2 találat

.
Zártosztály


Ezt is már halogattam egy ideje, először okkal (van egy amatőr filmes barátom, és vele gondoltam megnézni, már csak a "szakmai" szempont miatt is, de szinte soha nem ért rá, és rövidesen arról is írok majd, hogy miért nem ), aztán a sors hozta máshogy. De most már én is "bekerültem" a Zártosztályra, és a film, valamit pár extra megnézése alapján mondhatom, jó ez. Simán láttam már ezerszer rosszabb mozikat is hivatalosan kiadott DVD-ken is (például hasonló témában a Detention című borzalmat), és nem egy helyen kellemes meglepetések vártak benne.

A sztori -ha valaki elfelejtette volna, amióta R2 írt róla- a klasszikus horror-vonalat követi, azaz fiatalok összegyűlnek egy helyen szellemet megfigyelni, amolyan bátorságpróbaként. A lenti gimnáziumban kóborló kísértetről -pontosabban a tragédiáról, ahonnan annak története ered- a helyi újság ír annak évfordulója kapcsán, de városi legendaként amúgy is benne van a köztudatban, és mindenki egy kicsit máshogy ismeri a sztorit, a társaság meg jó bulinak tartja, hogy utána járjon a szellemnek. Aztán persze jönnek a baljós, ijesztő zajok, és a csapat izgatottan, de azért félve indul felderíteni azokat, hogy nemsokára a hasonló "picsahorrorok" (kérem nem félreérteni, nem pejoratív kategória, csak kategória ) jó szokásához híven gyűlni kezdjenek a halottak, a társaság meg emeletekre futkosson.

Nekem pár apróság mellett igazán csak egy nagyobb bajom volt a forgatókönyvvel és a sztorival, mégpedig hogy ez a szellemesdi túl lassan indul el. Nem is azt éreztem hibának, ami előtte zajlott, csak hát eredetileg azt vártam, hogy a szereplők, ha már beosontak az iskolába szellemvadászatra, akkor erre esetleg rá is segítenek kicsit (főleg, hogy dedikáltan van a csapatban egy okkultista, és érdekes módon egy fiú), vagy akár maguk indulnak el körbe, hogy jeleket keressenek. Talán nem is a kicsit hosszúnak tűnő bevezetőt, hanem ezt éreztem a film gyengébb pontjának, amikor már bent ülnek a teremben, némileg unottan várva azt a pillanatot, amikor az író eldörrenti a startpisztolyt. Hogy egy-egy kísértetsztorival sem próbálják feldobni a hangulatot, csak rágják a Chiot meg isszák a Coca-Colát, az volt nekem kis csalódás. És ezt sem véletlenül hangsúlyoztam ki: tudom, hogy szponzor, és tudom, hogy csak az én hülyeségem, de mostanában érzékenyebb vagyok a termékelhelyezésekre, és hangosan felröhögtem az egész képernyőt beterítő Spar-feliraton, amit szerintem érdemesebb lett volna egy kicsit finomabban megoldani.

Szóval ami a teremben elbújás előtt van, az azért nem volt gond nekem, mert két dolgot remekül és ügyesen előkészített: a résztvevők személyiségének bemutatását és az egymás közti kapcsolatokat, valamint már ott, szinte a film ötödik percében (és ebbe beleszámít a Lenti helyi nevezetességeit egy turisztikai film alaposságával bemutató, bő két perces főcím is ) elkezdődik azoknak a részleteknek a csepegtetése, amiknek később jelentősége lesz (gondolva itt a telefonra). És mindkettő meghálálta a gondos tervezést: profikat megszégyenítő részletességű az a kapcsolati háló, ami a szereplők között bemutatásra került, néha csak egy-egy kisebb gesztussal vagy mondattal, ahol, mint egy jó sakkfeladványban nincsenek felesleges bábok, még ha ez a gimnazisták szokásához híven inkább arra korlátozódik, hogy ki kivel járt, jár vagy járna. Az egymásba fonódó szerelmi sokszögek és a Misi-Marci testvérpár közötti viszonyok bemutatása azért fontos, mert így lesz később jelentősége annak, hogy ki kihez hogyan szól, vagy akár csak hogy egy feszültebb pillanatban kihez bújik oda. Ez kompenzálta valamennyire a teremben zajló csendes várakozást, még ha nem is az volt, amit eredetileg vártam volna, de legalább erre lehetett figyelni; érzelmekben, feszültségben gazdag a film, csak ennek forrása elsődlegesen és sokáig nem is a vélt szellem.

