3 találat

.
Öngyilkos osztag / The Suicide Squad

Hogy a címben egy névelőn kívül semmi nem jelöli, különíti el ezt a filmet a 2016-os előző filmtől, azt nehéz máshogy érteni, mint hogy a Warner nagyon szeretne úgy tenni, hogy az a film nem is létezik. Meg tudom érteni. Akármilyen okokból is szerintem elég vacak lett, ami nem csak a képregényfilmek szellemiségére nem tudott ráhangolódni, hanem a saját stílusát sem tudta eldönteni (egyszerre akart halálosan komor és játékosan ripacs lenni), a karakterei között meg olyan értelmezhetetlen bénaságok voltak, mint az izomsorvadásos Killer Croc vagy a Mámiából szalajtott kardművész-boszorkány.

Ez az Öngyilkos osztag, James Gunnal a kormánynál azt a hibát köszörülte ki leginkább, ami alapjaiban tette taccsra David Ayer moziját: nem veszi magát komolyan. Nagyon nem. Mert egy agybombával megzsarolt, titkos küldetésre összerántott szociopata gyülevészeten nincs mit komolyan venni, Gunn pedig remekül teszi az abszurd koncepció mellé az azt megkívánó abszurd humort. Tényleg minden percben sziporkáznak az ötletek, legyenek azok az Osztagba beválogatott karakterek (az olyan mellék-mellékszereplők, mint TDK és Menyét is tud szerezni pár kellemes percet), vagy hogy ez a film mennyire gúnyolódik a múltkorin (egy csomó jelenet vagy motívum olyan, mintha simán átvették volna abból, hogy aztán kifordítsák az egészet), vagy egyszerűen csak a DC univerzum alapos ismeretéből táplálkozva hányják halomra azokat a kellékeket, amiket nem hittem, hogy valaha vászonra kerülnek (kell-e többet mondanom, mint a Csillag-projekt "Patrikja"?). Mindennek a leginkább kifejezése Polka Dot Man, akinek úgy van bérelt helye a DC legbénább főgonoszait bemutató listákon (az a képessége, hogy színes pöttyöket lő ki a kezéből...), hogy most kapott egy állati jó háttérsztorit, egy döbbenetes személyiséget és "világlátást", és a képessége ilyen formában egyszerre vált látványossá, ultraerőssé és drámaivá. És ami volt az előző filmben, annak a hangulatát is sikerült jobban eltalálni, például először most, a harmadik Harley Quinn mozinál éreztem, hogy végre nem az az egyetlen mondanivaló róla, hogy "zakkant picsának lenni állati kúúúl", hanem az is, hogy nem mellesleg rohadt veszélyes is.

Bár kétpercenként temettem a kezembe az arcom, hogy "Úristen...", de ez a jóleső "facepalm" volt, amin tök jól el lehet rötyögni, mert még a gagyi poénokon is érződik a munka. Talán csak a végére fáradt el kicsit, a toronylabor megostromlása nekem túlnyújtottnak tűnt, de ezzel együtt is tudom mondani, hogy kevés szórakoztatóbb DC-mozit láttam azóta, hogy elkezdték erőltetni az Igazság Ligáját.

8/10
.

.
Öngyilkos osztag / Suicide Squad


Általában is magyarázkodással szoktam kezdeni, hogy miért nézem meg ezt vagy azt a filmet, de most ez indokolt is, hiszen még reggel is azt írtam, hogy a hátam közepére sem kívánom. De talán éppen ez volt a fordulópont, túlságosan kedvelem ugyanis Gotham világát ahhoz, hogy ilyen szinten látatlanban is elutasítsam, és úgy voltam vele, azt a két órát megérdemli. Ha mégsem olyan rossz, mint ahogy az előzetesekből nekem tűnt, akkor azért jó, ha meg Ayer sem bírt legalább valami olyat összetákolni, ami nem esik darabokra (ami a filmet kísérő hírek és kapkodás fényében elég esélyes volt), akkor legalább nem kell gátlásosnak lennem, és mint a filmbeli Diablonak, szabadulhatnak el az indulatok.

