R2-D2 írásai 2.0

.





Amnézia




Azon tűnődöm, a Before i go to sleep mennyivel is kifejezőbb, mint a magyar cím, mennyivel lett volna jobb a tükörfordítás … a fene sem tudja: mindkettő jelen van a moziban, bár kétségkívül az eredeti választás tartalmi jelentése sokkal ígéretesebb, mint a sima Amnézia. Amnéziás filmet meg különben is annyit láttunk már, vígjátékban, thrillerben, mindenben: talán épp ez is az egyik oka Nicole Kidman tudatlanságának negatív netes megítélését. Ugyanis az Amnézia korántsem lett olyan rossz (ismét), mint azt az általános vélekedés sejteti…

Christine (Nicole Kidmann) minden reggel úgy ébred, hogy fogalma sincs róla, hol van és ki az a férfi mellette az ágyban. Minden éjjel, alvás közben gyakorlatilag törlődik az előző napjának tartalma, immár tízedik éve – mikor is egy baleset folytán súlyos agysérülést szenvedett. Úgy tűnik, egyetlen támpontja a fürdőszoba falára kiragasztott fényképmontázs, ami előzőző napról maradhatott ott, valamint férje, Ben (Colin Firth) szavai közös múltjukról. Nem tehetek róla, de nekem ez a felütés nagyon tetszett. Lehet, hogy már volt máshol, lehet, hogy csak ócska koppintás – de működött. Már az első pillanatokban elvetik a bizonytalanság magját, az első pillanatoktól nem tudhatjuk, kiben bízhatunk (pontosabban, tapasztalt nézőként már az első pillanatban gyanakodhatunk Benre, mint egyetlen, Christine közelében lévő személyre), amit aztán majd egy telefoncsörgést követően még jobban felerősödik. Egy doktor Nash (Mark Strong) nevű egyén jelentkezik, aki állítólag Christine pszichiátere, és a szekrény mélyéről előbányásztat a nővel egy kamerát, ami a saját videonaplója…

A dolog igazából itt kezd érdekes lenni, ugyanis Chris emléke így napi szinten megőrződik, legalábbis azóta a két hét óta, ami óta lefekvés előtt a nő üzenetet hagy magának. Természetesen az üzeneteknek jelentősége van, Christine pedig egyre több elemet tud összerakni élete puzzle-jából: felsejlik egy korábbi szerelem, egy hűtlen barátnő meg egy személyes tragédia árnya is. A nagy többséggel szemben nekem kimondottan tetszett, ahogy ezek az események szép, fokozatosan kiderülnek, ahogy egyre mélyebben elmerülünk az amnéziás nő múltjában. Nekem tetszett, ahogy a film játszik a gyanúval, ahogy épp rátereli valakire azt – ha jól belegondolok, Christine homályos emlékképei alapján gyakorlatilag mindenki lehet gyanús. Az biztos: a nő érzi, hogy nem mondanak el mindent neki, érzi, és megfejti, hogy hazudnak neki – a kérdés csupán (az ő szemszögéből), hogy ez kegyes hazugság, vagy valami nagy manipulatív játszma része. Mert (nézői szempontból feltétlenül) mindkettő benn van a pakliban: lehet, hogy Christy tud valami, amit a férjeként bemutatkozó Ben ki akar szedni belőle? Vagy a férfi tényleg csak egy szerető férj és a pszichiáter a rosszfiú? És mi szerepe van a titokzatos vörös hajú barátnőnek???

Mindezen kérdések nekem elegek voltak ahhoz, hogy a néhány kimondottan jól adagolt csavarral együtt fenntartsák az érdeklődésemet. Én – bár azért talán sejttettem – végig nem tudtam, mire megy ki  játék, a finálé meg meglepő módon igazán érzelgős kis jelenettel még meg is tudott könnyeztetni. Ugyanakkor a teljesen nyilvánvaló és elsődleges thriller szál mellett én találtam még egy érdekes gondolatot, kapaszkodót a filmben. Nevezetesen azt – már feltéve, ha cseppnyi kétségünk nincs Benben -, hogy milyen erő , milyen szeretet kell ahhoz, hogy minden reggel egy olyan nő mellett ébredjél, akinek halványlila fingja nincs róla, te ki is vagy. Hol van a tűrőképesség határa (ezt egyébként maga a film is feszegeti), hol van az ápolás, gondoskodás, szerelem határa. Nem tökéletes példa, de az A mindenség elmélete jutott eszembe többször is:  milyen lelkierő kell egy amnéziás ápoláshoz??? Én vajon tudnám ezt csinálni?? Meddig tudnám??? Minden bizonnyal kihatna napi teendőimre – no de mennyire???

Egyébként pontosan ezen gondolatok ki nem bontása miatt találtam jó néhány lyukat is a történetben (és magában a filmben). Már önmagában ez a napi monotonitás fura volt, ahogy Ben szépen elmegy otthonról, s látszólag hidegen hagyja, mit csinál Chrisy. Ebből rengeteg egyéb kérdés, probléma is felvetődik, szerintem a családi háttér, a két embernapi kapcsolata teljesen elnagyolt volt – egészen pontosan annyira a nőre koncentrált, hogy abból kitekintve hatalmas ürességet tapasztaltam. Mert az addig hagyján, hogy Chrisy-nek minden napja új, de hogy Bennek semmi nem tűnik fel, simán elmegy minden nap (tényleg, hétvége???) tanítani és este közös vacsorával zárják a napot – háát… picit hiteltelen. És itt még csak két hetet látunk, hol van a többi 10 év? A baleset óta eltelt idő?

Többek között pont ezekért sem lehet tökéletes mozi az Amnézia. Néha nagyvonalú, néha felületes, no meg persze már többször látott. Mégis, mindig jó elmerülni a semmire nem emlékező szereplő karaktere által egy ilyen filmben, hisz a tudatlanságból eredő félelem az egyik legjobb motiváló erő. A színészek pedig – bárki bármit mond – kiválóan segítenek ebben, Firth ügyesen semmit nem árul el magáról, Kidman meg… amellett, hogy azért meglátszik rajta a kor, még mindig nagyszerű színésznő. Ráadásul jó segge is van – tudjátok, ez az a film, ami úgy lett promózva, hogy Kidman meztelen. Az, de csak seggileg. A film hangulat nagyon jó, kicsit talán lassú, de mindenképp megér egy nézést.

Ha ez lett volna az első ilyen, senkinek nem lenne egy rossz szava sem. A Memento meg… nos, az egy másik liga.




75%



.

.

.






Lavina





Jót röhögtem a port.hu szinopszisán… „amíg egy hatalmas lavina elsöpri a síparadicsom nagy részét, miközben épp egy pályaszéli étteremben pihen a család”… tuti, hogy nem látták a filmet. Szó sincs itt semmi elsöprésről, sőt egy hatalmas hópor-felhőt leszámítva az égvilágon semmi veszélyes nem történik. Magam is valami nagyobb katasztrófára számítottam, sőt, azt hittem, a család szakadásának oka ennél azért sokkal komolyabb lesz - mindenestre Niwrok írásásban benn van minden, amit valójában tudni érdemes a filmről illetve annak történetéről, túlságosan sokat épp ezért én nem foglakozom vele.

Azt hittem, picit jobb lesz. Amennyi jót a Lavináról olvasni lehet (egészen komoly írásokat is, egész komoly belemagyarázásokkal), arra számítottam, kapok valami elementáris erejű katartikus élményt egy szétszakadó családról, annak minden morális vonatkozásával, az alap szituáció súlyához mérten valami kozmikus tanulságot az esetről. Amit aztán saját életemben is fel tudok használni – helyette viszont egy mindennapos családi nézeteltérésekre épülő, sokszor kissé elnyújtott, kissé művészieskedő beállításokkal dolgozó drámát kaptam. Talán épp ezért is, a Lavina, mint film önmagában kevésbé volt érdekes számomra, mint azon témák, események, konfliktushelyzetek sorozata, amik benne találtattak. S ha már korábban más filmnél felvetődött a Családi kör, mint viszonyítási alap, akkor erre is nyugodtan rá lehet húzni: az idilli havas táj előtt az idilli család kevésbé idilli belső viszonyainak elemzése, s azok kihatása a környezetükre – ezt jelenti nekem elsősorban a Lavina. Az összes többi csak körítés…

Bár síléc utoljára 30 éve volt a lábamon, akkor is csupán a legügyesebben eső titulus kétes értékű birtokosa voltam, maga a síparadicsomi környezet, az egész alpesi hangulat, a szálloda, a családi idill az elején mégis sikeresen lenyűgözött. Kedvenc képem, mikor négyen fekszenek egy ágyban – még ha kicsit hiteltelen is -, olyan kedves és aranyos az egész. Az első nap tök jó volt, kicsit tényleg olyan, mint mikor az ember elmegy egy ilyen új helyre és felfedezi magának a világot. Aztán a lavinát, pontosabban Tomas viselkedését viszont már enyhe zavarral szemléltem: valahogy úgy éreztem, túl van lihegve az egész. Értem, hogy az egész mozi mélylélek elemzéséhez szükséges volt egy ilyen szitu – de számomra egyáltalán nem tűnt Tomas menekülése olyan súlyúnak, amiből ekkora balhét kellene csinálni. Tök logikus és törvényszerű, hogy az anya saját élete árán is kölykeit védi –ugyanakkor egyáltalán nem tudok szemrehányást tenni az apának, hogy az életösztöntől vezérelve csapot-papot otthagyott. Ebből kifolyólag kissé fura is nekem a szeretet kontra menekülés szembe állítása, szerintem nagyon kevés ember tudná úgy kontrollálni magát, hogy széles kezekkel átöleli a családot, a szép nagy közös halál reményében. Ez csak Hollywoodban van így. Nem állítom, hogy Tomas tettével egyetértek, csupán emberinek, esendő emberinek tartom – amiből talán kár volt ekkora hisztit csinálni…

De ha már csináltak, akkor azt legalább jól tették. A Lavina számomra legfontosabb erénye, hogy az alaphelyzetre épített különféle esettanulmányok bűzlenek az életszagtól. Családosként borzongva néztem, ahogy Ebba sértődése a szótlanságból durciba, majd támadásba alakul. Ahogy az elhidegülés pár nap alatt lezajlik, ahogy az ember először azt hiszi, a ki nem mondott szó legalább nem bántó – nem vagyok egy veszekedős típus, így ezt az állapotot családon belül milliószor átéltem. Ez tipikusan az a mosolyszünetes állapot, amit már gyanítom mindegyikünk megtapasztalt – az igazi súlya a filmben pont Ebba fel (nem) dolgozásán keresztül lesz az egésznek: szegény nő totál kiakad gyáva férjére. Itt amúgy felvetődik a másik kérdés is, amiből viszonylag kevesebb derül ki, hogy alapban az egész idillinek látszó házasság mennyire is az: vélhetően Tomas menekülésének de a gyerekek félelmének is volt már korábban előzménye. S ha már gyerekek: qrva jó volt. Mármint ahogy a két poronty kezelte az egész szitut, miszerint apu és anyu épp nincs jóban. Tök hiteles, hogy a fagyott hangulat átterjed a gyerkőcökre, tök hiteles, ahogy bezárkóznak és/vagy visszatámadnak.  

Még valami, ami nekem iszonyat tetszett, mert ez is maga az élet: a baráti pár látogatása, illetve az azt követő éjszakájuk. Komolyan, mintha csak egy home videot néznék: hát nem volt egyikőtök sem úgy, hogy este a legjobb barátotok esetét átbeszélve párotokkal óhatatlanul is kiprovokáltok egy veszekedést? Hogy utána órákba teljen, míg rendbe hoztátok az ártatlanul kimondott szavakat? Hogy az ilyen beszélgetések óhatatlanul a nemek harcára egyszerűsödnek le – s mindkét fél próbálja a másikat beletömködni a skatulyába??? Ajaj, mennyi ilyenem volt már… hasonló fejezeteknél vagy már fel sem hozom a témát, bármennyire is érdekel, vagy sokkal nagyobb körültekintéssel kell kezelni a problémát. A filmből kiragadva: férfiként tuti, nem mesélném el, hogy azt mondta valaki, jóképű vagyok, de nőként sem azt, hogy találkoztam egy szabadelvű másik nővel, aki esetleg még szimpatikus is (a vágyak ki nem mondása nagyon sokszor hasznos lehet – sokkal cikibb utána magyarázkodni, hogy ezt nem úgy gondoltuk)

Amint látszik, lényegesen kevesebbet foglalkozom magával a filmmel, mint azzal, amit rejt. Néhány ötletes beállítást leszámítva (ahogy Ebba megy a sífelvonóval, az nagyon tetszett) végtelenül unalmas és lassú lett a film. A havas tájak, a síelés nagyon jó, nekem a szállás is nagyon tetszett. Viszont rengeteg olyan kép van benne, amikor csak ottfelejtették a kamerát, sokszor túl sokáig tart egy jelenet (hófelhő, sötét vágókép, stb…). A színészek – ismeretlenségük ellenére szimpatikusak, de végig az járt a fejemben, hogy mindegyik svéd színész helyére belelátok valami amerikai sztárt. Tomas = Ewan Mc Gregor, Ebbaról is van egy fekete rövid hajú kép a fejemben egy amerikai színészről, de nem ugrik be a neve, viszont a vörös hajú barát, Mats pedig olyan, mintha Jake Gyllanhaalra egy hatalmas vörös szakállat meg parókát raktunk volna. A film néhány jelenetét magam sem tudom hova tenni, ilyen a szaunás, de a buszos is. Utóbbi nem azért, mert Ebba ismét bepánikol, hanem mert a buszsofőr (és a busz olyan balfasz, amilyen). Itt rendesen megbicsaklik a hitelesség…

Az biztos, hogy nagyon jó és komoly kérdéseket dob fel a film, de megint csak a felszínt kapargatják, semmi újat nem mondtak nekem, amivel a saját életemet jobbá tudnám tenni. Csupán annyi történt, hogy láttam, másnál is van baj, s hogy én jobb apa vagyok lavina nélkül – de ez az igazi katarzishoz ezúttal kevés volt.  



75%



.

R2-D2 írta:

Lavina

Azt hittem, picit jobb lesz. Amennyi jót a Lavináról olvasni lehet (egészen komoly írásokat is, egész komoly belemagyarázásokkal), arra számítottam, kapok valami elementáris erejű katartikus élményt egy szétszakadó családról, annak minden morális vonatkozásával, az alap szituáció súlyához mérten valami kozmikus tanulságot az esetről. Amit aztán saját életemben is fel tudok használni – helyette viszont egy mindennapos családi nézeteltérésekre épülő, sokszor kissé elnyújtott, kissé művészieskedő beállításokkal dolgozó drámát kaptam.

Aztán a lavinát, pontosabban Tomas viselkedését viszont már enyhe zavarral szemléltem: valahogy úgy éreztem, túl van lihegve az egész. Értem, hogy az egész mozi mélylélek elemzéséhez szükséges volt egy ilyen szitu – de számomra egyáltalán nem tűnt Tomas menekülése olyan súlyúnak, amiből ekkora balhét kellene csinálni. Tök logikus és törvényszerű, hogy az anya saját élete árán is kölykeit védi –ugyanakkor egyáltalán nem tudok szemrehányást tenni az apának, hogy az életösztöntől vezérelve csapot-papot otthagyott. Ebből kifolyólag kissé fura is nekem a szeretet kontra menekülés szembe állítása, szerintem nagyon kevés ember tudná úgy kontrollálni magát, hogy széles kezekkel átöleli a családot, a szép nagy közös halál reményében. Ez csak Hollywoodban van így. Nem állítom, hogy Tomas tettével egyetértek, csupán emberinek, esendő emberinek tartom – amiből talán kár volt ekkora hisztit csinálni…

Itt amúgy felvetődik a másik kérdés is, amiből viszonylag kevesebb derül ki, hogy alapban az egész idillinek látszó házasság mennyire is az: vélhetően Tomas menekülésének de a gyerekek félelmének is volt már korábban előzménye. S ha már gyerekek: qrva jó volt. Mármint ahogy a két poronty kezelte az egész szitut, miszerint apu és anyu épp nincs jóban. Tök hiteles, hogy a fagyott hangulat átterjed a gyerkőcökre, tök hiteles, ahogy bezárkóznak és/vagy visszatámadnak.  

Az biztos, hogy nagyon jó és komoly kérdéseket dob fel a film, de megint csak a felszínt kapargatják, semmi újat nem mondtak nekem, amivel a saját életemet jobbá tudnám tenni. Csupán annyi történt, hogy láttam, másnál is van baj, s hogy én jobb apa vagyok lavina nélkül – de ez az igazi katarzishoz ezúttal kevés volt.  

75%

Az gondolom kiderült az én írásomból is, hogy azokat a részeit tartom jobbnak a filmben, amikor beszélgetések vannak, és azok közül is szerintem is a barátokkal való kibeszélés és utána az ő egymásnak ugrásuk a csúcspont.

Csak pár kiegészítés:

Spoiler:

.

Niwrok írta:

Lavina

Spoiler:

.

Spoiler:

Niwrok írta:

Spoiler:

NEM! Rosszul láttad! Megnéztem!  

Spoiler:

R2-D2 írta:

Lavina

NEM! Rosszul láttad! Megnéztem!  

Spoiler:

Spoiler:

.

.





Leviatán





Azt azért nem ártott volna tudnom a film előtt, ki a faszom is az a Jób, meg mi a franc az a Leviatán… akkor talán más élmény ért volna. De miután a bibliai vonatkozású általános műveltségem köztudomásúan a béka segge alatt van – és ott is marad -, a Leviatán című, erősen vallási ihletésű orosz produkcióból csak a vodka vedelése maradt meg emlékeimben…

Oroszország, valahol északon (legalábbis tenger van, meg halászat, meg hideg). A mozi megint úgy kezdődik, mint egy tárlat a Szépművészetiben, megint percekig állóképeket kell néznünk a csodás orosz táj fennkölt szépségéről… hajnalban, ezért aztán szar se látszik. Kolja, a szőke orosz herceg, Rutger Hauer reinkarnációja, épp barátja elé igyekszik a kisváros állomására: Dimitrij egyenesen a nagy Moszkvából jött el hozzá segíteni – ugyanis mint kiderül, Kolja épp perben áll a város teljhatalmú polgármesterével, Vadimmal. A per tárgya pedig Kolja ingatlana, annak fura és áron aluli kisajátítása, s mivel az ifjú ügyvéd is tudja, hogy annak kimenetele a végtelenül korrupt orosz ítélkezésben eleve elrendeltetett – egy jókora fekete dossziéval a hóna alatt érkezik a városba. Amiben terhelő adatok vannak a kis köpcös, full alkoholista polgármesterre nézve…

