R2-D2 írásai 2.0

.



Stereo




Pár hete Niwrok kolléga linkelt be egy előzetest egy német filmről, amiről még csak nem is hallottam és ígéretesnek tűnt – már akkor megígértem, hogy meglesem és írok róla, de magam sem számítottam rá, hogy ez ilyen hamar bekövetkezik. A mostani (tervezett) sorozat-maratonok között ugyanis néha szakítok időt némi filmre is, tegnap meg kimondottan volt kedvem németül mozizni – sajnos ugyanis a film a nettékában is eredeti nyelven érhető még csak el. Egyúttal ünnepélyesen ígérem, a német feliratot mondjuk szeptember végéig lefordítom hozzá magyarra, hogy akit érdekel meg tudja nézni … no nem mintha e nélkül a film nélkül megállna a Föld forgása, de mindenképp érdekes látni, hogy egy sokszor látott és feldolgozott témát a németek milyen formában álmodtak vászonra.

Erik (Jürgen Vogel, az A hullám tanára) egy vidéki kisvárosban motorszerelő. Legnagyobb gondja az, hogy rendszeresen megbüntetik gyorshajtásért, miközben a szomszéd településre igyekszik barátnőjéhez, Juliához és annak kislányához. Láthatóan boldogok, viszont miután a férfi nem a kislány vér szerinti apja, az is nyilvánvalónak tűnik, hogy ez egy új kapcsolat, ami esetleg mindkét részről egy újrakezdés eredménye. Igazából minden tök normális, hétköznapi mederben zajlik (külön dicséret a realista életképért), mígnem az egyik nap Eriket egy elhaladó lakókocsiból kiszúrja Gaspar, a rég nem látott és elfeledni próbált „barát”. Ekkor kezd derengeni a nézőben, hogy Erik talán nem egészen az, akit megismertünk, hogy a férfi múltjában valami sötét titok lakozik. Aztán nagyon hamar bizonyosságot is nyerünk ez irányú gyanúnkban, ugyanis Erik mellett feltűnik egy kapucnis alak (Moritz Bleibtreau), aki Henry néven kvázi kísérti Eriket. Ezzel nem árulok el nagy titkot, hisz már a cím is sokat sejtető – meg hát némi iránymutatás nem árt: a Stereo egy skizofrén thriller, ahol Henry valaki Erik korábbi múltjából, amire Erik viszont nem tud (nem akar) emlékezni. A kérdés csak az, hogy ki ő és mit akar Eriktől.

No, a történet erről szól: Erik egy sokk után új életet kezdett, a régit hátrahagyva, azt mélyen eltemetve magában próbál boldogulni, ámde a lakókocsival együtt megtalálta a múltja is. Henry pedig egyértelműen ennek egy állomása, elsőre talán egy lelkiismeretnek tűnik, de ahogy haladunk előre az események láncolatában, már ebben sem lehetünk biztosak. Henry ugyanis egyszerre próbálja óvni Eriket a régi „barátok” fenyegető követelésitől és egyszerre próbálja megakadályozni, hogy Erik, mondjuk a pszichiáternél, megtalálhassa rég eltemetett emlékeit. A Stereo egyik igazi erénye pont ebben rejlik, hogy nagyon sokáig nem is tudni, tulajdonképp a kapucnis srácnak mi a szerepe. Sőt, a mozi olyan szinten félre tud vinni, hogy közben azon is elgondolkozik a néző, hogy mi az, amit lát… egészen pontosan az-e a valóság, amit ő annak elképzel, vagy teljesen más. Hogy az Erikkel kapcsolatban álló személyek vajon valósak-e, vagy csak a főszereplő agyszüleményei… Mindazonáltal a gerjesztett bizonytalanság soha, egy pillanatra sem csap át szürrealitásba, itt nincsenek szarvasok meg miegymás, a Stereo próbál földön maradni. Kínál egy karaktert, aki valami miatt nagyon sérült, valami szörnyűséget próbál elfelejteni – úgy néz ki egyébként, sikeresen -, de a fickó látomásai nem mennek át abszurd vizualitásba. És ez bizony nagyon jó.

Természetesen ehhez hasonlót már láttunk – talán épp ezért nem tud tőle annyira elájulni az ember. Menet közben ugyanakkor a hasonló témájú mozik mellett két dolog ugrott be extraként a filmes palettáról: az egyik a Valami követ, ugyanis Henry feltűnése, közeledése hasonlóan parás az elején, mint a túlhype-olt filmben a lények közeledése. Persze, itt teljesen más a cél és az eszköz, a kapucni sejtelmes, félelmetes alak bekúszása a filmbe tök jó a szimbóluma Erik idegi összeroppanásának, ahogy közelebb kerül Henry, úgy tűnik el Erik magabiztossága és új élete. Ehhez hozzákapcsolva a friss családot, a kritikus apóst, az egész realista háttért – kiváló thrillert kapunk. Érezzük az események súlyát, közeledünk a végkifejlethez, szimbolikusan és fizikailag egy dugót is kapunk Erik fejébe, amit kihúzva lefolyik majd a jelen és láthatóvá válik a múlt – viszont közel egy órán át okosan terelgetve fogalmunk sincs, mire megy ki a játék.

A másik Jason Statham. Van a fináléban egy pillanat, amikor minden megvilágosodik, amikor Erik elkezd emlékezni, amikor a vizet leereszti a kádból – nos, abban a pillanatban és az azt követő jelenetekben azt éreztem, ez simán lehetne egy Statham film. Ha ezt valaha remakeli Hollywood, nem is nagyon tudnék más színészt elképzelni erre a szerepre. Mondjuk egy zsoldos, akinek bűntudata van szerettei halálában, öntudatra ébred és elpusztítja a rá támadókat – majdnem ez a Stereo is – de mégsem. Ez német film, úgyhogy senki ne várjon gigantikus hollywoodi leszámolást, meg csorgó könnyeket – na jó, könnyeket talán, egy icipicit. Előkerül ugyanis egy bécsi főgengszter, aki víz alatt szopatja magát (?), ő lesz az az ellenfél, akinek Erikkel elszámolnivalója van a múltból. Az sajnos nem derült ki, hogy főhősünknek konkrétan milyen altesti problémát sikerült okozni a rettegett Keitelnek (főleg az nem, hogy hogyan), de a fináléra egyértelművé válik minden tettnek oka és motivációja, kiderül kicsoda is Erik valójában és hogy Henry eltűnik-e a képzeletéből.

S ha már képzelet. Nekem nagyon bejött az egész, ahogy Erik kezeli az egészet: először simán nem hisz saját magának, aztán megosztja a környezetével a baját, majd elmegy orvoshoz és pszichiáterhez is. Külön jó volt, ahogy a kislánnyal beszélget a láthatatlan barátjáról, tetszett, hogy a gyermeki fantáziát is beleszőtték az egészbe. Jó volt, ahogy Henry együtt élt Erikkel, ahogy próbálta kihozni a sodrából, az egész látomásos dolog tök hitelesen és életszerűen volt ábrázolva. Amiben még a képzelt barát is sisakot visel a sportmotoron, pedig aztán neki végképp nem lenne muszáj… az egész film amellett, hogy kellően feszült, próbál mindvégig hiteles maradni. Erik sem őrül bele teljesen kettős énjébe, nincs túldimenzionálva az egész: valahol egy enyhébb lefolyású tudathasadás ilyen lehet. Ami történt vele korábban, az alapján pedig semmin nem lehet csodálkozni – a bosszúfilmbe váltás pedig ismét csak szívet melengetően hiteles. Na ja, kár felébreszteni azt az oroszlánt, aki már épp békésen elaludt…

Ami negatívumot fel lehet hozni, az elsősorban a nem túl eredeti forgatókönyvre vezethető vissza. Henry szerepe az egyetlen igazi „meglepetésfaktor” a filmben, szerintem kitalálni nem nagyon lehet kicsoda is ő (én meg nem mondom meg   ), viszont a történet többi eleme és karaktere sajnos újrahasznosított elem a nagy filmes sablonkönyvből. Abban sem vagyok biztos, hogy másnak pozitívum lesz, ami nekem kétségkívül az volt: a német színészek német nyelven és német környezetben (érezhetően minimálisabb költségvetésből gazdálkodva) sokakban talán idegenkedést váltanak ki – ugyanis ez azért nem egy annyira kimondottan német történet, hogy ehhez ragaszkodni kellene. Egy A hullám, Baader-Meinhof,  A bukás, satöbbiben elengedhetetlen a német feeling, itt kevésbé az… mindenestre nekem ez így is bejött. Mindenekelőtt visszafogottsága és színészei miatt. Meg talán a legvége miatt, szép volt a lezárás a jó és rossz szétválásával. Még majdnem meg is sirattam… de aztán mégsem



80%




.

R2-D2 írta:

Stereo

Pár hete Niwrok kolléga linkelt be egy előzetest egy német filmről, amiről még csak nem is hallottam és ígéretesnek tűnt – már akkor megígértem, hogy meglesem és írok róla, de magam sem számítottam rá, hogy ez ilyen hamar bekövetkezik. A mostani (tervezett) sorozat-maratonok között ugyanis néha szakítok időt némi filmre is, tegnap meg kimondottan volt kedvem németül mozizni – sajnos ugyanis a film a nettékában is eredeti nyelven érhető még csak el. Egyúttal ünnepélyesen ígérem, a német feliratot mondjuk szeptember végéig lefordítom hozzá magyarra, hogy akit érdekel meg tudja nézni … no nem mintha e nélkül a film nélkül megállna a Föld forgása, de mindenképp érdekes látni, hogy egy sokszor látott és feldolgozott témát a németek milyen formában álmodtak vászonra.

Ami negatívumot fel lehet hozni, az elsősorban a nem túl eredeti forgatókönyvre vezethető vissza. Henry szerepe az egyetlen igazi „meglepetésfaktor” a filmben, szerintem kitalálni nem nagyon lehet kicsoda is ő (én meg nem mondom meg   ), viszont a történet többi eleme és karaktere sajnos újrahasznosított elem a nagy filmes sablonkönyvből. Abban sem vagyok biztos, hogy másnak pozitívum lesz, ami nekem kétségkívül az volt: a német színészek német nyelven és német környezetben (érezhetően minimálisabb költségvetésből gazdálkodva) sokakban talán idegenkedést váltanak ki – ugyanis ez azért nem egy annyira kimondottan német történet, hogy ehhez ragaszkodni kellene. Egy A hullám, Baader-Meinhof,  A bukás, satöbbiben elengedhetetlen a német feeling, itt kevésbé az… mindenestre nekem ez így is bejött. Mindenekelőtt visszafogottsága és színészei miatt. Meg talán a legvége miatt, szép volt a lezárás a jó és rossz szétválásával. Még majdnem meg is sirattam… de aztán mégsem

80%

Sejtettem, hogy nem ez lesz a következő Gépész, de attól még nagyjából ezt és így képzeltem az előzetes alapján is, ahogy leírtad.
Jó lesz ez, majd meglátom .
.

.




Wayward Pines S1




Ha az ember nyitott szemmel jár-kel a filmes és sorozatos nagyvilágban, nem kerülhette el a figyelmét az a hype, ami ezt az új projektet övezte. Alapban nagyon kevés esetben találkozni utcai plakátokkal TV sorozatok esetében, - megkockáztatom, a TWD és spin-offja, valamint a GoT mellett én még nem is láttam más reklámot utcán - a Wayward Pines viszont a posztereivel már ekkor befészkelte magát kis memóriámba, mint megnézendő anyag. Aztán az egyik VOX-ban volt róla bővebb anyag is, kiderült, hogy ez az egész M. Night Shyamalan gyermeke (ő rendezte a pilotot is), és persze próbálták még a bemutató előtt annyira fényezni, amennyire csak lehetett. Már-már ott tartottunk, hogy azelőtt kult lett volna, hogy bárki látott volna belőle egyetlen percet is…

A Wayward Pines (továbbiakban majd WP) egy azonos című könyvtrilógia feldolgozása. Stílusában leginkább a misztikus sci-fi lenne a leginkább megfelelő, de igazából a misztikumot elég hamar kiírják a történetből, a sci-fi mellé inkább a társadalompolitikai és szociológiai dráma emelkedik egyenrangú tényezővé. Egyébként így, a sorozat után, utánanéztem a könyvek tartalmának, s azt kell mondjam, megint csak érdekes (de nem feltétlenül előnyös) rövidítéseken esett át a sztori – lehet, kár volt a három kötetet egy évadba összegyúrni. Ez azonban csak egy kósza gondolat, az ilyen alkotásoknak önmagukban is meg kell állniuk a saját lábukon – aki meg jobban el akar merülni a világban… nos, az kénytelen olvasni. A WP pedig – bár a felfokozott elvárásokat egyáltalán nem teljesíti – elég tisztességesen megáll a saját lábán, a maga világában és stílusában fordulatai következtében egy meglehetősen érdekes és élvezetes évad lett: egyáltalán nem bántam meg, hogy megnéztem. Akkor sem, ha gyakorlatilag minden eleme ismerős volt valahonnan, szinte száguldoztak a fejemben menet közben azok a filmek, más sorozatok, könyvek, amikből az adott/nézett jelenet akár származhatott volna. A végső kép azonban meglepően homogén és kellemes lett, ismét láttam egy titkos projektet, egy globális kísérletet az emberi fajjal… sajnos azonban ennél jobban tényleg nem mehetek bele a részletekbe.

