R2-D2 írásai 1.0

.




I Saw the Devil




Soha többé nem akarom látni ezt a filmet. Soha. Ez nem csak szimplán egy deprimáló, súlyos és kegyetlen mozi volt, hanem egyszerűen beteg. Hannibal Lecter legalább megette áldozatait, a The Followingban az ölés ugyan céltalan volt, de nem explicit  - itt, ami ebben a filmben erőszakként jelen van, az túlmutat minden ésszerűség határán. Ebből kifolyólag ezt a mozit qrvára nem jó élmény nézni, s hiába Weide nagyszerű és lelkes ajánlója, az I saw the devil nekem egyáltalán nem nyújtott olyan katartikus élményt, mint neki… Mert attól, hogy valami önmagában erőszakos és az erőszak által próbál dolgokat átadni, attól még nem biztos, hogy jó.

Autó megy a hóesésben. A tükör melletti két kis lámpa, a lámpa által megvilágított út és a középkonzolon elhelyezett világító valami (lámpa?) hármassága egy arc sziluettjét adja ki… kellő hosszan nézve akár egy gonosz arca is lehet, akár az Ördög arca is. Fiatal lány áll az út mellett, mint kiderül, defektet kapott. Ördög autó sofőrje megáll, úgy tűnik segíteni akar, de csupán egy prédát talált kegyetlen vágyának kielégítéséhez: Kyung-chul (Min-sik Choi, alias az egyetlen igazi Oldboy) ugyanis egy pszichopata, kegyetlen sorozatgyilkos, aki fiatal lányok megerőszakolásában és feldarabolásában leli élvezetét. A lány is így jár, egy jól azonosítható testrészét nem sokkal később egy tóban találják meg, amivel aztán elindul a pokol: egy őrült bosszúhadjárat veszi kezdetét. Ugyanis a meggyilkolt terhes lány vőlegénye egy NIS (CIA) ügynök, aki tízezerszeresen adja vissza azt a fájdalmat, ami őt érte.

No, itt meg is állhatunk két pillanatra. Az első bajaim már itt voltak a filmmel: sajnos nem igaz, hogy a két és fél órás játékidő minden másodperce feszült és izgalmas. Lószart, mama. Már a kezdő képsorok a hóeséses vezetéssel is borzasztó hosszúak voltak (mintha csak Béla bá rendezte volna őket), de aztán később is rengetegszer éreztem azt, hogy minden egyes jelenet icipicit hosszabb lett a kelleténél. Mintha kicsit mindig szándékosan tovább időzne a kamera egy-egy arcon, jeleneten. Mint mikor egy hullámzó görbe csúcspontja után a lefelé vezető egy-két percet, másodpercet is látnánk… nem tudom jobban megfogalmazni, de összességében kb. fél órával hosszabb lett a film, mint ami esetleg szükséges lett volna. A másik az maga Korea. El nem hiszem, hogy a film kétharmada isten háta mögötti helyeken játszódhat, ahol a népsűrűség a nullához közelít. Ráadásul az áldozatok butasága szinte süt a képernyőről: egyszerűen hiteltelen már az autóban ücsörgő lány is, de még inkább majd az éjjel a buszmegállóban ácsorgó (aki szinte tátott szájjal végignézi, hogy agyonverik). A mozi nagy részében Kyung-chul szabadon bóklászik és gyilkolászik, de üldözőjének, Kim Soo-hyeonnak sem nagyon kell attól tartania, hogy bárkivel összefut a téli koreai tájban. Ráadásul az a barom a meggyilkolt lány testrészét kivágja a mocsárba… na persze. Ez tök logikus, hadd találják meg és hadd nyomozzanak csak. Hát nem lett volna egyszerűbb Walter White-ot felhívni a Breaking Badből és megkérdezni, milyen vegyszerrel lehet cseppfolyóssá tenni az emberi testet???

