Niwrok írásai 2.0

.
American Crime Story S1: Az O.J. Simpson - ügy



Artu már pár hete összeszedte a gondolatait az FX csatorna új sorozatáról, annak keretében ki is emelte, hogy az O.J.-per felelevenítése mennyi aktuális tanulsággal szolgál még ma is, és hogy mennyire pozitív élmény is volt ez így egyben, színészestől, korrajzostól. Én emiatt a cselekményről, a gyilkosságról és a per vonatkozásairól magáról már túl sokat nem gondoltam írni, hiszen a lényeg általában ismert és úgyis ezzel indít a sorozat, a kettős gyilkosság felfedezésének és körülményeinek a képeivel, megalapozva mind a bálvány ledőlésének, mind a faji kérdéseknek meg a média szerepének, és onnantól megállíthatatlanul hömpölyög ennek a mocskos ügynek a tengere.

Az elején még túl sokat nem csillantott meg magából a sorozat, nem éreztem, hogy én is leírom majd, hogy "ez volt az utóbbi hónapok legkellemesebb meglepetése". Ennek voltak olyan, az ACS-től részben független okai is, hogy a valós alapokra építkező sorozatokban a Narcos (egyelőre az S1) annyira etalon lett, hogy egyenesen csalódás volt, hogy a tévéfelvételeken legjobban dokumentált per valós képei helyett a színészekkel újrajátszott, korhűre torzított jelenetek színesítik a sorozat cselekményét. Az már inkább az FX sara, amilyen szerkezetben tálalták a történetet, és ahogy mazsoláztak a rendelkezésre álló anyagból: az egy dolog, hogy az arányokat nem mindig találták el, és így bizonyos szakaszok elég laposak, néha még unalmasak is lettek, de kitalálták azt is, hogy az események időrendje mellett a legtöbb résznek legyen egy központi témája. Így került egy különálló epizódba a többség által ismert autós üldözés, ami ilyen hosszan borzasztó unalmas volt, hiszen semmi más nem történik, csak Simpson hisztizik a pisztollyal, miközben mindenki sikítozik a pániktól, de ugyanúgy egy részben csoportosulnak a "faji kártya" fontosabb eseményei, egy rész a főügyésznő Marcia drámájára, egy rész az esküdtekkel kapcsolatos problémákra, egy rész a nyomokra, és mondjuk egy rész a médiára. Azzal, hogy így szétdarabolódnak a fontosabb szálak, nincs igazán összhangban a történet, nem érződik például, hogy az esküdteknek hogyan lesz tele a hosszú hónapok alatt a hócipője, vagy elsikkadnak olyan dolgok, mint hogy az égadta világon senki nem keresi és hiányolja azt a tetves gyilkos fegyvert, ami talán fel sem tűnt volna nekem sem, ha nem pont mostanában került volna elő "állítólag"... vagy már négy éve előkerült, a fene sem tudja ebben a szarkavarásban. Ami pedig a legjobban zavart az egészben, ahogy az FX az egész feldolgozással ugyanúgy felült a szenzációhajhászásra, ahogy azt L.A. krémjéről, ügyvédekről, hírességekről, milliárdosokról amúgy is bemutatta: nevetséges, hogy Simpson gyerekei alig jelennek meg a sorozatban, akkor is főleg alszanak a gyilkosság elkövetésének idején, de a nyomi Kardashian-kölyköket tolni kell, mint a lopott biciklit, vagy háromszor, mert ők most arrafelé az ügyeletes trash-celebek, és lehet villogni vele, hogy lám-lám, nálunk meg lehet nézni, hogy a kis Kim hogy nézett ki akkoriban.

Artu írta, hogy a rasszista vonatkozások nem igazán hatották meg, mert az kevés újdonsággal szolgált, én a médiával voltam így. Látszik, egy tévécsatorna is könnyen dob koncot a drámából és a feszültségből, ha fel tudnak ülni mondjuk a celeb-vonatra, de aki akár csak a Chicago musicalt látta, annak sem lehet meglepő, hogy a per, főleg egy EKKORA hullámokat vető per hogyan vonzza a molyokat, akik egy kicsit sütkérezni akarnak a rivaldafényben, ami az olvasók szenzációéhségén keresztül minden körrel csak hatványozódik... O.J. meg még innen nézve is elég híres volt, egy félisten, akit még a fehérek is félistenként kezeltek, és hogy egy ilyen ember gyilkosság gyanújába keveredhet... Ő volt a megelevenedett "too big to fail", aki túl érinthetetlen volt ahhoz, hogy nagyon kötözködni mertek volna vele, még ha "el is járt néha a keze", és még azután is csak selyemkesztyűvel merték megfogni, miután az ő véres kesztyűi hevertek szanaszét a tetthelyeken. Naná, hogy ilyenkor mindenki esküdt akar lenni, őr akar lenni, a vizespoharat akarja tölteni a tárgyalóteremben, vagy "ízléses" botránykönyvet akar írni, a halott barátnője emlékét természetesen maximálisan "tiszteletben tartva". Ezt nem nagy művészet kitalálni. Ezért volt nekem ennél egy fokkal érdekesebb a faji kérdés, mert oké, hogy a rabszolgaságot már 150 éve eltörölték, de születhetett akárhány törvény, nem kérdés, hogy sokan egy papírlaptól nem szűntek meg másodrendű állampolgárként kezelni a feketéket, miközben talán nem ők kérték, hogy ott legyenek Amerikában. Az biztos, hogy legnagyobb hévvel ennek az ellentétnek az ábrázolása sikerült, és nem mintha Cochran vagy a sleppje ettől kevésbé lett volna ripacs (Hollywoodban, ugyan kérem...), vagy szimpatikusabb lett volna, hogy mindenre az volt a válaszuk "Ezt most azért mondja, mert fekete vagyok!", és két kézzel locsolták az olajat a tűzre, hogy már ne is egy sportikon felmentése legyen a kérdés, hanem egy újabb erőszakos tüntetéshullám, ha nem a kedvük szerint alakul az ítélet... de valóban megvan az oka. Így lett a három fő téma közül a legfontosabb talán tényleg a jogrendszer kérdése, ahol a "12 feddhetetlen, tiszta ember" éppen úgy befolyásolható, mint bárki más, és akár meg sem hallanak semmilyen érvet, hiszen ha egy "fekete testvér" megbökdösött egy fehér nőt, hát ők ugyan nem ejtenek könnyet a kis ribiért. Az egész "pajtakaszting", a védelem elbizonytalanításra, összezavarásra épített stratégiája, hogy a főügyésznek a frizurája megítélése miatt kell napokig aggódnia egy perben, mert ez is befolyással lehet az esküdtekre, a bizonyítékok kezelésének bénaságai, a mindent körbeindázó bulvár, a bíró asszisztensi szerepe, de még akár az előkerült Fuhrman-kazetták körüli vita mellett mégis talán az döbbentett meg a legjobban, hogy egy ügyészség, ha a tanú személyében kényelmetlen, akár ki is hagyhatja a meghallgatottak közül azt az embert, aki a bizonyítékok jelentős részét begyűjtötte.

Az biztos, hogy korrajz és színészek szempontjából a fentiek bemutatásával az ACS és az FX szinte tökéletes munkát tett a képernyőre, és azért csak szinte, mert éppen a címszereplővel akadtak gondjaim. Ebben persze szerepet játszhat az is, hogy a per résztvevői közül O.J. az egyedüli nemzetközileg is ismert arc, míg a többieket az USÁ-ban ismerik csak igazán, így a nagyobb felelősség és kihívás Cuba Gooding Jr.-é volt... de én totál nem láttam benne O.J.-t, sem a futballsztárt, sem a vádlottat. Lehet, hogy ez is volt a cél, de csak egy idegbajos, öntelt ripacsot láttam, aki eljátssza az összetört ex-férjet (nem volt nehéz, O.J. színész is volt ugye), közben meg durcás kisgyerekként vágja a pofákat, amikor a felnőttek mégsem hiszik el, hogy nem ő törte el a hintalovat vagy ette meg az utolsó kekszet... nálam a "nem tehettem, mert szerettem" O.J. szájából kvázi felért egy beismerő vallomással, hiszen dehogy zárja ki egymást a kettő, sőt... Rajta kívül még volt egy szűk csoport, akik inkább csak alibiztek, hozva a máshol már látott gesztusaikat, de a többség előtt le a kalappal, és tényleg érdekes összevetni, mennyire hasonlítanak a megszemélyesített emberekre. Travoltától nem számítottam sokra, de szabályosan meglepett azzal a beleéléssel, amit láttam tőle, és hasonlóan jártam David "Ross" Schwimmer alakításával is, akinek a feltétlen hittől a teljes kiábrándulásig vezető utat kellett végigjárnia legjobb barátként. Nem emlékszem, hogy Courtney B. Vance-t vagy Sterling K. Brown-t láttam volna már valamiben, de előbbi Cochranként, utóbbi Dardenként tette a két ellentétes oldalon álló, de mégis közös gyökerekkel és múlttal rendelkező jogász párviadalát intenzívvé. Darden volt ráadásul az, akin az ügy minden kínja lecsapódott, és ez remekül tükröződött az arcán is, de a csúcs az szerintem is Sarah Paulson volt főügyészként. Mindezek a szerepek, mivel a jellemeket leginkább az esküdtek meggyőzésre, és ezen keresztül a manipulációra kellett építeni, persze kevés teret hagynak az érzelmeknek, inkább csak egy-egy önsajnálatból és tehetetlenségből eredő kitörésre futja, és valahol a harmadik rész környékén tűnt fel, mennyire hiányoznak ebből a filmből a valódi érzések... és akkor jött az, szinte elemi erővel, akit még mindenképpen szeretnék megemlíteni, mert mellbevágó volt a hitelessége, és az a Ron Goldman apját játszó Joseph Siravo.

O.J. Simpson pere azok közé tartozott, amiket csak elb*szni lehetett, és nagyjából ez áll a belőle készült sorozatra is. Előbbi sikerült az ügyészségnek, utóbbi nem az FX-nek, hiszen a horror-antológiájuk esetében sem a megvalósítással volt bajom, hanem hogy képtelenek voltak egy normális forgatókönyvet írni hozzájuk. Jól jött nekik, hogy azt most tulajdonképpen megírta helyettük az élet.


8/10
.

Niwrok írta:

.
American Crime Story S1: Az O.J. Simpson - ügy


Artu írta, hogy a rasszista vonatkozások nem igazán hatották meg, mert az kevés újdonsággal szolgált, én a médiával voltam így. Látszik, egy tévécsatorna is könnyen dob koncot a drámából és a feszültségből, ha fel tudnak ülni mondjuk a celeb-vonatra, de aki akár csak a Chicago musicalt látta, annak sem lehet meglepő, hogy a per, főleg egy EKKORA hullámokat vető per hogyan vonzza a molyokat, akik egy kicsit sütkérezni akarnak a rivaldafényben, ami az olvasók szenzációéhségén keresztül minden körrel csak hatványozódik... O.J. meg még innen nézve is elég híres volt, egy félisten, akit még a fehérek is félistenként kezeltek, és hogy egy ilyen ember gyilkosság gyanújába keveredhet... Ő volt a megelevenedett "too big to fail", aki túl érinthetetlen volt ahhoz, hogy nagyon kötözködni mertek volna vele, még ha "el is járt néha a keze", és még azután is csak selyemkesztyűvel merték megfogni, miután az ő véres kesztyűi hevertek szanaszét a tetthelyeken. Naná, hogy ilyenkor mindenki esküdt akar lenni, őr akar lenni, a vizespoharat akarja tölteni a tárgyalóteremben, vagy "ízléses" botránykönyvet akar írni, a halott barátnője emlékét természetesen maximálisan "tiszteletben tartva". Ezt nem nagy művészet kitalálni. Ezért volt nekem ennél egy fokkal érdekesebb a faji kérdés, mert oké, hogy a rabszolgaságot már 150 éve eltörölték, de születhetett akárhány törvény, nem kérdés, hogy sokan egy papírlaptól nem szűntek meg másodrendű állampolgárként kezelni a feketéket, miközben talán nem ők kérték, hogy ott legyenek Amerikában. Az biztos, hogy legnagyobb hévvel ennek az ellentétnek az ábrázolása sikerült, és nem mintha Cochran vagy a sleppje ettől kevésbé lett volna ripacs (Hollywoodban, ugyan kérem...), vagy szimpatikusabb lett volna, hogy mindenre az volt a válaszuk "Ezt most azért mondja, mert fekete vagyok!", és két kézzel locsolták az olajat a tűzre, hogy már ne is egy sportikon felmentése legyen a kérdés, hanem egy újabb erőszakos tüntetéshullám, ha nem a kedvük szerint alakul az ítélet... de valóban megvan az oka. Így lett a három fő téma közül a legfontosabb talán tényleg a jogrendszer kérdése, ahol a "12 feddhetetlen, tiszta ember" éppen úgy befolyásolható, mint bárki más, és akár meg sem hallanak semmilyen érvet, hiszen ha egy "fekete testvér" megbökdösött egy fehér nőt, hát ők ugyan nem ejtenek könnyet a kis ribiért. Az egész "pajtakaszting", a védelem elbizonytalanításra, összezavarásra épített stratégiája, hogy a főügyésznek a frizurája megítélése miatt kell napokig aggódnia egy perben, mert ez is befolyással lehet az esküdtekre, a bizonyítékok kezelésének bénaságai, a mindent körbeindázó bulvár, a bíró asszisztensi szerepe, de még akár az előkerült Fuhrman-kazetták körüli vita mellett mégis talán az döbbentett meg a legjobban, hogy egy ügyészség, ha a tanú személyében kényelmetlen, akár ki is hagyhatja a meghallgatottak közül azt az embert, aki a bizonyítékok jelentős részét begyűjtötte.



8/10

Örülök, hogy megnézted, hogy kedvet csináltam hozzá, no meg hogy még tetszett is...

Sokat hozzáfűzni nem tudok, visszaolvasva az én írásomat, nagyjából ezeket gondolom én is. Az amerikai igazságszolgáltatás abnormalitása az esküdtekkel számomra még sosem volt ennyire részletes és megdöbbentő - a másik két szál már csak édes csak hab a tortán.

Szóal, ahogy monadni szoktad: "Ami jó, az jó!"


.

.
Narcos S2



Amikor pár hete végeztem a Narcos első évadával, leginkább aggodalmat éreztem a folytatást illetően. Már az évad második feléből is látszott, hogy minél rövidebb időt ölel fel Kolumbia egyik legrettegettebb és egyben legnépszerűbb drogkereskedőjének, Pablo Escobarnak az életéből egy-egy epizód, annál kevésbé tudja ezt a stáb a valós történelmi eseményekhez kötni, márpedig nekem ez volt az abszolút kedvenc a minden más szempontból is remek sorozatban. Most meg itt a második évad, amikor is legfeljebb két évnyi (1991-1993) eseményből gazdálkodhat a stáb, és nem nagyon hittem, hogy ez nem lesz csalódás az előzmények fényében.

Az évad közvetlenül az előző vége után kezdődik, azzal, hogy Escobar minden felvonultatott katonai erő is hogyan menekül el a La Catedralból, most már valódi illegalitásba vonulva. Mivel Escobarnak abban az időben félisteni hatalma és tekintélye volt, és igény szerint szorított sarokba akár elnököket is és tartott rettegésben százezreket, ekkor még úgy gondolja, hogy titokban, de ott folytathatja, ahol abbahagyta a "szanatórium" előtt, szépen újra felügyelete alá vonva a droghálózat működését, de több oldalról is ellenállással találja magát szembe. Nem csak a Cali-kartell készül kiharapni egy elég komoly szeletet a Medellín-tortából, aztán szép lassan bekebelezni az egészet, hanem az ugye szintén kartellként működő Medellín-tagok is elérkezettnek látják az időt a hatalmuk növelésére, és közülük a bosszúra éhes özvegy, Judy külön is szívesen látná holtan Pablot. Az, hogy eközben a rendőrség, a DEA és a CIA is folyamatosan megfigyelése alatt tartja a kommunikációs vonalaikat, próbálva a nyomára bukkanni, és hogy Gaviria elnök is tudja már, Escobarral alkudozni legalább olyan kifizetődő, mint egy kobrával csókolózni, már nem is sokat nyom a latban. De ahogy Escobarék közül lassacskán fogyni kezd a levegő, ahogy megérinti őket a veszély szele, ahogy a fenyegetőzéseik is kezdenek visszájukra fordulni, csak még elszántabbá téve az ellenfeleiket, ennek következtében a Pablon úrrá lesz a paranoia, és kegyetlenül torolja meg, ha valakire akár csak az árulás, a bizonytalanság gyanújának árnyéka vetül, és zsarnokként próbálja kikényszeríteni az akaratát. Az igazán sorsfordító dolog a menekülésükben egy korábban komcsi gerillákra, most meg Escobar érdekeltségeire vadászó halálosztag lett, ami után mindenki számára egyértelművé válik, hogy nagyjából senkit sem érdekel már semmilyen más megoldás, csak Escobar halála. Egyre mélyebbre, egyre sötétebb patkánylyukakban kell elbújnia, egy idő után már akár medence sincs az udvaron, aztán meg már udvar sincs, és hiába a rengeteg elásott pénz, a védelmére felesküdött katonák meg az ingatlanok százas nagyságrendben, azok sem tartanak örökké.

Ahhoz képest, hogy a Narcos központi témája a drogkereskedelem, legutóbb én inkább tekintettem egy történelmi illusztrációnak, aminek vezérfonala a drog, és most ugyanez a helyzet, csak éppen -ahogy az az összefoglalóból kiolvasható- a drámai vonások kerülnek előtérbe. Persze van szervezkedés, titkos szövetségek, rengeteg vér és kilőtt golyó, osztozkodás a szabad préda felett, meg a sebesült oroszlán elégedett és egyre vérszomjasabb rugdosása minden oldalról (például még az előző évad végén Spanyolországba száműzött Carillo is visszatér), de a kamera éppen eleget időzik ahhoz Escobar egyre meggyötörtebb arcán, éppen elégszer váltanak ki belőle az események kétségbeesett lépéseket, amiket korábban elképzelhetetlennek tartott, és éppen elégszer beszél elcsukló hangon a feleségével és a gyerekeivel ahhoz, hogy kiérződjön, itt egy bálvány széttörése az igazi alap, aminek a zúzalékára az évad építkezik. Persze ha akarna sem tudna túl nagy empátiát kiváltani egy szadista gyilkos vergődése, de csak ott vannak a gyerekek és Tata, akik haszonélvezői és katalizátorai voltak a korábbi eseményeknek, és most puszta eszközök, akikkel lehet Escobart zsarolni és fenyegetni (amely eseménysorral kapcsolatban a fogékonyaknak lehet mindenféle jó kis párhuzamokat keresni a jelennel, a terrorizmussal, a jogvédelem és a német bevándorlási politika visszásságaival), közben meg minden kapcsolatteremtési próbálkozás egy újabb kockázat, hogy azzal vezetik az ellenségeiket Pablo nyomára. Hogy ha a gyerekek még keveset is fognak fel belőle az apjuk félelmén és hiányán kívül, Tata és Hermilda a bezártság és a meddő várakozás ellenére is érzik az ellenük folyó hadjárat súlyát... kár, hogy ennek ellenére a stábnak olyan marhaságot sikerült a sztoriba beleírni, mint amit a vénasszony csinál karácsonykor. Viszont az is ott van benne, hogy miközben minden figyelem és erőforrás Escobar ellen irányult, miközben ő volt a drogkereskedelem mumusa, az attól még ugyanúgy működött, sőt!

Csakhogy a Narcos ezalatt ugyanazt csinálja, mint Escobar: feléli az erőforrásait, és ez ilyen mértékben engem már zavart. A régi karakterek ugyan szinte mind visszatérnek, de a többségük csak egy-egy rövid epizód erejéig, ami után többségében meg is halnak, és ettől az egész olyan, mint amikor a színészek egy darab végén kijönnek a függöny elé meghajolni, elbúcsúzni. Hiányukat és fogyásukat az új karakterek sem tudják pótolni; hiába szórnak el az írók a történetben vagy tucatnyi új szereplőt, egy új nagykövetet, új vezetőket a DEA és a rendőrség élére, az új főügyészt és még másokat mindkét oldalról, többségüknek egy-egy kis anekdotán kívül (csak utalás szintjén beleszőve a sorozatba például Andrés Escobar halálát, noha az csak fél évvel a másik Escobar bukása után történik meg), és hogy egyszer-kétszer akadály gördítenek Murphy és Peña útjába, sok szerepük nincs, ráadásul némelyek olyan sekélyesek és közhelyesek, amihez én nem voltam szokva ennél a sorozatnál. Külön furcsa, ahogy a DEA-ügynökök közül az események hatására Peña lesz a központi szereplő, és komolyan nem igazán tudok felidézni semmit, amit Murphy csinált volna az évadzárót leszámítva, csak annyit, hogy narrált. Ahogy várható is volt, a szűk időtartam miatt a valós felvételek bevágásai igencsak megcsappantak, és inkább csak egy-egy szereplő bemutatására korlátozódtak, hogy kit kiről mintáztak, vagy éppen képek ismétlődnek a drogháború következményeiről (szerintem még olyat is láttam, ami már benne volt az előző évadban). Szinte csak kettő volt emlékezetes, amik konkrét dátumokhoz is kötődtek: a pláza felrobbantása, és Escobar utolsó születésnapjának másnapja...

Úgyhogy nem volt csalódás ez az évad, hiszen nagyjából ezt láttam előre. A Narcos így is egy nagyon jó és igényes akció-dráma a drogkereskedelemről és az ellene folyó küzdelemről, olyan elképesztő háttérmunkával és színészi játékkal, amik csak olyan sorozatokhoz viszonyíthatók, mint például a House of Cards... de a kis plusz, amiért az első évad annyira lenyűgöző volt nekem, az eltűnt belőle. Az is biztos volt, hogy a csúcsra felkapaszkodásról izgalmasabb filmet lehet csinálni, mint az onnan való lassú legurulásról, így a hangulat, a lassúság is indokolt, de a drámaisága miatt fel kell készülni egy más stílusú évadra. Innentől az a kérdés, hogy vajon a stúdiót a főszereplő "eltűnése" sem fogja eltántorítani a folytatástól (amire azért az évadzáróban elég komoly utalások vannak), vagy a Narcos megmarad Pablo Escobar kiszínezett, de kerek történetének, és ezzel magának a sorozatnak is vége.

8/10
.

Niwrok írta:

.
Narcos S2

Úgyhogy nem volt csalódás ez az évad, hiszen nagyjából ezt láttam előre. A Narcos így is egy nagyon jó és igényes akció-dráma a drogkereskedelemről és az ellene folyó küzdelemről, olyan elképesztő háttérmunkával és színészi játékkal, amik csak olyan sorozatokhoz viszonyíthatók, mint például a House of Cards... de a kis plusz, amiért az első évad annyira lenyűgöző volt nekem, az eltűnt belőle. Az is biztos volt, hogy a csúcsra felkapaszkodásról izgalmasabb filmet lehet csinálni, mint az onnan való lassú legurulásról, így a hangulat, a lassúság is indokolt, de a drámaisága miatt fel kell készülni egy más stílusú évadra. Innentől az a kérdés, hogy vajon a stúdiót a főszereplő "eltűnése" sem fogja eltántorítani a folytatástól (amire azért az évadzáróban elég komoly utalások vannak), vagy a Narcos megmarad Pablo Escobar kiszínezett, de kerek történetének, és ezzel magának a sorozatnak is vége.

8/10
.

Nagy különbség nincs, pedig ezt aztán teljesen egymástól befolyásmentesen láttuk/írtuk.

Folytatás az lesz - két évad biztosan, úgy gondolom, végigmennek a Cali kartell elleni harcon is.

R2-D2 írta:

Niwrok írta:

Narcos S2

Úgyhogy nem volt csalódás ez az évad, hiszen nagyjából ezt láttam előre. A Narcos így is egy nagyon jó és igényes akció-dráma a drogkereskedelemről és az ellene folyó küzdelemről, olyan elképesztő háttérmunkával és színészi játékkal, amik csak olyan sorozatokhoz viszonyíthatók, mint például a House of Cards... de a kis plusz, amiért az első évad annyira lenyűgöző volt nekem, az eltűnt belőle. Az is biztos volt, hogy a csúcsra felkapaszkodásról izgalmasabb filmet lehet csinálni, mint az onnan való lassú legurulásról, így a hangulat, a lassúság is indokolt, de a drámaisága miatt fel kell készülni egy más stílusú évadra. Innentől az a kérdés, hogy vajon a stúdiót a főszereplő "eltűnése" sem fogja eltántorítani a folytatástól (amire azért az évadzáróban elég komoly utalások vannak), vagy a Narcos megmarad Pablo Escobar kiszínezett, de kerek történetének, és ezzel magának a sorozatnak is vége.