Lehűtendő azonban kicsit a kedélyeket, annyit hozzá kell tennem, hogy részben úgy jártam ezzel a filmmel is, mint a Batman vs Supermannel. Volt jó pár dolog, amibe belehergeltem magam, hogy ilyen formában csak szar lehet (pl.: Ben Affleck már a nyitásnak is kiégett Batmanként), de aztán -részben nyilván a többi elem fényében- még inkább pozitívumai is lettek a teljes műnek. Itt Will Smith volt ilyen mumus, akinél egyszerűen nevetséges volt, hogy még a számomra arctalan Deadshotként is köze legyen a Batman-univerzumhoz, és bár sokkal inkább jelent meg Will Smith filmográfiája a karakterben a Kaliforniába jöttemtől a Bad Boysig, mint egy hidegvérű bérgyilkos, nem volt annyira rossz, mint vártam. Hasonló volt a mindenhol promózott Margot Robbie Harlequinje is, mert azon kívül, hogy csöccsel meg egy szőke hajjal keretezett csinos pofival mindent el lehet adni (ld. még Daeneryst a Trónok harcából), semmi nem látszott az alapfigura kislányos zakkantságából, inkább szimplán csak kettyós volt, mert az manapság a filmekben menő, meg "az őrült csajok a legjobbak az ágyban"... a teljes filmet látva viszont az új Harlequin éppen azon a határon volt, amit még el tudtam fogadni "modernizálás" címszó alatt (a XXI. században csak nem maradhat pin-up girl), a DC-CU részeként, és legalább egy pillanatra felvillantották a jelmezét, afféle cameoként. Harmadikként Amanda Wallert emelném ki, akit ugyan csak az Igazság Ligájából ismerek kicsit, (aminek ugye éppen az előkészítése zajlik ezekkel a filmekkel), de nagyjából ilyennek képzeltem a nemzetbiztonsági érdeket minden elé helyező árnyék-ügynököt, pluszban pedig hozzá kapcsolódik a sztori kevés értékelhető pillanata, köztük egy olyan is, amit akár "fordulatnak" is nevezhetnénk. Végül Jared Leto Jokere ezekkel az idióta tetoválásokkal részemről értékelhetetlen, viszont a körítésében még van lehetőség, a fegyvereseit a plüsspandával, a batmanálarcos martalóccal meg a többiekkel bírtam, azok jöhetnek legközelebb is.

De a többiek sajnos már nem remekelnek, az alapsztoritól kezdve sem. Ha már egyszer az az őrült koncepció, hogy a halálos kobraméreg modern megfelelőjével vesznek rá egy rakás többszörös életfogytot töltő pszichopatát, hogy a jófiúk helyett ágyútöltelékként eltakarítsák a szemetet (meg hogy a későbbiekben talán Waller magánhadserege legyenek, ha a JL nem az érdekeinek megfelelően cselekszik), akkor engem speciel baromira nem érdekel ezeknek a pszichopatáknak a nyálas lelkizése, mert nem illik ide. Attól kéne közelebb kerülnöm egy bérgyilkoshoz, hogy egy sör mellett elpityergi, hogy a kislánya, hüpp, nem lehet igazi kislány a dilis anyja mellett? Vagy értsem meg a meghasonult bűnözőt, aki az indulatkezelési problémái miatti személyes tragédiájától annyira meghasonul, hogy megígéri, soha többet nem gyilkol, kivéve akkor, amikor csak úgy mindenkit elhamvaszt a börtönudvaron? Az ilyeneken látszik, hogy körömpiszoknyi következetesség nem volt cél, csak az egysoros benyögések "humora", a tonnányi kiszórt ólom és a robbanások, miközben a lelkizés csak szépségtapasz azon a tényen, hogy az egyébként tényleg kellemesen látványos karakterbemutatások után (csak kár, hogy valamiért az egészre ezt a rossz emléket ébresztő, neonos "Joel Schumacher"-színkészletet használták) az egész annyi, hogy a csapat összeszervezése szempontjából éppen időben egyszer csak megjelenik a rosszfiú és a rosszlány, és pár kátrányzombit életre keltve addig zsonglőrködnek egy rakás szikrázó ócskavassal, amíg az osztag nem méltóztatik legyőzni őket.

