2 találat

.
American Crime Story S1: Az O.J. Simpson - ügy



Artu már pár hete összeszedte a gondolatait az FX csatorna új sorozatáról, annak keretében ki is emelte, hogy az O.J.-per felelevenítése mennyi aktuális tanulsággal szolgál még ma is, és hogy mennyire pozitív élmény is volt ez így egyben, színészestől, korrajzostól. Én emiatt a cselekményről, a gyilkosságról és a per vonatkozásairól magáról már túl sokat nem gondoltam írni, hiszen a lényeg általában ismert és úgyis ezzel indít a sorozat, a kettős gyilkosság felfedezésének és körülményeinek a képeivel, megalapozva mind a bálvány ledőlésének, mind a faji kérdéseknek meg a média szerepének, és onnantól megállíthatatlanul hömpölyög ennek a mocskos ügynek a tengere.

Az elején még túl sokat nem csillantott meg magából a sorozat, nem éreztem, hogy én is leírom majd, hogy "ez volt az utóbbi hónapok legkellemesebb meglepetése". Ennek voltak olyan, az ACS-től részben független okai is, hogy a valós alapokra építkező sorozatokban a Narcos (egyelőre az S1) annyira etalon lett, hogy egyenesen csalódás volt, hogy a tévéfelvételeken legjobban dokumentált per valós képei helyett a színészekkel újrajátszott, korhűre torzított jelenetek színesítik a sorozat cselekményét. Az már inkább az FX sara, amilyen szerkezetben tálalták a történetet, és ahogy mazsoláztak a rendelkezésre álló anyagból: az egy dolog, hogy az arányokat nem mindig találták el, és így bizonyos szakaszok elég laposak, néha még unalmasak is lettek, de kitalálták azt is, hogy az események időrendje mellett a legtöbb résznek legyen egy központi témája. Így került egy különálló epizódba a többség által ismert autós üldözés, ami ilyen hosszan borzasztó unalmas volt, hiszen semmi más nem történik, csak Simpson hisztizik a pisztollyal, miközben mindenki sikítozik a pániktól, de ugyanúgy egy részben csoportosulnak a "faji kártya" fontosabb eseményei, egy rész a főügyésznő Marcia drámájára, egy rész az esküdtekkel kapcsolatos problémákra, egy rész a nyomokra, és mondjuk egy rész a médiára. Azzal, hogy így szétdarabolódnak a fontosabb szálak, nincs igazán összhangban a történet, nem érződik például, hogy az esküdteknek hogyan lesz tele a hosszú hónapok alatt a hócipője, vagy elsikkadnak olyan dolgok, mint hogy az égadta világon senki nem keresi és hiányolja azt a tetves gyilkos fegyvert, ami talán fel sem tűnt volna nekem sem, ha nem pont mostanában került volna elő "állítólag"... vagy már négy éve előkerült, a fene sem tudja ebben a szarkavarásban. Ami pedig a legjobban zavart az egészben, ahogy az FX az egész feldolgozással ugyanúgy felült a szenzációhajhászásra, ahogy azt L.A. krémjéről, ügyvédekről, hírességekről, milliárdosokról amúgy is bemutatta: nevetséges, hogy Simpson gyerekei alig jelennek meg a sorozatban, akkor is főleg alszanak a gyilkosság elkövetésének idején, de a nyomi Kardashian-kölyköket tolni kell, mint a lopott biciklit, vagy háromszor, mert ők most arrafelé az ügyeletes trash-celebek, és lehet villogni vele, hogy lám-lám, nálunk meg lehet nézni, hogy a kis Kim hogy nézett ki akkoriban.

