Niwrok írásai 1.0

.
NO



Ez megint egy olyan film, ami nem is igazából filmként teljesíti feladatát, hiszen a kor hiteles megidézésén vagy a színészek alakításán kívül nem sok filmszerű van benne. Sokkal inkább az a funkciója, hogy egy nemzetközi szinten kevésbé ismert vagy mára elfelejtődött dologra hívja fel a figyelmet, és ehhez egyfajta illusztrációt és keretet adjon.

Ami elsőként szembetűnt, az az igyekezet volt, hogy magát a filmet korabelinek (1988-89) láttassák. Ezt szolgálta a 4:3-as képarány, az időnkénti borzasztó fényelés, a színvilág, és ez a rendezői koncepció egy dolgot ért el nálam: sokkal inkább lett nekem ez egy werkfilm, mint tényleges film. Az egész túl töredékes, ide kap, oda kap, és kb. fél-egy perces etapokon keresztül próbálja végigvinni a történetet, de nálam ez nem igazán működött, a rengeteg arcban és szereplőben könnyen elvesztem, és amire felfogtam volna mondjuk, hogy éppen a Pinochet-pártiak megbeszélésén vagyunk, addigra már a főszereplő otthon kisvasutazott a gyerekével. Ugyanígy zavaró volt nekem, amit szintén rendezői koncepciónak véltem, azaz hogy a szereplők legtöbbször suttognak, ami gondolom megint csak azt akarta kifejezni, hogy milyen ellenszélben is kellett a filmbeli kampányt lefolytatni.

Maga a történelmi lecke ütős lett, de ez önmagában következik a korszakból és az eseményből. A lényeg ugye annyi, hogy Pinochet nemzetközi nyomásra 1988-ban, 15 évvel az erőszakos hatalomra kerülése és a központilag elhallgatott tisztogatások után kénytelen volt népszavazást kiírni arról, hogy megtarthassa-e újabb évekre a pozícióját. Hogy az esélyek kiegyensúlyozottak legyenek, ezért a SI és a NO kampánystábja is napi 15 percet kapott négy héten át a késő esti órákban, hogy a saját álláspontját képviselje. Az pedig maximálisan átjött a filmből, hogy ez mennyire is volt "kiegyensúlyozott", amikor a SI mögött ott állt a teljes államapparátus, a média "fennmaradó" része (tehát 23,5 óra), meg a 15 év félelemmel vegyes rejtőzködés, a NO pedig épp csak annyi erőforrást kapott, amivel a kisfilmjeik elkészülhettek ugyan, de túl nagy veszélyt nem jelentettek a hatalomra. Ez belső megosztottságot is okozott a NO-n belül, mert ugyan ez volt az első alkalom, hogy az ellenzéki vélemények a tévén keresztül is nyilvánosságot kapjanak, a szavazás kirakatjellege miatt azonban sokat attól féltek, az egész csak arra jó, hogy bábként asszisztáljanak Pinochet hatalomban maradásához. És mintha ez nem lenne elég, a NO stábtagjai folyamatos zaklatásokat és fenyegetéseket kénytelenek elszenvedni, már eleve onnantól kezdve, hogy a központi szereplő Rene Saavedra (Gael Garcia Bernal alakításában), a NO kreatív felelőse egy olyan reklámügynökségnél dolgozott, ahol a közvetlen főnöke vezető pozícióban volt a SI-nél.

A SI és a NO politikai marketingjét és kommunikációját pedig egyszerűen imádtam, mert az 25 éve is hasonló volt, mint napjainkban, és ez hozta el az igazi tanulságokat, érdekességeket. A SI termelési riportok száraz adataival próbálta kezdetben érzékeltetni, hogy mekkora is volt a gazdasági fejlődés, míg a NO az elnyomás áldozataira, az eltűnt -a családjuk tudta nélkül meggyilkolt- ezrekre, aszemélyes tragédiákra akarta felhívni a figyelmet, Saavedra azonban nyugatias szellemben élt és dolgozott, így más elképzelése volt... és belevitte a kampányba mindazt, amit a korábbi reklámfilmjeiben is sikeresnek bizonyult, hogy ezzel más szegmenseket is meg tudjanak szólítani, például a fiatalokat. Az ellenzéki pártok sanda tekintetétől kísérve lett így aztán a NO egy oltári nagy, színes, mosolygós buli, aminek saját himnusza volt, de írtak egy romantikus-szakítós dalt is belőle (aminél zseniális volt a folyamatos Pinochetes áthallás és a NO sulykolása). És éppúgy benne volt a marketingnek az a sajátossága, hogy annak nem a terméket kell bemutatnia, hanem "csak" a termék fogyasztása által bemutatott elégedettséget, a NO szabadsága helyett ugyanezzel a képsorral simán lehetett volna gyümölcslét vagy hajbalzsamot is reklámozni, és azt éreztem, teljes joggal gúnyolódnak némelyik kisfilmen a SI megkeseredett öregjei. Igaz, ők is tudtak meglepőt húzni, ami meg a politikai reklámok adok-kapokjából adott egy kis ízelítőt, a NO egyik filmecskéje ugyanis egyszerre idézte a Szeszélyes évszakokat és Benny Hill munkásságát (ez volt az ágyjelenet), ami hatalmas poén volt, de az még annál is nagyobb volt, ahogy a SI lecsapta a magas labdát .

Ennek a filmnek biztos így kellett elkészülnie, akik ezen keresztül szerettek volna bemutatni valamit, azok biztos ezt érezték célravezetőnek. Nekem azonban az a rész, ami tényleg a film volt, csak átkötést jelentett két, valós felvételekből összevágott blokk között, mert ez utóbbiak sokkal jobban bejöttek. Nem lebecsülendő az ezekben levő munkát és bátorságot, az archív felvételeket érdekesebbnek tartottam, azokat összeválogatni viszont nem volt akkora kunszt (talán inkább az előkerítésük), a drámai rész meg nem is mindig működött. Röviden: amit bemutat, az jó és érdekes, ahogy bemutatja, az nem annyira, és a keretsztori legnagyobb érdeme, hogy a többit eljuttatta hozzám... és persze Artu ajánlásán keresztül .

7,5/10
.

Niwrok írta:

.
NO

Röviden: amit bemutat, az jó és érdekes, ahogy bemutatja, az nem annyira, és a keretsztori legnagyobb érdeme, hogy a többit eljuttatta hozzám...

7,5/10
.

Köszi!

Szerintem sem az évtized filmje, de érdekes kitekintés a mainstream vonalából. Inkább ezerszer egy NO, mint mondjuk egy tegnapi Poltergeist...

Ja, meg remélem jól működött a feliratom...

Niwrok írta:

R2-D2 írta:

Hannibal S1

De nyugi, a második évad SOKKAL jobb lesz.

Attól függ, ugye, merthogy a hasonló értékelés úgy jött ki, hogy nagyjából "fordítva" láttuk jónak a Hannibalt    .

Ettől féltem ... Az ötödik résznél tartok, és ami jó volt az S1-ben, az most is jó, ami meg nem tetszett benne, az most is ugyanolyan vacak. Csak így ugyanazt egy második körben már sokkal jobban unom...
.

Niwrok írta:

Ettől féltem ... Az ötödik résznél tartok, és ami jó volt az S1-ben, az most is jó, ami meg nem tetszett benne, az most is ugyanolyan vacak. Csak így ugyanazt egy második körben már sokkal jobban unom...
.

Mindegy, most már nehogy eldobd. A vége jó lesz.

.
Hannibal S2



Ahogy egy rövid kommentben már jeleztem, a Hannibal nekem még mindig az a sorozat, ami bármilyen minőségi is, hiába rágom, se lenyelni, se kiköpni nem tudom. Mintha azt várnám, hogy a bizarr gyilkosságok, a zene, Will és Hannibal párviadala, a pszichológiai eszmecserék vagy a művészi beállítások egyszer összeállnak, és élvezni kezdem, amit úgy érzem, élveznem kellene, és az én hibám, hogy nem tudom. Így meg marad régi bölcsek nagy mondása: a legnagyobb hülyeség újra és újra ugyanazt csinálni, várva, hogy egyszer más lesz az eredménye.

Végülis ezt mégsem mondhatom, mert a Hannibal nem csak ugyanazt a helyzetet próbálja továbbgöngyölíteni, hanem alapjaiban változik meg Hannibal és Will kapcsolata és a helyzete is. Most már Will nem beteg, akinek az agyvelőgyulladás-tüneteit a doki kénye-kedve szerint fokozza, és teszi Willt a teveszméinek foglyává, hanem tényleges fogoly, megvádolva és gyógykezelésre küldve, aki hiába van tisztában Hannibal valódi természetével, tenni ellene keveset tud. Ez már igazi párviadal, ahol csak azért nem modhatom, hogy nem válogatnak az eszközökben, mert épphogy a válogatás adja meg az egymás iránti morbid tiszteletet. Ez ez egyébként nagyon jó, új szín a sorozatban, hogy Will és Hannibal beszélgetéseit nem ködösíti el előbbi betegsége, hanem két teljesen rideg, brilliáns és manipulatív elme tud csevegni akár egymás haláláról is vagy az elkövetett tetteikről, és jó pár dolog ezekből nagyon átjött: Will ellenállása, hogy Hannibal kihúzza belőle az igazságot, a kétségbeesése, ahogy az erőszak egyre inkább eluralkodik rajta, és hogy ezek kimondásával csak még tehetetlenebb és eszköztelenebb. Will ezért egyedül kevés, vert helyzetből kéne úgy szövetségeseket gyűjtenie, hogy már a kétkedés luxusát is kevesen engedik meg maguknak, miközben Hannibal, kihasználva Will megüresedett helyét, egyre közelebbi kapcsolatot és érzelmi elköteleződést alakít ki, akivel csak lehet, hogy ez így is maradjon. A legjobban Dr. Chilton személyiségének alakulása tetszett, ahogy a nagyképű és becsvágyó doktorban állandó harcot vív a hatalomban megtestesülő erő és az azzal járó veszély... és akkor ezzel nagyjából végére is értem azoknak a dolgoknak, amit a Hannibal második évadával kapcsolatban újszerű pozitívumként éltem meg. A többihez a húsklopfolót tartanám a stílszerűnek...

Szóval Jack helyzetét még csak értettem, mert azt legalább előkészítették az előző évadban, igaz, azt elég kínosnak találtam, hogy Mrs. Crawford ezen részeken kívül egyszer sem bukkan fel. Alanát viszont nem tudtam hova tenni, de szerintem az írók sem, így aztán ki kellett találni valami blődséget, hogy egyáltalán a történetben tudják tartani. És nem ő az egyetlen: Freddie Lounds és más, korábban "eltűntetett" szereplők is a bűvészkellék szerepét játsszák;eltűnnek, feltűnnek, néha löknek a történeten, de egy epizóddal később már pufff, csak füst marad. Ez főleg akkor volt gusztustalan, amikor az évad közepén történt a kihallgatószobában, ami történt, a következő részben meg egy szó említés nincs róla, vagy arról, hogy a részvevőkkel mi lett. Hogy ne legyen szem előtt a karakterek bábként rángatása, megint jönnek a nyomozások, amiből talán a "szemest" sikerült érdekesnek találni, a többi viszont egyre dühítőbben csak arra szolgált (főleg a mézes, amit egyenesen utáltam, mert ott még az a kis áthallás, kis párhuzam sincs meg, ami a többiből többé-kevésbé kiérződik), hogy elterelje a figyelmet arról, hogy itt valami rohadtul hiányzik... itt egy szerv, ott bármilyen összefüggő történet. Aztán amikorra már szinte az előző évad fél stábja eltűnt, az évad felénél végképp szétfeslett nekem az egész... Vergerékkel. Készséggel elhiszem, hogy ők valahogy kötődnek a filmekhez, így az ő történetük afféle utalás-gyűjtemény, egy flashback... ennek hiányában viszont én csak egy otromba tölteléksztorit láttam, ami nem elég, hogy semmifajta érdeklődést nem váltott ki belőlem az egyre betegebben alakuló események miatt (ezúttal hadd plagizáljak én: soha nem éreztem még ennyire helyénvalónak a "bolondokat a bolondokházába" szöveget, de aztán a szende kis Margotot is, nem csak hisztérikus Masont!), de mérhetetlenül zavart, hogy erre a "disznóságra" megy el az idő...

De még mindig nem a legjobban... Azt már az első évadnál is elmondtam, hogy ami a sorozat vizuális-művészi részét illeti, az minden elismerést megérdemel. Fantasztikus beállítások, sokféleképpen értelmezhető párbeszédek (néha feltűnt, ahogy már Crawford sem pontosan tudja, hogy Will és Hannibal kiről beszél), lenyűgőző kellékek sokasága szinte egy mozgó galáriává tették az epizódokat... és a tempó is kb. ehhez igazodott, amivel egyre inkább átestek nálam a "szarvas" túloldalára. Vevő vagyok én a kitartott képekre vagy a lassításokra, ha azok mondjuk a feszültséget hivatottak növelni, de ami itt van, attól ez csak abban nyilvánult meg, hogy vagy felbasztam magam rajta, vagy egyszerűen halálra untam magam közben. Már Will pecázásait, kis "elmeneküléseit" és tréningjeit is tudtam túlzásnak érezni, de az ilyenek egyre gyakoribbak és hosszabbak lettek, azzal a tetőponttal, amikor öt percen keresztül ment egy művészieskedő szoftpornó, én meg elküldtem a bárcás anyjába a rendezőt (figyeltem, a "kockás" Vincenzo Natali az). És ahogy mondtam, legalább ennyire rühelltem az ügyek szemérmetlen hatásvadászatát is, amik persze, rohadt jól néznek ki időnként, csak nincs mögöttük semmi, azon az igyekezeten kivül, hogy a néző le legyen sokkolva, hogy dülledjen a szeme ezerrel, és ez az erőltetés ilyen szinten már nagyon zavart. A fás, az üveglapos így leginkább közönyre, a szemes és a vadállatos némi érdeklődésre (utóbbi azért, mert a fickóra először azt hittem, Moriatry az a Sherlockból), a lovas enyhe, a mézes erős utálatra talált nálam, a legerősebb reakciót így az égetett hullás eset váltotta ki belőlem, a "shivás" része ugyanis annyira idétlen volt, hogy már harmadszor báboznak és szobrászkodnak ugyanazzal a hullával, hogy azt egyszerűen kinevettem. És ha van dolog, amit egy ilyen Hannibal-típusú sorozat nem él túl az összes düh és unalom mellett sem, az az, amikor röhejessé válik... és akkor még hol volt a "Shiva szarvas"... Úgy gondolom, amíg az első évad okkal volt szürreális, hiszen a beteg Will szemével láttunk, itt ennek már semmi szerepe nincs, csak a parasztvakítás.

Arra mindenképpen jó volt a Hannibal megnézése, hogy tudjam, ilyen különlegességek is vannak a tévés étlapon. Észben fogom tartani, hogy legyen hova nyúlni, ha gusztusom lenne az efféle ízvilágra a következő évad(ok) keretében... de hacsak nem erősebb lesz bennem a további próbálkozás kihívása, mint a józan eszem, azt hiszem, az nem mostanában fog megtörténni.

6,5/10
.

Niwrok írta:

.
Hannibal S2

Arra mindenképpen jó volt a Hannibal megnézése, hogy tudjam, ilyen különlegességek is vannak a tévés étlapon. Észben fogom tartani, hogy legyen hova nyúlni, ha gusztusom lenne az efféle ízvilágra a következő évad(ok) keretében... de hacsak nem erősebb lesz bennem a további próbálkozás kihívása, mint a józan eszem, azt hiszem, az nem mostanában fog megtörténni.

6,5/10
.

Sajnálom...

Mindenestre nekem úgy jön le, hogy ha én a harmadik évadot utálni fogom, akkor midenképp nézd meg, de ha ismételten bejön, akkor kár vele próbálkoznod.

R2-D2 írta:

Niwrok írta:

.
Hannibal S2

Arra mindenképpen jó volt a Hannibal megnézése, hogy tudjam, ilyen különlegességek is vannak a tévés étlapon. Észben fogom tartani, hogy legyen hova nyúlni, ha gusztusom lenne az efféle ízvilágra a következő évad(ok) keretében... de hacsak nem erősebb lesz bennem a további próbálkozás kihívása, mint a józan eszem, azt hiszem, az nem mostanában fog megtörténni.

6,5/10
.

Sajnálom...

Mindenestre nekem úgy jön le, hogy ha én a harmadik évadot utálni fogom, akkor midenképp nézd meg, de ha ismételten bejön, akkor kár vele próbálkoznod.

Ne sajnáld . Érdekes sorozat volt, nem bánom, hogy láttam, csak nekem nem jött be, és nem annyira izgulok a folytatásra. Bár ha úgy változik megint a sorozat, ahogy sejtem, akkor még talán jobb is lehet. Vagy ezt csak a "további próbálkozás kihívása" mondatja velem ?

Spoiler:

Egyébként meg: Bryan Fuller a harmadik évadról
"Romantikus horror elemek"... Gondolom, már előre csorog a nyálad   .
.

.
Jurassic World



- Akkor most bemegyünk megnézni, hogy futkos a sok hülye a dínók között!
- Na persze, de ha lenne ilyen park, te is elmennél, mi?
- Naná! Egy ilyet megépíteni az igazi hülyeség, nem odamenni nézelődni!

Mi ezzel a kis párbeszéddel léptünk be a Jurassic World ajtaján, és élveztük ki onnantól gyakorlatilag minden percét, a park lenyűgőző látványosságait éppúgy, mint később a menetrend szerint érkező futást meg a sikítást. A történetet nem az egyedi fordulatok teszik emlékezetessé (bár de, egy azért kicsit meglepett, az "álcás"), hiszen kb. az Amerikai nindzsa 2.-nek is volt ennyi és ilyen sztorija, még ha a "poénjai" nem is voltak ilyen jók (itt a "bocs, van pasim" tényleg vicces lett). Az, hogy a karakterek legalább annyira műviek, mint a CGI-vel készült dínók, igazából fel sem tűnt, hiszen csak szemnek és fülnek kellettek, amin keresztül a néző lát és hall. Éppen ezért nagyjából mellékes a színészek "nagysága", mondjuk hogy Omar Sy is mennyire lépett be ezzel a nemzetközi porondra; szerintem amit kellett, azt mind hitelesen hozta. Csak kellenek a család szétszakadása miatt aggódó gyerekfigurák, akik bejárhatják a parkot és felülhetnek az Aquapark lelátójára vagy be a Gömbbe, kellett egy menedzser-kékharisnya, aki PR-osként összeköti a látogatókat a színfalak mögött folyó eseményekkel, és kellett egy domináns, de azért aranyszívű macsó, aki ha kell, élő lelkiismeret, de akár a dinók között is motorozik, vezérként a falkája élén. Meg persze színesítésre cinikus geek, még cinikusabb és kapzsibb tudósok és katonák, akik akkor is képesek behajítani a szart a ventillátorba, ha az egyébként a maga abszurd módján még el is működgetne.

Igen, ugyanis ezt a parkot és a filmet nem csak Hammond szelleme lengi be, hanem az én személyes örömömre Malcolmé is. A szkeptikusé, aki mindenféle örömködés és a látványra dülledő szemek közé is azért csak oda tudta pörkölni a kérdést, hogy tényleg a legjobb ötlet-e egy lottóhúzós gömbbel 25+ tonnás élő hústömegek között lavírozgatni, a látogatókra bízva az útvonalat, hogy mi van mondjuk akkor, ha Flippy egy kicsit elvéti az ugrást a "jutalomfalatért", hogy a madárháznak tulajdonképpen mi is volt a koncepciója, hogy miért egy lomha agyú és lábú fánkfaló kezében vannak bizonyos gombok és kártyák, és akkor még el sem jutottunk a kotyvasztgatásig és a mindenféle falak magasságáig. És nekem ez még talán jobban be is jött, mint a park, ezt én sokkal érdekesebbnek találtam (a regényben is Malcolm volt a kedvenc figurám), és amiért igazán karcol a többször is elmondott "Nem tanulunk semmiből", és ami a CGI-dínóorgia mellé adott egy kis állandóan a háttérben zúgó feszültséget. Mert ha már az ember arra a bolondságra adja a fejét, hogy triceratopszogolni akar, akkor legalább miért nem próbálja azt úgy, ahogy már egyszer-kétszer elmagyarázták neki, hogy kéne, csak hogy legalább a látszatja meglegyen a biztonságnak, és ne csak egy valag szerencse tartsa össze a prekoncepciók düledező halmazát. De nem... azért itt nagy megelégedésemre nem voltak annyira szemérmesek, rendesen kapják a nézők az arcukba a vért, hátha végre csak megtanulják, hogy nem csak a medve, hanem a dínó sem játék, ahogy sok minden más sem... Mondjuk abban például erősen bízok, hogy az állatsimogató koncepciója az ebben a filmben történtekkel végleg megbukik, és legközelebb (ekkora bevételi rekordokkal gondolom már a dátumot is behúzták a naptárban) már inkább a másik vonalat viszik tovább... Na, az lesz ám csak az Amerikai dínónindzsa ...

Addig viszont itt van ez a tényleg lenyűgöző park, akár annak publikus látványosságairól van szó, akár a háttérben zajló kis lövöldéről. Nekem "hűha" volt mind a kettő. A parkos rész azért, mert tényleg megadta egy oda látogató élményét, fent ülve a kisvasúton lenézni az alant szaladgáló hüllőkre vagy suhanni a Gömbbel bárhol, a másik oldalon meg a tökéletesre tenyésztett gyilkológép a mindenféle "mellékhatásaival", mert ugye csak úgy összeöntünk mindenfélét, mintha az, amit a természet kitalált, már nem elég veszélyes, miközben látogatói szinten tényleg nem, hiszen "dínó, nagy ügy, tegnap is így nézett ki". A dinók és környezet animációját így csak dícsérni tudom, biztosan a mai csúcstechnológiát képviselik, és szerencsére elég változatosak, illetve alkalmuk van más képességeiket is bemutatni. Mert ugye leszólhatjuk a becsvágyat és az állandó újdonság hajszolását, de nézőként már egy filmben is elég unalmas lenne, ha ugyanaz a dínó ugyanazt csinálná a 10 percben, mint a 110.-ben, nem ? Az emberek meg olyan gyagyák voltak, mint amennyire ilyen helyzetben lenniük kellett, meg amilyenek egyáltalán lehetnek, ha egy kétemeletes fogsor kitárul előttük, legfeljebb a katonáknál furcsálltam, hogy nem red-dotot használnak, hanem lézercélzót, ami ugyan látványosabb, de legalább annyira órmótlan is egy ilyen harci helyzetben.

Én ugye nem vagyok rajongó (de jó olyanokat olvasni, akik azok), így csak az elsőt láttam párszor, a másodikat valószínűleg nem, a harmadikat meg biztos nem, így annyi hivatkozást nem vettem észre, mint a szakértők, de ezt a fajta átkötést mindig szeretem. Mégiscsak ugyanazon a szigeten vagyunk, és a rajongók kielégítése mellett is ötletes, ahogy igazából ugyanazt látjuk, csak egy húsz évvel fejlettebb technológiával és egy húsz évvel későbbi vásárlói-látogatói elvárással. Ahol már nem elég a plüss meg a színes üveg, hanem hologram kell meg interaktív tapimonitor. Vagyis a kielégíthetetlen "hűha" ...

Annak idején azt olvastam a Jurassic Park egyik kritikájában "Ha ezt így a híradóban látom, besz*pom!", mármint a szúnyogos-genetikás dolgot. Azt kell mondanom, ha az emberiség képes lenne a dinókat újrateremteni, én is besz*pnám, hogy elkezdenének efféle "üzleti lehetőségek" után kutakodni velük kapcsolatban, és el is várnám, hogy az kb. így végződjön. A legnagyobb mese így nekem Claire ominózus cipője volt, de nem az, hogy hogy bírja lefutni benne a dínót, hanem hogy hogy nem rohad le a lábáról a magas sarkú fél nap futkorászás és sárban cuppogás után ?! Az volt az egyetlen dolog, amit nem sz*ptam be... és azért ez egy őslény-élményparkos film esetében elég nagy szó, nem ?

8,5/10
.

Niwrok írta:

... tényleg a legjobb ötlet-e egy lottóhúzós gömbbel 25+ tonnás élő hústömegek között lavírozgatni...

... mivan mondjuk akkor, ha Flippy egy kicsit elvéti az ugrást a "jutalomfalatért"...

... nem csak a medve, hanem a dínó sem játék...

Gratula! Szórakoztató írás született!!!  

Ezt ezúttal Te picit jobban élvezted mint én, de nekem sem volt vele különösebb bajom. A nyári parkozáshoz mindenestre kedvet csinált: rengeteg elem visszaköszön belőle a valóságban is. Dínók nélkül.

Hogy én elmennék-e egy ilyenbe? Nem tudom, de ha igazoltan nincs T-Rexük, Velociraptoruk meg I-Rexük, akkor biztosan.  



.

R2-D2 írta:

Gratula! Szórakoztató írás született!!!  

Ezt ezúttal Te picit jobban élvezted mint én, de nekem sem volt vele különösebb bajom. A nyári parkozáshoz mindenestre kedvet csinált: rengeteg elem visszaköszön belőle a valóságban is. Dínók nélkül.

Köszi .

A "nekem sem volt vele különösebb bajom" inkább némi nyammogós fanyalgásnak hangzott a szádból, de értem én, hogy neked most még fél évig kb. minden savanyú lesz kicsit, bármi is lesz az, ami nem egy messzi messzi galaxisban játszódik . Te már másra öltöztetted ünneplőbe a szíved .
.

Niwrok írta:

A "nekem sem volt vele különösebb bajom" inkább némi nyammogós fanyalgásnak hangzott a szádból, de értem én, hogy neked most még fél évig kb. minden savanyú lesz kicsit, bármi is lesz az, ami nem egy messzi messzi galaxisban játszódik . Te már másra öltöztetted ünneplőbe a szíved .
.

Tiltakozom!!!

Nem is igaz. Egészen biztosan lesz, ami tetszik addig is... csak most a JW kapcsán nehezebben mentem el az újabb panelkonstrukció mellett.

Két nappal korábban megnéztem a JP-t, lehet, nem kellett volna.

.
TURN - Washington's Spies S1



Függetlenül attól, hogy soha el nem fogyó tömeget képeznek előttem a megkezdett vagy ajánlott sorozatok, azért a próbálgatás, a felfedezés ugyanúgy ott van az igényeim között, és mértékkel, de próbálok válogatni a frissen induló sorozatok között is. A TURN mellett Jamie Bell szereplése szólt, a jónak tűnő történelmi krimi-drámás sztorivezetés, illetve az, hogy a Kossuthkifli a fantasy szállal eléggé lelombozott. Én egy egyszerű, hellyel-közzel hiteles történelmi kalandfilmet szerettem volna "csak" látni, mint amilyen mondjuk a Cinkos vagy a Lincoln (itt és itt ugye) volt, mert azért lenne nem kevés potenciál a magyar történelemben, akár a szabadságharcban is, de így az amerikai függetlenségi háborúval és az az alatt szervezett és működtetett kémhálózattal kellett "beérnem". Soha rosszabb "beérést", de megint csak az jött le, hogy a két kezem összetenném, ha Magyarországon is készülne legalább egy ilyen.

Abe Woodhull másra sem vágyik, mint hogy káposztatermesztőként el tudja tartani a feleségét és a fiát a New Yorkhoz közeli Setauketben, a szülőfalujában, de ez egyre lehetetlenebb feladatnak tűnik. Ahogy a faluban állomásozó vöröskabátosok egyre többet engednek meg maguknak -mármint annál többet, hogy a templom környékét átalakították helyőrséggé, az épület maga pedig egyszerre lett hivatal és istálló-, Abe falujából is sokan lépnek be George Washington seregébe. Akár családon belül is okozhat ez a helyzet szembenállást, és Abe-nek sokszor a royalista apja és felesége (Mary), valamint a patriótákkal szimpatizáló volt menyasszonya (Anna) és több gyerekkori barátja között kell egyensúlyoznia. Több szerencsétlen véletlen (egy elfajuló kocsmai verekedés, kártevők pusztította termés, egy csempészút és egy gyanús körülmények között lezajlott gyilkosság) miatt végül Abe vállalja a barátai, Ben és Caleb által rábízott feladatot, azaz hogy álcaként felesküszik az angoloknak, de csak hogy információkkal láthassa el Bent. Azt persze ekkor még ő sem tudhatja, hogy a változó harci helyzetek, árulók, más kémek és az otthoni viszonyok szőtte hálóban ezt meddig és milyen sikerekkel csinálhatja.

Noha eredetileg is voltak ismerős nevek a sorozatban (mondhatnám, hogy megint az Assassin's Creedről van szó, de a III.-at inkább elfelejteni szeretném), de csak némi utánajárással derült ki, hogy szinte az összes főbb szereplőt valós személyről mintázták, és amennyire az elvárt drámaiság engedte, a történelmi hűséghez is ragaszkodtak. Az, aminek a kialakulását lehet végig követni a TURN-ben, Culper Spy Ring néven szerepel az USA történelemkönyveiben, de hosszú az út addig, amire egyáltalán neve lesz ennek. Addig például egy rakás szereplőt be kell mutatni, és ahogy Abe küldetéséhez egyre kevésbé volt elég egy száradni kirakott fekete alsószoknya, úgy kezd egyre több szálon mozogni a történet, amibe éppúgy beletartozik az angol hírszerző John André által beszervezett színésznő, a Rangerek parancsnokaként az angolok oldalán harcoló Robert Rogers személyes elégtétele, de még pár korábbi rabszolga is, és ez még azelőtt, hogy Washington emlékezetes átkelése a jeges Delaware-folyón megtörtént volna, ami után (a téli időszak abban az időben hagyományosan a fegyverszüneté és a kivárásé volt) igazán felpörögnek az események. Főleg mert a setauketi helyőrséget vezető Hewlett őrnagy passzivitása egyre inkább felhergeli a rebellis mételyt mielőbb és minél véresebben eltakarítani igyekvő Simcoe századost, aki egyre inkább a maga kezébe veszi a helyzet irányítását, aminek aztán olyan katartikus jelenetek lesznek az eredményei, mint a "kémes négyes" találkozója a kocsma pincéjében. És nem csak róluk van szó, néha az is kellemes meglepetés volt, hogy akár egy Setauket méretű városkával összefüggésben is hányan kémkednek, titkolóznak és szervezkednek, és azon már csak nevetni tudtam, hogy egy egyszerű varrókör hölgytagjai is milyen vérprofi módon szerzik meg az információkat kevésbé figyelmes más hölgyektől két öltés között.

De a történelmi képeskönyvön túl is akadtak érdekes dolgok és elgondolkodtató részek. Setauket kisebb tanulmánya annak, hogy milyen hatással van egy közösségre a megszállás vagy akár az, ha két szembenálló fél között rekednek az egyszerű polgári lakosok. Hogy milyen könnyű kifosztani bármilyen ürüggyel azt, aki felhívja magára a figyelmet, de ugyanakkor az is, hogy ez a kiszolgáltatottság hogyan termeli újra önmagát a lázadók tekintetében, és mivel a háborún jól lehet nyerészkedni, nem mindenki érdekelt abban, hogy gyorsan vége legyen... Persze egyik sem egetverő újdonság, de ez is benne van a TURN-ben. Drámai szempontból, bár sok kis élettörténet vagy személyiségrajz megfordul a filmben, legmélyebb mégiscsak Abe-é, akinek a kémek örök terhét kell cipelnie, azaz hogy a kettős játék miatt védenie kell a társait, de úgy, hogy ez a védelem ne tegye gyanússá. Ez pedig van annyira nehéz, hogy Abe nem is tudja magában tartani, és mindkétszer magát sodorja veszélybe vele (és emiatt kb. ezek is lettek a sorozat legerőltetettebb és legösszecsapottabb szálai).

Remekül megcsinált, hiteles díszletekkel, kellékekkel és alakításokkal felvértezett sorozat volt a TURN (az AMC egyéb sorozataival sem szokott ebből a szempontból baj lenni... meg másokból sem nagyon), ami a függetlenségi háború történelmét kevéssé ismerőknek izgalmas és fordulatos lehet (nekem legalábbis az volt ), de a mellékszálak és a hangulat miatt még azzal együtt is érdekes lehet. Bár ilyen lett volna a Kossuthkifli is...

8,5/10
.

Niwrok írta:

.
TURN - Washington's Spies S1

Remekül megcsinált, hiteles díszletekkel, kellékekkel és alakításokkal felvértezett sorozat volt a TURN (az AMC egyéb sorozataival sem szokott ebből a szempontból baj lenni... meg másokból sem nagyon), ami a függetlenségi háború történelmét kevéssé ismerőknek izgalmas és fordulatos lehet (nekem legalábbis az volt ), de a mellékszálak és a hangulat miatt még azzal együtt is érdekes lehet. Bár ilyen lett volna a Kossuthkifli is...

8,5/10
.

Köszi! Erről nem hallottam, de érdekel. A kor és a téma is megnézésre sarkall...

Valamikor.

.
Most, hogy felkészülésként a harmadik "fejezetre" újranéztem az Insidious korábbi részeit, úgy gondoltam, csak írnom kéne az első kettőről is; még úgy is, hogy válaszként "mások" írásaira meg említés szintjén már igazából leírtam a véleményem mindkettőről, ami így túl sok meglepetést nem fog okozni, főleg az itt nem egyszer "megénekelt" rajongásommal kiegészítve a Wan-Whannell páros munkássága, stílusa és hozzáállása iránt.

******************************

Insidious



Már negyedszer láttam ezt a filmet, ami nyilván nem hatott rám úgy és annyira, mint elsőre. Akkor még a Fűrészeken kívül csak a Halálos hallgatást láttam Wanéktól, és már akkor kiderült, pont azt a kis vérfrissítést, azt a kis kópéságot hozzák a horror sokszor csak önmagát ismétlő műfajába és sabloson ijesztgetései közé, amire igencsak nagy szükség(em) van. Mert az alapötlet itt sem egyedi, ellentétben kb. minden mással. Olyannyira nem, hogy ha a film első felét kézi- meg biztonsági kamerákkal vették volna fel, simán elment volna a Paranormal Activity kétésfeledik részének; a babamonitoros és a gyerekágyas jelenetek például totál PA-k, összekeverve egy giallo-gyűjteménnyel. A történetben adott az új házba frissen beköltözött család (apu, anyu, és a három gyerek; utóbbiakból kettő annyira súlytalan és felesleges, hogy egyszer-kétszer megijesztenek rajtuk keresztül, aztán teljesen el is tűnnek a filmből), ahol aztán megkezdődik a mindenféle nyikorgás és szellemjárás, aztán jön a médium (más változatokban a pap), és megkezdődik a ház megtisztítása, a nehéz küzdelem a természetfelettivel, aminek a vége az összeölelkezős finálé.

Ilyenkor szokott előkerülni például az a kérdés, hogy a reteknek nem költöznek/húznak el onnan az első, de legalábbis a tizedik gyanús jelre, és miközben tízből kilenc esetben fel sem merül a szereplőkben, hogy ezt meg lehetne tenni (a másik ilyen a filmekben az ablak- és ajtóüvegek betörése; tényleg, ijesztő, hogy erre mennyire nem gondol senki). Itt viszont igen, és már ettől több, józanabb és értelmesebb volt nekem, mint a hasonszőrű társai. Ijesztgetésben is vannak klasszikus eszközök, itt-ott megjelenő kéznyomok, zajok, váratlan helyen felbukkanó szereplők hirtelen hanghatással, de nagyszerű ötletnek tartottam, hogy ezek sem egy kaptafára készülnek, filmen belül is többségeképpen hozzák a nézőre a frászt, igazodva ahhoz, hogy kísértetből sem csak egy van, és még azokon túl is vannak riogatók. A sablon ugye az, hogy van valami halk zene a háttérben, aztán a vágással valami rém és egy hirtelen éles hang; ebben némi gyakorlattal az a baj, hogy méterekre előre látszik, mivel és hogyan fognak megijeszteni... Ezért is olyan alattomos, amikor nincs külön figyelemfelhívás, és utólag üt be, hogy hopp, hát mit is láttam, vagy amikor mindez egy váratlan helyről vagy módon jön; tanítanivalóan ügyes emiatt a mosókonyhás-pakolgatós jelenet. De ott van rögtön a másik, hogy nem elég ijesztgetni, fenn- és kitartott félelemérzet is kell, amihez adja magát az egész kékes fényű sötétben botorkálás a szellemsíkon, amitől még most is összehúzódtak kicsit az izmaim, mert arra azért nem emlékeztem pontosan, mikor mit világít meg az a lámpa. Ugyanígy telitalálat volt a Tiptoe Thru the Tulips, amiről simán azt hittem, hogy digitális torzítás tette egy nő hangját ilyen hátborsóztatóvá, aztán meg egy fenét... (hogy ez a hang hogy jön ki emberből, és az a haj... és hogy megunhatta szegény az évek alatt, hogy állandóan ezt kérik tőle ). Amik így összességében még mindig viszik a prímet nálam, az az ablaknál sétálós jelenet, meg a családi tabló az Odaátban (vagy hogy a fenébe hívnák a Furthert a magyar változatban)... az áruházi próbababává túlsminkelt, mozdulatlan figurák a Vigyorexet szívott mosolyukkal, és azok a rávágások... az qrvaisten, hogy aki szerint ez PG-13, csak mert nincs benne vér és csöcsök, az nyugodtan szopjon lovat!

Úgy értelemszerűen nem tudtam nézni, mintha elsőre ültem volna le elé, az ijesztgetések egy részét is inkább kedves ismerősként üdvözöltem, mint cidrivel, így inkább arra próbáltam figyelni, hogy mi az, amire eddig kevéssé figyeltem, de hozzátesz a filmhez. Például a drámai vonások. Josh esetében igazán most tűnt fel, hogy milyen lehet egy ilyen hezzetbe kerülni, megtapasztalni a tehetetlenséget és az egyre fogyó reményt a fia kapcsán, miközben a másik oldalon -talán éppen az elnyomott emlékek hatására- tagadni próbálja az egyetlen esetet, ami reményt adhat a végtelen várakozás helyett, és ez erősebb még annál is, amilyen veszély a fiát fenyegetheti. Ezért is jó figura például Elise; annyival tűnt jobb karakternek még talán A Démonok között Lorraine Warrenénél is, hogy nagyobbak az érzelmi kilengései, és így jobban magukkal ragadják a nézőt: vidáman nyájaskodva érkezik meg, közvetlen mindenkivel, de amikor felnéz a sarokba, a nézőre marad a találgatás, hogy miféle iszonytató dolgot is láthat ott, ha az egy ennyire tapasztalt ember is kiborul (Lorraine ehhez képest fáradt, kimért és óvatos). Akiket viszont már elsőre is bírtam, az Tucker és Specs, ez a két geek szellemvadász, akiket nem is lehet komolyan venni a rivalizálásukkal és sértődéseikkel, a furcsa, házibarkács kütyüjeikkel és a megmosolyogtató módszereikkel. Ahogy Elise felhúzta azt a "tolmácsgépet" a porszívócső ormánnyal, az még mindig megnevettetett. Jó, ebben lehet némi szerepe annak, hogy Specset Whannell alakítja ... és már attól jobban érzem magam, ahogy elképzelem, ezek ketten Wannal meg a stábbal mennyit hülyültek a forgatás alatt, hogy aztán két perccel később már azon agyaljanak, mivel szennyezzék be az alsóneműt.

Összességében nekem ez sokadszorra is egy hol hidegrázásos, hol ijesztős, hol bolondos horror-antológia. Kb. olyan, mintha egy Tarantinohoz hasonló mozifanatikus horrorfilmekre specializálta volna magát, de akinek ugyanúgy megvan a saját szájíze, mint a tékásnak.

8,5/10


******************************

Insidious: Chapter 2



Nagy piros pont nálam, hogy a folytatás nem egyszerűen folytatja, hanem kitágítja a korábbi események körét, és már úgy mutat be korábban utalás szintjén elmesélt dolgokat, hogy rögtön össze is kapcsolja azokat a jövőben történtekkel, olyan többrétegű horrort eredményezve, amilyet én még nem láttam!

A hosszú tiszteletköröket ezúttal kihagyom arról, hogy milyen "jó" lehetett esetleg nézőként azt sem tudni a moziban, hogy miért kell félni Joshtól, meg azt is hanyagolom, hogy miért is hordja ez a film a "Legelcseszettebb Forgalmazói Döntés Nagykeresztje" szégyenbélyegét nálam, leírtam már elég helyen. A lényeg, hogy nekem tök jól esett az, hogy a kis visszatekintés után rögtön a lecsóba csapva alig másfél órával vagyunk az előző rész vége után, amikor szegény Renai-nak kell magyarázkodnia meglehetősen nehezen hihetően arról a zsaruknak, mi is történt náluk. Persze a "szerencsésebb" nézők tudhatják, hogy hiába tűnik viszonylag idillinek a Lambert család átruccanása a nagyihoz, azért csak van itt egy testbitorló meg egy Furtherben bolyongó lelkünk, úgyhogy a rendőrség lesz itt a legkisebb probléma.

Amikor a 2013-as toplistámat írtam, igazából magyarázkodtam, hogy miért ezt tartom jobbnak, és nem a The Conjuringot, de az újranézés után határozottabban tudom ezt mondani. A Démonok közöttnek zseniális a hangulata és a hatásos ijesztések ellenére is nagyon valószerű, már-már hiteles a kort és a történteket nézve, miközben rengeteg energia is van benne, az Insidious 2.-nek azonban olyan csavarok vannak a történetében, olyan átkötések vannak az eseményei között és annyira aprólékos a képi világa, miközben az alműfajok között is folyton váltogat, ami nekem egyedi élmény volt, még az első rész után is. Például azzal, hogy vagy száz év eseményeit öleli fel, meg ahogy az első rész elvarratlannak tűnő szálait beleszőtte magába, és olykor párhuzamosan és egymásra hatva történnek dolgok a valós világban és a Furtherben, mindez azon kevés horrorok egyikévé tette, ami nem a parával akart hatni rám, hanem az összhatás összetettségével. Bár megmaradt az egyveleg-jelleg, de mondjuk mostanra már nyíltan a felső sarokba rakva a kamerát, hogy tudjuk, hogy ez valamelyik Paranormal Activity, de megjelennek a kézikamerák, és megyünk azok klasszikus helyszínére, a kórház/diliházba, ahol úgy van feszültség, hogy az igazából csak a várakozásé és a kíváncsiságé... és akkor minderre rájön ez a rém színpadias Psycho-variáció Parkerral meg az anyjával. Az Insidious 2.-nél azt éreztem, hogy sokkal inkább akar történeteket mesélni, mint ijesztgetni, ami nekem így abszolút bejött.

Mondom ezt úgy is, hogy sok a kvázi sallang, amik csak lazán vagy éppen erőltetetten viszik tovább a cselekményt, de annyira össze van rakva minden jelenet, hogy ráhagyom, mert baromira tetszik minden eleme, és sajnálnám, ha bármelyiket is nem láttam volna. Ilyen megint a Tucker-Specs duó, akik válsághelyzetben képesek azon vitatkozni, hogy a "quesadilla" vagy a "unicorn" illeszthető-e jobban beszélgetésbe, a kő-papír-olló-gyík-Spock játékon is bőven túlmutató saját verziójukat épp csak említve, miközben az egyetlen dolguk, hogy megtalálják Josh videókazettáját, és onnantól gátlástalanul mennek át burleszkbe, és nekem ebben az a bravúr, hogy ettől csak ők lettek idétlenek, nem maga a film. Mert mondjuk mellette ott van Josh jelenete a "mutogatós" öreggel, aminél kb. tizedikre (benne volt az előzetesben is) már nem rázott ki a hideg a gondolatra, hogy valaki ennyire belemásszon a pofámba, akit még csak nem is látok, csak mesélnek róla. Vagy ott van Daltonék játéka a konzerv telefonokkal -aminél a szekrénybe befeszülő zsinór és a "fáziskéséses" hang borzongatóbb volt, mint az össznépi csoportosulás-, miközben ennek is csak annyi köze van a fő szálhoz, hogy közvetlenül is látjuk Parker rémült, kétségbeesett és menekülni akaró "gruppie"-jait, nem csak hullafoltos lepedőkkel borítva.

Ezekből is látszik az odafigyelés, ami az első részben is ott volt, de a másodikban teljesedik ki igazán. Komolyan, az előző részben arra figyeltem fel, hogy Josh szemránckrémet használ lefekvés előtt, aminek ugyan semmi jelentősége, de az mégiscsak látszik belőle, hogy minden mozzanatra figyeltek, próbáltak minden pillanatot kitölteni valamivel, ami különleges. Százával tudnám sorolni ezeket a kellékeket, motívumokat, jellegzetességeket, Elise szeánszkamrájának vagy Lorraine házának bármelyik berendezési tárgyát vagy díszletét, akár utóbbinak vörös üveges ablakát, Carl kockáit (az Insidious legjobb párviadala, amikor Josh-sal áll szemben), a folyamatos és művészi játékot a fényekkel és a színekkel (hol látni horrorban türkizkéket meg rózsaszínt?; így kell megmutatni, hogy egy horror nem csak penészzöld meg hullaszürke lehet, kopár, poros, romlást árasztó belső terekkel), és az a járóka is -amit öt másodperc alatt dobnék amúgy a kukába- mennyivel jobb, mint egy sima lemezhátszó vagy tévé! Talán a legjobban mind közül azon lepődtem meg, hogy az Elise-t alakító Lin Shaye-nek hangját annyira egyedinek és utánozhatatlannak tartották, hogy a biztonság kedvéért ő szinkronizálja alá a harminc évvel fiatalabb önmagát.

Ijesztgetés és félelem terén talán nem annyira erős, mint az előzmény, ezekből én kevesebbet, de legalábbis ritkábban éreztem, de ezért messze kárpótolt a hatalmasra nyitott világ, amiben a film több szálon zajlik térben, időben és a szellemsíkon, és a minden elemében kidolgozott látvány... legyen mégoly giccses is horrornak.

9/10


*******************************

Na, és akkor elvileg egy-két nap múlva jövök a folytatással .
.

Niwrok írta:

.
Most, hogy felkészülésként a harmadik "fejezetre" újranéztem az Insidious korábbi részeit, úgy gondoltam, csak írnom kéne az első kettőről is; még úgy is, hogy válaszként "mások" írásaira meg említés szintjén már igazából leírtam a véleményem mindkettőről, ami így túl sok meglepetést nem fog okozni, főleg az itt nem egyszer "megénekelt" rajongásommal kiegészítve a Wan-Whannell páros munkássága, stílusa és hozzáállása iránt.

******************************

Na, és akkor elvileg egy-két nap múlva jövök a folytatással .
.

Köszi, jó kis összefoglaló. Én is újranézem majd őket, ha elérhető lesz a harmadik rész. Mármint mozin kívül, mert ezt itt ugyebár nem jáccák...