R2-D2 írásai 1.0

.





Harag





Szívesen mondanám azt, hogy a Harag a legjobb háborús dráma a Ryan közlegény megmentése óta, de sajnos nem tehetem. Egyrészt mert – bár nem szigorúan film – de ott van az Elit alakulat/Hős alakulat című zseniális sorozatpáros, másrészt meg a Harag nem egészen lett annyira jó, hogy ezt a címet kiérdemelné…

Egy csatamezőn kezdünk, valahol Németországban, a II. vh. vége felé. Mindenhol pusztulás, kiégett roncsok, lángoló tankok és hullák. Fehér lovon!!! jön egy szem német, aki természetesen a roncsnak tűnő tankok között megbúvó amerikai katonák áldozata  lesz. Ne kérdezzétek, ennek az egésznek mi értelme volt, mennyi annak a valószerűsége, hogy német tisztek önmagukban lovagolnak a roncstelepen, de itt megtörtént. Még a film dramaturgiája szempontjából sem teljesen értem, mert a karakter, akit e jelenettel bevezettek a filmbe, később bőven csinál majd olyat, amiből láthatjuk a benne rejlő állatot, a háború által megsebzett vad zavarodott kegyetlenségét. No, mindegy. David Ayer (akit egyébként bírok) így írta meg a forgatókönyvet, lelke rajta. Én picit értetlenkedtem a nyitóképen…

Hogy aztán mikor meglássam a Fury (a tank neve) személyzetét, minden rossz érzésem elszálljon. Azt tudtam, hogy Pitt, LaBeouf mellett a rendező házi kedvence, Michael Pena is a jármű legénysége lesz, de mikor megláttam Shane-t (Jon Bernthalt) a The Walking Deadből, széles vigyorra görbült a szám. Innentől számomra már csak e négy figura miatt is megérte megnézni a filmet – ami film az első fél órájával, brutalitásával, dialógusaival, finom poénjaival, hitelességével totálisan lenyűgözött. A csapat épp most vesztette el egyik gépfegyveresét, pótlására pedig egy újonc, Norman (Logan Lerman) érkezik. Bár számomra itt kicsit megbicsaklott a lendület, az új fiú érezhetően hátráltatta a Furyt – ahogy a tankot, úgy a filmet is -, mégis, a mozi kezdete, indítása időben és térben képes volt a háború végére, Németországba varázsolni. A markolóval tömegsírba tolt hullák látványa, a kosz, mocsok, az egész légkör szó szerint letaglózó volt. Abban viszont még most sem vagyok egészen biztos, hogy a három-négy kiélezett harci jelenet között, a mozi három-négy érzelmi/katonai csúcspontja között majd szükség volt-e ennyi pihenőre, szükség volt-e ennyi mellékvágányra. Önmagában talán még a film elejei eligazítás és tábori pihenő áll meg legjobban a lábán, de később, a városban már kínosnak éreztem…

Mert az újjászervezett csapat – egy szétloccsant fej tankból történő eltávolítása után – új feladatot kap, egy német kisváros bevételét. A Fury négy másik tankkal együtt elindul, néhány csontig hatolóan kegyetlen és realista, egyszerűen qrva jó háborús szcéna után megérkezik a városba. Ahol aztán sajnos rengeteg időt töltünk el feleslegesen… Gondolom, most sokan a fejemet követelik, de nekem az egész lakásos jelenet a két nővel, a reggelivel, mindennel együtt borzasztóan kínos lett. Hosszú, szájbarágós, erőltetett, hiteltelen és kínos. Mindamellett, hogy értem az egész mögött megbúvó morális prédikációt, a rossz és rosszabb harcát, az egész valahogy kilógott a film szerkezetéből, jellegéből. Más esetben szívesen nézem az ilyen egy asztalnál kirobbanó konfliktusok sorozatát (ld. még Augusztus Oklahomában), de itt a korábban megismert karakterek ok nélkül máshogy viselkednek, mint eddig, ráadásul valahogy a csapat összhangjába vetett hitem is rendesen megingott. Túlságosan képmutató lett az egész, a végére meg túlságosan egyértelmű, hogy semmi más célt nem szolgált, mint a távozás fájdalmának előkészítését… egy banális képsorral… Ehhhh… Megmondom őszintén, alig vártam már, hogy menjünk újra a tankba, menjünk újra harcolni...

A Fury új útja egy új eligazítás után ugyanis egy kereszteződés, amit biztosítani kell, nehogy a németek el tudják vágni az amerikai utánpótlás vonalat. A finálé majd erre a kereszteződésre épít, de addig látjuk egy Tigris vs 4 Sherman tank csatáját, ami viszont toronymagasan a legjobb háborús csatajelenet, amit manapság láttam. Zseniális, a kamera használat, az izgalmi faktor, a drámai él, minden. Nem beszélve a mozi hanghatásairól - bassza meg, olyan volt, mintha ott lettem volna a réten. Iszonyat bejött, s akkor még hol volt a finálé!!! Annál többet nem árulhatok el, mint hogy a Fury eljut a céljáig és valóban védenie kell az útvonalat – mindenki fedezze fel magának az eseményeket.

Ami a végjátékban pozitívum, hogy totál kiszámíthatatlanok a történések. A korábbi eseményekben simán benn van az is, hogy mindenki megmenekül a Fury legénysége pedig háborús hősként vonul be az amerikai hadsereg dicsőségtáblájára – de az is simán benn van, hogy (a korábbi húsba vágó realizmust látva), mindenki megmurdel. Az a csata, amit Ayer a fináléra összehozott, felér az Elit alakulat jeleneteihez, nem csöpög a patriotizmustól, meg a felesleges hősködéstől. Kaszabolás van, iszonyat mészárszék, kétes végeredménnyel. Tökéletes. Mindösszesen két dolgot tudok negatívumként felhozni, amire azért odafigyelhettek volna jobban: az őrület egyértelműen világosban kezdődik, szürkület nélkül, azonban néhány vágóképpel később már töksötét van… bosszantó. A másik meg az, hogy szerintem basszus, egy tankba dobott 2 db kézigránát mellett fekvő iparost utána úgy kellett volna levakarni a falról… különösen az egész Harag hiperrealisztikus ábrázolásmódja után. Ha már eddig a pontig a golyók által ütötte sebek és testrészek a Rambo 4 valóságával robbannak arcunkba, igazán nem kellett volna a fináléra ebből engedni…

A Harag ettől függetlenül egészen nagyszerű háborús film. A sárban tankok által kilapított emberi maradvány, az 50-es skuló által levitt fejek és testrészek gyomorforgató látványa mégis el tud törpülni az EMBER megdöbbentő tettei mellett. Az út mellett fellógatott hullák látványa (az azokon kiakasztott üzenetekkel együtt), a gyerekek felhasználása a harcmezőn, önmagában a foszforgránát alkalmazásának kegyetlensége (és az azon való élcelődés) sokkal jobban mellbe tudott vágni, mint a csonkítások. Még így is, fűtött moziban, kényelmes székben is kellemetlenül éreztem magam közben – mert mindehhez jön az, hogy a fő karaktereink kiégett háborús veteránok, millió hullával a hátuk mögött, akiket csak a kényszeredett bajtársiasság, az ellenség szívből eredő gyűlölete köt össze. Őszintén szeretni egyiket sem lehet, de hát a világháborút nem a szerethető szuperhősök vívták.

Mindezekből kifolyólag a Harag kimondottan deprimáló film, nem jó utána felkelni a székből. Képi világa, látványa, történései maradandó élményt okoznak, amiből ugyan néha kilógnak a tank személyzetét árnyalni kívánó és a történet ívét megtörő dramaturgiájú jelenetek, de összességében értékes alkotás. Kevesebb (vallási) moralizálással, több tankcsatával még jobb lehetne.

Tényleg, a sok rosszvassal, amit hátrahagytak, mi lett?



80%



.

.





X-men: Az eljövendő múlt napjai




Mindenképp érdekes élmény lehet, ha az ember úgy néz meg egy X-filmet, hogy teljesen képben van a képregények világainak karaktereivel, és tudja, kinek mi az eredettörténete, mi mihez és hogyan kapcsolódik. Vélhetően ezzel rengeteg bosszúság is jár – hisz jóval tágabb és összetettebb a rajzolt univerzum -, mikor valami kimarad vagy megváltozik, viszont ha már a laikusok számára készített filmes univerzum sem képes egy koherens egészet alkotni, azt hiszem az már gáz…

Alapban imádom a mutánsokat. Egyszerűen lenyűgöz az a színesség, az a kreativitás, az a változatosság, ami az írók/rajzolók fejéből kipattanva testet ölt a vásznon, különböző tulajdonságokkal ruház föl emberi lényeket. Az egész X-világ legjobb pillanatai számomra így mindig is azok a jelenetek voltak, mikor is az újonnan megismert képességű karakterek esetleg a régiekkel vállvetve egymás ellen vagy egymás oldalán harcolnak. Az új X-men (az egyszerűség kedvéért innentől X5) filmben márpedig egy pont egy ilyen gigantikus csatajelenettel indítunk, valamikor a nem is távoli jövőben. Egészen kiváló felütés, a kis túlélőcsapat működése parádés, azt hiszem, nem meglepő, hogy leginkább a térátjáró-dobó csaj, pontosabban annak képessége tetszett (később meg majd a radioaktív sugárzás dobó). Sodró lendületű, pörgős képsorok, túl sokat gondolkodni nem engednek – azt majd ráérünk akkor is, mikor feltűnik Xavier és Magneto. Az idősebb kiadásban…

És azt hiszem, itt két út van, innentől kétféleképp lehet tekinteni a mozira…Ha közvetlenül nézés közben még nem is, de utána rengeteg kérdés felmerült bennem a filmmel kapcsolatban, micsodák ezek az Őrszemek, honnan és mikor kerültek elő, hogy van életben Xavier és mit keres az oldalán Magneto… ami kérdéseken való elmélkedés teljesen képes hazavágni az élményt. Egyszerűen az egész egy faszság, a forgatókönyvírók abbéli örömükben, hogy összehozhatják a régi és az új filmek szereplőit, szinte legyalulták a korábban – igaz már repedező – felépített rendszert. Minél többet agyaltam rajta, annál inkább logikátlan az egész, hol az első trilógiával ütközik, hol a Farkas filmekkel, s bár megmagyarázni sok mindent meg lehet (mint az öreg Charles szellemének szintén nyomorék ikertestvérébe költözését ) akkor is totál fejetlennek érzem az egész mozi kapcsolódási pontjait. Erről kicsit bővebben talán itt.

A másik – járhatóbb út – teljesen kizárni, vagy legalábbis alaposan megszűrni, minden, X-univerzumban eddig történt korábbi eseményt és szimplán elmerülni az X5-ben. Másodszori nézésre már így ültem neki, és szinte a mozi minden pillanatát élveztem. Kaptam egy időutazásos X-filmet, kvázi két olyan összetevőből álló csomagot, amit külön-külön is órákig el bírnék nézni: így az X5 egy kíméletlenül pörgős, látványos, izgalmas,a megfelelő pontokon kellő érzelmi töltettel rendelkező vérbeli blockbuster lett. Hiába játszódik gyakorlatilag az egész film 1973-ban (ebből kifolyólag is inkább az Elsőkhöz kötődik), a film kerete, az a minimális játékidő az elején és a végén, az akkori harc zseniális képsorai, azok súlya totál egyenértékűvé teszi a múltat a jövővel. Egyenértékűvé az új filmeket a régiekkel, az új gárdát a régiekkel. Magába a történetbe nem is igazán akarok belemenni, vélhetően azért az olvasók nagy része ismeri a filmet: csupán csak két-három momentum, ami számomra nézés közben különleges élményt adott. Mindenekelőtt a gyors fiú, Quicksilver konyhai jelenete… nos basszus, ennyire jól eltalált, humoros és parádésan kivitelezett mutáns-jelenetet én még nem láttam. Egyrészt dőltem a röhögéstől, másrészt pedig ámultam a szcéna összetettségén, annak megvalósításán. A JFK-szál bedobása hatalmas piros pont (a múltkori 13 Sins-ben is működött), mint ahogy a Charles & Charles jelenet is.

Így nekiülve másodszorra is iszonyat szórakoztató film az X5, talán még szórakoztatóbb, mint a moziban volt.  Semmi más célja nincs, mint az, hogy akinek tetszik ez a világ, az elmerülhet benne, két legyet ütve egy csapásra: egyszerre találkozhat a múlttal és a jelennel. E tekintetben igaza volt Hugh Jackmannak az extrákban, ebből a szempontból eddig tényleg a legjobb X film.  Már pedig ha ezt maga Farkas, mint az X-univerzum halhatatlan esszenciája mondja, akkor lehet benn valami. Az tény, hogy az időutazás remek, az új mutánsok kiválóak, a logikai bakikon meg jómagam nem akarok gondolkodni – némi rosszindulattal talán azon, hogy mi a fészkes fenének kell egy stadionnal körbezárni a Fehér Házat, ha lett volna drótkerítés is.  Persze, erőfitogtatás, meg megalománia – de egyúttal meglehetősen röhejes is… még ha gyakorlás is a Hídreptetéshez, akkor is.  

S ha már ennyit foglalkoztam a filmmel, essen néhány szó a BD extráiról is. Amin először meglepődtem, az egy törölt jelenet Ciklon és Farkas között, amiben épp csókolóznak… WTF ?    (ennek poénos része viszont qrvára tetszett – később, a gegek között). Ez egyébként ékes példája a koherencia hiányának, még jó, hogy nem hagyták benn a filmben. Több törölt jelenet Ravenhez kapcsolódik, de ezeket állítólag jövőre láthatjuk az újravágott filmben – talán nem lesz tőlük még nagyobb ökörség az egész. A törölt jeleneteken és a gegparádén kívül több tíz perces kisfilm foglakozik a film készítésével, külön egy az új mutánsokkal (Omar Sy!!!), külön egy az őrszemekkel, egy a két Xavier kapcsolatával. Ami azonban talán érdekes lehet – és az egész mozi megítéléséhez szervesen kapcsolódik -, hogy a dialógusok között hivatkozásként többször bevágtak jeleneteket a korábbi X-filmekből. Úgy néz ki, abszolút nem érdekli a folytonosság a készítőket, rosszabb esetben meg vannak róla győződve, hogy minden jó így, ahogy van viszont valahol mégiscsak próbálták ignorálni az X3-at. Abból talán egy képkocka volt, mintha az mégsem lenne e világ része, a Farkas filmek meg egyáltalán nem…


Nem tudom, én nem akarok mindig mindent újraértelmezni.



85%



.

.




Életerő/Lifeforce




Gyerekek, ha a The Strain csak fele ennyire lett volna átgondolt és összeszedett, mint a – korszakalkotónak azért semmiképp nem nevezhető – 1985-ös Életerő, szerintem egy szavunk nem lehetne. Ez a film 30 év távlatából, a maga primitív trükkjeivel, retro hangulatával még mindig toronymagasan veri az idei év legszórakoztatóbb kibeszélőshowjának tárgyát – és ezzel a kijelentéssel egyáltalán nem az Életerőt akarom isteníteni…

Valahol kétségkívül van kapocs a kettő között, én legalábbis találtam. Míg a Strainben egy értelmezhetetlen módon földet ért repülő, annak átváltozott utasai terjesztik a kórt NY-ban, addig az Életerő egy idegen civilizáció trükkös behurcolása nyomán kialakuló, Londonra koncentrálódó átváltozás sorozatot dolgoz fel, meglehetősen horroros és khmm… erotikus módon. Mindkettő mű kvázi egy vámpírtörténet, mindkettőben a fővámpírt kergetik a pozitív karakterek, csak sajnos a Mester kinézete nem ér fel az itteni „Space Girl” dizájnjával, hiába is „vámpír” mindkettő. Alapjaiban (talán a fantasztikus beütést leszámítva) mindkettő ugyanazt a témát járja körbe, de míg előbbi hajmeresztő idiótaságok mentén, végletekig elnyújtva, addig utóbbi sokkal következetesebben teszi azt. Vélhetően az alapul szolgáló novella, az Űrvámpírok eleve jobban megírt anyag volt, de minden bizonnyal a rendező, Tobe Hooper is szerepet játszhatott ebben, aki véleményem szerint az idő tájt volt egyik csúcspontján. Nevéhez 1985-re már két horrorklasszikus is fűződik, az egyik ugyebár a Bőrpofa első feltűnése a vásznon, az eredeti Texasi láncfűrészes mészárlás, a másik meg – időben, stílusban ehhez a mozihoz jóval közelebb álló – a zseniális Poltergeist. Az már csak hab a tortámon, hogy a nemrég nézett Taken című sci-fi sorozat első részét is ő rendezte, ami kétségkívül mentett át valamit a retro hangulatból, de ennek a 80-as évek közepéhez nem sok köze van. Sokkal inkább önmagának a sci-fi műfajnak, ugyanis a Lifeforce első fél-háromnegyed órája egy vérbeli sci-fi.

A Halley-üstökös az egyik legismertebb és legfényesebb csillagászati jelenség, keringési periódusa 76 év, így amikor 1986-ban Föld közelben járt, jogos izgatottságot szülhetett a sci-fi írók és filmkészítők agyában. Filmünk szerint az angol-amerikai közös űrprogram keretében fellőtt Churchill űrrepülőgépen utazó 8 fős legénység feladata vizsgálni az üstököst, adatokat gyűjteni róla, majd azt továbbítani a londoni űrközpontba (hol volt akkor még az EU). A kis csapat el is jut odáig, de az üstökös csóvájában egy furcsa alakú, hatalmas tárgyat fedeznek fel – s az emberi természet és az űrhajós kíváncsiság velejárójaként  a hajó legénysége természetesen meg akar vizsgálni. Akkor még nem nagyon hallhattak a Nostromo esetéről, ahol hasonló kíváncsiság szintén katasztrófába torkollt, ezért a legénység fele átmegy az idegen szerkezetre. Néhány denevérszerű, kiszáradt lény mellett három anyaszült meztelen, ember formájú élőlényt találnak, a nő látványa (jogosan ) pedig totál megigézi őket: mindhárom üvegkoporsót magukkal viszik a hajójukra.

A következő kép már a Föld, London. A Churchill némán és irányítatlanul sodródik az űrben, a földi központ pedig a Discoveryt!!! küldi fel az esemény kivizsgálására: a teljesen kiégett űrrepülőgép belsejében csupán három üvegkoporsó sértetlen, három meztelen élőlénnyel. Természetesen – mert miért is ne – lehozzák őket Londonba!!!, ahol karantén alatt vizsgálni kezdik a lényeket. A baj akkor kezdődik, mikor is a nő (Mathilda May) váratlanul felül az ágyon, majd a kamerák előtt aszott hullává változtatja a szobájába csábított őrt. Megállítani nem tudják, meztelenül kisétál az épületből – a hátrahagyott válságstáb pedig lohol az események után. Megdöbbenve látják, hogy az idegen lény – és az általa terjesztett „betegség” – kiszívja az életerőt az emberi példányokból, összezsugorodott, kiszárított hullákat hagyva maga után. Miután pedig a káosz már eléri a kezelhetetlen szintet, a kormányzat lezárja Londont és csak (szokás szerint) egy megoldás létezhet…

Egy 30 éves film esetében helyén kell kezelni a dolgokat. Furamód ilyenkor nem azt keresi az ember, hogy esetleg melyik filmből köszönnek vissza az itt látott jelenetek, sokkal inkább azt, hogy melyik későbbi film viszonyítási alapját képezi a nézett mű. Rengeteg, azóta és akkor készült film beugrik közben, talán felesleges felsorolni is, az Életerő egyedi keverékével viszont valahogy kiemelkedik közülük. Rám anno óriási hatással volt – így a szokásos nosztalgiafaktor ismét nem elhanyagolható az értékelésben - , emlékeimben egy fasza kis horrorként élt, kiszáradt hullákkal, no meg egy meztelenül sétáló nővel. Ezen emlék frissült, egészült ki tegnap egy akkori aktuális helyzetet meglovagoló sci-fivé, ahol a Halley üstökös, a Discovery beillesztése különösen kellemes ízt kölcsönöz a történetnek. A 28 héttel később eseményeihez hasonló káosz az utcákon, az erre nagyjából logikusan reagáló karakterek pedig feltették az i-re a pontot.

Csupán egy bajom van vele: technikailag kicsit talán eljárt felette az idő. A horror-szekció még rendben is lenne, viszont a sci-fi vonal mai szemmel, a mai tapasztalattal kissé gagyinak tűnik. A 25 millió USD gyártási költségnek pedig nem kevés, de ami akkor esetleg csoda volt, az ma már picit zavaró: mozi első fél órája az űrben ma már bizony csak szódával állja meg a helyét, az alkalmazott trükkök valahogy nem lettek időt állóak. Legalábbis nekem úgy tűnt… Egyébként önmagában az egyáltalán nem baj, hogy az egész moziról süt régimódi hangulat: a beállítások, vágások, a figurák mozgása, a hangok, a zene mind-mind emlékeztetnek, hogy három évtizeddel korábbi mozit nézek - néha pont az a jó ezekben a filmekben, pont ezért veszi elő őket az ember újra. No meg a már említett nosztalgia miatt, mert eszébe jut az embernek egy-egy jelenet, kép, ami visszarepíti gyerekkorába.

Az Életerőnek is sikerült, s bár egyáltalán nem éreztem sem azt a félelmet, sem azt a csodát, mint közel harminc éve, így is egy kellemes este volt. Nem csalódtam és ez a lényeg.




75%



.

R2-D2 írta:

Életerő/Lifeforce

75%

Én kb. öt éve néztem újra, és még mindig megvan tényleg a hangulata. Az oldschool trükköket is élveztem. Ezek az "elavult" effektek valahogy számomra természetesebbnek hatnak, mint sok számítógéppel megteremtett látványvilág.

.





Országúti bosszú




The Rover. A film, amiben jelen van a Mad Max első részének minden ausztrál életérzése. A film, ami az Az út kilátástalanságának nagy részét vászonra vetíti. A film, amiben a Volt egyszer egy vadnyugat minden szépsége visszaköszön, csak itt a westernfilmben lovak helyett autók vannak. A film, ami az Az ajánlat és a Nem vénnek való vidék minden céltalan kegyetlenségét megjeleníti. A film, amiben az egyetlen olyan akciójelenet, ahol 10 km/h-nál gyorsabban történnek az események, simán lehetne a Párbaj eseménysora is. És Béla bá. A film, ami lassúsága miatt akár Tarr Béla életművébe is kerülhetne…

The Rover. A film, aminek címét az az autómárka adja, amit egy Néma Leventétől, Erictől (Guy Pearce) három idióta flótás ellop. Az autó, ami valami titokzatos módon borzasztó fontos Ericnek, ezért sebzett vadként a tolvajok után ered. És az első bökkenő itt van: azért lopják el Eric autóját, mert beszorulnak valahova a sajátjukkal. Oké. Eszükbe sem jut, hogy hárman kiszedik onnan, simán lenyúlnak egy másikat. Oké. Ezután Eric icipici himbálóztatás után simán kijár vele, az autó pedig nagyjából sértetlen. Nem oké. Már a felütés hibádzik, de aztán gyorsan el is jön a pont, amikor engem végképp elveszített a film. Eric ugyanis utoléri a bandát – tulajdonképp verseny nélkül -, de ahelyett, hogy simán kicserélnék a kocsikat, más fog történni. Nem lövik le, ahogy logikus lenne, nem… más történik. Innentől viszont a mozi minden hitelességét és logikáját elveszti számomra, tudomásomra hozva, hogy az égvilágon semmi okom nincs aggódni a főszereplőnek kinevezett hősért. Bocsánat, antihősért, mert nem sokkal később ez a jóember számolatlanul fogja irtani az elé kerülő szerencsétleneket. Ja, hogy a bűnbanda elé még kiáll fegyvertelenül? Mert hogy még fegyvere sincs? Azt is úgy kell neki szerezni?? Kit érdekel…

The Rover. Aminek a forgatókönyve – ellentétben a magyar adóbevallással – valóban elfér egy söralátéten. Ennyire egyszerű, primitív, átgondolatlan, érzelemmentes szkriptet rég nem láttam. Néma Leventétől elviszik autóját, ő bepöccen és kinyír mindenkit, aki rosszul néz rá. Közben találkozik egy Ray nevű sráccal (Robert Pattinson), aki kicsit bolond, nagyon sérült, de mivel az üldözött banda hátrahagyott tagja, szüksége van rá. No persze. Az sem teljesen világos, Ray hibbant fejében hogyan és mikor fogan meg a gondolat, hogy egy ilyen kilátástalan világban kinyírja saját tesóját, de ez is mindegy. A lényeg az, hogy ezek ketten- kvázi apa és fia kapcsolatban – összeállnak. Együtt erednek a bűnbanda után, de mivel Ray tudja, hol vannak, túl sok izgalom a végjátékban sincs. Egy kérdés marad nyitott, ki marad életben a sakktáblán, meg hogy mi olyan fontos abban a szaros autóban.

The Rover. Remo írása tökéletes, minden benne van, ami fontos és elmondható a filmről, valóban be tud szívni, valóban nagyon erős vizualitása van, nekem mégsem jött be. Az egész olyan, mint egy kibaszott Power Pointos diavetítés, az a rengeteg feleslegesen kitartott állókép, a rengeteg iszonyat lassú jelenet nekem teljesen elvette a kedvemet. Eric, ha összeadom, a teljes 102 perces játékidőből kb 10 percet beszél, Ray ugyan többet, de abban meg nincs köszönet (egy óriási pozitívuma van az ő dumájának, az az eszement ausztrál akcentus). Sem a  disztópikus háttérről, sem az Összeomlásról semmit nem tudunk meg, mint ahogy a két főszereplőről sem. Ebből kifolyólag Eric viselkedése lóg a levegőben, valamivel – mondjuk némi flashbackkel - azért illett volna árnyalni állatságát. Nekem az kevés, amit a fogságban mesél…  Ahhoz képest meg pláne, hogy egy ultraerőszakos világban fegyver nélkül mászkál, majd mikor szerez egyet, a gyilkosság a legtermészetesebb dolog a számára. Az is érdekelt volna (bár lehet, ezt csak simán átbóbiskoltam), Ray hogy a fenébe került a kihalt országút közepére egy halott katonával szemezve, egyáltalán mit csinált a banda, aki menekülés közben felpiszkálta Ericet. Sőt, az is érdekelne, milyen disztópia az, ahol működik a katonaság, mint az egyetlen rendfenntartó erő, de mindenki a saját körbevizelt birtokát/boltját/ érdekét vadászpuskával védi???

Mert mindezen ismeretek hiányában ez számomra nem disztópia. A forgatási helyszín az kb. Ausztrália ma, a fegyvereseket leszámítva ez egy sima aktuális road mozi, a kicsit erőszakosabb fajtából. Nem is lenne ez baj, ha nem volna végletekig unalmas és művészieskedő. Attól, hogy valami ennyire lassú és ingerszegény, attól, hogy a kamera képes elidőzni percekig egy tájon vagy egy arcon, attól még nem jó a film. Ugyan viszonylag hamar elérhet egy magukat kiváltságosoknak tartó filmesztéták szűk klubjának értékítélete szerinti kultstátuszba, de a mozi ettől semmivel nem lesz jobb. Unalmas, iszonyat lassú, ráadásul végtelenül deprimáló. Hiába zseniális mindkét alakítás – a nagy többséggel ellentétben Pattinsoné nekem jobban tetszett -, hiába zseniális a komplett tabló, háttér és hangulat, ha a filmben gyakorlatilag semmi olyan nem történik, ami tartósan ébren tartana. Mert a szunyókálásból ugyan felriaszt néhány fejbelövés, de aztán az azt követő nihill szépen visszaringat.

Nem tetszett. Sajnálom.



50%



Ui. Az írásom végén pedig álljon itt egy netről bemásolt vélemény, ami annyira különbözik az én gondolkodásomtól, értékrendemtől, emberiségről kialakított képemtől, s nem utolsósorban a filmtől, hogy nem hagyhatom el a szó szerinti idézést. Nos, ilyen egy naiv, de optimista ember képe az apokalipszis utánról:


"Csúnya karakterei mellett vizuális szépségével ragad meg a film. Lassú snittek, jól komponált felvételek, az ausztrál sivatagot sose láttam még ilyen kietlennek. Az arcokat sem.

És jó nézni, mert mostanában imádjuk az apokalipszist. Ahogy a hidegháborús társadalom imádta a földönkívülieket, úgy van oda a kényelem társadalma a világvégéért. Meg a poros utakért, a zombikért, a hőségben reszkető tájban vándorló túlélőkért. Pillantásért valódi természetünkbe – hiszen a mostani bőség tán csak nem lehet természetes állapotunk?

Nos, de. A film a többi posztapokaliptikus darabbal együtt téved. A Walking Deadtől a Mad Maxen át Az útig mindegyik úgy festi le a katasztrófa utáni világot, mint amiben a barbárság és az önzés hatalmasodott el – tudod, a zombifilmek is mind azt prédikálják, hogy nem a zombi a valódi veszély, hanem az emberek. Kollektív mítosz.

Holott valódi veszélyhelyzetben – Sandy hurrikán, atlantai hóvihar, bármi bárhol – az emberek többsége ösztönösen kooperatív. A szomszédján segít először, azután áll neki konzervet halmozni a pincében. A Harvard és a Yale vonatkozó tanulmánya is az együttműködést emeli ki: a „racionális” önzés, krízishelyzetben, háttérbe szorul a segítséggel, együttműködéssel szemben. Az ember társadalomszervező lény, így van huzalozva az agya. Bármi is a kurrens popkulturális közmegegyezés, bármennyi filmen verekszi át magát a hős, a valódi posztapokalipszis nem gyilkos hordák világa lenne, hanem kereskedőké, kézműveseké, tanároké és – ó borzalom – politikusoké.

Szóval őszinte, igaz film néhány szélsőséges karakterről, hihető és mély – de fölösleges, és alapjában téves is. Azt a posztapokaliptikus filmet várom, amiben a túlélők lövöldözés helyett újjáépítik a világot. Kevesebb pisztoly, több kereskedő-karaván; kevesebb autó, több farm; kevesebb barbár, több szervezőmunka. Mondjuk egy Malevil. Megírva meg van, vigyék ezt vászonra az n+1. melankolikus gyilkos helyett! És játssza Guy Pierce Emmanuel Comte-t."

Havasmezői Gergely - Filmtekercs





.

R2-D2 írta:

Harag

A Harag kimondottan deprimáló film, nem jó utána felkelni a székből. Képi világa, látványa, történései maradandó élményt okoznak, amiből ugyan néha kilógnak a tank személyzetét árnyalni kívánó és a történet ívét megtörő dramaturgiájú jelenetek, de összességében értékes alkotás. Kevesebb (vallási) moralizálással, több tankcsatával még jobb lehetne.

80%


X-men: Az eljövendő múlt napjai

Így nekiülve másodszorra is iszonyat szórakoztató film az X5, talán még szórakoztatóbb, mint a moziban volt.  Semmi más célja nincs, mint az, hogy akinek tetszik ez a világ, az elmerülhet benne, két legyet ütve egy csapásra: egyszerre találkozhat a múlttal és a jelennel.

85%


Életerő/Lifeforce

Gyerekek, ha a The Strain csak fele ennyire lett volna átgondolt és összeszedett, mint a – korszakalkotónak azért semmiképp nem nevezhető – 1985-ös Életerő, szerintem egy szavunk nem lehetne. Ez a film 30 év távlatából, a maga primitív trükkjeivel, retro hangulatával még mindig toronymagasan veri az idei év legszórakoztatóbb kibeszélőshowjának tárgyát – és ezzel a kijelentéssel egyáltalán nem az Életerőt akarom isteníteni…

75%


Országúti bosszú

A forgatási helyszín az kb. Ausztrália ma, a fegyvereseket leszámítva ez egy sima aktuális road mozi, a kicsit erőszakosabb fajtából. Nem is lenne ez baj, ha nem volna végletekig unalmas és művészieskedő. Attól, hogy valami ennyire lassú és ingerszegény, attól, hogy a kamera képes elidőzni percekig egy tájon vagy egy arcon, attól még nem jó a film.

50%

Ebben is van már minden, mint a búcsúban     !

A Haragot én és kis társaságom is hasonlóan látta: a tankcsatákat szerettük, a karaktereket és a visszafogott patriotizmust dettó... a gránátos dolgot meg mi is kiszúrtuk. Csak azt furcsállom, hogy meg sem említetted, a nyomjelző lövedékek zöld és piros fénye miatt mennyire a Star Warsban érezheti magát a néző   .

Emlékszem, még az Alkonyatot is meg tudta édesíteni neked, hogy részben X-Menként néztél rá . A második nézésére én is kíváncsi vagyok. A film a moziban tetszett, de nem hagyott túl sok emléket, és nem tudom, hogy mint "sima" blockbuster a polcomra fér-e.

Az Életerő esetében egy dolgot emelnék ki: a The Strainnél nem nehéz jobbnak lenni, és ami nem az, azt valószínűleg eleve meg sem nézem .

A Rover rajta van a pótolandó listámon. A csatolt cikkben a srác egyébként kétszeresen is téved: a Malevil-t nem kell már leforgatni, a franciák már megtették, és abban sem az van, hogy krízishelyzetben az emberek egymás vállára borulva építik újjá a világot, hanem hogy kis közösségek összefogva harcolnak az erőforrásokért. Az író "sajnos" nem azt írta a regényébe, amit a srác ki szeretett volna olvasni belőle...
Abban ettől függetlenül nem téved, hogy a túlélés kulcsa az együttműködés, és minél nagyobb közösség tud a munkamegosztás révén együttműködni, annál nagyobb a túlélés esélye. Szerintem .
.

Niwrok írta:

Ebben is van már minden, mint a búcsúban     !

Hehe, pont ezt mondtam múltkor. De ez így jó.

Idézet :

A Haragot én és kis társaságom is hasonlóan látta: a tankcsatákat szerettük, a karaktereket és a visszafogott patriotizmust dettó... a gránátos dolgot meg mi is kiszúrtuk. Csak azt furcsállom, hogy meg sem említetted, a nyomjelző lövedékek zöld és piros fénye miatt mennyire a Star Warsban érezheti magát a néző   .

 Az fel sem tűnt... mikor én szolgáltam a II világháborúban, mind ilyen volt...  

Idézet :

Emlékszem, még az Alkonyatot is meg tudta édesíteni neked, hogy részben X-Menként néztél rá .

Látod, működött. Legalább hű vagyok önmagamhoz.  

Idézet :

A Rover rajta van a pótolandó listámon.

Abban ettől függetlenül nem téved, hogy a túlélés kulcsa az együttműködés, és minél nagyobb közösség tud a munkamegosztás révén együttműködni, annál nagyobb a túlélés esélye. Szerintem

Majd mindenképp írj róla, lehet, neked sokkal jobban bejön. Te jobban bírod az ilyen típúsú hősöket...

Amúgy mit is mondott arzo: Még én lennék idealista???

R2-D2 írta:

N: Abban ettől függetlenül nem téved, hogy a túlélés kulcsa az együttműködés, és minél nagyobb közösség tud a munkamegosztás révén együttműködni, annál nagyobb a túlélés esélye. Szerintem

R2: Mit is mondott arzo: Még én lennék idealista???

A fenti törvényszerűség nem zárja ki, hogy általánosságban a csoportban levő emberek számát fordítottan arányosnak tartom az együttműködési hajlandóság valószínűségével és tartósságával .
Szerintem már éppen elég sokszor írtam le, hogy "A szakadék szélén sem változunk" .
.

.




Sírok között




Aki ennek a filmnek a trailerjét összevágta, az elmehet a jó büdös ****-ba… Kétlem, hogy a moziba járó közönség még ne látta volna, ezért talán már késő a figyelmeztetés, hogy ne nézzétek meg – mindenesetre sok bosszúságot megspórol magának az, aki nem látja. Egyszerűen hemzseg kulcsjelenetektől, amik alá ráadásul teljesen más szöveg van keverve, mint ahogy az a film dramaturgiájában szerepel. Így simán lelő olyan jeleneteket, amiket nem kellene, miközben értetlenül nézi az ember a filmet, hogy nem az történik, amit vár. A hab a tortán pedig az, hogy én a Soundgarden Black Hole Sun dalának feldolgozása miatt többször is megnéztem…

Rögtön azzal kezdünk, ami a trailer alapja is: Scudder (Neeson) egy fasz alkoholista rendőr (megint), aki munkaidejében is épp nyomatja a piát. Oké, kávé mellé, de rögtön kettőt is: így aztán amikor a kedvenc kis krimójába fegyveresek törnek be, nem is túlságosan meglepő, hogy egy gellert kapó golyó következményei miatt felhagy a rendőri élettel. Kb. ennyi az egész múltja, ennél többet nem is tudunk meg róla (ez pedig kötődés szempontjából nem sok) – a következő kép évekkel később van, mikor is magánnyomozóként egy fura kapcsolatból eredő ismerős felbérli őt, kerítse elő, ki is nyírta ki a feleségét. Scudder vonakodva bár, de elvállalja az ügyet, amiben egyre mélyebbre merülve szembekerül két igazán elmebeteg fazonnal. Akik a váltságdíj kifizetése után visszaadják az áldozatot – darabokban…

Minden adott lenne egy jó kis nyomozós, elrablós thrillerhez, azonban az egész rögtön az elején megbukik. Márpedig Liam Neesonon bukik meg. Igazából még csak nem is ő tehet róla, de az elmúlt évek szerepei - különösen a két Elrabolva-film után – egyszerűen nem áll jól neki ez a visszafogott képességű, piálós rendőr szerep. Belőle Hollywood egy akcióhőst csinált, nem pedig egy esendő, szarrá verhető valakit, ráadásul a Sírok között egyszerre próbál közeledni a Takenekhez és egyúttal szembe is menni velük. Az tény, hogy lényegesen kevesebb akciót építettek a moziba, ez által próbálták hitelesebbé és földhöz ragadottabbá tenni az egészet, így viszont hiányzik a dinamika a történetből. Ami dinamika, meglepetés meg meglenne, azt szépen kiirtja a trailer: mert működhetett volna a temetői gondnok figurája, ha nem látjuk, ki is ő és mi is fog vele történni, valamint egy bizonyos jelenetsorban az ember végig a hátteret lesi, mikor lép elő az árnyékból a hurkos bácsi… bosszantó.

Ezek után a film szerkezete az égvilágon semmi meglepetést, csavart nem tartogat (pláne az előzetessel együtt). Tök lineáris az egész, gyakorlatilag szépen mindent megmutatnak flashbackekben – nincs senkiért és semmiért izgulni. Az eltűnt nők esetei inkább feltáró jellegűek, az utolsó eset kapcsa Scudder múltjával pedig meglehetően erőltetett. Mikor megláttam, ki lesz az áldozat, annyira nyilvánvaló volt, hogy személyessé kellett tenni Scudder nyomozását, hogy szinte fogtam is a fejemet tőle. Az egész film többnyire sétálásból, beszélgetésből, néha megalapozott, néha erőltetett megfejtésekből áll, tulajdonképp ezzel még csak nem is lenne bajom. Egy klasszikus, lassan csordogáló kriminek el is menne, meglehetősen nyomasztó hangulattal, minimális izgalommal. Nem igazán erre számít az ember, de ha nem rontották volna el, még jó is lehetett volna.

Sajnos azonban két dologban is sikerült lenullázni a filmet. Egyrészt felépítettek (részben a trailerben, részben a film során) két titokzatos, igazi profinak tűnő elmebeteg gyilkost, akiktől joggal lehetett elvárni, hogy méltó ellenfelei legyenek főhősünknek. Nos, azok is, de a végjátékban sikerült ezt a róluk felállított képet összetörni. Nem részletezem, hogyan, aki megnézi, talán megérti, miről beszélek. Másrészt – ami engem kifejezetten idegesített – a mozi bizonyos pontján átmegy Bud Spencer filmbe, no nem bunyó tekintetében, hanem egy olyan karakterrel, akire az égvilágon semmi szükség nem volt.  „Csak bámultam s lestem, majd hanyatt estem, nem tudtam mi van” – idézve a klasszikus Pokolgépet 1984-ből: TJ figurája inkább elvesz a filmből, mint hozzátesz. Mindezt meg még tetézi egy kényszeredett (szándékos) technikai analfabetizmus Scudder részéről, ami hát … 1999-ben,kissé hiteltelen. Ééééssss… ezt az egészet pedig sikerült nyakon önteni ismét egy kibaszott Anonim Alkoholistás szállal: Scuddernek több ízben, gyakorlatilag végig a film alatt van jelenete egy TEMPLOMBAN!!! tartott gyűlésen, sőt, a végjátékban végig kellett hallgatnom az AA-ák 12 pontját…     Már múltkor is írtam: a tököm tele van már ezekkel a pszichopata csoportokkal az USA-ban – hogy ezeket miért nem lehet elhagyni egy moziból sem??? Lasan úgy vagyok ezekkel, mint tchabee a majmokkal...  

Így lett SZÁMOMRA a Sírok között egy csalódás, aminek nézése közben ugyan nem éreztem késztetést a terem elhagyására, de maradandó élményt sem okozott. Egészen pontosan semmit nem okozott, katarzist a legcsekélyebb mértékben sem - átfutott rajtam, mint egy pohár romlott tej tenné.




60%





.

R2-D2 írta:

Sírok között

Így lett SZÁMOMRA a Sírok között egy csalódás, aminek nézése közben ugyan nem éreztem késztetést a terem elhagyására, de maradandó élményt sem okozott. Egészen pontosan semmit nem okozott, katarzist a legcsekélyebb mértékben sem - átfutott rajtam, mint egy pohár romlott tej tenné.

60%

Eddig sem siettem megnézni...
.

Niwrok írta:

Eddig sem siettem megnézni...
.

Nem ám rám fogod!!!

A sirok közt egy bizonyos Laerence Block könyve alapján készült akinek 3 fő karaktere van és velük csinált 3 sorozatot. Ott van akivel a legtöbb történet lett megírva: Bernie Rhodenbarr aki egy New Yorki antikvárius akinek a hobbija a betörés! Aztán ott van az egyik kedvenc szereplőm J.P. Keller aki egy filatelista bérgyilkos tőle 4 könyv jelent meg és az le is zárult(sajnos! ) és harmadiknak itt van a karakter aki ebben is benne van Matt Scudder akinek a története egy fejlődés történet is szóval tényleg elrontották Liam Neesonnal(mármint, én nem láttam még a filmet csak amit te is írtál, hogy a nézők többsége egyből a Taken-re gondol mikor meghallja a nevét!) ami kicsit becsapós mert ez a karakter tényleg egy egykori zsaru aki magánnyomozóként keresi a napi betevőt! Csak gondoltam leírom, mert én személy szerint bírom Block írásait. Valamint ezt a filmet ott is rosszul kezdték el adni, hogy Akció filmként tüntették fel pedig maga a könyv az krimi és gondolom a film is az! Apropó a film a 10. könyvből vagyis a legújabb részből készült szóval ha nem működik a film akkor az ezért is lehet!

