Filmfórum
Would you like to react to this message? Create an account in a few clicks or log in to continue.


Kritikák, gondolatok a filmek világából
 
KezdőlapGalleryLegutóbbi képekKeresésRegisztrációBelépés

 

 R2-D2 írásai 3.0

Go down 
+7
Gyulus
Dylan83
andrew1975
téglagyári megálló
mesterjani
Mr. White
Weide
11 posters
Ugrás a következő oldalra : Previous  1 ... 29 ... 54, 55, 56 ... 60 ... 66  Next
SzerzőÜzenet
R2-D2
Admin
R2-D2


Hozzászólások száma : 4535
Join date : 2012. Oct. 03.
Tartózkodási hely : Szombathely

R2-D2 írásai 3.0 - Page 56 Empty
TémanyitásTárgy: Mesék a Hurokból S1   R2-D2 írásai 3.0 - Page 56 EmptyKedd Ápr. 21, 2020 6:50 pm

.
R2-D2 írásai 3.0 - Page 56 NMDkd3c




Mesék a Hurokból S1





Milyen is lehet egy szürreális festménysorozat alapján készített sorozat? Igen, olyan, mint maga az alapmű: szürreális és nehéz… Egy kép, egy festmény ugyanis a pillanat megfogása, a köré írni egy történetet alapból nem egyszerű (de lehet), viszont mindezt sorozattá bővíteni… hááát… A Mesék a Hurokból szinte totális mellényúlás a témában, egy elképesztően jó alapötletekre épített, ámde helyenként kifejezetten unalmas és érthetetlen sztori, ami minden híresztelés ellenére inkább egy antalógia sorozat, mind egy óriási történetfolyam. Mégsem tudom csak és kizárólag negatív színben feltüntetni, mert egyes elemeiben zseniális, majdnem minden epizód alapötlete kiváló – csupán még dogozni kellett volna az adott kép egy órásra bővítésén, illetve a nyolc epizód összefűzésén.

Első, amit példának tudnék hozni, az az Elképesztő történetek, amit pont ez előtt a sorozat előtt néztem. A Mesék a Hurokból szinte totál ugyanaz a koncepció: minden epizódban az adott főszereplők (zömében gyerekek) találnak valami fura tárgyat, aminek valami fura hatása van – jobb esetben megállítja az időt, vagy alternatív világba küldi a szereplőt – rosszabb esetben egy végzetes testcsere valósul meg általa. Az egész oka pedig a történet szerint egy titokzatos szerkezet, a Hurok (olyan titokzatos, hogy 8 óra alatt semmit nem tudunk meg róla), ami egy kisváros melletti mező alá épített tudományos intézetben található. Persze, felvetődik a kérdés, ki, hogyan, mikor és miért épített egy ekkora bazi nagy valamit a föld alá, de szerintem jobb, ha megint nem megyünk bele az ok-okozati összefüggésekbe… amit amúgy a sorozat el is vár tőlünk. Szóval, van egy elképzelt világ, ami alapból rettentő fura: a 70-es, 80-as évek dizájnjába csöppenünk, ámde AT-ST-re hajazó robotok bóklásznak az erőben és olyan készülékek kerülnek elő szinte a semmiből, amik után minden sci-fi rajongó megnyalhatja az összes ujját. A retroba oltott sci-fi, olyan, mintha a dicső szocializmust látnánk szocialista hi-tech gépekkel: kétségkívül van varázsa és hangulata, csupán két dolog a bibi vele. Az egyik hogy az égvilágon semmi magyarázatot nem kapunk jóformán semmire, a tárgyak, a fontos tárgyak csak úgy hevernek szanaszét a mezőn és az erdőben (pl. kapszula), senkinek nem hiányzik semmi, mintha minden csak úgy ki lenne dobva – pedig működésük, hatásuk lélegzetelállító. A másik meg, hogy nagyon nehéz befogadni ezt az egész képi világot – ahogy írtam is, qrva jól néz ki festményen egy mezőn álló, lerobbant futurisztikus gépezet, de mikor be kell illeszteni a nagyobb képbe a tárgyat, mikor történetet kell írni köré és azt elhelyezni egy sorozat folyamába…nos, az reménytelen. Apropó… a jóember, aki átkerült a másik dimenzióba… csak simán felvettek helyette valakit?

Ebben a világban, ennek a sztorinak a középpontjában a Mercer család áll. Az öreg Mercer (Jonathan Pryce) építette meg a kutatóbázist, az ő instrukciójával indítunk, ő ad iránymutatást a sorozathoz, miszerint itt nincs lehetetlen, bármi megtörténhet. Az első rész ráadásul zseniális (toronymagasan az évad legjobbja), amiben egy kislány keresi anyját – és így kerül kapcsolatba a Mercer családdal, mindenekelőtt a legkisebb unokával, Cole-lal. Én magam teljesen belelkesedtem a nyitány után, vártam, hogy a Hurok továbbra is időhurok legyen, vártam, hogy egy különleges hangulatú, új Darkot kapok… aztán, lószart mama. Már a második epizód is egy éles váltás, de még ez is érdekes volt a testcserés dologgal – sőt, még a történet vége is működött, azzal a megdöbbentő végkifejlettel – mint ahogy a harmadik fejezet is tetszett a fura termosszal és annak hatásával a két szerelmes életére. Ugyan zavart a kifejezetten lassú tempó, de minden rész meg tudott lepni valamivel, tulajdonképp semmi nem a megszokott dramaturgia alapján zajlott, s kifejezetten tetszett az az alkotói koncepció is, hogy minden egyes új történet az előző rész mellékszereplőjét tette meg központi figurává. Az ember más szemmel nézi az eseményeket, ha tudja, hogy a mellékszereplőre is figyelnie kell, mert lehet, hogy legközelebb ők lesznek a középpontban.

Valahol a negyedik epizódnál bicsaklott meg az egész nálam. Onnantól számomra kínlódás volt, nem tudtam igazából mit kezdeni sem a visszhangos fejezettel, sem a Danny szüleinél játszódó résszel, a melegszálas sztori meg kritikán aluli volt. Előbbi kettőből hiányzott az a letaglózó ötlet, az a sci-fi kütyü, ami a bonyodalmakat okozza, túlságosan is személyes, családias – ámde rettentően érdektelen és sorozatidegen lett. Sok helyen olvastam, hogy a Mesék a Hurokból inkább a Hurok egyénekre gyakorolt hatásával foglalkozik, nem is magával a rejtéllyel (ez szomorú, de igaz), viszont menet közben a nézőben kialakul egy elvárás a dramaturgia szempontjából, amik ezekből a fejezetekből hiányoznak. Sajnálom, de nem tudott meghatni sem a haldokló ember által okozott űr, sem a családját esztelenül védeni kívánó apa lelki vívódása sem – ráadásul az egyikben egy tök jellegtelen, visszhangot kiváltó gömb, a másikban meg egy Vasököl-szerű robot volt hivatott „helyettesíteni” az előző részek zseniális találmányait. De ezek csupán tök unalmas epizódok voltak, a mélypont a hatodik történet, a traktorral… abban sokkal, de sokkal több volt, mint holmi pc buzulás. Nem is akarok erre több szót vesztegetni, nagy részét pörgettem, annyira idegesített, hogy egy ilyen köntösbe csomagoltak egy remek ötletet…

A fináléra nagyrészt összekapták magukat az írók, s bár az utolsó előtti történettel is megvolt a magam baja (információ hiányban nem tudtam, menyire lesz fontos az a bizonyos első példány), azon kívül, hogy egy karakter eredet története volt, sok érdemlegeset ez sem adott hozzá a nagy egész képhez, a végjáték kimondottan jó lett. Részben, mert – igaz, némileg kényszeredetten – összefésülte az addig szanaszét futó szálakat, részben meg, mert a nyáron befagyott folyóval (aminek amúgy az égvilágon semmi magyarázata nem volt a WTF faktoron kívül) ismét sikerült egy tök jó, egyedi húzást kitalálni. Fura volt amúgy az egész, mert tényleg az van, mint mikor a szertefutó ménes próbálják ismét egy karámba terelni: a korábban történteket próbálták itt összefésülni úgy, hogy mindennek legyen értelme. Ez azonban csak ímmel-ámmal sikerül, a dolgok még így sem állnak össze szép kerek egésszé – az a törtéten átívelő szál, amit emlegetnek a Mesék a Hurokból-lal kapcsolatban, az csak nagy jóindulattal érhető tetten a sorozaton. Az én olvasatomban ez egy különálló kalandok sorozata (ezért is írtam pár mondatban külön-külön az epizódokról), egy elvontabb, művésziesebb Stranger Things, s hiába akarják keretbe zárni az egészet a Mercer család egyes tagjaival, akkor sem éreztem rajta a folyamatosságot.

De ami a legfontosabb: hiányzott az egész mögül a magyarázat. Rengeteg olyan dolog, tárgy, esemény van, ami lóg a levegőben, semmit nem tudunk meg a Hurokról magáról, sőt, az intézetben elvégzett kutatás módjáról és témájáról sem. Mindent elnyom a nihillista látvány, a pusztában álló tornyok, a retro érzés a robotokkal és a repülőkkel, a kínosan lassúnak tűnő történetvezetés. Az 50 perces epizódokból néha 20-30 percet simán ki lehetne vágni a dinamika kedvéért, nagyon sok merengő tájkép van (mintha tényleg csak néznél egy festményt), nagyon sokat foglalkozik a sorozat az egyes karakterek lelkivilágával – szerintem feleslegesen. S ha már karakterek… ugyan a fináléra összeáll valami felépítmény a szereplőkkel korábban történtekből, de mégsem érzi a néző azt, hogy minden egyes alkalom, kaland olyan fontos lett volna, mint anno azt korábban látta. Pazarlás, hogy egy-egy epizód címszereplője utána totál eltűnik, sem előtte, sem utána nem fontos alakítója az eseményeknek – gondolok itt mondjuk a szerelmes párra, vagy a portásra, de tulajdonképp a Danny család sem szignifikáns tényező, annak ellenére sem, hogy az ő történetük aztán tényleg millió módon kapcsolódik Mercerékhez. Lehet, tényleg jobb lett volna, ha nem erőltetik az átívelős történetvezetést, hanem meghagyják a kis külön misztikus kalandokat, amiket összeköt mondjuk a titokzatos Hurok – így még akkor sem lehetett volna hiányérzete az embernek, ha csak keveset tud meg annak működéséről.