Ethan Burke (Matt Dillon) egy amerikai ügynök, aki a nyitóképben épp egy erdőben tér magához. Vele együtt, az ő nézőpontjából fedezzük föl azt a furcsa világot, ahova tulajdonképp került, azt a Wayward Pines nevű kisvárost Idahoban, ahol valahogy minden és mindenki olyan furcsa, ahol a kórházi nővér inkább tűnik valami pszichopata emberkísérlet ápolójának, mintsem valós segítségnek. A kisvárost, ahonnan gyakorlatilag nem lehet telefonálni, ahonnan a lopott autóval megtett út is önmagába visszavezet, ahol Ethan tanácstalansága teljesen autentikusan átjön a képernyőn. A titok teljesen nyilvánvaló, nézőként szinte irritál, hogy Ethan nem jön rá rögtön mindenre… de hát ugyebár ő nem nézhetett előtte millió hasonló történetet. S ha már titok: a WP igazából két, nagyon jól elkülöníthető szakaszra bontható (anélkül, hogy bármit is elárulnék a lényegről): a titok megismerése előtti időre és az az utánira. Meglepő – és roppant pozitív!! - módon ugyanis az évad egészében nem kívánják a néző idegeit borzolni azzal, mi is ez az egész kirakatváros, viszonylag korán lerántják a leplet a dolgokról, hogy utána teljesen más irányba vigyék a mondandót.

És ez nekem iszonyat bejött (vannak ugyan kérdéseim, de azokról később). Önmagában az egész mögött álló dolog zseniális, Piltcher, mint szervező szerepe, szándéka, koncepciója lenyűgöző. Számomra IGAZI meglepetés volt, ami félidőtájt kiderült, az, hogy ez a kisváros hol és miért van ott ahol van, mi a szerepe annak, hogy nem lehet elhagyni és kifelé kommunikálni – nos, az utóbbi idők egyik legjobb húzásának tartom. Óriási plusz ez az értékelésben, végre egy nem kiszámítható – bár kissé gyenge lábakon álló – ötlet. Az igazság kiderülése utáni irány aztán legalább annyira tetszett: nem először foglalkozik azzal egy film/könyv, hogy a zárt közösség számára mi a jobb, az igazság teljes ismerete vagy egy diktatórikus manipulatív irányítás. Gondolatban aztán ebből persze nagyon messze el lehet jutni, akár a napi élet szintjén, a napi világpolitikai és ideológiai eseményeket is rá lehet húzni erre az alapra – kivételesen én most ezt mégsem tenném. Az egész WP a maga különleges helyével térben és időben annyira speciális megközelítést igényel, hogy a szokásos sztereotípiák mellett minden különleges lett: néha még akár Zion is eszembe juthat róla az embernek…már ha a C csoportra gondolunk…

De az egész Első Generáció ötlete és szerepe, az a színtiszta utópia egy tiszta és békés emberi faj kinevelésére, a populáció fenntartására, a szükségszerűen fellépő elégedetlen lázadó sejtek, az egyre őrültebbé és saját fantazmagóriái mögé bújó vezető, az újabb aspektusban bemutatott posztapokaliptikus világ nagyon bejött. Nem hiányzik belőle a dráma sem (az egyik torokelvágás kimondottan meglepett), s az is hatalmas pozitívum, hogy az első perctől lebegtetett szerelmi háromszög, széteső család dolgot abszolút nem lihegték túl. Ugyanúgy – kötelező jelleggel – megvan a nagy amerikai apa fia egymásra találás, de ezt sem tolják az arcunkba. Kellemes összhangot érzetem a szokásos klisék, az érdekes társadalmi kérdések és a zseniális alapötlet között. Mindez tökéletes látványvilággal, filmes mércével is magas szinten megvalósított technikai (díszlet, CGI, maszk, stb....) alkalmazásával. S ha már a mozinál tartunk: a súlyponteltolódás újabb jó példája, hogy egy-egy ilyen sorozatban milyen színészek tűnnek fel: Matt Dillon mellett a sheriff szerepében itt van Terrence Howard, de legnagyobb meglepetésemre és örömömre egy Beverly nevű pultosként szerepet kapott Juliette Lewis is. Egyszerűen emeli a sorozat hitelét, ha ilyen ismert arcok is játszanak benne – persze, ez nem jelenti azt, hogy automatikusan jó is lesz az évad, de valahogy máshogy tekint rá az ember. Pozitívabban.

S hogy ennyi dicséret mellett hol veszett el 20%??? Rögtön megírom. A legnagyobb bajom – a legtöbbet ezen zakatolt az agyam nézés közben -, hogy az egész kisváros léte totál irracionális. Aki megnézi, majd gondolkodjon el azon, hogy ebben a szituban ki és milyen módon tartotta fönn az egészet az eseményekig, honnan és miből van víz, áram, kaja minden. Lehet, ez csak az én mániám, de ha már kitalálunk egy fiktív világot, ne csak szarjuk oda a semmi közepébe, hanem igenis kapcsoljuk hozzá legalább minimálisan a valósághoz (Mad Max4, Snowpiercer, ugyebár…). Jelen esetben, a felvázolt szituban ugyanis abszolút hiteltelen az egész működése. A másik, ami kicsit zavart, az a karakterek üressége. Minden jó sorozat alapja a jól megírt figurák léte, minél több van belőlük, a néző annál könnyebben választ bőrt magának, akivel végigutazhatja a történetet… a Lostban pl. nem kötelező Jack lenni, ott van Sawyer, esetleg Sayid, de az A szökésben sem csak Michael az egyedüli szereplő, akit bírni lehet. Itt viszont… a WP már a legelső percben meghatározza, kinek a bőrébe kell belebújnunk – és (sajnos) ebből egészen az évad végéig nem is enged. A WP sajnos nagyon szegényesen gyakorlatilag csak Ethanból áll – mármint a jó oldalon. A fia egy totál szerencsétlenség, de sem a feleségét, sem a szeretőjét nem igazán kedveltetik meg velünk. A legjobb talán még Beverly ezen az ágon. A (képzelt) másik oldalon van egy két karizmatikusabb figura – Pam és a tanárnő mindenképp -, de ez meg csak azt bizonyítja számomra, hogy a rossz oldalt mindig könnyebb megírni és eljátszani. A Sötét Oldal gyorsabb és könnyebben járható…

Miután azonban az egész csak 10x45 perc, két-három nap alatt lezavarható: egy nézést feltétlenül javaslok mindenkinek, maga az alapötlet és az abból eredeztethető gondolatok miatt megéri. Annyira azonban nem zseniális, mint amennyire beharangozták – valahol inkább tökéletesen beleillik az utóbbi évek Shyamalan életművébe.




80%


.

R2-D2 írta:

Wayward Pines S1

És ez nekem iszonyat bejött (vannak ugyan kérdéseim, de azokról később). Önmagában az egész mögött álló dolog zseniális, Piltcher, mint szervező szerepe, szándéka, koncepciója lenyűgöző. Számomra IGAZI meglepetés volt, ami félidőtájt kiderült, az, hogy ez a kisváros hol és miért van ott ahol van, mi a szerepe annak, hogy nem lehet elhagyni és kifelé kommunikálni – nos, az utóbbi idők egyik legjobb húzásának tartom.

