4 találat

.
The Cloverfield Paradox




Az energiaválság miatt a globális háború szélére sodródott Föld utolsó reménye a kétségbeesett öldöklés elkerülésére hat ember kezében van. A Cloverfield űrállomás személyzetének feladata, hogy a Shepardnak elnevezett berendezést üzembe helyezve, a kozmikus sugárzás kiaknázásával kvázi korlátlan energiaforrást biztosítsanak a bolygó nyolcmilliárd lakójának. Bár vannak, akik szerint a módszer akár dimenzionális katasztrófát is okozhat, a kockázatot a többség jelentéktelennek tartja az elérhető eredményhez képest... a gond csak az, hogy az nagyon nem akar jönni. A Shepard kísérletei sorozatos kudarcba fulladnak, mert nem sikerül stabilizálni az előállított sugarat, ami az űrállomáson egyre gyakrabban vezet az összezárt tudósok között konfliktushoz, de magán a Földön is a diplomáciai-politikai helyzet gyújtópontra jutásához... és ezek eredőjeként már az is felmerül egyesekben, hogy a sikertelenség szabotázs eredménye. A kudarcok miatt további finanszírozás hiányában az utolsó lehetőségeit kapja meg a legénység, amikor az egyik próba során bekövetkezik mindenki legrosszabb rémálma, ami alapvetően fogja a Föld és a Cloverfield sorsát is befolyásolni... akár többét is...

Annyira nem ismerem a hátterét a most már háromtagúra bővült Cloverfield-univerzumnak, hogy ezt most hogyan kell elképzelni, de mert három teljesen különböző műfajú filmről van szó, így hajlok arra, hogy inkább csak antológiának tekintsem azokat, ahol a Cloverfield csak utalás szintjén köti össze a részeket (mint a Homályzónában)... na meg persze a szörnyek. Aki nem látta -és mert tíz éves filmről van szó, könnyen előfordulhat-, az első Cloverfield egy kézikamerás menekülés krónikája volt, ahol bulizó fiatalok próbáltak elfutni a felhőkarcoló-méretű szörny elől, míg a második alig két éve (Cloverfield Lane 10) egy föld alatti bunkerről és a benne folyó pszichológiai drámáról/thrillerről szólt, ahol sokáig nehéz volt megítélni, hogy a fenyegető fickó miért is ragaszkodik hozzá, hogy két társa meg se próbáljon kimenni a felszínre. Most meg itt van a Cloverfield Paradox, ami talán a tavalyi Űrviharral és Élettel mutatja a legszorosabb rokonságot, hiszen a film 90%-a az űrállomás bezártságában zajlik, ahol a hat kozmonauta szakértő próbálja kitalálni, hogyan is javíthatnának azon a helyzeten, amit a Shepard utolsó bekapcsolása előidézett, miközben azért nem tagad meg tőle némi lélektani drámát sem, hogy mindemellett párhuzamosan fusson egy szűk körű játszma, hiszen az egymásra utalt résztvevők egyre kevésbé tudnak és akarnak bízni a többiekben, főleg a bizarr felfedezések és a későbbi halálesetek fényében.

Míg azonban a helyzet tényleg jó kis parára adna lehetőséget, esetleg ötletes nyomozásra egy abszurd helyzetben, vagy a Jensennel kapcsolatos dilemma kaphatott volna többet, mint öt perc, ezalatt nem tudtam nem észrevenni, hogy elsődleges fontossága mégiscsak annak van, hogy az űrállomás egy elvarázsolt kastélyként legyen bemutatva. Bármennyire is akármit meg lehet indokolni az alaphelyzettel, egy idő után kicsit unalmassá vált a sokadik "váratlan" és képtelen meglepetés, aminek a kifutása legtöbbször olyan, mintha az űrállomás akarna a lakói ellen fordulni. Voltak persze ötletesebb csavarok (például a "megtalált" levelezés), ahogy kissé idétlenek is (ld. Mundy karja), de az alapvető hangulat inkább egy űrbeli Végső állomást eredményezett, mint hogy ez lett volna a multidimenzionális Mentőexpedíció. Ehhez jött hozzá, hogy az események felszínességén túl néha tényleg lekapcsol a sztori a felszínre, a Földre, de az ottani kórházas-gyerekes jeleneteknek semmi jelentősége a sztori szempontjából, így ahogy van, felesleges is.

Ahogy a sztori, úgy a megvalósítás is kicsit felemás lett. Egyfelől látványos maga az űrállomás, hangulatosak a belső terei, ahogy a külső felvételek animációja is alapvetően tetszetős (persze nem vetekszik nagy költségvetésű hollywoodi produkciókéval), és a színészek között is akadtak ismertebb, kedveltebb arcok (Daniel Brühl, Elizabeth Debicki, Chris O'Dowd). Az más kérdés, hogy a látványvilág ettől még nem tudja lerázni a "tévés" hatást, és az is látszik, hogy a színészek sem ezért az alakításukért akartak Oscart vagy egyáltalán bármilyen díjat kapni, már ami a beleélést és az erőteljességet illeti.

Ahhoz képest, hogy ez a film tényleg a semmiből jött (három nappal ezelőtt még azt sem tudtam, hogy létezik), egy estére éppen még örültem is neki. Közben meg megint ott van a kisördög, hogy legalább az a film legyen egy kicsit több ésszel felvértezve, amelyikben tudósok próbálnak rájönni egy olyan kérdésre, ami nem csak az ő életük, hanem másik nyolcmilliárdé is múlik... és ne csak a néző szemét tornáztassa. Ezzel együtt sem ez a film fogja megváltani a világot, de a Cloverfieldek közé simán belefér.


7/10
.

R2-D2 írta:

Weide írta:

Cloverfield Lane 10.

És akkor a spoilerek, amiket esetleg majd ki lehetne beszélni;

Spoiler:

.

R2-D2 írta:

Cloverfield Lane 10

Szégyen, nem szégyen, nekem a 2008-as Cloverfield nem volt a kedvencem: kifejezetten idegesítőnek és idiótának tartottam a magukat direkt veszélybe kamerázó fiatalokat – meg mint kiderült, szinte követendő rossz példát is mutattak a későbbi found footage filmek nagy részének. A magam részéről egyáltalán nem bántam, hogy nem folytatták melegében az akkori sztorit – szerintem abszolút nem volt benn annyi, hogy jöhetett volna a következő rész (nem mintha Hollywoodot ez annyira zavarná). Mégis, ahogy a múlt havi filmes újságban olvastam a Cloverfield Lane 10-ről, mint az ugyanabban az univerzumban játszódó kvázi spin-off moziról, egyszerre kíváncsi lettem: az ajánló egy jó kis kamaradarabot ígért, egy háromszereplős pszicho thrillert, ami egy túlélőbunkerben játszódik. Ezeket meg ugyebár szeretem, mindig remek kis alaphangot biztosít egy film számára, ha nem tudunk többet a külvilágról szereplőinknél, ha a bezártság, a klausztrofóbia, a reménytelenség rátelepszik a vászonra, s a nézőt magával rántja a földalatti helyiségekbe. Nos, pont ezen a kettőn bukott meg nálam a film, de ezekről kicsit később…

Azonban itt a néző (sajnos) sokkal többet tud, mint a főszereplő: a bevezetőben említett érvek miatt a néző nagyjából tisztában van vele, hogy a veszély valós, és így nem is nagyon tudja/akarja Michelle kétségeit átérezni. Én legalábbis úgy éreztem, hogy a film méregfogát kihúzták a címével, ha abban nincs benn a Cloverfield, akkor lényegesen feszültebb és kétségesebb minden motiváció, ami itt történik. Tegnap óta azon jár az agyam, milyen zseniális lett volna, ha mondjuk a film címe csak szimplán a Menedék, a kapcsot a Cloverfielddel pedig csupán csak az az utcatábla mutatná, amit Michelle talál (s aminek aztán nem is tulajdonít jelentőséget). Gondolom, ennyire noname moziként nem akarták forgalomba hozni, így viszont a címben elspoilerezték a lényeget és az izgalmak egy részét. Lehet, hogy a Légszomj, vagy a 400 nap felemás fogadtatására gondoltak, mikor ezt kitalálták, az épült hasonló alapokra…

Túlságosan nem célszerű belemenni a bunkerbeli eseményekbe, összességében nem rossz az egész, bár nekem lényegesen kevesebb feszültséget tartogatott, mint amint az beharangozva vagyon. De még mindig ez volt a jobb szakasz a filmben, a finálé az én szememben kifejezetten kínos. Úgy unblock az egész, molotov koktélostól, bujkálódásostul, autóstól, gázostól, mindenestől. Megint olyan sötét van, hogy lófaszt se látni, amit meg Michelle művel, illetve amit a támadók összeszerencsétlenkednek, az néha minden negatív képzeletet felülmúl. Ráadásul, mikor még korábban elkezdték sorolni azokat a bizonyos „hullámokat”, rögtön eszembe jutott a borzalmas Az 5. hullám – szerencsére itt nem annyira céltudatos az invázió, itt két hullám elég. S végül: ennél a The Divide fináléja sokkal, de sokkal ütősebb lett, itt is valamikor akkor kellett volna abbahagyni az egészet…

65%

Kicsit megijesztett az írásod, mert nagyjából a saját félelmeimet hallottam vissza belőle a filmmel kapcsolatban, de ehhez képest egészen jól szórakoztam.