8/10

R2-D2 írta:

Narcos S2

Ha csak Escobar ezer arca és élethelyzete lenne az évad, ennyi változatosság önmagában simán elég lenne az üdvösségez – pedig aztán hol vannak még a többiek. Murphyre, Peñara, Gaviria elnökre Tatara, Hermildara nem is akarok külön szót vesztegetni – bár mindegyikük figurája rengeteg embert próbáló döntésen megy keresztül – rajtuk kívül is tele van jobbnál-jobb karakterekkel az évad. Még a Cali-kartell, Pacho, Judy Moncada, Don Berna sem vett le annyira a lábamról, mert ők igazából egy jól behatárolható oldalon,jól behatárolható motivációk mellett cselekedtek – ha most gonosz akarok lenni, a maguk módján egysíkúak voltak (talán a nagy darab kevésbé). Nagyon bírtam Carillo feltűnését is, annak ellenére, amit tett, én nagyon bírtam a fickót. De az évad csúcsa számomra egyértelműen Limon, a taxis figurája: számomra ő teljesen Escobar alteregója, kegyetlenül ékes példája, hogyan lehet – többé-kevésbé – ártatlanul, naivul belekerülni a szervezett bűnözésbe és mennyire is nincs onnan kiút. Az ő alakja a lecsúszás mintapéldája, zseniálisan felépített és kidolgozott karakter, akinél tök jól nyomon lehet követni mindazt, amit az ember esetleg el akarna kerülni egy ilyen helyzetben.

Nekem ez a második évad jobban tetszett, mint az első. Sokkal színesebb és szélesebb színészi játék és paletta jellemzi, valójában ez az időintervallum lenne normális Escobar életének feldolgozásában. Itt volt idő mindenre, aprólékosan bemutatni egy ember megtörését, egy szerető apa és vérgőzös gengszter kettős jellemét.

85%

 Nagy különbség nincs, pedig ezt aztán teljesen egymástól befolyásmentesen láttuk/írtuk.

...leszámítva, hogy fordítva láttuk azt, amilyen változáson átment a sorozat a második évadra   .

Számodra még előny is volt a dokumentarista stílus hanyagolása a dráma javára, engem meg inkább zavart, hogy támpontok híján sokkal nagyobb felelősség hárult az írókra, akiknek kifejezetten gyenge ötleteik is voltak szerintem a hézagok kitöltésére, amire nem félek még az "időhúzás" szót sem használni. Persze ahogy Escobar (fel)őrlődését bemutatták, az jó volt, de például éppen Limón nem adott számomra semmit a történethez; csak egy "kamera" volt, akin keresztül láthattuk Escobar azon megmozdulásait is, ahova nem kísérhették, vagy már nem kísérték el a többiek. Plusz lehetett ő hálás és lekötelezett Escobar felé, de naiv -akár csak az első évadban bemutatott események után- aligha   .
.

Niwrok írta:

Narcos S2

...leszámítva, hogy fordítva láttuk azt, amilyen változáson átment a sorozat a második évadra   .

És ez nem az első és nem is az utolsó eset...

Niwrok írta:

Számodra még előny is volt a dokumentarista stílus hanyagolása a dráma javára, engem meg inkább zavart, hogy támpontok híján sokkal nagyobb felelősség hárult az írókra, akiknek kifejezetten gyenge ötleteik is voltak szerintem a hézagok kitöltésére, amire nem félek még az "időhúzás" szót sem használni. Persze ahogy Escobar (fel)őrlődését bemutatták, az jó volt, de például éppen Limón nem adott számomra semmit a történethez; csak egy "kamera" volt, akin keresztül láthattuk Escobar azon megmozdulásait is, ahova nem kísérhették, vagy már nem kísérték el a többiek. Plusz lehetett ő hálás és lekötelezett Escobar felé, de naiv -akár csak az első évadban bemutatott események után- aligha   .
.

Azért, ahogy elsőre olvastam, több közös pont volt benne, mint nem - valóban, nekem jobban tetszett az "alkotói szabadság", nekem bejöttek tárlatbővítő húzásaik is.

Limon meg... nem tudom. Áll egy taxis strici a bordély előtt, akit rávesznek, hogy furikázzon valaki A-ból B-be. Mikor megtudja, ki az, persze, szívesebben vállalja, mint kéne - elvégre Medullini volt -, de aztán nincs kiszállás. Olyannyira nincs, mint mikor az elrablott megkedveli elrablóját: számomra az ő jellemfejlődése igazi kincs volt.

Már csak a csajhoz való viszonyából kifolyólag is...

Niwrok írta:

.
Cartel Land

... a mozgalom az egyre növekvő létszámával egy sokkal általánosabban is értelmezhető tanmese legyen a Mexikóban (is) uralkodó viszonyokról.

7/10

Akár hiszed, akár nem  , de nekem ez volt az egész film sava-borsa...

Te a Narcos előtt, én a Narcos után, de mindketten valami kartelles-gengszeres-drogháborús dokufilmet vártunk, és mindketten mást kaptunk. Én még annak ellenére is, hogy ugye előtte olvastalak, de még így sem számítottam arra az irányra, ami lett a filmből.

Összeségében tetszett, jobban, mint mondjuk a Citizenfour. Már az amerikai rész is igazán érdekelt volna, de az valóban csak érintőlegesen szerepel, viszont az Autodefense megalakulása, megerősödése majd átfordulása megdöbbentően életszerű volt. Nagyon sokáig szurkoltam nekik, és talán pont ezért egyre nagyobb elkeseredettséggel és tehetetlenséggel néztem, mivé válik a "jószándékú" csoport. Rengeteg fontos és komoly gondolat, amit mindenki úgy fordít és értelmez, ahogy akar - témája miatt a film sokkal inkább aktuális ma, mint valaha.

A kivégzett család történetén kívül talán kicsit kevés benn a dráma, talán kicsit túlságonan rideg a kézikamerás módja miatt, valamint az öreg vezér magánéletének bemutatása csapongó kissé (csak néztem, ki az a fiatal bige melette), de egyébként rendben van.

R2-D2 írta:

Niwrok írta:

Cartel Land

... a mozgalom az egyre növekvő létszámával egy sokkal általánosabban is értelmezhető tanmese legyen a Mexikóban (is) uralkodó viszonyokról.

7/10

Akár hiszed, akár nem  , de nekem ez volt az egész film sava-borsa...

...viszont az Autodefense megalakulása, megerősödése majd átfordulása megdöbbentően életszerű volt. Nagyon sokáig szurkoltam nekik, és talán pont ezért egyre nagyobb elkeseredettséggel és tehetetlenséggel néztem, mivé válik a "jószándékú" csoport. Rengeteg fontos és komoly gondolat, amit mindenki úgy fordít és értelmez, ahogy akar - témája miatt a film sokkal inkább aktuális ma, mint valaha.

Nem lepődtem meg, mert nekem is . Ilyen az, amikor tényleg szinte ugyanúgy látunk valamit .
Engem -ahogy talán írtam is- leginkább a mosolygós Törpapa érintett meg a végén, ahogy büszkén vette fel a kapott pólót, miközben látszott, hogy az egész Autodefensas addigra már nem volt más, mint egy fosztogató, zsoldos büntetőosztag, amelyik éppen annyira nem foglalkozott a közemberekkel, akikből alakultak, ahogy a hatóságok és a többi hasonló sem.
.

.
11.22.63 (S)



Régebben jó pár Stephen King könyvet olvastam, de aztán az újabb -nem egyszer kicsit önismétlő- könyvei már nem vonzottak. Még az az írása tűnt a legérdekesebbnek, amiben az ajánló szerint némi misztikus időutazással körítve a Kennedy elleni merénylet előzményeiről írt, és kis gondolatkísérletben játszik el a "mi lett volna, ha..." kérdésével, de a terjedelme miatt végül arra sem szántam rá magam. Amikor viszont láttam, hogy minisorozat készül a könyvből, azt mindenképpen meg szerettem volna nézni. Még úgy is, hogy Artu sok jót nem írt róla, ráadásul amit írt, az több ponton is elbizonytalanított, már eleve abban, hogy hogyan működik ez a mindig újraindulós időkamra, és hogy mindez hogy fér össze a három éves malmozással. Merthogy a történet szerint a tanárként dolgozó Jake-kel egy büfés ismerőse egy titkot oszt meg, mégpedig hogy a büféhez tartozó iroda gardróbja egy időkapu 1960 októberére "nyílik", és ezzel párhuzamosan meg is bízza vele, hogy a kapu segítségével fejezze be a küldetését, amire szinte az egész életét feltette egy jobb világ reményében: JFK megmentését, 1963 novemberében.

Éreztem én eredetileg is, hogy ennél bénább időutazásos koncepciót keveset láttam, de menet közben még ahhoz képest is egyre kínosabb és erőltetettebb lett minden mozzanata. Komolyan, a "Narnia-kamra" léte zavart abban a legkevésbé, hogy valaki átmegy egy időkapun, és ha nem kéne nyomozgatnia Lee Harvey Oswald megbízói után, akkor a fogadási pénzekből a tengerparton is nyaralhatna három évig, mielőtt elmegy a könyvraktárba. Az például sokkal nagyobb ökörség, hogy az időkapu nem a szekrényben van, hanem a szekrény épült az időkapu köré, így persze kizárt, hogy az azt építő munkások egyike sem csámpázott bele soha a térkapuba, ahogy más sem egy amúgy igencsak forgalmas útszakasz közepén, az egy nyomi hajléktalant kivéve . Az is megrezegtette a tűrésküszöbömet, hogy az időutazásnak és a tét nélküli "mentett állás betöltésének" semmi szerepe az első és az utolsó fél órát leszámítva (a nyolcból...), és nem is igazán lehetne, mert a Dallas stábján kívül senki nem vállalja fel, hogy ha mondjuk két év és négy epizód után lesz valami olyan elcseszés, ami miatt újra kell indítani a kört, akkor az a négy rész repül a kukába. Aztán még csak utána jönnek azok a "véletlenek", amik még a gardróbban levő időkapunál is idétlenebbek, például a takarító fickó személyes tragédiájának időzítése, hogy "véletlenül" pont van 10 nap megakadályozni azt is (persze úgy, hogy inkább előidéznie sikerül azzal az ajándékutalvánnyal), amolyan főpróbaként a JFK-ügy előtt.

Ráadásul maga a Kennedy-merénylet annyira súlytalan, érintőleges az egész sztoriban, hogy esélye sem volt különösebb érdeklődést kiváltania, viszont ez is tobzódik a hülyeségekben. Azt csak leghalványabban mertem remélni, hogy a film az lesz a merényletet megelőző eseményeknek, mint ami a Parkland volt az azt követőknek, de igazán csak azért van az egész, hogy legyen a szereplőknek miért civakodni, például a hangfelvételek miatt. Na az egy "szép húzás"! Hogy Jake "kapott" egy társat Bill személyében, mert ugye a 24 órás megfigyelés nem egy-emberes meló, főleg tanárként elhelyezkedve, munka mellett nem, még hagyján; először inkább akkor sikítottam fel, amikor csak úgy leakasztottak a fogasról egy fickót egy vadidegen városban, aki úgy árulta a lehallgatáshoz a cuccokat, mint ha csak zsebrádiót vettek volna a fiúk. Ugyanez volt akkor, amikor az írók szerint egy ilyen történetben annyira nem történik semmi, hogy két évet lehet ugrani az időben (amíg Oswald a Szovjetunióban volt), de aztán az első lehallgatott megbeszélésnél kiderül, hogy a két év alatt nem ártott volna legalább oroszul megtanulni, ha már egy szovjet összekötőt, egy szovjet szimpatizánst meg a szovjet feleségét akarják lehallgatni . Ki gondolta volna ?! És ez így megy epizódokon keresztül, ilyen bakugrásokkal, a fináléig. Addig a fináléig, amire kiderül, hogy igazából semminek, ami addig történt, sem a lehallgatásnak, sem Billnek, sem az összekötőnek semmi jelentősége, mert Oswald csak egy nap felkelt, hogy ő most lelövi JFK-t, és ennyi a nagy megfejtés. És amikor mindezek tetejébe kijátszották a venezuelai szappanoperákban is vérciki amnézia-kártyát, csak hogy még egy részig elhúzzák az amúgy is rétestészta sztorit... akkor dőlt el, hogy csak a "közepesen szar" meg a "nagyon szar" értékelés között van helye vacilálnom, hiába próbáltak utána engesztelni a Zapruder-film megidézésével illetve az akció következményeinek képeivel.

