R2-D2 írásai 2.0

Niwrok írta:

Szarvak

Annyira én sem ismerem a Bibliát, hogy hivatkozáselemzésbe belemenjek, a rendszám például nyilván fel sem tűnt, bár tetszik, de azt hiszem, Ig szarvai inkább a kitaszítottságából erednek, mint a tényleges démoni hatalmából. A közösség vetette ki magából, ahol Ig a "meggyőződésem, hogy gyilkos" bélyeget hordta a homlokán, és abban mindenki egyetérthet, hogy csak valami ördögi, eredendő gonosz tudna ártani az "angyali" Merrinnek, így nekem nem volt furcsa, hogy az amúgy is képletesen ott levő "szarvai" láthatóvá is váltak, és ezen senki nem rökönyödött meg. Másrészt vallástudorok minden bizonnyal megköveznének, de tudomásom szerint Lucifer, a "Fényhozó", nem "gonosz" volt, hanem "csak" lázadó, aki szembeszállt az isteni hatalommal és megkérdőjelezhetetlenséggel.

Oké, de azzal, hogy a keresztet viselő srác viszont pont nem látja, kicsit borul a dolog - ráadásul az is erősen megkérdőjelezhető, hogy egy kisvárosban MINDENKI kivétel nélkül Ig bűnösségében hisz. A szarvak ráadásul egy évvel az eset után nőnek ki, márpedig az ördögi gonoszság a többiek szemében ott volt korábban is...

Nem, én sokkal inkább gondolnék itt valami vallási fennhangra, valami démoni megszállásra, annak nyilvánvaló külső jegyével...  

Niwrok írta:

Beépülve

"A film noir (franciául „fekete film”) egy filmstílus, amit elsősorban a hollywoodi bűnügyi drámák, krimik jellemzőjeként használnak, legfőképp amelyeknél kiemelt szerepet játszik az ambivalens erkölcs és a szexuális motiváció.
A klasszikus film noir stílusjegyei:
- Sajátos hely- és időviszonyok: A film noir világában a kamera csak ritkán mozdul ki a nagyvárosból (Orson Welles A gonosz érintése című filmjében ez többször is megtörténik). A belső felvételek többnyire szűk és alacsony mennyezetű, sötét, alacsony, füstös terekben készülnek, ami jelentős szerepet játszik a hangulat kialakításában.
- Képi jellegzetességek: Gyakori a ferde, szokatlan kameraállás, a játék a fényes és az árnyékban maradt felületek kontrasztjával. A képek sokszorosan tagoltak, megalkotóik játszanak a mélységgel, rengeteg rács és lépcső van a felvételeken.
- Jellegzetes szereplők:
   a magányos (magán)detektív
   a femme fatale, a végzet asszonya
   az angyali feleség/jegyes
Egyéb filmnyelvi eszközök: Pl.: narráció és flash-back"

.

Köszi, de ezt én is megtaláltam - és pont ezért érzem erőszakoltnak a stílusbesorolást.

- Krimi, pipa.
- Ambivalens erkölcs, szexuális motiváció - kérdőjel: hacsak a drog nem az bizonyos aspektusból.
- A kamera és a nagyváros viszonya - kérdőjel, ennyi erővel millió másik alkotásra ezt rá lehet húzni.
- Belső felvételek - nem igaz, füst, alacsony mennyezet,sötét jóformán nincs is, többet vagyunk kinn, mint benn.
- Ferde, szokatlan kamera - én nem láttam.
- Rács, lépcső - kérdőjel
- Fény és árnyék - ez talán, különösen az alagútnál.
- Narráció - minimális
- Detektív pipa, végzet asszonya kérdőjel, angyali feleség, jegyes bullshit.
- Flasback - akkor majdnem minden fim az...

Szóval én még mindig nem érzem. A Sin City az oké, de ott meg ugyebár a FF kép erősen rásegít.


.

.
De még számítógépes játékokba is kerül időnként noir ...


.

R2-D2 írta:

Köszi, de ezt én is megtaláltam - és pont ezért érzem erőszakoltnak a stílusbesorolást.

- Krimi, pipa.
- Ambivalens erkölcs, szexuális motiváció - kérdőjel: hacsak a drog nem az bizonyos aspektusból.
- A kamera és a nagyváros viszonya - kérdőjel, ennyi erővel millió másik alkotásra ezt rá lehet húzni.
- Belső felvételek - nem igaz, füst, alacsony mennyezet,sötét jóformán nincs is, többet vagyunk kinn, mint benn.
- Ferde, szokatlan kamera - én nem láttam.
- Rács, lépcső - kérdőjel
- Fény és árnyék - ez talán, különösen az alagútnál.
- Narráció - minimális
- Detektív pipa, végzet asszonya kérdőjel, angyali feleség, jegyes bullshit.
- Flasback - akkor majdnem minden fim az...