De eleget játszottam a szikrákkal az ujjaim között, ideje felforralni ezt a pöcegödröt! Az osztag többi tagja hulladék, a DC szégyene, a délelőtt emlegetett figurák méltó társai. Bumeráng kapitány, azon kívül, hogy egy tökfelesleges figura, játssza a nagy cinikust, a végén mégis visszalép a csapatba úgy, hogy már arra sem veszik a fáradságot, hogy bemutassák, miért is tenne ilyet. Nála épp csak egy fokkal volt feleslegesebb az a csáklyás fickó, akit be sem mutatnak, és ettől lerí róla az első pillanattól, hogy az egyetlen funkciója az lesz, hogy rajta demonstrálják, az "agybomba" nem csak amolyan játékos szókép... és lőn! Aztán nem tudom, hogy ki szerepelt a filmben, de hogy az a nyüzüge kis hüllő nem Killer Croc volt, legfeljebb a mindenhol kicikizett unokatestvére, Varangy, az tuti... amikor levette a pólóját, és befeszültek a pikkelyes bőre alatt a nemlétező izmai, majdnem felsírtam. És hát a végére kellett hagynom a két kis gyöngyvirágot, a csipőficamos füstös banyát (aki a szintlépése előtt még szimplán csak kínos volt) meg azt a lendkerekes, izzó múmiát, a filmbe beleszarás élő szobrait, akiknél ostobább, lelketlenebb, érdektelenebb ellenfelet még nem mert senki képregényfilmbe rakni (bár Ronan még azért követelne magának azon a listán egy kis helyet) ! Hogy mennyivel rosszabb ez, mint egy átlagos képregényfilm?! Annyival, hogy ha már egyszer van egy boszorkány, aki olyan villámló fánkot tud varázsolni, amelyik többezer kilométerről kettébassza a Nimitzet is, akkor amikor jönnek a dinkák legyőzni őt, esze ágába sincs ám ezt a villámfegyvert használni, helyette odamegy KARDMŰVÉSZKEDNI közéjük VARÁZSLÓKÉNT, csak azért, mert az TRENDI, meg ezt látták a Mámiában is!!! De még ez sem a legalja, hiszen valóban ott van az Egyiptom isteneinek megidézése a rasztahajú tűzisten-ropi és a már emlegetett esztergaforgács múmia összecsapásával, tökéletesen igazolva, hogy miért is kerülöm azt a filmet messzire, és hogy így belecsempészték az amúgy sem túl acélos elvárások közepette feltálalt Öngyilkos osztagba... Ehh... Minek törjem a fejem valami kifejező hasonlaton, amikor már így is többet dolgoztam ezzel a filmmel, mint az írói?

Az igazi Suicide Squad ebben a filmben a DC, amelyik láthatóan semmi másra nem hajt, mint későn érkezőként (akkor lépve be a piacra nyolc év után, amikor már a Marvel is visszavonulót fúj (az Infinity War állítólag mégiscsak egy film lesz, és nem kettő)) az utolsó morzsákat is összecápázni a képregényfilmes svédasztal romjai közül, mielőtt az amúgy is fáradó buli végleg befulladna. Mert már egyik stúdió sem hiszi el, hogy kéthavonta egy képregényfilmtől nem csömörlik majd meg a mozinézők tömege 2020-ra, bármennyire is vevők a "tapiműsorokra". Ettől ők éppen csak annyival rosszabbak még a Fantasztikus Négyest túszként fogva tartó Foxnál is (de tényleg, mekkora gecinek kell már lenni, hogy csak azért forgass egy filmet, bármennyit is buksz rajta, hogy a jogok ne szálljanak vissza a Marvelre?!), hogy ők a saját világukat herélik és darálják be éppen, de tulajdonképpen tényleg vannak képregényfilmek és látványorgiák, amiknél időnként ez sem rosszabb. Csak hát amíg az ezen jelenetek között levő hézagokat egyedül a közöny tölti ki, addig én is ilyen pontszámokra "árazom be" az élményt.

4/10

.

.





Öngyilkos osztag




Mikor beültem a moziba, az jutott eszembe, hogy lehet, hiba volt a pár nappal korábban, csúszdán összeszedett bordarepedésemmel pont egy ilyen – várhatóan – vicces filmre beülni, de aztán arra gondoltam, mindegy, csak kibírom valahogy. Ha tudtam volna, hogy a mozi mennyire is vicctelen lett, pontosabban mennyire is ellőtte minden puskaporát az előzetesében, messze nem aggódok annyit… de hát... de hát csak nem volt más kiindulási alapom az egészhez, mint a trailerek hangulata és tartalma.

Miután totál hülye vagyok a képregény univerzumok mélyebb összefüggéseihez, azon belül pedig kifejezetten ignorálom a DC világát, talán nem meglepő, hogy engem csak és kizárólag az előzetesekkel tudtak rávenni arra, hogy ezt a filmet moziban tekintsem meg. Sőt, hogy egyáltalán meg is tekintsem – ha már az idióta Supermant is minden formájában sikeresen elkerültem -, mert bizony a hócipőm kezd tele lenni a futószalagon készített szuperhősös filmekkel… mégis, az Öngyilkos osztag promójában volt valami, ami megfogott. A zene, persze a zene mindenekelőtt, de qrva kíváncsi voltam erre a bolond szőke spinére, meg hát arra is gondoltam, hogy csak nem lőttek el minden vicces jelenetet a bemutatóban, csak nem voltak olyan ostobák, hogy minden arra tettek fel, hogy egy ütős marketingkampánnyal a nyitóhétvége bevételeit próbálják maximalizálni. Hát de. Pontosan ezt tették. Az Öngyilkos osztag minden lényeges eleme, minden esszenciája benn van a bemutatójában, sőt, abban bizonyos szempontból több is van, mint magában a filmben.

