Niwrok írásai 3.0

R2-D2 írta:

Niwrok írta:

Criminal: UK S2

Sajnos a vírushelyzet miatt csak ennek az "országnak" készült el a folytatása, és mert semmiben nem változott a koncepció (egy rendőrségi kihallgatószoba különböző ügyekkel, négy országban), így külön nem nagyon tudok mit írni róla.

A fél pont igazán csak a harmadik ügy miatt került levonásra, mert érdekes volt a pedofilok és valamiféle Wikileaks efféle összeboronálása, de a többihez képest kevésbé volt erős a színészi játék.

9,5/10
.

Hát, köszi, ha nem írsz róla, nem tudtam volna, hogy készült egyáltalán bármi folytatás is...

Ez megint jó volt, tökéletesen hozza az első évad(ok) színvonalát. Az egész koncepció zseniális, ahogy az a néhány szereplő azon az egy helyszínen meglepetések, fordulatok sokaságát produkálva felépít egy-egy bűnesetet. Szerintem is a második epizód volt a legjobb, qrva jól becsatlakozik az aktuális légkörbe, és tényleg, az utolsó öt perc... az kemény. És milyen valós is...

A harmadik résszel ellenben nekem nem volt bajom, sztem a színészi játék is rendben volt, s annak is megvolt a maga aktualitása. Sőt, tök érdekes volt, hogy nagyon sokáig a vádlottal voltunk, míg jött(ek) a fordulat(ok). Nekem tetszett. Számomra a negyedik jött be kevésbé, de az is csak azért, mert egyszerűen nem értettem, a faszi miért is "ásta meg saját sírját" - az addig rendben van, hogy alkudni akar, de a végén akkor sem kellett volna az a nagy és hirtelen beismeréses mese.

90%

Ui: az istennek nem találom, reagáltam-e rád az előző évadnál... én úgy emlékszem igen, de lehet, csak a Balázzsal veséztük ki az évadot...


.

Igen, ez a furcsaság nekem is feltűnt a negyedik résznél, hogy a fickónak annyi dolga lett volna, hogy befogja a pofáját, és hogy kizárólag az tartja mozgásban a cselekményt, hogy nem teszi. De értem, hogy ezzel a pótlék résszel akarták visszahozni Hugót a múltkori alkesz lebukása és a kirúgása után, mert az egész igazából csak erre megy ki. Viszont a részt így is elvitte nálam a hátán a Sandeepet alakító Kunal Nayyar alakítása, az nagyon erős volt szerintem, főleg úgy, hogy a csávó szinte egyetlen szerepe eddig egy sitcomban volt, az Agymenőkben.

Nem, én sem találtam, pedig kerestem . Lehet, hogy csak sms-ben vagy valamelyik levél pár sorában említetted meg, hogy tetszett.

Remélem a másik három országot sem felejtik el...

.

.
Hab




A harmincas évei közepén járó Dóra élete bár csupa hab és édesség -köszönhetően az általa irányított és gondozott cukrászdának-, a szerelem mostanában elkerülte. Lehet azért, mert a hepiendeket gyerekkora óta hamisnak és sziruposnak tartotta, vagy mert még mindig nem tud szabadulni a legutóbbi kapcsolatának emlékeitől, de akkor sem veszi a "jeleket", amikor az egyik barátnőjének köszönhetően megismerkedik Marcival, a bohókás, amúgy hobbiból DJ-skedő fogorvossal. Pedig most nagy szüksége lenne egy támaszra, hiszen a cukrászda üzleti ügyei sem mennek jól, és ha Dóra nem kerít valahonnan sürgősen pénzt, félő, hogy álmai boltját is kénytelen lesz bezárni. Egyetlen mentő ötlete az, hogy pályázatot nyújt be állami támogatásra, csakhogy annak előfeltételei között kategorikusan kikötötték, hogy kizárólag családosok lehetnek a kedvezményezettek, segítendő a családi vállalkozások megerősödését. A papír persze sok mindent elbír, egy kamu férjet és egy gyereket is, de Dóra egyre jobban belebonyolódik a hazugságaiba, főleg akkor, amikor nem csak hús-vér alakban kell megjelennie a "családjával", de még a régi szerelem is felbukkan újra a színen.

Magam is tudom, hogy nem sok értelme van írnom erről a filmről, már csak azért sem, mert a romantikus vígjátékok nem nagyon tartoznak a profilunkba. Csakhogy attól mindig írhatnékom támad, ha egy film nem alapvetően rossz, hanem "csak" el lett rontva, és mindezt úgy sikerült, hogy a nyálmeleg romkomoknál túl nagy elvárásai amúgy sincsenek a kedves nézőnek. Az ilyennek nagyjából annyit kell teljesítenie, hogy legyenek benne viszonylag kedvelhető főszereplők, akiknek a szerelme bimbózásáért vagy beteljesüléséért lehet izgulni, mellé jöhet pár komikus mellékszereplő, akik könnyedebbé, színesebbé teszik a filmet, ellensúlyozzák az esetleges érzelmi válság savanyúságát, aztán az ember tör még hozzá egy kis hideg filozófiát a szerelem és az élet nagy közhelyeiből, és máris kész a kellemes egynyári limonádé.

Az indulás még nagyjából ennyit is sejtet, mert bármennyire is habos-babos mesevilágnak tűnik Dóra cukrászdája a pasztellszín krémeivel és a berendezésével, egy Hab című filmben ennek kell lennie az alapnak. Az egész filmes háttér, a celluloid szerelmespárokról elnevezett süteményeivel és a hangulattal adja magát, hogy magam is filmes referenciákat, viszonyítási pontokat kerestem, és nem is volt nehéz megtalálni az Amélie csodálatos életét meg a Csokoládét. Utóbbi már csak azért is adja magát, mert a Dórát alakító Kerekes Vicát eléggé Juliette Binoche-ra sminkelték, aki mellé a kikapcsolt hózentrógerével jól passzolt Mátray László Marcija, bár a fogorvos-DJ karakter már enyhén szólva túl sok a jóból. Még az is lenyelhető, hogy az embernek el kell hinnie, Magyarországon a pályázatok bemondásra történnek (persze tudható, hogy bizonyos körökben igen, de biztosan nem a Dóra-féle magánzóké...), senki nem ellenőrzi előre a legalapvetőbb információkat sem, mert hiszen ez kell egyáltalán az alapkonfliktushoz, és a párterápiás "workshop" sem újkeletű ötlet a mozifilmekben, mert ez egy elég általános terep arra, hogy kiforrjanak a konfliktusok, lelepleződjenek a titkok és megmutatkozzanak a tanulságok. Ami még pozitívum volt, azok a túlírt és túljátszott, karikatúraszerű mellékszereplők, a tábor vezetője és a többi család, mert bár rémes sztereotípia mindegyik, azt a pár poént, amit rájuk írtak, üzembiztosan hozzák. Végül dicsérnem kell a megvalósítást, a néhány felesleges lassítást leszámítva ugyanis az élmény alapvetően kellemes, beleértve ebbe a zenéket is.

Amire viszont nagyon ráfért volna egy "workshop" vagy a mentorálás, az a forgatókönyv... Egy csomó olyan apróság van benne, ami esetleg gegnek szánhattak a filmbe, de mert nem kötődnek sehova, így ebben a mennyiségben csak annyit érnek el, hogy zavarossá teszik a Habot. Nem poén például, ha az embernek találgatnia kell, hogy mikor is játszódik egy mozi, mert persze minden tök modern, csak éppen néha előkerül egy tárcsás telefon az okostelefon mellett, vagy a könyvelő mutogatja a pirosba hajló kimutatásokat lepedőméretű naplófőkönyvön, amikor azokat vagy húsz éve kiváltotta az Excel. Szintén inkább kínos, mint vicces, ha a helyszínt sem sikerül kitalálni elég jól, így például azt, hogy akkor most a "workshop" az egy wellness kastélyszállóban zajlik-e, vagy egy autós kempingben / apartmanban, mert utóbbihoz nem illik a medence és a svédasztalos reggeli, előbbihez meg az, ahogy a csajok Pilates-edzése közben Marci fát hasogat a háttérben, vagy ahogy Dóra mosogat. Nem segítenek azok a jelenetek sem, amikről messziről süt, csak azért kerültek bele, hogy a "popkult-utalás" négyzet is ki legyen pipálva a checklisten (nem túl friss poén, ha az egyik párocska azon veszik össze, hogy egyikük stikában megnézett egy epizódot a Trónok harcából). Problémás az is, ha nemhogy egy-kettő, hanem gyakorlatilag az összes szál elvarratlan marad, a párterápia és a pályázat a végére teljesen jelentőségét veszíti, közben viszont annyi felesleges jelenete (Lacika és a tai-chi) és értelmetlen húzása van a sztorinak, hogy az utolsó fél órára teljesen szétesik. Aki pedig mindezeket a problémákat egyszerre megtestesíti, az Lacika, a bérelt gyerek, akivel nem elég, hogy egy Chaplinnek maszkírozott ifjú Sheldon csöppent a filmbe, de idővel az az abszurditás is kiderül róla, hogy annyira nem látszik érdekelni egyik szülőjét sem, hogy hagyják, hogy a kölyök 11 évesen egyedül lakjon egy lakásban.

Hiába tűnik könnyűnek egy limonádét összehozni, ha Fekete Fruzsinához és Lakos Nórához (ők írták a Habot) hasonlóan valaki az újítási kényszertől vagy a viccesnek gondolt ötletrohamától hajtva beledobál mindent, ami eszébe jut, mindezt még fel is dúsítja az innen-onnan összelopkodott hozzávalókkal, aztán a végén elfelejti leszűrni. Akkor abból csak egy trutyi lesz. Habbal.


5/10
.

.
A láthatatlan őr / The Invisible Guardian / El guardián invisible




Az FBI kötelékében is hírnevet szerző Amaia Salazar nyomozó több évnyi távollét után tér vissza a szülővárosába, Elizondoba. Köszönhetően annak, hogy Amaia nincs a legjobb viszonyban a nővéreivel, Florával és Rosaurával, ahogy a családi hagyatékként üzemelő pékség és a családi ház is fájdalmas emlékeket idéz fel benne, a nő most sem erőltette volna a rokonlátogatást, de a pamplonai főnökei úgy ítélik meg, hogy egy gyilkossági ügyben sokat számíthat Amaia szakértelme és helyismerete. Néhány nappal korábban ugyanis egy fiatal, mindössze 13 éves lány holtestét találták meg Baztán tartomány egyik völgyében, a folyó medre mellett, a rituális pózban gondosan elrendezett, meztelen lány altestére pedig a gyilkos a környéken hagyománynak számító sütemény egy darabját tette. Amaia a helyi kollégák segítségével hasonló eseteket próbál találni, mert a precíz körülmények alapján kizártnak tartja, hogy a tettesnek ez lenne az első gyilkossága, ahogy abban is biztos, hogy nem is ez volt az utolsó.

Lehet, hogy erről a filmről annyira nem erőltettem volna az írást (legalábbis a hosszabbat nem), mert az efféle sorozatgyilkosos filmek közül annyira azért nem tűnik ki, főleg, hogy úgy látszik, mostanában ilyenek akadnak sorban az utamba, mert a Valannal is szoros rokonságot, hasonlóságot mutat. Viszont olyan szépen párhuzamba lehet állítani a nemrég bemutatott, és a böszmeségei miatt igencsak lehúzott "El silencio de la ciudad blanca"-val, hogy az már megér nekem egy "misét". Az El guardián invisible elemei ugyanis szinte pontosan azok (még akkor is, ha amúgy a legtöbb író elég hasonló sablont használ), mint azé, de ezek minden szempontból jobbak, és összerakva is úgy van, ahogy azt a cselekmény megköveteli. Lehet, emiatt jobban is tetszett, mint más körülmények, előzmények között tetszett volna, de ez mindig ott van a pakliban.

Az első, ami feltűnt, hogy nincs túllihegve az egész misztikum, és nem is nyomják annyira agyon a cselekményt a külsőségek meg a belezsúfolt apróságok. Abban annyi szereplő volt annyi állandó kellékkel, múltba nyúló sérelmekkel és egyedi tulajdonságokkal, kiegészítve a hely törtélemi érdekességgel, hogy szerintem képtelenség is lett volna abból kihozni valami jól követhetőt, míg itt is van mindenből, de mégsem fullad bele ebbe a káoszba a gyilkos utáni hajsza. Oké, ez sem tökéletes, mert ez meg kissé túlságosan le van csupaszítva, az egyetlen értékelhető nyomként berakott süti meg annyira direkt nyom, hogy egyfelől a nyomozás nem is igazán a gyilkos személyéről szól, hanem a korábbi áldozatok felderítéséről, hogy lássuk, a tettes milyen régóta folytatja az üzelmeit, másrészt meg a bénább CSI sorozatokból emlékszem csak ilyen csodaszkennerekre, aminek az olyan anyagok összehasonlító elemzése sem okoz problémát, mint a liszt... de persze már csak akkor, amikor a forgatókönyv erre lehetőséget ad. Ezeken felül meg volt egy dolog, amit remekül eltaláltak, merthogy a Ciudad blanca egyik nagy hiányossága volt az a szereplő, aki érthetően elmagyarázta volna a helyi legendáriumot, rituálékat, babonákat és szokásokat, amik fontos szerepet játszanak a cselekményben (így eléggé félhomályban hagyva a nézőt), itt viszont Amaia nagynénje tökéletes volt erre a szerepre.

Ugyanakkor a családi része is jobban tetszett, mert ha nem is árult el sokat, és itt is vannak rokonok, akik csak egy-egy jelenetre bukkannak fel (csak itt a macskaköveken futkorászás helyett az állandóan zuhogó esőben autókázás tölti ki a műsoridőt helyettük...), a lényeg a visszaemlékezéseken meg a leginkább meghatározó családi vacsorán keresztül éppen eléggé megérthető. Ennek a szűkszavúságnak az is lehetett az oka, hogy a Ciudad blancahoz hasonlóan ezt a filmet is egy trilógia első részének szánták, és bár egyébként elég furcsa az El guardián invisible esetében is, hogy emiatt a történet egyes részei (például a nénje kártyavetése, Johana esete, a barlang megtalálása és az egész körítés a "basajaun"-nal) nem a lányok gyilkosához kötődnek, hanem a leendő folytatáshoz, Elizondo mélyebben elrejtett titkához, ami bekerült a történetbe, egyben az is elég koherens lett a könnyed szórakozáshoz. Sőt, még épphogy kíváncsivá tett a folytatással kapcsolatban, mert Amaia és az anyja kapcsolata nagyon nem egyszerű, abban még bőven van olyan tartalék, ami érdekelne.

Úgyhogy válaszolva a múltkori kérdésre: azért vannak "jó spanyol filmek is", még ebben a műfajban is .


8/10
.

.
A csontok öröksége / The Legacy of Bones / Legado en los huesos (Baztán 2.)




Először azt hittem, erről még annyira sem fogok írni, mint az El guardián invisible-ről, hiszen itt már nincs jelentősége annak az összehasonlító elemzésnek, ami ott az írás alapja volt. Viszont a hosszában talán kicsit túlnyújtott nyomozás volt annyira összetett és szerteágazó, hogy ezt is érdemesnek találjam a hosszabb írásra.

Közel egy évvel a helyi sorozatgyilkosságok ügyének lezárását követően Amaia Salazar felügyelő ismét a szülővárosa, Elizondo környékére vezeti egy nyomozás, ami több ponton is kapcsolódni látszik a média által csak Basajaun-esetnek hívott ügy elvarratlan szálaihoz. Egy öngyilkosság, a barlangban talált csontmaradványok és hogy az egyik akkori áldozat kilógni látszott a többiek közül végül akkor kap nagyobb figyelmet, amikor egy környékbeli templomot megrongálnak, a sima vandalizmusnak viszont ellentmond az összetört tárgyak szerepe és hogy egy régóta halott kisbaba maradványait, az egyik karját helyezték az oltárra. Ahogy legutóbb is, Amaia a múltbeli hasonló ügyek felderítésével próbálja megfejteni az eset hátterét, de ennek során nem csak újabb öngyilkosságok, gyilkosságok, bűnök és csontok kerülnek ezzel a felszínre, hanem olyan titkok is, amik Amaia születéséhez kapcsolódnak, míg mások több évszázadra nyúlnak vissza, és a helyi pogány közösségek rituáléiban gyökereznek.

Ez utóbbi volt ismét, ami a legérdekesebb volt talán a filmben, ahogy részleteiben bemutatták, milyen dolgokból épül fel a helyi kultúrkör, csak ezúttal nem egy olyan barátságosnak tartott, legendás lényről volt ennek keretében szó, mint az Erdő Szelleme, hanem nagyon is kézzelfogható, máig élő hiedelmekről, aminek hatására, védelmére emberek akár ölni is képesek, akár magukat is. Szépen szövi egybe a forgatókönyv az idők során sokszor csak "boszorkánysággal" rövidre zárt ismereteket, tetteket, hagyományokat, azt, hogy ennek milyen, nem meglepő módon sokáig és általában a máglyán végződő kapcsolata volt a katolikus egyházzal (Amaia például meglepődve tudja meg, hogy a helyi inkvizítorral rokonságban állt a családja), egészen odáig, hogy ezekből eredően egy kisebb elzártabb közösségnek milyen saját törvényei lehetnek, amik mellett az írott jogszabályok néha csak a vicc vagy a nyafogás kategóriájába tartoznak. Most ebből a szempontból sokkal több derült ki Elizondoról és Baztánról, még úgy is, hogy ez néha a most ténylegesen zajló nyomozás rovására megy (klasszikus aktalapozgatással és kikérdezéssel), mert minden szereplő csak egy-egy foszlányáról hajlandó beszélni a nagy egésznek, így rengeteg szereplő zsúfolódik össze, amibe a végére, amikor már azt kellett találgatni, hogy ki kinek a fia vagy apja, eléggé bele tudtam kavarodni.

A sztori másik szála, Amaia magánélete is tartogat közben éppen elég meglepetést. Mondjuk én szívesebben vettem volna, ha Flora komolyabb szerepet kapna a történetben (mert szerintem elég izgalmas karakter), minthogy a nagynéni vesse megint a kártyát, vagy hogy ilyen mélyen belemenjünk Amaia és James egyre több helyen léket kapó házasságába (amiben a gyerek születése csak felszínre hozza a problémákat), de összességében, a történet színesítésére jó ez így. Ami leginkább tetszett most ebből, ahogy bekerült a Salazar családi birtok, és ahogy tere lett ezen keresztül a múltnak... bár azt kell mondanom, ez volt az, ami egy kicsit érthetetlenné tette Amaia apjának szerepét a sztoriban, főleg azt, ahogy azt az első részben bemutatták. Az ugyanis abból is kiderült -sőt, egy kifejezetten izgalmas aspektusa volt a történetnek- hogy a nővérek anyja nem egy egyszerű eset, de mondjuk ott még úgy látszott, hogy ez kimerül valamiféle szülői zsarnokoskodásban, féltékenységben vagy amolyan általános haragban, amit Rosario a kisebbik lányán vezetett le. Ehhez képest most ancika lett a legnagyobb manipulátor, minden rossz forrása, a legsátánibb nőszemély... ami mellett nem tudom, hogy a kedves papa mégis mire számított... de a sok részlet mellett talán ez is kiderül majd a trilógia harmadik részéből.

Nekem afféle legendáriumként jött be a leginkább, bár kriminek sem utolsó ez a rész, mindenképpen fejlődés az előző részhez képest.

8/10


Áldozat a viharnak / Offering to the Storm / Ofrenda a la tormenta (Baztán 3.)


Erről a részről viszont már tényleg nem szeretnék sokat írni... meg nem is nagyon tudnék, úgyhogy jó lesz ez ide, hozzácsapva az előzőhöz.

Merthogy ennek a résznek a hangulata is eléggé ilyen. A filmtörténelem nem sokat vesztett volna, ha a Csontokat egy kicsivel feszesebbre vágják (nem felejtettem el, hogy már így is zsúfoltnak írtam le a cselekményt, de lehetett volna összevonni szereplőket), és a Vihar annak utolsó óráját teszi ki. Az még valamennyire tetszett is benne, ahogy a halott csecsemők és a szekta ügyeit továbbvitte, ahogy a nyomozás erre fókuszál egy újabb gyerek halála és a szülei érintettségének kiderülése után. Még mindig jó volt, ahogy ebben is megjelentek olyan állandó motívumok, mint a dió, a boszorkányság és a helyi folklór. Azok a jelenetek is dobtak a hangulatomon, amikor a nővérek az anyjuk temetéséről egyezkednek, mert érdekes, hogy testvér létükre mennyire máshogy látják a problémát. Tetszettek továbbá a visszatérő szereplők, és noha én három, egymáshoz viszonylag közel levő estén láttam a filmet, nem ártott volna az ennél több időt kihagyóknak felidézni, hogy ki is volt például az a paranoiás öreglány, aki az ügy kulcsát hordozó házra felhívja Amaia figyelmét, mert így könnyű elveszíteni a fonalat. Az igyekezet is jó, hogy keretbe foglalják a három ügy motivációit és áldozatait, így derül ki például hogy az első esetnél a lányok talán nem is véletlenszerűen vagy pusztán a vélt erkölcstelenségük miatt lettek kiválasztva.

Minden más viszont túl esetleges, túl felesleges vagy túl erőltetett volt. Bár maguk a szálak összefutnak a végére, leginkább egy három részes mini-sorozattá téve ezt a filmet, a lezárás így egyszerre hat összecsapottnak és rétestésztának. Nem igazán éreztem, hogy egymásból következnének az események, a nyomok, mint legutóbb, ehelyett sorra húznak elő a cilinderből szereplőket, akik továbbrugdalják a sztorit, hogy közben Amaiának legyen ideje három pasi között őrlödni, de azért azt sem különösebben nagy beleéléssel. Ami pedig a legkevésbé jött be, az az volt, hogy az eddig szépen és izgalmasan felépített karakterek kizárólag azért térnek vissza, hogy megöngyilkolják magukat, és ugyanígy egy nagy fekete pont, hogy eközben nem szántak időt Amaia és Rosaria kapcsolatának további elemzésére. A felszínes kapcsolatok és az egymásra dobált, nagyrészt még legutóbb kiderült nyomok felkérődzése aztán oda vezetett, hogy a főbűnös személye inkább melodrámába hajlik, mint hogy mély érzelmek kötődjenek hozzá.

Így egyben jó a Baztán-trilógia, összességében tetszett, de nem az igazi így, hogy a végére, a katarzisra ült le a legjobban.

6/10

.

Köszi. Úgyse nagyon van mit nézni (azt a 20 sorozatot leszámítva), úgyhogy lehet, egyszer én is megnézem három este alatt - kvázi minisorozatként.

.
Manhunt S1 - UNABOMBER




Az USA lakosságát a 70-es évek végétől, közel húsz éve rettegésben tartja a médiában Unabomber néven emlegetett, a levélbombáiról hírhedté vált terrorista. Több mint tucatnyi esetben küldött csomagnak álcázott robbanószert a számítástechnikában és az orvostudományban dolgozóknak, egyetemeknek és légitársaságoknak (a szakértők szerint véletlenszerűnek látszó módon), amikkel három embert megölt és húsznál több embert megsebesített, maradandóan károsított. Az FBI-on belül szinte az elejétől kezdve külön csoport foglalkozott az üggyel, vizsgálva a helyszíneket, a használt csomagolóanyagokat, a bombák maradványait, az egyetlen szemtanú által megadott személyleírást és a Unabombernek tulajdonított leveleket, amiket "FC" monogrammal ellátva napilapok kiadóinak küldött el időnként, de mind a felkért profilalkotók, mind a nyomrögzítők kudarcot vallottak. A fordulat a nyomozásban akkor látszik elérkezni, amikor a FBI képzési programjáról frissen kikerülő ügynök, James Fitzgerald egy jobb esetben is bizonytalannak, egyesek szerint őrültségnek tűnő módszerrel próbálja feltérképezni a Unabomber hátterét, személyiségét, mégpedig a levelek szövegének segítségével.

A sorozat előre hirdeti, hogy "Megtörtént események alapján", és homályosan én is emlékszem egy-két részletre a korabeli Híradókból, legalábbis a Unabomber névre biztosan. Ebben pedig már többször kitárgyaltuk, hogy van egy kis extra izgalom, amikor egy emléknek, egy homályban maradt történelmi eseménynek bomlanak ki a részletei, még ha forma miatt korlátozottan is. Ennek megfelelően az elsődleges cselemény -ahogy mondjuk az American Crime Story évadaiban, például az O.J. Simpsonos pernél is volt- a Unabomber tevékenységének, és a címnek megfelelően az utána való hajszának a bemutatása, természetesen leginkább James Fitzgeraldra koncentrálva. Abból a szempontból ez jó is volt, hogy sok érdekes részlet előkerül (például a fantomkép története), ahogy a nyomozás sarkalatosabb pontjai is, külön kitérve az egész nyelvészeti hókuszpókusz alapelveire vagy az állandó harcra a megszokásokkal, az idővel és az elvárásokkal (ebből talán az újságosbódés volt a legjobb), de egy kicsit azért zavart, hogy James szinte népmesei hősként került itt bemutatásra, akinek nem is az Unabomber volt a fő ellenfele, hanem az FBI-os főnökei és a bürokrácia.

Ez már csak azért is volt feltűnő és kicsit kellemetlen, mert a történet párhuzamosan zajlik egy két évvel későbbi szálon is. Akkor, amikor Fitzgeraldot már elhagyta a felesége, amikorra ő hátrahagyta az FBI-t, és amikor Ted Kaczynski már az elfogása után a perére készül. És ez nem is különösebben spoiler, hiszen ez a keret, és a többi szinte csak visszaemlékezésként lett bemutatva, viszont ezen keresztül látszott, hogy ez mégiscsak inkább egy dráma. Ez vonatkozik Kaczyinskire, mert a sorozat az ő "kialakulására" is szán egy teljes epizódot, hogy miért is lett ennyire elszigetelt és antiszociális, de a fókuszpont inkább Fitzgeraldon van. James ugyanis már a nyomozás során is megszállott volt, teljesen háttérbe szorítva a családot és a magánéletét, de szép lassan adagolva azért sejtetni engedik, hogy Jamesnek ez az alaptermészete, és sokszor előbb látjuk a romokat, amik az ügynök útját szegélyezik, mint hogy megismernénk, miért is zuhant be a fickó annyira, hogy alig két év után az FBI-nak egy erdei kunyhóba kell a kvázi vadon élő Fitzgerald után menniük. Ennek fényében az a felvetés már annyira nem is tűnhet meglepőnek, hogy Ted és James alapvető személyiségjegyei mennyire közel álltak egymáshoz, hogy mennyire összehozta őket, még szemben levő oldalakon állva is az, hogy mindketten meg nem értett zseninek látták magukat.

Mégis a legfurcsább az egészben inkább annak a bemutatása volt, hogy Ted Kaczynski gondolatai, alapelvei mennyire meggyőzőek, befolyásolóak voltak. Nagyon kevés volt azon sorozatbeli szereplőknek a száma, akik elolvasták (és tényleg elolvasták) a "manifesztót", és nem gondolkodtak el legalább azon, hogy "Bolond beszéd, de van benne rendszer", vagy fogadták el úgy egyes elemeit, hogy a módszereivel természetesen nem tudtak kiegyezni. Vagy akár lesz az itt bemutatott James a bizonyíték arra, hogy incepcióként kepés volt lefúrni az emberi gondolkodás legalapabb szintjére is, teljes mértékben beépülve abba. Számomra az is eléggé tényszerűnek tűnik, hogy a Unabomber talán ezzel a sorozattal kapta meg azt, amit mindig is el szeretett volna érni. Hogy azóta a legnagyobb publicitást kapják az elméletei, alapvetései és vádbeszéde a modern társadalom és a technológiai fejlődés kapcsolatáról, hogy húsz éve megjelentek nyomtatásban... csakhogy az még a "pre-internet" korszak volt. Vajon milyen fogadtatásra találnának ma, amikor egyre kevesebben hisznek például abban, hogy a Google és a Facebook cuki cicás videók megtalálására és megosztására szolgál leginkább, viszont egyre többen abban, hogy a Föld lapos?

Hiába volt egy nyomozás a sorozat apropója, sőt, kifejezetten az FBI leghosszabb ideig tartó nyomozása, az érdekességét inkább a drámai karakterei és a filozófiája adták. Hangulatra és megvalósításra kicsit retró (elég zavaróak például a gyakori és hosszú vágások, amik a fiktív reklámszüneteket jelzik), témájában azonban még most is aktuális.


8,5/10
.

Niwrok írta:

.
Manhunt S1 - UNABOMBER

Hiába volt egy nyomozás a sorozat apropója, sőt, kifejezetten az FBI leghosszabb ideig tartó nyomozása, az érdekességét inkább a drámai karakterei és a filozófiája adták. Hangulatra és megvalósításra kicsit retró (elég zavaróak például a gyakori és hosszú vágások, amik a fiktív reklámszüneteket jelzik), témájában azonban még most is aktuális.


8,5/10
.

Erről tudtam, ez listán is van, a Mindhunterrel egyetemben. Legalább tudom, hogy érdemes lesz belevágni.

Második évadja meg már csak azért is érdekes, mert az meg az atlantai merénylettel foglalkozik - érdekes lesz megnézni a Richard Jewell után.

.

R2-D2 írta:

Manhunt S1 - UNABOMBER

Második évadja meg már csak azért is érdekes, mert az meg az atlantai merénylettel foglalkozik - érdekes lesz megnézni a Richard Jewell után.

.

Igen, tulajdonképpen azért is került előre a kívánságlista feneketlen bugyraiból, mert olvastam a második évadról.
Valószínű, hogy abba úgy fogok belevágni, hogy a Richard Jewellt is megnézem előtte .

.
Enola Holmes




Miközben híres bátyjai Londonban oldanak meg kisebb és nagyobb problémákat, rejtélyeket (Mycroft a brit titkosszolgálat kötelékében, Sherlock pedig magánnyomozóként), egyetlen kishúguk, Enola "szinte" elfelejtve él az anyjukkal, Eudoriával a vidéki birtokukon. A lány élete sokáig csak gondtalan kalandban telik (ami nem nélkülözi a tudományok, a festészet és a harcművészetek megismerését sem), ugyanakkor teljes elszigeteltségben is, minimális személyzettel, és az anyjához érkező kevés vendéggel. Enola sorsa aznap változik meg gyökeresen, amikor a 16. születésnapjára ébredve nem találja otthon az anyját, csak egy csomagot tőle, a lány pedig jobb híján a bátyjaihoz fordul, hiába évek óta nem látta őket. Ebben azonban nincs sok köszönet... A vaskalapos Mycroft számára a kézenfekvő megoldás az, hogy Enola bentlakásos intézetbe kerüljön, hogy "megzabolázzák" nyers természetét, és Sherlock sem kel testvére védelmére. Enola úgy dönt, esze ágában sincs pukedlizésre és hímzésre fecsérelni az életét, ezért még aznap este megszökik, hogy maga eredjen a titok nyomába arról, hogy kicsoda is az anyja, és miért hagyta magára.

Sherlock Holmes elég jó márkanévnek számít, a Sir Arthur Conan Doyle novellái közti időt, a nem részletezett dolgokat meg szépen ki lehet tölteni (lehet például könyvet írni, illetve filmet forgatni a nagy detektív szenilis éveiről), így az sem az első eset, hogy Holmesék háza táján hirtelen felbukkan egy elfeledett lánytestvér, mint valami viktoriánus Barátok Köztben. Önmagában ez azonban még aligha elég, akkor is, ha az Enola Holmes esetében elég nagy neveket sikerült megnyerni a projektnek, mint például Henry Cavillt vagy Helena Bonham Carter, Millie Bobby Brown meg egyértelműen a Netflix reklámarca jelenleg, a Stranger Things óta ő jut minden producerük eszébe, ha egy öntörvényű tinilány karakterre van szükségük... és egyébként teljesen megérdemelten. A külsőségeivel és a hangulatával nincs, nem is nagyon lehet probléma... a kérdés inkább az, hogy hogyan fér meg ez a sztori a többi Holmes-történettel, és hogy Enola ezen belül mennyire tud önálló személyiség lenni a két bátyja árnyékában.

Ami magát Enola karakterét és történetét illeti, az nekem tetszett. A főszereplő korából eredően kicsit tinifilmesre, kicsit bimbózó romantikusra vették a stílust, amit jól színesít az engedetlensége és a vagánysága. Ez például abból is látszik, hogy Enola végig kiszólogat a nézőknek, vagy egy "bitch please" fejjel jelzi, hogy éppen valami nagy ostobaságról próbálják meggyőzni. Ebben segítségére lesz, hogy nem csak az anyja után kell nyomoznia, hanem szó szerint az ölébe pottyan egy ügy; egy amolyan Sherlockos, amiről szép lassan kiderül, hogy a szálai egészen a Parlamentig vezetnek. Amit viszont kicsit sajnáltam -mert ha Enola történetéhez illik is, a detektívesdi számára csak egy kényszerű parkolópálya-, hogy a vártnál nagyobb feneket kerítettek a leányneveldének, és benne a Dolores Umbridge-t imitáló igazgatónőnek. Ehhez képest viszont egy-egy nyomolvasó montázsnál vagy harcművészkedős jelenetnél több nem jut a detektívmunkára, amiből azért szívesen láttam volna többet, és amitől ennek a filmnek is olyan a befejezése, mintha eredetileg egy sorozat pilotjának szánták volna.

Ami pedig az "árnyékot" illeti, talán ott éreztem a legnagyobb hiányt a filmben, és lehet, hogy csak a Sherlock sorozat miatt, de nekem mindkét testvér teljesen karakteridegen volt. Mycroft egyetlen szerepe az, hogy úgy tegyen, mint valami gonosz mostohaszülő, aki a bentlakásos iskolával akar megszabadulni a nyakán maradt testvértől, de aki nem ismeri az "előéletét", annak talán még az sem derül ki, hogy milyen kormányzati pozícióban van. És bár Sherlock nyomozgat keveset, gyűjt hamut meg nagyítóval vizsgálgat ezt-azt, de neki meg annyit kell csinálnia, hogy közönyös félmosollyal vegye tudomásul mindazt, ami Enolával történik, és egyre inkább rácsodálkozzon arra, a kishúga mennyire hasonlít a fiatalkori önmagára.

Ifjúsági nyomozós filmnek jó, tetszett a hangulata, de azért tudni kell, hogy ebben Enola leginkább az első szerelmet keresi, nem az anyját...


7,5/10
.

Niwrok írta:

.
Enola Holmes

Ifjúsági nyomozós filmnek jó, tetszett a hangulata, de azért tudni kell, hogy ebben Enola leginkább az első szerelmet keresi, nem az anyját...


7,5/10
.

Köszi, ezt két Gomorra között megnézem. Már csak Eleven miatt is.


.

Niwrok írta:

.
Enola Holmes


Sherlock Holmes elég jó márkanévnek számít, a Sir Arthur Conan Doyle novellái közti időt, a nem részletezett dolgokat meg szépen ki lehet tölteni (lehet például könyvet írni, illetve filmet forgatni a nagy detektív szenilis éveiről), így az sem az első eset, hogy Holmesék háza táján hirtelen felbukkan egy elfeledett lánytestvér, mint valami viktoriánus Barátok Köztben. Önmagában ez azonban még aligha elég, akkor is, ha az Enola Holmes esetében elég nagy neveket sikerült megnyerni a projektnek, mint például Henry Cavillt vagy Helena Bonham Carter, Millie Bobby Brown meg egyértelműen a Netflix reklámarca jelenleg, a Stranger Things óta ő jut minden producerük eszébe, ha egy öntörvényű tinilány karakterre van szükségük... és egyébként teljesen megérdemelten. A külsőségeivel és a hangulatával nincs, nem is nagyon lehet probléma... a kérdés inkább az, hogy hogyan fér meg ez a sztori a többi Holmes-történettel, és hogy Enola ezen belül mennyire tud önálló személyiség lenni a két bátyja árnyékában.


7,5/10
.

Hát nekem ez tök tetszett...

Kifejezetten szórakoztató, kalandos - igaz, valóban ifjúsági - mozi lett, simán el tudnék képzelni ebből (is) egy univerzumot. A bajom inkább azzal van, hogy már megint egy új Sherlockot és Mycroftot kellett megszokni: Cavill ugyan jó volt a szerepben, de már unom, hogy minden új filmben új színész játssza a nyomozót. Egyébként Cavill kinézetre inkább Cumberbatchra hajaz (szó szerint), stílusa, viselkedése (ahogy az egész filmé is) viszont sokszor inkább a Guy Richie féle vonalat viszi tovább.

Jó volt Eleven is, mint ahogy maga az ügy(ek), amik viszik előre a történetet. Nekem tetszett a politikai szál, kicsit aktualizálva - ámde régi köntösbe bújtatva, kicsit Szüfrazsett módra - van a női egyenjogúság kérdése, a lánynevelde meg remek kontraszt volt e tekintetben. Nem igazán találok most olyat, amibe bele tudok kötni, talán a két óra volt icipicit több a kelletnél, de a korrajz, a hangulat, a "sherlockos" stílus kifejezetten jó. Amikor meg Sherlock megy be a rendőrségre, meg akarják állítani és mondja, hogy "Ne szórakozzon már" - nos, azon felröhögtem.

Szerethető kis mozi.

80%

.
The Haunting of Bly Manor (S2)




"What's the catch?"

A külső szemlélőnek talán csak egy sima állásinterjúnak tűnt, amikor az amerikai Danielle nevelőnőnek jelentkezett Bly Manorba Henry Wingravenél, de ők ketten tudták, hogy valami nincs ezzel rendben. Akárhogy is, Danielle elfogadta a munkát, és lett része ennek a világtól elzárt, hatalmas udvarháznak, ahol szinte csak a két gyerek, a házvezetőnő, a kertész és a szakács élnek. A tízéves Miles kicsit talán visszahúzódó, máskor meg kifejezetten pimasz, a nyolc éves Flora pedig annak ellenére is tüneményes, hogy Danit néha a hideg rázza tőle, de ezt mindenki a házban annak a számlájára írja, hogy mennyi tragédia árnyéka vetül a házra. Nem csak mert a gyerekek még nem dolgozták fel a szüleik pár évvel ezelőtti halálát, de az előző nevelőnő is ott, a házban lett -minden különösebb magyarázat vagy indok nélkül- öngyilkos, és ezzel még nincs is vége a ház rejtélyeinek. Dani fokozatosan ráébred, micsoda veszélyeket rejt a ház a benne élők számára, pedig a múltban elásni próbált kísértetnek ő sincs híján.

Úgy két éve a halloweeni filmes kínálat egyik kellemes élménye volt számomra a The Haunting of Hill House minisorozata. Nem is azért, mert olyan fergetegesen ijesztő volt, hanem mert az egész feldolgozást irányító Mike Flanagan a korábbi műveihez (pl. Oculus) hasonlóan remekül egyensúlyozott az ijesztgetés és a dráma között, ahol a szellemek legalább olyan fontosak, mint az általuk és velük alakuló családi viszonyok a Crain-család tagjai között. Reméltem, hogy következő történettel, a Bly Manorral hasonló lesz a tapasztalatom. És lehet, hogy furán hangzik, úgy alakult, hogy az elején így volt, aztán a közepén nagyon nem, míg a végére -ha máshogy nézve is a történetet- pozitív lett a hangulatom, bármilyen abszurd is ez...

Ahogy ugyanis Daniellel együtt fedezzük fel Bly Manort, és vele párhuzamosan az őt kísértő emlékeket (amik elől a kiváló végzettségével és lehetőségeivel együtt is itt próbált menedéket keresni), a ház minden szobájában és minden lakójában van valami borzongató. Hol Flora tesz úgy, mintha Danival beszélgetve valaki másra is figyelne, hol Miles viselkedése tűnik egy tízéves fiúhoz egyáltalán nem méltónak, legyen szó akár a ház körül heverő babákról, a kislány szobájában levő babaházról, a szülők régi lakrészének lezárásáról, a némán maradó telefonhívásokról, a Dani szobájában letakart tükrökről, a háttérben megbújó vagy elsuhanó árnyakról, vagy a mindig elérhetetlen és érthetetlen módon közömbös Henry bácsiról, mind-mind építik azt a feszültséget, ami kell egy jó, lassan kibontakozó horrorhoz... Csak aztán ez a hangulat a visszaemlékezésekkel megtorpanni látszott, mert ugyan drámával is lehet feszültebbé tenni egy történetet, és soha nem ártanak a háttérsztorik, de egyre inkább azt éreztem, hogy a szükségesnél több időt szánnak az írók olyan dolgok kifejtésére, amik vagy csak lazán kapcsolódnak a fő szálhoz, vagy a korábbi utalásokból bőven összerakható volt a puzzle. Nem ismeretlen fogalom előttem a "riogatós dráma", de itt a dráma jó pár részig nekem túl felszínes volt, míg az ijesztgetések, a zavaró pillanatok az önismétlés következtében egyre unalmasabbá váltak, így egyik elem sem működött igazán. Ezen nem segítettek az üres fecsegésnek ható vacsorák és a kerti teázgatások, amik a látszólagos könnyedségükkel ellentmondtak annak, amit én horrornak gondolok.

A középső rész kezdetben parasztvakításnak ható fordulatai és stílusa kellett ahhoz, hogy a már éppen lepontozni készült sorozatra egy kicsit máshogy tudjak nézni, amivel egy szellemházas-szellemalakos történetnél sikerült messzebb mutatnia... és ami a történet valódi vezérfonalává vált. Mert a "kísértet" szó, de még inkább az angol "haunting" mást és többet jelent, mint valamiféle szellemet, tünékeny lidércet vagy rémséget. Ami leginkább kísérteni tudja az embert, azok a saját emlékei, a traumái, a lerendezetlen konfliktusai, a félelmei, a megéletlen vágyai, szerelmei, vagy éppen olyan dolgok, amivel szembe kéne néznie, amit el kéne fogadnia, de nem tudja megtenni. Bly Manor nem azáltal csapda, hogy esetleg van benne egy rég elfeledett titok -sőt, ez épphogy kizökkenti a lakókat abból a mókuskerékből, amiben élnek-, hanem azáltal, ami: egy isten háta mögötti ház, ahova soha nem jön senki, és ahonnan igazán elmenni sem mennek el. Ahol békén hagyják az embert abban, hogy ha már a saját fejéből nem is tud kilépni, a saját traumáit nem is tudja letenni, legalább nem kell mással foglalkoznia senkinek. Ez pedig, ha ijesztő is, legalább a megszokottan ijesztő; ez az, amiért már Danielle is csak ritkán esik pánikba a tükörben fel-felbukkanó, ragyogó szemű, fekete alaktól, mert tudja, ezzel kell együtt élnie. Ehhez képest bármiben mesterkedik Viola vagy Peter, bármit lát Hannah a kútban, bármit is rejt a ház melletti tó, bármennyire is a frászt hozzák az emberre az arctalan alakok, aligha tudnak rontani rajta.

Ami viszont igen, és az évad folyamán kimondják többször is, hogy az egésznek van egy trükkje, egy csavarja, vagy ha úgy nézi az ember, egy alapvető hazugsága. Ez az, amiért kerete van Bly Manor történetének, amiért egy kandalló mellett mesélik el, és amiért jelentősége lesz annak, hogy mindez nem napjainkban játszódik, hanem vagy harminc évvel korábban. Amit nem tudott elfeledtetni az amúgy kellemesen hangulatosra megcsinált sorozat, hiszen a külsőségeivel, a színészeivel (kiemelve Oliver Jackson-Cohent Peterként és T'Nia Millert Hannah szerepében) és a fordulataival nem volt probléma. Azzal viszont már inkább, hogy emiatt inkább érződik lazán összefűzött novellák gyűjteményének a Bly Manor, amiben lassan minden kérdés és minden válasz elmosódik, kifakul, jelentőségét veszíti, amihez képest meg túl lassú és túl hosszú. Ez pedig az, hogy a Bly Manor egy "szellemesen" romantikus történet akart lenni az emlékekről, a sokszínűségükről, az erejükről és a hiányukról, nem több.

Éppen ezért a Bly Manor úgy tudott kísértethistória lenni, hogy elvétve vannak csak benne horrorelemek. Mike Flanagan most nem egyensúlyozott, "riogatós dráma" helyett így lett a sztori sima dráma pár ijesztéssel, ami közben azzal lett nyomasztó, hogy a kényszere, a megszállottsága és a "csapdája" miatt depressziósabb mindennél, amit a közelmúltban láttam.


6,5/10
.

.
Az Úr sötét anyagai / His Dark Materials S1




"Csak a daimonodat vágtuk ki, nem az agyadat!"

Bár alapvetően nem vagyok rajongója a "Csináljunk minden filmből sorozatot"-elvnek, ami megint csak az unásig ismert remake-elés és a nálam már most eléggé kisiklásra érett nosztalgiavonat egyik formája, de a 2007-es Arany Iránytű egy kivétel. A film ugyanis nagyjából tetszett annak idején, de a gyenge box office és a szintén nem túl acélos kritikák után nem tudta kiforrni magát a történet, Az Úr sötét anyagai teljes terjedelmében, mert a folytatásokra már nem jutott pénz. Remélem, hogy a sorozattal más lesz a helyzet, mert ebben a formájában szintén bejön -még ha kisebb buktatókkal is-, és hátha kiderül végre, mi is az a Por...

Hogy miről szól az első évad, ami nagyjából az Északi fény címmel megjelent első könyv történetét (és vele az Arany iránytűben is látott cselekményt) dolgozza fel, azt Artu már leírta úgy fél évvel ezelőtt. Tényleg csak annyit mondanék róla összefoglalóan, hogy van egy árva kislány, Lyra, aki nagy dolgokra hivatott egy olyan különös világban, aminek a legfőbb jellegzetessége, hogy az emberek mindegyikét kíséri egyfajta "lélekállat", ún. daimon, és amely küldetésében sokan próbálják megakadályozni a lányt, például az uralma évszázadai alatt autokratikusan berendezkedett, a világot minden vonatkozásában irányító, de legalábbis irányítani próbáló Magisztérium.

A lényeg a filmből is kiderült, de igazán csak két dologra emlékeztem belőle (Nicole Kidmanre és a kamerába csapódó, leszakadt jegesmedve-állkapocsra...), viszont minden alkalommal, amikor a tévében megy a film előzetese, eszembe jut, hogy mit hiányoltam belőle: a háttér bővebb kifejtését. Ez a világ, az Úr sötét anyagainak világa tele van izgalmas kérdésekkel arról, hogy a cukiságukon túl mik is ezek a daimonok (igen, ez pont úgy hangzik, mint hogy "démon"...), hogyan viszonyulnak a gazdatestjükként funkcionáló emberekhez, és hogy hogyan illeszkedik ebbe az az egyházellenes narratíva, ami a Magisztériumon keresztül végigkíséri a filmet. A maga céltalanságában is érdekes lenne filozofálgatni rajta, az eddig látottak alapján kinél is van az irányító szerep ebben a szokatlan sziámi ikerségben (a daimon nem távolodhat el túl messzire az embertársától egyre erősödő fájdalom nélkül), vagy hogy milyen -konkrétan halálos- veszélyeket jelent, ha valakinek "gyenge" a daimonja (mert mondjuk az egy pillangó), és ezek eredőjeként arról, hogy miért is olyan titokzatos és baljós Mrs. Coulter aranyszőrű majmocskája.

Sajnos ebben a sorozat sem remekel. Hiába van két óra helyett majdnem nyolc a kifejtésére, nem éreztem, hogy hozzátettek volna hat órányi anyagot az Arany iránytűhöz... csak mondjuk úgy négyet. Továbbra is hiányoltam a daimonok szerepének bővebb kifejtését, és az Arany iránytű, mint eszköz működésének részletesebb bemutatását (én is szívesen találgattam volna ám szimbólumokat, hékás...). Ez még akkor is így van, ha a Földön élő Will történetének (ami az említett időtartamnak kb. a felét teszi ki) Lyra történetével párhuzamosan még nem sok szerepe van, de tetszett az benne, hogy ezzel előrevetítették, milyen tétje is van a Magisztérium és lány "harcának", legalábbis előbbi szemszögéből. Az erőszakos és kegyetlen dogmatizmusa és pragmatizmusa ellenére is érthetőbbé (nem elfogadhatóbbá, csak érthetőbbé...) válnak ennek a vallási világrendőrségnek a motivációi, félelmei, és bár persze egyszerűbb jó és rossz fekete-fehér harcára kiélezni egy történetet, de színesebb, ha árnyaltabb a kép. És akkor még hol vagyunk attól, hogy mennyire nem különböznek a kezdetben a történet két pólusának szánt, annak láttatott szereplők módszerei, ha a legfőbb céljuk eléréséről van szó...

Ami a történetvezetést és a látványt illeti, sok bajom nem lehet, részben azért, mert a sorozat a BBC és az HBO koprodukciójában készült, másrészt meg amit hibaként mondanék, az valószínűleg az alapul szolgáló könyvben is így lehetett. Azt mondjuk rövid úton untam meg, hogy Lyra nem igazán odamegy valahova, hanem többször is oda rabolják el, ahova "kell", vagy egyszerűen oda zuhan le, túlélve akár a több száz méter magasból szikláknak csapódást is. Szintén akadtak problémáim a színészekkel, mert sem Ruth Wilson (Mrs. Coulter), sem Lin-Manuel Miranda (Lee Scoresby) játéka nem volt igazán meggyőző. Mondhatnám, hogy csak olyan színészekkel összevetésben volt ez így, mint James McAvoy (ha őt be kell mutatni itt, akkor valamit az elmúlt években nagyon rosszul csináltam...), Dafne Keen (Lyra) vagy James Cosmo (Farder Coram), de konkrétan egy animált jegesmedve arcán is több érzelem tükröződött néha, miközben amúgy a karaktereik tele lettek volna kétségekkel, vágyakkal és félelmekkel. És biztosan csak a Trónok harcával az emlékeimben, de bizony egy-egy pillanatra magában az animációban is láttam már jobbat, tévében is. A zene, kiemelten a főcímzene viszont tényleg remek, egyszerre fülbemászó, de a diszharmóniájával néha nyomasztó is.

Így visszaolvasva úgy tűnhet, hogy nem tudnám ajánlani az Úr sötét anyagait, mert inkább hibákat emeltem ki, de fantasy történetként teljesen jó volt. Várom a folytatást, és bár előzetesen kicsit ijesztő, hogy ami 2007-ben egy trilógia volt, az már most öt könyv (és még lesz kettő, állítólag...) de ha lesz benne tartalom, én szívesen végig fogom nézni.


7,5/10
.

Niwrok írta:

.
Az Úr sötét anyagai / His Dark Materials S1

Így visszaolvasva úgy tűnhet, hogy nem tudnám ajánlani az Úr sötét anyagait, mert inkább hibákat emeltem ki, de fantasy történetként teljesen jó volt. Várom a folytatást, és bár előzetesen kicsit ijesztő, hogy ami 2007-ben egy trilógia volt, az már most öt könyv (és még lesz kettő, állítólag...) de ha lesz benne tartalom, én szívesen végig fogom nézni.


7,5/10
.

Tényleg úgy tűnik...

De én értelek és ismerlek (?), szóval örülök, hogy összességében elvoltál vele.

.

R2-D2 írta:

Niwrok írta:

.
Az Úr sötét anyagai / His Dark Materials S1

Így visszaolvasva úgy tűnhet, hogy nem tudnám ajánlani az Úr sötét anyagait, mert inkább hibákat emeltem ki, de fantasy történetként teljesen jó volt. Várom a folytatást, és bár előzetesen kicsit ijesztő, hogy ami 2007-ben egy trilógia volt, az már most öt könyv (és még lesz kettő, állítólag...) de ha lesz benne tartalom, én szívesen végig fogom nézni.

7,5/10

Tényleg úgy tűnik...
De én értelek és ismerlek (?), szóval örülök, hogy összességében elvoltál vele.

Ez is olyan, mint a Trónok harca, hogy senki sem fogja leforgatni még egyszer, úgyhogy olyannak kell elfogadni, amilyen.
És nem is az a rossz, ami benne van (néhány töltelékjelenetet és butaságot leszámítva), hanem ami nincs benne.

-