Szóval én még mindig nem érzem. A Sin City az oké, de ott meg ugyebár a FF kép erősen rásegít.

Naná, hogy erőszakolt, hiszen egy azoktól teljesen idegen korszakba és környezetbe helyezték a noir motívumait .

Ahogy a Wiki is írja, ezek stílusjegyek, amik egyszerre jelennek meg egy noirban, de nem jelenik meg mindegyik mindenhol. Ráadásul a Brick ezeket a stílusjegyeket egy normál kertvárosban próbálja behozni, fekete-fehér képek, tényleges nagyváros és legtöbbször még éjszaka nélkül is, helyette van verőfényes napsütés meg iskolaudvar. Ezt én kihívásnak tartottam, és tetszett, hogy még ilyen körülmények között is feltűntek. Nem úgy ültem neki, hogy "na, ez egy noir", hanem menet közben kezdtem kérdezgetni magamtól, hogy "te, ez nem egy noir?", a felénél meg megállítottam, és megkerestem ezt a wikis jegyzéket, hogy mik az ismertetőjegyek, mert magamtól én sem tudtam, csak a hangulat volt nagyon meg. Nekem .

Spoiler:

.

Niwrok írta:

Nem úgy ültem neki, hogy "na, ez egy noir", hanem menet közben kezdtem kérdezgetni magamtól, hogy "te, ez nem egy noir?", a felénél meg megállítottam, és megkerestem ezt a wikis jegyzéket, hogy mik az ismertetőjegyek, mert magamtól én sem tudtam, csak a hangulat volt nagyon meg. Nekem .

Nem győztél meg, hogy mindezeket így kellett volna értelmeznem, de ezen nem veszünk össze... akkor a végső konlkúzióm: nem szeretem a noirt.

Én is megállítottam közben, de csak azért, hogy visszapörgessek, mert belealudtam.

R2-D2 írta:

Én is megállítottam közben, de csak azért, hogy visszapörgessek, mert belealudtam.

Én most kb. Rian Johnson másik filmjével (ha már ennyit beszéltünk róla, gondoltam, nézek tőle valami mást is), a Szélhámos fivérekkel vagyok így, ezért nem szánok rá két sornál többet. Tök jól van fényképezve, baromi jó helyszíneken játszódik, még a poénok is működnek a sztoriban, ami kb. a Tom Sawyer/Riviéra vadorzói/Hudson Hawk keveréke... de fél óra után zsibbasztóan unalmas lett, és az is maradt.
.

Niwrok írta:

Én most kb. Rian Johnson másik filmjével (ha már ennyit beszéltünk róla, gondoltam, nézek tőle valami mást is)...

Javaslom a Legyes epizódot! BB S03E10.

R2-D2 írta:

Niwrok írta:

Én most kb. Rian Johnson másik filmjével (ha már ennyit beszéltünk róla, gondoltam, nézek tőle valami mást is)...

Javaslom a Legyes epizódot! BB S03E10.

Hadd idézzek egy "klasszikust" :
"Értem én, hogy másnak se legyen jobb, de azért ez kegyetlenség... "
.

.





Herkules





Hollywood időnként egyszerre készít egyazon témakör köré mozgóképeket (az igazság az, hogy ez nem is annyira ritka): a tavalyi évben pl. a kissé elfeledett, de már korábban rengetegszer megénekelt Herkules mondakör köré kapásból három mozifilm is készült. A Herkules legendája úgy szar, ahogy van, a Herkules: Feltámadást már be sem vállaltam – a simán Herkulesnek titulált alkotás viszont meglepő módon már bemutatója idején kimondottan tetszett. Abban mindenesetre Dwayne Johnsonnak igaza volt még a produkció előtt, hogy ha valakire rászabták e szerepet, akkor az tényleg ő – a mozi nekem mégsem emiatt tetszett…

… sokkal inkább a legenda nyíltan felvállalt demisztifikálása miatt. A Herkules – képregényfilm volta ellenére - úgy lett a legjobb Herkules film, hogy igazából a legkevésbé rugaszkodik el a valóságtól, a legkevésbé köthető a mitológia világához. Míg nem néztem meg a lemez extratartalmát, addig csak éreztem ezt, de most már fixen tudom is: Brett Ratner rendező (akinek azért a Vörös sárkányt meg az X-men 3-at köszönhetjük, sőt a Szökés pilotját is) ott mondta el, hogy szándékosan próbált egy túldimenzionált főhős helyett egy kis zsoldoscsapatra alapozni a történetét. És ez nekem nagyon bejött.

Herkules ebben a filmben csak módjával hős, csak módjával legyőzhetetlen harcos. Abba most ne menjünk bele, hogy a mitológia, a görög istenségek bevonása vagy azok hiánya mennyire teszi hitelessé vagy épp hiteltelenné a dolgot – számomra az egész herkulesi mondakör a sok idióta görög istennel kb. ugyanolyan valóságtartalommal bír, mint mondjuk a Biblia. Ebből kifolyólag hülye lennék elhinni azt, hogy Zeusz, a főisten gyereket nemzett volna egy halandó asszonynak, akit aztán Zeusz hitvese el akart pusztítani – ebben a moziban ez pedig nagyon okosan meseként van előadva. Mint ahogy egy mesélő, Iolaus (Reece Ritcie) szájából hangzanak el a kötelező herkulesi próbák történetei is: amiben izomagyú hősünknek szép sorban hatalmas szörnyeket kellett elpusztítani – ezeken a hihetetlen kalandokon szerencsére gyorsan végigmegyünk a mozi elején. Nem hangsúlyosan, olyan „letudjuk a kötelezőt” jelleggel – aztán hogy az első kalandnál nyilvánvalóvá váljon, hogy Herkulest nagyon komoly csapat segíti (és segítette) dicső útján. Egy olyan csapat, ami a legenda miatt a nagyközönség számára okosan háttérben marad, a film első kis akciójelenete a macedón partoknál pedig tökéletesen fel is vázolja ezt.

Engem már az első képsorok beszívtak, a legjobb szandálos/vikinges filmek képsorait idézve merültem bele a sztoriba. Amiben aztán egy titokzatos nő, Ergenia (Rebecca Fergusson) felkéri a kis csapatot, hogy segítsenek Trákiában a királyt fenyegető barbár felkelőkkel szemben: itt a testsúlyos poén meg egyszerűen zseniális volt. Amúgy is, az egész film kiválóan bánik a humorral, van némely karakter, ami már önmagában nagyszerű forrása ennek, de gyakorlatilag mindenkihez kapcsolódik valami okosság. A szabadcsapat tehát harcba vonul Göröghon északkeleti részén, ahol egy csúfos kudarc és csapda után rendbe kell szedni magukat, ki kell képezni a parasztokat, aztán újra harcolni a titokzatos Rehesus ellen. Engem ez az egész iszonyat szórakoztatott: a látvány, a harci koreográfia, a díszlet, a humor mind tökéletesen a helyén volt, minden pont a megfelelő mértékben adagolva és a megfelelő ritmusban tálalva. Így haladtam előre a frontemberrel és a zenekar további tagjaival, egyik véres küzdelemből a másikba – hogy aztán a végére még egy kis csavar is beleférjen a történetbe.

S akkor ennyi ömlengés után a „zenekar”. A félistent négyfős harci különítmény segíti útja során, ami csapatnak ugyanolyan bája és lelke van, mint mondjuk az Arthur király lovagjainak, vagy a Feláldozhatók társaságának – a részletek pedig ezúttal nem az ördögben rejlenek, hanem a karakterekben. Van egy amazon, egy bizonyos Atalanta Scythiából (Ingrid Bolsø Berdal), az íjász, aki Legolashoz hasonlóan mesterien bánik a nyílvesszővel, s sosem fogy ki az utánpótlás a tegezéből. Aztán van az argoszi Amphiarius (Ian McShane, alias Kékszakáll a POTC-ből), a próféta, aki belelát a jövőbe, mindenekelőtt saját halálát látva előre – a komikum egyik forrását adva ezzel. Aztán itt van a spártai Autolycus (Rufus Sevell – Mr. Murdock a Dark Cityből!!), aki származását igazolva mesteri harcos és kiképző, no meg személyes kedvencem, a thébai Tydeus (Aksel Hennie – aki legutóbb épp Jack Bauerrel szemben húzta a rövidebbet). A film varázsa számomra a karakterek színességében, egyediségében rejlik, rengeteg hasonlítási pont van, legyen az akár a Szabotázs őrült csapata, de akár a Bosszúállók is – a mozi igazán jó jelenetei, érzelmi töltetei, poénjai ezen figurákhoz kapcsolódnak. Személyes kedvencem továbbra is a néma őrült, Tydeus: bármelyik vikingfilmben megállná a helyét. Nélkülük a Herkules ezen feldolgozása mindenképp üres lenne, az egész mítosz fabatkát sem érne: csupán ugyanolyan agyatlan buta, bunyós misztikus film lenne, mint a többi.

A Herkules az a fajta szórakoztató film, ami pontosan tudja, mit akar és egy picivel sem esik túlzásokba, egy picivel sem becsüli túl magát. Az egész mozi olyan, mint a főszereplő Dwane Johnson maga is: egy szerethető, bohém alkotás, ami nem átall néha önmagát is kifigurázni. Külön hatalmas dicséret a korhatár besorolásért: sima családi mozi, nincs benne sem erotika, sem vulgaritás. Korrajz szerintem hibátlan, a CGI-re nem sajnálták a pénzt: a nemeai oroszlán bámulatosan élethű. Simán meg lehet nézni gyerekkel is – az meg mondjuk, még tetszik is, hogy nem kell hinnie egy mitológai hős idióta mítoszában. Ha jó időpontban talál meg ez a szandálos kalandfilm, remekül lehet rajt szórakozni.



80%



.

.
]




The Walking Dead S5




„Eljutottunk oda, hogy minden élő erős. Muszáj annak lenniük. Elég erős vagy, hogy segítenek neked, hogy aztán te segíts nekik… vagy erős vagy és ezért megölhetnének. Ezért neked kell megölnöd őket…”

Azt mondták, hogy pocsék és unalmas ez az évad. Hát, jelentem, nem az. Sőt! Az ugyan lehet, hogy némileg kevesebb akció van benn, mint a korábbiakban, de ez a szakasz már olyan gondolatokkal, olyan szintű civilizációs problémákkal foglakozik, hogy szerintem meg ez lett az egyik legütősebb season az összes közül. Egyszerűen bámulatos az az ember és társadalomrajz, amit itt felskiccelnek és 16 részen keresztül foglalkoznak vele. Zseniális: a TWD már réges-rég nem csak horrorsorozat hanem egy kegyetlen jó dráma, egy elpusztult világban zajló túlélőtörténet, ahol már az a múltkor megemlített klisé is elcsépelt, hogy ember embernek farkasa. Mert az milyen állatfaj az emberen belül, aki embert eszik?? Aki szándékosan félrevezetve a szabadban lévőket, becsalja őket egy biztonságosnak tűnő helyre, hogy aztán ott feldolgozza őket??? És megegye???

Aki már látta az előző évadot, az tudja, mire célzok – aki viszont nem, annak meg nem árulom el.    A lényeg az, hogy Ricknek és kis csapatának fel van adva a lecke, hogy szorult helyzetükből hogyan és merre jutnak ki – annyit azért tudhattok spoilermentesen, hogy az évad ezúttal nem egy helyen fog játszódni, hanem követi a korábban megkezdett road-movie stílust. A kis csapat, a hajdani rendőr vezetésével Washingtonba tart, ahol is a zombiság ellenszerének ígérete várja őket – egy Meat Loafra emlékeztető faszi, Eugene, illetve annak tudása személyében. A kis csapat, egy csodálatosan kiforrott és összetartó közösség aztán sétálókkal bőven megpakolt kalandos út folyamán elér egy bizonyos helyre – ami hely nekem önmagával a létezésével, annak morális kérdéseivel és karaktereivel valami egészen más szintre emelte a sorozatot. A kaszabolós (azért az sem marad el) zombisorozatból egy egészen kiváló pszichológia teszt lett, ahol a korábban ősemberként kóborló figurák a lehető legnagyobb kihívás elé kerülnek: a beilleszkedés, a civilizáció kihívása elé…

Egyszerűen zseniális, hogy a TWD az elpusztult világban mennyi túlélési mikroközösséget kínált már eddig is – ebben az évadban meg kapásból három is van!!! Ugyebár rögtön az elején a szorult helyzet, illetve annak mögöttes tartalma. Bármilyen kemény és brutális dolog is, de kétségkívül racionális az az álláspont, hogy „Vagy a hús leszel vagy a hentes”… Az évadnyitó parádés és akciódús eseményei mellett az ember kénytelen elgondolkodni az egész Terminus racionalitásán és szervezettségén. Persze, kell hozzá egy bizonyos fajta embertípus, aki mindezt képes végrehajtani, de a felvillantott flashbackek jelentősen árnyalják majd ezt a képet is – meg ugyan nem szerettetik velünk Garethet és kis kompániáját, de lelkünk mélyén talán elfogadjuk érveiket. Csak ne mi legyünk a pszichopaták áldozatai… s ide tartozik egyébként egy hatalmas piros pont is az íróknak. Végre nem kellett várni 6-8 epizódon keresztül egy bosszúra (nem úgy, mint  a SoA-ban), hanem kérem, itt két fejezeten belül hullanak a fejek…