Röviden: csináltak egy elismerésre méltóan zseniális marketingkampányt, érezve, kvázi leplezve, hogy maga a mozi nem lesz túl erős, és nem igazán lehet számítani a pozitív kritikák és a szájhagyomány felhajtóerejére. Mintha tudták volna, hogy gyakorlatilag szétszedik majd a filmet – apró kérdés, akkor mi a faszért kellett így megcsinálni???    – mintha érezték volna, hogy bizony bukta lesz. Igazuk lett, a húzás bejött, viszont azt kell mondjam, hogy messzemenően túlzónak tartok minden negatív hype-ot, ami ezt a mozit körbelengi. Ez semmivel nem rosszabb, mint egy átlagos buta képregényfilm, ennél sokkal, de sokkal rosszabb filmek kaptak fele ennyi savazást: én a magam részéről néha kifejezetten jól szórakoztam rajta – már mikor képes voltam a film részleteiben elmerülni, s nem az összképpel foglakozni. Ugyanis már a mozitermet elhagyva az jutott eszembe, hogy láttam valamit, ami elemeiben jó volt (helyenként nagyon jó), de nagy egészként mégsem működött… hogy aztán ez a sok kivágott jelenet, vagy alapban a papírvékony sztori hibája-e, azt úgyis eldöntik a nálam okosabb és témához hozzáértőbb kritikusok.

Én a film első fél órájában határozottan jól éreztem magam. Most tekintsünk el attól – tudom, nehéz, mert ez a mozi alapkoncepciója – hogy mekkora idiotizmus egy valag tömeggyilkost és bűnözőt zsarolással vagy fenyegetéssel arra bírni, hogy hangoztatottan különcként álljanak össze csapattá, és nézzük kicsit másképp a filmet. A felütésben egy Amanda Waller nevű (Viola Davis), nem tudom milyen rangban lévő néger vénkisasszony épp elmeséli, hogy gyűjtötték be a képzelt világ legbetegebb, legveszélyesebb bűnözőit, így a néző zseniális zenék ritmusára merülhet el a filmben: minden fontosabb figura megkapja a maga karaktermélyítőnek szánt bemutatkozását…. és ez nekem tetszett. Nagyon tetszett, ezekben a percekben még a trailert láttam visszaköszönni a vásznon, rengeteg jó és humoros jelenet, ekkor még a kohézió sem hiányzott a képsorok közül. Az egész tényleg olyan volt, mint mikor fellapozol egy aktát és mindenkiről elolvasol mindent – de közben 80-as évekbeli zenét hallgatsz!  A legjobban természetesen a dilis csaj, Harley Quinn (a mostanában népszerű Margot Robbie) tetszett, de sokakkal ellentétben nem a céllövő faszi, bizonyos Deadshot (Will Smith) volt a másik kedvencem, hanem az X-men Pyrojának rokona, Diablo (Jay Hernandez) … aki aztán majd a fináléban sikeresen hazavágta magát nálam, de ez nem ide tartozik. Az egész felütésnek, ennek a bevezetésnek iszonyat jó hangulata volt, alig várta már az ember, hogy induljanak akcióba ők, így, együtt.

Az első bukkanó itt is van: ezek után még relatív hosszú ideig nem történik semmi, kénytelenek vagyunk egy kifejezetten unszimpatikus kommandós (Joel Kinnaman – nem tehetek róla, nem szeretem a srácot) arcába mászni, valamint megismerni ugyebár azt a gigászi fenyegetést, ami miatt össze kell rántani a bűnöző kompániát. Nos, egyikben sincs köszönet, a kommandóst, aki elvileg ugye a jó oldalon áll, inkább utálni lehet, a fenyegetés meg… hát, nem tudom. Talán a metro miatt, de néha inkább Hellboyban éreztem magam, vagy – ami még rosszabb – az Egyiptom isteneiben. Még képregényfilmhez képest is kész röhej volt a Fivér, no meg az egész nagy gonoszság, amit a többezer éves valami véghez akart vinni. Két nap alatt nem jöttem rá, mit is akart végül is a levegőben körbe-körbe röpkdő autókból összerakni, de képzeljétek el mondjuk a Ghostbusters 2 fináléját az X-men: Apokalipszis végjátékával keverve. Kb. ennyire volt komolyan vehető: a film antagonistája, motivációja egy vicc, mint ahogy egyébként a serege is az…    jézusom, itt tényleg elgondolkodtam rajta, hogy mit szedhetett az író/rendező páros, hogy ezt kitalálták. Szerintem ez még ebben a műfajban is irtó gáz, de hát mint mondtam, nem vagyok nagy fanatikus.

Szerencsére az Öngyilkos osztag a rettentő banális és irtó buta története mellett az első perctől kezdve nyújtott számomra valamit, ami mindig továbblendített a holtponton – mégpedig a karaktereket, azok egymáshoz és az adott helyzethez való viszonyát. Jó, az baromság – ahogy említettem is – hogy ezek, így, együtt dolgozzanak, az is az, hogy soha meg nem próbálják „felszabadítani magukat” (a néger picsától kb. két másodperc lett volna elvenni azt az okostelefont az appal    ), néhányuk csak azért jön, hogy meghalhasson – de akkor is. A már zakkant Harley Quinn szinte minden mozzanata élményszámba megy – eredettörténetben viszont talán pont ő a legidiótább – egyszerűen nem lehet betelni ezzel a fehérhajú bolonddal. Hozzá kell kapcsolnom ugyebár a mozi másik ászát - akiből aztán lófasz se lett, nem ász -: Jokert, Jared Leto megformálásában. Kérem, az, hogy keveset szerepel, az engem nem zavart, sokkal inkább az a természetellenes figura, amit csináltak belőle. Az eggyel ezelőtti Joker sokkal hitelesebben volt őrült, mint ez a terminátor-fogazatú zöldhajú tetkós figura. Ehhh…    Viszont a Boszorkány, az első formájában nagyon bejött, az a fekete köd, ami körüllengte, az egész megjelenítése kiváló lett. Nekem ez a kompánia majdnem annyira működött, mint az A galaxis őrzői csapata (az sem volt kisebb baromság), ha pedig a bemutatóban ellőtt vicces jeleneteken kívül több, még több értékelhető humor is szorult volna a filmbe, határozottan tetszene is a végeredmény.

Írhatnék itt még a nagy, gigászi csatáról,amiben a rosszak legyőzik a még rosszabbakat (ütöm a fejemet, de nem megy ki belőle az A piszkos 12), amiben természetesen van dráma, veszteség, áldozat, barátság, fordulat, minden, amiben még az Ördög is előjön (anyám    ), de felesleges. Aki látott már ilyen stílusú filmet, úgyis tudja, mit fog kapni: jó nagy adag zúzdát, sok-sok elpusztult ellenséggel, nagyjából sértetlen főhősökkel, meg a szokásos verthelyzetből talpra állással. Ha ezekkel foglalkoznék, való igaz, nálam sem érne el túl sok pontot a film. Sőt, biztos akkor sem, ha bármi módon tudnám/akarnám kapcsolni bármilyen mozis univerzumhoz. Viszont miután előbbivel nem kívánok, utóbbival ismeretek hiányában nem tudok foglalkozni, kénytelen vagyok David Ayer – akit amúgy bírok – rendező moziját a maga saját valójában mérlegre tenni. Márpedig, ha ezt egy sima szórakoztatóipari termékként nézem, azt kell mondjam, semmi baj nincs vele. Nem értem, és nem írom alá, miért is lenne ez annyival rosszabb, mint annyi másik végtelenül ostoba hollywoodi szar, ami évente kijön a gyárból – és most kimondottan képregényfilmekre gondolok – ennek a filmnek legalább vannak értékelhető karakterei. Akik viccesek, szerethetők, különcök annyira, hogy tudunk értük szorítani. A mozinak számomra kegyetlen jó zenéje van (fura volt mondjuk az A galaxis őrzői betétjét hallani), a Rolling Stonestől kedve az AC/DC-n át rengeteg remek dal csendül fel benne… a CD vásárlása például tuti.

Azt viszont nem vitatom, hogy ha valaki elemezi ezt, dialógusokat, történetet vizsgál, motivációkat elemez – nos, annak tényleg pocsék lesz. De ebből a szempontból kivétel nélkül minden DC és Marvel film az. Az Öngyilkos osztag viszont nálam egy sima „Feel good” mozi, semmi több, ami lehet, hogy több akart lenni, mint sikerült, és az is lehet, hogy azoknak, akik azt hitték, hogy több lesz, csalódást okozott – de nekem, aki nagyjából erre számított (a trailer alapján még ilyenebbre), annak nem fájt.




70%



.