Niwrok írásai 1.0

.
Kövéren szép az élet / Gordos



Ha volt is olyan film, amit többet láttam volna a megjelenése óta, mint ezt, az biztos, hogy alig pár. De ez nem nehéz egy olyan filmnél, amit először az éves TOP10-em aranyérmes helyére "szavazok be", aztán az abszolút TOP10-be is belefér, és akárhányszor nézem meg, még mindig elszórakoztat, megnevettet és elgondolkodtat.

A pszichológusként dolgozó Abel fogyókúrás csoportterápiákat vezet, melyek keretében sajátos módszereivel próbálja rávenni a pácienseit, hogy őszintén szembenézzenek a súlyproblémáikkal, elgondolkodjanak annak okairól, felismerjék és elfogadják, miben tudnak változtatni, és hogy megvizsgálják, utólag ez a (súly)változás hogyan tükröződik vissza a hangulatukon. Abel egyik csoportjában van Leonor, aki szeretné lefogyni a barátja (aki egyben az első szerelme is, és több mint 10 éve együtt vannak) távollétében felszedett 20 kilót, mielőtt az hazaérne egy egy éves amerikai kiküldetésről, a 49 éves Andres, aki azt a családi trendet szeretné megtörni, hogy a férfiak boldogan, kövéren és 50 éves koruk előtt meghalnak, Sofia, aki az ételben keresi a boldogságot, mert más gyönyöröket az ő és a vőlegénye (Alex) hite miatt meg kell tagadniuk maguktól az esküvőig, és Enrique, aki korábban fogyókúrás szereket reklámozott, mostanra viszont meghízott, és ezzel megszegte a szerződésének azt a pontját, hogy három évig tartania kell a súlyát. A terápia azonban csak visszatérő elem, az időnkénti vallomások, összefoglalások és leleplezések színtere, ez nem a Terápia S1 és S2, inkább csak kiinduló pont, amiből a szereplők története -néha összefonódva- elágazik, miközben a testesség és a testiség végig központi téma marad. Még a páciensek sem feltétlenül a "fő szereplők", Andres és Leonor helyett sokkal nagyobb szerepet kap például Andres tinédzser lánya, Nuria, akinek a kövérségén való iskolai és az ikertesója által elkövetett gúnyolódás jelent problémát... és Abel maga, aki talán éppen a foglalkozása miatt nehezen dolgozza fel, hogy a tornatanárként tökéletes testű felesége (Paula) a terhessége alatt felszed pár kilót, és ettől depressziós lesz.

Elsőként miről is lehetne másról beszélni, mint a karakterekről, akik hatökrös szekérként húzzák magukkal a filmet, annyira zseniálisak! Aki humorra vágyik, annak telitalálat lehet Enrique, akinek nem elég a súlyproblémája, még az őt mindenéből kiforgató üzlettársával is küzdenie kéne, meg aztán a saját szexuális irányultságával is, mert miközben csőbuzi, egyre közelebb kerülnek egymáshoz volt főiskolai szerelmével, Pilarral, aki meg ugye nő. De ugyanígy sokszor vicces volt nekem Sofia és Alex, ahol Sofia egyszerűen attól lesz egyre vékonyabb és örömtelibb, hogy az egyéb testi élvezeteket is elkezdik résnyire beengedni Alexszel az életükbe (akinek már a foglalkozásai is kész röhej, ugyanis egy peep-showban karbantartó )... aztán olyan szélesre tárják előttük az ajtót, ami még közszemérem-sértés nélkül megengedhető. Némi krimis izgalmat biztosíthat Andres családja, ahol azért elsőre is elég gyanús lehet, hogy abban senki sincs mázsa alatt, kivéve Nuria cingár öccsét, és erre Andres egyik szülinapi ajándéka, egy hordozható DNS elemző(!) szolgálhatna talán bizonyítékul, Nuria nem kis megelégedésére. A mély drámákat pedig leginkább Abel és Paula kapcsolatához kötném, ahol a nő a jelekből egyre közelebb jut ahhoz, miért is hidegültek el ők abban az időszakban, ami az életük nehéz, de egyik legboldogabbja lehetne.

Mindemellett technikailag is szinte hibátlan volt szerintem a film. Daniel Sánchez Arévalo nekem már bizonyította (a Sötétkékmajdnemfeketét láttam korábban tőle), hogy kiemelkedő filmes, és itt is nagyon hatásos képekkel és kellékekkel dolgozik, amik hol csak megmaradnak az életszerűség talaján, de olyan emlékezetes és kreatív ötletek is akadnak benne, mint ahogy a "szentlélek fénye" beragyogja Sofia és Alex elsötétített szobáját, ahogy Pilar szeretne a kedvére tenni Enrique-nek, messze a legjobb pedig az a párhuzamos jelenetsor, amit Paula szülésénél vágtak össze. A párbeszédek még azok esetében is remekek, akikről más körülmények között alig derül ki valami; majdnem mindegyikben van egy kis humor, egy kis csipkelődés, nem nélkülöznek némi morbiditást, de amikor komolyra kell váltani, akkor olyan súlya van minden szónak, hogy a háj is beleremeg. Ezért is mondtam annak idején, hogy inkább ezt ajánlanám az érintetteknek a sokadik, polcon porosodó Norbi és Béres Alexandra lemez helyett. Hiába a könnyedebb hangvétel, a szereplőkben meglevő szabadosság, magát a témát komolyan kezeli, azaz a kövérséget mint okot és mint következményt egyaránt vizsgálja, kitérve olyan társadalmi problémákra is, mint a médiahisztéria keltette testképzavarok és frusztrációk.

Az utolsó 15-20 perc volt egyedül fáradtabb nekem a többinél, igazából bőven kibékültem volna vele, ha ezt a szakaszt csak gyorsan átpörgeti a film. Úgy éreztem, Arévalo is abba a hibába esett, mint mondjuk Linklater a Sráckorral, azaz szerette volna megnyugtatóan és békésen rendezni a karakterei sorsát, és ezért nehezen engedte el a kezüket. De ezzel együtt is örökranglistás nálam.

9,5/10
.

Niwrok írta:

.
Kövéren szép az élet / Gordos

9,5/10
.

A címe jó. Próbálom először ezt beültetni a gondolataim közé, a pozitív életszemléletem alakítása miatt...

Komolyra fordítva a szót: általában megnézem, amikért lelkesedsz, úgyhogy ez is sorra kerül majd, ígérem.

R2-D2 írta:

Kövéren szép az élet / Gordos

A címe jó. Próbálom először ezt beültetni a gondolataim közé, a pozitív életszemléletem alakítása miatt...
Komolyra fordítva a szót: általában megnézem, amikért lelkesedsz, úgyhogy ez is sorra kerül majd, ígérem.

Köszi, várom .
A címet mondjuk pont nem kell konkrétan érteni, legalábbis én így foglaltam össze: "A cím félrevezető, a film inkább azt járja körbe, hogy az élet mennyire nem szép kövéren sem, ha hazugságok mentén zajlik.".
.

.
Monsters: Sötét kontinens / Monsters - Dark Continent



Ezt sem siették el... Szinte napra pontosan egy éve, amikor a Monstersről írtam (és nem is csak én ), azzal zártam, hogy szeptemberben jön a folytatás, még ha azt már nem is Gareth Edwards rendezi, mert lefoglalják másféle szörnyek, meg egy messzi-messzi galaxis. Aztán csak nem akartak a Szörnyek a Közel-Keletre látogatni, és végül csak most, június elején vetítették a mozik, hogy aztán meglepően gyorsan le is takarítsák a műsorról, összhangban a lesújtó kritikusi, és a fanyalgó nézői véleményekkel. A legtöbb persze azt rótta fel, amit semmi értelme felróni, ha az ember egy kicsit is felfogott abból, miről és hogyan szólt a Monsters. Ugyanis már az sem szörnyfilm volt, hanem ahogy akkor is írtam, egy romantikus-drámai road-movie szörnyekkel, egy olyan világból, ahol panelháznyi idegen lények, az ellenük végrehajtott támadások és az elszenvedett veszteségek a mindennapok részei. Ahol szörnyekre figyelmeztető táblák vannak az út szélén, ahol a városokban az építőmunkások próbálják arrébbtolni a mindenfelé heverő szörnytetemeket, és ahol az ember már fel sem kapja a fejét a jellegzetes szörnybőgésre vagy egy elsuhanó vadászgépre.

Azért értelmetlen felróni ezeket a vonásokat, mert egy nagyon fontos elemet leszámítva az új film ezt ugyanúgy megcsinálja, csak éppen egy másik környezetben és egy másik műfajban, ami meg a háborús dráma. A Sötét kontinens talán nem olyan szépen fényképezett, nem olyan mélyen átélt, de ettől még ugyanarról szól kb. mint a Bombák földjén. Arról, hogy négy gyerekkori cimbora a detroiti kilátástalanságból a katonaságon keresztül próbál elmenekülni, de úgy, hogy majd visszatérnek, tele történetekkel. A missziójuk kezdetben őrjáratozásban és a helyiekkel való kapcsolatépítésben merül ki, enyhíteni próbálva az elhibázott megelőző támadások okozta ellenszenvet, haragot. Hetekkel később viszont komoly feladatot kapnak, egy elfogott őrjárat tagjainak kimentését, ami viszont már azelőtt súlyos áldozatokkal jár, mielőtt egyáltalán elkezdődne, amikor a célterületre vezető úton a csapat egyik Hummerje aknára fut, majd fegyveresek támadják meg őket. Ebben a forgatókönyvben azért elég sok minden van, Detriot pusztulásától a félelem gerjesztette feszültségen és a barátok elvesztése okozta fájdalmon át a háború nehezen feldolgozható kegyetlenségéig és az otthoniaktól elhidegülésig. Nem úgy téma egyik sem, de szerintem nem volt annyira rosszul összerakva és leforgatva, hogy ezért kellett volna földbe döngölni... Mondjuk ja, nem dicsőséges, majdnem mindent túlélő katonák vannak benne (megint), hanem bénázások és elcseszések, amik komoly következményekkel járnak, meg mondjuk pánikolás, ahogy a lövések zajában kéne bekötni egy infúziót, miközben egy roncsolt sebből folyik a vér. Ahogy azzal sem túl kellemes szembesülni (megint), hogy az egykori ipari fellegvárat hogyan eszi meg a rozsda és a kilátástalanság...

Egy dolgot nem sikerült megvalósítani: hogy a szörnyek szerves részei legyenek a történetnek. Az első rész egy alternatív korszakot teremtett az USA és Mexikó közötti határon, amiben tevékeny szerepet kaptak a szörnyek, és ezt százával használt kellékek, feliratok és CGI segítségével állandóan érzékeltették is. A Sötét kontinens épp fordítva teszi, egy valós helyzetben szimbólummá teszi a szörnyeket, párhuzamba állítva azokat a terrorizmussal, hogy ezen kívül csak a díszlet részei legyenek, ahogy falkában futnak a sivatagban a kocsi mellett, ahogy a dögeik hevernek itt-ott, vagy ahogy graffitiként megjelennek, és a képeikre célba lőnek. A szörnyek így egy olyan háború részei, ami nélkülük is zajlik, és ebből a szempontból tényleg igazat adok annak a véleménynek, mely szerint a szörnyek csak trappolnak ide-oda a háttérben, mintha azt kérdezgetnék: "Hé, nem rólunk kéne szólnia a filmnek?!". A sivatagi-háborús környezet ráadásul sajnos nem is teszi lehetővé, hogy a legutóbbihoz hasonlóan sok kellék legyen, folytatásként pedig nincs benne a partizán forgatás izgalma, az ötlet újszerűsége sem.

Mégsem emiatt volt keserű egy kicsit a végére a szám íze. Ahogy a lovasok felbukkannak a busznál, onnantól vagy 20 percre átvált a film abba az érzelgős-filozofálós, szavak helyett mindent a képekkel kifejezni akarós stílusba, ami a Monstersben is benne volt a benzinkutas jelenetnél (az ott levő "ölelkezést" emelte át Edwards a Godzillába, a puszizkodó MUTO-knál...). Lassú kameramozgás, precíz képbeállítások és érzelmesen lágy zene arról, hogy mindenkinek vannak veszteségei, hogy mennyire hiábavaló minden, de mégis meg lehet és kell találni mindenben a jót és a szépet. Ahogy ketten a homokon ülve nézik a villogós-kékespiros szörnyet percekig... Oké, hogy volt ilyen az elsőben is, de nekem túl hosszú és unalmas volt.

