Remo írásai

Indiana Jones és a kristálykoponya királysága


Csak nem bírták ki. Spielberg, Lucas és Ford végül engedtek a nyomásnak és egy újabb kaland kedvéért ismét életre hívták Indiana Jonest. Közben eltelt majdnem húsz év. A forgatókönyvbe belerokkant több író és a filmvilág is nagyot fordult. A CGI, akár az élet, utat tört magának. Már a testében-lelkében a múltban gyökeredző Indiana Jones negyedik része se készülhetett el modern számítógépes effektek nélkül, különösen George Lucasszal a produceri székben. A film ennek jegyében egy CGI-rágcsálóval nyit, majd fiatalok húznak el egy felspécizett járgánnyal miközben szól a rock 'n' roll. Ez mi ez? – kérdeztem magamtól annak idején a moziban. Később megtudtam, hogy Spielberg így tisztelgett Lucas első sikere, az American Graffiti előtt, ennek viszont úgy sikerült lecsapódnia, mintha nem az a film kezdődne el, mint, amire beültem. A folytatás már több bizakodásra ad okot. A továbbiakban egy amerikai katonai konvojt követünk, amelyről hamar kiderül, hogy valójában orosz egy kémakció kellős közepén. Egy 51-es jelzésű titkos létesítményen megszabadulva az őrségtől előhúznak a csomagtartóból két férfit. Az egyik felveszi a kalapját, felcsendül a jól ismert induló, majd Harrison Ford a kamera felé fordul, hogy lezserül annyit köpjön maga elé: „Ruszkik!”. Kész – a mennyben vagyok.

A kissé hosszúra sikerült bevezetőből gondolom kiderült, hogy meglehetősen vegyesek az érzéseim Indiana Jones megkésett visszatérésével szemben. A készítők tehetségén koptatott a közben eltelt idő, még Steven Spielbergén is, aki már nem az a biztos kezű rendező, aki régen. A filmben így vannak kínosan elbaltázott, erőltetetté váló pillanatok; sehova se tartó, unalmas karakterek és nagyrészt hiányzik a kaland varázsa is. Amit még mindig ural a rendező, az a technikai oldal. A kameramunka bravúros, a látvány a rajzfilmszerű effektekkel együtt is fantasztikus, az akciójeleneteket majd szétveti az energia. Nagy kár, hogy amint beszélgetésre kerül a sor, Spielberg elalszik. A szereplők közt alig van kölcsönhatás, mintha vákuum lenne közöttük. A legendás aranyváros és a kristálykoponya körüli misztikum megteremtése teljes kudarcba fullad. A papírízű dialógusok, állandó jelleggel előforduló száraz információközlések alkalmatlanok rá, hogy kötődjünk a szereplőkhöz és érezzük a tétet, amit a szánkba próbálnak rágni. Az író David Koepp-ot annyira lekötötte, hogy a forgatókönyv különböző változataiból egy olyan történetet csiholjon, ami mindenkinek megfelel, hogy a munkájából teljesen kiveszett a lélek és az ihletettség. Akárcsak John Williams zenéje, szimpla iparosmunka.

A látható hibák ellenére a film első felét minden megnézéssel jobban élvezem. Már a hírhedt „nuke the fridge-jelenet” se tud zavarni. Harrison Fordot néha fáj ennyire megöregedve látni, hisz a szerep egyet jelent a fiatalságával, de amíg van mivel dolgoznia, addig viszi a filmet. A kort tükröző, Indy-t is utolérő kommunista paranoia, valamint a szereplő magánya egyaránt remek elgondolás, amiket akár jobban is kifejthettek volna. Shia LaBeouf, mint a frizurájára érzékeny bőrkabátos lázadó meglepően jó. Ő próbál leginkább érzelmeket belevinni a szerepébe. Érdemes elidőzni az arcán, amikor megtudja, hogy Indy az apja, vagy, amikor látja, hogy az őt felnevelő Oz milyen állapotban van. A többiek sajnos a nyomában sincsenek. A John Hurt alakításában megjelenő megkergült tudós, Oz a fárasztó és a szánalmas között ingadozik, hasonlóképp Ray Winstone (a kétkulacsos Mac) szerepét is elfelejtették rendesen megírni. Indy első szerelmét visszahozni érdekes ötlet volt. Karen Allennek se tettek túl jót az eltelt évek, de a közte és a Ford közötti kémiából legalább még maradt valami. A főgonosz ezúttal nő, más érdekes nincs benne. Cate Blanchett néha ijesztően néz, és nagyjából ennyi.

