2 találat

.






The Fades S1





A The Fadesről annyit kell tudni, hogy az angol BBC televízió sorozata, ami 2011 év végén ment anno kinn a TV-ben – s mint annyi más remek sorozat, ez is csupán egy évadot élt meg. Tekintve ráadásul, hogy itt csak 6 epizód van (6x55 perc), még fájóbb a dolog: mikor igazán érdekes lehetett volna az örök harc a jók meg a rosszak között, elkaszálták az egészet. Még szerencse, hogy azért nagyjából le van zárva a sztori ezen szála, bár a sötét felhők tornyosulása minden bizonnyal új kihívást jelentettek volna a kissé infantilis kiválasztottnak… mindegy, meg kell becsülnünk ezt a hat részt is. Mert ez jó volt. Nagyon is jó.

Bár Niwrok már szép tartalmas ajánlót írt róla, (két éve    ) nagyjából végigfutnék a számomra fontos sarokpontokon, mert az, hogy ez is angol sorozat, azért néhány dolgot meghatároz. Először is, kétségkívül garantál valami Hollywoodtól különböző minőséget, mindenekelőtt a földhöz ragadottság terén: ami történik benn, ahogy a figurák reagálnak a dolgokra az nagyjából életszerű… már amennyire ugyebár egy természetfelettivel (jelen esetben szellemvilág) kapcsolatos sorozatban ilyenről lehet beszélni. Ha nem is annyira abszurd, mint mondjuk az Utópia volt, azért az angol fekete humor kissé enyhébb változata érezhető rajta. Aztán itt van az angol dialektus: egyszerűen élmény volt (megint) az a tájszólás, ami az amerikai dumához szokott néző számára kissé fura lehet, de én nagyon bírom. Amúgy, a kinézeten nem látszik az Álomgyár hiánya, elég tisztességes látványt összehoztak, nekem egyedül talán a finálé kapunyitása volt kissé… hmmm… elnagyolt (bár, ott meg a hamu sok mindent jótékonyan eltakar). S végül: alapban ugyebár az egész egy sima kiválasztott-történet lenne, de az angolok rendesen csavartak egyet a dolgokon: az önmagával sem igazán tisztában levő, full kocka és infantilis srácra ruháztak természetfeletti hatalmat, ennek minden poénjával és kínjával – kvázi a nagy young adult bumm előtt létrehoztak egy fura ifjúsági Supernatural/Constantine mixet.

Paul (Iain De Caestecker) átlagos angol tini, átlagon felüli gondokkal. Totál introvertált egyéniség, igazából egyetlen egy társa van –  ,  a saját markán kívül – egy néger srác, Mac (Daniel Kaluuya). Az élet úgy hozta, hogy vele/általa igazi kocka lett belőle, gyakorlatilag minden beszélgetésük, gondolatuk kötődik valami filmhez, rengeteg kiváló poént biztosítva ez által a sorozatnak. Itt jegyzem meg, hogy a legnagyobb élményt talán annak nyújtja a The Fades, aki érti a filmes idézeteket, aki tudja, honnan származnak. Magam részéről rettentően bírom ezeket a popkult kiszólásokat, az Odaát pontosan ezért is az egyik kedvencem… na szóval. Paul kirekesztettségét tesója, Anna (Lily Loveless) folyamatos cikizése csak fokozza, az meg csak hab a tortán, hogy a srác 17 évesen még mindig bevizel az egyre gyakoribb rémálmai után. Mert bizony rémálmai vannak: egy hamueső közepén találja magát rendszeresen, egy elpusztult világban, ahol a távolban valaki épp ártó szándékkal közeledik felé. Ekkor még nem is tudja a srác – s később meg nem is akarja tudni – hogy ő a Kiválasztott, az ő feladata lesz majd megmenteni a világot…

Mert bizony a világgal bajok vannak. A meghaltak lelkei itt bolyonganak közöttünk, nem tudnak „felemelkedni”, mert a felemelkedési pontok szép lassan megszűnnek. Van, amire plázát építenek, van, amit egy szerencsétlen főhős zár be, a lényeg az, hogy egyre több szellem ragad a földön. Normális ember nem látja őket, csak az úgynevezett Fényhozók, akinek a feladata kordában tartani a szellemvilágot. Paul pedig minden külön értesítés nélkül hirtelen ebbe a csoportba kerül, elkezd halottakat látni, majd egyre nagyobb és nagyobb hatalommal bírni. Arról most nem akarok beszélni, hogy ez az erő hogyan és mikor ébredt fel benn – az nem is derül ki – legyen elég annyi, hogy maszturbáláskor pl. szárnyai lesznek, mint az X-men 3-ban Angyalnak … igen, a párhuzam végül is jó, valahol Paul is egy angyal. Pláne egy bizonyos esemény után tekinthető annak. A szellemek viszont ahelyett, hogy csak szépen bolyonganának köztünk, kezdenek zombivá válni, egészen pontosan emberhúst enni. Ehhez első lépésben vért kell magukhoz venni, mint a vámpíroknak, aztán csak utána tudnak materializálódni. Így lesznek a szellemekből vámpírzombik.     Természetesen van egy vezetőjük is, egy John (Joe Dempsie) személyében, aki amúgy csak az évad második felében tűnik föl, mégis meghatározó karakter az egészben.