A Monsters - Dark Continent a lehetőségeihez és a választott helyszínhez mérten folytatni próbálja az előző rész hagyományait, több-kevesebb sikerrel. Szerintem a minőségével nincs nagyobb gond, egy-két jelenet még egész látványosra vagy drámaira is sikerült, legfeljebb az nem tesz jót neki, hogy inkább lehetne Bombák földjén 2. a címe, ami a "B" kategória közepét célozta be magának. Azt a betonba döngölést, amit általában kapott, biztosan nem érdemli.

7/10
.

Niwrok írta:

.
Monsters: Sötét kontinens / Monsters - Dark Continent

A Monsters - Dark Continent a lehetőségeihez és a választott helyszínhez mérten folytatni próbálja az előző rész hagyományait, több-kevesebb sikerrel. Szerintem a minőségével nincs nagyobb gond, egy-két jelenet még egész látványosra vagy drámaira is sikerült, legfeljebb az nem tesz jót neki, hogy inkább lehetne Bombák földjén 2. a címe, ami a "B" kategória közepét célozta be magának. Azt a betonba döngölést, amit általában kapott, biztosan nem érdemli.

7/10
.

azt majd meglátom...

Köszi, hogy előhoztad (írtál róla), én el is felejtettem, hogy már kinn van! Hamarosan megtekintem, aztán pár szót beszélhetünk róla. Legalább lesz egy kis forgalom.

.
Második esély / En Chance Til



Gyereket csinálni -a sajnálatos egészségügyi akadályoktól eltekintve- gyakorlatilag mindenki tud. Az ok, hogy miért lesz valakinek gyereke, ott szélesebb a skála, a genetikai ösztönzéstől a társadalmi-családi kötelességen át a "hát, becsúszott"-ig lehetnek sokfélék, így az erre felkészülést és az erre való alkalmasságot is egyéne válogatja. Néha elő is kerül, hogy a világ egyik gonosz tréfája, hogy aki nagyon szeretne és tudna jó szülő lenni, annak nem lehet, aki meg kb. nem tud vele mit kezdeni, és az egyetlen kapcsolata a gyerekével esetleg csak a fizikai-lelki erőszak lesz, az lépten-nyomon potyogtatja őket. A Családi kör mai dán különkiadásában is egy ilyen helyzet kerül bemutatásra, két családdal és egy "önkényes örökbefogadással", az egyéb drámai kérdéseken és helyzeteken túl.

Andreas és Anna boldog házasságban élő, jómódú fiatal pár, akiknek a családja nemrég bővült ki a pár hónapos Alexszel. A férfi nyomozóként dolgozik, és éppen a kispapaság miatt sokkolja talán jobban az, amit egy próbaidős heroinista lakásán találnak, amikor ellenőrzésre mennek ki hozzá. Az erőszakos, tapló Tristan szintén drogos nője (Sanne) Annához hasonlóan nemrég szült, a gyerekkel viszont még akkor sem törődnek, amikor erre a kábulat közti tisztább pillanatokban lehetőség lenne, így a kis Sofus teljesen elhanyagolt állapotban van; a saját kakijával borítva, többnapos pelenkában sír a szekrénybe zárva, amikor Andreas rátalál. Esze ágában sincs annyiban hagyni a dolgot, az illetékes szervek szerint viszont nincs jogalap elvenni a szülőktől a gyereket. Pár nappal később Andreaséknél tragédia történik; amikor Anna éjszaka felkel, észreveszi, hogy a baba nem lélegzik. Sikítva hívja Andreast, de ő sem tud mit tenni, a kisfiú talán már több órája meghalt, Anna pedig sokkos állapotban kijelenti, hogy senki sem veheti el tőle Alexet, és azzal fenyeget, ha Andreas akár csak a mentőket is értesíti, öngyilkos lesz. A férfi, nem tudván mit tegyen, végül kétségbeesett elhatározásra jut: magával viszi Alex testét, hogy kicserélje azt Sofusra.

Nem sok köze van a filmhez, de már az Egy jobb világ kapcsán is felmerült bennem a kérdés, hogy dán gyámügy mint olyan, létezik-e, vagy hogy milyen keretek között végzi a munkáját, ha ilyen esetekben is csak széttárják a karjukat, vagy megrántják a vállukat. Ugyanakkor rá is világítanak a Második esély egyik kellemetlen vonására nálam, ami miatt a beleélés nem mindig sikerült. Néha ugyanis zavarónak tartom azokat a filmeket, amik túlságosan irányítottak, azaz az egész egyetlen központi kérdésre van felépítve, mint egy sakkfeladvány, és az összes többi elem csak ezt bástyázza körül. Ami mondjuk csak úgy működik, hogy egy anya nem ismeri fel a saját gyerekét, akár csak az anyajegyei alapján, ahogy mondjuk azt is furcsálltam, hogy ha Sofus valóban úgy élt volna, ahogy ott mutatják, akkor biztosan nem lett volna olyan egészséges és jó húsban. Mondjuk ilyen "sorják" felett kell elnézni, hogy csak a "lényeggel" foglalkozzunk, ez pedig az, hogy a néző hogyan viszonyul Andreashoz. Hogyan ítéli meg a körülmények ismeretében a tetteit, és ezt a véleményét hogyan alakítja az események sodrában előkerülő új információk birtokában. Gyerekrablónak fogja-e tartani, hiszen akárhogy is, de a szüleitől szakított el egy kisfiút, vagy megmentőnek, aki -ha már a saját fiát elvesztette- megpróbálja megadni egy másiknak azt az életet, amit neki szántak volna, miközben Annának is megpróbál enyhülést biztosítani a sokkban és a gyászban. Menet közben jutott eszembe a hasonlat, hogy Andreas, és rajta keresztül a néző gyakorlatilag olyan, mint Salamon az anyák előtt, és el kell döntenie, kinek ítéli a gyereket, ki formál rá több jogot. A mérleg másik serpenyőjében ezért látjuk Sanne reakcióit is, mert akármennyire is alárendelte az életét és Sofusét Tristannak, ő attól még az anya, aki ezer szállal kötődik a gyerekéhez, legfeljebb nem annyira, hogy ezt ki is fejezze Tristannal szemben. Mindkét színész remekül alakít (Nikolaj Coster-Waldau, May Andersen) a legjobb érzelmi reakciók az övéik, és ők kötődnek a legjobban a gyerekekhez is.

Spoiler:

Ők ketten viszont kevesen vannak ahhoz, hogy elvigyék a hátukon a film morális kérdéseit. Tristan esetében a dilemma nekem minimális volt. A fickónak egy központi tulajdonsága van, a felelősséghárítás, hogy ő nem tehet soha semmiről, és nem is tesz semmiért soha semmit, viszont nagyon dühös tud lenni, ha a dolgok mégsem úgy történnek, ahogy akarta. A gyerek nála kb. olyan, mint a dió, amit belekapart a földbe, és ő ezzel a feladatát letudta, aztán majd a természetre bízva egyszer fa lesz belőle, amivel dicsekedhet, de a kettő közötti rész nem nagyon érdekli. Vagy mint a házi feladat: amikor ott van, le sem szarja, de amikor már "nincs ott", rögtön megy a "kisfiam"-ozás, leginkább azért, mert így megszűnt a lehetőség, hogy büszkeségtől dagadó mellkassal villoghasson, hogy ő apa. Így inkább pszichológiai tanulmányt láttam benne, mint bármilyen szinten is komolyan vehető apafigurát, még ha léteznek is ilyenek.

Spoiler:

A cselekmény- és gondolati szálak között, amiket a fő négyes igencsak összegubancol, nem meglepő módon már csak faék egyszerűségű és meleg levegővel felfújt szereplők találhatók. Kár érte, mert ezek a részek voltak azok, amik egyszerre voltak súlytalanok és unalmasak. Anna szülei még csak-csak érthetőek, náluk legalább van kettő darab utalás arra, hogy milyen szellemben nevelték Annát, Andreas anyja meg legalább keveset szerepel, de Simon erőltetett alkoholizmusa, majd a kb. teljesen spontán kijózanodása hangulatrombolóan erőltetett volt, 0,5 pontot gyakorlatilag miatta vontam le a végső értékelésből.

Egy kicsit megint abba a dilemmába futottam bele, mint néhány más filmnél: a téma önmagában nagyon jó, sokrétegű meg minden, de a megvalósításon ez csak részlegesen jön át. Hiába az életre szóló tragédiák és kérdések sorozata, inkább láttam a Második esélyben morális filozófiai kérdések illusztrációját egy szélsőségesen megszerkesztett helyzetben, mint hús-vér emberek drámáját... Simon meg úgy fölösleges karakter, ahogy van.

7,5/10
.

Niwrok írta:

.
Második esély / En Chance Til
7,5/10
.

Úgy lett, ahogy éreztem: gyerek nélkül nem ugyanazt nyújtotta Neked a mozi, mint nekem... sajnálom.

Niwrok írta:

A Családi kör mai dán különkiadásában...

Niwrok írta:

Néha ugyanis zavarónak tartom azokat a filmeket, amik túlságosan irányítottak, azaz az egész egyetlen központi kérdésre van felépítve, mint egy sakkfeladvány, és az összes többi elem csak ezt bástyázza körül. Ami mondjuk csak úgy működik, hogy egy anya nem ismeri fel a saját gyerekét, akár csak az anyajegyei alapján, ahogy mondjuk azt is furcsálltam, hogy ha Sofus valóban úgy élt volna, ahogy ott mutatják, akkor biztosan nem lett volna olyan egészséges és jó húsban.

Ezt nem egészen értem. Mármint milyen központi sakkfeladvány? Az jogos, hogy Sofusnak nem kellett volan ilyen "jó" állapotban lenni - bár az anyja titokban táplálhatta -, viszont az újszülöttökön még nincs anyajegy.    

De ez hogy jön a sakkfeladványhoz?

Niwrok írta:

Hogyan ítéli meg a körülmények ismeretében a tetteit, és ezt a véleményét hogyan alakítja az események sodrában előkerülő új információk birtokában. Gyerekrablónak fogja-e tartani, hiszen akárhogy is, de a szüleitől szakított el egy kisfiút, vagy megmentőnek, aki -ha már a saját fiát elvesztette- megpróbálja megadni egy másiknak azt az életet, amit neki szántak volna...

" A hős meg kb. az a tömeggyilkos, akivel egyetértesz... "

Niwrok írta:

Onnantól folyamatosan azt éreztem, hogy valami vele sincs rendben, de nem vittem végig ezt a gondolatot, különben lehet, hogy magamtól is rájövök a film központi csavarjára, ami mindent a feje tetejére állított.

Spoiler:

Mindettől függetlenül úgy látom, igazából Neked is bejött a film, csak megint a "szocializálódásbeli különbségek" okoztak értkelésbeli eltérést. Ezúttal nem a sokat emlegetett nosztalgia váltotta ki nálam, hanem ismét a néhány hasonló, átélt élethelyzet...

Spoiler:

.

R2-D2 írta:

Második esély / En Chance Til

Úgy lett, ahogy éreztem: gyerek nélkül nem ugyanazt nyújtotta Neked a mozi, mint nekem... sajnálom.

Mondtam bármi olyat, hogy sajnálnod kéne   ?! Az eddigi filmekkel is így "jártunk", hogy neked nagyobb volt az érzelmi kötődés, mint az enyém, így aztán könnyebben fennakadtam apróságokon, kevésbé ragadott magával, kevesebb pontban kifejezve, aztán meg oldalakat írtam róla, hogy mennyire jók és összetettek a pszichológiai és érzelmi kapcsolatok a filmben. Ez volt az Egy jobb világnál, ez volt a Kriegerinnél, és ez van most is .

Annyiból talán igazad van, hogy nekem gyerek nélkül az még "csak" valami elvont elképzelés, nem folyamatos élmények halmaza. A különböző szülői szerepeket és a négy szülő személyiségét azonban éppen elég jól megragadta a film ahhoz, hogy kifejezze és átérezhetővé tegye az Ő viszonyukat a SAJÁT gyerekükhöz. Az meg nagyon jó volt! Andreas részéről az éjszakai autózás, Sannénél a drog függönyén át is megérzett tény, hogy az nem az ő fia (egyébként de, az újszülötteken is lehet anyajegy, rajtam legalábbis volt      ), Tristannál meg a pisilés is hatásos jelenet volt, de nálam az vitte a prímet, ahogy nekiállt csettintgetni a babának, mintha valami kutya lenne, és nekem simán benne volt, hogy a következő az lesz, hogy lábbal egy kicsit meglöködi, hogy felébredjen    .

Nem, az igazi különbség Simon volt... Banshee-s Kai Proctor ide vagy oda , dühített a puszta jelenléte, hogy sokkal fontosabb dolgok elől veszi el a műsoridőt, csak azért, mert kellett valaki, aki a végén Andreast megkeresi.

Ő volt egyébként leginkább a "felelős" abban is, hogy felötlött bennem a sakkfeladványos hasonlat. Az egész film nekem nem egy történetet mesélt el, hanem volt egy központi célja, hogy "lehetővé tegye" a cserét, majd Andreas morális megméretődését, és mindent ehhez hegesztett hozzá, több-kevesebb sikerrel.

Spoiler:

R2-D2 írta:

Niwrok írta:

Hogyan ítéli meg a körülmények ismeretében a tetteit, és ezt a véleményét hogyan alakítja az események sodrában előkerülő új információk birtokában. Gyerekrablónak fogja-e tartani, hiszen akárhogy is, de a szüleitől szakított el egy kisfiút, vagy megmentőnek, aki -ha már a saját fiát elvesztette- megpróbálja megadni egy másiknak azt az életet, amit neki szántak volna...

" A hős meg kb. az a tömeggyilkos, akivel egyetértesz... "

Ez így van (bár már nem emlékszem, melyik film kapcsán is írtam, de köszi, hogy te megjegyezted ).

Spoiler:

R2-D2 írta:

Niwrok írta:

Onnantól folyamatosan azt éreztem, hogy valami vele sincs rendben, de nem vittem végig ezt a gondolatot, különben lehet, hogy magamtól is rájövök a film központi csavarjára, ami mindent a feje tetejére állított.

Spoiler:

Spoiler:

R2-D2 írta:

Mindettől függetlenül úgy látom, igazából Neked is bejött a film, csak megint a "szocializálódásbeli különbségek" okoztak értkelésbeli eltérést. Ezúttal nem a sokat emlegetett nosztalgia váltotta ki nálam, hanem ismét a néhány hasonló, átélt élethelyzet...

Spoiler:

Nem teljesen . Én a történetről is többet tudtam, olvasva az aeonfluxos kritikát róla, onnan is tudtam erről a filmről, így a bölcsőhalálos részben sem a döbbenet fogott meg, hanem a türelmetlenség, hogy milyen sokáig nyújtják a filmet, amíg eljutunk odáig... Ami jó volt ebben a filmben, az nagyon jó volt, ami meg nem tetszett, az nagyon nem.

Valami ilyennel zártam talán az Egy jobb világot is, de Susanne Bier tényleg olyan rendező, és Anders Thomas Jensen is olyan forgatókönyvíró, akikre az emberi sorsokhoz való érzékeny és precíz hozzáállásuk miatt érdemes lesz figyelnem nekem is. Lehet, hogy le fogom pontozni egy kicsit a filmjeiket, de az biztos, hogy oldalakat fogok tudni és akarni írni róla   .
.

Második esély / En Chance Til

Niwrok írta:

... egyébként de, az újszülötteken is lehet anyajegy, rajtam legalábbis volt      

 És azt Te honnan tudod?? Van rólad bébikori 3D animáció???

Niwrok írta:

Nem, az igazi különbség Simon volt... Banshee-s Kai Proctor ide vagy oda , dühített a puszta jelenléte, hogy sokkal fontosabb dolgok elől veszi el a műsoridőt, csak azért, mert kellett valaki, aki a végén Andreast megkeresi. Ő volt egyébként leginkább a "felelős" abban is, hogy felötlött bennem a sakkfeladványos hasonlat. Az egész film nekem nem egy történetet mesélt el, hanem volt egy központi célja, hogy "lehetővé tegye" a cserét, majd Andreas morális megméretődését, és mindent ehhez hegesztett hozzá, több-kevesebb sikerrel.

A fene sem tudja, szerintem szükség volt rá. Kellett valaki, akinek Andreas elmondhatja(elmondhatná) problémáját - az más kérdés, hogy a faszi seggrészeg volt, mikor igazán számítani kellett volna rá. De tök életszerű, hogy minden ember életében kell egy BARÁT, valaki, akire rá tudjuk pakolni életünk súlyos terheit, valaki, aki segít, megért, nem árul el. Akiben megbízunk... nos, számomra ez volt Simon. A férfiember életében a nagybetűs barát.

Niwrok írta:

Spoiler:

Spoiler:

Niwrok írta:

" A hős meg kb. az a tömeggyilkos, akivel egyetértesz... "

Ez így van (bár már nem emlékszem, melyik film kapcsán is írtam, de köszi, hogy te megjegyezted ).

Amerikai mesterlövész.

Niwrok írta:

Spoiler:

Ez jó kérdés. Ebben a helyzeteben - DE CSAK EBBEN!!! - talán meg tudnám csinálni.

Spoiler:

Niwrok írta:

Valami ilyennel zártam talán az Egy jobb világot is, de Susanne Bier tényleg olyan rendező, és Anders Thomas Jensen is olyan forgatókönyvíró, akikre az emberi sorsokhoz való érzékeny és precíz hozzáállásuk miatt érdemes lesz figyelnem nekem is. Lehet, hogy le fogom pontozni egy kicsit a filmjeiket, de az biztos, hogy oldalakat fogok tudni és akarni írni róla   .
.

Úgy legyen. Ha ilyen témákkal foglalkoznak, nálam tuti a siker.


.

R2-D2 írta:

Második esély / En Chance Til

Niwrok írta:

... egyébként de, az újszülötteken is lehet anyajegy, rajtam legalábbis volt      

 És azt Te honnan tudod?? Van rólad bébikori 3D animáció???

Nem, viszont babaként volt a jobb combomon egy kis kávészemnyi pigmentfolt... ami, ahogy nyúlt a bőröm, úgy lett egyre világosabb, és nagyobb . Mostanra akkora, mint egy kétszázas érme . Engem tutira nem lehetett volna elcserélni !

R2-D2 írta:

Spoiler:

Spoiler:

.

.
Nedves tájak - Készen állsz Helenre? / Feuchtgebiete



"Ezt a könyvet nem szabadna sem elolvasni, sem megfilmesíteni. Hiszen az egész nem más, mint társadalmunk szomorú tükre. Az élet sokkal több, mint az itt ábrázolt emberi szív undorító perverziói. Szükségünk van Istenre."  /Olvasói levél - Bild Online/

Most, hogy megnéztünk Susanne Biertől a Második esélyt, stílszerűnek gondoltam, hogy a másik itt felfedezett és sokszor felemlegetett filmet, a Kriegerint író-rendező David Wnendt új filmjét is előre vegyem a listámon. Bevallom, nem feltétlenül Wnendt munkája ragadta meg a figyelmem, bár a neonácis családi dráma jó ötletekkel, remek hangulati elemekkel és kifejező játékokkal operált, pár forgatókönyvírói baki mellett, ezért rosszra most sem számítottam. Sokkal inkább emlékezetessé tette Helent, amikor Weide az év végi listája kapcsán hosszasan elemezte, hogyan kenné el egy péklapáttal a mocskosul perverz német ribanc arcát sokszor       . Na, gondoltam, ami ilyen reakciókat képes kiváltani, az elég erős film lehet ahhoz, hogy érdemes legyen megnézni, és ebben -ahogy akár az Éjjeli féregnél, akár a Vágy és vezeklésnél meg a társaiknál volt- másodlagos volt, hogy esetleg fel is baszom magam közben vagy kiakadok .

Az első öt percet nyerítve röhögtem végig ! Na nem azért, mert annyira poénosnak találtam, ahogy a kb. érettségi közelében járó Helen a gyerekkora óta meglevő egészségügyi problémáit, a testnedvekkel, testszagokkal és a nyilvános WC-kkel kapcsolatos szokásait ecsetelte... bár de, mert egyszerűen annyira abszurd volt, hogy ezt én látom és nézem, hogy nem tudtam nem nevetni rajta ! Sokkal viccesebb volt viszont azt elképzelni, hogy hogyan néznétek ti, amikor a modern hippi Helen arról narrál, mit és hogyan csinál illetve nem csinál a puncijával, meg hogy ettől ő milyen elégedett, és kb. ezeket a reakciókat láttam lelki szemeim előtt:
      .

Nem mondom, hogy nem szűrtem el a fogaim között egy csendesebb "Fúúúj!"-t egy elcsócsált fika vagy egy testváladéktól ragadó ujj láttán, de igazán csak a tamponos meg a "Szakács bosszúja pizza" résznél éreztem úgy, hogy na, enélkül a film és én is jobban meglettem volna. Azt biztos, hogy olyan részletességig és mélységig ismeri meg a néző már első sokként Helent, a családját és a barátait, amennyire biztos vagyok, senki nem akarta megismerni. Ebben a körben éppúgy benne van a különböző vallásokban menedéket kereső anyja, a fiatal csajokat hajkurászó apja és a minden hülyeségében társat jelentő barátnője, Corrina, akinek szintén megvannak a maga tapasztalatai. Ahogy az is biztos, hogy a németek ezzel tették le azt a társadalmi botrányfilmet az asztalra, ami a Ken Park vagy az Amerikai szépség lehetett a tengeren túlon, az undorítótól a bizarron át a perverzig kitérve arra, milyen vágyaik vannak teljesen hétköznapinak látszó tinédzsereknek is akár, hogy hogyan fedezi fel egy fiatal ezeket magában és magának, amitől azoknak az ábrándos amcsi háziasszonyoknak, akiknek a libabőrös perverzió élethosszig titkolandó csúcsa az a vágy, hogy valaki közös megegyezéssel szeretne a partnere fenekére verni egy bőrszíjjal hatszor, egyszerűen lerobbanna a feje !

Na, ettől most mindenki elmenekült, és nyugodtan beszélhetünk a hüvelygombáról... Azaz éppen fordítva . Nehéz elhinni a fentiek alapján, és keveseket fog érdekelni, de a Helen az összes undorító hülyeség mellett is egy szórakoztató, egyszerre jópofa és mély romantikus családi dráma volt. Mert azért van történet is, meg olyan élethelyzet, amiben ez a család és Helen tengetik a kis mindennapjaikat... de persze az is olyan "helenes" . A lényeg, hogy Helen egy nap épp a szokásos fenékborotválását végezte, amikor is megvágta az ánusz környéki részt, ami nem csak hogy cefetül fájt neki az aranyere miatt, de még állandóan fel is repedt tőle a seb, így végül kórházba kellett mennie. Ez két szempontból is jól jött Helennek: egyfelől remélte, hogy a kórház meg a műtéte körüli aggódás végre újra közel hozza egymáshoz az évek óta elvált és rossz viszonyban levő szüleit, másrészt Helen felfigyelt a kórház egyik jóképű ápolójára, Robinra. Így aztán miközben Helen azon ügyködik, hogy a szüleit egy térbe intézze, addig jókat poénkodik Robinnal, és időnként arról mesél a srácnak, milyen volt ellátogatni nemrég a közeli bordélyházba, vagy hogy miért bunkó a pizzakihordóval. Helen szókimondása, közvetlensége, spontaneitása és őszintesége, amit a társadalom jelentős része elintézne annyival, hogy "bolondokat a bolondokházába!", úgy tűnik, Robinnak még be is jön, csak közben Helennél nem csak a műtéti seb szakad fel, hanem régi traumák, döntések is kísértik...

Ebben azért akadt kapaszkodó, bármilyen sikamlós a körítés. Mostanában pár film azért lett nekem pozitívabb élmény, mert tetszett, ahogy két elcseszett ember kapcsolatát bemutatta, ahogy finoman érzékeltette, mennyire odavannak egymásért, és hogy lehet remény nekik is a boldogságra. Na és ha az egyik egy olyan mocskos és mocskosszájú ribanc, mint Helen, az mit kéne ezen változtasson?! Hogy Szirmai Gergőt idézzem, ha már a Szürke 50 árnyalatát amúgy is megemlítettem: "Ha valahogy te meg a párod élvezetet találtok abban, hogy gazdagon bekenitek egymást sütőmargarinnal, aztán friss lazaccal dörzsölitek egymás füle tövét, akkor toljátok neki ezerrel! Nem nagyon értem, de ti örültök neki, és ez a lényeg!". Nekem nem volt bajom vele, ahogy Robin éppen Helenben kezdte megtalálni a párját, még ha ez róla is elmond éppen ezt-azt, és az elejétől kezdve reméltem, megtalálják, amit keresnek. Ha éppen egymásban, hát miért ne ?

Ezt a sztorit így egyben filmre vinni kb. akkora kihívás lehetett, mint mondjuk Chuck Palahniuk bármelyik könyvével tenni ugyanezt, még akkor is, ha nem tudom, ebben mekkora része van David Wnendt fantáziájának, és mekkora az elsőkönyves Charlotte Roche-nak. Ami alapból sokat dobott a filmen, hogy Wnendt Helenhez igazodva fiatalosra, dinamikusra és színesre vette a stílust. Nyoma sincs a Kriegerin fakóságának és nyomasztó komorságának, de a szereplők, leginkább Helen érzései, gondolatai így jönnek át a legjobban, és legalább olyan jól át is jönnek. És mert a csaj mindenfélékről fantáziál meg álmodozik, néha még a valóság kereteiből is ki kell lépnie, de ezek azért nem mennek át öncélú szürrealitásba; nekem speciel az volt a legvadabb, ahogy Helen lába közül kihajtott egy avokádócserje, ami amúgy is szimbólumként vonul végig az egész filmen. Közben meg zseniálisak a kellékek (Helen ébresztőóráján besírtam!), hihetetlenül vicces, ahogy Kék Duna keringő szól a háttérben, miközben luttyannak a testnedvek, de a legjobb, hogy sokáig nem ragad le egyetlen stílusnál, mindig változik, mindig meglepő, csak a film második fele az, ami pár emlékeztető jellegű jelenettől eltekintve, szinte más csalódást keltően hétköznapi, és ettől egy picit unalmas is .

Valahogy azzal tudnám zárni, hogy nekem a Nedves tájak egyszerűen érdekesebb és szórakoztatóbb volt, mint amilyen undorító tudott lenni... és elhihetitek, elég undorító. Van benne társadalomkritika, családi dráma, személyes problémák feldolgozása, jó a stílusa (egy pillanatra még Tom Tykwer és az A lé meg a Lola is beugrott), és arra, hogy közben ott van Helen, most inkább nevetéssel, mint dühösen reagáltam. A Bildes idézetre meg csak az egyik sokszor idézett mondatomat tudom adni válaszul: "Nem a tükör a hibás, ha nem tetszik, amit látunk benne.".

8/10

Niwrok írta:

.
Nedves tájak - Készen állsz Helenre? / Feuchtgebiete

Az első öt percet nyerítve röhögtem végig ! Na nem azért, mert annyira poénosnak találtam, ahogy a kb. érettségi közelében járó Helen a gyerekkora óta meglevő egészségügyi problémáit, a testnedvekkel, testszagokkal és a nyilvános WC-kkel kapcsolatos szokásait ecsetelte... bár de, mert egyszerűen annyira abszurd volt, hogy ezt én látom és nézem, hogy nem tudtam nem nevetni rajta ! Sokkal viccesebb volt viszont azt elképzelni, hogy hogyan néznétek ti, amikor a modern hippi Helen arról narrál, mit és hogyan csinál illetve nem csinál a puncijával, meg hogy ettől ő milyen elégedett, és kb. ezeket a reakciókat láttam lelki szemeim előtt:
      .

8/10
.

Movie 43...  

Köszi az ajánlót, meglesem majd.


.

.
Fekete vitorlák / Black Sails S2



Mivel az előző évadnak úgy lett vége, ahogy, ezért nem túl meglepő módon a Black Sails is azon sorozatok táborát gyarapítja, amik közvetlen folytatásoknak tekinthetők -mondjuk a House of Cardshoz hasonlóan-, így a számozást, hogy 9., 10., elég komolyan kell venni. Aki ugyanis nem, vagy csak alig emlékszik rá, hogy mi hogy is volt, könnyen elveszhet az átkötések és visszautalások tengerében.

A készítők ezt azzal próbálták enyhíteni, hogy az első részt, egy mészárlásos bevezető jelenetet és némi hajószerzési kalandot leszámítva, arra szánták, hogy emlékeztessenek, ki hol is van, ki kivel ki ellenében szövetkezik mostanra. Ettől kicsit döcögősen indult nekem a folytatás, mert nem is igazán a "mi" a gond, arra azért lehet emlékezni, hanem a "hogyan" az, ami a szereplők kapcsolatát befolyásolja. Ebből pedig van jó pár: az erődnek új gazdája van, ez pedig Flint pozícióját, tervének megvalósulását, de még akár a Nassauba való biztonságos visszatérését is kétségessé teszi, és ebben most Eleanortól sem számíthat segítségre, miközben már eleve kénytelen szembenézni a tettei következményével, mert bár a kincses gályát elérte, de bőven nem olyan körülmények között, ahogy szerette volna.

Ugyanazt tudnám kiemelni a Black Sailsről legnagyobb előnyként, amit a legutóbb is írtam: szinte már zseniális, ahogy a szereplőkkel játszik, akik végig ott vannak valahol egymás történetében, legfeljebb a néző nem tud róluk, hiszen már a múltkor is egy kész rendszert ismertünk meg, ami csak fokozatosan fedte fel minden titkát, az ültetvényeseken, a kereskedőkön és a kalózokon át a nagyhatalmak tevékenységéig. Nekem nagyon bejött, ahogy mindössze két új tényezővel a sakktáblán sikerült többször is teljesen átrendezni a felállást, miközben a régebbi szereplőket is jól időzítve hozta elő újra, a régi érzelmeikkel vagy sérelmeikkel. Ráadásul mindez annyira sok tényezőt és szempontot hoz magával, hogy még a legnagyobb szembefordulásoknak is érthető, megmagyarázható motivációja és következménye van, sokszor fűszerezve titkokkal. A döntéseknek ettől érezhető jobban a súlya és az áldozata, elvégre nem lehet mindenkinek egyszerre a kedvére tenni, ráadásul mintha mindenki pszchichológiából doktorált volna, úgy látnak át egymáson, a szándékaikon, a félelmeiken, mint az üvegen... és azok járnak igazán pórul, akik mégsem. Akik nem veszik számításba az összes elemet a háttérben, csak az alapján döntenek, amit maguk előtt látnak. Amikor például egy új kapitány jelenik meg Nassau partjainál, akihez képest a hirhedt Flint, de még akár Vane is fehérkesztyűs úriember, egy olyan "rakománnyal", amiből ő maga csak némi pénzt remél, Ned Low elköveti azt a hibát, hogy erővel és félelemmel próbál hatni Eleanorra, hogy átvegye az áruját, csak mert a nő által irányított kereskedelmi szövetség gyenge lábakon áll, nem tudván, nem is tudhatván, hogy Eleanortól hányan és hogyan függnek, mondjuk érzelmileg. Ezt követni pedig néha kihívás, a Black Sails nem mindig használ sorvezetőt, viszont minden információmorzsát kihasznál, vagy akár szembe is fordít egymással, és ami ma még jutalom és cél egyszerre, az holnapra már talán csak egy akadály. Voltak helyzetek, amikor még a House of Cardson is túltett szövevényességben, mert még azt a luxust sem engedte meg magának, hogy túl nagy időtávokat átugorjon; nem számoltam pontosan, de szerintem a két évad eseményei szűk egy hónap alatt zajlanak le, anélkül, hogy a szereplőkben jelentősebb változás lenne, ezért is olyan friss és élő minden seb, minden szívesség, minden árulás.

