Niwrok írásai 1.0

Niwrok írta:

.
Szóval A nőt az időnkénti melankolikus lassúsága és mélypontjai ellenére is csak ajánlani tudom, mint egy párhuzamos világ pszichológiai tanulmányát az emberi kapcsolatokról, mert érdekes szereplőkkel operál, és még érdekesebb kérdésekkel látja el a nézőit.

9/10
.

Ezt én is megnézem majd, de nem moziban. Nem is játszanak ilyet, úgyhogy esélyem sincs rá...

R2-D2 írta:

Ezt én is megnézem majd, de nem moziban. Nem is játszanak ilyet, úgyhogy esélyem sincs rá...

Na ne félj, nálunk sem viszik túlzásba . Van valami Moziünnep nevű izé, és az Oscar-jelöltek közül vetítenek hármat (12 év rabszolgaság, A nő, Mielőtt meghaltam), össz-vissz két-két előadással.
.

Niwrok írta:

Na ne félj, nálunk sem viszik túlzásba . Van valami Moziünnep nevű izé, és az Oscar-jelöltek közül vetítenek hármat (12 év rabszolgaság, A nő, Mielőtt meghaltam), össz-vissz két-két előadással.
.

A Mielőtt meghaltamról még nem ismerem véleményed. Arról mindenképp várom!

R2-D2 írta:

A Mielőtt meghaltamról még nem ismerem véleményed. Arról mindenképp várom!

Ez talán azért van, mert nem láttam... tegnapig .
.

.
Mielőtt meghaltam / Dallas Buyers Club


Ezt sem véletlen, hogy megszórták Oscar-jelölésekkel és díjakkal, bár ezúttal is meglepett kicsit, hogy erről így filmet lehetett csinálni, és vajon mi lehetett az oka... De mindegy, a lényeg, hogy kommersz-futószalag mellett azért csak készül még Hollywoodban egy-egy értő kézzel készült, minőségi darab is, ami két szálon, két műfajban is remekel, és külön tetszett, hogy a magyar és az angol cím milyen frappánsan foglalja össze ezeket.

A "Mielőtt meghaltam", igaz, csak részben, de az, amiről a drámai szál szól, vagyis hogy az újabban kicsit betegeskedő, de amúgy az életet, a whiskey-t, a kokót, a nőket és a rodeót kétpofára faló Ronnal közli az orvosa, hogy AIDS-es, és hogy már csak kábé egy hónapja van hátra. Ron innentől pedig nem csak a betegségével, hanem a betegségével járó előítéletekkel is együtt kell, hogy éljen. Mert ha ugye a statisztika azt mondja, hogy az HIV-et 71%-ban homoszexuális érintkezés útján kapják meg a betegek (miközben a védekezés nélküli szex 5%-kal kullog ezen lista végén), akkor könnyen alakul ki Ron olajfúrásokon dolgozó kollégáiban, ivócimboráiban, szomszédaiban, stb. az a vélemény, hogy Ron egy "rohadt köcsög". Miközben nem az... nagyon nem. Ellenben az a fajta, aki csak rövid időre engedi meg magának az összeroskadást, gyakorlatilag a halál öt fázisa közül rögtön a harmadikra ugrik (alkudozás), és ott is marad szinte végig. Az első pillanattól kezdve keresi a módját, hogy hogyan lehetne, ha nem is meggyógyulni, de legalább meghosszabbítani azt a nyamvadt 30 napot.

Matthew McConaughey ideális választás volt erre a szerepre, még ha a sok könnyedebb darab után csak egy-két éve kezdik megtalálni a komolyabb, drámai szerepekkel. Én speciel ki sem néztem volna belőle ezt a fajta átlényegülést, amivel Ront életre kelti, aminek csak technikai eszköze a fogyás meg a sminkes. Ezek kevesek lennének ahhoz, hogy igazán hiteles legyen a kocsmai jelenet a munkatársakkal való első találkozással, vagy a nagyvilági csajozógép az étteremben.

Aztán ott az angol cím, a "Dallas Buyers Club" (DBC), ami a film másik aspektusát, az orvosit emeli ki. A film az AIDS felfedezésének azon szakaszában játszódik, amikor a járvány megfékezésére, de még inkább a halálfélelemmel küzdő, egyre elkeseredettebb betegek megnyugtatására változó eredményességű kísérleti gyógyszerek bukkantak fel a világ minden táján. Szépen hangzik, hogy "az egészség nem üzlet", de amíg az embereknek szükségletei vannak, amit saját közösségükön belül nem tudnak kielégíteni, míg mások ebből a szükségletből akarnak megélni, plusz amíg létezni fog a kapzsiság, addig az bizony üzlet lesz... ahogy minden más is. Így aztán a továbbélésért harcoló Ron a gyógyszergyárak csataterén találja magát, amik a "támogatásaikon", kampányturnéikon, orvoslátogatóikon túl akár hatósági eszközöket is igénybe tudnak venni, hogy a saját pozícióikat erősítsék és/vagy a másikét gyengítsék. Például kiderül, hogy az USÁ-ban általánosan alkalmazott szer inkább árt, mint használ, a betegek legfeljebb a betegség és a mellékhatások miatt szükségessé váló vérátömlesztéstől lesznek jobban? Hogy más országok gyógyszergyárainak termékei bizonyítottan hatékonyabbak, igaz, ez csak a kevesekhez eljutó nemzetközi orvosi szaklapokból derül ki, ráadásul eredményes alternatív gyógymódok is vannak, például vitaminkúrák? Akkor már csak ugye el kell intézni, hogy ezek a hatékonyabb külföldi gyógyszerek "sajnos" pont ne kapják meg a forgalmazáshoz szükséges engedélyeket, a "csempészett" vitaminokat meg mondvacsinált okokkal el lehessen kobozni, és már minden meg is van "oldva". A betegek úgysem tudnak a jobb szerekről, már azért is hálásak, ha akár egy nappal tovább élnek, aki panaszkodna, az meg úgysem fog, hiszen meghalt...

A DBC és a többi Buyers Club annak a leleményességnek lesz az eszköze, amivel a jogi kiskapukat kihasználva Ron és társai egy alternatív gyógyszer-ellátó központot kezdenek üzemeltetni. Mert bizony, ha az embereknek választani kell a törvények betartása és a továbbélés között, akkor az utóbbit fogják választani, főleg, ha ezen jogszabályok indoklása legtöbb esetben az is lehetne, hogy "Csak!", és céljuknak leginkább az látszik, hogy a betegek sorsa másodlagos legyen a gyógyszergyárak profitja mellett. Nagyon jól átjön, ahogy még az olyan élvhajhász emberek is felismerik, mint Ron, hogy a tudás felelősség, hogy ha tud olyan kezelésről, ami neki működött, akkor joga van ezekről másnak is tudni, az más csak bónusz, hogy segíteni is akar eljuttatni a betegekhez ezeket, bármit kavarnak is a törvényekkel, bárhogy tesznek is keresztbe a hatóságok... még ha pénzért is teszi ezt, mert a vitamin sincs ingyen, még Jézus koporsójának őrzése sem.... na meg ott vannak azok a fránya arany Rolexek... Az egészség, a jobb-lét Ron esetében is üzlet, de legalább arra figyel, hogy a beteg legyen az első benne, és ezzel az elvvel lesz igazán veszélyes konkurense a gyógyszergyáraknak. Ha az állandó halálfélelemből és a betegségek jelenlétéből eredő drámai feszültség nem lenne elég (pedig az), akkor Ron küzdelme a gyógyszer-Góliáttal bőven kitölti a fennmaradó helyeket.  

Mindezek mellett pedig ott van a szintén kiváló korrajz a 80-as évek közepének Dallasáról, kiélezve természetesen az AIDS-problémakörre. A vizuális rész, a hangulat is bejött, de sokat adtak a filmhez a Ron körüli mellékszereplők is, a hivatali emberek, az orvosok, a barátok (Steve Zahn például nagyon rövid jelenetei alatt is emlékezetes volt), de főleg Rayon (azaz Jared Leto). Mivel Ron a csendesen szenvedő fajta, akit az üzlet és a saját továbbélésének hajszolása is az érzelmei elrejtésére ösztönöz, így Rayon a tipikus (71%-nyi) AIDS-es ebben a filmben, akin keresztül igazán megnyilvánul az összes önpusztítás és halálfélelem, előítélet és kiközösítés, ami Ronnál "csak" annyi, hogy rendszeresen kortyolgat a laposüvegéből, meg szippant egy-egy csík kokaint, de mert ezeket előtte is csinálta, annyira nem feltűnő a dolog. Remekül egészítik ki egymást, mind szerepük, mind stílusuk szerint, éppen a különbözőségeik teszik őket tökéletes párossá, amiben a közös sors még az elutasítást is barátsággá tudja szelídíteni. A harmadik kiemelt szereplő a Jennifer Gardner alakította dokinő, akitől sajnos csak langyos romantikázást és egy kicsit klisés lázadozást láttam, ő "csak" azoknak az orvosoknak lett a szimbóluma a filmben, akik elutasítják, de legalábbis szóvá teszik, ami a lobbik által megszédített orvostársadalomban rosszul működik.  

Ő és a karaktere volt ennek a filmnek az egyik gyengébb pontja nálam, és talán az az apróság tűnt fel utólag, hogy bár életrajzi filmként hiteles, a kevés valóban "mozgatott" szereplő inkább emberi érzésekkel felruházott szimbólum, mint ember. De ezek jelentéktelenek az élményhez képest, amit a film ad (ahol még a bő két órás játékidő is szinte észrevétlenül telik el), és a minőséghez képest, amit képvisel.

9/10
.

Niwrok írta:

.
Mielőtt meghaltam / Dallas Buyers Club

9/10
.

LIKE!!!!!

5%-al győztél. Ami egyértelműen a nemszeretemes önpusztítás megjelenítésének eredménye.

.
Amerika kapitány: Az első bosszúálló / Captain America: The First Avenger


A véleményemet erről a filmről egy kérdéssel kezdeném: mit várhat a néző egy USA zászlóba csavart, magát Amerika Kapitánynak nevező képregényhőstől? A válasz nagyjából előrevetíti a film értékelését is.

Gyakorlatilag mindenből van benne, ami látványossá teheti egy olyan hős kalandjait, aki a II. világháború idején bukkant fel, és segítőivel karöltve mindig azok voltak a fő ellenfelei, akik az USA szabadságillúzióira veszélyt jelentettek. Ezért van itt szökevény zsidó tudós, okkultista nácik, multimilliárdos zseni, kémkedés, "Uncle Sam wants you" plakátok, önfeláldozó katonák, csinos pin-up girlök nemzetiszín miniszoknyában, bunkó kiképzőtiszt, bajtársak, szuperfegyverek. Mindennek közepén pedig ott a "bárkiből lehet hős"-zsáner ikonikus figurájaként Steven Rogers, aki nem agresszív vadbarom, csak utálja a tahókat, és amíg kell, ellenük folytatott küzdelme során fizikai erejét kitartással és elkötelezettséggel pótolja. Részemről ez elég szimpatikussá tette a figurát, akinek a sok nagyképű selyemfiú szuperhős mellett még azért is lehet/kell szurkolni, hogy végül megcsókolhassa a kiszemelt lányt. Nem is kell igazán több; az egésznek a hangulatát leginkább a film közepén a revüműsor ragadta meg számomra (ld. fórum), azt végigvigyorogtam; egyszerűen mindent áthat valamiféle giccses, öntelt háborús nosztalgia, és ez az öniróniának is beillő alap most tetszett. Amin viszont nem ártott volna még dolgozni, az a súlytalan fő ellenfél, a Vörös Koponya, aki attól, hogy egy narcisztikus, megalomán pszichopata, még nem lesz jó főgonosz, Hugo Weaving alakításával sem. Nála még az autója is karakteresebb volt.

Az Amerika Kapitány azonban nem csak önmagában, hanem a Bosszúállók sokadik előzményfilmjeként készült. Ezért aztán több, az egyéb szereplőkre és a korábbi előzményekre való utalást is elhelyeztek, amik segítettek kicsit összetettebbnek mutatni a filmet, mint amilyen egymagában lett volna; külön jó volt például látni egy régi/új Stark Expot. Emiatt viszont a karakter bemutatása és felépítése az akció rovására történt, a "gyárrombolásokból" például mutathattak volna egy kicsit többet is, de ez sem annyira feltűnő, hogy rosszul érezzem magam miatta.

Röviden: Az Amerika Kapitány filmként, a Bosszú Angyalai bevezetőjeként is ugyanaz a patrióta propaganda, mint ami mindig is volt, legfeljebb csak XXI. századi klisékkel és látványvilággal körítve. Ennek elfogadása nélkül be sem érdemes tenni a lemezt a lejátszóba; azzal együtt viszont különösen vicces és szórakoztató szuperhősös mozi.

8,5/10

****************************************

Amerika kapitány: A tél katonája / Captain America: The Winter Soldier


Az eredetsztori és a Bosszúállók civakodása után ideje volt megmutatni, hogy mit tudnak kezdeni egy 95 éves Amerika Kapitánnyal a jelenben. A kihívás adott volt, hiszen Rogers, ha fejlődik is, nem látványosan teszi, nem tud előrántani egy újabb géphacukát a kabátujjából, és nem sorakoznak a bosszúra éhes űrlények a küszöbénél. Vagyis a négyből a legkevésbé piackonform, nem lehet rá akkora CGI-orgiát építeni, nem alélnak el tőle a tinilányok, nem szórja a pojáca poénokat, a nézeteire pedig a legfinomabb jelző az "elavult". Talán ezért is lett a kedvencem a Bosszúállók jelenlegi gárdájából, mert nála nem lehet elalibizni a sztorit, viszont a Marvel második fázisában erőltetett lelkizés és a kétségek között őrlődés is egyedül neki áll jól. Illetve jól állna még Hulknak is, de a két Bosszúállók közötti szakaszban az ő esetében láthatóan krónikus ötlethiány lépett fel... Pedig a poszttraumás sokkból egy zsenikisfiú segítségével kimászó Vasember sem volt a komplex történetvezetés csúcsa, a Thor 2. pedig sokkal hitelesebb lenne, ha felvállalná a Loki 1. címet, lévén ha az eredeti terveknek megfelelően sokkal kevesebbet szerepelt volna, akkor az a film kb. nem is létezne. Így a Marvel második fázisának legesélyesebb versenyzőjének Steven Rogers indult nálam, az előzetes vélemények alapján pedig csak az volt a kérdés, hogy mennyit ver riválisaira.

A válaszom az, hogy sokat, igaz, némi kompromisszum árán. Kezdték azzal, hogy Amerika kapitánynak meghagyták azokat az elemeket, amiket jól csinál (a lelkizést, a hazafias propagandát és a pajzshajigálást), és a többit a múltjából és a S.H.I.E.L.D.-ből tették hozzá. Előbbiekből van egy jó kis múzeumi tárlatvezetés (afféle "Az előző rész tartalmából"), aztán volt egy látogatás egy kórházban, aminek nagyon örültem, végül pedig a nyomozás és az akciók során egyre több mindenről derül ki, hogy köze van Amerika kapitányhoz, és ahhoz, ami a jégbe fagyása előtt történt. A S.H.I.E.L.D. pedig azért kellett -sőt, szinte az egész film erről a szervezetről szól-, hogy pótolja azt a nagyívűséget és látványt, amit amúgy a pajzsával verekedő, emberfeletti erővel rendelkező, de amúgy sebezhető Rogers önmagában nehezen tudna megadni. Hogy mégse érezze magát egyedül, így megkapta maga mellé a Fekete özvegyet kísérőnek, és gründoltak mellé egy leszerelt veteránt, hogy legyen kivel futni, sörözni meg bajtársként harcolni.

Ami meglepett, és tetszett, az az volt, hogy a két újonc rendező (Anthony és Joe Russo, akik legfeljebb sorozatokat és romkomokat mutattak fel eddig) pont azt a kis vérfrissítést hozták, amire a futószalagon gyártott szuperhősmozik korában nagy szükség van. Néha talán már sok is az akrobatika, a háton átfordulások, de amit autós üldözés címszó alatt csináltak, azt tanítani kéne. Pont az autós üldözés minden ilyen film rákfenéje, amiben már régóta azon megy a verseny, hogy ki tud több és drágább autót ripityára zúzni... de ettől csak nyúlik a gumi, az utóbbi években határozottan untam ezeket. Itt viszont az átgondoltság és az összefüggések lehettek a vezérelvek, ami rég nem tapasztalt dinamikát adott ennek a sablonszerű mozielemnek... mondjuk azzal, hogy a felüljáróról lezuhanó autók nem tűnnek el a "semmiben", ahogy szoktak. Aki pedig úgy gondolja, hogy gigantikus "fémdarabok" és épületek egymásnak ütközése és felrobbanása nélkül nem élet az élet, az kénytelen lesz ugyan a fináléig, az utolsó húsz percig várni, de ott aztán kamatustul fogja megkapni, amire vágyott. Már a Bosszúállókban is ez a "fémdarab" volt az egyik kedvencem, és hogy egyszerre három is lesz belőlük, attól leesett az állam.

Mindezekkel sikerült egy, ha nem is tökéletes, de gördülékenységében szórakoztató filmet mutatni nekem. Ami párszor kizökkentett ebből, azok csak apróságok, mint például hogy a Tél katonája alcímnek nem sok értelme van. Amerika kapitányhoz több köze van a jelenlétének, mint a történet alakulásához, amúgy csak részt vesz három harcban... de majd kiderül, hogy ezzel csak a harmadik részt akarták előkészíteni, vagy ezzel a lendülettel el is felejtik a dolgot. Apropó felejtés... Kezd egyre idétlenebbül kinézni, hogy a Bosszúállók legfeljebb épp csak cameoznak egymás filmjeiben, pedig amekkora összeesküvés és akció itt zajlik, azért csak oda lehetett volna csörögni Starknak, hogy ha éppen ráér, ugyan ugorjon már be ezt-azt leverni. Ezeken túl ez is talán egy kicsivel hosszabb volt a kelleténél, de bár minden filmet csak 15-20 perccel éreznék hosszabbnak.

Szóval a karakterek, az évtizedeken átívelő kémsztori, az akció és a kevéske, de jól elhelyezett poén a második fordulóban is Steve Rogerst hozta ki nálam győztesnek. Részemről jöhet az új Bosszúállók és a harmadik fázis.

9/10
.

Niwrok írta:

.
Amerika kapitány: Az első bosszúálló / Captain America: The First Avenger

Kezd egyre idétlenebbül kinézni, hogy a Bosszúállók legfeljebb épp csak cameoznak egymás filmjeiben, pedig amekkora összeesküvés és akció itt zajlik, azért csak oda lehetett volna csörögni Starknak, hogy ha éppen ráér, ugyan ugorjon már be ezt-azt leverni.
9/10
.

No igen, ezt már én is felvetettem a Vasember 3 esetében.

Amúgy értékelésednek örülök, holnap én is ismétlek, aztán szerdán mozi.

.
The Brass Teapot


Alice és John nagy szerelemben és kb. hasonló nagyságú csóróságban élik házaséletük első éveit. A lány a friss végzettségével nehezen talál munkát, miközben John rúdja is kifelé áll attól a biztosítási cégtől, ahol dolgozik. Pedig minden pénzre szükségük van, a diákhitel mellett arra is alig jut pénz, hogy a házukért a bérleti díjat időre kipengessék a tahó Arnoldnak, akit még a középiskolából ismernek mindketten. Az anyagi gondokra végül úgy tűnik, egy baleset és egy régiségboltból ellopott csicsás teáskanna lesz a megoldás, mert Alice rájön, a kannának varázsereje van: ha valaki megérinti a kannát, és utána valami fájdalom éri az ereklye hatósugarában, akkor afféle "vigaszdíjként" a kanna pénzt ad. Johnt is bevonva a varázslatba a pár megindul a fájdalmas meggazdagodás útján, amely során nem csak az derül ki, hogy a kannának megvannak a maga kis trükkjei (pl.: hogy más szabályok szerint működik, mint ahogy eredetileg gondolták), hanem az is, hogy többen már régóta keresik ezt a varázstárgyat...

Ha már elhamarkodottan kiraktam a fejlécbe, és az előzetesét is ajánlottam, nem igazán lett volna ildomos elhallgatnom, amikor végre megnézhetem ezt a filmet... még ha nem is a beígért magyarországi bemutatón történt ez. Mindegy is, valamit benéztem . A lényeg, hogy nagyon szimpatikusnak tűnt ez a bolondos kis tanmese a kapzsiságról, ami talán egy kicsit sekélyesnek hathat az olyan összetett és komor darabok fényében, mint a Doboz, de tetszett az előzetesek fanyar humora, és kíváncsivá tett, hogy meddig megy el Alice és John a pénzért. Főleg, hogy itt nincs meg a gombnyomogatás rejtélyessége és távolságtartó önámítása; ez az igazi "pain & gain", ahol "előrefizetés" van, aztán a kanna árazza be, hogy melyik fájdalom mennyit ér.

Elsőre persze még mókás, ahogy ez a két lüke össze-vissza töri-zúzza-üti-vágja-égeti magát, a legjobbakat pedig azon mosolyogtam, ahogy rájönnek, lehetnek egészen alternatív módjai is a fájdalomnak, amivel mondjuk 200.000 dollár fölé tudják kerekíteni a vagyonukat. Aztán ahogy kiismerik a kannát, és ezzel együtt a fájdalom okozásának "művészetét", úgy lesz a kanna, és ennek nyomán ők is egyre elszántabbak, főleg, hogy már az elején próbálnak határt szabni maguknak: ha elérik az egymillió dollárt, megszabadulnak a kannától. Ez azonban egyre elérhetetlenebbnek tűnik, ahogy a lehetőségek fokozatosan kimerülnek, mert a kanna legnagyobb trükkje, hogy ugyanaz a fájdalom egyre kevesebbet ér; míg egy hajsütővassal megégetés vagy az ágy sarkába rúgás után kezdetben vígan köpi a százasokat, a vége felé már csak egy-egy bánatos öt- vagy egydollárosra bukkan a párocska az edény alján. Így lesz a vagyon lehetőségéből megélhetési mazochizmus...

A történetben kevés a csavar, a szereplők pedig elég sablonosak, de mert egy felnőtt meséről van szó, így ez igazából adott volt. Például ilyen a két baráti, szintén az iskolából ismert házaspár, akik közül az elején a sznobok csak muszájból tűrik meg Alice-éket, míg ők a hozzájuk hasonló csórókkal múlatják az időt. Aztán a pénzzel fordul a dolog, gazdagék lesznek a legjobb shopping-barinők, míg a kevésbé vagyonosak elkezdenek öntelt hólyagokként gondolni az újgazdagokra. Kell persze bölcs tanító is, ezúttal egy kínai muzeológus személyében, és a kannában megtestesülő veszélyek érzékeltetésére két ortodox zsidó. Aki egyébként ebben leli "örömét", az utóbbiak kapcsán találhat némi valláskritikát is, lévén a kanna oldalán akkora Dávid-csillag van, hogy majdnem lelóg róla. Az egyetlen probléma ezekkel a figurákkal az a kapitális és értelmetlen hülyeség volt, ahogy bekerültek a történetbe, főleg a kínai; ő úgy szerez tudomást a kannáról, hogy John elviszi azt egy élőben vetített (?!), interaktív tévés aukcióra(?!), ahol nyíltan felbecsülteti a kannát, hadd jöjjön az összes hülye, mint méhek a mézre... a kínai meg Kínában pont ezt a műsort nézi...

De legalább minden sablonon és butaságon átsegített a két főszereplő jópofa szimpatikussága, már amennyire "megélhetési mazochisták" tetszhetnek... Az összes kapzsiság, léhaság és könnyelműség mellett is ott van az, hogy mennyire összetartoznak, mennyire odavannak egymásért. Pedig próbának nagyon jó a kanna, lévén leginkább egymást bántják, de persze csak szeretetből ...

Spoiler:

Hasonlóan jól működik a fokozatosság, egyre drámaibb és nehezebb döntéseket kell meghozniuk a kanna miatt, a főszereplők (Juno Temple és Michael Angarano) pedig nem csak a bulizást és az egymás iránti rajongást tudják kifejezni hitelesen, hanem ezeknek a drámáknak is mélységet tudnak adni. Még akkor is, ha ez a film egy pillanatra sem tagadja, hogy mese, és a küldetését is meseként teljesíti be, annak minden előnyével és hátrányával együtt.

8/10
.

Niwrok írta:

.
The Brass Teapot

8/10
.

Akkora ökörségnek hangzik... de egyben tök ígéretes is. Most megint Te mondtál olyat, amiről nem hallottam (azért ebből van több), úgyhogy jegyzem és majd nézem. Köszi!

R2-D2 írta:

The Brass Teapot

Akkora ökörségnek hangzik... de egyben tök ígéretes is.

És pont ilyen is .
De az is igaz, hogy ma mosolyogtam, amikor csak eszembe jutott egy-két jelenete, és már várom, hogy újranézzem .

"There is nothing evil about wanting more!"... khmm  ...
.

.
Bates Motel S1


Mostanában egyre gyakoribbak a minisorozatok, ezzel pedig egy újabb akadály hárult el az elől, hogy az engem érdeklő témákban vagy műfajokban készülőket megnézzem... még ha így persze egyre nehezebb is szelektálni ezek között. Csak az elmúlt másfél évben indult vagy nyolc-tíz olyan, amit szívesen látnék... aztán majd meglátjuk, hogy ebből mennyi jön ténylegesen össze. Az első ezek közül végülis a Bates Motel lett, nem is azért, mert olyan jókat olvastam róla (pedig de), vagy mert annyira rajongója lennék a Psychonak (sőt, bevallom, én ezt a "hiányosságomat" csak tavaly pótoltam), hanem mert Vera Farmiga játszotta a női főszerepet, aki folyamatosan lépked egyre feljebb a kedvenc színésznőim listáján.

A készítők elcsúsztatták egy kicsit az idősíkokat, mert a Bates Motel a jelenben játszódik, de azt az időszakot dolgozza fel, amikor a tinédzser Norman Bates még együtt lakott a kedves mamával, sőt, az apja halála után éppcsak hogy beköltöztek a később hírhedtté váló házba, és elkezdik üzemeltetni a motelt. Mivel a nézők többsége ismeri a "jövőt", így már eleve attól feszültséggel teliek és borzongatóak lesznek a filmbeli jelenetek, hogy tudjuk, a két főszereplőnek mi lesz a sorsa, még ha csak évek múlva is. Ez a gerince a sorozatnak, ahogy az írók szép fokozatosan adagolják a jeleket, az okokat, amik mind-mind oda vezetnek, hogy a most még csak kicsit lázadó, de amúgy jószándékúan stréber már nem randizgatni akar a lányokkal/nőkkel, hanem álruhában leszúrni őket a zuhany alatt, és hogy a most még gondokkal-kétségekkel teli, de amúgy életvidám Norma is ott és úgy fogja végezni, ahol és ahogy.

Azzal persze még nehéz lett volna megtölteni egy (sőt, ha jól emlékszem, most már lassacskán három) évadot, hogy Norma és Norman dacosan ülnek egymással szemben, az anya kényszerrel tartja a szoknyája mellett a fiacskáját, néha meg fenyegetően néznek valakire vagy legyilkolnak ezt-azt, aki betéved hozzájuk (nem kell félni, abból sem lesz hiány, de erről majd mindjárt), ezért a következő lépés az volt, hogy kibővítették a Bates Motel "univerzumát". Például rögtön a már említett családi háttérrel, hogy ugyan csak pár másodpercre és már holtan, de látjuk Norman apját, és lassacskán az is kiderül, hogy Normannek van egy féltestvére Norma előző házasságából. Nos, Dylan is egy jó indok, hogy az anya miért kezdi és próbálja a széltől is óvni Normant, mert jól látszik, az első fiúval az összes lehetséges szülői akadályon elbukott, Dylanből "rossz társaságban" alvilági figura vált... amit Norma Normannel próbál korrigálni, és hát tudjuk, hogy mennyire átesett ezzel a ló túloldalára. De ugyanúgy "remek" alap a sorozatgyilkossá válás felé vezető úton már eleve a motel, mert bizony annak is megvan a saját múltja, aminek első jele egy padlószőnyeg alól előbukkanó jegyzetfüzet mindenféle mangás rajzokkal, amik igencsak megmozgatják Norman fantáziáját.

Még kijjebb haladva aztán ott van a motelnek helyet adó, festői tengerparti kisváros, White Pine Bay, ami elsőre ideális helynek tűnik, hogy a múltjukat hátrahagyni igyekvő Batesék új és nyugodt életet kezdjenek... de ebből csak az új fog sikerülni. White Pine Bay ugyanis csak a felszínen nyugodt, de alatta tekeregnek a viperák, és ahogy az egyik szereplő mondja, hiába tűnik itt idillinek minden, ennek bizony valakik, valahol megfizetik az árát: "Az itteniek máshogy intézik a dolgaikat, de elintézik". Norma és Norman nélkül is zajlanak az események, hiszen ők szinte még egy szalmaszálat sem tettek keresztbe, és máris megugrik az egy négyzetkilométerre eső hullák száma, de van egy kómába kerülő beteg, előkerült egy húsklopfoló és pár AK, és mindezt úgy, hogy a kisebb mellékrejtényeket még meg sem említettem, pedig abból is akad. És ez, amit így elmondtam, csak a lájtos kis bevezetés, konkrétan a második rész vége, úgyhogy lesz ez ennél még vadabb is. Sosem gondoltam, hogy valaha ezt fogom mondani, de ez a sorozat már majdnem túl gyors, ami szokatlanságában baromi jó, hiszen a tévés műfajban nem túl gyakori, hogy az embernek kapkodnia kell a fejét, annyi minden történik szinte párhuzamosan. Főleg, hogy futószalagon jöttek a kirakós darabjai, amiket mind-mind bele kellett illeszteni Norman személyiségébe és jövőbeli tetteibe.

Szóval feszültségben és akcióban nem lesz hiány, mindkettő majdnem pontosan van adagolva, így minél jobban elandalodik a néző a szereplők időnkénti romantikázását látva, annál biztosabb, hogy éppen valami ütős jelenetet készítenek elő. A stáb nem aknázza ki ugyan teljesen a Bates-ház és a motel környékében rejlő, baljós atmoszférát, sőt, érezhetően több a poénkodás és a lazulás az évad második felében, de ettől még kiváló munkát végeztek. Akárhányszor kezdtem el nézni, kb. két perc kellett ahhoz, hogy beszippantson a hangulat, és a főcímre már biztosan volt legalább egy kétértelmű nézés vagy mondat, amitől jelképesen kirázott a hideg. A poénokról meg annyit, hogy legalább a thrilleres jeleneteken túl is szórakoztató volt, és lehet, hogy csak az én hibám, de egyre többször nevettem el magam drámainak vagy érzelmesnek szánt jelenetek során, például hogy Norma milyen átkozottul pocsékan hazudik, a "műkutya" után meg meg is kellett állítanom egy kicsit a filmet, annyira szándékolatlanul lett annyira vicces. Butaság is talán csak egy tűnt fel -persze nem számítva azokat, amik időnként kellettek, hogy továbblendítsék a történetet vagy új vadhajtást jelentettek a sztoriban, és ha nem zavaró, elfogadom ezeket egy sorozat velejáróiként-, még rögtön az elején, amikor Normannek bemutatkozik az egyik osztálytársa azzal, hogy együtt járnak irodalomra, és felmerült bennem a kérdés, hogy szegény srác vajon mekkora eséllyel nem venné észre azt az osztálytársnőjét, aki folyamatosan maga után húz egy oxigénpalackot?!

A színészek közül értelemszerűen Vera Farmiga játékát élveztem a legjobban. A hangulatváltozásai remekek, és mindig pontosan érezte azt a kis vonalat, ami a Normanért való szülői aggódás és a hisztérikus paranoia között volt... így aztán azt is tudta, mit kell csinálni ahhoz, hogy elhitesse ennek a vonalnak az átlépését. Még nem egy "Lorraine Warren", de tévés környezetben kimagaslóan jó. A nagyobb kihívás Freddie Highmore-nak jutott, mert Anthony Perkins Normanje a filmvilág ikonikus alakja, a srác filmográfiája meg csupa jófiús karakter meg mesék, bőven messze egy pszichopatától. Az irány mindenesetre jó, el tudtam hinni, hogy ebből a fiúból "lesz" egyszer Perkins, főleg azokban a kis ijesztő félmosolyokban, amikor fantáziál, meg aztán a stáb is jól dolgozik alá a ruhákkal meg a frizurával. Amit el kéne felejtenie, az a csücsörítős vicsorgás, amit kiabálás közben csinál, mert nekem rém nevetségesnek tűnik vele.

A lényeg, hogy szobát eszem ágában sem lenne foglalni a Bates Motelben, de hogy ez a sorozat azon kevesek egyike lesz, amit nem csak meg-, de újra is nézek, legkésőbb a második évad előtt, az biztos.

9/10
.

Niwrok írta:

.
Bates Motel S1

A lényeg, hogy szobát eszem ágában sem lenne foglalni a Bates Motelben, de hogy ez a sorozat azon kevesek egyike lesz, amit nem csak meg-, de újra is nézek, legkésőbb a második évad előtt, az biztos.

9/10
.

Jaj de jó, hogy ilyeneklet írtál róla! Régóta látókörömben van a Bates Motel, előbb-utóbb magamtól is megnéztem volna, de ajánlód után inkább előbb lesz...   

No de az, hogy pont Te ajánlottad, az kicsit meglep. Nem illett a profilodba...   

R2-D2 írta:

No de az, hogy pont Te ajánlottad, az kicsit meglep. Nem illett a profilodba...   

Engem meg az lep meg, hogy meglep . Milyen profilt nézel te ki belőlem ennyi év után ? Nem írtam volna elég horrorról meg pszicho-drámáról ?!
.

Niwrok írta:

Engem meg az lep meg, hogy meglep . Milyen profilt nézel te ki belőlem ennyi év után ? Nem írtam volna elég horrorról meg pszicho-drámáról ?!
.

A "sorozat-ellenességed" miatt.

Mindig meglep, ha belevágsz valami ilyesmibe, tekintve, hogy sokáig ódzkodtál tőlük. Bár az is igaz, utóbbi időben - a sorozatok minőségének ugrásszerű javulásával egyenes arányban - nagyon helyesen gyakrabban kalandozol ilyen vizekre is.