Az tény, hogy a mocsáros keresés azzal a dallammal, azzal a ritmussal baromi hatásos lett. Rég láttam az őrületet ennyire jól megjeleníteni a vásznon – majdnem hogy ez lett a film csúcsjelenete. Pedig ez még csak a kiindulópontja. Arra, ami ez után következik, nehéz szavakat találni. Kim Soo-hyeon (Byung-hun Lee) a meggyilkolt lány pasija a gyilkos után ered, viszonylag hamar el is kapja, de aztán némi kéztörés után el is engedi. Aztán újra elkapja és elengedi. Aztán újra és újra. Közben mindig okoz neki valami fizikai sérülést, hogy áldozata újból és újból szenvedjen. Egyszerűen brutális, amit művel, és ahogyan azt teszi – a kamera pedig ott van majdnem mindenhol. Őrült, vérgőzös képsorok, a legkegyetlenebb Fűrész filmek nyomdokaiban: mikor reccsen a csont, s füleddel hallod azt, szinte összerándulsz te is. Az megint más kérdés, mindebből a kínzáshalmazból mit lehet túlélni és mit nem. Ahogy haladunk előre a történetben, egyre inkább éreztem azt, hogy a testi sérülések egyre kevésbé valósak, az iparos egyre kevésbé maradhatna ezen az oldalon. Kezdve már a harmadik esetnél, mikor elvágja az izmokat a bokában - utána a faszikám nem fog vezetni, miegymás. A fejének szétverése után meg nem kel föl többet – mindössze azt nem tudom eldönteni, hogy itt a film már szándékosan túloz, és nem kell komolyan venni az egészet, csupán a bosszú kiterjedésének érzékeltetésére növeli az anatómiai ökörségeket… vagy komolyan gondolták, hogy mindezt egy ember túlélheti. Lehet, inkább utóbbi, a keleti végeken másképp értelmezik a tűrőképességet: a baj az, hogy a Rajtaütéshez hasonlóan a végére itt is csak mosolyogni tudtam rajta.

Ebből kifolyólag azt is fejcsóválva néztem, ahogy az áldozat rájön a trükkre. Mondjuk, ilyet sem láttam még képernyőn, hogy valaki a saját fosában turkál, de amiért ott turkál, ahogy az tudomására jut, hogy saját ürülékét át kell vizsgálnia – nos, az orvosi csoda. Innentől ugyanakkor érezhetően fordulatot vesz a film, a vadból vadász lesz, az őrület meg talán egy új szinten fokozódik tovább. "A medve nem játék" – ahogy az erdélyiek mondanák, s ez hatványozottan igaz Kyung-chulra is. Abban a pillanatban, mihelyst enyhül a gyeplő, újabb vérgőzös akcióba kezd, kvázi Kim Soo-hyeon nyakába borítva mindazt a szart, amit két órás filmes tevékenységével szépen kikevert magának… ördögi terv, ördögi megvalósítás. "A ne rángasd az oroszlán bajszát" állítás ugyanakkor csak pici szerencsével áll meg a lábán, mert azon azért egy pillanatra eltűnődtem, az ifjú ügynök miért is nem próbálta mobilon is hívni a sógornőjét - de úgy néz ki, ez itt lényegtelen. Mint ahogy az is, hogy a filmbéli koreai rendőrség az egyik legtöketlenebb banda a világon, az is lényegtelen. Az egész mozi alatt itt mindenki szabadon ölhetett, erőszakolhatott, kezet, lábat törhetett, a kórházban a leláncolt paciens állkapcsát szétszakíthatta, a zsaruk gyűrűjében embert rabolhatott. Tényleg, mi lett azzal a három kislánnyal, aki megmenekült a bolond kezei közül??? Szépen hazamentek aztán sírtak a párnájukon??? Rendőrség?? Nyomozás??? Vagy megint csak én várok minimális logikát és életszerűséget eme eszement filmben????

Mert az addig rendben van, hogy a film igazi lényege az amit Weide is ír: nevezetesen a bosszút álló teljesen leállatosodik az áldozata szintjére, minden emberi tulajdonságát elvesztve ugyanolyan lesz, mint az. Értem az átváltozást, sőt érzelmileg simán tudok vele azonosulni is – e szempontból egészen kiváló bosszúfilm lett -, de nem lehetett volna mindezt, icipicit rövidebb idő alatt és hitelesebb környezettel megcsinálni? Még azt sem mondom, hogy kevesebb brutalitással, mert a sokkolás szempontjából, a cselekmények súlyának szempontjából szükség is van rájuk – különben is, ez nem viráglelkűeknek való -, hanem szimplán olyanokra odafigyelni, hogy mondjuk három ütéssel kevesebbet mérek az áldozat fejére és akkor nem kell azon agyalnom, hogy hogyan élhette egyáltalán túl.  A bosszú, mint olyan csak egy ideig kiváló mozgatóerő, túl sok bosszúból is megárt a sok. Alapban is valami baj lehet koreai filmkészítők agyával, ha ennyi bosszúfilmet csinálnak, amik ráadásul tobzódnak az erőszakban. Az biztos, nem megyek egyhamar oda, s nem húzom ki a gyufát egy koreainál sem – de minek is mennék, mikor van nekünk Olaszliszkánk… ha már agyatlan bosszú…

A mozi depresszív hangulata mindazonáltal emlékezetes, mint ahogy a képedbe robbanó explicit erőszak is. A filmkészítési technika, ami mindezen hangulat és látvány alkalmazásában áll, helyenként elképesztően hatásos. A képek, kamerahasználat kombinálva a zenével bámulatos, mint ahogy a két főszereplő játéka is. Min-sik Choi kalapácsos pszichopataként a filmtörténelem legnagyobb felfedezése (bár kissé dönci lett) – az más kérdés, hogy különösen reá, de az őt üldöző NIS ügynökre is újfent igaz az állításom: "Bolondokat a bolondokházába!" Az I saw the devil kimondottan nyomasztó film, ritkán szembejövő mozi, egy olyan élmény, amitől kétségkívül nehezen szabadulsz. De ha már megszabadultál, nem nézed újra. Akkor már inkább a Kevint.




