R2-D2 írásai 2.0

.





A kolónia (2015)





Augusto Pinochettel kapcsolatban ugyebár már láttunk filmet… „Uralkodásának” utolsó momentumáról, az ominózus ’89-es népszavazásról szólt a NO! című mozi, de a ’73-as chilei katonai puccs érintőlegesen szerepel a Narcos című, egyébként remek sorozatban is. Az A kolónia története közvetlenül a katonai hatalomátvétel utáni időben játszódik, a ’73-as, ’74-es évben, mikor is a nyugat támogatásával hatalomra jutott Pinochet friss diktátorként kegyetlenül leszámol politikai ellenfeleivel, illetve azok kiszolgálóival. A sors fura fintora, hogy lassan már nincs olyan (komoly) film, amit ne lehetne valami aktuálpolitikai eseményhez kötni – jelen esetben ugyebár kedvenc Törökországunkhoz – úgyhogy megint csak hasonlóan kényelmetlen érzésem volt az elején: mintha nem is harminc évvel ezelőtti eseményeket látnék, hanem a napi híradót. S még valami: azon kevés kritikában, mik fellelhetőek a neten erről a moziról, hivatkozásként feltűnik Costa Gravas Eltűntnek nyilvánítva című alkotása – nos, jómagam azt ugyan nem láttam, de hátha valakinek ad némi támpontot, mire és milyen korban is számítson…

Chilében évtizedeken át létezett egy Colonia Dignidad nevű hely, amit egy Németországból menekült elmebeteg, pedofil, náci fasz alapított, még 1961-ben. Történetünk majd ezen a helyszínen zajlik, ennek a – a chilei és nyugati kormányok által fedett – tábornak, börtönnek a falai közé kerülnek főhőseink, némi drámai és agyament cselekedet után. S hogy miért is agyament? Nos, a dolgok úgy indulnak, hogy egy Lena nevű légikísérő (Emma „Hermione” Watson) landol a gépével Chilében, ahol is a négy napos szünetét az ott élő német barátjával, Daniellel (Daniel „Lauda” Brühl) tervezi eltölteni. A két fiatal fülig szerelmes egymásba, a srác aktívan részt vesz a kommunista, ámde demokratikusan megválasztott Allende elnök támogatásában – azon icipicit érdemes elgondolkozni, mi is visz rá egy külföldit, jelen esetben egy németet, hogy egy idegen országban bármely politikai oldal mellé álljon… de hát van ilyen, tudjuk ma is. Szóval, mikor beüt a krach és Allende rendszerét megpuccsolják, Danielnek menekülnie kell, hisz plakátjaival segítette a kormányt: Lena viszont, mint külföldi stewardess, simán elhúzhatna a puskaporos hordóról. Sőt, elhúzhatna Daniel is vele, hisz az első órák zavargásaiban simán elmenekülhetett volna: erre mit csinál??? Kimegy az utcára jogsértéseket fényképezni!!!

Ezt sosem fogom megérteni, mi is jó ebben, de a lényeg az, hogy természetesen a katonák nem nézik jó szemmel fotózó fiatalt és már be is kasztnizzák: az első illogikus lépés után aztán jön a második. Nevezetesen Lena nem hogy hazarepülne, hanem végtelenül naívan elhatározza, hogy felkutatja szerelmét – és önként jelentkezik a Colonia Dignidadon tanyázó vallási szektába tagnak, ahova vélhetően barátját vitték. A szerelem ugyan csodákra képes, de itt az első húsz percben mindkét fiatal – igaz, különféle motivációkból – akkora idiótaságokat követ el, amin épeszű ember csak a fejét tudja fogni. Én legalábbis tuti, nem fényképeztem volna, de nem is mentem volna önként a vágóhídra – Lena egyedüli mentsége lehet az, hogy nem tudhatta, mi vár rá, de az adott politikai helyzetben, nőként, Chilében azért számíthatott rá, hogy több, mint bizonytalan a további sorsa. S ha már szóba került a történelmi háttér, meg kell említsem, hogy egyszerűen kibaszott jó megint csak az a korrajz, amivel az alkotók visszarepítenek minket ’73-ba: tényleg ott vagyunk, tényleg átérezzük az események súlyát. A mozi már ekkor is izgalmas, pedig a java még csak most jön…

A táborról természetesen a The Sacrement jutott elsőre eszembe. Már csak azért is, mert az Atyához hasonlóan itt is egy zseniálisan manipulatív és karizmatikus vezér igazgatja a dolgokat: a valódi Paul Schäfert Michael Nyqvist lenyűgözően formázza meg. Mégis, ez a tábor és ez az ember  és úgy unblock az egész film jóval több, mint egy újabb szektás őrület: a főnök múltja, beteges hajlamai, no meg az aktuálpolitikai légkör rendesen felturbózza és árnyalja a dolgokat. Ezekből kifolyólag történetünk pedig egyszerre igyekszik a szektás filmek megdöbbentő fanatizmusát és az elnyomó diktatúra elképesztő kegyetlenségét ábrázolni – több-kevesebb sikerrel. Legalábbis én úgy érzem, mintha egyik fontos és lényeges szál sem kapná meg az őt megérdemlő súlyt, mintha az alkotók kicsit elvesztek volna a koncepciójukban, mit is akarnak mutatni. Persze, egy ennyire összetett tábort, ami ennyire sokrétűen „elmebeteg” volt, akinek vezetője egyszerre volt az aktuális rendszer kiszolgálója és saját beteges hatalommániájának és vágyainak a rabja, nem könnyű megfogni, de szerintem a film sokkal nagyobb gyomrosokat is adhatott volna, mint amit adott. Némi dráma, némi szektás baromság mellett igazándiból megragadt annál – az egyébként nem elhanyagolható – váznál, amiben az utolsó másodpercig az izgalomé a főszerep. Az izgalomé, hogy Lena megtalálja-e Danielt, ha pedig megtalálja, ki tudja-e juttatni a pokolból.

Ahogy mondtam, a lány önként jelentkezik, és végtelen naivságában sorra kapja a pofonokat a kommunában: a nők, férfiak, gyerekek teljesen külön vannak választva, valami álságos istenhit keretében élik életüket, az pedig, hogy ki tiszta és ki nem, azt a főnök dönti el. Lena csatlakozásához kapcsolódik egyébként a mozi a számomra egyik legütősebb jelenete, amiben csak egy kisfiú pityereg… bár még semmit nem láttunk a főnökből, számomra már eldőlt a sorsa az értékítéletemben. Lena beilleszkedése, megaláztatása meglehetősen felszínes, igazándiból talán tényleg nem is látszik rajta mindaz a szenvedés, amit Daniel megtalálásáért ki kell bírnia – de a mozi középső része ennek ellenére működik. Működik, mert a néző (aki ugye tudja az igazat) végig izgulhatja, hogy a lány megtalálja-e a fiút, illetve ha egyáltalán megtalálná, hogyan tudná innen kijuttatni… mert hisz nagyon úgy néz ki, sehogy. Izgalmas, feszül egy óra ez, amiben egyszerre tudunk szörnyülködni a lány akcióin, aztán izgulni Daniel kettős életén (mikor buknak le külön-külön), illetve mindezek mellett nem győzzük vissza-vissza csukni a zsebünkben kinyíló bicskát Paul bácsi láttán. Azon a sok birkán, akiket ő és Gizella irányít, fura mód fenn sem akad nagyon az ember, részben mert már láttunk ilyet, tudjuk, hogy sok ilyen idióta van, másrészt meg a szekta tagjai ezen moziban inkább csak díszletek, statiszták a szerelmespár sztorijában.

