Niwrok írásai 1.0

.
In The Flesh S2


Az előző évad eseményei óta nagyjából egy év telt el, és a PDS-esek megjelenése a társadalomban már a mindennapok részévé vált. Természetesen egy ilyen horderejű és megosztó téma kapcsán gyorsan megindul a szervezkedés, így a PDS-betegek számára a HVF időszaka maga a boldog békeidő, amióta egy új politikai párt, a  Victus színre lépett. Az egyre népszerűbb és a választásokon is esélyes Victus célja a PDS-esek mozgásának és szabadságának korlátozása, hivatkozással arra, hogy elég valakinek akár véletlenül is kihagyni a napi dózisát, és máris ugyanolyan őrjöngő fenevaddá válik, amilyen volt, plusz létezik a Kék Ébredés nevű pirula, amivel szándékosan lehet előidézni ugyanezt. Csak olaj a tűzre, hogy a zombik előző évadban még éppcsak a szárnyait bontogató radikális földalatti mozgalma, az Élőholt Felszabadítási Sereg (ULA) tagjai már öngyilkos terrorakcióktól sem riadnak vissza, felvértezve az Élőhalott Próféta által terjesztett hittel a kiválasztottságukról, a félelmen keresztül próbálva kikövetelni azt a társadalmi megbecsülést és toleranciát, ami nekik "kijár". Úgy tűnik, a Victus és az ULA harcában Roartonnak fontos szerep jut, legalábbis az, hogy Maxine, a Victus egyik parlamenti képviselője, és Simon, az ULA egyik vezetője is ebbe a kis skót (igen, ezt rosszul értettem (ahogy az időtávokat is); annyira "észak-angliai", hogy már skót) faluba érkezik, erről árulkodik. Az efféle hatalmi játszmákról mit sem tudva Kieren csak azt tervezgeti, hogy mikor léphet le végre a családi házból Párizsba...

Háát... ez itt szerintem nagyon el lett cseszve. Átlag tízpercenként jutott eszembe, hogy "Úristen, mi ez a f*szság?!", és ha nem, az többnyire csak azért volt, mert szétásítottam az agyamat az unalomtól, ahogy sokszor az egész történet egy helyben toporog, csak mert valaki kitalálta, hogy a második évadnak nem elég a három rész, erre kell hat. Szerintem rohadtul nem kellett volna, mert akkor meg lehetett volna spórolni a hajuknál előrángatott mellékszálakból többet is, és főleg nem kellett volna a fő szál eseményeit ennyire széthúzni, ami ráadásul abszolút nem tetszett.

Spoiler:

Ezen csak tovább rontott, hogy gyakorlatilag a konfliktusok jelentős részének nyomtak egy resetet, és az új helyzetbe próbálták beleszuszakolni a régi szereplőket, de sokan vannak, akik ha maradtak is, igazából jelentőségüket vesztik, és még ez a jobbik eset, mert néha meg olyan fordulatokkal próbálták a történet medrében tartani őket, amiktől égnek állt a hajam. Én legalábbis semmi szórakozást nem találtam benne, ahogy azokat a dolgokat akarják felmelegíteni, vagy éppen kényszeresen felemlegetni, amiket már az első évadban lezártak. Nekem volt kínos, ahogy Kieren apja az első részben vagy négyszer ismétli el, hogy "Én csak az érzéseimről beszélek? Nem azt akartátok, hogy beszéljek az érzéseimről? Akkor miért baj, ha az érzéseimről beszélek?!", ami oké, hogy eredetileg egy fontos drámai szál volt, de ebben a helyzetben már semmit nem tesz a sztorihoz. Attól meg egyenesen hányingerem lett, ahogy Kieren apjából egy pillanat alatt kiszippantják az összes bizalmat a fia iránt, aminek már tucatszor adta amúgy bizonyítékát, de egy résszel később ugyanolyan gyorsan vissza is pumpálják, mert akkor meg kellett a könnyes egymásra borulás! Na és Jem?! Kieren és Rick belső konfliktusai után ő volt még a dobogón az első évadban, itt viszont alig csinál valamit, kivéve amikor kétszer is erőszakot követnek el rajta a forgatókönyvírók, dühítően szembemenve azzal a figurával, akit korábban megalkottak: nem öletik meg vele azt, akit meg kéne (olyannyira, hogy Jem teljes megalázásaként "cserébe" bepisiltetik), viszont elkövettetnek vele egy teljesen abszurd gyilkosságot, csak azért, hogy egy másik szálon fokozzák a drámai feszültséget. Ráadásul ugyanúgy megmaradt a szálak össze-vissza tekergetése, az értelmetlen fordulatok garmadája, ahol simán megjátszák, hogy az egyik szereplő, aki a fő manipulátor volt a sorozatban, kb. két perc alatt megtébolyodik, hogy egy perccel később aztán egy szívroham végezzen is vele, és nem ő az egyetlen, akit megkínálnak egy akut megőrüléssel. Két szereplő van, aki az első évadban is volt, és itt sikerült valamit hozzátenni a történetéhez, és az Phil és Amy, és ez a tucatnyi falusiból elég sovány.