Spoiler:

Hogy végül a "közepesen szar" mellett döntöttem, az az időutazós-JFK keret kitöltésére szolgáló epizódok pár érdekesebb fordulatának köszönhető (leginkább az, ahogy Jake félreállította Billt, és amilyen következményekkel az járt), illetve természetesen a megvalósításnak. Hogy a 60-as évek elejének habcsók-kertvárosi idilljét a rózsaszín Cadillacekkel, fagyizó kisgyerekekkel és a kispolgári élet apró csodáival meg tudták hitelesre csinálni, aminek nálam része a Sadie-val való románc alakulása is az iskolai bálon táncolással, az még nem is volt annyira meglepő; még úgy sem, hogy kb. fél epizód erejéig a feketék helyzetét is próbálták érzékeltetni Miss Mimin keresztül. Az már inkább feltűnt, hogy ha csak pár jelenetre és pillanatra, de érzékelhető volt az a sajátosan Kinges bizarr borzongás, amit eddig azért kevés mozgóképnek sikerült képernyőre vagy vászonra vinni. Nem csak a kalapácsos gyilkosra meg a késes-hipós pszichopata jeleneteire gondolok (noha a beállításokkal, a zenével és a rejtélyességgel némelyik annyira csontig hatoló volt, mint az a bizonyos vágás), hanem mondjuk Jake-nek a bűntudattól és a gyilkosságoktól megelevenedett rémálmaira is, amik ugyan csak egyszer látszanak, de vélhetően végigkísérték mind a három évét. Ha ezt jobban sikerült volna megfogni, és kontrasztba állítani a romantikus részekkel, mindkettő sokkal hangsúlyosabb lehetett volna. Továbbá nyugodtan mondhatom a színészeket, mert nekem ugyan most James Franco elég halovány volt, csak egy vigyorgó bájgúnár, de a többiek (Chris Cooper, Sarah Gadon, Tonya Pinkins, és az Oswald szerepében valóban brillírozó Daniel Webber) mind remek alakítást nyújtottak. De egyébként ami a legjobban tetszett az egész sorozatban, az a főcím volt...

Lehet, hogy Stephen King vénségére lett ennyire közömbös a saját műveinek színvonala iránt, vagy csak a piacra újonnan belépő Hulu nyeste meg úgy a történetet, hogy lehetőleg a habosra köpült nyálon kívül nem sok értelme legyen, és ezt gondolták elfedni a korrajz bravúrjaival. Az biztos, hogy Annie Wilkes kisbaltával vette volna kezelésbe a "rüves-nyüves" sorozatukat.

Spoiler:

5/10
.

Niwrok írta:

.
11.22.63 (S)

Lehet, hogy Stephen King vénségére lett ennyire közömbös a saját műveinek színvonala iránt, vagy csak a piacra újonnan belépő Hulu nyeste meg úgy a történetet, hogy lehetőleg a habosra köpült nyálon kívül nem sok értelme legyen, és ezt gondolták elfedni a korrajz bravúrjaival. Az biztos, hogy Annie Wilkes kisbaltával vette volna kezelésbe a "rüves-nyüves" sorozatukat.


5/10

Hoppá! Rosszabb lett, mint vártam!

Pedig nagyjából felkészítettelek rá, de ezek szerint nem eléggé...

R2-D2 írta:

Niwrok írta:

.
11.22.63 (S)

Lehet, hogy Stephen King vénségére lett ennyire közömbös a saját műveinek színvonala iránt, vagy csak a piacra újonnan belépő Hulu nyeste meg úgy a történetet, hogy lehetőleg a habosra köpült nyálon kívül nem sok értelme legyen, és ezt gondolták elfedni a korrajz bravúrjaival. Az biztos, hogy Annie Wilkes kisbaltával vette volna kezelésbe a "rüves-nyüves" sorozatukat.


5/10

Hoppá! Rosszabb lett, mint vártam!
Pedig nagyjából felkészítettelek rá, de ezek szerint nem eléggé...

Na ja, mert arra felkészítettél, hogy túltolták a romantikus részét, ami -így- nem is volt annyira veszélyes.
De hogy az időutazós része ennyire nevetséges, arra nem .
.

Niwrok írta:

11.22.63 (S)

De hogy az időutazós része ennyire nevetséges, arra nem   .
.

Beszéltünk róla, de spoilermentesen hogy a francba mondjam el, hogy gáz??

R2-D2 írta:

Niwrok írta:

11.22.63 (S)
De hogy az időutazós része ennyire nevetséges, arra nem   .

Beszéltünk róla, de spoilermentesen hogy a francba mondjam el, hogy gáz??

Nem is kell, ne vedd magadra ! Nem kell "előrágnod" nekem a filmeket, csak hogy megóvj a csalódástól .
.

.
The Purge: Election Year



Az első Purge tipikusan az a film, ami egy remek, izgalmas ötletet (az USÁ-ban afféle hazafias ünnepként hirdetett, 12 órás legális gyilkosságot) elpazarol egy közepes "house invasion" thrillerre. A készítők a nézői reakciókat, a kritikákat és a bevételi adatokat látva egyaránt kénytelenek voltak rájönni, hogy az embereket jobban érdekli ez az alternatív világ, mint hogy a jobb sorsra érdemes család hogyan menekül az erőddé alakított házában az álarcos zsúrpubik elől, plusz hülye gyerek és hajléktalan.

A Purge stábja, név szerint James DeMonaco író/rendező ezúttal még egy kicsit bővített az előző részben is kellően széles körön, amiből a szereplőket összeválogatja, noha a helyszín továbbra is egy város, Washington. Most végre lehull a lepel, hogy kik is ezek az Új Alapító Atyák (kapzsi, öltönyös vén trottyok, ahogy lenni szokott), illetve a Purge mögött levő politikai rendszerről, és arról is, hogy a Purge sikere így 20 évvel a kezdete után már korántsem akkora, mint volt talán az elején, viszont egyre inkább vonzza a külföldi kalandorokat, akik turistavízummal szeretnének egy kicsit szabadon gyilkolászni, ha már az "elmaradott", "puhány" kormányaik otthon ezt nem engedik. Mind a két húzás remek, a felsővezetésben levő csatározások éppúgy, mind a nemzetköziség, és ahogy ezek mellett bemutatták a központi szereplő szenátornőt, mint a Purge elleni küzdelem elnöki szék közelébe jutott alakját (aki megtapasztalta a Purge tragikus-árnyékos oldalát is, nem csak a gazdasági előnyeit a biztonságos páncéldobozból), illetve az idei "oldalkocsikat" a boltos, a furgonos-bozontos ápolónő-szamaritánus meg a latino árufeltöltő személyében, ráhangolódásként a két bolti szarka pszicho-picsával, az jó bevezetőnek tűnt. Főleg úgy, hogy melléjük megkapjuk az előző rész örökségeként Frank Grillot, aki akkor még bosszúálló apaként, most a szenátor testőrségének egyik vezetőjeként teljesít szolgálatot (és ha rászánnák az időt, egy kiváló akciósztárt nevelhetnének ki a fickóból).