70%



.

R2-D2 írta:

Harcban élve

Végül is, jól éreztem magam nézése közben.   
75%

Ennyi nekem elég is, hogy azért annyira nem szörnyű . Franco tetszett az előzetesekben, miatta meg akartam már moziban is nézni, de majd idővel.

R2-D2 írta:

I Saw the Devil

Az I saw the devil kimondottan nyomasztó film, ritkán szembejövő mozi, egy olyan élmény, amitől kétségkívül nehezen szabadulsz. De ha már megszabadultál, nem nézed újra. Akkor már inkább a Kevint.
70%

Akkor ebből inkább Kevin lesz.
Eddig a koreai filmek csak mértekkel jöttek be, ahogy a bosszulós-trancsírozósok is. A leírásaitok nem rossz filmet sejtetnek, csak engem nem érdekelnek most annyira.
.

Niwrok írta:

- Ennyi nekem elég is, hogy azért annyira nem szörnyű . Franco tetszett az előzetesekben, miatta meg akartam már moziban is nézni, de majd idővel.
- Eddig a koreai filmek csak mértekkel jöttek be, ahogy a bosszulós-trancsírozósok is. A leírásaitok nem rossz filmet sejtetnek, csak engem nem érdekelnek most annyira.

Ha gondolod, elküldöm neked az következő adaggal őket, aztán nézed, mikor nézed.

R2-D2 írta:

I Saw the Devil

Az első pár sor alapján nagyobb lehúzásra számítottam, szóval meglepett a végső értékelésed, de összességében örülök neki. Mikor beszéltünk mobilon, már akkor felvetődött bennem, hogy lehet, nem fogja a gyomrod befogadni ezt a filmet, esetleg túlzott elvárásokkal ülsz neki, de mindenképpen jobb lett a végső értékelés, mint amire számítottam. Persze a pár logikai rés miatti szájhúzás abszolút érthető, de engem annyira beszippantott a film, hogy ezek jószerivel fel sem tűntek. Egyedül a rendőri erők hatékonyságának hiánya, de ez nem először fordul elő koreai filmben. Kicsit mintha direkt rá is játszanának arra, hogy mennyire töketlen is tud lenni a rendvédelmi szerv, és éppen ezért értékelődik fel a bosszúálló személye, aki "átveszi" az előbbi szerepét. Ilyen téren Kim számomra már egy bosszúálló entitást, egy démont személyesített meg, aki/ami valahol a földi erők fölött áll, akinek a bosszúvágya átformálja valami olyanná, akire már nem érvényes ezen világ szabályai. Ezért sem akadtam fent azon, hogy kvázi következmények nélkül randalírozhat a városban, kórházban, patikában, akárhol. Ennek, a túlvilági bosszúvágynak a vége a bosszú beteljesedésével ér véget, Kim akkor zuhan vissza igazából a földi létbe, vissza a társadalomba, ekkor ered el az eső, és néz szembe mindazzal, amit tett. Számomra ezt szimbolizálják a záró képsorok.
A másik szemléletem pedig az, hogy Kyung tényleg maga az Ördög, maga a Gonosz. Ezért nincs semmi következménye annak, amit tesz. Ezért nincsen is igazából indítéka, ezért hagyhatja hátra az áldozatait, ezért nem képesek lekapcsolni a zsaruk, és ezért nem hal bele az olyan kínzásokba, amikbe bárki más belehalna. Kim-nek is a Gonosszá kell válnia, és ezzel az átalakulással együtt szakad ki a földi létből és annak korlátaiból, és csak mikor eléri a legmocskosabb, legembertelenebb állapotot, a tiszta bosszú állapotát, akkor lesz képes végezni a Gonosszal.
Az újranézi faktorban sem értek egyet, én már kétszer abszolváltam, és tervezek lassan egy harmadik újrázást is. Számomra inkább ez, mint a Kevin.
Amúgy remek kritika, örülök, hogy megnézted!  

Weide írta:

I Saw the Devil

Az első pár sor alapján nagyobb lehúzásra számítottam, szóval meglepett a végső értékelésed, de összességében örülök neki.

A másik szemléletem pedig az, hogy Kyung tényleg maga az Ördög, maga a Gonosz. Ezért nincs semmi következménye annak, amit tesz. Ezért nincsen is igazából indítéka, ezért hagyhatja hátra az áldozatait, ezért nem képesek lekapcsolni a zsaruk, és ezért nem hal bele az olyan kínzásokba, amikbe bárki más belehalna.

