Általános film topik

Mennyország, most

A 2005-os idegennyelvű Oscar egyik jelöltje volt ez a film - úgyis rég került fókuszba ilyesmi itt -, úgyhogy szinte törvényszerű, hogy szót ejtsek róla a Filmfórum keretein belül: a hivatalosan palesztinként induló alkotás ugyanakkor mégsem éri el azt az ingerküszöböt nálam, hogy oldalakat tudjak róla írni. Nem rossz mozi, de ez is a témája miatt került oda, ahova: mint film, kevésbé működik ... mert pont az a keménység, érzelmi többlet hiányzik belőle, ami igazán jó drámává tehette volna. A megoldás kulcsa pedig az izareli-palesztin közös kooprodukción van, a patikamérlegen kimért polkorrektség az egész filmet maga alá gyűri.

A sztori nagjából annyi, hogy két fiatal palsztin srác egyik napról a másikra öngyilkos merénylővé lép elő - legalábbis a palesztin vezetők így döntenek. Sajnos azonban a film az égvilágon semmit nem árul el ennek a miértjéről, a kiválasztási folyamatról, egyáltalán arról a propagandáról, amivel normálisnak tűnő embereke vesznek rá arra, hogy felrobbantsák magukat. Nos, a két fiatalnak első körben nem sikerül a célországba jutni, s míg újra próbálják, azalatt az idő alatt néhány változás áll be életükbe: a végére már nem biztos, hogy tényleg fel akarják robbantani magukat.

A baj csak az, hogy ez a folyamat sincs kibontva. Sem a családi háttér, sem az elkötelezettség nincs rendesen bemutatva, néhány jó, de ezer szűrőn átküldött dialógust leszáítva totál érdektelen az egész. Semmi érzelmi hatást nem biztosít a nézőnek, ráadásul a két rövidre nyírt hajú palesztin srác az álcának rájuk adott fekete öltönyben inkább nézett ki temetkezési ügynöknek, mint zsidó telepesnek...

Jó lett volna ez, csak nem volt elég bátor (még annyira se, hogy magát a robbanást bevállalja)... ha bátrabb lenne, viszont lehet, nem jutott volna soha a szobrocska közelébe...



70%


.

R2-D2 írta:

Mennyország, most

A 2005-os idegennyelvű Oscar egyik jelöltje volt ez a film - úgyis rég került fókuszba ilyesmi itt -, úgyhogy szinte törvényszerű, hogy szót ejtsek róla a Filmfórum keretein belül: a hivatalosan palesztinként induló alkotás ugyanakkor mégsem éri el azt az ingerküszöböt nálam, hogy oldalakat tudjak róla írni. Nem rossz mozi, de ez is a témája miatt került oda, ahova: mint film, kevésbé működik ... mert pont az a keménység, érzelmi többlet hiányzik belőle, ami igazán jó drámává tehette volna. A megoldás kulcsa pedig az izareli-palesztin közös kooprodukción van, a patikamérlegen kimért polkorrektség az egész filmet maga alá gyűri.

Jó lett volna ez, csak nem volt elég bátor (még annyira se, hogy magát a robbanást bevállalja)... ha bátrabb lenne, viszont lehet, nem jutott volna soha a szobrocska közelébe...

70%

Annak idején olvastam erről a filmről, de már akkor is az lett kiemelve róla, hogy elsikkad benne a téma, mert túl objektív próbál lenni olyan helyzetben, amikor az érzelmi töltet meghatározó kéne legyen. Objektív érzelem meg nincs, annyira sem, mint a fából vaskarika.

.

.
Knight of Cups

Terrence Malick az a fajta rendező, aki sosem lesz a kedvencem, mert a narrációra és belső monológokra építő szövegkönyve, azok monotonitása és szenvtelensége állandó zavaró tényező nekem a filmjeinél... mégis olyan ember, aki vonzza a figyelmem, és egyfajta fura csodálatot érzek a stílusa iránt... Hogy leginkább az elme kiürítésének transzközeli állapotában válik elviselhetővé, sőt, bizsergetővé és hipnotikussá a tudatos szint számára végtelen unalom és káosz, amit megidéz a mozgó képeivel.

És ez még inkább így van a legújabb filmjénél, ahol minden eddiginél messzebbre rúgta a pöttyös labdát. A Knight of Cups olyan szinten merül el egy depressziós forgatókönyvíró, Rick lelkivilágának kivetítésében a két-három másodperces snittekre felaprított jeleneteinek folyamában, hogy erre már meg sem próbált senki dramaturgiát ráhúzni. A tér (na jó, Los Angeles és Las Vegas felismerhető) és idő nélküli, szimbólumokkal sűrűn telepakolt (főleg a tarot -a cím is onnan jön-, és a művészi fényképezés szintjén) események során idéződnek fel Rick családtagjai, barátai, kollégái. Mint egy álomszerű visszaemlékezés a múltjára, köztük a testvére öngyilkosságára, az elvesztett szerelmeire, tétován keresve azt a pillanatot, amikor félresiklott az élete, és azt a kapaszkodót, ami újra értelmet adna további létezésének.

Meditációra tudom leginkább ajánlani. Nem tartom feleslegesnek, hogy láttam, csak értelmetlennek.

.

Niwrok írta:

.
Knight of Cups

Meditációra tudom leginkább ajánlani. Nem tartom feleslegesnek, hogy láttam, csak értelmetlennek.

.

Akkor majd ha meditálni akarok, megnézem...

.
A vérfarkas / Wer

Franciaország Svájc felé eső részén brutális kegyetlenséggel lemészárolnak pár turistát; mindössze egy nő marad életben, de ő is súlyos állapotban. A kihallgatása során elmondja, hogy a férjét és a fiát egy hatalmas, szőrös, emberszerű lény marcangolta szét, és ez alapján a rendőrök gyorsan meg is találják az ideális gyanúsítottat Talan Gwynek, a támadás helyéhez közel levő tanyán élő fiatal férfi személyében. Talan valóban meglehetősen robusztus, és szőrzetnek sincs híján, az ügyét elvállaló védőügyvédje, Kate Moore szerint azonban a férfi inkább csak a külsejéből fakadó előítéletek és félelmek áldozata, aminek egy ritka betegség állhat a hátterében. A holtesteken elvégzett boncolás is kétségbe vonja, hogy egy ember, legyen bármilyen erős, képes lenne egyáltalán ilyen sérüléseket okozni. Különösen gyanússá teszi a dolgot, hogy Kate olyan információkra bukkan, mely szerint a rendőrség vezetőjének érdekében áll Talanra kenni az ügyet.

Az A fiú kapcsán vetette fel Artu, hogy az lehet William Brent Bell legjobb filmje, és mert ennek teljes megítéléséhez már csak ezt kellett volna megnéznem (a Sparkle and Charm című romantikus komédiája, amit így ránézésre kb. középiskolai vizsgafilmként forgathatott, aligha szólhatna bele a horrorjai versenyébe   ), úgy gondoltam, ezen akkor már ne múljon. És teljesen megérte. A cím ugyan elsőre lelövi a poént, hogy mire is megy itt ki a dolog, ezért az eleje a találgatással elég uncsi volt, hiszen a kérdésekre a cím megadta a választ, de talán éppen ez kellett ahhoz, hogy játszani lehessen a kétkedésre, hogy akkor Talan most vérfarkas vagy egy beteg bűnbak. Egy kicsit gyenge volt a közepétől kibontakozó mellékszál, aminek viszont megintcsak jó volt a végkifejlete a fináléban, úgyhogy összességében az is jó volt. Úgy tűnik egy ilyen film, hogy az elején kis áldozatot kell hozni, tűrni kell az ügyetlenkedéseket és az időhúzásokat, mert a végén megvan a jutalma ezeknek.

Külön meg szeretném még említeni még a film látványvilágát, amiből a kellékes-maszkmester munkája kimagaslóan jó, az apa hulláját remekül kidolgozták, ahogy Talannal is kiváló munkát végeztek, a CGI meg a másik véglet, mert mind a digitalizált vérfröccsök, mind a trükkfelvételek eléggé hangulatrombolók.

Részemről most már biztos, hogy a Fiú a legjobb Brent munkásságából, de ezért sem kell szégyenkeznie   .

7/10
.

.
R.E.M.

Erről a filmről a filmbookon olvastam, és bár ott eléggé beledöngölték a földbe, a témája miatt, és mert az amatőr filmekkel szemben elfogult vagyok (így jár, aki részt vesz a készítésükben   ), szerettem volna megnézni.

Joe és Márk egy elvonókúra után találkozik, és a beszélgetésük során kiderül, hogy nem csak mindketten szenvedélybetegek, de szomszédok is (erre nyilván a korábbi állapotukban aligha figyeltek). Márk azt is elmondja, hogy van egy spéci gépe, amit még egy svájci kutatóintézetben dolgozva épített meg. A géppel lehetőség van betekinteni mások gondolataiba, a srác pedig most alanyokat keres a teszteléshez, például Joe-t. Ahogy azonban rájönnek, hogy a gép számukra legizgalmasabb funkciója a mások álmaiban tett "virtuális" utazás, a fantáziáik közvetlen megélése, úgy lesz számukra ez is drog, amiről aligha lesznek hajlandók maguktól lemondani.

Mint amatőr filmnek, majdnem minden külsőségét meg lehet bocsátani, kivéve a többségében külső helyszíneken felvett jeleneteket, ahol alig érteni valamit a környező, borzasztóan erős zajoktól. Igazán a színészekkel sem volt olyan nagy bajom (nekem "Edeként" hogyan is lehetne   ?!), a két díler például kifejezetten hangulatos és jó szereplő volt, ahogy a Joe-t alakító srác is egész jól játszott (leszámítva, amikor futott meg az elvonási tüneteknél), mert ők legalább valamennyire természetesen szóltak... nem úgy, mint Márk. Tetszett a játék is egyik-másik kellékkel, azokat azért szépen összeszedték, még ha kicsit vicces is a high-tech koffer. Aztán még lehetne mondani biztosan sok apró hibát, szétcincálva a R.E.M.-et.

De minek, amikor a fő gond, ami jelentéktelenné tett minden mást, az volt, hogy a középpontban két drogos, perverz kis geci van, akik a film jelentős részében egy általuk bedrogozott csaj álmaiban kukkolnak és élvezkednek. Osonva mennek, belövik az alvó csajt, aztán bebújnak a sötét szekrénybe, tátott szájjal hanyatt ájulnak a gépre csatlakozva, és utána minden alkalommal megbeszélik, hogy hogyan lehetne még többet élvezkedni a csajon. Igaz, hogy elsőre bajuk volt azzal, hogy egy beajzószerezett, kába nő nyilván férfiakról álmodik, így egy kicsit homoerotikus az élmény -ezért is nyergelnek át egy időre az alattuk lakó szőrös-loncsos péklegényre-, de aztán mégis maradnak a könnyebb prédánál. Ebből a szempontból annyira nem is hiányzott, hogy belenézhessek azokba az álmokba, hogy a srácok csak beszélnek róla, és hogy csak két percnyi ízelítőt kaptam a virtuális utazásukból, amiben Joe "kiálmodja" magát egy játszótérre meg "leálmodja" magát egy pincébe.

Lehet ez a most reneszánszát élő "virtuális valóság"-ipar egyik szélsőségének társadalomkritikus bemutatója, lehet egy "beginázott" utalás "arra" a filmre, vagy csak egy izgalmasnak gondolt álom-thriller próbálkozás. De pont innentől nem érdekelt, hogy Joe hogyan kaparja össze a napi betevő drogra valót, és hogy Márk hogyan próbálja leépíteni az egyre tolakodóbb és fenyegetőbb Joe-t. Akkor sem, ha pár jobb jelenet mellett a végére egészen belemelegedett a stáb, ez nekem elfogultsággal együtt sem több, mint...

4/10
.

Niwrok írta:

.
R.E.M.

4/10
.

Ezek után is nézzem még meg???

R2-D2 írta:

Niwrok írta:

R.E.M.

4/10

  Ezek után is nézzem még meg???

Persze, ! De ki vagyok én, hogy ezt eldöntsem helyetted ?!
Nem mondom, hogy nem olvasnám szívesen róla a véleményed... de azt sem, hogy nem csak feszültséglevezetésnek lenne az jó neked .
.

.
Ragyogás / The Shining

Sok más ún. "klasszikus" filmhez hasonlóan ezt sem láttam eddig, de ha már King téma volt a 11.22.63 kapcsán, és amúgy is félre volt téve a film, meg a legutóbbi Szirmai-vlogban is előkerült, gondoltam, itt az ideje.

Kubrick életműve nagyjából egy fekete folt nálam, talán az Acéllövedéket láttam belőle, meg pár villanást, jelenetet a többi filmjéből; csak annyit tudtam róla, hogy elég elvont. Ennek Kubrick itt sem adta cáfolatát, ellenben az kiderült, hogy különösebben nem érdekli a dramaturgia és a következetes történetvezetés, viszont az akkori szakmai elvárásokhoz mérten mindent a vizualitásnak rendelt alá. Így aztán filmet pár emblematikus jelenet (a biciklizés), a mértani pontossággal beállított jelenetek, a végtelenül hosszú, felszínesen misztikus dumálás és a leginkább feszültségfokozásra szolgáló zene-zaj határozta meg.

Horror szempontjából akadnak egészen kellemesen izgalmas jelenetei, bevágások, és kitartott képek, de Kubrick folyamatosan túlzásokba esett, és némelyik félelmetes pillanat akár még komikusnak is nevezhető, pedig aligha ez a cél, ahogy a világtól elzártan egy bekattanó író terrorizálni kezdi a családját. Persze ott van az ominózus kádas jelenet, és tényleg para a vénasszony... de nyilván a főműsoridős p*na miatt jegyezhették meg sokan. Sokkal inkább beszartam az ágyban fekvő gyerek félelemtől eltorzult arcától, a két kiscsajtól vagy a könyvtől, amit Jack gépelt; ezeket még én is, és mai szemmel is baromi ütősnek tartom.

Csak van oka annak, hogy a "legismertebb" díj, amit ez a film kapott, az az Arany Málna jelölés volt. Ebből a kétes dicsőségből a női főszereplő Shelley Duvall is részesült, aki az aggódó, a gyerekét féltő anya szerepében meg a sikítozásoknál még egész jó volt, aztán a végén totál kiesett a szerepéből, és úgy futkorászott az őrült baltás gyilkos elől, mintha lepkéket kergetne a virágos mezőn, és a rémülete is inkább tűnt egy különösen félelmetes tüsszentés előtti pillanatnak. De Jack Nicholson alakítása is inkább volt ripacskodás, mint a mélységes őrület kiteljesedése.

   

Megpróbáltam, láttam ezt is, kipipálhatom, de a stílusában leginkább eltalált King-horrornak még mindig a 1408-at tartom.

7/10
.

Niwrok írta:

.
Ragyogás / The Shining

Sok más ún. "klasszikus" filmhez hasonlóan ezt sem láttam eddig, de ha már King téma volt a 11.22.63 kapcsán, és amúgy is félre volt téve a film, meg a legutóbbi Szirmai-vlogban is előkerült, gondoltam, itt az ideje.


Csak van oka annak, hogy a "legismertebb" díj, amit ez a film kapott, az az Arany Málna jelölés volt. Ebből a kétes dicsőségből a női főszereplő Shelley Duvall is részesült, aki az aggódó, a gyerekét féltő anya szerepében meg a sikítozásoknál még egész jó volt, aztán a végén totál kiesett a szerepéből, és úgy futkorászott az őrült baltás gyilkos elől, mintha lepkéket kergetne a virágos mezőn, és a rémülete is inkább tűnt egy különösen félelmetes tüsszentés előtti pillanatnak. De Jack Nicholson alakítása is inkább volt ripacskodás, mint a mélységes őrület kiteljesedése.




7/10
.

Ebben totál egyetértek. Hiába "kell" a közízlés részeként szeretni és isteníteni Kubrickot, nekem igazándiból egyetlen filmje sem jött be maradéktalanul. Mindenestre a Ragyogás még a jobbak közül való - néhány kifejezetten jó és hangulatos jelenete mellett nekem túlságosan szürreális az egész (ahogy amúgy életműve is).

Ezért nem szeretem Lynchet sem.

Niwrok írta:

a rémülete is inkább tűnt egy különösen félelmetes tüsszentés előtti pillanatnak

.
Gyilkos páros / Mr. Right

"Csak mert az előbb kinyírtam azt a fickót, az irántad való érzéseim még nem változtak!"

Megint egy olyan film, ahol igazából elég lenne ezt az egy mondatot leírnom, hiszen benne van ennek a romantikus akciókomédiának minden íze és zamata. A sztori szerint a szakításából frissen lábadozó Martha tekintete akad össze egy mágikus pillanatra egy fura fickóval a helyi vegyesboltban, ahol is a "fura" -ekkor még a lány tudtán kívül persze- a "meghasonult és visszavonult bérgyilkos"-fura, és a férfi nyomában ott a volt mentora és még pár, a hatalmukat kicsit kiterjeszteni akaró gengszter. Martha egyre jobban belehabarodik az elég morbid humorú ismeretlenbe, a randikon érzékien dobálva egymáshoz a késeket, de a hullák egyre gyarapodó száma és a növekvő fenyegetés miatt a bohócorrú bérgyilkos ezt egyre nehezebb tudja titokban tartani.

Van annak értelme, hogy az egész olyan, mint valami beszívott keveréke a Szürke 50 árnyalatának és a John Wicknek?! Ha nincs is, attól ez még egy vidám kis eszetlenkedés sok hullával, amit önmagában Sam Rockwell és Tim Roth karakteréért és alakításáért érdemes megnézni (Anna Kendrickért kevésbé, a végére nekem túl pszichopatára vette a csaj a figurát). Meg hát melyik másik filmben cseveg azon két bérgyilkos, közvetlenül azelőtt, hogy bemennének egy házba levadászni egymást, hogy ki melyik ízű gumicukrot szereti?

7/10
.

Niwrok írta:

.
Southbound

Egy frissebb és kellemesebb horror-antológia került tegnap lejátszóba, amiben négy történet szálai kapcsolódnak egymásba, és amiben további összekötésként a filozofikus narrátor szerepét egy rádió bemondója látja el. A helyszín Kalifornia sivatagos része, és mindössze egy nap története az egész, amely során egy csajbanda három tagja szeretne megoldást találni a defektes kisbuszuk problémájára, aztán egy autós próbálja az általa elgázolt áldozatot kórházba juttatni, ami átköt egy idősebb férfinak a húga utáni keresésébe, végül egy mindentől távol eső nyaralóban éjszakázó családon üt rajta három maszkos férfi.

Keveset árultam el a történetről, mert a kellemes vizuális megvalósítás mellett a film legnagyobb vonzereje a misztikus-nyomasztó hangulaton túl, hogy a stílusváltások és a többféle horrorzsáneren (ha úgy tetszik, sablonon) keresztül gyorsan felkelti, és fenn is tartja az érdeklődést, nagyjából az "ez most mi?" és a "hogyan tovább?" között pattogva. Más körülmények között talán zavarosnak találtam volna, ami történik, de igazából most pont jól esett, és bár a "bosszú angyalait" már kicsit soknak találtam a vége felé, szinte minden jelenetben találtam kapaszkodót. A legjobban a kórházas jött be, pedig nem is szeretem a trancsírt... igaz, ez annak azért elég lightos .

7,5/10
.

Nem emlékeztem már konkrétan arra, miket is írtál, így kissé meglepett maga az antológia jelleg nézés közben. Az egyes epizódok nem voltak rosszak, de valahogy nekem ezúttal hiányzott közülük a kohézió. Valahogy úgy éreztem, az "Irány Dél" kevés kapocsnak, valami kellett volna még - mert így néha eléggé elveszettnek éreztem magam. Oké, a kettes és a hármas és a négyes valahogy össze van kötve, de akkor is.

Az gondolom nem meglepő, hogy a film eleje iszonyat tetszett: az időhurokba kerülő két srác kálváriája volt a legjobb. Tényleg jó a hangulata, tényleg jó ez a sivatag feeling, de azt hiszem, ez tipikusan az a mozi, amit egyszer megnézel és annyi.

70%

R2-D2 írta:

Southbound

Tényleg jó a hangulata, tényleg  jó ez a sivatag feeling, de azt hiszem, ez tipikusan az a mozi, amit egyszer megnézel és annyi.

70%

Olyannyira annyi, hogy ha nincs valaki, aki akár csak három hónappal később ír róla, akkor azt is elfelejted, hogy valaha láttad   .
Amíg nem olvastam el, mit is hordtam össze az írásomban, amit beidéztél, azt sem tudtam, miről beszélsz   .
.

.
A meghívás / The Invitation

Will és Eden a fiukkal boldog családi életet élnek, amíg a fiú egy balesetben meg nem hal a barátaikkal közösen rendezett grillpartin. A tragédia és a gyász szétszakította a párt és a társaságot is, így hosszú ideig nem is találkoztak egymással. Most, két évvel később Eden az új élettársával, Daviddel egyfajta "újraegyesülési" vacsorára küld meghívót minden akkori résztvevőnek, amit azok el is fogadnak. Will számára nagy lelki megterhelés a viszontlátás, nem csak mert újra találkozik Edennel, ami önmagában felszakítja a régi sebeket, hanem azért is, mert Eden a vacsorára a régi házukban kerít sort. A kezdetben feszengős beszélgetések némi bor segítségével hamarosan feloldódnak, kivéve Willnél, aki értetlenül figyeli a nagy jókedvet, főleg Edenét, aki Daviddel szinte ódákat zeng a gyászuk feldolgozására megtalált csoportterápia sikerességéről. A férfi értetlensége aztán lassan gyanakvásba fordul, és úgy érzi, valami egyáltalán nincs rendben az egész vacsorával, és ez csak fokozódik, amikor előkerülnek David vacsoravendégei.

Az alapötlet és nagyjából az első óra egyszerre volt ígéretes drámai szempontból és thrillerként is. Előbbinél ugye adja magát a mindenkire rátelepedő emlékek és a gyász, amitől Will láthatóan csak ki akarja bírni a vacsorát üvöltés nélkül, miközben meg vele együtt billegett bennem is a mérleg nyelve a történtek bizarr és paranoid értelmezése között. Az jutott például eszembe Willt figyelve, hogy milyen szar lehet, ha az ember a sok jókedvű barátját látva szinte már szégyenli magát a saját kudarcáért, hogy ő nem tudott így továbblépni egy, a mindennapjaira még most is rátelepedő dolgon. A sok kétértelmű megjegyzéstől és jelenettől (amik már igazából a prérifarkasnál elkezdődnek) a hangulat lassan melankóliába vált át, párhuzamban az operatőr és a zeneszerző magamutogatásával, közben meg a mellékszereplőkben rejlő drámai lehetőségeket a stáb teljesen kihasználatlanul hagyja (amitől igazán a fele bagázsnak semmi szerepe), igencsak leültetve a filmet a közepe. Mindez arra futott ki, hogy az általam elképzelt három-négy lehetséges befejezés közül végül a legközépszerűbb jött be, igaz, egy egészen meglepő, bár kicsit értelmetlen csavarral a végén.

Spoiler:

A legmeghatározóbb élmény mindezek mellett mégis az volt, hogy a főszereplő szakállal mennyire kiköpött Tom Hardy.

6,5/10
.

.
Extraterrestrial

April szülei válnak, és ennek részeként szeretnék eladni a régi, erdei nyaralójukat. A hirdetéshez April vállalja, hogy képeket csinál a házról, de aztán Kyle, a barátja "közbenjárására" pár haverjuk is felbukkan, hogy egy igazi szétcsapatós bulival vegyenek búcsút a háztól, és valamennyire egymástól is. A buli aztán eléggé elkezd szétcsúszni, köszönhetően az egyik haver, Seth ökörködésének, a környékbeli gyanús események miatt kissé túlbuzgó sheriffnek és nem kicsit idegbeteg helyettesének, a szomszédban lakó, bizarr vietnami veteránnak... és nem elhanyagolható mértékben annak a repülő csészealjnak, amelyik az éjszaka közepén zuhan le a nyaralóhoz közeli erdőben. April és a barátai próbálnak ugyan menekülni a környéket megszálló szürkék elől, de előbb-utóbb kénytelenek megtapasztalni, hogy olyan erővel állnak szemben, ami ellen aligha van esélyük, és hogy ezek az E.T.-k nem csak hazatelefonálni akarnak.

Az eleje még nem igazán tetszett, a társaság és a címben már ellőtt, így várt alapszitu is túl későn érkezett meg, ahogy sok olyan hangulatfokozó dologra is időt szántak, amit félúton nyom nélkül kidobott a stáb, de többségében tetszett. A karakterei jók, főleg a Michael Ironside alakította veterán, de mindenkinek tudtak egy-egy kis drámai vonást adni, még a legsúlytalanabb szőke tramplinak is. A látvány is bejött, még a nem túl bőkezű kasszából is egész elfogadható hangulat jött ki, főleg ami a sikoltozós-menekülős részeket illeti. Aztán az utolsó húsz percre megint negatívba fordult a kedvem, mert abból tíz perc undorító, a maradék meg émelyítő.

Spoiler:

A Vicious Brotherstől továbbra is a Grave Encounters a kedvencem, de ez sem volt olyan rossz, mint a híre.

6/10
.