Az ember ritkán vár 10 évet egy filmre, hacsak nem valamelyik sorozat folytatásáról vagy a Warcraftról van szó, de egy olyan film esetében, amit 12 évig forgatnak, még ez is előfordulhat. Még valamikor a Mielőtt lemegy a Nap megjelenésének környékén olvastam először a Boyhoodról, és persze azonnal megragadott az ötlet, hogy ugyanazoknak az embereknek az életét kövessük végig ugyanazokkal a színészekkel ebben az időszakban, miközben a központi szereplő kissrác az általános iskolától a fősuli első napjaiig érik.
Így aki ennél többet vár, az vélhetően csalódni fog, hiszen nincs benne nagy megfejtés, világmegváltó gondolatok vagy epikus jelenetek. Itt tényleg "csak" felnő egy Mason nevű srác, és látjuk azt, mik iránt érdeklődik a különböző életszakaszokban, milyen emberekkel ismerkedik meg, hogyan szakad meg velük a kapcsolata, hogyan kezeli a szülei válását, majd az anyja nem túl sikeres házasságait, hogy hogyan illeszkedik be a költözéseik során az iskolákba, és így kb. ennyi. Az első szerelem, az első szakítás, az első füllentés arról, hogy a nagyobb srácok előtti tekintélyét növelje, és a sok "első" mellett az egyre jobban érlelődő kérdés arról, hogy hogyan tovább, mit és hogyan is kezdjen az életével. Mint az életben is. Emberek életének egy jelentős szakaszát örökíti meg, és úgy vesz fel dokumentumfilmes vonásokat, úgy reflektál bizonyos korszakok eseményeire (Britney Spears, Harry Potter, 9/11, Obama, stb.), köszönnek vissza benne egy-egy időszak zenéi, hogy közben dramatizál is, mert bár az aktuális élethelyzetek befolyásolták a történteket (pl.: a fotózás bekerülése), de sok esemény előre meg lehetett írva, folyamatos továbbgondolással, hogy az eddigiekből merrefelé lehet elvinni a történetet. Mintha valaki teszemazt a Szomszédokból vágna össze egy két és fél órás filmet, zenékkel elválasztott, rövid pillanatfelvételeket egy-egy év fontosabb vagy jellemző helyzeteiből, és így, a rövid 10-15 perces szakaszokból adódik össze a 12 év.
Ahogy néztem a filmet, persze bevillant, hogy Linklaternek nem is ez az első próbálkozása ezzel a stílussal és ezzel a műfajjal, hiszen a Before-trilógia sem épült nagyon másra. És ez nem azt akarná jelenteni, hogy Linklater csak ugyanarról akart lehúzni még egy bőrt, csak azt, hogy felismerhetőek a stílusjegyek, így a párbeszédek hangulata és a hosszabb snittek. Ahogy ott kilencévente nézhettünk bele egy kapcsolat alakulásába, és a szereplők önmagukhoz, egymáshoz és a világhoz való viszonyáról az egymás mellett sétálós vagy az autóban ülős beszélgetéseik jelentettek egy-egy kirakósdarabot, úgy ez itt is megvan, csak évente és egy film keretében. Például nagyon tetszett az apa és a gyerekek beszélgetése arról a kocsiban, hogy hogyan is kéne beszélgetniük egymással, de a legtipikusabb talán az volt, ahogy Mason az egyik osztálytársával tolta haza a biciklit, vagy ahogy a srác mondja el a barátnőjének vezetés közben, hogyan látja a dolgokat nagy általánosságban. Hangulatfokozónak pedig van benne kis játék a kellékekkel (nagyon tetszett például Mason kocsijának hátulján a felirat), a színesítő jelenetekkel (amikor Ethan Hawke énekel, az mindkétszer baromi jó!), vagy például olyan drámai helyzetekkel, mint amikor Mason a haverjával megy hazafelé, aztán a garázsba nézve elég élesen vált a jelenet érzelmi töltete.
Természetesen a doku-dráma nagyszerűségén, a jelenetek életszerűségén, az esetleges személyes élmények felelevenítésén és az ötlet "újszerűségén" kívül a stáb és a színészek munkája mellett sem lehet elmenni szó nélkül, már eleve azzal, hogy mekkora kockázatot is vállaltak egy ilyen hosszú távú projekttel. Persze, Ethan Hawke és Patricia Arquette is profik, és még így is nagyobb teher jutott utóbbira, hiszen az anyjaként ő kísérte végig Mason életét, neki kellett leghosszabban együtt élnie a figurával... na de ott vannak a gyerekszínészek, akik tényleg ezzel a filmmel együtt nőttek fel. Ilyen hosszan ilyen meghatározó időszakban egyszerűen nem lehet azt mondani senkinek, hogy rendelje alá az egész életét a forgatókönyvben foglaltaknak vagy a rendezői elképzeléseknek. Érdekes volt belegondolni, milyen kölcsönhatásban lehetett a film a színészek valós életével, ami mondjuk a hajvágásnál volt a legszembetűnőbb. Így utólag már könnyű csak a sikert látni, de közben eszembe jutott, ebben tényleg benne volt az is, hogy bármikor bármelyik szereplő kieshetett volna, bármelyik gyerek mondhatta volna, hogy köszi, nekem ennyi elég volt, és akkor akár tíz év munkája megy a levesbe... de azért voltak apróságok, amikkel csökkenteni próbálták ennek esélyét. Engem meglepett, hogy a Masont alakító Ellar Coltraine máskor/korábban is próbálkozott már a színészkedéssel, de még ennél is jobban, hogy Samet Lorelei Linklater játszotta, azaz az író/rendező saját lánya.
Egy kis negatívum volt a filmmel kapcsolatban, és az a hossza. Nem magát a felnövést éreztem soknak (abszolút egyetértek Linklater azon nyilatkozatával, hogy ha már egyszer ők 12 évet tettek ebbe a filmbe, akkor a néző se sajnáljon tőle 166 percet), hanem a lezárását, és érthető, hogy 12 év után nehéz kitalálni, hol is álljon le a kamera. Linklater viszont még ezen túl is nehezen engedte el, hagyta sorsukra a karaktereit, és a kötődés miatt sokszor hangozhatott el, hogy "Na... csak még ezt az egy jelenetet leforgatjuk."... És csak amikor már mindenkinek az útját elegyengette, amikor már majdnem mindenki visszatért egy meghajlás erejéig, csak akkor tudta akkor is inkább abbahagyni, mint befejezni.
Hát, legfeljebb majd folytatja kilenc év múlva...
88% .
A hozzászólást Niwrok összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Márc. 17, 2019 9:04 pm-kor.
R2-D2 Admin
Hozzászólások száma : 4535 Join date : 2012. Oct. 03. Tartózkodási hely : Szombathely
Na, végre! Már azt hittem, felbomlott a tér-idő kontinuum és elvesztél valahol...
A film nálam is mindenképp nézős lesz, de majd csak otthon, nyugodt körülmények között. Ugyan játsszák nálunk is, de csak az "art" mozi kamaratermében, ahol olyanok a székek, hogy egy másfél órás filmet nehéz kibírni rajtuk, úgyhogy megvárom, míg elérhető lesz alternatív formában.
Mindenestere köszi az ajánlót, egyáltalán nem lepett meg, hogy tetszett, illik a profilodba.
Niwrok Admin
Hozzászólások száma : 3578 Join date : 2012. Oct. 06.
Tomas és Ebba, a harmincas éveik elején járó svéd házaspár, és két gyerekük ötnapos vakációjukat töltik egy francia hegyi szállóban. Az első nap kedélyesen telik, síelnek, profi fotóst kérnek fel, hogy örökítse meg őket, és néhány, a külvilágra emlékeztető telefoncsörgésen kívül semmi nem zavarja meg a nyugalmukat... a második nap viszont egy meghatározó élményt tartogat mindannyiuk számára. A másnapi ebédet egy közeli étterem teraszán töltik, amikor is az -amúgy gyakori, szinte folyamatosan hallatszó robbantgatással járó- irányított lavinák egyike túl nagy tömeg havat indít el a hegyen, így az izgatott kamerásmobilozást pár másodperccel később páni menekülés váltja fel, mert félő, hogy a lavina magával sodorja az egész teraszt... de végül csak egy porhófelhő teríti be a rémült vendégeket. Amíg azonban ezalatt Ebba a gyerekeket próbálta védeni a hótól, beborítva őket a kabátjával, Tomas a vendégeket félrelökve fut a hó elől, és csak akkor tér vissza az asztalhoz, amikorra a hó elül. A család mind a négy tagja zavartan viselkedik, de alig kerül szóba a teraszos incidens, viszont amikor aznap este egy baráti párral vacsorázni mennek, Ebbából kibuggyan, amin egész nap rágta magát: hogy mennyire megrémült a lavinától, és hogy mennyire megveti most Tomast, mert magát mentette, nem törődve az ő és a gyerekek biztonságával.
A maradék három nap és a közel két órás film jelentősebb része aztán ennek az eseménynek, Tomas futásának a témakörét járja körbe, hogy kire hogyan hatott a lavina, eleve hogy ki hogyan emlékszik rá, kiben milyen gondolatokat ébresztett, és hogyan értékeli át ennek nyomán a Tomasszal való kapcsolatát... és ebbe maga Tomas is beletartozik. A központi alak végig a házaspár, és ha akadnak is mellékszereplők, csak arra szolgálnak, hogy a síelés előtti időkbe betekintést engedjenek (mint a gyerekek, akik egyáltalán nem úgy viselkednek, mintha a család boldog és felhőtlen vakációra jött volna, és ezt okkal teszik), a másik típusuk pedig egyszerű hallgatóság, közönség, katalizátor ahhoz, hogy Ebba és Tomas gondolatai, érzései felszínre kerüljenek, hogy legyen, aki kimondatja velük hangosan ezeket, hogy ne kelljen a nézőnek gondolatolvasót játszania. Illetve a "katalizátor" jelző annyiból sántít, hogy annak éppen az a lényege, hogy úgy idéz elő reakciót, hogy közben ő maga nem vesz részt benne, ez viszont itt nem teljesen igaz; a lavina kis hógolyója éppúgy lavinát indít el a szereplők kapcsolataiban, nem csak erejét, intenzitását tekintve, hanem a többiekre is átterjedve, ez viszont nem csak porhó, hanem tényleg sodor mindenkit, aki az útjába kerül... de legalább nincsenek sokan. Így az egyik baráti pár is azon kezd görcsölni, hogy ők most akkor milyen bizalommal lehetnek egymás iránt, és amire a néző észbe kapna, már szét is van túrva az alap, amin eddig a férfiak szerepei és magától értetődő tulajdonságai szilárdan álltak, és maguk az eredendő nemi szerepek is megkérdőjeleződnek, mindkét oldalon.