Már vártalak!    Értékelem a filmet, annak jelentőségét, hatását, mindent, csak borzasztóan nyomasztó és negatív volt számomra, azért nem akarom látni többet...

Ez az Ördög dolog neked a mániád - jó értelemben. Én sem itt, sem a Csak isten bocsáthat meg-ben nem tudtam párosítani az elmebeteg gyilkosokat Ördögnek. Ennyi erővel Hannibal is lehetne az... Szerintem ennél egyszerűbb a dolog - még ha koreai is a film -, a bolond az szimplán bolond ott is.

Amúgy tényleg köszi az ajánlást, nem bántam meg, hogy láttam.  

R2-D2 írta:

Ez az Ördög dolog neked a mániád - jó értelemben. Én sem itt, sem a Csak isten bocsáthat meg-ben nem tudtam párosítani az elmebeteg gyilkosokat Ördögnek.

Nem is mániám, eddig két filmnél jött elő. Sőt, az Only God Forgives-ben szó sem volt Sátánról, csupán kárhozottról, megváltásról és az Istenről, aki a maga módján szolgáltatja az igazságot. Én szeretek kicsit mélyebben belemenni egy film szimbolikájába, már ha megengedi maga a mozi stílusa ezt, és itt ezt ismételten nem tudtam megkerülni. Ez érdekes eredményeket szülhet kettőnk részéről, mert amíg te a materiálisabb, földhözragadtabb nézőpontból értékeled, én addig szeretem az elvont, metaforikus oldaláról megközelíteni az adott filmet. Nem azt mondom, hogy csak az egyik "megoldás" lenne a helyes, de már csak a cím alapján is érdemes lehet elgondolkodni egy kicsit árnyaltabb, átvitt értelmezésen. Nem kell mindenkire rögtön rásütni, hogy őrült, csak mert teljesen felfoghatatlan módon viselkedik. Koreai filmeknél meg pláne!   

Weide írta:

... de már csak a cím alapján is érdemes lehet elgondolkodni egy kicsit árnyaltabb, átvitt értelmezésen. Nem kell mindenkire rögtön rásütni, hogy őrült, csak mert teljesen felfoghatatlan módon viselkedik. Koreai filmeknél meg pláne!   

A világ nagy része őrült, de nem lesz mindenki pszichopata gyilkos...   

A címet egyébként én úgy értelmeztem, hogy a srác bosszúja közben látja a Gonoszt, látja, mivé válhat - de nem fizikai értelemben Oldboy személyében, csupán elméleti, érzelmi síkon.

R2-D2 írta:

Weide írta:

... de már csak a cím alapján is érdemes lehet elgondolkodni egy kicsit árnyaltabb, átvitt értelmezésen. Nem kell mindenkire rögtön rásütni, hogy őrült, csak mert teljesen felfoghatatlan módon viselkedik. Koreai filmeknél meg pláne!   

A világ nagy része őrült, de nem lesz mindenki pszichopata gyilkos...   

A címet egyébként én úgy értelmeztem, hogy a srác bosszúja közben látja a Gonoszt, látja, mivé válhat - de nem fizikai értelemben Oldboy személyében, csupán elméleti, érzelmi síkon.

Ebben maximálisan egyet értünk. Szerintem is Kim gonosszá válásán van itt a hangsúly, nem Kyung-on.

.





Need for Speed




De Leon. Illegális autóverseny valahol Kaliforniában. Ez nem egy olyan verseny, ahova akárki benevezhet… nem, ez nem olyan. Erre meghívót kell kapni, annak szervezőjétől, a titokzatos Monarchtól. Erre a versenyre nem elég, ha szimplán csak gyors vagy, erre a versenyre autó is kell. Nem is akármilyen. A győztes pedig mindent visz – a győztesé ugyanis az összes, versenyen induló autó. Jó esetben semmi nem törik össze, úgyhogy a győztes több millió dollárt kaszálhat. A rajtrács pedig idén sem piskóta: ott áll rajta az első sorban egy Lamborghini Sasto Elemento és egy Bugatti Veyron, a másodikban egy Saleen S7 és egy McLaren P1, míg a harmadikban egy GTA Spano no meg  A Koenigsegg Agera R …kell-e ennél jobb ajánló a Need for Speedre?

Nekem ez már anno a mozibemutató idején nagyon bejött, kimondottan élveztem, hogy nem egy gépfegyverropogástól és teljesen idióta autós üldözésektől terhes autós mozit láttam, hanem egy jól megkomponált, road moziba oltott bosszúfilmet – ahol az autók fontos kellékei Tobey Marshall (élet)útjának. Végre nem húztak páncélszekrényt az úton, végre nem kergetett senkit tank – egyetlen jelenetet leszámítva az egész mozi nálam a hiteles tartományban maradt. Az itthoni újrázás aztán csak megerősített abbéli hitemben, hogy az év egyik legjobb filmjével van dolgom: ha lehet, még jobban élveztem, mint pár hónapja.

