R2-D2 írásai 1.0

.





A félelem ára



Ha Remo pár hónappal ezelőtt nem ír a Félelem béréről (KÖSZI!!!) valószínűleg sosem jut eszembe újranézni ezt a mozit. Pedig ez is a nyolcvanas évek egyik meghatározó alkotása volt számomra, e film óta tudom, mi is az a folyékony nitroglicerin és még emlékszem, mennyit is emlegettük önmagában a robbanóanyag felhasználásának lehetőségeit gyerekkorunkban. Poénból. Mert mégsem lett belőlünk terrorista…

Mivel vélhetően kevesen ismerik ezt a mozit, egy kis gyors összefoglaló és szinopszis róla. Az 1977-es!!! mozi úgy indít, hogy négy különböző helyszínen, a Föld négy különböző pontján négy ember szarba kerül. Közös bennük, hogy tulajdonképp mind bűnöző (különböző fajsúllyal) és ahogy szorul körülöttük a hurok, le kell lépniük a térképről. Mindannyian egy dél-amerikai porfészekben (vélhetően Chilében, de ez csak tipp) kötnek ki, ahonnan gyakorlatilag nincs visszaút. A repülőjegy több évi kereset, így a négy szereplőnek kapóra jön egy életveszélyes munka: folyékony nitroglicerint kell szállítani a 200 mérfölddel odébb kiütött olajkút- tűz eloltására. A baj csak az, hogy az extrém veszélyes anyag ütődésre robban, no meg hogy a hegyen és őserdőn keresztül vezet az út. A bérezés viszont lehetőséget ad az újrakezdésre, így a négy főhős, a francia bankár, a palesztin szabadságharcos, a mexikói bérgyilkos és az amerikai gengszter elvállalja a munkát – tudva, hogy egyáltalán nem biztos, hogy túlélik. Az út a vártnál is nehezebb lesz, s a természeti akadályok mellett saját teljesítőképességük határait is le kell gyűrniük…

Zseniális. Különösen a második óra, de úgy összességében is az egész az. William Friedkin feldolgozása viszonylagos ismeretlensége ellenére örök érvényű mozi, a két teherautó útja pedig talán a filmtörténelem egyik legfeszültebb óráját nyújtja. A mozi indítása ugyanakkor kissé nehézkes. Először csak kapkodjuk a fejünket, ki kivel is van, mi szerepet is játszanak a térbeli ugrások, egy-egy karakter pedig olyan keveset van vásznon, hogy megjegyezni sincs rá időnk az arcát (különösen a bérgyilkosét). Furcsa mód Friedkin már itt is próbál súlyozni, az utolsó két figura kapja legtöbb szerepet az út előtt, ámde - mielőtt bárki is elmosolyodna  -, a szereplők túlélési esélyeit illetően ez nem jelent semmit. Szóval a négy főszereplő négy különféle ügy miatt menekülni kényszerül, de hogy a négy szál hogyan függ össze, azt csak a faluban tudjuk meg: évvel (évekkel?) később mindnyájan egy koszos, isten háta mögötti koszfészekben kötnek ki. Komolyan, néha meg is kell erőltetni a kézelőerőnket, hogy némelyiküket azonosítani tudjuk: a figurák arcára mesteri módon oda van varázsolva a környezet hatása. Bámulatos.

Az indítás viszonylag kapkodó és feszült képsorai (még autós üldözésre is futja) után a falu eseményei kissé unalmasnak tűnhetnek. Én lehet, icipicit megvágtam volna, túl sok az egymás bámulása, a lázadás képeit és jelentőségét nem igazán értettem, de az egészet úgy is lehet értelmezni, hogy rápihenünk a mozi második felére. Nekem ez a fél óra egyébként kevésbé tetszett, de gondolom, meg lehet ebben is találni a kapaszkodót (politikait, táradalmit, vagy bármilyet). No meg hát én már alig vártam, hogy gyerekkori emlékeim életre keljenek és elinduljanak az útra. A robbanástól kezdve – ami szinte felráz minket a szunyókálásból –minden tökéletes. Van egy kissé mókás teherautósofőr – casting, egy baromi jó autóválogatás, és már a nitroglicerines ládák bepakolása is izzasztóan izgi. S még hol a vége!!! Hol az út!!

Én nem tudom, honnan szedték össze ezeket az autókat és ezeket a helyszíneket. Az a két kocsi, ahogy kinéz, ahogy megy, szinte két önálló karaktere a mozinak. Zseniális. Ahol meg mennek – háát, apám… Még mindig keresem az állam, hogy hogyan sikerült ezt, így fényképezni, hogyan tudtak elvarázsolni, hogy még azt is elhittem, mikor azon a hídon mentek át. Pedig az szinte lehetetlen. De ELHITTEM!!! Eszméletlen jó képsorok, a szakadó eső, a dzsungel, a borzasztó veszélyes rakomány idegtépő terhe olyan feszültséget képes generálni, amit csak nagyon kevés mozi tudott valaha is produkálni. Ráadásul az induláskor elhangzik egy mondat, miszerint teljesen nyilvánvalóan kicsi a túlélés esélye – tehát nézés közben egyáltalán nincs biztonságban egyik karakter sem. Itt kell megemlítsem, hogy bár a mozi arca egyértelműen Roy Scheider, a társaira sem lehet egy rossz szavunk sem. Kiváló alakítások, nagyon jó és hiteles emberi vonásokkal.

A finálé meg… az csak egy dolog, hogy természetesen valaki célba ér, no de hogy a legvégén taxival megjön az a két öltönyös úriember… anyám. Kegyetlen végszó!!! Zseniális! A rendező a Francia kapcsolat és az Ördögűző után újabb mesterművet tett le az asztalra – az már nem az ő hibája, hogy akkor, abban a szituban kvázi bukta volt a fim. Ő szerintem egyébként is itt volt a csúcson – későbbi munkái annyira nem jöttek be -, ezt a moziját pedig méltatlanul feledték el.

Tessék nézni, beszélni róla, propagálni!!



90%



.

Niwrok írta:

Abszolút Csernobil bűvkörében voltam, amikor a film ment a moziban, így a hely hangulatának megidézéséért én is teljesen odavoltam. Akkoriban vetítette egy filmklub ezt a filmet...

Helyiek Csernobilban.

(TÖRÖLT LINK)

Niwrok írta:

Abszolút Csernobil bűvkörében voltam, amikor a film ment a moziban, így a hely hangulatának megidézéséért én is teljesen odavoltam. Akkoriban vetítette egy filmklub ezt a filmet...

Niwrok, (nem) Csak Neked!!!

A cserobili atomfelhő mozgása

.




The Clone Wars S6 – The lost mission



Vége. Most már tényleg vége. S amilyen ellenérzésekkel voltam az S5 után, hogy kifogytak az ötletekből az alkotók, most épp annyira keresem az állam a földön… ugyanis a hatodik évad talán az egész TCW legjobb (tört) évada lett, olyan történetszálakkal, amik vagy szervesen illeszkednek a sagába, vagy bizonyos szemszögből nézve talán még más megvilágításba is helyezik azt. Egyszerűen ZSENIÁLIS az egész, így, nagybetűvel – a negyedik, de főleg az ötödik évad után sosem gondoltam volna, hogy ezt fogom írni e sorozatról.

Az évad szerkezete itt is a már jól bevált történetmesélést követi, tulajdonképp 4 kalandot mesél el, 2 quadrológiában, egy trilógiában illetve egy duológiában. Önmagában mindegyik nagyon tetszett, de az évad csúcspontja, a negyedik szál, az egész TCW talán legeslegjobb története a Mortis-trilógia mellett. S milyen érdekes, hogy hajdanán az egész TCW Yoda-val kezdődött, s most Yodaval is ér véget: az öreg jedi-mester gyönyörű keretet ad az egész történetnek…

Egy űrhajón kezdünk, ahol egy Tup nevű klón megbolondul és megöl egy jedit… az esemény teljesen váratlanul ér mindenkit, a hibás klónt (mint egy gépet) pedig kivizsgálásra a Kaminora szállítják. No persze nem olyan egyszerű a küldetés, mert a szeparatisták is meg akarják szerezni a beteget, jó okot adva némi csatajelenetre is  – ugyanis a körülmények szerencsétlen összejátszása esetén kiderülhet Palpatine ördögi terve: a 66-os parancs. Ezzel foglakozik ez a szál, zseniális, ahogy a klón bajtársa, Fives egyre közelebb kerül az igazsághoz, zseniális, ahogy megtudjuk, hogy milyen úton aktiválták az EP III-ban a klónokat, csodálatos összekötés és magyarázat ez a harmadik részhez. Sok fontos karakter, Shaak Ti, Anakin, Palpi,  Dooku, a komplett Jedi-tanács, Kamino vezetői feltűnnek, no meg egy bájos kis droid is AZ-3 személyében , ráadásul – TCW-hez hűen – rengeteg apró, finom kis kikacsintás színesíti a sztorit: az egyik jelenetben pl. automata E-web lézerágyúkat raknak a folyosóra, pont, mint az Aliensben… de a végén Palpi nevetése mindent visz.

Egyre inkább érezni, hogy közeledünk a Köztársaság bukásához, s hogy a Sith milyen mesteri hálót épített. Ezt hivatott érzékeltetni a következő szál is, a bankár klános. Egy új bolygóra jutunk, a Scipióra, ahol a egy bankár klános összeesküvés után nyomoznak Amidaláék. Tipikus TCW szál ez is, kőkemény politika, korrupció, árulás – a banki világra vetítve pedig talán még soha nem volt ilyen aktuális. A szál számomra mégis egyértelműen Anakinról szólt: basszus, amit művel itt Clovissal, és Amidalával, azok az évad talán legmegdöbbentőbb jelenetei. A buckalakók legyilkolása utáni lejtő újabb állomása, egy újabb tökéletes kapocs az EP III-hoz. Kapcsok szempontjából a következő történetszál, Jar-Jarral és Winduval nem teljesít túl jól, de önmagában kiváló ez is. A Bardotta rendszerben történtek izgalmasak, az Erő-lopkopdás, Windu (miért is érzem azt, hogy külön neki írtak egy szálat???), no meg Talzin visszatérése nagyszerű. Mint ahogy Windu helyre is teszi a boszorkányt a végén: a „Te tudásod csak mágia, nem valós hatalom”…

Ezek után értünk el az általam legjobban várt történetszálhoz, Yodahoz. Szerintem ez az egész 6 évados TCW legjobb, legösszetettebb, legtöbb kérdést felvető és megválaszoló szála, abszolút személyes kedvencem.  Ebben a négy részben annyi minden történik, hogy szinte elmondani sem lehet. Yoda a halálból való megszólalás rejtélye után kutat, navigátora pedig Qui-Gon. Eljut a Dagobah-ra (zseniális párhuzam az EP III-mal és V-tel), majd eljut a Morabantra, a Sithek ősi bolygójára is (ami megegyezik az EU-ból ismert Korribannal), közben le kell győznie először saját sötét énjét, majd Darth Bane vízióját is. Igen, azét a Darth Bane-ét, akiről Drew Karpyshyn trilógiájában olvashattunk először, azét a Darth Bane-ét, aki újraformálta a Sith Rendet és megalkotta a Kettő Szabályát. Kegyetlen ellenfelek – még Yodának is -, pedig az igazi csemege még hátra van. Borzongató, ahogy Yoda kvázi látja a jövőt, ahogy rájön, hogy a csapda végleg bezárult, és hogy az halálos. Iszonyat sokat mondó tettek és gondolatok az EP III-hoz közelítve, kicsit átértékelve Yoda későbbi tetteit is. Az a csoportkép pedig, azzal az idillel szívszorítóan gyönyörű – még ha csak egy próba, egy látomás is. Kicsit olyan, mint a Lost fináléjában, mikor ott van mindenki.

Ezt a négy részt ugyanakkor itt kibeszélni nem is lehet. Tátott szájjal bámultam a német adást a Super RTL-en, de annyi információt akaptam, amit kis processzorom képtelen volt feldolgozni. Ezt mindenképp újra kell néznem.A TCW S6 13 epizódja méltó lezárása az egésznek: a tévútról visszatérve tökéletes SW feelinget biztosít –ahogy azt tette az elején. Most viszont borzasztóan sajnálom, hogy vége…


.

R2-D2 írta:

The Clone Wars S6 – The Lost Missions

Jó volt olvasni . Nem is a történet szempontjából, hanem hogy egy ember és egy világ annyira egymásra találjon, hogy az illető évtizedekkel később is ilyen őszinte és szenvedélyes rajongással tudjon beszélni róla. Ebből a szempontból mondjuk szerencsés volt a "választásod", mert azért az SW elég bőséges kínálattal rendelkezik ahhoz a médiában, hogy inkább már az legyen a kérdés, hogy mi maradjon ki.

Nekem sajnos ez is kimaradt, talán a már egyszer elregélt Shadowrun áll ehhez a legközelebb, de az is "csak" egy évtizedes "szerelem" .
.

Niwrok írta:

Jó volt olvasni . Nem is a történet szempontjából, hanem hogy egy ember és egy világ annyira egymásra találjon, hogy az illető évtizedekkel később is ilyen őszinte és szenvedélyes rajongással tudjon beszélni róla.

Köszi!

Igen, ezért már dícsértél egyszer-kétszer... de annyira zsigerből jön, annyira ösztönös, hogy közben nem is gondolkodom rajta, hogy hány éves vagyok, meg hogy ez már nem is nekem való.

R2-D2 írta:

Niwrok írta:

Jó volt olvasni . Nem is a történet szempontjából, hanem hogy egy ember és egy világ annyira egymásra találjon, hogy az illető évtizedekkel később is ilyen őszinte és szenvedélyes rajongással tudjon beszélni róla.

Köszi!

Igen, ezért már dícsértél egyszer-kétszer... de annyira zsigerből jön, annyira ösztönös, hogy közben nem is gondolkodom rajta, hogy hány éves vagyok, meg hogy ez már nem is nekem való.

Én meg erre azt szoktam mondani, hogy a mostani öregeknek azért van a tévé meg az ulti meg a sakk, mert ők ebben szocializálódtak. Majd a mi generációnk is jobb esetben megöregszik, de attól még kurvára nem fogjuk elfelejteni, hogy honnan jöttünk, hogy mit szerettünk, kortól függetlenül . A mi társaságunk egyöntetűen kiállt amellett, hogy kibaszott jó szerepjátékokat fogunk tolni 60 évesen is, és lesznek majd "kocka" nyugdíjasok is, és a kutyát nem fogja ez érdekelni, mert addigra mi leszünk azok az öregek, akik miatt ezek cikinek lehetnek tartva... !
.

.




Da Vinci démonai S1



Az első mondat, ami kiszakadt belőlem az utolsó rész utolsó perce után: „Menjetek a picsába!!!”  Már megint csak egy jókora seggberúgást érdemelnének a showrunnerek, hogy úgy fejezték be ezt az évadot, ahogy. Mondjuk nem újdonság, láttam már autóbalesettel, félbehagyott akasztással, vagy félbehagyott szökéssel is befejezni évadokat – de igazából sosem szerettem meg ezt a fajta módot. Szemét egy dolog…

Ha azt mondom, hogy a pápa egy szál faszban egyik tanácsadóját majdnem vízbe fojtja, a másikat meg orrba veri, akkor kb. lehet sejteni a tetszési indexemet, ugye? Ha csak ez a jelenet lett volna az egészben értékelhető, nekem már akkor is érdemes lett volna megnézni – aztán hol van még a többi hasonló finomság… A Borgiák mellett a DaVinci démonjait sem teszi a Vatikán az ablakba dísznek, a sorozaton végigvonuló egyház kritikusság nekem pedig épp elég motivációt adott a végignézéséhez. Néha bizony kellett is, mert ha a tipikus fogyasztó lennék, kb. a harmadik résztől kaszáltam volna – de én, ha elkezdek egy sorit, akkor azt végig is nézem, így szerencsére nem maradtam le a pápa faszáról sem…

No. Ez egy is egy Starz sorozat, akárcsak a Spartacus volt. Ez nagyjából meg is határozza stílusát, kép világát, erőszakosságát, erotikuságát. Mégis, sokkal lágyabb annál, a 18+ os jelenetek messze nem annyira öncélúak, és erőltetettek, mint ott. Az megint más lapra tartozik, hogy az HBO óta minden hasonló sorozatnak tartalmaznia kell erőszakot és szexet – mintha a nélkül nem lehetne eladni őket -, amivel jómagam nem igazán értek egyet, de mindegy. A DaVinci démonai S1 1477-ben kezdődik, Firenzében. Leonardo (továbbiakban Leo) még csak szárnyait bontogatja, az első évad tulajdonképp ismerté válásának története – megspékelve rengeteg olyan dologgal, ami miatt a sorozat átlépi a történelmi hűség szabta kereteket és inkább egy történelmi háttér előtt zajló fantasyvá válik. Ez az alapötlet egészen kiváló, mégis úgy érzem, hogy az évad első fele csupán egy helyben toporgás, sehonnan sehova nem haladunk: Leo és démonai lógnak a levegőben, az egész csupán egy tárlat a középkori hatalmi harcokról Firenzében. Kevés démon, sok Medici…

Az évad minimum három síkon mozog, minimum három síkon varázsolhatja el az arra fogékonyakat.  Az első szín - s talán sajnos a hangsúlyosabb is -, a történet ágya, a korrajz. A Da Vinci démonai S1 nem más, mint a Medici és a Pazzi család valós és álnok harca a város irányításának megszerzéséért (néha még a címszereplőt is beáldozva ennek). Akit érdekel ez a kor, az csemegézhet: zseniálisan megcsinált középkor, annak minden kettősségével együtt. A gazdagság és szegénység, a pompa és mocsok kontrasztja szinte lefolyik a képernyőről, a város bigottsága és bujasága kegyetlenül jól átjön a figurákon, a művészet és az erotika összefonódása, a katolikus hatalom erőszakossága (különösen a fináléban) és álszentsége is parádésan van ábrázolva. Mintának a Rómát tudom felhozni, de ebben talán kevesebb a női ármány és csalás. Van benne, természetesen, de más motivációkkal. A karakterek jók, akár a két család tagjaira gondolok, akár a festőműhely figuráira – azonban Lorenzo Medicit (Elliot Cowan) és Lucrezia Donatit (Laura Haddock) leszámítva igazi kisugárzása mégsincs senkinek. A díszletek, a CGI, minden profi, tényleg ott vagyunk az 1400-as évek végén Róma vagy Firenze utcáin – komikus, de tavalyelőtt jártam Firenzében, de mivel képtelen voltam leparkolni a városközpont közelében, nem is álltunk meg, inkább továbbmentünk Pisába. Pedig most ismerősként néztem volna esetleg a dómot…

A második sík egyértelműen a címadóé, amit azonban rögtön ketté is választatunk: egyrészt a hitelesebb, életrajzi kötődésű dolgokra, másrészt természetesen a fantasy világra.
Da Vinci korának egyik legnagyobb polihisztora volt, egy végtelenül okos művész (bizonyos értelemben pedig talán bolond is), az ő valós életéből átemelt eseményeket szőtték bele a történetbe. Művészileg még csak rajzolgat, nem fest, inkább feltalálásai, hadmérnöki tevékenysége áll a középpontban. Ezek a képkockák, valós események zseniálisan vannak beleillesztve a cselekménybe, mint ahogy a szodómia (megtörtént) vádja is. Ugyanakkor azt mondta egy kollégám, hogy Leo egy középkori Sherlock… nos, van benne valami. Az alkotók némely szorult helyzetben, egy-egy nyomozás alkalmával olyan sherlockosan kivetítik a képernyőre Leo gondolkodását – ami önmagában tök jó, csak kár, hogy eszünkbe jut róla más. Mindazonáltal én még valakit érzek Da Vinciben: a Hannibal sorozat Will Grahamjét… az ő elborult, látomásokkal teli intuitív világa nagymértékben jellemzi Leot. Mintha e kettőből gyúrták volna össze a címszereplő alakját… Egyébként, ha már karakterelemzésnél tartunk: én az egész projektben a karakterek gyengeségét éreztem legnagyobb hibának. Ha egy történettel egy hétig együtt élsz, szükséged van emlékezetes figurákra, akit vagy tudsz zsigerből gyűlölni, vagy egekig magasztalni. Itt ilyen nincs, valahol mindenkiben mindenből van, akit utálsz, néha azt is tudod sajnálni: ezáltal számomra picit sótlan lett az egész. Félreértés ne essék, jók a figurák, de még a Da Vincit alakító színész nevét sem néztem meg menet közben, annyira nem érdekelt (egyébként Tom Riley az).

A Da Vinci figura és sorozat másik énje – ami nekem talán a legjobban bejött – az a misztikum, a titkos kincsek utáni kutatás, megfűszerezve az egyházi bírálattal. Utóbbi számomra csupán sűrű bólogatást eredményezett (a szentszékből kiadott halálos ítéletek, a fehér ruhát összevérző, karddal gyilkoló papok látványa), bennük igazolni láttam ősi ellenszenvemet magával a rendszerrel szemben. Előbbi azonban tátott szájjal bámulandó kalandot hozott a nappaliba: Leo kutatása a Levelek könyvéért pont annyi rejtélyt és misztikumot tartogat, amennyi sikeresen átsegít az évadon, sőt, a legnagyobb bajom talán pont az, hogy önmagában ez a szál néha háttérbe van nyomva a Róma vs. Firenze mérkőzés miatt. Pedig milyen jó kis kalandok vannak itt!! Toronymagasan az évad csúcsa számomra az E07, mikor is Leo bejut oda, ahova: az a kincsesbánya, az idegenvezetőjével együtt zseniális. Nem bántam volna, ha könyv utáni hajsza, a török mágussal hangsúlyosabb az évadban – mert hiába történtek e szálban a leghajmeresztőbb és hiteltelenebb kalandok (pl. Transzilvánia) , nekem mégis csak ez jött be jobban.

Így viszont – hiába a hitelesnek tűnő törióra a háttérben – a sorozat néha unalomba képes fulladni. Szinte várja már az ember Leo képességeit, nyomozásait, mert szép és jó a Medici kontra Riario tusa, jók a szőrös muffok, megdöbbentő az óriásfaszú egyszemű urbinói parancsnok fellépése, de a sorozat címe és lelke mégiscsak Da Vinci lenne…ha jól gondolom…

Talán majd az S2-ben.



80%


.

R2-D2 írta:

Da Vinci démonai S1

Az első mondat, ami kiszakadt belőlem az utolsó rész utolsó perce után: „Menjetek a picsába!!!”  Már megint csak egy jókora seggberúgást érdemelnének a showrunnerek, hogy úgy fejezték be ezt az évadot, ahogy. Mondjuk nem újdonság, láttam már autóbalesettel, félbehagyott akasztással, vagy félbehagyott szökéssel is befejezni évadokat – de igazából sosem szerettem meg ezt a fajta módot. Szemét egy dolog…

Így viszont – hiába a hitelesnek tűnő törióra a háttérben – a sorozat néha unalomba képes fulladni. Szinte várja már az ember Leo képességeit, nyomozásait, mert szép és jó a Medici kontra Riario tusa, jók a szőrös muffok, megdöbbentő az óriásfaszú egyszemű urbinói parancsnok fellépése, de a sorozat címe és lelke mégiscsak Da Vinci lenne…ha jól gondolom…

80%

Mivel ez a sorozat az, amit mindenképpen meg fogok nézni az idei felhozatalból, bármennyire is cliffhangeres meg vontatott, mert az első előzetestől várok rá, így csak érdekességképpen olvastalak most el . Az a 80% azért biztató.
.

Niwrok írta:

Da Vinci démonai S1

Mivel ez a sorozat az, amit mindenképpen meg fogok nézni az idei felhozatalból, bármennyire is cliffhangeres meg vontatott, mert az első előzetestől várok rá, így csak érdekességképpen olvastalak most el . Az a 80% azért biztató.
.

Meg ne vedd, majd elküldöm.

R2-D2 írta:

Da Vinci démonai S1

Hát ez kurva jó kis ajánló lett, amint végzek a Black Sails-szel, ez lesz a következő!  

Weide írta:

R2-D2 írta:

Da Vinci démonai S1

Hát ez kurva jó kis ajánló lett, amint végzek a Black Sails-szel, ez lesz a következő!   

Jepp... a Black Sails a másik ...
.

.




A túlélő



Meglehetősen nagy várakozással ültem neki ennek a mozinak, hogy aztán szinte törvényszerűen csalódást is keltsen. Ugyan nem akkorát, hogy az összképet negatív irányba vigye el, de azért az sok mindent elmond róla, hogy az első fél órába első nézéskor kétszer is belealudtam, így másnap újra kellett kezdenem az egészet…

Szóval. Nekem semmi bajom azzal a rendező Peter Berggel, akit a Csatahajó miatt manapság divat köpködni. Nemrég néztem újra a Királyságot is, amit egy egészen kiválóan összerakott, végig feszült mozinak tartok, úgyhogy a rendező személye számomra inkább húzó-, mint taszító erő volt. A bajom sokkal inkább köthető a forgatókönyvíró Peter Berghez, aki valahogy nem tudott mit kezdeni a megtörtént eseményeken alapuló szituval. Hol feleslegesen leültette a cselekményt, hol pedig telepakolta azt teljesen életszerűtlen eseményekkel… a kettő együtt pedig árnyékként végig kíséri a négy pórul járt katona történetét, s teszi a Túlélőt csak egy átlagosan jó háborús filmmé. Amit én jómagam nem is mernék említeni egy lapon a Sólyom végveszélyben című mesterművel, az (meg még rengeteg más is) sokkal jobb ennél.

Az indítás a kiképzés képeivel kemény. Laikus számára néha borzongató, talán már itt is néha hiteltelennek tűnik, de én ekkor még úgy gondoltam, az igazán tökös legények – márpedig a Navy seals tagjai azok – elképzelhető, hogy ennyire elmebeteg felkészítésen esnek át. A kezdeti brutalitás ugyanakkor túl hamar átmegy egy békés családi idillbe a táborban, ahol pl. a táncolós jelenetet teljesen feleslegesnek éreztem. Így kb. fél óra a filmből (az első fél) számomra dögunalom volt – s rögtön két mozis élmény is beugrott. Az egyik a Bőrnyakúak tehetetlen lassúsága (annak feszültsége nélkül), a másik meg… nos, igen a Sólyom végveszélyben. De nem azért, amire elsőre gondoltok… hanem mert Afganisztánban nincs borotva. Míg a szomáliai filmben a szereplők kopaszsága volt iszonyat zavaró (nem tudtam, ki kicsoda), itt mindenki tökig szakállas: egyszerűen beazonosíthatatlanok voltak számomra a figurák. Az egyen kinézet viszont a kötődés lehetőségét is elveszi – ha pedig az volt a cél, hogy a csapatért szurkoljak, nos, az is csak félig-meddig működött. Aztán ahogy teltek-múltak az álmosító percek, a csapattal együtt szinte már a néző is álomba merült, míg elérkezett a konfliktus.

Tudom, hogy megtörtént, tudom, hogy ez a film sarkalatos pontja, tudom, hogy erre van kihegyezve az egész történet, de szimplán hülyeség. Már amit csináltak. Ez nem profi hozzáállás, ez öngyilkosság. Tudatos, szándékos öngyilkosság. Mégis, mit hittek??? Abban a szituban, ahol nincs kommunikáció, ahol akár még a küldetés is menthető lett volna, ez volt a lehető legostobább cselekedet. Szerencsénkre – persze, tisztelet a halottaknak – innentől elszabadul a pokol, s egy őrült háborús szituban találjuk magunkat. Minek tulajdonképp az égvilágon más kimenetele nem lehetett, mint ami itt volt. Maga a golyópárbaj kimondottan jól sikerült (leszámítva azt, hogy szegény tálibok kb. olyanok voltak, mint az EX2-ben a reptéren a statiszta hullák), azzal nem is volt különösebb bajom. Az meg egyébként kimondottan tetszett, hogy mozi remekül visszaadja a tálib amatőrök és a profik közötti lövéspontosságot – ez minden túlzástól mentes, hihető képsorokat eredményezett. Így sokkal jobban elfogadta az ember, hogy az a rengeteg kilőtt fránya golyó, RPG csak nem találja el főhőseinket… akik aztán kétszer is olyan hajmeresztő dolgot produkáltak, hogy hangosan felröhögtem…

