R2-D2 írásai 2.0

.





Narcos S2




Ahogy az első évad értékelésénél írtam, nekem Pablo Escobar története kicsit kurtán-furcsán ért véget: drogbáró életéről szóló történet fura módon minta csak úgy meg lett volna toldva két felesleges fejezettel. Mintha nem lettek volna biztosak anno a folytatás elkészülésében – most meg, hogy befejeztem a második felvonást, még inkább úgy érzem, hogy az a két epizód sokkal inkább kötődik ehhez az évadhoz, mint az előzőhöz . A másik dolog, ami akkor felmerült bennem, hogy ha lesz is folytatás, akkor mit tudnak kitalálni, hisz az első évad 10-12 évet felölelő sztorija helyett itt csupán 2-3 évnyi elmesélnivaló van. Nos, örömmel jelentem, simán megoldották: 10 epizódban képesek voltak foglalkozni Escobar hattyúdalával úgy, hogy szinte egy percnyi unalom nincs a Narcos S2-ben. Ez azzal is járt, hogy rendesen kibővítették a játszóteret – látatlanban elsőre kissé értetlenül is álltam a hír előtt, miszerint rögtön 2 (!!) évaddal fogják majd folytatni a sorozatot – a Narcos S2 pedig szép lassan átalakul Kolumbia drogtörténelmévé. Az ezek után látható, hogy van anyag, mód és lehetőség tehát az események tovább szövésére, de arról nem vagyok meggyőződve, hogy az S1E1 előtt is ez volt a cél.

Ugye ott hagytuk abba, hogy Pablo Escobar (a továbbra is zseniális Wagner Moura), a milliárdos drogbáró, 1989-ben a világ 7-ik leggazdagabb embere, épp megszökik a saját maga által tervezett és építtetett Katedrálisnak hívott luxusbörtönéből. Elfogására természetesen hatalmas erők mozdulnak rá – az új évad pedig lineárisan viszi tovább a már megismert szereplők történetét. Az eddig sem volt titok, mi is lesz az üldözés vége, ebből kifolyólag a legnagyobb kérdés az volt, hogy mennyire sikerül valódi tartalommal megtölteni a két év feldolgozását, míg eljutunk ahhoz a bizonyos eseményhez.  Az írók rendesen összekapták magukat és sikerült majdnem minden tekintetben egy izgalmas, pörgős és hitelesnek tűnő évadot összehozniuk – azt már meg sem kell említenem dicséretként, mennyire is kiváló megint csak a korrajz, mennyire jók az eredeti felvételek és mennyire autentikus végig a spanyol nyelv. Ja, mert az azt hiszem egyértelmű – most még nincs is más lehetőség rá, de ha majd egyszer valamelyik TV megveszi, biztosan lesz – hogy ezt csak és kizárólag eredeti nyelven szabad nézni. Szinkronban simán el fog veszni majd az angol-spanyol dialógusváltás, ahogy a két nyelv és a két náció közti ellentéteket is magában rejti.

Útravalóként rögtön két pozitívumot kell megjegyezni. Az egyik az, hogy a Narcosnak védjegye és stílusa lett az a narráció, amiben Murphy ügynök tolmácsolásában ismerjük meg a történet főbb eseményeit és magyarázatait. Ez már az első évadban is rettentően tetszett, nem volt ez másként most sem. Különösen azért, mert ebben a formában továbbvitték azt a gondolatiságot is, ami nekem nagyon bejött korábban: nevezetesen az elég komoly USA politikai kritikát (legalábbis akkori vonatkozásában), ami szerint a kommunizmustól való paranoia mellett, miatt és után Amerika bármikor bármit képes (volt) megtenni bizonyos militarista csoportok támogatására, ha az épp kapóra jött nekik egy másik ellenség legyőzésében. A másik pozitívum, hogy ellentétben az S1-el, jóval kevésbé volt az egész dokumentumfilm jellegű: sokkal nagyobb teret engedett ez a fajta megközelítés a színészeknek, mint a korábbi. Nem maradt el teljesen a híradóbejátszások hatékony használata – de itt most kifejezetten hatékonynak és célszerűnek éreztem őket… mintha most már felbátorodtak volna az írók és mintha hagyták volna a castingolt társaságot játszani is. Az a néhány bejátszás, ami meg van, az nagyon is ütős és nagyon is kellett bele: eleve ugye a finálé fényképe, Escobar anyu bejátszása, de nemkülönben súlyosak és hatásosak az autóbomba képei sem. Miután pedig jómagam az első évad aprócska negatívumaként fogam föl a túlságosan dokumentarista jelleget, ezúttal lubickolhattam a karakterek, helyszínek és események tengerében.

Érdekes évad lett egyébként a Narcos S2. Tekintve, hogy arányaiban rövidebb időt dolgoz fel ugyanannyi epizód alatt, így az események mellett – amik amúgy azért zajlanak rendesen – sokkal jobban magára a főszereplőre, Escobarra is fókuszálhat. Menekülése és bujkálása természetesen rendesen felkavarja az állóvizet Medullinban (és majd Caliban is), a város azonban ekkor még a megmentő mellett áll. Megdöbbentő és nagyon érdekes volt látni egy bálvány bukását, szerintem kiválóan elkapták az írók azt a hangulatot, amiben egy 30 milliárd dolláros vagyonnal rendelkező ember szépen mindenét elveszti. Nekem legalábbis nagyon tetszett az egész jellemfejlődés, amit a faszival végigcsináltak, ahogy minden szituációba belemártották, és ahogy ezek a helyzetek mindig változtattak rajt valamit. Ahogy először menekülő, óvatos vadként félrevonul az erdő mélyére, aztán ahogy szép lassan, maxi biztonsági intézkedések mellett visszatér a külvilágba. Aztán ahogy a vadászok egyre több apró sebet ejtve rajta (biztonságán, üzletén és önérzetén), úgy lesz egyre inkább felbőszült, de még értelmesen és számítóan cselekedni képes vad – valahol ennek a csúcspontja a rendőrkonvoj elleni merénylet. Escobar viszont még mindig nem ekkor a legveszélyesebb – ahogy egyébként Murphy narrációja jól navigál is egyben – hanem mikor sarokba szorult vadként kénytelen viselkedni. Mikor borul minden, mikor a család is veszélybe kerül – na, akkor szakad el a cérna, akkor jön a robbanás is. És kb. ekkor írja ki magát az emberek szívéből… A végjáték előtti Escobar meg… egy teljesen más kategória, a figurának egy újabb színes, soha nem látott palettája, amit Moura megint csak zseniálisan fogott meg.

Ha csak Escobar ezer arca és élethelyzete lenne az évad, ennyi változatosság önmagában simán elég lenne az üdvösségez – pedig aztán hol vannak még a többiek. Murphyre, Peñara, Gaviria elnökre Tatara, Hermildara nem is akarok külön szót vesztegetni – bár mindegyikük figurája rengeteg embert próbáló döntésen megy keresztül – rajtuk kívül is tele van jobbnál-jobb karakterekkel az évad. Még a Cali-kartell, Pacho, Judy Moncada, Don Berna sem vett le annyira a lábamról, mert ők igazából egy jól behatárolható oldalon,jól behatárolható motivációk mellett cselekedtek – ha most gonosz akarok lenni, a maguk módján egysíkúak voltak (talán a nagy darab kevésbé). Sokkal jobban érdekelt a Castaño fivérek figurája, Carlos és Fidel Castaño, részben pszichopata beütésük miatt, részben meg, mert pont a számomra oly kedves (nagy)politikai játszma eszközei és módszerei voltak. Hozzájuk kapcsolódik az a kopasz CIA ügynök, akit csak kevésszer látunk, de a karaktere annál visszataszítóbb – én őt és az általa képviselteket különösen érdekesnek és elgondolkodtatónak találtam. La Quica és Blackie onnantól lett érdekes, miután választaniuk kellett – Murphy narrációja erre is remekül kitért pár mondatban. Nagyon bírtam Carillo feltűnését is, annak ellenére, amit tett, én nagyon bírtam a fickót. De az évad csúcsa számomra egyértelműen Limon, a taxis figurája: számomra ő teljesen Escobar alteregója, kegyetlenül ékes példája, hogyan lehet – többé-kevésbé – ártatlanul, naivul belekerülni a szervezett bűnözésbe és mennyire is nincs onnan kiút. Az ő alakja a lecsúszás mintapéldája, zseniálisan felépített és kidolgozott karakter, akinél tök jól nyomon lehet követni mindazt, amit az ember esetleg el akarna kerülni egy ilyen helyzetben.

Nekem ez a második évad jobban tetszett, mint az első. Sokkal színesebb és szélesebb színészi játék és paletta jellemzi, valójában ez az időintervallum lenne normális Escobar életének feldolgozásában. Itt volt idő mindenre, aprólékosan bemutatni egy ember megtörését, egy szerető apa és vérgőzös gengszter kettős jellemét. Fura mód az írók még azt is elérik, hogy a legvégén az ember még icipicit sajnálni is tudja. S ha már sajnálat és szánalom: komolyan mondom, amit Escobar családjával műveltek, az engem tök felháborított. Amik a kormányzati és nemzetközi érdekek miatt történtek velük, ahogy az egész nagypolitikai korrajz átjött a képernyőn, az néha már bicskanyitogató volt – ráadásul Murphy elejt megint egy mondatot Németország migrációs politikájával kapcsolatban (1992!!)…ajaj, mintha megállt volna az idő. De más tekintetben is: a Narcos S2 képsorai néha simán elmehettek volna a Gengszterkorzóba és fordítva, nem egyszer éreztem azt, hogy 70 év és egy kontinens választja el a két sztorit egymástól, de gyakorlatilag minden ugyanaz. Most már kifejezetten felcsigázva várom, merre megy tovább a mese: vélhetően a Cali-kartell lesz a célkeresztben… ami önmagában rejthet rengeteg jó és érdekes dolgot.

Mégis, picit úgy érzem, becsaptak: a Narcosból, a Pablo Escobar életét először nagyvonalúan, majd aprólékosan feldolgozó sorozatból egy éles váltással Kolumbia drogtörténelmét csinálnak. Kicsit olyan így ez az egész, mint a Homeland, ott is volt egy éles fordulat egyszer, onnantól – hiába kiváló továbbra is – már más, már nem az. Szóval, lehet, hogy ez is kiváló lesz, de már nem az, ami volt. Szerintem Moura nélkül nem is lehet ugyanolyan – azt meg majd csak az idő fogja eldönteni, mennyire fog kilógni a sorból az első évad „rohamtempója”. Ettől függetlenül ez az évad nagyon jó volt – a többit majd meglátjuk.





85%




.

Niwrok írta:

R2-D2 írta:

A hét mesterlövész (2016)

Nehezen tudok igazán kapaszkodót találni a filmben. Nekem az első percektől hiányzott az az igazi western hangulat, valahogy totál mesterkéltnek, megrendezettnek, modernek tűnt az egész. A város csak egy díszlet, a humor, a problémák nem valósak – utóbbiak sokszor csak említés szintjén annak, pl. poszt traumatikus stressz -, a városlakókon meg néha látszik, hogy most jöttek a sminkes kamionból. Életszerűtlen, érzelmi kötődéstől mentes az egész - megmondom őszintén, drámai veszteségek sem tudtak igazán meghatni. Ráadásul dramaturgiailag sem feltétlenül tetszett az, akiket a rendező életben hagyott a végére – tekintve, kivel mennyit foglalkoztak a filmben semmiképp nem azoknak kellene ellovagolni, akik a végén teszik. Nincs különösebb kapcsolat a védelmezendő lakosság és a „jófiúk” között sem, és ezek Hetek is sokkal inkább tényleg jófiúk, mint korábbi elődeik. Az meg, hogy az ellenfélben szerepel egy indián, előrevetít rögtön két óriási klisés jelenetet is a moziban – sajnos, nem is kellett kellemesen meglepődnöm az eseményeken…

Azt gondolom, vannak dolgok, amiket jobb nem bolygatni. Ez is az lett volna… de ahogy az ember elnézi Hollywood jelenlegi trendjeit, elképzeléseit, még nagyon sok katasztrofális élmény vár rá. A Holtpont, Ben Hur és az A hét mesterlövész után a következő az Egyenesen át lesz …

65%

Az látszik, hogy itt tényleg csak ez volt a cél, a western Mission Impossible, vagy mint a League of Extraordinary Gentlemen coltra és tolldíszre hangszerelve. Hogy legyen egy rakás különc, akik két órában elpoénkodnak meg ellövöldöznek, és annyi.

- A küldetés?
- Lehetetlen.

Jól láttam én, hogy ez tényleg egy western Mission Impossible, ha már ennyire nyíltan be is vallják .
Tényleg annyi lett: fél órában a nagyon vadnyugat bemutatása (a sok hasonló film közül , egy órában a mindenféle különleges képességű és stílusú vadnyugati típuskarakterek verbuválása (Faradayt és Horne-t bírtam talán közülük a legjobban, de jó volt a meghasonult veterán is), aztán még egy óra őrült és látványos golyószórás. Az eredeti film árnyéka nélkül igazából kellemes szórakozás volt, ami kicsit leült a közepére, meg volt egy két botlása, amikből kiderült például, hogy a stáb még sosem harapott bele a nyers húsba, és nem gyújtottak fel még egy kutyaólat sem .

7,5/10
.

Niwrok írta:

A hét mesterlövész (2016)

... a stáb még sosem harapott bele a nyers húsba, és nem gyújtottak fel még egy kutyaólat sem   .

7,5/10
.

Most a kutyaól nincs meg, de a nyers húson akkor is mosolyogtam. Nem is tudom, mennyi pácolás és párolás kellene ahhoz, hogy így lehessen harapni bármit is... feltéve, ha nem mondjuk egy krémes.

R2-D2 írta:

Niwrok írta:

A hét mesterlövész (2016)

... a stáb még sosem harapott bele a nyers húsba, és nem gyújtottak fel még egy kutyaólat sem   .

7,5/10
.

Most a kutyaól nincs meg, de a nyers húson akkor is mosolyogtam. Nem is tudom, mennyi pácolás és párolás kellene ahhoz, hogy így lehessen harapni bármit is... feltéve, ha nem mondjuk egy krémes.

Nem kutyaól, hanem "kutyaólat sem" . A templom volt egy kicsit furcsán szabályos, beleértve a lyukakat is, és azt is megmosolyogtam, hogy az elszenesedett gerendák annyira strapabíróak, hogy simán elbírnak egy harangot is .

A húsra a legjobb tipp a társaságunkban az volt, hogy lehet, nyereg felett is lehet húst puhítani .
.

Niwrok írta:

A hét mesterlövész (2016)

A húsra a legjobb tipp a társaságunkban az volt, hogy lehet, nyereg felett is lehet húst puhítani   .

Végül is... belső (ön)pác. De még csak hús formája sem volt. Sem belsőségé, mert vélhetően ez azért valami szív vagy máj akart lenni.

Nem mintha az nem lett volna nagyobb idiótaság...

.