A dologhoz az is kétségkívül hozzátartozik, hogy óriási örömömre ez egy családi film lett. Maximális köszönet az alkotóknak, hogy mindkét kölök meg tudta nézni velem (azért a családi mozizásnak teljesen más hangulata van ám!), a filmben szerencsére nincs felesleges káromkodás meg meztelenkedés: kiváló egyveleg lett ez így, mert mostanában mindent próbálnak kicsit felnőttesebbé tenni. Ezt nem: Tobey motivációi az első perctől kezdve kristálytiszták, amit egy gyerek is simán megért, az autós üldözések látványosak – ugyanakkor jól követhetőek -, a poénok pedig végig ülnek és érthetőek az ifjabb korosztály számára is. Sokak szemében talán pont attól lett ócska film, amiket leírtam, de egy másfajta nézőpontból az én érveim is megállják a helyüket – családi autós filmnek kimondottan ideális. Mint anno a Herbie volt… Ráadásul a fiamnak pár éve volt egy mániája, mikor is a boltban kapható autós kártyák nyomán otthon saját kártyakészletet gyártottunk: ugyanabban a méretben és dizájnnal, kemény fényes papírra nyomtatva összeszedtük a netről a leggyorsabb és legerősebb autókat a kártya számára – épp ezért kisebb magömléssel ért fel pl. a finálé hatosának látványa…

Ráadásul, ahogy korábban is írtam, minden mindennel összefügg… ha nem néztem volna meg nemrég a Breaking Bad-et, akkor nem tudom, ki az a Jesse és ki is az az Aaron Paul. Óriási motiváció volt számomra, hogy egy korábbi sorozat kedvencem tűnt fel újra a nagyvásznon, ez már önmagában a moziba volt képes húzni – ráadásul hallottam már kósza híreket holmi autós NFS játékokról is. Utóbbi azonban semmi szerepet nem játszott a motivációmban, szerencsére teljesen NFS szűzként vetettem bele a kalandba.

Tobey Marshall (Aaron Paul) egy Mount Cisco-i  autótuning műhely tulajdonosa, mellékesen pedig zseniális versenyző. Nem túl eredeti módon anyagilag épp szarban van apja halála után, így kapóra jön neki az épp aktuális verseny, aminek 5000 dolláros fődíjával néhány lukat be tud tömni. Az igazi megoldást azonban egy ősi ellenfele, Dino Brewster (Dominic Cooper) ajánlata jelenti számára: egy meglehetősen lepukkant állapotú Ford Mustangot kell helyrepofozni, aminek várt 2 millás eladási árából részesedést kapva teljesen egyenesbe jöhet. A kis csapata kezdeti tiltakozása ellenére a munkát elvégzik, a Mustáng csillog-villog, majd egy férfias kakaskodás után már egy három Koenigsegg által bemutatott őrült verseny közepén találjuk magunkat. Ennek aztán súlyos következményei lesznek, ebből építkezik majd az egész mozi érzelmileg, s ebből indul majd az a road mozi, ami jellemzi az egész filmet. Tobey újta a szerelőműhelytől a világítótoronyig.

Iszonyat tetszett: gyakorlatilag az egész film egy nagy autóverseny. Az első, városi bohóckodás után, ahogy nő a tét, úgy lesznek az autók is egyre jobbak és gyorsabbak. Üresjárat gyakorlatilag nulla, a folyamatos adrenalin löketet a folyamatos vezetés és versenyzés adja. Mert mindegy, hogy egy sebesség bemutató, egy tragikus hármas verseny, egy rendőri üldözés, egy vérdíjas üldözés vagy maga a nagy De Leon száguldását látjuk, a lényeg a benzingőz és az adrenalin. Itt nincs semmi mellékszál, itt a versenyszellem keveredik a bosszúvággyal. Amit itt látunk, az majdnem minden hihető (leszámítva a már említett sáv-átugrós jelenetet), az autók valósak és tényleg tudják azt, amit mondanak róluk, a filmbe ágyazott humor pedig kiválóan működik. Finn kilépésén a cégtől pl. szakadtam a röhögéstől, de a lánc és a kutya jelenete sem volt piskóta.  A máshol sokszor túlzásba vitt kötelező szerelmi vonal sincs túllihegve, nagyon tetszett, hogy a mozi nem csöpögött a nyáltól, nem kellett béna love szcénákat lesnem – helyette csupán egy néha vicces kapcsolat kialakulását követhettük figyelemmel a több ezer kilométeres út kiegészítéseként…

Ami még nekem nagyon bejött (s nem csak e filmben, máshol is): a Tobey mellett, körül lévő csapat összetétele. Minden srác egy igazi, vicces egyéniség, akik pontosan érzik a helyüket a filmben, egyáltalán nem játszanak rá arra – de nélkülük itt is kevesebb lenne a film. Ismét csak kiemelem azt a Rami Maleket, aki először a The Pacificben hívta fel magára a figyelmemet Gázos karakterében, hogy aztán utána rögtön a 24 S8-ban is feltűnjön Marcos Al-Zacarként. Utóbbi időben már más mozifilmekben is szerepet kapott, én nagyon bírom a búráját. Nem szorosan Tobey csapatához tartozik, de qrva jó volt Monarch (Michael Kaeton), az illegális autóverseny szervezője is. Volt valami a figurában, ami egyszerre tette végtelen hatalmúvá és kegyetlenné, ugyanakkor nem volt más, mint egy nagy gyerek, aki félve őrzött játékéra ügyelt. A De Leonra, az illegális autóversenyzés csúcsára, a fináléra…

No, kérem, autómániásoknak, a sebesség imádóinak (mint én) már csak ezért érdemes megnézni a filmet. Ami ott, a végén a rajtrácson felvonul, az maga kánaán:  valami sejktől biztos kölcsönkérték a garázsból őket, de a finálé hatosa közel 2 milliárd forintot ér… Ahogy a bevetőben is írtam, van ott ugyebár a már látott Koenigsegg Agera R, aztán egy  GTA Spano, egy Bugatti Veyron, egy McLaren P1, egy Lamborghini Sasto Elemento no meg egy Saleen S7. Zseniális, ahogy ezeket kitalálták, ahogy a rajtrácsra állították őket. Persze, vitatkozni lehet, épp ezek-e a megfelelő autók, simán össze lehetett volna válogatni ötöt a Bugatti mellé – hogy csak két személyes kedvencemet, a  Henessy Venom GT-t vagy az SSC Ultimate Aero-t említsem - de én már ezek látványától is majdnem mennybe mentem. S nem érdekel, hogy maga a verseny mennyire idióta (az), mennyire CGI, maga a feeling, ezeknek a csúcsragadozóknak a látványa minden pénzt megér.

S ha már látvány: kimondottan jók lettek a versenyjelenetek, a kamera beállítások, minden. A vágás jó ütemben mutat és takar is el bizonyos dolgokat, a trükkök pedig úgy elképesztők, hogy nekem egy pillanatig nem fordult meg a fejemben, hogy amit látok, az nem lehetséges. Itt nem gyorsabb az autó tolatva, itt csak padlógáz van, az adrenalin meg az egekben: igazi tesztoszteronmozi, hogy egy baráti műfajbesorolást említsek. Az meg, hogy Aaron Paul színészi képességei nem épp e filmben törnek az egekben, számomra egyáltalán nem volt zavaró: ez a mozi sokkal inkább szól az autókról, mint a színészekről. Számomra legalábbis.

Mondom ezt úgy, hogy közöm sincs a közismert játékhoz és nem is tervezek közelebbi kapcsolatba kerülni vele. Hátha még lerontaná ezt a csodás filmélményt .


„A versenyző vezessen, a rendőr meg egyen fánkot!”   


90%


.

R2-D2 írta:

Need for Speed

90%

 

Remo írta:

R2-D2 írta:

Need for Speed

90%

  

  

Mondtam, hogy lesz kontra.

R2-D2 írta:

Remo írta:

R2-D2 írta:

Need for Speed

90%

  

  

Mondtam, hogy lesz kontra.

Oké, csak tudod, a sokk.  

.





Taken S1




Avagy ahogy itthon ismerik, Harmadik típusú emberrablások   … Persze, értem, hogy a producer Spielberghez kötötték a sorozat magyar címét, hátha azzal magasabb nézettséget érnek el – így viszont egy újabb meglehetősen idióta magyar címet lehet feljegyezni az archívumba…ráadásul, ami a sorozatban van, az már minimum negyedik típusú találkozás, de mindegy is. Az eredeti cím, a Taken sokkal jobban fejezi ki a sorozat lényegét: idegenek által elrabolt emberekről, azok családjáról szól, Liam Neeson nélkül, aki ez esetben nem indul bosszú-hadjáratra az alienek ellen, hogy visszakapja a lányát.

Nem egyszerű írnom erről az egész egy hetes kalandról. Az a minimum, hogy kettős érzéseim vannak vele kapcsolatban: miközben maga a téma, az események, azok valósággal való kapcsolta végtelenül izgalmas, sejtelmes és érdekfeszítő volt, az egész sorozat megvalósítása, megjelenítése, szerkezete gyakran okozott inkább zavart a fejemben, mint felhőtlen szórakozást. Én ilyet még eddig nem is láttam – e tekintetben forradalmian új (volt) az egész -, hogy egy évad 58 év történéseit ölelje fel, epizódonként pedig néha 10 éves időugrással. Így a Taken egy óriási vállalkozás lett, amit az részenkénti 85!! perces játékidő csak tovább terebélyesít – de hiába a bő lére eresztett játékidő, még így is kevésnek bizonyult a 6 évtized alatt játszódó eseményláncok dinamikájának fenntartásához. Ezzel egyúttal megfogalmaztam legnagyobb kritikámat is a sorozattal kapcsolatban, hiába zseniális az egész alaptörténet, kiválóak a színészek, izgalmas, komoly és kivételesen okos az egész sztori – a meglehetősen nagy időugrások jelentősen rontják a folyamatosság élményét. Különösen így, egyben nézve érhető ez tetten …

A Taken három amerikai család három generációjának történetét meséli el, a meglehetősen vitatott UFO észlelések tükrében (amit jómagam egy percig nem vonok és soha nem is vontam kétségbe). Mindhárom család valami módon kapcsolatba kerül az idegenekkel: a Keys család tagjait rendszeresen elrabolják, apáról fiúra szálló hagyomány alapján, a Clarke család aktív részese lesz egy földönkívüli genetikai kísérletnek, míg a Crawford család tagjai betegesen ennek feltárásán ügyködnek. A történet 1944-ben kezdődik, mikor is Russel Keys repülőgép pilóta, egy bevetés közben súlyosan megsérül - gyakorlatilag halálra van ítélve -, de valami furcsa fényesség megmenti a pusztulástól: idegenek rabolják el őt és az egész osztagát. Hazatérve aztán meglehetősen nehezen dolgozza föl az eseményeket. Pláne, miután rájön, hogy a fia éppúgy érdekli a kis szürke embereket, mint ő maga (persze az egész logikus is lesz a genetika miatt), így társadalmon kívül kerülve próbálja óvni a családot az idegenektől – no persze nem sok sikerrel.

Sally Clarke viszont egy egyszerű kis pincérnő egy texasi kisvárosban, akinek épp romokban hever a házassága. Két kisgyerekkel épp egyedül marad, miután apuka több hetes kiküldetésre megy (olyannyira, hogy soha többet nem látjuk a képernyőn   ), mikor is egy rejtélyes idegen, John toppan be Sally életébe. Johnnak viszont köze lehet ahhoz a balesethez, ami 1947 július 8-án az új-mexikói Roswell külterületén történt: egy azonosítatlan repülő tárgy zuhant le, a benne lévő öt utasból azonban csak négynek a holttestét találták meg – egy kis szürke lénynek nyoma veszett.

Owen Crawford az amerikai légierő századosa törtető, mániákus és kegyetlen ember: ő az, aki a hatóság részéről megtalálja a tárgyat, ő az, aki először a fedélzetére lép – így meglehetősen agresszívan reagálja le, hogy el akarják venni tőle az ügyet. Nem is hagyja magát, az elkövetkezendő évtizedekben betegesen hajtja az idegen lényeket, a kutatás teljesen felemészti őt és kapcsolatát is: hogy aztán egy idővel fia és unokája vegye át a stafétát tőle. Fura, hogy pont őket, akik legjobban akarják a titkot, akik legjobban akarják a kapcsolatfelvételt – nos fura, hogy pont őket nem rabolják el soha, de ez egyfajta igazságszolgáltatás is  az idegenek részéről…

No. Ez az alaphelyzet, amivel a Taken indít. Bámulatos korhűség, zseniális történelmi beágyazódások, korabeli archív felvételek becsempészése a sztoriba, egészen parádés karakterek és színészek. A történek kimondottan feszült és izgalmas az adott epizódokban, egy fejezet minimális időintervallumán belül mozifilmeket megszégyenítő forgatókönyvekkel találkozunk. Aztán a következő részek már 6-8-10 évvel később játszódnak, amik új karaktereket, új színészeket hoznak be a képbe. Zseniális, ámde hatalmas és kusza háló az egész, az első részben gyerek Jesse Keys utána több epizódban fiatal felnőtt, Owen Crawford öregítése mellett az első epizód két fia később fontos szerepet kap kamaszként, majd felnőttként – de a Clarke gyerekek is szinte végigkísérik az egész évadot. Sőt, egy bizonyos Allie nevű kislány (aki az egész sorozat kulcsa) narrációja szerepel minden epizódban – pedig fizikailag csak a hatodik epizódtól élvezhetjük a részvételét. A színészek öregítése remekül sikerült, magáról a castingról pedig csak szuperlatívuszokban tudok beszélni: bárkit, bármilyen szerepben és bármilyen életkorban néztem, parádés alakítással hozta a karaktert. Általuk is lett az egész Taken az, ami: egy zseniális családok közti dráma, egyfajta UFO-kal nyakon öntött Dallas, egy hatalmas ívű többgenerációs történet. Igazi életmű, amiből szinte lehetetlen kiemelni bárkit is, minden egyes karakter valami miatt emlékezetes lesz: ha a jó oldalon áll azért, ha geci, akkor azért. Egy valaki felett azonban még sem tudok szó nélkül elmenni (valószínűleg azért sem, mert az utolsó etap szereplője volt és még élénkebben él az emlékemben): nevezetesen a felnőtt Mary Crawfordot alakító Heather Donahue mellett. Bámulatos, ahogy ez a nő hozta a betegesen mániákus, jéghideg ribanc karakterét, néha csak fel tudtam volna pofozni, annyira negatív karakter lett. Messze túlszárnyalja apját és nagyapját is… Természetesen a többi színészt sem érheti kritika, viszont annyian vannak, hogy itt egyenként dicsérni őket nem is lehet – akit érdekel, imdb-n utánanézhet. Mindenesetre egy nagy kollektív buksi simogatás jár nekik.  

