Niwrok írásai 2.0

R2-D2 írta:

Niwrok írta:

Trónok harca / Game of Thrones S6

...hogy az egész sztori csak kitölteni hivatott azt az időt, amíg Daenerys, begyűjtve a hódításhoz szükséges erőforrásokat, végre méltóztatik rárakni a formás fenekét az egyik sárkányára, és átkelni a Narrow Sea-n...

Niwrok írta:

...hogy mi lesz végül azzal a tetves, 17 éve Lusitania felé tartó flottával, és hogy az igencsak vaskos Fajirtásból egy mukkanásnyi nem derült ki erről, igencsak kiakasztott...

A párhuzamok, ugye... vagy csak én érzek némi áthallást??  

Ja, hogy utálom az átlátszó időhúzást ?! Így van.

De ez a "felfedezés" azért még kevés lesz neked, hogy bekerülj a Mensa tagjai közé .
.

.
Eye in the Sky



"Soha ne mondja egy katonának, hogy az nem tudja, milyen áldozatokkal jár egy háború!"


Nagy nemzetközi összefogás mellett egy hat éven keresztül zajló katonai és titkosszolgálati akció gyümölcse készül beérni. Ennek során a brit ezredes, Katherine Powell feladata, hogy egy kenyai terrorista sejt vezetőinek elfogását levezényelje, mindezt a kenyai hadsereg és titkosszolgálat segítségével, brit katonai és minisztériumi vezetők felügyeletével és egyéb tanácsadókkal, végül az amerikaiak is jelen vannak egy drónt irányító csapaton keresztül, lehetővé téve a távoli megfigyelést. A nemzetek közti együttműködést és azzal járó, hosszadalmas engedélyezési folyamatot az is indokolja, hogy hogy mindez szövetséges területen történik, a női célpont brit állampolgár, és hogy a találkozón, ami az akcióra lehetőséget ad, egy amerikai is részt vesz, akit az Al-Shabaab terrorszervezet akar beszervezni. Azonban az akció a terroristák biztonsági intézkedései miatt közel sem halad olyan simán, mint ahogy mindenki várta, nemsokára pedig olyan tényezők kerülnek a képbe, amik minden előzetes tervet felülírnak. Miközben  Powell ezredes úgy érzi, kicsúszik a kezéből az irányítás, amivel évek munkája veszhet kárba, további támadásokat és áldozatokat kockáztatva, a többiek elveszni látszanak az esélyek latolgatásának, az esetleges médiavisszhangnak, a diplomáciai és jogi kérdéseknek valamint a morális döntéseknek az útvesztőjében.

Mostanában kevés emlékezetes, szűk térben játszódó pszichológiai dráma akadt horogra, és még ha a "szűk tér" itt eléggé el van szórva a világban, a helyzet attól még az, hogy alig tucatnyi embernek kell kiutat találnia az akció során felmerült döntések és a dilemmák mocsarából, rendkívül behatárolt idő alatt, és mindezt úgy, hogy a kétségeikkel szinte magukra vannak utalva. Azért csak szinte, mert időnként, amikor maguk között megakadtak, tudnak "telefonos segítséget" kérni. Különösen tetszett, ahogy pár aprósággal érzékeltették, ezt az akciót nem/sem figyeli lélegzetvisszafojtva az elit, ez nekik csak a napi rutin része, ezért sok esetben csak éppen bejelentkeznek a folyamat egy-egy állomásán, miközben például egy ételmérgezés következményeivel kínlódnak, és már mennek is vissza a dolgukra, és közülük kettőnek a reakciója egészen zseniális. Szóval ott vannak ők úgy tízen, a hierarchia különböző szintjein, különböző mentalitással, szakmaisággal és érzékenységgel, és nekik kellene úgy konszenzusos döntésre jutniuk egy állandóan fokozódó helyzetben, hogy a tükörbe is tudjanak nézni, ki se legyenek rúgva az alkalmatlanságukért, ne is hagyják túl sokáig eszkalálódni az eseményeket ("valamiért" ez a legkisebb prioritás...), de azért hadbíróság elé se akarják majd utólag állítani őket, mert mondjuk valamelyik jogász úgy ítéli meg, hogy tere lett volna még a további információgyűjtésnek, intézkedéseknek a veszteségek minimalizálására, mielőtt cselekvésre került volna a sor (láttunk mostanában ilyet...).

Lehet, hogy csak az én tapasztalatom csekély, de annyira kristálytisztán tükröződött ebben az, ahogy kiélezett helyzetben emberek állnak a döntésekhez, hogy a véresen komoly helyzetekben, az esetleges tragédia nyomása alatt átizzadt ingek és blúzok gyűrűjében is csak vigyorogni tudtam egy-egy reakción. Volt ugyanis főnököm, aki csak akkor írt alá valamit, ha egy szinttel felette és alatta is szignálták már azt. Itt meg a szereplők egyszerűen sportot űznek abból, hogy miután megfontolták a döntésük minden kimenetelét, azt a döntést hozzák, hogy akkor inkább ők mégiscsak lepasszolnák a döntés felelősségét valaki másnak. Az is tipikus persze, hogy a nagy ide-oda pattogásban a "szar" előbb-utóbb a legalsó szintre érkezik meg (mintha a vezetői szintekre is hatna a gravitáció; emlékeztek még a halálos áldozatokat is követelő augusztus 20-ai viharra, ahol ha jól emlékszem, végül valami meteorológust marasztaltak el, csak mert nem nyomatékosította a döntéshozók számára "kellő" mértékben, hogy milyen veszélyt is jelenthet a vihar?), oda, ahonnan mindenki nagy megnyugvására már nem lehet tovább passzolni a lasztit... kivéve ha éppen akad egy trükk a tarsolyban, meg némi vér a pucában. Hiába ennyi "csak" a film jelentős része, és idegesíthetett volna is akár a töketlenségnek és a határozatlanságnak ez a töménysége némely karaktereknél, engem rendesen magával ragadott a hangulat, amiben a feladat végrehajtásánál vagy akár az "enyhe" következmények bevállalásánál is fontosabb volt a halogatás, az időhúzás és a saját segg bevédése. Hihetetlen volt nézni, ahogy emberek ennyire a szerencsére és az isteni közbeavatkozásra várnak, ahogy ennyire elhiszik, hogy a dolgok valahogy mégiscsak megoldódnak maguktól, ha elég sokáig várnak!

Természetesen a feszültség egy filmben csak akkor ér valamit, ha azt a stáb át is tudja adni, és ezzel igencsak elégedett voltam. A forgatókönyv a felvezetés után jól egyensúlyozik az érzelmek, a kockázatok és a rideg gyakorlatiasság között, és bár nekem belefért volna még tíz perc az amúgy másfél órás tiszta játékidőbe, hogy több karakter személyiségét is megismerjük kicsit, de abból a szempontból aláírom ezt a kis hiányosságot is, hogy a jellemvonásoknak és az egyéni motivációknak kevesebb szerepe van egy ilyen helyzetben, mint az általános emberi viselkedésformáknak, azokat meg elég jól lefedte a csapat. A díszletek nagy része is ugye zárt tér, aminek így nincs akkora jelentősége, de a külső felvételek, a film nézőjével együtt kamerán keresztül figyelt akciók, és a használt kellékek (egészen hihetetlen és futurisztikus is akad köztük (hol van már ettől a Macskafogó   ?!)) sokat dobnak az amúgy jelen levő be- és elzártságon. És kellettek hozzá a jó színészek is, akik közül Helen Mirren nekem nagy kedvenc, itt is bírtam a stílusát és egy-egy epés megjegyzését, és hasonlóan tetszett Alan Rickman itteni alakítása is, akinek egyébként ez volt az utolsó szerepe a halála előtt (pár szinkront leszámítva). De rajtuk kívül is akadnak ismerős arcok (Iain Glen, Aaron Paul), sőt, egy kisebb szerep erejéig maga a rendező, Gavin Hood is beugrott.

Az egyetlen baj a filmmel az, hogy nem hittem el. Ez persze nem lenne akkora hiba egy fikciós filmnél, ami tényszerű események felidézésével (ld. az Al-Shabaab 2013-as terrortámadása Nairobiban) próbálja megvetni a lábát a valóságban, továbbá képek felvillantásával a fanatikus iszlamisták nőkkel szembeni bánásmódjáról vagy az imádkozáson kívüli szabadidős tevékenységek megítéléséről (Allah az égben! Hogy mer játszani egy gyerek, és főleg ilyen istentelenül erkölcstelen eszközzel! Jó, hogy le nem lőtték ott helyben!), vagy azzal, hogy a drónok milyen félelmetes eszközei is a modern hadviselésnek (ugye a múltkor látott 13 Hoursban is hogy be lehetett fosatni vele a puskával hadonászókat!). Magát az egész folyamatot, a rengeteg önreflexiót, az aggodalmakat tartottam már ilyen szinten minimum kétségesnek, még ha emberileg a "forró krumpli" passzolgatása, a felelősség "átruházása" olyannyira ismerős is volt. A már említett feszültséget ugyan jól tudták fokozni az írók, ahogy egyre újabb és újabb dolgokat pakoltak a mérlegelés serpenyőibe (talán csak két helyen volt nekem már erőltetett az események alakítása a balszerencsével), de egy idő után azt éreztem, hogy katonai thriller vagy dráma helyett propagandafilmet nézek. Egy fizetett hirdetést arról, hogy igenis higgyem el, hogy amikor ilyen dolgok történnek, akkor minden érintett a lehető legnagyobb körültekintéssel és óvatossággal jár el, mindenki a helyzete magaslatán van, szakmai tudása teljes körű, mentálisan felkészült, és természetesen semmilyen költség és felszerelés nem drága akkor, amikor akár egyetlen élet is veszélyben forog. Hogy a drónokat csak végszükség esetén, a járulékos veszteségek maximálisan lehetséges kizárásával vetik be. Nem akarok úgy tenni, mint aki fogalmatlan a kockázatok természetével és jelentőségével, az utólagos okoskodással és a terroristák által okozható sérülésekkel, halálokkal kapcsolatban, de a felelősség súlyától ráncolódó homlokokat, a várakozás tehetetlenségétől remegő kezeket és a könnyek barázdálta arcokat látva sem tudtam elfelejteni például a Collateral Murder képeit, csak hogy a legismertebbet említsem az "elbaszások" hosszú sorából. Akkor sem, ha közben ennyit fejlődött (volna) a technika, és 10.000 méter magasból is UltraHD-ben lehet kamerázni, és leperzselni a légy seggéről a pattanást.

Spoiler:

De ezzel együtt is izgalmas és hangulatos film volt, amiben még a propaganda-jelleg is tekinthető a műsor részének, mint fegyver a globális terrorizmus elleni hadviselésben. Miközben ugyanis az ember filmeket nézve könnyen legyint, hogy az asztal mögül, a légkondicionált irodában könnyű megnyomni egy gombot, két szempontot észben kell tartani: ilyen helyzetben jó döntés nincs, és a néző is könnyen ítélkezik "távoli szemként" egy fotelből.


8,5/10
.

.
Nagy szemek / Big Eyes



Amikor ez a film előkerült itt, azt mondtam róla, hogy érdekel, csak éppen nem érzem, hogy tudna olyan újat adni, amit szívesen megtudnék vagy átélnék belőle. A művészet és a kritikusok viszonyában a gyerekfestők kapcsán már bőven túlléptem azon, hogy pár sznob irányítja a kulturális ízlést, belemagyarázva a cseresznyevirágos űrállomást a színes pacákba, ráadásul a nők elnyomását azóta teljes terjedelmében lefedte a Szüfrazsett, így maradt ennek a festményes svindlinek a krimis szála, még az tűnt érdekesnek.

A történet -röviden, azok kedvéért, akik nincsenek képben, és nincs kedvük visszalapozni- szerint Margaret egy csúnya válás után egyedülálló anyaként próbál érvényesülni az 1950-es évek kertvárosi, viszont erősen férfiközpontú világában, mindezt az eddig hobbiként űzött festésből, rajzolásból. A folyamatos elutasítások és a máról-holnapra élés után a sorsa akkor látszik kicsit jobbra fordulni, amikor megismerkedik Walter Keane-nel, aki szintén festő, és rövidesen össze is házasodnak. Az gyorsan kiderül, hogy Margaret jobb festő, mint Walter, egy szerencsés véletlen, és egy kezdetben ártatlannak, viszont jövedelmezőnek tűnő hazugság után viszont az is, hogy kereskedőnek kiváló; az ő stílusával, Walter neve alatt Margaret képeit viszik, mint a cukrot. Az állandó hazugságban élés azonban lassan felőrli a házasságukat, és ez nem maradhat következmények nélkül.

A Nagy szemek jócskán más arányokkal rendelkezett az elemeket illetően, mint amit én gondoltam a leírások alapján. Lehet, hogy már csak a Szüfrazsettel és a korábbi ismereteimmel összehasonlításban, de egyáltalán nem éreztem, hogy annyira hangsúlyos lenne a női művészek elnyomása. Persze párszor megjegyzik, hogy hát azért jobb lenne, ha férfi lenne, és tudható, hogy az akkori "békeidőkben" az idealizált nő egy két lábon járó háztartási gép volt, virágos kartonruhában, üdvözült mosollyal. Az egész egy galériatulajdonosra és egy vevőre korlátozódik, akik képtelenségnek tartják, hogy női festő műveit kiakasszák, áruba bocsássák. Amikor viszont eljön a fordulópont, az első igazán érdeklődő potenciális vevő (az írógépgyártó Olivetti), akkor fel sem merülhet ez a kérdés, hiszen Walter már eleve sajátjaként prezentálja a képeket, abban viszont kisebb szerepe van annak, hogy nő festette... de erre még úgyis visszatérek. Hasonlóan másodlagos volt a művészet sznobságának kifigurázása. Oké, hogy a színes pacák és nonfiguratív kompozíciók világában egy kép annyit ér, amennyit adnak érte (jellemzően annyit, amennyiért reményeik szerint továbbadható, illetve amennyire le tudják vele nyűgözni a hasonlóan sznob barátaikat... és egy csekély hányad valóban művészi értéket tulajdonít nekik, esetleg szimplán csak tetszik nekik), és minél hangosabban fitymálják le a "kontárok" "mázolmányait" a selyemsálas szakértők, annál magasabbra szalad a sznob-o-méter mutatója, és nő a tekintély. De ez megint csak egy ember pár jelenetben, aki elmondja, hogy a nagyszemű képek giccsesek, primitívek és minimalisták, és aki megpróbál gátat szabni a terjedésének, miközben az már a tömeggyártásnál tart. Én egyébként úgy gondolom, hogy Margaret képei nagyon érzelemgazdagok, személyesek voltak, ami fontos volt az önkifejezése, önkimutatása miatt, ha már máshogy nem merte/tudta ezt megtenni, de elég egyszerű eszközökkel dolgozott... talán éppen ezért is nem tudták másolni, utánozni, pedig biztosan próbálták.

Ami ezek helyett inkább vezérfonala volt nekem a Nagy szemeknek, az Margaret rossz választásai a párkapcsolatok terén és a [s]családon[/s] párkapcsolaton belüli erőszak. Mivel a film eleve azzal indít, hogy a nő a lányával úgy otthagyja a férjét, hogy mi nem is látjuk, így ki sem derül, miért teszi ezt Margaret, de amit a második házassága folyamán átél, az azért elég sokat sejtet. Az első időkben persze még minden idilli és romantikus Walterral, de pont az első kép eladásánál derül ki, hogy itt más motivációk mozgatják a szálakat. Elsőre azt hittem, hogy inkább valamiféle cinkosság lesz a háttérben, hogy Margaret, ha vonakodva is, de maga járul hozzá, sőt, valamennyire javasolja is, hogy a képei Walter neve alatt fussanak, így szerezve meg nekik a várt és vágyott elismerést. Ehelyett a dolog sokkal inkább szól Walterről, az ő sikeréről és ambícióiról, és ahogy lenni szokott, ha valaki hatalmat gyakorolhat olyanon, aki tehetségesebb, aki többre hivatott, akkor jön a csalódás, a sértettség, a harag, és végül az elnyomás. A film legizgalmasabb szála az a kicsit leegyszerűsített, de még így is jó végigvitt története egy kezdetben a közös érvényesüléssel és a jövedelmezőséggel magyarázott, aztán az érzelmi zsarolásokon keresztül zsarnokoskodásba forduló lelki bántalmazásnak, aminél csak idő kérdése, hogy mikor fordul fizikai erőszakba. Bár Margaret drámájának is megvannak a maga erőteljes képei, mondjuk a kis ablakos fülkében robotmunkában alkotás jelenetei, hogy a festmények mind csak Walter egóját pumpálják egyre nagyobbra, miközben Margaretet már kísértik a nagy szemek, a legérdekesebb, hogy anya és lánya kapcsolatában mindez hogy csapódik le. Hiszen Jane volt a legközelebb a titokhoz, amiről senki sem tudhatott, és hogy emiatt Margaretnek neki is hazudnia kellett, nehogy akár -gyermeki óvatlanságában- elszólja magát, a legtöbb fájdalmat ez okozhatta neki.

A Nagy szemek azonban a harmadik részre leült kicsit, a perre. Pedig mint tárgyalótermi krimi ígéretes volt, és ennek igazán egy oka volt: Walter. Pontosabban Christoph Waltz, aki végig egy kicsit túljátssza a szerepét. Túl nagy teret kapott Walter bukása, amin keresztül már sokadszorra mutatkozott meg, hogy Waltz karakterszínész, ezt a figurát hozza igazán jól, aminek így tizedszer már nincs olyan hatása, mint elsőre volt a Brigantykban. Ingatlanügynökként, képkereskedőként jól is állt neki, hogy van benne színpadiasság, harsányság, hogy lyukat beszél bárki hasába. Aztán a tárgyalóterembe mindent beleadva, teljes tűzerővel inkább volt nekem szánalmas és kínos a vergődés, amit produkált. A mélypont, ahogy túl lett nyújtva a védőbeszéd, amitől Walter végképp nevetséges lett, közben meg szomorú, hogy valaki ennyire ne tudja belátni a vereségét az utolsó utáni lépés után a harmadiknál... márpedig egyiket sem óhajtom érezni valaki iránt, aki kis híján rágyújtotta a házat a családjára.

De ez volt az egy pont, ahol Tim Burton egy kicsit mellényúlt nálam. Ezt leszámítva a filmnek jók voltak a karakterei, jól idézte meg a korszakot, jól építette fel a meglepően ütős drámáját, és Margaret festményeit idéző színvilága is bejött. Burtonról általában a morbiditás és a sötét színek ugranak be először, de ha jól megnézzük, minden második filmje kontrasztként egészen tiritarka.


8/10
.

Niwrok írta:

.
Nagy szemek / Big Eyes


Amikor ez a film előkerült itt, azt mondtam róla, hogy érdekel, csak éppen nem érzem, hogy tudna olyan újat adni, amit szívesen megtudnék vagy átélnék belőle. A művészet és a kritikusok viszonyában a gyerekfestők kapcsán már bőven túlléptem azon, hogy pár sznob irányítja a kulturális ízlést, belemagyarázva a cseresznyevirágos űrállomást a színes pacákba, ráadásul a nők elnyomását azóta teljes terjedelmében lefedte a Szüfrazsett, így maradt ennek a festményes svindlinek a krimis szála, még az tűnt érdekesnek.


De ez volt az egy pont, ahol Tim Burton egy kicsit mellényúlt nálam. Ezt leszámítva a filmnek jók voltak a karakterei, jól idézte meg a korszakot, jól építette fel a meglepően ütős drámáját, és Margaret festményeit idéző színvilága is bejött. Burtonról általában a morbiditás és a sötét színek ugranak be először, de ha jól megnézzük, minden második filmje kontrasztként egészen tiritarka.


8/10

Na. Örülök, hogy tetszett!

Én a Szüfrazsettet később láttam, így némiképp másabb hatása volt a női egyenjogúság témájának rám, de ettől függetlenül is kiválóan működik a film. Margaret festményei meg - azóta is megigéznek.


.

Niwrok írta:

.
Eye in the Sky

Nagy nemzetközi összefogás mellett egy hat éven keresztül zajló katonai és titkosszolgálati akció gyümölcse készül beérni. Ennek során a brit ezredes, Katherine Powell feladata, hogy egy kenyai terrorista sejt vezetőinek elfogását levezényelje, mindezt a kenyai hadsereg és titkosszolgálat segítségével, brit katonai és minisztériumi vezetők felügyeletével és egyéb tanácsadókkal, végül az amerikaiak is jelen vannak egy drónt irányító csapaton keresztül, lehetővé téve a távoli megfigyelést. A nemzetek közti együttműködést és azzal járó, hosszadalmas engedélyezési folyamatot az is indokolja, hogy hogy mindez szövetséges területen történik, a női célpont brit állampolgár, és hogy a találkozón, ami az akcióra lehetőséget ad, egy amerikai is részt vesz, akit az Al-Shabaab terrorszervezet akar beszervezni. Azonban az akció a terroristák biztonsági intézkedései miatt közel sem halad olyan simán, mint ahogy mindenki várta, nemsokára pedig olyan tényezők kerülnek a képbe, amik minden előzetes tervet felülírnak. Miközben  Powell ezredes úgy érzi, kicsúszik a kezéből az irányítás, amivel évek munkája veszhet kárba, további támadásokat és áldozatokat kockáztatva, a többiek elveszni látszanak az esélyek latolgatásának, az esetleges médiavisszhangnak, a diplomáciai és jogi kérdéseknek valamint a morális döntéseknek az útvesztőjében.


De ezzel együtt is izgalmas és hangulatos film volt, amiben még a propaganda-jelleg is tekinthető a műsor részének, mint fegyver a globális terrorizmus elleni hadviselésben. Miközben ugyanis az ember filmeket nézve könnyen legyint, hogy az asztal mögül, a légkondicionált irodában könnyű megnyomni egy gombot, két szempontot észben kell tartani: ilyen helyzetben jó döntés nincs, és a néző is könnyen ítélkezik "távoli szemként" egy fotelből.


8,5/10
.

Köszi az ajánlót   , nélküled erről sem hallottam volna. Jó volt, kimondottan jó, bár én icipicit alád értékelem: nálam 80%...

Az elején kicsit fura volt a kenyai gyorstalpaló: egyértelmű, hogy a nézőknek szólt, viszont abban a közegben, amiben prezentálták, eléggé idegennek tűnt. Talán még a különféle döntési pozíciók helyszíneinek a képbe hozása volt nekem kissé kapkodó és zavaros - egy kis ideig nehéz volt követnem, ki kinek a kicsodája, elsőre nehezen volt értelmezhető számomra a katonák egymáshoz való viszonya, a hatalmi hierarchia.

Az afrikai helyszín, az egész megfigyelés viszont zseniális. Simán el lehet hinni, hogy ez/ilyen van - bár ez meg felveti a kérdést, hogy más, komoly terrorista vezér esetében miért kellett évekig várni eredményre... hacsak... hacsak ott is nem akadályozta az akciót egy-egy kenyeret áruló gyerek.
Viszont azt hiszem, nem volt túl szerencsés időzítés részemről, hogy közvetlenül pont a tegnapi nizzai szörnyűség után kezdtem el nézni, mert egyszerűen képtelen voltam az adott lelkiállapotban átérezni mindazt a morális dilemmát, amivel a film foglalkozik. Egyszerűen kívántam, hogy lőjék már ki azt a nyavalyás Hellfire-t, s nem érdekelt a járulékos veszteség...

"Az egyetlen baj a filmmel az, hogy nem hittem el."- írtad. Ugyanígy voltam vele én is, de egy picit más miatt: ha tényleg ennyire "töketlenek"  azok, akiknek a keze a piros gombon van, akkor örök vesztesek leszünk.  Nekem komikusnak tűnt Aaron Paul karaktre, mikor könnyezve indítja a rakétát... Persze, tudom, emberség, jog, meg miegymás - no de kérdem én, miért kell mindezeket figyelembe venni, mikor olyanokkal harcolunk, akik nagy ívben szarnak erre??? Ez már nem az a világ, ahol katonaruhába öltözött emberek harcolnak egymással, mint két focicsapat...    Szóval, azt a tudálékos jogvédőutánzatot, azt a hülye picsát simán kizavartam volna a teremből... a filmtől függetlenül is az a véleményem, hogy míg mi, fehér emberek azon vitatkozunk, mi szabályos és indokolható és mi nem, addig simán kiirtanak minket. Francba az egész okoskodó bagázzsal: napalmot, ahova kell!!

Bocsi, nem szép, amiket írok, de a tegnapi kamionos támadás felkavart rendesen: egyszerűen nem szabadna ennyire empatikusnak és aggályosnak lenni egy ilyen támadásnál. Jó, a másik véglet a wikileaks-ügy, de ez meg így bosszantóan teszefosza lett. Igazi propaganda ízű, ahogy írtad is...

A film ettől még kifejezetten jó: izgalmas, feszült, jó színészekkel, jó fényképezésel és jó kis kütyükkel. A bogár pl qrva jó volt, de a drónirányító konténer is tetszett - már önmagában a léte, ahogy és ahol van. A színészek között kedvenc Jessem - no meg Piton professzor mellett - én még megemlíteném még azt a Barkhad Abdit, aki a Phillips kapitányban is kiválót alakított.


Ja, meg a magyar címe: Az élet ára... hááát... nem is tudom. Jó ez is, de az eredeti talán jobb, kicsit mindkettő másra fókuszál.


.

R2-D2 írta:

Niwrok írta:

.
Eye in the Sky

De ezzel együtt is izgalmas és hangulatos film volt, amiben még a propaganda-jelleg is tekinthető a műsor részének, mint fegyver a globális terrorizmus elleni hadviselésben. Miközben ugyanis az ember filmeket nézve könnyen legyint, hogy az asztal mögül, a légkondicionált irodában könnyű megnyomni egy gombot, két szempontot észben kell tartani: ilyen helyzetben jó döntés nincs, és a néző is könnyen ítélkezik "távoli szemként" egy fotelből.

8,5/10
.

Köszi az ajánlót   , nélküled erről sem hallottam volna. Jó volt, kimondottan jó, bár én icipicit alád értékelem: nálam 80%...

Az afrikai helyszín, az egész megfigyelés viszont zseniális. Simán el lehet hinni, hogy ez/ilyen van - bár ez meg felveti a kérdést, hogy más, komoly terrorista vezér esetében miért kellett évekig várni eredményre... hacsak... hacsak ott is nem akadályozta az akciót egy-egy kenyeret áruló gyerek.
Viszont azt hiszem, nem volt túl szerencsés időzítés részemről, hogy közvetlenül pont a tegnapi nizzai szörnyűség után kezdtem el nézni, mert egyszerűen képtelen voltam az adott lelkiállapotban átérezni mindazt a morális dilemmát, amivel a film foglalkozik. Egyszerűen kívántam, hogy lőjék már ki azt a nyavalyás Hellfire-t, s nem érdekelt a járulékos veszteség... Persze, tudom, emberség, jog, meg miegymás - no de kérdem én, miért kell mindezeket figyelembe venni, mikor olyanokkal harcolunk, akik nagy ívben szarnak erre??? Ez már nem az a világ, ahol katonaruhába öltözött emberek harcolnak egymással, mint két focicsapat...    Francba az egész okoskodó bagázzsal: napalmot, ahova kell!!

Bocsi, nem szép, amiket írok, de a tegnapi kamionos támadás felkavart rendesen: egyszerűen nem szabadna ennyire empatikusnak és aggályosnak lenni egy ilyen támadásnál. Jó, a másik véglet a wikileaks-ügy, de ez meg így bosszantóan teszefosza lett. Igazi propaganda ízű, ahogy írtad is...

Ja, meg a magyar címe: Az élet ára... hááát... nem is tudom. Jó ez is, de az eredeti talán jobb, kicsit mindkettő másra fókuszál.

Miért, ennek van magyar címe   ?! Akkor az valami házi fordítás eredménye lehet, mert sem az imdb, sem a port nem írja.

A kérdésedre a "komoly terrorista vezérről" meg az időtartamokról a film adta meg a választ, mert mondták, hogy hat év munkája volt lekövetni a vezéreket.

A napalm is egy lehetőség, de a nizzai esetben mit napalmoztál volna, amikor az elkövető öt utcányira lakott a támadás színhelyétől? Meg akkor ugye tudod, hogy az USA sokat kritizált "túlkapásai" a "megelőző csapásokat" illetően egyaránt játszanak, Guantanamotól Szaddamon át Hirosimáig?

Olvashattad, szerintem is egy "kicsit" túltolták a rágódást, de egy dologra azért elég jól rávilágított: nemzetközi színtéren sosincs egyedül az ember. Senki nem sziget, bármennyire is az akar lenni. Ahogy szoktam volt mondani: "Az emberek azért nem dobhatják el a szemetet, mert nincs olyan, hogy el", és aligha hagyhatja bárki is figyelmen kívül a többiek szempontjait, ha azt akarják, hogy legközelebb az övéket is figyelembe vegyék. Az csak a cukiságfaktora volt a filmnek, fokozandó a morális dilemmát, hogy egy kenyérárus kislányról van szó, de egyben ő egy szövetséges, baráti ország állampolgára is volt, és köze sem volt a terroristákhoz. Semmivel nem volt kevésbé ártatlan, mint bármelyik gyerek, akit a tegnapi teherautó elgázolt. Innentől a napalm, a Hellfire vagy a teherautó igazából csak precizitásában különbözik, nagyjából annak függvényében, hogy kinek mire van pénze, ki mit engedhet meg magának, és milyen érzelmekkel viseltet a "járulékos veszteség" iránt. Azt sajnos a legtöbbször nem lehet 100%-ban elkerülni, a kérdés így inkább az, hogy a támadó akarja-e. A háború egy nagyon szűk időt leszámítva sosem volt az "úriemberek sportja", és a civilek mindig csak sz*ptak vele.

Meg tudod, mit szoktam mondani a hősökről   ...

Nem akartam túlságosan okoskodni, csak engem szíven ütött az a napalmos megjegyzés...

.

Niwrok írta:

Miért, ennek van magyar címe   ?! Akkor az valami házi fordítás eredménye lehet, mert sem az imdb, sem a port nem írja.

Nekem mutatja az imdb...

Niwrok írta:

Nem akartam túlságosan okoskodni, csak engem szíven ütött az a napalmos megjegyzés...

Óóóó, ez nem újkeletű gondolat nálam... csak időnként felerősödik. Mikor pl arab faszok robbantanak vagy teherautóval tömegbe hajtanak...

Szerintem nem szabad ennyit moralizálni egy ilyen esetben. Semennyit sem szabadna. Azoknak, akiknek ez a dolguk, azoknak semmiképp. Nekünk esetleg a fotelből lehet, de most én is rég megnyomtam volna a gombot.

