Niwrok írásai 2.0

.
Éjszakai ragadozók / Nocturnal Animals



Sokszor tűnhet úgy, hogy mást sem csinálok, mint filmeket hasonlítok össze más filmekkel, miközben önmagában arról a filmről keveset írok, de azt hiszem, ez "szakmai ártalom". Túl sok filmet láttam ahhoz, hogy a korábbi élmények ne befolyásolják azt, amit éppen látok, hol egy kritikusabb hozzáállást eredményezve, hol éppen segítve a megértés, a feldolgozás folyamatát. Küzdhetnék ez ellen, hogy objektívebb legyek, de mert érzelmi szinten amúgy is hatással van a látottakra az, aki vagyok, így akkor már tulajdonképpen mindegy is, nem ? Ráadásul amiket írok, szándékaim szerint amúgy is inkább élménybeszámolók, még ha az analitikus gondolkodásom miatt szeretem is kiemelni, hogy miért éreztem jól vagy rosszul magam egy film közben.

A Nocturnal Animals ennek tipikus példája. Önmagában az első három percben, a főcímtől bőven elmehetett volna a kedvem, hogy már megint valami szürreálisan elcseszettre pazarlom a figyelmem; a flitterek, a szikrák és a háj efféle tobzódása ugyanis sok jóval nem kecsegtetett, ahogy utána a letisztult formák és színek díszleteiben felsejlő, szenvedélytelen emberi kapcsolatok sem. Mégis maradtam, és megérte, mert az emlékek hatására elkezdett kibomlani a film, amire menedzser körökben trendi módon azt is mondhatnám, hogy a "3L" jegyében telt el nálam.

A film szerkezete a Lopott szavakat, egy szerintem méltatlanul elfeledett filmet idézte, amiben egy író felolvasást tart az új könyvéből, ami egy íróról szól, aki ellopta egy másik író könyvét, amiben a főszereplő élete tragédiáját öntötte írásba... de alternatív hivatkozásként tudom mondani a The Philosophers című filmet, ami szintén ok nélkül nem kapott nagyobb nyilvánosságot . A lényeg a rétegekben van, amik kölcsönösen kapcsolódnak egymáshoz, de igazából egymásra is épülnek, és bár a néző kiválaszthatja azt, amelyik jobban leköti vagy érdekli, a film egésze szempontjából éppen az a fontos, hogy mi is az ok-okozat azok között. Ebben a filmben a cselekmény fő mozgatórugója a Lopott szavakhoz hasonlóan egy könyv, amit a házasságából, a szakmai sikereiből és egyáltalán az életéből egyre jobban kiábránduló Susan kap a volt férjétől, Edwardtól, akit évek óta nem is látott. A mellékelt levél szerint ebben a regényben benne van Susan életének, azon belül is a házasságuk lenyomata, és Edward szeretné, ha Susan lenne az első, aki elolvassa, mielőtt megjelenik. Ahogy a nő olvasni kezdi, azonnal magával ragadja annak feszültsége, ereje, és nem csak a szintén Nocturnal Animal címmel megírt regény, hanem a Edwarddal való kapcsolatának fő állomásai is megelevenednek számára.

A könyvbeli történet kapcsán bennem felmerülő Lavinára talán még azok sem emlékeznek, akik írtak róla, pedig az alaphelyzetben ott is volt egy érdekes dilemma arról, hogy egy férfinak vészhelyzetben mik a kötelességei, hogy bizonyos helyzeteket ki hogyan reagál le, és ezt hogyan ítéli meg később a szűkebb és a tágabb környezete. Az Edward által írt könyv főszereplője Tony, aki egy feszültségtől izzó helyzetben (baromi erős húsz percnek néz elébe az, aki rászánja az időt a filmre!) olyan döntést hoz, ami később a szégyen, az önvád és a bűntudat kifogyhatatlan tárháza lesz, és a film harmadában ennek következményei láthatóak. Nem elég, hogy ezzel kap legalább két új jelentésréteget a film címe, az is érdekes, hogyan hatnak az olvasottak Susanra, akin látszik, hogy kétségbeesetten igyekszik érezni BÁRMIT. Szintén erre a filmre emlékeztetett a Nocturnal Animals a külsőségeiben, a látványvilágában, és éppúgy a tempójában, kimértségében is, ahogy néhány jelenet csak szimbolikusan kapcsolódik a cselekményhez. Például azzal, hogy a párhuzamos jelenetek sosem engedik elfelejteni a nézőnek (bármilyen izgalmas is Tony története a többi szálhoz képest), hogy mit is "olvasunk", és milyen célból, ahogy az is elgondolkodtató, hogy Tony feleségét miért az az Isla Fisher alakítja, akit az első pár alkalommal simán összekevertem Amy Adamsszel.