A film legvitatottabb része, hogy földönkívülieket emelt be a sorozatba, ám ebben önmagában nem látok szentségtörést. A gond azzal van, hogy olyan bénán és következetlenül játsszák ki, hogy az a történet széthullásához vezet. Nem tudjuk meg kik ezek a lények, miért segítettek az emberiségnek, sőt valódi kontaktus se teremtődik. Magukhoz térve egyszerűen lelépnek és az egyedüli tanulság, amit hátrahagynak, hogy a tudás arany, de, ha sokat kérsz belőle, szétrobbantjuk az agyad. Ha nem lenne az a bizonyos utolsó jelenet, akkor azt mondanám, hogy semmi értelme nem volt megcsinálni a filmet, de így legalább egy fikarcnyi volt. A kristálykoponya királysága Indiana Jones újralátásának örömén kívül tehát nem kínál sokat. Egy üres látványfilm, melyet klasszikus hőse ment meg a feledhetőségtől. Ha akarná se tudná lerombolni a régi részek nimbuszát, már csak azért se, mert nem annyira folytatása, mint inkább epilógusa Indiana Jones kalandjainak, amit csak a teljesség kedvéért tartok érdemesnek megtekinteni.

60%

Érdekes, hogy a gyermeki lelkesedésed és elfogultságod nem lendített át a holtpontokon. Jómagam is a leggyengébb Indy filmnek tartom, de önmagában a film létének ténye mindent felülírt. Nekem speciel a túlzott - korhoz illő - akciójelenetek nem tetszettek ( pl erdei autós üldözés), de összességében nagyon élveztem. Az idegenes beütést meg egyszerűen imádtam - nemhiába, Dänikenen nőttem fel.

R2-D2 írta:

Érdekes, hogy a gyermeki lelkesedésed és elfogultságod nem lendített át a holtpontokon. Jómagam is a leggyengébb Indy filmnek tartom, de önmagában a film létének ténye mindent felülírt. Nekem speciel a túlzott - korhoz illő - akciójelenetek nem tetszettek ( pl erdei autós üldözés), de összességében nagyon élveztem. Az idegenes beütést meg egyszerűen imádtam - nemhiába, Dänikenen nőttem fel.

Minden alkalommal abban a reményben kezdem el nézni, hogy most jobban fog tetszeni és, ahogy írtam, egy darabig így is van, de kb. onnantól, hogy John Hurtöt meglátom idiótán ugrabugrálni, a film átlépi azt a pontot, amit tolerálni tudok.

Farkas - bővített változat

A legnépszerűbb X-men összecsapott eredettörténete után az új Farkas-mozi kellemes meglepetésként ért. Az ázsiai környezetbe helyezéstől nem számítottam sokra, de nagyon jól sült el. Az X-men 3. része után játszódó mutánskaland felnőttebb lett és inkább hat egy modern szamurájfilmnek, mint egy szuperhős saga elágazásának. Lényegében egy ronin története, aki a hatalmi harcok és árulások hálójába keveredve újra célt talál, amit szolgálhat. Az, hogy a roninnak esetünkben karmai vannak, csak az egyébként kiváló akciójelenetekben tesz különbséget. A helyenként széteső történetnek próbálnak érzelmi mélységet adni, ami a sablonok miatt csupán részben sikerül. Az elsőre megkavaró és összetettséget sejtető fordulatok mögött is síkegyszerű megoldás rejlik. Ahogy az lenni szokott, végül meg kell menteni a nőt. Farkast leszámítva nincs igazán érdekes karakter a filmben, Hugh Jackman azonban határozott jelenléttel, a '70-es évek szőröstökű férfihőseit idéző mentalitásával uralja a filmet. Ebben segíti a bővített változat, ami néhány lépéssel közelebb visz ahhoz, hogy Farkas úgy káromkodhasson és zúzhasson kedvére, ahogy az hozzá illik.

70%

Remo írta:

Farkas - bővített változat

A legnépszerűbb X-men összecsapott eredettörténete után az új Farkas-mozi kellemes meglepetésként ért. Az ázsiai környezetbe helyezéstől nem számítottam sokra, de nagyon jól sült el. Az X-men 3. része után játszódó mutánskaland felnőttebb lett és inkább hat egy modern szamurájfilmnek, mint egy szuperhős saga elágazásának. Lényegében egy ronin története, aki a hatalmi harcok és árulások hálójába keveredve újra célt talál, amit szolgálhat. Az, hogy a roninnak esetünkben karmai vannak, csak az egyébként kiváló akciójelenetekben tesz különbséget. A helyenként széteső történetnek próbálnak érzelmi mélységet adni, ami a sablonok miatt csupán részben sikerül. Az elsőre megkavaró és összetettséget sejtető fordulatok mögött is síkegyszerű megoldás rejlik. Ahogy az lenni szokott, végül meg kell menteni a nőt. Farkast leszámítva nincs igazán érdekes karakter a filmben, Hugh Jackman azonban határozott jelenléttel, a '70-es évek szőröstökű férfihőseit idéző mentalitásával uralja a filmet. Ebben segíti a bővített változat, ami néhány lépéssel közelebb visz ahhoz, hogy Farkas úgy káromkodhasson és zúzhasson kedvére, ahogy az hozzá illik.

70%

Ezt én is így láttam, már anno a moziban.

RED 2

A Die Hard 5 és GI Joe 2 után Bruce Willis újra egy akciófilm folytatásban bizonyítja nem lankadó lelkességét pénztárcája dagasztására. Talán a jó társaság miatt ezúttal tényleg kevésbé unottan teszi a dolgát, a filmből viszont teljesen kiveszett a frissesség. Kezdetben még fellelhető egy kis szellemesség, amely kb. az első akciójelenetig tart ki, hogy aztán fokozatosan átvegye a meghatározó jelleget az erőltetettség. A színészek ugyanazt a bohócszámot próbálják mégegyszer előadni, de ehhez élvezhető poénok is kellettek volna, melyek csak szűken akadnak. Byung-hun Lee feltűnései rázzák fel a nyuggerkommandót, a többi új szereplő egyedül a kínosságot növeli. Anthony Hopkins dilis tudósként olyan ripacskodást vág le, hogy azért húsz évvel ezelőtti énje teljes joggal zabálná fel a máját, Catherine Zeta-Jones kétségbeesett femme fatale erőlködése pedig a plasztikai sebészet ártalmaira hívja fel a figyelmet. Rossz nézni, akárcsak az elnyújtott finálét, mely során a film átbukik az egyszer ki lehet bírni kategóriából a fájdalmasan gagyiba. Nem szívesen írom le, de, ha a díszes társaság már csak ennyire képes, akkor ideje lenne valóban nyugdíjazni magukat.

40%

Remo írta:

RED 2

40%

Ezt mondtam anno én is. Teljesen egyetértek.

R2-D2 írta:

Remo írta:

RED 2

40%

Ezt mondtam anno én is. Teljesen egyetértek.

Pedig úgy rémlett, hogy neked moziban jobban tetszett.

Remo írta:

Pedig úgy rémlett, hogy neked moziban jobban tetszett.

Igazad van, visszakerestem. Azóta aludtam rá párat, most már inkább a bosszúság az, ami eszembe jut vele kapcsolatban.

The World's End

A hetedik sor közepe honlapnak köszönhetően teltházas moziban nézhettem meg a vicces és véres Cornetto-trilógia záró alkotását. Az előadás, ahogy ilyenkor lenni szokott, csúszott, sőt az első percben a feliratozás is, de aztán minden a helyére került. A trilógia első darabja, a Shaun of the Dead a maga idejében nagy kedvencem volt, viszont a középső Vaskabátok már felemás élményt jelentett. A filmeket rendező Edgar Wright ezúttal a sci-fire, azon belül is az inváziós/testrablós műfajra szabadította rá a Simon Pegg-Nick Frost párost, akik megint teljesen másképp viselkednek, mint azt az adott helyzetben várnánk.

A Shaun felállása köszön vissza fordított szereposztásban: most Pegg a felelőtlen lúzer, akit barátai már inkább tehernek éreznek. A kocsmázós marathon, aminek okán újra összetrombitálja gyerekkori cimboráit se más, mint egy kétségbeesett próbálkozás, hogy újraélje az ifjúságát. Pegg szenzációsan hozza a suli lecsúszott királyát, aki valójában szörnyű barát, mégis annyira lelkesen veti bele magát az éjszakába, hogy muszáj követni. A szereppel jár, de a színész akaratlanul is háttérbe szorítja a többieket. Az általa játszott Gary King (mi más) egyedül akkor válik kissé irritálóvá, amikor a pokol elszabadulása után is erőltetetten ragaszkodik a kocsmatúra befejezéséhez. A film sokáig semmi jelét nem mutatja a sci-finek, majd úgy szabadulnak el hirtelen a gyilkos robotok, mint a vámpírok az Alkonyattól pirkadatigban. Wright sokat fejlődött az akciójelenetek rendezésében, ezt mutatta már a Scott Pilgrim a világ ellen is. Bár nincs sok belőlük, de az a pár összecsapás a robotokkal fergeteges lett: olyan eszement zúzás, amit képtelenség röhögés nélkül megállni.

A sci-fi műfajra nem ugyanazzal a frissességgel, rajongással és lenyűgöző ismerettel vetik rá magukat az alkotók, mint korábban a horrorra. Felsejlik persze több klasszikus, de a középpontban inkább a régi barátok között felszínre kerülő tüskék és úgy általában az emberiség hülyesége áll. Apróbb meglepetésként az idegenek nem hódítási, hanem jószándékú civilizálási célzattal érkeznek, de mint az kiderül, mi erre teljesen alkalmatlanok vagyunk. A film feszessége sajnos nem enged a felvetésben rejlő irónia bővebb kifejtésére időt. Akkor éri el a csúcsát, amikor a felsőbb intelligencia (eredetiben Bill Nighy hangján) megpróbálja a csontrészeg Pegget meggyőzni az igazáról. Az eltalált befejezés ellenére a film első fele határozottan jobban sikerült a másodiknál, de ezt szinte már megszoktam a rendezőtől. Lehet, hogy a jó hangulat is benne volt, ám összességében nagyon élveztem a The World’s End-et. A dumák szellemesek, a színészek felszabadultak, a film könnyedsége hamar beránt. Ha a Shaun által felállított lécet nem is sikerült megugrani, mindenképpen olyan vígjáték, amit nem szabad kihagyni – lehetőleg moziban!

80%

Remo írta:

The World's End

Ha a Shaun által felállított lécet nem is sikerült megugrani, mindenképpen olyan vígjáték, amit nem szabad kihagyni – lehetőleg moziban!

80%

Én pár hónapja 200 ft-ért jutottam hozzá a Shaunhoz, eddig még nem is láttam, de nem voltam tőle elájulva. Olyan egyszer nézős, nevetni nem igazán tudtam rajt: végig úgy éreztem, nem tudom, mit is nézek. Horrort vagy vígjátékot.

R2-D2 írta:

Remo írta:

The World's End

Ha a Shaun által felállított lécet nem is sikerült megugrani, mindenképpen olyan vígjáték, amit nem szabad kihagyni – lehetőleg moziban!

80%

Én pár hónapja 200 ft-ért jutottam hozzá a Shaunhoz, eddig még nem is láttam, de nem voltam tőle elájulva. Olyan egyszer nézős, nevetni nem igazán tudtam rajt: végig úgy éreztem, nem tudom, mit is nézek. Horrort vagy vígjátékot.

Akkor neked ezt a filmet se javaslom.    

Jég veled!

Gyerekkoromban ezt a filmet egy ártalmatlan délutáni mókának tartottam. Később nem sok maradt meg belőle, leginkább az, hogy John Candy jó volt benne. Ami most feltűnt, hogy milyen remekül elboldogul nem csak a komikus, de a drámai jelenetekkel is. Ott van az olimpián korábban csalást elkövetett edző egész keserű története az arcán, a film viszont nem róla szól, hanem az első jamaicai bobcsapatról. A készítők az ő történetüket az összes untig ismert sablont bevetve mesélik el. Minden szereplője, váratlannak szánt akadálya a sportfilmek nagykönyvéből van kimásolva. Tucatnyi hasonló, ennél jobban megcsinált film után ez már kevés, sőt, ha a gonosz kelet-német vetélytársra gondolok, aki persze elsőként tapsol, amikor a csapat egy könnyfacsaró nagyjelenetben bizonyítja érdemeit, akkor már egyenesen kínos. Elvileg ez egy igaz történet, azonban a készítők annyiszor forgatták meg a hollywoodi cukormázban, hogy eltűnt belőle a hitelesség látszata is. Ha attól el is vonatkoztatok, hogy a film hatásvadászata ma már legfeljebb a gyomromat mozgatja meg, akkor még mindig ott van, hogy nem is igazán vicces. Az összes jobb poénját bele lehet sűríteni egy másfél perces előzetesbe, és gyanítom, hogy ezt annak idején meg is tették. Ahogy azt írtam, a filmből utólag csak John Candy maradt meg. Rá tényleg érdemes emlékezni, a Jég veledre nem.

50%

Remo írta:

Akkor neked ezt a filmet se javaslom.    

Jól ézem, hogy eben a hozzászólásban a "se"-n van a hangsúly?  

Remo írta:

Jég veled!

50%

Valami ok miatt ez is kimaradt eddig...