.
A kezelés / The Treatment / De Behandeling



Nick Cafmeyer nyomozó az antwerpeni rendőrség kötelékében dolgozva egy család fogvatartásának, megkínzásának és a gyermekük elrablásának ügyében vezeti a vizsgálatot, még forró nyomon haladva. Az ügynek hamarosan előkerülnek a lehetséges pedofil vonatkozásai, ami Nicket különösen érzékenyen érinti, mert 25 évvel korábban az öccsét, Bjornt is egy környékbeli pedofil, Ivan Plettinckx rabolta el, akire hiába tett akkor Nick terhelő vallomást, egyéb bizonyítékok hiányában a rendőrség elengedte a férfit. Az öccse elrablása azóta is kísérti Nicket, gondolatban és személyesen is, és ezért is kutat elszántan az eltűnt fiú után, akár a szabályokat és a kollégáit is másodlagosnak tekintve. A helyszínen talált tárgyak, a tettes motivációja és a lehetséges elkövetők utáni nyomozás során Nick meglepetésére nem csak az derül ki, hogy már volt hasonló ügy a városban az elmúlt években, így valószínűleg egy sorozatos elkövetőről van szó, hanem az is, hogy egy régóta létező pedofil hálózat tagjain keresztül annak az embernek is lehetnek információi a mostani elkövetőről, akinél Nick valószínűleg még annyira sem fogja tudni türtőztetni magát, mint általában... mert ez az ember Plettinckx.

Rég láttam ennyire magával ragadó bűnügyi filmet, ami nem csak a nyomozás hátterét és folyamatát tudta kellően izgalmasan bemutatni, de folyamatosan négy-öt szállal zsonglőrködik párhuzamosan, amik mellett azt kell mondanom, önmagában a rendőri munka volt a kevésbé érdekes, pedig az is jó volt. Benne van a történetben Nick és a többi szereplő drámája is, hiszen adott, hogy egy gyerekrablási és -molesztálási ügy micsoda indulatokat korbácsol fel, és ahogy egyre több derül ki a mocskos és tragikus részletekről, úgy változik például némely szereplők megítélése. Ebből egy kivétel van, Plettinckx, aki végig egy undorító féreg, ugyanis nemhogy meghúzná magát egy kő alatt, ahová a férgek valók, hanem még külön cukkolja is Nicket, például azzal, hogy leveleket küld Nicknek, amikben leírja, milyen életet élhet Bjorn az elrablása után, már ha még életben van (és elhiszem, hogy ez csak film, de ha ezt meg lehet tenni büntetlenül, akkor a belga jogrendszer sürgős és átfogó felülvizsgálatra szorul!). Ja, nem, kettő, mert a suttyó vénasszonynak is lehet, hogy kiesett volna a protézise, ha engem is olyan kárörvendően és pökhendin nevet ki, ahogy Nicket, pedig én néha már az életben maradáshoz is túl jámbor vagyok. Külön szál foglalkozik az áldozatokkal, akik közül már említettem a korábbi esetek elszenvedőit, de kb. a történet közepén kiderül, hogy a tettes új családot szemelt ki, rajtuk keresztül pedig folyamatában mutatja be a film az elrablásukat és a kiszolgáltatottságukat, illetve azt is, hogy az elkövető hogyan szerez információkat róluk, az életvitelükről, megtervezendő az elrablást magát. Mindezek mellett a feszültség abban csúcsosodott ki, ahogy a nyomozással együtt párhuzamosan láthatóak a Nick tudtán kívüli mellékszálak, és az is, ahogy a döntései meg a véletlenek hogyan viszik közelebb egyiknek vagy másiknak a megoldásához, miközben a másiktól ezzel együtt távolabb kerül. Nagyon erős érzelmeket építenek fel erre a kettősségre, a veszteségekre és az áldozatokra, tele "mi lett volna, ha?"-jellegű kérdésekkel, melyek még a film befejeztével is a néző fejében maradnak.

Volt még egy vonatkozása a De Behandelingnek, amit érdekesnek találtam, még ha a filmben nem is annyira hangsúlyos. Volt ugyanis egy árnyalatnyi misztikum a történetben, ami akár ebbe az irányba is elmehetett volna, és igazából annyiban jelenik meg, hogy a szereplők, gyerekek és felnőttek egyaránt beszélnek egy személyről, akire csak úgy hivatkoznak, hogy "a troll". Maga Nick is kutat a troll után, legendáriumokban keres utána, és ez azért volt érdekes, mert pár éve láttam egy másik belga filmet, a Linkeroevert, és annak kapcsán már kiderült, hogy Antwerpennek van egy "sötét", baljós oldala, tele történetekkel a természetfelettiről, mint az USÁ-ban Maine megye. A "bal part" a város azon része, ahol állítólag a kiközösítettek éltek: gyilkosok, elmebetegek, kuruzslók, boszorkányok, zsiványok, szörnyszülöttek, stb... akár egy "troll" is.

A fentiekből látható, hogy bőven benne volt a magasabb pontszám is a filmben, de volt egy szál, az eltűnt filmtekercsé, aminek zavaróan csak annyi funkciója volt, hogy a stáb által kívánt ideig tudja késleltetni a nyomozás lezárását, így sokáig elég érdektelen volt. Másrészt a tettes kiléte nekem csalódás volt, mert nem igazán illett abba a képbe, amit a film felépített róla. Ráadásul ahogy eljutnak hozzá (mármint ahogy megtalálják az új áldozatok házát), az elég légből kapott (én legalábbis nem láttam az összefüggést... de várom a tippeket   ). Ehhez az is hozzájárult, hogy számomra hiteltelen, hogy a tettes mentális és fizikai állapotában a stáb tagjai olyan tevékenységeket tulajdonítottak neki (pl. az ipari alpinizmust), amire nem igazán látszott képesnek, még ha benne is van a dologban, hogy a megszállottság mennyi erőt is adhat egy ilyen embernek. Meg azért csak ott van az a kérdés is, hogy ez az ember miből élt ennyi éven át. Pedig egyébként az, ahogy titokban tartják a személyét, az jó, és amilyen bizarr motivációt mutatnak be a tettei igazolására, abban meg egy olyan társadalmi kérdést vetnek fel, ami létező probléma... de az, hogy a címben is előhozott "kezelés" ezt milyen metódus szerint "orvosolja"... Jézusom!

Most már csak meg kéne néznem a True Detective-et, hogy nyugodt szívvel mondhassam, "Ez a film a belga True Detective!", ahogy a Mocsárvidéknél is remekül el tudtam volna intézni annyival, hogy "Mint a spanyol True Detective!". A drámaisága, a nem kevés brutális és nyers jelenete miatt viszont még látatlanban is a True Detective-hez tudom csak hasonlítani a De Behandelinget, és ahogy évtizedes ügyek keverednek a jelenkori nyomozással, abból meg a Szemekbe zárt titkok szelleme köszönt vissza, még ha nem is vezetnek olyan magasra a szálai. Thrillerként, drámaként, krimiként egyaránt ütős volt, egyedül a tettes személyét kellett volna egy kicsit jobban kidolgozni, és akkor zseniális lenne. Így csak nagyon jó.


8,5/10
.

Niwrok írta:

A kezelés / The Treatment / De Behandeling

Ráadásul ahogy eljutnak hozzá (mármint ahogy megtalálják az új áldozatok házát), az elég légből kapott (én legalábbis nem láttam az összefüggést... de várom a tippeket  

8,5/10

Ejj, ez tudod milyen régóta a merevlemezen pihen? Már számtalanszor terveztem megnézni, de akkor most előbbre veszem... úgyhogy majd tippelek.

Niwrok írta:

... akkor a belga jogrendszer sürgős és átfogó felülvizsgálatra szorul! ...

Ez nem lep meg, ez egy olyan ország, ahol este 10 után nem lehet házkutatást tartani... meg is lehet nézni, mi lett belőle.

R2-D2 írta:

Niwrok írta:

A kezelés / The Treatment / De Behandeling

Ráadásul ahogy eljutnak hozzá (mármint ahogy megtalálják az új áldozatok házát), az elég légből kapott (én legalábbis nem láttam az összefüggést... de várom a tippeket  

8,5/10

Ejj, ez tudod milyen régóta a merevlemezen pihen? Már számtalanszor terveztem megnézni, de akkor most előbbre veszem... úgyhogy majd tippelek.

Nocsak, nyitott kapuk   ? Várom !

És csak ez, vagy a Mocsárvidék is? Ha nem, szerintem azt is felírhatod, mert ugyan a lassúsága miatt engem nem fogott meg (ne is keresd, semmit nem írtam róla), de a színészei és a hangulata remek, és a korszak miatt külön érdekes.

.

Niwrok írta:

Nocsak, nyitott kapuk   ? Várom   !

És csak ez, vagy a Mocsárvidék is? Ha nem, szerintem azt is felírhatod, mert ugyan a lassúsága miatt engem nem fogott meg (ne is keresd, semmit nem írtam róla), de a színészei és a hangulata remek, és a korszak miatt külön érdekes.

.

Nyitott kapuk... az, igen. Egy barátom kb. két hónapja ajánlotta már.
Igyekszem vele, meg akkor felírom a Mocsárvidéket is.

Niwrok írta:

.
A kezelés / The Treatment / De Behandeling

Ráadásul ahogy eljutnak hozzá (mármint ahogy megtalálják az új áldozatok házát), az elég légből kapott (én legalábbis nem láttam az összefüggést... de várom a tippeket   ).

8,5/10

Pedig, ha ugyanarra gondolunk, meglehetősen egyértelmű:

Spoiler:

Bővebben hamarosan... de előljáróban annyit, hogy "Bolondokat a bolondokházába!"


.

R2-D2 írta:

Niwrok írta:

A kezelés / The Treatment / De Behandeling

Ráadásul ahogy eljutnak hozzá (mármint ahogy megtalálják az új áldozatok házát), az elég légből kapott (én legalábbis nem láttam az összefüggést... de várom a tippeket   ).

8,5/10

Pedig, ha ugyanarra gondolunk, meglehetősen egyértelmű:

Spoiler:

Spoiler:

R2-D2 írta:

Bővebben hamarosan... de előljáróban annyit, hogy "Bolondokat a bolondokházába!"

És én ezen meglepődtem? Neeeeeemm   ... Már csak azért sem, mert ezúttal tényleg. De még inkább a sitten.
.

Niwrok írta:

Mentőexpedíció / The Martian

Mondhatnám, hogy nekem is erősen TOP10-es film erre az évre, de gyorsan vissza- és előretekintve az idei kínálatot, nem nagyon hiszem, hogy bármi megszorongatja majd a decemberi "listázásnál", hogy ne ide kerüljön az arany. Ilyen történettel, ilyen stábbal, ami egy merész húzással képes gyakorlatilag stand-up comedy-t csinálni egy halálos vészhelyzetből és a hozzá kapcsolódó feladatok megoldásából, úgy, hogy közben állati izgalmas, szórakoztató, érzelmileg megterhelő és elgondolkodtató is, "ismerve a profilomat", miért is lenne ez kérdéses ?

9,5/10

Ahogy egyébként első is lett az éves listámon.
Az újranézés annak apropóján merült fel, hogy én is elolvastam a könyvet, és hasonlóan az ilyen esetekhez, így lett komplex az élmény. Mindig a Végjátékot hozzuk példaként, de mégiscsak az a legtipikusabb példája, hogy a film és a könyv mennyire más igényeket elégítenek ki, amin keresztül jól ki is egészítik egymást, és a két forrásból áll össze egy történet.

A film a könyv után csak még inkább egy showműsornak tűnik, ami még úgy is, hogy szinte csak végigszalad Mark Watney hazaútján csak a legritkább esetben ér rá az üres hatásvadászatra (mint például a sziklára kiülős jelenetnél). Nem csak a technikai részletek lettek kivágva (csak az, hogy Mark miért és hogyan készíti elő a marsjárót az útra, és hogyan ér a célhoz van vagy száz oldal, itt meg két montázs), hanem olyan komplett kihívások is, mint a rádió elromlása és a porvihar a célhoz oly közel, de a kétségek is bővebben kidolgozottak (ld. a kínai űrhivatal áldozatvállalása). A Mentőexpedíció annyira kalandfilmként akar megfelelni, hogy még azokat a mély drámai pillanatokat is elvesztegeti, mint amikor Mark másfél év után először hall emberi beszédet.

.

.
A törvény nevében / True Detective S1



Ha már a Kezelés kapcsán előkerült, meglett az a kis plusz, amivel évek után kedvem lett megnézni... Meg hát ezzel is úgy voltam, egyszer egy esős hétvégére jó lesz, és mi lett volna erre jobb alkalom, mint a múlt hétvégi monszun   ? Ja, és mostanában volt már ingyen   .

A sztori alapja -mint azt nyilván sokan tudják- egy bizarr gyilkosság után nyomozó rendőrpáros (Rust és Marty) történetét kíséri végig. Mivel az elhagyott vidéken történő sorozatgyilkosságokról -mert ugye a rituális gyilkosságok ritkán állnak magukban- ez volt éppen a harmadik film, amit láttam mostanában, és azok eléggé magasra tették a lécet, így részemről már az első percektől nagy szükség volt arra, hogy minőségben olyat nyújtson a sorozat, amivel el tudja feledtetni mondjuk az agancsok asszociációját a Hannibalra, mert az nálam nem jó ómen. Önmagában például az, hogy milyen elképesztő tájakon és helyszíneken játszódik mindez (azaz Louisiana déli, lápos vidékén) vagy ahogy megidézték az ott élők, jellemzően a "white trash" tahók mindennapjait, hogy mennyire semmibe nem nézik őket, és hogy ők is mennyire semmibe tartják magukat a sok elpotyogtatott gyerekkel meg a generációkra visszavezethető vérfertőzéssel, együttesen nagyon jó volt, kiváló hangulatalapozó mondjuk a zenével együtt, de ezt a többi is tudta. Ahogy valós eseményeket szőttek a történetbe, például a különféle hurrikánok pusztítását, az is sokat dobott a sztorin, de szintén nem most láttam ilyet először. De az, hogy ilyen nagy időtávot, sokféle kis mellékvágányt, anekdotát felölelt a történet, mindenképpen újszerű és izgalmas volt; elég sok találgatásra adott okot, hogy a sorozat három fő időponthoz kötödik, amik között évek múlnak el, de akár egy évtized is. Nagyjából a sorozat feléig nem is nagyon lehet tudni, hogy a két nyomozó, akik a "jelenben" kérdezik ki Rustot és Marty-t a régi ügyükről, amit igazából visszaemlékezésként nézhetünk végig (ami abból a szempontból különösen jópofa volt, hogy azt is látjuk ezekből, amikor hazudnak, mint a vízfolyás), majdnem húsz éves eseményeket hozva a felszínre, az most ki után is folyik, miért érdekli őket a múlt, főleg olyan részletekig, hogy hét év közös munka után miért vált szét ez a sikeres páros annyira, hogy Rust utána vagy tíz évre el is tűnt.

Az ügy, a nyomozás maga viszont -bármennyire is próbálja a stáb a mindenféle összefonódásokkal és a társadalmi elit mocskos kis titkainak beleszövésével érdekesebbé tenni- annyira darabos, hogy az a rész nem igazán kötött le. Igazából úgy éreztem, hogy az a stábnak is csak egy keret, amibe az egyébként jól eltalált és nagyon sokszor emlékezetes karaktereket belerakták. Érdekes módon a mellékszereplők jöttek be jobban. Rust, bár kétségtelen a jobb karakterek közé tartozik, a megszállottságával, a kényszerbetegségeivel és a depressziójával együtt is, de tipikusan az a fajta csodabogár, akik miatt annyira unom már az ilyen "különcnyomozós" sorozatokat. Matthew McConaughey megformálásával együtt mondjuk kétségtelenül jobb volt, főleg, amikor nem a karót nyelt halálmadár volt a fiatalabb Rust szerepében, hanem az idősebb, cinikus megszállottként jelent meg; a jelenkori kikérdezéses jeleneteinek olyan jó a hangulata, ahogy mindig a két néger nyomozó előtt jár két lépéssel, és olyan jó beszólásai vannak, hogy nekem azok voltak az egész sorozat csúcspontjai. A filozofálgatásait is elhallgattam volna egy ideig, ahogy az is jó volt, ahogy a személyiségének próbáltak a múltjával megalapozni, de azért tíz percet csak arra szánni, ahogy Rust kifejti, az életben semminek nincs értelme, a világ egy szar hely, és hogy mennyire hülye, aki ezt a nagybetűs Semmit bármifajta érzelemmel megpróbálja kitölteni, és hogy az ezt megindokló múltja nem kicsit túlzsúfoltnak tűnik az életkorához képest... Ez is része annak a halmaznak, amivel az írók túlzásba estek. Ezért is tetszettek vagy voltak kellemesebbek azok a szereplők, akik Rust és Marty kutatását kísérték, így például az első áldozat férje, akit a börtönben kérdeznek ki, vagy a sátras prédikátor, és ahogy az ő élete alakult az évek során, de még az egyszerű fűnyírós tahó is az elhagyatott iskola udvarán (psszt!   )

A másik végletnek ott van Marty. Woody Harrelson kiváló színész, kedvelem a stílusát, de a túlcsicsázott Rusthoz képest ő meg annyira közhelyes a piti kis dolgaival, a kispolgári félrekeféléseivel meg az alkoholizmusával, hogy elég gyorsan elvesztette nemhogy a szimpátiámat, de az érdeklődésemet is. Rustnak abban teljesen igaza van, hogy Marty nem tesz hozzá nagyon semmit a nyomozásokhoz, így viszont kilóg a lóláb, hogy egy felesleges szereplőről van szó. Az egyetlen funkciója gyakorlatilag az, hogy rajta keresztül halljuk, hogyan kong Rust belseje a kiüresedéstől, és hogy a többi rendőr ne lincselje meg Rustot az első héten. És amilyen szövegeket írtak neki... A legrosszabbak azok, amikor Maggie-nek próbál magyarázkodni a kapcsolatukról, és egyszerűen annyira bődületesen kínos és szánalmas az a két jelenet, amikor mondjuk a kapuzárási pánikjáról hadoválva a Kengyelfutó gyalogkakukk Prérifarkasához hasonlítja magát, hogy megváltásként tekintettem volna rá, ha valaki ott helyben agyonlövi, ne szenvedjen tovább szegény pára.

Minőség és ötletek szempontjából mindenképpen fejet kell hajtanom a True Detective előtt, de a sztorija és a karakterei is inkább a trendeknek és a népszerű stílusjegyeknek lett alárendelve. Nem éreztem, hogy ez a sorozat egy történetet szeretne elmesélni (ami nálam azért általában elsődleges), hanem csak egy sorra akarta felfűzni azokat a dolgokat, amiket az utóbbi idők sorozatai és filmjei alapján az emberek szeretnek egy nyomozós sorozatban. Ezért tartom a lehetőségekhez képest gyengének például a Mr. Robotot is, bármekkora hisztéria is volt körülötte, és ezért adok ennek is kevesebb pontot, mint amennyit egy feszesebb forgatókönyvvel gond nélkül elérhetett volna. Ettől még voltak olyan részei, amik nagyon bejöttek, de általában volt valami, ami annak kapcsán le is húzta kicsit a hangulatom, vagy fordítva: egy fél epizód például arra megy el, hogy Nick beépül, ami a film szempontjából csaknem teljesen mellékvágány, de egyéb pozitívumok mellett egy kiváló, akciódús 10 perces vágatlan jelenet is tartozik hozzá, amiért nem tudtam haragudni rá, hogy beletették a sorozatba.


7/10

Spoiler:

.