Ha ennyi lenne, ha ez lenne a fő csapásirány – mármint a politikai vonal, a rendszert átszövő tekintélyelvű korrupció -, qrva jó mozi lehetne a Leviatán. A felütés kifejezetten hangulatos, a lassú építkezés a számunkra idegen, de érdekes tabló előtt nagyon bejött. Még annyira a művészieskedő képi világ sem zavart, az ember egy ideig ellubickol az orosz nihill látványában (komolyan, néha már csak Ványadt bácsi hiányzott), a karakterek meg az elején vannak annyira érdekesek, hogy felkeltik figyelmünket. Különösen sziporkázóan van megírva Vadim figurája, benne minden megvan, amit az ember elbír képzelni egy kommunizmusból itt ragadt tanácselnökről, esetleg katonatisztről: alkoholista kiskirály, aki a maffiával ellentétben politikai hatalmán keresztül érvényesül és tapos el bárkit. Buta, mint a föld (e tekintetben messze áll mr. Underwoodtól), egy tipikus idegesítő seggdugasz – akit jó volt látni leizzadni a dosszié kinyitásakor. Nem kevésbé érdekes a fővárosba menekült ifjú ügyvéd, Dimitrij karaktere, igazi sztereotípia ő is, a kitörés álmának megtestesítője, barátja, Kolja viszont tipikusan az otthon maradó, bepunnyadó autószerelő. Annyira jó, és hiteles, és ámulatba ejtő az egész felskiccelt háttér, hogy széles mosollyal néztem a filmet. Ekkor még a mosolyom tárgya volt a folyamatos piálás is, a literszámra elfogyasztott vodka totál autentikussá tette a filmet – egyben jó kis tükör a társadalom számára is – ekkor még vártam, hogy a kis pökhendi faszt megleckéztetik…

De aztán hamar rá kellett jönnöm, hogy ez nem Amerika. Sőt, a Leviatán semmit nem akar kezdeni ezzel a szállal, hanem belegabalyodik egy tök felesleges szerelmi háromszögbe, amiből átvált egy thrillerbe, majd a végére egy ortodox vallási faszságba. Közben pedig az egész képernyőt és a filmet egyre jobban elárasztja az a kibaszott alkohol… ezek végig, az első perctől az utolsóig vedeltek. Nem számít a családi háttér, az intelligencia, az autóvezetés, a tekintély, semmi, csak folyik a vodka, ami egy idő után unalmas és idegesítő. Főképp azért, mert köztudomásúan gyűlölöm az alkoholistákat, ebben a moziban meg aztán végképp mindenki az. A tinédzser kölyköt leszámítva nincs egyetlen józan életű ember sem, a pia annyira a napi élet része, hogy én ebben a világban nem tudtam elmerülni, pontosabban totál kiábrándultam belőle. Itt folyamatosan mindenki önpusztító, de leginkább maga a főszereplő – a legvégén egyetlen egy percig nem voltam képes sajnálni őt. Amúgy feleségét, Lilyát sem, az orosz vidék és a halfeldolgozásba belefásult nőnek lett volna alkalma váltani – ha nem tette, hát lelke rajta. A Leviatán nagyon gyorsan elérte nálam, hogy mindenkit utáljak benne – s ehhez nem is kellett más, mint egy hordónyi vodka…

De több, más bajom is volt a filmmel. Mindenekelőtt, hogy maga sem tudja, mi akar lenni: öncélú művészmozi, statikus beállításaival, minimál dialógusaival, lassúságával, önpusztító karaktereivel. Esetleg egy korrupciós, politikai dráma, egy jóféle görbe tükör az Uralon túl?? levő szovjet – bocsánat, orosz -  viszonyokra napjainkban. Egy társadalomkritika, a kisvárosi élet kilátástalan nihillje a rengeteg alkoholistával. Esetleg egy szerelmi háromszög drámája, annak minden tragédiájával, bűnével és megbocsájtásaival, a ki nem mondott szavak és meg nem tett cselekedetek összes súlyával. Vagy a címhez igazodva valamiféle idióta vallási fennhanggal átszőtt bűn történet – csak akkor meg miért a legkisebb fázik rá megint? Hol van a csodás Teremtő megint??  A Leviatán egyszerre akar lenni ezek közül mindegyik, de közben egyik sem lesz igazán: a legrosszabb hollywoodi hagyományokat követve csupán felszínesen belekap minden témába, de egyiket sem bontja ki igazán. Legtovább talán a korrupciós dologban megy, amúgy is az érdekelt volna leginkább – de aztán mégis csak annak lett legkurtábban és leghiteltelenebbül vége…így viszont csak megmártóztunk a hangulatokban, eseményekben anélkül, hogy igazán vizesek lettünk volna…

Másrészt meg… egyáltalán nem hatott meg. Akár nagyképűnek is tűnhetek, de semmi újdonságot, semmi katartikus hatást kiváltani képes infót számomra nem nyújtott a film. Nincs kizárva, hogy a világ nyugati felén mindezen viszonyokra tátott szájjal bámul a nagyérdemű – de nek(ünk)em ez tök snassz. Korrupt politikusok? Na és? Vodkát vedelő oroszok?  Na és? Helyenként kifejezetten unalmas lett, ha nem lett volna néhány jó figura benne, akkor simán ki lehetett volna nyomni közben: szerencsére néhány jó ötlet átlendített az időnként fellépő holtpontokon.

Az egyik ilyen volt a lövészet. Itthon alapban egy óriási böszmeség lenne, de simán elhiszem, hogy ott, ilyen van: három kocsival elmennek valahova bulizni, négy férfi egy körben megiszik egy üveg vodkát (mint én a vizet), aztán célba lőnek. Kalasnyikovval… amikor meg elfogy az üres üveg, más célpont kerül elő…   . Az qrva jó volt. Számomra majdnem ez volt a film csúcspontja, kár, hogy ez már a felél megvolt – onnantól jön az ortodox pap meg a vallási lejtő, amiben aztán végképp csak passogtam. Most már, hogy utánaolvastam Jób könyvének, persze érteni vélem a szándékot, de kevesebb vodkával és makacssággal nem kellett volna a bolond prófétára hasonlítani. Meg most már tudom, mi az a nagy csontváz a parton. ..     és a Leviatán esetében talán még azt is értem, mit keres az idegen nyelvű Oscar mezőnyben. Itt még értem – de én díjat nem adnék neki.

„Ezzel a történettel a mű azokra a kérdésekre keresi a választ, hogy miért szenved az igaz, és miért él jól a bűnös, honnan ered a sok baj, szenvedés és nyomorúság a földön, van-e ezeknek célja és lényege, és összeegyeztethető-e a rossz és az igazságtalanság egy jóságos és igazságos Isten létével?” - HÁT NEM, BAZZEG!



70%




.

R2-D2 írta:

Leviatán

Most már, hogy utánaolvastam Jób könyvének, persze érteni vélem a szándékot, de kevesebb vodkával és makacssággal nem kellett volna a bolond prófétára hasonlítani. Meg most már tudom, mi az a nagy csontváz a parton. ..     és a Leviatán esetében talán még azt is értem, mit keres az idegen nyelvű Oscar mezőnyben. Itt még értem – de én díjat nem adnék neki.

70%

Pia, vallás, nemszeretem töketlenkedés, depi, korrupt politikusok... és még így is 70% ?! Valamit nagyon tudhat ez a film .
.

Niwrok írta:

Leviatán


Pia, vallás, nemszeretem töketlenkedés, depi, korrupt politikusok... és még így is 70% ?! Valamit nagyon tudhat ez a film .
.

Igen. Az eleje nagyon jó, az orosz hangulat átjön, mikor a fényképeket előveszik, az állat.

Viszont az a hype, ami körülötte van, az szerintem nem jogos: sem az Oscar-jelölés, sem az, hogy a VOX egyenesen a hónap filmjének írta, sőt jama is el volt alélve tőle...

Niwrok írta:

R2-D2 írta:

Leviatán

Most már, hogy utánaolvastam Jób könyvének, persze érteni vélem a szándékot, de kevesebb vodkával és makacssággal nem kellett volna a bolond prófétára hasonlítani. Meg most már tudom, mi az a nagy csontváz a parton. ..     és a Leviatán esetében talán még azt is értem, mit keres az idegen nyelvű Oscar mezőnyben. Itt még értem – de én díjat nem adnék neki.

70%

Pia, vallás, nemszeretem töketlenkedés, depi, korrupt politikusok... és még így is 70% ?! Valamit nagyon tudhat ez a film .
.

A tavalyi év egyik legjobbjaként kell is tudnia valamit.

.






Ida





Kezdjük rögtön a legfontosabbal: az Ida egy fekete-fehér, 4:3-as, lengyel művészfilm - nem mellesleg pedig az idei idegen nyelvű Oscar-díj egyik jelöltje. Miután én előbbivel ezúttal teljesen tisztában voltam, utóbbi motivációjával felelősségem teljes tudatában ültem le megnézni az alkotást, így olyan túl nagy megrázkódtatás nem ért. Sőt. Arra azért a végéig sem jöttem rá, mi a francot keres ez a mozi az Akadémia jelöltjei között, de annyi elmondható róla, hogy legalább nem fájt, sőt, ahhoz képest, amilyen és amiről szól, majdnem végig ébren is maradtam. Csak egyszer aludtam be rajta, de becsülettel visszapörgettem és újranéztem a kiesett részt.

Azért amikor elindult a film, szinte úgy éreztem, hogy az égen gomolygó szürkeség kezdi felvenni Tarr Bála arcának alakját, s még mintha valami gonosz, sátáni kacajt is hallani véltem volna… ami aztán halk, szégyenteljes hümmögéssé silányulhatott a végére. Mert az Ida minden negatív kicsengése ellenére a maga 80 percében egészen élvezhető kis alkotás lett (sokkal tovább nem is lehetett volna bírni), volt egy kedves kis főszereplője, nagyjából érdekfeszítő története, meg még egy kis dráma is a végére. Ennek ellenére sosem fogom újranézni – már csak a stílusa miatt sem – de arra mindenképp jó példa, hogy lehet csinálni normális, befogadható művészfilmet is. Hallja, kedves Béla bá???

Anna (Agata Trzebuchowska), aki tulajdonképp nem Anna, hanem majd Ida, a kezdő képsorokban épp valami vallási szobron dolgozik, amit aztán kolléganőivel kivisznek az udvarra a hóba. Ja, elfelejtettem mondani, hogy egy kolostorban vagyunk, ahova szegény Annát gyerekkorába adták be – azóta éldegél ott a szigorú idióta vallási dogmák között. Mielőtt azonban elérkezne az örök hűséget jelentő apácafogadalomhoz, a zárdavezető nagyságos asszony gyakorlatilag kiküldi a lányt a Való Világba, megkeresendő az egyetlen élő rokonát, a nagynénjét – meg hát vélhetően rápillantást láttatni vele az életre. Mármint a valódi életre, nem pedig agymosott módon térdepelni mindenféle idióta szobrok előtt – szóval, ez tetszett. Korrekt volt, Anna megy, lát, köszön, és indulna is vissza, miután Wanda (Agata Kulesza) meglehetősen hamar lerázza. A teljes képhez az is hozzátartozik, hogy a nagynéni, Wanda minden, csak nem apáca: az állampárt ügyésze volt, egy alkoholista ribanc, egy szabadelvű nő – homlokegyenest az ellentéte mindannak, amit Anna készül felvállalni a kolostorban. De valahol felébred a nőben a kíváncsiság és a szánalom, mert utánamegy Idának, mielőtt az visszatérne a zárdába.

A történetünk lényege pedig az, hogy ezek után ezek ketten elindulnak a 60-as évek Lengyelországában egy Wartburggal megkeresni Anna szüleit (korrajz kiváló!!!). Ja, fontos info (s kb 10% mínusz), hogy kiderül, Anna zsidó… a szülei azok voltak, s a lányt a túlélése miatt tették kolostorba. S hogy nem is Annának, hanem Ida Lebensteinnek hívják. Összehúztam a szemöldökömet, hogy megint egy holokauszt moziba csöppentem, de szerencsére ez csak érintőleges: azon viszont mosolyogtam, a zsidó lány lesz katolikus apáca – de mindegy (végül is, Jézus is zsidóként lett a keresztény világ PR arca)… A két nő egy road mozihoz hasonló módon jut A pontból B pontba, érdekes megállóiknak értelme és célja van. Legalábbis jellemfejlődésük szempontjából mindenképp. Az elhunyt szülők után kutatva aztán egy korabeli gyilkosság is felsejlik, az út közben egy szaxofonos fiatal srác is bekavar a nők életébe – szóval az egész filmnek van értelme, célja és mondanivalója.

Az ugye egyértelmű – már csak a címből is -, hogy ez az apácalány filmje. Tulajdonképp minden egyes esemény az ő életére van kihatással, a film igazi kérdése a vége előtt csupán annyi lesz, hogy a világi lét megismerése a bevonulási fogadalom előtt képes-e a lányt kiszakítani a kolostor monotonitásából és normális útra terelni. Ez kimondottan szépen fel van építve, sőt, a külföldre szakadt rendező, Pawel Pawlikowski egészen jól és (épp ezért sokat kritizált) hatásvadász módon játszik a kétséggel. Amúgy, ha nem így tenne, vélhetően nézhetetlen lenne filmje - legalábbis nekem biztosan az lenne: így viszont a művészfilmektől eltérő történetvezetés gondoskodik arról, hogy a teljesen felesleges és öncélú szín- és képarány választás ellenére simán végig lehet nézni a filmet. Sőt, ha az egyre gyakrabban felhangzó belülről jövő MIÉRT-ek nem sokasodtak volna a moziban el a végére, még azt mondanám, egészen tűrhető kis film lenne…

… de így azért vannak gondok. Már az alapszituációval is bajom van, miért kell egy teljesen jól kinéző, értelmes lánynak a kolostort választani (ez amúgy vonatkozik a filmen kívül az egész világra is).    Aztán ahogy Ida kijön és belecsöppen a nagyvilágba, sok-sok jelenetnek nincsen lába. Temérdek akció/reakció csak lóg a levegőben, motiváció ezekhez nulla, sőt néha úgy éreztem, mint mikor mondjuk felteszel egy kérdést, de a választ már nem is várod meg – itt jön be a művésziesség, a szimbólumokban, képekben tovább mesélés felesleges és elvont módja. A hab a tortán azonban mégiscsak a finálé. Onnan, ahogy Wandára váltunk, onnan olyan az egész, mint egy vágta a Kincsem parkban. Semminek semmi értelme, semmi logikus magyarázat nincs sem Wanda, sem Anna tettére, csak lóhalálában jönnek a jelenetek. Még ha nem lenne súlyuk a lány döntésében, akkor hagyján lenne – kvázi életképekként -, viszont miután minden egyes esemény a végső döntést készíti elő, így kicsit érthetetlen és hiteltelen. Az mondjuk tisztán lejött, hogy a két nő kölcsönösen hatott egymásra, de azért ekkor változások nem voltak a sztoriban… egyik fél részéről sem.

S ha már két lány: az ilyen ingerszegény moziknál nagyobb felelősség hárul a színészekre. Nos, mindketten remekelnek, a kiélt Wandának talán kicsit nehezebb dolga van, neki több érzelmet kell kimutatni, mint a film nagy része alatt a világra rácsodálkozó Idának, viszont az őt játszó Agata Trzebuchowska olyan szinten amatőr, hogy ez volt az első és utolsó filmje. Ehhez képest zseniális kezdő. A film amúgy nagyjából rendben van, sokkal többet nyújt, mint azt előzetesen vártam: viszont hogy ehhez minek kellett 4:3 meg FF kép, nem tudom. Tök jó kis történet lett volna ez normál megjelenítésben is. Azon meg csak röhögök, hogy ezt a mozit antiszemitának tartják… és most itt jobb, ha befejezem.




60%



.

.






Amerikai mesterlövész





Az a helyzet, hogy kb. ugyanazt érzem, mint legutóbb például a Foxcatcher esetében. Láttam valamit, láttam egy, kategóriájában ugyan jól sikerült filmet – de a komplett háttértörténet ismeretének hiánya, az igazi kötődés hiánya a főszereplőhöz ezúttal is azt eredményezte, hogy a mozi által kiváltani hivatott katarzis elmaradt. Kicsit utánanézve, ki is volt ez a Chris Kyle, azt legalább értem, miért is rohantak annyian a mozikasszákhoz az amerikai nézők – nekik ott, ez a mozi egy hős története. Nekem, itt csupán csak egy (újabb) háborús eposz – ami egyébként tényleg csak akkor működik, amikor háborúban van.

A felütés kimondottan jó. Irakban vagyunk, ahol az USA hadserege házról házra jár, a kilakoltatott városban gerillaharcosokat keresnek. Az utcán vonuló konvojt pedig a háztetőkről mesterlövészek fedezik: az egyik ilyen Kyle is (Bradley Cooper), aki a mozi ötödik percében - ráadásul ez az első bevetésén - rögtön iszonyat nehéz helyzetbe kerül. Az egész nyitány hangulata, az arab világ, a vonuló bőrnyakúak, a hihetetlen profizmust sugalló katonák remek kezdésnek bizonyulnak – hogy aztán egy érthetetlen váltással totál kizökkenjünk ebből a feelingből. Jön egy gigászi flashback, amivel olyan messze sikerül kerülni a fojtó arab hőségtől, amilyen messze csak lehet. Értem, hogy valahogy szükség volt rá, nehogy a karakter túl sokáig lógjon a levegőben, de abban nem vagyok biztos, hogy az in medias res kezdés után ennyire lapos és érdektelen fél órára van szükség. Én már alig vártam, mikor „kapcsolunk vissza” a helyszínre és mi fog ott történni…

A flashback amúgy qrvára felületes és sablonos. Hatásvadász és ócska jelenetek a ’98-as követségi robbantásokról, majd a 09.11-es merényletekről, mint motivációk (szinte minden moziban ezek a csatába hívó szavak), egy igazi suttyó texasi paraszt pedig rodeóról fegyverre vált. Közben találkozik élete szerelmével, aki épp lehányja a cipőjét, de aztán a hazafiasság a frontra viszi. Néhány kép ebben a szakaszban szinte idegesítően bárgyú, magam részéről azon töprengtem a legtöbbet, mire is számít egy katonákat nyíltan utáló, piáló picsa egy nyilvánvalóan katonák általi törzsközönséggel rendelkező helyen. Akár így volt, akár nem, nekem Kyle és felesége megismerkedése, házasságuk, egész későbbi kapcsolatuk botrányosan gagyinak és nagyvonalúnak tűnt. Sőt, megkockázatom, hogy majdnem minden olyan jelenet, ami otthon játszódik, amiben a család szerepel, amiben Kyle otthon vívódik saját magával, ahogyan ezt Taya (Sienna Miller) lereagálja, unalmas és érdektelen. Nekem itt, Európában valahogy nem jött át a haza védelme kontra család konfliktus létjogosultsága – ráadásul mindezt nem is először látom. Mindenki a Bombák földjén-t emlegeti, ahol William James vált függő a háborútól, de nekem sokkal inkább és sokkal hangsúlyosabban jutott eszembe Quinn viselkedése a Homeland S4-ből… Kyle viselkedése és traumája arra sokkal jobban hasonlított.