Harc a szabadságért




A film, aminek magyar címe, moziplakátja, szinkronos előzetese és korhatár besorolása is van… aztán ami megint csak nem jutott el a hazai forgalmazásba. Utóbbi időben ráadásul sajnos sorolni lehet ezeket a mozikat, a 13 óra: Bengázi titkos katonái után és e mellett túlságosan nagy a csönd a The Purge III-ról is… és a lemezmegjelenésekről meg ne is beszéljünk. Na, de végül is mindegy, ha a méltóságos forgalmazók nem hajlandóak valamit megmutatni nekünk – és mi meg akarjuk ugyebár nézni – szerencsére van rá mód és lehetőség mindezeket is pótolni. Egyébként az előzetessel meg csak óvatosan, mert a nagy hangulatkeltés közben néhány jelenet hatásosságát is ellövi (szó szerint) – a legjobb, ha az ember annyit tud az egészről, hogy ez egy polgárháború idején kezdődő, több éven át átívelő dráma, aminek központi témája maga a rabszolgaság intézménye. Pontosabban inkább az USA-t több évtizeden át kettéosztó faji ellentét, a néger lakosság rohadt nehéz elfogadása a társadalomban. A film társaként, leginkább örököseként elsősorban a Selmát tudom említeni, de ha nagyvonalú vagyok, azt mondom, keverjetek össze egy rabszolgás filmet egy polgárháborússal.

Persze, milyen lenne egy Észak-Dél háborús film, ha nem lehetne kötni „valós eseményekhez” – a Harc a szabadságértben a kapocs egy Newton Knight nevű jóember, aki az 1860-as évek fordulóján egy rakat dezertőrrel és néhány szökött rabszolgával rendesen beleszart a Konföderáció ventillátorába és gyakorlatilag hátba támadta korábbi „munkaadóját”. Lázadása annyira sikeres volt, hogy Jones megyében létrehozott, kikiáltott egy Free State of Jones nevű kárászéletű autonóm világot – legalábbis a legenda no meg a mi történetünk szerint.  Itt jegyezném meg, hogy ugye a film eredeti címe is ez, talán ez  inkább kifejezi az egész sztori lényegét – hisz gyakorlatilag minden ezért történik -, a magyar cím viszont kissé tágítja a határokat, kissé jobban a dolgok mögé néz: kivételesen még jól is áll neki. Vélhetően nem vagyok (megint) egyedül, hogy még életemben nem hallottam erről a jóemberről: az amerikai polgárháború meglehetősen felületesen szerepelt csak a tananyagaimban… ami végül tulajdonképp érthető...  Viszont jó, hogy vannak az ilyen filmek – de még inkább jó, hogy ha az ember kicsit utánanéz a dolgoknak közben – amik kibővítik a történelmi ismereteinket, ugyanakkor rengetegszer előfordult már, hogy az amerikai filmipar a fontos amerikai események amerikai hőseiről elsősorban amerikaiak számára készített igazán élvezetes mozit. Itt erről szerencsére szó sincs, a film nem azért gyengébb, mert túlságosan patriotista…

1862. október 3-án és 4-én a Mississippi állambeli Corith mellett csapott össze az északi Uniós haderő a déli Konföderációs sereggel. Még csak a háború második évében vagyunk, de már ezrével fekszenek a földeken az áldozatok és a sérültek. Filmünk főhőse, Newton Knight (Matthew McConaughey) egy szanitéc féle segéderő a háborúban, ő gyűjti össze a csatatérről a sebesülteket, majd a néha kereszttűzben igyekszik őket a tábori „kórházba” cipelni. Ezzel a képpel indít a film és megmondom őszintén, rendesen mellbe vágott: hihetetlen erős indítás, hatásában, jelentőségében talán a Ryan közlegény megmentéséhezhez tudom hasonlítani – csak ez lényegesen rövidebb szcéna volt. Nem is csak a brutalitása – bár, néha majdnem elfordultam – hanem az a felismerés, az a döbbenet, mikor azt látom, hogy komplett hadoszlop megy a bal-jobb parancsra az ellenséges golyózápor felé. Hogy milyen állat és kegyetlen volt ez az egész akkori hadviselés, hogy aki az első sorba kapott jegyet, az tuti ott maradt – mi alapon és hogyan dőlt vajon el ez? Fiatal emberek egyenruhába öltözve vonultak parancsra egy olyan cél érdekében, aminek jogosságáról, elérhetőségéről még csak lehet meg sem igazán voltak győződve… hát csoda, hogy egyre többen hagyták ott a sereget??  Knight is így tesz, az intenzív, véres és drámai kezdet után a faszi úgy dönt, elege van az egész öldöklésből és megszökik.

Ezzel az a baj, hogy ugyebár a dezertőröket abban az időben sem nézték jó szemmel – a szökevények büntetése halál. Azt nem igazán értettem, hogy Knight hogyan is gondolhatta, hogy senki nem fog rátalálni, miért is ment szépen így, ilyen simán haza – de hát ő tudja.  A lényeg az, hogy természetesen a hatóság emberei rátalálnak (különösen, miután ő maga hívja ki a sorsot maga ellen), így menekülnie kell a farmjáról, egyenesen be a mocsárvidékre – ahol már vannak páran, kivétel nélkül szökött rabszolgák. A film így éles kanyart vesz, a kezdeti pörgős, véres nyitány után egy nyugodtabb, lassabb, merengősebb szakasz következik, amiben Knight szép lassan a négerek barátja, társa, szövetségese – majd később szószólója és emberjogi aktivistájává válik. Külön tetszett, hogy nem játszott rá arra a történet, miszerint Knight gyűlölte volna a feketéket, csak azok begyógyították sebeit és az által állt melléjük – nem, itt Knight az első perctől nem hisz a rabszolgatartásban, a feketék elnyomásában, úgyhogy a sablonos drámai jellemfejlődés elmarad. Viszont… azt kell mondjam, a film második negyede, mikor még csak páran vannak, mikor még nem vált át Knight Robin Hood üzemmódba, kissé lapos lett nekem. Túl sok levegőbe bámulás, túl sok erdei kép, túl nagy csönd: az egész különösen a felütéssel szembeállítva éles kontraszt. Akkor is, ha időnként meg-meg törik a csendet jobb jelenetek (pl. kutyás üldözők).

Pedig aztán még időugrásaink is vannak (van egy nagyobb, de arról később). Hónapokat, éveket ugrunk előre, látjuk, ahogy a 6 fős túlélőtábor közel száz fősre duzzad a mocsárban, ahogy a rengeteg dezertőr, Dél ellenes rebellis csatlakozik hozzájuk. Knight pedig „hadat üzen” a környék utálatos adószedőjének, hadnagyának (Bill Tangradi), és Robin Hood módjára elkezdi megdézsmálni a farmerektől elszedett terményt. Ami aztán olyan sikerese lesz, akkora erőt ad a mozgalomnak, hogy szép lassan kimerészkednek a mocsárból és szép lassan visszafoglalják a városukat – pontosabban Délen belül átveszik az irányítást a Déliektől. Két érdekes kérdést is felvet egyébként a film ekkor: az egyik az, hogy egy bizonyos idő után minden, túl gyorsan nőtt kis közösséget elkezdi bomlasztani a belviszály (ld. még Autodefense, pár napja), a másik meg az, hogy mennyire is merev és hierarchikus (volt anno) a hadviselés, mennyire is csalódás volt Észak szerepvállalása az egészben. A csapat felhígul annyira, hogy – mégiscsak Délen vagyunk – nem mindenki közösködik szívesen a feketékkel, ráadásul a hadnagy megtorló akciói nyomán egyre többen akarnak kiszállni a magánháborúból – lol, a dezertőr dezertál – és a mozi kétharmadánál el is érkezünk talán a csúcsponthoz. Az ifjakkal történtek és az arra adott reakció igazi érzelembomba: a lassabban csordogáló történetben felér egy áramütéssel… vagy inkább egy újraélesztéssel? Tekintve a kissé leülő eseményeket inkább ez a helyénvaló…