Susan és Edward szerelmének, házasságának és annak lezárásának története pedig az idei nagy Oscar-várományost, a La La Landet kombinálta mindehhez hozzá. Persze nem a musical-betétekre és a filmes utalásokra gondolok, hanem arra, ami ott is rányomta a bélyegét Mia és Sebastian kapcsolatára - az elveik, az értékrendjük és a személyiségük különbözőségeire. Hogy mi is az, amit a két ember el akar érni egy kapcsolaton belül, és azok mennyire egyeztethetők össze. Hogy mikor van, hogy a konfliktusok ellenére is érdemes tenni kompromisszumokkal azért, hogy a pár együtt maradjon, és kinek honnantól, minek kapcsán jön elő az érzés, hogy már csak a kapcsolaton kívül tudja elképzelni a jövőjét. Csak szemelvényeket látunk belőle, de még így is érződik, Susannak mennyit kellett küzdenie leginkább a családjával, az anyjával ahhoz, hogy egyáltalán együtt lehessenek Edwarddal, és hogy ennek a kapcsolatnak milyen csúfos módon kellett véget érnie ahhoz, hogy az a jelenben látottakat eredményezze.

A filmet a fentiek összefoglalásaként így az emelte ki a többi hasonló közül -amellett, hogy a film-a-filmben történet milyen kiváló hangulatot teremtett-, hogy nekem inkább érdekes, mint zavaró volt az végigkövetni és találgatni, hogy a film rétegei hogyan kapcsolódnak egymáshoz, amivel mindhárom rétegnek értelme és helye lesz a sztoriban. Hogy ennek lehetőségét hosszú távra biztosítsa az író/rendező Tom Ford, így nyitva hagyta a kérdéseket, a néző pedig éppúgy magára marad azokkal, mint Susan.


8,5/10
.

Niwrok írta:

Éjszakai ragadozók / Nocturnal Animals

A filmet a fentiek összefoglalásaként így az emelte ki a többi hasonló közül -amellett, hogy a film-a-filmben történet milyen kiváló hangulatot teremtett-, hogy nekem inkább érdekes, mint zavaró volt az végigkövetni és találgatni, hogy a film rétegei hogyan kapcsolódnak egymáshoz, amivel mindhárom rétegnek értelme és helye lesz a sztoriban. Hogy ennek lehetőségét hosszú távra biztosítsa az író/rendező Tom Ford, így nyitva hagyta a kérdéseket, a néző pedig éppúgy magára marad azokkal, mint Susan.


8,5/10

Köszi, ezt jegyzem. Megy a cetlire!

De nem várok vele éveket, hamarosan jövök...


.

.
Gotham S2



Ugyan eléggé lepontoztam a Batman-előzménysorozat első évadát, de ez igazából egyetlen fatális hibára volt visszavezethető (a Babakészítős kreténségre), a többi baklövés csak ennek következménye volt. Ezért bármennyire is utálkoztam a befejezésen, az évad túlnyomó része és a sorozat hangulata a Sötét Lovag iránti évtizedes érdeklődésemmel keverve az első felháborodás után nem hagyott kétséget, hogy látni fogom a folytatást.

Gotham alvilágának kedélyei Falcone "nyugdíjazásával" és Fish Mooney "eltűnésével" lenyugodni látszanak, Pingvin pedig egyedüli vezetőként sokkal inkább a békés üzletmenetre helyezi a hangsúlyt, mint a túlzott erőszak általi megfélemlítésre. Hamarosan azonban új játékos lép a pályára, aki még az eddigieknél is kevesebb gátlással próbálja minél előbb uralma alá hajtani Gotham összes hatalmi és gazdasági ágát. Nem pusztán arra képes, hogy zsarolással rávegye Pingvint, hogy a csicskája legyen, vagy hogy szép lassan kiiktassa a politikai ellenlábasait, de ha kell, akár egy rakás Arkhamból szalajtott őrültet is hajlandó a városra szabadítani (köztük a zakkant Barbarával, Gordon korábbi csajával), így intézve például közvetlen támadást a GCPD ellen. Theo Galavan indokai pedig elég mélyen gyökereznek Gotham történelmében, és a céljai elég messze vezetnek a város hierarchiájában ahhoz, hogy a rendőrség új vezetésének minden erejére szükség legyen, ha eredményesen akarják vele felvenni a harcot.