Az Amerikai mesterlövész igazi ereje Irakban van. Akkor is, ha ezekre minden további nélkül rá lehet húzni, hogy ugyanazokkal a sablonelemekkel dolgozik, amikkel korábbi zsánertársai. Akkor is, ha az ellenfél megint egysíkú és az egész szituáció meglehetősen patriotista beállítottságú. Akkor is, ha néhány hajmeresztően hiteltelen ökörség is visszaköszön a vászonról: most komolyan, tényleg lehet bevetés közben hazatelefonálni anyucinak??? Mert ha ez valós és lehet, akkor az is kész csoda, hogy az USA hadsereg egyáltalán erre képes, amit eddig elért… de nem számít. Kyle mind a négy bevetése izgalmas, látványos, drámai, tökéletes háborús eposzba illő képsorok. Imádom az ilyen hangulatú bevetéseket, imádom a kényelmes fotelből/mozi székből nézni az arab világban zajló utcai harcokat. Ráadásul az irakiak közül mint a Hentes,mint Musztafa tök jól eltalált karakter, tök jól eltalált színészválasztással. Ha az Amerikai mesterlövész minden perce Irakban játszódna, szerintem semmi bajom nem lenne vele – simán benyelném (na jó, a telefont nem) a butaságait.

De sajnos nem így van. Míg Eastwood a távol-keleti duológiájában sikeresen szétválasztotta a hadszintért a hátországtól, itt kevésbé sikeresen váltogatta a két helyszínt, zökkentve ki a nézőt a történet sodró lendületéből. Nekem legalábbis nem tetszett az ugrálás, sokszor hiányzott a hajsza az irakiak után. Ehhez kapcsolódik az az egyre erősödő divatirányzat is, hogy már megint fogalmunk sincs az idő múlásáról… hihetetlen, ez a sokadik film a sorban, ami nagy ívben leszarja a néző tájékozódási képességét. Megint csak találgatni lehet, épp mikor vagyunk, megint csak a gyerekek növéséből, egy-egy híradóbejátszásból tudhatjuk meg, épp melyik évet írunk. Alapból még nem is lenne fontos, de így túlságosan egybefolyik minden, a feldolgozott évtizedekből kiragadott életrajzi események motivációja és következményei ezúttal is hiányoznak – gyakran van olyan, hogy valaki mond valamit, aztán a következő képen már homlokegyenest máshogy viselkedik. Ja, hogy közben eltelt egy év? És az alatt megváltozhatott a körülménye, gondolkodása? Kit érdekel? A moziban csak az van, hogy a következő pillanatban már semmi nem úgy van, ahogy gondoltuk…

Aki akar, ezeken kívül még kimondottan sok negatívumot találhat a filmről a neten. Tény, hogy divat is lett manapság a köpködés, de az is tény, hogy nagyon szigorú szemmel nézve valóban sántít a mozi... néhány felvetett dolgot talán osztok is közülük, de összességében azt semmiképp nem írom alá, hogy a Sniper rossz film lenne. Háborús vonala sok mindenen átsegít, az amerikai eseményeket pedig inkább csak unottan néztem. Abba sem tartom értelmét mélyen belemenni, hogy ezzel most egy hősnek vagy egy tömeggyilkosnak állítottak-e emléket: nem érdekel. Mint film, működött, izgalmas és látványos volt, sokkal kevesebb nyállal, mint azt vártam. Bradley Cooper (bár nem igazán kedvelem) nagyon jól játszott, teljesen átlényegült a szerepébe, a film háttere, történelmi tablója kiváló lett… egyszerűen a katarzis hiányzott belőle, az az érzés, ami egy amerikainak meg lehetett vele kapcsolatban, nekem nem. Így is simán megy majd a polcra, simán többször nézhető darab – de témájában, stílusában vannak tényleg sokkal jobban sikerült darabok is. Ahogy Eastwoodól életművéből is.



80%


.

R2-D2 írta:

Amerikai mesterlövész

Tény, hogy divat is lett manapság a köpködés, de az is tény, hogy nagyon szigorú szemmel nézve valóban sántít a mozi... néhány felvetett dolgot talán osztok is közülük, de összességében azt semmiképp nem írom alá, hogy a Sniper rossz film lenne. Háborús vonala sok mindenen átsegít, az amerikai eseményeket pedig inkább csak unottan néztem. Abba sem tartom értelmét mélyen belemenni, hogy ezzel most egy hősnek vagy egy tömeggyilkosnak állítottak-e emléket: nem érdekel. Mint film, működött, izgalmas és látványos volt, sokkal kevesebb nyállal, mint azt vártam. Bradley Cooper (bár nem igazán kedvelem) nagyon jól játszott, teljesen átlényegült a szerepébe, a film háttere, történelmi tablója kiváló lett… egyszerűen a katarzis hiányzott belőle, az az érzés, ami egy amerikainak meg lehetett vele kapcsolatban, nekem nem. Így is simán megy majd a polcra, simán többször nézhető darab – de témájában, stílusában vannak tényleg sokkal jobban sikerült darabok is. Ahogy Eastwoodól életművéből is.

80%

Hozzánk nagyon valószínű, hogy nem jön ez sem, ahogy gyakorlatilag egyetlen drámai film sem az utóbbi időben, és most Pestre sem tudok felmenni miatta, pedig az első előzetesektől érdekel.

Ahogy mondani szokták, a mókus is egy patkány, csak jobb a reklámja... A hős meg kb. az a tömeggyilkos, akivel egyetértesz...
.

Niwrok írta:

Amerikai mesterlövész

Hozzánk nagyon valószínű, hogy nem jön ez sem, ahogy gyakorlatilag egyetlen drámai film sem az utóbbi időben, és most Pestre sem tudok felmenni miatta, pedig az első előzetesektől érdekel.

Ahogy mondani szokták, a mókus is egy patkány, csak jobb a reklámja... A hős meg kb. az a tömeggyilkos, akivel egyetértesz...
.

Megnézheted, van már nettékában. Ezzel egyébként a 8 Oscar-filmből 6-ot láttam, a Kódjátszmát nem hozták el, a Selmáról meg szerintem nem is hallott a magyar forgalmazó.

Ha én osztanék díjat, Whiplash. A többi egyik sem érdemli meg. Egyforma mind.

.






Twister





Nem tudom nem szeretni ezt a filmet. Egyszerűen képtelen vagyok rá. Mióta közel húsz évvel ezelőtt először találkoztam vele, azóta az egyik legjobb katasztrófafilmnek tartom, ami ráadásul ablakot nyitott a viharvadászok világára is. Nem érdekel, hogy egy borzasztóan nagy hollywoodi kliséhalmaz az egész, hogy a karakterei, azok kapcsolatai mintha a „Hogyan készítsünk filmet az Álomgyárban” tankönyv lapjairól másztak volna elő, nem érdekel, hogy az egész egy agyatlan akcióorgia. Egyszerűen (nekem) működik az egész sokadszorra is…


A legutóbb látott A vihar magja megbirizgálta az emlékeimet a Twisterrel kapcsolatban, a frissen bezsákolt BD meg tálcán kínálta az alkalmat az újranézésre. Gyerekek, ez még mindig qrva jó! Pont annyira akar komoly lenni, amennyire nagyon muszáj neki, pont annyira drámai, ami egy ilyen blockbustertől elvárható, ráadásul az agyeldobó látvány mellett pont annyi humort villant fel, amitől jól érzi magát az ember, de még nem válik nevetségessé a film tőle. Jan de Bont első rendezése, a zseniális Speed feszültségét megtartva a tornádókkal alaposan felturbózott története kiváló ütemben adagolja természet pusztítását a kis csapat minden fanatizmusával és gegjével – ráadásul az egészet végtelenül optimista és hihető módon produkálja. A mozi majd összes jelenete hiteles számomra, a húsz éves trükkök még ma is működnek – ráadásul a repülő kombájnok, traktorok, kamionok mára már ikonikus mozitörténelmi pillanatok lettek. S ahogy írtam: a ’96-os évig jóformán semmit nem tudtam – s a világ se nagyon – sem a Fuji-skáláról, sem a viharvadászok létezéséről, azóta viszont rendesen előtérbe kerültek ezek az őrültek. És tulajdonképp a Twister az ő filmjük. Elsősorban az övék – minden más (szerelmi vonal, rivalizálás, családi tragédia) csak másodlagos.

Jo Harding (Helen Hunt) az első képekben még csak kislány. Pechére az USA azon területén él szüleivel, ahol gyakoriak a tornádók (azóta is mindig elgondolkodom rajta, milyen élet is lehet az), ahol a fából épített házakat rendszeresen elviszi a szél, ahol a biztos túlélést a földbe épített menedék biztosítja. Szomorú, de ez a mai napig is így van – úgyhogy ha valóban lenne egy F5-ös tornádó, akkor vélhetően most is az történne, mint a filmen. Szóval Jo kislány még, mikor is átél egy ilyen őrült vihart – hogy aztán később egész életét erre tegye fel: a legjobb, legelszántabb, egyben legőrültebb viharvadász lesz, aki valaha létezett. Mániákusan reméli, hogy ki tud fejleszteni egy előrejelző módszert, amivel a korábbi 5 perc helyett 15 percre lehet emelni a felkészülési/menekülési időt. A mozi indítása ezzel a viharral egészen kiváló, drámai – ugyanakkor tök jó, hogy semmit nem látunk belőle: az óvóhely felett elvonuló forgószél pont sejtelmessége miatt lesz igazán félelmetes és remek alap a továbbiakra.

Pár évtizeddel később Jo egy kis csapat vezéreként járja az országot, követi az előrejelzéseket, lohol a tornádók után. Épp válófélben van korábbi férjétől, Billtől (Bill Paxton), aki váratlanul (de ésszerű okból) az új barátnőjével beállít hozzá, hogy aztán a lehető legkiszámíthatóbb módon alakuljon a történetük. A közös napi vadászatnak egy F5-ös tornádó üldözése a csúcspontja, a két ember újbóli egymásra találásának pedig csak a forgatókönyvíró jó ízlése szab határt – a Twister pedig nem fullad bele a giccsbe és a romantikába. Egyrészt, mert a folyamatos viharvadászat teljesen más irányba tereli figyelmünket, másrészt meg mindig jó érzékkel szállunk ki a családi perpatvarokból, szerelmi jelenetekből, hisztiből. Sőt. Bill új csaja, Melissa (Jami Gertz), az egyik legjobb vicces figurája a filmnek, akármennyire is idegesítő meg buta csaj a karaktere, nem lehet rá sem haragudni. Már majdnem sajnáltam is, mikor kiszállt a buliból – de ez is csak a remek érzéket bizonyítja, hogy beletettek a sztoriba egy nyilvánvalóan és szándékosan irritáló figurát, majd van erejük ki is emelni őt onnan. Plusz pont. A csapat meg… parádés… különösen 20 év távlatából. Az ifjú viharvadászok között ott van ugyebár a nemrég elhunyt P.S. Hoffman, de legkellemesebb meglepetésemre a Lost Daniel Faraday-e, Jeremy Davies is.

De hát a Twister mégiscsak a tornádók mozija. Minden egyéb mellékes, minden egyéb csak fölösleges maszlag. A lényeg az a három-négy esemény, az a három négy pusztító forgószél, ami köré fel van fűzve a történet. Iszonyat jó hangulata van mindegyiknek, már az egész indulás, a kergetőzés, az autókonvoj követése: a tökéletes feszültségadagolás mintapéldája. A zene, amit a fiúk kihangosítanak (Deep Purple!!), az egészet egy dicső harcba induló győztes sereg vonulásává varázsolja, maga tölcsérek, azok látványa pedig felfoghatók az ellenségként. Ember kontra természet, őrültek kontra tornádók – mert azért a Twisternek még arra is van ereje és ideje, hogy Jo-n keresztül rávilágítson, mennyire is fanatikusnak kell lenni annak, aki ezt a pályát választja. Mennyire kiszámíthatatlannak, mániákusnak, mennyire kell gyűlölni/szeretni az egészet. S épp ezért mennyire csak a saját fajtáddal tudsz igazán jól kijönni, mennyire is nem képes senki más kívülálló megérteni mániáidat… kicsit így van egyébként mindenben az élet területén: ha valamiben igazándiból elmerülsz, kívülálló leszel. Akár szűk környezetedben is…

Minden egyes látványelem hibátlan és hatásos, s bár teljesen vérmentes az egész, mégiscsak izgalmas és félelmetes - egyszerűen az az erő, az a több mint 300 km/h-ás forgószél azzá teszi. Színészeire, tempójára, látványára egy rossz szavunk sem lehet. Története és kapcsolati hálója ugyan nem igényel túl nagy agymunkát, de cserébe bevisz minket oda, ahova soha nem jutnánk el: a vihar magjába. Bármennyire bárgyú is, én imádom minden percét: így meg, BD-n, a HD hanggal még a szoba is szinte szétrobbant a szélviharban. Ahogy kell.  




85%



.

Jó írás! A film nálam is kedvenc!
Van valamilyen magyar vonatkozás a lemezen?