Niwrok írásai 1.0

R2-D2 írta:

Niwrok írta:

Eleven testek / Warm Bodies
91%

Hát bazzeg, ezt álmomban sem gondoltam volna... Ha nem is 91 %, de szórakozató volt!

Már az is meglepett, hogy meg akarod nézni, de hogy tetszett is ...
Azért remélem, lesz ebből valami hosszabb kifejtés is .

Aranypolgár / Citizen Kane


Nem tagadom, kicsit "muszájból" álltam neki az Aranypolgárnak, merthogy a "filmművészet klasszikusai" jellemzően nem hatnak meg, legfeljebb, ha a történetük, az alaphelyzetük felkelti az érdeklődésem. Orson Welles ezen filmjében Charles Kane, mint médiamágnás élettörténete és a mindenhol -pl.: az egyik Columbo-epizódban - burjánzó "rózsabimbó" rejtélyessége együtt elég volt ahhoz, hogy befizessek rá.

Amit az első percekben nagyjából meg is bántam, mert azok komor zavarosságára abszolút nem volt hangulatom. És már előre mondom, hogy nem különösebben hatott meg az "első számú amerikai film" és a "mérföldkő" meg ilyenek; volt már film, aminek elismertem a helyét a világ filmművészetében, de a polcomon nem adtam neki helyet. Ahogy azt is tudom, hogy lexikonokat írtak már tele az Aranypolgár mindenféle dolgával, tehát az én pár sorom aztán nem oszt, nem szoroz, sőt, kifejezetten feleslegesnek tűnhet, de nem szeretem, ha számomra bármilyen szempontból emlékezetes vagy kimagasló filmekről a gondolatok bennem maradnak .

Ugyanis a híradós montázsból kezdtem ráérezni a dolog ízére. Kicsit talán hosszúra sikeredett, és a fejhangon visító narrátor sem lett a kedvencem (még akkor is, ha tudom, hogy ez volt az általános akkoriban, és legalább felkészített a színészek hasonló hangszínű és hadarós beszédére), de kezdett tetszeni az érzés, hogy valami "újat" és "monumentálisat" látok. 70 év távolságából, vajmi keveset tudva a kor filmjeiről persze nehéz ezt elképzelni, hogy mi a tényleges újítás és kísérletezés, és hogy ezek az akkori nézőkben mit válthattak ki. De még a saját viszonyítási rendszeremben is izgalmas volt némelyik perspektíva vagy kameramozgás (főleg a statikus beállításokhoz képest, és az elképzeléssel együtt, hogy az akkori technikával hogyan lehetett az megvalósítható!) vagy az eltolások vagy a játék az eltérő méretekkel, magasságokkal... Nem feltétlenül jött be mindegyik, de az biztos, hogy majd minden vágás hozott valami érdekességet. Ha egyet kéne kiemelnem, az az lenne, ahogy Welles az idő múlását érzékeltette és az elhidegülést hangsúlyozta Kane és az első felesége között, ha kettőt, akkor meg azt tenném hozzá, amikor a kiadói bulin emberek beszélgetnek, és közben Kane meg a tánckar "tükröződik" az ablaküvegen.

Ez már átvezet a történethez, aminek szintén nagyon kellemes vonásai vannak. A már említett híradórészlet ugye felvázolja a teljes film sztoriját, de kizárólag a száraz tényekre és eseményekre korlátozódik, vagy amit annak idején szenzációnak, egzotikusnak gondolhattak, ezért lehet szó Xanaduról perceken át. A többi pedig ezt a vázat tölti fel az egyes események hátterével, az emberrel, a drámákkal, elvekkel, emlékekkel, amiket a tárgyak nem, csak a többi ember őriz meg. Ebben már önmagában az érdekes volt, ahogy azt éreztem belőle: ha Kane úgy hal meg, hogy nem mondja ki a "rózsabimbó"-t, és emiatt pár újságíró nem kezd nyomozásba arról, hogy miért mondhatta, és keresik fel ehhez a Kane életét végigkísérő vagy akár meghatározó embereket, meghallgatva a személyes történeteiket, akkor igazából a lőtéri kutyát nem érdekelte volna, hogy milyen is volt az az ember, aki Xanadu képében tulajdonképpen extravagáns síremléket, egy kastélypiramist építtetett magának Florida partjainál...

És erről a "milyen"-ről is lehetne sokat írni, egy, a hatalom és a vagyon csapdájába esett emberről, meg az általánosabb érvényű mondatokról, a média bemutatott hatalmáról, a színészekről (nem véletlenül említettem az előbb Kane első felségének jelenetét, ugyanis Orson Welles mellett Ruth Warrick játéka maradt meg leginkább), az olyan szimbólumokról, mint a kirakós a végén, de ahogy mondtam, ezt már biztos megtették sokan előttem.

A DVD teljesen rendben van, a kép alig valamivel tűnt rosszabbnak -csak hogy fekete-fehér példát mondjak-, mint a Némafilmesé, pedig azért ott is csak van 70 év különbség, a hangtól pedig nem lehet csodát várni. Extra pont annyi van, amennyi kell és amennyi lehet; azokból a diavetítés volt igazán érdekes.

Röviden: Ilyen régi filmeket szívesen nézek: amik nem valaki által különlegesnek kikiáltott, de vitrinben tartott, poros műemlékek, hanem a jelenben is értelmezhető mondandójuk, időtlen szituációik vagy látványos szimbolumaik vannak. Az Aranypolgár nekem mindhármat megadta.


86%

U.i.: Most már csak te maradtál . Ne állj ellent a kísértésnek !

.

Niwrok írta:

Aranypolgár / Citizen Kane


U.i.: Most már csak te maradtál . Ne állj ellent a kísértésnek !

.

Hááát... egyelőre kísértésnek se híre, se hamva. Amúgy jó írás, de továbbra is idegenkedek a filmtől.

Niwrok írta:

Azért remélem, lesz ebből valami hosszabb kifejtés is  .

Eléggé hullámzó manapság az írói hangulatom, de tervezem. Addig volt jó, míg tudtam tartani az éjjel nézek-nappal írok ütemet, de már a Mellékhatásokkal ez borult, úgy hogy nem tudom mikor és hogyan, de írok róla. Ráadásul ugyanazt nem akarom leírni, amit Te írtál, valami más megközelítésen gondolkodom...

Addig elégedj meg azzal a nem elhanyagolható ténnyel, hogy nélküled nem néztem volna meg!

.
Evil Dead / Gonosz halott (2013)

Ez megint olyan film volt, ahol nem láttam az eredetit... illetve de, a folytatást, a Holtak seregét, úgyhogy nem volt viszonyítási alapom... illetve de, csak nem a Raimi-féle Gonosz halott, hanem a Ház az erdő mélyén.

Mert annak idején az annyira a gyökerét ragadta meg az erdei menekülős horroroknak, hogy onnantól minden ilyen csak annak a tükröződése, egy lehetséges változata lesz, legalábbis nálam, egy jó időre. Hogy a pincében kóválygó fiatalok ezúttal nem zombikat, hanem a démonidéző Holtak könyvét pörgetik ki a szörnyruletten, technikailag részletkérdés, ahogy az is, hogy a "háttérstáb" ezúttal nem látszik, és nem is nagyon éreztem, hogy közbe kellett avatkozniuk.

És ez jó. Önmagában már az is baromi jó dolog, hogy végre olyan "picsahorrort" láthatok, amit nem egy hepimíl-menü árából dobott össze pár lelkes amatőr vagy kezdő filmes. Elsőként említve tudtam értékelni a forgatókönyvet, tetszett, hogy nem csak meghalni mentek a házba a hullajelöltek, hanem volt céljuk, volt személyes kötődésük a helyhez, volt ok, amiért az első gyanús jelekre nem volt pakolj-pucolj, ami folyton rákfenéje az efféle filmeknek. Lehet, hogy néha (főleg a faágak között átszűrődő fényeknél) egy kicsit giccsbe hajlik, de vannak szakmai tudásról tanúskodó beállítások, vannak rendes, CGI-vel megtámogatott maszkok és olyan kelléktár, amit egy rendes démonos-trancsíros film megkíván.