A következő elemeznivaló mikrocivilizáció Atalanta és a kórház. Egy újabb vízió, egy újabb zseniális elképzelés: a kőkemény kinti világgal szemben egy kórházban létrehozott idillinek tűnő diktatorikus hierarchia, ahol a szerepjáték részeként a résztvevők rendőregyenruhát viselnek. Ahol a bekerült és meggyógyított betegnek kvázi le kell dolgoznia a megmentése árát, ahol a rendet a hatalom képviselői akár erőszakkal is képesek fenntartani. A látszólag szabad világ ugyanakkor egy kibaszott börtön is, hisz a napi lét, az étel, az ágy, a biztonság örökös adósságot termel – annak ledolgozása viszont maga az ördögi kör., kiút nélkül. Zseniális gondolat az évad fináléjával szembe állítva, hogy egy ilyen elcseszett világban a demokrácia vagy a diktatúra az életképesebb, a TWD S5 pedig mindkettőre mutat példát. A kórház egyébként – annak ellenére, hogy talán kicsit tényleg unalmasnak tűnhet – az egyik legjobb szakasza az évadnak, egy akkora gigászi drámával, amitől leesett az állam. Nemhiába, az évad felére ismét csak össze kellett hozni valamit: azt mondjuk aláírom, hogy a S4 félévadzárójával ez nem veszi föl a versenyt, de az események még így is rendesen szíven ütöttek…

S ha már dráma. Az nem újdonság, hogy az írók ebben a sorozatban is képesek kiírni gyakorlatilag bárkit. Az eddig is így volt: viszont itt még alig tértem magamhoz, jött a következő áldozat – néhány epizódon keresztül pedig olyan erősen érezni a gyász ízét a történéseken, hogy az embernek zúg a füle a csendtől … meg ökölbe szorul a keze a dühtől. Amúgy is meglehetősen merengősre sikerült az egész évad, de itt, a fele tájékán szinte érezni a szomorúságot. Erre építve a TWD S5 természetesen – parádés módon – meglovagolja a karakterdrámákat is, melyik szereplőnk hogyan képes feldolgozni a veszteségeket, az itt felvett és a fináléban kiteljesedő törések, lelki sérülések végigkísérése tényleg briliáns. Neveket direkt nem írok, hisz vissza lehetne következtetni a távozottakat is belőle – mindenesetre olyan drámákat látunk, érzünk át, amik nem múlnak el nyom nélkül. Sem Rick kis csapatában, sem a nézőkben. Ráadásul (ez külön nagyon tetszett) még csak az sem biztos, hogy mindehhez élő szereplő elvesztése kell: van egy pont, mikor a jövő omlik össze egy hazugság miatt – nos, annak a következménye épp olyan megrázó és mély nyomot hagy, mint egy figura halála teszi azt…

Írtam, hogy merengős. Miután a szokásos „Az előző részek tartalmából” összefoglaló hiányzik az epizódok elől (viszont van király új főcím), érdemes minimum a Carol/Tyreese szálat, valamint a Beth szálat felfrissíteni az előző évadból, mert mindkettőnek nagyon fontos szerepe lett idén. Jómagam kénytelen voltam belenézni az S4-be, ki milyen terhet is hozott magával a múltból, mert bizony elfelejtettem, az évad közepe pedig elég sok flashbackkel operálva játszódik, a motivációk, történések pedig a múltban gyökereznek. Spoilermentesen, jó tanácsként mondom: nem árt képben lenni, ki, mit, kivel mikor és hogyan… mert ezek sokkal fontosabbak, mint az út maga. Amúgy az is nagyon tetszett, ahogy az egész kis család szétválik, majd összeáll, ahogy tényleg egy emberként egymás mellett kiállva kerülnek majd be a finálé helyszínére, ahogy a nélkülözés, a jó értelemben vett vadállati ösztönök által vezérelve mennek és mennek tovább. Étlen, szomjan, fáradtan – de soha fel nem adva. Hogy a kezdő idézetre utaljak: együtt, erősen.

És akkor a vége. Briliáns. Nem csak az, ami az utolsó epizódokba a falon belül és azokon kívül történik, nemcsak a szokásos karakter-ellentétek, hanem maga az az elgondolás, hogy 13 „vadember” mit kezd magával a civilizációval. Egy idézet ismét: „A civilizáció az, amikor már nem menekülünk tovább.” Nekem borzasztóan tetszett az az állapot, az a folyamat, ahogy Rickék a gyengék közé kerülve próbálnak alkalmazkodni, ahogy kis állatfalka módjára, összebújva túlélni. Briliáns az is, ahogy a bizalmatlanság ábrázolva van, pont olyan, mint mikor egy vadállatot próbálsz megszelídíteni: csak itt a vadállat egy egymásért végsőkig kiálló csapat egésze. Totál jól van csinálva – s számomra kellő feszültséget és izgalmat adott – az is, ahogy a nézőt megvezetik. Ahogy szép lassan, a szereplőkkel együtt elaltatják éberségünket, ahogy – bár tudjuk, hogy nem helyes – mi is elkezdünk hinni abban, hogy lehet egy jobb élet. Egy jobb élet egy demokráciában… egy illúzióban. Alexandria, mint helyszín egy újabb kiváló utópia a posztapokaliptikus világban, engem nagyon megfogott az egész mögöttes gondolatiság. Már rögtön a demokrácia teszefoszasága a diktatúra hatékonyságával szemben. A menedék létét pedig remekül színesítették szereplői, azok démonai, illetve a falakon kívül tett kirándulások sokkoló eseményei. Az erdőben, Glenn és Nicholas …  