Artu írta, hogy a rasszista vonatkozások nem igazán hatották meg, mert az kevés újdonsággal szolgált, én a médiával voltam így. Látszik, egy tévécsatorna is könnyen dob koncot a drámából és a feszültségből, ha fel tudnak ülni mondjuk a celeb-vonatra, de aki akár csak a Chicago musicalt látta, annak sem lehet meglepő, hogy a per, főleg egy EKKORA hullámokat vető per hogyan vonzza a molyokat, akik egy kicsit sütkérezni akarnak a rivaldafényben, ami az olvasók szenzációéhségén keresztül minden körrel csak hatványozódik... O.J. meg még innen nézve is elég híres volt, egy félisten, akit még a fehérek is félistenként kezeltek, és hogy egy ilyen ember gyilkosság gyanújába keveredhet... Ő volt a megelevenedett "too big to fail", aki túl érinthetetlen volt ahhoz, hogy nagyon kötözködni mertek volna vele, még ha "el is járt néha a keze", és még azután is csak selyemkesztyűvel merték megfogni, miután az ő véres kesztyűi hevertek szanaszét a tetthelyeken. Naná, hogy ilyenkor mindenki esküdt akar lenni, őr akar lenni, a vizespoharat akarja tölteni a tárgyalóteremben, vagy "ízléses" botránykönyvet akar írni, a halott barátnője emlékét természetesen maximálisan "tiszteletben tartva". Ezt nem nagy művészet kitalálni. Ezért volt nekem ennél egy fokkal érdekesebb a faji kérdés, mert oké, hogy a rabszolgaságot már 150 éve eltörölték, de születhetett akárhány törvény, nem kérdés, hogy sokan egy papírlaptól nem szűntek meg másodrendű állampolgárként kezelni a feketéket, miközben talán nem ők kérték, hogy ott legyenek Amerikában. Az biztos, hogy legnagyobb hévvel ennek az ellentétnek az ábrázolása sikerült, és nem mintha Cochran vagy a sleppje ettől kevésbé lett volna ripacs (Hollywoodban, ugyan kérem...), vagy szimpatikusabb lett volna, hogy mindenre az volt a válaszuk "Ezt most azért mondja, mert fekete vagyok!", és két kézzel locsolták az olajat a tűzre, hogy már ne is egy sportikon felmentése legyen a kérdés, hanem egy újabb erőszakos tüntetéshullám, ha nem a kedvük szerint alakul az ítélet... de valóban megvan az oka. Így lett a három fő téma közül a legfontosabb talán tényleg a jogrendszer kérdése, ahol a "12 feddhetetlen, tiszta ember" éppen úgy befolyásolható, mint bárki más, és akár meg sem hallanak semmilyen érvet, hiszen ha egy "fekete testvér" megbökdösött egy fehér nőt, hát ők ugyan nem ejtenek könnyet a kis ribiért. Az egész "pajtakaszting", a védelem elbizonytalanításra, összezavarásra épített stratégiája, hogy a főügyésznek a frizurája megítélése miatt kell napokig aggódnia egy perben, mert ez is befolyással lehet az esküdtekre, a bizonyítékok kezelésének bénaságai, a mindent körbeindázó bulvár, a bíró asszisztensi szerepe, de még akár az előkerült Fuhrman-kazetták körüli vita mellett mégis talán az döbbentett meg a legjobban, hogy egy ügyészség, ha a tanú személyében kényelmetlen, akár ki is hagyhatja a meghallgatottak közül azt az embert, aki a bizonyítékok jelentős részét begyűjtötte.

Az biztos, hogy korrajz és színészek szempontjából a fentiek bemutatásával az ACS és az FX szinte tökéletes munkát tett a képernyőre, és azért csak szinte, mert éppen a címszereplővel akadtak gondjaim. Ebben persze szerepet játszhat az is, hogy a per résztvevői közül O.J. az egyedüli nemzetközileg is ismert arc, míg a többieket az USÁ-ban ismerik csak igazán, így a nagyobb felelősség és kihívás Cuba Gooding Jr.-é volt... de én totál nem láttam benne O.J.-t, sem a futballsztárt, sem a vádlottat. Lehet, hogy ez is volt a cél, de csak egy idegbajos, öntelt ripacsot láttam, aki eljátssza az összetört ex-férjet (nem volt nehéz, O.J. színész is volt ugye), közben meg durcás kisgyerekként vágja a pofákat, amikor a felnőttek mégsem hiszik el, hogy nem ő törte el a hintalovat vagy ette meg az utolsó kekszet... nálam a "nem tehettem, mert szerettem" O.J. szájából kvázi felért egy beismerő vallomással, hiszen dehogy zárja ki egymást a kettő, sőt... Rajta kívül még volt egy szűk csoport, akik inkább csak alibiztek, hozva a máshol már látott gesztusaikat, de a többség előtt le a kalappal, és tényleg érdekes összevetni, mennyire hasonlítanak a megszemélyesített emberekre. Travoltától nem számítottam sokra, de szabályosan meglepett azzal a beleéléssel, amit láttam tőle, és hasonlóan jártam David "Ross" Schwimmer alakításával is, akinek a feltétlen hittől a teljes kiábrándulásig vezető utat kellett végigjárnia legjobb barátként. Nem emlékszem, hogy Courtney B. Vance-t vagy Sterling K. Brown-t láttam volna már valamiben, de előbbi Cochranként, utóbbi Dardenként tette a két ellentétes oldalon álló, de mégis közös gyökerekkel és múlttal rendelkező jogász párviadalát intenzívvé. Darden volt ráadásul az, akin az ügy minden kínja lecsapódott, és ez remekül tükröződött az arcán is, de a csúcs az szerintem is Sarah Paulson volt főügyészként. Mindezek a szerepek, mivel a jellemeket leginkább az esküdtek meggyőzésre, és ezen keresztül a manipulációra kellett építeni, persze kevés teret hagynak az érzelmeknek, inkább csak egy-egy önsajnálatból és tehetetlenségből eredő kitörésre futja, és valahol a harmadik rész környékén tűnt fel, mennyire hiányoznak ebből a filmből a valódi érzések... és akkor jött az, szinte elemi erővel, akit még mindenképpen szeretnék megemlíteni, mert mellbevágó volt a hitelessége, és az a Ron Goldman apját játszó Joseph Siravo.