De az A kolónia love storyja nem egy nyáltól csöpögő romantikus történet – már csak a helyszín miatt sem lehet az. A film utolsó negyede egy kegyetlen jó macska-egér játék a tábor lakói illetve a fiatalok között, én a magam részéről rég láttam ennyire jó értelemben kiszámíthatatlan filmet. Komolyan, a végső percekig nem lehet tudni, túléli-e valaki ezt az egészet, sikerül-e a chilei katonai hatalomnak megakadályozni, hogy a képek nyilvánosságra kerüljenek. Simán benn volt a pakliban, hogy Paul, Pinochettel karöltve akár lelövet egy utasszállítót is – úgyhogy a körömrágás garantált. És az egész A kolónia legjobb és legerősebb oldala ez az izgalom: valahogy nem éreztem úgy, hogy bármelyik szereplőnek fix életbiztosítása lenne. A korábbi hülyeségeik miatt, meg a tipikus hollywoodi karakterfókuszáló hatásvadászat elmaradása miatt végig benn van a pakliban, hogy egy igazán ütős drámába fordul a történet… feszültségből mindenképp jeles. S ha már osztályzunk. Az nem is kérdés, hogy a két férfi főszereplő jeles, de nekem Emma Watsonnal sem volt az égvilágon semmi bajom. Tudom, őt is divat fikázni, de teljesen korrekten hozta a saját naív döntése miatt szarba kerülő lány figuráját – az nem az ő baja, hogy a készítők nem igazán figyeltek oda arra, hogy bájos pofiján és jól fésült haján is meglátszódjon a nem épp szívhez szóló környezet. Gondolom, a környezet autentikus – legalábbis remélem, az – így nem szurkálódok azzal a bizonyos alagútrendszerrel, mert ha gonosz akarnék lenni, akkor azt mondanám, az csak azért volt úgy ott, hogy… hogy titokban lehessen mozgatni a kínzásra szánt politikai foglyokat.

Azt el is felejtettem írni, hogy ez is egy német film, bár talán most németsége nem játszik akkora szerepet – hacsak nem Paul származása, meg a német kapcsolata miatt – színészei, nyelvezete sem német, mégis… van benn valami nem amerikai. Nem csak egy sima szektás film, az csak a felszín, hanem próbálja felhívni a figyelmet, a világ egy újabb szégyenfoltjára, amihez a németeknek megint csak közük van. Az, hogy ezt egy love storyval felturbózott thrillerként teszi, egyáltalán nem baj, picit még ugyan lehetett volna rajt dolgozni, de így is érdemes megnézni.





80%





.

R2-D2 írta:

A kolónia (2015)

S hogy miért is agyament? Nos, a dolgok úgy indulnak, hogy egy Lena nevű légikísérő (Emma „Hermione” Watson) landol a gépével Chilében, ahol is a négy napos szünetét az ott élő német barátjával, Daniellel (Daniel „Lauda” Brühl) tervezi eltölteni. A két fiatal fülig szerelmes egymásba, a srác aktívan részt vesz a kommunista, ámde demokratikusan megválasztott Allende elnök támogatásában – azon icipicit érdemes elgondolkozni, mi is visz rá egy külföldit, jelen esetben egy németet, hogy egy idegen országban bármely politikai oldal mellé álljon… de hát van ilyen, tudjuk ma is. Szóval, mikor beüt a krach és Allende rendszerét megpuccsolják, Danielnek menekülnie kell, hisz plakátjaival segítette a kormányt: Lena viszont, mint külföldi stewardess, simán elhúzhatna a puskaporos hordóról. Sőt, elhúzhatna Daniel is vele, hisz az első órák zavargásaiban simán elmenekülhetett volna: erre mit csinál??? Kimegy az utcára jogsértéseket fényképezni!!! Ezt sosem fogom megérteni, mi is jó ebben, de a lényeg az, hogy természetesen a katonák nem nézik jó szemmel fotózó fiatalt és már be is kasztlizzák: az első illogikus lépés után aztán jön a második. Nevezetesen Lena nem hogy hazarepülne, hanem végtelenül naivan elhatározza, hogy felkutatja szerelmét – és önként jelentkezik a Colonia Dignidadon tanyázó vallási szektába tagnak, ahova vélhetően barátját vitték. A szerelem ugyan csodákra képes, de itt az első húsz percben mindkét fiatal – igaz, különféle motivációkból – akkora idiótaságokat követ el, amin épeszű ember csak a fejét tudja fogni.

Nem csak egy sima szektás film, az csak a felszín, hanem próbálja felhívni a figyelmet, a világ egy újabb szégyenfoltjára, amihez a németeknek megint csak közük van. Az, hogy ezt egy love storyval felturbózott thrillerként teszi, egyáltalán nem baj, picit még ugyan lehetett volna rajt dolgozni, de így is érdemes megnézni.

80%

Hallottam erről a filmről, mindenhol abban az összefüggésben, hogy mekkora érdektelenséggel találkozott a mozikban. Brühl miatt mondjuk lehet, hogy képbe került volna, de így azért könnyebb lesz, hogy tudom, miről szól   ...

Tudod, vannak ezek az elveknek meg ideológiáknak nevezett valamik   , amik kialakítják az emberekben azt a képzetet, hogy a többi, kisebb-nagyobb körbe tartozó embernek jobb, boldogabb élete lesz attól, legalábbis hosszú távon, ha az ő elveik, ideológiájuk szerint élnének, és ennek a képzetnek, ennek a vágynak szóban, tettben vagy erőszakkal nyomatékot is ad a "meggyőzés" érdekében. Ha valaki annyira elkötelezi magát egy eszme mellett, mint amennyire a szavaid szerint Daniel tette, akkor a "törvénytelenségek fényképezése" erkölcsi kötelességgé válik, megvédendő az üldözött lakosságot és bizonyítandó a külvilág felé az általuk elszenvedett terrort. Nem az a kérdés, hogy én egyetértek-e ezzel, vagy hogy maradtam volna-e a helyében, hanem hogy megértem-e, hogy ő miért tette, és ebből a szempontból értem, miért maradt.

Lena egy fokkal könnyebb eset, mert ha jól olvastam, akkor ők nem egyszerűen barátok, hanem ifjú házasok. Így erősebb a kötelék, nekem érthetőbb, miért vállalja a kockázatot, és inkább az a ritkaság szerintem, aki -elkönyvelve a férjét halottnak- rántana egyet a vállán, és simán felszállna a repülőre. Biztos az is egy lehetőség lett volna, hogy nem megy ebbe a szektába (ami ha jól értem, valami átnevelőtábor), hanem kívülről keres tovább, de mert a Pinochet-rezsim igencsak hatékony volt az emberek eltüntetéseben, aligha remélhette, hogy úgy megtalálja.

Mi az, hogy "van ilyen, tudjuk ma is"   ?! Csak úgy hívják, diplomácia   ! Nyilván minden országnak vannak gazdasági, hatalmi vagy egyéb érdekei, amelyeket könnyebben tud elérni, ha a partner ideológiailag legalábbis hasonló, vagy a vezetőség személyében könnyebben "meggyőzhető".
.

Niwrok írta:

A kolónia (2015)

Hallottam erről a filmről, mindenhol abban az összefüggésben, hogy mekkora érdektelenséggel találkozott a mozikban. Brühl miatt mondjuk lehet, hogy képbe került volna, de így azért könnyebb lesz, hogy tudom, miről szól   ...

Na, örülök, neki, hogy "radar fölé" tettem.

Niwrok írta:

Nem az a kérdés, hogy én egyetértek-e ezzel, vagy hogy maradtam volna-e a helyében, hanem hogy megértem-e, hogy ő miért tette, és ebből a szempontból értem, miért maradt.

Ez jogos, csak én szeretem, ha tudom/tudnám azt tenni egy filmben, amit a karakter is tesz. De objektíven nézve... valóban.

Niwrok írta:

Lena egy fokkal könnyebb eset, mert ha jól olvastam, akkor ők nem egyszerűen barátok, hanem ifjú házasok. Így erősebb a kötelék, nekem érthetőbb, miért vállalja a kockázatot, és inkább az a ritkaság szerintem, aki -elkönyvelve a férjét halottnak- rántana egyet a vállán, és simán felszállna a repülőre. Biztos az is egy lehetőség lett volna, hogy nem megy ebbe a szektába (ami ha jól értem, valami átnevelőtábor), hanem kívülről keres tovább, de mert a Pinochet-rezsim igencsak hatékony volt az emberek eltüntetéseben, aligha remélhette, hogy úgy megtalálja.

Ez is így van, de ebben a helyzetben kész öngyilkosság volt Lena küldetése - és ezt neki is kellett (volna) tudnia. Az mondjuk tény, hogy amerikaiként - ha jól értelmeztem, ő az volt - egy CIA által támogatott katonai puccsban eltűnt ember megtalálása is reménytelen - no de ezt viszont nem kellett tudnia. Számomra az lett volna az életszerűbb, ha mégiscsak kívülről keres tovább, felhasználva a médiát, mindent. Persze, akkor simán lepattinthatták volna, hogy Daniel meghalt, de ez így olyan kis rózsaszínnek tűnt.

Egyébként szerintem nem voltak házasok - bocsi, ha esetleg félreérthető voltam.

Majd meglátod.


.

R2-D2 írta:

Star Trek – Mindenen túl

Lehet, ha jobban képben vagyok, kissé csökkentem az elvárásaimat, akkor talán egyáltalán nem ér csalódás az új mozi kapcsán: így viszont az új Star Trek filmről nem tudok mást mondani, hogy pontosan olyan, amit a rendező személye magában hordoz: egy Halálos iramú Star Trek…

A sci-fi rajongó szinte maga alá vizel gyönyörében, mikor meglátja ezt a csodát: az egymáshoz viszonyítva fejtetőn álló, mesterséges gravitációjú épületeket, az egész fiktív bázist… beszarás. Magam részéről még talán időztem is volna az utcákon, de hát mivel még mindig semmi érdemleges nem történt a filmben, menni kell tovább. Hogy végre történjen valami.

Nekem valahogy tök üres volt ez az egész sztori. Valahogy hiányzott belőle a lélek, az átgondoltság, a ST feeling. Jó, persze, eleve mikor felcsendül az ismert dallam és mikor meglátod a hajót, az sok mindent meghatároz, de ez az egész koncepció egy tucat akciófilm koncepciója. Sablonos és kiszámítható jelenetekkel és kapcsolatokkal és mindent elsöprő látvánnyal – s ha már itt tartok, a rendező csak nem hazudtolta meg önmagát: a hajó kvázi átfordítása tipikusan a túlzások magasiskolája, ráadásul nem is néz ki jól. A motorozásról azon a terepen megint ne beszéljünk (legalább szemüveg van Kirken), s ide tartozik még a grand finale zenei betétre történő gigászi robbanássorozata is.

A nagyszabású, látványos akciójelenetek mellett egy dolog van még, amit feltétlenül meg kell említsek – és ami eddig is jellemző volt, de én itt valahogy erősebbnek éreztem – mégpedig a humort. Komolyan mondom, ennyit ST filmen még nem nevettem, eszméletlen jó minden duma a moziban. Remekül működik a Spock-Bones kapcsolat, de a Scotty-Jaylah páros is kiváló.

Nem jobb, mint az EPVII, de nem is rosszabb:

75%

Nekem úgy, hogy az új filmeken kívül szinte semmit nem tudok a Star Trek világáról, egészen Star Trek volt, pontosabban úgy érzem, nagyjából azt kaptam, amit mondjuk egy délutáni sorozat egy epizódjában kaptam volna, csak persze sokkal látványosabban és monumentálisabban. Ez egy mellékküldetés egyetlen kalandja, és a halottak előtti tiszteletadáson kívül alig van benne "fan service", azaz a régi motívumok unos-untalan beleszövése, amit a rajongók annyira igényelnek, és mégis erre a legháklisabbak. Kalandként viszont elég elnagyolt, cserébe viszont hosszú.

A humort Peggnek köszönhetjük, azt pedig, hogy még egy űrhajós sci-fit is mennyire röhejes akciójelenetekkel lehet megtömni, természetesen Justin Linnek. A kezdeti bosszankodások (pl. a sziklapárkányról majdnem, de azért mégsem lezuhanó mentőkapszula) után szerencsére megint tudtam harsány felröhögésekkel reagálni az olyan orbitális hülyeségekre, mint a motoros levegőben elkapás, a "bebikázott" űrhajó. És még nem is ez volt a legabszurdabb, hanem a kisbolygónyi "hangfal" .

Szóval egynek jó volt:

7/10
.

Niwrok írta:

Star Trek – Mindenen túl

Szóval egynek jó volt:

7/10

Akkor, most, hogy már te is láttad, egy dolgot mondj meg - ami nekem azóta nem egy ki a fejemből...

Spoiler:

De legalább a nyaklánc jó volt.

R2-D2 írta:

Star Trek – Mindenen túl

Akkor, most, hogy már te is láttad, egy dolgot mondj meg - ami nekem azóta nem egy ki a fejemből...

Spoiler:

Azon kívül, hogy szerintem az utolsó pontban van a "helyes megfejtés", az alábbiakat tudom mondani:

Spoiler:

.

R2-D2 írta:

Niwrok írta:

Star Trek – Mindenen túl

Spoiler:

.

Spoiler:

Spoiler:

.

.





Amikor kialszik a fény





Néha van, hogy az ember nem tud megfelelő indítást adni írásának, néha meg a bőség zavara lép fel:az Amikor kialszik a fény esetében is több dologgal kezdhetném. A legviccesebb – mit, vicces, kínosan röhejes – a port.hu szinopszisa a mozihoz: az, hogy nem látták a filmet, az egy dolog, de legalább valaki illetékes lemeózhatta volna… nagynéni, mi??? Aztán itt van rögtön David F. Sandberg rendező 2:42 perces rövidfilmje, az erdei Lights Out, aminek kvázi a kibővített változata ez a mozifilm: legutóbb a Az útvesztő kapcsán találkoztam ilyennel, hogy amatőr rendezők Youtube-ra feltett kisfilmjei nyitnak utat nagyobb produkciókhoz. Azt is érdemes lehet megemlíteni, hogy James Wan volt az, aki felkarolta a fiatal svéd rendező ötletét és adott neki pénzt a kisfilm nagyfilmesítésére. S legvégül, ami igazából a legjobb kedvcsináló lehet: emberek, ez az ötlet a villanykapcsolóval egyszerűen zseniális!!!

Ahogy az Amikor kialszik a fény indul, az szerintem hiba nélküli (eleve az is bejött, ahogy magyarították a főcímet): nem sokat tökölnek, rögtön belecsapnak a lecsóba. Eleve már a próbababa raktár is egy remek helyszín – mindig is az – de aztán az első tíz percben túl is vagyunk a démon véres bemutatkozásán… ami valami fenomenális. Annak ellenére, hogy a trailer ellőtte már ezeket a képsorokat, sokadik nézésre is egészen kiválóan működik a lekapcsolt villany/ felkapcsolt villany kontrasztja: a félhomályban feltűnő, majd fényre láthatatlanná váló alak zsigeri félelmet hordoz. Nem tudjuk ki ő, nem tudjuk, mit akar – csupán horror tapasztalatainkra alapozva sejthetjük, hogy bizony valami köze kell lennie az áldozathoz, illetve annak családjához. Mert szellemek nem támadnak ok nélkül senkire, szellemek kötőnek valakihez, vagy valamihez – copyright by Odaát. Ja, hogy ez nem szellem?? Ekkor még nem tudjuk…

A parádés felütés után aztán kicsit leül a film. Nem mondom, hogy rosszabb lesz, de talán kicsit kelleténél nagyobb volt a kitérő a családi viszonyokba: én legalábbis azt éreztem, hogy a horror szekvencia kicsit háttérbe szorul. Rebecca (Teresa Pamer) és Bret (Alexander DiPersia) párosa amúgy nekem kifejezetten bejött, de hát alapból bírom az ilyen lazább életfelfogású egyéneket, ugyebár – a Ghost plakát a falon külön ínyencség volt. A baj az, hogy hozzájuk (ekkor még) nem társul a horror vonal, viszont talán indokolatlan volt a szerelmesek életébe ennyi ideig bekukucskálni egy másfél órás filmben. Szép dolog a karakterépítés, ha van rá idő… ez pedig azt eredményezte, hogy a kifejezetten hangulatos kezdés után nagyobban szusszanunk a keleténél.

A felütés direkt folytatása átkerül egy házba, ahol egy Sophie nevű anyuka (Maria Bello) frissen özvegyülve egyedül neveli kisfiát, Martint (jó neve van: Gabriel Bateman     ). Első pillanatra a gyász viseli meg annyira a nőt, de aztán szép lassan kiderül, hogy annál sokkal súlyosabb a dolog: kivételesen ebben a filmben nem a gyereknek van képzelt barátja, hanem anyunak. Legalábbis az elején képzeltnek tűnik, Martin viszont határozottan lát és hall dolgokat a házban – és ebből jön majd össze a végjátékra a kompánia: a korábban említett párocska és anyu a kisfiúval. Ebben a szakaszban, még a nagy végjáték előtt van néhány kifejezetten jó és hangulatos jelenete, de az elejéhez és a végéhez képest ezek csak apró pukkanások. Egy becsapódó ajtó, egy kis kaparászás, egy árnyék – mind-mind inkább csak „szinten tartásként” működött nálam, nem valódi horror feelingként. Leszámítva természetesen Rebecca otthonában az éjszakát, az qrva jó volt, az pont olyan volt, mint a nyitány. Egyébként azt hiszem itt is megemlíthetem, ami végig a fejemben motoszkált nézés közben: bizony, a 16-os korhatár besorolás elég sok mindent meghatároz a mozi rémisztő faktoráról. Nem mondom, hogy nem működnek a jump scare elemek (eleve, a villanykapcsolás hozza magával ezeket), de néha nem éreztem eléggé erőteljesnek őket…   , ilyet Sully is tud…

A kissé talán lagymatagnak tűnő középső etap közben viszont arra is jó, hogy az EON szörny kilétét megtudjuk, ahogy egyébként egy ilyen típusú filmnél ez kötelező elem. Sablonos, persze hogy az, tulajdonképp csak kinyitották a Szellemek Eredetkönyvét és elővettek belőle egy újabb fekete hosszú hajú lányt az elmegyógyintézetből – nálam mégiscsak rendben volt ez a magyarázat is. Olyan túl sok variálási lehetőség úgy sincs, világmegváltó újítást úgysem ettől a filmtől vár az ember – ez meg olyan volt, hogy na jó, akkor ma megint lekváros kenyeret eszünk… mindenesetre én még hangulatosnak is találtam a flashbackeket. S még valami, amit Niwrok kolléga is megemlített, és több helyen is olvastam – nevezetesen azt, hogy ez a mozi hivatott lenne bármily mértékben felhívni a figyelmet arra, ha egy családtag megőrül, tessék mellé állni… hát, én nem tudom. A más írásokban annyit emlegetett depresszió, a kiközösítés, az anya elhagyása, cserbenhagyása – illetve ezen dolgok negatívságára tett figyelemfelhívási kísérlet megállna a lábán, ha Sophia valóban csak képzelődne. De Rebecca is és Martin is AZUTÁN menekült el mellőle, hogy fizikailag is megtapasztalták anyu képzeletét a sötétből – nem tudom, gyerekként mit csinálnék, ha anyám a sötéthez beszél, de aztán a sötétből ki is válik egy árny és elkezd kergetni… háát, lehet én is tiplizek.

A film utolsó harmada természetesen nem más, mint a nagy szembenézés a démonnal. Sam és Dean amúgy erre egészen biztosan tudna valami pontos definíciót, mert az Odaát Kislény Katalógus szerint ez tuti nem démon – igaz, nem is egészen szellem -, de fogadjuk el, hogy ez egy másik világ és akkor legyen egy démon. Szóval, ahogy mindenki összegyűlik a szülői házban és ahogy a morci fekete nő begorombul, az qrva jó lett. Nagyon jó volt az elemlámpás bóklászás, aztán az UV lámpás is, aztán a kettő keveréke. Jó volt, hogy nagyjából senki nem csinált hülyeséget, a rendőrös pár perc kifejezetten ütős lett: de amúgy is, ebben a szakaszban nemcsak a jump scare elemek hozták a kötelezőt, hanem fokozódik az izgalmi faktor is (mármint olyan 16 éves korig fokozódik). Az alkotók tényleg jól játszottak a megvilágítással, a durr a végén pedig megmondom őszintén, engem meglepett. Talán pont azért, mert nem néztem volna ki a nőből, hogy képes megtenni, hogy egyáltalán lesz olyan tiszta pillanata, hogy meg bírja tenni. Úgyhogy… nekem kimondottan bejött. Mint ahogy amúgy az egész mozi: ritka mozis horrorjaim egyike, pár százalék pluszt tuti adott hozzá a nagyvászon és a terem.

Talán nem véletlen, hogy a démon feltűnése, kötődése, a háttér motivációk miatt elsősorban a The Babadook jutott közben eszembe – csak ott ugye nem anyu a kapocs. A papírmaskara, etetni való szörny és az EON-Bébi filmje közül - legyen bármily szentségtörés - nekem utóbbi sokkal jobban tetszett. Azt is mindig leírja az ember, hogy persze, nem lesz ez az év horrorja (aztán a végén valamelyik csak az lesz), de most konkrétan tudok rá példát is: szerintem  az A fiú pl. jobb volt. Viszont, amikor már nem kell azon rágódnom egy sötétben feltűnő démonnál, hogy "Bazzeg kapcsoljátok fel a villanyt!!!", mert felkapcsolják (illetve próbálják), akkor már jó. Márpedig mot nem tűnődtem ezen…. ha tűnődni akarnék, akkor a Niwrok által említetteken tényleg lehetne („az eltűnt apa, akit nem keres senki; az aktás szoba; az egész nyomozás a háttérről, stb.)… de nem igazán akarok. Ezek speciel nekem nem jutottak eszembe a moziban, én csak az UV lámpás mászkálás közben a falra írt szövegekre csodálkoztam rá (mármint azt most miért is oda, úgy, és ki??), mint zavaros dolog. A többi… simán rendben volt másfél órára.

Ennél sokkal rosszabb horrorokba szoktam belefutni.





75%



.

R2-D2 írta:

Amikor kialszik a fény

Itt van rögtön David F. Sandberg rendező 2:42 perces rövidfilmje, az eredeti Lights Out, aminek kvázi a kibővített változata ez a mozifilm: legutóbb a Az útvesztő kapcsán találkoztam ilyennel, hogy amatőr rendezők Youtube-ra feltett kisfilmjei nyitnak utat nagyobb produkciókhoz.

Eleve már a próbababa raktár is egy remek helyszín – mindig is az – de aztán az első tíz percben túl is vagyunk a démon véres bemutatkozásán… ami valami fenomenális. Annak ellenére, hogy a trailer ellőtte már ezeket a képsorokat, sokadik nézésre is egészen kiválóan működik a lekapcsolt villany/ felkapcsolt villany kontrasztja: a félhomályban feltűnő, majd fényre láthatatlanná váló alak zsigeri félelmet hordoz.
A parádés felütés után aztán kicsit leül a film. Nem mondom, hogy rosszabb lesz, de talán kicsit kelleténél nagyobb volt a kitérő a családi viszonyokba: én legalábbis azt éreztem, hogy a horror szekvencia kicsit háttérbe szorul. Talán indokolatlan volt a szerelmesek életébe ennyi ideig bekukucskálni egy másfél órás filmben. Szép dolog a karakterépítés, ha van rá idő… ez pedig azt eredményezte, hogy a kifejezetten hangulatos kezdés után nagyobban szusszanunk a keleténél.
S még valami, amit Niwrok kolléga is megemlített, és több helyen is olvastam – nevezetesen azt, hogy ez a mozi hivatott lenne bármily mértékben felhívni a figyelmet arra, ha egy családtag megőrül, tessék mellé állni… hát, én nem tudom. A más írásokban annyit emlegetett depresszió, a kiközösítés, az anya elhagyása, cserbenhagyása – illetve ezen dolgok negatívságára tett figyelemfelhívási kísérlet megállna a lábán, ha Sophia valóban csak képzelődne. De Rebecca is és Martin is AZUTÁN menekült el mellőle, hogy fizikailag is megtapasztalták anyu képzeletét a sötétből.
Szóval, ahogy mindenki összegyűlik a szülői házban és ahogy a morci fekete nő begorombul, az qrva jó lett. Nagyon jó volt az elemlámpás bóklászás, aztán az UV lámpás is, aztán a kettő keveréke. Jó volt, hogy nagyjából senki nem csinált hülyeséget, a rendőrös pár perc kifejezetten ütős lett: de amúgy is, ebben a szakaszban nemcsak a jump scare elemek hozták a kötelezőt, hanem fokozódik az izgalmi faktor is. Az alkotók tényleg jól játszottak a megvilágítással.
Ennél sokkal rosszabb horrorokba szoktam belefutni.

75%

Nem ritka, hogy kisfilmek bővülnek egész estéssé, horroroknál például a Mama volt az, amiről olvastam mostanában.

"Tessék mellé állni..."   ?! Én nem írtam ilyet   . Bár Sophia oldalának is vannak érdekes vonatkozásai, a családtagokat emeltem ki. Annak a kettősségét, hogy szereted azt, kötődsz ahhoz, aki megőrül, ezért nem akarsz neki rosszat (mondjuk hogy bedugják a gyogyóba, ahol jobb esetben is nyáladzó növénnyé szedálják), de közben képtelen vagy együtt élni a bolondériájával, és látod, hogy már az öcsédre is kezd átragadni a dolog. Konkrétan akkor ütött szöget a fejembe a dolog, amikor Becca próbálta Martint "kimenekíteni" otthonról, és hogy hányszor és hogyan ütközött falakba, akár a gyermek"védelmi"sek, akár az anyja oldaláról, utóbbi érzelmi zsarolása például remekül működött.

Az itt valóban nem játszik, hogy "Miért nem kapcsoljátok már fel a villanyt?!", de az többször eszembe jutott, hogy azokat a tetves függönyöket miért nem lehet elhúzni     ?! Még amikor az aktákat olvassák, akkor is inkább a villanyt kapcsolják fel... Aztán a raktár mondjuk nekem annyira nem jött be; mármint a próbababás részt meg a hangulatát bírtam, de engem zavart, hogy túlságosan a riogatásra épült fel így, főleg ilyen világítással, nem azért, hogy tényleg raktárként is használják. A "kapcsolgatásból", felvillanásokból meg a legjobban...

Spoiler:

Erre szoktam amúgy mondani, hogy nem baj, ha egy horror a megszokott elemekből épül fel, de mindig kell valami kis újítás. Ez itt megvolt, én is elégedett voltam vele, azért is ajánlottam. Aztán meg ne aggódj, a felsorolt három film sorrendje nálam is ez lenne... csak persze nekem ott a Démonok között 2. is   .
.

Niwrok írta:

Amikor kialszik a fény

"Tessék mellé állni..."   ?! Én nem írtam ilyet   . Bár Sophia oldalának is vannak érdekes vonatkozásai, a családtagokat emeltem ki. Annak a kettősségét, hogy szereted azt, kötődsz ahhoz, aki megőrül, ezért nem akarsz neki rosszat (mondjuk hogy bedugják a gyogyóba, ahol jobb esetben is nyáladzó növénnyé szedálják), de közben képtelen vagy együtt élni a bolondériájával, és látod, hogy már az öcsédre is kezd átragadni a dolog. Konkrétan akkor ütött szöget a fejembe a dolog, amikor Becca próbálta Martint "kimenekíteni" otthonról, és hogy hányszor és hogyan ütközött falakba, akár a gyermek"védelmi"sek, akár az anyja oldaláról, utóbbi érzelmi zsarolása például remekül működött.

Akkor ezt picit benéztem, bocsi.    Szavaidból a vagy feldolgozni nekem azt is jelentette, hogy elhagyni... de még mindig áll az a dolog, hogy szerintem más egy olyan bolond mellett élni, akiről tudjuk, hogy csak bolond, s megint más egy olyan mellett, akinek a "bolondsága" képes testet ölteni. Akkor, szerintem tényleg tipli.

De a maga módján mindekettőnknek igaza van: talán nem beszélünk el egymás mellett...  

Niwrok írta:

Aztán a raktár mondjuk nekem annyira nem jött be; mármint a próbababás részt meg a hangulatát bírtam, de engem zavart, hogy túlságosan a riogatásra épült fel így, főleg ilyen világítással, nem azért, hogy tényleg raktárként is használják.

 Tényleg, ilyen világítással raktár... de lehet, ez már az esti műszak tartalékvilágítása volt, amit 4 óra után használtak. Nekem viszont a riogatás - különösen a film elején!!! - bejött.

Spoiler:

Ajaja, én is pont ettől féltem... szellem, aki üzenetet ír...  

Niwrok írta:

Aztán meg ne aggódj, a felsorolt három film sorrendje nálam is ez lenne... csak persze nekem ott a Démonok között 2. is  

Ennek örülök.    

Nem hagyom ki a Démonok között 2-őt sem, de meg kell várnom, míg elérhető lesz.

R2-D2 írta:

Amikor kialszik a fény

Közben olvastam, hogy már készül is a folytatás .
.

Niwrok írta:

R2-D2 írta:

Amikor kialszik a fény

Közben olvastam, hogy már készül is a folytatás   .
.

ja azt én is olvastam, végül is nem baj, csak nem látom értelmét. ENNEK a történetnek szerintem itt vége: itt, miután egyértelművé tették, a szellem kihez kötődik, vége.

Igaz, Sam és Dean azt súgja a háttérből, hogy el kéne égetni Diana csontjait...

.





Jason Bourne




Az a helyzet – de ez talán nem újdonság –, hogy Jack Bauer mellett egyértelműen Jason Bourne a kedvenc akcióhősöm. Valahogy az első vele való találkozás óta bírom ezt a karaktert, az amnéziája okozta kétségek és tudatlanság feszültségkeltő szerepe mellett lenyűgözött mindazon profizmus, amivel a környezetét képes volt védekezésre és támadásra használni. Persze, míg mindez ösztönös volt, míg magunk sem tudtuk, ki ez a fickó, addig fokozottabb volt az ámulat, miután aztán képbe kerültünk, hogy ki ő és mire képes… nos, onnantól a néző inkább csak kéjes örömmel várta már mikor húzza ki valaki nála a gyufát. Azt gondolom, mindenki tudja, hogy Matt Damon (9!!!) éve szépen zsebre tette ezt a gyufásdobozt, és nélküle készült el a franchise negyedik epizódja – ami olyan lett, amilyen – viszont szokták mondani, van az a pénz, amiért érdemes folytatni egy történetet. Jött hát ő és a korábbi sikerrendező, Paul Greengrass és úgy gondolták, van még mit mesélni arról a bizonyos amnéziáról…

Nem mondom, hogy felesleges volt, mert ha egy jelenetsort (a las vegasi autós üldözést) kivághatnék a filmből, én körülbelül az első három mellé tudnám tenni. Magam részéről addig legalábbis egészen remekül szórakoztam rajta, számomra mindent megadott, amit egy Bourne filmtől elvártam: feszültséget, hangulatot, bunyót, konspirációt, mindent. Még az sem akadt fenn a torkomon, ami üggyel Jason újra az „élők” sorába lép – nem egy világverő forgatókönyv és ötlet, de egy sorozat ötödik epizódjának tökéletesen megfelel. A dolog ott borul nálam, hogy sajnos az új Bourne mozi próbál megfelelni a mai, teljesen abnormális, fizikát hírből sem ismerő akciójelenetekkel operáló filmeknek – e tekintetben sajnos szépen továbbviszi a Hagyaték hagyatékát. Eddig a filmig nagyjából hitelesek maradtak az eredeti Bourne filmek, eddig az egyre fokozott intenzitású autós üldözésekre nagyjából lehetett úgy tekinteni, mint egy jól megkoreografált, de megcsinálható akciójelenetekre… de most… Nos, ha csak azt a bizonyos pár percet látom, nem tudom eldönteni, nem-e véletlenül a Halálos iramban 12-re ültem be. És ez gáz. Nekem, legalábbis irtó gáz…

Jason Bourne él. Nem virul, mert épp ketrecharc szerű viadalokban vezeti le feles energiáit és frusztráltságát, de él. Érdekes egyébként, mennyire is próbálta a forgatókönyvíró aktualizálni a történetet a jelen kor eseményeihez (ld. még Athén tüntetés, Snowden, stb…), viszont egyúttal az is jól látszik, hogy az egy éve írt/forgatott film háttere is mennyire a múlt már – ebben a díszletben bunyózik Jason valahol a görög határ mentén. Egy olyan helyen, ahol senki nem tudja, ki is ő, ahol a saját démonain kívül senki nem kísérti a múltból. A mozi egyébként qrva jól indul, az álomképek tök jó flashbackek és egyben tökéletesen kielégítik az „Ez történt eddig” kvázi összefoglalás feltételeit is. Nos, ebbe a szomorú, zavaros nihillbe rondít bele Nicky Person, a lány, aki már többször segített Jasonnak és aki a jelek szerint a snowdeni útra lépett: kicsit a kilépett Chloé szerűen hackeli a CIA szervereit, ahol sok-sok fontos dolgot lop el a szervezettől. Ez az ötlet egyébként kiköpött Homeland, ott is ez volt legutóbb – mindenesetre Nicky olyat talál, amit meg kell osztania Jasonnel. Az, hogy hogy a francba találta meg, az örök rejtély marad, mindenestre nemsokára egy óriási tömegjelenet és menekülés közepében találják magukat. Egyébként, ha már itt tartunk … azzal nem tudok, és nem is akarok vitatkozni, hogy a film kulcsjeleneteit, azokhoz nagyon hasonló módon már láttuk korábban, itt, az athéni jelenetsor a tömegben bujkálással olyan, mint anno az Alexander téri berlini volt, sőt lesz majd egy londoni jelenet, ami hasonló, mint anno a Waterloo pályaudvaros – de mindez egyáltalán nem baj. Mára már ezzel a szériával is úgy vagyok, mint pl. pont a 24-el: én pontosan ezeket vártam tőle. Ezeket szeretem, ezt, így, ilyen mixben szeretem, nekem senki ne változtasson az összetevőkön semmit.

Az első pörgősebb szakasz lezárása után sikerült mérgesnek lennem (nem árulom, el, ki, mi miatt), Jason Bourne viszont megint a nyakába veszi a világot, hogy a harmadik rész apró nyomaihoz hasonlóan újra kiderítsen valamit a múltjáról. Most, miután már tudja, ki is volt ő, hirtelen az lett a kérdés, miért lett ő Bourne: egészen pontosan, mi volt az az ok, ami miatt önként képes volt beállni gyilkológépnek. Nos, szerintem ez kifejezetten jó össze van rakva: sok mindenért érheti vád az új Bourne filmet, de szerintem azért, hogy az amnéziás ügynök múltjának egy újabb darabja felszínre kerül, azért semmiképp nem. Motivációt, érzelmi töltetet tekintve kimondottan érthető, mi miért volt, sőt, egész jól megágyaz majd az új ügynök vs. Bourne küzdelemnek is. S ha már új ügynök – nos, ahogy megszokhattuk, a gonosz, rossz CIA oldalán új ellenségek tűnnek fel. Mindig ez van (kifogyhatatlan a készlet    ), a kérdés mindig az, hogy kellő súllyal szerepelnek a mérleg másik serpenyőjében… különösen úgy, hogy most már tudjuk, kicsoda Bourne és mit is csinál azzal, aki az útjában áll. A válasz röviden az, hogy igen, kellő súllyal. Az új igazgató, Robert Dewey (Tommy Lee Jones) megint csak egy igazi paraszt, nagyszerűen viszi tovább a Noah Vosen/Ward Abbott örökséget, remekül keveredik benne a saját ambíció, a beteges nemzetbiztonsági érdek és a Cég mindenek felett hármassága. Nem mondom, hogy a legveszélyesebb ellenfél Bourne számára, viszont talán az eddigi legveszélyesebb a környezete számára. A legrosszabb CIA képünket erősíti fel maximálisra – amiben bárkit bármikor eltesznek láb alul, ha épp a nemzeti érdek úgy kívánja.

