R2-D2 írásai 1.0

.




24 S9 – Élj egy új napért!




Ha van valami, amire az értékelés előtt bátran 100%-ot adhatok, akkor az a SW mellett 24 mindig aktuális évada. Teljesen felesleges tőlem ezért objektív és tárgyilagos értékelést várni e témában, minden idők legjobb sorozatát akkor sem szidnám, ha 16 órán keresztül mondjuk Jack Bauer állóképét kellene néznem, holmi képernyővédőként. Számomra ez az egész most ráadásul pont olyan volt, mint mikor többévi kihagyás után ismét eljutok Horvátországa és tintahalat ehetek: mikor egy kaját nagyon imádok, de már több éve nem ettem - minden falatját katarzis szerű élvezettel majszolom. Ahogy a 24 kilencedik évadát is, hisz immár 4 éve, hogy Jack Bauer belenézett a műhold kamerájába és eltűnt a szemünk elől.

Tekintettel arra, hogy ez már a kilencedik nap az ex CTU ügynök életében, a sorozatra rábeszélő köröket itt is kihagyhatjuk. Inkább egy fontos infót osztanék meg, ami engem mindvégig foglalkoztatott, mielőtt belevágtam az évadba: hogyan lesz a 24 valós időben játszódó története 12 epizódban elmesélve?? Nem sérül-e ezzel magának a sorozatnak a védjegye, ritmusa, dizájnja? Nos, nem. Nem spoiler, ezért nyugodtan leírhatom: az évad gyakorlatilag 12 óra eseménye, a 11-ik óra 55-ik percénél van egy 12 órás ugrás, így a nap valóban 24 órát ölel fel – úgy, hogy a második 12 óra csupán 5 percben képviselteti magát. Olvastam véleményeket, hogy ez iszonyat erőltetett, de szerintem teljesen rendben van. Adott körülmények között, az adott események után hiteles és részben szép lezárás – azon meg igazából senki ne háborodjon föl, hogy a főszereplővel mi történik illetve nem történik meg. Aki ezen filózik, az nem is igazán szereti ezt a karaktert és a sorozatot. Nekem ilyen soha egy pillanatra nem fordult meg a fejemben…

A történet ezúttal Londonban játszódik, ahol Jack száműzetésben él a négy évvel ezelőtti ámokfutása után. Miután tudomására jut, hogy az épp városban tartózkodó amerikai elnök ellen merénylet készül, feladva inkognitóját megpróbál segíteni. Ez az elnök egyébként az a James Heller, akit a korábbi évadokban már többször megvédett, ráadásul a lányával, Audreyval közeli kapcsolatba is került – hogy anno egy nap alatt minden összedőljön vele. Szóval Jack fő célja megmenteni Hellert, akár azon az áron is, hogy szándékosan feladja magát a CIA-nak. Persze Jack terve grandiózus, mint mindig, módszerei kemények, mint mindig, az ellenfele meg megint nem elsősorban az, ahogy az tűnik – mint mindig. Tulajdonképp az egész (fél)évad nem más, mint a korábbi, jól megszokott elemek újbóli egymásba rakása, ugyanazokból a panelekből építkezik, mint eddig bármikor – mégis, minden egyes másodperce maga a gyönyör. Egyszerűen azért, mert a rajongó pontosan erre vágyik, pontosan ezt akarja látni kilencedszer is. Aki nem, az már az ötödik évadnál úgyis lelécelt…

Van itt megint minden. Áruló a cégben, a Fehér Házban, terrorista tömegpusztító fegyverrel, második fenyegetettség, áldozat, néma számláló, minden. Van Chloe, aki Bauer mellett az egyik legeslegjobb 24 karakter – kicsit fura ugyan, ahogy kinéz, de sebaj. Egyébként az ő történetéhez kapcsolódik a nyolcadik évad utáni kis háromperces jelenet – rajt van a DVD extrái között. Aztán ugyebár a régiek közül itt az elnök, a lánya, van egy londoni CIA-központunk, ahol egy kegyetlen jó új ügynököt ismerhetünk meg Kate (Yvonne Strahovski) személyében. Renéé után ő az újabb női Jack, szenzációs párost alkottak Bauerrel végig. Az igazi ínyencséget számomra azonban három másik színész/karakter jelentette. Először is az ébenfekete haját elhagyó, láthatólag azért öregedő Michael Wincott, akit a ’90-es évek eleje óta imádok, aki itt egy hackerzsenit alakít, kiismerhetetlen hátszó szándékokkal. Másodszor itt van a GoT Catelyn Starkja,  Michelle Fairley, egy mániákus terrorista szerepében (fura is volt a váltás), harmadrészt pedig itt van a Válaszcsapás Stonebridge-ja, Philip Winchester, ironikus módon egy tábornok szerepkörben, katonai díszruhában. Amíg ilyen parádés színészek egészítik ki Jack útját, addig a tetszési indexem sem zuhanhat nagyon alá.

Akkor sem, hogy természetesen nem vagyok vak. Ezúttal is látom a sorozat hibáit, látom, hogy egy hónapokig droggal kábított szereplő fél óra után teljes értékű hacker lesz, látom a számláló által, hogy bizony a valós időbe nem egyszer hiba csúszik, de egyszerűen nem érdekel. Ahogy már a nyolcadik évadnál is írtam, a 24 feeling mindent felülír, az osztott képernyő, Jack hangja az epizódok indulásakor, a számláló, a meglepő fordulatok, cliffhangerek olyan pozitív ÉRZÉST adnak a sorozatnak, hogy azon belül szinte bármi történhet, semmi nem lenne baj. Jacktől még azt is elhinném, hogy autóval átvontat a városon egy páncélszekrényt… S ha már cliffhanger: úgy érzem, egy kicsit visszavettek belőle, legalábbis az a mindenáron tovább kell nézni érzés kevesebbszer kerített hatalmába, mint korábban. Aztán az is lehet, ez csak az évad rövidsége miatt volt.

Nagyon bízom benne, hogy lesz tizedik évad, teljes évad, mert Jack egyszerűen nem végezheti így. Amit az országáért tett, minimum elnöknek kellene lennie. Az abszolút csúcs meg az lenne, ha valami úton módon találkozna mondjuk Jason Bourne-nal, ha már Európában van. Milyen páros lehetnének… kár, hogy tudom, ilyen soha nem lesz. De álmodozni jó.

Imádom.


100%



.

R2-D2 írta:

Ha van valami, amire az értékelés előtt  bártan 100%-ot adhatok, akkor az a SW mellett 24 mindig aktuális évada. Teljesen felesleges tőlem ezért objektív és tárgyilagos értékelést várni e témában, minden idők legjobb sorozatát a 24 kilencedik évadát is, hisz immár 4 éve, hogy Jack Bauer belenézett a műhold kamerájába és eltűnt a szemünk elől.


Nagyon bízom benne, hogy lesz tízedik évad, teljes évad, mert Jack egyszerűen nem végezheti így. Amit az országáért tett, minimum elnöknek kellene lennie. Az abszolút csúcs meg az lenne, ha valami úton módon találkozna mondjuk Jason Bourne-nal, ha már Európában van. Milyen páros lehetnének… kár, hogy tudom, ilyen soha nem lesz. De álmodozni jó.

Imádom.

100%

Én is igy vagyok vele ezzel a sorozattal csak én sajnos később(de a lényeg, hogy) csatlakoztam erre az utazásra amit a 24 adni tud a nézőinek. Szerintem lesz 10. évad, de hogy hogyan azt tényleg nem tudom elképzelni. Chloe külseje eléggé tetovált lányra emlékeztetett, lehet, hogy Hollywood-ban csak igy tudják beazonosítani a "tökös" hackercsajokat? Na mind1 a lényeg, hogy ha Bauer és Bourne(mármint a Matt Damon féle Bourne találkoznának az tényleg valami kegyetlen lenne csak hát lehet nem kapnának egyenlő szerepet és valahol kilógna a lóláb, de nem érdekel már én is kiváncsi lettem, hogy ezt leírtad) Valamint nem értem, hogy miért az 5. évad után hagyták volna el az emberek a sorozatot ezt spoilerben leírod? Nálam is 100% mert tényleg egy igazi tökös karakter, agi aztán elnöknek hát elég érdekes lenne, de Ő is az ország érdekeit nézi elsősorban.

Spoiler:

Mr. White írta:

24 S9

Én is igy vagyok vele ezzel a sorozattal csak én sajnos később(de a lényeg, hogy) csatlakoztam erre az utazásra amit a 24 adni tud a nézőinek. Szerintem lesz 10. évad, de hogy hogyan azt tényleg nem tudom elképzelni. Chloe külseje eléggé tetovált lányra emlékeztetett, lehet, hogy Hollywood-ban csak igy tudják beazonosítani a "tökös" hackercsajokat? Na mind1 a lényeg, hogy ha Bauer és Bourne(mármint a Matt Damon féle Bourne találkoznának az tényleg valami kegyetlen lenne csak hát lehet nem kapnának egyenlő szerepet és valahol kilógna a lóláb, de nem érdekel már én is kiváncsi lettem, hogy ezt leírtad) Valamint nem értem, hogy miért az 5. évad után hagyták volna el az emberek a sorozatot ezt spoilerben leírod? Nálam is 100% mert tényleg egy igazi tökös karakter, aki aztán elnöknek hát elég érdekes lenne, de Ő is az ország érdekeit nézi elsősorban.

Spoiler:

Az oroszok a nyolcadik évadbeli bosszúhadjárata miatt akarták, mikor is a

Spoiler:

. Persze, azt is a hazája érdekében (is) tette, de ez esetben az másodlagos volt.

S hogy miért az ötödiktől? Nem tudom, csak írtam. A második-harmadik minden idők legjobb sorozat évadai az összes sorozat közül, a negyedik sokak számára már csak önismétlés. Az ötödikben pedig túl sok túl jó karaktert vesztünk - kicsit az én lelkesedésemet is hátravetette.

Spoiler:

Az igazi fanok azért kitartottak.  

.




Darkroom (2013)




Michelle, a fiatal és dekoratív lány egy pszichiátriai kényszerkezelés után (miután autóbalesetben három barátja haláláért hibáztatja magát) egy jövedelmező munka reményében érkezik egy hatalmas birtokon lévő kastélyba. Egy kedvesnek tűnő fiatalember (Larry) fogadja, majd egy szintén kedvesnek tűnő hölgy (Rachel) felkészíti a fényképezésre, ami egy váratlanul lelépett előző napi modell helyett kell megejteni. A ruhapróba után azonban hirtelen kiürül a ház, s Michelle azon veszi észre magát, hogy az elhagyott épületben való bóklászása következtében egy szobába zárva találja magát… nem tudja miért, nem tudja, ki által, de a modellkedésből rémálom lesz: a ház lakói beteges hajlamukat élik ki a fogvatartott jelentkezőkön, hol egy fúróval, hol egy szikével kísérleteznek szegény szerencsétlen lányokon. Michelle pedig rájön, hogy valószínűleg az ő sorsa is ez lesz…

Én még ennyit sem tudtam erről a filmről, de ha csak ennyit tudtam volna, akkor is gond nélkül belevágok. A szinopszis egy jó kis trancsíros-bujkálós thrillert ígér, amit a film maga low-budget módján teljesít is. Ugyanakkor a minimál költségvetés erősen rányomta a bélyegét erre a tipikus home videora készített B kategóriának számító alkotásra: ezúttal a más mozikban látott – és lerágott csontnak számító események – újbóli összepakolása nem sikerült maradéktalanul. Maga az egész történet sem egy egetverő újdonság, az eredetiséget nagy ívben elkerüli – amiben esetleg pedig vetélytársa lehetne a megidézett moziknak, nevezetesen a gore jelenetek széles tárháza – azt egyáltalán nem használja ki. Hiába az R besorolás, én a magam részéről egyáltalán nem találtam erőszakosnak a filmet. Izgalmasnak is csak addíg, amíg el nem dőlt, hogy a főszereplőnek milyen sorsot szánnak…

Ha mindenképp példálóznom kell, leginkább a Motel ugrik be, ott voltak hasonlóan beteg állatok, akik itt a kínzásokat végezték. Aztán kétségkívül van párhuzam mondjuk a Carrie-vel, a bigott anyuka személyében. De mondhatnám akár a Köpök a sírodra világát is, bár Michelle korántsem kapott akkora dózis gyötrelmet, mint azokban a főszereplők. Maximum koszt… A kastély, annak pincéje, az egész ház hangulata is rengeteg másik mozit megidéz, a korabeli videobejátszások szintén. Talán pont ezen rengeteg kapocs miatt a Darkroom mégis picit több, mint egyszeri élmény, ugyan maradandó emlék nélküli, de nem felesleges időpocsékolás. Ami legjobban zavart, az a film első harmadának a szerkezete: feleslegesen van bonyolítva a többféle idősik, ami majd Michelle múltjának kibontását hivatott szolgálni. Ekkor még a nézőnek fogalma sincs, ki kicsoda, s mivel csak ugrálunk a múlt meg a jelen között, teljesen elveszünk a filmben. Egyébként ekkor talán még úgy is lehet érezni, hogy egy igazán okos, agyalós moziba csöppentünk, a néző – korábbi kellemes élményeire hagyatkozva - veszettül figyel, hátha valami rejtett kapcsot, utalást, eseményt fedez fel, ami növeli az élvezhetőséget. Ezek után aztán Michelle fogságba kerülése felér egy arculcsapással, nyilvánvalóvá válik, hogy itt semmi trükk nincs, csupán egy átlagos lány élet-halál harcáról fogvatartóival. S talán itt jön a másik dolog, amit esetleg jobban kibontva maradandóbb lehetett volna a Sötétszoba: a kínzók személye, motivációi túlságosan rövidre voltak zárva a korabeli videofelvételekkel, a gyerekkorban elszenvedett sérülésekkel.

Egyébként túl nagy ökörség nincs a filmben, az elhagyatott ház megint csak működik, mint helyszín. Michelle sem csinál semmi hajmeresztő idiótaságot, a mozi próbál a földön maradni. Azok után pedig, hogy világszerte derülnek ki a való életben évekig fogva tartott, kínzott emberekről, gyerekről titkok, nos ezek után az egész szitu korántsem annyira hiteltelen. Britt Napier első (eddig egyetlen) filmje tisztességes munka, ha valaki felfigyel rá, még viheti is valamire. Akinek van felesleges 75 perce, simán belevághat. Nem fog fájni.   



60%



.

R2-D2 írta:

Darkroom (2013)

Britt Napier első (eddig egyetlen) filmje tisztességes munka, ha valaki felfigyel rá, még viheti is valamire. Akinek van felesleges 75 perce, simán belevághat. Nem fog fájni.   

60%

Hááát... a 60% azért nem az a szám, amire csak úgy rávetődök, és a Motel-Spit vonal sem az a horrorban, amit igazán szeretnék. Az mindenesetre tetszik, hogy ezúttal te ajánlottál olyan filmet, ráadásul horrort, amit még nem láttam .
.

Niwrok írta:

Hááát... a 60% azért nem az a szám, amire csak úgy rávetődök, és a Motel-Spit vonal sem az a horrorban, amit igazán szeretnék. Az mindenesetre tetszik, hogy ezúttal te ajánlottál olyan filmet, ráadásul horrort, amit még nem láttam .
.

Azért a következő postába beleteszem, aztán majd ha akarod megnézed... és igen, és nem is először!!!   

.




Szabotázs




Annak ellenére nem volt kérdéses, hogy abszolválom ezt a mozit is, hogy az utóbbi években mindkét visszatérő nagy öreg filmjei – khmmm… hogy is mondjam – nem találkoztak ízlésemmel. Az EX-filmeket leszámítva ebben az évtizedben sem Stallone, sem Schwarzi (sem közösen) nem varázsoltak el, az összes szerepükben azt éreztem, hogy a választott akciószerepük fölött eljárt az idő. Részben a koruk/kinézetük, részben pedig a jelenlegi elvárások, trendek miatt. Ami működött 30 éve, az ma inkább csak megmosolyogtató, a két vén róka pedig egyre hiteltelenebb a szerepében…

Nincs ez másképp a Szabotázzsal sem. Az elvitathatatlan tény, hogy az utóbbi évek Scwarzi filmjei között messze ez a legjobb, de ez sem neki köszönhető elsősorban, hanem a forgatókönyvnek illetve a káprázatos színészgárdának, aki mellette nyomul. A történet szerint ugyebár egy DEA (a Breaking Bad óta külön figyelem övezi nálam ezt a nevet) osztag rajtaütést szervez egy drogkartellen, s az ott talált 200 millió dollárt megsemmisíti. Azon most lépjünk túl, hogy ezt miért is kellett, meg hogy tanúkat kvázi nem ejtettek, a lényeg inkább az, hogy a 200 milla felgyújtása előtt a csapat szép okosan lenyúl belőle 10 milliót. Hogy hogyan és hova, az külön poén, viszont a pénz felvételekor annak csak hűlt helyét találják. Valaki meglopta a tolvajt, a mozi pedig arról szól, hogy a tolvajok próbálják kideríteni, ki is nyúlta le a lopott pénzt. Miután azonban a kis titkos DEA csapat tagjai elkezdenek szép sorban – és meglepően brutális módon –elhalálozni, képbe kerül egy nyomozónő és annak semmi vizet nem zavaró társa is: a történet egyre inkább átalakul feszült thrillerré, hogy a végén egy talán meglepő csavarral kerüljön pont a történet végére.

A finálé mexikói eseményeit viszont inkább nem is említem, számomra majdnem hazavágták a filmet. A bosszú és az általa kiváltott lövöldözés borzasztó giccses – a legrosszabb 80-as évekbeli akciófilmeket idézi meg. A Szabotázs akkor és addig működött maradéktalanul, míg Scwarzi mellett mások is képernyőn voltak, a szivarozó, kétségkívül öregember benyomását keltő osztrák akcióhős bosszúhadjárata (ami egyébként a film második rétege) számomra komikus és hiteltelen lett. Hajdanán minden bizonnyal lelkesedtem is volna érte, de most már csak bosszantani tudott: amikor komolyan veszi magát és karakterét egy hasonló stílusú moziban, mehet a kukába az egész.

Szerencsére a film arányaiban sokkal inkább támaszkodik az átverős, rejtélyes gyilkosos történetszálra, mint a bosszúra. Néha egyébként már-már egy klasszikus Agatha Christie könyvcím is beugorhat – hogy aztán a kartell bérgyilkosai elfeledtessék e kósza ötletet. Az akciójelenetek, a házakba behatolás, a lövöldözések hiba nélküliek, egyedül tán az autós üldözésnél húztam kicsit a számat, de miután nem volt az autók után páncélszekrény kötve, no meg nem mentek hátrafelé ugyanolyan gyorsan, mint előre, még azt is simán be lehetett fogadni. Sőt, a csattanás a végén állat volt… Vér, vér, belek és agyvelők mindenhol, ahogy kell: a legutóbbi Rambo 4 után most végre a másik öreg filmjében sem fordul el a kamera szemérmesen egy szétlőtt test láttán, végre súlya van a golyóknak, a lövések nyoma végre meglátszik a falon és a testen is. Meglepően naturális a film, sőt icipicit erotikus is, ami viszont mindenképp szokatlan a főszereplőtől. De ezektől lett igazán jó, igazán felnőtt mozi – nagyrészt komolyan vehető, fordulatos és izgalmas.

Amin egyébként cseppet kell meglepődni. A rendezői székben ugyanis az a David Ayer ül, aki legutóbb a Az utolsó műszak című mozijával varázsolt el, s egyben szerencsére a Szabotázs egyik írója is. Ayer azonban nem lenne Ayer, ha a legutóbbi filmjéhez hasonlóan itt is ne akasztott volna ki picit: míg Gyllenhall filmben az első tíz perc idegesítő kamerarángatása készített ki, a Szabotázsban a néha fegyvervégre váltó kamera tette azt. Az FPS nézőpontnak ugyanis az adott jelenetben szerintem nem sok szerepe volt, csupán bosszantott…

Nem tudok szó nélkül elmenni a casting mellett… egyszerűen nem lehet. Kevés moziban látni ennyi, ennyire kiválóan kinéző karaktert, amit ennyi kiváló színész személyesít meg. Legutóbb a Csapdában volt egy eszméletlen jól kinéző drognyomozó – nos, itt most 8 olyan van!!! Zseniális! A színésznévsor nemkülönben… Itt van ugyebár Terrence Howard a Vasemberből meg az Ütközésekből, akit talán a szélesebb közönségnek sem kell bemutatni. Egyébként ő volt tán a legszolidabb kinézetre az összes közül… Aztán itt van Sam Worthington az Avatarból, a T4-ből, a Titánok filmekből. Itt van Josh Holloway, alias Sawyer a Lostból!!!, Joe Manganiello a hajdani Pókemberből, és egy kis szerepben Martin Donovan a Hannibalból, az A cégből, a Homelandból… Igazi geek-kánaán ez a szereplőgárda és akkor még a tökös drogos nőt, Mireille Enost nem is említettem, aki Brad Pitt társa volt a Z világháborúban. Csak áradozni tudok eme társaságról, nem is annyira a megírt karaktereikről meg arról, amit tesznek, hanem önmagában megjelenésükről, létükről. Nélkülük minden bizonnyal kevesebb lenne a film, a csavaros forgatókönyv miatt talán picit több, mint egy tucat-akciófilm, de ők komoly pluszt tesznek hozzá az élményhez…

Már annak, aki imádja felismerni a korábban látott kedvenc filmjének, sorozatának szereplőit egy új alkotásban. No de melyik filmőrült ne szeretné ezt???  




80%



.

.





Az apokalipszis napja





Owen és Neil jóbarátok, egy (vélhetően) kanadai videotéka boldog tulajdonosai/dolgozói, s mint ilyenek – respect for Tarantino – totál filmőrültek. Azon belül is totál katasztrófafilm őrültek. Egyszer aztán a Földre furcsa elektromos gömbök kezdenek hullani, nincs élő ember, aki el tudná kerülni a katasztrófát és megmenteni a bolygót – leszámítva azt a dr. Walter Brown nevű írót, akit a kormány épp a bolondokházába záratott. A két fiú azonban hatalmas rajongója az öregnek, katasztrófafilmes „szaktudásuk” felhasználásával elindulnak kiszabadítani a dokit a gyogyóból, hogy közösen megmentsék bolygónkat a hatalmas napkitörés okozta pusztulás elől… 

Rövid időn belül ez a második TV film, ami a látókörömbe került, egy ideig biztosan el leszek nélkülük. Az Apokalipszis napja (eredeti címén End of the World) ugyanis a Syfy csatorna számára készült, kisköltségvetésű, abszolút B kategóriás kanadai alkotás – amitől persze még nem feltétlenül kell rossznak lennie, csupán más nézőpontot igényel. Sem színészekben, sem látványban nem várható el a mozifilmek nagyvonalúsága, s ha az ember mindezeket figyelembe veszi, mikor leül elé, egész kellemes kis másfél órát kap. No nem azért, mert annyira eget rengető történetet hoztak össze az írók, hanem amiatt a filmes idézet-kánaán miatt, ami e moziban felvonul. Sőt, ha nagyon gonosz akarok lenni, semmi másért nem érdemes megnézni ezt a filmet, mint a dialógusokért: a gyakorlatilag 90 percen át tartó folyamatos filmes utalások, idézgetések, vitatkozások széles mosolyt csalnak az arcunkra. Ráadásul amit én láttam, az a szinkronos kópia volt - ezek szerint vetítette valamikor a TV is.

Ha viszont az egészről lehámozzuk ezen videotékából eredeztetett filmimádatot akkor nem sok marad. Egy teljesen középszerű katasztrófafilm, ami ráadásul erősen identitászavarban is szenved. Ugyanis az idézetek miatt rettentő sok komikus szituáció adódik, néhány egészen kiváló poénnal,  - kedvencem a Halálcsillagos: - „Nő még ilyen szépet nem mondott nekem: Mondd még egyszer!” - „Halálcsillag!!”. De pl. mikor a bunkerben külön feliratozott túlélőzsákok vannak Földrengésre, Alien Invázióra, stb., akkor is felröhögtem… Mégis, a mozi érezhetően nem vígjátéknak készült, s bár áltudományos fejtegetésre nem jut idő, úgy érzem, az egész filmet komolyan gondolták. Megtűzdelték néhány meglepő és drámai eseménnyel, néhány váratlan halállal, de nem igazán tudták eltalálni az egyensúlyt a mosolyt keltő beszólások és az apokalipszis között. A látvány egész tisztességes, sem a gömbök becsapódásával, sem a napviharral kapcsolatban nem lehet panaszunk. A néhány robbanás, égett ember is korrekt, mint ahogy színészek is. A nagyrészt TV szereplők mellett meglepett az A két torony Grippája, Brad Dourif, üde színfoltja volt a mozinak a maga őrültségével – gondolom nem véletlenül alakították figuráját a Vissza a jövőbe dokijáéhoz. Panaszom igazából senkire nem lehet, talán még a forgatókönyvre sem – aminek szánták a filmet, annak tökéletesen megfelel. Ha TV-ben valamikor előfordul, ne hagyjátok ki.

A középszerűségből ugyanakkor nálam nem sikerült kitörnie, ha nem láttam volna, akkor sem dől össze a világ. Baráti ajánlásra megnéztem, lehetett volna nagyon jó is- sőt, ha icipicit pengésebbek lettek volna a dialógusok, akkor akár kult is -, így viszont csak egy könnyed, másfél órás szombat esti kaland. Többet úgysem nézem meg.



60%


.

.




Gagarin – First in space



"A Föld az emberiség bölcsője, de nem maradhatunk örökké bölcsőben. Az emberiség nem is marad örökké a Földön, hanem fényre és térségre vágyva előbb félszegen behatol a légkörön túli térségbe, aztán pedig meghódítja a csillagok világát"./Konsztantyin Eduardovics Ciolkovszkij/

Jurij Alekszejevics Gagarin (Klusino, 1934. március 9. – Kirzsacs, 1968. március 27.) az első ember volt a világűrben – még ha ennek ellenkezőjéről különféle összeesküvés-elméletek is láttak napvilágot - a Vosztok–1 űrhajóval indult 1961.április 12-én, Bajkonurból, amivel egyszer megkerülte a Földet. A szovjetek ezzel az emberes űrrepülések terén is megelőzték az amerikaiakat, Kennedy válasza vélhetően az erre az eseményre adott emlékezetes beszéde volt  1961.05.25-én, amiben az Apollo-program beindításáról, a Holdra szállás víziójáról szólt. Az már történelem, hogy a gazdaságtól erősen függő űrverseny végkimenetele mi is lett, de a hajdani keleti blokk hajdani diákjaként számomra az igazi hős nem Aldrin meg Amstrong, hanem Gagarin, no meg Farkas Bertalan volt mindig is... persze ott van még Tyitov, Leonov, Tyereskova  meg Lajka kutya is – de soha nem felejtem, mikor először tanultunk Gagarinról és a dicső szovjet űrhajósokról…

Igazából nem is nagyon értem, hogy eddig nem volt még ilyen szintű komoly orosz játékfilm a nép nagy hőséről. Csodálom, hogy a szovjet időben nem volt propagandafilm erről a nagy eseményről – vagy legalábbis hozzánk nem jutott el. Azonban örülhetünk is neki, mert 2013-ban az orosz filmipar végre méltó módon emlékezett meg Gagarinról - ez a mozi olyannyira profi lett, hogy ember legyen a talpán, aki a főcím cirill betűi nélkül, meg mondjuk, angol szinkronnal megmondja, hol készült. Végre egy minőségi, hollywoodi túlzásoktól mentes, izgalmas történelmi eseményeken alapuló orosz játékfilm, amin sem az amatőrizmust, sem a pénztelenséget nem érezni. Amin az autentikusságot pedig mi is fokozhatná jobban, mint azok az emberek, helyszínek, amik alkotják az országot – magyarul: végre nem volt zavaró a tipikus orosz arc egy orosz filmben, mert a film maga is ott játszódik.

Gagarin anno 108 percet töltött a világűrben, így a róla szóló film is 108 perces. Szép! Már az első pár perc is levett a lábamról, amikor is a tipikus 60-as évekbeli környezetben a hosszúkabátos, kétségkívül nagyhatalmú tudós/tábornok meglátogatja az akkor már izolált két űrhajósjelöltet, Gagarint és Tyitovot. Az egész hangulata, a korrajz zseniális – különösen olyannak, aki azért részben élt is e kor (enyhített) jellemzőiben. Azok a tányérsapkák… áááá… A mozi gyakorlatilag az űrrepülés napján játszódik, a kilövés, a Föld körüli pályára állás és a leszállás nehézségeit dolgozza fel, mindenekelőtt természetesen Gagarin szempontjából, de egyben jóval többet is nyújtva annál. Gagarin visszaemlékezésein keresztül ugyanis megelevenedik a múlt, honnan és hogyan jutott el idáig: az egész kemény gyerekkorától a 3000 főből való kiválasztás folyamatán át a Vosztok 1 kabinjába. Kiváló érzékkel és vágási technikával alkalmazott flashbackek, néhány egészen megdöbbentő és hatásos jelenettel. Az egész mozi legfurcsább jelenete számomra az akasztásos szcéna volt – annak ott semmi szerepét nem éreztem, leszámítva a csúnya náciellenes propagandát, bár a tisztességhez az is hozzátartozik, hogy a film ugyanúgy kiszól Sztálin felé is, meg is lepődtem rajta rendesen. A mozi fő iránya elsősorban Gagarin és az ő emlékei, rajta keresztül ismerjük meg a feleségét, a szüleit, a gyerekeit, vágyait, álmait. A kőkemény kiképzést, a fizikai vizsgálatokat, a repülési tehetségét. Miközben Gagarin a buszon vár, vagy már épp a Vosztokban gubbaszt, vagy épp a sok-sok G-vel viaskodik ott fönn – no, akkor jönnek ezek a visszaemlékezések, amik gyönyörű ívet adnak a filmnek. A történetnek egy fiatal srácról, aki elsőként jutott a világűrbe.

„Mikor arra kellett szavazni, megsemmisítsük-e a visszatérő kabint, ha idegen területen ér földet, én arra szavaztam, hogy igen. Nehogy az ellenség meglássa, hogy egy halom ócskavasat küldtünk az űrbe”

Gagarin életútja, repülése mellett számomra film legfontosabb és legmélyebb tartalmú háttértörténete az az emberfeletti szovjet tudósmunka volt, ami a fiút feljuttatta az űrbe. Itt nincs Houston, meg hiper-szuper technológia, csak egy bunker közepesen felszerelve, akadozó és bizonytalan technikával, itt a nézőközönség is csak (párt)katonákból állt, a család is csak a rádióból értesül a hírről. Sokkal életszerűbb és hitelesebb ez így, mint egy álomgyári moziban, az egész korrajz, a történelmi háttér Hruscsovval és az önfeledten ünneplő szovjet néppel a Vörös téren zseniális (Lajka kutya a Csillagvárosban pedig qrva jó poén). Persze, nem tudhatjuk pontosan, mi is történt valójában (már csak a szovjet pártmédia miatt sem), de nekem ez így tök szimpatikus volt. Mint ahogy az is – amiről csak most olvastam -, hogy tisztelgésül a világ első űrhajósa előtt, Neil Armstrong és Buzz Aldrin Gagarin egy kitüntetését vitték magukkal az Apollo–11 útjára és a Hold felszínén hagyták azt a holdsétájuk alkalmával. A mozinak az ünnepléssel vége, valóban csak a dicsőségnek állít emléket, nem esik benn szó a fiatal pilóta hátralévő rövid életének problémáiról: a hirtelen rászakadó népszerűséget rosszul viselte, részben ennek, részben pedig megromlott házasságának hatására inni kezdett. Később visszatért Csillagvárosba, ahol többször használható űrhajók tervezésével foglalkozott és az ott folyó kiképzést vezette. Életét egy MiG–15-ben, rutinrepülés közben vesztette, ám a baleset körülményei sokáig tisztázatlanok voltak, a hivatalos vizsgálat eredményeit részleteiben nem közölték, így az évtizedek során sok találgatás látott napvilágot. Egyébként idén talán valamivel többet lehet erről tudni…

A történet és a korrajz méltatása után néhány szó a filmről, annak látványáról és színészeiről. Nos, a neten a Gravitációhoz mérik sokan, de ez hibás megközelítés, ha viszonyítani akarunk, akkor inkább Apollo 13-hoz kellene. Technikailag nincs benn hiba, a CGI tisztességes, egyáltalán nem éreztem sehol, hogy ide még kellene valami látvány. A fiatal, ismeretlen színészek nagyon tetszettek, a fiúk közti rivalizálás remekül átjött a játékuk által. A szovjet vezetés emberei szintén nagyon tetszettek, külön jó volt, hogy ezúttal nem állatnak voltak beállítva. A mozi icipici gyengeségének a családi háttér előtérbe tolását, a túl sok családi flashbacket érzem: ha már visszaemlékezés. szívesebben néztem volna a csillagvárosi kiképzés képeit, mint egy gőgicsélő babát. De ez legyen az én bajom. A mozi ettől még közel tökéletes, legalábbis nekem nagyon bejött: vonzódásom a világűrhöz, az űrprogramokhoz egyáltalán nem újkeletű, az Apollo 13 és az A végtelen szerelmesei már eléggé elmélyítettek e témában, de most ez az orosz feldolgozás kicsit más nézőpontból a szovjet oldalt is megismertette velem. Még több ilyet is megnéznék.


Talán kicsit komolyabb, mint az átlag, jóval kevésbé patriotista, mint lenne az USA szemmel, kiváló szórakozás. Szigorúan eredeti nyelven!!!


85%



.

.





Bűbáj és kéjelgés





Milyen is lehet az a film, amiben egy ezüstre festett Jézus, egy zöldre festett műanyag katona, egy kisfiú (Jézus fia) meg egy gigászi Spongyabob figura rabol ki egy ékszerüzletet Madrid egyik központi terén?? Ahol ráadásul egy eltévedt Alien figura is kóborol, ahol egy szobor alatt pedig egy boszorkány szónokol??? Nincs rá jobb szó, mint hogy beteg. Az elején még csak betegesen zseniális, aztán később már csak beteg…

Mióta csak olvastam Weide ajánlóját, s annak végén láttam a film trailerét, amiben a pottyantós WC fölé görnyedő nő felé egy kéz nyúl ki a WC-ből, nos azóta meg akartam nézni a filmet. Tudtam, hogy valami irtózatosan szürreálista fogok látni, sőt, szinte vártam is, de ami szembejött velem, arra nem voltam felkészülve. A mozi eleje a fentebb említett rablással, a forgalmasabb nyugati helyeken valóban kifestett, mozdulatlanul álló, teret díszítő emberkékkel s azok akciójával széles mosolyt csalt az arcomra. Ahogy Jézus felfegyverkezik (Jézus!!! LOL!!!), ahogy a rablás után menekülnek, az egészen kiváló felütése a mozinak, az egy fergeteges vígjátékot sejtetett. Aztán a taxiban, a taxissal hatalmasat változott a hangulat, a mozi számomra teljesen leült: az idiótaság, a duma, a férfi vs nő ellentét megspékelve a trágár dumával nálam egyáltalán nem működött. A vígjáték jelleg szép lassan elúszott a levegőben, a moralizálós, erkölcsi és társadalmi problémákat feszegető dialógusok, a kocsiba összezárt három lökött faszi útja kimondottan idegesített.

Aztán Zuggaramurdihoz közeledve, majd oda belépve óriásit fordult az egész. Minden komolyságot félretéve a film egy olyan abszurd és morbid boszorkányos vígjátékká alakult, amit képtelenség egy nap alatt feldolgozni. Rég láttam ekkora böszmeséget, a vacsorajelenet még csak hagyján, de a Willendorfi Vénusz introja egyszerűen letaglózott. Nem tudtam, sírjak, vagy nevessek, minden addigi rosszérzésem elszállt: az alkotók totál be lehettek szívva, hogy egyáltalán az a karakter így, eszükbe jutott, elborult elméjük és a történetük minden őrültsége egy hatalamas seggbe és két hatalmas csöcsbe sűrűsödve az utóbbi idők legemlékezetesebb filmes szcénáját eredményezte. Ez a jelenet simán vetekszik a Movie 43 bármelyik epizódjával, általa az egész mozi egy másik dimenzióba kerül – a komplett őrült filmek kategóriájába…

Szerkezetileg talán az Alkonyattól pirkadatighoz tudnám hasonlítani, ott volt a viszonylagosan reális, komikus és durva kezdés után teljes váltás és őrület. A Bűbáj nagyon hasonló szerkezetet és tartalmat követ, mégsem nevezném szimpla koppintásnak. Már önmagában a spanyol mivolta miatt sem – valahogy az egész film hangulatán, mentalitásán érezni annak nem amerikai mivoltát. Önmagában az őrültség még nem feltétlenül kirívó eset, hisz Hollywoodból is jön jó pár elborult film – de az egész autós üldözés, a környezet, a színészek mind-mind európaizálják a mozit. Jómagam sem a rendező, Álex de la Iglesia, sem a sokak által ismerős színészgárda korábbi munkásságát nem ismertem (nem, én nem láttam egy Torrente filmet sem, s nem is tervezem azok pótlását), így élvezettel és előítéletmentesen lubickoltam az ismeretlen színészek játékában. Míg Jézus ki volt festve, iszonyat tetszett, de leginkább talán a motoros szőke boszi, Carolina Bang jött be. A két idióta rendőr, mint tipikus sztereotípia egy idő után viszont bosszantott…Technikai részről semmi problémám nem volt a filmmel, a maszkmesterek kitűnően boszisították a nőket és férfiakat, a CGI néhány röpködést és légi ütközetet leszámítva rendben volt. A humor nagyrészt fejfogós, de a Weide által említett széles mosoly nagyrészt nálam is működött – néhány egészen kiváló és néhány borzasztóan elcsépelt ötlet mellett.

A fináléra ugyanakkor picit furcsán néztem én is, az kimondottan erőltetett volt ott, úgy, ahogy volt, de arányaiban nem tudták elvenni a pozitív élményt. S még valami: a Remo és Weide által is említett nők általi elnyomás témája nálam egyáltalán nem játszott szerepet nézés közben – komolyan, ha nem olvasom tőletek, fel sem tűnik – a mozira nézés közben szimplán csak egy állatságként tudtam tekinteni. Mindenféle háttérgondolatok nélkül.


Hát nem állat, mikor egy ilyen fószer megy ékszerüzletet rabolni???    







75%



.

R2-D2 írta:

Bűbáj és kéjelgés

Na, nagyon örülök, hogy összességében neked is bejött. Amit említettél, az a tipikus, spanyol-feeling miatt lett ez a film európaibb a hasonló műfajú amcsi vígjátékoknál, ettől lett egyedi, újszerű és színes. A női-férfi alá-fölérendeltség viszont abszolút központi témát képviselt a filmben, nem is értem, hogyan tudtál átsiklani felette, de az a lényeg, hogy élvezted. A CGI mondjuk szerintem még mindig gyászos, főleg az említett ősbanya, és én a taxis párbeszédeknél is hangosan röhögtem többször, de amúgy minden mással egyetértek. Több ilyen film kéne, én azt mondom.

Weide írta:

Bűbáj és kéjelgés

A CGI mondjuk szerintem még mindig gyászos, főleg az említett ősbanya ...

Nekem nem tűnt gyászosabbnak, mint mondjuk a koboldkirály a Hobbit1-ben. Csúnya, dagadt állat mindkettő...

R2-D2 írta:

Weide írta:

Bűbáj és kéjelgés

A CGI mondjuk szerintem még mindig gyászos, főleg az említett ősbanya ...

Nekem nem tűnt gyászosabbnak, mint mondjuk a koboldkirály a Hobbit1-ben. Csúnya, dagadt állat mindkettő...

Hát azért ezzel vitába szállnék, de a Legolas által elkötött lónál a Hobbit 2-ben még mindig mérföldekkel igényesebben volt kivitelezve.   

Weide írta:

Bűbáj és kéjelgés

Hát azért ezzel vitába szállnék, de a Legolas által elkötött lónál a Hobbit 2-ben még mindig mérföldekkel igényesebben volt kivitelezve.   

Mindegy, nekem akkor is az jutott eszebe és nem a ló.  

.





Sanctum




Nem először bizonyosodott be, hogy az agyam máshogy forog, mint a netes ítészek nagy többségének - a tegnap éjjeli merülésem az Esa’alai barlang mélyére Pápua Új Guiniában egészen kiváló filmes élményt adott. Laikusként teljesen magával ragadott az a világ, amit a Sanctum bemutatott, teljesen beépültem abba a csapatba, akik a filmben lenn ragadtak a felderítetlen barlangrendszer mélyén. Egyúttal magasról teszek mindazon kritikusok véleményére, akik szidták/lehúzták ezt a filmet, s bátor szívvel ajánlom mindenkinek ezt a mozit: ami izgalmas, látványos, drámai és mindenekelőtt hiteles.

S hogy honnan is veszem ez utóbbit? Nos, innen: .buvarinfo.hu/egyebirasok/2011/20110407_sanctum.html. Miután egy témát ismerő ember állítja ezt, cseppnyi kétségem sincs arról, hogy a moziban látott események megtörténhetnek, pontosabban megtörténhettek volna. Persze, nem egészen itt és így, de megtörténhettek volna: a társforgatókönyv író, Andrew Wight saját mexikói kalandját turbózta fel, mikor is egy barlangos-búváros  történetet tett le az asztalra. No persze a mozi elkészültéhez és egyáltalán ahhoz, hogy ez így nézzen ki, mindenképp kellett a köztudomásúan tenger és merülés mániás James Cameron is, de bármennyire is állítja a világ, bármennyire is próbálják bemagyarázni, hogy ez az Avatar 2-3 főpróbája, én bizony Cameron kezét egyáltalán nem éreztem annyira dominánsan a filmen. Jó, az egyértelmű, hogy a helyszín miatt adja magát a párhuzam az A mélység titkával, de legalább annyira adja magát az A barlanggal is…

Érdekesek a legelső képsorok: totál nem lehet hova tenni az egészet, a vízben lebegő hulla látványa okoz akkora meglepetést, hogy nem is figyelsz arra, ki is ez az ember. Pedig aztán a mozi egészét tekintve milyen fontos is az ő személye: ebből a nézőpontból az egész mozi akár egy gigászi flashback is lehet. Nekem is átsiklott e fölött a figyelmem, csak utólag, a visszanézésnél azonosítottam be a karaktert, azt is a nyaklánca alapján - pedig ha jól belegondolok, logikus is az ő szemén keresztül látni az egész sztorit. A sztorit, amiben egy tapasztalt, határozott vezető, Frank (Richard Roxburgh, a Van Helsing Drakulája) maroknyi csapatával egy ember által még be nem járt barlangrendszert próbál felfedezni, annak minden veszélyével és dicsőségével együtt. A kutatás ugyanakkor költséges dolog – ezt már a Jurassic Parkból meg sok egyéb hasonló moziból is tudjuk -, ezért a helyszínre érkezik a finanszírozó Carl (Ioan Gruffudd a Fantasztikus négyesből) barátnőjével, hogy részben ösztönözze a gyorsabb haladást, részben meg esetleg learassa a babérokat. Az alapkonfliktus ezzel a két vezető férfi karakter között természetesen adott, a helyzetbe ezen kívül még belerondít Frank fia, Josh (Rhys Wakefield az A filozófusokból) aki 17 évesen épp egy apja elleni lázadás korszakában van. No, ők, meg még néhány búvár-barlangász reked a hatalmas alagútrendszerben a föld alatt, miután a fölfelé vezető utat egy trópusi vihar, illetve annak következményei elzárták. A 6 fős csapatnak új kivezető utat kell találni a csapdából, ami természetesen nem járhat áldozatok nélkül…

Semmi nem igaz abból, amit a kritikusok a karakterek ürességéről írtak. Nekem sikerült mindenkit megkedvelnem a kiút folyamán, így a váratlan elvesztésük valós drámát adott - persze, nem mindenkinél egyforma mértékűt, de éreztem valamit irántuk. E tekintetben egyébként okosan játszik a mozi a karakterekkel, nem igazán lehet tudni hányan is élik túl a kalandot ( legalábbis a 3-4 főszereplő közül). A másik éles kritika a dialógusok hiánya: szerintem (is) az adott szituban, kilométerekkel a föld alatt épp a legszükségesebbeket mondják az emberek – külön öröm volt számomra, hogy nem kellett percekig hallgatnom az apa fiú kapcsolat eszkalálódását. Már az épp elég baj, hogy volt ilyen kapcsolat – de erről később. A menekülés a hegy gyomrából pedig minden képzeletet felülmúlóan izgalmas és látványos lett. Még a katasztrófa előtt volt egy szűk alagutas mászás, ami totál megidézte az A barlang klausztrofóbiáját,  később pedig több ilyen is előfordul: borzongató hangulata tud lenni ezeknek a képeknek. A másik ikonikus rész, mikor felfelé másznak a szűk szakadékban – no az meg a 127 óra világát hozta a nappaliba. Zseniális hangulat, eszméletlen jó képi világ és fényképezés – engem a többek által szidott CGI sem zavart. Sem a helikopter, sem a barlang mélye: különösen utóbbi nem, hisz szinte ittam a képeket, mint Josh a levegőt a sziklafalról.

A hitelességről végképp nem akarok szólni, mint említettem, totál laikusként én mindent elhittem. Hitemet pedig megerősítettre a búvár srác írása, úgyhogy bárki bármit mond, én nem bántam meg, hogy teljes beleéléssel néztem a filmet. Tökéletes technikai kivitelezéssel egy komoly, izgalmas filmet, a szakmai hibák következtében kiterebélyesedő vérbeli drámát, aminek néhány képe bizony beleégett a retinámba. Két apróság, ami azonban – mint tapasztalt, sokat látott filmnézőt – zavart. Az egyik maga a csapat összetétele, a karakterek egymáshoz való viszonya: sajnos ezek tipikus hollywoodi panelek, tipikus jellemekkel és azok változásával. Fiú nem szereti aput, de visszamegy hozzá, majd a végére megszereti. Apu és a pénzes bácsi rivalizál, pénzes bácsi csaja természetesen nem fogad szót, stb… Annyira sablonos figurák,a mennyire csak lehet…A másik meg, hogy talán icipicit lehetett volna rövidebb az egész, pontosabban a tankos jelenetnél számomra furcsa volt az út folytatása, úgy tűnt, hogy az egész további mászás semmi más célt nem szolgál, mint a további izgalmakat és drámát. Én talán ott megpróbáltam volna kimászni, keresni valamit – de akkor meg vége a filmnek és néhányan feleslegesen életben maradnak…  Mindazonáltal ezek csupán apróságok, összességében lenyűgöző élmény volt a föld alatt lenni két órát. Szárazon, a fotelből…  ráadásul csak 2D-ben.


Soha rosszabbat!


85%




.