Niwrok írásai 1.0

R2-D2 írta:

Niwrok írta:

.
12 év rabszolgaság / 12 Years a Slave

9/10
.

A különbség neve (és oka) Steve Mc Queen?

Igen... nem, talán inkább Éhség. Én már ott és akkor elfogadtam, sőt, megnyert magának a stílusával, de nem mondom, hogy ez mindig könnyű, és nem hathat öncélú köldöknézésnek. McQueen nagyon ért hozzá, hogy monotóniával és lassúsággal érzékeltesse azt, amit más szavakba öntene... csak néha túlzásba viszi, és nem a kellő helyen használja. A 12 évnél ilyen probléma nem volt.

Spoiler:

Anno mondtad, hogy jó lenne beszélni erről a filmről. Maradt még kitárgyalnivaló, vagy mindent kiolvastál az írásomból, amit akartál ?
.

Niwrok írta:

McQueen nagyon ért hozzá, hogy monotóniával és lassúsággal érzékeltesse azt, amit más szavakba öntene... csak néha túlzásba viszi, és nem a kellő helyen használja. A 12 évnél ilyen probléma nem volt.

.

Én ezt pont nem így láttam.Nekem pont ez volt a baj...

Az említett jelenetnél is pont az zavart, hogy a háttérben sétáló figurákat, meg minden mást kellett néznem percekig, miközben a főszereplővel az történik, ami. De több ilyen is volt még, a rendező látásmódja nekem nagyon nem jön be.

Nem tisztem ítéletet mondani McQuenről, szimlán csak rögzítettem magamban, hogy az ő képi világa nekem túl művészies és lassú. Egyébként az Éhségben még talán több "megrázó" képsor is volt - ezekkel a szegény feketékkel ebben a moziban nem tudtam azonosulni - így nem is fájt annyira szenvedésük.


.

.
+1 / Plus One


A fősulis David igencsak elszúrja a dolgokat a barátnőjével, Jill-lel, ezért legjobb haverjával, Teddel, és a félénk Allisonnal kiegészülve arra készül, hogy az esti vakációindító bulin, amire mindannyian hivatalosak, megpróbálja helyrehozni a dolgokat. A terv végrehajtása során azonban váratlan akadály (vagy éppen lehetőség) merül fel: egy fura meteor zuhan le a buli helyszínétől nem messze, aminek a kisugárzása megzavarja az elektromos hálózatot, és még annál is többet...

Sajnos a filmről spoilermentesen kb. ennyit tudtam érdemlegesen elmondani, két okból is.

Az egyik, hogy a film borítója már eleve hivatkozik a Project X-re és a Testrablók támadására, mint viszonyítási alapokra, és szerintem már ezek is túl sokat árulnak el a filmből. Persze az előbbi adja magát a buli miatt, mert bár ez nem fajul el annyira, de azért itt is vannak meglepő vagy éppen elborult dolgok. A házigazda igen látványos bulit szeretne csinálni, így aztán az egész helyszín inkább hasonlít néha egy szürreális revüre, mint egy házibulira, főleg onnantól, hogy előkerül a "szusi-tál" meg a hátsó színpad a sztripper csajokkal. A másodikat viszont készséggel elhiszem, mert az eredetit, ha láttam is, nem emlékszem rá, és a Nicole Kidman-féle remake-re is csak alig... csak hát ezzel rögtön megpróbálja elvenni a titokzatosságot, kapásból magyarázatot próbálva adni az események hátterére, miközben az első fél órában alig köti le más a figyelmet, mint hogy milyen következményei lesznek és miért a meteornak. Addig ugyanis annyi történik, hogy David Jillt keresi kóvályogva a buliban, hogy Teddy próbál megfektetni egy bögyös szőkét, és hogy Allisont szívatják meg unottan kucorog a fal mellett.

Ez a másik ok: hogy ez alapvetően nem más, mint egy romantikus tinifilm, három kvázi-sztereotíp lúzerrel a főszerepben, akikről nincs mit írni, mert nagyjából érdektelenek és unalmasak. Nem az a fontos bennük, hogy milyenek, hanem hogy amikkel szembesülnek ezen az estén, az milyen cselekvésekre ösztönzi őket. Sőt, a szereplőktől kicsit elvonatkoztatva ez leginkább egy filozófiai gondolatjáték a "meteorról", és nem egyszer igencsak idétlenül hangzik, ahogy két riszálás között a tinilányok nietzsche-i mélységbe mennek az élet értelméről, a tapasztalatok személyiségben betöltött szerepéről és jelentőségéről, és azok hatásáról az egyén nézőpontjaira és későbbi cselekedeteire.

Spoiler:

Így igazából három dolog is volt, amiért tetszett ez a film: a) a buli igazán látványos, már-már hihetetlenül is egy házibulihoz; b) a kérdések, amiket felvet, jó táptalajt jelenthetnek egy kis agyaláshoz; c) az utolsó fél óra az addigra eluralkodó teljes tanácstalanság miatt abszolút izgalmasra és feszültre sikerül. Csak valahogy a koherencia nincs meg ezen elemek között, Dennis Iliadis filózása a tapasztalatok hatalmáról nehezen és csálén tud kibontakozni az egyébként frappáns ötlet ellenére ebben a környezetben, ezekkel a szereplőkkel.

8/10
.

Niwrok írta:

.
+1 / Plus One

8/10
.

Csak ismételni tudom magam: hogy Te miket nézel...  

Szerinted ez nekem kell???   

R2-D2 írta:

Niwrok írta:

.
+1 / Plus One

8/10

Csak ismételni tudom magam: hogy Te miket nézel...  
Szerinted ez nekem kell???   

Nem pontosan értem a három kérdőjelet... de szerintem igen .
.

Niwrok írta:

Nem pontosan értem a három kérdőjelet... de szerintem igen .
.

Háát, csak a második bekezdésben említett filmek miatt kérdeztem ...

Niwrok írta:

+1 / Plus One

Ezt a filmet kerülgettem egy ideig, de nem mertem bevállalni. A kritikádat olvasva újra elkezdte birizgálni a csőrömet.

.
Fogságban / Prisoners


Már a moziban majdnem megnéztem ezt a filmet, mert impozáns volt a színészek listája, és a történet is sok érzelmet és drámát ígért, némi magunkba nézéssel (pl.: én vajon mit tennék meg hasonló helyzetben?), de csak DVD-n sikerült ezt megtenni. A végére olyan érzésem volt, mintha korábban látott filmek elemeit (egészen pontosan négy filmét) láttam volna összekeveredni, ami a keveredéstől még lehetett volna jó, az egyik elem viszont ebben a formájában túlságosan negatívba fordította a hangulatom.

Az első eleve az emberrablásos sztori miatt a Komfortos mennyország, csak az áldozat monológja nélkül. Ahogy ott, itt is inkább az kapott szerepet, hogy az emberrablás tényét, az elhúzódó nyomozást, a bizonytalanságot, az egyre fakuló reményt és a veszteség lassan beszivárgó mérgét ki hogyan éli meg. Ehhez kifejezetten jó a felvezetés az apával, aki láthatóan senki másra nem tud és akar támaszkodni saját magán és a valláson kívül, és már a felvezetésben arra okítja a fiát, hogy ha majd eljön az apokalipszis, akkor hogyan kell viselkedni, milyen előkészületeket kell megtenni, és milyen tudást kell megszerezni... és utána gyorsan kiderül, hogy vannak helyzetek, amikor ezek a képességek nem jók szinte semmire. Kevés drámaibb helyzet van, mint abban vallani kudarcot, amire az ember az egész életét tette fel, jelen esetben abban, hogy megvédje a családját. Ugyanígy jó figura a rendőr, mert bár látszatra csak totyog ide-oda, de ahogy telnek a napok, jócskán megmutatkozik, hogy az ügy elkezdett személyessé válni számára, és ő is azt vesztette el, ami elméletileg a legfontosabb az egyenruha szempontjából: a bizalmat. Kettejük mellett a többiek kissé sztereotipak, de azért akad köztük pár érdekes. Ott van rögtön az, hogy ki hogy viszonyul ahhoz, amikor valaki átlép egy bizonyos határt a szerettei megvédésében, hogy hogyan jelenhet meg ilyenkor a passzív és az aktív elutasítás, illetve a támogatás, vagy hogy ki mit tesz meg azért, hogy a szeretteit közel érezhesse magához, még ha ennek a vágynak mások is esnek áldozatul. Nem csak a maga az elrablás lehet a "fogság", hanem az is, ha a körülmények vagy más emberek hatására olyan helyzetbe kerül az ember, amiből nem, vagy csak nehezen lehet szabadulni.

Ez már átvezet a másik hivatkozási alaphoz, A hallgatás törvényéhez, mert én eddig abban láttam legmarkánsabban bemutatni azt, hogy a civilizált társadalmaknak vannak/lehetnek olyan perifériái, ahol az "ősi törvények", a szokásjogok még mindig jobban működnek, mint az írottak. Ahol az emberek minden közösségi szellem, erkölcsi normák meg nemzettudat ellenére is jobban bíznak magukban és a saját megoldásaikban, mint amit esetleg egy hatóság vagy a rendőrség tenni tud az ügyben. És itt nem is az apára gondolok leginkább, hanem két másik szereplőre, és azok kvázi önbíráskodására.

Ha már az előbb szó volt az "elhúzódó nyomozás"-ról, ez a Zodiákusra emlékeztetett, mert bár nem ölel fel több évtizedet, de ennek az alig egy hétnek az eseményei is olyan kínzó aprólékossággal és lassúsággal vannak bemutatva, hogy akár annyi is lehetne... meg ott is sorsfordító volt egy pince, és ugyanígy Jake Gyllenhaal nyomozott. Az okát értem és megértem, hiszen ennél jobban mi tudná kifejezni a lassan múló perceket, az idegőrlő és megszállott kutatást a nyomok után és a tehetetlenséget? A krimi része, a nyomozás nálam nem is a lassúsága miatt lett a film leggyengébb eleme,...

...hanem hogy széles tárháza volt azoknak a dolgoknak, amikért nem igazán nézek hosszabb sorozatokat: hajánál előrángatott szereplők, agyhalott rendőrök, túlzott és szájbarágós véletlenek, és a néző hülyének nézése. A negyedik "támpont" -és ez R2-nak fog talán többet mondani- a Flashforward:

Spoiler:

Nem az összképpel volt bajom, amit a film kirakott, sőt, izgalmas és érdekes volt az emberek viszonya benne, de ahogy eljutott oda, az nekem annyira nem jött be, hogy a stáblistára kiszakad belőlem a "Na elmész te a picsába!". Nem is igazán azokra a filmekre vagyok dühös, amik generálisan szarok, hanem amikor a stáb egy-két tagja csinál akkora marhaságokat, ami lerontja a többiek kiváló munkájának összhatását. A Fogságban esetében szinte minden színész kihozta a maximumot a szerepéből, sikerült igazán intenzív érzelmeket bemutatni, és a rendezés meg az alapötlet is tisztes munka volt. A nagyok (Gyllenhaal (akinél mondjuk hanyagolhatták volna azt az idegesítő békapislogást, Jackman) helyett inkább Paul Danot fogom megjegyezni, akit most már rendszeresen találnak meg az antipatikus szerepekkel, így hol kisebbrendűségi komplexusos pszichopataként (Vérző olaj, 12 év rabszolgaság) látom, jelen esetben meg szellemileg elmaradott pszichopataként alakított nagyszerűt.

6/10
.

Niwrok írta:

.
Fogságban / Prisoners

6/10
.

Jé, nekem is ez jött ki!!!

Jó volt olvasni amit írtál, gyakorlatilag minden lényeges dolog benne volt, ami miatt én sem tartom maradandó élmények a filmet. Én leginkább akkor kaptam hülyét, mikor az arcomba tolták a nyilvánvaló kapcsot a medállal, ez a szrencsétlen meg nem vette észre.

No meg megint az alkohol. Mert az nagyon fontos, az minden problémát megold...

R2-D2 írta:

Niwrok írta:

.
Fogságban / Prisoners

No meg megint az alkohol. Mert az nagyon fontos, az minden problémát megold...

Mármint milyen alkohol, ebben a filmben ?

Spoiler:

.

Niwrok írta:

Fogságban / Prisoners

Szóval értem én, hogy vörös posztó a pia, de ebben a filmben szerintem nincsen "pia" .

.

Valóban vörös posztó, ebben igazad van, viszont nekem totál nem elterelésnek jött le, hanem valóságnak. Sőt, most, fél év után, mikor visszagondolok a filmre, még mindig Jackman ugrik be, whiskysüveggel a kezében.

Egyébként amilyen idióta módon ebben a moziban a karakterek viselkedtek, simán belefért volna az apa alkoholmámora is. Ha már anyu úgyis végigalussza az egészet.