Persze ahhoz, hogy ez a "hipotetikus" filozófiába átcsapó családi dráma két órán keresztül fenntartsa az érdeklődést és a figyelmet, kellenek jó képek, elgondolkodtató szimbólumok és néha egy-egy hangulati váltás, és az író/rendező Ruben Östlund nem is nagyon nyúlt ebben mellé. A látványvilág illeszkedik a filmhez, és bár értem én, hogy nem akarták a külcsínnel elvonni a figyelmet a lényegről, és az erős skandináv hatás is érződik, de néha riasztóan sterilek és üresek a terek. A rengeteg hó, a kopár, unalmas apartmanszálló és a szobák szürkesége miatt is azt kell mondanom, ehhez képest még egy IKEA-katalógus is maga a színorgia. Ez is közrejátszhatott benne, hogy néha kicsit hosszúnak találtam az unalmas életképeket (ilyen volt például a drónos), illetve voltak olyan részek, amik már rajtam is kifogtak értelmezésben (még az izzadtan, félmeztelenül üvöltő síelőkkel is messzebb jutottam, mint a komplett buszos fináléval), viszont voltak olyan jelenetek, amik látszatra nem mutattak semmit, de később, a hasonló jelenetek tükrében érzékeltették azokat a változásokat, amik hallgatólagosan is végbe mentek a családban (tipikusan ilyenek voltak nekem a fogmosós jelenetek). És a sokféle hangulat is összejött, mert a terasz felé hömpölygő hótömegtől nem lehet nem erősebben szorítani a karfát, a személyiségek és a háttér kirakósa is jól működik (amibe még az olyan, épp csak sugallás szintjén levő dolgok is beleillenek, mint a sportember és nyilván felelős munkakörben dolgozó Tomas mellett a kissé slamposnak ható Ebba), de akadt humor is; a névtelen barát érveinek abszurditását (amivel Tomast próbálja mentegetni), Tomas egyre szánalmasabbá váló tagadását és a szabályos bőgéssé durvuló sírását egyöntetűen kinevette a nézőtér.
De hiába nevettünk, utóbbi jelenettől sem tudta megtagadni senki az erőt. Mert igen, azt hiszem, (f)el tudnak szabadulni ilyen erők, amikor az ember környezete vagy ő maga rájön, esetleg csak nem tudván tovább tagadni a tényt, amivel mindig is félt(ek) szembenézni: hogy mennyire egy szar ember is ő. Vagy éppen csak ember...
8,5/10
A hozzászólást Niwrok összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Márc. 17, 2019 9:04 pm-kor.
R2-D2 Admin
Hozzászólások száma : 4535 Join date : 2012. Oct. 03. Tartózkodási hely : Szombathely
De hiába nevettünk, utóbbi jelenettől sem tudta megtagadni senki az erőt. Mert igen, azt hiszem, (f)el tudnak szabadulni ilyen erők, amikor az ember környezete vagy ő maga rájön, esetleg csak nem tudván tovább tagadni a tényt, amivel mindig is félt(ek) szembenézni: hogy mennyire egy szar ember is ő. Vagy éppen csak ember...
8,5/10 .
Érdekesen hangzik, nem is hallottam még róla. Azt hiszem, ha fönn lesz nettékában, egyszer majd megnézem. Köszi!
Niwrok Admin
Hozzászólások száma : 3578 Join date : 2012. Oct. 06.
Érdekesen hangzik, nem is hallottam még róla. Azt hiszem, ha fönn lesz nettékában, egyszer majd megnézem. Köszi!
Ezek szerint nem nagyon szoktál utánaolvasni, hogy milyen filmeket is játszanak nálatok a moziban ...
Egyébként volt még egy dolog, ami hozzátett az élményhez a filmen kívül: most voltam először a székesfehérvári Barátság Moziban, és nagyon tetszett maga a hely is, még ha a székek nem is rám voltak méretezve . B*szarás volt, ahogy egy háromszintes panel (az ottani művház) földszinti folyosójára, és az arról nyíló, átalakított-egybenyitott irodákba mennyire mozihangulatot tudtak varázsolni a legutóbbi felújítással, közben meg a környezet halál retró! .
A hozzászólást Niwrok összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Márc. 17, 2019 9:05 pm-kor.
R2-D2 Admin
Hozzászólások száma : 4535 Join date : 2012. Oct. 03. Tartózkodási hely : Szombathely
Ezek szerint nem nagyon szoktál utánaolvasni, hogy milyen filmeket is játszanak nálatok a moziban ...
Most, hogy mondod... az "art" mozi tényleg játssza. No majd meglátom, bár a 22:00 órás időpont nem épp az ideális.
Niwrok Admin
Hozzászólások száma : 3578 Join date : 2012. Oct. 06.
Tárgy: Vihar / Storm Szer. Okt. 08, 2014 8:41 pm
. Vihar / Storm (2005)
Ez a film kvázi egy véletlen miatt kötött ki nálam; kaptam egy pendrive-ot más filmekkel, ez is rajta volt, és akkor már megnéztem. Ahhoz képest, hogy a semmiből jött, egész kellemes meglepetés volt, akkor is, ha sorban tudtam volna mondani, milyen filmek köszönnek vissza benne; ha egyedi ízesítő nincs is benne, ebben a kombinációban még éppen nem láttam őket, de néha az is elég tud lenni.
Donny egy harmincas éveiben járó, egyedül élő fickó, unalmas élettel és unalmas munkával (számítógépes játékokról ír kritikákat). Társasági élete alig van, a kollégái különösebben nem érdeklik, ahogy a fóbiás öccse sem, és ha el is megy valami buliban, jellemzően azt is azért teszi, hogy az aktuális önkielégítéshez fantáziákat gyűjtsön. A dolog akkor kezd megváltozni, amikor Donny egy taxival hazafelé tartva egy rejtélyes vörös hajú nőt lát fegyveresek elől menekülni, majd még aznap este ez a nő valahogy fel is bukkan a lakásán. A nő Ígéret néven mutatkozik be, és mindenféle titokzatos mondatok kíséretében Donnyra bíz egy gyufásdobozt, ami után le is lép, pár perccel ezután viszont fegyveresek törnek be Donny lakásába, és forgatják fel azt... a srác alig tud elbújni előlük. Mivel támadói felé az egyetlen nyomot a levél gyufa jelenti, azt kezdi követni, amivel végül egy kis fémdobozhoz jut, amiben állítólag benne van a történtek magyarázata, de ahhoz, hogy kinyithassa, az út egy folyton változó, komor, szürreális világon vezet keresztül, a kulcs pedig Donny elfeledett emlékei között bújhat meg.
Emlékmás, valaki? Elsőre mondjuk egy másik film jutott eszembe ebből a mintából, de ugye az Az A Film, Aminek Nem Mondjuk Ki A Címét . De Schwarzi/Farrell is csak egy volt a mindenféle összeesküvésekbe, titokzatos szervezetek háborújába és a rejtélyes világmegmentésbe csöppenő lúzerek sorában, és közülük Donny sem nagyon lóg ki. Meg is van ennek az összes kelléke, a titkok, a bizonytalan eredetű, de mindenki által keresett ereklye, a damsel-in-distress, a sötét alakok és az agresszív vezetőjük, akik meg akarják akadályozni, hogy Donny a titkok végére jusson... csak ezek rövid idő alatt kifulladnak. Az egy dolog, hogy az gyorsan kiderül, szó sincs itt semmi grandiózusról, annál sokkal személyesebb a dolog (így pedig az egész "titokzatos szervezet"-maszlag ha nem is veszti értelmét, de a vállon üldögélő kisördög és kisangyal szintjére süllyed vissza), de a legnagyobb bajom az volt, hogy a szereplőkkel, és azon belül is Donnyval a film nem sokat tud kezdeni. A fickó nem elég, hogy egy irritáló seggfej, és annál nagyobb lesz, minél messzebbre megyünk a történetben és a múltjában, de gyakorlatilag mindenki más sorsa jobban érdekelt, mint az övé, és így a kocka sem miatta vált fontossá, csak azért, hogy kit tett még tönkre ez a barom, akire még annyira sem akar emlékezni, mint a többire.
Silent Hill, valaki? Illetve láttam egy hongkongi filmet, ami közelebb áll a Storm személyes vonatkozásához, de a látványvilága legalább annyira markáns: ez volt a Re-cycle. Ami elveszett a vámon, visszajött a réven; függetlenítve magam attól, hogy a klinikai seggfej Donnyról van szó, a pszicho-thriller vonal igazán tetszett, leginkább a helyszínek miatt. Már a lepusztult, penészes, málló tapétájú lakás a kihalt kisvárosban is ütős, de ami minden elemében parás volt, az a ravatalozós jelenet volt. De a purgatórium képein kívül is akadtak kedvenceim, például a szigetes váltások vagy az autóbalesetes szakasz. Mindezek mellett "csak" a CGI és a greenbox felvételek gázosak kicsit, főleg mondjuk a "szarvas gyár" és a benne történtek esetében.
Spoiler:
ExIstenz, valaki? Eleve az egész szürreális világban és az ugráló történetre kétféle magyarázatot szoktak adni -a tudatalatti-utazásost és a virtuális-világost- és több jel is utalt arra, hogy ebből most a másodikhoz lesz szerencse. Hogy ez gyakorlatilag egy számítógépes játék a "játékos" tudatalattijának virtuális valóságában, leginkább terápiás céllal. Kár, hogy a film végére ezek elsikkadtak... de persze az is lehet, hogy csak én szerettem volna, hogy a történetet ebbe az irányba vigyék, de nem tették.
Szóval nem egy kihagyhatatlan film, de a drámaisága és a képi megoldásai több helyen is elégedett csettintést váltottak ki belőlem. Érdekes volt már eleve azért is, mert csak kiderült belőle, hogy a svéd filmgyártás sem a Tetovált lánnyal meg az Engedj be!-vel kezdődött, előtte is tudtak érdekes megoldásokkal operálni a skandinávok.
Ja, mert ha még nem mondtam volna, ez egy svéd fantasy-akció-dráma-thriller ...
68%
A hozzászólást Niwrok összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Márc. 17, 2019 9:05 pm-kor.
R2-D2 Admin
Hozzászólások száma : 4535 Join date : 2012. Oct. 03. Tartózkodási hely : Szombathely
Hozzászólások száma : 3578 Join date : 2012. Oct. 06.
Tárgy: The Possession of Michael King Kedd Okt. 14, 2014 11:41 pm
. The Possession of Michael King
Még nyár elején láttam ennek a filmnek az előzetesét, és az tetszett annyira, hogy amint lehet, meg akarjam nézni. Bármennyire is voltak már rossz tapasztalataim a kézikamerás horrorokkal, a dokumentált "önmegszállatás" azért elég érdekesnek ígérkezett.
Michael King annyit hallott a túlvilági életről, a szellemvilágról, és annyira meggyőződése, hogy mindez csak az emberek halálfélelmének kivetülése (azaz, hogy a halál kevésbé ijesztő, ha tudjuk, hogy van utána valami, és nem csak a végtelen semmi), mert ugye fizikai bizonyítékot még senki nem tudott neki mutatni erről, hogy úgy dönt, ő maga lesz a bizonyíték. Valószínűleg látta a Super Size Me-t és a Grave Encounters-t, így a terve az, hogy körbejárja a téma avatott szakértőit, például médiumokat, egy nekromanta temetkezési vállalkozót, egy sátánista házaspárt és egy tüdőbeteg papot, akik mind járatosnak tűnnek a démonidézésben vagy -űzésben, és próbál minél több információt összegyűjteni a démoni megszállottságról. Ahol pedig lehet, ott alá is veti magát a rituáléknak, illetve a neten hozzáférhető módszerek és ereklyék között is válogat, hogy házibarkács módszerekkel is megpróbáljon démont idézni, ezek eredményét pedig az otthonában felállított kamerákkal akarja rögzíteni, már ha lesz mit... Lesz.
Nem véletlenül vettem én sem humorosra a figurát, az első fél óra afféle "Démonok úgysem léteznek!"-jellegű, bolondos szelfizés, ahol az abszurd figurák igencsak elbizonytalanítottak, hogy itt bármi komolyról is lenne szó. Michael és az operatőr haverja inkább csak hülyéskednek, magukban röhögnek a gagyin és az extrém helyzeteken, hitetlenkednek, hogy az olyan vackokkal, mint a fröccsöntött pentagramma, hogyan hiheti bárki is, hogy fel lehetne venni a kapcsolatot a túlvilággal. Talán ez a rész volt a legszórakoztatóbb, jól hozta egy youtube-ra szánt okkultista videónapló hangulatát, és olyat ritkábban láttam, mint hörgős-démonmegszállósat.
A tényleges megszállást követően persze előtérbe kerül a para, és ha leszámítom a lejjebb taglalt két negatívumot, akkor az ismerős motívumok mellett ez a szakasz legalább annyira tetszett. A szép fokozatosan szaporodó jelek és a nappal visszanézett éjszakai felvételek (a la Paranormal Activity) mellett a legborzongatóbbak Michael ropogó csontjai és ízületei voltak, amiket majd egy percig próbál kiropogtatni, sikertelenül. Ahogy súlyosbodik a helyzet, Michael rémülete és őrülete egyre látványosabb lett, és ahogy gyakorlatilag végigjárja a halál öt fázisát, a történet drámai szála -ami a fő ösztönző erő volt Michaelnek az egész projekt elindításában- is nagyobb hangsúlyt kap. Emiatt egyre kevésbé lehet elkülöníteni, hogy hol kezdődik a démoni megszállás, és hol végződik a megszállottság, ami szintén piros pont.
Sajnos a technikai megvalósítás és a szűkös keret ezt eléggé hazavágta. Hiába lát, hall, érez és retteg együtt a néző az egyébként kellően hiteles Shane Johnsonnal, ha ebből a gyengécske digitális trükkök lépten-nyomon kizökkentenek. Azt egy jó dolognak tartom, hogy ez a stáb is rájött, a FullHD-kamerák korában nevetséges a szemcsésség és az életlenség, de a nyomukban járó digitális zörejeket már most unom. Hasonlóan gyatra az "éjjellátó", aminél alig próbálták elrejteni, hogy egy rossz zöld filtert raktak a kamera elé, és ennyi az egész, ráadásul messze ezek a jelenetek voltak a legfeleslegesebbek és a legrosszabbak az egész filmben.
Nem tetszett annyira, mint vártam, de legalább "stílszerű" volt, azért is választottam. Túl sok minden akar lenni egyszerre, és a kezdeni mókázásból/idétlenkedésből ilyen rövid idő alatt elég zavaró a váltás a groteszk mászással kombinált vérengzésig, amin a költségvetés csak rontott. Egy elsőfilmestől (David Jung) viszont nem rossz, így csak remélni lehet, hogy tanul a hibákból, mert az ötletesség és az irány lehetne akár jó is. Emlékezetes jelenetei voltak, de nem olyan sok, hogy kedvem legyen újranézni.
6,5/10 .
A hozzászólást Niwrok összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Márc. 17, 2019 9:06 pm-kor.
R2-D2 Admin
Hozzászólások száma : 4535 Join date : 2012. Oct. 03. Tartózkodási hely : Szombathely
Azért valamikor lehet, megnézem, de egyelőre jó időre elláttam magam néznivalóval, pontsabban tervkkel. Most végeztem a Viharral is, holnap írok róla.
Fájt.
Niwrok Admin
Hozzászólások száma : 3578 Join date : 2012. Oct. 06.
Tárgy: The Fifth Estate Csüt. Okt. 16, 2014 10:47 am
. The Fifth Estate
"Ha az igazságot akarja tudni... az az, hogy az igazságot senki sem fogja elmondani. Magának kell felkutatnia."
Már jóval azelőtt érdekelt ez a film, hogy a másik Wikileaks-filmet láttam volna, hiszen a történet is jónak tűnt, jó színészekben sem szűkölködik, és a háttér is sok érdekességet sejtetett. Ha már egy titkokat felfedő szervezetről szól, biztos kiderül közben egy-két titok is, ugye?
A film a Wikileaks felfutásának két évére szánja a legtöbb időt, attól kezdve, hogy Julian Assagne és Daniel Berg találkoznak. Assagne-nak addigra már van egy kezdetleges, szűk erőforrásokkal és helyi önkéntesekkel operáló szervezete, Berg pedig ehhez csatlakozik, és válik belőle Assagne legfőbb segítője és bizalmasa, akinek kapcsolatai és erőforrásai sokat lendítettek a Wikileaks ismertségén és feldolgozó kapacitásán. A Wikileaks ugyanis alig csinált mást, mint anonim dokumentummegosztóként funkcionált, ahova az emberek -a kilétük felfedése nélkül- feltölthettek dokumentumokat olyan ügyekről például a munkájukkal kapcsolatban, amikkel szemben erkölcsi aggályaik voltak. Miközben a folyamatosan és egyre gyorsabban felbukkanó ügyek feltüzelik a lelkesedést és a feszültséget, a film árnyalni próbálja egy kicsit a karaktereket a magánéletükkel, ami Berg esetében a magánéleti problémáit, Assagne-nál pedig a gyerekkori traumáinak felidézését (például bántalmazást abban a "szektában", ahol az anyjával éltek) jelentik. Az egyre nagyobb sikerekkel persze együtt jár az is, hogy az információs szabadságharcosoknak egyre gyűlnek az egyre nagyobb hatalmú ellenségeik, mígnem egy tragédia rávilágít, a megszerzett információ szűretlenül éppúgy eszköze lehet a túlhatalom és a "sunnyogás" legyőzésének, mint a későbbi bosszúnak. Ez lesz az a morális dilemma, ami Bergnél más megvilágításba helyezi Assagne munkásságát, és ami különösen égető problémává válik, amikor Bradley Manning és az általa katonai hírszerzési oldalakról letöltött soktízezer oldalnyi anyag bekerül a képbe, Assagne és Berg pedig gyökeresen eltérően ítélik meg, mit, mikor és hogyan kéne tenni ezekkel a szinte a teljes katonai és diplomáciai vezetést kompromittáló dokumentumokkal.
Ami elsőre feltűnt, hogy a film nem kicsit "lejt", és ha nem tudom meg utólag, hogy a film alapjául szolgáló regényt Berg írta, akkor is biztos lettem volna benne. Szinte már nyálas az az igyekezet, ahogy nem egyszerűen magát helyezi a középpontba, hanem az egész film tulajdonképpen az ő szerecsenmosdatása, akit egy karizmatikus ember egy lelkesítő ideológiával belevitt a dologba, és amikor elkezdtek mutatkozni a jelek, hogy Assagne nem az a felelős szabadságharcos, akinek mondja magát, hanem sokkal inkább egy paranoid szociopata, aki mások titkainak felfedésével akarja elterelni a figyelmet a sajátjairól, akkor először az élő lelkiismerete próbál lenni, és amikor ez nem megy, önfeláldozóan kicsavarja a saját túlhatalmától megrészegült őrült kezéből a fegyvert. Komolyan, szinte népmesei az egész; Berg görcsös próbálkozása arra, hogy megsajnálják és megértsék őt, többször is kizökkentett az újabb "rend"-ről való elmélkedésből.
"Rend", ugyanis nem pontosan értettem, mit is akar jelenteni a cím, ezért utánanéztem. Ötödikről eddig csak hadoszlopról hallottam (meg elemről, de az végképp nem tartozik ide), és ugyan illett volna a film témájához (hiszen ugyanúgy a rendszereket belülről bomlasztókról szól), de itt a klasszikus, feudális rendi besorolásról van szó, ahol a papság, a nemesség és a polgárság mellett a médiát szokták negyedikként emlegetni, mint a közemberek életét befolyásoló hatalmi tényezők egyikét. A Wikileaks azonban több, mint a puszta média, még ha fel is használja az ismertség megszerzéséhez és az információ továbbításához, de mert a másik négy rendszer gyengeségeit használja ki, és nem követel meg "kiváltságot", bárki a része lehet, így felügyelni, elszámoltatni, szűrni is sokkal nehezebb, amit előbb cégek és kevésbé szem előtt levő kormányok tanultak meg, de nem váratott sokat magára az igazi cápa, az USA hírszerzése sem. És ez ugyanazokhoz a kérdésekhez vezet, amiket a We Steal Secrets kapcsán már emlegettem, vagyis például hogy mi a fontosabb: az (i)gazság napvilágra kerülése, vagy azoknak a kapcsolódó embereknek a sorsa, akik lehet, hogy nem is haszonélvezői a rendszernek, "csak" a megélhetésüket, a munkájukat jelenti. Mert oké, hogy a "sunnyogás" ellen még nem találtak ki jobbat, mint a nyilvánosságot, de ebben az esetben hol van egyáltalán a "privát" szféra, ha egy attasé mikrofonon kívül se mondhatja meg az asztalszomszédjának, hogy mekkora seggfejnek is tartja azt, akivel éppen tárgyalnak... persze, nem kell mindent megfigyelni és lehallgatni, és akkor az ilyen savazásnak sem lesz nyoma.
A Wikileaks, mint jelenség témája mellett és Berg önmentegetése ellenére a stáb munkája is megérdemli az elismerést. Jó volt, ahogy adtak némi dokumentumfilmes hangulatot az egésznek az archív felvételek bevágásával, ahogy a kisebb jeleneteket is megtisztelték azzal, hogy eredeti helyszíneken forgatták őket, így simán tucatnyi országban megfordulhattak, és ötletes volt annak a virtuális világnak a megjelenítése is, amiben a Wikileaks szervezete létezett. A színészek közül sem Cumberbatch, sem Brühl esetében nem éreztem semmi átütőt, bár előbbi jól átvette Assagne akcentusát és beszédhibáját, de a gesztusaiból (amiket az előző filmből és a híradókból elég jól megismerhettem) kevesebbet láttam visszaköszönni. Így inkább Laura Linney-re figyeltem fel, aki azt a fejvesztett rohangálást és kapkodást testesítette meg és mutatta be, ami Assagne munkásságát követte, és amiben ő lett a gyalogáldozat is, illetve külön örültem Moritz Bleibtreunek is, főleg a hozzá kötődő poénnak, ahogy egészen új jelentést adott a "szerverfarm" kifejezésnek.
A legjobban meg az epilógus tetszett, ahogy "Assagne" nyilatkozik az ötletről, hogy mi a véleménye egy filmről, amit Berg könyve alapján csinálnak. Nekem ez:
8/10 .
A hozzászólást Niwrok összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Ápr. 05, 2019 11:16 pm-kor.
Niwrok Admin
Hozzászólások száma : 3578 Join date : 2012. Oct. 06.
Előzetesen nem tudtam róla, de örültem neki, hogy a Parklanddel a The American Film Company másik filmjébe is belefutottam a Cinkos után, amiről még az "előző életemben" írtam. Akkor, a Lincoln merényletet követő per esetében is tetszett a koncepció, és ez itt sincs máshogy: ez a társaság azt tűzte a zászlajára, hogy az USA híres történelmi eseményeiről mutasson egy tágabb képet, hogy aki megnézi mondjuk a Cinkost, az ne csak annyit tudjon utána róla, hogy Lincolnt lelőttek egy színházban, hanem azt is, hogy ki tette és miért, milyen politikai és társadalmi helyzetben. Mindezt a lehető legnagyobb történelmi hitelességgel, és ha mondjuk egy akasztófát kell építeni a filmhez, akkor ahhoz még a szögek is úgy lettek kovácsolva, ahogy akkoriban lehetett. Neves színészekkel leforgatott történelmi képeskönyvek ezek, betekintéssel a merénylettel kapcsolatba kerülő emberek sorsába, és már akkor is az jutott eszembe, hogy Magyarországon is elkelnének ilyen filmek, amivel talán növelni lehetne a történelmünk iránti érdeklődést a fiatalokban, vagy bárkiben, mert ha készülnek is irodalmi művekből filmjeink, dokumentarista drámák aligha.
Na de ennyit a TAFC-ról és az általa okozott hiányérzetről, csak úgy gondoltam, egyszerűbb, ha hivatkozásként rögtön ezeket is elmondom a Parklandről, hiszen a lényege ugyanaz, ráadásul ismét egy elnök elleni merénylet a kiindulópontja, John F. Kennedy-é. A JFK annak idején gondoskodott róla, hogy a filmkedvelőkbe magának a merényletnek és a Zapruder-filmnek minden kockája beleégjen, fejből fújjuk, hogy "könyvraktár" és "mágikus golyó elmélet", a másik filmből meg megismerhető, hogy Ruby miért és hogyan lőtte le Oswaldot. Ők a főszereplők. A Parkland azzal egészíti ki az eddigi képet, hogy bemutatja azokat, akik csak utólagos vagy közvetett részvevői voltak a merényletnek, de ettől még az ő drámájuk, az őket ért sokk sem kisebb, legfeljebb nincs, nem volt annyira szem előtt. Maga a merénylet nem is látszik közvetlenül (abban az időben éppen Zaprudert nézzük, ahogy a kamerájával rögzíti a végzetes eseményeket), sőt, igazából akkor kezdődik a film, ahogy az elnöki Lincoln eltűnik a felüljáró alatt, és megérkezik a kórházba. Olyan kérdésekre akad válasz, mint hogy mik történtek ott és utána, például hogy hogyan kísérleteztek az eleve reménytelennek tűnő újraélesztéssel az orvosok, hogy Jackie Kennedy a véres kosztümjében hogyan töltött órákat egy irattárba bújtatva, hogy az újabb merénylet fenyegetésében hogyan juttatták ki az új elnököt a kórházból és Dallasból, de még olyanok is, hogy milyen kihívást jelentett JFK koporsójának feljuttatása az Air Force One-ra és Washingtonba vitele vagy hogy milyen dilemmákkal szembesültek az elnök testőrei az ex-First Lady-t illetően.
Közben persze tucatnyi szálon zajlanak az események, beindul a nyomozás, és elég gyorsan akad is hal a hálóba. Oswaldről viszont annyiszor elmondták, hogy ő a "magányos merénylő", hogy soha fel sem merült bennem, hogy neki is volt családja, felesége, gyerekei, de ezúttal a bátyja és az anyja kerülnek bővebben bemutatásra. A testvér, aki az öccse tettének árnyékában azonnal a társadalom ferde szemmel figyelt tagjává vált, az "elnökgyilkos rokona" bélyeggel a homlokán. Az anya, akit egy bizonytalan valószínűségű kép tart nyugalomban, hogy az ő fia igazi hős volt, és hazafiasságból tette, amit tett. De maga Zapruder is érdekes figura, ahogy a közvetlen közelről látott véres gyilkosság sokkja mellett az is pillanatok alatt leesik neki, hogy a felvétel maga mekkora teher lesz számára a rögzített esemény súlya miatt, és hogy ez alapjaiban fogja felforgatni az életét, ami rövidesen be is teljesül az FBI-ügynökök és az újságírók zaklatásának képében. Ezen kívül rendőrök és ügynökök szerepelnek még a történetben, akiknek mondjuk azt kell feldolgozniuk, hogy a rutinmegfigyelések és a hetente tucatjával kapott fenyegetések közül utólag hogyan válik ki az az egy, mellyel -talán egy kristálygömb birtokában- meg lehetett volna akadályozni, hogy Kennedy meghaljon.
Ahogy már jeleztem, minőségi kifogásokat lehetetlen megfogalmazni, a TAFC akkurátusan ügyel a korrajzra, a díszletekre és a színészek kiválasztására, így legfeljebb a jobbakat lehet kiemelni a jók közül. A híresebb színészek közül adja magát Paul Giamatti vagy Marcia Gay Harden, de inkább az amúgy nem túl ismert Kat Steffensre figyeltem fel, akinek az egyik legnehezebb szerep jutott az elnök rémült és gyászoló özvegyeként, Jacki Weaverrel meg mostanra nálam szinte egybeforrott a gyermekeiért bármire képes, többé-kevésbé pszichotikus anyaoroszlán képe.
Ez a film annyival kevesebb nálam, mint a már emlegetett Cinkos, hogy az önmagában is megállta a helyét tárgyalótermi krimiként és morális drámaként, míg a Parkland "csak" rögzíti a dolgokat a merénylet tükrében, ahogy a szereplők életét, drámáját is csak ezzel összefüggésben mutatja. Ettől még jó, csak kevesebb.
7/10 .
A hozzászólást Niwrok összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Ápr. 05, 2019 11:15 pm-kor.
R2-D2 Admin
Hozzászólások száma : 4535 Join date : 2012. Oct. 03. Tartózkodási hely : Szombathely
Már jóval azelőtt érdekelt ez a film, hogy a másik Wikileaks-filmet láttam volna, hiszen a történet is jónak tűnt, jó színészekben sem szűkölködik, és a háttér is sok érdekességet sejtetett. Ha már egy titkokat felfedő szervezetről szól, biztos kiderül közben egy-két titok is, ugye?
A film a Wikileaks felfutásának két évére szánja a legtöbb időt, attól kezdve, hogy Julian Assagne és Daniel Berg találkoznak...
8/10 .
Niwrok írta:
. Félelmetes nap / Parkland
Ez a film annyival kevesebb nálam, mint a már emlegetett Cinkos, hogy az önmagában is megállta a helyét tárgyalótermi krimiként és morális drámaként, míg a Parkland "csak" rögzíti a dolgokat a merénylet tükrében, ahogy a szereplők életét, drámáját is csak ezzel összefüggésben mutatja. Ettől még jó, csak kevesebb.
7/10 .
Mindkettő írásért hatalmas köszönet (és gratula!!), ugyanis mindkettő - a Cinkossal és a Wikileakssel együtt mind a négy - film nagyon rég rajt van a néznivaló listámon.
El sem tudod képzelni, hányszor volt már az, hogy valahol olvastam róluk, a Médiában fogtam őket a kezemben, aztán mire a nettéka közelébe kerültem, állandóan kimentek a címek a fejemből... Így legalább szem előtt vannak, baromira érdekel mindegyik téma, úgyhogy mindenképp megnézem őket.
Vas. Szept. 21, 2014 3:10 pm
. B*szarás volt, ahogy egy háromszintes panel (az ottani művház) földszinti folyosójára, és az arról nyíló, átalakított-egybenyitott irodákba mennyire mozihangulatot tudtak varázsolni a legutóbbi felújítással, közben meg a környezet halál retró!
. Ezekből ez most a Wanted 
!