Szinte pihentetőek azok a jelenetek, amik egy kicsit kilépnek ebből a körből, és 10 évet visszaugorva az időben azt mutatják be, miért is lett Flint célja az, hogy Nassaut felvirágoztassa. Ebben az időben Londonban járunk, ahol egy befolyásos politikus, Thomas Hamilton az apja felkérésére vállalja azt a feladatot, hogy egy alternatív "gyógymódot" talál ki a "gyengélkedő" nassaui kolónia számára, a kalózok pénze által könnyen elcsábuló kormányzó eltávolítása utáni időkre. Az ötlet pedig hiába születik meg gyorsan és jelent egy csekélyebb vérontással járó lehetőséget (a nyilvánvaló megoldás természetesen az összes kalóz felkötése lenne) kellő számú támogató esetén az ingatag helyzetű gyarmaton, akkora képtelenségnek tűnik, hogy a Brit Birodalom akár ilyen módon is gyengeséget mutasson, hogy Hamilton szerint már a felvetése is árulásnak minősülne egyesek szemében. Az tudható már az előző évadból, hogy Thomas Hamiltonnak mi köze van Mirandához és Flinthez, és pár részen keresztül ezt a hátteret részletezik, és azt az elszántságot alapozzák meg, amiért Flint tette amit tett az elmúlt tíz évben.

Akikkel egy kicsit mostohán bánt ez az évad, bármennyire is sok infó fut is náluk össze, az a Max-Jack-Anne trió. Csak a történet farvizén úszkálnak, miközben a frissen szerzett bordélyházat próbálják menedzselni, úgy, hogy nem csak tengerre nem szállhatnak az előzmények miatt, bármennyire is vágynak abba az életbe vissza, de páriái is Nassaunak. Ebből hiába lehetne valami jót kihozni (bár akkor is csak egy zárványa lenne Nassaunak, kevés kapcsolódási ponttal a többiekhez), ha az idő jelentős részét egy bénácska szerelmi háromszögre fordítják (csak hogy meglegyenek a b*szós részek is, rajtuk kívül ugyanis talán egy-két ilyen van), valamint nem kétlem egy ilyen intézménynek a hatékonyságát, de az már kicsit talán erős volt, hogy a jótündér-keresztanya sem tudná ilyen varázsütésre elintézni a dolgokat, mint itt Max, és ezzel beültetni Jacket a tutiba.

Nekem a második évad még jobban is tetszett, mint az első; már bőven távol esett attól a kardozós-b*szóstól, aminek eredetileg gondoltam; sokkal inkább egy kiváló kölcsönhatásokkal operáló politikai játszma, aminek Nassau és a Kalózok Köztársasága ad otthont. Azt speciel nem tudom, a stábnak merre van még mozgástere, most, hogy nem pusztán összekavarták a bábokat, hanem felrúgták a sakktáblájukat az évad végével, mennyire tudják tartani ezt a stílust, de izgatottan várom.

8,5/10
.

Niwrok írta:

.
Fekete vitorlák / Black Sails S2

Nekem a második évad még jobban is tetszett, mint az első; már bőven távol esett attól a kardozós-b*szóstól, aminek eredetileg gondoltam; sokkal inkább egy kiváló kölcsönhatásokkal operáló politikai játszma, aminek Nassau és a Kalózok Köztársasága ad otthont. Azt speciel nem tudom, a stábnak merre van még mozgástere, most, hogy nem pusztán összekavarták a bábokat, hanem felrúgták a sakktáblájukat az évad végével, mennyire tudják tartani ezt a stílust, de izgatottan várom.

8,5/10
.

Ha Te is akkor én is. Mármint én is fogom várni.

Niwrok írta:

.
Monsters: Sötét kontinens / Monsters - Dark Continent

A Monsters - Dark Continent a lehetőségeihez és a választott helyszínhez mérten folytatni próbálja az előző rész hagyományait, több-kevesebb sikerrel. Szerintem a minőségével nincs nagyobb gond, egy-két jelenet még egész látványosra vagy drámaira is sikerült, legfeljebb az nem tesz jót neki, hogy inkább lehetne Bombák földjén 2. a címe, ami a "B" kategória közepét célozta be magának. Azt a betonba döngölést, amit általában kapott, biztosan nem érdemli.

7/10
.

Érdekes, nekem a Bombák földjén ugrana be róla utoljára... ... inkább az Apokalipszis most...  

Nem volt rossz, de ez sem lesz életem filmje. Továbbra is gondom van magával a történet alapszituációjával, a Szörnyekkel (akik embert nem támadtak a két film alatt), ráadásul ez az alkotás néha túlságosan intuitív lett: a sok szimbólum nem az én világom, ne kelljen már azon agyalnom, hogy a karámban futkosó fehér lovak mit jelentenek.

Háborús drámaként valóban megállja a helyét, egyedül a fekete srác sorsában voltam biztos, viszont az elején a sok egyenuhában megint megkeveredtem, ki kicsoda.

Írnék róla szívesen, de sem ihletem, se időm - meg a nulla "reagáló" érdeklődés miatt (kivétel egy fő) se kedvem nincs. Idővel ez talán változni fog... legalábbis bízom benn.

Addig is: 70%


.