Mr. White írta:

A sírok közt egy bizonyos Laerence Block könyve alapján készült, akinek 3 fő karaktere van és velük csinált 3 sorozatot. Ott van akivel a legtöbb történet lett megírva: Bernie Rhodenbarr, aki egy New Yorki antikvárius akinek a hobbija a betörés! Aztán ott van az egyik kedvenc szereplőm J.P. Keller aki egy filatelista bérgyilkos, tőle 4 könyv jelent meg és az le is zárult (sajnos! ). És harmadiknak itt van a karakter aki ebben is benne van Matt Scudder, akinek a története egy fejlődés történet is szóval tényleg elrontották Liam Neesonnal (mármint, én nem láttam még a filme,t csak amit te is írtál, hogy a nézők többsége egyből a Taken-re gondol mikor meghallja a nevét!) - ami kicsit becsapós mert ez a karakter tényleg egy egykori zsaru, aki magánnyomozóként keresi a napi betevőt! Csak gondoltam leírom, mert én személy szerint bírom Block írásait. Valamint ezt a filmet ott is rosszul kezdték el adni, hogy Akció filmként tüntették fel pedig maga a könyv az krimi és gondolom a film is az! Apropó a film a 10. könyvből vagyis a legújabb részből készült szóval ha nem működik a film akkor az ezért is lehet!

Köszi, ezek nagy részét nem tudtam.

Ugyanakkor az átlag idióta nézőnek (mint pl. én) mindezektől függetlenül is kellene működnie egy filmnek, egy filmen belül is meg lehetne csinálni egy jó érzelmi ívet, stb... Ahogy olvashattad, nem is a krimi szekcióval volt bajom, hanem az egyebekkel: a végén hisztiző profikkal, a néger kölökkel meg az Anonim Alkoholisták klubjával.

Na mindegy, ha megnézed, kíváncsi vagyok rá, Te mit szólsz hozzá.

Mr. White írta:

A sirok közt egy bizonyos Laerence Block könyve alapján készült akinek 3 fő karaktere van és velük csinált 3 sorozatot. Ott van akivel a legtöbb történet lett megírva: Bernie Rhodenbarr aki egy New Yorki antikvárius akinek a hobbija a betörés! Aztán ott van az egyik kedvenc szereplőm J.P. Keller aki egy filatelista bérgyilkos tőle 4 könyv jelent meg és az le is zárult(sajnos! ) és harmadiknak itt van a karakter aki ebben is benne van Matt Scudder akinek a története egy fejlődés történet is szóval tényleg elrontották Liam Neesonnal(mármint, én nem láttam még a filmet csak amit te is írtál, hogy a nézők többsége egyből a Taken-re gondol mikor meghallja a nevét!) ami kicsit becsapós mert ez a karakter tényleg egy egykori zsaru aki magánnyomozóként keresi a napi betevőt! Csak gondoltam leírom, mert én személy szerint bírom Block írásait. Valamint ezt a filmet ott is rosszul kezdték el adni, hogy Akció filmként tüntették fel pedig maga a könyv az krimi és gondolom a film is az! Apropó a film a 10. könyvből vagyis a legújabb részből készült szóval ha nem működik a film akkor az ezért is lehet!

Ez érdekes háttérinfó, s mivel nekem nem volt semmilyen prekoncepcióm - mivel előzetest nem láttam - és Liam Neeson-skatulyám sincs, ezért inkább csak a komor hangulat, meg a sztori néhány lyuka zavart, de ezek szerint utóbbit orvosolni lehet a regényekkel.
Szóval, köszi!

R2-D2 írta:

Köszi, ezek nagy részét nem tudtam.

Ugyanakkor az átlag idióta nézőnek (mint pl. én) mindezektől függetlenül is kellene működnie egy filmnek, egy filmen belül is meg lehetne csinálni egy jó érzelmi ívet, stb... Ahogy olvashattad, nem is a krimi szekcióval volt bajom, hanem az egyebekkel: a végén hisztiző profikkal, a néger kölökkel meg az Anonim Alkoholisták klubjával.


Na mindegy, ha megnézed, kíváncsi vagyok rá, Te mit szólsz hozzá.

Ezzel nincs is baj, hogy átlag néző vagy legalábbis ebben a témában. Azért is egyszerre örültem is meg nem is amit az előzetesben láttam. Mert ugye abban eléggé egy Taken utánzatot lehet felismerni. Az az érdekes, hogy én csak a négy Bérgyilkost és 4-5 betörős könyvet olvastam el eddig, de már augusztusban megvettem az egyik Scudder könyvet a Hosszú út a sírkertbe címút, de sajna még nem volt időm elolvasni. Sajnos a fősuli, mellette meg a csoporttársakkal is kell kapcsolatot ápolni meg ugye a régebbi barátokkal is köztük Weide-vel is valamint valamiért újra jött a 24 láz nálam ami szintén nem segíti elő, hogy elolvassam a könyvet valamint van egy könyv amit már vagy fél éve olvasok kisebb nagyobb megszakításokkal ez pedig egy egykori FBI-ügynök könyve a nonverbális kommunikációról aminek Ő az egyik nagy szakértője! Szóval azért van dolgom nem is kevés! És még nem is említettem, hogy közben meg próbálom behozni a Castle bemaradásomat! De úgy tervezem, hogy ezt a könyvet elolvasom(mármint a Block-osat) és utána megnézem de ez majd akkor lesz amikor már kölcsön lehet kérni feliratosan valakitől. De megígérem, hogy írok róla! Csak lehet, hogy ez kb fél év múlva lesz! + még egy csomó könyvet el akarok olvasni meg filmet megnézni meg sorozatot meg még emberekkel is találkozni ezért is örülnék ha én is olyan lehetnék mint az About Time c. filmben amikor a pasas 21 évesen megtudja, hogy a családja férfi tagja tudnak az időben utazni, de csak ott és akkor amikor ők ott voltak. De gondolom nem vagyok ezzel egyedül!
És mindkettötöknek szívesen. Végre én tudtam újat közölni veletek mert eddig mindig amit ti közöltetek annak a többsége számomra új volt!

TM: Én sem skatulyáztam be Liam Neeson-t számomra inkább olyan, hogy megtudtuk, hogy van még egy műfaj amihez ért!Bár volt egy filmje 1989-ben amiben egy zsarut játszik és megölik a tesóját Ő meg megy és megbosszulja! Ezt se láttam csak a tv2-ös ajánlóra emlékszem! A vér szava ez a magyar címe valaki látta, ismeri?