Igazából egy dolog hiányzott nekem kicsit belőle: a hangulat, még pontosabban a démonmegszállás okozta zsigeri rettegés. Annyit azért tudok róla, hogy Raimi filmje jócskán morbidra sikeredett, és ebből a humorból próbáltak átmenteni az új filmbe is, plusz pár legendás jelenetet vagy képet én is ismerek, de nem mindig találták el a helyét a tisztelgésnek. Valahol az elektromos késsel végrehajtott csonkolásnál tűnt fel, hogy inkább mosolygok, mint rémüldözök, hogy aztán a fináléra már a Horrorra akadva komolyabb nagytestvérét véljen látni a képernyőn.

84%

Ja, és ebből is van "gyurmacskás" változat... pontosabban a második részből .


.

Niwrok írta:

.
Evil Dead / Gonosz halott (2013)

A Holtak serege már a harmadik rész, amire Te gondolsz, az a második - az már inkább paródia.. Az első volt az, ami forradalmi volt, gyakorlatilag vicc nélkül, akkoriban jeges félelemmel. Érdemes tenned vele egy próbát, kíváncsi lennék, azt hogy látod.

Pláne most, ez után.

R2-D2 írta:

Evil Dead / Gonosz halott (2013)
Érdemes tenned vele egy próbát, kíváncsi lennék, azt hogy látod. Pláne most, ez után.

Tegnap úgy alakult, hogy ilyen klasszikus horroros napom volt. Miután írtam az új Evil Deadről, rákerestem a youtube-on a régire, és pár részletet megnéztem belőle, de az egészhez már nem volt hangulatom, mert addigra túl voltam a másik hírneves darabon, a Hullajón. Az azért kiderült, hogy tényleg kicsit elhamarkodottan neveztem morbidnak, de azért 30 év az 30 év; amit láttam, az legfeljebb idegesített, mint pl.: a percekig hisztérikusan kacagó csaj, ami értem én, hogy az elérni kívánt nyugtalanság egy formája, csak én nem ezt várom egy horrortól.

Niwrok írta:

Tegnap úgy alakult, hogy ilyen klasszikus horroros napom volt. Miután írtam az új Evil Deadről, rákerestem a youtube-on a régire, és pár részletet megnéztem belőle, de az egészhez már nem volt hangulatom, mert addigra túl voltam a másik hírneves darabon, a Hullajón. Az azért kiderült, hogy tényleg kicsit elhamarkodottan neveztem morbidnak, de azért 30 év az 30 év; amit láttam, az legfeljebb idegesített, mint pl.: a percekig hisztérikusan kacagó csaj, ami értem én, hogy az elérni kívánt nyugtalanság egy formája, csak én nem ezt várom egy horrortól.

A dolog azért úgy teljes, hogy képzeld el, mikor 1986-ban 4-5 tizenhatéves kölök összegyűlik az egyiküknél, akinek van videomagnója, és csoportosan VHS-ről nézik az Erdő szellemét. Akkor, ott, úgy, az volt a lehető legfélelmetesebb moziélményünk. Még nagyon sokáig...

R2-D2 írta:

Niwrok írta:

Tegnap úgy alakult, hogy ilyen klasszikus horroros napom volt. Miután írtam az új Evil Deadről, rákerestem a youtube-on a régire, és pár részletet megnéztem belőle, de az egészhez már nem volt hangulatom, mert addigra túl voltam a másik hírneves darabon, a Hullajón. Az azért kiderült, hogy tényleg kicsit elhamarkodottan neveztem morbidnak, de azért 30 év az 30 év; amit láttam, az legfeljebb idegesített, mint pl.: a percekig hisztérikusan kacagó csaj, ami értem én, hogy az elérni kívánt nyugtalanság egy formája, csak én nem ezt várom egy horrortól.