S hogy ennyi dicséret mellett hol veszett el 20%??? Rögtön megírom. A legnagyobb bajom – a legtöbbet ezen zakatolt az agyam nézés közben -, hogy az egész kisváros léte totál irracionális.

Miután azonban az egész csak 10x45 perc, két-három nap alatt lezavarható: egy nézést feltétlenül javaslok mindenkinek, maga az alapötlet és az abból eredeztethető gondolatok miatt megéri. Annyira azonban nem zseniális, mint amennyire beharangozták – valahol inkább tökéletesen beleillik az utóbbi évek Shyamalan életművébe.

80%

Lesz nézés .

Mennyire vegyem előre? Mennyire szeretnéd "kibeszélni" ?
.

Niwrok írta:

Wayward Pines S1

Lesz nézés .

Mennyire vegyem előre? Mennyire szeretnéd "kibeszélni" ?
.

Nem oszthatom be az idődet, de kíváncsi lennék azért a véleményedre... persze, minél nagyobb az időkülönbség, anynival nehezebb érdemben beszélni róla.

Nem állítom, hogy magad alá vizelsz tőle, de jó kis kaland lesz. Szóval minél előbb.



.

R2-D2 írta:

Niwrok írta:

Wayward Pines S1

Lesz nézés .
Mennyire vegyem előre? Mennyire szeretnéd "kibeszélni" ?

Nem oszthatom be az idődet, de kíváncsi lennék azért a véleményedre... persze, minél nagyobb az időkülönbség, anynival nehezebb érdemben beszélni róla.
Nem állítom, hogy magad alá vizelsz tőle, de jó kis kaland lesz. Szóval minél előbb.

Pedig néha nem ártana, ha valaki beosztaná az időm, mert az időmenedzselésem elég pocsék .

Akkor azt mondom, hogy két héten belül megnézem, és jövök a témával .
.

Niwrok írta:

Akkor azt mondom, hogy két héten belül megnézem, és jövök a témával .
.

Oké. A középtávú memóriám talán még jó.

Arra azért számíts, hogy a héten kész vagyok a Sztereo felirattal is, úgyhogy azt is be kell ütemezned. Jó kis meló, időzítgetem is, van, ami még a német feliratban sincs, azt hallás után beillesztem, de szerintem szuper lesz.

Na, erről a filmről aztán bármikor tudok beszélni, sok jelenetét többször láttam (10-20-szor) az időzítés miatt. Mikor egymás szavába vágva ordibálnak, az komoly kihívás volt.

De nem panaszkodom, élvezem. Már nincs sok hátra, időben 25 perc, de ott meg sokat bunyóznak és kevesebbet beszélnek.

.
Távozz tőlem, Sátán!

R2-D2 írta:

Távozz tőlem, Sátán… kétségkívül hangzatos cím, bár összességében szerintem a Szabadíts meg a Gonosztól mégiscsak kifejezőbb lehetne…

Irak, 2010. Három amerikai katona egy akció során felfedez egy barlangot, ahol is találnak valamit, egyikük fejkamerájával rögzíti az egészet, de aztán váratlanul megszakad a kép. A következő kép már 2013, New York: Sarchie (Eric Bana), az állandó éjszakai műszakos zsaru (lol2)  egy halott kisbabát talál egy kukában – s mint gyakorló családapát alaposan megviseli az ügy. Rágódni azonban nem nagyon van ideje rajta, mert társával, Butlerrel (Joel McHale) - mint mindig -, pörgős éjszakába csöppennek. Sarchie titokzatos megérzései pedig újból egy jó kis balhés akciót sejtetnek, amibe Butler mindig széles vigyorral, szívesen vág bele. A kép pedig csak akkor változik meg alapjaiban, mikor belép a képbe a PAP, Mendoza (Edgar Ramirez), aki számomra az egész film főnyereménye lett. Egyszerűen zseniális figura, iszik, cigizik, kurvázott, drogozott – totál nem az a szentfazék, amiket eddig megszoktunk a vásznon. Amikor aztán Sarchie számára is sok lesz a megmagyarázhatatlan dolog az egyenletben, kutya-macska módon összefog a pappal – rengeteg kellemes percet okozva nekem…  Közös munkájuk kihozza a moziból a horror zsánert, Santiago ördögűzése pedig az egyik legjobb, legéletszerűbben vászonra dobott esemény, amit e témában láttam.

Niwrok írta:

Mindkettőt felírtam. Az ördögűzőst inkább csak azért, mert kíváncsi vagyok, meglátom-e benne azt a pluszt, amit te.

Nem vagyok biztos benne, ahogy emlékszem, ez a rendező nem a te rendeződ.

De, megláttam a "fényt" , talán mert sem az Amikor megállt a Földnek, sem a Sinisternek nem a rendezés volt a baja nálam, hanem a forgatókönyv. Az Emily Rose például tetszett.

A két dolog, amit máshogy láttunk, az az eleje meg a vége. Nekem azért egy kicsit sok volt, hogy fél óra lement a filmből, és még mindig nem igazán derült ki, hogy akkor most mi is akar ez lenni, hogyan kapcsolódnak egymáshoz a bemutatott szálak, bármilyen jók is voltak azok. A háborús felvezetést is kicsit idegennek találtam, de tisztában voltam azzal, amit írtál a mai ember szakrális bölcsőjéről, így inkább csak azt nem vettem le, hogy miért kellett akkor minderre, ami később történt 3 évet várni (még ha abból kettőt a delikvens börtönben is töltött). A végén meg éppen az ördögűzést éreztem egy kicsit lagymatagnak, erőtlennek, mert azért annyira nem sikerült elhitetni, hogy ez most mekkora erőfeszítés, mekkora küzdelem. Bezzeg a lépcsőházban, na, ott volt durvulás és para rendesen! Meg volt még egy-két igencsak gagyinak ható jumpscare, technikai apróságok, de kb. ennyi. Ja, meg Eric Bana; bírom én, de azért nem nagyon csillogtatta meg a színészi eszköztárát, pedig relatíve neki volt a legkönnyebb dolga...

Az összes többi viszont nagyon bejött, és a szánt 7-es pontszámban sem a film gyengesége van, hanem a "lehetett volna sokkal jobb is", észben tartva, hogy akár újra is lehet majd nézni. Butler és Mendoza figurája is állati jó, a baseball sapkás humorzsák a kétkezes késhasználattal és a whiskey-t lögybölő ("Én NA vagyok, nem AA!" ), bőrjakós pap önmagában felvillanyozzák a filmet, de a megszálltak alakítása (bocs, gondolom nem emlékszel már rá, de ahogy a csaj négykézláb kimászott a cellából, szájában a kulccsal, az Bana teljes itt nyújtott produkcióját zsebre tette    !), a maszkmesterei meló, és az egésznek az atmoszféráját meghatározó félhomály és eső megjelenítése is kiváló. Néha éppen azok a jelenetei jöttek be a legjobban, amik teljesen mellékszálak, például ahogy a mexikói család és a kisfiú körbevezetik Sarchie-t a házukban. A történet is szépen összeáll a végére, a párbeszédek között is akad egészen humoros vagy feszült.

Szóval 7/10, de egy csillaggal .

Ja, és a címmel kapcsolatban is maximálisan igazad van. Károli ezt már éppen elég jól lefordította, hiába akartak nála okosabbak lenni a forgalmazónál .
.

Niwrok írta:

Távozz tőlem, Sátán!

A történet is szépen összeáll a végére, a párbeszédek között is akad egészen humoros vagy feszült.

Szóval 7/10, de egy csillaggal

Jó, ez még belefér.

Már régen volt, de megvettem, és tervezem újranézni.

Csak arra meg majd te felejted el ...

.




Az útvesztő: Tűzpróba




Olyan jó volt tavaly ilyenkor… az Az útvesztő című mozi a maga sejtelemességével, lendületével, hangulatával teljesen megfogott. Igazolva láttam benne a young adult stílus létjogosultságát, ékes példáját látva benn annak, hogy ha valamire odafigyelnek és van egy jó érzékű rendező, akkor igenis sikerülhet tinikről szóló filmet nem tinik számára is élvezhetővé tenni (ez lennék én, ugyebár). Egyáltalán nem volt hát véletlen sem az akkori értékelésem, sem az, hogy most gyakorlatilag rohantam a moziba a második részt megnézni…

Kár volt. A Tűzpróba (itt megint futhatnánk egy kört a kötelező kiegészítő cím idiótaságával) számomra óriási csalódás lett, és még akkor is az lenne, ha nem kellene kapcsolni előzményéhez: totál középszerű poszt apokaliptikus filmet láttam, ami hemzseg az unalmas kliséktől meg a logikai bukfencektől. Nagy kár érte, mert a franchise kimondottan ígéretesnek indult – viszont úgy néz ki a korábban agyondicsért rendező csupán a látványhoz és az akcióhoz ért igazán – a történeti szálakat, a karaktereket képtelen hatásosan mozgatni. Néha már-már kínosak voltak a párbeszédek illetve azok hiányai, a néha véletlenszerű események, no meg a kis csapatot körülvevő (félelmetesnek beállított) felnőttek komplett töketlensége is. Azon meg csak utólag, egy másik írás alapján gondolkodtam el, hogy ha már a film címe Tűzpróba (ami elvileg a kinti világ kegyetlen forróságának túlélését hivatott szimbolizálni – ld. még Perzseltföld), hogy a faszomba tud mindenki kabátban mászkálni a sivatagban. Igaz, ez a moziban még nem tűnt föl…

Az első epizódban ugyebár Thomas és kis csapata kijutott az Útvesztőből – majd valakik kimenekítették őket magából a komplexumból is. Az új helyről, ahova kerülnek, azonban hamarosan kiderül, hogy korántsem olyan békés és nyugodt, mint amilyennek azt annak vezetői láttatni próbálják ( Aidan Gillennek, a Trónok Harca Kisujjának felettébb örültem), így Thomasék hamarosan újabb rohanásban találják magukat, ezúttal is az életükért futva. Abba nem is akarok igazán belemenni, milyen szuper egy létesítmény az, amiből ilyen egyszerűen ki lehet rohanni, mint ahogy abba se nagyon, hogy 8 fiatal milyen simán el tud tűnni az őket üldöző technikailag támogatott kutatók elől – elvégre ha nem jutnak ki, nincs film. Ilyentájt már sokkal inkább tűnődtem el azon, hogy kvázi mi értelme is volt az első filmnek. Hogy igazándiból mennyire is nincs köze ennek ahhoz: hangulatában, feszültségében, mindenhogy – de talán ez lenne amúgy a kisebbik baj: viszont azzal, ami a létesítményben történik, teljesen hazavágják az egész Útvesztő(k) létének értelmét. Minek? Erre a célra felhasznált gyerekeknek minek is éveken át kínlódni a magas falakkal körbevert létesítményekben???  Onnan ugyebár nem hoztak ki senkit – azt várták, hogy valaki kijusson. No de miért? Elvileg ott immunis mindenki – a VESZETT céljainak így is, úgy is megfelel. Akkor meg minek (hol, hogyan, miből – megint) több gigantikus kísérleti telep megfigyelésekkel meg mindennel, ha csupán ez a cél, amit itt tolnak arcunkba magyarázatnak??? Ezen a ponton nálam a Tűzpróba teljesen elszakadt az Az útvesztőtől… persze, ez nem feltétlenül a film hibája, sokkal inkább az írott anyagé.

Ugyanakkor a mozi első szakasza a bezártsággal még tetszett is, helyenként még izgalmas is lett. Amíg nem tudtuk, mivel állunk szemben, nagyjából addig. Miután aztán Thomasék kiszöktek a nagyvilágba – Theresa mezítláb !!!, miután félkóma után kb. egy perccel teljes értékű running woman lett – kezdődtek számomra az igazi gondok. Egyrészt nem gondoltam ugyanis, hogy – jobb ötlet híján – MEGINT egy homokkal borított apokalipszis utáni világba jutok, ahol MEGINT valami fertőzés miatt a fél világ vadul rohangáló zombi lett. Amúgy is sok mostanában a világvége film (ez egyébként nem feltétlenül baj), de kezdem unni a zombi klisét, mint ahogy a homokot is. A Buggyantak nevezett lények a Tűzpróbát meg majdnem átbillentik egy tucathorrorba, s csupán azért nem teszik, mert keveset vannak a képernyőn. Nekem az események ezen irányú fordulata, a kinti tűzforró-nagykabátos világ ilyen kiszínezése nem jött be.

Másrészt elkezdődtek a hol idegesítő, hol hiteltelen események láncolata, az oda nem figyelésből, a látvány miatt elnagyolt logikai bukfencek sora. Valahogy ezzel a függőleges dimenzióval hadilábon állnak az írók,az Az útvesztőben is fura volt, hogy a lift honnan az anyámból jött olyan mélyről, de itt meg bemennek a földfelszínen (vagy annak közelében) egy csarnokba, ott van mondjuk néhány emelet, egy óriási akna, ami fölött tök jól lehet embereket lógatni, majd lemásznak egy csatornába, ami több tíz emelet magasban ér véget… mi van?? Hogy majd aztán kiérjenek egy olyan világba – amit egyszerűen nem is tudok hova tenni. Nem csak a diszkós jelenet miatt, hanem amúgy is: már megint a kérdések: víz, villany, kaja, pia, drog – miből, honnan, hogyan???? Megint odaszartak egy populációt az összedőlt, homokkal borított város közepére, anélkül, hogy belegondoltak volna abba, hogy mennyire hiteltelen az egész úgy, ahogy van. A friss hús, Brenda (Rosa Salazar) ablakos jelenete meg egyszerűen fájt, akkora klisé volt – még ha technikailag tökéletesre is sikeredett.

Talán legkevesebb bajom a fináléval volt – bár… idióta egy hadsereg, aki kábító pisztollyal megy éles fegyverrel szembe (de győz!!) – az ellenállás, annak figurái kimondottan bejöttek. A csavar ugyanakkor totál baromság, legalábbis így, hogy igazából fogalmunk sincs arról, aki azt tette, amit tett, miért is csinálta. Egyébként is, az egész történetben gyakorlatilag vakok vagyunk, a dolgok valódi hátterét végig titkolják, ami egy idő után zavaró, némi magyarázat nélkül az egyes cselekedetek csak úgy vannak a levegőben. Itt például a szereplő emlékeiből, amit visszakapott, talán jobb lett volna a nézőknek is mutatni valamit, mert ez pálfordulás teljesen ötletszerűnek tűnt nekem. Ennél még a féltékenység is jobb lett volna alternatívának. S ha már féltékenység: az Az útvesztőnek egyik legnagyobb erénye pont az volt, hogy nagyon visszafogottan bánt a fiú lány kapcsolattal, az egy igazi fiús film volt, amiben egy lány sem tudott törést okozni. Itt meg… kényszeredetten beemelték a sztoriba az érzelmeket, ezzel is elvágtak egy korábbi összekötő szálat az előzményfilmhez. A Thomas-Brenda-Theresa háromszögben semmi eredeti nincs, mint ahogy abban sem, hogy egy elpusztult világban egy titkos gonosz szervezet valami titkos gonosz dolgot csinál, a kiválasztott fiatal fiú meg meg fogja ezt akadályozni. Innentől totál érdektelen az egész – ahogy írtam, az Az útvesztő minden frissessége, sejtelmessége, lendülete a múlté: nem marad más, mint üres sablonok üres puffogtatása.

Amire nem lehet panasz, az a látvány. Elképesztően jól néz ki a film, a fentebb említett idiótaságokkal a vállukon a szereplők qrva jó háttér előtt sétálnak. A Buggyantak hitelesen életveszélyesek, az épületek – a statika ugye ilyenkor másodlagos – szenzációsan néznek ki. Az első szakasz szállása, laborjai, az összedőlt világ, Jorge bázisa, a fura mód lüktető város, de még az Ellenállás tábora is baromi hangulatos. Azt mondjuk nem értettem, hogy az elején a helikopter leszálló miért is van kinn a szabadban, s miért nem a háztetőn – de hát gondolom minden utasra ráfért egy kis rohanás a Buggyantak elől. Aki meg lassú, azt kizárják    … Szóval Wes Ball a látványhoz és az akcióhoz tényleg nagyon ért (egy baki viszont van: a fináléban azok a fránya járművek még szürkülten érkeznek, de már koromsötétben harcolnak), de csak az állandó rohanással sikerült valamit átmentenie az Az útvesztőből. Márpedig szerintem nem célszerű egy történetfolyam második epizódjának ennyire elszakadni az előzményétől.

Aztán lehet, csak velem van a baj: a magasra tett léc után nem egy ilyen tömegterméket vártam, milliószor látott és újrahasznosított elemek egymásra pakolásával. Ebben ennél sokkal több volt – kár érte. És ez akkor is így van, hogy maga az alapanyag, a történet ezt az utat kínálja – szerintem egy jól megírt, az eredetiséget legalább minimálisan megkísértő forgatókönyvvel sokkal jobb lehetett volna az egész. Ha meg már a Mad Max 4-hez kell viszonyítani, akkor tényleg nagy a baj.



65%




.

R2-D2 írta:

Az útvesztő: Tűzpróba

Olyan jó volt tavaly ilyenkor… az Az útvesztő című mozi a maga sejtelemességével, lendületével, hangulatával teljesen megfogott. Igazolva láttam benne a young adult stílus létjogosultságát, ékes példáját látva benn annak, hogy ha valamire odafigyelnek és van egy jó érzékű rendező, akkor igenis sikerülhet tinikről szóló filmet nem tinik számára is élvezhetővé tenni (ez lennék én, ugyebár). Egyáltalán nem volt hát véletlen sem az akkori értékelésem, sem az, hogy most gyakorlatilag rohantam a moziba a második részt megnézni…

Kár volt. A Tűzpróba számomra óriási csalódás lett, és még akkor is az lenne, ha nem kellene kapcsolni előzményéhez: totál középszerű poszt apokaliptikus filmet láttam, ami hemzseg az unalmas kliséktől meg a logikai bukfencektől. Nagy kár érte, mert a franchise kimondottan ígéretesnek indult – viszont úgy néz ki a korábban agyondicsért rendező csupán a látványhoz és az akcióhoz ért igazán – a történeti szálakat, a karaktereket képtelen hatásosan mozgatni. ... Ilyentájt már sokkal inkább tűnődtem el azon, hogy kvázi mi értelme is volt az első filmnek. Hogy igazándiból mennyire is nincs köze ennek ahhoz: hangulatában, feszültségében, mindenhogy – de talán ez lenne amúgy a kisebbik baj: viszont azzal, ami a létesítményben történik, teljesen hazavágják az egész Útvesztő(k) létének értelmét. Minek? Erre a célra felhasznált gyerekeknek minek is éveken át kínlódni a magas falakkal körbevert létesítményekben???  Onnan ugyebár nem hoztak ki senkit – azt várták, hogy valaki kijusson. No de miért? Elvileg ott immunis mindenki – a VESZETT céljainak így is, úgy is megfelel. Akkor meg minek (hol, hogyan, miből – megint) több gigantikus kísérleti telep megfigyelésekkel meg mindennel, ha csupán ez a cél, amit itt tolnak arcunkba magyarázatnak??? Ezen a ponton nálam a Tűzpróba teljesen elszakadt az Az útvesztőtől… persze, ez nem feltétlenül a film hibája, sokkal inkább az írott anyagé.

Talán legkevesebb bajom a fináléval volt – bár… idióta egy hadsereg, aki kábító pisztollyal megy éles fegyverrel szembe (de győz!!) – az ellenállás, annak figurái kimondottan bejöttek. A csavar ugyanakkor totál baromság, legalábbis így, hogy igazából fogalmunk sincs arról, aki azt tette, amit tett, miért is csinálta. Egyébként is, az egész történetben gyakorlatilag vakok vagyunk, a dolgok valódi hátterét végig titkolják, ami egy idő után zavaró, némi magyarázat nélkül az egyes cselekedetek csak úgy vannak a levegőben. Itt például a szereplő emlékeiből, amit visszakapott, talán jobb lett volna a nézőknek is mutatni valamit, mert ez pálfordulás teljesen ötletszerűnek tűnt nekem.

