Niwrok írásai 1.0

Miért is gondolom, hogy egyik sem az én filmem????

R2-D2 írta:

Miért is gondolom, hogy egyik sem az én filmem????

Mert talán úgy érzed, hogy mostanában túl sokszor bíztál a véleményemben . Pedig a zsenicsajt leszámítva a Statham-film semmivel sem tűnik rosszabbnak, mint a The Rock mozi, amiről múltkor írtál, a jakuzzis hülyülést, csetlés-botlást meg tényleg végigröhögtük, és gondoltam, hogy hátha az időutazós dolog kiegyenlíti a vígjátékokkal kapcsolatos fenntartásaidat .
.

.
Sleeping Beauty, avagy "Jelige: perverzek se kíméljenek!"


Istenbizony, én elolvastam, miről szól, hogy van egy csaj, aki vállalja, hogy miközben ő aléltan fekszik, pénzért egy elit klub tagjai kedvüket tölthetik rajta. Persze elhamarkodottan, de ebből egészen érdekes drámát tudtam volna elképzelni, hiszen azért eddig eljutni bármelyik félnek, és ezt megélni... vagy lehetett volna akár egy még érdekesebb thriller, az ájultság alatt történtek rejtélyével. Ehelyett enervált életeket láttam... meg más enervált dolgokat, amik nélkül bőven meg tudtam volna lenni ebben a másfél órában.

Ez megint az a típusú film, aminél talán értem és érzem, mi miért van, de a film maga annyira kevés kapaszkodót ad hozzá, hogy az idő jelentős része azzal telt, hogy egyáltalán az eseményeket egy életbe tudjam rendezni. Merthogy ez a Csipkerózsika (Emily Browning számomra továbbra is értékelhetetlen alakításával) nem csak a klubban ernyedt és alélt, hanem a fennmaradó időben is. Semleges guminő-arckifejezéssel tűr és csinál szinte mindent, az egyik munkahelyéről való kirúgására például csak egy "köszönöm" a válasza. Sőt, pontosabb az a jellemzés, hogy hagyja, hogy mindenki azt csináljon vele, amit akar. Talán ha három olyan szitu volt, ami megrökönyödést vagy szabad szemmel látható érzelemmegnyilvánulást eredményezett nála; példaként: ebből az egyik az, amikor a klubban megkérik, hogy a "felső" ajkait rúzsozza pont olyan színűre, mint amilyenek az "alsók"... hagyok időt, hogy leessen... Egyébként csak éber kómában tengette napjait, rakosgatta a lapokat a fénymásolóba vagy törölgette a kocsmaasztalt. Biztosan okkal csinálja mindezt, de a háttérbe az író/rendező asszony nem kívánt betekintést adni.

Pedig hatásos szereplőből, sokkoló vagy éppen megbotránkoztató jelenetekből, mondatokból nincs hiány, de ezek pillanatnyi felvillanások csak, egyre gyarapodó kérdések, amik között az ájult lányon kéjelgő vén kecskékre már-már alig kaptam fel a fejem. Helyette ott volt az elégetett pénz, a lecserélt albérlet, a család jelenlétére utaló egyetlen telefonhívás, a "fogyaszt-e drogot?" kérdés után a visszakérdezés, és mindezeken koronaként a vodkás müzli. Csak a kérdések, válasz sehol; találd ki! Egyedül a végén sejlik fel Csipkerózsika életének szerteágazó szálai között valamiféle kapcsolat, csak akkor már túl későn.

Minden negatívuma ellenére azt kell viszont mondanom, hogy ha egy élet, életek értelmetlenségéről, kilátástalanságáról akarnék filmet látni, akkor ezt nézném meg ismét, annak elgondolkodtató és frappáns. Az egy más kérdés, hogy most ezt az egyszeri alkalmat is túl soknak tartom.

Röviden: Mintha a Sucker Punch-ot nem Zack Snyder, hanem teszemazt Lars von Trier vagy Michael Haneke rendezte volna; szinte ugyanaz az öncélú húspiac az egész, csak a sci-fi-fantasy akcióorgiát felváltotta a melankolikusan drámai művészkedés (ennyivel tekinthető talán többnek annál), célközönségnek pedig a pubertás geek-ek helyett a sznob, de kellően kanos öregurakat képzelhették el.

6/10

U.i.: Nem kell semmit mondanod .
.

Niwrok írta:

.
U.i.: Nem kell semmit mondanod .
.

Akkor nem mondok. Nem terveztem megnézni.

R2-D2 írta:

Niwrok írta:

.
U.i.: Nem kell semmit mondanod .
.

Akkor nem mondok. Nem terveztem megnézni.

Igen, pont erre gondoltam ... hiszen az eleve fel sem merült bennem, hogy esetleg a pinaárnyalatú rúzs szimbolikáját szeretnéd kifejteni .
.

.
Kick/Ass 2.


Ritka, hogy egy sorozat részei között ekkora véleménykülönbség legyen nálam, főleg pozitív irányban. A Kick/Ass elsőre abba a zsákutcába futott bele, mint oly sokan, vagyis hogy az egyébként elméletben remek alapötletet, a kicsit gúnyolódó-morbid hangvételt és a hétköznapi hősök sztorit nem tudta a gyakorlatba átültetni. Hiába ütős egy mondattal is a kamerásmobil- és a közöny-kritika, hiába remek figura az apa-lánya igazságosztó erőszak-duó, és a lelke mélyén még Kick/Ass is, de sajnos túlsúlyban van a tinigeek-hangulat, Frank D´Amico időhúzó gengszterkedése és a Vörös Köd nevű szánalomhalmaz. A második részre igazából csak ezen az arányon változtattak, és ez is pont elégnek bizonyult.

Szerencsére maradt az egy pillanatig sem komolyan vehető, ripacskodós-képregényes stílus, a filozofálás a média torzulásairól és a közbiztonság visszásságairól, és mellé jött egy csomó olyan dolog, amit már korábban is hiányoltam. Említés -ha jól emlékszem, egy darab híradórészlet meg egy darab utánzó- szintjén került például eddig csak szóba Kick/Ass, mint jelenség, vagyis hogy Dave "munkásságát" hányan tekintik ösztönzésnek, hogy új alteregót alkotva maguknak segítsenek másokon, vagy éppen hányan találnak menedéket egy maszk mögött saját személyes tragédiáik elől. A dráma új műfaj ebben az elegyben, de jól áll neki.

A JF és benne Jim Carrey igazi plusz, főleg mert ahol a jófiúk csapatba verődnek, ott a rosszak érkezésére sem kell sokat várni, a Vörös Köd satnya lárvájából kibúvó "Muterbe/Ver" és gonosz csatlósai (Zdrasztvujtye, gyévocská!) pedig pont annyi vérfröcskölést, morbiditást és idétlenkedést adnak a filmhez, amennyit az jó szívvel elvisel. A Kick/Ass 2. tele szájjal röhögve gúnyolja ki és vágja gyomorszájon Hollywood összes szuperhősmoziját, amelyek vért izzadnak azon, hogy fenntartsák az illúziót, és a néző ne jelmezes színészek kalimpálását lássa. Ez meg nem pusztán bevállalja a "jelmezes színészek kalimpálását", de még ki is kacsint a "valóságra", a maszkon túli világra, ahol a vér az vér, a veszteség az veszteség, és ahol a "következményeket" nem tünteti el a digitális varázspálca, a félrenéző kamera és az amnézia. A film csúcsa volt nekem, hogy minden abszurditása és a kib*szott színpadiassága ellenére is negyed órára (a temetői jelenet és az azt követő üldözés idejére) képes volt valószerűbb lenni, mint az idén júniusig általam látott akciófilmek kábé összesen! És nahát, így rögtön tudtam izgulni rajta, rögtön jött az akciófilmeknél régen tapasztalt érzelmi hatás, például egy kis beleborzongás a Ralph bácsinál tett látogatás rideg kegyetlenségébe vagy a szaporább légzésszám és pulzus!

Abban persze még lett volna mit javítani, hogy a történetszálak egy kicsit jobban összefonódjanak, hogy kevésbé legyen olyan érzete a nézőnek a film kétharmadában, mintha három különböző film snittjei keveredtek volna össze a vágóasztalon. Különösen igaz ez Hit Girl mellékvágányára, ezúttal ugyanis ő a soros, hogy a tinivilág kihívásaival szembenézzen egy kis Bajos csajok utánérzésben. Remek paródia ez is, csak Chloë Grace Moretz találhatta furcsának, hogy idén kétszer is kijutott neki ebből a "kiközösített középiskolás kiscsaj különleges képességekkel"-szerepből (a másik ugye a Carrie).

Ha pont ez utóbb említett szakaszból a "rókarudi" kimaradt volna (azt már azért kicsit soknak éreztem a fricskából, meg mostanában amúgy is feltűnően sok a hányás a filmekben), akkor talán járna a maradék pont is, mert a Kick/Ass 2. nekem emlékezetesen szórakoztató élmény volt, de így "csak"...

9/10
.

Niwrok írta:

.
Kick/Ass 2.

9/10
.

Erre viszont elkergetni sem tudsz, bármennyire is dícséred.

.
Upside Down, avagy "Erősebb-e a szerelem a gravitációnál?"


Végre! Végre egy olyan film, ami nem pusztán megteremteni és felvázolni képes egy izgalmasan valószerűtlen, mégis valós társadalmi problémákat leképező világot, hanem meg is tölteni tartalommal, és nem csak tíz percnyi izgalomra meg pár utalásra futja az ötletből.

Mint több társának (pl.: Lopott idő) az alapja ennek is a gazdasági egyenlőtlenségek bemutatása, és ehhez a "segédlet" egy világpár, két, saját gravitációval rendelkező földszerű bolygó, melyek különleges szabályok szerint összekapcsolódtak, és állandó távolságot tartva egymástól keringenek a Napjuk körül. A világok anyagaira csak a saját gravitációjuk hat, az vonzza őket, legyen az szerves vagy szervetlen, ezért ember és anyag normál erőbefektetéssel (nem nagyobbal mint mondjuk felmenni egy lépcsőn) szabadon mozoghat Fent és Lent között, a másik világ gravitációjának erőterében azonban csak rövid időt bírnak ki, mert felizzanak és végül elégnek. Aztán persze az emberi korlátok is kialakultak, Fent világa ugyanis a saját kiváltságait és gazdagságát (amely egyébként Lent erőforrásainak kiszipolyozására épül) féltve erőszakkal fogja vissza a "beszivárgókat", legyenek azok tolvajok... vagy olyan "távkapcsolatban élő" szerelmesek, mint Adam és Eden. A gravitációk és annak korlátai a kulcsai a film mindkét szálának, izgalmas vagy éppen megmosolyogtató jeleneteket és fantasztikus látványvilágot teremtve.

Utóbbi az, ami egy pillanatra sem engedi el a néző figyelmét. Két föld egymás felé fordítva, épp csak egy kis természetes fénysávot beengedve a köztes térbe, Fent mesterséges fényekkel élénkké és vibrálóvá tett világa, mely fakó Napként világítja meg a szivárgásoktól amúgy is folyamatos olajesővel szennyezett és mocskos Lentet. A TransWorld központja, ahol "padló" és "plafon" csak viszonyítás kérdése (...lenne, ha érezhetően nem lenne Fent-központú a világnézet, még az olyan egyszerű dolgokban is, mint a lift), és emiatt az emberek egymás feje felett dolgoznak a peremvidéken, jelezve a gravitációk éles határát. Egy pohár ital, egy étterem, egy mosdó, egy régi léghajó roncsa... legyen az monumentális vagy éppen egy gombnyi apróság, a tárgyakkal és a kameranézet váltogatásával (nehezen megszokható, de tökéletesen érthető eszköz a sok fejtetőn álló felvétel) emlékezteti a film a nézőket, hogy hol is járunk... már ha ehhez a rengeteg "hideg", kék filter, a stilizáltan idilli hegyvidéki tájak vagy a tonnányi CGI nem lenne elég.

Tulajdonképpen ezek a film legerősebb eszközei, nekem a szerelmi szál már csak hab volt a tortán, ami képes volt egy kis mesét és "rózsaszínt" csempészni ebbe az amúgy meglehetősen rideg és érzéketlen világba. Az ilyen filmeknél mindig megvan az a hiányérzet, hogy az izgalmas világból lásson az ember többet, és ennek ellentételezésére a forgatókönyvírók általában két eszközt szoktak használni: a romantikát és/vagy a világmegváltó küldetést. Az Upside Down a messiáskodást hivatalosan is eltette az elméleti folytatásra, a szerelmi szála a maga bohóságával, az érzelmei tisztaságával és egyszerűségével, a lelkesedésével, a kitartásával és a furfangosságával viszont pont az, amit bárki szívesen megtapasztalna, ahol érdemes a szereplőkért izgulni, drukkolni nekik, hogy egymáséi lehessenek, még ha egy világ választja el is őket egymástól. Éppen ezért az egyetlen dolog, amin megbicsaklott nálam a film, az az amnézia-szál felesleges időhúzása volt. Adamet és Edent a film kb. húsz percére ugyanis nem két világ, "csak" némi emlékezetvesztés távolítja el egymástól, mintha a "két világ" nem lenne amúgy elég, aztán pár kínos közjáték után hopp!, vissza is térnek az emlékek.


8,5/10
.

Niwrok írta:

.
Upside Down

Hurrá! Ennek kimondottan örülök, hogy neked is bejött.

R2-D2 írta:

Upside Down

Hurrá! Ennek kimondottan örülök, hogy neked is bejött.

Köszi, bár én ebben azért olyan nagy kockázatot az első plakátképek óta nem láttam .

Jó volt, hogy a készítők tényleg majdnem végig figyeltek arra, hogy betartsák a saját maguk által felállított szabályokat, ami számomra minden filmnél a "varázslat" kulcsa, és majdnem minden képkockára tettek valami kis utalást, érdekességet. A "majdnem" az igazából egy kis következetlenség volt, legalábbis ha jól értettem, hogyan működik Fent és Lent, akkor...

Spoiler:

És az általánosságokon túl is volt jó pár jelenet, amit biztosan megjegyzek:

Spoiler:

.

Niwrok írta:

A "majdnem" az igazából egy kis következetlenség volt, legalábbis ha jól értettem, hogyan működik Fent és Lent, akkor...

Spoiler:

.

Spoiler:

Nem vitás, valamikor újra fogom nézni. Jó lenne, ha megjelenne itthon is.

R2-D2 írta:

Spoiler:

Nem vitás, valamikor újra fogom nézni. Jó lenne, ha megjelenne itthon is.

Na, hát ezért (is) vagyok én itt, hogy az általam észrevett apróságokra felhívjam a figyelmet .

Spoiler:

Azt meg már többször átrágtuk, mennyire herótunk van mindkettőnknek azokból a filmekből, amik csak parasztvakításnak teremtenek szabályokat, hogy utána hatásvadász módon felrugdalják azokat.
.

.
Az acélember / Man of Steel


Nekem kb. így fest egy izgalmas és érdekes szuperhősös film! Azt nem mondanám, hogy túl sok újszerű vagy annyira kiváló elemmel rendelkezik, de néha elég annyi is, hogy egy filmben mindenki azt csinálja, amihez ért, és nem kontárkodik bele másba.

Nolan eddig -minden előzetes hireszteléssel ellentétben- semmi mást nem írt és forgatott, mint pszichodrámát, függetlenül attól, hogy azt thrillernek vagy akciófilmnek "álcázta". A legtöbb filmjének azok a legjobb részei, amikor a szereplői jellemén, a félelmeiken, kétségeiken, motivációikon, az ezekből következő tetteiken és azok járulékos áldozatain agyal, amit az utóbbi időben kiegészített az emberiség kollektív tudatának és önpusztításhoz vezető cselekedeteinek elemzésével és kritizálásával. Superman figurája és eredettörténete is érezhetően az ő világlátásának lett alárendelve, és nekem tetszett, hogy sokkal színesebb és árnyaltabb lett a Superman-univerzum, mint eddig, bár ez persze azt is jelenti, hogy a klasszikus elemeknek nem vagy csak alig jut szerep. Ezúttal a kyriptoniak nem csak tehetetlen szemlélői saját világuk összeomlásának, hanem aktív résztvevői, és Superman sem az az eltévedt árva űrkisfiú, akinek a mamája varrt piros palástos ruhácskát, hogy abban röpködjön, hanem hogy a ruháján levő szimbólum földi megtestesítője legyen, a rossz döntések két lábon járó mementója, okulásul. A küldetése azonban nem könnyű, eleve onnantól, hogy meg kell győznie az embereket, bár egyetlen szempillantással meg tudná ölni bármelyiküket, de nem fogja, hogy a tisztelet és a jószándék legyen az, amin keresztül hat az emberekre, ne a félelem, és akkor a származásának kérdéseit éppcsak megemlítem. Ezért aztán nem volt nehéz elhinni, még ha Henry Cavill játéka és a jól letesztelt érzelmi sablonok a színfalak mögé kényszerítették is ezeket, hogy az igazi harcok odabent zajlanak, és az egész hacacáré Zoddal meg az egész űrt végigguberáló kryptoni sittesekkel csak ennek kivetülése.

Ez a kivetülés persze nem baj, mert Nolan steril, csekély dinamikát és fantáziát felvonultató akciójelenetei után jól esett, hogy Snyder -aki ha másban nem is, ebben szerintem profi- olyan látványvilágot teremtett, amin azért rendesen kellett kapkodnom a fejem. Önmagában a látványtervezők munkája is tetszett, a védőruhák és a tengeri állatokra hajazó űrjárművek megalkotója különdíjat is érdemelne tőlem, de az igazi vizuális élményt az összecsapások jelentették. És úgy, hogy ezúttal térkapukon át érkező inváziós seregek sem kellettek hozzá, csak féltucatnyi kryptoni, akik a hadsereg asszisztálásával gyepálják egymást. Megvannak a maga botlásai, mondjuk nehezen hihető, hogy Smallville nem vált a földdel egyenlővé úgy a negyedik-ötödik lángcsóva és lezuhanó repülő után, de ha nagyon akarom, ez még magyarázható sok-sok véletlen egybeeséssel...

...a néha kínosan hangzó párbeszédek és az időnként giccsparádé viszont nem. Gondolom ez az a rész, ami Goyernek "köszönhető", mert a másik kettőből nem nézem ki (Nolan legalábbis biztosan tud ennél jobbat). Nem rossz, csak tele van közhelyekkel és bakikkal. A mélypont a kutyás-tornádós jelenet, ahol a főszereplő tragédiáját sikerült teljesen nevetségessé és ostobává tenni, az nyugodtan végezhette volna a vágóasztalon.

Spoiler:

De aztán ennyi, és ahhoz képest, hogy Hollywood negyvenes generációjának két ellentétes pólusa hozta össze a sablonkirállyal kötőanyagként, akinek már nem egy popkult-ikont sikerült a sárban meghempergetnie (csak annyit mondok: Szellemlovas 2.), nekem kétszer megméretve is tetszett.

8,5/10

U.i.: Tudom, ezt sem ...
.

Niwrok írta:

.
U.i.: Tudom, ezt sem ...
.

Jól tudod!   

.
Movie 43 - A botrányfilm


Ez a film kb. olyan, mint egy vonatszerencsétlenség, amire rázuhant egy Boeing, és mindezen végigtrappolt egy hasmenéses elefántcsorda! Nem tudsz nem odanézni, nem tudod nem végignézni, mert mindig kíváncsi vagy, mi lesz a következő, nem hiszed el, hogy ezek a színészek egy ilyen filmben, és mégis... valahogy inkább a fricskát, a hollywood-i öniróniát látom benne, mint hogy milyen ordenáré ez az egész , bár nagyon is az.

Ettől viszont még nem lesz jó, bár érthető módon nem is az volt a cél. A legnagyobb baj, hogy nem véletlen, hogy a poénok nem a viccek elején vannak, így az első sokk után többször is unalmassá vált, hogy ugyanazt a témát dagasztják még tíz percig. Vannak azért jobb fejezetek, de inkább csak attól a tehertől való megszabadulást láttam benne, hogy ezek a sztárok szerettek volna részt venni egy fingós-hányós Apatow-szerű vígjátékban, kitörve a rájuk aggatott skatulyákból, de a hírnevük miatt külön-külön nem tehették, így viszont egyszerre mégsem válhatnak kitaszítottá.

Ez egy "szívességfilm", gesztus a nézőktől a színészek felé, hogy az eddigi munkájukért "cserébe" elnézzük nekik az efféle bizarrabb "vágyaikat".

Értékelhetetlen.
.