R2-D2 írásai 2.0

.]




A Galaxis Őrzői




Fura. Ahhoz képest, hogy a mozibemutató után nem voltam túlságosan elragadtatva a Marvel idei nagy húzásától, szinte alig vártam már, hogy újranézhessem ezt a mozit. Minden bizonnyal nagy szerepe van ebben az időközben beszerzett Awesome Mix Volume 1 OST CD-nek is, ami néhány egészen kiváló – erősen nosztalgikus érzéseket hordozó – dalt is tartalmaz, és az elmúlt hónapokban gyakran fordult meg a lejátszómban…

Másodszor már lényegesen jobban élveztem az egészet. Sosem lesz a kedvencem, de másodszorra kimondottan szórakoztató két órában volt részem – talán pont azért, mert az első nézéskor idegen szereplők most már picit ismerősek voltak. Ugyanakkor továbbra is úgy gondolom, hogy aki nincs naprakészen képben az egész képregény világgal - az egyébként majd egyre idiótább és hihetetlenebb karakterek feltűnésére csodálkozhat rá később a vásznon – attól nem lehet elvárni mindazt a háttérismeretet, amik a film teljes beleéléséhez szükségesek lehetnek. Nekem például halványlila fingom nem volt (s most sincs) az egész képregényes univerzumról, ki kicsoda és honnan jött, így a filmet is csak önmagában vagyok képes értékelni – s nem tudok foglakozni a kapcsolódási pontokkal. Jó, néhány dologgal azért ennyi Marvel film után már tisztában vagyok, de ez az új világ, ezek a figurák elsőre vadidegenek voltak számomra. S azok is maradtak – még másodjára is… mert nekem egyszerűen nem működött ez így, hogy az öt tag a semmiből áll össze egy jófajta zúzásra.

A Galaxis Őrzőiben a szél és egy titokzatos gömb összefúj egy csomó fura szerzetet, akik először egymás ellen harcolnak, majd a nagy világegyetem megmentése miatt összefognak – s egy legyőzhetetlen teamet alkotnak. Az über hatalamasan erősnek titulált gonosz arcába röhögve a végére pedig teljesen hiteltelenül olyan dolgokra lesznek képesek, amikre eddig senki: szimplán attól, hogy kikiáltják magukat a galaxis őrzőinek… Dióhéjban ennyi a történet, s mint olyan, ezer sebből vérzik. A mozi első részében lóhalálában végig kell rohannunk ennek a csodálatos csapatnak a kialakulásán, az akciószcénákkal felturbózott történetben azonban mindenki csak lóg a levegőben. Már jócskán benn vagyunk a filmben, amikor a szűk játékidő miatt minden karakter csupán kb. két percben elmondja, ki is ő és mik is a motivációi, ez pedig számomra a kötődés miatt iszonyat kevés volt. Még Starlordnál is, pedig nála legalább a gyerekkorával sikerül kezdeni. Addig bizony a fél mozi egymás basztatásával és üldözésével telik, így az egymás iránt kialakuló szimpátia és a hirtelen váltással kialakuló védelmi ösztön lóg a levegőben. Egyszerűen ennyi játékidő alapján hiányzik a kémia a szereplők között, s bár mindenki jó fej, a csapat tényleg csak egy „rakás idióta” – ahogy a trailerben is mondták (de a filmben nem).

Van egy vagány srác, akit egy kékfejű kalóz kerget (akinek füttyszóra!!! közlekedő fegyvere van), van egy zöldfejű bérgyilkosnő, egy pirosbőrű "izomagyú mikiegér", egy értelmi fogyatékos, de meglepő képességekkel bíró fa, no meg egy genetikailag módosított, beszélő mosómedve. Érdekes, én a mosómedvétől tartottam a legjobban, de ő volt talán a legcoolabb az egészben. (bámulatos CGI-vel). Majd minden poénja ül – ellentétben a többiekével. Sokáig idegesített is az a sok segghülye karakter, aki egy szóviccet képtelen feldolgozni, annyira erőltetett és fárasztó beszólásaik voltak, hogy néha a fejemet fogtam. A mozi oly gyakran emlegetett viccessége nekem borzasztóan hiányzott - néhány jó beszólást leszámítva nem tudtam rajta röhögni. Most, másodjára ugyan már képes voltam végig széles mosollyal nézni az egészet, de másodjára már inkább tekintek a filmre egy space komedyként. Sokkal többet tudtam rajta röhögni, mint anno – sokkal kevésbé vettem komolyan, mint fél éve.

Ebből kifolyólag kevésbé zavart a világűrben overallban eltöltött hosszú percek idiotizmusa, a drámai finálé összes böszmesége, a tánccal meg az addig oly halálos kő tapogatásával. Ha jól belegondolok, talán én vártam tőle túlzott komolyságot az első találkozásunkkor – nos, ez mára teljesen eltűnt. Felhőtlenül elmerültem a látványban, abban a zseniális sci-fi fantasy hangulatban, amit a képi világ nyújtott. A sci-fi rajongók (velem együtt) mind a tíz ujjukat megnyalhatják a képi világ láttán: a Star Trek és Star Wars filmek legjobb képei köszönnek vissza. A Nova védelmi háló az egyik legjobb ötlet, amit láttam talán eddig, Starlord kis kütyüje meg tök olyan, mint a feketelyuk bomba a Thorból. De amúgy is: épp hogy csak lézersugarak nem szelték az űr sötétjét, azon kívül gyakorlatilag minden olyan elem felbukkant, amikért én az ilyen filmekben rajongok. Rengeteg idegen világ, lények, űrhajók, fegyverek, minden. Kiváló. Ez a feeling minden bizonnyal segített abban, hogy végül is tudom ajánlani a filmet még az elvakult blockbuster tagadóknak is – a fanataszikus filmek kedvelői is találhatnak benne kapaszkodót (ahogy egyébként a Thorban is).