Örülök, hogy nem vagyok egyedül akinek ez a film nem annyira jött be!
Én azt nem értem, hogy

Spoiler:

Az is probléma volt a filmmel azon kívül amit leírtál, hogy több filmből lett össze rakva, hogy ez inkább egy mini sorozatnak jobban elment volna itt meg úgy tűnt, mintha csak összecsapták a filmet pedig még gy is 150 perces!

Számomra is egy 6-6,5 pont!

.
A Grönholm-módszer / The Method / El Método


Hét jelölt érkezik egy állásinterjú utolsó fordulójára egy céges tárgyalóterembe. A szükséges formanyomtatványok kitöltése során kiderül, hogy a kiválasztás a Grönholm-módszerrel fog történni, ami a többségnek ugyan nem mond semmit, de látszik, hogy hozzászoktak már a mindenféle HR-es trükkökhöz. Erre azonban talán mégsem készültek fel. A jelentkezők előtt levő monitorokon ugyanis sorra olyan feladatok és információk jelennek meg, amik alapján megméretődnek az elveik, a képességeik, a gyengeségeik, a hibáik és a vágyaik, vagyis szinte a teljes múltjuk és jelenük. Ahogy a jelöltek egyre fogyatkoznak, a kiválasztás egyre személyesebbé válik...

Annyiszor került már szóba az Exam és más filmek kapcsán a Grönholm, hogy úgy gondoltam, ennek is itt van a helye, még ha egy majd tíz éves filmről is beszélünk. Már csak azért is, mert nekem ez a film amolyan "első fecske" volt a maga stílusában; igen, talán még a 12 dühös embert is később láttam. Teljesen véletlenül bukkantam rá a tévében, akkor csak a felétől, és teljesen rá voltam kattanva, hogy az egészet is mielőbb láthassam (szerencsére alig pár héttel később ismételték). Nagyon izgalmasnak és újszerűnek hatott az ötlet az egy szobába zárt, és szép fokozatosan egymást egy cél érdekében szétmarcangoló emberekről; pszichológiai háború egy arénában, "survival of the fittest" öltönyben... ami azóta is maximum az újszerűségéből vesztett, az izgalmasságából alig. Annyit előljáróban, hogy talán az ildomosnál többször fogok az Examra hivatkozni, ezt nézzétek el nekem... ez van, nekem már az az etalon .

Már eleve a helyiségből és a környezetből indul az összehasonlítás, de igazából az alapokat leszámítva minden elem más, aminek megvannak a maga előnyei, de a hátrányai is. Itt jóval tágabb a tér, egy szűk, ablaktalan, félhomályos szoba helyett a Grönholm 95%-ban egy sokadik emeleti tárgyalóban játszódik, ahonnan lelátni az utcára, beszűrődnek onnan a zajok, a kiabálás... Az Examban külön zseniális volt, ahogy a környezetről az elején semmit sem tudva, csupán a szereplők interakciójából derültek ki annak a világnak és a konfliktusainak a részletei, amiben a jelöltek a cselekedeteik ellenére szimbólumok és archetípusok voltak "csak". Itt hús-vér embereket kísérünk be a terembe, akiknek neve van, vázlatosan bemutatott családi háttere, a helyszínt pedig a reggeli híradókból megismert, manapság már mindennapos tüntetés festi alá. Ez annyiból jobb, hogy az Exammal szemben a Grönholm bármikor, bárhol megtörténhetne, ami nekem speciel javította a beleélést... ennek árát viszont a feszültségben kellett megfizetni.

Az eddigiek és az előbb említett 95% már egy kicsit előrevetít ebből -ráadásul a maradék 5% jelentős része a film szerintem leggyengébb szakasza (a mosdós-ingcserés jelenet, amit sokadik nézésre sem értek, hogy azt úgy hogy...)-, mégpedig azt, hogy nincs igazi bezártság. A Grönholm egy többfázisú rendszer, amik között a jelöltek kávé- és ebédszünetet tarthatnak, kimehetnek a mosdóba, és az egyes fázisok sincsenek időkorláthoz kötve; mindegyik tart, ameddig tart. Nincs meg az "egy kérdés - egy válasz" és a 80 perc izgalma... cserébe viszont nincsenek trükkök sem, nem lehet csak úgy beáldozni és kijátszani egymást. Itt a küzdelem tényleg "halálig" tart, vagyis amíg nem találják meg a másik leggyengébb pontját, és azon keresztül nem tapossák bele egymást a betonba. Persze csak képletesen, mert amíg az Examban a helyzet "oldására" az erőszak időnként fizikai lett, itt végig megmarad a "csupán" lélektani hadviselés, és azon belül is leginkább a megalázás, mint fő fegyver.

Ehhez pedig az egyes feladatok kiváló keretet adnak, a szereplők pedig kiváló alanyai. Rögtön az első az, hogy hogyan tudnának a résztvevők egy morálisan helyes cselekedetből kirúgási alapot kreálni, de toronymagasan nyert nálam a "ki hogyan tenné hasznossá magát egy posztapokaliptikus bunkerben?" szituációs "játék". Ehhez meg ott vannak a remek "bábok": a 40-es üzletasszony, a soviniszta, a simulékony, az idealista, a beépített ember, és az "egyszer már lefeküdtünk" párocska. Az ő kapcsolatuk, múltjuk is egyéni színt ad a Grönholmnak, hiszen az Exam külön arra épített, hogy a szereplőknek még véletlenül se legyen a vizsgaszobán túli kapcsolata.

Ha már a feladatok: még sokadszor nézve is a meglepetés erejével hatott, hogy milyen "készségek" lehetnek a felmérés tárgyai, hiszen ezeknek a teszteknek az lenne a lényege, hogy vizsgálhatóvá tegyék azokat a képességeket, tulajdonságokat, személyiségjegyeket, amiket az adott állás betöltésénél szükségesnek ítélnek. Nekem kicsit hátborzongató, hogy ezek a "készségek" bármilyen munkánál is szükségesek lehetnek... de hogy mégis milyen pozíciónál, arra a Grönholm elég sajátos választ ad.

Spoiler:

Összefoglalóan a Grönholm-módszer egy remek kis kamaradarab (amennyire tudom, ezt is játsszák színházak), inkább a valós és konkrét (munkaerő-piaci/gazdasági) problémákra kiélezetten, de éppúgy általánosságban is bemutatva az emberek közötti versengést egy állásért. Pedig akkor még hol volt a 2008-as válság, annak nyomán meg a 26%-os teljes és a 60%-os 25 év alatti munkanélküliség Spanyolországban...  

8,5/10
.

Niwrok írta:

A Grönholm-módszer / The Method / El Método
8,5/10

KÖSZI!!!! Egy újabb néznivaló, amire biztosan sort kerítek hamarosan. Bár tegnap vége lett a TWD S04-nek, úgyhogy egy hétre eltűnök, de ez a Grönholm bassza a csőrömet...

Niwrok írta:

.

toronymagasan nyert nálam a "ki hogyan tenné hasznossá magát egy posztapokaliptikus bunkerben?" szituációs "játék".

.

Azaz a The philosophers...

.
A nő / Her


Az üdvözlőlap-íróként dolgozó Theodore elhúzódó válása miatt egyre rosszabbul érzi magát, kezd bezárkózni, elszakadni a rokonaitól és a barátaitól. Páran még ugyan próbálkoznak vele, hogy kirángassák a depresszióból, például egy kvázi-vakrandi leszervezésével, de általában ezek olyan kínosan végződnek, hogy csak rosszabb lesz tőlük a helyzet, mint volt. Theo egy nap felfigyel egy érdekes hirdetésre, ami egy személyre szabott, mesterséges intelligenciával rendelkező operációs rendszerről szól, ami nem pusztán elindítja a programokat és kezeli a levelezést, hanem a felhasználó reakcióiból tanulva fejleszti saját funkcióját és személyiségét. A férfi szkeptikusan fogadja a dolgot, de amikor az installálás után, pár egyszerű beállítást elvégezve az OS1 már Samanthaként mutatkozik be, és Theo jobbat beszélget vele, mint előtte bármikor. A felhasználó-szoftver viszony egyre inkább barátsággá alakul, ahogy Theo mind jobban kezdi megkapni azt a figyelmet és ösztönzést Samanthától, ami hiányzott az életéből, és ahogy kiderül, mennyire egy hullámhosszon vannak, az érzelmeknek és a vágyaknak is egyre kevésbé lehet gátat szabni.

Mint Oscar-jelölt filmre voltam kíváncsi rá; maga a történet, a koncepció, és Amy Adamsen kívül igazából nem fogott meg annyira semmi benne. Az előzetesekből az jött le, hogy A nő alig lesz több, mint mondjuk a Lambert-féle I love you (a fütyülős kulcstartós, hátha így jobban beugrik) jócskán modernizált változata, de azon kívül is láttam már sok olyan filmet, sok olyan monodrámát, ahol valamilyen társadalmi, érzelmi vagy fizikai funkciót valamifajta eszköz vett át, és ebből alakult ki később a konfliktus. Férfi-nő viszonyában két film szokott beugrani, a Műanyag szerető és a Plasztik szerelem, és függetlenül attól, hogy akár ikrek is lehetnek a koncepció alapján (a guminő, mint póteszköz), de teljesen más úton indulva el még a műfajuk is más. Előbbinél rendesen dominál a pszicho-thriller, míg a Plasztik egy kedves, bár mélyen drámai történeten keresztül mutatja be, milyen az, amikor valaki nem testi szükségleteit éli ki a guminőn, hanem a lelkieket, egy tanulási folyamatot... de mert a Plasztikról előbb-utóbb úgyis írni fogok, egyelőre ennyi is elég lesz .

Csakhogy A nő a felsoroltakkal és igazából az eddig látott hasonló filmek többségével szemben nem monodráma. Persze ott van Theo, meg az, hogy hogyan dolgozza fel a válást, hogyan rohanják meg az emlékek, valahányszor a feleségére, Catherine-re gondol, és hogy ebbe az érzelmi hullámverésbe hogyan csöppen bele Samantha, hogyan csendesíti el azt, és utána (naná!), hogyan kavarja fel azokat megint. Önmagában Theo és Samantha kapcsolata is éppen elég rágódnivalót ad az arra fogékonyaknak, hiszen attól, hogy valami póteszköz lehet bizonyos igényekre, attól még képtelennek bizonyulhat más funkciók betöltésére. Vagy éppen lehet fantasztikusan újszerű és kényelmes érzés valaki olyannal kapcsolatot kezdeni, aki nem hozza magával a pszichózisait és a görcseit egy kapcsolatba, még akkor is, ha folyamatosan tapasztalatokat gyűjtve a világról idővel csinál magának párat, ahogy kell, mondjuk a saját korlátainak felismerésén keresztül. További árnyalatokat ad ehhez a drámához a többi szereplő, értelemszerűen leginkább nőkkel a központban, mint mondjuk Theo kollégája és jó barátja, Amy, és persze Samantha, de még akár Catherine is. Az ő érzelmeiket, néha csak röviden, de annál intenzívebben mutatja be a film; a feleség pillanatnyi hezitálásával az egyik jelenetben például oldalakat lehetne megtölteni.

A nő ugyanis sokkal tágabb, mint pár ember személyes drámája; az majdnem érdekesebb volt náluk, hosszabb beszélgetés alapja lehetne, hogy egyáltalán milyen az a világ, amiben A nő eseményei így megtörténhetnek. Az, amelyikben az üdvözlőlap-írás ekkora iparággá nőhetett, ilyen szinten kiváltva az emberek közti kommunikációt, miközben az emberek kvázi folyamatosan magukban beszélnek, az utcán is, mert az írásos kapcsolattartást még a gépekkel is teljesen kiváltotta a szóbeli utasítgatás, a testbeszédről nem is beszélve. Az, amelyikben a "macskás" jelenet megtörténhet ilyen reakcióval (ami után bizonyos dolgok már tutira nem lesznek olyanok, mint előtte voltak ). Végül pedig az, amelyikben a maga természetességében reagálnak egyesek Theo azon mondatára, hogy "Egy géppel randizom". Lehet egy kicsit futurisztikus földi világnak tekinteni, akad benne vastagon társadalomkritika, Jonze neve önmagában hozza magával a szürrealitást... de nekem igazából egyik sem volt, hanem mint egy alternatív valóság jelenik meg. Egy olyan társadalomként, ami még a mienknél is fogyatékosabb érzelmileg és kommunikációs szinten, akik még a mienknél is jobban kötődik a számítógépes (de igazából bármilyen mesterséges, virtuális) kapcsolataihoz, de mindez nem az emberi degeneráció újabb állomása (még ha a hajlam meg is van benne), csak náluk egyszerűen így alakult ki, és a mienktől részben eltérő folyamatot jár végig.

Spoiler:

Szóval A nőt az időnkénti melankolikus lassúsága és mélypontjai ellenére is csak ajánlani tudom, mint egy párhuzamos világ pszichológiai tanulmányát az emberi kapcsolatokról, mert érdekes szereplőkkel operál, és még érdekesebb kérdésekkel látja el a nézőit.

9/10
.