Erősen vegyes érzések kavarognak bennem a Mesék a Hurokból megtekintése után: abszolút nem kapott el az az eufória, amit oly sok néző és kritika emleget, sem a sorozat érzelmi, emberi oldala nem ragadott magával. A túlzott művészieskedést, látnoki képeket, festményi vizualitást sem kedvelem annyira, hogy az lenyűgözött volna – a kiváló, hangulatos, egyszerű zenéje mellett viszont vannak benne olyan jó húzások, ötletek, események, tárgyak, amiktől meg el voltam ájulva. Amik után gondolkodóba estem, mit is tudnék én kihozni belőlük, hogyan élnék meg egy időutazást az adott körülmények között, vagy hogy mit is kezdenék azzal, hogy meg tudom állítani az időt. Mindenekelőtt meg tudnék nézni és el tudnék olvasni mindent amivel el vagyok maradva…




70%




.
Vissza az elejére Go down
R2-D2
Admin
R2-D2


Hozzászólások száma : 4535
Join date : 2012. Oct. 03.
Tartózkodási hely : Szombathely

R2-D2 írásai 3.0 - Page 56 Empty
TémanyitásTárgy: A vadon hívó szava   R2-D2 írásai 3.0 - Page 56 EmptyCsüt. Ápr. 23, 2020 5:00 pm

.
R2-D2 írásai 3.0 - Page 56 G4kw0Eh




A vadon hívó szava





Így jár az, aki összeolvas minden idióta hozzászólást a film előtt arról, milyen pocsék lett a CGI kutya a filmben… az első negyed órában azzal voltam elfoglalva, hogy szerencsétlen állatot néztem, hol a hiba az animációban. Hááát, nem találtam – legalábbis nem olyan mértékűt, ami miatt akár egy betűt is érdemes lenne írni ezzel kapcsolataban.

Jack London 1903-ban írta meg az A vadon szava című – talán legismertebb – könyvét, ami egy hányattatott sorsú kutyáról szó, aki elszakadva déli otthonától, a messzi és hideg északon kénytelen alkalmazkodni új gazdáihoz és életkörülményeihez. Magából a könyvből eddig 6 film és egy TV sorozat készült, s bár talán láttam is belőlük néhányat, megmondom őszintén, ez a történet engem soha nem fogott meg annyira, hogy Vadon szava rajongó és szakértő legyek. Azt is tudom, hogy anno gyerekkoromban olvastam is a regényt, de mára már az égvilágon semmire nem emlékszem belőle – szégyen, nem szégyen, általános műveltség ide vagy oda, nekem Buck mostani kalandja szinte minden elemében teljesen új volt: ebből következően viszont megadatott az a lehetőség, hogy teljesen szűzen fedeztem fel ezt a filmet… annak minden idiótaságával és gyermekes bájával együtt. Mert azt előzetesen feltétlenül el kell mondanom, hogy ez – az alapműhöz hasonlóan – elsősorban egy ifjúsági kalandfilm, cinikusabb értelemben egy mese (azon sem lepődtem volna meg, ha megszólalnak az állatok benne), s ha valaki e fölött a nyilvánvaló tény fölött átsiklik, bizony csak passoghat mindazon, amit lát.

Van egy bernáthegyi-skót juhász keverék kutya, a négy éves Buck. 1897-ben járunk, Kaliforniában, ahol Buck Miller bíró házi kedvence. Rém szeleburdi, de egyúttal talán elkényeztetett is, a film elején nagy ártatlanul pl. tönkretesz egy családi ünnepet – mégsem lehet rá haragudni, köszönhetően a kifejezetten jó CGI-nek: amilyen mimikával, mozgással felruházták, az beszarás. Kicsit értetlenül is néztem a képernyőt, olyan vígjáték hangulata volt az egésznek, a néha burleszk-szerű mozgás, az egész szituáció azonban csak elősegítette azt, hogy az első percektől kezdve azonosulni tudjunk… egy kutyával. Mert igen, ennek a filmnek a főszereplője Buck, a kutya, s hiába van Harrison Ford a posztereken, meg kiemelt szereplőként a stáblista élén, nem sokkal van több játékideje, mint mondjuk Omar Sy-nak. Szóval Buck, miután sikeresen összehozott magának egy házon kívüli alvást büntetésként, kíváncsiságától hajtva hagyja magát elrabolni – hogy egy hosszú vonat és hajóút után északon kössön ki. A korábban naiv és ártatlan kutya (amúgy is olyan végig, mint egy bumfordi kisfiú) hamar megtanulja, hogy az az ember, akinél bot, baseball ütő, vagy ostor van, az dirigál, így mire Alaszkába ér, már egy megtört, fülélt-farkát behúzó állatként száll le a hajóról. A kaliforniai kutyus, aki még havat sem látott eddig, a kezdeti megilletődöttség után láthatóan élvezettel veti bele magát az északi körülményekbe – a bernáthegyi vér ugye nem hazudik – s hamarosan egy postás szán egyik kengyelében találja magát. Itt kell megjegyezzem, hogy a „pocsék CGI” ellenére Buck minden nézése, mozdulata annyi érzelmet közvetít, hogy a néző szinte elfelejti, hogy nem ember színészt lát a képernyőn.

Nekem egyébként a mozinak ezen szakasza tetszett a legjobban. Buck új gazdája Perrault (Omar Sy az Életrevalókból) végre ismét megfelelően bánik az állattal, az egész őrült utazás, a postai szállítással, a falkavezér szerep kivívása, a kezdeti szerencsétlenkedése egyszerre tartogat vicces és megható pillanatokat – igazi, vérbeli kalandregény pereg a szemünk előtt. Qrva jó és hangulatos minden, s néha (főleg a többi kutya tekintetében) valóban lehetett volna még dolgozni a trükkökön, lenyűgöző a 19 század végi utazás Alaszkába, az aranyásók birodalmába. Ha eddig még nem is tette volna, Buck egyre jobban belopja magát a szívünkbe, együtt sírunk és nevetünk vele, a CGI-nek hála pedig tökéletesen átjön a kutya szinte minden gondolata. Van ugyan egy apró jelenet, amin elhúztam a számat (de ez sem Buckhoz kötődik):a szereplők másznak föl hóviharban a fennsíkra, ott meg hirtelen verőfényes napsütés van, aztán az egyik emberen nagykabát, kesztyű és sapka, a másik meg majdnem rövid ujjúban van – nos, ezen még dolgozhattak volna… de amúgy, az egész őrült trip, a 2400 mérföld 80 nap alatt bámulatos volt. Egyébként az a John Thornton, akit Harrison Ford alakít, aki majd ugye a főszereplő lesz, csak itt, kb a mozi felénél tűnik fel először…

… hogy aztán a könyv történetét követve egy balfék társaság karmai közül kimentse Buckot. Elolvastam az eredeti regény sztoriját, itt nem kevés módosítást eszközöltek az írók, de végül is nem maradhat a nézőnek hiányérzete: ahogy Thornton kapcsolatba kerül Buckkal, ahogy az ő viszonyuk, a kölcsönös bizalom, szeretet és tisztelet kialakul, az nagyszerű itt is. Az öreg, családi tragédiákkal sújtott aranyásó (itt nem is annyira az, inkább csak a múltja elől menekülő vénember) és a helyét kereső, szintén számos nehéz percet és csalódást megért hatalmas és erős kutya barátsága már-már (tan)meseszerű: nem tudva róla és nem is számítva a közelgő tragédiára, olyan tök idilli és kedves szakasza jött a mozinak. Némi közös, vicces aranykeresés után el is érkezünk majd a a cím értelméhez, amiben Buck, a kutya felfedezi azt a vadont, ahol ősei, a farkasok élnek, s szép lassan be is illeszkedik közéjük. Nem tudom, a könyv tartalmazza-e konkrétan a farönkös jelenetet, de az például kifejezetten szívhez szólóra sikeredett – lehet giccsesnek, feleslegesnek meg hatásvadásznak tartani, de Buck jellemfejlődésének (anyám, ilyet írok, egy kutyáról beszélünk!!) elengedhetetlen állomása.

Indiánok itt nincsenek, más konfliktus van a fináléban, de a végeredménye ugyanaz lesz: Buck meghallotta a vadon hívó szavát, és a kezdeti bohém, eszetlen kutyából egy igazi farkasfalka-vezér lesz. Nagy utat tett meg érte, fizikailag és szellemileg egyaránt: ez a legújabb könyvadaptáció pedig lelkes kalauz ebben. A legjobb szó rá megint csak az aranyos: tényleg egy vérbeli kalandregény, ami egyszerre jeleníti meg az 1900-as évek legelejének korrajzát (azért nem kevés aranyláz mánia van benne, annak minden negatív karakterével és hozadékával együtt), és varázsol bele minket egy kutya lelkivilágába. De szerintem utóbbi a fontosabb és hatványozottabb: ahogy az első perctől kezdve szinte együtt lélegzünk, sírunk és nevetünk Buckkal, ahogy felnövünk vele a feladatához, ahogy megtaláljuk mi is saját utunkat a vadonba, az messze túlmutat egy sima állatos filmen. Buck szinte már ember, a film pedig egy állatba oltott tanítás a barátságról és a túlélésről – mindez pedig roppant szerethető és gyerekeknek is szóló módon. Nem igaz, hogy Buck CGI-je gagyi lenne (esetleg néhány másik állaté, pl. medve), sőt, a kutya minden mozdulata, nézése, grimasza rettenően kifejező – örülnék, ha néhány színész (rád nézek, Ryan Gosling) tudna ennyi érzelmet kifejezni a filmjeiben. A kalandok nagyon rendben vannak, a mozi izgalmas, pörgős, illetve nyugisabb, viccesebb részei remek ütemben váltják egymást.

Az tény, hogy ez inkább gyerekeknek való, de felnőtt fejjel is meg lehet benn találni a kapaszkodót. Ha mást nem, legalább azt, hogy a whisky sem megoldás mindenre...  Evil or Very Mad





80%



.
Vissza az elejére Go down
Niwrok
Admin
Niwrok


Hozzászólások száma : 3578
Join date : 2012. Oct. 06.

R2-D2 írásai 3.0 - Page 56 Empty
TémanyitásTárgy: Re: R2-D2 írásai 3.0   R2-D2 írásai 3.0 - Page 56 EmptyPént. Ápr. 24, 2020 6:23 pm

R2-D2 írta:
.
Mesék a Hurokból S1

Erősen vegyes érzések kavarognak bennem a Mesék a Hurokból megtekintése után: abszolút nem kapott el az az eufória, amit oly sok néző és kritika emleget, sem a sorozat érzelmi, emberi oldala nem ragadott magával. A túlzott művészieskedést, látnoki képeket, festményi vizualitást sem kedvelem annyira, hogy az lenyűgözött volna – a kiváló, hangulatos, egyszerű zenéje mellett viszont vannak benne olyan jó húzások, ötletek, események, tárgyak, amiktől meg el voltam ájulva. Amik után gondolkodóba estem, mit is tudnék én kihozni belőlük, hogyan élnék meg egy időutazást az adott körülmények között, vagy hogy mit is kezdenék azzal, hogy meg tudom állítani az időt. Mindenekelőtt meg tudnék nézni és el tudnék olvasni mindent amivel el vagyok maradva…

70%


Ha nem is sietve, de azért lehet, hogy ránézek majd. Így a leírás alapján az Elveszett szobára emlékeztet, azt meg szerettem.

.
Vissza az elejére Go down
Niwrok
Admin
Niwrok


Hozzászólások száma : 3578
Join date : 2012. Oct. 06.

R2-D2 írásai 3.0 - Page 56 Empty
TémanyitásTárgy: Re: R2-D2 írásai 3.0   R2-D2 írásai 3.0 - Page 56 EmptyPént. Ápr. 24, 2020 6:37 pm

R2-D2 írta:

A vadon hívó szava

Ahogy az első perctől kezdve szinte együtt lélegzünk, sírunk és nevetünk Buckkal, ahogy felnövünk vele a feladatához, ahogy megtaláljuk mi is saját utunkat a vadonba, az messze túlmutat egy sima állatos filmen. Buck szinte már ember, a film pedig egy állatba oltott tanítás a barátságról és a túlélésről – mindez pedig roppant szerethető és gyerekeknek is szóló módon. Nem igaz, hogy Buck CGI-je gagyi lenne (esetleg néhány másik állaté, pl. medve), sőt, a kutya minden mozdulata, nézése, grimasza rettenően kifejező – örülnék, ha néhány színész (rád nézek, Ryan Gosling) tudna ennyi érzelmet kifejezni a filmjeiben. A kalandok nagyon rendben vannak, a mozi izgalmas, pörgős, illetve nyugisabb, viccesebb részei remek ütemben váltják egymást.

Az tény, hogy ez inkább gyerekeknek való, de felnőtt fejjel is meg lehet benn találni a kapaszkodót. Ha mást nem, legalább azt, hogy a whisky sem megoldás mindenre...  Evil or Very Mad

80%


Továbbra is sajnálom, hogy Goslingnak csak abból a korból származó filmjeit láttad, amikor ezekben a mogorva, rezzenéstelen arcú skatulyában próbálta mindenki rendezni őt... de nem hiszem, hogy ez most már változni fog, és bármit ajánlanék, akkor is talán csak a szabályt erősítő kivételt látnád benne, nem magát a szabályt  peace  .

Ami pedig Buckot illeti, pont azért lehet "rossz" a CGI-je, mert túl emberi, természetellenesen kifejező. Lehet azt is, de akkor, ahogy te is írtad, illik beszélnie is annak az állatnak, és akkor oké, akkor tudható, hogy ez egy mese, mint a Babe vagy a Kutyák és macskák. Nagyon nehéz elfelejteni, hogy Buck nem egy kutya, hanem egy virtuális robot, sőt, még inkább egy virtuális termék, marketingesek és pszichológusok által arra tenyésztett digitális klón, hogy az abszurd, rajzfilmszerű cukiságával eladja a terméket, ami a film.

Egyes vélemények szerint ezért rossz például az új Oroszlánkirály is, csak fordítva...

.
Vissza az elejére Go down
R2-D2
Admin
R2-D2


Hozzászólások száma : 4535
Join date : 2012. Oct. 03.
Tartózkodási hely : Szombathely

R2-D2 írásai 3.0 - Page 56 Empty
TémanyitásTárgy: A megmentők szövetsége    R2-D2 írásai 3.0 - Page 56 EmptySzomb. Ápr. 25, 2020 6:03 pm

.
R2-D2 írásai 3.0 - Page 56 FSJeK3D




A megmentők szövetsége / Союз спасения




Gondolom, velem együtt ti sem nagyon merültetek el nagyon Oroszország történelmében, s nektek sem mond sokat I. Miklós orosz cár neve, illetve a dekabristák lázadása. Végül is, jogos: az embernek van jobb dolga is, mint minden ország, nemzet minden egyes fontos, vagy fontosnak vélt történelmi eseményét ismerni – mégis, mi itt a Filmfórumon úgy vagyunk vele, hogy ha szembe jön valami ritkább, különlegesebb mozi egy-egy ismeretlenebb témában, nem hagyjuk ki, hogy kicsit elmélyedjünk benne. Ha meg ráadásul valami nem a nagy és dicső Amerika eseményeire és személyiségeire koncentrál, fokozott érdeklődésre tarthat számot (legalábbis nálam) – az orosz nem fantasy filmekkel pedig eddig sem volt bajom, így fokozott érdeklődéssel és figyelemmel vágtam bele az A megmentők szövetségébe. Az oroszok (szovjetek) mindig is tudtak történelmi filmeket csinálni – jó, régebben a propaganda agyonnyomta ezeket – tehát nem tűnt olyan nagy kockázatnak az egész, a 2 óra 10 perces játékidő ellenére sem… az, hogy némileg felemás érzéseim vannak a mozi után, az pedig nem magának a sztorinak köszönhető. Sokkal inkább a dramaturgiának, illetve az oly sokszor előkerülő „hibának”, hogy az egyforma uniformisban, egyformán kinéző, ismeretlen arcok között elveszik a néző…

Elég messziről indítjuk a sztorit, a film első jelenete Párizsban játszódik, Napoleon hazatér a csúfos kudarccal végződött oroszországi hadjáratáról, s találkozik a filmünk főszereplőjével - anno annak gyerekkorában. A film innentől kb. 12 év történetét eleveníti fel, egy lassan kibontakozó lázadás történetét, aminek célja a cárság megdöntése volt, s aminek csúcspontja az 1825 december elejei véres összecsapás a szentpétervári Szenátus téren. Ha valaki akar, rendkívül mélyreható és jó összefoglalót talál a vosztok blogon, viszont én azt javaslom, ne nagyon olvassátok el a film megnézése előtt – picit elvesz az események ismerete abból az élményből, ami a siker bizonytalanságából fakad. A mozi első fele, kétharmada felkészülés erre az eseményre, s mint olyan, a kort nem ismerő, és azért nem túlságosan rajongó nézők szemében bizony nem kevés álmosító percet tartogat. Értem én, hogy fel kellett helyezni a bábokat a sakktáblára, hogy kellett politikai és érzelmi motivációt adni a szemben álló felek tetteinek igazolásához, de szerintem ez az egész, ilyen mennyiségben egyszerűen nem működik. Adva van egy Birodalom, amit I. Sándor cár vezet, s aki tudja bár, hogy összeesküvőkkel van tele az általa felügyelt és irányított hadsereg, mégsem nagyon tesz ezen összeesküvések felszámolásáért semmit. A film tételesen végigvezet bennünket a Megmentők Szövetségének megalakulásán, elképesztően hiteles és nagyszabású korrajzon keresztül bemutatja azt a tucat embert, aki részt vesz ebben – viszont mindezt rettentően érdektelenül teszi. Hiányzik belőle az az általam sokat szidott, ámde működőképes hollywoodi érzelmi manipuláció, amik révén közel lehet kerülni az egyes szereplőkhöz, amik révén meg lehet különböztetni egymástól őket…

… mert sajnos az A megmentők szövetsége elsősorban pont ezen vérzett el nálam. Az van, hogy ugyan bámulatos a korrajz, az összes díszlet, jelmez, kosztüm, viszont a sok egyenruha, a sok egyforma arc (mind pajesszal) azt eredményezte, hogy gyakran fogalmam sem volt, ki kicsoda és mit is akar. Néhány kivételtől eltekintve nem tudtam, ki melyik oldalon áll, ráadásul az sem könnyítette meg a dolgomat, hogy maga a Szövetség sem volt teljesen egységes. A Dél (Kijev) és az Észak (Szentpétervár) két különböző álláspontot képviselt, szóval, az elvileg egy oldalon álló sorstársak sem mindig ugyanazt a megoldást, ugyanúgy akarták… azt leszámítva, hogy I. Sándort meg kell ölni és egy liberálisabb, felvilágosultabb Oroszországot kell építeni. Egyéként ennek a szakasznak a legjobb jelenete talán az, mikor elképzelik ezt a bizonyos merényletet, az kicsit felkavarja az unalmas állóvizet, amiben az ember egy idő után belefullad. Nem véletlenül nem írtam egyébként sem neveket, sem színészeket eddig, ugyanis senki nem hagyott bennem maradandó nyomot, még az elvileg filmet indító, Déli Szövetséget (talán) vezető karakter sem.

Aztán 1825. december 1-jén meghalt I. Sándor. Fia, Miklós eleve csak hosszas habozás után fogadta el a trónt, aminek hírére a filmben órán, valóságban 12 éven át szervezkedő dekabristák fellázadtak ellene, és az önkényuralom ellen. A trónutódlás körül kialakult bonyodalmak jó alkalmat kínáltak arra, hogy megpróbálják magukhoz ragadni a hatalmat, s már rögtön a cár halálának hírére, Miklós uralkodásának kezdete után pár órával felkelést robbantottak ki. Elfoglalták a Szenátus teret, alkotmányt követeltek, és azt akarták, hogy Konsztantyin, Miklós testvére legyen az uralkodó. Az A megmentők szövetsége itt lépett egy olyan szintet nálam, ami miatt tulajdonképp ez az írás is megszületett: nagyon rég láttam ennyire hiteles, és érdekes „háborús” jelenetsort, ami itt, a Szenátus téren történik. A részletekbe, az események végkimenetelébe nem mennék bele, hisz kell egy kis izgalom is az ámulat mellé, legyen elég annyi, hogy az orosz alkotók bámulatosan megcsinálták a lázadás napját. Már elve, ahogy felvonultatják a seregeket, ki, honnan, milyen parancsnokság alaól jön, ahogy azok felállnak egymással szemben, ahogy a gyalogosokat próbálják harcra buzdítani a Kosztanytyin! illetve a Miklós! (pont, mint az István, a királyban) felkiáltásokkal, már az is tetszett, de aztán ami jön majd, az brutális és szó szerint húsbavágó. A mai néző, aki a háborús filmeket többnyire szemérmes kamerák szűrőjén keresztül nézi, rácsodálkozhat, milyen is az, amikor egy tömött sorba, katonai oszlopba berobban egy ágyúgolyó. Ami szó szerint folyosót váj a katonák között, akiknek viszont rezzenéstelen arccal és szinte mozdulatlanul kell nézniük a mellettük álló bajtársuk halálát. Sosem értettem, de mindig is lenyűgözött a már más filmekből is megismert korabeli hadviselés, amiben a seregek masíroznak a golyózápor felé, s amikben azért volt döntő szerepe a sereg létszámának, mert aki később fogyott el, annak jón esélye volt győzni. No de mi van, ha eleve kevesebben vagytok?? Akkor milyen esélyetek van? Lehet-e motiválni a kiskatonát egy halálos rohamara?? Vagy hogy továbbra is mereven álljon az ágyúgolyó elé???

Eszméletlen jó a mozi utolsó harmada. Bármelyik nagy költségvetésű produkció megirigyelhetné azt a részletgazdagságot, hitelességet és látványt, amit itt kapunk. Először is december van és hideg – és lám, a katonák láthatóan fáznak, piros az arcuk és látszik a leheletük!!! És bazzeg én ennek tudok örülni!! Mint ahogy az ezt érzékeltető, hideget és hitelességet fokozó olyan jeleneteknek is, mint mikor a méterekre befagyott folyó közepén autónyi léket vágnak, és azt viszik el szállítóeszközön… végre egy mozi, amiben el is hiszem, hogy hideg van (egyébként szerintem az oroszok tényleg hidegben forgathattak   Laughing  ). De ha már hitelesség: mikor a déli csapatok elindulnak a nem várt haláleset és az igazából meg nem szervezett puccs miatt Pétervárra, van egy kijelentés, hogy egy hónap, míg odaérnek gyalog… ja, ez nem a Trónok harca. Itt egy hónap a segítség, egy hónap alatt azonban minden megváltozhat, pláne, ha az utat a cár erői lezárják – egy remek, második frontvonal (szó szerint is) megnyitása érdekében. S ha már frontvonal és harc. Kérem, ahogy korábban is írtam: amit itt a lövések és robbanások következtében látunk, azt eddig nagyon kevés film vállalta be (pl. Rambo IV): a lövések, az ágyúgolyó pusztítása, az egész mészárlás brutálisan élethű. Van persze némi morális tartalom is a hullák látványa mögött, kezdve a honfitársra lőni nem akaró kiskatonáktól egészen Miklós cárig, de az egész Szenátus téri események számomra az orosz télben süvítő nehézfegyver lövedékek látványa miatt marad meg. Párosulva rettentő jó korrajzzal, Pétervár korabeli CGI látványával, a részletgazdag kosztümparádéval, no meg a mozgalom szándékaival, annak vezetőinek bizonytalanságával az A megmentők szövetségének utolsó harmada maradandó filmélményt nyújt.

Aztán lehet még elmélkedni a cárság, az elnyomás mibenlétének lélektanáról, a nyugati eszmék előretöréséről (hisz minden arra vezethető vissza, hogy az orosz tisztek és katonák jártak Párizsban és sok mindent láttak is ott), a keménykezűség szükségességéről vagy szükségtelenségéről, a ki lő először – és ezáltal ki kezdte – örök kérdéséről, de ezekre esetemben már nem jutott energia. Biztosan van olyan, aki az egész mozit tudja ezek szemszögéből nézni, vélhetően ez is volt a célja, nálam azonban a döcögős és érdektelen kezdet után a „csatatér” eseményei mindent felülírtak: egyszerűen lélegzetelállító és világszínvonalú volt az utolsó fél, háromnegyed óra. Sajnos azonban addig el is kellett jutni, ezért lett csak annyi az értékelés, amennyi.





70%





.
Vissza az elejére Go down
Niwrok
Admin
Niwrok


Hozzászólások száma : 3578
Join date : 2012. Oct. 06.

R2-D2 írásai 3.0 - Page 56 Empty
TémanyitásTárgy: Re: R2-D2 írásai 3.0   R2-D2 írásai 3.0 - Page 56 EmptyVas. Ápr. 26, 2020 9:13 am

R2-D2 írta:

A megmentők szövetsége / Союз спасения

Kérem, ahogy korábban is írtam: amit itt a lövések és robbanások következtében látunk, azt eddig nagyon kevés film vállalta be (pl. Rambo IV): a lövések, az ágyúgolyó pusztítása, az egész mészárlás brutálisan élethű. Van persze némi morális tartalom is a hullák látványa mögött, kezdve a honfitársra lőni nem akaró kiskatonáktól egészen Miklós cárig, de az egész Szenátus téri események számomra az orosz télben süvítő nehézfegyver lövedékek látványa miatt marad meg. Párosulva rettentő jó korrajzzal, Pétervár korabeli CGI látványával, a részletgazdag kosztümparádéval, no meg a mozgalom szándékaival, annak vezetőinek bizonytalanságával az A megmentők szövetségének utolsó harmada maradandó filmélményt nyújt. Aztán lehet még elmélkedni a cárság, az elnyomás mibenlétének lélektanáról, a nyugati eszmék előretöréséről (hisz minden arra vezethető vissza, hogy az orosz tisztek és katonák jártak Párizsban és sok mindent láttak is ott), a keménykezűség szükségességéről vagy szükségtelenségéről, a ki lő először – és ezáltal ki kezdte – örök kérdéséről, de ezekre esetemben már nem jutott energia. Biztosan van olyan, aki az egész mozit tudja ezek szemszögéből nézni, vélhetően ez is volt a célja, nálam azonban a döcögős és érdektelen kezdet után a „csatatér” eseményei mindent felülírtak: egyszerűen lélegzetelállító és világszínvonalú volt az utolsó fél, háromnegyed óra. Sajnos azonban addig el is kellett jutni, ezért lett csak annyi az értékelés, amennyi.

70%


Érdekesen hangzik, a korszak és a terület sem tipikus filmes téma. Ha már úgysem fogom valószínűleg soha elolvasni a Háború és békét, legalább filmen megnézhetném a témát, amiből részben született... de ahogy írtad, filmen is hasonló élmény lehet, mint amennyire a könyvvel szoktak riogatni, ha unalmas regényre akarnak példát...

Két okból is jót mosolyogtam azon, hogy most erről írtál. Az egyik, mint Oroszország témája, hogy az HBO csinált egy mini-minisorozatot Nagy Katalinról, ami ugyan más kor, de orosznak orosz. Már régóta szemezek vele, szerintem hamarosan sorra kerül.
A másikat elvileg délután olvashatod Smile .

.
Vissza az elejére Go down
R2-D2
Admin
R2-D2


Hozzászólások száma : 4535
Join date : 2012. Oct. 03.
Tartózkodási hely : Szombathely

R2-D2 írásai 3.0 - Page 56 Empty
TémanyitásTárgy: Tyler Rake: A kimenekítés   R2-D2 írásai 3.0 - Page 56 EmptyHétf. Ápr. 27, 2020 5:40 pm

.
R2-D2 írásai 3.0 - Page 56 KWdyxl8





Tyler Rake: A kimenekítés





Most, hogy a mozik zárva vannak, az embernek nem is nagyon van más választása, mint a net felé fordulni, ha újdonságot akar látni (aztán előbb-utóbb ez is megszűnik, ugye, tekintve, hogy nincsenek forgatások sem), és kész szerencse, hogy például a Netflix tarsolyában van még néhány befejezett alkotás. Az A kimenekítés (bocsi, ezt fogom itt használni, mert a magyar cím feleslegesen hosszú) is egy ilyen mozi, Thor legújabb filmje, ami ugyan biztosan jól nézett volna ki és jól is szólt volna nagyvásznon is, viszont egyúttal biztos nem lett volna ennyire ütős és hangulatos, ha nem erre a platformra készül. Az a bizonyos sokat emlegetett alkotói szabadság ezúttal rengeteget hozzátett a zsoldos kontra fél Banglades véres összecsapásához: igazi, vérbeli akciófilm, amiben tömegével hullanak az emberek, de a kamerának nem kell mindig szemérmesen elfordulnia egy-egy véresebb jelenet esetében. Sőt, két ominózus pillanatban olyan is van, amit talán a BB-ben láttam először – igaz, a másodikban explicite nincs meg a tetőről lezuhanó test látványa, de a tudat… a tudat az ott van.

Az akciófilmekkel eléggé ambivalens a viszonyom. Alapból szívesen nézem őket (pláne, ha valami bosszúhoz, vagy érzelmileg jól megalapozott motivációhoz kötődnek), gyerekkorom meghatározó filmélményeinek egy része is hozzájuk kötődik – de az utóbbi időben egyre nehezebben viselem el a fizika semmibe vételét, a túlságosan agyatlan és teljesen hiteltelen jelenetek tömegét. Nem akarok most példákat hozni, aki olvas minket, úgyis tudja, mikről beszélek, a lényeg, hogy ha találok olyan filmet, ami nagyjából a határokon belül mozog (és/vagy a lendülete miatt nincs időm fogni a fejem a hülyeségeken), annak már kifejezetten tudok örülni. Az A kimenekítés pedig ilyen: eszméletlenül pörgős, a helyszínek miatt iszonyat hangulatos, egyúttal véres és nagyjából hiteles alkotás – persze, a világon nincs olyan, hogy valaki ennyi rendőrt és katonát kinyír békeidőben bármely államban… úgy, hogy annak látszólag az égvilágon semmi következménye nincs. Meg… a mozi egyben azt is sugallja, hogy Dakkában, az események helyszínén a hatóság, az állam/kormányfő maga a drogbáró, akire ugyan úgy hivatkoznak, mint a bangladesi Escobar, de azért ez költői túlzásnak tűnik…

A film első képsorain amúgy jót mosolyogtam. Mumbaiban járunk, ahol pár tizenéves srácot követünk: az egyikük, Ovi (Rudhraksh Jaiswai) egy indiai drogbáró fia, s jó tinédzserhez méltóan csak nem tartja be a börtönben ülő apja által kitalált karanténszabályokat, kijátszva az ő felügyeletével megbízott biztonsági személyzetet, csak kiszökik bulizni. S hogy miért mosolyogtam? Nos, mert ugye a tavalyi év egyik legjobb mozijának, a Hotel Mumbainak helyszínére csöppentem – amúgy is terveztem újranézni azt a filmet, s tervezek egy hosszabb ajánlót is írni róla, de rögtön arra gondoltam, hogy most, melegében hamarosan meg is teszem ezt. Szóval, Ovi kilóg otthonról, s balszerencséjére el is sikerül raboltatni magát – itt jegyzem meg, hogy ennek a körülménye már alapból nem szokványos, hisz nagyon kevés film vállal be olyan fejlövést, ami itt szerepel. A fiút a rivális drogbáró, Amir raboltatja el – hogy pontosan miért, arról sajnos semmi nem derül ki, ez valóban a film egyik gyenge pontja – kimenekítésére pedig egy nemzetközi zsoldos csapatot bérel fel a börtönben ülő apa… pontosabban annak jobb keze, Saju (Randeep Hooda). Egy rövid, de hangulatos bevezető után ekkor kerül képbe főhősünk, Tyler (Chris Hemsworth), akire ugyan lehet azt mondani, hogy a legsablonosabb elemekből összerakott akcióhős (családi tragédia, stb…), de valahogy Hemsworth kisugárzása velem feledtetett minden ilyen negatív gondolatot. Hülyeség, de szimplán érzelmi szempontból közelítettem meg a dolgot: bírom a faszit és tök örültem, hogy most ő fogja játszani a legyőzhetetlen főhőst. Ja, mégsem legyőzhetetlen, tekintve, hogy a film eleve egy olyan képsorral indít, amiben Tyler súlyos sérülésekkel kínlódik egy hídon – ahova majd csak a fináléban fog elérni.

Egyébként ez a dramaturgia sem új keletű, volt már máshol is, hogy a nyitó képsorokhoz jutunk vissza a sztori folyamán – a kérdés csak az volt, hogy ez a nyitó képsor mennyire záró, van-e utána még valami, tudtak-e az írók úgy zsonglőrködni a kalandokkal, hogy marad még némi esély Tyler számára… nos, természetesen nem árulom el, igen, vagy nem, mindenesetre az A kimenekítés nézése közben egyre nagyobb súllyal nehezedik a nézőre, hogy bizony ennyi árulás és ekkora túlerő kapcsán Tyler nem tudja megoldani a feladatát. Az eleje még szinte sétagalopp: túszmentés, amatőr (hangsúlyozottan amatőr!!!) milícia kiiktatása, aztán egy őrült hajsza a gyerekkel, keresztül a városon. Azt majdnem minden írás megemlíti, milyen jó az a vágatlannak tűnő 12 perces akciójelenet, amiben Tyler próbál kijutni Dakkából, és én is csatlakozom a dicsérő szavakhoz: kevés ennyire hatásos, hiteles és izgalmas jelenetsort láttam eddig moziban. Jó, a ’71 kergetőzése az más szint, ott mindezt gyalog sikerült megvalósítani, itt meg kellett hozzá jó néhány rendőr- és egyéb autó, meg fegyver, de valóban bámulatosan feszült menekülést látunk, ami egy másodpercre nem enged a szorításból. És itt jön az, amit írtam: qrvára nem volt időm azon gondolkodni és azt számolni (később sem), Tyler hány zsarut öl meg, s mennyire hiteles is ez – egyszerűen olyan lendülete van a filmnek, hogy eszembe sem jutott. Ha meg mindehhez hozzáveszem, Dakka milyen remek helyszín mindehhez, hogy mennyire kiválóan építették bele a környezetet az utcai harcokba, a bunyóba, a menekülésbe, akkor meg azt kell írjam, már-már Bourne-i magasságokban járunk (csak több hullával). Amilyen bunyót és késpárbajt, ahogy Tyler és váratlan ellenfele az utcán lenyomnak – no, az tananyag lehetne az akciófilmekben: így beépíteni a környezetet a verekedésbe, az zseniális (s néha feszültségoldóan vicces is).

Az az eddigiek alapján tehát nem titok, hogy az A kimenekítés egy őrült rohanás Dakkából, egy őrült túlerővel szemben: bunyó, ölés, futás – lehet, hogy másnak egyértelmű és kiszámítható eseményekkel és végkifejlettel, de számomra nem volt minden esetben egyértelmű a küldetés sikere, túlélése minden karakternél (most sikerült ködösen fogalmaznom, remélem). Van néhány dolog, ami azonban ebben a véres hajszában külön is megragadt bennem: az egyik a már említett tetőn játszódó jelenet, s az ehhez kapcsolódó későbbi események. Ritkán nyírnak ki olyan karaktert, mint itt – másrészt meg csak eszembe jutott az Isten városa is a felfegyverzett gyerekcsapat láttán. Aztán itt van ugye Tyler: szerintem qrva jót tett a filmnek, hogy egyre több sebet kap, egyre nyúzottabb, ez által egyre inkább megkérdőjelezhető az akciójának sikere… így számomra ő messze több egy John Wicknél, akinél egy percig nem lehet elhinni, hogy veszíteni fog. Itt, látva a brutális túlerőt ( a tábornok a végén qrva jó és kegyetlen húzás volt, ahogy kiiktatása is), valahogy nem voltam benn biztos, hogy Tyler megbirkózik mindennel – és pont e tekintetben volt bátor, ámbár némileg érthetetlen húzás a második segítségkérése. A mozi második hibája számomra ugyanis, hogy pont az embert lesz harcos társa, akire legkevésbé lehet számítani – itt alapos magyarázathiányt érzek mindkét fél szempontjából motiváció terén. Oké, ott van Ovi, mint összekötő kapocs, de akkor is… ha valamire igaz a nagyvonalúság és a kidolgozatlan háttér, hát erre a csavarra fokozatosan. Mindegy, Tyler eljut a hídra (nulladik perc, ugye), mi pedig kapunk egy újabb brutális és lélegzetelállító akciójelenetsort, s kiderül végre, tényleg egyedül van-e, vagy már leadta a csomagot.

Említhetném még azt, mennyire profin meg van csinálva minden lövöldözős jelenet, mennyire jó a kamera használata (tényleg ott vagyunk sokszor Tyler nyakán), mennyire is jó, de nem túltolt a játékra hajazó nézőpont, mennyire jól esett menet közben megpihenni a szereplőkkel együtt legalább egy napra abban a házban, mennyire is tűréshatáron belül volt számomra majd’ minden csihi-puhi. Hogy milyen jól esett a legutolsó jelenet a WC-ben, amiben Khan kiasszony (szimpi a csaj) lezárja az ügyet és a filmet, hogy mennyire bírtam az egész környezetet, díszletet, hátteret, amiben Tyler az őrült akcióját véghezviszi, s hogy végre a szereplők saját anyanyelvükön beszélnek egy nemzetközi térfélen játszódó moziban. De legfőképp ki kell emeljem azt a Dolby Atmos hangot, amivel a Netflix piacra dobta a mozit: valami hihetetlen, ahogy szól az egész – pedig csak egy letöltött anyagot láttam (lemezre esély sincs, pedig az még jobb lehetne). Az egész film qrva jól össze van rakva, igazi, nagybetűs akciófilm, amiben ezúttal valóban kevesebb időt fordítottak a személyes háttér kidolgozására, mint azt amúgy lehetett volna, de a feszültség, a pörgés, meg egy remek Thor kárpótolt szinte mindenért. Soha rosszabb (akció) filmet!

Úgy néz ki, Mumbaihoz már csak ilyen kötődik…






80%





.
Vissza az elejére Go down
Niwrok
Admin
Niwrok


Hozzászólások száma : 3578
Join date : 2012. Oct. 06.

R2-D2 írásai 3.0 - Page 56 Empty
TémanyitásTárgy: Re: R2-D2 írásai 3.0   R2-D2 írásai 3.0 - Page 56 EmptyHétf. Ápr. 27, 2020 10:44 pm

R2-D2 írta:
.
Tyler Rake: A kimenekítés

Az az eddigiek alapján tehát nem titok, hogy az A kimenekítés egy őrült rohanás Dakkából, egy őrült túlerővel szemben: bunyó, ölés, futás – lehet, hogy másnak egyértelmű és kiszámítható eseményekkel és végkifejlettel, de számomra nem volt minden esetben egyértelmű a küldetés sikere, túlélése minden karakternél (most sikerült ködösen fogalmaznom, remélem). Van néhány dolog, ami azonban ebben a véres hajszában külön is megragadt bennem: az egyik a már említett tetőn játszódó jelenet, s az ehhez kapcsolódó későbbi események. Ritkán nyírnak ki olyan karaktert, mint itt – másrészt meg csak eszembe jutott az Isten városa is a felfegyverzett gyerekcsapat láttán.

Az egész film qrva jól össze van rakva, igazi, nagybetűs akciófilm, amiben ezúttal valóban kevesebb időt fordítottak a személyes háttér kidolgozására, mint azt amúgy lehetett volna, de a feszültség, a pörgés, meg egy remek Thor kárpótolt szinte mindenért. Soha rosszabb (akció) filmet!

80%


Örülök, hogy azt a két dolgot kipótoltad, amiről én is írtam volna a "második félben": Dakkáról és a gyerekekről Smile .

Nekem nagyon bejött a környezet hangulata, mert egyáltalán nem szeretnék térdig a szemétben járni ennyire zsúfolt utcákon, de a hangulatát kétségkívül visszaadta annak, milyen háromszor nagyobb népsűrűségben élni, mint a kínaiak.

A gyerekekkel meg döbbenet, miket művelnek, pedig egyébként jó eséllyel ott pont ekkora értéke van az életnek, és hogy az utcakölyköké nagyjából egy patkányé szintjén van. Az addig oké, hogy Tyler nem törte ki a nyakát egyiknek sem, de azért kiosztott nekik is éppen elég parasztlengőt, lábtörést meg agyrázkódást.

.
Vissza az elejére Go down
R2-D2
Admin
R2-D2


Hozzászólások száma : 4535
Join date : 2012. Oct. 03.
Tartózkodási hely : Szombathely

R2-D2 írásai 3.0 - Page 56 Empty
TémanyitásTárgy: Sebek   R2-D2 írásai 3.0 - Page 56 EmptySzer. Ápr. 29, 2020 4:56 pm

.
R2-D2 írásai 3.0 - Page 56 At9H8vx





Sebek





Így jár, aki minden nap iszik… előbb utóbb csótányokat lát mindenhol…

Az első munkahelyemen volt egy kollégám, aki annyira az alkohol rabja volt (ugye, a vendéglátás árnyoldala, ld. még Sebek), hogy egyik délben, nyitás előtt a reggelire/ebédre kikészített rántott csirkecomb elkezdett a szeme előtt mozogni, s hiába mondtuk neki, hogy nincs ott semmi, a faszit a mentő vitte el hallucinációi miatt. Jó ideig nem is dolgozott, s azóta már a túlvilágon vedeli az olasz fröccsöt – nos, mindezt csak azért írtam le, mert történetünk főhőse az én szememben hasonló cipőben jár. Legalábbis én rögtön a saját korábbi élményemre asszociáltam vele kapcsolatban, csak esetünkben nem a csirkecombok kezdtek sétálni a borozós asztalon, hanem bogarak dugtak a whiskys üvegek mögött…

Ha valaki veszi a fáradtságot és kicsit elkezd kutakodni, mi a nézők (kritikusok) véleménye erről a filmről, tuti elmegy a kedve a megnézésétől – Niwrok rövidke írásán kívül gyakorlatilag nem találni pozitív értékelést róla a neten. Ha nincs ez a Filmfórum és a kolléga nem ajánlja privátban is annyira ezt a mozit, biztosan messzire elkerülöm – én ugyanis az átlagnál is nehezebben birkózom meg a mindenféle szürreális képekbe csomagolt jelenetekkel, azok mondanivalójával. Még így is féltem tőle, hogy teljesen összeomlik a film nálam, hogy az emlegetett bogarakkal majd nem tudok mit kezdeni (igazából nem is tudtam), de aztán az lett, hogy mire odáig eljutunk, hogy a lefolyóból tömegével jönnek elő a csótányok (?) és árasztják el a szoba falát, addigra már mindegy volt. Sőt, addigra már szerencsétlen pultosunktól nem is vártam mást, mint ezt: folyamatos delíriumban létezve miért is lenne olyan fura, ha az ember mozgó csirkecombot, vagy akár bogárinváziót lát?? Mindezek következtében a Sebek nekem egészen mást jelentett, mint a kritikusok többségének: horror helyett egy alkoholtól megborult elme útját a teljes őrületbe és hallucinációba. Nem is tudok erre igazából horrorként tekinteni, sokkal inkább egy A visszaút szerű alkoholista drámaként, amiben bizony nincs visszaút, hanem a megoldás egy seben keresztül elmerülni a hurok mélyén.

S ha már sebek… persze, nyilvánvalóan megint én ülök fordítva a lovon, de az egyértelmű – és hangsúlyos elsődleges – jelentése mellett a cím nekem egyidejűleg jelenti Will azon sebét, amit korábbi barátnőjének, Aliciának elvesztése okozott neki… s ha kicsit szokatlanul, innen közelítjük meg a dolgokat, sok mindennek más értelme lesz. Persze, nem állítom, hogy ez most egy tanmese az alkoholizmus negatív hatásairól, de ha már végignéztem, engedtessék már meg nekem, hogy megtaláljam benne a magam kis kapaszkodóit. Mert bizony a film a maga módján még tetszett is, messze nem hibátlan, meg nem is biztos, hogy erről akar szólni, de az őrültségek, amik itt történnek, sokkal hihetőbbek, ha azt egy bomló elme képzeletének tudjuk be. Rengeteg hülyeség van benn így is, meg azért nem is illik bele minden csont nélkül az én koncepciómba sem, meg persze, hogy azok a sarokpontok, amiket negatívumnak kiemelnek mások az írásaikban, valóban léteznek, de ezúttal én nem akarok belemenni a film értelmezhetetlenségébe – pláne úgy, hogy bevallottan én sem egészen értem, mi, miért és hogyan történik Willel.

Will (Armie Harmer) egy pultos a Rosie’s bárban. A nyitó képsorokon épp egy fiatal párral társalog, s közben minden egyes körben ő is lenyom egy felest. Aztán ahogy telik meg a bár, úgy válik egyre feszültebbé a helyzet, ami egy brutális bunyóban végződik. Ki kell emeljem, mennyire is mesteri a rendező feszültségteremtése csupán a zene által: mire a verekedésig elérünk, a film zenéje bekúszik a bőrünk alá és magunk is egyre izgatottabbak leszünk általa – mini kis katarzissal ér fel az egész kirobbanó balhé. Az meg külön dicséret, hogy teljesen életszagú az egész vendéglátós helyzet, ahogy Will dolgozik, ahogy azt kezeli – és… zseniális(an) bizarr az ötlet, miszerint aki meztelen, annak ingyen van a pia… először azt hittem, nem látok jól, de sajnos mégis. Szóval Will beszélget – mint kiderül később, exével – jön néhány fiatal, meg egy idősebb, balhésabb banda, akik majd összetörik a berendezést. A végén meg ott marad egy telefon, amit Will hazavisz, s belenéz – a galériájában meg meglehetősen brutális képeket talál halottakról és lefejezett emberekről. Ez kellene ugye legyen a mozi misztikus szála, de én már ekkor elhúztam a számat: már megint Amerika, már megint a pia: Will a ki tudja hányadik rövid után simán beül az autóba, s simán hazavezet – nem mellesleg, mintha egy kortyot nem ivott volna. Aztán, mint aki jól végezte dolgát, úgy, ruhástól, cipőstől bebújik az asszony mellé, majd miután elutasítást kap, csak kivesz a hűtőből egy sört… apropó, valahol olvastam, a filmekben mindenki egy sört kér a pultostól, s soha, senki nem kérdez vissza, milyet. Tényleg, ez mekkora hülyeség…

A továbbiakban Will – minden bizonnyal a telefonon talált szörnyűségek hatására is - egyre mélyebbre merül saját hallucinációiba és az alkoholba. Persze, elsődleges szándék és nézőpont szerint egy gonosz erő szállja meg, ami valami rituális gyilkosságsorozathoz, meg majd egy feneketlen kútra hajazó, laptopon megjelenő hurokhoz kötődik, de én csak azt láttam, hogy Will nem bír kikecmeregni saját nyomorúságából, amit a korábbi csajával történő szakítása okozott neki. Alicia (Zazia Beetz) ugyanis törzsvendég a Rosie’s-ben, Will nap mint nap látja, és bizony nem tudja elengedni – először csak közös ivászat és drogozás (meg utána TERMÉSZETESEN autókázás), majd egy majdnem nemi erőszak következik kettejük kapcsolatában. Will pedig a láthatóan be nem gyógyult korábbi sebe mellé összeszed még párat, ami az újkeletű elutasítások okoznak neki – amikre ismét csak az a válasza, hogy seggrészegre issza magát. Olyannyira, hogy még munkahelye is veszélybe kerül, nem elég, hogy összebalhézik szinte mindenkivel, még az új párkapcsolatát is sikeresen lenullázhatja – a koncepcióm és a mozi egyébként itt bicsaklik meg kissé, a fura látomások és a hirtelen elhidegülés ugyan beleillik egy gyorsított alkoholizmus által okozott családi válságba, de egyre furább és nehezebben értelmezhető a telefon és a fiatalok szerepe. Nem egyértelmű ugyanis semmi, sem az, hogy Will látomásai közül mi a valóság és mi a hallucináció, sem az, hogy akkor most például Carrie (Dakota Jonhson) meredt képernyőbámulása, majd fürdése és a másnap reggeli hogyan illik bele a képbe…

Tény, hogy a Sebek egy idő után elveszti a saját fonalát – hacsak nem tartunk ki továbbra is a piálás okozta látomások mellett – és egyre nehezebbé, érthetetlenebbé válik. Sorolhatnám azokat a jeleneteket, amiket kritikaként felhoznak, s amiket még az én nézőpontomban is nehéz hova tenni, kezdve a bevillanó képekkel, aztán a telefon által közvetített gonosz megszállásával, majd befejezésként a bogárinvázóval a végén, de igazából felesleges. Egy beteg elme látomásaiban milyet értelmet is lehet várni, pláne úgy, hogy Will és az alkohol harcát egyre nyilvánvalóbban az alkohol nyeri – ezért is gondolom azt, hogy az utolsó csepp a pohárban (bocsi, az üvegből) az volt, mikor Ericnél beszél Aliciával telefonon. Számomra legalábbis tök lejött, hogy akkor engedte el az őrületet maga körül, akkor jöttek a bogarak is töménytelen mennyiségben – aztán az, hogy mindez mögé Will és a rendező milyen misztikus horror hátteret képzelt, az már csak másodlagos. Van, akinek csirkecomb, van, akinek sebben kinyíló dimenziókapu, telefonon keresztül megszálló gonosz, vagy mindegy…

Bármi más út, amin keresztül próbáljuk visszafejteni a Sebeket, szerintem zsákutca. Egy egyre inkább őrületbe hajazó, értelmezhetetlen katyvasz, logikátlan jelenetekkel és döntésekkel, kidolgozatlan karakterekkel és megmagyarázatlan látomásokkal. Ha én alapból nem kattannék rá az alkoholistákra, s az első perctől kezdve nem azt figyeltem volna, Will mennyit is iszik (miközben, utána) mennyit is vezet, és ennek ellenére miért is nem látszik rajta szinte soha, hogy részeg, lehet, én sem ezen az úton indultam volna el a kibogozásban. Mert Babak Anvari rendezése, képi világa ugyan lenyűgöző, de miután az égvilágon semmi támpontot nem ad a film megértéséhez, én ezt a megoldást találtam – hogy egyáltalán a legkisebb esélyem legyen feldolgozni azt, amit látok. Mert így talán nem véletlen, hogy a végén a kamerát ellepik a bogarak, jelképezve Will totális megőrülését – a kérdés csak az, hogy Anvari ezt egy gonosz szellem hatásának tulajdonította, vagy nekem van igazam, a gonosz alkohollal… viszont még így is roppant nehéz értékelni a filmet. Hangulata zseniális és maradandó, remek képek vannak benne, tulajdonképp a karakterei is jók – csak ne lenne olyan nehéz és érthetetlen. Meg megint ne vezetne mindenki seggrészegnek beállítva színjózanul autót… egyáltalán seggrészegen autót.





75%


Ui: Visszaolvasva, nyilván hülyeség, s nem is kötelező érvényű, amit én gondolok... de talán ad némi támpontot az amúgy támpont nélküli mozihoz...   peace




.
Vissza az elejére Go down
Niwrok
Admin
Niwrok


Hozzászólások száma : 3578
Join date : 2012. Oct. 06.

R2-D2 írásai 3.0 - Page 56 Empty
TémanyitásTárgy: Wounds   R2-D2 írásai 3.0 - Page 56 EmptySzer. Ápr. 29, 2020 6:03 pm

R2-D2 írta:

Sebek

Számomra legalábbis tök lejött, hogy akkor engedte el az őrületet maga körül, akkor jöttek a bogarak is töménytelen mennyiségben – aztán az, hogy mindez mögé Will és a rendező milyen misztikus horror hátteret képzelt, az már csak másodlagos. Van, akinek csirkecomb, van, akinek sebben kinyíló dimenziókapu, telefonon keresztül megszálló gonosz, vagy mindegy… Bármi más út, amin keresztül próbáljuk visszafejteni a Sebeket, szerintem zsákutca. Egy egyre inkább őrületbe hajazó, értelmezhetetlen katyvasz, logikátlan jelenetekkel és döntésekkel, kidolgozatlan karakterekkel és megmagyarázatlan látomásokkal. Ha én alapból nem kattannék rá az alkoholistákra, s az első perctől kezdve nem azt figyeltem volna, Will mennyit is iszik (miközben, utána) mennyit is vezet, és ennek ellenére miért is nem látszik rajta szinte soha, hogy részeg, lehet, én sem ezen az úton indultam volna el a kibogozásban. Mert Babak Anvari rendezése, képi világa ugyan lenyűgöző, de miután az égvilágon semmi támpontot nem ad a film megértéséhez, én ezt a megoldást találtam – hogy egyáltalán a legkisebb esélyem legyen feldolgozni azt, amit látok. Mert így talán nem véletlen, hogy a végén a kamerát ellepik a bogarak, jelképezve Will totális megőrülését – a kérdés csak az, hogy Anvari ezt egy gonosz szellem hatásának tulajdonította, vagy nekem van igazam, a gonosz alkohollal… viszont még így is roppant nehéz értékelni a filmet. Hangulata zseniális és maradandó, remek képek vannak benne, tulajdonképp a karakterei is jók – csak ne lenne olyan nehéz és érthetetlen.

75%

Ui: Visszaolvasva, nyilván hülyeség, s nem is kötelező érvényű, amit én gondolok... de talán ad némi támpontot az amúgy támpont nélküli mozihoz...   peace


Nem kell oda az az utóirat Smile ... Miért ne lehetne egy ennyire kaotikus, misztikus filmnek többféle értelmezése, és egyébként is, miért ne dönthetné el a néző, hogy ő magának hogyan akarja értelmezni, hogy számára mit jelent?!  peace  Nekem nem jutott eszembe ennyire hangsúlyosan az alkohol, de máris több lettem attól, hogy megtudtam, másnak igen. A hasonlóként indult annak idején a fórum, ha jól emlékszem  Very Happy ...

Én drámaként néztem (mint majdnem mindent), amiben még ez a rituálés dolog is csak kísérő volt, kifejezése annak, amit te is írtál, hogy Will mennyire nem tudja elengedni Aliciát, és hogy ez őrli fel napi szinten annyira, hogy már bármi áron szabadulna attól a kíntól, amit számára ez a beteljesületlen szerelem vagy vágy jelent. Hogy akár a lelkét is hagyná, hogy valami démonizé, valami nem evilági felzabálja, csak neki ne fájjon tovább. Úgy is működött Smile .

"Hangulata zseniális és maradandó, remek képek vannak benne, tulajdonképp a karakterei is jók" - és mégis leginkább ez a lényeg. Mert nem "jó" film abban az értelemben, hogy kellemes meg szórakoztató, hanem mert mesterien tudja előidézni azt, ami a célja volt: a nyugtalanságot. Például azért, hogy a néző feltegye magának a kérdést, hogy ő mit áldozna fel azért, hogy a legnagyobb hibáját visszacsinálhassa, vagy hogy megkapja, amire a legjobban vágyik...

.
Vissza az elejére Go down
R2-D2
Admin
R2-D2


Hozzászólások száma : 4535
Join date : 2012. Oct. 03.
Tartózkodási hely : Szombathely

R2-D2 írásai 3.0 - Page 56 Empty
TémanyitásTárgy: Re: R2-D2 írásai 3.0   R2-D2 írásai 3.0 - Page 56 EmptySzer. Ápr. 29, 2020 6:54 pm

Niwrok írta:
R2-D2 írta:

Sebek


Ui: Visszaolvasva, nyilván hülyeség, s nem is kötelező érvényű, amit én gondolok... de talán ad némi támpontot az amúgy támpont nélküli mozihoz...   peace


Nem kell oda az az utóirat Smile ... Miért ne lehetne egy ennyire kaotikus, misztikus filmnek többféle értelmezése, és egyébként is, miért ne dönthetné el a néző, hogy ő magának hogyan akarja értelmezni, hogy számára mit jelent?!  peace  Nekem nem jutott eszembe ennyire hangsúlyosan az alkohol, de máris több lettem attól, hogy megtudtam, másnak igen. A hasonlóként indult annak idején a fórum, ha jól emlékszem  Very Happy ...

Hát mert én már csak ilyen kis udvarias vagyok...  Laughing

Idézet :


Én drámaként néztem (mint majdnem mindent), amiben még ez a rituálés dolog is csak kísérő volt, kifejezése annak, amit te is írtál, hogy Will mennyire nem tudja elengedni Aliciát, és hogy ez őrli fel napi szinten annyira, hogy már bármi áron szabadulna attól a kíntól, amit számára ez a beteljesületlen szerelem vagy vágy jelent. Hogy akár a lelkét is hagyná, hogy valami démonizé, valami nem evilági felzabálja, csak neki ne fájjon tovább. Úgy is működött Smile .


De azt tudod, hogy szerintem csak ketten vagyunk - akik írtak is róla -, akik (meg)találtak valamit Will lelki vívódásából a moziban? Szinte mindenki a Kör és hasonló misztikus történet kibontását és magyarázatát kereste... ha csak azt kutattuk volna mi is, semmit nem is találunk, ráadásul akkor tényleg nincs is vége/értelme a mozinak. Így viszont - akár az én, akár a Te nézőpontodból vizsgálva - a bogarak a kamerán teljesen egyértelműen jelzik az őrület elahatlamsodását, Will megadását... Smile


.
Vissza az elejére Go down
Niwrok
Admin
Niwrok


Hozzászólások száma : 3578
Join date : 2012. Oct. 06.

R2-D2 írásai 3.0 - Page 56 Empty
TémanyitásTárgy: Nyomtalanul   R2-D2 írásai 3.0 - Page 56 EmptyCsüt. Ápr. 30, 2020 6:54 am

R2-D2 írta:

Nyomtalanul

A Nyomtalanulban van annyi különlegesség, hogy megálljon önállóan is saját lábán, csupán ha valaki nagyon sok sorozatot és/vagy filmet néz, annak tűnhet fel az egész: a másfél órás játékidőben látottak tökéletesek egy TV sorozat pilotjának, nagyvászonra már kevésbé valóak.

Egy teljesen korrekt, izgalmas, hiteles és fordulatos kis történetbe csöppenünk, ami önmagán kívül azonban semmi izgalmat nem hordoz. Ezt úgy értem, hogy rutinos nézők számára totál kiszámítható az egész, Carl nyomozása szép lineáris módon tárja fel a múltat, ezért mikor megmagyarázzák, mi, mikor és hogyan történt, csupán elégedett bólogatásra futja, megdöbbenés nélkül. Nem az a baj, ami történt, hanem inkább annak „snasszossága”.

A skandináv krimik hangulata viszont zseniálisan átjön, az egész filmről süt a depresszió. Nem tudom, ezt a színekkel, a színészekkel, a zenével érik-e el (vélhetően ezek kombinációival), de már rögtön az elején érezni, hogy nem USA-ban vagyunk.

75%


Igen, ez már rögtön abból látszik, hogy a pultos visszakérdez, ha valaki azt mondja, "Egy sört kérek." Very Happy .

Nem emlékeztem, hogy ez a rész még annyira nem jött be neked, mint talán a többi, de én is pontosan így fogalmaztam volna meg az élményt: ez egy sorozatpilot. Az az időszak, amikor a karakterek először találkozva még csak kóstolgatják egymást, ahogy elindul a lassú összecsiszolódás, amikor még csak felskiccelni sikerül a később fontossá váló jellemeket... és ami mellé kell valami ügy is, amit nyomozni lehet, de azért nem túlságosan. Bár Merete eltűnése izgalmas felütés, az egészet igazából csak a kitartás viszi előre, nincsenek benne olyan nagy megfejtések, bár ahhoz valóban kell Carl, hogy hajlandó legyen úgy hinni a tanúknak, úgy bízni egy szellemileg sérült fiú/férfi "vallomásában", mint senki előtte, de mert nem is próbálták, mert egyszerűbb, kényelmesebb volt rányomni, hogy öngyilkosság történt. És bár az jó, hogy sokáig tényleg nem tudni, hogy a Q-ügyosztály mibe nyúlt bele, hogy érdemes-e foglalkozniuk vele, és a hosszan érlelt bosszú is működőképes motiváció, valahogy az egész dolgot ezzel a nyomás-emelgetéssel nem értettem igazán, azon kívül, hogy a tettesnek ez volt otthon... Végül a skandináv hangulat is működik, de ehhez sokkal jobban hozzá vagyunk szokva, sokkal könnyebben felismerhető akkor, amikor már Hollywood (Hóember) vagy akár a magyarok (Valan) "skandináv" krimiket forgatnak, mint amikor a Nyomtalanul készült lassan egy évtizede.

A Döglött aktákat amúgy is nagyon szeretem, és én már megtehetem, hogy a Q-ügyosztályt minisorozatként nézzem, ne önálló filmekként. De ez pilotként működik tényleg csak igazán, és lehet, hogy egy órában jobban is működött volna...

7,5/10
.
Vissza az elejére Go down
Niwrok
Admin
Niwrok


Hozzászólások száma : 3578
Join date : 2012. Oct. 06.

R2-D2 írásai 3.0 - Page 56 Empty
TémanyitásTárgy: Fácángyilkosok   R2-D2 írásai 3.0 - Page 56 EmptyCsüt. Ápr. 30, 2020 9:19 pm

R2-D2 írta:
.
Fácángyilkosok

A Fácángyilkosok azonban a megnövelt játékidő és költségvetés ellenére sem emelkedik annyira ki az északi depresszióból, mint az szükséges és elégséges lenne, s bár számomra egyértelműen jobb, mint a dán rendőrök bemutatkozása, az igazi katartikus, letaglózó élményre bizony még várni kell. Aztán az is lehet, hogy az összes többi ilyen lesz: jóindulatúan állva hozzá a dolgokhoz, próbálom úgy felfogni az egészet, hogy a lassúság, a komor hangulat, az ebből eredeztethető depresszió, a néha tv epizód jelleg mind az alkotói koncepció és a franchise része.

A Fácángyilkosok innentől veri meg az előzményét… mégpedig két dolog miatt. Az egyik az, hogy Kimmie, a (lány)tanú képbe kerülésével egyértelműen két szálra szakad a cselekmény, a két idősík pedig egészen kiválóan egészíti ki egymást – viszont mégis két különálló, izgalmakkal megpakolt film váza sejlik fel általuk. Ahogy a múlt és jelen egymásba illeszkedik, ahogy egyre többet tudunk meg a brutális múltról és ahogy ez a jelenben egyre nagyobb pánikot okoz a tehetős elkövetőkben, az nekem kimondottan tetszett. A másik dolog, amiben a Fácángyilkosok a Nyomtalanul fölé nőtt, az Kimmie Lassen karaktere. Az első filmből hiányoltam egy igazán húzós, eredeti, esetleg sokkoló figurát, olyasmit, amiből pl. a svéd Tetovált lányban több is van, itt viszont az a különlegesen szerencsés helyzet állt elő, hogy a megtalált tanú rögtön két idősíkon is mozgatórugója az eseményeknek. Ezen a ponton amúgy a Fácángyilkosok jócskán kilép korábbi kereteiből. Kimmie, mint karakter totál uralja a képernyőt, simán mellékszereplővé teszi a két zsarut és titkárnőjüket. Nem is elsősorban tetteivel, hanem kisugárzásával, jellemével, színészi alakításával.

A második Q-kaland (különösen az elsőhöz viszonyítva) európai mércével kimondottan élvezetes lett. Fácán nélkül, mert az egy darab nincs benne...  Evil or Very Mad

80%


Nekem ez most kevésbé jött be... még a Nyomtalanulnál is. Biztosan azért is, mert a két óra nekem is túl sok volt, nem éreztem, hogy a téma kitöltené ezt a filmet, de még inkább azért, mert ez az unalmukban erőszakoskodó, a hatalmukra élvező újgazdag sznob zsúrpubik túl nagy parasztvakítás nekem. Értem én, hogy ettől lesz szenzációsnak beállítva a sztori, hogy a Q-ügyosztály néhány ilyen nagyvadnak megy neki, de nekem ettől egy fikarcnyit sem lett érdekesebb az ügy, sőt! És bár Rose kellemes karakter, a macskával együtt már túl zsúfolt az az irattár a pincében.

Kimmie elég jó karakter szerintem is, megvan az a kisugárzása, ami kiemeli a többiek közül, de őt is valahogy elég furán írták meg. Az egyik jelenetben még ő a halott gyerekének motyogó, félbolond hómlessz, aztán egy gyors fürdés, és máris átvedlik luxusprostivá, hogy aztán egy éles kanyarral ő legyen a bosszúálló fúria... Az biztos, hogy benne van a személyiségében a régi érzelmek maradéka, bármi történt is, ahogy a 20 év menekülés is, de igazán Carl tükrében lett érdekes karakter számomra. Hogy talán volt egy pillanat, amikor az alkesz, nihilista zsaru sorstársára akadt Kimmie-ben; olyanra, aki talán nem is az üldözői, hanem önmaga elől menekül, olyanra, aki megértené, és akit megértene. Ez a kapcsolat volt nekem meghatározó, de két órában, ennyi felesleges csicsával és lassú merengéssel együtt ez már túl kevés.

6,5/10
.
Vissza az elejére Go down
R2-D2
Admin
R2-D2


Hozzászólások száma : 4535
Join date : 2012. Oct. 03.
Tartózkodási hely : Szombathely

R2-D2 írásai 3.0 - Page 56 Empty
TémanyitásTárgy: Re: R2-D2 írásai 3.0   R2-D2 írásai 3.0 - Page 56 EmptyCsüt. Ápr. 30, 2020 11:04 pm

lol!

yeahyeahyeah

Juhé!

Lenyomod mind a négyet???

Nekem lineárisan emelkedett a színvonal, igaz, én talán évi bontásban néztem. Lehet, naponta kicsit túl sűrű, nem?

De örülök, hogy belevágtál, sajnos a Palackpostáról akkor nem volt időm írni, így esetleg azt megtehetnéd majd.  Wink


.
Vissza az elejére Go down
R2-D2
Admin
R2-D2


Hozzászólások száma : 4535
Join date : 2012. Oct. 03.
Tartózkodási hely : Szombathely

R2-D2 írásai 3.0 - Page 56 Empty
TémanyitásTárgy: Aterrados   R2-D2 írásai 3.0 - Page 56 EmptyPént. Május 01, 2020 6:28 pm

.
R2-D2 írásai 3.0 - Page 56 7tyebvt





Aterrados





Az utóbbi immár 7 év tapasztalatából kiindulva, itt a Filmfórumon mindig izgalommal teli várakozással ülök (ülünk) le egy nem amerikai származású mozi elé, mert sokszor igazi kincseket találni a spanyol, német, vagy esetleg egyéb nyelvterületről származó filmek között… talán büszkék is lehetünk arra a színes kínálatra, amit itt az évek alatt ebben a témában felhalmoztunk. Ha csak Dél-Amerikánál maradunk, volt már itt ajánló Kolumbiából, Venezuelából, Chiléből – és nem feltétlenül került mind a Legjobb idegen nyelvű filmek Oscarja miatt a célkeresztbe. Egyszerűen arról van szó, hogy sokszor a kis költségvetés ellenére sokkal jobbak, izgalmasabbak, értelmesebbek és hatásosabbak azok a forgatókönyvek, amik nem az Álomgyár kötelékében születnek… Az Aterrados – ami amúgy egy újabb Netflixes produkció – ráadásul egyik közös kedvenc zsánerünk, a horrorfilmek közé tartozik, így talán még inkább kitüntetett figyelem övezte: Niwrok egy egy évvel ezelőtti ajánlója után én most merültem el a Buneos Airesi paranormális jelenségek másfél órájában. Legalábbis azt hittem sokáig, hogy abban… de erről később…

Az biztos, hogy már a kezdés sem a szokványos: itt nincs elfecsérelt idő holmi családi idill bemutatására, meg hogy valaki hall valamit, aztán sok idő múlva az a valami testet is ölt… itt az első képsorokban már hangok jönnek a lefolyóból, aztán már a hetedik percben olyan brutális és hatásos képsorok következnek a fürdőből, amik láttán minden horror rajongó megnyalhatja mind a tíz ujját. Egyébként én valami isteni sugallat folytán a fürdőből kiszűrődő monoton hangok hallatán rögtön a 2004-es Átokra asszociáltam, abban volt a felakasztott ember himbálózásának, és falhoz csapódásának hasonló hangja és üteme – de amit itt láttam, az még annál is hatásosabb volt. Szóval van egy házaspár, a fickót, Juant (Augustin Rittano) meg letartóztatják – majd legnagyobb meglepetésemre egy háromtagú bizottság közli vele, hogy ők maximálisan elhiszik a jóembernek azt, amit állít, amit látott. Sőt a történetbe kvázi flashbackként bekerül egy másik történet, Juan szomszédjának, Walternek (Demian Salomon) a sztorija, akinek először Juan a furcsa hangokat tulajdonította, s akinek a háza tulajdonképp az egész jelenség központja lesz: szegény srác hiába próbált orvoshoz fordulni látomásaival és problémáival, senki nem hitte el neki bizonyíték nélkül, hogy éjszaka egy fura, meztelen, emberforma lény garázdálkodik a szobájában. A Paranormal Activityben már láttunk ugyan hasonló megoldást a frászhozásra, de kérem, ez a figura, ezzel a kinézettel, amit Walterrel művel – nos, az szintén beszarás.

A történetbe ágyazott történet azonban csak egy keret egy úgynevezett belső maghoz, ami Walter sztorijához kötődik, abból indul ki – s ami talán a legsokkolóbb és leghangulatosabb az összes közül. Van ugyanis egy fura baleset (ami külön jó pont, hogy ezt Juan is megemlíti, az ő nézőpontjából is átélhetjük), egy kisfiú balszerencsés esete, ami már alapban is sokkoló és tragikus, de a java még csak ez után jön… harmadik színhelyként az utca túloldalán álló házban. A konyhán, székben ülő alak, annak mozdulatlansága, az egész esemény az egyik leghatásosabb horror jelenetsor, amit valaha láttam – jump scare elemek nélkül (milyen jó már, hogy várod az ijesztést, de nem jön) – bizony, igazak azok a néhány írásban megemlített jelzők, amik erről a képről szólnak. Eleve az, hogy valaki kimászik ugye a föld alól, roppant nyugtalanító, de ahogy ez, itt tálalva van, ahogy a volt boncmester képbe kerül, ahogy ő és a rendőrfőnök kezeli az egészet, az szerintem zseniális. Zseniális és egyben baromira ijesztő, ugyanis a film és a karakterek nyilvánvalóvá teszik, hogy ez majdnem egy hétköznapi dolog, és elültetik a nézőben azt a gyanakvást, bizonytalanságot, félelmet, ami a természetfölöttiben való hitből eredeztethető. Mert ha teljesen egyértelmű, hogy ez ugye van, akkor nem ránthatod meg a vállad, hogy hülyeség – az Odaát is erre épül, de ott a fiúkkal nagyobb bizodalommal nézünk szembe a túlvilággal.

Itt is jön a triumvirátus, aki ezt a célt hivatott betölteni, de hamar világos lesz, hogy a három öreg épp úgy a sötétben tapogatózik az eseményekkel kapcsolatban, mint mi – bármennyire is úgy tűnik első pillantásra, hogy ők a mozi Warren házaspárja, ez gyorsan bebizonyosodik, hogy nem így van. Itt érnek össze egyébként a történetekbe ágyazott történetek szálai, a korábbi flashbackek következményeiként a három guru beköltözik a három elátkozott házba… de szerepük még csak nem is hasonlít a Poltergeist vékony hangú öregasszonyának szerepére: ők ugyanolyan kiszolgáltatottak, mint a korábbi szereplők, ők is csupán kutatják, mivel is állnak szemben. Eleve, már ez is jó és hatásosabb, mint mikor egy „harcos” szakértő száll szembe a gonosszal: Rosentock (George L. Lewis), Albreck (Elvira Onetto) és Jano (Norberto Gonzalo) eleve olyan figurák, akiknek sikere kétséges, akik maguk is elismerik, hogy félnek, s akikért ugyanúgy lehet izgulni, mint egy mezei családfőért, vagy anyáért. Félelmük aztán nem is lesz alaptalan: én azzal is jól ellettem volna, ha csak simán szellemek irányították volna az eseményeket, de aztán meghökkenve vettem tudomásul, hogy az írók ezt talán túl sablonosnak gondolták. A naranccsal és a dimenziókapukkal olyat léptek, amivel sokadszor a moziban rendesen megleptek…

Persze, lehet erre azt mondani, hogy túl van bonyolítva az egész, de nekem speciel nagyon bejött, hogy ezúttal nem feltétlenül démoni erők vagdossák egyik faltól a másikig a karaktereket, hanem már-már inváziós sereggel állunk szemben. Erről amúgy már volt szó korábban, egy másik mozinál, hogy mostanában mindenféle kapukon keresztül mindenféle lények akarnak a világunkba betörni, de azt hiszem, ilyen megközelítésben még sehol sem szerepeltek: kicsit ugyan nehéz megfogni és megérteni az öreg Rosentock magyarázatát a nézőpontokkal kapcsolatban, mikor az ágy alatti lényt felfedi, de azt hiszem, ez pont jót tett a filmnek. Ha már a nézőnek nem adatik meg a siker, a katarzis és a happy end, hadd rágódjon már azon, hogy mi is az, ami másfél órán át nyugtalanította, amik miatt másfél órán keresztül borzasztó nyomasztó hangulatba került.

Mert azt feltétlenül el kell mondjam, hogy az Aterrados talán legnagyobb erénye (a sallangmentes, határozott és hatásos dramaturgia mellett) az elképesztő hangulat, amit teremt. Valahogy süt mindenről, hogy ez akár igazi is lehetne, a néző nem keres – mert nincs ideje keresni – rejtett hülyeségeket, hibákat, a hétköznapi szereplők hitelesek, akik maguk is sokkot, vagy infarktust kapnak attól, amit látnak, átélnek, akik tulajdonképp tök életszerűn reagálnak az eseményekre. Mert gondoljunk csak bele: ha van egy halott, aki kimászik a sírból, nem az a legjobb, hogy visszatesszük őt oda, betonnal leburkolva az egészet, ahelyett, hogy mindenféle vizsgálatba bonyolódnánk és hülyének néznének minket? Persze ehhez kell azért egy nyugdíjas boncmester is, aki nem igazán fél a halottaktól – no meg egy szerelmes rendőr, aki inkább meg akarja kímélni barátnőjét a dolgoktól… s ha már itt tartunk. A rendőr srác, Funes (Maximiliano Ghione) a legjobb példája mindannak, amit írtam, szerintem ő az a karakter, aki akár néző is lehetne az egészben, pontosabban ő pont az a karakter, aki a mi kivetülésünk lehet a moziban. Pláne azzal, amit a legvégén a dolgok megoldására kitalál… hát nem ez a leglogikusabb lépés???

Nekem nem volt bajom sem a színészekkel, sem a történetvezetéssel, nekem tök bejött ez a több helyen megszakított idővonal, amiben egyes eseményeket egy komplett történettel magyaráznak meg, kapcsolnak össze. Mindhárom kis mese a maga módján qrva jó, mindháromban van olyan jelenet, ami úgy beleég a retinába: Juanéknál a feleség, Walternél az ágy alatti fickó, Aliciánál meg ugye a gyerek. A finálé meg a három helyszínnel, a „paranormális nyugdíjasklubbal” („Három feladat, három kapitány, három hajó”) remek összefűzése az addig történteknek – és ismét egy szokványostól eltérő megoldással és zseniális hangulattal. Alapban is elég komor és nyomasztó végig a mozi, de ami a végjátékban jön, az zseniális e téren is: nem elég, hogy a már említett magyarázatot kapjuk (már amennyit kapunk), de a műfaj legjobb elemeit (sablonjait) felhasználva eszméletlen parás képsorokat mutatnak a fura fejű, piros szemű lényekkel – akiktől gyengébb idegzetűek tényleg ágyba vizelhetnek éjjel. A legutolsó jelenet meg… nos, az számomra a pont az i-n. Ahogy kvázi egy év múlva megismétlik Juan kihallgatását, csak most már más nézőpontból, ahogy az utolsó képsor az arcunkba robban, az egyszerűen zseniális…

Ha valaki szereti ezt a műfajt és kicsit tovább akar látni az amerikai tucathorroroknál, érdemes próbát tennie az Aterradossal – a spanyol nyelv miatt még inkább lehet kötni a többi, zseniális spanyol mozihoz. Ha nem is hibátlan film, de emlékezetes, az biztos.




80%






.
Vissza az elejére Go down
Ajánlott tartalom





R2-D2 írásai 3.0 - Page 56 Empty
TémanyitásTárgy: Re: R2-D2 írásai 3.0   R2-D2 írásai 3.0 - Page 56 Empty

Vissza az elejére Go down
 
R2-D2 írásai 3.0
Vissza az elejére 
55 / 66 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1 ... 29 ... 54, 55, 56 ... 60 ... 66  Next
 Similar topics
-
» R2-D2 írásai 1.0
» R2-D2 írásai 4.0
» R2-D2 írásai 2.0
» Remo írásai
» Niwrok írásai 3.0

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Filmfórum :: Filmek, sorozatok világa :: Kritikák, filmes gondolatok-
Ugrás: