Niwrok írásai 1.0

.
In The Flesh S1


Az újkori zombireneszánszban, amikor a szórakoztatóipar szinte minden szegmensében tombolnak az agyevők, és romanikus vígjátéktól a zombilélek mélységeit bejáró drámáig volt már minden belőlük, nehéz igazán újat hozni a témában. Amikor rábukkantam erre a mindössze három részes BBC sorozatra, úgy gondoltam, az angoloknak (pontosabban az amerikai leányvállalatuknak) talán sikerült. Ugyanis a legtöbb film és sorozat a pusztulást, esetleg a túlélés nehézségeit mutatja be, azt is az emberek szemszögéből, és általában ott van végük, hogy sikerült megoldást találni a zombulást okozó kórságra, öröm-boldogság, akár még a zombikat is sikerült a társadalom hasznos, bár fenntartásokkal-óvintézkedésekkel kezelt tagjaivá tenni (ld. Haláli hullák hajnala, Fido)... Nos, az In the Flesh ott kezdődik...

A sorozat főhőse Kieren Walker, egy tinédzser fiú, akit a Részleges Halál Szindróma (PDS) túlélői és kezeltjei közül az elsők között próbál meg a kormány visszailleszteni korábbi közösségébe, az ő esetében egy kis észak-angliai faluba. Mindez nagyjából két évvel azután történik, hogy a halottak a Feltámadáskor kikeltek sírjukból, és az élőkre támadtak, akik védekeztek, ahogy tudtak, például úgy, hogy helyi szinten alakítottak zombivadász-polgárőr szolgálatokat (HVF), amikor a várt és remélt központi segítség csak nem érkezett meg. Persze azt mégsem lehet mondani a még mindig a portyázó-bújkáló zombiktól rettegő, a hullákat korábban tucatjával agyonlövő, az eltűnt, a támadásokban meghalt rokonaikat hónapok, évek óta gyászoló embereknek, hogy szó nélkül fogadjanak vissza zombikat, csak mert azok gyógyszereket szednek, és így már minden tutifrankó... a központi kormányzat mindenesetre ezzel próbálkozik. Az általános kommunikáció részévé tették, hogy a PDS-fertőzöttek betegek, akik bármilyen szörnyűségeket is követtek el, kezeletlen állapotukban nem voltak ezek tudatában, és hogy a kezelt PDS nem teszi őket veszélyesebbé, mint az átlag ember, a testi jegyeket, mondjuk a hullafoltokat meg elfedi egy kis smink és dezodor. Csak a duma persze keveseket érdekel, a hulla púderrel is hulla, annak meg a föld alatt a helye. Ezért akinek tudomására jut, hogy valamely rokona, ismerőse visszatérhet, számítva a HVF-tagok megtorlására mindenfajta jogszabályok és rábeszélés ellenére is, általában titokban csempészik őket haza, és rejtegetik, remélve, hogy talán idővel megenyhül a társadalom és a közösség a PDS-betegeket illetően... a rokonok pedig változatos módszerekkel és természetesen önámítással próbálnak úgy tenni, mintha minden a rendes kerékvágásban lenne.

Így tesznek Walkerék is, és Kieren történetével ebbe a világba csöppen bele a néző, és néha zseniális, hogy az írók mennyiféle aspektusát bele tudták passzírozni ennek akár már az első részbe is... sőt, leginkább abba. Ki sem kell lépni Walkerék házából, és már kapásból adja magát, hogy maga Kieren és a rokonok hogyan reagálnak Kieren visszatérésére, főleg, ha hozzáteszem, hogy a srác nővére HVF-tag. Amit az előbb leírtam, csak szép fokozatosan derül ki a "PDS vs. HVF" meccsről, ahogy az is, hogy különböző emberek mit gondolnak a "rohadtak" integrációjáról, hogy maguk a PDS-esek hogyan keresik a helyüket a társadalomban, de a legjobban talán annak a felemlegetése tetszett, hogy a HVF-tagok és a HVF-en kívüli emberek milyen viszonyban vannak, például hogy két év után már kezd megfakulni a hála, amit a HVF szolgálatai iránt éreztek. Vagy ott van az is, hogy az egész helyzetben a vallás hogyan fér bele, hogyan próbálja a HVF és a PDS-esek kiolvasni a Bibliából a saját nézőpontjátm, akár ugyanazokból a sorokból.

A sorozat azonban -kicsit sajnos- gyorsan elengedi a társadalmi kérdéseket, és személyes drámák gyűjteményévé válik. Kieren esetében például nem elég a családjába visszatérése miatt tapasztaltak sokkja, vagy hogy a gyógyszerek hatására kezdenek azok az emlékei is visszatérni, amikor ellenállhatatlan étvágyat érzett az emberi agyvelő iránt, az ezek nyomában érkező bűntudattal, de mindez a halála előtti eseményekkel és a halála körülményeivel is meg van fejelve.

Spoiler:

A sokféle és jófajta drámai szál mellett azonban a stáb túlzásba esett. A legnagyobb bajom az volt, hogy rémesen csapong a sorozat, és nem is csak a szálak, események között -attól csak intenzív lenne-, hanem a hangulatok között is. Az első rész egy tisztán drámai sorozatot sejtetett, komor, gyilkos hangulat, mindenki utál mindenkit, aztán a második rész Amy bemutatásával indul, aki a PDS-esek lázadó hippije, és az ő belépésével nem csak a humor, hanem a már szinte groteszk abszurd humor is megjelenik. Az emberek reakciói is elég kuszák, és mert nekem úgy tűnt, az egész eseménysor pár nap alatt lezajlott, így viszont néhány viselkedésbeli változás nehezen hihető. Ezek miatt nekem nem igazán jött be, hogy az egyik pillanatban rém nevetséges az egész, hogy mondjuk két perccel később már mindenki a könnyeivel küszködjön, hogy az egyik részben még a függönyt is félve elhúzó PDS-es másnap vidámparkba menjen körhintázni, és ugyanúgy nem tudtam értelmezni, ahogy az egyik nap még a HVF tagjai az utcán lőnek agyon egy PDS-est, egy nappal utána viszont már -ha undorral is, de- együtt söröznek velük a kocsmában.

A megvalósításra panasz nem lehet, a BBC nem is szokott szégyent vallani a látványvilágban meg a színészekben. Talán még pont a Kierent alakító Luke Newberryt találtam gyengébbnek, de nála amúgy is éppen elég volt, ahogy a túlsminkelt arca megjelent a képernyőn, és már záporoztak is a kérdések. Azokban ugyanis nincs hiány, a vázolt szituáció minden eleme és perce nagyon is elgondolkodtató, még ha nem is mindenben egyedi, hiszen sokszor urgottak be olyan hivatkozási alapok, mint mondjuk a 28 héttel később, a Legenda vagyok, az Eleven testek vagy éppen az Állattemető... de összességében igazán különleges, szórakoztató három órát kaptam.

7,5/10
.

Niwrok írta:

Ninja

52%

****************

Ninja II. - Shadow of a Tear

61%
.

Hogy téged idézzelek:

"Jó tudnom, hogy van ilyen is, de kb. ennyi ..."

Niwrok írta:

In The Flesh S1

... általában titokban csempészik őket haza, és rejtegetik, remélve, hogy talán idővel megenyhül a társadalom és a közösség a PDS-betegeket illetően... a rokonok pedig változatos módszerekkel és természetesen önámítással próbálnak úgy tenni, mintha minden a rendes kerékvágásban lenne.

7,5/10
.

Ez viszont érdekes, nem is hallottam róla.

Az idézett mondat egyébként egy az egyben The Walking Dead is, érdekes, hogy ez az alapszitu többnyire hasoló feloldást generál különféle környezetekben.

Nem ígérem, hogy egyhamar sort kerítek rá, de valamikor talán meg tudom majd nézni.

R2-D2 írta:

In The Flesh S1
Nem ígérem, hogy egyhamar sort kerítek rá, de valamikor talán meg tudom majd nézni.

Szezonban és a 24 vége után eszembe sem jutott volna ilyen .
.

Niwrok írta:

Szezonban és a 24 vége után eszembe sem jutott volna ilyen .
.

Igen, igen! Most még gyorsan befejezem a The Strain pilotját, aztán hétvégén jön Jack Bauer. Azt már látom, hogy az alvásnak megint lőttek, pedig reggel négykor jöttem meg Németből, aludtam 5 órát 14 óra vezetés után - de a 24 akkora szerelem, hogy mindenképp belekezdek.

R2-D2 írta:

Igen, igen! Most még gyorsan befejezem a The Strain pilotját, aztán hétvégén jön Jack Bauer. Azt már látom, hogy az alvásnak megint lőttek, pedig reggel négykor jöttem meg Németből, aludtam 5 órát 14 óra vezetés után - de a 24 akkora szerelem, hogy mindenképp belekezdek.

Ha már nálad is akkora a szerelem a 24 iránt akkor majd irhatsz amikor róla miután megnézted. Kíváncsi vagyok a véleményedre nekem nagyon bejött. Majd emlékezz a 24 9. epizódjára!

Mr. White írta:

Ha már nálad is akkora a szerelem a 24 iránt akkor majd irhatsz amikor róla miután megnézted. Kíváncsi vagyok a véleményedre nekem nagyon bejött. Majd emlékezz a 24  9. epizódjára!

Szerelem-e???????? A legnagyobb, legjobb, az örökös első helyezett. Ma kezdtem, természetesen írok majd.

.
In The Flesh S2


Az előző évad eseményei óta nagyjából egy év telt el, és a PDS-esek megjelenése a társadalomban már a mindennapok részévé vált. Természetesen egy ilyen horderejű és megosztó téma kapcsán gyorsan megindul a szervezkedés, így a PDS-betegek számára a HVF időszaka maga a boldog békeidő, amióta egy új politikai párt, a  Victus színre lépett. Az egyre népszerűbb és a választásokon is esélyes Victus célja a PDS-esek mozgásának és szabadságának korlátozása, hivatkozással arra, hogy elég valakinek akár véletlenül is kihagyni a napi dózisát, és máris ugyanolyan őrjöngő fenevaddá válik, amilyen volt, plusz létezik a Kék Ébredés nevű pirula, amivel szándékosan lehet előidézni ugyanezt. Csak olaj a tűzre, hogy a zombik előző évadban még éppcsak a szárnyait bontogató radikális földalatti mozgalma, az Élőholt Felszabadítási Sereg (ULA) tagjai már öngyilkos terrorakcióktól sem riadnak vissza, felvértezve az Élőhalott Próféta által terjesztett hittel a kiválasztottságukról, a félelmen keresztül próbálva kikövetelni azt a társadalmi megbecsülést és toleranciát, ami nekik "kijár". Úgy tűnik, a Victus és az ULA harcában Roartonnak fontos szerep jut, legalábbis az, hogy Maxine, a Victus egyik parlamenti képviselője, és Simon, az ULA egyik vezetője is ebbe a kis skót (igen, ezt rosszul értettem (ahogy az időtávokat is); annyira "észak-angliai", hogy már skót) faluba érkezik, erről árulkodik. Az efféle hatalmi játszmákról mit sem tudva Kieren csak azt tervezgeti, hogy mikor léphet le végre a családi házból Párizsba...

Háát... ez itt szerintem nagyon el lett cseszve. Átlag tízpercenként jutott eszembe, hogy "Úristen, mi ez a f*szság?!", és ha nem, az többnyire csak azért volt, mert szétásítottam az agyamat az unalomtól, ahogy sokszor az egész történet egy helyben toporog, csak mert valaki kitalálta, hogy a második évadnak nem elég a három rész, erre kell hat. Szerintem rohadtul nem kellett volna, mert akkor meg lehetett volna spórolni a hajuknál előrángatott mellékszálakból többet is, és főleg nem kellett volna a fő szál eseményeit ennyire széthúzni, ami ráadásul abszolút nem tetszett.

Spoiler:

Ezen csak tovább rontott, hogy gyakorlatilag a konfliktusok jelentős részének nyomtak egy resetet, és az új helyzetbe próbálták beleszuszakolni a régi szereplőket, de sokan vannak, akik ha maradtak is, igazából jelentőségüket vesztik, és még ez a jobbik eset, mert néha meg olyan fordulatokkal próbálták a történet medrében tartani őket, amiktől égnek állt a hajam. Én legalábbis semmi szórakozást nem találtam benne, ahogy azokat a dolgokat akarják felmelegíteni, vagy éppen kényszeresen felemlegetni, amiket már az első évadban lezártak. Nekem volt kínos, ahogy Kieren apja az első részben vagy négyszer ismétli el, hogy "Én csak az érzéseimről beszélek? Nem azt akartátok, hogy beszéljek az érzéseimről? Akkor miért baj, ha az érzéseimről beszélek?!", ami oké, hogy eredetileg egy fontos drámai szál volt, de ebben a helyzetben már semmit nem tesz a sztorihoz. Attól meg egyenesen hányingerem lett, ahogy Kieren apjából egy pillanat alatt kiszippantják az összes bizalmat a fia iránt, aminek már tucatszor adta amúgy bizonyítékát, de egy résszel később ugyanolyan gyorsan vissza is pumpálják, mert akkor meg kellett a könnyes egymásra borulás! Na és Jem?! Kieren és Rick belső konfliktusai után ő volt még a dobogón az első évadban, itt viszont alig csinál valamit, kivéve amikor kétszer is erőszakot követnek el rajta a forgatókönyvírók, dühítően szembemenve azzal a figurával, akit korábban megalkottak: nem öletik meg vele azt, akit meg kéne (olyannyira, hogy Jem teljes megalázásaként "cserébe" bepisiltetik), viszont elkövettetnek vele egy teljesen abszurd gyilkosságot, csak azért, hogy egy másik szálon fokozzák a drámai feszültséget. Ráadásul ugyanúgy megmaradt a szálak össze-vissza tekergetése, az értelmetlen fordulatok garmadája, ahol simán megjátszák, hogy az egyik szereplő, aki a fő manipulátor volt a sorozatban, kb. két perc alatt megtébolyodik, hogy egy perccel később aztán egy szívroham végezzen is vele, és nem ő az egyetlen, akit megkínálnak egy akut megőrüléssel. Két szereplő van, aki az első évadban is volt, és itt sikerült valamit hozzátenni a történetéhez, és az Phil és Amy, és ez a tucatnyi falusiból elég sovány.

Az új szereplők sem jártak jobban. Közülük Simon egy érdektelen senki, akit ugyan próbálnak úgy felvezetni, mint az Élőholt Próféta egyik apostolát, de a szerepe kb. abban merül ki, hogy egy nevetségesen összetákolt szerelmi háromszögbe keveredik, meg lázítja a zombikat (...bocs, a PDS-eseket), és egészen az ötödik részig kell várni arra, hogy valami értelmes is megcsillanjon Simon sztorijából, aminek viszont nem az ULA-hoz van köze, hanem a múlthoz. Maxine szegény meg hiába lenne jó karakter és hiába jó az alakítás is mögötte, hitelessé téve a rideg manipulációt és az önző érdekek érzéketlenségét, de közben meg túl hülye eseményeken rángatják néha keresztül, hogy a fináléban neki is bevigyék a kegyelemdöfést. A már emlegetett rétestészta-nyújtásra pedig keresve sem találnék jobb példát, mint Freddie és Haley történetét, akik egyetlen részben szerepelnek, sehogy nem kapcsolódnak a fő sztoriszálhoz, mégis egy fél epizódnyi időt kitöltenek velük, és minderre az időhúzásra csak részben mentség, hogy egyébként az övék volt az egyik legjobb szakasz az egész évadban, mert valamit visszahozott a sorozat eredeti drámaiságából, mielőtt azt felhigították volna mindenféle elcsépelt, gyatra vacakkal...

Mert egyébként a kisvárosi hangulattal, a színészek teljesítményével, a képi világgal (aminek részeként nem egyszer kiváló plakátokkal dobják fel a hátteret) továbbra sincs olyan eget rengető probléma. Néha még érződnek a személyes problémák, a családi tragédiák, a kis közösségek dilemmái, félelmei és paranoiái, a pletykák nyomában erjedő összekacsintós megvetés, de valahányszor már kezdtem élvezni, amit látok, a sorozat valami marhasággal megint gyomorszájon talpalt. Az egyéni történetek között akad pár, legalább időszakosan nagyon jó, de elvergődni azokig néha csak kellemetlen, sokszor viszont idegesítő, és emiatt a második évadot az első fényében simán egy felesleges folytatásnak érzem.

5,5/10
.

R2-D2 írta:

In The Flesh S1
Nem ígérem, hogy egyhamar sort kerítek rá, de valamikor talán meg tudom majd nézni.

Niwrok írta:

.
In The Flesh S2

... és emiatt a második évadot az első fényében simán egy felesleges folytatásnak érzem.

5,5/10
.

Akkor most lett nem sürgős státuszú.

R2-D2 írta:

Akkor most lett nem sürgős státuszú.

Nem pontosan értem, hogy az első évad "sürgősségét" mennyiben befolyásolja a második sallangsága, de te tudod .
.

Niwrok írta:

R2-D2 írta:

Akkor most lett nem sürgős státuszú.

Nem pontosan értem, hogy az első évad "sürgősségét" mennyiben befolyásolja a második sallangsága, de te tudod .
.

Hát, pont azért, mert a másodikra azt írtad, hogy nem olyan jó. Ha már induláskor tudom, hogy elromlik valami, minek nézzem meg az elejét.

No persze ez még változhat, ahogy írtad, nem túl hosszú, úgyhogy meglátom majd.

.
Augusztus Oklahomában / August: Osage County


Nagyjából azok a várakozásaim és félelmeim teljesültek ezzel a filmmel, amik az első hírek és Artu ajánlása óta bennem voltak, és hogy nemrég két családdrámát is néztem, csak felerősödtek bennem... de úgy gondoltam, szépen illene a sorba. Ha elhalasztom, akkor sem lett volna sokkal jobb, akkor is kb. ugyanezeket az érzéseket, gondolatokat és összehasonlításokat hozta volna elő belőlem, hiszen elemeiben már jó pár ilyen filmet láttam; egy kis 8 nő, egy kis Mindenki megvan, kevés Czukor Show, és a frissen nézettek közül a Nebraska és a Kalandorok is adja magát. Ettől ez, így még egy jó film, hiszen azt, amire készült, maximálisan és igényesen teljesíti: elmesél egy családi tablót, amibe minden néző beleilleszt ezt-azt a saját családjából, elgondolkodik dolgokon, esetleg megért, továbbgondol dolgokat, például hogy ebben a helyzetben ő mit hogyan csinálna.

Én például nagyjából tudom, hogy mit csinálnék egy ilyen családban, ebben a pszichológiai doktori disszertációért kiáltó baromfiudvarban: szétharapnám az ütőerem. Persze benne élve csak más, de így kívülállóként mi mást is gondolhatnék, amikor a film kilencven százaléka káráló, egymást csipkedő tyúkok hisztériás rohama, gondosan, bevált módszerek szerint manipulálva egymást? Ebből a szempontból pedig tökmindegy, hogy a nyugtatókat és antidepresszánsokat drazsé helyett szopogató anyáról, a bűntudattól megkeseredett, rém tudálékos nagynéni, a saját megalkuvásától megcsömörlött vénlány, a héliumfejű, de a saját burkolatának kopásától halálra rémülő plasztikbaba, a frissen felismert jellemhibáitól kétségbe eső trónkövetelő, vagy a már-nagyon-érett-vagyok, lázadó tini van a történet középpontjában. Ebben a töménységben olyanok, mint vakuval a szembe villantani. Még egy ilyen tragikus eseményt (az apa eltűnése a kiváltó esemény, ami összehozza a családot) is csak arra tudnak kihasználni, hogy a boldog érdektelenségben és közönyben eltöltött évek után végre lelkesen egymásra fröcskölhessék mindazt a mérget, ami oly régen az epéjüket nyomta, és bár muszájból ülnek össze egy vacsorára (ami egyébként a film központi jelenete), fél óra sem kell, hogy tettlegességig fajuljon a dolog... és többen láthatóan ennek minden percét élvezik! És ahogy a jó filmek, a két órás játékidőben is képes éveket elmesélni, néha csak egy utalással, néha egy évtizedes titok felemlegetésével továbblendítve a történetet, igyekezve a legkevesebb sötét foltot hagyni a motivációk és a kapcsolatok kusza hálójában. Nincs egyetlen olyan nő sem ebben a családban, aki kicsit is kilógna a sorból, legfeljebb különböző életszakaszokban és -helyzetekben mutatkoznak meg ugyanazok a személyiségjegyek... "Ez nálunk családi vonás... ugye?"...

Tisztán látszik, hogy ebben a családban férfinak babér nem terem. Az összes férfi nem egyszerűen mellékszereplő, hanem egyenesen csak az asszisztencia jut nekik, egy-egy halkan elsuttogott "Igen, drágám!", pár erőtlenül elnyökögött mondat (ld. asztali áldás), illetve a tűrés, aminek a terhétől mindannyian változatos módszerekkel próbálnak elmenekülni, legyen az a drog vagy a pia, a könyvek vagy a titkok, házasságtörés... esetleg a halál. Még talán tényleg Charlie "bácsi" lóg ki egy kicsit ebből, de csak mert a vacsoraasztal üveggömbjébe belenézve meglátta a saját jövőjét, és egy "Na, azt már nem!" felkiáltásból bátorságot és elszántságot merítve egyszer a sarkára áll, azért őt sem kéne túlságosan megdicsérni az évtizedekig tartó füvezés után...

Bár a már említett vacsorának szenteli a film a legtöbb időt, amiben lavinaként gyűlik össze a harag, én mégis egy másik jelenetet emelnék ki a legfontosabbnak, ami nem egyszerűen a drámaiságát mélyíti el a filmnek, vagy újabb szálakat teker a gombolyagra, tovább színesítve a diszfunkcionális emberek alkotta diszfunkcionális családot. Ez a három testvér beszélgetése a kis házban, ami igazából annak a kérdéséről szól, hogy mi is tekinthető családnak. Nem is olyan régen volt ez Magyarországon közéleti vita tárgya, itt meg lehet hallani még pár véleményt... pontosabban kettőt, mert Karennek láthatóan lila fingja sincs az egészről.

Ahogy látszik, az ismerős panelek ellenére hatással volt rám a film, és ez biztosan nem így lenne, ha a stáb, azon belül is a színészek nem a maximumot nyújtották volna. Tényleg utálni valóan remekek az alakítások, érződik, hogy nem csak a feszültségtől izzik a levegő, ráadásul nem csak időben, de térben is elég zárt a film (a vacsorajelenetnél például húsz percen keresztül csak az ebédlőt látjuk), jól fokozva a stresszt. Ami kevésbé tetszett a filmben, hogy voltak szálak, "aknák", amiket már feleslegesnek és túlságosan szappanoperába hajlónak éreztem, és azok kihagyásával a film is közelebb került volna egy kellemesebb időtartamhoz.

8,5/10
.

Niwrok írta:

.
Augusztus Oklahomában / August: Osage County


Nagyjából azok a várakozásaim és félelmeim teljesültek ezzel a filmmel, amik az első hírek és Artu ajánlása óta bennem voltak...

... Ami kevésbé tetszett a filmben, hogy voltak szálak, "aknák", amiket már feleslegesnek és túlságosan szappanoperába hajlónak éreztem, és azok kihagyásával a film is közelebb került volna egy kellemesebb időtartamhoz.

8,5/10
.

Hurrá!!! Úgyis tudod, mennyire vártam, mikor nézed meg...

Kimondottan örülök, hogy összességében neked is bejött, tulajdonképp rosszat nem írtál róla. Tény, hogy családi drámákat egymásután nézni nemegyszerű, tömény, az sem mindegy, milyen sorrendben látod őket - no de ezek után már ess neki a Nader és Siminnek is.

Ami jó, az jó!

R2-D2 írta:

Augusztus Oklahomában / August: Osage County

Hurrá!!! Úgyis tudod, mennyire vártam, mikor nézed meg...
Kimondottan örülök, hogy összességében neked is bejött, tulajdonképp rosszat nem írtál róla. Tény, hogy családi drámákat egymásután nézni nem egyszerű, tömény, az sem mindegy, milyen sorrendben látod őket. Ami jó, az jó!

Tényleg csak annyi problémám volt, hogy kétszer-háromszor is azt éreztem, nincs több a filmben, itt vége van, és valami kalapból előhúzott dologgal még löktek rajta egyet.

Spoiler:

És ha már Kis Csárli ... Nem tudom, ennyi idő után mennyire lehet a karakterek elemzéséről beszélgetni, pedig hát lenne miről...

Spoiler:

Meg hát én már a "Legidegesítőbb, Legtenyérbemászóbb Filmbeli Női Karakter" Díját is évekkel ezelőtt kiosztottam...

Spoiler:

.

Niwrok írta:

Augusztus Oklahomában / August: Osage County


Tényleg csak annyi problémám volt, hogy kétszer-háromszor is azt éreztem, nincs több a filmben, itt vége van, és valami kalapból előhúzott dologgal még löktek rajta egyet.

Néha én is úgy érzetem film közben, hogy nincs több benne, de nekem meg pont ezek az egyéb dolgok tetszettek - hogy még mindig van mélyebbre vinni a történetet. Így lett totál KO, a rászámolás (vascsorajelenet) utáni több jobb- és balhoroggal teljes kiütés.

Niwrok írta:

És ha már Kis Csárli ... Nem tudom, ennyi idő után mennyire lehet a karakterek elemzéséről beszélgetni, pedig hát lenne miről...

Spoiler:

De mennyire telitalálat Juliette Lewis erre a szerepre, nem???

Niwrok írta:

Meg hát én már a "Legidegesítőbb, Legtenyérbemászóbb Filmbeli Női Karakter" Díját is évekkel ezelőtt kiosztottam...

És ki ő, ha megkérdezhetem? Azért gondolom Violet felfér a dobogóra...

R2-D2 írta:

Niwrok írta:

Augusztus Oklahomában / August: Osage County

Meg hát én már a "Legidegesítőbb, Legtenyérbemászóbb Filmbeli Női Karakter" Díját is évekkel ezelőtt kiosztottam...

És ki ő, ha megkérdezhetem? Azért gondolom Violet felfér a dobogóra...

A dobogóra talán ... A Bitch Queen viszont régóta (és szerintem még jó sokáig az is lesz...) Briony Tallis a Vágy és vezeklésből, emlegettem is már jó párszor ...
.