Niwrok írásai 1.0

.
Kártyavár S1 / House of Cards S1


"Tudják, Freddy azt hiszi, ha az úton egy hűtő leesik egy furgonról elénk, a legjobb félrerántani a kormányt. Szerintem a hűtő dolga kipattogni az utamból."

Francis Underwood kongresszusi képviselő hosszú évek munkája és egy sikeres kampányban való részvétel után arra készül, hogy köszönettel elfogadja az újonnan megválasztott elnök -korábbi ígéretének megfelelő- felkérését a külügyminiszteri posztra. Az elnök személyzeti felelőse azonban közli Frankkel, hogy rá továbbra is inkább a Kongresszusban van szükség. A csalódott és magát elárultnak érző Franknél ezen a ponton ér véget a lojalitás, és úgy dönt, kíméletlenül félreállítja azokat, akik az útjában vannak, akik átverték. Minimális csapatával -a titkárával, egy feltörekvő újságíróval és egy csicskának használt képviselővel- és szerető feleségének támogatásával arra készül, hogy ismerve az elnöki kabinet működését és az abban résztvevők gondolkodását, mindig egy lépéssel előttük járva, következetesen rombolja, aláaknázza mindazt, ami egyáltalán csak megfordul a fejükben, hogy felépítsenek, és közben úgy helyezgesse a bábokat a sakktáblán, ahogy ő attól a legnagyobb hasznot reméli.

Azoknak, akik Az elnök emberein nőttek fel, biztosan kevés újdonságot fog nyújtani a Kártyavár az USA politikai elitjének ügyeiről és machinációiról, vagy egyáltalán bármilyen politikai szarkavarásról,de mert nálam az (is) elsikkadt, ezt is kihagytam volna valószínűleg, ha nincs két név: Kevin Spacey és Robin Wright. Meg persze ez is csak 13 rész ...

A sorozat Frank törtetését követi végig, általában epizódonként egy-egy állomásra, egy ügyre koncentrálva, és a kezdeti bemelegítés, majd a számomra gyengécske harmadik rész után kezdtem szórakoztatónak találni ezt. Addigra bővül ki kellően ez a világ, amikor már nem csak pár embert mozgat, hanem mindazokat, akikkel Frank és a segítői kapcsolatba kerülnek, amikor Frank tényleg kezd a Kongresszus pókjaként viselkedni, aki pontosan tudja, mikor melyik szálat kell megrántani ahhoz, hogy a légy, bárhol legyen is, bármi is legyen a célja, a hálójába pottyanjon. Ő sem készülhet fel persze mindenre, politikus, nem pszichológus, így a kiszámíthatatlan emberi viselkedés néha megakasztja, de abból is mindig megpróbál előnyt kovácsolni. Az mondjuk egy kicsit hiányzott, hogy valamifajta rivalizálás, tartós ellenállás mutatkozzon Frank tevékenységével szemben, ez csak az évad vége felé került elő; egyszerűen nem hittem el, hogy az egész Kongresszusban és a Fehér Házban csak Frank pirítja a saját pecsenyéjét, és nincs senki, akinek ő van az útjában, akár valami turbó-yuppie, aki az ő posztjára pályázik. Persze ott van egy az egész oktatásügyi törvényes dolog, ami végighúzódik az évad jelentős részében, meg utána egy kormányzóválasztási kampány, de elég hullámzóak tudnak lenni a részek: amilyen jó a jótékonysági gála az ötödik részben, annyira erőltetett és erőtlen a hatodikban a sztrájk, még ha Frank újabb mélységeit is sikerült bemutatni vele, a katonai akadémiás rész és környéke meg annyira feleslegesen időhúzós, hogy szinte már untam.

A pók szerepére kevés olyan jó választás lett volna, mint Kevin Spacey, aki még nyájas is úgy tud lenni, hogy az embert kirázza a hideg, amikor pedig fenyegetően valaki fölé magasodik, akár csak képletesen is, éppen egy félreutasíthatatlan ajánlatot téve, abban tutira fagypont alá hűl a zabszem... Mindezt kiválóan egészítik ki Frank szarkasztikus megjegyzései, életbölcsességei és kommentárjai - igen, ugyanis Frank folyamatosan kiszólogat a nézőknek, mondjuk pár szóban bemutatva, hogy éppen kit fog a padlóba döngölni, esetleg méltatlankodva egy keveset valami -persze átmeneti- kudarcon.

Viszont ha már a "fagyás" az előbb szóba került, hadd ne szaladjak el ilyen gyorsan mellette, ugyanis nekem nem Frank lesz a legemlékezetesebb szereplő. Azt szokták mondani, minden sikeres férfi mögött áll egy nő... és Claire Underwood az a nő, aki egy olyan férfi mögött állhat, mint Frank. Aki ösztönözni tudja, aki gatyába tudja rázni akár még Franket is. Láthatóan mindketten túlságosan a karrierjüknek, a küldetésüknek rendelték alá az életüket, a házasságukat ahhoz, hogy szenvedélyről és meghittségről beszéljünk az esetükben, inkább bizalminak és támogatónak nevezném a kapcsolatukat. Claire egy jótékonysági szervezetet vezet, ami leginkább azzal foglalkozik, hogy afrikaiaknak segítsen ivóvízhez jutni, és pontosan tudja, hogy minél több embert ismer Frank, minél magasabban van a politikai táplálékláncban, annál több embert tud megnyerni az ügynek, annál vastagabbak lesznek a csekkek, és neki ez számít. Frankhez hasonlóan nincsenek aggályai, ha valakit félre kell lökni, azt hiszem, három rész is eltelt, amire egyáltalán mosolyogni láttam, azon meg folyamatosan csak hitetlenkedni tudtam, hogy mennyire nincsenek titkaik egymás előtt Frankkel. Azt hiszem, a legjobban az mutatta be Claire személyiségét, ahogy Frank szeretőjével kapcsolatban is csak annyi kérdése volt: "ÉS mennyi előnyünk származik belőle?". Nagy színésznek tartom Spacey-t, de Robin Wright Claire-je mögött csak a második helyre szorult; milyen kár is lett volna, ha nem fedezem fel magamnak a The Congress c. filmben, pedig már a Cinkosban is lett volna rá alkalmam... és most veszem észre csak, hogy ez a két film milyen stílszerű...

Kettejük fő történetszála mellett ott vannak a többiek, az "alattvalóik" személyes szálacskái, épphogy csak megrezegtetve a pókhálót, mondjuk ahogy Frank "diktafonja", az újságíró-gyakornok Zoé rakétaként tör előre a Frank által kiszivárogtatott információk segítségével, vagy ahogy Mr. Csicska, azaz Russo képviselő úr élete szétmorzsolódik Frank markában, azt a kevés józanságot is kiölve belőle, amit a Kongresszus playboy-a előtte magáénak tudhatott. Róluk és a többiekről igazából nincs mit írni, egyszerű kellékek, leginkább talán azért, hogy a két megalomán szociopata mellett emberek, emberszerű lények is felbukkanjanak. Még talán a Herald igazgatónője a leginkább feltűnő jelenség a mellékszereplők között, de ő is csak azért, mert megmutatja, kb. milyen lesz Claire húsz év múlva. És ez baj, mert ezt a sorozatot öltönyösök és kosztümösök izzasztó szócsatáiért kezdtem el nézni, manipulációkért és összeesküvésekért, amihez elengedhetetlenek a jó mellékkarakterek, de főleg az évad közepén túl sok a yadda-yadda, ahogy a politikai krimiből már majdnem romantikus dráma lesz (Claire-t például részekre félreállítják, hogy valami brit fotós karjaiban keressen menedéket), és értem én, hogy az ötletekhez képest túl messze volt az évad vége, csak nem érdekel, főleg amilyen könnyed a sorozat előreugrik hónapokat. Ahogy például a vége felé mozgolódni kezdenek az újságírók, abból se az látszik, hogy ez milyen jól fel van építve, csak az, hogy mennyire kellett a cliffhanger a végére.

Összességében jó sorozat ez, csak nagy a szórás. Mivel a történet szinte adott volt (egy 90-es években vetített angol sorozat az alapja), ezért lehetett előre sejteni, hogy mennyi van a sztoriban (az évadonként három rész volt), és kár, hogy ezt nem sikerült jobban kitölteni. A színészeken nem múlt, a hangulaton nem múlt, és a sorozat stílusa, megjelenése is telitalálat, a sok fakóan hivatalos belső térrel és a félig leengedett redőnyökkel. Ez akkor érthető meg igazán, ha kiderül, hogy David Fincher neve ott van a stáblistán, aki nemcsak producere volt a sorozatnak, de rendezte is az első két részt. Remélem, a második évadban több ideje lett menedzselni a dolgokat, mert sajnálnám abbahagyni a Kártyavárat.

8/10
.

Niwrok írta:

.
Kártyavár S1 / House of Cards S1

Összességében jó sorozat ez, csak nagy a szórás. Mivel a történet szinte adott volt (egy 90-es években vetített angol sorozat az alapja), ezért lehetett előre sejteni, hogy mennyi van a sztoriban (az évadonként három rész volt), és kár, hogy ezt nem sikerült jobban kitölteni. A színészeken nem múlt, a hangulaton nem múlt, és a sorozat stílusa, megjelenése is telitalálat, a sok fakóan hivatalos belső térrel és a félig leengedett redőnyökkel. Ez akkor érthető meg igazán, ha kiderül, hogy David Fincher neve ott van a stáblistán, aki nemcsak producere volt a sorozatnak, de rendezte is az első két részt. Remélem, a második évadban több ideje lett menedzselni a dolgokat, mert sajnálnám abbahagyni a Kártyavárat.

8/10
.

Ígéretesnek hangzik, felírom a kis cetlimre ezt is. Nem tudom, mikor kerül rá sor, de 13 rész elvileg 3 nap. Az beleférhet bármikor.

Elnök embereit én sem láttam, nálam a 24 hasonló ehhez - más súlypontokkal.

.
Túl a fenyvesen / The Place Beyond the Pines


"Majd csinál magának saját gyereket. Ahhoz minden férfinak joga van."

A színészei és a rendezője miatt megjelenéskor megvettem a filmet, aztán valahogy mégis elmaradt, és most úgy tettem be a lejátszóba, hogy azt sem tudtam, igazából miről szól, csak a tetovált Gosling maradt meg. Talán ennyire vakon nem volt szerencsés fejest ugrani bele, mert bár a film szerkezete sok meglepetést tartogat, de kevéssé éreztem benne a folyamatosságot, a szándékot, amit Cianfrance az apák örökségéről szeretett volna bemutatni három felvonásban, mint azt, hogy a film "rángat". Mindkétszer eltartott jó pár percig, amíg az új helyzetbe át tudtam "kapcsolni", amíg a korábbi szálakat el tudtam engedni a várt folytatás hiányérzetével együtt, és felvenni az újakat. Ha így veszem, a 140 perces játékidő nem is egyben értelmezendő, hanem mint egy háromrészes minisorozat, összefüggésben, de mégis külön, így bemutatásukra így tennék kísérletet.

1. felvonás: Örültem, hogy Gosling végre újra Cianfrance-szal dolgozott, mert kb. a Blue Valentine óta minden más rendező úgy gondolta, hogy Gosling csak dögös szívtiprónak és/vagy érzékeny lelkű pszichopatának jó, és emiatt a Drive óta elmaradt az igazi érzelmi-hullámzós hangulat. Itt -a remek majdnem-vágatlan bevezető után- akkor jött ez el, amikor Luke először találkozik Jasonnal. Persze, színesít a körülményeken a motoros cirkusz meg a "Szeretlek Mari!"-típusú, kéktintás tetkók, de annak a jelenetnek volt először ereje; a pillanaté, amikor egy férfinak, aki igazából csak élt bele a világba, egyik napról a másik városra, gyökerek és célok nélkül, legalább az utóbbi megadatik, és utána ennek lehetőségéhez foggal-körömmel kezd ragaszkodni. Ügyetlenül és durván, hiszen a viselkedési mintákat csak elkeseredésből eredő elszántsággal tudja pótolni, így persze a relatíve jól induló kapcsolata Rominával és Jasonnel kérlelhetetlenül halad a maga várható végkifejlete felé. Közben viszont hol egy-egy akciójelenet izgalmasságára kaptam fel a fejem (motorozás az erdőben, az utolsó menekülés), hol egy-egy életkép életszerűsége fogott meg (élén a fagyizóssal), amikhez nem elég színészkedni, ott tényleg benne kell élni a szerepben, vagy éppen arra figyeltem fel, ahogy "no comment" módon, csak képekkel adódnak új árnyalatok a szereplők kapcsolataihoz (Robin és a lángvágó). Utólag azt mondhatom, nekem ez a szakasz volt a kedvencem...

2. felvonás: ...már csak azért is, mert Luke-é után Avery szakasza drámai szempontból túl elnagyolt volt nekem. Ami ebben a kicsit sablonos részben szokatlan, hogy amikor emberi sorsok ütköznek egy pontban, azokat általában párhuzamosan szokták bemutatni, még ha időben nem is egy síkra esnek (ld. Innaritu filmjei, Ütközések, Kiadatás, stb.), Cianfrance viszont egy interjúban elmondta, nála az idő ezúttal csak előrefelé megy, annak minden következményével, és nincs visszaút meg letérés erre-arra. Az alapjaiban más téma sem esett jól. Az apaság itt éppcsak érintőleges, és azt is inkább csak a bűntudat vezérli, miközben a film szakmai-lelkiismereti kérdésekre helyezi a hangsúlyt, hogy Avery hogyan és miért lett jogászból rendőr, de igazi betekintést csak Schenectady rendőri állományának korrupciójába nyújt. Ezek összefonódása olyan "bénaságokat" eredményez, mint Avery és Lucas közös jelenete (ld. lejjebb), és csak néha lepett meg a film olyan kimagasló pillanatokkal, mint amikor Rominára már a második férfi próbál rátukmálni a kocsinál egy darab nejlonzacskóba csomagolt pénzköteget, őt meg elöntik az érzelmek. Avery esetében még a pszichológusnál tett vallomása marad talán meg, még ha a miérteket a film nem is siet a néző orrára kötni.

3. felvonás: A lezárás, amiben összefutnak a szálak, AJ és Lucas életének egymásba bogozódása igazából véletlenek sorozata által, de az apáik tetteinek árnyékában. Mivel a szerepeikről, személyiségükről és tetteikről nehéz spoilerek nélkül írni, így meg sem próbálom; legyen elég annyi, hogy elég kiszámíthatónak találtam, két fiatal színész remek játékával, akik közül Dane DeHaanról nem én állapítom meg elsőre, hogy simán benne van, hogy DiCaprio nyomdokaiba lépjen -már csak azért is, mert nagyon hasonlítanak, csak Leo kisfiús vonásai helyett Dane-ből inkább csibészség sugárzik, cseppnyi "aljassággal". Még talán Robin előkerülése lepett meg a legjobban, és az, ahogy a férfi minden igyekezete ellenére sem tudja nem megemlíteni a motort, mint tárgyi bizonyítékát a felelősségének Luke sorsának alakulásában. Ezen felül Romina és Lucas kórházi jelenetét és persze Avery erdei vezeklését jegyeztem meg, utóbbinál nem kihagyva azt, hogy néha milyen apróságokon múlhat egy-egy életút.

A bajom mindezzel csak annyi volt, hogy mindhárom felvonásban egy-egy apró következetlenség, értelmetlenség miatt kizökkentem a filmből, és mert amúgy a többi annyira pontos munka és élmény volt, igazi beszippantós (a sztori már említett hiányosságai ellenére is), ezért a "zökkenéseket" is nagyobb csalódásként éltem meg. Ahogy mondani szokás: "Nincs az a jó étel, amit ne lehetne elbaszni egy csipet szarral.", még ha ezek nem is "szarok", csak "hajszálak" voltak.

Spoiler:

Nem nagy dolgok ezek, talán csak az kellett volna, hogy Cianfrance a 37. piszkozat után írjon egy 38.-at is, mert amúgy hihetetlenül bírom a fickó lelkesedését, főleg azt, ahogy a színészeivel törődik, ahogy külön időt és lehetőséget ad nekik a karakterek jobb, drámaibb bemutatására, kis trükkökkel segíti a beleélést, és ahogy feltölti őket energiával és élettel. Mesélte például, hogy azt a jelenetet, amiben Gosling lóbálja a kutyát, csak spontán, egy két jelenet közti szünetben bekapcsolat kamerával vették fel, és utána a tényleges felvételek során annyira nem sikerült elérni ugyanazt a hangulatot, hogy végül a spontán felvétel került a filmbe. Az emberi, családi kapcsolatokat, belső és külső konfliktusaikat szerintem fantasztikus tehetséggel mutatja be, csak még a kapcsolatok összehozásában botlik meg néha. A színészein nem múlt, Gosling és Eva Mendes is remekül alakít, főleg amilyen feltűnő a változás a harmadik felvonásban, a fiatalokat már említettem, Bradley Coopernek meg csak a vége felé vannak jó gesztusai, de többre a szerepe miatt nem is nagyon kapott lehetőséget.

És hogy honnan mindez a sok háttérinfó a filmről, ha már a magyar kiadás még egy nem-extra animált menüvel sem tudott rendelkezni? Érdemes körülnézni a youtube-on! Mivel már a Blue Valentine után is sokat dobott a hangulatomon, ahogy az amúgy is tetsző apróságok hátteréről megtudtam ezt-azt a werkből, úgy a Pines után már adta magát, hogy rögtön megnézzek egy interjút Cianfrance-szal a filmről. Véletlenül esett erre a választásom, de pont azokat tudtam meg belőle, amik érdekeltek, például hogy honnan jön a film címe (a helyszín, Schenectady jelenti ezt mohikán nyelven), hogy mik is voltak azok a fő érzések és gondolatok, amiket ezen a filmen keresztül szeretett volna az író/rendező bemutatni (ezt már említettem feljebb), hogy kinek az ötlete volt a motoros-teherautós bankrablás, és amikor Cianfrance ihletőként nevezte meg a Psychot, csak mosolyogtam, mert pont az jutott eszembe, amikor a Pines váratlanul váltott az első és a második felvonás között.

Szóval azt hiszem, hogy magáért az élményért újra meg fogom ezt nézni valamikor, legfeljebb "kifésülöm" előtte, tudva, hogy hol mire számíthatok, mert ahogy Cianfrance mondja, ő pillanatok megragadásáért készít filmeket, és ebben a filmben sok olyan jelenet van, ami megragadott.


8,5/10
.

Niwrok írta:

.
Túl a fenyvesen / The Place Beyond the Pines

8,5/10
.

Wow... jó írás!!!   

Elolvastam magamat is utánad, érdekes módon, nekem pont fordított sorrendben tetszett a mozi három része. No meg ismét csak a nemszeretem karakterek határozták meg az élményt magát.

De nem vitatom el érveidet, ajánlód alapján simán bevállanám látatlanban.   

R2-D2 írta:

Túl a fenyvesen / The Place Beyond the Pines

Wow... jó írás!!!   
Elolvastam magamat is utánad, érdekes módon, nekem pont fordított sorrendben tetszett a mozi három része. No meg ismét csak a nemszeretem karakterek határozták meg az élményt magát.
De nem vitatom el érveidet, ajánlód alapján simán bevállalnám látatlanban.  

Kezdem sajnálni, hogy még ha egyet is értünk egy filmben (nem most persze ...), akkor is "máshogy" nézzük, és így sokszor csak "elrobogunk" egymás mellett. Ez egyfelől természetes (más igények, más emlékek), másfelől előnyös ("Ha két ember mindig mindenben egyetért, akkor az egyik felesleges."), de azért néha jó lenne úgy beszélgetni egy filmről, hogy egymás "szavába vágva" soroljuk, hogy melyik jelenet miért tetszett, szerintünk ki mit miért csinált a filmben, és igen, néha azt is, hogy melyik jelenetben hogyan tükröződött a saját életünk, hiszen, ahogy már mondtam nemrég, én ezért is nézek filmeket.
.

Niwrok írta:

Túl a fenyvesen / The Place Beyond the Pines


Kezdem sajnálni, hogy még ha egyet is értünk egy filmben (nem most persze ...), akkor is "máshogy" nézzük, és így sokszor csak "elrobogunk" egymás mellett. Ez egyfelől természetes (más igények, más emlékek), másfelől előnyös ("Ha két ember mindig mindenben egyetért, akkor az egyik felesleges."), de azért néha jó lenne úgy beszélgetni egy filmről, hogy egymás "szavába vágva" soroljuk, hogy melyik jelenet miért tetszett, szerintünk ki mit miért csinált a filmben, és igen, néha azt is, hogy melyik jelenetben hogyan tükröződött a saját életünk, hiszen, ahogy már mondtam nemrég, én ezért is nézek filmeket.
.

Beszéljünk!!!   

Én a problémát inkább abban látom, hogy ritka az, amikor egy időben látunk valamit. A három-négy hónappal korábbi élmény alapján viszont nehéz érzéseket, érveket ütköztetni. Így az ember inkább csak sűrűn bólogat.

De az Open Grave pl. egy kivételes eset lesz, remélem, arról tudunk beszélni.

Más: nem sok üres hely lesz az eszközön, amit küldtél...

R2-D2 írta:

Én a problémát inkább abban látom, hogy ritka az, amikor egy időben látunk valamit. A három-négy hónappal korábbi élmény alapján viszont nehéz érzéseket, érveket ütköztetni. Így az ember inkább csak sűrűn bólogat.
De az Open Grave pl. egy kivételes eset lesz, remélem, arról tudunk beszélni.

Igen, az is vastagon benne van, ezért is tettem a javaslatot az Open Grave-re . Csak aztán meg ne szívjuk vele, mert ha annyi lesz a végén, hogy "Aha... ez tök szar!", akkor lefejelem az asztalt !
.

Niwrok írta:

Igen, az is vastagon benne van, ezért is tettem a javaslatot az Open Grave-re . Csak aztán meg ne szívjuk vele, mert ha annyi lesz a végén, hogy "Aha... ez tök szar!", akkor lefejelem az asztalt !

Én szóltam előre...

Niwrok írta:

Igen, az is vastagon benne van...
.

Mondjuk ebben a pakkban azért lesz olyan, amihez hozzá tudok szólni. Bőven lesz...

Weide írta:

Niwrok írta:

Igen, az is vastagon benne van, ezért is tettem a javaslatot az Open Grave-re . Csak aztán meg ne szívjuk vele, mert ha annyi lesz a végén, hogy "Aha... ez tök szar!", akkor lefejelem az asztalt !

Én szóltam előre...

Vettem, vettem!

.
Démonok között / The Conjuring


Amikor tavaly viszonylag rövid időn belül James Wan két horrorfilmjét is vetítették a mozik, nagy dilemmát okoztak nekem az év végi TOP10 összeállításánál. Wan ugyanis azon kevés filmesek tagja nálam, akinek egyszerűen minden filmjét szeretem. Ilyenkor mindig hozzá szoktam tenni Leigh Whannell, mint állandó alkotótárs nevét, hiszen Wan eddig legtöbbször azt rendezte, amit közösen írtak. Szóval a TOP10-nél fejtörést okozott, hogy a két horrorból melyik reprezentálja Want, és ez végül hajszálnyival, de az Insidious lett (annak újranézése sem fog sokat váratni magára), de még most sem vagyok benne biztos, hogy jól döntöttem-e... bár végülis mindegy, mert döntöttem.

Wan azért garancia egy jó horrorra nálam, mert képes tisztelettel használni az olyan klasszikus horrorelemeket, mint az ajtónyikorgás, mozgó tárgyak, lehűlő levegő, de soha nem reked meg ezek unalmas ismételgetésében, hanem kreativitással és a saját stílusjegyeivel (mint amilyenek a torz babák) felfrissítve adja át ezeket a nézőnek. A Démonok köztben ilyen volt a tapsolós játék, a hangfelvétel visszahallgatása és mondjuk a tükrös zenedoboz működése. Ebben a filmben ezen felül külön érdekes volt, hogy nem egy szellem hozta a frászt az újonnan beköltöző, frissen vásárolt házuk történetét nem ismerő, ötgyerekes ("ötlányos") családra, hanem egyszerre három, pontosabban három szellem és valami démoni, ezzel pedig kiküszöböli a horroroknak azt a "hibáját", hogy az ember mindig csak egy helyről várja a riogatást. Itt viszont egyszerre terrorizálhatja az egyik a lányokat az egyik szobában, miközben az anyát a pincébe zárja a másik, és közben még a képek is csörömpölve hullanak le a falról... Vagy mondhatnátok, hogy micsoda para, amikor nem látod, hogy mi üldöz, én meg azt mondom, hogy az a para, amikor nem vagy benne biztos, hogy látod-e; amikor egyszerűen nem lehetsz benne biztos, hogy az ajtó mögötti árnyék bizonyos részeken nem sötétebb-e épp csak egy árnyalatnyival, és ezek a talán-foltok nem adnak-e ki valamilyen egybefüggő alakot. A végén pedig, ahogy a démon képes tárgyakon keresztül hatni távoli területekre, meg úgy egyáltalán a végén a pincében akkora erőt, hatalmat képes mutatni, ami -legalábbis nekem- sokkal hatásosabb volt, mint nagyon régóta bármi a démonos-megszállós kategóriában.

És ha már "megszállás". A Démonok közt legnagyobb erénye nálam Warrenék szerepeltetése, és a házaspár kettős, egymást kiegészítő megközelítése a földöntúli lényekhez. Egyik oldalon ott van Ed Warren, aki inkább tudományos-technikai oldalról áll a dolgokhoz (mondjuk ahogy a lények két fő típusáról beszél, vagy ahogy a "kapcsolatfelvétel" három lépését mutatja be), és mindezt egy kis prológussal (Annabel) össze is foglalják előre. Az igazi "varázslat" azonban Lorraine Warren, és remélem, még sok filmben helye lesz, mert önmagában a karakter elvinne többet is a hátán. Ő az, aki médiumként látja és érzi a lényeket, ha megérint valakit vagy valamit, akkor képes az ahhoz kötődő érzéseket, emlékeket átvenni... de ami másoknak áldás, az neki átok, és minden ilyen kapcsolatfelvétel nyomot hagy benne, mintha elvenne egy darabot a lelkéből, és mert éppen a legutóbbi akciójuk sokat kivett Lorraine-ből, ezért a médium feleségéért aggódó férj egy újabb szín lett a film palettáján. Ami amúgy is remekül próbálja érzékeltetni, milyen Lorraine-nek lenni, úgy látni a dolgokat, ahogy ő látja; érdemes mondjuk kétszer egymás után megnézni azt a jelenetet, amikor először megérkezik a Warren-pár Perronékhoz, és a másodiknál figyelni azt a cseppnyi viszolygást, ami többször is kiül Vera Farmiga arcára. Ha pedig szavazni kéne a filmtörténelem legnyomasztóbb és legrejtélyesebb helyszínére, az tutira Warrenék "széfje" lenne nálam, aminek a puszta létezése annyi kérdést vet fel, annyi félelmet képes elültetni az arra fogékony nézőben, amire más filmek a teljes időtartamukban sem képesek.

Nálam tényleg ritka az, hogy minden ennyire a helyén legyen, például a hangulat. Ebben leginkább a kor megidézése az élenjáró, mert a Démonok közt a 70-es években játszódik, és ez mindenből érződik, a ruhákból, a zenékből, a kocsikból, de még talán a párbeszédekből is, ahogy hiányoznak a használt nyelvből a "modernizmusok". Talán egy jelmez lóg ki belőle, de nekem az lett a kedvencem, Lorraine Warren kék galléros blúza pont azt a régimódi eleganciát sugározza, ami egy kis átkötést jelent a XIX. század vége (amióta a környéken és a házban a pokoljárás megkezdődött) és a beat-korszak között. Aztán ott vannak a színészek is, és mert a fél éve tárgyalt Mamához hasonlóan az anyaság központi szerepet kap, a női színészeknek jut nagyobb tér. A zsaru és az ázsiai fickó az Insidious Tucker-Specs duóját helyettesíti (és mert ez a film komolyan veszi magát, ezért sokkal kevesebb idiotizmussal), ahogy mondtam, Ed Warren a "tudományos" háttér a démonűzéshez (Patrick Wilson lassan már Wan házi színésze lesz), és ezen kívül csak egy Rory nevű fiú van, aztán kész. Az öt Perron-lányt és Judy Warrent remek gyerekszínészek alakítják, ők a riogatás leggyakoribb eszközei, mert a gyerekek sokkal fogékonyabbak erre a szüleiknél, akiket sokkal jobban megvisel (ezúttal konkrét okkal), hogy a gyerekeiket terrorizálják. Vera Farmigát már említettem, nagyszerű színésznő, akinek nagy szerepe van benne, hogy Lorraine lett a film legjobb karaktere nálam, de átváltozás-átlényegülés szempontjából Lily Allen talán még hatásosabb volt.

Wan utánozhatatlan játéka a kellékekkel és a hangulatokkal, a történet, mely új szintre emelte a démoni erők hatalmát, és a kiváló színészek mind-mind kellettek ehhez:


9,5/10
.

Niwrok írta:

.
Démonok között / The Conjuring

... Ebben a filmben ezen felül külön érdekes volt, hogy nem egy szellem hozta a frászt az újonnan beköltöző, frissen vásárolt házuk történetét nem ismerő, ötgyerekes ("ötlányos") családra, hanem egyszerre három, pontosabban három szellem és valami démoni, ezzel pedig kiküszöböli a horroroknak azt a "hibáját", hogy az ember mindig csak egy helyről várja a riogatást...

9,5/10
.

Tényleg??? Basszus ez nekem fel sem tűnt. Legalábbis nem emlékszem rá, hogy mikor néztem, feltűnt volna.

Egyébként meg ugyanaz, mint egy írásoddal előbb: ha nem láttam volna, ez alapján látatalanban is bevállalnám.

R2-D2 írta:

Tényleg??? Basszus ez nekem fel sem tűnt. Legalábbis nem emlékszem rá, hogy mikor néztem, feltűnt volna.

De, biztos feltűnt, csak legfeljebb nem esett le, hogy mire gondolok .

Spoiler:

.

.
Halálos ítélet / Death Sentence


"Mindenki azt hiszi egy háborúban, hogy az igazság az ő oldalán áll. Ettől még mindenki ugyanúgy meghal a végére!"

Ha már úgyis James Wan volt soron, és ha már az elmúlt hónapban amúgy is többször előkerült a bosszú katarzisa illetve annak elmaradása az aktuális filmek kapcsán, kicsit előrevettem az újranézendő-listán Wan eddigi egyetlen nem-horror műfajú filmjét. Mert ebben aztán van bosszú...

Nicholas Hume boldog családapaként és sikeres üzletemberként él és neveli feleségével két fiát, a 18 éves Brendant és a 14 éves Luke-ot. Brendan a család büszkesége, a középiskola hokicsapatával sorra nyeri a meccseket és a bajnokságokat, és arra készül, hogy talán Kanadában tanul tovább sportösztöndíjjal... ez az álom és a családi idill azonban szertefoszlik, amikor Brendan rosszkor van rossz helyen, és brutálisan megölik. Az apa az egyetlen szemtanúja a gyilkosságnak, és az általa megadott személyleírás alapján el is fogják a tettest, de Nick alig akar hinni a fülének, amikor az ügyvédjük egyezségekről, az eset nehéz védhetőségéről és az esküdtek befolyásolhatóságáról kezd papolni, és arról, hogy még örülhet, ha a gyilkost 3-5 évre sikerül lesittelni. Az utolsó csepp az, amikor megtudja, hogy milyen abszurd okból kellett eltemetnie a fiát. Hirtelen elhatározásból úgy dönt, nem hagyja a fia gyilkosát az "igazságtalanságszolgáltatásra", a jogi csűrés-csavarásra, és maga ered a fickó nyomába, hogy végrehajtsa rajta az ítéletet, amit ő igazságosnak gondol... amely döntéssel egy véres hadjárat veszi kezdetét.

B*sszátok meg, amúgy is kellemes emlék volt a film, de hogy ennyire k*rvajó, az már kikopott a fejemből ebben a nagy filmdömpingben! Nem tudom, hogy Wan csak kísérletezni akart ezzel az akciófilmes, pontosabban bosszúfilmes kitekintéssel, főleg annak fényében, hogy utána évekig megint csak horrort írt és forgatott, vagy rájött, hogy az neki jobban bejön, vagy én nem tudom, de ha mindenki így próbálgatná ki magát más műfajokban, mint ahogy Wan teszi, akkor tutira kevesebb lenne a panaszkodás a végletekig elsablonosodó hollywoodi filmkínálat miatt! Kicsit OFF, de amióta megtudtam, hogy Wan rendezi az új Halálos iramban-t, azóta izgultam, hogy hogyan fogja felfrissíteni a lassan már akciómesévé silányult szériát, hogy mennyit tudott fejlődni az elmúlt évek alatt... és éppen ezért borzasztóan sajnálom, hogy az FF7 nem olyan lesz, amilyennek ő elképzelte, hanem olyan, amilyet Paul Walker tragikus halála lehetővé tesz majd. Csak azokból kiindulva, amit ebben a filmben láttam tőle, nagyszerű dologról maradnak le azok, akik akár csak egy jó akciófilmre vágynak, mert a Halálos ítélet alapján Wan akciófilmet is majdnem olyan jól dirigál, mint horrort... és horrort szerintem nagyon tud rendezni (és már bőven a Fűrész és a Halálos hallgatás ezt mondatja velem, nem csak azóta a The Conjuring meg az Insidious)!

Csak hát színezőpaszta helyett a horrorfilmes eszköztárát kenheti az ember a hajára egy akciófilmben, ugye... vagy mégsem? Nem bizony, ugyanis műfajfüggetlen, hogy a rendező miben látja meg a lehetőséget, hogyan épít feszültséget, hogyan fokozza azt egy ilyen érzelmileg egyre túlfűtöttebb helyzetben. És akkor ennek érzékeltetéséhez el is jutottunk ahhoz a jelenethez, ami leginkább megmaradt nekem elsőre ebből a filmből: a parkolóházas. Ez egy gyönyörű és izgalmas, három perces vágatlan felvétel, és miközben a néző egyszerre fut Nick-kel az autóriasztó-kakofóniában, már szinte vele lihegve, közben követni tudja ellenfelei helyzetét is, és ezalatt a kamera hol az autók között bújkál, hol pedig szinteket vált, befogva szinte a parkolóház teljes területét, egészen a tetőig. Ilyet aztán nem látni minden bokorban! Ezúttal is ez volt a filmes csúcspont, de most már azért több ilyen snitt is feltűnt, például a verekedés a fürdőszobában, vagy a lövöldözések a lépcsőházban, ahol mondjuk hirtelen két emeletet liftezik fel a kamera egy szűk helyen. Nem azt mondom, hogy soha nem láttam ilyen megoldásokat, de ritkán, és még ritkábban egy kvázi-kezdő rendezőtől, aki egy olyan kezdő forgatókönyvíró művéből akart filmet csinálni, aki "megforgatókönyvírta" Brian Garfield, a Bosszúvágy írójának egyik novelláját (még ha inkább csak ihletőként használva is azt).

És azért Want sem kell félteni, nem tud ő kibújni a horror-bőréből! Vagy talán véletlen lenne, hogy a végső lövöldözésre egy romos elmegyógyintézet falai között kerül sor, ami amellett, hogy jól érzékelteti a bosszú kapcsán mindenkin egyre jobban eluralkodó őrületet, azért mégiscsak egy klasszikus horrorfilmes helyszín? Egy akciófilm nem ad ugyan olyan lehetőséget a kellékekkel és a helyszínekkel való variálásra, mint egy horror, de azért akad egy kis játék egy tükörrel, a kocsma és a kápolna a vörös üvegablakaival remek hangulati elemet jelentenek, megidéződnek Wan korábbi filmjei (Shaw bírónőn keresztül a Halálos hallgatás, egy utcanévben pedig Wan első filmje), persze itt van Leigh Whannell, és bár a vérhez, a brutalitáshoz meg a filmen végigvonuló feszültséghez nem illik a humor, de azért csak sikerült a fegyverrel és minden más illegálissal seftelő John Goodmanre egy olyan szemüveget adni, ami minimum megmosolyogtatja a nézőt.

Bizony, a színészek és a szereplők, őket se hagyjam ki, elsősorban Kevin Bacont, aki olyan "mentális" és fizikai leépülést produkál a film alig pár napja alatt, hogy hűha! Amellett, hogy Bacon milyen kiválót alakít, talán a nekem leginkább tetsző dolog Nick Hume-ban az, hogy nem csinálnak belőle Terminátort, aki örökélet- meg öröklőszer-cheattel gyalulja le a rosszfiúkat, hanem végig érződik, hogy nincs semmi mása, csak a vérgőzös agya meg a konditermi izomzata, hogy ő tényleg egy aktakukac-alelnök, aki fegyvert legfeljebb a tévében látott, és qrvanagy mázli meg valamifajta hatodik érzék óvja meg egyáltalán attól, hogy rögtön elsőre agyonlőjék! Arra a jelenetre, ahogy "gyakorol" a fegyverekkel, megint csak nincs más szavam, mint a "zseniális", és ott is megengedtem magamnak egy halvány mosolyt. Nem úgy a fő ellenfelet, a bandavezér Billy Darley alakító Garrett Hedlund -pedig őt sem sokszor kapott előtte efféle szerepeket- esetében, aki megint csak kiváló figura. Ott van benne az, ahogy a saját motivációja felvértezi őt Nick ellen, és az is, hogy mennyire megkeményítette őt az utca és a drogkereskedelem, de aki mégiscsak egy kölyök... az a finálé, azzal az arckifejezéssel a végén igazi tetőpontja volt ennek az amúgy is a lapostól messze álló filmnek.

Szóval amit elsőre gondoltam, az most másodszor kétszeresen igaz: az elsőfilmes Punisher húzzon vissza szappanoperákat meg sitcomokat nézegetni, Max Payne pedig nyugodtan haluzza tovább a szárnyas szarait, nálam a XXI. századi bosszúfilmek trónján évek óta a Death Sentence ül, és a dolgok mostani állása szerint fog is nagyon sokáig!


93%

Niwrok írta:

.
Halálos ítélet / Death Sentence

Bizony, a színészek és a szereplők, őket se hagyjam ki, elsősorban Kevin Bacont...


93%
.

B+ és én ezt még nem is láttam!!!!   

Na, felírtam a listámra, jövő héten meg is nézem. Köszi az ajánlót, majd értekezünk róla - talán most időben közel leszünk egymáshoz.

Niwrok írta:

Halálos ítélet / Death Sentence

B*sszátok meg, amúgy is kellemes emlék volt a film, de hogy ennyire k*rvajó, az már kikopott a fejemből ebben a nagy filmdömpingben! Nem tudom, hogy Wan csak kísérletezni akart ezzel az akciófilmes, pontosabban bosszúfilmes kitekintéssel, főleg annak fényében, hogy utána évekig megint csak horrort írt és forgatott, vagy rájött, hogy az neki jobban bejön, vagy én nem tudom, de ha mindenki így próbálgatná ki magát más műfajokban, mint ahogy Wan teszi, akkor tutira kevesebb lenne a panaszkodás a végletekig elsablonosodó hollywoodi filmkínálat miatt!

93%

->Ezt a filmet már régóta megakartam nézni de mindig halogattam egészen addig amíg el is felejtettem, aztán láttam, hogy írtál róla és úgy gondoltam, hogy addig el nem olvasom amíg nem néztem meg a filmet ami kb az írás megtalálása után cirka 3-4 órán belül már meg is történt.
Aztán elolvastam az írásodat és csak egyet tudok érteni veled. Amikor láttam a parkolóházas jelenetet mondóm, hogy tuti, hogy ez lesz a film csúcspontja és az is lett, ez tényleg nem egy klisés akciófilm főleg azért is nagy szó mert azért valljuk be a bosszú filmeknél nagyon sokszor mennek biztosra vagyis a klisékre, de itt tényleg egy érző, gondolkodó(bár nem sokáig) ember van a középpontban.

Spoiler:

Jaj és szerintem ha a Max Payne-t (mert a játék első két részével játszottam és azokból aztán lehetett volna jó filmet csinálni, ha nem az a rendező van a székben aki az óment,a die hard 5-öt(és direkt írtam kis betűvel a címeket)

Spoiler:

Amikor a Halálos iramban-nál én is láttam a nevét megörültem mert végre biztosan valami egyedi lesz, de az egyik színész esete okán inkább Walkerről fog szólni, és akkor nem tud kibontakozni Wan, de kívánok neki minél több műfajban való kísérletezgetést és ugyan ilyen minőségben pl még egy akció filmet szívesen elbírnék tőle azért vígjátékot biztosan nem fog rendezni, de drámát sztem tudna csinálni, meg gengszter filmet....!

Spoiler:

Tudom, hogy már írtam, de a parkolóházas jelenet tényleg nagyon nagy kb mint a Szemekbe zárt titkok stadionos jelenete.-> Amiből Hollywood csinál remake-et   
Nem tudom, hogy láttad-e de ajánlom neked a Super c. filmet amiben van egy csávó aki eldönti, hogy Ő szuperhős lesz kb mint a Kick-ass csak azért jobb és realistább!
A film nálam: 7,5-8 pont talán 8,5  
Az írásodra meg nem tudok mást adni, mint: