Filmfórum
Would you like to react to this message? Create an account in a few clicks or log in to continue.


Kritikák, gondolatok a filmek világából
 
KezdőlapGalleryLegutóbbi képekKeresésRegisztrációBelépés

 

 R2-D2 írásai 3.0

Go down 
+7
Gyulus
Dylan83
andrew1975
téglagyári megálló
mesterjani
Mr. White
Weide
11 posters
Ugrás a következő oldalra : Previous  1 ... 30 ... 56, 57, 58 ... 61 ... 66  Next
SzerzőÜzenet
R2-D2
Admin
R2-D2


Hozzászólások száma : 4535
Join date : 2012. Oct. 03.
Tartózkodási hely : Szombathely

R2-D2 írásai 3.0 - Page 57 Empty
TémanyitásTárgy: Homeland S8   R2-D2 írásai 3.0 - Page 57 EmptyCsüt. Május 14, 2020 12:49 am

.
R2-D2 írásai 3.0 - Page 57 0KbVLV2




Homeland S8




Mennyivel másabb, ha nem azon kell agyalni, hogy a Moszkvának titulált Budapest utcáin feltűnő magyar rendszámos autók, plakátok és a háttérben álló Gellért-hegy, no meg a Keleti pályaudvar milyen alkotói nemtörődömség miatt került bele egy sorozatba...  Twisted Evil ... mert lehet, hogy Kabul itt sem Kabul, meg hogy ez a  Pakisztán és Afganisztán valahol a világon máshol terül el, de hát ha nem tudja az ember, mit kell keresni, nem is zavarja annyira a látvány…

Ha valakit érdekel és jó sok ideje van, végigkövetheti az eddigi hét évad alatt szerzett Homelandes tapasztalataimat. Alapjaiban mindig is szerettem a sorozatot, de az elmúlt évek alatt sokszor éreztem vakvágánynak és hiteltelennek mindazt, amit az írók kitaláltak. Az egész akkor működött nálam a legjobban, amikor a 24-re tudott hasonlítani, amikor Carrie Mattison, az immár ex CIA-ügynök Jack Baueri módszerekkel teszi a dolgát – szerencsére ez az utolsó évad pedig maximálisan beleillik ebbe az irányvonalba. Nem ezt tartom ugyan a legjobb felvonásnak, de az biztos, hogy rengeteg emlékezetes pillanat és esemény rögzült memóriámba a finálé kapcsán, s ezúttal sokkal kevesebb idegesítő és logikátlan történés borzolta a kedélyeimet. Persze ezekből is van bőven, de írásomban nem fogom őket túlzottan kiemelni – inkább csak jegyzetek arra vonatkozóan, mit lehetett volna kicsit jobban, máshogy csinálni.

Csak részben jött be a várakozásom, ami Carrie előző évad végének állapotához kötődik – az új évadban úgy néz ki, a német orvostudomány csodákra képes, ugyanis a rehabilitáció (bár igazából nem tudjuk, mennyi idő is telt el) hatásos volt: Carrie betegsége szinte teljesen eltűnt. Oké, még kicsit zavart, meg bizonytalan, de annyira már jól van, hogy Saul egy afganisztáni akcióra vigye magával – így picit fura is talán, hogy az a 7 évadon át húzódó és több esetben nagyon is meghatározó bipoláris betegség, ami Carrie életét végigkísérte, varázsütésre egész évadra semmibe foszlik. Mondom, a német orvosok csodákra képesek… De nem csak ez a változás van. Viszonylag hamar új elnöke lesz az USA-nak, aki ráadásul egy olyan lehetőség előtt ál, mint előtte talán még senki: békét hozhat Afganisztánba, ahol úgy néz ki, sikerült megegyezni a tálibok és a helyi vezetés között. A béketárgyalás pedig nem más, mint Saul érdeme, aki pont Carrie hathatós segítségével próbálja tető alá hozni ezt… már majdnem minden sikerül, mikor is egy olyan dolog történik, ami nemhogy megakasztja ezt az egészet, hanem inkább újabb háború felé sodorja Amerikát. A Homeland mindig is híres volt amúgy aktuálpolitikai áthallásairól, ez az újabb évad viszont inkább egy rémes fikciónak illik be – de azt tökéletesen megmutatja, mennyire is vékony jégen jár mindenki, aki a térségben dolgozik és mennyire is szövevényes az a rendszer, az a környezet, amiben evickélni kell. Mert az afgán belpolitikai viszonyok egy diktátor szerű tábornokkal (félreállítása zseniális) csak a felszín, a háttérben a pakisztáni és orosz titkosszolgálatok is rendesen mozgolódnak… az egész Homeland utolsó évadja egy gigászi politikai, titkosszolgálati játszmává válik, ahol megint nem lehet megbízni senkiben, és mindenki mindenkit hátba akar szúrni.

Adva van ugye az a Carrie, aki több hónapig volt orosz fogságban, majd teljesen zavarodottan előkerül – annak ellenére, hogy már nem ügynök, Saul nyomására a CIA kabuli központjába kerül (oda, ahonnan 5 évvel ezelőtt elrendelte azt a bombázást, amiben egy komplett esküvőt sikerült kinyírni), viszont teljesen érthető módon, Saulon kívül senki nem bízik benne. Eleve, alig emlékszik valamire fogva tartásából, az írók meg elég sokáig lebegtetik ezt a szálat, kvázi visszakanyarodva a Brody-s időkhöz: vajon Carrie tényleg átált-e az oroszokhoz, vagy esetleg kettős ügynök lett-e belőle… tulajdonképp ezért kellene izgulnunk az évad során. A baj csak az volt számomra, hogy én nem tudtam összeegyeztetni Jack Bauer stílusát, figuráját a hazaárulással: Carrie, ahogy viselkedik, ahogy, és amiket megtesz a békéért, hazájáért, Saulért és az akció sikeréért, azok az elültetett kételyt nem szökkentették szárba nálam. S ha már 24 és Bauer: kísértetiesen hasonlít egy bizonyos ponton a Homeland Chloe és Jack kapcsolatára, ahogy Carrie belsős infókat szerez a CIA-ból, az zseniális… más kérdés, hogy a 24-ben Chloét így sosem használta ki Jack… Mindegy. Az évad döntő többsége zseniális, a lezuhant helikopter igazsága utáni nyomozás, az egész feketedoboz utáni hajsza, Max története parádés. Ilyen izgalmakat és cliffhangereket utoljára tényleg a 24-ben láttam, itt is volt olyan, hogy nem az epizód végén hagytam abba a nézést (négy nap), hanem a következő rész közepén.

Qrva jó (ez meg egyértelműen Kártyaváras) a washingtoni szál, ahogy az új, totál alkalmatlannak látszó elnök alól kicsúszik a talaj, roppant idegesítő, de zseniális az új tanácsadó, Zabel karaktere… bár azért az is felvet némi kérdést, hogy egy ennyire balfasz ember hogy lehet az USA elnöke. Ja, nem, hisz van olyan… Remek politikai kiszorítósdi az egész, megismert és homályba vésző motivációkkal, nagyszerűen megírt, háború felé sodródó forgatókönyvvel. Ez is tisztára 24, mikor valaki háborút akar kirobbantani az elnök környezetéből. Aztán qrva jó volt az egész afganisztáni, pakisztáni vonal, Hakkanistól, Tasnemestől, tálibostól, mindenestől: igaz, csak a felszínt kapargatva, de hitelesen skiccelte föl az ottani helyzetet, a szintén sok-sok érdekkel, kapcsolati hálóval. A hatalmi harcokkal, a nyomásgyakorlással, az öngyilkos merénylettel az évad központi szála volt a történet, és simán el is tudom képzelni, hogy az az áhított béke pont ilyenek miatt nem fog összejönni soha a Közel- Keleten. De mindezeken túl az egész Homeland S8 legjobb és legfontosabb eleme az orosz titkosszolga, Jevgenyij Gromov és az ő ténykedése: az a számító, hidegvérű és zseniális karakter, amit belőle kihoztak, szerintem az egész évad egyik legjobb eleme. Soha nem tudhattuk, mikor van őszintén Carrie mellett és mikor teszi érdekből, ami tesz… mert hiába is tűnt a nagy átverés és a roppant súlyos kérések után, hogy csak ki akarja használni Carrie-t, én végig többet éreztem a figurájában, mint szimpla KGB ügynököt (ami aztán úgy néz ki, a végén igazzá is vált). Persze, ez meg okozhat némi hitelességi kérdést is a fináléval kapcsolatban, nehéz ugyanis elképzelni, hogy az a fickó, aki mindig Carrie és az amerikaiak előtt járt egy lépéssel, ne gyanakodjon a végén – két évvel az izraeli szökés után.

A legjobb azonban mégiscsak Saul és Carrie története. A maga módján, az egész 8 évet tekintve rendkívül megrázó, de szép lezárást kapott az egész, remekül lejött, hogy a világon egy ember van/volt (már csak), aki bízik Carrie-ben – épp ezért is sokkoló az, amit a lány tesz, amit tennie kell. Valami eszméletlen feszültséget okoz nézés közben, ahogy Carrie a saját mániájának és ösztöneinek engedelmeskedve (olyan igazán Jack Baueresen) képes mindent a cél elérésének szentelni, képes teljesen felégetni mindent maga körül. Mondjuk Jack simán lelőtte volna azt, akit le kellett volna, de hát az mégiscsak más szint… Egyébként, ha már itt tartunk, a legeslegnagyobb bajom pont ez volt az egész évaddal kapcsolatban: amennyire jó volt, hogy Carrie-t mindenféle döntési helyzetekbe kényszerítik, annyira nem volt jó nézni, hogy mit meg nem tesz céljai elérése érdekében. Tök szurkoltam, hogy ezt már ne, hogy hagyja a francba az egészet, hogy ne rúgjon föl minden kapcsolatát, hogy ne fusson sokadszorra is Jevgenyij karjaiba – de aztán mégis csak ott kötött ki mindig. Pláne úgy volt ez hatványozottan igaz, hogy az írók azért nem igazán kényeztettek el minket háttérinformációkkal az orosz fogsággal kapcsolatban illetve számomra nehezen volt elfogadható, hogy Carrie az elmúlt nyolc évad tükrében el képes jutni oda, ahova… gyakorlatilag immár betegsége nélkül. Mondom, ha ezt Jack csinálja, teljesen életszerű, az ő sorozatában, az ő karaktere megkövetelte ezt, de Carrie-t nem volt jó nézni…

Ennek fényében valahol a finálé fináléja inkább tűnik nekem egy bűnbocsánatnak, mintsem valós, átgondolt, jól felépített konspirációs végkifejletnek. Persze, hatásában működik, meg a néző számára el is tudja hozni azt a megnyugtató érzést, hogy végülis nem hiába szurkolt a lánynak végig – csak ott volt a fejemben, hogy ez nem kidolgozott ötlet, inkább csak egy random befejezés (ahol azért Moszkva két snitt erejéig sztem megint Budapest    Mad   ). Ennek ellenére, míg idáig eljutunk, a Homeland S8 egy végletekig kiélezett, izgalmas, pörgős, üresjáratok nélküli, hitelesnek és hihetőnek tűnő remek évad lett, a sorozat egyik legjobbja. Ennél csak az 1-4-5 volt jobb…





85%




.
Vissza az elejére Go down
R2-D2
Admin
R2-D2


Hozzászólások száma : 4535
Join date : 2012. Oct. 03.
Tartózkodási hely : Szombathely

R2-D2 írásai 3.0 - Page 57 Empty
TémanyitásTárgy: The Clone Wars S7   R2-D2 írásai 3.0 - Page 57 EmptySzomb. Május 16, 2020 4:27 pm

.
R2-D2 írásai 3.0 - Page 57 BFSLUEI




The Clone Wars S7





Az elég jó ajánlólevél, hogy egy seggel, egy este, négy óra alatt megnéztem az egész évadot???

Sok minden történt a SW világában azóta, mióta elbúcsúztunk a TCW-től a csonka és félbehagyott hatodik évaddal (nekem egyébként az sem volt annyira félbehagyott, valahogy összeért az, hogy Yodával kezdődött és vele is végződött az egész). Azóta aztán volt ugye öt mozifilm, amik többségét szívem szerint kitörölném az univerzumból, meg volt egy zseniális Rebels sorozat olyan kapcsokkal az EU világához, mint Thrawn főadmirális – és ugye amiben ismét feltűnt az egész SW világ egyik legjobb karaktere, a togruta Ahsoka. Érdekes egyébként ez is: Anakin padawanja soha nem járta meg a nagyvásznat, az élő szereplős feltűnése is csak most várható elvileg az A mandalori második évadjában, de az évek alatt olyan masszív rajongótábort szerzett magának (engem is beleértve), hogy szinte kötelező volt külön évadot írni köré – pláne úgy, hogy egy meglehetősen ifjúsági könyvet leszámítva eléggé nagy űr volt a Jedi Rend elhagyása és Rebelses feltűnése között. A lényeg: Filoni új lezárást gondolt a TCW-nek, egy Ahsoka központú évadot, aminek végére összeérnek a szálak, és elérünk az EP III idejébe – vélhetően egyébként úgy, ahogy azt eredetileg is tervezhették.

Ha még emlékeztek,volt egy megszokott stílusa az egész TCW-nek, miszerint az egyes évadok három-négy, rövidebb kis történetre tagozódtak: a kettő-négy epizódból álló kis mini fejezetek a klónháborús idők egy-egy eseményét, kalandját mesélték el, általában mindig mást a fókuszba állítva. Többnyire ez azért Anakin, de az ifjú Ackbartól kezdve Saw Garreráig rengeteg ikonikus figura kapott eredet történetet. Nincs ez máshogy a záró évadban sem, itt 3 darab quadrológiát kapunk, amiből az első egy vérbeli klónosztagos sztori, a másik kettő pedig az ifjú Ahsoka története közvetlenül a Rend elhagyása utánról. Természetesen mindenki az utolsó etapot emlegeti, azt a bizonyos Mandalore ostromát, ami időben párhuzamosan zajlik az EP III-mal, de én a másik kettőben is megtaláltam azt, ami miatt imádtam az egész SW világát – e tekintetben pedig azt állítom, hogy a TCW S7 messze veri minden tekintetben az új mozitrilógiát, magam részéről inkább néztem volna minden évben négy órányi rajzfilmet, mint kétévente két-két és fél órás koncepció nélküli kínlódást nagyvásznon.

Egyébként az, amit a legutóbbi könyvajánlóban írtam, nagyon bejött: pont most tartok az „Egy klónháborús történet” című sorozatnál, ami ugyan a Legendák közé lett száműzve (ki nem szarja le), de épp ebbe a korszakba repíti az olvasót. Így otthonosan mozogtam a Rossz Osztag négyrészes kalandjában, ami az Anaxes bolygón vesztésre álló csata megfordításáról szól, amiben egy különleges – pontosabban inkább különc – társaság, a 99-esek segítenek Anakinnek, Rexnek és Codynak kideríteni, hogyan lehetséges az, hogy a szeparatisták szinte előre tudják a Köztársaság minden lépését. Mintha valaki súgna nekik, mintha egy klón elmondaná, milyen rendszer és haditervek alapján mozognak a köztársasági erők – Rex gyanúja szerint korábbi bajtársa, Echo az, aki nem halt meg legutóbbi bevetésükkor, és Trench admirális őt használja az információk kinyeréséhez. Egy vérbeli TCW szösszenet az egész, igazi háborús, klónos kaland, ami alapból is érdekes lenne, volt azonban valami, ami miatt számomra emlékezetes lett az egész – ez pedig nem más, mint a 99-esek, az ún. Rossz Osztag szereplése. Mert talán itt vetődött föl először a kaminói klónozás sokrétűsége: nem lehet egy több milliós sereg minden tagja hibátlan, s ha nem lehet, akkor mi van a selejtekkel? S mi van akkor, ha a használhatatlan selejtek mellett másfajta klónok is lejöttek a szalagról: olyanok, akik véletlenül, vagy szándékosan bizonyos képességeikben eltérnek a nagy átlagtól (a Simáktól)? Esetünkben egyikük mesterlövész, a másik eszméletlenül erős, a harmadik tech zseni, a negyedik, a vezér pedig elektromágneses hullámokat érez meg nagy távolságból. Az egész csapat picit egy X-men kolóniára emlékeztetett, annak minden különlegességével és szerethetőségével együtt: kifejezetten szórakoztató, de izgalmas és látványos évadnyitó lett a történetükből… Anakin vezetésével nem is volt kérdéses a sikerük. Remek volt egyébként minden civakodás, beszólás, együttműködés a 99-esek illetve az ismert szereplők között, az "Egy Jedivel nehéz versenyezni" pedig az évad egyik legjobb beszólása volt.

De ez csak amolyan előjáték volt a fő műsorszámhoz, a 8 részes Ahsoka sztorihoz. Ebből talán az első négy kicsit laposabb, kicsit olyan időhúzós jellegű – különösen, ha az ember az egész évadot egyben nézi: a Mandalore ostroma olyan szinten zseniális és tökéletes, hogy az előtte történtek bizony vesztenek értékükből. Pedig ez sem volt rossz – mi is lehet rossz, amiben benn van Ahsoka??? – mert azon túl, hogy picit Coruscant alsóbb rétegeibe, majd a Kesselre és a pyke-ok közé ellátogatunk, két fontos és komoly kérdést is feszeget a quadrológia. Az egyik, hogy mi is az átlag lakosság véleménye a Jedikről, mennyit éreznek, tapasztalnak az alsóbb szinten a Béke Őrzőinek tevékenységéből – és ezekből kifolyólag miért is volt olyan könnyű elhitetni Sidiousnak azt, hogy a Jedik elárulták a Köztársaságot. Hogy mi, nézők hiába tudjuk az igazságot velük kapcsolatban, ha a Galaxis lakói életükben nem találkoztak Jedivel és csak ködös történeteket hallottak róluk… és azok a történetek sem biztos, hogy mindig pozitív színben tüntetik fel őket. A másik meg – pont ehhez kapcsolódóan – hogy Ahsoka mennyire is el akarta titkolni az ő jediségét, az mellett, hogy szakítani akart múltjával, mennyire is nem volt célszerű látványosan megmutatni, mire képes. Persze, ez sem volt tartható örökké, de a dilemma, az ehhez kapcsolódó események tök jól voltak ábrázolva… és akkor még nem is beszéltem az olyan szívet melengető képsorokról, mint a Kesselre vezető út ismételt látványa, vagy az újra feltűnő pyke-ok az Oba Diah bolygón…

De mindez lényegtelen: ha csak négy epizódból állt volna az évad, az utolsó négyből, akkor is ódákat lehetne róla zengeni. Ahsoka Bo-Katan felkérésére a Mandalore-ra utazik, ahol reális esélye van elkapni a bolygót megszálló Darth Mault. Ennek a négy résznek minden perce zseniális, elmondani sem lehet, mennyi ikonikus pillanat tarkítja az egészet (festett sisakok, ugye) – és mennyire meg van írva az egész, mennyire jól bele van építve Mandalore ostroma az EP III-ba, illetve a 66-os parancsba. Alapból, mikor Ahsoka és Anakin újra találkozik, az egy hihetetlenül katartikus pillanat, de ahogy a történet folyamán sorban jönnek az utalások arra, hogy épp mi történik a Coruscanton, ahogy lelki szemeink előtt elképzeljük, hogy Anakin épp megy a kancellárhoz, ahogy a Jedi Tanács mondatai visszaköszönnek a sorozatban, ahogy Ahsoka megérzi, hogy valami szörnyű dolog történt mesterével – az zseniális. És igen, ezzel (is) logikus magyarázatot kaptunk arra is, hogy maradhatott a lány életben annak ellenére, hogy Filoniék klónok mellé tették a 66-os parancs aktiválásakor… oké, Rex (és az Ötös) korábbi története is kellett hozz, de a kapocs, ami Anakinnel összekötötte, az jó alapot adott arra, hogy megérezze a veszélyt. Azt hiszem, nem túlzok, de az S6 Yodás szála után ez a négyrészes Ahsoka történet, maga Mandalore ostroma az egész TCW legjobb és leghatásosabb kalandja – rendkívül érzelmes, mondhatni epikus pillanatokkal. S nem utolsósorban tök jól árnyalja Maul szerepét is az egészben, ha már egyszer visszahozták (amit amúgy még mindig nem bocsájtottam meg Lucasnak), legalább adtak célt, értelmet és logikát létezésének. Ahogy rájön Sidious tervére …

Úgy érzem és gondolom, hogy a TCW S7 két okból készült el: az egyik, mert Ahsoka karakterének akkora a népszerűsége, hogy szinte muszáj volt kezdeni vele valamit és némileg kitölteni a TCW S6 finálé és a Fulcrum feltűnése közti időszakot. A másik meg, hogy – vélhetően az első perctől kezdve ez volt a cél – elérjünk az EP III eseményeihez, a 66-os parancshoz, annak minden drámájával együtt: a Mandalore ostroma számomra egy újabb zseniális kiegészítése a Jedik sorsát meghatározó eseménynek… akárcsak a RepCom könyvek negyedik fejezete. Egy esemény több helyszínen bekövetkező hatásainak vizsgálata, ábrázolása alapból is mindig tetszett, de ha ez ehhez és így kötődik… számomra ez volt a katarzis. És már tudom, hogyan és miért maradt életben Ahsoka, és majdnem hogy jó ez így, hogy a Rebels első évadáig nem tudtam róla semmit: akkor, az, ott könnyfakasztó öröm volt, talán jobb is, hogy akkor nem tudtam, él-e még, talán jobb is, hogy ezt csak most láttam.

Ez, így, hogy összeértek a szálak Anakin bukásával, tökéletes, a TCW számomra legjobb karakterével méltóan búcsúztunk a sorozattól. Kár, hogy nem Filoni kezében volt az EP VII-IX projektje…





90%



.
Vissza az elejére Go down
R2-D2
Admin
R2-D2


Hozzászólások száma : 4535
Join date : 2012. Oct. 03.
Tartózkodási hely : Szombathely

R2-D2 írásai 3.0 - Page 57 Empty
TémanyitásTárgy: Kóma / Кома   R2-D2 írásai 3.0 - Page 57 EmptyHétf. Május 18, 2020 12:57 pm

.
R2-D2 írásai 3.0 - Page 57 XjzEUyX





Kóma / Кома






Ha azt mondom nektek, van egy film, amiben olyan a kitalált világ, hogy látványban az Eredet és a Mátrix is csak jelenthet neki, felkapjátok a fejeteket? És ha azt mondom, ez a film orosz??

Az kétségkívül erős állítás, hogy az orosz filmekkel csak biztosra mehet az ember, mert három zseniális űrutazásos sci-fi (Szaljut 7, Űrséta, Gagarin), egy qra jó dráma (Otthon) illetve háborús film (A megmentők szövetsége) mellett azért be-be csúszott néhány kritikán aluli mozi is a látottak közé – emlékezzünk csak a Védelmezők című förmedvényre, amiben egyfajta orosz X-men franchise alapjait próbálták lerakni… szerintem sikertelenül. A sors iróniája az, hogy ennek a Kómának a rendezője az a Nikita Argunov, aki a Védelmezők producere is volt, de itt valami olyasmit tett, hogy ha egyszer el kell számolnia bűneivel valahol, valaki előtt, ezt a filmet simán felhozhatja mentségének – s ez alapján szinte bármi alól fel is lehet menteni. Alapból is jobban megy az oroszoknak a sci-fi műfaja, de eddig engem inkább csak a saját történelmükön alapuló mozgóképek varázsoltak el – a fiktív történeteik eddig annyira nem jöttek be. A képi világ folyamatos fejlődése ugyan látványosan megmutatkozik az elmúlt évek termésén, de eddig valahogy nem sikerült olyan történetet írni a látvány mellé, amire felkaptam volna a fejem – pontosabban eddig kénytelen voltam a történetbe is kapaszkodni, mert a látvány mellett jutott rá időm. Eddig…

Ez a tavalyi film, ez a Kóma azonban olyat szólt (egyébként szó szerint is, baszott jó hangja is van), hogy az állam kerestem a földön. Én, ilyen látványt eddig talán még életemben nem láttam, ez, így, ezzel a képi világgal bármilyen hollywoodi produkciónak feladja a leckét: valami elképesztő, ahogy a film kinéz, az is, amit látunk és az is, amiért mindezt úgy látjuk, ahogy… bocsi, nem tudom egyértelműbben kifejezni, de az emberi emlékek/álmok töredezettségének megjelenítése valami eszméletlen kombinációt alkot. Ez a CGI magasiskolája, ami nemcsak hogy ötletes, hanem olyan profin van megcsinálva, hogy le a kalappal az orosz műhelyek előtt… bámulatos, technikailag egyszerűen hiba nélküli a film. Egy egészen picit kellett volna csiszolni még a sztori érthetőségén, követhetőségén és akkor akár az év filmje is lehetett volna nálam – ugyanis bármennyire adja magát a párhuzam a fentebb említett Eredettel és Mátrixszal, ez a Kóma volt annyira újszerű és különleges, hogy sikeresen kilépett eme filmek árnyékából.

Már a mozi legelső képkockáitól ámulatba esik az ember: egy olyan városkép tárul elénk, ami bármelyik, jövőben játszódó filmbe elmenne. Ez a kép azonban csak egy álom, egy Viktor (Rinal Mukhametov) nevű építész álma, akinek épp egy reggelébe csöppenünk: a szobájában, a munkaasztalon ott van ugyan a látott város, de még csak makettként. A fickó felkel, de fura módon a környezetének nagy része olyan, mintha fekete nanorészecskék martalékai lennének – egy felemelt könyv, arrébb tett ruha alatt aztán a talaj visszarendeződik… kb. olyan, mint mikor valamit ellepnek a hangyák, aztán mikor felemeled rejtekhelyük fedelét, szanaszét futnak… Viktor nem is érti az egészet, zavarodottságában kimenekül az utcára, hogy ott meg még nagyobb sokk érje: környezetének fele hiányzik, a szembe jövő emberekben is óriási lyukak tátongnak – mintha mindent megkezdett volna a szú. Ráadásul a világ a feje tetejére állt, az Eredethez hasonlóan fejünk fölött autópályák lógnak, romos házak, híres épületek szó szerint egymás hegyén-hátán. Ahogy a főszereplő, úgy mi is csak passogunk, mi sem értjük, hová is kerültünk, azonban túl sok lehetőségünk nincs (sajnos) körülnézni, ugyanis Viktort megtámadja egy félelmetes, fekete lény… szerencséjére egy fura mentőcsapat, akik úgy néz ki, tökéletesen képben vannak az eseményekkel és környezetükkel, segítségére sietnek. Őrült menekülés kezdődik, amiben nincs fenn és lenn, amiben nincs lehetetlen, amiben a felettünk lévő útra mégiscsak úgy esünk le… csak kapkodtam a fejem azon, amit láttam – és közben próbáltam memorizálni mindazt a hihetetlenül színes környezetet, ahol rohantunk.

Mert itt aztán van (lesz) minden. Képtelenség szavakba önteni mindazt, ami ötletet az alkotók belezsúfoltak a két órás játékidőbe, ha újra, lassítva megnézném a filmet, tuti oldalakat írhatnék csak azon látványelemekről, amit a mozi tartalmaz: levegőben álló repülőgép, tengeralattjáró, ami körül halak úszkálnak, de a víznek csak az illúziója valós, temérdek félig álló épület és jármű, a Golden Gate híd, stb… meg egy öreg, rozsdás busz egy mező közepén, ami egyfajta átjáró egy rejtett világba. Egy világba, ahova az emberek elmenekültek a Viktorra is támadó fekete szörnyek elől, ahol még mindig csak Viktor nem tudja, mi is történik. Itt magyarázzák el neki, hogy amit lát, egymásra hányva, azok az itt élők emlékei – de miután az emlékek általában sosem tű élesek, sőt többnyire töredezettek, az itt látható épületek, helyszínek is meglehetősen hiányosak és zavarosak. És akkor ennyi ömlengés után álljunk is meg egy picit: az ugyan zseniális, ahol járunk, amit látunk, ahogy szép lassan felépül a forgatókönyv és a feszültség… csak egy idő után úgy érzi a néző, hogy tanácstalanul bolyong egy zavarodott elmében. A kezdeti ámulat, rácsodálkozás nagyon sokáig tart, de a mozi felénél, harmadánál már jó lenne valamit megtudnunk arról, hogy akkor most ez az egész mi és hogy kerültünk bele – és hogy kerülünk ki innen. A legkézenfekvőbb megoldás ugye az lenne, ha Viktor halott lenne, vagy csak aludna és az ő elméjében járnánk, csak akkor meg az nem érthető, hogy kerülnek oda mások emlékei… nos, van megoldás, de ha őszinte és picit kritikus akarok lenni, az icipicit későn jön.

Van egy jelenet, amiben kilépünk a ”játéból” és magyarázatot (??) kapunk arra, hol van Viktor és mi ez az egész. Ennek kellene ugye lenni a kulcsnak, ami kinyitja a korlátolt néző értelmének ajtaját és megvilágosodást hoz el – nos, ez számomra csak részben következett be. Az nem titok a cím alapján, hogy főszereplőnk (és mint kiderül, mindenki más is) kómában van, azt viszont még mindig nem teljesen értem, hogy tudták összekapcsolni ennyi ember (a többi, töltelék karakterét is) tudatát és hogy mik is a csodás világ szabályai. Például az „Aratók” (én mondjuk Kaszásoknak fordítottam volna őket – copyright by SupNat): kiket, hogyan és miért is kergetnek – pontosabban azt értem, miért, elvégre ők a Halál, na de ha mindez mesterségesen, kintről fenntartott állapot, nem értem miért is léteznek. Ahogy amúgy az sem volt teljesen tiszta, hogy az őrült tudósnak mi szüksége volt mondjuk pont azokra az alakokra, akik a Kómában (nevezzük így a világot) napi szinten küzdenek az elemekkel – ha jól belegondolok, Viktorra volt szüksége egyedül tervei megvalósításához. Amúgy az Eredethez hasonló lassított örökkévalóság tök buli, csak egyedül kissé unalmas… mert ugyan volt szó mindenféle önkéntesekről, akik majd vélhetően feltöltötték volna a Kómát, de valahogy eléggé zavaros volt a faszi terve (azt meg végképp magyarázza el nekem valaki, mit keres egy orosz filmben német hirdetés) ezzel kapcsolatban. Maga az ötlet mindezek ellenére zseniális, van olyan zseniális, mint az álom több szintje, de én úgy érzem, kicsi kis farigcsálás még nem ártott volna ezen a felvetésen.

A flashbackek is kétségkívül javítanak a dolgon, meg az „antagonista” magyarázatai is, annyit mindenképp érnek, hogy a Thanos csettintéses eltűnésekkor valami minimális kötődésünk legyen néhányukhoz. S ha már itt tartunk: azon kevés kommentben, ami a filmhez született a neten, többen kiemelték, hogy minden tök jó, csak bénák a színészek… nos, szerintem ez egy baromság. Tök jó karakteres figurák voltak, tök jó volt, hogy valaki valamiben külön jó volt, a csaj, Fly például nekem kinézetre is nagyon bejött. De ott van Szellem, a raszta hajú csaj, vagy Fantom, a vezér, vagy Tank (cpyright by Mátrix) – mindegyik remek karakter, de remek karakter csak akkor lehet, ha a színészek is jók a jelmezek alatt… legalábbis szerintem… Szóval: lehet, hogy talán nem az amerikai színészet magasiskolája, amit látunk, de az égvilágon semmi baj nincs velük. Sőt…

Adva van tehát egy nagyszerű, ámde némileg talán még finomításra, kidolgozásra szoruló alapötlet, meg egy e köré épített, soha nem látott képi világú háttér. Magam részéről utóbbira fogok emlékezni – szerintem örökre – mert ilyet nagyon ritkán lát, él át az ember. Azok a helyszínek… beszarás.






85%



.
Vissza az elejére Go down
Niwrok
Admin
Niwrok


Hozzászólások száma : 3578
Join date : 2012. Oct. 06.

R2-D2 írásai 3.0 - Page 57 Empty
TémanyitásTárgy: Kóma / Кома   R2-D2 írásai 3.0 - Page 57 EmptyHétf. Május 18, 2020 8:19 pm

R2-D2 írta:
.
Kóma / Кома

Ha azt mondom nektek, van egy film, amiben olyan a kitalált világ, hogy látványban az Eredet és a Mátrix is csak jelenthet neki, felkapjátok a fejeteket? És ha azt mondom, ez a film orosz??

Ez a tavalyi film, ez a Kóma azonban olyat szólt (egyébként szó szerint is, baszott jó hangja is van), hogy az állam kerestem a földön. Én, ilyen látványt eddig talán még életemben nem láttam, ez, így, ezzel a képi világgal bármilyen hollywoodi produkciónak feladja a leckét: valami elképesztő, ahogy a film kinéz, az is, amit látunk és az is, amiért mindezt úgy látjuk, ahogy… Ez a CGI magasiskolája, ami nemcsak hogy ötletes, hanem olyan profin van megcsinálva, hogy le a kalappal az orosz műhelyek előtt… bámulatos, technikailag egyszerűen hiba nélküli a film. Egy egészen picit kellett volna csiszolni még a sztori érthetőségén, követhetőségén és akkor akár az év filmje is lehetett volna nálam – ugyanis bármennyire adja magát a párhuzam a fentebb említett Eredettel és Mátrixszal, ez a Kóma volt annyira újszerű és különleges, hogy sikeresen kilépett eme filmek árnyékából.

Adva van tehát egy nagyszerű, ámde némileg talán még finomításra, kidolgozásra szoruló alapötlet, meg egy e köré épített, soha nem látott képi világú háttér. Magam részéről utóbbira fogok emlékezni – szerintem örökre – mert ilyet nagyon ritkán lát, él át az ember. Azok a helyszínek… beszarás.

85%


Na ezért nem írtam róla semmit Very Happy ! Hogy ilyen lelkendező sorokat tudjak olvasni Very Happy ! Mert oké, hogy vannak dolgok, amiket egy írásban jól el tudok titkolni, de a Kómáról nem tudtam semmit mondani, amit szívesen elárultam volna Smile .

Mert én is ezt éreztem közben, az első jeleneteknél: Hogy nem tudom mi ez, mik ezek a "pixelhiányos" alakok, a befejezetlen épületek meg az egész idegpályára emlékeztető hálózata a mindenféle dolgoknak keresztbe-kasul, de qrva jól néz ki! Hiába sejtettem a látványelemekből meg a címből, hogy ez valami virtuális világ, és így igazából "tét nélküli", jól illett az oroszokhoz ez a posztapokaliptikus világ a S.T.A.L.K.E.R.-t idéző "túlélőivel". Volt ebben, minden, mint a búcsúban, és igen, akkor az olyan kreatív jeleneteket, mint a tengeralattjáró meg a repülő még csak éppen megemlítem. És tök jó, hogy a világ szabályainak lassú csorgatása mellett a külső világ, az "amnézia" is épül-szépül, és még ez is állati ötletes volt, ahogy Viktor beleálmodja a felborult kocsit a szobájába, de csak töredékesen, hogy annak is jelentősége legyen. A "kómás" világnak egyetlen gyenge pontja volt számomra: a szörnyek... a többi CGI-hez képest rondák is voltak, meg a szerepüket én sem értettem, hogy mi van most akkor a gépek és test kapcsolatával   scratch ? ...

Kicsit féltem, hogy mindezek után esetleg a valós világ lesz az a banánhéj, amin a film elcsúszik, de az is többé-kevésbé összeállt... pedig a felirat külön kihívás volt, az angol fordítás, amivel néztem, ugyanis kb. Google-szintű... Te találtál magyart, vagy némettel nézted?

Spoiler:

8,5/10

********
A Védelmezőkre talán te mondtad, talán olvastam valahol, hogy olyan, mintha karikatúraként készült volna, és azóta is csak így tudok rá gondolni. Hogy szándékosan szar, mutatva, hogy az egész képregényfilmes kultúra mennyire banális, gyerekes és buta. Nem sok munícióm lenne, ha vitába akarnék ezzel az állásponttal szállni...

.
Vissza az elejére Go down
R2-D2
Admin
R2-D2


Hozzászólások száma : 4535
Join date : 2012. Oct. 03.
Tartózkodási hely : Szombathely

R2-D2 írásai 3.0 - Page 57 Empty
TémanyitásTárgy: Re: R2-D2 írásai 3.0   R2-D2 írásai 3.0 - Page 57 EmptyHétf. Május 18, 2020 10:33 pm

Niwrok írta:

Kóma / Кома


Na ezért nem írtam róla semmit Very Happy ! Hogy ilyen lelkendező sorokat tudjak olvasni Very Happy ! Mert oké, hogy vannak dolgok, amiket egy írásban jól el tudok titkolni, de a Kómáról nem tudtam semmit mondani, amit szívesen elárultam volna Smile .

Kicsit féltem, hogy mindezek után esetleg a valós világ lesz az a banánhéj, amin a film elcsúszik, de az is többé-kevésbé összeállt... pedig a felirat külön kihívás volt, az angol fordítás, amivel néztem, ugyanis kb. Google-szintű... Te találtál magyart, vagy némettel nézted?

Spoiler:

8,5/10



Mikor én néztem (pár nappal utánad), már volt hozzá felirat... yeah

Igen, ez jó elgondolás, a szektás is, meg a kísérleti alanyok is. Ezek alapján ez akár az Oázis is lehetne...

A Kaszások kinézetével nekem nem volt bajom, csak az nem megy a fejembe, mi szükség volt rájuk: ha a doki mesterségesen csinál és tervez mindent, kvázi ő indítja, állítja le a szimulációt, minek beletenni a Halál jelképes lényeit - vagy tán ők jelképezik a kísérlet rizikófaktorát?? hmmm

Mindegy, ez van kinn BD-n, lehet, megveszem, annyira jól néz ki. Bár... a 27 gigás fájl is pazar volt.

De most nem kaptál rá picit az orosz sci-fire? tongue


.
Vissza az elejére Go down
Niwrok
Admin
Niwrok


Hozzászólások száma : 3578
Join date : 2012. Oct. 06.

R2-D2 írásai 3.0 - Page 57 Empty
TémanyitásTárgy: Re: R2-D2 írásai 3.0   R2-D2 írásai 3.0 - Page 57 EmptyHétf. Május 18, 2020 11:22 pm

R2-D2 írta:
Niwrok írta:

Kóma / Кома

Na ezért nem írtam róla semmit Very Happy ! Hogy ilyen lelkendező sorokat tudjak olvasni Very Happy ! Mert oké, hogy vannak dolgok, amiket egy írásban jól el tudok titkolni, de a Kómáról nem tudtam semmit mondani, amit szívesen elárultam volna Smile .

8,5/10


A Kaszások kinézetével nekem nem volt bajom, csak az nem megy a fejembe, mi szükség volt rájuk: ha a doki mesterségesen csinál és tervez mindent, kvázi ő indítja, állítja le a szimulációt, minek beletenni a Halál jelképes lényeit - vagy tán ők jelképezik a kísérlet rizikófaktorát?? hmmm

De most nem kaptál rá picit az orosz sci-fire? tongue


Nem tudom, oroszul biztos több értelme van annak, ami elhangzik, de angolul egyszer valamit a modern technológiáról magyaráz a doki, és hogy emiatt jutnak "sétáló halottak" a Kómavilágba, utána meg elhaló agyszövetekről hadovál. Gondolom ezt nem ő viszi a rendszerbe, hanem mellékhatásai annak, hogy az embereket gépekkel tartják kómában, és folyamatosan nyitva van egy hátsó kapu a valóságra. Az emberi testet nem a kómában való hosszabb "életre" találták ki, ez nyilván károsítja a szervezetet is.

Ja, tudom, a Szaljutra és az Űrsétára is azt mondtam, hogy a Gagarin is tetszett... most nem, de azért nem felejtettem el őket Smile .

.
Vissza az elejére Go down
R2-D2
Admin
R2-D2


Hozzászólások száma : 4535
Join date : 2012. Oct. 03.
Tartózkodási hely : Szombathely

R2-D2 írásai 3.0 - Page 57 Empty
TémanyitásTárgy: Enter Nowhere   R2-D2 írásai 3.0 - Page 57 EmptySzer. Május 20, 2020 2:52 pm

.
R2-D2 írásai 3.0 - Page 57 C9jC4L2




Enter Nowhere





Az Enter Nowhere egy 2011-es amerikai film, ami már Fórumunkon is feltűnt egy nyúlfarknyi ajánló keretében – egyébként, ha anno Niwrok kollégának lett volna ihlete és/vagy ideje jobban kifejteni véleményét a moziról, tuti, nem várok vele… csak az ajánlótól számítva is vagy 6 évet. Elég lett volna annyit megemlítenie, hogy időutazás…

Mert ez nekem bizony nagyon tetszett. A leghalványabb elképzelésem sem volt róla, mit fogok látni, így a film minden egyes meglepetése működött, a végén már széles vigyorral néztem a képkockákat, s minden esetlegesen korábban felmerült negatív ellenérzésem eltűnt a mozival kapcsolatban. Viszont épp ezért megpróbálok kicsit sejtelmesebb is lenni még a szokásosnál is: ezt mindenkinek saját magának kell felfedeznie, egyszerűen muszáj, hogy ne nagyon tudjatok róla semmit. És ha az elején kicsit el is vesznétek a nyilvánvalóan minimál költségvetésű film amatőrnek tűnő jellegében, tartsatok ki, mert kb. a harmadától, felétől olyan jó kis fordulatok, kapcsolati hálók kerülnek elő, hogy talán az állatok is leesik. Bármennyire is úgy tűnik, nem véletlenül van a két csaj meg a srác egyszerre, egy időben az erdei házban, s ha nem is minden, de rengeteg dolog magyarázatot nyer és összeáll a kép… Amúgy meg… azt hiszem, önmagában az, hogy valami amatőrnek tűnik és kevés pénzből készült különösen a mi kis Fórumunkon nem jelent hátrányt – temérdek, hasonló ismérvekkel készült filmet ajánlottunk már korábban is figyelmetekbe,  többségük jobb, mint némely hollywoodi szuperprodukció.

A felütésben egy szerelmespár épp kirabol egy út menti kisboltot (benzinkutat?) a rablás azonban nem teljesen úgy sikerül, ahogy tervezték – elsősorban a lány, Jody (Sara Paxton) miatt. Kinyílik egy széf… aztán a következő snittben már máshol is vagyunk. Velem együtt tuti, ti sem fogtok annyira figyelni, hogy rögtön kiszúrjátok az egész sztori lényegét – én meg csakazértsem mondom el, mire kellene figyeljetek – a lényeg, hogy az elsőre sehova nem tehető nyitójelenetben benn van a kulcs a mozi lényegéhez… de nagyon trükkös módon. Ugyanis később nyilvánvalóvá válik, hogy ennek a rablásnak, pontosabban a háttérnek fontos szerepe van a karakterek viszonyában, de ki a fene gondolkodik azon, hogy a következő húsz perc szinte nem ebben az univerzumban játszódik… na, mindegy. Második szereplőnket, Samathát (Katherine Waterston) egy fura ballonkabátban (!) ismerjük meg, ahogy épp egy nyomasztó, kihalt és félelmetes erdőben bóklászik. Épp kifogyott a benzin az autójukból, férje, Adam elment segítségért, de csak nem érkezett vissza – Sam meg kissé zavarodottan, kétségbeesetten keresi őt – meg a kiutat. Talál is egy faházat, ahol a novemberi hidegben meghúzza magát, sőt, miután két napja nem evett, megdézsmálja az ott található kaját is. Az, hogy a faház – amiről nekem egyébként a Gonosz halott házikója jutott eszembe – kicsit régimódi, fel sem tűnhet senkinek, hisz állhat egy elhagyatott erdei ház bárhol a világon, Sam pedig éhesen és fáradtan örül, hogy egyáltalán fedél van a feje felett. Ekkor tűnik fel a film harmadik főszereplője, Tom (Scott Eastwood – igen, az öreg Eastwood fia), aki ugyanúgy nem tudja, hol van: ő egy kisebb baleset következtében bolyong az erdőben. A kezdeti bizonytalanság és ismerkedés után közösen próbálnak kiutat találni az erdőből – ekkor tűnik fel a kezdő képsorokban megismert Jody – szintén totál tanácstalanul.

A mozi ezen szakaszában – a rendkívül nyomasztó, komor hangulata mellett – elsősorban attól a bizonytalanságtól lett jó számomra, hogy nem tudtam, ki mit is akar ebben a helyzetben. Simán benn volt a pakliban, hogy Tom valamit fog tenni a nőkkel (elsősorban Samanthával, aki kicsit szerencsétlennek tűnik), vagy hogy valaki valami bosszú okán terelte őket egy helyszínre, de ugyanúgy kellő bizonytalanságot biztosított a mozi misztikus hangulata. Mert hogy az erdőből kijutni sem egyszerű, kicsit olyan, mint a Mátrix metróállomása: ha elindulsz kifelé, mindig a háznál érkezel vissza. Aztán mikor már végképp nem tudjuk, mi is ez az egész, bedobják az első infót (amit még elárulhatok): a két nő és a férfi tulajdonképp három utazó, akik A pontból B pontba tartottak az Államokon belül, mikor érte őket valami – a baj csak az, hogy a három útvonal még csak véletlenül sem keresztezi egymást. S miután mindhárman meg vannak győződve saját igazukról, meglehetősen nehéz közös nevezőt találniuk, hirtelen mindenki gyanús lesz mindenkinek, mindenki a másik kettőről tételezi fel, hogy hazudik… egyébként az jutott eszembe, mennyivel hatásosabb, fenyegetőbb lett volna, ha Eastwood helyett valami „rosszabb arcú” színészt találnak a szerepre. A srác ugyanis alapból tök szimpi és ártatlannak tűnik, nehéz elképzelni róla, hogy valóban ártana bárkinek.

S akkor kb. itt járunk a film felénél. Eddig sem volt rossz, nekem legalábbis bejött mind a hangulata, mind a misztikus volta, de aztán innentől felpörögnek az események. Miután nagy nehezen megegyeznek, hogy tényleg mindenki más úton járt, mielőtt idekerült (bár okot nem találnak rá), egy újabb zseniális fordulat, kirakós kerül elő a forgatókönyvben… amit viszont már nem árulhatok el. A lényeg, hogy mégiscsak okkal vannak ők, itt (anyám, de hol!!!) hárman együtt, sőt, legnagyobb megdöbbenésükre találkoznak egy negyedik szereplővel is, akinek elég nehéz elmagyarázniuk, amire ők időközben rájöttek – egyébként ezt, így, ilyen nyelvi akadályokkal nekem is nehéz lett volna. Tök jó amúgy, hogy Samantha ugyan elejt némi infót származásával kapcsolatban, de arra sem figyel a néző menet közben – csak akkor üt az egész igazán, mikor megtudjuk, mit is csinál a negyedik szereplő, de legfőképp hol és mikor. Az elejtett és elrejtett információmorzsák remekül vannak adagolva, hogy aztán a teljes kép összeállásakor elámuljunk azon, mi is a mozi lényege. Egy olyan időutazás, ami kicsit más, mint az eddigiek, mert ugyan egy új esélyt kínál a karaktereknek saját sorsuk megváltoztatására, de akaratukon és tudtukon kívül kerülnek a szituációba, saját maguknak kell rájönniük, hogyan kapcsolódnak össze – és hogy mit is kell változtatniuk életükön… pontosabban mi az az egy esemény, amit megváltoztatja mindannyiuk sorsát. Zseniális a háló, ami köztük van, zseniális az, ahogy összefüggenek a dolgok, s ami eredményt el tudnak érni – a misztikus erdőből való kikerüléssel az élen. Apropó erdő (és az egész környezet): persze, olcsóbb egy kopár erdőben futkosni a kamerával, mint mondjuk méregdrága díszleteket építeni, de eddig mindig, minden filmben működött az ilyen helyszínek félelemfaktora – valahogy adja magát az egész…

Tulajdonképp egy dolog zavart az egészben: az a bizonyos széf és annak hatása. Arra nem ártott volna magyarázatot adni, hogy mi is az (mondjuk, az nagyjából kiderült), miért is pont ott van, ahol, mi a szerepe a boltosnak, mit is tud ő, miért is ő tudja azt, amit tud. A hiányzó (kidolgozatlan) háttérinformációk azonban csak a film legelején, meg a legvégén tűnnek föl, ugyanis menet közben egyszerűen nincs idő ezeken rágódni – csak most, így, hogy írom az ajánlót, most jutott eszembe az, hogy miért is van az egész. Vagy minden rablótámadásnál kinyílik a széf és újrakezdést biztosít a gyilkosnak??  Az is elvitathatatlan tény, hogy ahogy már említettem, tényleg látszik az alacsony büdzsé, hogy az egész filmnek kicsit B kategóriás jellege van – de hát gondoljunk csak bele mennyi ilyen megfordult már itt a Fórumon. Az A találmány, aztán Gyulusék filmje, az Ördögi kör, Niwrokék mozija, az Élet-mentés, de talán ide sorolhatnám az ARQ-t és a Time Lapse-ot is. Önmagában a látvány, effektek hiánya engem sosem zavart, ha van egy jó alap, egy jó történet hozzá… márpedig én ezt az Enter Nowhere-től megkaptam. Soha rosszabb „B filmet”!!!





80%



.
Vissza az elejére Go down
Niwrok
Admin
Niwrok


Hozzászólások száma : 3578
Join date : 2012. Oct. 06.

R2-D2 írásai 3.0 - Page 57 Empty
TémanyitásTárgy: Re: R2-D2 írásai 3.0   R2-D2 írásai 3.0 - Page 57 EmptySzer. Május 20, 2020 10:34 pm

R2-D2 írta:
.
Enter Nowhere

Ha anno Niwrok kollégának lett volna ihlete és/vagy ideje jobban kifejteni véleményét a moziról, tuti, nem várok vele… csak az ajánlótól számítva is vagy 6 évet. Elég lett volna annyit megemlítenie, hogy időutazás…

Mert ez nekem bizony nagyon tetszett. A leghalványabb elképzelésem sem volt róla, mit fogok látni, így a film minden egyes meglepetése működött, a végén már széles vigyorral néztem a képkockákat, s minden esetlegesen korábban felmerült negatív ellenérzésem eltűnt a mozival kapcsolatban. Ha az elején kicsit el is vesznétek a nyilvánvalóan minimál költségvetésű film amatőrnek tűnő jellegében, tartsatok ki, mert kb. a harmadától, felétől olyan jó kis fordulatok, kapcsolati hálók kerülnek elő, hogy talán az állatok is leesik.

80%


És azzal le is lőttem volna a film csavarjainak felét, tehát nem tehettem meg Smile .

Összesen annyira emlékszem a filmből, hogy nem figyeltem eléggé a kocsikra Smile . De lehet, hogy ezt újranézem, ennyi év után hátha megint újdonságként fedezném fel. Az egyetlen jó dolog az aranyhal-memóriában Wink ...

.
Vissza az elejére Go down
R2-D2
Admin
R2-D2


Hozzászólások száma : 4535
Join date : 2012. Oct. 03.
Tartózkodási hely : Szombathely

R2-D2 írásai 3.0 - Page 57 Empty
TémanyitásTárgy: Re: R2-D2 írásai 3.0   R2-D2 írásai 3.0 - Page 57 EmptyCsüt. Május 21, 2020 12:26 am

Niwrok írta:

Enter Nowhere

Összesen annyira emlékszem a filmből, hogy nem figyeltem eléggé a kocsikra Smile


Most, hogy mondd... azokra én sem. hmmm

Vissza az elejére Go down
R2-D2
Admin
R2-D2


Hozzászólások száma : 4535
Join date : 2012. Oct. 03.
Tartózkodási hely : Szombathely

R2-D2 írásai 3.0 - Page 57 Empty
TémanyitásTárgy: Szemet szemért – A múlt árnyai   R2-D2 írásai 3.0 - Page 57 EmptyHétf. Május 25, 2020 12:22 am

.
R2-D2 írásai 3.0 - Page 57 FTOIvXh




Szemet szemért – A múlt árnyai





Azt hiszem, nem túlzok, ha azt állítom, hogy Luis Tosar az egyik legjobb – és itt, a Fórumon általunk talán a legkedveltebb – spanyol színész: gondoljunk csak például a 211-es cellára, vagy az El Desconocido-ra azok közül, amiben játszott, és amiről itt is írtunk. Valahogy a faszi ráérez a jó szerepekre, a jó filmekre – a vastag szemöldöke meg jófajta védjegye –, így az ember nagyobb bizodalommal ül le egy mozgókép elé, amiben ő játszik… és amúgy is, ha eddig nem tűnt volna föl, a spanyol alkotásokat különös figyelemmel követjük oldalunkon. Nem volt tehát nagy kockázat belevágni ebbe a 2019-es Quien a hierro mata című film elé sem, mert ugye a spanyol thrillerek/horrorok többsége eddig is zseniális (vagy minimum nagyon jó) volt, másrészt meg ugye Niwrok kolléga már előkóstolta a filmet…

Már az első képsorok is olyan vérbeli spanyolosak: valaki épp nem csinált meg valamit valakinek, ezért meglehetősen brutális módon próbálnak elégtételt venni rajta – bár ez a kezdés nem közelíti meg a 211-es cella nyitányát, de Kiko (Enric Auquer) belépője meglehetősen maradandó élmény. Mint később kiderül ő és tesója, Tono (Ismael Martinez) az öreg drogbáró, Antonio Padin (Xan Cejudo) gyerekei, s míg apu a börtönben van, ők viszik tovább az üzletet… a maguk kevésbé szofisztikált és udvarias módján. Érdekes egyébként ennyi Narcos és egyéb kolumbiai drogkereskedős film után egy újabb helyszínen látni, hogyan is mennek máshol a dolgok, mint ahogy az is érdekes volt, hogy az egyes szereplők hogyan is viszonyulnak az üzlethez és egymáshoz: mintha valahol az idősebb, tapasztaltabb generáció még jobban építette volna a hálózatot a tiszteletre és kölcsönös bizalomra, míg a fiatalabbak már inkább az erőszakban és az egymás átbaszásában hisznek. Ennek meg is lesz a következménye, de erről később… Szóval, az öreg Padin beteg, egészségi állapotából kifolyólag épp elhagyni készül a börtönt, fiai pedig ezt kihasználva haza akarják vinni őt – ugyan megvan a saját elképzelésük az üzletmenetről, de mégiscsak jobb és hitelesebb, ha a szervezet feje áldását adja a terveikre, a baj csak az, hogy Antonionak mintha elege lenne az egészből, ő már csak békében akar meghalni – egy idősotthonban.

A gyerekek nagy megdöbbenésre és ellenkezésére Antonio bevonul egy ilyen intézménybe – ahol persze sokan tudják, ki is ő – de egyre romló állapotának köszönhetően inkább tűnik egy megfáradt, beteges öregembernek, mint veszélyes drogbárónak. Fiai viszont… nos, ők igazi pszichopataként viselkednek, a mozi elejének legjobb pillanatai azok, amikben a két srác meglátogatja apját és tenyérbe mászóan unszimpatikus módon érzékeltetik vélt, vagy valós hatalmukat a halandó emberek felett. Néha bizony kinyílt a bicska a zsebemben arroganciájuk miatt – ide tartozik, érdemes rá figyelni, milyen jó is a film azon húzása, ahogy egyébként ez az arrogancia majdnem, hogy szánalomba fordul a végére. De mégsem erre kaptam föl igazából a fejemet… hanem megint egy olyan aktuáltársadalmi jelenségre, ami sajnos jelenkorunk szomorú és tragikus részévé vált: az idősotthonok működésére. Szerte a világban ezrek haltak meg a járvány miatt a hasonló intézményekben, így nem tehetek róla, de kicsit koronavírusos szemmel is figyeltem az ottani körülményeket, légkört. Hogy mit, hogyan csináltak, volt-e elég orvos, ápoló, mit csináltak a betegekkel, hogyan is zajlanak a mindennapok egy ilyen intézményben – tényleg annyira veszélyes-e az egész, mint ahogy azt az élet igazolta… nos, az itt látottak alapján nem lett volna muszáj mindannak a sok halálesetnek megtörténnie, ami napjaink vezető hírei között szerepel. Persze, nincs mindenhol egy Mario (Luis Tosar), aki kitüntetett figyelemmel és kedvességgel viseltetik az ápoltak iránt…

Mario ugyanis az otthon dolgozója, és már az elején – egy nézésből – kiderül, hogy valami múltbéli kapocs összeköti az otthon új lakójával, Antonioval. A Szemet szemért egyik fő csapása pedig innentől az lesz, hogy mi is ez az érezhető sérelem, s hogy Mario mit is művel az öreggel… és ez két szempontból volt számomra érdekes. Több, másik mozgóképnél írtam már, hogy ha egy főszereplőt elindítnak egy bizonyos úton, van egy pont, egy határ, amit átlépve egyszerűen nem lehet a karakter szemszögéből happy end minden, s mi nézők egy idő után már nem tudunk annak szurkolni, hogy végigcsinálja azt, amit elkezdett. Mert annak nem lehet jó a vége, mert egy filmben nem igazán szoktak bűnöket büntetlenül hagyni. Ez pedig – nem mellékesesen – egy érdekes jellemfejlődést, karakter szerethetőség változást hoz a történetben (esetünkben Mario és Kikonál is!!), ami már önmagában is elég szuper tud lenni ahhoz, hogy egy film jó legyen. De van még egy másik dolog is. Az, amit Mario művel, ahogy egyre jobban belebonyolódik a saját maga okozta műveletbe, ahogy egyre nehezebb tartania az észrevétlenséget, és az ártatlanság látszatát, az picit megidézi az általam kedvelt beépülős mozik hangulatát: nem konkrét témájában, inkább a lebukik-nem bukik le pszichés izgalmában. Nagyon jól beemelték ebbe feleségét, akinek szülése remek kiegészítője, feszítése a sztorinak, mint ahogy a két testvér – más okból bár, de hatásos – kavarását is vele kapcsolatban. Ráadásul, ahogy tárulnak fel a múlt árnyai, ahogy puzzle szerűen összeáll a kép, úgy lesz egyre érdekesebb és izgalmasabb minden – úgy válik Mario tette első blikkre indokolttá… a baj csak az, amit Niwrok is írt: itt mindenki ki akar baszni mindenkivel, de a végén senki nem járhat jól. És bizony, kérem… ezt nem is jó mindig látni…

Anélkül, hogy olyan túlságosan belemennék a részletekbe, annyit még elárulhatok, hogy a Mario/Antonio ápoló/beteg történeti szál mellett fut egy egyszerűbbnek tűnő, kolumbiai-kínai-spanyol érdekeltségű drogkereskedelmi vonal is, amiben Kiko és Tono a főszereplő, s aminek a végén bekövetkezik az az ominózus fordulat Kiko esetében, amiről beszéltünk. A filmben látottak alapján ugyanis van olyan szitu, amikor a korábban gyűlölt és unszimpatikus figurát sajnálni lehet, mikor azt kívánod valakinek, hogy inkább lőjék agyon, mert már nem is akarod annyira, hogy megkapja jól megérdemelt jutalmát… e tekintetben a Szemet szemért egyébként kifejezetten emlékezetes mozi. Remekül játszik a karakterekkel, a film elején még egyértelműnek tűnik, ki a fehér és ki a fekete, ki a jó és rossz, aztán az események következtében, a határvonalak elmosódnak: szerepcsere ugyan nem történik, de sokkal közelebb kerülnek egymáshoz a szereplők – mert bizony itt az áldozatból könnyen lehet gyilkos és fordítva is. Ha nagyon közhelyes akarok lenni, s ha a mozi talán legklisésebb mondandójára akarok rávilágítani, akkor azt kell mondjam, a Szemet szemért a tökéletes kórképe az erőszakra adott erőszakos válasz sehova nem vezető útjának.

Több fronton is helyt álló, vérbeli spanyol mozival van dolgunk: brutális, mikor kell, meglepő és feszes thriller, ami akár bosszúfilmnek is elmegy (hisz itt majdnem mindenki bosszút áll valakin), de ha akarom, nézhetem egy drogos filmként is. Hisz az öreg drogbáró, a fiai droggal kereskednek, és erre csesznek rá, s mint kiderül, Marionak is van köze az anyaghoz… de ha még egyet fordítok rajta, meg lehet találni több szinten is a családi drámá(kat) a sztoriban. Apropo… család. Nem tudom, ki volt a valós alany, de az a szülés, ilyen premier plánban… bazzeg, ilyet még nem láttam… Számomra nincs túl sok hibája a filmnek, én a forgatókönyvvel is jól elvoltam, a finálé egymásra pakolt drámai meglepetései pedig különösen bejöttek – talán csak a film közepén éreztem egy kis üresjáratot, addig, amíg ki nem derül konkrétan, Mario mit tesz és miért. Itt volt egyébként pár pillanat, amikor az Életrevalók egyfajta komor, spanyol változatának érzete is feltűnt a moziban – de ez aztán el is múlt. Ha valamire talán panaszkodnék, akkor egyébként csak itt ragadhatnék ki szakaszokat a moziból, néha kicsit soknak tűnt az idősotthonos rész, mint ahogy menet közben, még a szülés előtt, a feleséges jeleneteknek sem volt érzésre fontos szerepük – persze, az egész történet ismeretében azért ez nem kicsit módosul. Jók a színészek, jó az európai hangulat ( Citroen Picasso – atyaég, hogy elszoktunk a hétköznapiságtól egy filmben), s végül, de nem utolsósorban jó a spanyol nyelv. Meg jó a film.





80%



.
Vissza az elejére Go down
Niwrok
Admin
Niwrok


Hozzászólások száma : 3578
Join date : 2012. Oct. 06.

R2-D2 írásai 3.0 - Page 57 Empty
TémanyitásTárgy: Re: R2-D2 írásai 3.0   R2-D2 írásai 3.0 - Page 57 EmptyKedd Május 26, 2020 7:39 am

R2-D2 írta:
.
Szemet szemért – A múlt árnyai

Több, másik mozgóképnél írtam már, hogy ha egy főszereplőt elindítanak egy bizonyos úton, van egy pont, egy határ, amit átlépve egyszerűen nem lehet a karakter szemszögéből happy end minden, s mi nézők egy idő után már nem tudunk annak szurkolni, hogy végigcsinálja azt, amit elkezdett. Mert annak nem lehet jó a vége, mert egy filmben nem igazán szoktak bűnöket büntetlenül hagyni. Ez pedig – nem mellékesen – egy érdekes jellemfejlődést, karakter szerethetőség változást hoz a történetben (esetünkben Mario és Kikonál is!!), ami már önmagában is elég szuper tud lenni ahhoz, hogy egy film jó legyen. De van még egy másik dolog is. Az, amit Mario művel, ahogy egyre jobban belebonyolódik a saját maga okozta műveletbe, ahogy egyre nehezebb tartania az észrevétlenséget, és az ártatlanság látszatát, az picit megidézi az általam kedvelt beépülős mozik hangulatát: nem konkrét témájában, inkább a lebukik-nem bukik le pszichés izgalmában. Anélkül, hogy olyan túlságosan belemennék a részletekbe, annyit még elárulhatok, hogy a Mario/Antonio ápoló/beteg történeti szál mellett fut egy egyszerűbbnek tűnő, kolumbiai-kínai-spanyol érdekeltségű drogkereskedelmi vonal is, amiben Kiko és Tono a főszereplő, s aminek a végén bekövetkezik az az ominózus fordulat Kiko esetében, amiről beszéltünk. A filmben látottak alapján ugyanis van olyan szitu, amikor a korábban gyűlölt és unszimpatikus figurát sajnálni lehet, mikor azt kívánod valakinek, hogy inkább lőjék agyon, mert már nem is akarod annyira, hogy megkapja jól megérdemelt jutalmát… e tekintetben a Szemet szemért egyébként kifejezetten emlékezetes mozi. Remekül játszik a karakterekkel, a film elején még egyértelműnek tűnik, ki a fehér és ki a fekete, ki a jó és rossz, aztán az események következtében, a határvonalak elmosódnak: szerepcsere ugyan nem történik, de sokkal közelebb kerülnek egymáshoz a szereplők – mert bizony itt az áldozatból könnyen lehet gyilkos és fordítva is. Ha nagyon közhelyes akarok lenni, s ha a mozi talán legklisésebb mondandójára akarok rávilágítani, akkor azt kell mondjam, a Szemet szemért a tökéletes kórképe az erőszakra adott erőszakos válasz sehova nem vezető útjának.

80%


Amelyik filmnek ennyi rétege van, az annyira rossz már eleve nem lehet Smile . Picit nekem is leült a közepe, de amit inkább negatívumként jegyeztem meg, az az utolsó jelenet "költőisége" a lecsorgó vércseppel; a film addig, ahogy te is írtad, kellemesen hétköznapi, az meg annyira mesterkélt, bármilyen kifejező is. A legjobb, hogy te is érezted, az események alakulásában Kiko legalább annyira főszereplő, mint Mario, és bármekkora gyökér is, a végére inkább sajnálja a néző.

Köszi, hogy megnézted és hogy írtál róla helyettem, örülök, hogy tetszett.

.
Vissza az elejére Go down
R2-D2
Admin
R2-D2


Hozzászólások száma : 4535
Join date : 2012. Oct. 03.
Tartózkodási hely : Szombathely

R2-D2 írásai 3.0 - Page 57 Empty
TémanyitásTárgy: Re: R2-D2 írásai 3.0   R2-D2 írásai 3.0 - Page 57 EmptyPént. Május 29, 2020 5:57 pm

R2-D2 írta:

Bosszúállók: Végjáték

De aztán az a hasonlat is eszembe jutott itt az írás (és zenehallgatás közben), hogy az egészet lehet egy sikeres zenekar búcsúkoncertjéhez hasonlítani. A feltűnő karakterek lehetnek akár vendégzenészek, akár egy best of válogatás tagjai a zenekar setlistjéből, az előadás maga pedig egy elementáris erejű élmény,ahol minden jobban szól mint korábban, máskor, ahol az ember tényleg azokat a dalokat hallja, amit igazán kedvel. És ami úgy vonul be az emlékeibe, mint egy zenekar utolsó, legjobb koncertje… Nem tudom, lesz-e még kedvem egy újabb MCU fázishoz, lehet, hogy ezekkel a zenészekkel együtt én is kiszállok a buliból, majd meglátom. De az biztos, hogy talán még sosem voltam ilyen jó koncerten tőlük… de, talán az elsőn.

90%

.

Én meg a Bosszúállók 3-4-et néztem újra, és megmondom őszintén, másodjára ugyanúgy elvarázsolt, mint elsőre. Pedig nem is számítottam rá...

Ahogy a 3-asban összehozzák a karaktereket, aztán ahogy azok majd egymást kiegészítve, néha szívatva harcolnak a 4-esben, az lenyűgöző. Az időutazások szenzációsak, a Vissza a jövőbe poént már el is felejtettem... a finálé harca meg... könnyfakasztóan zseniális, ahogy mindenki megérkezik, maga a csata meg... beszarás.

5 és fél óra volt egyben a kettő, de megérte. Ezért tényleg megérte a tizenx év.


.
Vissza az elejére Go down
R2-D2
Admin
R2-D2


Hozzászólások száma : 4535
Join date : 2012. Oct. 03.
Tartózkodási hely : Szombathely

R2-D2 írásai 3.0 - Page 57 Empty
TémanyitásTárgy: Hotel Mumbai   R2-D2 írásai 3.0 - Page 57 EmptyVas. Május 31, 2020 11:40 pm

.
R2-D2 írásai 3.0 - Page 57 PoqmjUI




Hotel Mumbai





„Imádkozom magukért!
Bassza meg az imáit! Miattuk vagyunk itt!"



Még az egyik legutóbbi, az A kimenekítés című filmnél említettem, hogy írni fogok erről a Hotel Mumbairól – arról a moziról, ami talán kevesebb figyelmet és hírverést kapott a tavalyi évben, mint amit megérdemelt volna, pedig szerintem a 2019-es év egyik legjobb alkotása lett… és ami nem véletlen, hogy az éves listám második helyén landolt, különösebb gondolkodás nélkül. Magam részéről talán még sosem láttam ennyire jó terroristás-túszejtős filmet, még sosem éreztem ennyire kézzelfoghatónak azt az iszonyatot, amit néhány őrült gépfegyverrel a kezében produkálni tud – miközben válogatás nélkül lövi az útjába kerülő embereket. Ehhez hozzáadva a hátteret, az egész indiai légkört, ahol ez az őrület megtörtént – márpedig megtörtént – egy olyan élményben lesz része a nézőnek, ami folytán a feszültség szinte az első perctől kezdve a bőre alá kúszik, nem engedi egy pillanatra sem – s ami végén a máskor giccsesnek tűnő záró képsorok a keserédességükkel igazi, könnyfakasztó katarzist képesek elhozni. S a már itt tartunk: az A lehetetlennél éreztem hasonlót, mikor is a kórháznál egymásra talál a család…

2008. november 26-án minimum 10 állig felfegyverzett pakisztáni terrorista érkezett egy csónakban az indiai Mumbai városába (hajójukat később megtalálták a nyílt vízen), akik jól szervezetten, előre kiválasztott célpontokra fókuszálva 4 napra pokollá tették a város életét. Szó szerint gondolkodás nélkül lőttek mindenkire, akik útjukba került, a négy napos támadás során majdnem 200 embert öltek meg és 300-at megsebesítettek… az akció végén (ez nem lehet spoiler) pedig csupán csak egyikük élte túl. A többiek már Allah paradicsomában vannak – megmondom őszintén, a film végére alig vártam már, hogy haljanak meg, a megdöbbenés okozta sokk – no meg a remek forgatókönyv és casting – következtében talán még soha nem utáltam ennyire terroristát. Mert ezek a srácok nem úgy voltak gonoszak, ahogy azt a filmekben eddig megszoktuk, hogy kitalálunk valami szájhőst, világmegváltó tervekkel, aki el akar pusztítani valamit… nem, ezek a srácok a maguk szenvtelen arcukkal félelmetesebb voltak mindenkinél. Az a közöny és az az őrült hit, ami sugárzott belőlük, az mindent vitt…

Filmünk amúgy nem tér ki az összes helyszín összes mészárlására, zömében a Taj Mahal Hotelben játszódik, csupán az elején járunk egy vasútállomáson, ahova két elkövető érkezik. Már ekkor borzongató volt látni azt a hidegséget és egyúttal elszántságot, ami belőlük sugárzott, pedig ezek még csak amolyan bevezető képsorok. Így utólag, azt is megjegyezném – ami nézés közben fel sem tűnt –, mennyire zseniális az a dramaturgia, ahogy a lövöldözésbe szép fokozatosan emelik be, majd növelik az áldozatok számát és látványát: a vasútállomáson pl. még csak hallani a lövöldözést, aztán később egyre magasabbra jutunk az őrület szintjében… talán a rendőrautó megszerzésétől kezdve. A kávézós jelenet már kifejezetten brutális, nem is elsősorban explicit jellegében, sokkal inkább pszichésen: ott már a kivégzés jelleg kézzelfogható (megdöbbentő azt is látni, hogy mennyire a vakszerencsén múlt, ki marad életben), az emberben pedig rögtön beugrik a párizsi terrortámadás pár éve… mert semmi nem változik. De ez még mindig csak a felvezetés ahhoz, ami a szállodában fog jönni, ami természetesen az egész filmet meghatározza, s a vázát adja – és itt van valami, ami minden lövöldözéstől és izgalomtól függetlenül örök életre beleégett a retinámba. Van egy jelenet, amikor az első két terrorista besétál a szállodába – nos, akárki csinálta a castingot, meg akárkik is ezek a számomra ismeretlen színészek, ahogy, amilyen arccal ott megjelennek, az beszarás. Több száz ember életének kioltásásra készülve, több tucat fegyverrel a hátizsákjukban, olyan rezzenéstelen, ártatlan kifejezéssel így bemenni… zseniális. Persze, Allah hatalmas, tudjuk, de akkor is…

Magáról a Taj Mahalos mészárlásról túl sokat nem akarok elárulni, higgyétek el nekem, még nem láttatok ennyire kegyetlen, hiteles és életszagú gyilkolást játékfilmben ( talán az Utoya 22-ben, de ott más a súlyozás). Túlzásoktól mentesen, mintha dokumentumfilmet néznétek (amúgy is sok korabeli híradóbevágás színesíti a filmet), az meg legyen a dramaturgia megbocsájtható bűne, hogy néhány jelenetet kiszíneztek, néhol talán ok nélkül fokozták a feszültséget bizonyos karakterekkel történt kalandokkal. Gondolok mindenekelőtt a kisbabára (úgy néz ki, ez a mániám, de vázolt körülmények között megint csak feleslegesnek és túlzásnak érzem szerepeltetését), meg talán a személyzeti lépcső többszöri, látszólag össze-vissza használatára… amúgy is, ha jól érzem és értelmezem a korabeli híreket, a filmesek kvázi a Taj Mahal Hotelbe sűrítették az egész négynapos akciót. De nem elég látni, mit művelnek a „ezek gyerekek”, talán ugyanolyan megdöbbentő az a hit, amivel mindezt megteszik. Szerintem ennyire húsbavágó még soha nem volt a muszlim radikalizmus és a totális agymosás látványa, ahogy a headseten keresztül a háttérből – vélhetően Pakisztánból – irányítják őket, ahogy a legkisebb kétségüket is eloszlatva a legcsekélyebb kétség nélkül ölik az embereket, de közben a női melltartóba nyúlni tilos – az önmagában letaglózó. Akkor is az lenne, ha a lövéseknél szemérmesen elfordulna a kamera, de szerencsére nem teszi… fehér emberként szinte képtelenség felfogni azt, amit látunk, de azt hiszem, az itt mutatottak a normális araboknál is messze kiverte a biztosítékot. Ha most nagyon visszafogott akarok lenni, akkor csak szimplán azt mondom, hogy a radikális iszlám, a Korán teljes félreértelmezése és a szélsőséges muszlim csoportok terrortámadásai számomra legalább olyan beteges és durva dolgok, mint más, történelmünkre árnyat vető irányzatok esetleg nagyobb áldozatot követelő mészárlásai.

Persze, önmagában nem érne semmit a mozi s a forgatókönyv, ha nem lehetne az áldozatokhoz kötődni, ha nem lehetnének benne hősök, akik ezt az őrületet elszenvedik vagy megakadályozzák. A forgatókönyv e tekintetben is példásan teljesít, hisz mind az orosz milliárdos, Vaszilij (Oscar Isaac) mind Zahra (Nazanin Boniadi), családja olyan karakterek, áldozatok, akik szerepe egyáltalán nincs túltolva, gazdagságukban nem feltétlenül ripacsok és unszimpatikusak, lehet őket szeretni és lehet izgulni értük… az orosz faszit egyébként kifejezetten bírtam. A másik oldalról meg ugye ott van a főszakács, Oberoi (Anupam Kher) és csapata, akik az „a vendég az isten” jelszó alatt mindent megtettek a szálloda lakóiért, illetve a főszereplő srác, a szikh (ez amúgy jó kis info a filmben) Arjun (Dev Patel), aki a balszerencsés cipőelvesztés után szerintem élete legnagyobb kálváriáját éli át. Amúgy, konkrét vallási megnyilatkoztatás ugyan nincs velük kapcsolatban, de ha muszlimok is, az jól átjön, mennyire távol áll a normális ember gondolkodása az őrülettől és az átmosott agyú terroristákétól. Apropo… hamarosan olvashattok majd egy bizonyos Kalifátus című sorozatról itt írást, ezek után a film után különösen kíváncsi vagyok, hogy pl európai lányok agyát hogy lehet átmosni annyira, hogy önként csatlakozzanak… mondjuk az ISIShez.

A Hotel Mumbai erőssége részben a megtörtént események hideg, számító kegyetlenségében, másrészt meg az ott dolgozó személyzet hősiességének bemutatásában van. De csak pont annyira véres és kegyetlen, amennyire kell (mármint a látványában), s pont annyira hatásvadász és érzelmes, ami miatt a végére azok a bizonyos könnycseppek is előkerülhetnek – mert mindenekfelett ott lebeg a tett, és annak kivitelezésének ridegsége, s nincs is szükség egyéb túlzásokra. Maga a díszlet a háttér, egész India – akárhol is vették fel, de miért is ne lehetett volna Indiában – roppant autentikus és hiteles, nekem meg képernyőn keresztül mindig is tetszettek ezek a helyszínek, kultúrák. Külön jó pont a filmnek, hogy nagyszerűen vágták be a valós korabeli képeket – néha magam sem tudtam, hogy mit látok: azt, amit a megdöbbent világ látott 12 éve, vagy azt, amit az alkotók találtak ki… és itt is látszik, hogy az élet sokszor kegyetlenebb és durvább sztorikat tud produkálni, mint bármilyen kitaláció. A baj az, hogy azóta eltelt 12 év és csak rosszabb lett a helyzet: a vallásháborúkról alapban is megvan a véleményem, de az, hogy mindez az őrület immár Európában is felütötte a fejét, kellő szomorúsággal és borzalommal tölt el ahhoz, hogy ezt a filmet is kicsit máshogy tudjam nézni. Nem állítom, hogy ez, itt, így, ennyire durván megtörténhet (eleve, különleges egység sem 1200 km-re van sehol), de máshogy nézi az ember a híreket ma, mint 12 éve nézte: akkor olyan távoli és megfoghatatlan volt mindez, ma meg… az iszonyat nálunk egyelőre csak a TV-ben van, de nyugaton már valójában a kertek alatt.

Ez egy qrva jó film, sajnálom, hogy nem lett ismertebb és sikeresebb.





90%




.
Vissza az elejére Go down
Niwrok
Admin
Niwrok


Hozzászólások száma : 3578
Join date : 2012. Oct. 06.

R2-D2 írásai 3.0 - Page 57 Empty
TémanyitásTárgy: Re: R2-D2 írásai 3.0   R2-D2 írásai 3.0 - Page 57 EmptyHétf. Jún. 01, 2020 8:50 am

R2-D2 írta:
.
Hotel Mumbai

Talán kevesebb figyelmet és hírverést kapott a tavalyi évben, mint amit megérdemelt volna, pedig szerintem a 2019-es év egyik legjobb alkotása lett… és ami nem véletlen, hogy az éves listám második helyén landolt, különösebb gondolkodás nélkül. Magam részéről talán még sosem láttam ennyire jó terroristás-túszejtős filmet, még sosem éreztem ennyire kézzelfoghatónak azt az iszonyatot, amit néhány őrült gépfegyverrel a kezében produkálni tud – miközben válogatás nélkül lövi az útjába kerülő embereket. Ehhez hozzáadva a hátteret, az egész indiai légkört, ahol ez az őrület megtörtént – márpedig megtörtént – egy olyan élményben lesz része a nézőnek, ami folytán a feszültség szinte az első perctől kezdve a bőre alá kúszik, nem engedi egy pillanatra sem – s ami végén a máskor giccsesnek tűnő záró képsorok a keserédességükkel igazi, könnyfakasztó katarzist képesek elhozni. S a már itt tartunk: az A lehetetlennél éreztem hasonlót, mikor is a kórháznál egymásra talál a család…

Ez egy qrva jó film, sajnálom, hogy nem lett ismertebb és sikeresebb.

90%


Mivel nálam is csak épphogy lecsúszott a dobogóról, így nincs nagyon mit hozzáfűznöm.
Minden szavával...

.
Vissza az elejére Go down
R2-D2
Admin
R2-D2


Hozzászólások száma : 4535
Join date : 2012. Oct. 03.
Tartózkodási hely : Szombathely

R2-D2 írásai 3.0 - Page 57 Empty
TémanyitásTárgy: Az aszfalt királyai   R2-D2 írásai 3.0 - Page 57 EmptyHétf. Jún. 01, 2020 8:12 pm

.
R2-D2 írásai 3.0 - Page 57 3lb1SU9



Az aszfalt királyai




Tudom, hogy nem épp egy újdonságról írok most – vélhetően ez az egyik legismertebb mozi az aktuális ajánlóink közül – meg azt is tudom, hogy Niwrok kolléga már közölte a véleményét pár hónapja az Az aszfalt királyairól, de ha már tegnap írtam a tavalyi szerintem második legjobb alkotásról, akkor úgy gondoltam, megejtem ugyanezt a nálam nyertesről is… Mert már elsőre is teljesen elvarázsolt a film, de most, az újranézésnél (anyám, milyen állatul szól ez a mozi) picit jobban tudtam figyelni a részletekre, s miután most utánanéztem a valóság és a film viszonyának is, még jobban bejött az egész. Alapból is imádom az autóversenyzős mozikat, magukat a technikai sportokat – erről a korszakról viszont érthetően keveset tudtam, csupán az maradt meg bennem, hogy a mostanihoz képest mennyire is veszélyes volt versenyezni a múlt évszázad közepén…

A Le Mans-i 24 órás autóverseny egyike a világ legrégebbi autóversenyeinek, 1923 óta rendezik meg a franciaországi Le Mans közelében fekvő sarthe-i versenypályán. Az eredetileg sorozatgyártású autók megbízhatóságának (igen, ez fontos, mert nem mindig a leggyorsabb autó a legjobb) és gazdaságosságának tesztelésére szolgáló futamokat a mai napig élvezhetjük – ahogy a filmben is van, a mezőny kora délután rajtol el, és másnap kora délután ér célba. Az első évtizedek kezdeti európai győzelmi dominanciát egy bizonyos Caroll Shelby törte meg, aki első amerikaiként 1959-ben egy Aston Martin ülésében megnyerte a futamot. Filmünk egyébként pont ezzel az eseménnyel indul, s azt hiszem ennél jobb és hangulatosabb felütéssel nem is kezdődhetett volna autóversenyzős mozi: minden egyes képkocka, minden egyes hangeffekt helyén van, s az olyanoknak, mint én, akik gyerekkoruk óta benzingőzt szívnak (nagyképűen hangzik, de 14 éves korom óta motorozom) ez egy olyan adrenalin töltetes nyitány volt, hogy rögtön beleszerettem a filmbe. Az a korszak, azok az autók, az az egész légkör… imádtam minden percét. Shelby (Matt Damon) – és talán az egész amerikai autóversenyzés legnagyobb pechére – azonban egészségügyi okokból kénytelen felhagyni a versenyzéssel, s bár minden porcikája a versenyautókért rajong, kénytelen megelégedni azok építésével és eladásával. Ilyen intenzív kezdés után gondolom, sokak számára – egyébként elsőre nekem is – kicsit visszalépés a következő szakasz, amiben Shelby és Ken Miles (Christian Bale) kapcsolatának felépítését láthatjuk, valamint bevezetnek minket a Ford vállalat működésébe, amit láthatóan megfojt a bürokrácia, viszont most már azt gondolom, kellett is a filmnek ez a kis „tárlat”. Amellett, hogy felrakja azokat a bizonyos bábukat a sakktáblára, remek kis jeleneteket tartalmaz: gondoljunk csak Shelby szélhámos eladásaira (McQeenen még mindig vigyorgok), vagy Miles autószerelős műhelyére, mikor a faszi visszajön reklamálni…

Érdekes egyébként, hogy a mozi több országban, több címmel is forgalomba került: a hazai Az aszfalt királyai kifejező ugyan, de valahol túl általános, viszont volt, ahol a Ford v Ferrari, illetve a Le Mans ’66 címen futott… nos, a Ford v Ferrari kb. olyan, mint a filmbeli Ford marketingcsapata. Jól hangzik, meg minden, de igazából egy lufi az egész: a történet ugyanis egyáltalán nem a Ford és a Ferrari párharcára fókuszál, mert hiába is van benn az ominózus jelenet, amiben Henry Ford II (Tracy Letts) meg akarja venni az olasz autós céget és hiába illesztették be a filmbe – egyébként nem valós módon – az öreg Enzo (Remo Girone) feltűnését a 66-os versenyen, ez a cím akkor lenne hiteles, ha a Ferrari szemszögéből is látnánk a felkészülést és az autóépítést. De nem látjuk…

Mert a történelem szerint az autósportban – legalábbis Le Mans kapcsán mindenképp – a 60-as években már a Ford és a Ferrari párviadala volt a jellemző: az évtized elejének olasz dominanciájára válaszolva a Ford az 1964-es versenyen mutatkozott be először, a Ferrari azonban ekkor még jobb volt. A kiélezett versengés oka pedig az volt, hogy II. Henry Fordnak nem sikerült megszereznie a Ferrarit, ezért elhatározta, hogy azt a versenypályán fogja legyőzni. Hatalmas pénzeket ölt a reményei szerint győzni képes versenyautó megépítésébe, a mára már legendává vált Ford GT40-be. Viszont filmünk szinte kizárólag a GT40-es megépítésére, ezen belül pedig Shelby és Miles viszonyára fókuszál, a másik versenytárs csupán csak a pályán kerül a középpontba… nem állítom, hogy ez baj lenne, mert szenzációs szinte minden ezzel kapcsolatban, csak véleményem szerint a Le Mans ’66 cím is kifejezőbb és találóbb. Ha valaki teljesen tudatlanul nézi, a korabeli technikai körülményekre való rácsodálkozáson kívül elmerülhet abban a remek dramaturgiai húzásban, ami a valóságtól eltérően kvázi házi ellenségéket csinált a Ford cégen belül, azokban az érzelmileg kihegyezett, de kitalált, vagy újragondolt jelenetekben, mint például mr. Ford próbaútja a GT40-el. Nem Shelby vitte ugyanis őt próbaútra, hanem maga Miles, és Beebe sem volt bezárva az irodába – azonban a mozi egészét tekintve, a karakterek közti kapcsolati háló bonyolítása és a motivációk árnyalása érdekében szerintem nagyszerű húzás volt az írók részéről úgy beállítani a dolgot, hogy Milesnek nem csupán a Ferrarit kellett legyőzni, hanem Ford saját embereit is. No meg ugye elsősorban saját magát: nekem borzasztóan tetszett a szókimondó, senkit és semmit nem tisztelő stílusa, de így, ilyen felvezetés mellett sokkal jobb és hatásosabb volt a verseny fináléja…

Még mielőtt a fő attrakcióra, a 66-os versenyre rátérnék, megjegyezném, hogy engem legalább annyira érdekelt magának az autónak a fejlesztése, mint annak élesben használat. Minden tesz qrva jó volt, a légellenállás mérése, nézése zseniális, az egész csapat, aki Miles és Shelby mellett dolgozott, nagyon jó volt. Sőt, most hogy eredeti nyelven néztem a filmet, észrevettem egy színészt, akit olyan sikeresen elmaszkíroztak, hogy nem ismertem meg: nagy örömömre Phil szerepében az a Ray McKinnon tűnik fel, aki az a bizonyos Lincoln Potter volt a SoA-ban és legutóbb a Mayans M.C.-ben… a faszit a hangja alapján azonosítottam.  Már a közel két órás felvezetés is, míg elérünk 66-ba, majdnem tökéletes, nagyon jó volt, hogy jutott idő a Miles családra, hogy felesége éppoly autó és versenymániás (nem a szokásos narratívát követve egy tiltakozó hisztis picsa), nagyon jó volt a Fordot körülvevő „csapat” seggnyalása és pozícióharca, s bár nem így történt, de érzelmileg és motivációs szempontból nagyon jó volt, hogy a mozi szerint Milest nem vitték el 65-ben versenyezni. Valójában elvitték, de váltóhiba miatt kikaptak a Ferraritól… de ahogy írtam, minden dramaturgiai változás, minden mesterségesen keltett ellentét segített a katarzishoz vezető úton – magához a versenyhez.

Niwrok is példának hozta már a Hajsza a győzelemért című filmet, s most én is megteszem: ez a verseny, így megcsinálva simán van olyan jó, mint annak a filmnek a F1-es futamai. Aki picit is szereti a versenyzés világát, kb 20 percre tátott szájjal bámulhatja a képernyőt, egyszerűen minden képkocka olyan profin van megcsinálva, hogy az ember ott érzi magát a versenyen, a GT40 ülésében. Szenzációs az egész, érezni a sebességet, a benzingőzt, az olajszagot, a verseny lüktetését, annak minden izgalmát – s ezek tetejébe olyan kis apróságokkal, vicces dolgokkal színezték ki az írók az eseményeket, amik tökéletesen működnek feszültségoldásként. A stopperóra, az elejtett csavar remek húzás, mint ahogy érzelmileg remek húzás Miles és Beebe külön játszmája. Ha nem lett volna a Rush, most ez lenne számomra az etalon versenyzős film, minden trükk, minden kamerabeállítás hibátlan – de hát nem is csoda, ismerve azokat a technikai megoldásokat, amiket alkalmaztak a forgatáson. Mert itt kérem igazi replikák köröztek igazi pályán, s csak nagyon minimális volt a CGI, amit használtak. Zseniális az egész futam dinamikája, a versenycsapatok, gyárak, karakterek közötti rivalizálás bemutatása – egy halálosan veszélyes korszakban, amikor még messze nem voltak olyan biztonságosak az autók, mint most. Amikor a pilóták igazi „őrültek” voltak, amikor a legkisebb emberi vagy technikai hiba végzetes lehetett, mikor a halál szinte mindennapos vendég volt az autóversenyeken…

Lenyűgöző az egész, órákat lehetne írni róla, minden egyes versenyt ki lehetne elemezni, és érdemes kicsit kutakodni is a neten (tekintve az utolsó jeleneteket, csak a megnézés után) mi volt a valóság és mi a fikció az Az aszfalt királyaiban. Magam részéről (is) már csak egy fontos dolgot emelnék ki, mégpedig Christian Bale játékát – beszarás, amit ez a faszi művel. Dick Cheney figurája után megint lefogyott vagy 40 kilót, hogy eljátszhassa a szikár Ken Miles figuráját, annak minden mozdulatával, angol akcentusával együtt – sokszor, sok színésznél mondják, hogy maximalista és mindent megtesz a szereppel azonosulásáért, de azt hiszem, senki nem képes azt rendszeres megcsinálni, amit Bale művel… immár 33 éve. Állítólag volt róla szó, hogy e film kapcsán összeállt volna a Tom Cruise/Brad Pitt páros, az mondjuk világraszóló esemény lett volna… de azt hiszem, semmivel nem jártunk rosszabbul a Matt Damon /Chr Bale duóval.




90%



.
Vissza az elejére Go down
Ajánlott tartalom





R2-D2 írásai 3.0 - Page 57 Empty
TémanyitásTárgy: Re: R2-D2 írásai 3.0   R2-D2 írásai 3.0 - Page 57 Empty

Vissza az elejére Go down
 
R2-D2 írásai 3.0
Vissza az elejére 
57 / 66 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1 ... 30 ... 56, 57, 58 ... 61 ... 66  Next
 Similar topics
-
» R2-D2 írásai 1.0
» R2-D2 írásai 4.0
» R2-D2 írásai 2.0
» Remo írásai
» Niwrok írásai 3.0

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Filmfórum :: Filmek, sorozatok világa :: Kritikák, filmes gondolatok-
Ugrás: