4 találat

R2-D2 írta:

Holtodiglan (újranézve)

Visszaolvastam, mit is írtam róla anno, nem emlékeztem rá, hogy igazából még tetszett is... de legalább kevésbé volt kényelmetlen az, hogy másodszor is tetszett. Amy eltűnése, annak magyarázata, az egész kigondolt szivatás másodjára is zseniális volt, s kb ugyanott bicsaklott meg megint a film, mint két éve: a kirablásánál. Onnantól nekem kissé kapkodó, fura és hiteltelen az egész - legfőképp az, ahogy a hirtelen hazatért nőt a közvélemény, a kórház és a rendőrség kezelte. Sőt arra sem emlékeztem, hogy hazatérése után volt még fél óra hátra...

De összességében jó volt, mea culpa: talán nem csak hajszálnyival jobb, mint az A lány a vonaton.

Én anno 7-et adtam rá, a "Jó, de egyszernézős" filmek pontját, de mert azóta Gillian Flynn több női karakterével is találkoztam, és Amy karaktere sokszor előkerült, így újranéztem.

Sokkal jobb volt, mint elsőre láttam. Ez talán annak is betudható, hogy elsőre kriminek vártam, annak néztem, és annak az összes csavarjával, nyomával és botlásával együtt sem volt a legjobb. A hasitasi leejtése annyira erőltetett, hogy ami utána van, azt önmagában erőltetetté teszi, bármilyen jó is lehetne.

Mert drámának zseniális, és úgy tud érzelmileg sokszínű, összetett lenni, hogy közben egy rideg és őrült sakkjátszma az egész. Egy házasság, ami a tettetésre, a kölcsönösen kielégítő megjátszásra épül... hát ennyire még Underwoodék kapcsolata sem volt elbaszott. Az is durva, hogy a férfi karakterek itt mind csak kísérők, mellékszereplők (és Affleck tényleg nem jó a szerepre, egykedvűen veszi tudomásul azt is, hogy a felesége eltűnt, meg azt is, hogy a felesége halálsorra akarja juttatni... ha a macskája veszett volna el, talán az is jobban meglátszott volna rajta), viszont van négy olyan erős női figurája (Amy, Amy anyja, Margo és a rendőrnő), akikből ha egy-kettő van egy könyvben, már abból is világsiker lesz. És pont ezért durva, hogy a média hatalmáról közben az jutott eszembe, hogy ez a film ma már talán ki sem jöhetne... a #metoo korában hogy nézne már ki egy film egy kontrollmániás, szociopata gyilkos ribancról?

Most már tényleg olvasnom is kell valamit Gillian Flynntől... közvetlenül, nem csak előrágva...

8,5/10
.

Holtodiglan (újranézve)

Visszaolvastam, mit is írtam róla anno, nem emlékeztem rá, hogy igazából még tetszett is... de legalább kevésbé volt kényelmetlen az, hogy másodszor is tetszett. Amy eltűnése, annak magyarázata, az egész kigondolt szivatás másodjára is zseniális volt, s kb ugyanott bicsaklott meg megint a film, mint két éve: a kirablásánál. Onnantól nekem kissé kapkodó, fura és hiteltelen az egész - legfőképp az, ahogy a hirtelen hazatért nőt a közvélemény, a kórház és a rendőrség kezelte. Sőt arra sem emlékeztem, hogy hazatérése után volt még fél óra hátra...

De összességében jó volt, mea culpa: talán nem csak hajszálnyival jobb, mint az A lány a vonaton.



A Da Vinci-kód (újranézve)

A 3 órás rendezői változt próbára tett rendesen: az alapból is kissé unalmas mozi még lassabb lett. A fehér hajú gyilkos még mindig qrva jó, a közepén az okfejtés Jézusról, Magdolnáról no meg a zsinatról még mindig zseniális (a film legjobbja). Továbbra is egyházkritikusságába tudtam igazából kapaszkodni, az akció/thriller vonala olyan semmilyen... Tom Hanks meg még nem az igazi Langdon.



Angyalok és Démonok (újranézve)

Ez viszont brutál jó volt. Alapból az egész konklávés rész érdekes és tetszik, de jó volt a CERN vonatkozása is. Az egész akkor iszonyat friss és ropogós volt, Hanks jobban él itt a szerepében, a római kergetőzés és az egész őrült rohanás előnyére vált  filmnek az első rész érdektelenségéhez képest. Tök jók a helyszínek is, a mélypont pedig továbbra is a csavar és az egész helikopteres rész. De soha rosszabb katolikus thrillert.


.

Holtodiglan

Na, ha ezt megnézed, nem nősülsz meg (nem mész férjhez), az tuti…

Ha az egész mozit nézem, ismerve az első és az utolsó képkockát is, akkor azt kell mondjam, a film zseniális. Vagy legalábbis maga a történet az… egészen kiváló, megdöbbentő csavarokkal és élethelyzetekkel tarkított, kiváló thriller. Talán kicsit kevésbé Fincheres, mint korábbi munkái – elsősorban a kamerahasználat tűnt nekem túl szokványosnak -, de hatásában, az egészet távolabbról nézve qrva jól összerakott mozi. A film második fele számomra megdöbbentően hatásos lett, súlyos gondolatokkal, de széles vigyorral jöttem ki róla.

Ugyanakkor az ördög a részletekben lakozik. Ezek a részletek meg … hogy is mondjam… borzasztóan erőltetettek. Az egész első felvonás hemzseg a számomra idegen, hiteltelen eseményektől és karakterektől,  azok viselkedésétől. Értem a görbe tükröt a médiának, meg a társadalomnak, de sem a sajtótájékoztató, sem a weboldal,sem az idióta TV bemondó és műsora, sem a férj viselkedése nem volt hiteles számomra. Komolyan, már csak az hiányzott, mikor megy el egy „Elveszett feleségem keresem” terápiás csoportba. Annyira amerikai amennyire csak lehet, bosszantóan buta helyzetekkel és figurákkal. A második rész viszont jó néhány sokkoló fordulattal tarkított kiváló thriller, minimális ökörséggel – a kirakós játék elemei egymás mellé kerülésével pedig kilóra megvettek.

A vulgaritás néha bántóan felesleges volt, Ben Affleck szerintem egyáltalán nem illett erre a szerepre, ráadásul attól tartok, másodszori nézésre korántsem fog akkora élményt nyújtani a film, mint most, mikor nem tudtam, mi fog történni.

80%

Remo írta:

Érdekes, nekem éppen, hogy a második fele tetszett jobban.

Nekem is.

.

.
Holtodiglan

Remek hangulatú thrillernek indult ez a film, amiben ugyan csak egyetlen kérdés maradt már eleve a tizedik perctől vagy bármilyen előzetes tudástól kezdve, de közben jó karaktereket dolgoz ki, és tök jól működnek a naplóbejegyzések, a "kincskeresés" és az egyre gyarapodó gyanús jelek, a drámai feszültség, ami két embert ilyen helyzetbe juttathat... csak éppen azt az egy dolgot nem tudja elhitetni, amire a film eredetileg épül. Ennél is nagyobb baj, hogy a film második fele eltolódik az abszurd felé, így több izgalmasnak vagy feszültnek szánt jelenetet is hangos hahotával fogadott a közönség, és ha ott lett volna vége, ahol kell, és nem követi húsz percnyi teljesen felesleges túlmagyarázás a nyilvánvalóról, akkor adtam volna plusz egy-két pontot simán. Így viszont az utóíz keserű, és bár az elején még igazán élveztem a filmet, utólag csak a Csodálatos Amy fog megmaradni kellemes emlékként, az viszont akkora drámai telitalálat, ami kevés történetben akad.

7/10
.