Aztán lehet, csak velem van a baj: a magasra tett léc után nem egy ilyen tömegterméket vártam, milliószor látott és újrahasznosított elemek egymásra pakolásával. Ebben ennél sokkal több volt – kár érte. És ez akkor is így van, hogy maga az alapanyag, a történet ezt az utat kínálja – szerintem egy jól megírt, az eredetiséget legalább minimálisan megkísértő forgatókönyvvel sokkal jobb lehetett volna az egész.

65%

A nagy részét letárgyaltuk a 160 karakterben, de így egészében azért csak maradtak még részek, amikhez hozzátenném a magamét .

"Lehet" ... Az látom, hogy egy pár olyan dolgot is felhánytorgatsz a Túzpróbának, amiről nem ez a film tehet, mondjuk hogy mi értelme is volt az Útvesztőnek.  Az akkor már sokkal inkább az Útvesztő hibája, hogy önmagában sincs értelme, az egész labirintusos koncepciónak (a magas falaknak, az egész zónázásnak, a kódoknak, de még akár a növényzetnek és a benti időjárásnak sem), de ez menet közben nem zavar, mert az egész egy bűvészmutatvány, egy illúzió, amit nem lehetett, de talán nem is kellett volna megismételni. Az Útvesztő eseményei és fináléja nagyjából előrevetítik az itteni eseményeket, legyenek azok akár a bököttek/buggyantak (Ezek között mi is a különbség amúgy? Vagy csak a szóhasználat más, mert az Útvesztősök maguknak kellett, hogy kifejezéseket találjanak a dolgokra?), akár Page doki leleplezése és a "második fázis". A Tűzpróba ehhez képest valóban csak egy apokaliptikus látványfilm tiniknek, de azért az elszakadás erős túlzás, hiszen annak az eseményeit viszi tovább, de csak azokat viheti tovább. Az Útvesztő meg kiderült, hogy egy szappanbuborék, ami ezzel a filmmel kidurrant...

Spoiler:

A többiben meg ugye nagyjából egyetértünk, azokra külön nem térek ki.

Szóval nekem még mindig nem jobb, de nem is rosszabb, mint a YA-átlag, az meg olyan 7,5.
.

Niwrok írta:

Az útvesztő: Tűzpróba

... Azt látom, hogy egy pár olyan dolgot is felhánytorgatsz a Tűzpróbának, amiről nem ez a film tehet, mondjuk hogy mi értelme is volt az Útvesztőnek.

Igen, ezt nem is vitatom, írtam is... ugyanakkor annak, aki nem ismeri a könyvet (pl. én), még lehetett volna jó. Feszes, logikus, a látvány mellett egy izgalmas és átgondolt történet. De nem...

Spoiler:

Niwrok írta:

A többiben meg ugye nagyjából egyetértünk, azokra külön nem térek ki.

Szóval nekem még mindig nem jobb, de nem is rosszabb, mint a YA-átlag, az meg olyan 7,5.

Jó, pillanatnyi hangulat alapján lehet annyi is. Másodszorra nekem is felmehet, de most haragszom rá.

R2-D2 írta:

Az útvesztő: Tűzpróba

Spoiler:

Spoiler:

.

Niwrok írta:

Az útvesztő: Tűzpróba

Spoiler:

Igen, ezzel együtt volt tök jó - mert akkor még csak találgattam, mi lehet ez az egész... most viszont, hogy kaptunk egy "magyarázatot", nálam rögtön össze is dőlt az alap. Pontosan fogalmazva: amíg csak az alapot láttam, addig jó volt, arra bármit lehetett volna húzni - no de nekem ez az épület maga alá temette az egész koncepciót.

Egyébként jó amit írtál, halvány értelmet visz az idiótaságba.

Tényleg, az időjárás. Lehet, egy Búra alatt voltak ők is (hamarosan S3 kritika).


.

.





Everest




A Mount Everestről (magyarul Csomolungma   ) szerintem mindenki hallott: a tengerszinttől számítva a legmagasabb hegy a Földön, a Himalája hegység része, csúcsán halad át Kína és Nepál határvonala. A hegy 8848 m magas (2010-es nepáli mérés szerint; más mérések során 8840 és 8850 m közötti magasságot állapítottak meg), és évente kb. 4 milliméterrel nő. A Csomolungma név egyébként tibeti eredetű, jelentése „a Föld istenasszonya”. Az első sikeres megmászása 1953. május 29-én történt, az azóta eltelt fél évszázad alatt több mint 6000 ember járt fenn a csúcson, közülük azonban több mint 200 sosem tért vissza. Az utóbbi években sajnos magyar szempontból is a hírek középpontjába került a hegy, a néhány sikeres mászás után egy magyar hegymászó is a hegy áldozta lett.

Nos, mindezt azért írtam csak le, mert ha belinkelem simán a Csomolungma történetét, és valaki veszi a fáradtságot és el is olvassa, akkor bizony belefuthatott volna az Everest című film történetének eseményeire – és a túlélők nevére is. Márpedig ezt a filmet kifejezetten úgy ajánlatos nézni (ja, és szigorúan moziban!!) először, hogy minimális hegymászó ismeretekkel ugyan talán rendelkezünk, de nem tudjuk, mi is történt a 1996. május 10-én lezajlott expedícióban. Az Everest ugyanis egy megtörtént szerencsétlenségnek állít emléket, amikor is több maroknyi amatőr néhány profi mászó segítségével, jó pénzért igyekezett feljutni a csúcsra, azonban néhány nem várt esemény – no meg emberi felelőtlenség és gyengeség – következtében az egész mászás tragédiába torkollik. Sőt, a 2014-es és 2015-ös földrengések serpa áldozatait leszámítva a legsötétebb nap a Hegy történetében: azóta sem volt egyszerre ekkora veszteség a mászók csapataiban.

Azzal amúgy mindig is vigyázni kell, mikor azt írják a film elején, hogy „based on a true story”. Én legalábbis mindig szkeptikus vagyok az ilyenekkel, egy két órában összesűrített történet kénytelen a valóságot sokszor minimum nagyvonalúan kezelni, esetleg az érzelmi manipulációkat használni, megváltozatni, átírni, összevonni a karaktereket. A nem szakavatott nézőket simán át lehet verni egy ilyen katasztrófafilmben, az amatőr, kényelmes fotelben ülőknek nem kell más, mint egy hihető történet kedvelhető szereplőkkel és megfelelő mennyiségű érzelmi töltettel (megjegyzem, az azért nem árt, ha az egyes figurákat meg lehet különböztetni egymástól, de erről később). Szóval a lényeg az, hogy laikusként én rengeteg mindent képes vagyok befogadni, ha az jól van tálalva – az Everestben pedig jól van. Nagyon is jól. Olyannyira, hogy az idén talán ez volt az eddigi legjobb, moziban látott idei bemutató, a maga lélegzetelállító felvételeivel, a mindössze szusszanásnyi (ejj, de stílusos) pihenőivel tarkított feszes izgalmasságával és a remek arányban adagolt érzelmi családi drámáival hatalmas élmény volt.