Tekintve, hogy sci-fi sorozat, néhány gondolatot kell foglakozni a látvánnyal is. Nos, a történet nagy része földi helyszíneken, földi emberekkel játszódik, ami effekt pedig található benne, az teljesen korrekt: korrekt mind a lények, mind az űrhajó megjelenítésében. Hiper-szuper CGI trükköket nem kell várni, ennek a sorozatnak egyáltalán nem az a lényege: ez elsősorban a ’47 óta a közvéleményt élénken foglalkoztató UFO-jelenségekkel kapcsolatban állít fel víziókat. Borzasztó komoly és nehéz sorozat, témája és szerkezete miatt mindenképp – meglehetősen földhözragadt (szó szerint) ugyanakkor állítom, hogy akit kicsit is érdekel az egész, annak szinte kötelező megnéznie. Csak hagyni kell időt, hogy le is ülepedjen, no meg nem árt megbarátkozni az időbeli ugrásokkal.

Ehhez (is) kapcsolódik két dolog, ami így a végére eszembe jutott. Annyira összetett az egész, akkora anyag, hogy nehéz legkedvesebb és legjobb részt találni, de ha belegondolok két epizód kétségkívül megmaradt bennem.  Az egyik, hogy az évad mélypontja számomra nagyon sokáig a nyolcadik epizód volt: egyszerűen nem értettem, hogy az addig okos, jól felépített történet hogy lehet ennyire banálisan buta és idegesítő, hogy tudnak a karakterek ennyi hülyeséget csinálni… aztán a végére meg ez lett a kedvencem, olyan zseniális megoldással vágtak át minden gordiuszi ellenérzés-csomót, hogy csak lestem. A hetedikkel azonban továbbra sem vagyok kibékülve, herótom van ezektől a kibeszélő csoportoktól Amerikában, így ez lett a negatív rész. S még a főcím, ami iszonyat tetszett: az első részekben csak értetlenkedve néztem, ki kicsoda, de aztán a sorozat végén tök jó volt látni, hogy mindhárom család mindhárom főszereplője kapott egy felvételt kimondottan hangulatos jelenetsorban. zseniális, hogy a végére állt össze ez is, hogy a 60 éves utazás végén minden képkocka értelmet nyer.

Bámulatos egy hét volt, feledhetetlen élmény – egy igazán komoly és maradandó sci-fi kaland. Sajnálom, hogy nem lett második évad, ámde meg kell jegyezzem, teljesen korrektül le van zárva az egész. Ez nem egy félbehagyott sorozat, csupán egy sorozat, amit izzadtságszag nélkül lehetne folytatni – ha az átlagnéző értékelte volna lassúságát és komolyságát. De nem tette…

El kéne raboltatnom magam.  



85%


.

R2-D2 írta:

Taken S1

Bámulatos egy hét volt, feledhetetlen élmény – egy igazán komoly és maradandó sci-fi kaland. Sajnálom, hogy nem lett második évad, ámde meg kell jegyezzem, teljesen korrektül le van zárva az egész. Ez nem egy félbehagyott sorozat, csupán egy sorozat, amit izzadtságszag nélkül lehetne folytatni – ha az átlagnéző értékelte volna lassúságát és komolyságát. De nem tette…

85%

Jól hangzik, felírtam . Még úgy is, hogy tíz film hosszát teszi ki.
Hogy találtál rá így 12 év után?
.

Niwrok írta:

Jól hangzik, felírtam . Még úgy is, hogy tíz film hosszát teszi ki.
Hogy találtál rá így 12 év után?
.

Nagyon régóta látókörömben volt - főleg Spielberg miatt - egy ideig vártam is, hátha kiadják, aztán a nettékával megoldódott a probléma. De nem kis kaland, tényleg 10 film. Minisorozat...