R2-D2 írásai 1.0

.

 


 
The Walking Dead S4
 


 
„Ahhoz, hogy bevegyünk a csapatba, három kérdést kell feltennem:
- Hány járkálót öltél meg?
- Hány embert öltél meg?
 -Miért?”
 
Ember embernek a farkasa. Röviden ennyiben össze lehet foglalni a negyedik évad (újbóli) őrült eseményeit. Őrült, mert ebben az utópisztikus világban az emberiség maradványára nem is igazán az élőhalottak végeláthatatlan serege jelenti a legnagyobb veszélyt, hanem saját, élő fajtársai. Tulajdonképp az egész évad erről szól - különösen a közepe és második fele – kiegészítve a sorozatra oly jellemző és remek karakterdrámákkal. Ugyanakkor azt kell mondjam, hogy a fergeteges félévzáró után icipici üresjárat következik be, mikor is az egyes karakterekre fókuszáló epizódok átveszik a főszerepet – ezáltal pedig megtörik a lendületet…
 
A legutóbb ugye a balul sikerült ostrom után a harmadik évad egyik meghatározó szereplője visszavonulásra kényszerül. Gyakorlott sorozatnéző persze tudhatta, hogy az a búcsú nem volt végleges, így csak idő kérdése volt, mikor tűnik fel ismét. Persze hogy feltűnt, de az egy külön történet, ne szaladjunk annyira előre… Szóval az indítás, az első 5 epizód totál az S2-őt idézi meg. A viszonylagos nyugalom (ahogy az első epizód címe is utal rá -30 nap esemény nélkül), a gazdálkodás az udvaron, a békés légkörbe bombaként robban egy új fenyegetettség. Nekem borzasztóan tetszett, hogy egy ilyen, kezelhetetlen, belső veszélyt kreáltak az alkotók: totál hiteles és megdöbbentő szituációt hoznak létre. Minden tett, annak oka és következménye gyomorszorítóan életszerű és fájdalmas, az embert ölünk a közösség megmentéséért ugyanakkor picit előrevetíti a bevezetőben említetteket is. Az évad ezen szakaszának (és tulajdonképp az évad egész első felének) egyértelmű főszereplője Hershell - utólag világos, miért, de nézés közben nem egészen értettem… Amúgy az elején mindenki megvan, mindenki jól van – mikor Michonne belovagol a táborba, az nagyon tetszett -, a Woodtsone-i polgárok pedig tökéletes tölteléknek bizonyultak. A gyerekek, a két kislány későbbi szerepe még rejtve marad ugyan, de Lizzie karaktere borzasztó nyugtalanságot árasztott (már itt is). Izgalmas, végletekig feszült 5 epizód, egy kényelmetlen beszélgetés félbehagyott ígéretével zárulva…
 
Aztán jön a hatodik epizód. Amikor is színre lép az, akire én végig vártam. A helyzetből az alkotók a maximumot kihozták, egy teljes epizódot kap a félrevezetés, amiben elhitetik velünk, hogy lehet más a politika… Hogy emberek képesek 180 fokot változni… A félévzáró ennek tükrében az egész eddigi TWD legjobb, legdurvább, legmélyrehatóbb változást előidéző epizódja lett. Sokáig kerestem az államat utána, az az epizód alapjaiban rendezett át mindent. Olyan, mint amikor tenyérrel belecsapsz egy nagy kupac kakiba – ami szanaszét fröccsen mindenhova… Egyébként még nem volt soha ennyire látványos egy félévzáró sem, így, egyben nézve az egészet, totál lehetett tudni, hol volt a téli szünet az évad közben…
 
A kilencedik résztől a sorozat viszont rebootolta önmagát. Legnagyobb örömömre mintha csak az első évadban találtam volna magam, a börtönös állóképek után a menekülő road mozi, az öt szállal iszonyat tetszett. Pontosabban annak egy része iszonyat tetszett. Zseniális volt látni az elhagyott, kihalt világ létesítményeit, az üres családi házakat. Kegyetlenül szeretem az ilyen poszt apokaliptikus világlépeket, az évad második felében pedig nagykanállal falhattam ezt. Mindegyik szálnak megvolt a maga varázsa, talán még soha ennyi zombit nem öltek meg évadon belül – a két kislány története meg önmagában brutális. S bár továbbra is a BB az egyetlen sorozat, amiben premier plánban mutatják a bizonyos eseményt, de a TWD sem piskóta e téren. Az új karakterek qrva jók, Tara, Ford őrmester, de még a nyilas banda is az. A nyolcadik epizód után egyre inkább előtérbe kerül az, hogy a legnagyobb veszélyt saját embertársaid jelentik ebben az őrült világban – aminek katartikus fináléja Rick torokszorító (LOL - spoilermentes) akciója… A finálé, a maga bizonytalanságával pedig iszonyat tetszett. Kimondottan rühellem, mikor egy évadzáró hatalmas cliffhangerrel ér véget – itt legalább tudjuk, hogy van egy helyzet, amibe kerültek, s lehet azon agyalni, hogy ebből mi is a kiút…
 
Ennyi dicséret után hadd említsek meg egynémely negatívumot is. A kataklizmát előidéző események után alaposan leül a cselekmény. Gyakran éreztem azt, hogy az egyes karakterek moralizálása, múltba tekintése nem szolgálja a történetet, a rengeteg flashback, visszatekintés inkább időhúzás volt. Ugyanígy Beth piás jelenete is full időhúzás, még ha az epizód végül önmagában jó is lett. A legjobb az egész múltba révedésben az volt, hogy megtudhattuk, kit vezetett Michonne láncon a második évad végén. A karakterek elmélyítésének van létjogosultsága, de nem egy sorozat negyedik évadjának második felében – ettől (meg az egész szituból) úgy éreztem, kvázi újraindult az egész. Mintha a sorozat újraindította volna önmagát…
 
Az évad helyszínei szenzációsak, az új színészek detto. A zombik változatossága lenyűgöző, de ekkora mennyiségben már képtelenek bármi félelmet kiváltani belőlem – csupán úti akadálynak tűnnek, amit a szereplőknek le kell küzdeni. Ide tartozik, hogy egy év kihagyás után, mikor elkezdtem nézni az S4-et, az első éjszaka csomó zombival álmodtam. És nem rémálom volt!!!! Kimondottan jól éreztem magam köztük, élveztem az ölésüket. Ez már káros??? Vagy olyan vagyok, mint Ford őrmester?
 
„Ilyet még nem is láttam. Hogy mosolyogsz, miközben ölöd őket”
 
 
85%
 
 
 
.

.





Végjáték




Miután már első nézésre, moziban is nagyon bejött az egész, így talán nem meglepő, hogy újranézésre, itthoni körülmények között még nagyobb élményben volt részem. Ismerve már az események láncolatát, kevésbé zavartak a zökkenők, mint mikor egy jól ismert úton már tudod kerülgetni a kátyúkat. Sajna a hazai lemezkiadás újabb szégyeneként a Végjáték is csak DVD-n jött ki, a lemezen a filmen kívül már megint gyakorlatilag semmi sincs – viszont legalább a kép és hang ütős volt. Apró öröm az újabb igénytelenség tengerében…

A film magyar címe egyszerre borzalmas és zseniális is egyben. Valójában ugyebár ez az egész egy Ender nevű srác útja parancsnoki székig, a rengeteg szimulációs gyakorlat, kiképzés, játék kifejezése lehet egyrészt az Ender’s Game eredeti cím, de ez ugyanakkor a finálé nagy, sorsdöntő játékára is utalhat. Magyarul viszont szinte csak erre van kihegyezve a fordítás (attól az erőltetett szókapcsolattól meg tekintsünk el, hogy a srác nevében a Vég szerepel), ami pedig önmagában szépen kifejezi a film lényegét. Mert bizony a végjáték – még második nézésre is – iszonyat megdöbbentő és felkavaró, a srác tettei, annak következményei még másodszorra is fotelbe döngöltek. Az már megint egy más kérdés, hogy a fináléig ugye el is kellett jutni, s az addig megtett út bizony néha nem volt zökkenőmentes.

Egy katonai iskolában kezdünk, ahol a diákokba épített kamera által a tanárok, oktatók gyakorlatilag mindent látnak és hallanak. Magánélet tehát nuku (ami már külön filmet is megérdemelne), a fiúk kőkemény terhelésének célja pedig az, hogy megtalálják a jövő új, nagy parancsnokát, aki megvédi az emberi fajt a hangyok újabb inváziójától. Nos, itt icipicit fészkelődtem először a székemben, mert rögtön a rossz emlékű Csillagközi invázió jutott eszembe, amit már az első képkockákban kiszíneztek a Függetlenség napja/Skyline hatással, de aztán az események szerencsére feledtették ezeket a képsorokat – ugyanis a központi téma nem az invázió lett, hanem a kissrác története. Ender Wigginé, aki a család harmadik gyerekeként próbál szerencsét, a testvérei agresszivitása és érzékenysége keveredik benne, s aki felkelti Solo tábornok (bocsánat, Graff tábornok) figyelmét. Innentől kikövezett út vezet a parancsnokképzőbe – a film pedig ennek az útnak a krónikája. Rendesen megidézi az Acéllövedéket, a Katonát, a Gravitációt, s talán még picit Kaminót is… Ami fönn, az orbitális pályán keringő állomáson történik, az ugyanakkor egyszerre volt számomra nagyszerű és picit unalmas is: míg a kiképzéstől, a súlytalansági csarnok eseményeitől az állam is leesett, néha éppoly értetlenkedéssel néztem a töltelék részeket és a töltelék szereplőket. Moziban totál nem is értettem Bonzó szerepét, szükségességét a filmben, itthon viszont úgy tűnt, hogy az ő figurája szükséges rossz Ender jellemfejlődéséhez. Mintha csak ki lett volna találva az akadémia részéről, hogy ő kell akadálynak a fiú képzésében… a technikai részek viszont annyira elvarázsoltak, hogy Bonzó idióta figurája csupán egy apró szúnyogcsípés lett egy kellemes nyári estében…

A kissé felesleges és erőltetettnek tűnő moralizálás utáni események a távoli bázison egyszerűen hibátlanok: a tetovált fejű szereplő feltűnése jó (és hiteles) kis csavar, míg a nagyvásznas gyakorlás lenyűgöző. Mintha a Kyp Durron által vezetett Napzúzót láttam volna működés közben a Jedi-akadémia trilógiában… Kedvemet talán a záró monológ, annak erősen kérdéses valószerűsége szegte picit (már hogyan is gondolták, hogy utazgat a galaxisban a csomagjával és az senkinek nem tűnik fel) – az ehhez kapcsolódó Alienes vízió viszont nagyon jó lett, illett az összképbe. Ugyanakkor azt az elementáris erejű megdöbbenést, amit a mozi kiváltott a végén, azt semmi nem tudta volna eltompítani: Ender végjátéka s annak következményei teljesen más szintre emelték nálam a mozit.

Sok helyen olvastam azoktól, akik ismerik a könyvet is, hogy a film teljesen kiherélte azt, s talán az imdb pontozás is ezt tükrözi… Ez minden bizonnyal így is van, vélhetően magam sem gondolkodnék róla másként – ha ismerném Orson Scott Card írását (amit egyébként tervezek megismerni). Viszont mivel a film az önálló műfaj, ezért a Végjátéknak önmagában is meg kell állnia a lábán – hisz nem várható el, hogy mindenki tudja, ismerje a komplex történetet a háttérben. Persze, hogy le kell egyszerűsíteni a dolgokat, persze, hogy közérthetővé kell tenni azokat: a mozi pedig kiválóan teljesítette ezek az elvárásokat. Egyszerre lett egy látványos, lenyűgöző képi világú sci-fi, ahol a katonai kiképzés hitelességének szükségessége földön tartotta a fantasztikum képi világát, és egyszerre egy borzasztó erkölcsi mondanivalóval bíró, eszméletlen mély tartalmú ifjúsági kalandfilm. Amit – hiába a 12-es karika – a tinik fel sem foghatnak, a mozi valódi súlya, ami a végső játék következménye véleményem szerint megfelelő komolyság hiányában érzéketlenül hagyja a nézőt. Mégis hatalmas erénye a filmnek, hogy kiválóan helyt áll mind a szórakoztató, mind a mély értelmű tekintetben. Akinél a kettő meg találkozik (mint pl. én), annál igazán nagy katarzist tud okozni a film.

A látvány, a tabló, ami előtt a történetünk csordogál, annak képi víziója oltári jó. Remek CGI, ötletes jövőbeli kütyük, minden kiválóan szolgálja a sci-fit. A karakterek néha ugyan elnagyoltak – s talán feleslegesek is -, de akik előtérben vannak, azok nagyon tetszettek. Harrison Ford Graff tábornokként nagyszerű próbajátékot nyújtott, talán már előrevetítve a SW VII-beni rangját és stílusát. Nekem tetszett Asa Butterfield (Ender) játéka is, de a két kis színes bőrű srácról Aramis Knightról (Bean) és Suraj Partahról (Alai) is fogunk még vélhetően hallani. Az öreg Ben Kingsley szintén jó volt, pláne abban a konstellációban, akit játszott… Magam részéről végig azt éreztem, hogy remekül össze van rakva a mozi, s ha a közepén, azzal a moralizálós, helykeresős résszel okosabban bántak volna, talán még előbbre végzett volna képzeletbeli év végi listámon. Így is épphogy csak kicsúszott a TOP 10-ből…


85%



.

.





Napos oldal





Tudom, mi a francnak nézek én ilyeneket… no de hát azért (is) vannak a barátok, hogy az ember odafigyeljen ajánlásukra, nézze meg azt a történetet, amit ők jónak tartanak. Mindezek fényében töredelmesen beismerem, hogy én ezt a filmet három!!! napig néztem, miután az első két nap többször is bealudtam rajta: viszont nem maradtam le semmiről, ugyanis a fájlformátum miatt csak úgy tudtam folytatni a mozit, hogy végig kellett pörgetnem a filmet, míg odaérek, ahol abbahagytam. Szóval az elejét legalább háromszor láttam…

Unalmas. Talán ez a szó fejezi ki leginkább érzésemet a Napos oldallal kapcsolatban. Továbbá nagyon sokáig elmélkedtem rajta, hogy a Bolondokat a bolondokházába! szlogent tulajdonképp ordító főcímben ki kellene tennem a cím mellé – a mozi első fele alapján mindenképp – de aztán a végére rájöttem, hogy csupa hasonló emberrel vagyok körülvéve. Még élénken él emlékeimben, mikor egyik este rohantam be, miután rám telefonáltak, hogy egyik szakács késsel kergeti az egyik pincért… Úgyhogy vagy az egész világ bolond és be kéne zárni (megfontolandó), vagy csupán az életet mutatta kissé sarkítva a film. Két nappal a megtekintése után az utóbbira hajtok – ennyi bolond között, aki szabadon futkos a világban, Tiffany és Pat kapcsolta teljesen normális mederben folyik. Sőt, ebben a világban mindkettő teljesen normális: a feleslegesen agresszív Patből is, meg a férfiakat betegesen faló Tiffanyból is milliók futkosnak az utcán. Sőt. Elég elmenni egy szombat esti buliba és hálóval foghatjuk ki az ilyenek tömkelegét…

Történetünk szerint egy pszichiátriai gyógykezelésből kiszabaduló srác (aki rajtakapta feleségét egy idegen pasival és jól agyonverte azt) kapcsolatba kerül egy fura lánnyal, aki megígéri, hogy felveszi a kapcsolatot Pat exével, hogy a férfi helyrehozhassa házasságát – cserébe szüksége lesz egy táncpartnerre az év végi versenyen. A képet még kavarja egy fogadási mániás apa, egy gyogyóból néha meg-megszökő barát, egy időnként feltűnő rendőr, no meg Tiffany rokonsága. A szép nagy összképben gyakorlatilag senki nem normális (és mégis átlagosan az), az eseményeknek pedig igazándiból nincs nagy súlya. Én legalábbis végig úgy éreztem, hogy a halmozott fogadás megnyerése egy cseppet sem lehet kérdéses, mint ahogy a két fiatal közös sorsa sem. A mozinak abszolút nem volt drámai éle, tétje, amit pedig fogyatékosságnak próbáltak számomra beállítani, és talán a sajnálat által bevonni a szereplők magánéletébe, azt én pedig napi szinten valóságnak élem meg – így igazából abszolút nem ért el a film vélt üzenete/hatása.

Így egyáltalán nem tudtam beleélni magam senki szerepébe sem. Pat agresszivitása, beteges ragaszkodása exéhez borzasztóan távol áll tőlem, de Tiffany szabadelvűsége is. Az egész mozi számomra idegen jellemekkel felruházott karakterek vásznon kódorgása lett, mindenféle érzelmi töltet nélkül. Márpedig ennek a filmnek nem ártott volna némi kötődés, mert ennek hiányában üres, unalmas események láncolatává vált. Az már legyen az én személyes problémám, hogy Bradley Cooper nem kedvenc színészem (sőt!), de azért Jennifer Lawranceszel, De Niróval semmi bajom nincs. Annak meg, hogy feltűnt Shea Whigham, azaz Eli Thompson a Gengszterkorzóból, kimondottan örültem. Sajnos azonban a Napos oldal által felskiccelt világ olyannyira idegesítően valós volt számomra, hogy nem hogy nem tudtam benne elmerülni, hanem inkább taszított. Ezáltal - bár elismerem a moziban nyújtott színészi alakításokat -, a történet egysíkúsága és kiszámíthatósága, a szereplők nemszeretemsége miatt a Napos oldal feledhető (de végül is nem kellemetlen) filmes élmény lett.


Ja, és számomra totál egyértelmű, hogy nincs napos oldal.



50%



.

R2-D2 írta:

Végjáték

Miután már első nézésre, moziban is nagyon bejött az egész, így talán nem meglepő, hogy újranézésre, itthoni körülmények között még nagyobb élményben volt részem. Ismerve már az események láncolatát, kevésbé zavartak a zökkenők, mint mikor egy jól ismert úton már tudod kerülgetni a kátyúkat.

85%

Remélem, nálam is így lesz, amikor majd újranézem a filmet, tekintettel leginkább az általad is említett Bonzóra, aki nekem nemhogy felesleges, hanem idegesítően oda nem illő figura volt. Mondjuk ha az Ender útjába kerülése tényleg a kiképzés része volt (amire még nem gondoltam), akkor ez máris javít rajta valamennyit, de amúgy csak egy kisebbrendűségi komplexusos bully a srác, aki attól érzi magát nagynak, hogy a csicskáival befenyíttet másokat. Pont nem az a karakter, akit a nagy háborúra készülő emberiség megengedhet magának a hadseregében.
.

R2-D2 írta:

Sajnos azonban a Napos oldal által felskiccelt világ olyannyira idegesítően valós volt számomra, hogy nem hogy nem tudtam benne elmerülni, hanem inkább taszított. Ezáltal - bár elismerem a moziban nyújtott színészi alakításokat -, a történet egysíkúsága és kiszámíthatósága, a szereplők nemszeretemsége miatt a Napos oldal feledhető (de végül is nem kellemetlen) filmes élmény lett.

50%

Mivel a filmet én sem szeretem, mert majdnem minden mélységet közhelyekkel és giccsel mázolt tele, és mert sejtettem, hogy elő fog kerülni a "bolondokat a bolondokházába" (bár mentségükre legyen mondva, hogy mindketten onnan jöttek), meg hát mert egy romantikus vígjátékról van szó, így már eleve az meglepett, hogy megnézted. Az eredmény nem.
.

Niwrok írta:

R2-D2 írta:

Végjáték

Miután már első nézésre, moziban is nagyon bejött az egész, így talán nem meglepő, hogy újranézésre, itthoni körülmények között még nagyobb élményben volt részem. Ismerve már az események láncolatát, kevésbé zavartak a zökkenők, mint mikor egy jól ismert úton már tudod kerülgetni a kátyúkat.

85%

Remélem, nálam is így lesz, amikor majd újranézem a filmet, tekintettel leginkább az általad is említett Bonzóra, aki nekem nemhogy felesleges, hanem idegesítően oda nem illő figura volt. Mondjuk ha az Ender útjába kerülése tényleg a kiképzés része volt (amire még nem gondoltam), akkor ez máris javít rajta valamennyit, de amúgy csak egy kisebbrendűségi komplexusos bully a srác, aki attól érzi magát nagynak, hogy a csicskáival befenyíttet másokat. Pont nem az a karakter, akit a nagy háborúra készülő emberiség megengedhet magának a hadseregében.
.

Szerintem több szempontból is van értelme a karakterének, de ehhez egyrészt a könyvet kéne előcitálnom, amivel ugye itt nem érdemes érvelni, másrészt majd hosszabban is szeretnék reagálni R2-D2 írására, abban majd megpróbálom kifejteni, hogyan is látom én az Ender körüli karakterek szerepét.

Ez jó. Megérte írni.

Niwrok írta:

Mivel a filmet én sem szeretem, ... meg hát mert egy romantikus vígjátékról van szó, így már eleve az meglepett, hogy megnézted. Az eredmény nem.

Hehe. Pont ezért javítottam ki első írásomban az első bekezdésben a filmet történetre...   


Weide!! Várom az írásod!  

R2-D2 írta:

Ez jó. Megérte írni.

Mindig megéri.

R2-D2 írta:

Niwrok írta:

Mivel a filmet én sem szeretem, ... meg hát mert egy romantikus vígjátékról van szó, így már eleve az meglepett, hogy megnézted. Az eredmény nem.

"no de hát azért (is) vannak a barátok, hogy az ember odafigyeljen ajánlásukra, nézze meg azt a történetet, amit ők jónak tartanak."
Hehe. Pont ezért javítottam ki első írásomban az első bekezdésben a filmet történetre...   

Megtisztelő, hogy a barátodnak nevezel (már ha rólam van szó ...), de ha igazán odafigyeltél volna az ajánlásomra, akkor kiderült volna, hogy nem a történet megnézését, hanem elolvasását ajánlottam    ... igaz, ahhoz még annyi reményt sem fűztem, mint hogy a filmet megnézed.

Abban ugyanis:
- nuku "fogadási mániás apa" (a film messze legnagyobb balfogása szerintem, hogy De Niro szerepeltetése miatt hozzáhegesztették ezt a baromságot, így aztán a film második fele nem is Patről és Tiffről szól, hanem róla, és a táncverseny sem kettejük miatt lesz fontos, hanem hogy a fasz fater nehogy duplán elveszítse a vagyonkáját);
- nuku "gyogyóból néha meg-megszökő barát" (ő meg gondolom azért kellett, hogy Chris Tucker idétlenkedhessen, de pont nem ez a szerepe);
- nuku "időnként feltűnő rendőr";
- főleg nuku idióta kamerás csávó a szomszédból!

Ellenben teljesen súlytalan szereplők lettek:
- Pat bátyja;
- Tiffany rokonai;

Úgyhogy majdnem teljesen egyetértek azzal, amiket leírtál (már ami a film tényleges eseményeit illeti, mert nálam nem a pincért késsel kergető szakács tükrében méretődött meg a dolog), kivéve abban, amiben legtöbbször nem szoktunk egy véleményen lenni: a drámai él és az érzelmi töltet hiányában. Ugyanis ebben a "történetben" semmi nincs ok nélkül, és ezt még a téli limonádévá degradált film sem tudta teljesen elfedni.

Spoiler:

Hol vannak azok a szombati bulik, ahol ilyeneket találok ?

Ha úgy tetszik, és ez akár nevezhető is "napos oldalnak", hogy ha az ember olyan társat talál maga mellé, akivel úgy lehet boldog, hogy nem kell megjátszaniuk magukat, hanem a hibáikkal és a múltjukkal lehetnek azok, akik. Hogy talán nem az övék lesz a legszenvedélyesebb és leglátványosabb boldogság, de nekik ennyi jutott, és ez a talán alacsony szintűnek, unalmasnak gondolható boldogság is messze jobb, mintha négy embert tennének boldogtalanná (önmagukat és a külön-külön párjaikat).
.

Niwrok írta:

Megtisztelő, hogy a barátodnak nevezel (már ha rólam van szó ...), de ha igazán odafigyeltél volna az ajánlásomra, akkor kiderült volna, hogy nem a történet megnézését, hanem elolvasását ajánlottam    ... igaz, ahhoz még annyi reményt sem fűztem, mint hogy a filmet megnézed.

Igen, rólad is szó van... Odafigyeltem, elolvastam a film- és a könyvajánlódat is. Mindezek után, szabad akaratomból döntöttem úgy, hogy megnézem a mozit.

Niwrok írta:

Abban ugyanis:
- nuku "fogadási mániás apa", nuku "gyogyóból néha meg-megszökő barát", nuku "időnként feltűnő rendőr", főleg nuku idióta kamerás csávó a szomszédból!

Ellenben teljesen súlytalan szereplők lettek:
- Pat bátyja;
- Tiffany rokonai;

Érdekes, ezek alapján valóban alaposan kiherélték a könyvet... vélhetően úgy gondolták, hogy nélkülük még ingerszegényebb lenne az egész. A fene se tudja, lehet, az amerikai közönség miatt valóban célszerű is volt ezt tenni.

Niwrok írta:

Ez a küzdelem a drámai töltet, és -tudom, hogy most egy kicsit utálni fogsz - bár nincs benne alukoffer, forgó folyosó, álmok meg vonat, így kevésbé látványos, de mégiscsak arról szól, hogy Nikki mindenek-felettisége és mindenáronsága helyett egy új "incepciót" ültessenek Pat fejébe...

Hol vannak azok a szombati bulik, ahol ilyeneket találok ?

.

A nézőpontbeli különbségünk itt pedig - hasonlóan a Mocsokhoz - mindösszesen abból ered, hogy számomra ezen felsorolt érvek egyáltalán nem adnak akkora drámai töltetet a karaktereknek, hogy attól emlékezetesek legyenek számomra. Pontosabban: én talán még Nálad is képes vagyok negatívabban látni az emberiséget, azok egyes szereplőit.

Mert hogy a bulikban ilyet nem találok? A fenéket nem... Az okokat nem ismerhetem, de a következményeit látom (hallom): kis kurvák és iszonyat agresszió mindenhol... Aztán lehet, hogy az okok hasonlóak, mint itt, de végeredményben rengeteg Tiffany és Pat futkos közöttünk.

Egyébként jó, amiket írtál, én is hasonlóan dekódoltam, csak engem ez nem érintett meg. Az incepcióra így, ebben a formában valóban nem gondoltam - zombik vagy idegen lények, vagy időutazás nélkül nem volt, ami a bolondok (akik nem is azok) romantikáját kiszínezze...


.

R2-D2 írta:

Érdekes, ezek alapján valóban alaposan kiherélték a könyvet... vélhetően úgy gondolták, hogy nélkülük még ingerszegényebb lenne az egész. A fene se tudja, lehet, az amerikai közönség miatt valóban célszerű is volt ezt tenni.

Igen, a könyv valóban kevésbé kínálja tálcán a kevésbé közhelyes és ripacskodó ingereit  . Azt még el is fogadtam volna, hogy a közönségnek (legalábbis annak egy részének) az ilyen sztorikat le kell rántani a Jerry Springer Show szintjére... na de az Akadémia és a Legjobb Adaptált Forgatókönyv Oscar-jelölés, a többiről nem is beszélve?!            

R2-D2 írta:

A nézőpontbeli különbségünk itt pedig - hasonlóan a Mocsokhoz - mindösszesen abból ered, hogy számomra ezen felsorolt érvek egyáltalán nem adnak akkora drámai töltetet a karaktereknek, hogy attól emlékezetesek legyenek számomra. Pontosabban: én talán még Nálad is képes vagyok negatívabban látni az emberiséget, azok egyes szereplőit. Az okokat nem ismerhetem, de a következményeit látom (hallom): kis kurvák és iszonyat agresszió mindenhol... Aztán lehet, hogy az okok hasonlóak, mint itt, de végeredményben rengeteg Tiffany és Pat futkos közöttünk.

Nem is kell, hogy adjanak . Más tapasztalatokkal jövünk, így aztán ugyanaz az inger más-más reakciót vált ki belőlünk, mások a "kapcsolók", és azok máshogy működnek... de az elv ugyanaz, és ez a lényeg.

Az talán nem is lenne akkora baj, ha rengeteg Tiffany és Pat lenne, mert ez pont azt jelentené, hogy felismerték a saját hibáikat, tudnak és akarnak tenni azért, hogy ezeket a lehetőségeikhez mérten kijavítsák, céltudatosan és kitartóan, és azt is tudják, hogy ezt hogyan tegyék. A történet ehhez egy "szabálykönyv" (szó szerint ott a "playbook" a címben)... a "kiherélése", a "kényelmesítése" meg meg is adja a választ arra a kérdésre, hogy változunk-e a szakadék szélén, elegen ahhoz, hogy a horda ne rántson magával mindenkit...

Amúgy meg igen, tudom, egyszer abba a fene nagy optimizmusomba fogok belehalni .
.

Niwrok írta:

...na de az Akadémia és a Legjobb Adaptált Forgatókönyv Oscar-jelölés, a többiről nem is beszélve?!            

Erre mit mondjak? Az Akadémia értékítéletében régóta nem bízom...   

Niwrok írta:

Az talán nem is lenne akkora baj, ha rengeteg Tiffany és Pat lenne, mert ez pont azt jelentené, hogy felismerték a saját hibáikat, tudnak és akarnak tenni azért, hogy ezeket a lehetőségeikhez mérten kijavítsák, céltudatosan és kitartóan, és azt is tudják, hogy ezt hogyan tegyék.

Én ezt pont fordítva gondoltam: rengeteg olyan Pat és Tiffany futkos közöttünk, akik pont nem ismertek föl semmit... csupán élik az életüket úgy, ahogy, mert számukra (és a közösségük számára) az a normális.

Egyébként egyre inkább én is úgy gondolom, hogy a szakadék szélén sem változunk. Tényleg. Minden napos oldal - amit egyébként jó okkal próbálnak a művészeti ágak megjeleníteni - ebből kifolyólag csupán illúzió.

.

R2-D2 írta:

Egyébként egyre inkább én is úgy gondolom, hogy a szakadék szélén sem változunk. Tényleg. Minden napos oldal - amit egyébként jó okkal próbálnak a művészeti ágak megjeleníteni - ebből kifolyólag csupán illúzió.

Bár a könyves topikba is mehetne, most inkább itt a helye .
Jelenleg azt a könyvet olvasom, amiben ez a novella van, és ide stílszerű:

Ray Bradbury - A Toynbee-átalakító
.

R2-D2 írta:

Weide!! Várom az írásod!  

Na szóval. Bonzo karaktere elég fontos szerepet játszik Ender fejlődésében, ugyanis a vele való incidensek során jön rá valójában, hogy neki egyedül kell kiállnia magáért, ugyanis senkire sem számíthat ilyen téren. Sem a tanáraira, sem a társaira. A többiekkel való incidensei egyrészt Graff-nak köszönhetőek, aki direkt tette ki őt a többiek céltáblájának, ezzel is akarva erősíteni a jellemét. Bonzo amúgy meghal a fürdőszobai verekedésnek köszönhetően, amire Ender csak később jön rá, ami szintén súlyos benyomást tesz a lelki világára. Ez Graff sorsának szempontjából is fontos jelent, ugyanis itt szembesítik vele, hogy túl kegyetlen és durva végkifejlethez vezetett Ender kiképzése.

Igazából az a bajom némiképp a filmmel, hogy ezek a másodlagos momentumok és szerepek vagy teljesen elsikkadtak, vagy nem is mutatják őket. Ender jellemét több karakter és tényező is formálja, általában a két ellenpólus. A filmben ugye az emocionális anya szerepét Gwen Anderson veszi át, míg a szigorú, következetes, rideg apa szerepét Graff. Attól függetlenül, hogy baromi keveset szerepelnek a filmben, lényegében ez a két ellenpólusú karakter az, aki próbálja terelgetni Endert és a maguk módján alakítani a személyiségét, mindeközben felkészítik a rá váró feladatra. Vicces módon ezen két karakter mellett teljesen elsikkadt Ender két testvére, holott szerintem az a szál fontosabb lett volna, elvégre Ender kvázi a testvérei jellemeinek az összegyúrása. Peter agressziója, a szociopata bátyja kegyetlenkedései ugyanúgy kiütköznek Ender tetteiben, ahogyan Valentine életfelfogása. Amúgy a nővérével való kötelék és folyamatos levelezés is rengeteg fontos momentumhoz vezet majd, nem csak a Végjátékban, de a későbbi kötetekben is. Mindebből a filmben kb. semmi nem jön le, kapunk mind a két testvérével egy pár perces közös jelenetet, aztán annyi.

Nem tudok haragudni a filmre, mert lehetetlen lett volna minden -számomra- fontos momentumot beleépíteni a történetbe, de Graff és Gwen irreálisan kevés szálai is elveszik azt a teret Ender jellemfejlődésének alakulásából, amire a testvérei vannak kihatással. Másrészt pedig Bonzo halálát ugyanúgy szükségszerű lett volna bemutatni, hiszen Ender életében ez egy sarkalatos pont, ahogy Graff további szerepét is jelentősen megváltoztatja ezen esemény. Ender így is nagyon szép jellemrajzot kapott a filmben, de közel sem eleget ahhoz, amire én számítottam volna. Harmadrészt pont ezen hiányosságok miatt érezhetik azt a könyvet nem olvasott nézők, hogy Bonzo karaktere felesleges, csak egy újabb bully köcsög, holott ennél sokkal-sokkal összetettebb dolgokról van szó.

Weide írta:

Na szóval. Bonzo karaktere elég fontos szerepet játszik Ender fejlődésében, ugyanis a vele való incidensek során jön rá valójában, hogy neki egyedül kell kiállnia magáért, ugyanis senkire sem számíthat ilyen téren.

Köszi! Valamire ráérezhettem, de - hasonlóan Niwrok Napos oldal kiegészítéséhez - itt is látszik, mennyire más tud lenni egy könyv illetve a belőle készült mozi. Szerintem el fogom olvasni is valamikor - majd ha a hátralevő 15 SW könyvvel végzek.