Ha viszonyítási pontokat akarok adni a The Fadeshoz – mármint azok közül, amiket láttam – a szellemek miatt mindenképp a Szellemekkel suttogó, a sztori, a popkult humor miatt az Odaát, nekem a hamuval beszórt világ miatt pedig a Constantine ugrik be. Természetesen ezek inkább inspirációk, az angolok nem lennének angolok, ha nem alakították volna az egészet saját ízlésükre. A középiskolás főszereplők nagymértékben behatárolják ugyan a stílust, de a The fadesnek kifejezetten jól áll ez a mix: a kamaszok problémái, a szerelem, a szexualitás, az az utáni vágyódás ad még a sorozatnak némi (értelmesebb) Amerikai pite ízt is. Ugyanakkor egyiket sem viszik túlzásba, mikor már fárasztó lenne bármelyik, mindig jókor jön a váltás. Meg különben is… már az epizódok emlékeztetője önmagában zseniális és teljesen szokatlan. Az van, hogy a Previously szöveget a néger srác, Mac szájába adták, aki minden rész előtt egy kamerába elmeséli az addig történteket – az ő szempontjából!! Eszméletlenül ötletes dolog, ráadásul filmgyűjtőként szívemet melengette, hogy minden duma végén valami díszdobozt keresett…

A tini főszereplők mellett több figurát is ki kell, emeljek, akik vagy karakterükkel, vagy önmagában a létükkel belopták magukat a szívembe. Első helyen természetesen a Sarah-t alakító Natalie Dormer áll, akinek nem várt bónuszként még meztelen jelenete is van. Kettő is…     Aztán tetszett a Neil nevű fickó (Johnny Harris), aki a tipikus kiválasztott-mentor szerepét tölti be, mígnem az írók az ő karakterén is sikeresen csavarnak egyet: a The fades legjobb, legösszetetteb figurája lesz ő. A pszichiáter faszi, Dr. Tremmet játszó Francis Magee egy kiváló karakterszínész, bárhol láttam eddig, tök jó volt: van a kinézetében valami igazán egyedi. S végül nekem nagyon bejött Jay (Sophie Wu), Paul csaja, ami vele történt, az meg sikeresen meg is lepett ebben a nem túl drámai sorozatban. A rövid játékidő ellenére mindegyik színész és karakter képes volt nyomot hagyni bennem, miután pedig magam részéről kifejezetten bírom ezeket a misztikus szarságokat, vámpíros, démonos, túlvilági sztorikat, összességében nem is kérdés, hogy tetszett az egész. Kicsit talán nehezebben rántott be, mint egy átlag sori, de ez betudható az anglicizmusának, más nézőpontjának és súlyozásának is…

Mert azt el kell ismernem, hogy nagyon sokáig eszméletlenül idegesített Paul reagálása a dolgokra. Néztem, néztem és néha az őrületbe kergetett az a topaság, amivel a srác kezelte különleges képességeit. Egyszerűen nem ezt szoktuk meg a korábbi történetekben egy kiválasztottól, hogy ennyi ideig töketlenkedjen, hogy ennyi ideig ne állítsa tudását a közjó és az emberiség szolgálatába. Hogy egy szuperhősnek erkölcsi problémát okozzon embert (bocsi, vámpírszellemet) ölni… hogy egyáltalán valaki ne akarjon szuperhős lenni. Úgy, hogy közben folyamatosan emlegeti a kortárs szuperhősöket a mozivászonról. Fura volt ezt ilyen konstellációban látni, de hát ettől is különleges a The Fades. A legjobb epizódok szerintem is a négyes és az ötös, de nekem a finálé is kellően izgalmasra sikeredett – addig meg csak úgy lubickoltam a vicces filmes utalások kimeríthetetlen tárházában. Talán mert kicsit olyan volt, mintha tükörbe néztem volna, hisz jómagam is idézetek és hivatkozások százait tudnám mondani egy hasonló szituban, mint amibe néha Paul és Mac került.

Az meg már csak hab volt ama bizonyos tortán, hogy a kis költségvetés ellenére tök hangulatosra sikeredett a posztapokaliptikus világkép. Jó, igazából elég költséghatékony, hogy az üres várost teleszórták szeméttel és a pánikszerű menekülés hátrahagyott dolgaival, de működött. Tök jó helyszínek voltak benne, az elején a bezárt áruház, a végén az evakuálás utáni kisváros, de akár Neil otthona, vagy a vámpírtanya, az iskola is qrva hangulatos lett. A maszkmesterek karöltve a rajzmesterekkel (CGI) remek munkát végeztek, a szellemzombik tök jól néztek ki, az ember meg se mondaná, hogy nem amerikai sorozatot néz. Amúgy is: attól lesz igazán jó ez az egész, hogy bár látványban, történetben nem érződik, valahol ott van az egészben a vitathatatlan angol íz.  Soha rosszabbat.

Nanu-nanu!  




80%



.

.
The Fades S1



A dolgok rendes menete szerint miután valaki meghal, a lelke, kiszabadulva a testéből, elhagyja a Földet. Azonban a dolgok most nincsenek rendben, és egyre több lélek ragad itt, arra kárhoztatva, hogy örök vándorai és nézői legyenek a materiális világnak, anélkül, hogy bármi módon hatni tudnának rá, vagy akár hogy pár emberen kivül bárkivel kapcsolatba tudnának lépni, hogy bárki látná őket és tudna a "létezésükről". Vannak azonban páran, a "látók", különleges képességekkel, akik közül néhányan egy titkos, saját szabályok szerint működő, underground csapatot alkotnak, az Angelic-et, és akik vállalták, hogy szemmel tartják az általuk csak Fade-eknek, Fakóknak nevezett lelkeket. Erre most nagy szükség is van, mert egyszerre két dolog is aggasztja az Angelic tagjait. Egyfelől az, hogy egyik legerősebb közülük (Sarah) apokaliptikus álmokat kezdett látni arról, hogy a Föld elpusztul, és mindent hamu terít be. Másrészt hogy a Fakók között felbukkant egy (eltart egy ideig, amire kiderül a neve, de ő John), aki nem pusztán képes materializálódni, vagyis láthatóvá válni, érinteni, fogni, de ezt a tudását leginkább egy dologra akarja használni: megölni az összes Angelic-et, és elsőként rögtön Sarah-t sikerül kiiktatnia. A kényes helyzetben úgy tűnik, hogy döntő szerep fog jutni egy problémás tinédzsernek, Paulnak, aki ugyan véletlenül szemtanúja lesz Sarah halálának, de akit jelenleg jobban lekötnek a családjával, a csajokkal és a legjobb barátjával (Mac) levő gondok, mint hogy mit is látott igazából vagy hogy mit is jelentenek az utóbbi időben felbukkanó apokaliptikus álmai arról, hogy a Föld elpusztul, és mindent hamu terít be...

Felemásra sikeredett ez a sorozat, de legalább több dolog tetszett benne, mint ami nem. Jó volt végre egy olyan "élőholtas" darabot látni, ami nem csak felvázolni tud egy remek alapötletet, egy sajátosan komor világot, egy inváziót helyezve az események középpontjába, hogy közben a szereplők a saját személyes problémáikkal küzdenek, hanem mindezt olyan ötletekkel, fordulatokkal és jelenetekkel teszi, amiktől hol az állam esett le, hol csak nevetni tudtam... hol pedig a fejem fogtam.

Spoiler:

Ami pedig még az egyedi ötleteknél is jobb, és rálicitál akár az In The Flesh-re, akár/főleg a The Strainre, ha már ezeket láttam ebben a műfajban mostanában: semmi olyan nem történt, még a legnagyobb marhaságok alatt sem, ami ne következne a korábbi eseményekből. Ha egy szereplőnek megváltozik a viselkedése, akkor annak mindig van oka (még ha néha csak halvány is, de legalább van); ha egy kérdés felmerül, akkor arra többnyire lesz válasz is. Nem lép ugyan ki a The Fades a helyszínül szolgáló kisváros kereteiből, tehát ebben a sorozatban sem kell várni, hogy mondjuk felbukkan a hadsereg, és elkezdene rendet tenni, vagy hogy bármilyen külső erő befolyásolná a dolgokat a megismert szereplőkön kívül, de legalább ezen szűk világon belül majdnem minden a helyén van. Miért is ragadtak a Fakók a Földön? Miért és milyen változásokon mennek keresztül? Hogyan kapcsolódik mindez a kisvároshoz? Kérjetek és kaptok...

Bármilyen hibái is vannak, bármennyire öncélúnak is hat néha a váratlanság, a The Fades az egyéni drámákban, a karakterek bemutatásában igazán ütősre sikerült, és a sablonokat is elkerüli. A legjobban Sarah és a volt férje, Marc kapcsolata tetszett, hogy honnan indul az ő történetük, milyen események változtatják meg... és ha a lezárás nem lenne ennyire suta, még jobb lehetett volna. Szorosan a nyomukban ott van Mac, aki próbál viccelődni, de a poénokkal csak leplezni próbálja, hogy egyetlen ember van, aki úgy érzi, törődik vele, és állandóan retteg, hogy ezt az egy embert elveszítve az élete pillanatok alatt üresebb lenne még a mostaninál is. Ráadásul Mac az, aki a részek elején elmondja "Az előző rész tartalmából..."-t, és ez sokszor megmosolyogtatott, az utolsó részben viszont, a szorult helyzet ellenére -sőt, talán éppen azért!-, meg is nevettetett. Az Angelicből Neil volt a központi szereplő, és az ő megítélése változott talán legtöbbet az évad alatt, hiszen kezdetben kifejezetten pozitív figuráról van szó, elszánt és hősies katonáról, de lassan kiderül, ő katona, semmi több, és ahogy egyre jobban magára marad, ahogy egyre kevesebben vannak, akik utasításokat adnának neki vagy megerősítést a döntései helyességében, úgy lesznek egyre elkeseredettebbek a cselekedetei, és azt csinálja, amihez ért: katonaként old meg mindent, bármi áron. De nem maradnak ki a jellemrajzból a Fakók sem, közülük is leginkább John, aki úgy képes bemutatni a Fakó-lét hátulütőit, mint az egyik legelső Fakó, hogy a tettei ellenére is átélhető volt, mennyire kilátástalan a rengeteg korlát által bezárt puszta létezés (a Fakók nem "köznapi" szellemek, így a közlekedésükben az olyan egyszerű dolgok is akadályt jelentenek, mint egy ajtó), hogy ezek nyomán hogyan jelenik meg a fájdalom, és az hogyan erjed idővel haraggá. És kettejük között ott van Paul, akinek a saját problémái mellett úgy kell megoldásokat találnia az éppen aktuális helyzetekre, ami akár a világ megmentését is magába foglalhatja, hogy Neil és John "segítségével" mindkét oldal céljaiba, motivációiba betekintést nyerhet, és vele együtt én is, amit tökre élveztem az összefüggések miatt... csak elég zavaró, hogy Paul viszont jórészt tojik ezekre.

Persze, még csak egy kamasz, de néha azért nem könnyű így, hogy Paulnak mindig vannak fontosabb dolgai, mint hogy a világ megmentésével foglalkozzon, nem véletlenül mondtam már az elején is. Amíg a felvezetés és a bemutatás tart, még érthető is, hogy Paul anyja, testvére és a pszichológusa a főbb szereplők, és hogy az a téma, hogy ez az igencsak magának való srác és "hűséges fegyverhordozója" milyen kalandokat él át a matek- és a törióra között, vagy hogy hogyan küzd meg Paul a saját nővérével, hogy helyük legyen az iskolai táncmulatság szervező bizottságában. Na de amikorra már eltűnések és gyilkosságok borzolják a kedélyeket, és sejthető, hogy Paul olyan erők birtokában van, hogy még az Angelic sokat látott és egyre fogyatkozó tagjai is lehidalnak tőle, csak nem annak kéne a legfontosabbnak lennie, hogy az új barátnőjével egyengesse a kapcsolatát, és az sem lehet mindenre válasz, hogy Paulban annyi az önbizalom, mint mackósajtban a brummogás, így az egyre gyakrabban megmutatkozó képességeiben is bizonytalan. Nem mintha romantikus drámaként rossz lenne a film, néha simán hozza mondjuk az Eleven testek szintjét, csak szokatlan, hogy egy apokaliptikus fantasy felét ez teszi ki.

Nekem spec. a 4. és az 5. rész jött be a legjobban, addigra már a történet is kellően kibontakozott, de még nem jött el a végső csatára felkészülés lassúsága és a muszáj-cliffhanger az epilógusban, ami a soha el nem készülő második évadot vezette volna fel. Így meg legfeljebb a néző találgathatja, hogy mit is jelentenek a sárga felhők...

78%
.