3 találat

.
Jobs / Steve Jobs


Az egyik legrégebb óta húzódó projektem volt, ami megnézésre várt (ennél már csak egy régebbi van, amit még a NO! idejében szedtem le), de mentségemre legyen mondva, mindenképp úgy akartam megnézni ezt a párost, hogy közvetlenül egymás után, biztam benne, hogy valamiféle szimbiózisba kerül egymással a két mozi. Nos, ha ez teljesen nem is valósult ugyan meg, azért azt a célt sikerült elérni, hogy Jobs történetét jóval árnyaltabban lássam, mint esetleg csak egyik mozi után.

Tudom, hogy nem mindegy, mikor, mit lát először az ember, jómagam most az időben későbbi, Danny Boyle féle filmmel indítottam a sort... s megmondom őszintén, sokkal jobban bejött, mint az életrajzi sztori. Fassbender Jobsa számomra jobban visszaadta a figura elviselhetetlenségét, rihadtul tetszett, hogy gyakorlatilag az egész mozit végigpofázzák, sokkal több érzelmi töltet és energia volt az egészben, mint a Kutcheres Jobsban. Utóbbi valóban száraz (bár kétségkívül alaposabb), inkább csak egy wikipédiás önéletrajzos szószedetre emlékeztetett, magával a címszereplővel pedig fura mód sokkal kevésbé tudtam azonosulni. Amúgy jó volt és érdekes, csak az a baj, hogy arra nem kaptam választ és hasznos tanácsot, hogy lehet egy garázsból milliárdos lenni.


Steve Jobs 80%

Jobs - Gondolkozz másképp! - 70%


.

.
Steve Jobs



Amikor pár hónappal ezelőtt írtam egy "rövidet" a másik, Steve Jobs életéről szóló filmről, a konklúzió az volt, hogy érdekes és hangulatos is, ahogy sorra veszi Jobs életének fontosabb állomásait a főiskolai évektől az iPod bemutatásáig, de túlságosan "száraz". Bemutatta az Apple alapítását megelőző forradalmi és izzasztó napokat, ahogy azt is, hogy a fickó számára mennyire nem jelentett semmit mindaz, ami számára a múltat jelentette, és mennyire csak az töltötte ki a gondolatait, amivel fel akarta forgatni a világot, egészen odáig, hogy már a részvényesek sem nézték ezt jó szemmel, így kiszavaztatták a saját cégéből, majd hogy hogyan sikerült az mégis visszaszereznie. De a tények, események felsorolásán túl alig derült ki valami Jobsról magáról, és az érzelmek, a szenvedély is hiányzott a filmből.

Na, most aztán megkaptam! Viszont ha önmagában csak ezt a filmet látom, és csak annyit tudok Jobsról, amennyit a másik film előtt tudtam róla, csak néznék ki a fejemből, mint a luki nyúl. Ebben a filmben Jobs életének idővonala másodlagos, de annyira, hogy mindössze háromszor 40-45 percet szakít ki belőle az író (Aaron Sorkin), abból is egy-egy prezentáció közvetlen előzményét, amikor a karrierjének három sorsfordító termékét készült bemutatni: a MacIntosht '84-ben, a Black Cube-ot '88-ban, és az iMacet '98-ban. A film végig a színfalak mögött zajlik, és Jobs felkészülésén keresztül idézi fel azokat az eseményeket, amik Jobs életét meghatározták, jelenik meg az a pár ember, akinek a legnagyobb hatása volt Jobs karrierjére: az asszisztense, Wozniak, a Pepsis Scully, és a "lánya", Lisa.

Na most, olyan isten a világon nincs, hogy erről ne mindenkinek a Birdman jusson eszébe! Bár nincs vágatlan felvétel, nincsenek haluzások, és a jazz sem szól állandóan, de a koncepció, hogy teremről teremre követjük Jobsot, vagy hozzá jönnek az emberek, és megállás nélkül megy a szövegelés, mert senki nem ér rá megoldani a dolgokat, hiszen mindjárt színpadra kell lépni, az minimum kísértetiesen hasonló. Csak hát éppen az informatika olyan, hogy másodikak nincsenek; csak az tud győzni, aki úttörőként alakítja az igényeket, és a technikát is az igájába hajtja, és Boyle most második lett, ami elég sokat kivesz a film különlegességéből és hangulatából. A másik, ami erősen próbára tette a tűrőképességem, hogy hiába a többéves, akár évtizedes ugrások, a téma mindig ugyanaz. Az, ahogy állandó pörgés van, ahogy csapongunk, percek alatt váltunk a szakmai kihívások és a családi problémák között (múltkor én is írtam, hogy mi volt Jobsszal, a nőjével meg Lisával), feszültség szempontjából még jó is, erre a filmre igazán áll, hogy "sordó lendületű". De mind a három alkalommal ugyanazok az emberek beszélnek ugyanazokról a témákról, ugyanazokat a problémákat hozzák elő, és nagyjából ugyanazokat a válaszokat is kapják, miközben ugyanazok a "poénok" hangzanak el. Miközben éveket tekerünk át, mindháromszor ugyanazokat a köröket futjuk, csak a gép változik, Jobs öregszik, meg más lesz Kate Winslet frizurája. Ha nem is kapnék idegrángást attól, hogy ez a dolog mennyire emlékeztet a régi munkahelyemre, akkor is azt mondtam volna, hogy ha Steve Wozniak még egyszer megkéri Jobsot, hogy mondjon köszönetet az Apple II. tervezőgárdájának, akkor kimegyek a teremből, mert én ezt az "elakadt lemezt" negyedszer nem bírom ki egy hangos "bazmeg" nélkül.