Az új szereplők sem jártak jobban. Közülük Simon egy érdektelen senki, akit ugyan próbálnak úgy felvezetni, mint az Élőholt Próféta egyik apostolát, de a szerepe kb. abban merül ki, hogy egy nevetségesen összetákolt szerelmi háromszögbe keveredik, meg lázítja a zombikat (...bocs, a PDS-eseket), és egészen az ötödik részig kell várni arra, hogy valami értelmes is megcsillanjon Simon sztorijából, aminek viszont nem az ULA-hoz van köze, hanem a múlthoz. Maxine szegény meg hiába lenne jó karakter és hiába jó az alakítás is mögötte, hitelessé téve a rideg manipulációt és az önző érdekek érzéketlenségét, de közben meg túl hülye eseményeken rángatják néha keresztül, hogy a fináléban neki is bevigyék a kegyelemdöfést. A már emlegetett rétestészta-nyújtásra pedig keresve sem találnék jobb példát, mint Freddie és Haley történetét, akik egyetlen részben szerepelnek, sehogy nem kapcsolódnak a fő sztoriszálhoz, mégis egy fél epizódnyi időt kitöltenek velük, és minderre az időhúzásra csak részben mentség, hogy egyébként az övék volt az egyik legjobb szakasz az egész évadban, mert valamit visszahozott a sorozat eredeti drámaiságából, mielőtt azt felhigították volna mindenféle elcsépelt, gyatra vacakkal...

Mert egyébként a kisvárosi hangulattal, a színészek teljesítményével, a képi világgal (aminek részeként nem egyszer kiváló plakátokkal dobják fel a hátteret) továbbra sincs olyan eget rengető probléma. Néha még érződnek a személyes problémák, a családi tragédiák, a kis közösségek dilemmái, félelmei és paranoiái, a pletykák nyomában erjedő összekacsintós megvetés, de valahányszor már kezdtem élvezni, amit látok, a sorozat valami marhasággal megint gyomorszájon talpalt. Az egyéni történetek között akad pár, legalább időszakosan nagyon jó, de elvergődni azokig néha csak kellemetlen, sokszor viszont idegesítő, és emiatt a második évadot az első fényében simán egy felesleges folytatásnak érzem.

5,5/10
.

R2-D2 írta:

In The Flesh S1
Nem ígérem, hogy egyhamar sort kerítek rá, de valamikor talán meg tudom majd nézni.

Niwrok írta:

.
In The Flesh S2

... és emiatt a második évadot az első fényében simán egy felesleges folytatásnak érzem.

5,5/10
.

Akkor most lett nem sürgős státuszú.

R2-D2 írta:

Akkor most lett nem sürgős státuszú.

Nem pontosan értem, hogy az első évad "sürgősségét" mennyiben befolyásolja a második sallangsága, de te tudod .
.

Niwrok írta:

R2-D2 írta:

Akkor most lett nem sürgős státuszú.

Nem pontosan értem, hogy az első évad "sürgősségét" mennyiben befolyásolja a második sallangsága, de te tudod .
.

Hát, pont azért, mert a másodikra azt írtad, hogy nem olyan jó. Ha már induláskor tudom, hogy elromlik valami, minek nézzem meg az elejét.

No persze ez még változhat, ahogy írtad, nem túl hosszú, úgyhogy meglátom majd.

.
Augusztus Oklahomában / August: Osage County


Nagyjából azok a várakozásaim és félelmeim teljesültek ezzel a filmmel, amik az első hírek és Artu ajánlása óta bennem voltak, és hogy nemrég két családdrámát is néztem, csak felerősödtek bennem... de úgy gondoltam, szépen illene a sorba. Ha elhalasztom, akkor sem lett volna sokkal jobb, akkor is kb. ugyanezeket az érzéseket, gondolatokat és összehasonlításokat hozta volna elő belőlem, hiszen elemeiben már jó pár ilyen filmet láttam; egy kis 8 nő, egy kis Mindenki megvan, kevés Czukor Show, és a frissen nézettek közül a Nebraska és a Kalandorok is adja magát. Ettől ez, így még egy jó film, hiszen azt, amire készült, maximálisan és igényesen teljesíti: elmesél egy családi tablót, amibe minden néző beleilleszt ezt-azt a saját családjából, elgondolkodik dolgokon, esetleg megért, továbbgondol dolgokat, például hogy ebben a helyzetben ő mit hogyan csinálna.