A mozi utolsó harmada aztán szerintem kissé félresikerült. A háború vége után egyszerűen túl nagyot akart meríteni a történelem végtelen folyamából és eléggé kapkodós lett a végeredmény. A megszokott időugrások egyre nagyobb intervallumot ölelnek fel, a film pedig méhecske módjára száll fontos eseményről fontos eseményre – ámde mindig csak érinti azt, anélkül, hogy meg is vizsgálná. Így biza lóg a levegőben minden egyes olyan jelenet, ami a feketék elfogadásának rögös útján lévő állomásokat jelentik, a mindenféle törvények, szavazás, minden. Mintha a fináléra kissé koncepcióját vesztette volna az egész – arányiban, hangulatában a polgárháborús rész sokkal dominánsabbnak tűnt nekem. És akkor ide kapcsolódik a nagyobb időugrás, amit említettem korábban: a sztori egyik szála 85 évvel a film eseményei után játszódik, egy bírósági tárgyalással, amiben Knight unokáját vádolják faji alapú házassági törvényszegéssel. Miután hogy ő 1/8-ad (?) részben néger, ezért nem vehet el fehér nőt… kb. 1950-ben! Értem, hogy a Harc a szabadságért zászlajára tűzte a fekete egyenjogúság kérdését, értem, hogy meg akarták mutatni, hogy Lincoln után 85 évvel (sőt, még később sem) még mindig hátrányos helyzetűek a feketék – de ez a szál totál kilógott a történetből. Pláne, ha az eredeti címhez viszonyítunk.

Matthew McConaughey nem először nyűgözött le. Eleve, ha már megnézzük az igazi Newton Knight portréját, bámulatos a hasonlóság, de a színész teljesen át is lényegült a polgárháborús katonává, majd lázadóvá. A korrajz újfent bámulatos – e tekintetben imádom a mai filmeket, gyakorlatilag bármelyik korba el tudnak repíteni. A sok mellékszereplő közül igazából nem lehet kiemelni senkit, rettentően jól összerakott, homogén banda, mindenki kiválóan hozzáteszi magáét a történetben. Abban a történetben, ami önmagában elég érdekes is volt, csak valahol azt hiszem, félresiklott abból a szempontból, miszerint a kevesebb itt is több lett volna. Ha már az elején ilyen erős felütéssel a Polgárháborúban kezdünk, aztán a Free State of Jones megalakulása körül időzünk a legtöbbet, lehet, jobb lett volna az emberjogi kérdéseket lehagyni. Akkor is, ha természetesen fontosak és ütős témát szolgáltatnak – ugyanis az alkotók nem tettek mellé igazán ütős jeleneteket. De még így is





75%

R2-D2 írta:

Harc a szabadságért

A film társaként, leginkább örököseként elsősorban a Selmát tudom említeni, de ha nagyvonalú vagyok, azt mondom, keverjetek össze egy rabszolgás filmet egy polgárháborússal.

A korrajz újfent bámulatos – e tekintetben imádom a mai filmeket, gyakorlatilag bármelyik korba el tudnak repíteni. A sok mellékszereplő közül igazából nem lehet kiemelni senkit, rettentően jól összerakott, homogén banda, mindenki kiválóan hozzáteszi magáét a történetben. Abban a történetben, ami önmagában elég érdekes is volt, csak valahol azt hiszem, félresiklott abból a szempontból, miszerint a kevesebb itt is több lett volna. Ha már az elején ilyen erős felütéssel a Polgárháborúban kezdünk, aztán a Free State of Jones megalakulása körül időzünk a legtöbbet, lehet, jobb lett volna az emberjogi kérdéseket lehagyni. Akkor is, ha természetesen fontosak és ütős témát szolgáltatnak – ugyanis az alkotók nem tettek mellé igazán ütős jeleneteket. De még így is

75%

Tetszik, megnézem majd, de ahogy mondtam, lehet, hogy majd csak ráhangolódásként a TURN S3-ra. Még ha majdnem száz év is a különbség .
.

Niwrok írta:

Harc a szabadságért

Tetszik, megnézem majd, de ahogy mondtam, lehet, hogy majd csak ráhangolódásként a TURN S3-ra. Még ha majdnem száz év is a különbség   .
.

Igen... a fene nagy amerikai történelem...

.





A megtisztulás éjszakája - Választási év




„We are gonna purge today, purge today, purge today
we are gonna purge today, burn this bitch down.”

Bocsi, de ezzel kellett kezdenem. Immár három napja láttam a The Purge harmadik részét, de ez a dallam és az a jelenet, beállítás, ami közben ez elhangzik, nem megy ki a fejemből… A két totál zakkant ribi, ahogy és amit művelnek, olyannyira szuggesztív volt számomra, hogy talán az egész mozi legjobb pillanatát jelentették. De egyébként is: amikor a film megint az utcán volt, amikor az Irtás mindennapjait mutatták, az továbbra is zseniális… a többi… a többi viszont sajnos már nem annyira.

Mielőtt újból egy évvel lennénk az előző évi Irtás után, kapunk egy bejátszást egy 18 évvel ezelőtti eseményről, amiben a majdani főszereplőnk, Roan szenátor asszony (Elizabeth „Lost” Mitchell) gyerekkori traumájával vezetik fel jelenkorban betöltött ellenzéki szerepét. Hogy mi van?        Miért is nem a „szemüveges néger csóka” az ellenzék??       Furán bámultam a képernyőt, ahogy a nő Irtásellenes elnökjelöltként száll harcba az Alapító Atyák miniszterével egy választási kampányban – hirtelen nem tudtam, jó filmet nézek-e. A zavart csak tetézte, hogy feltűnik az előző rész Férfija (Frank Grillo), akit immár anyakönyveztek is, Leo Barnes néven… a múltkor már volt róla szó, mennyire is szükségtelennek tartom őt újfent szerepeltetni, úgy látszik, az alkotók láttak benn fantáziát (no meg zöldhasút). Még nagyobb baj, hogy ő egy testőr, szenátornő testőre: a The Purge 3 meg valami vészes identitászavarban szenvedve egyik szálon átmegy egy Az elnök végveszélyben stílusú menekülőmoziba. Ahol a Férfi munkája, célja, élete értelme, hogy megmentse a pacifista és naiv szemüveges, fehérruhás pina valagát, amiben némi kiszámítható árulás és csavar után a Férfinek megint el kell juttatni egy „szállítmányt” az Irtás éjszakáján A pontból B-be. Ez pedig cikis… végtelenül sablonos, ötletszegény és kiszámítható minden, ami itt történik.

Persze, megint van egy másik történeti szál – hogy természetesen keresztezzék egymást, illetve egymásba fonódjanak -, egy néger boltos története, amiben egy feka gangsta királynő, egy mexikói srác, no meg az idézethez tartozó két lökött ribanc is szerepel. Nekem ez az egész sokkal jobban tetszett, sokkal életszerűbb és eredetibb volt, mint a „mentsük meg az elnököt” vonal: már az első jelenetnél, a csokilopásnál lehetett érezni azt a zakkantságot, ami végigfut ezen a vonalon (legalábbis egy darabig). Ennek az eseményláncnak a csúcspontja karácsonyfaégővel beborított autóból kiszálló, az óriás disznó ruhában felxszel vasrácsot vágó, no meg a puskával a vállán indiántáncot járó, totál eszement csajok látványa. Zseniális. A dallamba beépített motoros vágó beindítási kísérlete zseniális.  Az utca, az őrület, az Irtás zseniális. Egyébként, ahogy Barnes és a szenátor asszony menekül az utcán, vagy, ahogy az önkéntes segítő Laney (Betty Gabriel) járja az utcákat a furgonban, már közben fel-felvillan néhány döbbenetesen beteg kép (guillotine, vagy a halálinga később), azok nekem a The Purge trilógia igazi savát-borsát adják. Külön hab a tortán a gyilokturizmus beemelése: ha elfogadjuk ezt a világot, ha az abnormalitásán túl tudunk lépni, rácsodálkozhatunk arra a zseniális társadalom- és ember kritikára, amit ide beépítettek. Igaz, csak egy snitt, de a külföldi országokból büntetlenül ölni érkező turisták bejátszása mindent visz, továbbá mekkora fricska az utcán gyilkoló, Szabadság-szobor és amerikai elnökök maszk alá rejtőző orosz csoport szerepeltetése???

