R2-D2 írásai 2.0

.




Elrabolva 3




Amikor kijöttem a filmről, a legelső gondolatom az volt, hogy pont előző nap láttam egy ehhez hasonló ótvar szart (John Wick), de ez valami megmagyarázhatatlan okból kevésbé fájt, mint amaz. A meglehetősen gyengus második rész után, ismerve Bryan Mills karakterét, annak képességeit, ismerve az egész Taken világ szabályait, túl sokat nem vártam el a harmadik nekifutástól – míg a másik film esetében pont varázsolnia kellett volna. Az Elrabolva 3 esetében nem igazán volt elvárás, csupán az volt a kérdés, hogy képes-e saját szabályain belül szórakoztatni, vagy esetleg már az sem sikerül neki.

Képes. De szigorúan önmagához mérve képes. Mr. Megatron, aki olyan emberiség elleni bűntetteket követett már el, mint a Szállító3, no meg a Taken2 semmi mást nem csinált, mint leszállított egy újabb teljesen agyament és hiteltelen akciófilmet – egy szerencséje van, hogy a főszereplő karaktert Bryan Millsnek hívják, no meg hogy azt Liam Neeson játssza. Bááár… meg kell mondjam, Neeson is kezd beleöregedni ebbe a szerepbe, egyre fásultabbnak tűnik az akciónagypapa figurában. Az utóbbi években sorozatban hozta ezeket a  szerepeket, s mára már láthatóan megfáradt – de hát így jár az, aki ilyen későn kezdi. Mindazonáltal a mozi még mindig őmiatta ér egyáltalán valamit, a franchise összeforrt vele – meglehetősen eszement dolog lenne, ha a későbbiekben Bond-szerűen cserélgetnék a színészeket a szerepben.

Jól indult. Kimondottan jól: az első Elrabolva esemény, az orosz maffiózó feltűnése, az egész nyitány nekem nagyon bejött. Volt benne valami félelmetes, izgalmas, titokzatos, csupán az jutott eszembe közben, hogy már megint oroszok. Mindig oroszok. Én nem tudom, ki gyártja Hollywoodban az aktuális ellenségképet, de az elmúlt hónapok filmjeiben minden gonosz orosz ( A védelmező, John Wick, Taken3). De lehet, hogy a helyzet egyszerűbb, mint gondolnánk, lehet, hogy valahol az Álomgyárban van egy naptár, egy poszter, amin évente cserélik a gonoszok származási helyét. 2014-ben épp a ruszkik voltak, de lehet idén már letéptek egy lapot, aztán valami rotáció folytán ismét jönnek az észak-koreaiak, vagy a kínaiak, vagy az arabok… Ki tudja?

A kellemes felütés után aztán közel 20 percig nézhetjük a Mill család gondTERHES napjait, egy idióta plüsspandával az anyósülésen, egészen kínos, semmitmondó és unalmas jelenetekben egymás után. Kissé mondjuk fura is volt, mert én azt hittem, Mills apu, miután Isztambulban megmentette Mills anyut, bűnbocsánatot nyert – de nem. Helyette az azóta eltelt két évben barátok maradtak, önálló élettel, parázsló szerelemmel (WTF? akkor miért nincsenek együtt?). Ebbe az unalomba robban aztán bele, hogy Mills elmegy fánkot venni, miközben anyut megölik a lakásán. A szitu természetesen innentől teljesen felveszi az A szökevény fonalát (már-már gusztustalanul másol), amiben tökös főhősünk menekül a zsaruk elől, hogy saját maga bizonyítsa be saját ártatlanságát. Itt még csak felhúztam a szemöldökömet, hogy ekkora ötlethiány volt az íróknál, mármint hogy gyakorlatilag újraírtak egy korábbi szkriptet, de aztán szomorúan néztem, hogy a mozi teljesen hülyének néz mindenkit. Hülyének nézik a filmben szereplő összes karaktert (mindegy, rendőr, vagy bűnöző), de legfőképp hülyének nézik a nézőt. Ez pedig, barátaim, nem csupán Megatron műve.

Innentől kezdve szinte röhej, amit Mills csinál. Az egész kibaszott filmben mindenki minimum félkegyelmű, hogy nem veszi észre, mikor, hova sétál be. A halottasház, az iskola, minden.  Az X-men teleportáló figurája, Árnyék, kutya fasza Millshez képest, ez simán eltűnik mindenhonnan, ahol szorul a hurok. Az alkotók pofátlanul még arra sem veszik a fáradtságot, hogy megmutassák, mindezt hogyan teszi: hipp-hopp, egyszer csak ott van az autóban, aztán már nincs. Ott van a lány WC-ben aztán már nincs. Ebből a szempontból aztán végképp teljesen lényegtelen, egy verekedésből hogy jön ki, egy lövöldözés hogyan alakul. A rendőrautós üldözés, a liftkanás és a szakadékos jelenet után már tökmindegy, a kinyírni felsorakozott ellenfél épp jobbra alszik-e el Mills kezeiben, vagy balra billen-e a feje. Egyébként arra simán fogadtam volna, hogy a lehető legabnormálisabb módon a végső leszámoláshoz Kimre is szükség van – ha más nem túszként. Ehhh…  

Megatron és Besson azt hiszi, mindenki komplett idióta, ezért aztán a végén még el kell magyaráztatni egy addig segghülye rendőrrel (Forest Whitaker), hogy mi is történt valójában. Egy fánkból, ami meleg volt – ja, mert itt a gyilkossági helyszínelő rendőr kétpofára zabálja a tetthelyen talált fánkot.    Anyám…  mondjuk gusztusa az lehetett, mert az elvágott nyakú feleségből egy csepp!!! vér nem folyt ki. Mint ahogy később sem, soha egyetlen halálesetnél sem. Annyira álszent, dedós és bosszantó az egész – a korhatár besorolás nagy úr bizony, de haza is vágja a filmélményt. Ha így alakul át a világ, a Taken 5 már a Minimaxon megy majd… Sem a célját nem értem az egésznek (mármint a pénzkeresésen kívül), sem Neesont nem értem, miért csinálta meg ezt. A kettesben legalább tényleg ott volt különlegességnek Isztambul, no de ez a Szökevény-koppintás elég ciki az életművében.

Pozitívumként a film védelmében az tudom felhozni, hogy kb. pont erre készültem, így nem fájt. Az új karakterek között volt néhány érdekes figura, de pl. a második epizód Rade Serbedziját nem tudták pótolni. Az alsógatyás orosz jó, Mills segítői jók, a rendőrök viszont totál balfékek. L.A. hangulata messze nem Isztambul, de még csak nem is Párizs, a „Sok szerencsét!” beszólás az jó volt, s ha megerőszakolom a látottakat, akkor három!!! Elrablást is találni benn. Az elején a faszit, később meg Millsnét, a végén meg a szőke ciklont rabolják el. Így a film címe értelmet nyer.  

De ettől még végtelenül buta marad. Tegnap estig még bíztam is benne, hogy tényleg Itt a vége, de sajnos már nem vagyok benne olyan biztos. Mert lehet, mégiscsak jön a Taken 4????....  



55%



.

R2-D2 írta:

Elrabolva 3

55%

Azt a lágy szívedet ...
.

Niwrok írta:

R2-D2 írta:

Elrabolva 3

55%

Azt a lágy szívedet ...
.

Több, mint az 50, nem?

.





Háborús fenevad





Afganisztán, 1981. A szovjetek épp próbálnak rendet tenni az afgán földön, de ekkor már látszik, hogy a pár hónapos invázió jócskán el fog húzódni, mint ahogy az is látszik, hogy az egyetlen hatékony fegyverviselés a hatalmas haderővel szemben a gerilla hadviselés. A polgári lakosság pedig egyre nyilvánvalóbban szembefordul az agresszorokkal – pláne, ha épp lenulláznak egy települést. A film ugyanis egy afgán kis faluban kezdődik, az idilli képek csendjét lánctalpak dübörgése veri fel, néhány tank aztán szarrá lövi az összes épületet. Majd a katonák kiszállva a tankokból, módszeresen kiirtják a még életben maradtakat – pláne azok után, hogy néhány elszánt mudzsahed molotov koktéllal támadja meg őket. Az egész indítás kísértetiesen emlékeztetett a vietnami háborús filmek jeleneteire – akkor még csak fura áthallás volt, de aztán a később logikus lett az egész.

A brutális akció levonulásába azonban hiba csúszik, az egyik T-62-es tank eltéved az afgán sziklarengetegben. Hamar kiderül, hogy Daskal (George Dzunda), a tank parancsnoka egy kegyetlen, háborúmániás állat, aki betegesen szereti a tankját, valamint az is, hogy a legénységben néhányan hajlandóak szembemenni a szadista parancsnokukkal. Mindenekelőtt a tudálékosnak tűnő, állandóan jegyzetelő Kovarcsenko (Jason Patric), aki aztán egy drámai fordulat után olyannyira konfrontálódik a tiszttel, hogy a tankon kívül találja magát. Innentől pedig – miután az afgánok karmai közé kerül – nem nagyon lehet más célja, mint bosszút állni a volt főnökén, vagy legalábbis megakadályozni az őrült, vérgőzös hadviselését.

Nem véletlen, hogy a film alcíme, a promója az, hogy „A háború kihozza belőled az állatot”. Az eredeti cím, a The Beast of War talán még jobban kifejezi ezt a jelentést, a magyar fordítás sokkal inkább asszociál egy konkrét valamire, mondjuk, talán épp a tankra, vagy a parancsnokra  - pedig a lényeg itt az állapot, a mindenkiben ott rejtőző állati ösztön előtörése. Ebből kifolyólag a mozi hiába tűnik első pillantásra egy tankos akciómozinak, sokkal inkább egy dráma, egy ötfős kis csapat drámája, ahol a tank csupán egy eszköz, egy kellék a karakterek szállítására. No persze, ezek alapján rögtön beugorhat a nem oly rég mozikba került a Harag is, de a kettőt 26 év választja el egymástól. Minden tekintetben. Itt a tét teljesen más, semmi globális, nagyszabású összefüggés nincs a háttérben, az invázió (és annak sikere is) csupán egy homályos hátteret nyújt a történetnek – a lényeg itt az, ki és milyen áron is éli túl az eltévedt tank kálváriáját idegen földön. A mozi legnagyobb részében ugyanis Daskal tankja menekül az őt gyalog üldöző, ám RPG-vel felszerelt afgán felkelők elől, akik egy egészen speciális „fedett ügynököt” tudnak soraik között, magát Sandokant. Mikor Kabir Bedit megláttam, széles mosolyra húzódott a szám…

A Háborús fenevad amerikai film. Egy szovjet tankról szóló, afgán területen játszódó amerikai, szovjet háborús film. Nekem itt bizony rendesen kilóg a lóláb, ugyanis az egész mozi nézőpontja végtelenül amerikai. Egyrészt hiányzik az autentikusság – nekem sokkal jobban tetszett volna, ha oroszul beszélnek benne (ha már a mudzsahidek afgánul karattyoltak), s bizony, ha a szereplőknek szovjet kinézetük lett volna. Amúgy is azon járt az agyam, mennyire lehet hiteles az ellenfél filmje az eseményekről, de aztán szép lassan rájöttem, hogy az egész tulajdonképp tökéletesen beleillik a 80-as évek háború(ellene)s filmjei sorába. A karakterek, azok motivációi, kapcsolati hálói gyakorlatilag szabadon cserélhetőek, behelyettesíthetőek a kor vietnami háborút feldolgozó mozijaiba, a Háborús fenevad egyedüli különlegessége a tank és a sivár környezet. De semmi olyan extra drámai elemet, jelenetet, szemétséget, állatságot nem tartalmaz, amit ne láttunk volna már valamely dzsungelben, a vietkongok között. Így – bár valóban egy kiváló dráma -, tuladonképp csak egy a sok közül.

Ráadásul eltelt 27 év a bemutató óta. Annyira elfeledett film ez, hogy eddig még csak nem is hallottam róla, ha nincs a szíves baráti noszogatás, soha nem kerülök kapcsolatba vele. Lehet, hogy ez akkor, az épp hogy csak befejezett háború árnyékában ez ütős mozi volt, de ma már végtelenül ingerszegény. Valahogy az eltelt idő filmes beállításai, vágásai, finom trükkjei ezúttal hiányoztak nekem, a T 62-es útja, egyszerűen unalmas. Azt érteni, érezni vélem, hogy a kopár táj, a sivatag és a sziklarengeteg is ezt a sivárságot hivatott felerősíteni, de a színtelenség, az élet nélküli környezet nem tett jót érzékszerveimnek. Viszonylag keveset is vagyunk a tankon belül, többet az afgánok között – a kavargó por, a guruló szikla, a nihill eluralkodik. Fura is, hogy az igazi drámai képek mindig vízhez kötöttek , mintha abszurd módon az élet forrása lenne a halál követe…

Ezek figyelembevételével azt kell mondjam, a korához képest ugyan valóban remek, de ma már kevés. Néhány nagyszerű ötlet, esemény tényleg színesíti a történetet (kíváncsi vagyok,ezek mennyire hiteles hadviselési eszközök), de összességében elmarad a hasonló témájú és célzattal készült más háborús eposzok mögött. Talán mert a szakadó eső, meg a dzsungel a maga mozgalmasságával izgalmasabb, mint az afgán sivatag. Vagy talán mert csak azt szoktam meg.



75%



.

R2-D2 írta:

Háborús fenevad

Nem ebben van az hogy a parancsnok már Sztálingrádnál harcolt, gyerekként?

Ha igen akkor ezt láttam, de nagyon régen. Még a nagy tv nézős korszakomból való ennek a filmnek a látása!

Mr. White írta:

Háborús fenevad

Nem ebben van az hogy a parancsnok már Sztálingrádnál harcolt, gyerekként?

Ha igen akkor ezt láttam, de nagyon régen. Még a nagy tv nézős korszakomból való ennek a filmnek a látása!

De, ebben van. És? Hogy emlékszel rá?

R2-D2 írta:

Mr. White írta:

Háborús fenevad

Nem ebben van az hogy a parancsnok már Sztálingrádnál harcolt, gyerekként?

Ha igen akkor ezt láttam, de nagyon régen. Még a nagy tv nézős korszakomból való ennek a filmnek a látása!

De, ebben van. És? Hogy emlékszel rá?

Hogy teljesen megegyezik a véleményem a tiéddel! Éreztem hogy kicsit furcsa hogy az oroszok eléggé amerikaiasak! Emlékeim szerint én is olyan 7-es osztályzatot adok rá!
Amúgy most nézem a Trianglet!

Mr. White írta:

Háborús fenevad

Hogy teljesen megegyezik a véleményem a tiéddel! Éreztem hogy kicsit furcsa hogy az oroszok eléggé amerikaiasak! Emlékeim szerint én is olyan 7-es osztályzatot adok rá!
Amúgy most nézem a Trianglet!

Mr. White írta:

Amúgy most nézem a Trianglet!

Akkor hamar-hamar ! Nem most kell itt lógni !
.

.





Zártosztály




Lenti, napjainkban. A helyi gimnázium tanulói egy bulvárlap cikkén felbuzdulva éjszakai szellemvadászatra indulnak a bezárt suli falain belül, ugyanis a legenda szerint az épületben egy 50 éve meghalt kisfiú szelleme kísért. A 10 vállalkozó kedvű középiskolás – különböző érdekek és célok miatt – a seggrészeg gondnok lankadó figyelmét kihasználva besurran az iskolába, majd miután rájuk zárják az ajtót, az egyik osztályteremben többé-kevésbé szkeptikusan várják, hogy a halott kisfiú jelt adjon magáról. Aztán – általános megdöbbenésre - ez megtörténik, onnan pedig hullákkal kikövezett út vezet a végkifejletig.

Nagyjából ennyi a spoilermentes tartalma a filmnek, ami – akár csak a nagyok – szerkezetileg nem is egészen lineáris. Jó ötlet volt ezzel a nyitó jelenettel kezdeni, még akkor is, ha ilyenkor mindig benn van a veszélye annak, hogy a mutatott karakterről halványlila fingunk nincs, kicsoda, ezáltal az egész eseményt nem tudjuk hova tenni. Azonban úgy gondolom, itt is csupán figyelemfelkeltést szolgál, csupán az a szerepe, hogy várakozással töltse el a nézőt, hogy is jutunk majd el addig. Egyfajta hangulatfokozó, ami segít átvészelni a kötelező unalmasabb felvezetést. Nekem ugyanis a tanórás rész nem igazán jött be, icipicit mesterkéltnek és erőltetettnek éreztem, mint ahogy a parkos találkát, a megbeszélést is. Erre egyébként majd később – építő jelleggel- szeretnék is kitérni, a film nálam tulajdonképp a bezárkózással indul be. Nem hiába: látszik, hogy a rendezőpáros egyik felének meglehetősen nagy tapasztalata van a horrorfilmek terén, így a vélt/valós szellemesdi kiválóan működik. A forgatókönyv kimondottan ötletes és fordulatos, a mozi végi fordulat – bár egy kicsit sejteni lehet, de biztosra menni nem – működik, a finálé meg megdöbbentően drámai. A Zártosztály nem mentes a korosztályt foglalkoztató szerelmi kavarástól sem, nem állítom, hogy minden ilyen szál hibátlanul működik, de kétségkívül autentikussá teszi a filmet (kinek mi a tűréshatára e témában ugye, nekem pont a határon volt a love story). No persze,  főmotívumként nem lehet figyelmen kívül hagyni, de jelen esetben fontosabb volt számomra a thriller/horror vonal, mint a szerelmi…

Összességében magam részéről egészen kiválóan szórakoztam rajta. Ez legyen az olvasottak LEGFONTOSABB kivonata, s a következőkben megemlítendő „negatívumok” nem a film fikázása miatt vannak, hanem mert megígértem Dylan barátomnak, a second unit stáb kamerásának, a részeg, fa mellé „CGI”-t pisáló gondnoknak, hogy építő jellegű észrevételeimet megírom. Remélem, ezen sem a két rendező, andrew1975, illetve Gyulus, sem pedig az a rengeteg szimpatikus fiatal nem fog megsértődni – nem úgy szánom az egészet. Az első értékelési szempont – és egyben legnagyobb hiba - az amatörizmus. Ahogy vártam, nem is magában a filmkészítésben, dinamikában, vágásban, beállításokban érhető ez tetten, hanem a dialógusokon és a kis színészpalánták megnyilvánulásain. Fiúk, lányok, nehogy megsértődjetek, de nem véletlenül tanítják a színjátszást, nem véletlenül lesz azért színész, aki odáig eljut. A Zártosztályban tök aranyos minden gyerek, de néha borzasztóan természetellenesnek és mesterkéltnek tűnik mondandótok és mozdulatotok. Hiányzik belőle az a természetesség, ami a gyakorlott színjátszók már elsajátítottak, sokszor éreztem a pózolást a kamera előtt – nem pedig a természetes mozdulatokat. Ehhez kapcsolódik, hogy a fizikaóra a park és a szellemvárós fejezetek sem tűntek sem írói,sem rendezői szempontból maximálisan tökéletesnek: mintha kár lett volna megírni a gyerekek szövegét, mintha kár lett volna a középiskolások szájába adni egy „felnőtt” gondolatait. Az óra, amit Gyulus tanár úr tartott, sokkal autentikusabb lett volna minimális alapzajjal, a parkos megbeszélés kicsit merev lett, a szellemvárós meg túl fókuszált. Ez alatt azt értem, kár volt egy-egy párra így koncentrálni, ezzel azt érték el, mintha a többiek ott sem lettek volna a teremben… Persze, kibicnek semmi sem drága, de lehet, csak be kellett volna mikrofonozni a termet, ott hagyni néhány kamerát, esetleg nagy vonalakban megadni nekik miről dumáljanak és otthagyni őket. Lehet, sokkal természetesebbnek tűnne az egész. De ha itt nem, egy órára, egy IGAZI órára – mondjuk andrew órájára – ezt simán megcsinálhatták volna. Ifjúság, (csak mert tuti, hogy olvassátok) nagyon aranyosak voltatok, viszont a kamera előtt kissé természetesebben kell viselkedni. Persze, könnyen vagyok, én még csak véletlenül sem állok kamera elé, irtózom tőle és tudom, én sem lennék jobb: gondolataimat kizárólag a jószándék vezérli. Épp ezért nem is emelem ki egyikőtöket sem, néhányan jobban alkalmazkodtak a feladathoz, néhányan kevésbé. Fura, de a kisgyerekek (Gyulus gyerekei) jobban ráéreztek erre – egészen pontosan ők még tét nélkül szerepeltek, ők csak hozták magukat.

A Zártosztály a maga kategóriájában kiváló alkotás. Ilyen az, amikor néhány amatőr filmes néhány HD(?) kamerával, minimális trükkmesteri ismerettel, lelkes amatőr színészekkel filmet forgat. Ismét csak bebizonyosodott, hogy a film egyik legfontosabb kelléke a jól összerakott forgatókönyv, és a hangulat. Itt mindkettő megvolt, az amatőr színjátszás pedig csupán a komoly produkciókhoz hasonlítva tűnik szembe. A mozi minimális humora bejött (különösen a csontvázas, no meg az Idegosztályos), vulgaritásában talán még kicsit visszafogott is volt, mint maga a valóság. A film, ahogy össze van rakva, vágva, fényképezve, filmezve, az qrva jó. Ja! És nem tudom, honnan szedtétek a zenét hozzá, de az igazi telitalálat. Gratula!