Egészen érdekes, és nagyon szimpatikus volt a váltás, miután a Gotham lefutotta a magától értetődő kötelező köröket az előző évad fináléjával összefüggésben (például hogy Jim Gordon nem maradhatott lefokozva, utcai járőrként, vagy hogy Bruce úrfi mit is talált a titkos ajtó mögött... nem meglepő módon semmi olyat, ami kiderülne az évadzáróig). A korábbi események kapcsán dicsértem, hogy milyen jól megragadta a stáb a gengszterfilmes hangulatot, aminek fontos szerepe van Bruce Wayne Batmanné válásában, de Gotham mégiscsak a "wannabe-jelmezes szuperhősök és a maszkos szupergonosz pszichopaták melegágya", amire már voltak korábban is utalások, de legutóbb testet talán csak a Madárijesztő előzménysztorijában öltött. Persze, hiszen sem Cat, sem Ivy, sem Bruce vagy a többiek nincsenek még abban a korban, hogy beteljesítsék későbbi sorsukat, Nygma pedig még túl normális a mindig rejtvényekben beszélő Rébuszhoz, így másoknak kell lefektetni ezeket az alapokat... akik jöttek is sorban, ezzel adva meg az igazi Batmanes, "Animated Series"-es hangulatot a sorozatnak. Kezdték rögtön Jerome visszahozásával, akinek a viselkedésében és a szociopata hisztériájában sokan Jokert látták testet ölteni, talán egy új eredettörténet keretében, de a srác (Cameron Monaghan alakításában) önmagában is remek figura volt. Miután kikerült a képből, átszakadt a gát, és egyre többen húzták fel az álcát, elsőként például egy újraértelmezett Firefly (egy teljes testes hőálló ruhában pusztító piromániás), tiszteletét teszi a pszichológus-agymanipuláló Hugo Strange az Arkham igazgatójaként, de idővel Mr. Freeze is felbukkan, akit már a szimpla mozinézők is ismerhetnek. Szerencsére azonban Gotham sokkal tágabb lehetőségekkel rendelkezik, mint amiket a korábbi filmek megengedtek neki. Családi viszályok a város alapításától eredeztetve, titkos szekták, középkori lovagrendek máig fennmaradt emlékei, a John Wicket idéző bérgyilkos társaságok, és így tovább; a Sötét Lovag világát már eddig is sokan bővítgették, és még mindig van benne hely. Amit meg már tényleg csak felsőfokkal tudok kifejezni, az az, ahogy a Batman-univerzum olyan, kissé debil vonásaira is próbáltak elfogadható magyarázatot kreálni, hogy miért tengnek túl a Batman-ellenfelek között az Alice Csodaországban szereplői.

Ugyanez igaz a külsőségekre. Gotham látképét, stílusát már sok látványtervező álmodta újra, a realistától a szürreálisan gótikusig, és azt már legutóbb is méltattam, hogy konkrétan a Gotham képi világa mennyire bejött. Most is csak dicsérni tudom, ahogy New Yorkból némi CGI-vel egy sokkal zsúfoltabb, ettől egyszerre nyomasztóbb és misztikusabb, a neonoktól, utcai lámpáktól pedig színesebb várost csináltak. Azt is, ahogy a belső terekben a bevilágításokkal karakteresebbé teszik a szobroktól és kellékektől amúgy is részletgazdag díszleteket, amik között még mindig a gyárépület-katedrális keverék GCPD volt a kedvenc, de sokat dobnak mindezen az olyan elemek is, mint a Nygma ablakán beszűrődő zöld neonfény. Ami még feltűnt, hogy a Gotham egy fokkal véresebbre és erőszakosabbra sikerült, mint az átlag, csonkolás éppúgy akad benne, mint emberáldozat, ezeket meg jól ellensúlyozzák a kicsit komikusnak ható, bénácska trükkök (a "tűz" (robbanások) és a "víz" (fagyasztások) is elég ügyetlenre sikerültek), de az olyan jópofaságok is, mint hogy az egyik bandában nem "Marco... Polo!"-t játszanak, hanem "Solomon... Grundy!"-t (Solomon Grundy a DC-univerzum elpusztíthatatlan zombija, akit akár meg is ölhetnek, mindig visszatér, erősebben, más személyiséggel és képességekkel).

A Gotham azon kevés sorozatok egyike volt mostanában, ami "nézette magát", ahol egy részt sem azért néztem meg, hogy "túl legyek rajta". Eddig is tetszett ez a kicsit drámai, kicsit ripacs, kicsit őrült, nosztalgikus világ, de most nagyrészt kihagyták belőle az unalmas, irritáló és/vagy felesleges hülyeségeket, ezzel lehetővé tették, hogy szimplán csak nagyon jól szórakozzak rajta. Jól kell egyensúlyozni ezzel, hogy ne legyen gagyi és idétlen, és ebben az évadban majdnem mindig sikerült. Remélem, ez így is marad.


8,5/10
.

Niwrok írta:

Gotham S2

A Gotham azon kevés sorozatok egyike volt mostanában, ami "nézette magát", ahol egy részt sem azért néztem meg, hogy "túl legyek rajta". Eddig is tetszett ez a kicsit drámai, kicsit ripacs, kicsit őrült, nosztalgikus világ, de most nagyrészt kihagyták belőle az unalmas, irritáló és/vagy felesleges hülyeségeket, ezzel lehetővé tették, hogy szimplán csak nagyon jól szórakozzak rajta. Jól kell egyensúlyozni ezzel, hogy ne legyen gagyi és idétlen, és ebben az évadban majdnem mindig sikerült. Remélem, ez így is marad.


8,5/10

Ehhez nem értek, de jó volt olvasni, köszi!



.

Niwrok írta:

.
Éjszakai ragadozók / Nocturnal Animals

A kevés tavalyi filmek egyike, ami nem okozott csalódást. Kissé nehézkesen bontakozott ki,  a főcím   , a család elrablásának jelenete pedig szándékosan ugyan, de rendesen el lett nyújtva, ami viszont utána következett az telibe talált.
.

Remo írta:

Niwrok írta:

.
Éjszakai ragadozók / Nocturnal Animals

A kevés tavalyi filmek egyike, ami nem okozott csalódást. Kissé nehézkesen bontakozott ki,  a főcím   , a család elrablásának jelenete pedig szándékosan ugyan, de rendesen el lett nyújtva, ami viszont utána következett az telibe talált.

Nem volt könnyű , de én még a főcímnek is megtaláltam a helyét Susan lelkivilágában, főleg abban, ahogy még ő is leszólta a saját kiállítását.

.

.
Kubo és a varázshúrok / Kubo and the Two Strings



"Aki pislogni akar, most tegye meg!"

Jó ez az év végi "pótlós" időszak, hogy az év közben kihagyott/elsodródott filmeket újra látókörbe hozza, a Kubo ugyanis sokáig az első helyen volt ezen a listán. De már eleve ahhoz, hogy pont ez az animációs film látókörbe kerüljön -mert sem a plakátja, és a harcias-kísérteties nővéreken kívül az előzetese sem fogott meg annyira-, kellett egy lökés, amit ezúttal éppen Szirmai Gergőtől kaptam meg. Tudom, sokan nem szeretik a véleményét és a stílusát, de amilyen pozitívan nyilatkozott erről a filmről, amilyen dolgokat "belelátott", az kíváncsibbá tett, mint előtte bármi a Kuboval kapcsolatban.

A tíz év körüli, félárva kisfiú Kubo egy tengerparti sziklán él a beteg (szenilis) anyjával, visszavonultan a világtól, valahol Japánban. Kubo számára az emberekkel való kapcsolatot mindössze egy közeli falu lakói jelentik, hozzájuk jár le élelemért, amit a mutatványaival összekoldult pénzből vesz meg, ezzel ellátva mindkettőjüket. A fiú ugyanis valamennyit konyít a varázsláshoz, és a kalandos történeteit, amiket hősökről és szörnyetegekről szokott mesélni az emberek szórakoztatására, látványos illúziókkal tudja kísérni, a falusiak pedig, akik talán sokadszor hallják és látják ezeket a történeteket, még mindig elképedve állnak, várva a folytatást, dobálva az érméket. A meséket Kubo az anyjától hallott, töredékes emlékfoszlányokból rakja össze, amik Kubo és a családjának baljós történetéről szólnak, amiről a fiú ugyan keveset tud, de az intelmeket, amik ebből erednek, és amiket az anyja minden lefekvés előtt elmond neki, azokat nagyon is... és a nyomát is viseli örök emlékeztetőként, a félig elvett szeme világát. De amikor egy nap a falu ünnepi forgataga, és a lehetőség, hogy valahogy kapcsolatba léphet a túlvilágon levő apjával, annyira elvonja Kubo figyelmét, hogy megszegi az anyai tanítást, a múlt árnyai azonnal lecsapnak rá. A fiúnak ezután nincs más választása, mint hogy beteljesítse az apja kudarcba fulladt küldetését, és megtalálja egy ősi fegyverzet darabjait, hogy azokat viselve szálljon szembe a történetekből már jól ismert Holdkirállyal... a saját nagyapjával.

Amikor a mozi előzetesét láttam, azt hittem, hogy sima számítógépes animáció, aminek szintén szép volt a látvány, de azért kicsit egyszerű és üres is, hatalmas terekkel, kevés szereplővel. Csak utólag olvastam, hogy egy fenét, a Coraline-hez és a Paranormanhez (meg egyébként a Doboztrollokhoz ... ) hasonlóan inkább a stop-motion animáció adja a gerincét; gyakorlatilag az azokon a filmeken dolgozó animátorok érezték úgy, hogy egy saját filmmel is a közönség elé lépnek. A szakmai háttér pedig látszik is a kész művön, mert önmagában ahogy Kubo elmeséli a történetet (a történetét...) a falusiaknak, és ahogy mindezt a kis origami figurákkal megjelenítette, az hihetetlenül szép. Utána is akad jó pár ilyen, például a hajó "megépítése", az álomjelenet vagy a "boss-fightok", de nekem az maradt a kedvencem. Ettől ugyan egy kicsit darabos-remegős a mozgás, különösen ami a szájak és az apróbb kellékek mozgását/mozgatását illeti, de nekem bejött az egyedisége és a hangulata, valahogy emögött jobban látszik a munka, mint ha csak CGI lenne.

De persze a puszta látvány is lehetne kevés, ha amit bemutat, az sovány. Ugyan a történet a varázstárgyak utáni küldetésről elférne egy szalvétán (meg kell szerezni egy kardot, egy páncélt és egy sisakot, mindegyikért megharcolva egy-egy ellenféllel), de amilyen karaktereket sikerült erre ráfűzni, az bőven kárpótolt ezért a szűkösségért. Amilyen szimbólumokkal sikerült ezt köríteni (pl.: hogy mi is pontosan az a "két húr", amit az eredeti cím is említ), amilyen összetettségben sikerült bemutatnia a Kubo-család viszonyait, és amiket azok kifejezhetnek a hagyományok szerepéről és beépítéséről az új generációk életébe is (mondjuk ezért tényleg érdemes megnézni ezt a Szirmai-videót, a lényeg valahol 3:20 környékén kezdődik). Amit Kubo bemutat ebben a másfél órában, az egy igazi felnövéstörténet, az idős szülők ápolásának felelősségétől kezdve a gyász és a bizonytalanság feldolgozásának terhén át általánosságban az "ősök", a tekintélyelvű vezetők hatalmának megkérdőjelezéséig, ahogy az egy kamasznál lenni is szokott. Mindehhez Kubo kap két elég furcsa kísérőt-segítőt, egy életre kelt majomszobrocskát, és egy bogártestben élő, amnéziás harcost, és amilyen érzelmekkel és érzékenységgel megjelenik a hármójuk közötti kapcsolat, talán az adta nekem a legtöbbet a film értékéhez.

Úgy látszik, az évekkel ezelőtt bevezetett LopottIdő-Díj mellé (amit ugye a leginkább csalódást keltő sci-fi filmnek szoktam kiosztani, ha akad olyan) időszerű lenne valamiféle StrangeMagic-Díjat is alapítani. Mindezt azoknak az animációs filmeknek, amik elsőre talán nem ragadják meg a figyelmem, akár a moziban is kihagyom őket emiatt, vagy éppen a hírverés és a mozis bemutató hiánya miatt csak jóval a bemutatásuk után jutnak el hozzám, aztán meg hihetetlenül "elvarázsolnak". Szerencsére minden évre akad ilyen, a névadó Strange Magic (még egyszer kösz érte !), a The Book of Life, a Paddington és a Nyári háborúk után erre a listára iratkozott most fel a Kubo. Nem csak azért, mert az animációja lenyűgöző, hanem mert jószándékkal és szeretettel tanító mese (a családi kötelékekről és a kamaszodásról), amiből olyan kevés akad...


8,5/10
.

Niwrok írta:

.
Kubo és a varázshúrok / Kubo and the Two Strings

Úgy látszik, az évekkel ezelőtt bevezetett LopottIdő-Díj mellé (amit ugye a leginkább csalódást keltő sci-fi filmnek szoktam kiosztani, ha akad olyan) időszerű lenne valamiféle  StrangeMagic-Díjat is alapítani. Mindezt azoknak az animációs filmeknek, amik elsőre talán nem ragadják meg a figyelmem, akár a moziban is kihagyom őket emiatt, vagy éppen a hírverés és a mozis bemutató hiánya miatt csak jóval a bemutatásuk után jutnak el hozzám, aztán meg hihetetlenül "elvarázsolnak". Szerencsére minden évre akad ilyen, a névadó Strange Magic (még egyszer kösz érte   !), a The Book of Life, a Paddington és a Nyári háborúk után erre a listára iratkozott most fel a Kubo. Nem csak azért, mert az animációja lenyűgöző, hanem mert jószándékkal és szeretettel tanító mese (a családi kötelékekről és a kamaszodásról), amiből olyan kevés akad...


8,5/10
.

Tessék kiszínezni a TOP 10-ben!

R2-D2 írta:

Niwrok írta:

Kubo és a varázshúrok / Kubo and the Two Strings

8,5/10

Tessék kiszínezni a TOP 10-ben!

Hiába, ha egyszer az nem is a végleges lista .
.

Niwrok írta:

Hiába, ha egyszer az nem is a végleges lista   .
.

A linkelés szempontjából az lényegtelen. Vagy írd át a listát!

Niwrok írta:

.
Kubo és a varázshúrok / Kubo and the Two Strings


"Aki pislogni akar, most tegye meg!"

A tíz év körüli, félárva kisfiú Kubo egy tengerparti sziklán él a beteg (szenilis) anyjával, visszavonultan a világtól, valahol Japánban. Kubo számára az emberekkel való kapcsolatot mindössze egy közeli falu lakói jelentik, hozzájuk jár le élelemért, amit a mutatványaival összekoldult pénzből vesz meg, ezzel ellátva mindkettőjüket. A fiú ugyanis valamennyit konyít a varázsláshoz, és a kalandos történeteit, amiket hősökről és szörnyetegekről szokott mesélni az emberek szórakoztatására, látványos illúziókkal tudja kísérni, a falusiak pedig, akik talán sokadszor hallják és látják ezeket a történeteket, még mindig elképedve állnak, várva a folytatást, dobálva az érméket. A meséket Kubo az anyjától hallott, töredékes emlékfoszlányokból rakja össze, amik Kubo és a családjának baljós történetéről szólnak, amiről a fiú ugyan keveset tud, de az intelmeket, amik ebből erednek, és amiket az anyja minden lefekvés előtt elmond neki, azokat nagyon is... és a nyomát is viseli örök emlékeztetőként, a félig elvett szeme világát. De amikor egy nap a falu ünnepi forgataga, és a lehetőség, hogy valahogy kapcsolatba léphet a túlvilágon levő apjával, annyira elvonja Kubo figyelmét, hogy megszegi az anyai tanítást, a múlt árnyai azonnal lecsapnak rá. A fiúnak ezután nincs más választása, mint hogy beteljesítse az apja kudarcba fulladt küldetését, és megtalálja egy ősi fegyverzet darabjait, hogy azokat viselve szálljon szembe a történetekből már jól ismert Holdkirállyal... a saját nagyapjával.

8,5/10
.

No. Gyors voltam???

Ennyire ugyan nem tetszett, mint neked, de egy teljesen korrekt kis mese - az Oscar díjas Zootropolissal összevetve viszont azt szórakoztatóbbnak tartom.

Nem volt rosz ez sem, tényleg egy jó kis felnövéstörténet (na meg valamiért megint a gyász... ez mostanában kísért ), a problémáim inkább a sztori egy-egy elemével voltak. Anyun még csak továbbléptem, de apu már kínos volt fordulatnak... a végén, a Holdnagypapánál meg azon gondolkodtam, hogy az animált figura kire hasonlít jobban, Tarkinra, vagy Palpatinere... De egyértelmű, hogy Palpatine, Kubo meg Luke és ő sem állt át a Sötét Oladalra.

Nekem legalábbis tök ez jött le abból a jelenetből...

De köszi, hogy írtál róla, nem bántam meg, hogy megnéztem.

Niwrok írta:

Csak utólag olvastam, hogy egy fenét, a Coraline-hez és a Paranormanhez (meg egyébként a Doboztrollokhoz   ... ) hasonlóan inkább a stop-motion animáció adja a gerincét; gyakorlatilag az azokon a filmeken dolgozó animátorok érezték úgy, hogy egy saját filmmel is a közönség elé lépnek.

Neked ez a Doboztrollok nagyon tetszik....




.

R2-D2 írta:

Niwrok írta:

.
Kubo és a varázshúrok / Kubo and the Two Strings

8,5/10

No. Gyors voltam???

Ennyire ugyan nem tetszett, mint neked, de egy teljesen korrekt kis mese - az Oscar díjas Zootropolissal összevetve viszont azt szórakoztatóbbnak tartom.

Niwrok írta:

Csak utólag olvastam, hogy egy fenét, a Coraline-hez és a Paranormanhez (meg egyébként a Doboztrollokhoz   ... ) hasonlóan inkább a stop-motion animáció adja a gerincét; gyakorlatilag az azokon a filmeken dolgozó animátorok érezték úgy, hogy egy saját filmmel is a közönség elé lépnek.

  Neked ez a Doboztrollok nagyon tetszik....    

Igen, mert még mindig az van a fejemben, hogy azok alapján, amiket felsoroltál meg meséltél, a Doboztrollok a sajtfüggő Domestos-bacikkal egy meg nem értett dadaista mestermű, csak sajnos én nem értek az efféle művészethez .

Az meg hogy a Zootropolis szórakoztatóbb, az nem kérdés nekem sem, de nem is mindig csak a szórakozásért nézünk filmeket . Illetve de, a falusiaknak tartott előadást, azt igen .

A Szirmai-video jelölt részét is megnézted hozzá ?
.

.
John Wick: 2. felvonás/ John Wick: Chapter 2



Miután a hírhedt elit bérgyilkos John Wick hullahegyeket hátrahagyva megbosszulta imádott feleségének meggyalázott emlékét, és miután egy látványos bevezető keretében a kocsiját is visszaszerezte (már azt, ami marad belőle a visszalopás végére), újra megpróbálkozik azzal az egy dologgal, amiben kudarcot vallott: a visszavonulással. Azonban még szó szerint a beton sem köt meg az utazóládáján, amikor is egy régi üzletfele keresi fel azzal, hogy visszakérje azt a szívességet, amivel annak idején John a lekötelezettjévé vált. A megbízás egyszerre rúgná fel a kartellbe tömörült alvilági szervezetek darázsfészkét, szolgálna újabb személyes bosszúk alapjául, vezetve véres leszámolásokhoz, és ami John számára a legnehezebb, a célpont egy közeli ismerőse, így elsőre nem vállalja a munkát. Miután többen is egyértelművé teszik számára, hogy ez egy visszautasíthatatlan "ajánlat", ami csak egy halál által válik teljesítetté (ami lehet a megnevezett személyé, vagy az övé), John kénytelen újra felvenni a zakóját, beszerezni a szükséges kiegészítőket, és felkészülni az újabb vérfürdőre.

Ezen a ponton következik az a történetben, ami már eredetileg is kedvenccé tette a szériát: a szigorú szabályok szerint működő bérgyilkos-hálózat, és annak megtestesülése a Continental-szállodaláncban (igen, mint kiderül, a világ több nagyvárosában is van belőle, így például Rómában is). Ahogy ezzel a James Bondokat (de egyébként olvastam ezt a Kingsmanhez is hasonlítani) is túlszárnyaló hűvös eleganciába és luxusba csomagolták a legfeljebb a szamurájokéhoz mérhető becsületkódex szerinti életet és működést, ahol a szervezet és annak jelképei iránti tisztelet mindennek felett áll, és azok megsértésének szégyenét csak vérrel lehet lemosni, annak továbbra is remek hangulata van. Ez az a klub, ahol az úri szabó készségesen méretre és alkalomra szabja a golyóálló zakót, ahol a sommelier nem csak bort segít választani, hanem fegyvert is, ahol az igazgató a puszta tekintélyével képes véget vetni bármilyen "munkának", és ahol egy érme szinte bármilyen ajtót képes megnyitni vagy bárhonnan elérhetővé teszi a tagság számára a szolgáltatásokat. A 2. fejezet sokat bővít ezen a világon, sok új részlet derül ki, és azzal, hogy ugye kilépünk New Yorkból, tényleg nemzetközivé lesz a Continental. Mondjuk amikor a "könyvelés" úgy nézett ki, mintha bérgyilkosék megragadtak volna a 70-es évek végén, írógépekkel meg monokróm-zöld monitorokkal, azt már egy kicsit soknak éreztem a színpadiasságból és az anakronizmusból, de így is még mindig ez volt a legjobb eleme a filmnek.

A többi sajnos már nem volt mindig ilyen rózsás. Már az elején, miután vége volt a taxiállomásos lövöldének, és a következő akcióra vagy fél órát kellett várni, közte meg legtöbbször csak azt mutatta a kamera, hogy John Wick sétál egyik helyről a másikra, kezdtem azt érezni, hogy el van nyújtva a film, de amikor a végén a finálé tíz perce után a teljes játékidő közel volt a két órához (míg az előző rész nagyjából megállt 100 percnél), meg is bizonyosodtam erről. Biztosan megvolt a kellő "bodycount" és fejlövés, de az első rész éppen attól volt különleges, hogy legfeljebb öt-tíz perces, pihentető megszakítások voltak az egyébként folyamatos akciók közepette, és ez a pörgés nekem nagyon bejött, míg itt éppen fordítva éreztem. A másik, hogy tudom, hogy amiért a legtöbben köpték a John Wicket (itt is), azok a "hülye" motivációi voltak, hogy mekkora marhaság már egy kutyáért meg egy kocsiért tömegmészárolni, de a kutya mögött meghúzódó érzelmi töltet, és az, ahogy külön megmutatták, az autó sem önmagáért volt akkor már fontos, nekem sokkal jobban bejött, mint a mostani, ahol John egyszerűen kap egy megbízást, és azért kell végiglőnie magát a fél világon. Az is közömbösebbé tett egy picit a film iránt, hogy ilyen helyzetben az ellenfelek is csak végeláthatatlanul és rideg szakmaisággal rohamozó golyófogók voltak egy-egy szint végi boss-szal, nem pedig a "Rémkirálytól" a bokájukat is lefosó maffiózók, akik tehetetlen dühvel és riadalommal kénytelenek végignézni, amíg az egyikük által óvatlanul valagba rúgott alvó oroszlán -bárhogy is próbálják lecsillapítani vagy megfékezni- kitombolja magát.

Ettől még az akciók ugyanolyan látványosak, és bár nem mindig jó ritmusban, de azért sikerült megint elég változatossá tenni ahhoz, hogy a 272. altest-fej kombó után se váljon végtelenül unalmassá. Jók voltak a spéci mozdulatok, a puska "újratöltése" például kiváló ötlet volt, ahogy az is működött, ahogy váltogatták a lőfegyveres és a közelharcot. Utóbbinál azért megjegyeztem magamnak, hogy Keanu Reevesben még nagyjából egy-két John Wick film van, különben menthetetlenül ő lesz az új Liam Neeson, akinek már egy 6 másodperces jelenetet is 15 snittre kell szétvágni, hogy úgy nézzen ki, mintha átugrott volna egy kerítést... szerencsére a látottak alapján a stáb is legfeljebb ennyire tervez. Most viszont még viszonylag hiteles a mozgása, profin kigyakoroltak például, ahogy a fegyvereket kezeli, és az a jó, hogy akár akkor is lehetne helye a sorozatban, ha az akciózástól visszavonul, hiszen remek mellékszerepek akadnak most is, a visszatérő Ian McShane, Lance Reddick és John Leguizamo mellett is kellemesen meglepő színészválasztásokkal (az egyiknek, Juliusnak különösen örültem, pedig nem is vagyok rajongója). A helyszínek továbbra is hangulatosak, főleg ahogy kiruccanást teszünk Johnnal Rómában, de nekem a két Continental mellett jól illett ide a múzeum és a rom is, tovább fokozva a VIP-érzést. Mondjuk azt nem tudtam eldönteni, hogy a statiszták reakcióit fricskának szánták-e, ahogy John a színpadon kezd lődözni, ők meg visítva csápolnak rá, főleg ahogy utána meg a metróban senki sem kezd pánikolni... de azért az érződött, nem csak a létszámukkal van itt baj, ha már a hullagyártó kisiparosok kiszabadult az eddigi zárt világukból az utcára, a járókelők közé.

Szóval jó volt ez a rész is, de nekem nem tetszett annyira, mint az előző. Hiányzott mögüle nem pusztán az újdonság varázsa, hanem a főhős személyes érintettsége, a dinamika és a zsigeri félelem John Wick iránt... valahogy úgy, mint ahogy egy nyaralás is különbözik a szimpla otthoni ejtőzéstől.


7,5/10
.

Niwrok írta:

.
John Wick: 2. felvonás/ John Wick: Chapter 2

Szóval jó volt ez a rész is, de nekem nem tetszett annyira, mint az előző. Hiányzott mögüle nem pusztán az újdonság varázsa, hanem a főhős személyes érintettsége, a dinamika és a zsigeri félelem John Wick iránt... valahogy úgy, mint ahogy egy nyaralás is különbözik a szimpla otthoni ejtőzéstől.


7,5/10

Kevesebb, mint vártam, de egyben reálisabb is.

Nem volt rossz, azt hittem előtte, egy újabb Fast & Furious franchise-t kapunk, de annál azért komolyabb volt. A The Expendablesnél már nem, de az meg még elmegy.



.

R2-D2 írta:

Niwrok írta:

John Wick: 2. felvonás/ John Wick: Chapter 2

Szóval jó volt ez a rész is, de nekem nem tetszett annyira, mint az előző. Hiányzott mögüle nem pusztán az újdonság varázsa, hanem a főhős személyes érintettsége, a dinamika és a zsigeri félelem John Wick iránt... valahogy úgy, mint ahogy egy nyaralás is különbözik a szimpla otthoni ejtőzéstől.

7,5/10

Kevesebb, mint vártam, de egyben reálisabb is.  

Mondjuk az első részre sem adtam többet, mint 8... egy erős 8. Ez meg mondjuk egy gyenge 7,5.
.