Végül is: messze nem volt annyira szórakoztató, mint vártam, de nem azért, amiért tartottam tőle. Ha ezeket a figurákat ugyanúgy felvezették volna, mint a másik világ figuráit, tök jó lett volna látni az összefogásukat. Ha majd ezeket a figurákat másodszor fogom látni akcióban, egy második Galaxis őrzői filmben, biztos jobban fognak tetszeni – a Marvel szórakoztatás csúcsa addig továbbra is az A bosszúállók maradt.



75%



.

R2-D2 írta:

Locke

A sztori íve egyértelműen az, ahogy Locke szembesül saját döntéseinek következményeivel, s ahogy a kezdeti naivitása, optimizmusa a mozi végére valami teljesen másba fordul át, egy teljesen új élet kezdetének csíráját hordozza magában. Úgy is mondhatnánk, a mozi egy ember újjászületése, aki fordított egyet saját sorsán – a következmények meg fordítottak egyet rajta…
Nem teljesen ugyanez a helyzet volt (ennyire nem volt komoly és kézzelfogható terméke), de az érzelmi motiváció nagyjából megvolt. Egyébként pont tegnap voltunk rokonoknál, ott az egyik srác viszont konkrétan ilyen szituba került: a különbség köztünk és Locke között a kitett irányjelző esete. Mindketten balra kanyarodtunk és a jobb oldali irányt vágtuk el (nekem azért könnyebb volt), de maga a szitu, a dilemma qrvára ismerős. Mint ahogy az is, ahogy ezt Locke kezeli, kezelte egy éven át: qrva nehéz ám ezt elmondani…
Számomra hiányzott, mi lesz ezután. Érdekelt volna szerencsétlen művezető további sorsa, különösen a családi vonalon: most akkor megnézi-e a meccset felvételről, vagy nem??? Így kicsit kielégületlen vagyok – s bár a mozi célja egyértelműen nem az események végeredményének bemutatása volt, hanem az út, ahogy a főhős oda tart – engem érdekelt volna valamiféle lezárás.

90%

Ezért mondtam, hogy még amikor esetleg egy kicsit le is ülne a film, akkor is ott van, hogy a néző a hézagokat kitölti a saját és a környezete életének párhuzamaival, hiszen ha nem is konkrétan így, de azért húszon túl már mindenkinek ott van az életében pár életre szóló döntés... és ha valamiről nem döntött, az is egy döntés volt... De ez az a vonal, ami félre is viheti a nézőt...

Spoiler:

.

.





V/H/S Viral




Na, ha ez így megy tovább, talán két fejezet múlva vége lesz ennek a franchise-nek is. Az első V/H/S még 5 kisfilmmel operált, a második már csak néggyel, itt meg három van. Sajna azonban a harmadik rész minőségben az első felé közelít, a kerettörténet maga a borzalom, de a kis epizódok sem sokkal jobbak nála…

Igazából gondolkodnom kell, hogy értelmezzem, amit láttam. Van egy kazetta, ami egy fiatal lánnyal kezd, valami nyaralásfélén Aztán ebbe a kazettába rengeteg helyen van beletörölve: össze-vissza ugrálunk különböző helyszíneken és események között – míg nem egy autós üldözés felvételénél állapodunk meg. Ez lesz a fő szál, ahogy a rendőrség egy fagyis autót!!! üldöz. Itt már arra sem vették a fáradtságot, hogy valami idióta sztoriban valaki valahol cserélgesse a szalagokat egy videomagnóban. Áááá... egy kazettán minden – nesze paraszt, nézd! Merthogy állítólag vírusvideók kerülnek a szalagra... a VHS szalagra!! WTF???  Ezek tényleg azt hiszik, az emberek olyan hülyék, hogy nem tudják, hogyan működik a VHS?? Szóval a kazettán a kerettörténetet három kisfilm szakítja meg, szokás szerint három teljesen más stílusú és színvonalú történetben.

Az első egy bűvészről szól, aki Faust módjára lepaktál az ördöggel, pontosabban annak a köpenyével. A fekete varázsköpeny gyakorlatilag korlátlan hatalmat ad a viselőjének, viszont embereket eszik. Mármint a köpeny… viszont azt nem mutatják. Az epizódban kimondottan van potenciál, azonban rövidsége meg el nem döntött irányvonala miatt eléggé felemás lett. Legkevésbé talán pont a horror hangulat jön át belőle, sokkal inkább emlékeztet egy komorabb Szemfényvesztőkre vagy egy akcióval felturbózott Tökéletes trükkre. Igazából sem véres, sem félelmetes nem volt – de legalább nevetséges sem. A második (spanyol nyelvű) kisfilm inkább közelít egy sci-fi hez: egy faszi egy alternatív világba nyíló kaput épít a pincében, amin átlépve saját magával találkozik. Cserélnek 15 percre, de az egyikükről – pontosabban annak környezetéről - egészen furcsa dolog derül ki: a felcsigázáshoz elég legyen annyi, hogy közel egy méteres, raptorfejben végződő farka van. De nem csak neki… egy pontig kimondottan jó volt, erős sci-fi beütés, sejtelmes hangulat, az alapötlet pedig zseniális. Az egész film legjobb epizódja lehetet volna, ha nem veszik elő a harapós faszukat…. A harmadik kisfilm azonban még ezt is alul tudja múlni. Történetben mindenképp: néhány gördeszkás srác elmegy Mexikóba, egy elhagyott csatornába deszkás filmüket befejezni. Hogy miért oda, s az egésznek mi értelme van, ne kérdezzétek. Ott aztán élőhalottak népes serege támadja meg őket, s ők meg amivel érik, ölik őket gördeszkával, tűzijátékkal, pisztollyal, mindennel. Hentelés hentelés hátán, követhetetlen képsorok – a srácok fején is van kamera, rengeteg a váltás, remegő kép, futás és vér, vér, vér. Az összes közül ez volt a leginkább közel az alapműfajhoz, de ez meg egy idő után kimondottan röhejes volt. Mintha Romero zombijait a gördeszkával ütnéd, vágnád. A különbség annyi, hogy itt a sima csontvázak is mozogtak.