Valami egészen kiváló háttérértelmet véltem felfedezni ebben az évadban. Akcióban talán kicsit tényleg szegényebb lett – bár a kellő mennyiségű sétáló itt is megvan -, de ezúttal nem is ez volt a lényeg. A sétálók már régóta csak bosszantó akadályok hőseink útjában, statiszták, akiket ki kell iktatni, e tekintetben nem is vártam más az évadtól. Szimpla akadálypálya. Sokan azonban még így is kellően veszélyesek, a záróepizód kamionos ötlete kiváló ( a vízágyús tisztításon korábban meg hangosan felnevettem). A TWD S5 a túlélés többfajta felvázolt módjával, a kiváló karakterekkel azok pszichéjével teljesen levett a lábamról. A 16 rész alatt én egy percig nem unatkoztam, ha épp nem történt semmi, ha épp nem vágták el senki torkát, akkor is találtam benne kapaszkodót… mert végiggondoltam, ahányfajta ember, annyi túlélési stratégia. Idealistáknak demokrácia, pragmatikusokank harc. Az életért. Kíváncsi vagyok, mit hoz a jövő, pláne, hogy egy rég elfeledett arc is előkerül, meg hogy a Wolves W betűje újabb elmebeteg konkurenciát sejtet a következő évadra – egy év múlva ilyenkorra.

Negatívumként két dolgot tudnék csak írni: az egyik egy iszonyatosan béna trükkjelenet, ami egy furgonhoz és két szereplőhöz kapcsolódik egy hídon, a másik meg Judith. Önmagában Judith létezése és szerepe az egészben: nos, az totál hiteltelen, hogy azt, ott, ő, így bírná. Kicsit olyanbá tűnik nekem, mint egy útipoggyász – annál pedig a valóságban sokkal körülményesebb az egész kezelése. Más semmi. Zombik maszkja kiváló, az elpusztult világ – különösen a nagyváros – parádés. Látszik, hogy van rá pénz – mert van benn pénz. Remélem, még sokáig nem lesz vége.





90%



.

R2-D2 írta:

The Walking Dead S5

90%

Én még ugye csak a 3. évadnál tartok, de azért azt jó tudni, hogy érdemes folytatni. Ha tehetném, Alexandriára már most kíváncsi lennék, arról már hallottam ezt-azt, de nem lehet . Mondjuk azt nem tudom, hogyan tud majd újat nyújtani a sorozat, ha egyszer mindig ugyanazt a témát hozza elő, egy kis közösség túlélését különböző módszerekkel egy zombiinvázió közepén; lehet, hogy a többség is ebbe kezd belefáradni, pedig még csak most jön a spin-off sorozat...
.

.





Bosszúállók: Ultron kora




Az ember belefásul… amennyi idióta képregényfilmet az utóbbi években a nyakukba zúdítottak (s amennyit még terveznek!!!), nem is csoda, hogy az átlagnézőnek már a könyökén jön ki az egész eszetlen hiteltelen látványorgia a soha el nem pusztuló szuperhősökkel. Magam részéről ráadásul az egész Marvel Filmes Univerzummal felemás viszonyban vagyok, Thoron kívül egyik moziért sem rajongtam soha – viszont mindezek ellenére a Bosszúállók első része földöntúli élményt és szórakozást biztosított pár éve. Az sosem volt kérdés, hogy a második fejezetre még mindenképp beülök, de hiába csökkentettem a megismételhetetlenhez viszonyított elvárásaimat, az Ultron kora sajnos még azokat is alulmúlta. Nem nagyon, csak egy picit…

Az Avengers 2 (A2) rögtön belecsap a lecsóba, rögtön jelezve azt az irányt, azt  a hangulatot, azt a pörgést, ami vár ránk 150 percen keresztül. Ezzel mindösszesen egyetlen bajom van: a film bizony nem áll meg önállóan a lábán. Miután egy filmes/képregényvilág szerves része, egy nevetséges „második fázis” lezárása, ezért egyszerűen szükséges ismerni a többi alkotást hozzá. Márpedig – a saját példámból kiindulva – ha valaki nem látta, vagy csak szimplán nem emlékszik a korábbi mozifilmekre, az csak passoghat azok, ki is az a Strucker, hol van Fury meg az egész S.H.I.E.L.D. Mit keres egy marketingilag lassított felvételen a havas Boszniában (bocsi, Sokoviában) a szuperhős csapat, sőt, én még arra sem emlékeztem, mi lett Loki jogarával. Szóval felfrissített információk nélkül kimondottan mellbevágó a film, így már rögtön az elején csak kapkodhatjuk a fejünket azon, ki mit miért tesz – bónuszként meg ott a nagy meglepetés, mit keresnek mutánsok egy Boszúállók filmben. Ebből rengeteg további kérdés is következik, de az nem ezen írás témája kell, hogy legyen…

