méteres sávon előretörni a majd ötven méter magas sziklapárkányon, amire csak egy szélesebb kötélhágcsó jelenti a biztonságos fel- és leutat, azt pár napon belül visszafoglalják a japánok. Még talán az elhaladó teherautó-konvoj vagy a frissen érkezők mellé beosztott túlélők elcsigázottsága sem készítheti fel őket és a nézőt arra, ami odafent van. Mel Gibson ugyanis a legintenzívebb háborús díszletet teremtette meg a Ryan közlegény és az Az őrület határán óta, némely dolgokban még túl is szárnyalva azt. Mert én például a John Rambo óta nem láttam ilyen hentesmunkát, csak éppen ez nem percekig tart, hanem vagy egy órán át lövi keresztül a testeket a géppuska, robbantja cafatokra a katonákat a gránát, vagy sikítanak fájdalmukban, ahogy a lángszóró tüze leégeti róluk a bőrt. Érdekes, hogy pont a The Siege of Jadotville után jutottam el erre a filmre, ugyanis bár háborús film mindkettő, hangulatukban teljesen mások; annak néha videojátékos hangulata helyett ez szinte egy pillanatra sem ereszt... és ebben a pokolban ott cikázik Desmond, osztva a morfiumot és a kötszert.

Az addigi elemek sok mindent pakoltak bele az ítélkezés képzeletbeli serpenyőjébe, hogy a néző maga több szempontból is láthassa Desmondot, mert lehet elismerésre méltó, amiért megharcol; a motivációi is tisztán kirajzolódnak, de nem elhanyagolhatóak annak a kockázatai sem, ha valaki a harctéren egy pisztolyt vagy szuronyt sem tud rántani a rájuk rohamozó ellenségre, ezzel életeket sodorva veszélybe, köztük a sajátját. Lehetett bármilyen intenzív is a harc, ahol a fegyverropogáson és a robbanásokon csak néha szűrődik át a sebesültek kiáltása, a film tükrében mégis csak olyan volt, mint egy újabb próbatétel Desmond előtt. Többen beszélnek is az előzetes ítéleteikről, mert itt már le kell tenni a voksot, hogy ki minek látja Desmondot: ki az, aki beállna az "Add már fel!" kórusba, bármilyen okból, vagy mellé állna, és bátorítaná. Hogy Desmond tényleg hős-e, életek tucatjainak megmentője egy olyan helyzetben, amikor mindenki más a saját irhájának védésével volt elfoglalva, vagy minden hősiessége és kitartása ellenére csak egy felelőtlen hazardőr, és csak hihetetlen adag szerencse mentette meg őt és a társait attól, hogy mind ott hagyják a fogukat, vagy egy szánalmas bolond, akit a hadsereg közelébe sem lett volna szabad engedni, mert túl komolyan vette, amikor a képzeletbeli barátja azt mondta neki, hogy "Ne ölj!", vagy egy gyáva alak, aki gyáva volt ölni még a legválságosabb helyzetekben is, vagy akár egy fogalmatlan hazaáruló, akinek csak az életmentés volt a fontos, és elvakultságában azt sem nézte, hogy kinek segít... vagy egy erkölcsös, vallásos ember, aki a hibáiért és a bűneiért vezekelt, és tette a dolgát, ahogy a hitéből telt. Mert túl talán még a háborús jeleneteknél is érdekesebb volt a filozofálás arról, hogy a meglevő keretek között ki hogyan tud részt venni a számára fontos dolgok megvédésében, ha hagyják, még ha ez erőfeszítést is kíván. Bennem a dolog mindenesetre a köteles jelenetnél dőlt el végleg, a sebesültek lejuttatásánál, a "szenvedélybetegek" könyörgésénél. Az azé az emberé, aki nem tudja elviselni a terhet, hogy ha esetleg meg tudna menteni még egy embert, akkor ne próbálja meg. Az a kitartás belőlem már csak elismerést tudott kiváltani.

Mel Gibson ezzel a filmmel mintha esszenciáját kívánta volna adni a rendezői pályafutásának, mert éppúgy benne van az eszme, a hit melletti kitartás a végsőkig, mint az A rettenthetetlenben, a jézusi tanítások miatti meghurcolás a Passióból, és az Apocalypto nyers brutalitása. A rengeteg egyszerűsítés és rövidítés ellenére is (Doss azért jóval több bevetésen, több helyszínen vett részt a háborúban, mint ami a filmből látszik) egy remek háborús drámával körített portréja egy olyan embernek, aki tényleg mindenkivel szembe ment az autópályán.


8,5/10
.

Niwrok írta:

A fegyvertelen katona / Hacksaw Ridge

Mel Gibson ezzel a filmmel mintha esszenciáját kívánta volna adni a rendezői pályafutásának, mert éppúgy benne van az eszme, a hit melletti kitartás a végsőkig, mint az A rettenthetetlenben, a jézusi tanítások miatti meghurcolás a Passióból, és az Apocalypto nyers brutalitása. A rengeteg egyszerűsítés és rövidítés ellenére is (Doss azért jóval több bevetésen, több helyszínen vett részt a háborúban, mint ami a filmből látszik) egy remek háborús drámával körített portréja egy olyan embernek, aki tényleg mindenkivel szembe ment az autópályán.


8,5/10

De jó! Ezt mindenképp meglesem, bár még nem tudom, hol és mikor. Ha nem hozzák el a CC-be, nehéz lesz, mert én az art mozi kamaratermében kizárt dolog, hogy végigülök két órát...

Niwrok írta:

... és ebben a pokolban ott cikázik Desmond, osztva a morfiumot és a kötszert.

Hol is láttam ilyet??? ...

Ja, megvan! A The Free State of Jonesban...


.