Hogy is mondaná Győrfi Pál, az OMSZ szóvivője? "Az élettel összeegyeztethetetlen sérüléseket szenvedett és a helyszínen elhunyt." Ahogyan ez a négy katona kétszer is helyszínt váltott, ahol, és amilyen körülmények között azt tették, az vígjátékba illik. Nem az esemény/kiút tényét, jogosságát vonom kétségbe, hanem ahogy azt a filmen megjelenítették. Kérem, ennél jóval kisebb borulásokba bele kell halni, ennyire pedig még ezek a legények sem lehetnek kemények. Azért ez a mozi mégsem Tom és Jerry: a két eseménysor nálam romba döntött mindent, amit addig a film hitelesség szempontjából felépített.
Valahova ide szorosan kapcsolódik egyébként egy másik ökörség is: a helikopter esete. Hát ennyire dilettánsok, akik az USA oldalán harcolnak??? Mit vártak az adott szituban, baráti integetést??? Az események ismeretében – amennyire ezek valós események – cseppnyi csodálkoznivaló nincs azon, hogy majdnem mindenhol csődöt mondtak…

Érdekes: önmagában az amerikaiság ezúttal kevésbé zavart. Még a finálé nagy kimentése is tűréshatáron belül volt, ennyi kellett a katarzishoz (az afgán falu szerepe meg kimondottan okos és meglepő húzás volt), pláne azok után, hogy Marcus (Wahlberg) minden előzmény nélkül, az addigi Terminátor imidzsétől  idegen módon kapitulál az életben maradással vívott harcban (ami fura módon egyben a film kezdete is). Szóval a végjáték még könnyeket is csal az ember szemébe – mert hát mindig jó látni egy ember, csoport szenvedésének megváltását. A környezet, a díszlet kiváló: elhiszem, hogy Afganisztánban vagyunk, a falu, a statiszták kiválóak. Emlékezetes képsor, ahogy a kis kecskepásztor fiú mozog a sziklákon lefelé – valahogy tök el tudom képzelni, hogy tényleg így teszik. A színészekkel a szakáll alatt nem volt bajom, de ha a csoport tagjai nem tök egyformák (ezáltal érdektelenek) lettek volna, valamint mr. Berg icipicit is elgondolkodott volna az emberi test biológiai tűréshatárán - legalábbis annak filmes ábrázolásán -, minden bizonnyal jobban tetszett volna ez a valós eseményeken alapuló valótlan elemekkel operáló mozi.



70%


.

.






The philosophers (After the Dark)




Majdnem tökéletes. A legvége érzelmes képsorait leszámítva borzasztóan tetszett, hihetetlenül elgondolkodtató mozi, ami maximálisan beváltotta az előzetese által keltett reményeket – a majdnem totál ismeretlen szereplőgárda és a korábban kétfilmes rendező munkája legalább olyan maradandó emlékként vonul be memóriámba, mint mondjuk legutóbb az Upside down, netán a Triangle…

Azt nem tudom, miért változtatták meg a film címét After the darkra. Semmi okát nem látom, az eredeti cím sokkal közelebb áll a lényeghez. Jakartában vagyunk (a helyszín tulajdonképp nem fontos, mégis ad valami keleties, misztikus hangulatot az egésznek), ahol egy különös magániskolában épp egy filozófia szemeszter utolsó óráinak egyikén járunk. Ha úgy vesszük, lehetne akár logika óra is, ahogy az majd a későbbiekben kiderül… A terem tele zsenikkel, rövid felvezetőben elhangzó filozofikus okfejtések már az első perctől a fotelbe szegeznek. Első hallásra mindegyik ostobaságnak tűnik, de egy picit agyalva rajtuk már itt el lehet merülni a moziban – mindenestre, arra mindenképp jók, hogy gyakorlatilag a kezdetektől odafigyelésre késztessenek, gondolatokat ébresszenek…

Mr. Zimit, a tanár (James S’Arcy) egy szerepjátékot ajánl végzős hallgatóinak: egy képzelt apokalipszis túlélésének játékát, az ő általa támasztott feltételekkel. Ezek szerint a 20 diák egy kártyát húz, amin csupán egy foglalkozás szerepel. A dolog pikantériája az, hogy a képzelt túlélő bunkerben csupán csak 10 hely van, így a megismert képesítések, munkakörök alapján kerülnek ki a túlélésre kiválasztottak, akik egy évet kell, hogy eltöltsenek az atombiztos menedékben. És itt kezdődött számomra a Filozófusok valódi sakkjátszmája: ki az, aki megérdemli, hogy bekerüljön, az emberiség túlélése szempontjából mennyivel van nagyobb szükség egy villanyszerelőre, mint egy költőre? Te, kedves néző, hogy döntenél? Pusztán a logika alapján, vagy hagynád magad érzelmileg befolyásolni?? Esetleg a valós élet szerelmi viszonyai képesek-e felülírni a kiválasztás ésszerűségét? Hol a kegyetlenség határa? Mennyire lehet valaki az adott szituban szívbajos és/vagy önfeláldozó??? Millió kiváló kérdés, a mozi e tekintetben nem más, mint egy borzongató kalandozás az emberi psziché rejtelmeibe. Ja, az még hozzátartozik a dologhoz, hogy önmagában a kitalált szerepjáték külön filmként elevenedik meg a történetben: a hallgatók, bár az órán ülnek, a fikcióban narráció mellett filmként átélik az eseményeket. Egy év, ennyit kell lehúzniuk a föld alatt – a kérdés az, hogy sikerül-e? Pontosabban ugyanazok lesznek-e, mint akik bementek???

Jó mi? De még koránt sincs vége!! A mozi ezen a szitun képes még kettőt!!! csavarni, az egy évet gyakorlatilag háromszor éljük át, három különböző feltételekkel összeállított körülmények közepette. Nem tudok mást mondani rá, mint hogy zseniális. Minden perce az, amik a három mini sztoriban elhangzanak, ami kérdések felvetődnek, azok külön-külön is megtöltenének egy átlagos filmet. Mert például nőként, ha az emberiség túlélése a cél, képes lennél-e minden esete más fiúval hálni, csak azért, hogy nagyobb eséllyel legyél terhes?? Hol az állati lét határa? Minden elintézhető tisztán logikával? Vagy az önbecsülés, esetleg a szerelem képes felül írni ezt??? Melyik a legerősebb érzés??? Néha bizony az államat kerestem a nézés közben, annyira mellbevágó és életszerű kérdéseket feszegetett a film - s annyira mellbevágó, változatos és életszerű válaszokat ad rá. Mintha az összes eddig látott poszt apokaliptikus mozgókép összes fontos kérdése jelen lenne – de hát ezért is Filozófusok a film címe. Elméleti síkon való problémamegoldás – ami azonban néha húsba vágóan realistává sikeredett.

A minimális költségvetés és a névtelen színészgárda (azért a kis Ginny Weasley itt van) ellenére a mozi teljesen korrekt minden tekintetben. Oké, a CGI nem WETA vagy ILM, de a célnak tökéletesen megfelel: itt annyira nem a látványról szól az egész, hogy gyakorlatilag nem is kellett volna kifesteni a zöld vásznat… Az Ethan Hawke-ra emlékeztető tanár mellett minden diák tök szimpatikus és jó (gyakorlatilag nincs is gonosz a filmben – önmagában a szitu az), de talán nekem legjobban a vizuális memóriás Katie Findlay jött be legjobban. Minden tekintetben. A helyszín, a környezet egyszerűen kiváló, a felvetett gondolatok, az azokra adott válaszok, a néhány megdöbbentő csavar meg parádés. Csupán – ahogy írtam – a végére nem kellett volna az a romantikus fordulat, annak ellenére sem, ha annak következménye szépen felteszi a koronát az egész mozira: az emberi elme, lélek, természet vizsgálatára. A dörrenés visszhangja sokáig ott kóvályog a fejedben, miközben azon jár az eszed, mire mész egy meleg sráccal egy évig bezárva, miközben az emberiség túlélése a cél…


Nem tudom, majd ha megnézitek, ti is így lesztek-e vele, s a végén majd igazat adtok-e nekem, de ez számomra hatalmas élmény volt, így az értékelésem – minden egyéb, "mérvadó" oldaltól eltérően


90%


Ez nekem kell. Még jó, hogy a szomszédban megjelent BD-n.


.

R2-D2 írta:

The philospohers (After the Dark)

Nem tudom, majd ha megnézitek, ti is így lesztek-e vele, s a végén majd igazat adtok-e nekem, de ez számomra hatalmas élmény volt, így az értékelésem – minden egyéb, "mérvadó" oldaltól eltérően

90%

Már amikor előzetesként ajánlottad, akkor mondtam, hogy ez a film akkor lesz igazán faszányos, ha csak gondolatkísérlet... és mivel az, így látatlanban sem tűnik túlzónak a pontszám .
.