Lehetett volna még mélyebben ásni az egészben, de sajnos a trilógiát írói és rendezői címen is jegyző JamesDe Monaco megelégszik egy akciófilmmel… úgyhogy sajnos jönnek az unalmasnál unalmasabb és egyre inkább szemöldökfelhúzós jelenetek. A szenátornőt és hű testőrét TERMÉSZETESEN kergetik a csúnya, gonosz, zsoldosok, akik TERMÉSZTESEN az Alapító Atyák megbízásából vannak itt. Hi-tech berendezés, házat lebontó gépágyú, mégsem kapják el főhőseinket, sőt egy bizonyos helyzetben sikerül a kétfős(!!) szerencsétlen  szárazföldi egységnek kivégeztetni magát. Leo műtétjénél szabályosan felröhögtem – szerencsére ennél lejjebb már nem volt. S ha már Alapító Atyák: számomra a korábbi két filmben nem volt benne ez a fene nagy demokrácia, meg elnökválasztás, amit ide belecsempésztek – én mindig is úgy képzeltem el ezt a világot, ahol a kormány diktatúrában uralkodik. Sőt, eleddig talán még el is tudtam kicsit vonatkoztatni az egészet USA-tól (annak ellenére, hogy talán nyíltan ki is mondták, ott járunk), ám most úgy voltam vele, mint kb. a The Dark Knight Rises-nál… ott éreztem, hogy kár volt nevesíteni és tartalommal feltölteni a korábbi fiktív világot. Így, hogy itt ennyire arcot adtak az országnak – a Kártyaváras/24-es elnökválasztásosdival, illetve a beutazó turistákkal –, amelyikben évente egyszer büntetlenül gyilkolhatsz, így kicsit el is távolítottak az egésztől. A képzelt, de hihetőnek tűnő világ hirtelen eltávolodott és az ember azon kezdett agyalni, hogy ez mennyire is baromság Amerikában.

A finálé aztán megint csak egy átlagos(an) jó akciófilm lett. Van némi idióta rituális szertartás –    – meg egy jó nagy adag lövöldözés, de aztán ezeken kívül nem sok minden. Az előzőekben vezéregyéniségnek gondolt Dante teljesen háttérbe van szorítva, s az Irtók irtása is – ami amúgy rengeteg jó lehetőséget rejt – hanyagolva van. Nem tudom, mekkora szerepe van ebben az idei év elnökválasztásának, de szerintem kár volt ezt erre aktualizálni – a Kártyavárnak jól áll, ennek már kevésbé. Annak ellenére, hogy sokat vagyunk az utcán, mégis kevesebbet látunk az Irtásból: tök jó kis apró szcénák lehettek volna különböző emberek, csoportok, bandák, különböző érdekeiből elkövetett beteges öldökléséből. Ez a bigger picture, ami felé fordult a sztori, nekem most kevéssé jött be: néhány elejtett mondaton kívül nem igazán volt kidolgozva az igazi háttér, ami alapján működik a Rendszer. Csak akció és akció…

Persze, tényleg lehet úgy nézni a trilógiát, mint egy nagy kerek egészet, az első rész egy szűk keresztmetszet a gazdagok szemszögéből, a második a szegények kálváriája, ez meg a mindent mozgató hatalomé, de kissé felületes és nagyvonalú lett így. A 22 órás híradó, a kihalt utca, a leereszkedő redőnyök még mindig baszott jó hangulatot eredményeznek, a képi világ, az egész hamisíthatatlan The Purge érzés azért még így is megvan – de az előző fejezet zsigeri feszültsége, izgalma valahogy hiányzott. Ha az ember képes állandóan a hátteret, a bevillanó képeket lesni, megtalálhatja az ínyencségeket is, de az immár harmadik alkalommal átélt éjszaka most elveszett a golyózáporban. A színészekre nem lehet panaszom, a szenátornő mellett különösen a fekete csaj játéka és karaktere tetszett – nem számítva ugye a hibbant őrülteket az utcán… mert azt hiszem, az az icipicit baj, hogy egy ilyen filmben az embernek a háttérben megbúvó, vágóhídra küldött karakterekben leli meg a színességet, a változatosságot. A zsoldosvezér egydimenziós figurájáról direkt nem is írok semmit, annál sablonosabb rosszfiút nehéz elképzelni – nála sokkal érdekesebb volt például a templom ceremóniamestere is. Ha meg a rém egyszerű történetet kezdem citálni, akkor mindenképp meg kell említsem, hogy még mindig inkább kíváncsi lennék a másnapra, az Irtás utáni reggelre, amikor emberek tükörbe, vagy a szomszéd szemébe néznek. Egyáltalán hogyan tudja bármilyen társadalom pszichikailag és fizikailag feldolgozni azt, hogy egy éjszakán keresztül szabadon ölhet.

Ennek ellenére jól éreztem magam a filmen, magát az alapötletet továbbra is (az első pillanattól) zseniálisnak tartom. Volt egy kis vitám egyik barátommal az emberi természetről, én azt állítottam, az ember, ha tényleg kapna egy ilyen lehetőséget, nagyon hamar valóra váltaná az itt látottakat – sőt, lehet ezeken simán túl is tenne. Azt viszont, hogy mindez azért van, hogy a hajléktalanok számának csökkentésével az ország gazdasági teljesítményét növeljék, és hogy ez az egész racionálisan megtervezett és kiszámolt gazdaságpolitika része – nos, azt nehezebben veszem be. Cirkusz tényleg kell a népnek – no de a cirkuszban az oroszlán sem megy fel a nézők közé… talán jobb volt korábban, mikor nem is tudtunk ennyit az egészről.


Nem, tudom, de nekem ez túl akciófilm lett.





75%



.

R2-D2 írta:

A megtisztulás éjszakája - Választási év

A két totál zakkant ribi, ahogy és amit művelnek, olyannyira szuggesztív volt számomra, hogy talán az egész mozi legjobb pillanatát jelentették. De egyébként is: amikor a film megint az utcán volt, amikor az Irtás mindennapjait mutatták, az továbbra is zseniális… Nekem ez az egész sokkal jobban tetszett, sokkal életszerűbb és eredetibb volt, mint a „mentsük meg az elnököt” vonal: már az első jelenetnél, a csokilopásnál lehetett érezni azt a zakkantságot, ami végigfut ezen a vonalon (legalábbis egy darabig). Ennek az eseményláncnak a csúcspontja karácsonyfaégővel beborított autóból kiszálló, az óriás disznó ruhában flexszel vasrácsot vágó, no meg a puskával a vállán indiántáncot járó, totál eszement csajok látványa. Zseniális. A dallamba beépített motoros vágó beindítási kísérlete zseniális.  Az utca, az őrület, az Irtás zseniális.

S ha már Alapító Atyák: számomra a korábbi két filmben nem volt benne ez a fene nagy demokrácia, meg elnökválasztás, amit ide belecsempésztek – én mindig is úgy képzeltem el ezt a világot, ahol a kormány diktatúrában uralkodik. Sőt, eleddig talán még el is tudtam kicsit vonatkoztatni az egészet USA-tól (annak ellenére, hogy talán nyíltan ki is mondták, ott járunk), ám most úgy voltam vele, mint kb. a The Dark Knight Rises-nál… ott éreztem, hogy kár volt nevesíteni és tartalommal feltölteni a korábbi fiktív világot. Így, hogy itt ennyire arcot adtak az országnak – a Kártyaváras/24-es elnökválasztásosdival, illetve a beutazó turistákkal –, amelyikben évente egyszer büntetlenül gyilkolhatsz, így kicsit el is távolítottak az egésztől. A képzelt, de hihetőnek tűnő világ hirtelen eltávolodott és az ember azon kezdett agyalni, hogy ez mennyire is baromság Amerikában.

Volt egy kis vitám egyik barátommal az emberi természetről, én azt állítottam, az ember, ha tényleg kapna egy ilyen lehetőséget, nagyon hamar valóra váltaná az itt látottakat – sőt, lehet ezeken simán túl is tenne. Azt viszont, hogy mindez azért van, hogy a hajléktalanok számának csökkentésével az ország gazdasági teljesítményét növeljék, és hogy ez az egész racionálisan megtervezett és kiszámolt gazdaságpolitika része – nos, azt nehezebben veszem be. Cirkusz tényleg kell a népnek – no de a cirkuszban az oroszlán sem megy fel a nézők közé… talán jobb volt korábban, mikor nem is tudtunk ennyit az egészről.

75%

Furcsa, amit írsz, mert egy csomó olyan dolgot emeltél ki negatívumként, amit az elejétől kezdve egyértelművé tettek a franchise-ban. Hogy ez az USA, azt már a helyszínek és az Új Alapító Atyák emlegetése tisztázta, az országot is USÁ-nak hívják, és a gazdasági okokat is emlegették, hogy ezzel fékezzék meg a túlnépesedést, és hogy az Irtás utáni újjáépítéssel pörgessék fel a gazdaságot. Ráadásul önmagában az egész az amerikai fegyverbuzizmusnak mutat görbe tükröt, ahonnan már -mivel egy pisztoly általában azért van, hogy lőjenek vele- csak egy lépés a Függetlenségi Nyilatkozatból levezetve az emberöléshez való jog. Meg mi lehetne annál nagyobb diktatúra, ha egy politikai riválisodat államilag fizetett kommandósokkal lövetheted agyon az utcán, és utána még csak kezet sem kell mosnod   ?

Persze az "Elnök végveszélyben" vonal sem volt egy telitalálat, de nekem éppen az elmebetegekből volt egy kicsit sok, mintha mindenki, aki ilyenkor kimegy lövöldözni, csak vérszomjas, hibbant faszfej lehet, és persze jelmezben, hogy trendi legyen. Az elején még jól voltak a csajok, ahogy nemi erőszakkal fenyegetőztek a bolti lopás után, de az aranyozott körfűrésznél éreztem azt, hogy a tartalomnál fontosabbak lettek a hivalkodó, ripacs külsőségek. Hiányoztak a hétköznapi sérelmek, a szemét főnökét agyonlövő beosztott, a hűtlen férje szeretőjét megkéselő feleség, meg a szomszéd, aki megunta, hogy a szomszéd fűje mindig zöldebb.

Ugyanoda jutottunk, csak teljesen más okból.
.

Niwrok írta:

A megtisztulás éjszakája - Választási év


Furcsa, amit írsz, mert egy csomó olyan dolgot emeltél ki negatívumként, amit az elejétől kezdve egyértelművé tettek a franchise-ban. Hogy ez az USA, azt már a helyszínek és az Új Alapító Atyák emlegetése tisztázta, az országot is USÁ-nak hívják, és a gazdasági okokat is emlegették, hogy ezzel fékezzék meg a túlnépesedést, és hogy az Irtás utáni újjáépítéssel pörgessék fel a gazdaságot. Ráadásul önmagában az egész az amerikai fegyverbuzizmusnak mutat görbe tükröt, ahonnan már -mivel egy pisztoly általában azért van, hogy lőjenek vele- csak egy lépés a Függetlenségi Nyilatkozatból levezetve az emberöléshez való jog. Meg mi lehetne annál nagyobb diktatúra, ha egy politikai riválisodat államilag fizetett kommandósokkal lövetheted agyon az utcán, és utána még csak kezet sem kell mosnod   ?

Persze az "Elnök végveszélyben" vonal sem volt egy telitalálat, de nekem éppen az elmebetegekből volt egy kicsit sok, mintha mindenki, aki ilyenkor kimegy lövöldözni, csak vérszomjas, hibbant faszfej lehet, és persze jelmezben, hogy trendi legyen. Az elején még jól voltak a csajok, ahogy nemi erőszakkal fenyegetőztek a bolti lopás után, de az aranyozott körfűrésznél éreztem azt, hogy a tartalomnál fontosabbak lettek a hivalkodó, ripacs külsőségek. Hiányoztak a hétköznapi sérelmek, a szemét főnökét agyonlövő beosztott, a hűtlen férje szeretőjét megkéselő feleség, meg a szomszéd, aki megunta, hogy a szomszéd fűje mindig zöldebb.

Ugyanoda jutottunk, csak teljesen más okból.
.

Tudom, hogy USA, hogy mindig is az volt, de nekem ez most így - az elnökválasztáshoz közeledve - túlságosan aktuális lett. Mert lehetett addig mondani erre az alternatív világra, hogy USA, de hogy ennyire közel hozták, már hitelét vesztette. Ezzel el kellett hinnem, hogy ez valós lehet - az meg nem jött be.

Én ebben az egészben mindig is az elmebetegeket tartottam a "cukorkának" a tortán. Abban van az igazi kreativitás (mint mondjuk múltkor a motorosok).

Azért a sarokpontokban egyezik a véleményünk: túl sok akció és kevés Irtás.  


.

R2-D2 írta:

Ich seh, Ich seh


Nem is olyan rég futottam bele valamelyik „híres” hazai netes hírportál filmes szekciójában ennek az osztrák filmnek a címébe, no meg a „lábad lefosod” kategóriájú értékelésbe. Arra már konkrétan nem emlékszem, hogy ez az értékelés úgy született-e, hogy az író látta is a filmet, vagy csak az előzetesig jutott – de ha látta, akkor csodálkozom, hogy óvodás korú újságírókat is foglalkoztatnak nevezett lapnál. Az Ich seh, Ich seh ugyanis nemcsak hogy nem (egy jó) horror, hanem az utóbbi idők legunalmasabb, legkiszámíthatóbb filmje (thrillere   ), egy kibaszott művészfilm, ahol a mozi első órája egy szimpla fényképalbum, értelmes cselekmény és mindenféle kohézió nélkül. Az meg már meg sem lep, hogy megint dicshimnuszokat zengnek a netes ítészek erről „art horrorról” ( ), miközben nekem küzdenem kellett az álomkórral és az idegbajjal nézése közben.

Apropó. Azt sem igazán értem, miért is van a fején a pólya: ha tűz volt (mi más), akkor vagy a világ legjobb és legdrágább plasztikai sebészénél volt a nő, vagy csak simán elfelejtették maradandóvá tenni annak nyomát. Szegény Laudának azóta sincs füle…

Nekem qrvára nem jött be az Ich seh, Ich seh. Horrornak még csak véletlenül sem nevezném, sem félni, sem megijedni, sem elborzadni nem lehet rajt. Egy jó kis csavaros thriller talán lehetne – de maga a csavar teljesen nyilvánvaló, az események meg a lassú snittek miatt érdektelenségbe fulladnak. A sok idiótaságról meg a rengeteg kukoricamezőről meg nem is beszéltem. Álmosító, unalmas darab.