1996-ban járunk. Rob Hall (Jason Clarke) profi hegymászó, aki eddigre már 39 embert vezetett fel az Everest tetejére, maga pedig hatszor járta meg az utat. Márciusban újabb kis csapat készülődik, eléggé vegyes társasággal, hisz a postás, az újságíró, az üzletember, valamint a már 6 csúcsot megmászó japán nő is a kis kompánia tagja. Rob pedig alapos ember, két hónap alatt felkészíti őket, hogy a kitűzött május 10-i dátumra mindenki készen álljon: fizikailag és lelkileg egyaránt. A hegymászás – különösen a csúcstámadás ugyanis nem gyerekjáték, a vállalkozó kedvű kalandorok pedig szépen okosan teszik, amit vezetőjük mond. A mozi első fele-harmada így gyakorlatilag egy hegymászó gyorstalpalóvá válik, amikor a néző is szépen végigmegy azokon az alapszabályokon, amik a sikeres kísérlethez kellenek: megismeri magát a hegyet, az ott lévő körülményeket, a táborokat, azok szerepeit, mindent.  Szinte úgy érezzük, hogy magunk is a csapat részei vagyunk, a képzés alapos, de nem szájbarágó: ritkán sikerül így eltalálni az arányokat. Nem néznek minket segg hülyének, vagyis nem magyaráznak el minden egyes szabályt szóról szóra, viszont nem is ugranak át alapvető információkat – mikor elindulnak fölfelé, a mi is simán velük tudunk tartani… mármint a kényelmes fotelből, persze.

Ugyanis egyszerűen ott vagyunk a Mount Everesten. Lenézve a mélységbe, elszédülünk, a jeges szél szinte a mi arcunkba is hordja a havat, a rengeteg mászástól szinte mi is kimerülünk fizikailag. Pedig ez még csak a bemelegítés, az akklimatizálódó mászások. Aztán ahogy elérkezik a május 10, ahogy Rob a négyes táborból éjjel fél egykor elindítja a kis társaságot a nagy útra, úgy nő bennünk is a feszültség, mintha mi is egyike lehetnénk azon párezer embernek, akik feljutottak a Világ Tetejére. Kegyetlen jól össze van rakva már ez a szakasz is, a pihenőkben pedig van idő némi karakterábrázolásra, családi kitérőkre is. Itt jegyzem meg, más, középszerű filmeknél ilyenkor szokott jó előre kiderülni, ki fog meghalni és ki nem – nos, az Everestben erről szó sincs. Csupán van egy vezető, akinek van otthon egy várandós felesége (Keira Knightley), aztán van egy félig-meddig konkurense ás barátja (Jake Gyllenhaal), meg van egy tudós/üzletember (Josh Brolin), akiknek a lelkébe, magánéletébe kicsit jobban bekukkantunk. De semmi olyan közvetlen utalás, kimondott hollywoodi panel nincs a moziban, ami előre meghatározhatná a szereplők sorsát – az élet elég bizarr ahhoz mag is, hogy ne kelljen sablonokat használni.

Maga a feljutás (azzal nem árulok el titkot, hogy néhányuknak azért sikerül) zseniális, minden percét elhittem és átéltem. A krach lefelé üt be, mikor is a másnapra előre jelzett vihar korábban érkezik, no meg Rob hoz egy emberséges, de szakmailag teljesen indokolhatatlan döntést … és itt jön be a képbe esetleg mindaz a háttérinfó, amiket az ember a médiából a hazai hegymászók balesetei következtében megtudhatott: miszerint ha gyenge vagy és segítesz másokon, jó eséllyel te is meghalhatsz. Mint ahogy akkor is, ha profi létedre nem tartod be a Hegy (és saját magad) által is felállított kőkemény szabályokat – mert onnantól az eseményeket már a szerencse irányítja.

És tulajdonképp az egész Everest erről szól. Egy hegymászós katasztrófafilm, amiben ha ember akarsz maradni, jó eséllyel meghalsz – dramaturgiában így totál más irányt vesz, mint az átlag. A film közepén a kis pihenő és az icipici kapcsolati háló felfedése viszont mégiscsak alkalmas arra, hogy az ember szemébe könnyek szökjenek, mikor valaki bajba kerül, e szempontból kétségkívül illik a sorba. Csakhogy ezt a történetet nagyjából az élet írta, így itt mégse minden úgy történik, mint esetleg egy tucat forgatókönyv esetén lenne – talán pont a veszteségek és a valóság súlya miatt érzi az ember annyira erősnek a filmet. Nemcsak hegymászásilag és himalájailag hiteles, hanem tragikusan életszerű, gyakorlatilag mentes minden sallangtól. Elvisz a világ tetejére úgy, hogy közben nem érzed magad elveszettnek, de nem is gondolkodsz azon, hogy akkor ezt most hogy lehet. Több stílus tökéletes keverése – ritka az ilyen sikeres elegy. Amúgy, itt kell megjegyezzem, hogy valami egészen káprázatos színésztársaság vonul fel a moziban, némelyek pedig csak egészen apró statiszta szerepet kapnak. Robin Wright, Sam Worthington, Emily Watson (na jó, ő kicsit fontosabb) mellett a szakáll alatt csak felfedeztem a Kártyavár Dougját, Michael Kellyt is.

S ha már szakáll. Ha nagyítóval keresem a film hibáit, igazából két dolgot tudok megemlíteni. A síruhák és a méretes szakállak alatt borzasztó nehéz nyomon követni a karakterek sorsát, kizárólag a nevekre kell hagyatkoznunk – viszont miután ez nem nyilvánvaló az első perctől, tehát az ember nem úgy ül be a filmre, hogy memorizálja, ki kicsoda, könnyen lehet, hogy a hóviharban elveszti a fonalat és csak overallokat lát. Talán ezek színei alapján lehetne beazonosítani a figurákat, de én a film alatt erre még nem gondoltam. A másik meg… nos igen … ez már A tipikus filmipar. Kicsit megmosolyogtató volt, ahogy a táborban elmondott oxigénhiányos tünetállapotokat, a hegy és a környezet emberekre tett negatív hatásait szépen egyenként bemutatták a figurákon, hogy mindenki el tudja képzelni – nekem ez kicsit erőltetettnek tűnt. Arra is kíváncsi lennék (szerintem előbb-utóbb úgyis belefutok), hogy egy igazi hegymászó, aki esetleg volt már a Halálzónában, a Himaláján, a 14 db 8000 méter magas hegyek egyikén, mit szól ehhez a filmhez – nekem ugyanis éppoly lélegzetelállítóan megdöbbentő és hiteles volt, mint mondjuk a másik irányban tett kirándulás, a Sanctum.

Az biztos: menne a faszom föl oda. Hideg is van, oxigén sincs – ha meg vannak ilyen filmek, akkor végképp felesleges.



90%



.