Ahogy összességében az egészhez. Kemény munka volt, de megérte: egészen bártan indítsátok a filmet mindenhol, ahol csak lehet. Simán megállja a helyét saját kategóriájában. Valahol meg Spielberg és a nagyok is kezdték…


A DVD-ről pár gondolat:

Kérem szépen, a filmmel kapcsolatban esetlegesen felmerült amatörizmusnak itt nyoma sincs. Ez profi munka, látszik, hogy olyanok állították össze, akik maguk is gyűjtők: egyszerűen ez a kétlemezes kiadvány a mai hazai piacon etalonnak számít, tartalmilag, formailag, kinézetileg én hibát nem találok benne.

Már eleve jó pont, hogy normális minőségű amaray tokban van a két lemez. Aztán amúgy is tök bejött nekem az egész film dizájnja, a poszterek , a fehér alapon álló karakterképek: a DVD majd minden szegletében felhasználják ezt. Ezek köszönnek vissza a menükből, a borítóról, mindenhonnan. Tartalmilag pedig a kiadvány maga a kánaán: tapasztalt filmrajongó létemre is csak elismeréssel csettinthetek az extratartalom láttán (jól ki is csesztetek velem, két napba tellett, míg végeztem velük). S az audiókommentárt az első lemezen még meg sem hallgattam…

Extrák szempontjából az igazi kincs a bónusz lemez. No, fiúk, ezek után még nagyobb elismerésem. Megnézve a több mint egy órás werkfilmet, még egyszer csak gratulálni tudok: ezt, így, ilyen feltételekkel megcsinálni hatalmas dolog volt. Érdekes volt látni a forgatás folyamatát, hogy csupán egy kamera volt, hogy a forgatási napok sem egymás mellé estek (ehhez képest nem láttam hibát öltözetben, beállításban, semmiben – a nagy filmekkel ellentétben). Jó volt, hogy őszintén beavattatok minket a filmkészítés folyamatába, különös tekintettel a trükkökre. Kiválóan összerakott és szerkesztett anyag az egész, a sok apró kisfilm – ahol fura mód arra is van lehetőség, hogy a távirányító kamera gombját is használjuk. Utoljára ilyesmit tizenöt éve láttam lemezen…

Nem is akarom részletezni, mennyi örömteli, filmrajongónak fontos anyag van a DVD-n. Inkább két dolgot emelek ki, ami nekem nagyon bejött: az egyik az a sok ökörködés, humor, ami egy ilyen 137? órás forgatás közben előjön. Tök jó lehetett a fiataloknak ennyit együtt ökörködni, ezért irigylem őket. A csókos továbbfejlesztett alternatív jeleneten qrva jót röhögtem, de a kukatolás sem maradt mosoly nélkül. A másik (ami egyébként egyáltalán nem lepett meg), Gyulus gyerekeinek szereplése: ügyes, és aranyos kis mellékszereplők voltak, gartula! Az egész extralemez nagyon jó és érdekes anyag, példaértékű.

A DVD értékelésében két negatívumot tudok felhozni (amiket egyébként meg is beszéltem technikáért felelős rendezővel): az egyik, hogy néhány beállításban bizony kiütközik a hátrányos felszerelés. Néhány sötét jelenetnél bizony a képnek van egy utóhúzása, ami a kamera határait mutatja – lehet, hogy ez csak nagyfelbontású TV-n szembetűnő, de azon nagyon. Még az extralemez egy jelenetében, az összetört tablóképesnél is látszik… A másik meg (ez meg lehet, csak hangrendszeren jön ki): a dialógusok néha nagyon halkak a filmben. A zenéhez képest legalábbis - gyakran kellett fel-le tekergetni a hangerőt. E két apróságot leszámítva (amik egyértelműen a normális nagyüzemi felszereltség hiányaira vezethetőek vissza) maga az egész kiadvány csillagos ötös.

Köszönöm a példányt belőle!



.

.






Úgy fenn, mint lenn / As above so below





Scarlett (Perdita Weeks) nem semmi csaj. Leginkább talán régész, négy élő és két holt nyelvet beszél, képes besurranni Iránba, apja szellemi hagyatékát felkutatni, képes szembenézni egy felrobbantani kívánt barlangrendszer veszélyével, az a tipikus kalandvágyó, kincskereső fajta. Merészségének eredményeképp olyan információ birtokába jut, hogy a sokak által keresett „Bölcsek Köve” egy titkos párizsi alagútrendszerben van elrejtve, kvázi egy kriptában – amihez nincs más teendője, mint néhány (kincsre vágyó) vállalkozó szellemű fiatallal együtt alámerüljön a mélybe. Amúgy minden útját dokumentálja is, hisz sosem lehet tudni, a megtalált tárgy, annak feliratai épp mozdíthatóak-e és a helyszínen értelmezhetőek-e, így a kamera mindig jól jön. Le lehet filmezni a kincset, aztán kielemezni otthon. No meg kell ehhez a found footage stílushoz is, ami ezt az érdekes hibrid filmet jellemzi, hogy talán aztán ez legyen az egész mozi legnagyobb hibája is egyben.

Leginkább úgy tudom összefoglalni a látottakat, hogy a Nemzet aranya kincsvadászatát, rejtvényfejtését képzeljétek el a The Descent körülményei között. Már eleve a nyitójelenet végkifejlete ezzel indít, a beomló föld, a beszoruló áldozattal azonban még csak felvillantja a későbbiekben ránk váró klausztrofóbiát. Mert igen: a mozi a villámgyorsan lezavart felszíni kutakodás, rövid karakterfelvonultatás után elég hamar a föld alá kerül, hogy egy egészen kiváló thriller váljon belőle. Nekem legalábbis nagyon bejött az egész út, a misztikus események, az újabb nyomok és helyszínek. A csontokon átmászás iszonyat jó, de az egész kaland élvezetes – most, így utólag belegondolva pedig pszichikailag zseniálisan manipulált. A folyamatos sikerélmény, a mindig előre jutás (sokszor inkább előre menekülés) érzése teljesen kényelembe ringatja a nézőt. Nézi Scarlett zsenialitását, nézi, hogy hatalmas tudásából eredő okos megfejtéseit, s alig várja már, hogy eljusson vele a célig. Olyan lendületes az egész, hogy nem is igazán jut eszünkbe azon elmélkedni, mit is jelent a film címe, az izgalomfaktor pedig jótékonyan elfedi azon homályos várakozásainkat, miszerint elvileg horrorfilmre váltottunk belépőt. Az első egy óra a nyomasztó hangulaton kívül jóformán semmi horror-elemet nem tartalmaz, sokkal közelebb áll egy misztikus thrillerhez, az általam oly kedvelt, nyomokból új nyomokhoz jutó, titokzatos filmhez.

Aztán egy óra után történik valami. Egy óra után minden értelmet nyer – a cím is – és onnan egy vérbeli, ijesztgetős, akciódús horrorfilmbe váltunk át. Maga az ötlet egyébként zseniális, ahogy alakul a kis csapat története, ahogy mennek tovább, egyre mélyebben merülve a föld alatt, az ámulatba ejtő. Kár, hogy nem írhatok róla bővebben, a pokol kapuját átlépve rengeteg mindennel kell szembenézniük. Miután pedig egyre bizarrabb körülmények között elkezdenek fogyatkozni az útitársak, egyre nagyobb tétje lesz mindennek: különösen annak, ki is éli túl a kalandot. Már a főszereplőn kívül persze, mert azért nem lenne film, ha ő nem maradna – ráadásul a film eleji interjú már az események után van. Qrva jó volt, ahogy a „lent”-ben mindenkinek le kell számolnia saját démonaival – kicsit Flatlinerses is lett az egész -, a klausztrofóbia mellé jó pár jumpscare jelenet társul, mint ahogy sok-sok vér is. Néhány halálnem kimondottan ötletes, a misztikum szerepe kicsit megváltozik, az egész inkább átmegy egyfajta szellemes hangulatba (a szék a csuklyással hatásos!). Szimbolikusan pedig tök egyértelmű a karakterek megtisztulása, sokkal inkább járnak ők ekkor a Purgatóriumban, mint magában a Pokolban.

Nagyon tetszett az egész, ráadásul brutálisan jól is szólt. Az elcsípett DTS hang (meglepetés volt, nem néztem meg előre) eszméletlen sokat hozzátett az élvezeti faktorhoz. Többen írták máshol, hogy idegesítő volt a főszereplő, de nekem nagyon bejött ez a kalandvágyó csaj, Scarlett – az eddig főleg TV sorozatokban játszó színésznő - totál hitelesen hozta a néha túl okos figurát. Menet közben egyébként azt hittem, a többi karaktert felesleges megjegyeznem, de aztán meglepően sokáig velünk voltak – sőt, az alkotóknak picit sikerült is meglepniük az életben hagyottak kilétével. A 6 fős csapatból kiemelném Pappilont (Francois Civil), az ő egyénisége, lazasága az első etapban különösen bejött. A mozi képi világa, fényképezése első osztályú, ahhoz képest, mennyi sötét kép lehetne benne, ahhoz képest végig élvezhető az egész. Nem egy nagyköltségvetésű film – már csak a stílusa miatt sem -, de kimondottan hangulatos, és azt is elérte, hogy túltegyem magam az általam egyik legkevésbé kedvelt dolgon, a kézi kamerás felvételen/stíluson…

Az első szakaszban iszonyat zavart. Mint egy hullámzó hajón, úgy rángatták a kamerát jobbra- balra, ha nem alagútban lettem volna, talán meg is szédülök. Az addig hagyján, hogy a filmező srác beillesztése a csapatba legalizálja a rengeteg szükségtelen felvételt, de amikor már menekülni kell, akkor ismét csak az a bajom, hogy abnormális dolog mindent rögzíteni. A fejkamerák kiosztása, bekapcsolása mondjuk árnyal ezen a helyzeten, de ezek mellett néha megint csak az volt, hogy olyan beállításokat is használtak, ami nem fűződhetett a szereplőkhöz. Kvázi ismét csak csaltak a ff stílussal. Akkor meg minek? Szerintem ezt tök jól meg lehetett volna csinálni normál fényképezéssel, kevésbé idegbeteg rángatózással is. Ez nem a filmezése miatt lett jó, hanem az eredeti ötletei miatt: én még nem láttam kincskeresést a pokol kapujában.

Maga az „as above so below” meg… hát qrva jó!




80%





.

R2-D2 írta:

John Wick

Nem gondoltam volna, hogy ez tényleg ennyire pocsék lesz…

50%

Nos nálam működött. R2 ajánlóját és értékelését olvasva teljes elvárásokkal szemben ültem le a film elé. Akár egy céltalan, teljes agykiürítéssel járó szombat esti filmezésre is felkészülve. Majd a sok öldöklés közben (amúgy nem kedvencem a gyilkolás semmilyen műfaja filmekben) megszólított valami. Valami ami egy szimpla bosszúfilm, egyébként néha valóban túl hosszúra nyújtott küzdőjelenetei mögött meglapul. Egyféle erkölcsi miért ami ami a dolgok rangsorolását és megkülönböztetését sutba dobva, néha a régi értékeket (betyárbecsület, stb.) is szem elé helyezi. Hangulatában pedig szintén elkapott, lendületesebb és kevésbé volt "száraz" számomra mint például a Védelmező. Emellett tudott új dolgokat is hozni stíluselemeiben ami nekem bejött, mint például a "bérgyilkosszálló" a maga érmerendszerével. Kicsit bosszantó ugyan ez a mai vonal, hogy minden ilyen jellegú filmben lassan csak az orosz maffia a rosszfiú de itt ez sem zavart, talán amiatt , hogy még a maffiafőnök is generált néha emberi tulajdonságokat. Nálam 80% a film összességében.

arzo írta:

John Wick

Nos nálam működött. R2 ajánlóját és értékelését olvasva teljes elvárásokkal szemben ültem le a film elé. Akár egy céltalan, teljes agykiürítéssel járó szombat esti filmezésre is felkészülve. Majd a sok öldöklés közben (amúgy nem kedvencem a gyilkolás semmilyen műfaja filmekben) megszólított valami. Valami ami egy szimpla bosszúfilm, egyébként néha valóban túl hosszúra nyújtott küzdőjelenetei mögött meglapul. Egyféle erkölcsi miért ami ami a dolgok rangsorolását és megkülönböztetését sutba dobva, néha a régi értékeket (betyárbecsület, stb.) is szem elé helyezi. Hangulatában pedig szintén elkapott, lendületesebb és kevésbé volt "száraz" számomra mint például a Védelmező. Emellett tudott új dolgokat is hozni stíluselemeiben ami nekem bejött, mint például a "bérgyilkosszálló" a maga érmerendszerével. Kicsit bosszantó ugyan ez a mai vonal, hogy minden ilyen jellegú filmben lassan csak az orosz maffia a rosszfiú de itt ez sem zavart, talán amiatt , hogy még a maffiafőnök is generált néha emberi tulajdonságokat. Nálam 80% a film összességében.

Tudom, tudom... tök egyedül maradok a végére, de mind1.

A Continental tényleg jó volt. Hülyeség, de jó.


Különben is: mondtam, ne nézd meg!!!!!!

.






A zéró elmélet





Most már biztos, hogy Terry Gilliam nem normális. Eddig csak azt gondoltam, van néhány nehezebb pillanata és balszerencsékre pont azokban készíti filmjeit, de egyre inkább úgy vélem, alapban nagyon kevés tiszta pillanata lehet, s ha épp akkor csinál valamit, akkor szerencsénk van…

A zéró elmélet állítólag egy disztópikus trilógia (mily hülye név) záródarabja, amit 1985-ben a Brazil nyitott, második felvonása pedig az A 12 majom volt. Magam részéről utóbbit nehezen is tudom beilleszteni a folyamatba, de ha az okosok mondják, biztosan így van: mindenestre az A zéró elmélet megnézésére – amellett, hogy mazochista módon azért megnézek mindent Gilliamtól – többek között pont az A 12 majom említése vett rá. Bíztam benne, ahhoz jobban köze lesz, mint a Brazilhoz – de csalódnom kellett. Ez a mozi egy kibaszott  Brazil2, gyakorlatilag egy színes, agyament másolata annak, annyi különbséggel, hogy kevésbé hangsúlyos a Big Brother szerepe – viszont az idegbaj éppúgy tetten érhető. Történetben, jelenetekben és látványban egyaránt.

Qohen (Chritoph Waltz – kopaszon!!) egy idősödő faszi. Leginkább talán számítógépes elemzőnek nevezném, mindenesetre a kezdő képsorokban anyaszült meztelenül ül egy futurisztikus számítógép előtt, egy, lakásként berendezett templomban. Ez az ő otthona, épp az entitást keresi egy programban (fingom nincs róla, ennek van-e értelme), s közben idegbetegen kapkodja föl a 60-as évekbeli telefont maga mellett. Ez azért fontos, mert Qohen jól funkcionáló autistának látszik, ha Raymond Babbittel elmennének Las Vegasba, tuti megkopasztanának mindenkit. Szóval egész élete egy telefonhívás körül forog: sehova sem megy, senkivel nem kommunikál – várja a hívást. Szegényemet egyszer felhívta valaki és el akarta árulni neki az élet értelmét, de megszakadt a vonal – a bolond meg azt várja, hogy visszahívják. Munkahelyéről is rohan haza, nehogy lemaradjon a hívásról – sőt, szinte könyörög, hogy otthon dolgozhasson. Egyébként ez kicsit fura, hisz Mancomban, ahol nappal dolgozik, egy széken ülve kell biciklipedált hajtania, miközben elemez. Otthon meg ugyebár nincs bicikli… semmi sincs. Csak ő és Qohen.

Ja, mert azt elfelejtettem megemlíteni, hogy ő ketten van. Mármint hogy T/1-ben beszél. Gyógyulásának kezdete épp ezért az az eget rengető drámai fordulat lesz, mikor először fog megszólalni majd E/1-ben. Ehhez azonban el is kell jutni, a gyógyuláshoz akciódús jelenetek tömkelegén keresztül vezet az út. Először egy házibuliba kell  elmennie, ahol majdnem meghal, de találkozik az igazgatóval (Matt Damon,) majd egy szőke csaj karjai közt találja magát, aki valamiért fura módon vonzódik iránta. Mindenesetre álma teljesül: az igazgató megbízza a Zéró elmélet bebizonyításával, vagyis azzal, hogy eleve semmi értelme nincs semminek, a világegyetemem pedig önmagába és egy pontba sűrűsödve meg fog semmisülni. Qohen pedig nagy lelkesedéssel veti bele magát a munkába, elszakadva a külvilágtól, sokáig az egyetlen figura, akivel társalog, a kémcsőben hazavitt, gépre tölthető saját terapeutája… Egyébként itt volt a mélypont, mikor is ez a terapeuta (Tilda Swinton) kopaszon elkezdett reppelni a tvben – én majdnem kikapcsoltam az egészet a francba.

Van még egy Bob nevű fiú, aki mindekit Bobnak hív, mert senki nevét nem érdemes megjegyezni, van egy kis cyberszex, ahol a strandlabdához hasonlóan a lenyugvó napot is lehet dobálni, meg van néhány patkány a lakásban, amik a konyhamalac szerepét töltik be. Az egész film viszont önmagában akkora agymenés, annyi információt és ingert tartalmaz, hogy képtelenség leírni. Még a történetét is: mert hiába nem szól az égvilágon semmiről, szinte mindig van mit nézni. Nem is taglalom tovább az eseményeket – aki eléggé mazochista hozzá, fedezze fel magának. Egy biztos: teljesen felesleges belemenni mélyebben, keresni a mögöttes gondolatokat, a film és az élet értelmét, mert nincs neki. Tudom, mert nagyjából kétszer néztem, először nem volt időm és energiám végigülni, ezért másnap újrakezdtem… Hiába dob be trükkösen néha érdekes dialógusokba csomagolva magasztos gondolatokat e témában, az egész csak körítése annak a vizuális orgiának, Gilliam agyának kivetülésének, amit már a Dr. Parnassusban elénk tárt. A sztori totál másodlagos, a karakterek borzasztó elvontak, viszont a képi világ – nos, azon érdemes elidőzni.

Ha semmi másért nem is érdemes megnézni a filmet, a látványért mindenképp. Néhány jelenetet akár többször is. Amikor Qohen dolgozni megy, az az utcakép zseniális. Falon futó személyre szabott reklámok, a Barkas!!,  az egész utcakép kiváló. Annyi finom utalás, poén van benn elrejtve, hogy ember legyen a talpán, aki mindent észrevesz… a Megváltó Batman Egyháza…   … Aztán a Mancom, a munkahelye. Hát, az is beszarás, a kockás rövidnadrágos idegenvezetővel, meg úgy unblock az egész. A templomlakás maga vizuális orgia, de pl. a félbehajtott dobozú, majd kiegyenesedő és beszélős pizzás doboz is jó ötlet volt. S ha már ötlet és poén: néhány beszóláson komolyan jókat lehet derülni, a Brazil nyomasztó böszmeségét ezúttal sokkal jobban sikerült feloldani, érezhetően kevésbé kell komolyan venni az egészet. Nem is lehet.

A neten sokan, sokféleképp próbálják értelmezni a filmet, lelkük rajta. Magam részéről elkönyvelem egy újabb fájdalmas Gilliam műnek, egy újabb bedrogozott látomásnak tőle. Egy hatalmas lufinak a semmi körül, amit érthetetlensége és értelmezhetetlensége vélhetően ugyanúgy kultstátuszba fog emelni, mint 30 éves elődjét. Nálam a különbség kettő között az, hogy ebben a moziban, néhány snittre, néhány pillanatra képes voltam jól érezni magam, rácsodálkozni némely ötletre, látványelemre, poénra, cicire. Ezért ér pont kétszer annyit, mint a Brazil.



40%


Jah, az utcajelenet (az első):




.

R2-D2 írta:

A zéró elmélet

Most már biztos, hogy Terry Gilliam nem normális. Eddig csak azt gondoltam, van néhány nehezebb pillanata és balszerencsékre pont azokban készíti filmjeit, de egyre inkább úgy vélem, alapban nagyon kevés tiszta pillanata lehet, s ha épp akkor csinál valamit, akkor szerencsénk van…

A neten sokan, sokféleképp próbálják értelmezni a filmet, lelkük rajta. Magam részéről elkönyvelem egy újabb fájdalmas Gilliam műnek, egy újabb bedrogozott látomásnak tőle. Egy hatalmas lufinak a semmi körül, amit érthetetlensége és értelmezhetetlensége vélhetően ugyanúgy kultstátuszba fog emelni, mint 30 éves elődjét. Nálam a különbség kettő között az, hogy ebben a moziban, néhány snittre, néhány pillanatra képes voltam jól érezni magam, rácsodálkozni némely ötletre, látványelemre, poénra, cicire. Ezért ér pont kétszer annyit, mint a Brazil.

40%

Az előzetest még néztem a moziban, hogy talán el kéne rá menni, de minél többször láttam, annál biztosabb voltam benne, hogy ez az a téboly, amibe már én sem akarok fejest ugrani. Gilliam engem a Tidelanddel elvesztett, és azóta sem nagyon találtunk egymásra, a Parnasszus dokit is csak Ledger miatt néztem meg.
.