O.J. Simpson pere azok közé tartozott, amiket csak elb*szni lehetett, és nagyjából ez áll a belőle készült sorozatra is. Előbbi sikerült az ügyészségnek, utóbbi nem az FX-nek, hiszen a horror-antológiájuk esetében sem a megvalósítással volt bajom, hanem hogy képtelenek voltak egy normális forgatókönyvet írni hozzájuk. Jól jött nekik, hogy azt most tulajdonképpen megírta helyettük az élet.


8/10
.

.





American Crime Story S1: Az O.J. Simpson - ügy




Az American Crime Story (továbbiakban az ACS) az amerikai FX csatorna 2016-ban indult, úgynevezett antológia-sorozata, ami nagy volumenű amerikai eseményeket dolgoz fel – első évad az O.J üggyel foglakozik, második évad meg majd valamikor állítólag a Katrina hurrikán utóhatásaival. Szerkezetét és stílusát tekintve tehát egy-egy évad egy lezárt egésznek ígérkezik, minden új történet pedig új színészekkel, új helyszíneken zajlik majd. Ha mindenképp támpontot kellene keresnem hozzá, szerkezetéből kifolyólag elsőre mindenképp a True Detective ugrik be, annak a koncepciója az antológia-sorozat – csak az ACS megtörtént eseményeket mutat be, hitelesen és sokkal jobban. Viszont ha a témáját nézem,akkor meg feltétlenül a The American Film Company gondolatiságát látom benne, akik ugyebár neves amerikai események, személyek köré készítik filmjeiket, s akik eddig két kiváló filmmel is megajándékoztak már minket: a Félelmetes nappal és az A cinkossal. Az ACS tehet egyfajta hibrid: sorozatformába öltöztetett történelmi tabló, ami megpróbál roppant hiteles maradni, az élvezhetőséget csak minimális ferdítéssel tupírozza fel – megmondom őszintén, az utóbbi hónapok legkellemesebb meglepetését szolgáltatva ezzel.

Az első évad bizonyos egy Orenthal James „OJ” Simpson amerikai színész és focista nagy médiavisszhangot kiváltott tárgyalásának feldolgozása: nevezett jóembert 1994-ben őrizetbe vették ex felesége és egy pincér brutális meggyilkolásáért, majd az elítéléséről szóló közel egy éves per az egyik legnagyobb médiaesemény volt az Államokban. Mindezt csak azért írom le, mert ugyan én még emlékszem az esetre, de nekem is alaposan megfakultak emlékeim: az ifjaknak meg természetesen totál újdonság lehet minden egyes képkocka a sorozatból. Annak ellenére, hogy a második epizód eseményei az akkor még frissnek számító magyar kereskedelmi televízió minden hírműsorában szerepet kaptak, s azokat anno néztem is, önmagában az egész ügyről még nekem is csak az ipse neve maradt meg – no meg egy halvány gyanú az ítélet tekintetében. És épp ezért, ez úton is nyomatékosan felhívom mindenki figyelmét, hogy ne kutakodjon előre a neten, aki nem tud semmit O.J.-ről, most már ne is keressen: zseniális élményben lesz része, ha tudatlanul vág bele a sorozatba. Az egész annyira tökéletesen össze van rakva, hogy a teljesen nyilvánvaló, több pontban kielemezendő háttér gondolatiság mellett is elképesztő élményt tud nyújtani izgalmasságával, feszültségével, kiszámíthatatlanságával, korrajzával – no meg színészeivel. Aki nem tudja a végeredményt, garantáltan végigizgulja ezt a tíz epizódot – nem mellesleg pedig tátott szájjal csodálkozhat rá egy csomó dologra az annyira istenített Amerikából…

Az ACS S1 gyakorlatilag (icipici kitérővel, de erre mindjárt kitérek) a gyilkosság felfedezésével indul, majd mutatják, ahogy O.J Simpson (Cuba Gooding Jr.) épp beszáll egy taxiba és a reptérre hajt. Ekkor még semmit nem tudunk, sem mi, sem ő nem is sejti, milyen megpróbáltatás vár majd rá: egy másik város szállodájában éri a hívás, hogy felesége meghalt. A tárgyaláson fura módon meg nem kérdezett indíttatásból O.J. simán hazajön, majd, mikor nyilvánvalóan őt gyanúsítják a gyilkossággal, pánikba esik. Hozzá kell tenni, hogy ő ekkora egy isten, az amerikai foci egyik kikezdhetetlen bálványa, hatalmas népszerűséggel és egóval – egyszerűen már azt is képtelen lenne elviselni, hogy TV kamerák kereszttűzében csattanjon a kezén a bilincs. Az első két epizód a körülmények megismertetésére, a sakktábla felállítására és a figurák bemutatására megy el – nem mellesleg pedig egy ikonikus autós üldözés (ennek képeivel volt tele a hazai híradózás is) keretében O.J elkapása a központi esemény. Hogy gonosz legyek kicsit, itt megint találtam egy baromságot, mikor a fehér Bronco megérkezik a végcéljához, süt a nap és nappal van, a követező snitten meg éjszaka… Kaliforniában biztos zuhan a nap, nem csak úgy lemegy. Szóval az első két rész felvezetés magához a tárgyaláshoz, így tulajdonképp az ACS S1 alapjaiban egy tárgyalótermi dráma – de nem áll meg ennek kereteinél, hanem bőven körbemutat a világban ezen túl is.

Ha valaki icipicit nyomon követi az utóbbi évek/évtizedek USA-beli eseményeit, szinte évente belebotlik a faji alapú összecsapásokba, lázadásokba az Államok utcáin. Elég csak a pár nappal ezelőtti dallasi eseményekre gondolni – nos, az ACS nevezett kitérője az 1992-es los angelesi zavargásokkal indul , ami elsőre bármennyire is érdektelen, de a végén nagymértékben meghatározza az eseményeket. Most abba én nem szeretnék mélyebben belemenni, mi is a véleményem az egészről – ok, okozat, by Merovingi – az biztos, hogy az egész ACS S1, az egész O.J. Simpson ügy nagyon hamar túlnő a sima kettős gyilkosság keretein, és egy fekete egyenjogúsági mozgalom egyik állomásává válik. Ez pedig egyértelműen az O.J. sztárügyvéd csapatának fekete képviselője, bizonyos Johnnie Cochran (Courtney B. Vance) érdeme: a megrögzötten faji harcos fekete aktivista a per folyamán a gyilkosságot háttérbe szorítva simán egy fekete férfi kontra fehér rasszista rendőrség szembenállására egyszerűsíti le az ügyet. Szinte megdöbbentő volt látni, hogy a közvélemény támogatásával mennyire is képes volt a Cohran által vezette csapat majdnem semmibe vetetni a valóban sziklaszilárd bizonyítékok hegyeit. Hogy Cohran érvelése, hozzáállása mennyire is emlékezteti az embert bizonyos hazai viszonyokra, hogy mennyire is nincs új a nap alatt. A legmegdöbbentőbbnek viszont annak kellene lenni, hogy az LAPD keretein belül mennyi rasszista rendőr dolgozik, dolgozhat(ott) – ld. ugyebár Mark Furham – viszont ez ütött számomra a legkevésbé: ahogy mondtam, semmi nincs ok nélkül, és bármennyire is próbálják ennek az élét tompítani mindenhol, ez egy soha meg nem szűnő, egyre erősödő probléma. Volt, van és lesz…

Az ACS S1 a tárgyaláson keresztül azonban nem csak a faji kérdésekre képes rávilágítani. Bár már sokszor, sok helyen láttunk hasonlót, mégis megdöbbenve figyeltem magának az amerikai igazságszolgáltatásnak a működését (megint): hogy mennyire is nulla szerepe van a bírónak, aki csak egy irányító a teremben. Hogy mekkora szerepe van az esküdteknek, azok kiválasztásának, hogy mit kell nekik maguknak is átélni. Hogy mennyire is el vannak szeparálva a külvilágtól, hogy mennyire is nehéz lehet nekik mindazt átélni – pláne, ha ez két hónap helyett egy évig tart. Hogy mennyire is lényegtelen Amerikában egy ügyben a felhozott bizonyítékok mennyisége, hogy elég egy-két jól irányzott cáfolat, egy két zseniális, érzelmekre ható beszéd – hogy ezek adott pillanatokban mennyire is képesek befolyásolni az ügy állását. Csodálattal figyeltem mind a vád, mind a védelem oldalán azt a bámulatos kapcsolati-, érzelmi- és érdekhálót, amit az alkotók a 8 részben szépen felépítettek (mert szerencsére volt rá idejük). Hogy mennyi érdekellentét tudott feszülni a védelem csapatában – a Robert Shipirot játszó John Travolta külön zseniális – hogy mekkora baromságokat tud elkövetni a vád is, holmi egoizmus és önhittség miatt. Itt kell kiemelnem amúgy a Marcia Clark ügyésznő szerepébe bújt Sarah Paulsont, aki egyszerűen zseniálisan játszik, s akiről az igazi Marcia is elismerőeny nyilakozott. Egyébként is, a sori végén, de a historyvshollywoodon is  lecsekkolható a rendkívüli casting végeredménye, mennyire is sikerült az akkori valós emberekhez megfelelő hasonmást találni.

A faji és a bírósági oktatófilm mellett még valami van, amivel érdemes foglalkozni az ACS S1 kapcsán: ez pedig a média szerepe az ügyben – no meg annak hatása, visszacsapó ereje. Azt hiszem, ez volt az első olyan tárgyalás, amit az amerikai TV-k élőben közvetítettek (rengeteg eredeti felvétel van is róla a Youtube-on), s valahol itt is lehet keresni a celebség és a valóságshow-k gyökereit. Amit a média az ügy szereplőivel művelt – konkrétan a média szedte ki a tárgyalásból a vád koronatanúit – ahogy sztárolta a szereplőket, ahogy képes volt hőst és bukottat csinálni bárkiből órák alatt… nos, az sajnos tanítanivaló. Tanítanivalón rossz példa. Szomorú, de a húsz év alatt ebben sem változott semmit a világ: ha mondjuk O.J.-t egy másik fekete hírességgel helyettesítjük, a napjainkban minden ugyanígy történne… és azért ez durva. Amúgy is: a dallasi események, Pistorious tárgyalása, a mindenhol ott levő kamerák, talk show-k miatt az egész ACS S1-nak van valami eszméletlen – és szomorú – aktualitása.

Szinte tökéletes az egész, két apróság van, ami nekem icipicit nem tetszett: az egyik az a minimális üresjárat, ami időközben azért fel-fel üti a fejét, a másik meg… a koncepció. Nevezetesen az, hogy az alkotók mindent megtettek azért, hogy sem a vád, sem a védelem oldalára nem tudtam állni egész évad során. Mindig volt valami, ami ezt megakadályozta, mindig volt egy esemény, egy nyilatkozat, egy titok, egy szándék, egy hozzáállás, ami azt eredményezte, hogy szigorúan nézőként tudtam részt venni a sorozatban. Mert bár hiába voltam – s vagyok is – meggyőződve róla, hogy O.J. tette, a rendőri túlkapások és az ügyészi önteltség megakadályozott benne, hogy a „fehérek” oldalára álljak… a másik oldalról meg az első perctől nem volt szimpi ez a fekete faji kérdés. Az meg már csak hab a tortán, hogy a valósághoz hasonlóan egy jó nagy bizonytalanságban hagynak a végére. No, akkor lehet majd csak igazán kutakodni a neten!





90%





.