A szereplők így legalább egymással szemben következetesek, a kísértettel és a parával szemben meg már csak a műfaji "elvárások" miatt sem lehetnek azok, azaz hogy mikor válnak szét, mikor hova mennek, és mondjuk amikor már tragédia árnyékolja be a jópofán borzongatónak induló sulibulit, akkor mit miért csinálnak. Ez a szakasz is olyan klasszikus, sok szakmai tudásról tanúskodik, meg amire egy iskola lehetőséget biztosít. Ezekből mondjuk egyet emelnék ki, mert az jött be a legjobban, Zsófi eltévedését a konyhában, és ahogy a sötétben egy késsel botorkál. Már csak azért is jegyeztem ezt meg, mert ez a jelenet foglalja keretbe a film jelentős részét, és a két időpontban eltérő értelmezése volt a jelenetnek, egy kis plusz izgalmat adva hozzá másodszor, kicsit előrevetítve a végkifejletet. Még a "megszokott" értelmetlenségek közül is kitűnt azonban egy, Lia (el)esete a könyvekkel... és külön köszönöm a stábnak, hogy bevallották, hogy erről nekik sincs fogalmuk sem, ezt ugyanis direkt visszakerestem az audiokommentárban .

Aztán meg hogy kisköltségvetésű meg amatőr... Engem általánosságban nem zavart, hiszen eleve így ültem le a film elé; van egy kevés rálátásom arra és tapasztalatom arról, hogy ez mekkora munkát és koncentrációt kíván. Úgyhogy a színészekről csak annyit, hogy az persze érződik, hogy vannak tehetségesebbek és fogékonyabbak köztük, de azt azért sajnálom, hogy a fiatalok még a lehetőségekhez mérten sem kaptak szabadabb kezet a filmbeli helyzetek megoldásához. Idegen a helyzettől, ha valaki rémülten küldi el a többieket a pánikoló lányok után, ő meg zsebre dugott kézzel baktat utánuk (igen, szerintem még a későbbi események ismeretében is az), hogy egy haláleset nyomán ennyire ne hangozzon el egy "Úristen!" vagy az elfojtott zokogás (az arcokra kiülő érzelmek viszont jók!), és igen, lehet, hogy ha a támpontok meglettek volna, a teremben a beszélgetéseket -a saját karakterük és a többiek ismeretében- a színészek maguk is meg tudták volna oldani. Főleg azért mondom ezt, mert kicsit szomorú voltam a végén, de ugyanakkor pozitív löketet is adott, hogy a stáblista alatt futó képsorok -amik mintha egy régi, nosztalgikus nyaralását idéznék ennek a társaságnak- voltak a legtermészetesebbek; azt ha hozni tudták volna a film alatt -márpedig látszik, ott van bennük!-, az lett volna az igazi. A film színészi csúcsa, ahogy azt már többen kiemelték gondolom, az a gondnokot játszó Kovács Zsolt, nem is csak mert az ő komikus szerepe adott lehetőséget arra, hogy igazán karakteres legyen, hanem mert az ő "jelenléte" a legkerekebb, a legegészebb, a fintoraival, a mozgásával, az őt kísérő zenével (a zenék egyébként legtöbbször feltűnően jók, pedig én nem vagyok elég vájtfülű ehhez). De nem sokkal maradt le mögöttük Marci és Misi párosa meg Laura sem, akik kis dinamikát vittek a közösségbe, amit a helyzet, de inkább a titkokból adódó feszültség némaságra kárhoztatott. Dinamikát, amiből elkelt volna a több, már csak azért is, mert a Zártosztály is beleesett az amatőr színészekkel dolgozó filmek egyik csapdájába, azaz hogy a könnyebb kezelhetőség és a rendelkezésre álló eszközök miatt rövid vágásokkal oldják meg a párbeszédeket, ahol többnyire csak egy-egy szereplőt mutatnak, őket is általában mereven. Így viszont a beszélgetések szétdarabolódnak, a "beszélő fejek"-szindróma miatt elveszik a lendület, még ha van is róla elképzelésem, hogy mennyire kockázatos mozgással vagy háttérrel együtt felvenni egy ilyet (itt is van, amikor a madárcsicsergés, egy csat hangja vagy éppen egy szék arrébb húzása elnyomja a szöveget). Hasonló apróságok pettyezik a látványt, az operatőri munkát is, azaz sok ügyes beállítás és felvétel közé beékelődik néha egy-egy kevésbé sikerült, például nekem ilyen volt az integető Sára hónalja alól felvett jelenet, plusz szegénykém olyan robotszerűen teszi ezt, mintha csak akkor hagyná abba, ha valaki kikapcsolná . Meg nekem a rávágások sem hiányoztak volna, a porszívós, a csaposok meg a telefonosok, bármennyit is segítenek később a vágásnál. Az ilyeneket viszont a végére szinte teljesen elfeledtették az ilyen környezetben bravúros trükkfelvételek, azokért egyszerűen csak   !

Úgy tudom zárni, ahogy kezdtem: ez egy műfaján és stílusán belül remekül összerakott rajongói film, aminek vannak profi vonásai, a Tükörkép-hez képest meg minden téren szembeötlő a fejlődés. A koncepcióban rejlő hibák meg mind olyanok, amit a következő filmre simán ki lehet javítani... mert az remélem lesz .

7/10

.





Zártosztály




Lenti, napjainkban. A helyi gimnázium tanulói egy bulvárlap cikkén felbuzdulva éjszakai szellemvadászatra indulnak a bezárt suli falain belül, ugyanis a legenda szerint az épületben egy 50 éve meghalt kisfiú szelleme kísért. A 10 vállalkozó kedvű középiskolás – különböző érdekek és célok miatt – a seggrészeg gondnok lankadó figyelmét kihasználva besurran az iskolába, majd miután rájuk zárják az ajtót, az egyik osztályteremben többé-kevésbé szkeptikusan várják, hogy a halott kisfiú jelt adjon magáról. Aztán – általános megdöbbenésre - ez megtörténik, onnan pedig hullákkal kikövezett út vezet a végkifejletig.

Nagyjából ennyi a spoilermentes tartalma a filmnek, ami – akár csak a nagyok – szerkezetileg nem is egészen lineáris. Jó ötlet volt ezzel a nyitó jelenettel kezdeni, még akkor is, ha ilyenkor mindig benn van a veszélye annak, hogy a mutatott karakterről halványlila fingunk nincs, kicsoda, ezáltal az egész eseményt nem tudjuk hova tenni. Azonban úgy gondolom, itt is csupán figyelemfelkeltést szolgál, csupán az a szerepe, hogy várakozással töltse el a nézőt, hogy is jutunk majd el addig. Egyfajta hangulatfokozó, ami segít átvészelni a kötelező unalmasabb felvezetést. Nekem ugyanis a tanórás rész nem igazán jött be, icipicit mesterkéltnek és erőltetettnek éreztem, mint ahogy a parkos találkát, a megbeszélést is. Erre egyébként majd később – építő jelleggel- szeretnék is kitérni, a film nálam tulajdonképp a bezárkózással indul be. Nem hiába: látszik, hogy a rendezőpáros egyik felének meglehetősen nagy tapasztalata van a horrorfilmek terén, így a vélt/valós szellemesdi kiválóan működik. A forgatókönyv kimondottan ötletes és fordulatos, a mozi végi fordulat – bár egy kicsit sejteni lehet, de biztosra menni nem – működik, a finálé meg megdöbbentően drámai. A Zártosztály nem mentes a korosztályt foglalkoztató szerelmi kavarástól sem, nem állítom, hogy minden ilyen szál hibátlanul működik, de kétségkívül autentikussá teszi a filmet (kinek mi a tűréshatára e témában ugye, nekem pont a határon volt a love story). No persze,  főmotívumként nem lehet figyelmen kívül hagyni, de jelen esetben fontosabb volt számomra a thriller/horror vonal, mint a szerelmi…

Összességében magam részéről egészen kiválóan szórakoztam rajta. Ez legyen az olvasottak LEGFONTOSABB kivonata, s a következőkben megemlítendő „negatívumok” nem a film fikázása miatt vannak, hanem mert megígértem Dylan barátomnak, a second unit stáb kamerásának, a részeg, fa mellé „CGI”-t pisáló gondnoknak, hogy építő jellegű észrevételeimet megírom. Remélem, ezen sem a két rendező, andrew1975, illetve Gyulus, sem pedig az a rengeteg szimpatikus fiatal nem fog megsértődni – nem úgy szánom az egészet. Az első értékelési szempont – és egyben legnagyobb hiba - az amatörizmus. Ahogy vártam, nem is magában a filmkészítésben, dinamikában, vágásban, beállításokban érhető ez tetten, hanem a dialógusokon és a kis színészpalánták megnyilvánulásain. Fiúk, lányok, nehogy megsértődjetek, de nem véletlenül tanítják a színjátszást, nem véletlenül lesz azért színész, aki odáig eljut. A Zártosztályban tök aranyos minden gyerek, de néha borzasztóan természetellenesnek és mesterkéltnek tűnik mondandótok és mozdulatotok. Hiányzik belőle az a természetesség, ami a gyakorlott színjátszók már elsajátítottak, sokszor éreztem a pózolást a kamera előtt – nem pedig a természetes mozdulatokat. Ehhez kapcsolódik, hogy a fizikaóra a park és a szellemvárós fejezetek sem tűntek sem írói,sem rendezői szempontból maximálisan tökéletesnek: mintha kár lett volna megírni a gyerekek szövegét, mintha kár lett volna a középiskolások szájába adni egy „felnőtt” gondolatait. Az óra, amit Gyulus tanár úr tartott, sokkal autentikusabb lett volna minimális alapzajjal, a parkos megbeszélés kicsit merev lett, a szellemvárós meg túl fókuszált. Ez alatt azt értem, kár volt egy-egy párra így koncentrálni, ezzel azt érték el, mintha a többiek ott sem lettek volna a teremben… Persze, kibicnek semmi sem drága, de lehet, csak be kellett volna mikrofonozni a termet, ott hagyni néhány kamerát, esetleg nagy vonalakban megadni nekik miről dumáljanak és otthagyni őket. Lehet, sokkal természetesebbnek tűnne az egész. De ha itt nem, egy órára, egy IGAZI órára – mondjuk andrew órájára – ezt simán megcsinálhatták volna. Ifjúság, (csak mert tuti, hogy olvassátok) nagyon aranyosak voltatok, viszont a kamera előtt kissé természetesebben kell viselkedni. Persze, könnyen vagyok, én még csak véletlenül sem állok kamera elé, irtózom tőle és tudom, én sem lennék jobb: gondolataimat kizárólag a jószándék vezérli. Épp ezért nem is emelem ki egyikőtöket sem, néhányan jobban alkalmazkodtak a feladathoz, néhányan kevésbé. Fura, de a kisgyerekek (Gyulus gyerekei) jobban ráéreztek erre – egészen pontosan ők még tét nélkül szerepeltek, ők csak hozták magukat.

A Zártosztály a maga kategóriájában kiváló alkotás. Ilyen az, amikor néhány amatőr filmes néhány HD(?) kamerával, minimális trükkmesteri ismerettel, lelkes amatőr színészekkel filmet forgat. Ismét csak bebizonyosodott, hogy a film egyik legfontosabb kelléke a jól összerakott forgatókönyv, és a hangulat. Itt mindkettő megvolt, az amatőr színjátszás pedig csupán a komoly produkciókhoz hasonlítva tűnik szembe. A mozi minimális humora bejött (különösen a csontvázas, no meg az Idegosztályos), vulgaritásában talán még kicsit visszafogott is volt, mint maga a valóság. A film, ahogy össze van rakva, vágva, fényképezve, filmezve, az qrva jó. Ja! És nem tudom, honnan szedtétek a zenét hozzá, de az igazi telitalálat. Gratula!

Ahogy összességében az egészhez. Kemény munka volt, de megérte: egészen bártan indítsátok a filmet mindenhol, ahol csak lehet. Simán megállja a helyét saját kategóriájában. Valahol meg Spielberg és a nagyok is kezdték…


A DVD-ről pár gondolat:

Kérem szépen, a filmmel kapcsolatban esetlegesen felmerült amatörizmusnak itt nyoma sincs. Ez profi munka, látszik, hogy olyanok állították össze, akik maguk is gyűjtők: egyszerűen ez a kétlemezes kiadvány a mai hazai piacon etalonnak számít, tartalmilag, formailag, kinézetileg én hibát nem találok benne.

Már eleve jó pont, hogy normális minőségű amaray tokban van a két lemez. Aztán amúgy is tök bejött nekem az egész film dizájnja, a poszterek , a fehér alapon álló karakterképek: a DVD majd minden szegletében felhasználják ezt. Ezek köszönnek vissza a menükből, a borítóról, mindenhonnan. Tartalmilag pedig a kiadvány maga a kánaán: tapasztalt filmrajongó létemre is csak elismeréssel csettinthetek az extratartalom láttán (jól ki is csesztetek velem, két napba tellett, míg végeztem velük). S az audiókommentárt az első lemezen még meg sem hallgattam…

Extrák szempontjából az igazi kincs a bónusz lemez. No, fiúk, ezek után még nagyobb elismerésem. Megnézve a több mint egy órás werkfilmet, még egyszer csak gratulálni tudok: ezt, így, ilyen feltételekkel megcsinálni hatalmas dolog volt. Érdekes volt látni a forgatás folyamatát, hogy csupán egy kamera volt, hogy a forgatási napok sem egymás mellé estek (ehhez képest nem láttam hibát öltözetben, beállításban, semmiben – a nagy filmekkel ellentétben). Jó volt, hogy őszintén beavattatok minket a filmkészítés folyamatába, különös tekintettel a trükkökre. Kiválóan összerakott és szerkesztett anyag az egész, a sok apró kisfilm – ahol fura mód arra is van lehetőség, hogy a távirányító kamera gombját is használjuk. Utoljára ilyesmit tizenöt éve láttam lemezen…

Nem is akarom részletezni, mennyi örömteli, filmrajongónak fontos anyag van a DVD-n. Inkább két dolgot emelek ki, ami nekem nagyon bejött: az egyik az a sok ökörködés, humor, ami egy ilyen 137? órás forgatás közben előjön. Tök jó lehetett a fiataloknak ennyit együtt ökörködni, ezért irigylem őket. A csókos továbbfejlesztett alternatív jeleneten qrva jót röhögtem, de a kukatolás sem maradt mosoly nélkül. A másik (ami egyébként egyáltalán nem lepett meg), Gyulus gyerekeinek szereplése: ügyes, és aranyos kis mellékszereplők voltak, gartula! Az egész extralemez nagyon jó és érdekes anyag, példaértékű.

A DVD értékelésében két negatívumot tudok felhozni (amiket egyébként meg is beszéltem technikáért felelős rendezővel): az egyik, hogy néhány beállításban bizony kiütközik a hátrányos felszerelés. Néhány sötét jelenetnél bizony a képnek van egy utóhúzása, ami a kamera határait mutatja – lehet, hogy ez csak nagyfelbontású TV-n szembetűnő, de azon nagyon. Még az extralemez egy jelenetében, az összetört tablóképesnél is látszik… A másik meg (ez meg lehet, csak hangrendszeren jön ki): a dialógusok néha nagyon halkak a filmben. A zenéhez képest legalábbis - gyakran kellett fel-le tekergetni a hangerőt. E két apróságot leszámítva (amik egyértelműen a normális nagyüzemi felszereltség hiányaira vezethetőek vissza) maga az egész kiadvány csillagos ötös.

Köszönöm a példányt belőle!



.