Szóval az A2 feltételezi azt, hogy ismered minden szereplőjét, azok minden motivációját, kapcsolati hálóját, történetét. Ha nem, rendesen gondban lehetsz, mert bizony idő aztán ebben a filmben semmire sincs. A 150 perc úgy röpül el, hogy egyetlen percnyi unalom nincs rajt, két gigászi akció között épp a karakterekkel együtt épp csak fújunk egyet, nyalogatjuk a sebeinket, aztán rögtön újra akcióba lendülünk. Az előzetest leszámítva én semmit nem tudtam a történetről, így érdeklődéssel vártam, hogyan fogják tudni hitelesen előadni azt, hogy az aktuális főgonoszt maga a csapat, azon belül is Stark kreálta – hááát… csak nagyjából sikerült. Kicsit értetlenkedve néztem az egészet, hogy a mesterséges értelem magától hogyan ébred öntudatra, majd kebelezi be a fél világot (Transzcendens?), de tulajdonképp mindegy is: kellett egy überleggyőzhetetlen valaki a csapat ellenében. Az meg megint csak kósza gondolat volt a film után, mi a rossebért választotta Ultron ezt a módszert az emberiség kiirtására, ennél lett volna sokkal gyorsabb, költségkímélőbb módszer is (pl. tényleg az atom), de persze akkor nem kellett volna a bosszúállóknak egy valagnyi röpködő robottal harcolni. Akik persze soha nem fogynak el, számuk egyenesen arányos Sólyomszem ügynök tegezében lévő nyilak számával…

Az igazság azonban az, hogy mindezeket a film szemére vetni gonoszkodás. Az A2 – minimális háttérismerettel – tökéletesen teljesíti feladatát, két és fél órán keresztül székbe szögez akcióival. Iszonyat tömény az egész, egy brutális zúzda, parádés látványvilággal. A már megismert karakterek hozzák a formájukat, viccesek mikor kell, összefognak, mikor kell, s néha a nagy káoszban még látni is, mit csinálnak. Meglepő volt a „védett ház”, meg az ott lakó szereplők, mint ahogy az X-men világból való átjárás is. A helyzet az, hogy miután az X-men filmeket sokkal jobban szeretem, az A2 legjobb pillanatai számomra azok voltak, mikor Higanyszál és Skarlát boszorkány a vásznon van, bírom az egész mutánsvilágot. Jó volt az új pirosfejű figura is, és nekem új volt (legalábbis elfeledtem) a néger repkedő faszit is. Loki viszont hiányzott, meg Natalie Portman is – ha már a norvég profeszort belepasszírozták. Látványilag ugyanakkor nem éreztem azt a forradalmi áttörést, ami mondjuk az A1 esetében még megvolt: egy jófajta hatalmas akció az egész, profin megcsinálva – ennyi, de nem több. Mintha kicsit kevesebb poén lenne benn (a legtöbb Hulkhoz kapcsolódik), mint volt korábban, a „Gyere Legolas, felviszlek!” beszóláshoz hasonlókat most nem találtam. Talán tényleg kicsit sötétebb, komorabb is egyben, az akció viszont ugyanolyan látványos. Több, nagyobb, üresebb: az A2 általa viszont borzasztóan túlzsúfolt lett.

Biztos, aki az MCU+sorozatok minden rezdülését ismeri, annak Kánaán az egész film a sok utalással, kiszólással, kapoccsal. Viszont az átlagember meg csak passoghat, mi ez az egész túlságosan tömény világ. Magam részéről nem vagyok meggyőződve róla, hogy ez mindenképp jó így. S még valami eszembe jutott: azért mennyit képes számítani, az ember hogyan hangolódik rá egy-egy filmre, mit néz előtte, milyen a viszonya a filmes világhoz. Talán hiba volt az elmúlt hónapokban a súlyos sorozatok és drámák után beülni az A2-re, de hát így hozta a sors… de lehet, ezzel tele is lett az MCU filmvilág pohara nálam. Pláne, ha ilyen böszmeségek jönnek, mint a Hangya.  

Az A2 mindazonáltal egy szórakoztató, pörgős film, de nincs olyan jó, mint elődje. Fura írni ilyet, de az jóval visszafogottabb volt – és ezáltal jobb is. Nem szoktam másokra hivatkozni, de az Origo írásával most maxi egyetértek...  




80%


.

R2-D2 írta:

Bosszúállók: Ultron kora

Az ember belefásul… amennyi idióta képregényfilmet az utóbbi években a nyakukba zúdítottak (s amennyit még terveznek!!!), nem is csoda, hogy az átlagnézőnek már a könyökén jön ki az egész eszetlen hiteltelen látványorgia a soha el nem pusztuló szuperhősökkel. Magam részéről ráadásul az egész Marvel Filmes Univerzummal felemás viszonyban vagyok, Thoron kívül egyik moziért sem rajongtam soha – viszont mindezek ellenére a Bosszúállók első része földöntúli élményt és szórakozást biztosított pár éve. Az sosem volt kérdés, hogy a második fejezetre még mindenképp beülök, de hiába csökkentettem a megismételhetetlenhez viszonyított elvárásaimat, az Ultron kora sajnos még azokat is alulmúlta. Nem nagyon, csak egy picit…

Ezzel mindösszesen egyetlen bajom van: a film bizony nem áll meg önállóan a lábán. Miután egy filmes/képregényvilág szerves része, egy nevetséges „második fázis” lezárása, ezért egyszerűen szükséges ismerni a többi alkotást hozzá. Márpedig – a saját példámból kiindulva – ha valaki nem látta, vagy csak szimplán nem emlékszik a korábbi mozifilmekre, az csak passoghat azok, ki is az a Strucker, hol van Fury meg az egész S.H.I.E.L.D. Mit keres egy marketingilag lassított felvételen a havas Boszniában (bocsi, Sokoviában) a szuperhős csapat, sőt, én még arra sem emlékeztem, mi lett Loki jogarával.

80%

Az még beleférne nálam, hogy magukra a mozifilmekre emlékezni kéne, meg hogy pár easter egg kimarad a sorozatok miatt, na de az, hogy alapvető történeti hiányosságai vannak az Ultronnak, ha nem ismered magát a képregényes hátteret, ha nem tudod, hogy milyen Marveles sorozatok mennek a tévében vagy vannak készülőben (mert különben mondjuk kiderül, hogy Thor látomásának meg a fürdőzésének semmi jelentősége ebben a filmben), az eléggé ... De tulajdonképpen még azokkal együtt is, mert például ötletem sincs, hogy az "altató" mikor és hol lett "kifejlesztve".

Én felvezetésnek megnéztem az elsőt, és kb. a felénél jöttem rá, hogy majdnem feleslegesen, mert a Bosszúállók 2. nem is annak a folytatása . Ettől még jó volt újra látni az akciózást, de azt kell mondanom, a szintén most újranézett Tűzgyűrűvel szemben kissé alulmaradt.

A filmeket még biztos nézem a moziban, igazából tetszenek, de már félek attól, milyen lesz az Infinity War három év múlva, amikorra erre a gombolyagra még ráhurkolódnak további sorozatok, mozifilmek, és beleszövődik mindebbe mondjuk a Galaxis őrzői, hiszen náluk is van egy kő...
.

Niwrok írta:

... és beleszövődik mindebbe mondjuk a Galaxis őrzői, hiszen náluk is van egy kő...
.

Tényleg?

Az a kő az ezek közé való?

R2-D2 írta:

Niwrok írta:

... és beleszövődik mindebbe mondjuk a Galaxis őrzői, hiszen náluk is van egy kő...

Tényleg? Az a kő az ezek közé való?

Igen...



...és a kesztyű, amit a stáblista utáni jelenetben Thanos felhúz, abba illenek bele.

Mondjuk a filmben az Elmekő a sárga, a Térkő meg nekem inkább kék, mint zöld, úgyhogy még a zöld meg a narancs hiányoznak a filmekből, az Időkő és a Lélekkő.
.

Niwrok írta:

Igen...

...és a kesztyű, amit a stáblista utáni jelenetben Thanos felhúz, abba illenek bele.

Mondjuk a filmben az Elmekő a sárga, a Térkő meg nekem inkább kék, mint zöld, úgyhogy még a zöld meg a narancs hiányoznak a filmekből, az Időkő és a Lélekkő.
.

Jézusom. Akkor talán az egész hóbelevancot úgy kellett volna kezdeni, hogy van 6 kő és a következő 10 mozis év ezek megszerzéséért zajlik.

A törpök Arken köve nincs köztük?

Ennél egyszerűbb a gyűrűk sorsa. Azokat legalább tudjuk, hol vannak.


Nem tudom, ahogy írtam/írtad, ez nekem már túlságosan komplexnek tűnik, ami csak egészében élvezhető maradéktalanul. Így, kiragadva a történeteket (AV2) csupán bámulja az ember a zúzást, de az igazi katarzis elmarad. És egye inkább el is fog maradni, mert egyre jobban lemaradok az eseményekkel... mert egyre kevésbé érdekel az egész.