50%

Írhatnék ugyan arról, hogy ez a film hogyan gyökerezik Terry Gilliam és Tarr Béla munkásságában, a sztorija hogyan idézi egyszerre a Két nővért és a Nagy füzetet... de ugyanúgy, ahogy a filmeket el szoktuk néha intézni annyival, hogy "ami jó, az jó", talán mindezt összefoglalhatom úgy, hogy ami szar, az szar.

Legjobb pillanataimban is csak jelenetfoszlányokat tudnék kiragadni, amiben megcsillant a világtól elzárt házban a friss műtétje után a gyerekeit terrorizáló, betegesen korlátozó anya, aztán meg az anyjukat terrorizáló ikerpár történetének egy-egy érdekessége, de a csomagolás és a körítés nagyjából szinte mindent alulmúlt. Ha attól lesz egy film "art", hogy egy nő fél percig áll szellő lengette fátyolban a tükör előtt, meg pucéran rohangál az erdőben, és attól lesz horror, hogy egy órával később pillanatragasztóval és kisollóval szadizzák ugyanezt a nőt, akkor már kikötözve, húgyban ázva, akkor sajnálattal kell megállapítanom, hogy nem értek egyik műfajhoz sem. A pillanatragasztóson amúgy is majdnem felsikítottam... na nem éppen a szörnyűségén, hanem hogy amilyen tanácstalansággal az ikrek tudomásul vették, hogy beragasztott szájjal az anyjuk nem fogja tudni megenni a pizzát, legfeljebb vízzel leturmixolva, az orrán át    . És akkor még ott van akváriumban ázó döglött macska meg a szájba mászó csótány...

Spoiler:

3/10
.

Niwrok írta:

Ich seh, Ich seh



Írhatnék ugyan arról, hogy ez a film hogyan gyökerezik Terry Gilliam és Tarr Béla munkásságában, a sztorija hogyan idézi egyszerre a Két nővért és a Nagy füzetet... de ugyanúgy, ahogy a filmeket el szoktuk néha intézni annyival, hogy "ami jó, az jó", talán mindezt összefoglalhatom úgy, hogy ami szar, az szar.


3/10
.

Én mondtam. Örülök, hogy hasonlóan láttuk. És én még ezek szerint engedékeny voltam...

.





Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei




Tim Burtonnal kapcsoltban nekem az utolsó kellemes élményem a tavaly nézett Nagy szemek című film volt – fura mód a korábban elkövetett színes-szagos vizuális orgiára épített alkotásai, amikre hajlamos a világ emlékezni és hivatkozni, kevésbé jöttek be. Különösen igaz ez az Éjsötét árnyékra, amiben szerintem végleg elvesztették egymást Deppel: annak sem a forgatókönyve, sem a kínosan vicces deathgótikus látványvilága nem jött be. Az új moziról pedig hiába szűrtem elsőre azt le, hogy ez is csak egy újabb timburtonos agymenés, a sok ismert és kedvelt színész szereplése (no meg mr. Depp hiánya) és a mindenhol emlegetett X-men párhuzam csak becsábított a moziba: összességében nem bántam meg, mert ugyan valóban csak egy timburtonos gótikus X-men filmet kaptam, viszont az időhurok, az imádott filmes elem ezt is magasabb szintre emelte nálam.

Ender Wiggin nagyot nőtt. Bizony, az itt Jake néven szereplő srác (Asa Butterfield) már nagykamasz, ráadásul komoly önbizalomhiányban és mellőzöttségben szenvedő nagykamasz. A tipikus lúzer, aki mániákusan vonzódik nagypapájához, aki nagypapája mesebeli történetein nőtt fel, és akinek az öreg elvesztése hatalmas traumát jelentene. Mindent meg is tesz, hogy a zavarodott, állítólag demenciában szenvedő papához odaérjen, ám ott olyat lát, amit rajta kívül senki – ennek pedig egyenes következménye, hogy pszichiáternél köt ki. Felhívom figyelmeteket, hogy ez icipicit ferdített szinopszis, de a spoliermentesség  miatt így tudtam csak Jaket arra az útra terelni, ahol végül lennie kell… a pszichológusa tanácsára egy walesi birtokon. Ami birtokon aztán majd találkozni fog mindazon különleges lényekkel, karakterekkel, akik a trailerekben és a posztereken szerepelnek: egy rakás különleges képességű gyerekkel, no meg nevelőjükkel, Vándorsólyom kisasszonnyal.

Ez így leírva nem tűnik kínosnak, a moziban viszont kifejezetten az volt. Csak vánszorogtak a percek, szinte rossz volt nézni, ahogy a karakterépítési (???) szakaszban Jake A pontból B-be jut. Az jutott eszembe menet közben, hogy lám, Tim Burton nem tud mit kezdeni a valós idő valós karaktereinek mozgatásával, ha csak a szürke hétköznapok szürke figuráit kell mutatnia, elfogy a tudomány… aztán eszembe jutott pont az emlegetett Nagy szemek és elhessegettem ezeket a gondolatokat. Tim Burton igenis tudna, ha szüksége és lehetősége lenne rá, de úgy nézem, ez esetben a forgatókönyv és/vagy az eredeti könyv időzött ennyit feleslegesen a Jake család cseppet sem érdekes történetén. Még a Narnia is beugrott, ott volt az első részben kicsit hosszabb az átjutás a szekrényen keresztül, de abban is izgalmasabb és érdekesebbek voltak a figurák, akiket be kellett mutatni. Itt erről szó sincs, ráadásul olyan „gyöngyszemek” színesítik a mozit, mint pl. a srácot szállító nő „A kocsiban van  fegyver. Elmegyek érte.” közjátéka. Háát, vagy kizárta magát a nő, esetleg leejtette a kulcsot vagy tán a kocsi gurult el a kisváros másik végére, de egy örökkévalóságnak tűnt, míg visszaér. Az meg hab a tortán, hogy természetesen a „Te maradj itt!” felszólításra a másik karakter rögtön elindul a baljós hangulatú erdő felé. Logikus…  

Mindegy, Jake és apja csak eljut arra a nyamvadt szigetre, ahol egy ideig a vesszőfutás tovább tart: a két rappelő walesi kölök bicskát nyitogatóan irritáló volt, de a – vélhetően így adták vissza a magyar szinkronban – tájszólással beszélő redneck falusiak sem voltak különbek később. Jake szerencsére nyakába veszi a szigetet, hogy végre találkozzon a különlegesekkel - és itt számomra új film kezdődött. Már ahogy összefut a gyereksereg felével, aztán ahogy bekerül a kastélyba, az minden igényt kielégíthetett: jó a kis falusi csetepaté… de a legjobb… természetesen az időhurok!!! A film koncepciója szerint ugyanis Vándorsólyom kisasszony és különleges gyermekei egy időhurokban élnek, mégpedig 1940. szeptember 3-án, ami hurkot maga Vándorsólyom kisasszony hozott létre, hogy megvédje gyermekeit. Jó, nem az övéi, de miután ő egy imbrim, egy madárrá változni képes mutáns, az ő feladata a különleges képességű gyerekekre vigyázás. Ő kvázi egy X professzor a saját kis birtokán, aki úgy óvja meg a környezetét, hogy minden áldott nap visszaforgatja az időt pontosan 24 órával. Ahogy a filmben elhangzik, vannak nyugodt napok és kevésbé azok – mármint a hurok kiválasztásában – ennek a kis csapatnak a kevésbé nyugodt jutott: minden este 21:05 körül egy német bomba csapódik be lakhelyükbe, ezért 21:04-kor kell az órát visszaállítani. Hogy ehhez mi szükség van gázálarcra, arra most nem tudom a választ, de lehet, az idővisszatekerésnek károsanyag kibocsájtása is van…  