Rögtön ott van ugye a cím spoilere. Lehet, hogy én emlékszem rosszul, de ott mintha 1 db toronyház-méretű godzilla lett volna csak. Mivel én a Cloverfieldet azzal azonosítottam, és annak nyoma sem volt, legkésőbb az első ajtós jelenetnél jelentőségét is vesztette, hogy ez egy "Cloverfield", és így az sem volt olyan hangsúlyos, hogy "tudom", van kint valami. Bőven elég jól működött a Howard által előadott hidegháborús paranoia (abba bőven belefér, hogy valaki ekkora bunkert építsen (íme egy viszonyítási alap   ) és ekkora készletet halmozzon fel), hogy mindig meg tudja magyarázni, hogy miért nem szabad kimenni, és így az lett a vége, hogy a film a bezártságával, a kicsit pszicho háziúrral és az egész mű piknikhangulattal éppen elég feszült volt, függetlenül attól, van-e kint valami, vagy nincs. A szomszéd megjelenése éppen ezért egy kicsit csalódás is volt, hogy eldöntötte a kérdést. Amúgy nekem is eszembe jutott a The Divided közben, de ott a kilátástalanság és az elkerülhetetlen halál feldolgozása volt a téma, így egy kicsit más tészta (és annak a vége át is ment művészkedésbe sajnos).

A második szakasz már ezért egy kicsit lassabb volt, átment valami szolid klubdélutánba, és az íróknak is egy elég erőltetett "csavarral", az elromló levegőztetővel próbálták felrázni a sztorit, kevés sikerrel. Még ha vissza is hozta a pszicho-thriller vonalat a filmbe az előkerült tárgyakkal, az a külön szoba annyira értelmetlen (miért rakná valaki a fő életfeltételt biztosító levegőztető kapcsolóját egy olyan helyiségbe, amit ő maga nem tud elérni, mert dagadt?), hogy nekem ez a rész jött be a legkevésbé, sav és tűz ide vagy oda.

A harmadik etap viszont megint csak tetszett, bármennyire is tűnt valami béna videójátéknak. A csaj leleményessége és a harciassága abszolút bejött, még a hihetőség rovására is, pedig már amúgy is így volt a zuhanyfüggönnyel meg a PET-palackkal (MacGyver szerintem a vécébe bújva zokogta végig azt a jelenetet, ahogy Michelle megjelent a "kacsában"   ). Nekem a látvány is belefért.

8/10

És most átmegyek a kibeszélőbe   .
.

.






Cloverfield Lane 10





Szégyen, nem szégyen, nekem a 2008-as Cloverfield nem volt a kedvencem: kifejezetten idegesítőnek és idiótának tartottam a magukat direkt veszélybe kamerázó fiatalokat – meg mint kiderült, szinte követendő rossz példát is mutattak a későbbi found footage filmek nagy részének. A magam részéről egyáltalán nem bántam, hogy nem folytatták melegében az akkori sztorit – szerintem abszolút nem volt benn annyi, hogy jöhetett volna a következő rész (nem mintha Hollywoodot ez annyira zavarná). Mégis, ahogy a múlt havi filmes újságban olvastam a Cloverfield Lane 10-ről, mint az ugyanabban az univerzumban játszódó kvázi spin-off moziról, egyszerre kíváncsi lettem: az ajánló egy jó kis kamaradarabot ígért, egy háromszereplős pszicho thrillert, ami egy túlélőbunkerben játszódik. Ezeket meg ugyebár szeretem, mindig remek kis alaphangot biztosít egy film számára, ha nem tudunk többet a külvilágról szereplőinknél, ha a bezártság, a klausztrofóbia, a reménytelenség rátelepszik a vászonra, s a nézőt magával rántja a földalatti helyiségekbe. Nos, pont ezen a kettőn bukott meg nálam a film, de ezekről kicsit később…

