R2-D2 írásai 1.0

téglagyári megálló írta:

Mondom, ha csak egyet választasz ezek közül, akkor szerintem Kerülőutak, de egyébként a Schmidt története Jack Nicholsonnal vagy az Utódok George Clooney-val is jó, mindegyik film díjjelöléseket és díjakat szerzett. Na meg Paul Giamatti is nagyon jó a Kerülőutakban az érett Virginia Madsennel.

Van ezeknek a filmeknek valami speciális bukéjuk, amit nehéz szavakba önteni, de bármelyiket nézem, mindig előjön ez a Payne-érzés, ami egyszerre vidám és szomorú, olyan keserédes, de jó.

Hallani mindegyikről hallottam már, de eddig kevés motivációt éreztem hozzájuk. Így, a Nebraska után kicsit más a szitu. No meg hogy ennyire ajánlod őket...

R2-D2 írta:

Nebraska

Kócos, ősz hajú öregember bandukol az autópálya leállósávjában. Rendőr megáll, kérdezi. „Merre is tart, papa?” Öregember előremutat. „És honnan jött?” Öregember hátramutat… ezekkel a képsorokkal indul a fekete-fehér film, ami egy meglehetősen hosszú felvezetés/ráhangolódás után tegnap az utóbbi idők egyik legnagyobb (új) filmélményét nyújtotta. Hatásában helyenként megidézi az Augusztus Oklahomában című remekművet, de – ami még jobb ajánlólevél – mindenekelőtt a számomra kultikus Rain Mant is.

90%

Idei egyik legjobb filmélményem volt a Nebraska.

tchabee írta:

Idei egyik legjobb filmélményem volt a Nebraska.

Ennek komolyan örülök, jó látni/hallani, hogy más is hasonlót érez egy-egy film után.

R2-D2 írta:

Hallani mindegyikről hallottam már, de eddig kevés motivációt éreztem hozzájuk. Így, a Nebraska után kicsit más a szitu. No meg hogy ennyire ajánlod őket...

Lényeg az, hogy ne egy második Nebraskát várj tőlük. Sőt, lehet, hogy nem most kell találkoznod ezekkel, hanem amikor egyszer úgy hozza a kedved. Az a legjobb. Csak tedd el a cetlit.

téglagyári megálló írta:

Lényeg az, hogy ne egy második Nebraskát várj tőlük. Sőt, lehet, hogy nem most kell találkoznod ezekkel,  hanem amikor egyszer úgy hozza a kedved. Az a legjobb. Csak tedd el a cetlit.

Úgy lesz!   

.




Elrabolva 2




Ne is kérdezzétek, miért vetemedtem arra, hogy újranézzem ezt a filmet is, miután már a moziban sem voltam tőle elájulva. Amellett, hogy azért régóta terveztem is, a kellemetlen élmény is már közel két éves, kétségkívül szerepet játszott benne, hogy immár ez is lecsúszott az ezres kategóriába (legalábbis DVD-n, a MM-ban), és mivel az első epizód ott figyel a polcon, az ember kényszeredett vásárlást érez a második rész mellé állítása ügyében. Ha meg már megveszi az ember, meg is nézi - lényeg, annyira meg nem volt szar, hogy ne legyen az a kevés pénz, amiért meg lehessen venni.

No meg ugyebár az ember mindig könnyebben ír olyanról, amit vagy imád, vagy utál. Meg voltam róla győződve, hogy a bosszantó moziélményből eredő felháborodásom az újranézésre is ki fog tartani és egy igazán sziporkázó fikázást sikerül összehoznom… de sajnos nem. 20 hónappal később, másodszori nézésre, tudva, mit fogok kapni, egyáltalán nem volt kellemetlen élmény, sőt, azt vettem észre magamon, hogy helyenként még élvezem is a filmet. Sokkal rosszabbra emlékeztem, sokkal rosszabb másfél órára készültem (a játékidő egyébként hatalmas pozitívuma a filmnek). Így viszont Bryan Mills (Liam Neeson) második zúzása – minden bárgyú hibája ellenére – lényegesen javított megítélésbeli pozícióján, elkerülve a totális megalázást (nem úgy, mint szegény brazilok tegnap).

No, ha valaki nem tudná: az első epizód után gyakorlatilag lineárisan folytatódnak az események. A nyitó képsorok viszont számomra csak a második nézéskor érték el igazi hatásukat, a rengeteg szűrőn, rángatózó kamerán, homályosított, elszínezett kockákon hazatérő albán maffia koporsóira a moziban fel sem figyeltem igazán – Bryan párizsi akciójának termése az albán környezetbe helyezve egy izgalmas és hiteles bosszúmotívumot ad apának, Muradnak (Rade Serbedzija). Ez a bosszú ugyan érzelmileg hiteles, de meglehetősen buta – külön jó, hogy ezt egyelőre csak a néző tudja, ekkor még legalábbis. Bryan hazai, családi eseményei, az egész helyzet nem kicsit időhúzó – a rutinos néző azt várja, mikor is kezdődik már a zúzás -, viszont kiemelve Kim (hehe, Bauer idegesítő lányát is Kimnek hívták) jogsis töketlenkedését, fontos szerepet kap majd később: a mozi egyik legidiótább baklövésében. Az akció aztán majd Isztambulban indul el, ami helyszín viszont nekem speciel iszonyat bejött. A török nagyváros hangulata, az egész háttér, díszlet kiváló volt Bryan Mills hadjáratához, s talán jótékonyan homályba borítva néhány olyan kérdést is, amit esetleg egy európai vagy amerikai helyszínen felvetnénk…

Kérdésből azonban így is marad elég. Már rögtön az elrablásnál (ez nem spoiler, hisz a film címe is az), szóval milyen elrabló engedi, hogy percekig telefonálj bárkivel is????  Mekkora baromság ez már? A világ legudvariasabb emberrablói… Ahogy Bryan és Jane Grey fogságba kerül, ahogy onnan Bryan kijut, az viszont nekem nagyon tetszett. A kézigránátos helykeresés – bármennyire buta is – legalább egyedi, ahogy írtam, Isztanbulban meg talán még hihetőbb is, mint mondjuk Párizsban lenne. Másodjára a tetőn futkosás erős Bourne-utóérzését is feldolgoztam, hogy aztán egy letaglózó, mindent aláásó autós üldözéssel elérjem a film mélypontját. Anyám… jogsi nélkül… nagykövetség… ááááááááá… Nagyon gáz. A forgatókönyv is (no persze, Luc Besson) az, de a rendezés is (Oliver Megaton – Szállító3) az, ehhez képest a mozi vége, Bryan útja a kvázi üres társasházban, meg az utána történtek már kész felüdülés.

Az elképesztő idiótaság és ötlettelenség és a teljesen kiszámítható események mellett a mozinak mindazonáltal kellemes hangulata van. A háttér, a díszlet, a keleti zajok, zene, magába tud szívni, a török bazárok, a nyüzsgés, az isztambuli látkép a félholdas zászlóval működik. Ehhez jön az a zene, az a nyugtalanító dallam, ami végigvonul a mozin, egészen kiváló feszültséget képes adni a filmnek. Ahogy Bryan végigjárja az elrablásának útvonalát, az iszonyat tetszett (még akkor is, ha ez gyalog kicsit fura), a végén a bunyó és a lövöldözés is nagyjából rendben volt. Talán az immár kultikus magasságokba emelkedett első rész hitelességének hiánya  a legnagyobb baja ennek a folytatásnak (is), legalábbis emlékeimben nincsenek hajmeresztő ökörségek az Elrabolva 1-ből.

Végül egy gondolat még az egyik színészhez: albán apa, az őt megformáló Rade Serbedzija iszonyat jó és karakteres arc, több hollywoodi filmben is feltűnt már. Sőt, a 24-ben is szerepelt, horvát származása miatt többnyire valami szláv bűnözőt játszik. Engem kicsit Dennis Hooperre emlékeztet, mindenesetre bírom a fejét. Egyébként meg a Taken-mozik legfontosabb kelléke (kvázi védjegye) a férfi főszereplő, s az azt megformáló színész: Bryan Mills egy újabb szuperügynök, akinek képességeit ugyanúgy elnézzük majd a harmadik epizódban, mint ahogy tettük azt Bourne-nal, vagy tettük azt 8 évadon keresztül Jack Bauerrel. Mert a nézőknek egyszerűen szüksége van az ilyen karakterrre. Mint ahogy nekem is.




65%



.

.




Lakott sziget



A távoli jövőben az emberiség befejezte a háborúskodást, az orvostudomány gyakorlatilag megszüntette a Földön a betegségeket. A test képességeit maximálisan képesek kihasználni, az emberi faj egyedei erősebbek, gyorsabbak, okosabbak lettek. Elindultak felfedezni a világűrt, benépesíteni azt: az űrutazás, saját hajó, meg a minden ezzel járó technikai feltétel és lehetőség a világ legtermészetesebb dolga lett… nem, nem, ez nem egy új SW vagy ST mozi intrója, hanem egy 1969-ben íródott szovjet sci-fi alaphelyzete: a Lakott sziget Arkagyij és Borisz Sztrugackij tudományos-fantasztikus regénye.  A regényt 1969-ben fejezték be a Sztrugackij testvérek, azonban a Szovjetunióban csak cenzúrázva jelenhetett meg: először a Neva magazinban folytatásokban, majd 1971-ben könyv formájában. A rendszerváltás után Borisz Sztrugackij eltávolította a regényből a cenzúra által megkövetelt változtatásokat, magyar nyelven csak 2009-ben jelent meg Weisz Györgyi fordításában. A magyar kiadás alapjául szolgáló orosz kiadás már a mű cenzúrázatlan változata.

Ebben a világban Maxim, a meglehetősen jóképű (sokáig castingolhattak, míg találtak egy ilyen orosz csodafiút) űrhajótörést szenved egy ismeretlen bolygón. A felettébb érdekes zuhanást karcolások nélkül túléli (hát persze, még csak be sem volt kötve!!), s széles vigyorral, töretlen optimizmussal (és naivsággal) vág neki az idegen világnak. Egy olyan világnak, ahol először fogságba esik, aztán kísérleteznek rajta, majd beáll a hatalom oldalára harcolni, hogy végül terrorista és szökött fegyenc legyen. Teszi mindezt egy olyan bolygón, ahol a viszonylag magas technikai civilizáció ellenére nem ismerik az űrutazást – így nem fogadják el érkezésének magyarázatát sem -, tanításuk szerint világukat egy kéreg veszi körül, ők pedig a bolygó magja felé nézve élik életüket. Totál kifordult világ, mégis, minden egyébben szinte süt a hasonlóság a mi Földünkkel. Nos, Mak Szim (ahogy az új világ lakói nevezik), sodródva az árral szembesül a bolygó civilizációs viszonyaival, kapcsolatba kerül mind az elnyomó, mind az elnyomott osztály képviselőivel, története keresztmetszet egy totális diktatúra képéről, ahol a társadalom manipulálása az Ismeretlen Atyák érdekeit szolgálva a legsötétebb kommunizmus korszakát idézik meg. Némi akció, némi szerelem, orosz filmtől teljesen szokatlan látványvilág és nagyon súlyos gondolatiság jellemzi ezt a mozit – amiről mégis első pillantásra megmondható, hogy nem amerikai termék. Hanem azok kópiája… 1984, Equilibrium, Majmok bolygója, Mad Max, Szárnyas fejvadász – csak hogy az inspirációkat említsem.

A film története, mondanivalója ugyanakkor olyan szinten elsöprő erejű, hogy nem is csodálkozom rajta, hogy ezt anno betiltották. Elolvasva az eredeti könyv történetét,, a napnál is világosabb, mennyire is nem illett bele ez a történet az akkori szovjet propagandába. A nyolcvanas években egyébként jobbnál jobb novellák és könyvek jelentek meg itthon is szovjet írók sci-fi történeteinként – s csak mostanában jövök rá (ami gyerekként egyáltalán nem tűnt fel), hogy azok nagy része fantasztikumba csomagolt társadalomkritika lehetett. Ahogy a Lakott sziget is az: ugyanakkor tény, hogy áradozásom nagy része – akárcsak az orwelli 1984-nél – elsősorban az írott alapanyagnak szól, nem a filmnek. Mert ez a mozi bizony erősen másodosztályú kategória. Kezdjük azzal, hogy az a szőke dalia, Makszim (Vaszilij Sztepanov) idegesítően életszerűtlen ebben az egész környezetben. Inkább egy jóvágású chippendale fiú, mint egy sci-fi főhős. A film végére már vannak karcolásai is, sőt, lőtt sebe is, de végig megmarad egy idióta vigyorgó szépfiúnak. E tekintetben az oroszok bizony túllőttek a célon: az amerikai zsánerfilmek hagyományait követve egy karakteres szépfiút kerestek, de csak egy szépfiút találtak. A többi szereplő pedig annyira orosz, hogy le sem tagadhatnák: azonban míg vállaltan egyedül Makszim, aki kijelenti, hogy Moszkvából jött, a többieknek nem kellene ennyire karakteres arcúnak lenni.

De ez még elmegy, a bajom sokkal inkább az amatőrségükkel van: néha kifejezetten bosszantottak a kamerába bámulások, a felesleges gesztikulációk és mozdulatok. Nem természetes, ahogy a színészek mozognak – legalábbis minimum szokatlan. Ilyesmit főleg hazai mozikban láttam eddig, de ezek szerint máshol sincs máshogy. A mozi képi világa elképesztő lehetne, ha jutott volna már pár millió rubel a CGI-re, így azért néha hagy kivetnivalót maga után, főleg a sci-fi látványelemek, a fantázia birodalma az, ami gyengusra sikeredett. Nyugaton ezt mondanák B kategóriának. A verekedések ugyanakkor kiválóan megkoreografáltak, a robbanások, a jövő városai, azok díszlete hibátlan. Néha ugyan erősen hajaz a példaként említett filmekre, de tekintsük az egészet tiszteletadásnak. A lényeg amúgy is a történeten van: egyrészt a Robinsonként a bolygón rekedt Makszim történetén, másrészt pedig egy orwelli világkép történetén, ahol az embereket sugárzással manipulálják, hogy mindent elhitessenek velük, s hogy hűen szolgálják a rendszert. Az első hallásra meglehetősen furcsa orosz nyelvű eredeti hangot meg lehet szokni (sőt, nekem picit időutazás is volt, miután 8 évig tanultam), a finálé, és konkrétan a mozi vége meg egyértelművé teszi, hogy ennek bizony van második része is. Amit ezek után mindenképp megnézek – mert kíváncsi vagyok, Makszimnak sikerül-e egyedül megváltoztatni egy világot.

Magamtól persze soha nem találtam volna meg ezt az orosz filmet, kellett hozzá baráti ajánlás is: néha megéri ismeretlen vizekre evezni – s bár a mozi felénél azt éreztem, túl messzire mentem, a végére azért rendesen felkeltette érdeklődésemet a történet. Aminek folytatása következik.

Film 70%
Alapanyag 100%



.

.




Lakott sziget 2 - Az összecsapás




Ahhoz képest, hogy három napja még a Lakott sziget című film/könyv létezéséről sem tudtam, s ahhoz képest, hogy a második rész csak azért került a látókörömbe, mert az egyesnek kvázi félbe volt vágva a történte (hasonlóan, mint mondjuk a Mátrix 2-3), nos, ezekhez képest két nap alatt letudtam Maxim, az orosz űrhajós szépfiú történetét a Szarakszh bolygón.

Minden bizonnyal a képzelt világ már ismeret mivolta okoza, de nekem a második rész jobban tetszett az elsőnél. Maxim, a naiv és idealista lázadó a saját feje után menve próbál változást hozni a bolygó viszonyaiba – legalábbis azon a környéken, ahova ő keveredett. Így, egyfajta kiválasztott szerepkört betöltve átlépi az országhatárokat, hogy szövetségeseket keressen. Miután azonban próbálkozása kudarcba fullad, kénytelen visszatérni a központba, hogy újdonsült barátjával Gaj-jal (Pjotr Fjodorov) belülről döntsék meg a rendszert. Némi dráma és egy jól elhelyezett, meglepő csavar után aztán Mak Szim (ahogy itt nevezik), ott áll a megoldás kapujában – hogy sikerül-e neki, azt viszont nem árulhatom el. Már csak azért sem, mert önmagában a film orosz mivolta esélyt adhat egy különleges fináléra – bármennyire is próbálták hollywoodiasítani az egészet…

Az igazság az, hogy másodjára sokkal jobban magával ragadott a látvány és az egész történet. Elfogadtam az orosz nyelvet, megszoktam a kissé fura látványvilágot, ráadásul ebben a részben már nem kellett a karaktereket is megismernem, megszoknom. Mindenki itt van, aki volt, a Vándor, az Ismeretlen Atyák, az Agyas, Rada és Gaj Gaal, valamint a képzelt világ képzelt erőszakszervezetének összes eleme. Az univerzum rádásul kibővül egy atomháború utáni romhalmazon élő kolóniával, ami borzongatóra sikredett, valamint egy fehér tengerlattjáróval, ahol a mutánsokról kapott információk gyakorlatilag felborítják Maxim tervét. Az akciójelenetek kimondottan jók lettek, van izgalom bőven. Sőt!!! Tankcsata, basszus!!! Mintha az A halál ötven óráját néztem volna – zseniális képsorok, a háttér irányítás kegyetlen ötletével együtt retinába égő jelenetek már csak a mozi toronymagasan legnagyobb drámája miatt is. Mindezek mellé pedig egy kifejezetten jó ötletre épített fordulat teszi fel a koronát, valamint Maxim két epizódos tevékenységének morális kérdéseit feszegető dialógus. Király.

Eme dicshimnusz egy picit természetesen ez ismét csak a írott anyagnak szól, de ezúttal a film is sokkal élvezhetőbb, befogadhatóbb lett, mint előző este. Biztos, hogy az az egy év, ami eltelt a két mozi készítése között (2008 illetve 2009) magabiztosságot és rutint adott a színészeknek is – a főszereplő srácnak ráadásul ez a két szerepe volt -, úgyhogy a mesterkéltség nagyjából el is tűnt a játékukból. Sokkal kiforrottabb, összeszedettebb az egész, nagyszerűen megjeleníti a zseniális alapsztorit. Egy kicsit talán még mindig a B kategóriába sorolható a film, de szigorúan csak a hollywoodi mérce szerint. Egyébként nem: akinek még az Iván gyermekkora a szovjet mozi mérföldköve, az tágra nyílt szemmel bámulhatja a Lakott szigetet. A két filmet egy nagy egészként tekintve gigászi alkotás lett, tiszteletet érdemel, mert egy olyan ipar terméke, ami hatalmas hátrányban van nyugati társaihoz képest.

S még egy gondolat, igaz,ez már nem kimondottan a filmhez kötődik. Most, hogy utána kicsit olvasgattam a netet, néhány egészen elképesztő autentikusságról (ha lehet annak nevezni) szereztem tanúbizonyságot: már a múltkori ajánlónál sem értettem teljesen, hogy a kommunista rendszer miért nem vonható bele a göre tükör nézőpontjába, s miért csak a bolsevizmust lehet, no de hogy valaki azt komolyan gondolja, hogy a mai civilizációt is sugarakkal irányítják… hogyismondjam… kicsit nonszensz. De hát azért szép kerek a Föld, hogy minden ilyen gondolat elférjen rajta…

A két rész tükrében egy izgalmas, mély tartalmú történetet láttam, amely szoros kapcsolatban áll minden orwelli gondolatiságú művel, ugyankkor az orosz megfilmesítés néhány szempontból bizony hagy kívánnivalót maga után. De még így sem bántam meg, hogy láttam.

до свидания!


75%


Ja, és még valami. Mindkét rész fönn van a Youtubeon - igaz, elég pocsék minőségben.




.

R2-D2 írta:

Lakott sziget

Lakott sziget 2 - Az összecsapás

Mindkét rész fönn van a Youtubeon - igaz, elég pocsék minőségben.

Nem hangzik rosszul, de közepesen jó orosz sci-fik több okból sem férnek bele, és nem is hiszem, hogy bármikor beleférnének. Az újkori orosz filmművészet Hollywoodot utánzó részéből erre az évre bőven elég lesz a Szökésben, és ha már orosz filmet akarnék nézni, akkor inkább az Őrség-filmeket venném elő újra, a két rész együtt ugyanis egy egész jó filmet alkot a Fény és a Sötétség örök párharcáról.
Jó tudnom, hogy van ilyen is, de kb. ennyi ...
.

Niwrok írta:

Nem hangzik rosszul, de közepesen jó orosz sci-fik több okból sem férnek bele, és nem is hiszem, hogy bármikor beleférnének. Az újkori orosz filmművészet Hollywoodot utánzó részéből erre az évre bőven elég lesz a Szökésben, és ha már orosz filmet akarnék nézni, akkor inkább az Őrség-filmeket venném elő újra, a két rész együtt ugyanis egy egész jó filmet alkot a Fény és a Sötétség örök párharcáról.
Jó tudnom, hogy van ilyen is, de kb. ennyi ...
.

Tulajdonképp megértelek, engem hajtott a kíváncsiság - meg a baráti noszogatás. Viszont az Őrséggel ki lehet kergetni a viágból, csak az elsőt láttam, de azt borzalmasnak éltem meg.

.




24 S9 – Élj egy új napért!




Ha van valami, amire az értékelés előtt bátran 100%-ot adhatok, akkor az a SW mellett 24 mindig aktuális évada. Teljesen felesleges tőlem ezért objektív és tárgyilagos értékelést várni e témában, minden idők legjobb sorozatát akkor sem szidnám, ha 16 órán keresztül mondjuk Jack Bauer állóképét kellene néznem, holmi képernyővédőként. Számomra ez az egész most ráadásul pont olyan volt, mint mikor többévi kihagyás után ismét eljutok Horvátországa és tintahalat ehetek: mikor egy kaját nagyon imádok, de már több éve nem ettem - minden falatját katarzis szerű élvezettel majszolom. Ahogy a 24 kilencedik évadát is, hisz immár 4 éve, hogy Jack Bauer belenézett a műhold kamerájába és eltűnt a szemünk elől.

Tekintettel arra, hogy ez már a kilencedik nap az ex CTU ügynök életében, a sorozatra rábeszélő köröket itt is kihagyhatjuk. Inkább egy fontos infót osztanék meg, ami engem mindvégig foglalkoztatott, mielőtt belevágtam az évadba: hogyan lesz a 24 valós időben játszódó története 12 epizódban elmesélve?? Nem sérül-e ezzel magának a sorozatnak a védjegye, ritmusa, dizájnja? Nos, nem. Nem spoiler, ezért nyugodtan leírhatom: az évad gyakorlatilag 12 óra eseménye, a 11-ik óra 55-ik percénél van egy 12 órás ugrás, így a nap valóban 24 órát ölel fel – úgy, hogy a második 12 óra csupán 5 percben képviselteti magát. Olvastam véleményeket, hogy ez iszonyat erőltetett, de szerintem teljesen rendben van. Adott körülmények között, az adott események után hiteles és részben szép lezárás – azon meg igazából senki ne háborodjon föl, hogy a főszereplővel mi történik illetve nem történik meg. Aki ezen filózik, az nem is igazán szereti ezt a karaktert és a sorozatot. Nekem ilyen soha egy pillanatra nem fordult meg a fejemben…

A történet ezúttal Londonban játszódik, ahol Jack száműzetésben él a négy évvel ezelőtti ámokfutása után. Miután tudomására jut, hogy az épp városban tartózkodó amerikai elnök ellen merénylet készül, feladva inkognitóját megpróbál segíteni. Ez az elnök egyébként az a James Heller, akit a korábbi évadokban már többször megvédett, ráadásul a lányával, Audreyval közeli kapcsolatba is került – hogy anno egy nap alatt minden összedőljön vele. Szóval Jack fő célja megmenteni Hellert, akár azon az áron is, hogy szándékosan feladja magát a CIA-nak. Persze Jack terve grandiózus, mint mindig, módszerei kemények, mint mindig, az ellenfele meg megint nem elsősorban az, ahogy az tűnik – mint mindig. Tulajdonképp az egész (fél)évad nem más, mint a korábbi, jól megszokott elemek újbóli egymásba rakása, ugyanazokból a panelekből építkezik, mint eddig bármikor – mégis, minden egyes másodperce maga a gyönyör. Egyszerűen azért, mert a rajongó pontosan erre vágyik, pontosan ezt akarja látni kilencedszer is. Aki nem, az már az ötödik évadnál úgyis lelécelt…

Van itt megint minden. Áruló a cégben, a Fehér Házban, terrorista tömegpusztító fegyverrel, második fenyegetettség, áldozat, néma számláló, minden. Van Chloe, aki Bauer mellett az egyik legeslegjobb 24 karakter – kicsit fura ugyan, ahogy kinéz, de sebaj. Egyébként az ő történetéhez kapcsolódik a nyolcadik évad utáni kis háromperces jelenet – rajt van a DVD extrái között. Aztán ugyebár a régiek közül itt az elnök, a lánya, van egy londoni CIA-központunk, ahol egy kegyetlen jó új ügynököt ismerhetünk meg Kate (Yvonne Strahovski) személyében. Renéé után ő az újabb női Jack, szenzációs párost alkottak Bauerrel végig. Az igazi ínyencséget számomra azonban három másik színész/karakter jelentette. Először is az ébenfekete haját elhagyó, láthatólag azért öregedő Michael Wincott, akit a ’90-es évek eleje óta imádok, aki itt egy hackerzsenit alakít, kiismerhetetlen hátszó szándékokkal. Másodszor itt van a GoT Catelyn Starkja,  Michelle Fairley, egy mániákus terrorista szerepében (fura is volt a váltás), harmadrészt pedig itt van a Válaszcsapás Stonebridge-ja, Philip Winchester, ironikus módon egy tábornok szerepkörben, katonai díszruhában. Amíg ilyen parádés színészek egészítik ki Jack útját, addig a tetszési indexem sem zuhanhat nagyon alá.

Akkor sem, hogy természetesen nem vagyok vak. Ezúttal is látom a sorozat hibáit, látom, hogy egy hónapokig droggal kábított szereplő fél óra után teljes értékű hacker lesz, látom a számláló által, hogy bizony a valós időbe nem egyszer hiba csúszik, de egyszerűen nem érdekel. Ahogy már a nyolcadik évadnál is írtam, a 24 feeling mindent felülír, az osztott képernyő, Jack hangja az epizódok indulásakor, a számláló, a meglepő fordulatok, cliffhangerek olyan pozitív ÉRZÉST adnak a sorozatnak, hogy azon belül szinte bármi történhet, semmi nem lenne baj. Jacktől még azt is elhinném, hogy autóval átvontat a városon egy páncélszekrényt… S ha már cliffhanger: úgy érzem, egy kicsit visszavettek belőle, legalábbis az a mindenáron tovább kell nézni érzés kevesebbszer kerített hatalmába, mint korábban. Aztán az is lehet, ez csak az évad rövidsége miatt volt.

Nagyon bízom benne, hogy lesz tizedik évad, teljes évad, mert Jack egyszerűen nem végezheti így. Amit az országáért tett, minimum elnöknek kellene lennie. Az abszolút csúcs meg az lenne, ha valami úton módon találkozna mondjuk Jason Bourne-nal, ha már Európában van. Milyen páros lehetnének… kár, hogy tudom, ilyen soha nem lesz. De álmodozni jó.

Imádom.


100%



.

R2-D2 írta:

Ha van valami, amire az értékelés előtt  bártan 100%-ot adhatok, akkor az a SW mellett 24 mindig aktuális évada. Teljesen felesleges tőlem ezért objektív és tárgyilagos értékelést várni e témában, minden idők legjobb sorozatát a 24 kilencedik évadát is, hisz immár 4 éve, hogy Jack Bauer belenézett a műhold kamerájába és eltűnt a szemünk elől.


Nagyon bízom benne, hogy lesz tízedik évad, teljes évad, mert Jack egyszerűen nem végezheti így. Amit az országáért tett, minimum elnöknek kellene lennie. Az abszolút csúcs meg az lenne, ha valami úton módon találkozna mondjuk Jason Bourne-nal, ha már Európában van. Milyen páros lehetnének… kár, hogy tudom, ilyen soha nem lesz. De álmodozni jó.

Imádom.

100%

Én is igy vagyok vele ezzel a sorozattal csak én sajnos később(de a lényeg, hogy) csatlakoztam erre az utazásra amit a 24 adni tud a nézőinek. Szerintem lesz 10. évad, de hogy hogyan azt tényleg nem tudom elképzelni. Chloe külseje eléggé tetovált lányra emlékeztetett, lehet, hogy Hollywood-ban csak igy tudják beazonosítani a "tökös" hackercsajokat? Na mind1 a lényeg, hogy ha Bauer és Bourne(mármint a Matt Damon féle Bourne találkoznának az tényleg valami kegyetlen lenne csak hát lehet nem kapnának egyenlő szerepet és valahol kilógna a lóláb, de nem érdekel már én is kiváncsi lettem, hogy ezt leírtad) Valamint nem értem, hogy miért az 5. évad után hagyták volna el az emberek a sorozatot ezt spoilerben leírod? Nálam is 100% mert tényleg egy igazi tökös karakter, agi aztán elnöknek hát elég érdekes lenne, de Ő is az ország érdekeit nézi elsősorban.

Spoiler:

Mr. White írta:

24 S9

Én is igy vagyok vele ezzel a sorozattal csak én sajnos később(de a lényeg, hogy) csatlakoztam erre az utazásra amit a 24 adni tud a nézőinek. Szerintem lesz 10. évad, de hogy hogyan azt tényleg nem tudom elképzelni. Chloe külseje eléggé tetovált lányra emlékeztetett, lehet, hogy Hollywood-ban csak igy tudják beazonosítani a "tökös" hackercsajokat? Na mind1 a lényeg, hogy ha Bauer és Bourne(mármint a Matt Damon féle Bourne találkoznának az tényleg valami kegyetlen lenne csak hát lehet nem kapnának egyenlő szerepet és valahol kilógna a lóláb, de nem érdekel már én is kiváncsi lettem, hogy ezt leírtad) Valamint nem értem, hogy miért az 5. évad után hagyták volna el az emberek a sorozatot ezt spoilerben leírod? Nálam is 100% mert tényleg egy igazi tökös karakter, aki aztán elnöknek hát elég érdekes lenne, de Ő is az ország érdekeit nézi elsősorban.

Spoiler:

Az oroszok a nyolcadik évadbeli bosszúhadjárata miatt akarták, mikor is a

Spoiler:

. Persze, azt is a hazája érdekében (is) tette, de ez esetben az másodlagos volt.

S hogy miért az ötödiktől? Nem tudom, csak írtam. A második-harmadik minden idők legjobb sorozat évadai az összes sorozat közül, a negyedik sokak számára már csak önismétlés. Az ötödikben pedig túl sok túl jó karaktert vesztünk - kicsit az én lelkesedésemet is hátravetette.

Spoiler:

Az igazi fanok azért kitartottak.  

.




Darkroom (2013)




Michelle, a fiatal és dekoratív lány egy pszichiátriai kényszerkezelés után (miután autóbalesetben három barátja haláláért hibáztatja magát) egy jövedelmező munka reményében érkezik egy hatalmas birtokon lévő kastélyba. Egy kedvesnek tűnő fiatalember (Larry) fogadja, majd egy szintén kedvesnek tűnő hölgy (Rachel) felkészíti a fényképezésre, ami egy váratlanul lelépett előző napi modell helyett kell megejteni. A ruhapróba után azonban hirtelen kiürül a ház, s Michelle azon veszi észre magát, hogy az elhagyott épületben való bóklászása következtében egy szobába zárva találja magát… nem tudja miért, nem tudja, ki által, de a modellkedésből rémálom lesz: a ház lakói beteges hajlamukat élik ki a fogvatartott jelentkezőkön, hol egy fúróval, hol egy szikével kísérleteznek szegény szerencsétlen lányokon. Michelle pedig rájön, hogy valószínűleg az ő sorsa is ez lesz…

Én még ennyit sem tudtam erről a filmről, de ha csak ennyit tudtam volna, akkor is gond nélkül belevágok. A szinopszis egy jó kis trancsíros-bujkálós thrillert ígér, amit a film maga low-budget módján teljesít is. Ugyanakkor a minimál költségvetés erősen rányomta a bélyegét erre a tipikus home videora készített B kategóriának számító alkotásra: ezúttal a más mozikban látott – és lerágott csontnak számító események – újbóli összepakolása nem sikerült maradéktalanul. Maga az egész történet sem egy egetverő újdonság, az eredetiséget nagy ívben elkerüli – amiben esetleg pedig vetélytársa lehetne a megidézett moziknak, nevezetesen a gore jelenetek széles tárháza – azt egyáltalán nem használja ki. Hiába az R besorolás, én a magam részéről egyáltalán nem találtam erőszakosnak a filmet. Izgalmasnak is csak addíg, amíg el nem dőlt, hogy a főszereplőnek milyen sorsot szánnak…

Ha mindenképp példálóznom kell, leginkább a Motel ugrik be, ott voltak hasonlóan beteg állatok, akik itt a kínzásokat végezték. Aztán kétségkívül van párhuzam mondjuk a Carrie-vel, a bigott anyuka személyében. De mondhatnám akár a Köpök a sírodra világát is, bár Michelle korántsem kapott akkora dózis gyötrelmet, mint azokban a főszereplők. Maximum koszt… A kastély, annak pincéje, az egész ház hangulata is rengeteg másik mozit megidéz, a korabeli videobejátszások szintén. Talán pont ezen rengeteg kapocs miatt a Darkroom mégis picit több, mint egyszeri élmény, ugyan maradandó emlék nélküli, de nem felesleges időpocsékolás. Ami legjobban zavart, az a film első harmadának a szerkezete: feleslegesen van bonyolítva a többféle idősik, ami majd Michelle múltjának kibontását hivatott szolgálni. Ekkor még a nézőnek fogalma sincs, ki kicsoda, s mivel csak ugrálunk a múlt meg a jelen között, teljesen elveszünk a filmben. Egyébként ekkor talán még úgy is lehet érezni, hogy egy igazán okos, agyalós moziba csöppentünk, a néző – korábbi kellemes élményeire hagyatkozva - veszettül figyel, hátha valami rejtett kapcsot, utalást, eseményt fedez fel, ami növeli az élvezhetőséget. Ezek után aztán Michelle fogságba kerülése felér egy arculcsapással, nyilvánvalóvá válik, hogy itt semmi trükk nincs, csupán egy átlagos lány élet-halál harcáról fogvatartóival. S talán itt jön a másik dolog, amit esetleg jobban kibontva maradandóbb lehetett volna a Sötétszoba: a kínzók személye, motivációi túlságosan rövidre voltak zárva a korabeli videofelvételekkel, a gyerekkorban elszenvedett sérülésekkel.

Egyébként túl nagy ökörség nincs a filmben, az elhagyatott ház megint csak működik, mint helyszín. Michelle sem csinál semmi hajmeresztő idiótaságot, a mozi próbál a földön maradni. Azok után pedig, hogy világszerte derülnek ki a való életben évekig fogva tartott, kínzott emberekről, gyerekről titkok, nos ezek után az egész szitu korántsem annyira hiteltelen. Britt Napier első (eddig egyetlen) filmje tisztességes munka, ha valaki felfigyel rá, még viheti is valamire. Akinek van felesleges 75 perce, simán belevághat. Nem fog fájni.   



60%



.

R2-D2 írta:

Darkroom (2013)

Britt Napier első (eddig egyetlen) filmje tisztességes munka, ha valaki felfigyel rá, még viheti is valamire. Akinek van felesleges 75 perce, simán belevághat. Nem fog fájni.   

60%

Hááát... a 60% azért nem az a szám, amire csak úgy rávetődök, és a Motel-Spit vonal sem az a horrorban, amit igazán szeretnék. Az mindenesetre tetszik, hogy ezúttal te ajánlottál olyan filmet, ráadásul horrort, amit még nem láttam .
.