Na szóval. Ez a rész nagyon jó. Ez az egész időhurkos dolog – már miután átláttam és megértettem a működését – nagyon tetszett: be és kilépni csak a különlegesek tudtak (ugye, kedves 11.22.63??), viszont aki ki- és belép természetesen adhat a bennlévőknek információkat, hisz ők mindig ugyanazon a helyen ugyanaznap vannak. Olyan, mint egy szoba, egy világutazó ismerve az ajtókat, a Föld különböző helyein különböző hurkokba/szobákba léphet be, amiket az imbrimek különböző korokban  hoztak létre. Egyszerre benne van mondjuk az Idétlen időkig, az A holnap határa minden tanulható eleme és a Mátrix2 vagy a Szörny Rt mindenhova nyíló ajtóinak sokszínűsége. Két dolog van csak, amit e tekintetben negatívumként fel tudok hozni: az egyik az, hogy rettentő későn értjük meg, mi ez az egész, és hogy működik. Az egészet Jake szemszögéből, nézőpontjából vagyunk kénytelenek nézni, így általában csak annyi információnk van az egész világról, amit ő tud – ő meg velünk együtt fedezi fel ezt, úgyhogy nagyon sokáig a sötétben tapogatózunk. A másik meg – kissé túlságosan könnyen és lazán kezeli minden szereplő ezt a hurkot, annak minden monotonitását – a sok ezredik napon a kis tököm rakta volna azt a mókust vissza a fára. Minek, ha holnap úgyis leesik?? Tiszta Haunter Lisája szindróma…

Az időhurok mellett, amit ki kell, emeljek és ami nekem tök bejött, az természetesen az X csapat sokszínűsége és egyáltalán a környezet, ahol élnek. A kastély, a kert, minden mesebeli, igazán a rendező keze nyomát viseli, a szereplők meg egyszerre majmolják a mutánsos filmeket és hoznak új színt bele: itt inkább ártatlan vagy annak tűnő tulajdonságokkal bírnak a figurák, ellenben a Marvel filmekben inkább harcosok. Könnyű ráfogni egyes jelenetre, hogy X koppintás (amúgy az is), de engem ez esetben egyáltalán nem zavart az, hogy mondjuk a tűz és a jég ismét összecsap. Az már sokkal kínosabb volt, mikor azt a járművet beüzemelik, ott alig bírtam visszafojtani a röhögésemet – az a meséhez képest is kifejezetten idióta ötlet és jelenet volt. De ez már a film azon szakaszából származott, amiben sajnos a kor elvárásainak megfelelő akció dominált – erről kicsit később. Addig viszont tök tetszett, ahogy Burton megismertet minket ezzel a világgal, ahol Jake szép lassan rájön a dolgokra, ahol a külvilágban és a jelenben tett látogatásai fontos eseményeket és információkat jelentenek a múltra nézve. Élveztem, járt az agyam közben, hogy akkor az adott hurok elhagyásával épp mi változott, no meg hogy a szigeten talált állapot végül is akkor mikor és hogyan következik be. Vagy… vagy esetleg lesz alternatív jelen?

De miközben ezeken töprengtem,  a szemetek szépen belevonszoltak egy akciómesébe. Az van ugyanis, hogy a kis társaságot egy bizonyos Mr Barron (Samuel L. Jackson) és kompániája fenyegeti, akik hasonlóan különlegesek, mint ők, de meglehetősen vérszomjasak… pontosabban szemszomjasak.    Jó okuk van elfogni a himbrimeket, felsejlik egy balul elsült kísérlet, egy klasszikus renegát csapat szembefordul a többiekkel klisé – no meg természetesen a nagy összecsapás a végén. Amiben a gyerekek és az Üresek harcolnak egymással – mindenféle mutáns trükkel megtámogatva, mintha Magneto és Charles két csapata gyűrné egymást. Ne mondom, hogy rossz ez, vannak benne egészen jó és újszerű ötletek, mindösszesen az a bajom, hogy valahogy olyan populárisnak, tömegcikknek éreztem tőle a történetet. Volt ebben az egészben valami egészen különleges, volt benne a közepe felé egy szikra, amivel akár egy újabb Narnia születhetett volna, de sajnos csak egy butuska akciófináléra tellett. Igazi tét és igazi áldozatok nélkül, totál kiszámítható módon.

Sem Eva Greentől, sem Samuel L. Jacksontól nem vagyok elájulva. Előbbi annyira súlytalan, annyira lényegtelen az egészben, hogy szinte bosszantó – érdemes a film címét komolyan venni, ez a gyerekek filmje, nem az övé. A kimért, karót nyelt mozgásán kívül sem érzelmeket, sem fontos harci képességet nem mutat. Windu mester meg… sok minden volt már ő, voltak rosszabb és jobb szerepei, de ezt a fehér szemű figuráját csak a Kingsmanos idiótaságához tudom hasonlítani. Abszolút béna karakter, nem is szerepel eleget, a rövid flashbackből igazából a motivációi sem derülnek ki rendesen – vagy inkább csak közhelyesek – amikor meg félelmetesnek kellene lennie, akkor sajnos inkább röhejes. Nála sokkal jobbak azok a valamik, a láthatatlan Üresek, kár, hogy azok meg mintha egy Del Toro filmből jöttek volna át. Sok más inspirációt is rá lehetne húzni egyébként a filmre, de tovább feleslegesnek tartom még ezekkel is belerúgni: végeredmény ezek nélkül is felemás. Maga az időhurok és a mutánsok az időhurokban minden perce kincs, viszont a film eleje kínosan unalmas, a vége meg kínosan gyermeteg. Kár érte, mert ezek miatt erősen középszer lett: nézhető, de gyorsan feledésbe merülő alkotás. Még a meséhez képest is túl sok ökörség tarkítja, ami néha rendesen ki tud zökkenteni az élvezetéből.

Na jó, az időhurok miatt valószínűleg megnézem még egyszer-kétszer, de az elejét simán kihagyom.




75%



.

R2-D2 írta:

Ex Machina


Nagyon lassú, elmélkedős mozi, Asimov örökségét követve, Alex Garland, mint elsőfilmes rendező pedig kitüntetett figyelmemet fogja ezen túl élvezni. Kíváncsi vagyok, ez valaha kijön-e itthon lemezen.

80%

R2-D2 írta:

Mindenesetre az biztos, hogy ha majd megjelenik, újra fogom nézni, így, rengeteg véleményt ismerve kicsit más megvilágításba kerülnek a dolgok...

 Tényleg kijött.. igaz, pár hónapja már a polcomon volt BD-n, de csak most került az újranézésre sor.

Nos, a véleményem összességében nem változott. Lényegesen könnyebben befogadható és érthető volt most magyar szinkronnal - de néha még így sem tudtam minden okfejtést mindig követni. Most viszont úgy éreztem, túl sok benn a felesleges üresjárat, kinti felvétel, szép beállítású elmélkedős rész... kicsit már-már művészies lett. Először ez nem tűnt fel, mert akkor veszettül figyeltem a sci-fire, most, hogy tudtam, mire megy ki a játék, máshogy éltem meg. De így is egy hangulatos, jó kis mozi ez.

Abban viszont változott a véleményem, hogy Ava produkált volna érzelmeket... nem, tényleg nem. Csupán egy számító ribanc android volt, semmi több. Egyébként... a szereplő otthagyása a végén szerintem nem automaikusan "halálra ítélés" - pláne nem egy programozó gurunak. Lehetne egy folytatás, ami már "kinn" játszódik...  


.