Michelle (Mary Elizabeth Winstead) egy fiatal divattervező, aki épp elhagyni készül barátját. Nem is készül, már beült a kocsiba és épp a teljesen kihalt(???) utakat rója, mikor is autójába belehajt valaki a semmiből, a csaj meg elveszti az eszméletét. Itt, ha megengeditek, két dolgot jegyeznék meg: az egyik, hogy a főcím beillesztése ebbe a jelenetsorba az egyik legjobb ötlet, amit mostanában filmen láttam… a másik meg… nos, igen. A kihaltság. Totál zavarba ejtő az egész koncepció: ha alapból azt tételezzük fel a környezetből, a távoli robbanásokból, a teljesen kihalt utcaképekből, hogy már adott az apokalipszis, akkor Michelle minden további kétkedése a bunkerben szimplán ökörség –  ha pedig visszagondolunk pl. a Világok harcára, akkor az is nyilvánvaló, hogy inkább tumultusnak kellene lenni az utcán egy invázió kezdetekor. Ez esetben viszont két dolog van: vagy már kihalt a Föld, csak Michelle nem tud róla, vagy simán nincs senki az utcán… 6.20-kor!!! Megjegyeztem az órát a kocsiból, onnan tudom… ember, még Magyarországon is nagyobb mozgás van fél hétkor, mint ebben a moziban! Szóval nem értem: ha a kihaltsággal utalni akartak az invázióra, az oké, de akkor meg Michelle-t tették totál idiótává vele…

Ilyen gondolatokkal a fejemben ébredtem Michelle-lel egy szobában, amiről kapásból három film is beugrott (tekintve az egész szituációt). Az első kettő természetesen a nemrég látott az A szoba, illetve a 3096 nap, míg a harmadik a Fűrész… viszont lelkesedésem hamar lelohadt, mert bejött a szobába Frédi (John Goodman), akit itt most épp Howardnak hívnak. Jó, tudom, ez hülyeség, de én ezt a faszit képtelen vagyok komolyan venni, s bármennyire is szenzációsan hozta itt (egyébként már korábban máshol is) a komoly, drámai figurát, a pszichopata fogvatartót, képtelen voltam egyetlen egy percig veszélybe érezni magam Michelle bőrében. Miután meg aztán kitárul az ajtó, megint minden megváltozik, a remeknek tűnő, szűk teres, minimálisan berendezett helyszínből kilépünk egy… hova is? Egy helyi Coop boltot meghazudtoló felszereltségű túlélőbunkerbe. Nem tudom, lehet csak én vagyok túlságosan kriminális, meg lehet (valószínű), hogy valóban vannak olyan paranoiás őrültek, akik ilyen szintű „jövőt” halmoznak fel maguknak, de nekem ez az egész olyan volt, mint egy átlag feletti magyar család jól feltankolt lakása... tényleg, a TV miért csak CRT volt? S ha már kérdések: a túlélőbarakkban miért is van egy páncélajtóval zárható külön szoba… no meg az a bizonyos hordó? Amiről amúgy – nem tehetek róla – rögtön a Breaking Bad vonatkozó jelenetei jutottak eszembe… de szerintem nem csak nekem, hanem az íróknak is. Vagy fordítva.

Szóval ugye az a szitu, hogy a lány felébred (egy érdekes térdrögzítéssel, ami aztán szép lassan elfelejtődik), a fogvatartója pedig közli vele, hogy a saját érdekében nem engedheti ki, mert kinn a világvége van. Kezdődhetne egy zseniális pszichológiai játék, amiben a nézőt is bizonytalanságban tartva, folyamatosan változtatva, manipulálva, csepegtetve az információt lehetne azon izgulni, Howard vajon igazat mond-e a kinti világról, ebből következve pedig lehetne szorítani annak, hogy Michelle vajon jól teszi-e hogy ki akar jutni, vagy sem. Azonban itt a néző (sajnos) sokkal többet tud, mint a főszereplő: a bevezetőben említett érvek miatt a néző nagyjából tisztában van vele, hogy a veszély valós, és így nem is nagyon tudja/akarja Michelle kétségeit átérezni. Én legalábbis úgy éreztem, hogy a film méregfogát kihúzták a címével, ha abban nincs benn a Cloverfield, akkor lényegesen feszültebb és kétségesebb minden motiváció, ami itt történik. Tegnap óta azon jár az agyam, milyen zseniális lett volna, ha mondjuk a film címe csak szimplán a Menedék, a kapcsot a Cloverfielddel pedig csupán csak az az utcatábla mutatná, amit Michelle talál (s aminek aztán nem is tulajdonít jelentőséget). Gondolom, ennyire noname moziként nem akarták forgalomba hozni, így viszont a címben elspoilerezték a lényeget és az izgalmak egy részét. Lehet, hogy a Légszomj, vagy a 400 nap felemás fogadtatására gondoltak, mikor ezt kitalálták, az épült hasonló alapokra…

Még szerencse, hogy így is működnek bizonyos dolgok, amiket elrejtettek a sztoriban. Az egyik ugyebár Howard múltja, hazugságai, amik azért adnak jócskán agyalni valót és amik azért kicsit tényleg biztosítanak némi izgalmat (én még így is bealudtam a moziba). A másik, hogy ugyan tudjuk, hogy kint mi a helyzet, azon azért némiképp lehet izgulni, Michelle vajon kijut-e a felszínre, vagy nem – az már másik kérdés, hogy mi tudjuk, hogy felesleges, de ő nem. Aztán mindenképp meg kell említsek néhány kifejezetten ütős és hangulatos jelenetet, mindenekelőtt az első zsilipkamrásat, aztán a Mikulásosat (bár az naivan hatásvadász volt), no meg ugyebár a kis titok kiderülését és annak következményét. Ott mondjuk meglepődtem rendesen – én nem éreztem a karakteren, hogy ezt, így képes megtenni, még a hordó ellenére sem, ráadásul az egész film egyik szálának létjogosultságát kérdőjelezi meg. Ha ezt, így, ilyen módon rövidre lehetett zárni, akkor felvetődik a kérdés, mi szükség is volt arra, hogy Howard mást is beengedjen Michelle mellé? Kellett harmadik a társasjátékokhoz? Apropó harmadik… nem véletlenül nem tértem ki eddig a film harmadik szereplőjére, egy bizonyos Emmet nevű fickóra (John Gallagher Jr.), nekem az egész létezése a film keretein belül egy hatalmas kérdőjel – persze, így értem, miért is van benne, de már az alap lány és fogvatartója konfliktus élét az első perctől elveszi.

Túlságosan nem célszerű belemenni a bunkerbeli eseményekbe, összességében nem rossz az egész, bár nekem lényegesen kevesebb feszültséget tartogatott, mint amint az beharangozva vagyon. De még mindig ez volt a jobb szakasz a filmben, a finálé az én szememben kifejezetten kínos. Úgy unblock az egész, molotov koktélostól, bujkálódásostul, autóstól, gázostól, mindenestől. Megint olyan sötét van, hogy lófaszt se látni, amit meg Michelle művel, illetve amit a támadók összeszerencsétlenkednek, az néha minden negatív képzeletet felülmúl. Ráadásul, mikor még korábban elkezdték sorolni azokat a bizonyos „hullámokat”, rögtön eszembe jutott a borzalmas Az 5. hullám – szerencsére itt nem annyira céltudatos az invázió, itt két hullám elég. S végül: ennél a The Divide fináléja sokkal, de sokkal ütősebb lett, itt is valamikor akkor kellett volna abbahagyni az egészet… ez így inkább komikus, mint feszült és izgalmas. Az ugyan elspoilerezett, ámde mégiscsak hangulatos, az újrahasznosított elemeket mégiscsak korrektül felhasználó korábbi zárt terű kamaradarabot sikeresen hazavágták ezzel a kétséges sci-fi befejezéssel – ennek ökörségeit mindenki fedezze fel magának. Persze, benn van a pakliban, hogy én vagyok (megint) túl szőrös szívű, meg az is lehet, hogy szimplán rosszkor talált meg a film, de nekem ez, így, ilyen mixben most nem jött be. Sok hasonló próbálkozást láttam már, nekem ez a Cloverfield Lane 10 kissé unalmas, és rém kiszámítható lett.

Amire nem lehet panaszom, az Goodman és Winstead játéka. Előbbi a maga mackósságában jól hozza a kiismerhetetlen pszichopata figuráját, leszámítva az A Flinstone család folyton beugró képeit, tényleg meggyőző volt szerepében. Winsteadról más kép ugrott be, néhány beállításban, frizurában, nézésében az A szürke ötven árnyalata Anastasia-ja jutott róla eszembe… az meg ugye nem jó ómen. Ennek ellenére nagyjából hitelesen vált a szemem előtt harcias amazonná, nagyjából jól eljátszotta a rá kirótt szerepet – az már nem az ő hibája, hogy az írók kicsit elbaltázták magát az egész koncepciót. Látvány, hangulat (legalábbis a föld alatt) rendben van, nagy ökörségeket nem mondanak, és nem csinálnak a figurák. Legalábbis nem fájt semmi, nem fogtam a fejem – néha sokkal inkább el voltam foglalva azzal, hogy a szememet próbáljam kitámasztani, s kivárni mindazt, amit előre kitaláltam. Mínusz egy-két jelenet.





65%




.