Márpedig a nemzeti érdek most azt kívánja, hogy ne csak Bourne legyen a célkeresztben, hanem egy szoftveróriás is: a Riz Ahmed által játszott Kalloron keresztül az új Bourne mozi ismét csak két kézzel kapaszkodik korunk egyik fontos kérdéskörébe. Ha nem olvasom valahol, hogy Kallor gyakorlatilag Zuckenberg alteregója, nekem eszembe sem jut (látszik, Angry Birdsön kívül semmire nem használom a FB-ot) – az viszont simán lejött, mennyire is központi kérdés manapság a megfigyelés korlátainak kitolása: a Jason Bourne fura módon pedig elkezd egyensúlyozni egy aktuálpolitikai thriller és a legkonzervatívabb Bourne film között. Hol előbbi, hol utóbbi kerül előtérbe, hogy aztán Las Vegasban fusson egybe minden: ott már Jason nem csak a múltját kergeti, hanem – a történetet talán egy új szintre emelve – Jack Bauer módra embereket, számára idegen embereket (is) ment meg. Persze, új film, új ellene küldött ügynök is (szegények…    ): az új profi bérgyilkos, Asset (Vincent Cassel) igazi kihívás lett szeretett amnéziásunknak. Nekem kifejezetten tetszett a „párharc”, Casselt alapból bírom, nagyon jó lett a személyes motívum mindkettejüknél (ez a lebuktatás utáni lelepleződés sem új keletű),  még a közvetlen kontaktos bunyójuk is bejött (na jó, szódával), viszont a SWAT autós ámokfutást nem fogom megbocsájtani soha ennek a filmnek. Bazzeg, még a lámpa sem törött ki!!! Hát mi a faszból volt az a kocsi???

Amit még mindenképp meg kell, említsek – hisz ha továbbviszik a történetet, vélhetően kezdenek a nővel valamit – az egy bizonyos Heather Lee (Alicia "Ex Machina" Vikander) nevű számítógépes elemző a CIA-nál. Ez az egész szoftveres, hackeres vonal jól áll a Jason Bournenak, frissé, ropogóssá, aktuálissá teszi – egyúttal gonosz módon azt is érzékelteti, hogy lassan, nagyon lassan talán Jason fölött is el fog járni az idő. Szóval jó az új csaj (mindenhogy jó    ), helye van ebben a háttérben, s én nem osztom azt az általános vélekedést sem, hogy hiteltelen, megalapozatlan a CIA-nál mutatott viselkedése… sőt. Ha a záró jelenetet nézem, akkor tűnik igazán veszélyesnek a ribanc, látva Bourne aktáit, fixen tudta, hogy kihasználhatja – gyakorlatilag intézett magának testőrt – és fixen tudta, hogy jól keveri a lapokat pozícióba is kerülhet. A kérdés most már csak az, hogy Bourne is rájött-e erre, vagy Heather mard-e Pamela Landy kategória. Majd meglátjuk…

...ugyanis én simán várom a folytatást. Talán jól teljesít a kasszáknál annyira, hogy belevágnak még egy fejezetbe, talán lesz annyi eszük, hogy összefésüljék a Hagyatékkal is. Azért egy Aaron Cross/Bourne összjátékot megnéznék szívesen – bármennyire is próbálták ignorálni a negyedik filmet. Hülyén jön ki, de pont annak legnagyobb baromságát, az eltúlzott akciót emelték át egyedül… egyébként is: lehet, csak én éreztem így, de nekem most kicsit kevesebbnek tűnt Bourne improvizálása. Soha nem felejtem a svájci követség képsorait, de a második/harmadik film bunyóit sem, amikor minden kezébe eső dolgot harcba fogott … nos, itt ezekből mintha kicsit kevesebb lenne. Helyét átvette egy idióta autós üldözés … ehh… Annyi mindenben másolja önmagát, annyi mindenben próbál igazi Bourne film lenni (nem írtam külön a zenéről, de TERMÉSZETESEN minden zseniális Bourne dallam felcsendül), pont a legfontosabban, a hihetőségben teljesít alul. Nagyon alul… épp ezért csak:




80%




.

.





Öngyilkos osztag




Mikor beültem a moziba, az jutott eszembe, hogy lehet, hiba volt a pár nappal korábban, csúszdán összeszedett bordarepedésemmel pont egy ilyen – várhatóan – vicces filmre beülni, de aztán arra gondoltam, mindegy, csak kibírom valahogy. Ha tudtam volna, hogy a mozi mennyire is vicctelen lett, pontosabban mennyire is ellőtte minden puskaporát az előzetesében, messze nem aggódok annyit… de hát... de hát csak nem volt más kiindulási alapom az egészhez, mint a trailerek hangulata és tartalma.

Miután totál hülye vagyok a képregény univerzumok mélyebb összefüggéseihez, azon belül pedig kifejezetten ignorálom a DC világát, talán nem meglepő, hogy engem csak és kizárólag az előzetesekkel tudtak rávenni arra, hogy ezt a filmet moziban tekintsem meg. Sőt, hogy egyáltalán meg is tekintsem – ha már az idióta Supermant is minden formájában sikeresen elkerültem -, mert bizony a hócipőm kezd tele lenni a futószalagon készített szuperhősös filmekkel… mégis, az Öngyilkos osztag promójában volt valami, ami megfogott. A zene, persze a zene mindenekelőtt, de qrva kíváncsi voltam erre a bolond szőke spinére, meg hát arra is gondoltam, hogy csak nem lőttek el minden vicces jelenetet a bemutatóban, csak nem voltak olyan ostobák, hogy minden arra tettek fel, hogy egy ütős marketingkampánnyal a nyitóhétvége bevételeit próbálják maximalizálni. Hát de. Pontosan ezt tették. Az Öngyilkos osztag minden lényeges eleme, minden esszenciája benn van a bemutatójában, sőt, abban bizonyos szempontból több is van, mint magában a filmben.

Röviden: csináltak egy elismerésre méltóan zseniális marketingkampányt, érezve, kvázi leplezve, hogy maga a mozi nem lesz túl erős, és nem igazán lehet számítani a pozitív kritikák és a szájhagyomány felhajtóerejére. Mintha tudták volna, hogy gyakorlatilag szétszedik majd a filmet – apró kérdés, akkor mi a faszért kellett így megcsinálni???    – mintha érezték volna, hogy bizony bukta lesz. Igazuk lett, a húzás bejött, viszont azt kell mondjam, hogy messzemenően túlzónak tartok minden negatív hype-ot, ami ezt a mozit körbelengi. Ez semmivel nem rosszabb, mint egy átlagos buta képregényfilm, ennél sokkal, de sokkal rosszabb filmek kaptak fele ennyi savazást: én a magam részéről néha kifejezetten jól szórakoztam rajta – már mikor képes voltam a film részleteiben elmerülni, s nem az összképpel foglakozni. Ugyanis már a mozitermet elhagyva az jutott eszembe, hogy láttam valamit, ami elemeiben jó volt (helyenként nagyon jó), de nagy egészként mégsem működött… hogy aztán ez a sok kivágott jelenet, vagy alapban a papírvékony sztori hibája-e, azt úgyis eldöntik a nálam okosabb és témához hozzáértőbb kritikusok.

Én a film első fél órájában határozottan jól éreztem magam. Most tekintsünk el attól – tudom, nehéz, mert ez a mozi alapkoncepciója – hogy mekkora idiotizmus egy valag tömeggyilkost és bűnözőt zsarolással vagy fenyegetéssel arra bírni, hogy hangoztatottan különcként álljanak össze csapattá, és nézzük kicsit másképp a filmet. A felütésben egy Amanda Waller nevű (Viola Davis), nem tudom milyen rangban lévő néger vénkisasszony épp elmeséli, hogy gyűjtötték be a képzelt világ legbetegebb, legveszélyesebb bűnözőit, így a néző zseniális zenék ritmusára merülhet el a filmben: minden fontosabb figura megkapja a maga karaktermélyítőnek szánt bemutatkozását…. és ez nekem tetszett. Nagyon tetszett, ezekben a percekben még a trailert láttam visszaköszönni a vásznon, rengeteg jó és humoros jelenet, ekkor még a kohézió sem hiányzott a képsorok közül. Az egész tényleg olyan volt, mint mikor fellapozol egy aktát és mindenkiről elolvasol mindent – de közben 80-as évekbeli zenét hallgatsz!  A legjobban természetesen a dilis csaj, Harley Quinn (a mostanában népszerű Margot Robbie) tetszett, de sokakkal ellentétben nem a céllövő faszi, bizonyos Deadshot (Will Smith) volt a másik kedvencem, hanem az X-men Pyrojának rokona, Diablo (Jay Hernandez) … aki aztán majd a fináléban sikeresen hazavágta magát nálam, de ez nem ide tartozik. Az egész felütésnek, ennek a bevezetésnek iszonyat jó hangulata volt, alig várta már az ember, hogy induljanak akcióba ők, így, együtt.

Az első bukkanó itt is van: ezek után még relatív hosszú ideig nem történik semmi, kénytelenek vagyunk egy kifejezetten unszimpatikus kommandós (Joel Kinnaman – nem tehetek róla, nem szeretem a srácot) arcába mászni, valamint megismerni ugyebár azt a gigászi fenyegetést, ami miatt össze kell rántani a bűnöző kompániát. Nos, egyikben sincs köszönet, a kommandóst, aki elvileg ugye a jó oldalon áll, inkább utálni lehet, a fenyegetés meg… hát, nem tudom. Talán a metro miatt, de néha inkább Hellboyban éreztem magam, vagy – ami még rosszabb – az Egyiptom isteneiben. Még képregényfilmhez képest is kész röhej volt a Fivér, no meg az egész nagy gonoszság, amit a többezer éves valami véghez akart vinni. Két nap alatt nem jöttem rá, mit is akart végül is a levegőben körbe-körbe röpkdő autókból összerakni, de képzeljétek el mondjuk a Ghostbusters 2 fináléját az X-men: Apokalipszis végjátékával keverve. Kb. ennyire volt komolyan vehető: a film antagonistája, motivációja egy vicc, mint ahogy egyébként a serege is az…    jézusom, itt tényleg elgondolkodtam rajta, hogy mit szedhetett az író/rendező páros, hogy ezt kitalálták. Szerintem ez még ebben a műfajban is irtó gáz, de hát mint mondtam, nem vagyok nagy fanatikus.

Szerencsére az Öngyilkos osztag a rettentő banális és irtó buta története mellett az első perctől kezdve nyújtott számomra valamit, ami mindig továbblendített a holtponton – mégpedig a karaktereket, azok egymáshoz és az adott helyzethez való viszonyát. Jó, az baromság – ahogy említettem is – hogy ezek, így, együtt dolgozzanak, az is az, hogy soha meg nem próbálják „felszabadítani magukat” (a néger picsától kb. két másodperc lett volna elvenni azt az okostelefont az appal    ), néhányuk csak azért jön, hogy meghalhasson – de akkor is. A már zakkant Harley Quinn szinte minden mozzanata élményszámba megy – eredettörténetben viszont talán pont ő a legidiótább – egyszerűen nem lehet betelni ezzel a fehérhajú bolonddal. Hozzá kell kapcsolnom ugyebár a mozi másik ászát - akiből aztán lófasz se lett, nem ász -: Jokert, Jared Leto megformálásában. Kérem, az, hogy keveset szerepel, az engem nem zavart, sokkal inkább az a természetellenes figura, amit csináltak belőle. Az eggyel ezelőtti Joker sokkal hitelesebben volt őrült, mint ez a terminátor-fogazatú zöldhajú tetkós figura. Ehhh…    Viszont a Boszorkány, az első formájában nagyon bejött, az a fekete köd, ami körüllengte, az egész megjelenítése kiváló lett. Nekem ez a kompánia majdnem annyira működött, mint az A galaxis őrzői csapata (az sem volt kisebb baromság), ha pedig a bemutatóban ellőtt vicces jeleneteken kívül több, még több értékelhető humor is szorult volna a filmbe, határozottan tetszene is a végeredmény.

Írhatnék itt még a nagy, gigászi csatáról,amiben a rosszak legyőzik a még rosszabbakat (ütöm a fejemet, de nem megy ki belőle az A piszkos 12), amiben természetesen van dráma, veszteség, áldozat, barátság, fordulat, minden, amiben még az Ördög is előjön (anyám    ), de felesleges. Aki látott már ilyen stílusú filmet, úgyis tudja, mit fog kapni: jó nagy adag zúzdát, sok-sok elpusztult ellenséggel, nagyjából sértetlen főhősökkel, meg a szokásos verthelyzetből talpra állással. Ha ezekkel foglalkoznék, való igaz, nálam sem érne el túl sok pontot a film. Sőt, biztos akkor sem, ha bármi módon tudnám/akarnám kapcsolni bármilyen mozis univerzumhoz. Viszont miután előbbivel nem kívánok, utóbbival ismeretek hiányában nem tudok foglalkozni, kénytelen vagyok David Ayer – akit amúgy bírok – rendező moziját a maga saját valójában mérlegre tenni. Márpedig, ha ezt egy sima szórakoztatóipari termékként nézem, azt kell mondjam, semmi baj nincs vele. Nem értem, és nem írom alá, miért is lenne ez annyival rosszabb, mint annyi másik végtelenül ostoba hollywoodi szar, ami évente kijön a gyárból – és most kimondottan képregényfilmekre gondolok – ennek a filmnek legalább vannak értékelhető karakterei. Akik viccesek, szerethetők, különcök annyira, hogy tudunk értük szorítani. A mozinak számomra kegyetlen jó zenéje van (fura volt mondjuk az A galaxis őrzői betétjét hallani), a Rolling Stonestől kedve az AC/DC-n át rengeteg remek dal csendül fel benne… a CD vásárlása például tuti.

Azt viszont nem vitatom, hogy ha valaki elemezi ezt, dialógusokat, történetet vizsgál, motivációkat elemez – nos, annak tényleg pocsék lesz. De ebből a szempontból kivétel nélkül minden DC és Marvel film az. Az Öngyilkos osztag viszont nálam egy sima „Feel good” mozi, semmi több, ami lehet, hogy több akart lenni, mint sikerült, és az is lehet, hogy azoknak, akik azt hitték, hogy több lesz, csalódást okozott – de nekem, aki nagyjából erre számított (a trailer alapján még ilyenebbre), annak nem fájt.




70%



.