A dolog azért úgy teljes, hogy képzeld el, mikor 1986-ban 4-5 tizenhatéves kölök összegyűlik az egyiküknél, akinek van videomagnója, és csoportosan VHS-ről nézik az Erdő szellemét. Akkor, ott, úgy, az volt a lehető legfélelmetesebb moziélményünk. Még nagyon sokáig...

Tudom és értem, elképzeltem, sőt, sok mindent el tudok képzelni , de én akkor is most látom ezeket a filmeket, így nincs meg bennem a közösségi-tizenhatéveses élmény... Már csak azért is, mert videomagnónk az ezredfordulóig nem volt (igen, jó kérdés, hogy akkor már minek lett ), ellenben számítógép, elsőként egy Commodore64 '87-től kezdve igen, szóval "valamiért" biztos alakultak úgy a dolgaim, ahogy .

Niwrok írta:

Tudom és értem, elképzeltem, sőt, sok mindent el tudok képzelni , de én akkor is most látom ezeket a filmeket, így nincs meg bennem a közösségi-tizenhatéveses élmény... Már csak azért is, mert videomagnónk az ezredfordulóig nem volt (igen, jó kérdés, hogy akkor már minek lett ), ellenben számítógép, elsőként egy Commodore64 '87-től kezdve igen, szóval "valamiért" biztos alakultak úgy a dolgaim, ahogy .

Nincs is ezzel semmi gond. Én is mindig úgy vélem, az első élmény a legmeghatározóbb - és bizony, ha valaki egy reamke-et lát előbb, akkor annak az a MOZIÉLMÉNY.

C64-en én is játszottam, anno a barátomnál, azt a játékot, mikor megy az űrhajó, előrefele lő és változnak a domborzati körülmények.

Nyolc tanú - Egy merénylet panoptikuma

A Nyolc tanú harmadik nézése jelentett apropót arra, hogy ennyi év után írjak róla, és ez azt hiszem, jelenthet valamit.

Leginkább azt, hogy a stábnak egy elég szimpla akciófilmet sikerült egy mozifilmeknél egyedi módszerrel érdekesebbé tenni, és még a műfaját is megváltoztatni kicsit. A trükk az, hogy nem az általánosan használt lineáris, legfeljebb keretes történetvezetést használták, hanem egy szűk időtartamot, nagyjából fél óra eseményhalmazát bővítették ki úgy, hogy a jelenlevőkkel/résztvevőkkel történteket a saját szempontjukból mutatják be. Zseniális, ahogy az első szakasz, háttérben a tévés közvetítőkocsival felvázolja, mi és hogyan fog történni: nézőként megtudjuk, hogy egy nemzetközi terroristaellenes csúcstalálkozó zajlik egy spanyol városban, és ennek során terroristák jól szervezett merényletet hajtanak végre az USA elnöke ellen, és ahogy az adásrendező váltogat a kamerák képe között (pontosabban mintha más-más kamera által rögzített felvételeket nézne egyesével), úgy látjuk minden szakaszban ugyanazt, de máshogy. Hiszen nem mindenki ugyanott állt, nem mindenki ugyanarra nézett, sőt, még az is megtörténhet, hogy két ember nem ugyanazt a következtetést vonja le ugyanarról az eseményről, a személyiségükből és az ismereteikből eredően. A film csak pár csomópontot ad meg (amikor a különböző nézőpontok összekapcsolódnak, vagy amit mindenki láthatott/hallhatott), és ezek közé már a nézőnek kell beillesztenie a kirakós darabjait. Ebből persze lesz/lehet sok félreértés, átverés, trükközés, ettől esetenként a legapróbb dolognak is jelentősége lesz később, és az ebből eredő információhiányra építi a film a fordulatait. Csak szemléltetésképpen: a merénylet helyszínén hallatszik egy távoli robbanás, de hogy mi, hol és miért robbant, azt csak három szakasszal és jó fél órával később tudjuk meg. Ez pedig qrvára tetszett! Még harmadszor látva is többször kaptam magam azon, hogy pörög az agyam a látottakon, pedig már tudtam, mi a vége, vagy éppen a szívem és a légzésem lett hevesebb, pedig kevés dolog untat jobban mostanában egy akciófilmben, mint egy töltelék autós üldözés, ami az összetörő autók számával egyenes arányban szokta apasztani az érdeklődésem.

Már utaltam a film tagoltságából eredő másik különlegességre: mivel emberek nézőpontjait látjuk, így a dolog sokkal személyesebbé válik. Bár a Nyolc tanú egy merényletről szól, de nem a merénylet áll a középpontban, hanem az emberek, akiknek a sorsa, az életútja speciel pont egy merényletben fonódik össze. Egy szimpla akciófilmhez képest mindenkinek egy kicsit jobban megismerjük a múltját, a céljait, a körülményeket, amik miatt erre a térre jött, és amiért részese lesz a merényletnek passzív szemlélőként, tanúként, testőrként, bűnsegédként vagy akár terroristaként. Mint egy Szent Lajos király hídja, csak van benne robbanás, autós és gyalogos üldözés, lövöldözés meg mindenféle egyéb izgalom.

Ennyi szál összefogása persze erős kezet és precíz tervezést kíván, és ez az, ahol kissé megcsúszva a film a "kiváló"-ból "csak" "nagyon jó" lett nekem. Többször éreztem úgy, mintha a film "dezorientált" lenne térben és időben, amitől bizonyos események időérzete megváltozik, és nem csak Einstein relativitáselmélete miatt ... de ez úgyis csak azoknak mondhat valamit, akik látták. Nekik egyébként is érdekes lehet a film eseményeiről készített idővonal [spoiler]
... amiből látszik, hogy a központi események időnként mennyire elcsúsznak vagy összezavarodnak, például hogy egyeseknek még akár az asszony felhívása is belefér a két robbanás közti időbe, meg hogy mások milyen gyorsan futják le a távolságot a tér és a hotel között. Azt meg, hogy az autók a kergetőzés alatt akkora távolságot tettek meg, amekkorát a kislány az anyukája utáni kóválygásban, hát... A kép kattintásra megnő, és ott a jobb felső sarok 'Full screen' ikonja segítségével még olvasható is lesz , de egyébként más érdekességeket is el lehet ott olvasni az angolul tudóknak.

A másik egy apró negatívuma a más nézőpontú ismételgetésnek: ami elsőre unalmas, esetleg zavaróan felesleges volt, az másodszorra is az lesz, és nekem ilyen volt az FBI-osok kergetőzése a rendőrrel. A harmadik pedig a vége, mert bár szép dolog a reflex meg a "jószándék", de azért csak hidegvérű gyilkosokról beszélünk, az ég szerelmére... De megnyugtatom az érdeklődőket, egyik sem akkora probléma, hogy bárkit el akarnék beszélni a Nyolc tanúról.

A film értelmezését segíti és az esetlegesen rejtve maradt érdekességeket tárja fel a majd 45 percnyi extra azoknak, akik a DVD-re fizetnek be. Például hogy pár szereplővel hogyan utalnak a Kennedy-merénylet egy-egy ismert figurájára, vagy hogy William Hurt hogyan oldotta meg a szerepéből adódó kihívásokat. Persze van hátlapogatás is ("X.Y. fantasztikus színész/rendező, csodálatos volt vele dolgozni"), de melyik interjús extrában nincs?

Röviden: Hogyan változtathatja meg egy esemény vagy egy ember megítélését, ha több tanú mondja el ugyanazt a történetet róluk? Erre a kérdésre keresi a választ egy ötletes kirakó keretében a Nyolc tanú, miközben egyszerre játszik a nézővel és játszatja is. Próbálkozásnak ügyes, és egyszer talán valaki felfedezi és tökéletesíti a benne rejlő potenciált.


8/10


U.i.: Azt tudja valaki, hogy jöhetett ki a címben a nyolc ?
Vagy ezzel jósolták volna meg az értékelésem ?

Niwrok írta:

Nyolc tanú - Egy merénylet panoptikuma


8/10


U.i.: Azt tudja valaki, hogy jöhetett ki a címben a nyolc ?
Vagy ezzel jósolták volna meg az értékelésem ?

.

Erre nem tudok mit mondani, pontosan így látom én is. Extraként nekem még olyanok jelentettek pluszt hozzá, hogy akkortájt néztem a Lostot, így Matthew Fox szereplése külön jó pont volt.

A nyolc nekem is gondot okozott, már nézéskor is. Azóta sem jöttem rá...

Válaszcsapás írás a VOX-ban!!!

A végzet napja - The Day


"Megtanultam, hogy többé nem fog kenyeret sütni. Nem fog növényt termeszteni, nem fog állatot nevelni. Megtanultam, hogy nincs jövője. És most éppen azt tanulom, hogy mennyi időbe tellik, amíg éhenhal."
/28 nappal később/


Egy kisköltségvetésű film elé nyilván nem ülök le olyan nagy elvárásokkal, és ha egyébként a történet vezetése, egy-egy érdekesebb fordulat vagy a karakterek kidolgozottsága ellensúlyozza a dollármilliók hiányát, akkor esetenként jobban tudok lelkesedni a kisebb, de energiát és lelkesedést sugárzó filmekért, mint nagyobb testvéreikért. Sajnos a Végzet napja nem ilyen.

Pedig az alapötlet egyébként nem rossz, ahogy egy meg nem nevezett katasztrófa után egy maroknyi kóborló ember a semmi közepén menedéket és megváltást vél találni, hogy aztán mindez nagy leleplezésekbe, a csapatot szétfeszítő konfliktusokba és persze élet-halál harcba torkolljon. Csak hát a hangulat, az nem akart összejönni, pedig nagyon igyekezett a stáb ráfeküdni az elcsigázottságra a film majdnem-szürkeárnyalatos képi világával, a szereplők szinte folyamatos néma maga elé meredésével, ami a zuhany-jelenet melankolikus depressziójával érte el a mélypontot. Ez a műviség nem segítette nekem a beleélést; inkább az izzadtságszagot éreztem belőle, mint hogy milyen lehet ilyen hosszú ideje túlélésért küzdeni... azt még elhittem nekik, hogy a szövetségük összetartás helyett a kényszerűségen alapul, de hogy ilyen felállásban, ilyen képességekkel és mentalitással akár tizenketten is képesek voltak ellátni magukat éveken át, azt nem. Sosem szeretem, ha egy film saját magának állít fel szabályokat, aztán fél órával később -minimum amnéziásnak nézve a nézőt- a forgatókönyv fel is rúgja azokat, csak mert az úgy látványosabb vagy izgalmasabb. És ugyanez a felbukkanó "klánra" is igaz: ha ennyire eszköztelenek és rutintalanok lettek volna a túléléshez, ahogy itt az éjszakai rajtaütésnél előadják, ekkora áldozatokkal járt volna a túlélésük, akkor ez a klán már rég nem létezne.

Szerintem túl nagy időtávot akart felölelni a film, túl mély megrázkódtatásokat akart megidézni, túl drámai akart lenni, közben meg túl művészi és érzékeny is... de szerintem egyikkel sem sikerült megbirkóznia. Ennek okán pedig a gyengécske számítógépes animáció is jobban feltűnt.

Az utóélete miatt mégis megragadt a fejemben. Az út, mint viszonyítási alap nekem is felvetődött, sőt, aktualitása miatt a Kolónia is. Részben éppen az húzta le a kedvem, hogy a The Day egyikkel szemben sem állt meg, viszont feltűnt, hogy még azokhoz képest is mennyire kilátástalan az egész. A kísért fiú vagy hogy lehet valami a hósivatagokon túl, azért csak-csak azt jelenti, hogy van miért menni, itt viszont egy befőttesüvegen meg a naivnak ható reményen kívül tényleg nem maradt semmi. Plusz hogy a film felvázolja a túlélés két lehetséges módját, majd rögtön véleményt is mond róluk, melyik lehet célravezetőbb, az érdekes volt.

Röviden: A felszínen egy közepes posztapokaliptikus picsahorror, a mélyebb rétegekben pedig a remény hiányától nyomasztó ábrázolása annak, milyen is lehet majd a világ, hova vezethet, ha az emberiség "a szakadék szélén" sem változik meg.

.

Rise of the Guardians - Az Öt Legenda

A tavalyi év végi bejglis punnyadás egyik legkellemesebb meglepetése volt ez az animációs film, amit szinte csak egy véletlen miatt néztem meg, pedig kár lett volna kihagyni.

Az Öt legenda stábja -ha már egyszer ismert alakokkal dolgozik, akkor- érezhetően a karakterekre, azok bemutatására akarta helyezni a hangsúlyt, de ehhez kellett összekötésnek valami izgalom és akció, ezért tér vissza Szurok alakjában a Végtelen történet Semmije, félelemmel és csalódottsággal "fertőzve meg" a gyerekek álmait, reményeit, képzeletét. Ezt persze nem nézhetik tétlenül a szülői intelmek és ünnepi hagyományok közül előlépő szereplők, a Mikulás, a Húsvéti Nyúl, a Fogtündér meg az álomhozó Homokember, és az önmagában, céljában és múltjában még jócskán bizonytalan Dér Jankóval kiegészülve felveszik a harcot a gyerekeket unott zombivá változtató rémálomhordák ellen.

A szereplők újragondolása abszolút ötös. Nem csak a róluk szóló mesékhez kötik őket, hanem úgy vettem észre, hogy egy-egy földrészhez is, és azok jellegzetességei segítségével alkottak a feladatukhoz mérten céltudatos és felelős, de ugyanakkor legbelül gyermeki, játékos, vagány és érzékeny figurákat. Így lesz a Télapó két hatalmas szablyával felfegyverzett, tetovált kozák harcos, aki a szabadidejében jégből farag játékvasutat láncfűrésszel, a Húsvéti Nyúl az ausztál vadonok harci rutinját sugárzó Rambo-felderítő, aki hímes tojásként dédelgeti a hímes tojásait, Dér Jankó a jeges csínytevések skandináv mestere, és így tovább. A személyiségük és az otthonuk, a csapattagok közti viszonyok, apró cinkelések, versengések bemutatásának szentelte a stáb a játékidő jelentős részét (főleg az északi sarknál voltak elemükben,a csengettyűs manók mindig megmosolyogtattak), nekem is ezek tetszettek a legjobban. Hogy ezek mellett kellett Jankó jellemfejlődése, Szurok mesterkedése és a gyerekszereplők asszisztálása, az inkább szükséges volt, mint szerves eleme a sztorinak, de összességében nagy élmény volt.

Ezen felül nagyon szoktam és tudtam értékelni, hogy végig a gyerekeknek szól, nem lett családi mutáns a mindenféle korosztályoknak való kiszólásokkal. Egyetlen beszólás volt csak, amin megrökönyödtem, annyira nem illett a film stílusába... mert hát amikor Szurok azzal vág vissza egy kis gúnyért Nyuszinak, hogy "Szopogass tojásokat!", azért azt nehéz nem úgy érteni, hogy "Kapdbe, Nyuszi!"...

Az animáció is remek, bár itt már akadnak hiányosságok; Fog és Nyuszi otthona is elég kopár és elnagyolt, a gyerekek dettó, Cukin kívül igazán egyiküknek sincs igazi jellegzetessége. Ilyenkor viszont elég volt eszembe jutnia, hogy a Dreamworks miket alkotott a mindenféle részecskékkel, és az máris elég volt, hogy ne foglalkozzak sokat a kevésbé sikerült elemekkel. A kavargó homok és hó meg a mindenféle egyéb szemcsék ugyanis nagy kihívás elé állíthatták a rajzolókat, ezeket tudtommal nem könnyű valósághűen ábrázolni és leprogramozni, ezért talán még bámulatosabb, ahogy Homokember meg Jankó az akaratukkal mindenféle formákat adnak nekik. Mint egy Zöld Lámpás gyerekeknek...

Merthogy ez az Őrzős dolog le sem tagadhatna egy kis Bosszúállók / IgazságLigája hangulatot:).

.