Én például nagyjából tudom, hogy mit csinálnék egy ilyen családban, ebben a pszichológiai doktori disszertációért kiáltó baromfiudvarban: szétharapnám az ütőerem. Persze benne élve csak más, de így kívülállóként mi mást is gondolhatnék, amikor a film kilencven százaléka káráló, egymást csipkedő tyúkok hisztériás rohama, gondosan, bevált módszerek szerint manipulálva egymást? Ebből a szempontból pedig tökmindegy, hogy a nyugtatókat és antidepresszánsokat drazsé helyett szopogató anyáról, a bűntudattól megkeseredett, rém tudálékos nagynéni, a saját megalkuvásától megcsömörlött vénlány, a héliumfejű, de a saját burkolatának kopásától halálra rémülő plasztikbaba, a frissen felismert jellemhibáitól kétségbe eső trónkövetelő, vagy a már-nagyon-érett-vagyok, lázadó tini van a történet középpontjában. Ebben a töménységben olyanok, mint vakuval a szembe villantani. Még egy ilyen tragikus eseményt (az apa eltűnése a kiváltó esemény, ami összehozza a családot) is csak arra tudnak kihasználni, hogy a boldog érdektelenségben és közönyben eltöltött évek után végre lelkesen egymásra fröcskölhessék mindazt a mérget, ami oly régen az epéjüket nyomta, és bár muszájból ülnek össze egy vacsorára (ami egyébként a film központi jelenete), fél óra sem kell, hogy tettlegességig fajuljon a dolog... és többen láthatóan ennek minden percét élvezik! És ahogy a jó filmek, a két órás játékidőben is képes éveket elmesélni, néha csak egy utalással, néha egy évtizedes titok felemlegetésével továbblendítve a történetet, igyekezve a legkevesebb sötét foltot hagyni a motivációk és a kapcsolatok kusza hálójában. Nincs egyetlen olyan nő sem ebben a családban, aki kicsit is kilógna a sorból, legfeljebb különböző életszakaszokban és -helyzetekben mutatkoznak meg ugyanazok a személyiségjegyek... "Ez nálunk családi vonás... ugye?"...

Tisztán látszik, hogy ebben a családban férfinak babér nem terem. Az összes férfi nem egyszerűen mellékszereplő, hanem egyenesen csak az asszisztencia jut nekik, egy-egy halkan elsuttogott "Igen, drágám!", pár erőtlenül elnyökögött mondat (ld. asztali áldás), illetve a tűrés, aminek a terhétől mindannyian változatos módszerekkel próbálnak elmenekülni, legyen az a drog vagy a pia, a könyvek vagy a titkok, házasságtörés... esetleg a halál. Még talán tényleg Charlie "bácsi" lóg ki egy kicsit ebből, de csak mert a vacsoraasztal üveggömbjébe belenézve meglátta a saját jövőjét, és egy "Na, azt már nem!" felkiáltásból bátorságot és elszántságot merítve egyszer a sarkára áll, azért őt sem kéne túlságosan megdicsérni az évtizedekig tartó füvezés után...

Bár a már említett vacsorának szenteli a film a legtöbb időt, amiben lavinaként gyűlik össze a harag, én mégis egy másik jelenetet emelnék ki a legfontosabbnak, ami nem egyszerűen a drámaiságát mélyíti el a filmnek, vagy újabb szálakat teker a gombolyagra, tovább színesítve a diszfunkcionális emberek alkotta diszfunkcionális családot. Ez a három testvér beszélgetése a kis házban, ami igazából annak a kérdéséről szól, hogy mi is tekinthető családnak. Nem is olyan régen volt ez Magyarországon közéleti vita tárgya, itt meg lehet hallani még pár véleményt... pontosabban kettőt, mert Karennek láthatóan lila fingja sincs az egészről.

Ahogy látszik, az ismerős panelek ellenére hatással volt rám a film, és ez biztosan nem így lenne, ha a stáb, azon belül is a színészek nem a maximumot nyújtották volna. Tényleg utálni valóan remekek az alakítások, érződik, hogy nem csak a feszültségtől izzik a levegő, ráadásul nem csak időben, de térben is elég zárt a film (a vacsorajelenetnél például húsz percen keresztül csak az ebédlőt látjuk), jól fokozva a stresszt. Ami kevésbé tetszett a filmben, hogy voltak szálak, "aknák", amiket már feleslegesnek és túlságosan szappanoperába hajlónak éreztem, és azok kihagyásával a film is közelebb került volna egy kellemesebb időtartamhoz.

8,5/10
.

Niwrok írta:

.
Augusztus Oklahomában / August: Osage County


Nagyjából azok a várakozásaim és félelmeim teljesültek ezzel a filmmel, amik az első hírek és Artu ajánlása óta bennem voltak...

... Ami kevésbé tetszett a filmben, hogy voltak szálak, "aknák", amiket már feleslegesnek és túlságosan szappanoperába hajlónak éreztem, és azok kihagyásával a film is közelebb került volna egy kellemesebb időtartamhoz.

8,5/10
.

Hurrá!!! Úgyis tudod, mennyire vártam, mikor nézed meg...

Kimondottan örülök, hogy összességében neked is bejött, tulajdonképp rosszat nem írtál róla. Tény, hogy családi drámákat egymásután nézni nemegyszerű, tömény, az sem mindegy, milyen sorrendben látod őket - no de ezek után már ess neki a Nader és Siminnek is.

Ami jó, az jó!

R2-D2 írta:

Augusztus Oklahomában / August: Osage County

Hurrá!!! Úgyis tudod, mennyire vártam, mikor nézed meg...
Kimondottan örülök, hogy összességében neked is bejött, tulajdonképp rosszat nem írtál róla. Tény, hogy családi drámákat egymásután nézni nem egyszerű, tömény, az sem mindegy, milyen sorrendben látod őket. Ami jó, az jó!

Tényleg csak annyi problémám volt, hogy kétszer-háromszor is azt éreztem, nincs több a filmben, itt vége van, és valami kalapból előhúzott dologgal még löktek rajta egyet.

Spoiler:

És ha már Kis Csárli ... Nem tudom, ennyi idő után mennyire lehet a karakterek elemzéséről beszélgetni, pedig hát lenne miről...

Spoiler:

Meg hát én már a "Legidegesítőbb, Legtenyérbemászóbb Filmbeli Női Karakter" Díját is évekkel ezelőtt kiosztottam...

Spoiler:

.

Niwrok írta:

Augusztus Oklahomában / August: Osage County


Tényleg csak annyi problémám volt, hogy kétszer-háromszor is azt éreztem, nincs több a filmben, itt vége van, és valami kalapból előhúzott dologgal még löktek rajta egyet.

Néha én is úgy érzetem film közben, hogy nincs több benne, de nekem meg pont ezek az egyéb dolgok tetszettek - hogy még mindig van mélyebbre vinni a történetet. Így lett totál KO, a rászámolás (vascsorajelenet) utáni több jobb- és balhoroggal teljes kiütés.

Niwrok írta:

És ha már Kis Csárli ... Nem tudom, ennyi idő után mennyire lehet a karakterek elemzéséről beszélgetni, pedig hát lenne miről...

Spoiler:

De mennyire telitalálat Juliette Lewis erre a szerepre, nem???

Niwrok írta:

Meg hát én már a "Legidegesítőbb, Legtenyérbemászóbb Filmbeli Női Karakter" Díját is évekkel ezelőtt kiosztottam...

És ki ő, ha megkérdezhetem? Azért gondolom Violet felfér a dobogóra...

R2-D2 írta:

Niwrok írta:

Augusztus Oklahomában / August: Osage County

Meg hát én már a "Legidegesítőbb, Legtenyérbemászóbb Filmbeli Női Karakter" Díját is évekkel ezelőtt kiosztottam...

És ki ő, ha megkérdezhetem? Azért gondolom Violet felfér a dobogóra...

A dobogóra talán ... A Bitch Queen viszont régóta (és szerintem még jó sokáig az is lesz...) Briony Tallis a Vágy és vezeklésből, emlegettem is már jó párszor ...
.

.
Da Vinci démonai / Da Vinci's Demons S1


Az egyik hiba, amit filmekkel kapcsolatban elkövetek néha, hogy ha egy film jónak ígérkezik, és tudom, hogy mennyire jónak, akkor megelégszem ezzel az érzéssel. Ez a bizonyosság olykor elveszi azt az alapvető kíváncsiságot, ami kell ahhoz, hogy megnézzek bármit, a "talán ez jó lesz" izgalmát, és előfordul, hogy kétes darabokra pazarlom az időt ahelyett, hogy azt nézném, ami nyilvánvalóan tetszene. Mindezt természetesen amellett az általános hiba mellett, hogy a különlegesen jónak ígérkező darabokat félreteszem, halogatom, egy hasonlóan különleges időszakra tartogatom, ami persze szükségtelenül hosszú eltolódást jelent. Ezek voltak azok a "démonok", amikkel Da Vincinek első körben meg kellett küzdenie nálam.

Érdekes volt, ahogy Artu írt róla, hogy "önmagában tök jó, csak kár, hogy eszünkbe jut róla más", mert ez nálam is megvolt... csak éppen a sorozat egyik legnagyobb pozitívumaként. Az általa is említett Sherlock simán adja magát, az életre kelő vázlatokkal, a kivetített gondolatokkal, a fejtegetésekkel, a zseniális ötletekkel, a lassított felvételekkel; mind olyanok, amik a még épp csak a szárnyait bontogató zsenit frissé és újszerűvé tudják tenni a reneszánsz korában és fellegvárában is. Ebből a szempontból a karakter minden várakozásomat felülmúlta, mert nem csak hogy folyamatosan érződik a pengén való táncolás a zsenialitás és az őrültség között, a rengeteg ötlet, elképzelés, felelősség és az ügyesen felvezetett múltbeli és jelenkori rejtélyek zsongása, kiegészülve a politikai csatározások hatásaival, de a részenként menetrendszerű dühkitörések (még ha sajnos egyszer-kétszer inkább hisztinek is érződnek) és az egyre súlyosbodó autizmus jelzik: egyelőre a téboly áll nyerésre, arra nagyobb az esély. Ez különösen akkor vágott mellbe, amikor az egyik jelenetben szabályosan félni kezdtem a figurától (a disznósnál)... Így bár van hasonlóság, mégsem mondanám, hogy Tom Riley Da Vincije egyszerűen egy "reneszánsz Sherlock", sőt, egy még összetettebb jellem, érdekesebb lehetőségekkel... mert azokat a Sherlock nálam a 3. évadban eljátszotta. Viszont a Sherlock hasonlat olyannyira él, hogy "kis emlékeztetőként" még egy ismerős arc is felbukkant abból a sorozatból a Medici-udvarban, külön örömömre a személyes kedvencem (Lara Pulver).

Azonban nálam nem a Sherlock volt a legerősebb hivatkozási pont, hanem az Assassin's Creed 2.. Hiába a más arcok ugyanazokra a szereplőkre, a másfajta karakterek, az eltérő történetvezetés, Firenze és az egész Medici-Pazzi rivalizálás élménye abból a játékban annyira megragadt, hogy az itteni dolgokra tulajdonképpen csak mint egy párhuzamos világban zajló eseményekre tekintettem... egy alternatív valóságra, amiben Ezio Auditore és a családja nem létezik. Volt hova kapcsolnom a szereplőket, a Sforzákat és a társaikat, Leonardo gépezeteit (például a tankot, amit ott ki is lehetett "próbálni"), még ha a sorozat időben meg is előzi egy pár évvel a játékot. És ez egy nagy dicséret részemről, hiszen az AC2 játékos pályafutásom egyik legjobb darabja volt, és azt is jelenti, hogy történelmi jellegű kalandfilmként a Da Vinci démonai nagyobb bakik nélkül megállja a helyét. Sikerült érdekes és hihető szereplőkkel megtölteni Firenze házait és tereit, és hogy egy-egy új réteggel, szállal sikerült feldobni a már ismert elemeket. Külön tetszett például, hogy a Medicikkel nem csak mint a város irányítóival, hanem a kor egyik Európa-szinten legnagyobb bankházának vezetőivel is foglalkozik, de jók a politikai intrikák, jók a mellékszereplők (néha átmennek kicsit ripacsba, de belefér). De ha már "Firenze házai és terei": azt kicsit sajnáltam, hogy a szűk büdzsé és gondolom jogi problémák miatt Firenze, Róma és a többi, bár hangulatos, de azért közel sem olyan látványos, mint lehetne, és csak részben az időnként elég elnagyolt és steril CGI miatt, hanem azért is, mert viszonylag kevés helyszínen játszódik, még ha az olyan ikonikus helyszínek, mint a Dóm és az Angyalvár köztük is vannak.

Mindezek mellett a sorozat beépít egy kalandszálat is, és az meg aztán teljesen AC2: ott is könyvlapokat kellett gyűjtögetni, ott is egy térkép rajzolódott ki az oldalakból (ott egy világtérkép, nem csak egy része), ott is egy titkos "vault" helyét mutatva, és Mithrasz fiait, a régi titkok őrzőit és kutatóit sem tartott sokáig párhuzamba vonni az Aszasszin Renddel, ahogy a templomosok is nyugodtan ott lehetnének a háttérben. A kincskeresés hangulata és izgalma a kulcsokkal, a mindenfelé elrejtett jelekkel viszont túl gyorsan lepörög, és csak a vége felé kerül elő megint; a 2. rész végére Da Vinci láthatóan zsákutcába kerül, és több részen keresztül is egy helyben toporgásra kényszerül, amit a már jól ismert hurkokkal, töltelékepizódokkal szokás megoldani. Ezek azok, amik nem vagy alig mozdítják előre a történet menetét, ahol bármi is történik, a körülmények a kiindulópontba térnek vissza, és ezért általában utálni szoktam ezeket, de ezúttal még az a bravúr is sikerült, hogy ezeket az epizódokat legalább annyira szórakoztatónak találtam, mint a fő szálak eseményeit. A nyomozás a zárdában, a repeszbomba körüli felhajtás, a bírósági rész és a többi pont annyira kötött le, annyit színesített a már bemutatott szereplőkön és háttéren, hogy közben bár feltűnjön, de ne zavarjon, hogy alig léptünk előre a táblán.

A táblán, amin a bábokat mintha nem is valós személyek, hanem két világrend mozgatnák, és bár persze látszatra minden a földről, a pénzről és a hatalomról szól, ott van mögöttük ezek térnyerése, miközben ezek is csak eszközökké válnak emberek kezében. Róma és Firenze háborújában az egyház és az Isten nevében elkövetett tettek remekül mutatták a Vatikán és előljáróinak mindenre kiterjedő hatalmát, és hogy Isten és a hit hogyan lett és lehet puszta fegyvertény a politikai manipulációk mezején. Az elején kicsit féltem, hogy a sorozat megragad a szexuális vonalon, hogy az erkölcsi tisztaságról papoló pápa "csak" a legnagyobb perverz lesz, és semmi több, de szerencsére ezeket a "kötelező" köröket letudták az első részben, és utána már sokkal inkább lesznek a tudatlanság és a félelmek vámszedői, minden alkalmat megragadva arra (ld. ördögűzés a zárdában) hogy a saját hatalmukról a tanulatlan köznép tagjait meggyőzzék, hogy ezek a "csodák", "bizonyítékok" későbbi tetteik felhatalmazásává váljanak, csak még monumentálisabbá téve azt a hatalmat, amit már eleve is birtokolnak... és persze ha nincs lehetőség erre, akkor majd teremtenek. Ez így egy sokkal mélyebb és pontosabb egyházkritika hál'istennek, egy újabb remek rétege a Da Vinci démonainak, mintha csak szimplán elszórtak volna még egy pár ministránsfiút a Vatikánban.

Szóval csak azért, mert néhány háttér túl műanyag és kidolgozatlan, csak mert magán viseli a sorozatok olyan általános hibáit, mint a gyengébb karakterek és az "elfelejtett", "elhanyagolt" történetszálak meg a légből kapott vagy erőltetett emberi reakciók, az időnkénti butaság, nem áll szándékomban ezeket akár felróni sem. A Da Vinci démonai a legjobb és legjobban összerakott sorozatélmény volt hónapok óta, még ezekkel a hibákkal is jobban teljesített, mint az utóbbi időkben bármi ebben a kategóriában, úgyhogy egy dolog biztos: a bevezetőben részletezett hibát a második évad kapcsán nem fogom elkövetni.

9/10
.

Niwrok írta:

.
Da Vinci démonai / Da Vinci's Demons S1

Szóval csak azért, mert néhány háttér túl műanyag és kidolgozatlan, csak mert magán viseli a sorozatok olyan általános hibáit, mint a gyengébb karakterek és az "elfelejtett", "elhanyagolt" történetszálak meg a légből kapott vagy erőltetett emberi reakciók, az időnkénti butaság, nem áll szándékomban ezeket akár felróni sem. A Da Vinci démonai a legjobb és legjobban összerakott sorozatélmény volt hónapok óta, még ezekkel a hibákkal is jobban teljesített, mint az utóbbi időkben bármi ebben a kategóriában, úgyhogy egy dolog biztos: a bevezetőben részletezett hibát a második évad kapcsán nem fogom elkövetni.

9/10
.

Hurrá!!!!    Megnézted!!!

A második évad jobb ennél, ha ez így tetszett, akkor attól elalélsz. Egyébként nálad is tök átjön az, amit én már régóta élvezek: ha egy adott művet tudsz kötni más, kedvnc művedhez, akkor az esetleg gyengébb mivolta is megszépül. Ismerve az Assassin's Creed imádatodat, cseppet sem lepődök meg értékeléseden.

Da Vinci "ujjrázása" azóta egyik kedvenc elfoglaltságom...  


.

R2-D2 írta:

Da Vinci "ujjrázása" azóta egyik kedvenc elfoglaltságom...  

Azért vigyázz, hogy nálad ne vezessen ugyanoda ...

Noha az AC-rajongás elnézőbbé tehetett, de tényleg úgy érzem, hogy ebben a sorozatban azért nem voltak akkora marhaságok, mint amiket mostanában megpróbáltak letuszkolni a torkomon... talán csak kettő.

Spoiler:

.

Niwrok írta:

Spoiler:

.

- Azt ő akkor még nem tudja, ne felejtsd el!!
- Igen azon én is húztam a számat, bár Lucrezia nagy játékos volt...
- Erre mondatnám azt, hogy szándákosan, de hazudnék. Eszembe sem jutott, szerintem anno, mikor néztem, fel sem ismertem.

R2-D2 írta:

- Azt ő akkor még nem tudja, ne felejtsd el!!
- Igen azon én is húztam a számat, bár Lucrezia nagy játékos volt...

- Azért nem akkora... viszont az biztos, hogy Giuglianot nem az eszéért szerettük .

Spoiler:

.

.
The Fades S1



A dolgok rendes menete szerint miután valaki meghal, a lelke, kiszabadulva a testéből, elhagyja a Földet. Azonban a dolgok most nincsenek rendben, és egyre több lélek ragad itt, arra kárhoztatva, hogy örök vándorai és nézői legyenek a materiális világnak, anélkül, hogy bármi módon hatni tudnának rá, vagy akár hogy pár emberen kivül bárkivel kapcsolatba tudnának lépni, hogy bárki látná őket és tudna a "létezésükről". Vannak azonban páran, a "látók", különleges képességekkel, akik közül néhányan egy titkos, saját szabályok szerint működő, underground csapatot alkotnak, az Angelic-et, és akik vállalták, hogy szemmel tartják az általuk csak Fade-eknek, Fakóknak nevezett lelkeket. Erre most nagy szükség is van, mert egyszerre két dolog is aggasztja az Angelic tagjait. Egyfelől az, hogy egyik legerősebb közülük (Sarah) apokaliptikus álmokat kezdett látni arról, hogy a Föld elpusztul, és mindent hamu terít be. Másrészt hogy a Fakók között felbukkant egy (eltart egy ideig, amire kiderül a neve, de ő John), aki nem pusztán képes materializálódni, vagyis láthatóvá válni, érinteni, fogni, de ezt a tudását leginkább egy dologra akarja használni: megölni az összes Angelic-et, és elsőként rögtön Sarah-t sikerül kiiktatnia. A kényes helyzetben úgy tűnik, hogy döntő szerep fog jutni egy problémás tinédzsernek, Paulnak, aki ugyan véletlenül szemtanúja lesz Sarah halálának, de akit jelenleg jobban lekötnek a családjával, a csajokkal és a legjobb barátjával (Mac) levő gondok, mint hogy mit is látott igazából vagy hogy mit is jelentenek az utóbbi időben felbukkanó apokaliptikus álmai arról, hogy a Föld elpusztul, és mindent hamu terít be...

Felemásra sikeredett ez a sorozat, de legalább több dolog tetszett benne, mint ami nem. Jó volt végre egy olyan "élőholtas" darabot látni, ami nem csak felvázolni tud egy remek alapötletet, egy sajátosan komor világot, egy inváziót helyezve az események középpontjába, hogy közben a szereplők a saját személyes problémáikkal küzdenek, hanem mindezt olyan ötletekkel, fordulatokkal és jelenetekkel teszi, amiktől hol az állam esett le, hol csak nevetni tudtam... hol pedig a fejem fogtam.

Spoiler:

Ami pedig még az egyedi ötleteknél is jobb, és rálicitál akár az In The Flesh-re, akár/főleg a The Strainre, ha már ezeket láttam ebben a műfajban mostanában: semmi olyan nem történt, még a legnagyobb marhaságok alatt sem, ami ne következne a korábbi eseményekből. Ha egy szereplőnek megváltozik a viselkedése, akkor annak mindig van oka (még ha néha csak halvány is, de legalább van); ha egy kérdés felmerül, akkor arra többnyire lesz válasz is. Nem lép ugyan ki a The Fades a helyszínül szolgáló kisváros kereteiből, tehát ebben a sorozatban sem kell várni, hogy mondjuk felbukkan a hadsereg, és elkezdene rendet tenni, vagy hogy bármilyen külső erő befolyásolná a dolgokat a megismert szereplőkön kívül, de legalább ezen szűk világon belül majdnem minden a helyén van. Miért is ragadtak a Fakók a Földön? Miért és milyen változásokon mennek keresztül? Hogyan kapcsolódik mindez a kisvároshoz? Kérjetek és kaptok...

Bármilyen hibái is vannak, bármennyire öncélúnak is hat néha a váratlanság, a The Fades az egyéni drámákban, a karakterek bemutatásában igazán ütősre sikerült, és a sablonokat is elkerüli. A legjobban Sarah és a volt férje, Marc kapcsolata tetszett, hogy honnan indul az ő történetük, milyen események változtatják meg... és ha a lezárás nem lenne ennyire suta, még jobb lehetett volna. Szorosan a nyomukban ott van Mac, aki próbál viccelődni, de a poénokkal csak leplezni próbálja, hogy egyetlen ember van, aki úgy érzi, törődik vele, és állandóan retteg, hogy ezt az egy embert elveszítve az élete pillanatok alatt üresebb lenne még a mostaninál is. Ráadásul Mac az, aki a részek elején elmondja "Az előző rész tartalmából..."-t, és ez sokszor megmosolyogtatott, az utolsó részben viszont, a szorult helyzet ellenére -sőt, talán éppen azért!-, meg is nevettetett. Az Angelicből Neil volt a központi szereplő, és az ő megítélése változott talán legtöbbet az évad alatt, hiszen kezdetben kifejezetten pozitív figuráról van szó, elszánt és hősies katonáról, de lassan kiderül, ő katona, semmi több, és ahogy egyre jobban magára marad, ahogy egyre kevesebben vannak, akik utasításokat adnának neki vagy megerősítést a döntései helyességében, úgy lesznek egyre elkeseredettebbek a cselekedetei, és azt csinálja, amihez ért: katonaként old meg mindent, bármi áron. De nem maradnak ki a jellemrajzból a Fakók sem, közülük is leginkább John, aki úgy képes bemutatni a Fakó-lét hátulütőit, mint az egyik legelső Fakó, hogy a tettei ellenére is átélhető volt, mennyire kilátástalan a rengeteg korlát által bezárt puszta létezés (a Fakók nem "köznapi" szellemek, így a közlekedésükben az olyan egyszerű dolgok is akadályt jelentenek, mint egy ajtó), hogy ezek nyomán hogyan jelenik meg a fájdalom, és az hogyan erjed idővel haraggá. És kettejük között ott van Paul, akinek a saját problémái mellett úgy kell megoldásokat találnia az éppen aktuális helyzetekre, ami akár a világ megmentését is magába foglalhatja, hogy Neil és John "segítségével" mindkét oldal céljaiba, motivációiba betekintést nyerhet, és vele együtt én is, amit tökre élveztem az összefüggések miatt... csak elég zavaró, hogy Paul viszont jórészt tojik ezekre.

Persze, még csak egy kamasz, de néha azért nem könnyű így, hogy Paulnak mindig vannak fontosabb dolgai, mint hogy a világ megmentésével foglalkozzon, nem véletlenül mondtam már az elején is. Amíg a felvezetés és a bemutatás tart, még érthető is, hogy Paul anyja, testvére és a pszichológusa a főbb szereplők, és hogy az a téma, hogy ez az igencsak magának való srác és "hűséges fegyverhordozója" milyen kalandokat él át a matek- és a törióra között, vagy hogy hogyan küzd meg Paul a saját nővérével, hogy helyük legyen az iskolai táncmulatság szervező bizottságában. Na de amikorra már eltűnések és gyilkosságok borzolják a kedélyeket, és sejthető, hogy Paul olyan erők birtokában van, hogy még az Angelic sokat látott és egyre fogyatkozó tagjai is lehidalnak tőle, csak nem annak kéne a legfontosabbnak lennie, hogy az új barátnőjével egyengesse a kapcsolatát, és az sem lehet mindenre válasz, hogy Paulban annyi az önbizalom, mint mackósajtban a brummogás, így az egyre gyakrabban megmutatkozó képességeiben is bizonytalan. Nem mintha romantikus drámaként rossz lenne a film, néha simán hozza mondjuk az Eleven testek szintjét, csak szokatlan, hogy egy apokaliptikus fantasy felét ez teszi ki.

Nekem spec. a 4. és az 5. rész jött be a legjobban, addigra már a történet is kellően kibontakozott, de még nem jött el a végső csatára felkészülés lassúsága és a muszáj-cliffhanger az epilógusban, ami a soha el nem készülő második évadot vezette volna fel. Így meg legfeljebb a néző találgathatja, hogy mit is jelentenek a sárga felhők...

78%
.