Mindezek után aztán elérkezünk a kerettörténet végéhez, egy meglehetősen fura és elvont fináléhoz, ahol a videofilmek feltöltődnek valahova és egy lány szétveri a saját fejét… kb. ennyi a V/H/S 3. Most, így egy nappal utána azt mondom, végig lehet nézni, az első résznél nem rosszabb, a külön kisfilmekben van potenciál, de mindegyiket nevetségessé tették valamivel. Talán még a bűvészes a legértelmesebb, abban van a legkevesebb ökörség – viszont az egész filmet tekintve túl sokszor hagyják el a kézi kamerát, túl sokszor van fura steril beállítás. Néhány eredeti ötletet itt is adott a fejkamera és társai – mindenekelőtt a deszkás srácoknál -, de valahogy inkább volt filmjellegű élményem, mint home videos.. A színészeket természetesen említeni sem érdemes, a minimál költségvetéshez képest egész jó az anyag, de nekem összességében az egész francise erősen közepes. Egyszer ugyan minden fejezetet megnézek, de többet sosem.



55%


.

R2-D2 írta:

V/H/S Viral

Sajna azonban a harmadik rész minőségben az első felé közelít, a kerettörténet maga a borzalom, de a kis epizódok sem sokkal jobbak nála…

Cserélnek 15 percre, de az egyikükről – pontosabban annak környezetéről - egészen furcsa dolog derül ki: a felcsigázáshoz elég legyen annyi, hogy közel egy méteres, raptorfejben végződő farka van.

55%

Noha a második mondatnál sem éreztem a felcsigázottságot -sőt! -, az első résszel való összevetés teljesen elvette a kedvem. Az ugyanis egyáltalán nem jött be, és a második rész is csak azért, mert a kisfilmek kiváló ötletekkel és némi beteg humorral operáltak, ez viszont úgy tűnik, megint komolyabban akarja venni magát.
.

Niwrok írta:

Noha a második mondatnál sem éreztem a felcsigázottságot -sőt! -, az első résszel való összevetés teljesen elvette a kedvem. Az ugyanis egyáltalán nem jött be, és a második rész is csak azért, mert a kisfilmek kiváló ötletekkel és némi beteg humorral operáltak, ez viszont úgy tűnik, megint komolyabban akarja venni magát.
.

Hááát, a komolyan vevésről ennyit (egyébként Te ezt minek neveznéd???):

Spoiler:

R2-D2 írta:

Te ezt minek neveznéd???

Spoiler:

Gagyi baromságnak .
.

R2-D2 írta:

A Galaxis Őrzői

Sosem lesz a kedvencem, de másodszorra kimondottan szórakoztató két órában volt részem – talán pont azért, mert az első nézéskor idegen szereplők most már picit ismerősek voltak. Ugyanakkor továbbra is úgy gondolom, hogy aki nincs naprakészen képben az egész képregény világgal - az egyébként majd egyre idiótább és hihetetlenebb karakterek feltűnésére csodálkozhat rá később a vásznon – attól nem lehet elvárni mindazt a háttérismeretet, amik a film teljes beleéléséhez szükségesek lehetnek. Nekem például halványlila fingom nem volt (s most sincs) az egész képregényes univerzumról, ki kicsoda és honnan jött, így a filmet is csak önmagában vagyok képes értékelni – s nem tudok foglalkozni a kapcsolódási pontokkal. Jó, néhány dologgal azért ennyi Marvel film után már tisztában vagyok, de ez az új világ, ezek a figurák elsőre vadidegenek voltak számomra. S azok is maradtak – még másodjára is… mert nekem egyszerűen nem működött ez így, hogy az öt tag a semmiből áll össze egy jófajta zúzásra.

75%

Nekem elsőre is nagyon bejött, és alig kevésbé másodikra.
A Marvel-univerzumot én is csak a filmekből ismerem, és talán éppen ezért tetszett, hogy az egyre megfáradtabb központi karakterek világát kibővítik, ráadásul ilyen töményen. Az is igaz persze, hogy sok dolog nekem sem mondott semmit, például a kutya, de majd vagy később elmagyarázza egy film, vagy "hülyén" halok meg. Inkább az új helyszíneket élveztem meg a pazar látványt, a Xandar és a Nova minden képkockája bámulatos, a hálóba meg másodszor is beleborzongtam, annyira tökéletes. A karakterek már kevésbé, legalábbis Drex nem hiányozna, és külön utáltam Ronant; az őt alakító Lee Pace-t alapból kedvelem, itt viszont valami hihetetlenül ripacs. A sztori meg... hát, egy sima "összemesélés"...
.

Niwrok írta:

A Galaxis Őrzői

A sztori meg... hát, egy sima "összemesélés"...
.

Na ja, de ezt is lehetett volna úgy csinálni, hogy nem csak egy rakás idegen legyen számomra.

.





Sráckor





Ezt most hogy dumálom ki, nem tudom… a helyzet ugyanis az, hogy a hatalmas szakmai elismerés meg az elsöprő mértékű pozitív nézői visszajelzés ellenére én egy totál átlagos, unalmas és nagyrészt érdektelen filmet láttam tegnap éjjel. Erős a gyanúm, hogy az elismerések nagy része inkább szól a film elkészítési körülményeinek, mint magának a filmnek – no de csupán azért piedesztálra emelni valami terméket, mert nem megszokott módon, hanem 12 évig forgatták –, hát nem is tudom, nem egészen korrekt.

Jómagam abszolút elfogulatlan vagyok a rendezővel, így a viszonyítási alapnak logikusnak tűnően felhozott Mielőtt trilógiát sem ismerem, csupán önmagában szerettem volna elmerülni a Sráckor történetében, tudva és felkészülve arra, hogy mi fog rám várni a 166 percben. Eleve már egy 2 óra 46 perces film elé nem ül le csak úgy az ember, s eleve nem is vár minden percében pörgést és feszült izgalmat - csupán annyit, hogy a kiválasztott főhőssel, esetleg a környezetéből valakivel, netán a felvázolt élethelyzettel azonosulni tudjon. Nos, itt nekem már ezzel gondom volt: a Sráckor kezdő képsorai a fűben fekvő kissráccal még csak jók voltak, a kiskölök úgymond „vagánysága” is bejött, de aztán apuka hazaérkezésével, meg a válófélben lévő családdal elvesztettem a fonalat. Az érzelmi fonalat. Egészen eddig széles mosollyal néztem, ahogy a két testvér nyúzza egymást (mintha csak a saját gyerekeimet látnám), de kb. abban a szituban, mikor Apu hazajön Alaszkából, próbálja egyenesbe hozni a dolgokat, de Anyu lapátra teszi – nos, ott kidobott magából a film. Onnantól elvesztettem mindazt az érzelmi kötődést, ami nagymértékben segített volna a maratoni moziélmény jobbá tételében. Aki ismer, az tudja, az igazi mozis katarzishoz nekem szükségem van valami kötődéshez, hogy esetleg a saját élményeimet bele tudjam látni a történetbe… pláne egy ilyen érzelmi vonatkozású filmnél.

Innentől egy idegen család történetét láttam. Direkt írok családot, mert a Mason mellett Anyu és Samantha sokáig ugyanakkora szerepet tölt be ebben a filmben – jóval kevésbé lett egyébként így személyes a történet, mint arra számítani lehetett. Szóval néztem kvázi a szomszédokat, hogyan is nő fel egy kis srác a nővérével, hogyan lesz 6 évesből 18 éves, ugyanakkor egyre jobban elvesztettem az érzelmi motivációt irányukban. Valahogy azok az élethelyzetek, amikbe belekerültek a 12 év alatt, borzasztóan mesterkéltnek, ugyanakkor végtelenül sótlannak tűntek. Tudom, hogy nem volt kész forgatókönyv, az évek alatt főleg improvizáltak a sztori alakulásában, de számomra iszonyat sablonos és erőltetett szituációkat találtak ki. Kezdjük ugyebár magával a fentebb említett eseménnyel: már önmagában az eltávolodott család és a válás egy túl általános és mindennapi élethelyzet, ráadásul itt még ismeretek hiányában nem is egészen értjük, a tök jó fej apát miért kell picsán rúgni. De ez még csak a kisebb baj. A nagyobb utána jön, mikor Houstonban Anyu megismerkedik második férjével. Hát nem volt jobb ötlet, mint egy alkoholista, erőszakos faszt tenni a filmbe???  Családapának? Hát ez annyira trendi kinn? Miután pedig semmi nincs ok nélkül, arra is kíváncsi lettem volna, az idill miért fordul át őrületbe… de erre a két és háromnegyed óra alatt nincs idő. Mint ahogy a következő majdnem UGYANOLYAN szitu kifejtésére sincs: csak simán megtörténik. Megint. Néhol annyira szánalmasan ötlettelennek és kiszámíthatónak éreztem az egész történetet, hogy fájt. Hát persze, hogy a gyerek érettségijén a béke aztán helyreáll, Apu, Anyu, új gyerek, mindenki egymás nyakába borul - Linklater fogta a nagy amerikai sablonhelyzeteket és belepakolta egy jó hosszú filmbe.

De ha legalább egyszer, egy icipicit is lehetett volna valamiért izgulni, valamin megdöbbenni, valami drámai eseményen cidrizni. Tudom, hogy szándékosan kerülték a hatásvadász érzelmi pontokat, de ez így nagyon sótlan lett: például az Apu II esetében – mikor már az ember zsebében nyílogatott a bicska – ott simán lehetett volna valami kis apró jelenetet beleilleszteni a filmbe. Amitől az ember jobban érzi magát – vagy épp rosszabbul. Csak valahogy érezze!! Nekem az egész mozi olybá tűnt, mint ha egy méhre szerelnénk egy icipici kamerát és végigkövetnénk, ahogy virágról virágra szálldos. Az itteni kamera pont úgy tett a történettel: belesett Masonék életébe néha, aztán ment is tovább. Ja, mindenki megvan, ugorhatunk – sem az eseményekhez, sem a személyekhez nem lehet kötődni sokáig. Rengeteg ilyen van: a WC jelenet, a sörivós, meg egy csomó másik csupán pillanatkép – nem tudjuk, mi volt előtte, s mi lesz utána. De ide vehető az Apu II-nél hagyott komplett élet: azt azért nem gondolhatják komolyan, hogy beveszem, hogy minden ott maradt, úgy, ahogy volt? S a gyerekek tanszer nélkül, koszos ruhában mennek suliba… ehhh. Amúgy millió ilyen apró hülyeség színesíti az egyre inkább hihetetlenebb forgatókönyvet –aminek legnevettetőbb kliséje a mexikói csatornamunkás esete a film végén. Az nagyon gáz.

Ami még számomra borzasztóan zavaró volt, az az időbeli támpont teljes hiánya. A szereplők kinézete sokszor abszolút nem határozza meg életkorukat, így oltári szükségem lett volna valamiféle kiírásra a képernyőn, hogy Mason épp mennyi idős, meg melyik városban járunk. Túlságosan homogén anyag lett az egész, túlságosan egybefolynak az események – közben meg hatalmas szakadék van közöttük. Persze, ha a film elejei kisfiút hasonlítom össze a 18 éves Masonnal, hatalmas a kontraszt, de menet közben ez nincs meg…

No, de nem akarok én senkit lebeszélni a moziról. Vélhetően, ha bármelyik figura bőrébe bele tudtam volna bújni, akár az év filmje is lehetne nálam. Így nem az, de a korrektség úgy kívánja, hogy megemlítsem a nekem tetsző dolgokat is. Mindenekelőtt természetesen hatalmas elismerés és tisztelet ezért a munkáért – de nem is elsősorban a rendező felé, hanem a színészek felé. Izgalmas volt nézni, egy srác hogyan változik évek alatt, Ellar Coltrane Mason szinte amatőrként szerepében zseniális - mintha csak a gyerekemet látnám –  a legelején mintha csak az ifjú Anakin feküdt volna a fűben, kisiskolásként a lenyírt hajjal Valentino Rossira hasonlított, míg 18 évesen egynémely beállításban Cillian Murphyt véltem felfedezni benne. Samantha (aki mellesleg a rendező lánya) kevésbé érdekes átalakuláson esett át, engem az Anya, Patricia Arquette fizikai változásai inkább lenyűgöztek. A kedvencem az egész moziból azonban egyértelműen Ethan Hawke, az ő habitusa, dumája, gondolkodásmódja sokszor segített átlendülni a holtpontokon. A mozi korszakos kapcsolódási pontjai erőltetettek ugyan, de jók, Linklater próbálta az adott év jellemzőit beleilleszteni a filmbe: néha egész jól sült el, néha erős izzadtságszagot árasztott a kísérlet. Mindenestre azon jót derültem, hogy „Szerinted lesz még Star Wars film?” – most, így, 2015-ben teljesen más színezete van az egésznek. Szóval jók voltak az aktuális kütyük – még akkor is, ha értelemszerűen erősen szubjektív volt a beválogatásuk.

Bár a két és háromnegyed órát ezúttal számomra nem sikerült maradéktalanul érdemi mondanivalóval megtölteni, ez ne tántorítson el senkit a megnézéstől. Különleges filmélményben lesz része, néhány egészen érdekes pillanattal, egy gyerekkor fényképeivel - nem rossz mozi ez, csak lassúsága és eseménytelensége miatt annak sem biztos, hogy elsőre bejön, aki talál benne kapaszkodót. Igaz, hogy Niwrok sem adott ennek a mozinak anno maximumot, de nekem sajna még annyit sem ér.



75%




.

R2-D2 írta:

Sráckor

Ezt most hogy dumálom ki, nem tudom… a helyzet ugyanis az, hogy a hatalmas szakmai elismerés meg az elsöprő mértékű pozitív nézői visszajelzés ellenére én egy totál átlagos, unalmas és nagyrészt érdektelen filmet láttam tegnap éjjel. Erős a gyanúm, hogy az elismerések nagy része inkább szól a film elkészítési körülményeinek, mint magának a filmnek – no de csupán azért piedesztálra emelni valami terméket, mert nem megszokott módon, hanem 12 évig forgatták –, hát nem is tudom, nem egészen korrekt.

Bár a két és háromnegyed órát ezúttal számomra nem sikerült maradéktalanul érdemi mondanivalóval megtölteni, ez ne tántorítson el senkit a megnézéstől. Különleges filmélményben lesz része, néhány egészen érdekes pillanattal, egy gyerekkor fényképeivel - nem rossz mozi ez, csak lassúsága és eseménytelensége miatt annak sem biztos, hogy elsőre bejön, aki talál benne kapaszkodót. Igaz, hogy Niwrok sem adott ennek a mozinak anno maximumot, de nekem sajna még annyit sem ér.

75%

...és kb. pont azokért nem, amiket te is felemlegettél. "Fényképek", ez a pontos leírása a filmnek, de a Mielőtt megtanított arra, hogy ne csak azon keresztül fogadjam be az élményt, ami a vásznon van, hanem kiegészítsem a saját ötleteimet arról, ami két jelenet között van/lehetett. Éppen ezért azt kell mondanom, ezerszer jobban elviseltem vagy kedveltem a "jellegtelen" imprókat (például a közös énekléseket), mint amikor szándékosan és erőltetetten akartak drámaiak lenni, és igen, ennek iskolapéldája a vízvezetékszerelős hülyeség, de a sokadik "beleugrok egy alkesszel való házasságba, csak úgy, megszokásból" sem egy nagy élmény.
.

.




A majmok bolygója – Forradalom




Cézár első fellépését nem igazán kedveltem. Fura volt nézni egy majom jellemfejlődését egy egész estés filmen át, fura volt, hogy az emberek tulajdonképp csak díszletek voltak a kis csimpánz felnövése és vezérré válása közben. Aztán jött a második epizód – aminek valami idióta a Forradalom alcímet adta -, amiben nem egy majom, hanem egy komplett majomkolónia életében kell elmerülni… a legnagyobb megdöbbenésemre azonban ezúttal ez lényegesen zökkenőmentesebben ment, mint az első filmben. Kezdem a kis processzoraimban feldolgozni, hogy az A majmok bolygója – hiába is a Földön játszódik, az emberiséggel – elsősorban a majmokról szól, s mint olyan, egy új civilizáció kialakulásának állomásait hivatott bemutatni.

Most, így másodjára nézve kb. ugyanaz a gondom a mozival, mint tavaly nyáron volt: az első 15 perc. 10 évet ugrunk az időben, 10 évvel járunk a Golden Gate hídon történt események óta. Nagyon nem elegáns megoldás ez így, mert az egész időugrásnak csupán az a szerepe, hogy ne kelljen megmagyarázni semmit… pedig annyi kérdés merült fel a fejemben közben. Hiába a montázs-szerű híradóbejátszások, értelmesen semmit nem magyaráznak meg nekem – mindenekelőtt azt nem, hogy hogyan hagyhatták az első epizód végén teljesen nyilvánvalóan megvadult és öntudatra ébredt majmokat magukra az erdőben. Balhé megvolt, megtorlás nuku, majom jobbra, ember balra el és kész??  Ugyan már… s nem vígasztal az az érv sem, hogy az emberiségnek fontosabb dolga volt, mint a majomkolónia megregulázása: igen, lehet, mikor már kiterjedt volt a vírus, de a legelején, mikor indult az egész, simán lett volna idő rájuk gyújtani az erdőt…

De mivel nem tették, Cézár vezetésével az akkor még jelbeszéddel SEM!! kommunikáló majmok időközben szépen kialakították a saját világukat. Egy falra kiváló angolsággal felírták a majomika három alapszabályát, lovat tartanak, sőt, húsevők lettek, mert antilopra vadásztak. Hogy mindezen ökörségek honnan jöttek és hogyan alakultak ki, nem tudom – a lovak valahol külön élhettek, mert akármennyit jártunk a telepen, én sem karámot, sem ganajozó majmot nem láttam -, mindenestre a 10 év alatt rengeteget civilizálódtak kétlábú barátaink. Holott szándékosan kerülik az embereket, s azok is őket (utóbbit valahol megértem, hisz majominfluenzaként ismerik a világot romba döntő vírust). Ezek után tűnik fel a színen egy kis embercsapat, akik aztán komoly katalizátorai lesznek az eseményeknek, az egész mozi kiindulópontja tulajdonképp Hamu (egyik csimpánz) meglövése lett. Kb. innentől számítom azt, hogy beszívott magába a film, kb. innentől nem volt vele semmi gondom. Sőt! A két világ összeütközése törvényszerű, a mindkét oldalon jelen lévő pacifista és anarchista elemek feltűnése azonban – különösen most, második nézésre – új szintre emelte nálam a mozit. A kulcs számomra az egészben az, amit Cézár mond valamikor a film második felében: „Én mindig hisz, majom jobb, mint ember. Most már tudom, mennyire olyan vagyunk, mint ők”.

A sztoriba nem igazán akarok elmerülni, blockbuster révén vélhetően a legtöbben látták már a filmet. Inkább kitérnék két nagyon fontos dologra, ami engem az egész majomkodásban megfogott, ami miatt sokkal jobbnak tartom a Forradalmat, mint a Lázadást. A lényeg a nézőpont: ahogy haladtunk előre a sztoriban, úgy tekintettem egyre inkább Cézár civilizációjára egyfajta emberiség elé állított tükörként. A gyorsított civilizációs procedúrán áteső új társadalom ugyanazon betegségekkel és jellemekkel küzd, mint gyűlölt ellenfele, az emberiség. Egy bizonyos idő után a majmokra nem is majmokként tekintettem, hanem egy másik, területét féltő, zárkózott emberközösségként. Mintha mondjuk egy felfedezetlen őserdei törzsre nyitották volna rá az ajtót. Qrvára tetszett, hogy a szokásos emberi sztereotípiák teljes tárháza felvonul a hídon túl is, minden társadalomban vannak a békét és a harcot kívánó egyedek is. Zseniális, hogy ezt kivetítették Cézárékra is, mint ahogy az is zseniális, ahogy a csapat vezetője ellen ugyanúgy megy a szervezkedés, mint ahogy az az embereknél menne. E szempontból az egész film számomra egy groteszk példázat volt az emberi jellemekről majombőrben – Koba és a többiek tulajdonképp lényegtelen, milyen fajhoz is tartoztak….

S ide kapcsolódik Cézár esete is. Az intelligens majom, aki kénytelen szembenézni azzal, hogy hőn szeretett és az emberiségről leválasztott fajtája ugyanazokat teszi, ami elől menekültek, a majom, aki azzal tud a többiek fölé nőni, hogy ismét ember lesz. Aki ismét megtanul bízni és hinni néhány emberben, aki súlyos veszteségek árán rájön, hogy a két faj tulajdonképp ugyanaz – természetében, tetteiben ugyanaz. Ha úgy vesszük, ez a civilizáció legnagyobb kritikája egyben: a szocializálódás valahol együtt jár a hatalomvággyal, demokrácia mindenhol látszólagos, mindig van valaki, aki szembe megy az irányítással. S mindig van anarchista, aki a megoldást árulással és fegyverrel képzeli el. Koba figurája az egyik legtipikusabb és legnaivabb negatív humán karakter, aki bármely emberi moziba elmehetne. S ha már emberek: totál statiszták ismét. Malcolmot (Jason Clarke) leszámítva jóformán egyéniségük sincs – oké, kellett egy fajgyűlölő, aki először lő, aztán kérdez -, de még a kolónia vezetője, Dreyfus (Garry Oldman) sincs kidolgozva rendesen. Igazából nem is számít: itt az emberek helyére a majmok léptek, az igazi karakterek náluk vannak…

Nagyon jó és hangulatos volt, ahogy Cézár múltját beillesztették az eseményekbe, mint ahogyan az egész poszt apokaliptikus világkép is. Az nem volt mondjuk egyértelmű, a kolóniában a vízerőmű nélkül volt-e áram, vagy nem (a nagy ünneplés miatt úgy vélem, nem), de ez egy kósza gondolat volt csupán. A burjánzó növényzet által benőtt Frisco nagyon tetszett, ismét megidézte a Legenda vagyok nyitóképeit. Az állatok CGI-je egyszerűen bámulatos, imádom, ahogy fejlődik ez a technika, a majmok mimikája is segített abban, hogy ne szimplán majmokként tekintsek rájuk. A Forradalom sötétebb tónusa kegyetlenül bejött, néhány kamera beállítás meg beszarás, olyan jó lett. Gondolok itt természetesen mindenekelőtt a tank forgó felvételeire, de nekem a zászlórúdon ülő majom, s az alatta özönlő sereg képe is nagyon bejött. Az egész film egy digitális csoda, másodjára igazán borzongató gondolatokkal és párhuzamokkal, no meg egy szerethető főhőssel. Ezúttal simán együtt tudtam érezni Cézárral, a rá nehezedő felelősség szinte az én vállamat is nyomta. Olyan emberi volt…

Sokkal jobban várom ennek a történetnek a folytatását, mint mondjuk ezt vártam. Bár, az is igaz, nagyjából tudni lehet az események végét: a Föld a Majmok bolygója lesz. Akik semmivel nem jobbak, mint mi.

"Csak nekik nem kell áram. Lámpa. Fűtés. Semmi. Ezért erősebbek."



80%



.

R2-D2 írta:

A majmok bolygója – Forradalom

majomika

R2-D2 írta:

A lényeg a nézőpont: ahogy haladtunk előre a sztoriban, úgy tekintettem egyre inkább Cézár civilizációjára egyfajta emberiség elé állított tükörként. A gyorsított civilizációs procedúrán áteső új társadalom ugyanazon betegségekkel és jellemekkel küzd, mint gyűlölt ellenfele, az emberiség. Egy bizonyos idő után a majmokra nem is majmokként tekintettem, hanem egy másik, területét féltő, zárkózott emberközösségként. E szempontból az egész film számomra egy groteszk példázat volt az emberi jellemekről majombőrben – Koba és a többiek tulajdonképp lényegtelen, milyen fajhoz is tartoztak….

80%

Ahogy ez a jobb, nem csak a látványra építő sci-fiknél lenni szokott: példabeszédek, görbe tükrök. Ezt már az első, a régi Majmok bolygója is tudta. Meg mondjuk az Állatfarm. Így van ez: változhat a faj, a vallás, a párt, a nemzet, a család, az ország, de az alapvető állati ösztönökből eredő viselkedésformák aligha. Előbb-utóbb megjelenik a félelem, a bosszúvágy vagy a kapzsiság, és véget vetnek a szép ábrándoknak... és amíg fontossági sorrendek meg csoportképző elvek vannak egy közösségen belül, addig ez így is marad.
.

Niwrok írta:

A majmok bolygója – Forradalom

Ahogy ez a jobb, nem csak a látványra építő sci-fiknél lenni szokott: példabeszédek, görbe tükrök. Ezt már az első, a régi Majmok bolygója is tudta. Meg mondjuk az Állatfarm. Így van ez: változhat a faj, a vallás, a párt, a nemzet, a család, az ország, de az alapvető állati ösztönökből eredő viselkedésformák aligha. Előbb-utóbb megjelenik a félelem, a bosszúvágy vagy a kapzsiság, és véget vetnek a szép ábrándoknak... és amíg fontossági sorrendek meg csoportképző elvek vannak egy közösségen belül, addig ez így is marad.
.

Érdekes, ez elsőre annyira nem jött le, elsőre az ember csak a két faj harcát látja. Aztán a két faj majdnem ugyanaz.

Kimondottan jól éreztem magam rajta, még az is lehet, befér a TOP10-be. Már csak azért is, mert az idén látott, igazán jó filmek nem szerepelhetnek rajta.

,





A hetedik fiú




A hetedik fiúról eddig csak az Iron Maiden: Seventh Son of a Seventh Son című albumával, illetve dalával kapcsolatban hallottam eddig a moziig. Én azt sem tudtam, hogy ez (is) egy újabb, régóta tolódó projekt – s mint olyan, általában kudarcra ítéltetett -, mint ahogy azt sem, hogy az egész ismét csak egy regényfolyam nyitánya. Csupán láttam egy előzetest, egy ígéretes látvánnyal operáló kedvcsinálót, ami alapján – minimális elvárással ugyan – de érdeklődve ültem be a moziba. Arra gondoltam, ha lesz egy újabb világ, mondjuk egy Narnia szintű (pont nemrég néztem meg mindhárom részt, még mindig tetszik), szóval, ha lenne egy új fantasy birodalom, szerethető főhősökkel, izgalmas történettel, akkor abban én szívesen elmerülnék. Újra…

De nincs. A hetedik fiú közben azon kaptam magam, hogy azt várom már, mikor vehetem már le azt az idegesítő szemüveget a fejemről, ami baszta az orrnyergemet, mikor lesz már vége ennek a végtelenül gyermeteg és idióta mesének. Van egy vén faszi (Jeff Bridges). Ő afféle boszorkányvadász – mint Jancsi és Juliska újabban -, vagy mint Sam és Dean Winchester. Szóval ő egy iszákos, vén pöcs, akit úgy neveznek, hogy Szellem. Van neki egy segédje – mert miért is ne -, egy Bradley nevű (Kit Harrington – alias, Havas John), aki olyan, mint mondjuk Sancho Panza. Amúgy is, az öreg egyszerre hasonlít egy keresztes lovaghoz, magához Don Qujotéhoz, meg Gandalfhoz. Van neki egy varázsbotja is – mondtam, tiszta Gandalf. Szóval. Mikor zúgnak egy faluban, városban a harangok, akkor ő megy és szembeszáll a Gonosszal. Mert ám ő olyan igazi Vadász, minden túl- és evilági szörny rettegett ellenfele, aki ismer minden elpusztítási módot, meg minden ártó lényt… arról nem szól a fáma, mi van, ha egy másik városban zúgnak a harangok, de biztosan csak egy városnak egy Szellem jár.

Aztán. Van egy gonosz boszi, Malkin anya ( , mint Talzin anya a TCW-ben), aki Gregorij apó legádázabb ellenfele, a legnagyobb hatalmú boszorkány a Földön. Malkin (Julianne Moore) egyébként épp most szabadult újból a világra, mert Vérhold jön.. Értitek, Vérhold… Vérfarkas, Vértehén, Vérnyúl – mint a Wallace és Gromitban.  Meg Vérhold…    Ez a csúnya, gonosz boszi olyan helyen lakik, ami egy többezer méteres hegy tetején kialakított palotában van (csak sárkányok építhették, mert ha nem voltak itt is zsidó rabszolgák, mint az Exodusban, én elképzelni sem tudom, hogy került fel oda az az épület), amit egy mozdulattal újra lakberendez. Mert neki biza akkora hatalma van!!! De ez még mind semmi… ezek a boszik aztán tényleg szerethetnek holdtöltekor nagygyűléseket tartani – hisz akárcsak a Boszorkányvadászokban, no meg a Bűbáj és kéjelgésben – itt is jön a többi csodás lény a királynő hívásásra. Van ám itt minden. Sárkány testvér, párducnő, T.Rex lánckarbaltás harcos, Siva isten mínusz két kar, Beorn a Hobbitból (tudjátok, aki medvévé változik, akiről Niwrok azt írta, "repülőmókusmedvemacska"). Ők lesznek, akik majd pusztításba döntik a világot – ami mellesleg megáll egy városnál, egy Gondor szerű városnál, de mindegy…

Igen ám, de van egy hetedik fiú hetedik fia. A Kiválasztott. Ismét. Az öreg Szellem pedig felkeresi a kis tóparton élő családot és megveszi a gyereket. Megveszi!! Nem elkéri, meggyőzi, stb… megveszi (rab)szolgának. Így gyorsabb és magyarázkodni sem kell. Számlát nem kap, de nem is kér. Az üzlet megköttetet, a fiú meg teljesen szokványos módon alkalmatlan. Először mindig azok. Még Neo is az volt. Ward úrfi (Ben Barnes) – fogalmam sincs, miért úrfi, mikor disznókra vigyázott – aztán természetesen öntudatra ébred, a film végére kitanulja a boszorkányölés művészetét, s egyedül szembeszáll a fura sereggel. Fönn, a hegytetőn, ahova fingom nncs, hogy jutott fel észrevétlenül, de ez is mindegy. Van egy kis love story, jó sok idióta poén, egy kis titok a múltból, egy „bődűletes” meglepetés, és hipp-hopp elrepül a 100 perc…

Vagy nem. Ez a mozi borzasztóan buta és gyermeteg. Egy fantasynál az ember simán elengedi a képzeletét, nem is igazán csodálkozik rá arra, hogy milyen lények bújnak elő a föld alól, csak legyen egy koherens környezet, egy logikusan építkező, érzelmekkel megtöltött sztori. Jelentem, itt nincs. Itt annyira felületes minden, hogy az hihetetlen. Karakterek lógnak a levegőben, néha egy-egy mondatban elmesélik, kik ők, miért  és honnan jöttek (innen derül az is ki, hogy Gregorij Az utolsó kereszteslovag) Kötődni senkihez nem igazán tudunk, mindenki annyira gáz, hogy nem lehet – a dialógusok meg… ajaj… Érezhetően akartak beletenni néhány poént, a tipikus Mester és Tanítványa viszony színesítőjeként, de inkább a fejemet fogtam tőle. A Gonoszok meg… először is. Az egyik hoz magával egy félelmetes hírű bérgyikos sereget, amolyan páncélos ninja hadtestet, akik szart sem érnek Ők a „hulljon a férgese” statiszták. De maga a boszicsapat is: egyik pillanatban tök állat, kiirtanak egy várost, utána meg a Szellem meg a Hetedik (na jó, meg két jó boszi) ellen besülnek. Ja, mert vannak jó boszik is ám! Mint az Ózban. A történet, annak minden egyes eleme, karaktere, fordulata, gyakorlatilag inden egyes mondata másolás, szinte nem volt a filmben egyetlen egy pillanat, ami eredeti lett volna. Ja, de! A föld alól előtörő Mumus. A Mumus, aki eddig szekrényekben bújkált, de itt úgy néz ki, mint egy Küklopsztroll. Ehh…

Hogy ezek után mégsem jöttem ki róla? Egyértelműen a látvány miatt. Nos, nem hiába készült ez addig, ameddig, egyszerűen qrva jó CGI-je van. És legyen szó Mumusról, T. Rexről, Sárkányokról. Minden bámulatosan jól néz ki, a látvány szinte elviszi a hátán a filmet. Többekkel ellentétben nekem tetszett Julianne Moore, mint vöröshajú gonosz boszi, valahogy jól állt neki ez a szerep. Az (ismét) alkoholista Jeff  Bridgesről mindezt nem tudom elmodani, ennél még Jeremy Irons is szórakoztatóbb volt az Eragornban. Ja, az egész mozi akár annak a klónja is lehetne (sok mással egyetemben), lehet, minden mese erre a kaptafára épül, mindenestre ezúttal, ez a világ nekem nem jött be.

Ja, és még valami: erre is próbálják ráhúzni a mostanság divatos Young Adult jelzőt… nos, ez nem az. Ez egy elbaszott mese, az unalmasabb fajtából.



40%



.