Viszont ezzel együtt sem jött be annyira az Election Year, mint az Anarchy. Két fő gondom volt vele, de ezek igazából közös tőről fakadnak. Az első, hogy bár a Megtisztításon való önkéntes részvételhez mindenképpen kell valamifajta erőszakos hajlam, és ahogy említettem volt, március 21. eddig is "a szociopaták évente egyszer kinyitó cukorkaboltja" volt, de most a bemutatott emberek túlnyomó többsége jelmezes idióta (vagy államilag fizetett zsoldos), és ettől inkább tényleg valami "felnőtt Halloween" vagy véres-szadista performansz az egész. Ebből a szempontból még az általam nem különösebben kedvelt első rész is jobb volt, hiszen az éppen azt mutatta be, ami a Purge filozófiájának lényege és tükre volt, hogy a hétköznapi emberekből (és itt nem az ajtón csöngető kreténekre gondolok, hanem a végén érkező szomszédokra) hogyan tör elő a gyilkos, akár azért is, mert selymesebb a haja, vagy irígylik, hogy milyen finom almás pitét süt, csak azért, mert törvényes büntetés nélkül fejbe lehet lőni bárkit. Egy előre látható, "kényszerű" áruláson kívül nincsenek igazán "belső ellenségek", csak egy-egy tabló, ahogy a furgon elhúz mellettük, így pedig nincsenek meg azok a hétköznapi konfliktusok sem, amiknél a közemberek hónapok, évek alatt gyűjtik a sérelmeket, azzal, hogy majd egyszer a Purge keretében kiadják azokat magukból, és megtorolják, amit elszenvedtek.

A másik, hogy ezzel párhuzamosan az akciók is eltolódtak a színpadias kivégzések és a kommandós akciók irányába, amikből hiába van jó pár, valahogy sem a dinamikája, sem a hangulata nem olyan, mintha tényleg törvényes lenne a gyilkosság, mert az egyik fele csak elmebajos trancsír, a másik fele meg bérgyilkosság. Hiába mutatják, hogy hogy ég a fél város, ha az utcák gyakorlatilag töküresek, mert hiányoznak az egymásra vadászó csoportok, és bőven nem úgy látszik, mint ha akár csak a népesség 20%-a az utcákon lenne. Hiányzik a feszültség, hogy kiből mikor válik gyilkos, hiszen a szadisták kilométerekre hirdetik magukat, akár véres jelmezben pózoló majmok, akár a nagyon túltetovált, cápa-símaszkos patrióta-zsoldosokról beszélünk, akik alkotmányos joguknak tekintik az ölést. Némelyik akciójelenetnek egyenesen gagyi hatása van, egyáltalán nem érződik rajta az a plusz egymillió dollár, amivel ez többe került az elődjénél, és az operatőri munka is legtöbbször steril és olcsó hatást kelt, pedig ahogy néztem, pontosan ugyanazok csinálták mind a három Purge-t. Különösen fájt az a jelenet a helikopterre szerelt gépágyúval, azt ugyanis hihetetlen, hogy mennyire nem a valós erején használják általában a filmesek... most sem nagyon maradhatott volna más a kocsiból, ahogy és ameddig lőttek rá, mint némi húspép egy perforált konzervdobozban... csak ha már nemrég került elő a Rambo IV., ugye.

Ha ugyanezt a történetet a lázadók vezéréről, a kitaszítottak föld alatti mozgalmáról és a pár hősködőről kiemelném a washingtoni éjszakából, akkor betolhatnám bármelyik posztapokaliptikus világba, és ugyanúgy illene rá... és ebből látszik, hogy a Purge egyik fő, és az igazán egyedi vonása veszett el. A Purge ugyanis akkor igazán jó, amikor nem "home invasion" thriller, de nem is egy jelenkori, éjszakai, B-kategóriás Mad Max klón... és nekem az Election Year sajnos leginkább az volt. Bár a befejezés ezt kétségessé teszi, aligha hihető, hogy a stúdió és a stáb elengedne egy olyan friss franchise-t, ami fixen hozza a négyszeres-ötszörös nyereséget, még a marketinget figyelembe véve is. Ha a Fűrészt is be tudják fejezni már vagy harmadszor, akkor aligha lehet a folytatásnak akadálya, és amíg tudják tartani ezt a szintet, legfeljebb egy kicsit jobban visszanyúlva az előző részek jobb elemeihez, addig ez nem is baj.


7/10
.

Niwrok írta:

The Purge: Election Year

Viszont ezzel együtt sem jött be annyira az Election Year, mint az Anarchy. Két fő gondom volt vele, de ezek igazából közös tőről fakadnak. Az első, hogy bár a Megtisztításon való önkéntes részvételhez mindenképpen kell valamifajta erőszakos hajlam, és ahogy említettem volt, március 21. eddig is "a szociopaták évente egyszer kinyitó cukorkaboltja" volt, de most a bemutatott emberek túlnyomó többsége jelmezes idióta (vagy államilag fizetett zsoldos), és ettől inkább tényleg valami "felnőtt Halloween" vagy véres-szadista performansz az egész.

A másik, hogy ezzel párhuzamosan az akciók is eltolódtak a színpadias kivégzések és a kommandós akciók irányába, amikből hiába van jó pár, valahogy sem a dinamikája, sem a hangulata nem olyan, mintha tényleg törvényes lenne a gyilkosság, mert az egyik fele csak elmebajos trancsír, a másik fele meg bérgyilkosság.


7/10

Ezt most aztán tényleg egymástól függetlenül látjuk ugyanúgy. Csak máshogy fogalmaztuk meg.