De mert hát mégis csak Sorkin és Danny Boyle munkája, ők meg nem igazán szoktak ilyen baklövéseket csinálni, végig bennem volt az érzés, hogy ez azért nem véletlen; nem azért írták ilyenre, mert nem tudtak volna jobbat írni, hanem mert oka kell legyen. Ebben a második körben ('88) még csak hittem, a harmadiknál jöttek azok a dolgok, amitől bizonyosságot is véltem szerezni róla, és ha nincs is így, nekem ez adott a filmben megnyugvást. A '98-as kör az, amikor a másik két korszakban hallottak-látottak a helyükre kerülnek, amikorra jobban látszanak az okok és a következmények. Amikor Jobs is jobban megnyílik saját magát illetően, és a többiek is jobban kiállnak magukért, hiszen már 14 éve tűrik, hogy félreugrálnak Jobs úthengere elől. Az igazi dráma ez a szakasz, és ettől lett a film összességében kicsit olyan, mintha nem a valós eseményeket látnánk (az elejétől kezdve képtelenségnek tartottam, hogy minden előadása előtt ilyen menetrendszerűen ismétlődtek az események), hanem egy tükröt Jobs elméjére, és ez lenne a Steve Jobs menet. Mindhárom alkalommal van egy-egy esemény, ami kibillenti őt a csökönyösségéből, "tudattorzító tér" meg elég ütős lett, ahogy a következményei is.

Talán ezért van, hogy a film a külsőségekkel sem sokat törődik, és nincs is rá alkalma, tehát az olyan felületes szemlélőnek, mint én, korrajz és megjelenítés szempontjából sokat nem adott ez a mozi. Az előadótermek mögötti folyosók '84-ben is úgy néztek ki, mint '98-ban, és még talán most is úgy néznek ki, és a ruhákon sem látszik annyira markáns különbség, múltidézés, persze azon kívül, amikor Fassbender végre felveszi a körlencsés szemüveget, a farmert meg a fekete garbót. Ha pedig már Fassbender, ő az egyik kedvenc és legsokoldalúbbnak tartott színészem, de el kell ismernem, hogy Ashton Kutcher inkább volt Jobs, mint ő, egyszerűen azért, mert úgy sminkelték és maszolták. Akkor már inkább voltak emlékezetesek és figyelemkeltőek Kate Winslet átalakulásai Jobs asszisztenseként, rövid hajjal látni őt például igazán furcsa volt, de a mellékszereplők is jobban változnak. Mindaz, amit tényleg korrajznak vagy -idézésnek éreztem, az pár anekdotának is beillő érdekesség, amik szinte oázisok az állandó szájmenésben, például Wozniak órája, de fura volt megtudni innen, hogyan is halt meg Alan Turing, ha már a Kódjátszma óta annyiszor előkerült a neve és a története.

Aki Steve Jobs életrajzi filmjét szeretné látni, annak a "JOBS - Gondolkozz másképp" lehet a jó választás, aki pedig a számítástechnikai forradalom megidézésére kíváncsi, kutassa fel a Halt and Catch Fire-t. Ezt a filmet azoknak tudnám ajánlani, akiket a kiragadott részleteken és Danny Boyle szimbólumain keresztül Jobs gondolkodásmódjából kívánnak ízelítőt kapni, és ha nem vesznek el benne, vagy nem görcsölnek be az állandó ismétlődésektől, akkor akár tetszhet is nekik. Igazából a két Jobs-filmből együtt lehetne valami igazán jót összehozni.


7,5/10
.

.
JOBS - Gondolkozz másképp

Eredetileg hosszabban terveztem írni róla, de a végére úgy éreztem, egyszerűen nem lenne mivel kitölteni az egy oldalt. Egy sima életrajzi filmről van szó, ami Steve Jobs karrierjét követi végig onnantól, hogy egyáltalán eldönti az egyetemen, hogy számítástechnikával akar foglalkozni, odáig, hogy bemutatják az iPodot, mint az akkori innováció csúcsát és a szórakoztató elektronika forradalmi zászlóshajóját, minden mp3-lejátszó ükapját. A történet ezek között nagyjából arról szól, hogy a) Jobs milyen kihívások elé állítja a társait és a beosztottjait az újdonság, a jobbítás és a kitűnés utáni kényszerhajszában, és b) Jobs mindenkivel mekkora paraszt volt, aminek sokszor meglett a böjtje. Ez utóbbit talán elég érzékletesen mutatja, hogy időnként vagy Jobs lop meg valakit, vagy tőle lopnak (a Bill Gateses telefonhívás elég vicces ), míg végül egyszerűen kilopták alóla az egész céget, őt meg hazazavarták családot alapítani. A történeti dolgok korhű és esetenként izgalmas felmondása mellett azonban sokszor hiányzik a szenvedély a filmből, az igazi érdekesség, és elég lyukas is a sztori itt-ott, például a terhes barátnője szó szerinti kibaszása (nem egyszerűen szakít vele, hanem megtagadja a gyereket, és még a láthatásra sem tart igényt, mert ő most nem ér rá a munka mellett a papásmamásra is) és a családi idill képei közé azért csak elkelt volna valami kis átvezetés... Technikailag egyébként hangulatos a JOBS, nekem Ashton Kutcherrel sem volt bajom, de a 70-es évek garázsprojektjei után túl száraz lett a film, amibe csak a céges manipulációk visznek egy kis színt, miközben a tanulsága egy egymondatos közhelyre szorítkozik, azaz hogy "Tarts ki a céljaid mellett, legyél elhivatott és kockáztass, és akkor bármit elérhetsz".

7/10
.