Filmfórum
Would you like to react to this message? Create an account in a few clicks or log in to continue.


Kritikák, gondolatok a filmek világából
 
KezdőlapGalleryLegutóbbi képekKeresésRegisztrációBelépés

 

 R2-D2 írásai 3.0

Go down 
+7
Gyulus
Dylan83
andrew1975
téglagyári megálló
mesterjani
Mr. White
Weide
11 posters
Ugrás a következő oldalra : Previous  1 ... 27 ... 51, 52, 53 ... 59 ... 66  Next
SzerzőÜzenet
R2-D2
Admin
R2-D2


Hozzászólások száma : 4535
Join date : 2012. Oct. 03.
Tartózkodási hely : Szombathely

R2-D2 írásai 3.0 - Page 52 Empty
TémanyitásTárgy: Narcos: Mexico S2   R2-D2 írásai 3.0 - Page 52 EmptyKedd Márc. 10, 2020 9:57 pm

.
R2-D2 írásai 3.0 - Page 52 GT6aJgg



Narcos: Mexico S2





Még mindig nem tartunk a drogháborúnál és még mindig nem értünk el időben Peña ügynökhöz, aki a harmadik évad végén autóból bámulja a határ túloldalát – nem, mert még mindig Felix Gallardot kergetjük, aki nagyon kihúzta a gyufát az akkoriban igencsak gyerekcipőben járó DEA ügynökeinél. Igen, azoknál a fickóknál, akik az előző évad végén Bosszúállók módjára átruccannak Mexikóba, letartóztatni és/vagy likvidálni mindazokat, akik aktívan részt vettek az előző évad gyilkosságában…

Bármennyire is szeretem, szerettem én ezt az egészet, ez az évad nagyon nyögvenyelősen csúszott csak le a torkomon. Már az Escobar nélküli Narcos sem volt az igazi, de eddig még mindig volt egy történeti szál, volt néhány olyan erős karakter, ami többé-kevésbé pótolni tudta a Wagner Moura hiánya miatti űrt – itt, a második mexikói évadban olyannyira hiányzott mindez, hogy sajna azt kell mondjam, ez volt az eddigi 5 évad közül messze a leggyengébb. Hogy jobban érzékeltessem, ez kb. úgy viszonyul magához az egész Narcos kalandhoz, a korábbi (főleg az első kettő) évadokhoz, mint az a jelenet, amikor is Felix próbál Pacho fölé nőni az évad közepén: abban a szcénában válik egyértelművé, hogy ő, és szinte az egész mexikói droghálózat milyen súlytalan is a kolumbiaihoz képest – nos, pontosan ezt éreztem az évadok viszonyításában is. Ez a N:M S2 lehet, hogy önmagában egy tényleg érdekes és tanulságos kis törióra a kartellek kialakulásáról, de korábbi önmagához képest rendkívül latymatag és unalmas – köszönhető pedig mindez annak, hogy egyszerűen nincs karaktere, nincs egyetlen egy karizmatikus figurája már a sorozatnak. Mert abból Felix Gallardoból, aki mindezt hivatott lett volna betölteni, ebben az évadban egy szerencsétlen, tutyimutyi faszt csináltak, aki saját egóját hajszolva nyilvánvaló baromságokat csinál, akiről közben végtelenül nehéz lesz elhinni, hogy ő alapította meg azt a bizonyos mexikói drogbizniszt.

Ugye, az előző évad végén Mexikóba érkezik egy DEA különítmény, bizonyos Walt Breslin (Scoot McNairy) vezetésével, akiknek feltett szándéka, hogy felkutatják mindazokat, akik társuk haláláért felelősek. Természetesen az első számú célpont maga Gallardo, de azért voltak abban a házban még mások is – orvos, katonatiszt, rendőr, stb… az évad első pár epizódja – ezen a szálon – egy Münchenhez hasonló dramaturgiájú macska-egér játék. Ez alapban akár tök izgalmas is lehetne, ha az ebben részt vevő sakkfigurák bármi nemű érdeklődést képesek lennének kiváltani a nézőben. Sajnos azonban ez nincs így: sem a bűnös „áldozatokban”, sem az őket elkapó csapat tagjaiban nincs az égadta egy világon semmi, ami miatt különleges lenne a szakasz. Sőt, Walton kívül az elfogó brigád tagjairól semmit nem is lehet megtudni (még később sem), így elég nehéz érzelmileg kötődni hozzájuk, még akkor is, ha az ember úgy gondolja, igazságot szolgáltatnak. Ez a fura érzés aztán megmarad az egész évadon keresztül, sőt, ahogy Walt egyre inkább betegesen mániás lesz, ahogy Kikihez hasonlóan beleőrül Felix elkapásának terhébe, úgy sikerül eltávolodni az ún. jó oldalon álló figurák döntő többségétől. Egyébként én meg voltam róla győződve, hogy Walt Breslin valós figura, de most néztem utána: ő csupán a sorozat dramatizálása miatt került bele a történetbe – lehet, épp pont ez volt a baj.

Mindenestre a N:M S2 egyik csapásiránya tehát az ügynökök harca a drogkereskedőkkel és a végtelenül korrupt mexikói hatóságokkal – emlékezzünk csak, akinek pont el kellett volna kapnia Gallardot, az már a Cingár zsebében van. Vannak természetesen ennek a szálnak is érdekes és jó elemei, például a repülős átcseszés az kifejezetten tetszett – csak ha ugye Walt nem igazi, az emberben utólag felmerül a kérdés, mi a kitaláció még, tényleg így történt-e minden, vagy csak egy illúzió az egész. De jó volt a másik repülős ügy is, annak minden tragédiájával együtt, mint ahogy tetszett az ez évadban főleg Walthoz kapcsolódó Acosta sztorija is, szintén annak minden tragédiájával együtt. S ha már nála tartunk, fura, de ő pl. toronymagasan jobb, erősebb karakter volt, mint bárki az ügynökcsapatból…

A Narcos: Mexico S2 fő története természetesen Felix Gallardo (Diego Luna) vesszőfutása. Az talán nem titok, hogy hol fogja ő végezni, ezért talán nem spoiler: ahogy az első két évad Escobar elfogására volt felhúzva, ez a két évad Gallardo börtönbe juttatására fókuszál – mindeközben viszont elveszi a karaktertől mindazt a tekintélyt, ami miatt akár a valóságban, akár a sztoriban oly’ félelmetes hírnévre tehetett volna szert. Mert mit is látunk? Az első epizódban, Felix 50-ik szülinapi buliján már rögtön egy akkora pofonba szalad bele, ami a nézőben rendesen kétségeket ébreszt a faszi hatalmáról, tehetségéről és tekintélyével kapcsoltban: az a bizonyos Pacho, aki a Cali Kartell egyik legjobb figurája, rendesen helye teszi Félixet, s már-már demoralizáló vereséget mér rá. Ez az első, még csak apró alkalom egyébként mindannak igazolására (elég hamar), amit fentebb írtam: az itteni kolumbiai-mexikói erőviszonyok hűen tükrözik a sorozat évadjait is, s itt kell megjegyezzem azt is, mennyire szembetűnő, hogy Pacho milyen erős karakter is a többiekhez képest – pedig aztán már ő is elmaradt anno Escobartól. Mindegy, Felix szembesül azzal, hogy bármennyire is szeretné, nem lesz egyelőre minden idők legnagyobb és legbefolyásosabb drogvezére – innentől pedig szinte rossz nézni, ahogy szinte minden összeomlik körülötte. Oké, nem is lenne az a cél, hogy nézőként annyira azonosuljunk vele, vagy szurkoljunk neki, de valahogy én úgy voltam vele, hogy – és ez lehet, picit Diego Luna kisugárzásán is múlik – ez a faszi eddig messze nem volt annyira ellenszenves, kegyetlen, utálnivaló antagonista, mint azt esetleg a történelemből betöltött szerepe alapján várni lehetett volna. Ez aztán majd csak a végére fog változni, de addig szabályosan fáj nézni, hogy folyik ki a keze közül – a saját hülyeségei miatt – szinte minden, hogyan nőnek fejére saját szervezete, illetve hogy borul körülötte a politikai háttér.

Mert azért az ugye mindenkinek megvan – aki eddig nézte a sorit és/vagy olvasott minket – hogy a Narcos nem csak egy drogtörténet, hanem egy megdöbbentő politikai, társadalmi tabló is a nyolcvanas évek Kolumbiai, Mexikói hatalmi viszonyairól, arról a szinte elképzelhetetlen szintű korrupcióról, ami átszőtte az egész társadalmat. Ez az évad ebben egyébként felveszi a versenyt az előzőekkel, a csúcs egyértelműen a 88-as választások bemutatása volt, de alapban is megdöbbentő, hogy egy drogvezér katonai (!!!) kísérettel furikázik az országban. És simán ide vehetem a területenként (itt még plázáknak hívott későbbi kartellek) kilóra megvett rendőrséget, vagy azokat a kormánytagokat, akik tényleg mindent elfogadtak a saját győzelmük érdekében. Szinte hihetetlen, hogy a komplett kormány – jó pénzért, no meg némi választási csalásért – kvázi támogatta az egész szállítást, hogy gyakorlatilag azon múlt a „kereskedők” sikere, hogy milyen magas pozícióba tudták bevásárolni magukat. És innen nézve abszolút nem fura, hogy 70 tonna!!! kokót simán el lehet hozni Kolumbiából Mexikóba repülőn (az USA-ba szállítás már más tészta, de arra is láttunk már épp elég filmet) a nélkül, hogy bárki kérdezett volna valamit…

Üde színfoltja ugyanakkor a sorozatnak a plázák világa, egész jól fel van vezetve a jövő (már ha jól gondolom, hogy mi jön ez után), hogyan és miért esett négy darabra Gallardo birodalma – a pici bibi csupán az, hogy ez is maximum érdekes volt, de nem érdekfeszítő. Ráadásul – ugyan lehet, ez csak az én hibám – a sok beatles frizurás mexikói fickó sokáig tökugyanolyannak tűnt nekem, sokszor nem is tudtam, ki milyen területet képvisel, s ki miért háborúzik a másikkal. Nagyon sok idő kellett, míg úgy gond nélkül képes voltam különbséget tenni a sinolaiak és a tijuanaiak között. Az alagútásás mondjuk király volt, ebből is láttunk már későbbi időszakból más filmekben példákat – de megmosolyogtató, hogy volt ötlet bemutatni azok születését. Amúgy nem rosszak a srácok, ebbe a latymatagabb évadba tök jól beleillenek… csak hát ugye volt már korábban négy, karakteresebb szezon – apropó, ahogy már amúgy említettem is: a N:M S2 csúcspontjai épp ebből kifolyólag azok a jelenetek voltak, amikor az ezzel párhuzamosan játszódó Narcos S3-ból teszi tiszteletét valaki ebben a soriban. Mint pl. Salcedo…

Összességében azt kell mondjam, hogy ugyan nem volt rossz ez az évad sem, de sem drámaiságában, sem kegyetlenségében, sem izgalmasságában nem közelíti meg elődeit. Olyan langyosnak éreztem, aminek a végére már tökmindegy volt, elkapják-e Gallardot, vagy sem.





70%




.
Vissza az elejére Go down
Niwrok
Admin
Niwrok


Hozzászólások száma : 3578
Join date : 2012. Oct. 06.

R2-D2 írásai 3.0 - Page 52 Empty
TémanyitásTárgy: Re: R2-D2 írásai 3.0   R2-D2 írásai 3.0 - Page 52 EmptySzer. Márc. 11, 2020 9:45 pm

R2-D2 írta:

Narcos: Mexico S2

Bármennyire is szeretem, szerettem én ezt az egészet, ez az évad nagyon nyögvenyelősen csúszott csak le a torkomon. Már az Escobar nélküli Narcos sem volt az igazi, de eddig még mindig volt egy történeti szál, volt néhány olyan erős karakter, ami többé-kevésbé pótolni tudta a Wagner Moura hiánya miatti űrt – itt, a második mexikói évadban olyannyira hiányzott mindez, hogy sajna azt kell mondjam, ez volt az eddigi 5 évad közül messze a leggyengébb. Hogy jobban érzékeltessem, ez kb. úgy viszonyul magához az egész Narcos kalandhoz, a korábbi (főleg az első kettő) évadokhoz, mint az a jelenet, amikor is Felix próbál Pacho fölé nőni az évad közepén: abban a szcénában válik egyértelművé, hogy ő, és szinte az egész mexikói droghálózat milyen súlytalan is a kolumbiaihoz képest – nos, pontosan ezt éreztem az évadok viszonyításában is.

70%


Nagyjából az ilyen írásokra szoktad azt mondani, hogy "Nem csináltál kedvet hozzá..."  Smile .

De azért majd igyekszem sorra keríteni ezt is; Lunát is általában bírom, de McNairy-t a Halt & Catch Fire óta különösen.

.
Vissza az elejére Go down
R2-D2
Admin
R2-D2


Hozzászólások száma : 4535
Join date : 2012. Oct. 03.
Tartózkodási hely : Szombathely

R2-D2 írásai 3.0 - Page 52 Empty
TémanyitásTárgy: Re: R2-D2 írásai 3.0   R2-D2 írásai 3.0 - Page 52 EmptyCsüt. Márc. 12, 2020 5:51 pm

R2-D2 írta:
.
Élesítve

Nekem fontos az, hogy ne csak egy csúcsra járatott akcióorgiát nézzek a képernyőn, amiben időnként a fejemet fogom a történet gigantikus logikátlanságain és bakijain, hanem valami épkézláb, esetleg csavaros történtet lássak, ahol a rejtélyeknek súlya van, ahol a meglepetések nem egy bűvészkalapból vannak előrángatva a nyuszi mellől. Bármennyire is hihetetlen, bármennyire is máshogy jött le ez a hangosabb többségtől, én az Unlockedtől pontosan ezt kaptam, egy izgalmas, pörgős, de szórakoztató kémfilmet, nem annyira idiótát, mint mondjuk egy Kingsman vagy Bond mozi, amiben az akciók nagy része is szépen megmarad a fizika határain belül – és nem úgy, mint pl. néhány fentebb említett műalkotásban. Aztán az meg, hogy ez is elbírt volna jóval több karakterrajzot, hogy a CIA főnöke nem lehet ennyire idióta, meg hogy nem mentes a hollywoodi gyerekbetegségektől, azt nem vitatom. De ha már nem robbantják fel benn a fél várost, én már örülni tudok…


80%

Esküszöm, nem emlékeztem arra a monológra, amit Michael Douglas karaktere nyomott a végén szándékairól, de most, a jelenlegi koronavírusos helyzetben borzongatóan aktuális (is lehet) mindaz, ami miatt a filmben történő biológiai támadást elindították - volna. Nem először járok már úgy, hogy valami pont akkor kerül - ez esetben újra - a látókörömbe, amikor épp hasonló történik a világban, de ezen most azért meglepődtem... még ha nyilvánvalóan kell hozzá összeesküvés-elméletre való fogékonyság is.

Maga a mozi másodjára is tök bejött, maradok a kémfilm, akció beütéssel zsáner elnevezésnél, kortársaihoz képest továbbra is átgondoltabbnak és hitelesebbnek tartom. Két év távlatában ráadásul képes volt újat is nyújtani, főleg a fentebb említett szándék tekintetében - soha rosszabb kémfilmet. peace


.
Vissza az elejére Go down
R2-D2
Admin
R2-D2


Hozzászólások száma : 4535
Join date : 2012. Oct. 03.
Tartózkodási hely : Szombathely

R2-D2 írásai 3.0 - Page 52 Empty
TémanyitásTárgy: Richard Jewell balladája   R2-D2 írásai 3.0 - Page 52 EmptyCsüt. Márc. 19, 2020 12:59 am

.
R2-D2 írásai 3.0 - Page 52 Lwi0xST




Richard Jewell balladája




1996. július 27-én az atlantai olimpián a Centennial Olympic Parkban csőbomba robbant, amely 2 embert megölt és 111-et megsebesített. A robbantással első körben egy bizonyos Richard Jewell nevű biztonsági őrt gyanúsítottak, pont azt az embert – és pont azért – aki megtalálta a robbanóanyaggal teli hátizsákot, s aki miatt „csak” kettő halálos áldozata lett az eseménynek. Az ő története ez a mozi, Clint Eastwood újabb nagyszerű alkotása, ami egy 1997-es újságcikken, az Amerikai rémálmon, valamint egy 2019-es könyvön, a The Suspect: An Olympic Bombing, the FBI, the Media, and Richard Jewell, the Man Caught in the Middle-on alapul. Eastwood a tőle megszokott profizmussal, kritikával és érzékenységgel karol föl ismét egy hőst, akit meghurcolt az idióta amerikai rendszer és hatóság, és szolgáltat a maga szarkasztikus módján igazságot az egyszerű embernek.

Maga a cím magyarul egyébként akkor nyer igazán értelmet, ha azt tudjuk, hogy a jóember 2007-ben meghalt – a ballada akkor válik igazán értelmezhetővé, ha tudjuk, hogy ez az egész némileg egy memento is a szerencsétlen fickónak, akinek szinte teljesen tönkretették az életét pár nap alatt. Ma amúgy még durvább lehetne az egész, mert gondoljatok csak bele: csináltok valami jót, de valamiért a média és a hatóságok kitalálják, hogy az a jó mégsem úgy volt, sőt inkább rossz volt – a mai világban pillanatok alatt a negatív kommentek és hírek célkeresztjébe kerülnétek ártatlanul. 1996-ban még kellett ehhez egy erős, szenzációhajhász média, ami el tudta juttatni az üzenetet a lakosokhoz, ma már a közösségi hálón mindez sokkal gyorsabban, ellenőrizetlenebbül és durvábban lezajlódna – Richard Jewelt a mai világban bizony sokkal gyorsabban keresztre feszítenék, mint 24 évvel ezelőtt. És nem vagyok benn biztos, hogy ma a megváltás és az ártatlanság bizonyítása elérné azt az ingerküszöböt, hogy ugyanúgy tudatosuljon az emberekben annak ténye, mint a bűn gyanúja… e tekintetben még szerencséje is volt a kis pufóknak, hogy akkor volt ez az egész, nem ma.

Természetesen az első és legnyilvánvalóbb kapcsolódási pont ehhez a filmhez Eastwood hárommal ezelőtti filmje, a Sully. Valamilyen szinten az A párizsi vonat is, de mivel ez is inkább egyszemélyes filmnek tekinthető, én mindenképp a pilótát állítanám párhuzamba Jewell karakterével. A két figura esete kísértetiesen hasonlít, nem is értem, hogy lehet egy rendszer annyira balfék, hogy a saját hibáiból nem tanulva, többször is simán meghurcolja saját nemzeti hőseit, esetünkben csupán rosszindulatra és szenzációra alapozva. A Richard Jewell balladája ugyanakkor kicsit messzebbről indít, Eastwood különös gondot fordított most arra, hogy hősét kvázi árnyalja kicsit annak múltjával és jellemével: a pufi, totál teszefoszának és szerencsétlennek tűnő Jewell korábbi munkahelyei a figura gyámoltalanságának érzésére erősítenek rá, egyúttal pedig kis mértékben görbe tükröt is mutat az FBI profilkép imidzsének. Mert a  magányos, anyjánál élő, fehér, hőskomplexusban szenvedő férfi, aki rendőr akart lenni, de túl komolyan vette a munkáját, lehet ugyan a bűnüldöző szervek elsőszámú célpontja, de a rendező mesteri ábrázolásának hála az első perctől a nézők kegyeibe férkőzik, s bár néha tényleg idegesítő, amit tesz, ahogy beszél, és ahogy gondolkodik, egy pillanatra sem érzi az ember azt, hogy túl sok, amit csinál. A kb. fél órás felvezetésben nagy ugrásokkal megismerjük Radar urat (Jewell), ahogy először raktáros egy cégnél, majd iskolai rendészként túl szigorú a koleszosokkal (amúgy tök jogosan). Ha úgy érzitek majd nézés közben – ahogy amúgy én is éreztem – hogy mindez felesleges időhúzás, akkor gondoljatok arra, hogy mindkét helyszínnek fontos szerepe lesz később, a robbantás után: mindkét karakter, akivel Jewell (Paul Walter Hauser) összefut, a maga módján alakítja a figura vesszőfutását – ki így, ki úgy. Az 1996-os események aztán már rendesen peregnek, az ominózus eset, a robbanás pedig dramaturgiájában eszméletlenül jól sikerült: még akkor is működik, ha tudod, mi fog történni, de némi információhiányban az egész jelenet még hatásosabb. Tök jó együtt „fújtatni” a főhőssel, a korábbi, azonosulásra alkalmas jellemrajz miatt tök jó átélni, hogy órák alatt a nemzet hősévé válsz – és majd tök nagy megdöbbenés is lesz a magasból a mélybe esni vele együtt.

Ehhez pedig csupán egy végtelenül unszimpatikus, baca picsa és egy idióta FBI ügynök áldásos tevékenysége kell. Kezdjük előbbivel: Kathy Scruggs (Olivia Wilde) mindent megtestesít, amit ma negatív sztereotípiaként a szenzációhajhász újságírókról feltételez az ember. Egyes írásokban éri az a vád Eastwoodot, hogy túlságosan is negatív színben tünteti föl a nőt, aki ráadásul halála miatt szintén képtelen megvédeni magát, az én szememben viszont Scruggs a komplett médiát képviseli egy személyben, Eastwood kritikája pedig nem is elsősorban róla, neki szól, hanem az egész szakmájának – e szempontból pedig mindegy, hogy a nő az információért hajlandó volt-e szexre, vagy sem. Magam részéről ma sem tartom sokkal többre az újságírókat – tisztelet a kivételnek – csak ma már más törésvonalak mellett teszik ugyanazon dolgokat: a világ nem változott, s nem hogy jobb hely lett volna, hanem inkább elbaszottabb. Az FBI szerepe már kicsit más tészta: valahogy a nézőben sokkal nagyobb csalódást képes okozni egy ennyire töketlen és rosszindulatú banda, ami itt is szerepel. Mert oké, hogy sok mindent lehet hallani velük, róluk (és a CIA-val) kapcsolatban, de így, testközelből végignézni gyakorlatilag egy sikertelenül kivitelezett ’56-os koncepciós pert, az végtelenül szomorú. Igen, más környezetben és korban az A tanú lenne a Richard Jewell balladája társfilmje, ott éreztem még ennyire unszimpatikusnak a hatalom módszereit és szándékát az ártatlan kisember meghurcolásának ügyében.

Persze az, hogy mindez így átjöhessen, nem lehetne Eastwood zsenije nélkül: ahogy Jewellből az elején sugárzik a rendbe és rendszerbe vetett feltétlen hit és szeretet, ahogy aztán ez később az ő karakterén keresztül mérhetetlen csalódássá formálódik, az meghatározó a mozi egészét tekintve. Mert a rendező nem csak vaktában lövöldözik és szidja – amúgy jogosan – itt és most az FBI-t, hanem átéljük a főhőse által azt, milyen is csalódni valamiben, amiben eddig bíztunk. Sokkal személyesebb és megrázóbb ez így, alapból is mindig könnyű egy meghurcolt ártatlan kisember mellé állni, de ha azt a kisembert még ráadásul az a rendszer hagyja cserben, amihez ő épp tartozni akar, akkor sokkal mélyebb kapcsolat az egész. Az újságírónőt, a médiát szimplán utálni lehet a moziban, de az FBI-ban csalódni is lehet, ez által pedig olyan érzelmi szintre jutunk el Jewell történetében, ami messze túlmutat a kritikán. Hiszen ez a szerencsétlen – mert annak ellenére, hogy a magához való esze igenis megvolt, egész az utolsó percig annak tűnt – még akkor is segíteni akart a saját maga ellen indított vizsgálatban, amikor ügyvédje már mindezt kifejezetten megtiltotta neki.

S ha már ügyvéd. Eddig nem ejtettem szót Jewell legfőbb partneréről, Bryantről (Sam Rockwell) a filmben, aki az elején még kissé Saulosan kezeli a dolgokat, de a végére igazi mentorként és vezéregyéniségként áll Jewell mellett. Annyira talán nem is új keletű az ő figurája, láttunk már máshol hasonló képességű és habitusú „zugügyvédet”, de ahogy Jewell, úgy Bryant is tök jól fel van építve, honnan és hova jutott, és miért is áll Jewell mellé… egész sor remek dramaturgiájú jelenet kapcsolódik kettőjükhöz, ha meg még ideveszem Jewell anyut, még jobb, színesebb és érdekesebb a kép. Mondjuk ezen szerep alapján én Kathy Batest nem jelöltem volna Oscarra, de a világon meglepődő, fia ártatlanságában hívő anya karakterét nagyon jól hozza. Olyan tök szerethető az egész kompánia, rajtuk keresztül meg az egész mozi – az meg, hogy úgy mellékesen az öreg rendező az ő jól megszokott stílusában és módján megint csak beszól az általa kritizálni szándékozott közegnek, hab a tortán. Megint talált egy kisembert, akiből hőst tudott csinálni, s noha ebben a filmjében nincs rasszizmus és egyházellenesség (amúgy a Sullyban sem volt), attól ez még nekem tök bejött: lassan hömpölygő mozi, icipicit talán hosszabb is a kelleténél, de ízig-vérig Eastwoodos. Meg megint megtudtam a történelem egy kis szeletéről valamit, amit átéltem ugyan, de tök nem emlékeztem már rá.





80%



.
Vissza az elejére Go down
Niwrok
Admin
Niwrok


Hozzászólások száma : 3578
Join date : 2012. Oct. 06.

R2-D2 írásai 3.0 - Page 52 Empty
TémanyitásTárgy: Re: R2-D2 írásai 3.0   R2-D2 írásai 3.0 - Page 52 EmptyCsüt. Márc. 19, 2020 5:41 pm

R2-D2 írta:
.
Richard Jewell balladája

Olyan tök szerethető az egész kompánia, rajtuk keresztül meg az egész mozi – az meg, hogy úgy mellékesen az öreg rendező az ő jól megszokott stílusában és módján megint csak beszól az általa kritizálni szándékozott közegnek, hab a tortán. Megint talált egy kisembert, akiből hőst tudott csinálni, s noha ebben a filmjében nincs rasszizmus és egyházellenesség (amúgy a Sullyban sem volt), attól ez még nekem tök bejött: lassan hömpölygő mozi, icipicit talán hosszabb is a kelleténél, de ízig-vérig Eastwoodos. Meg megint megtudtam a történelem egy kis szeletéről valamit, amit átéltem ugyan, de tök nem emlékeztem már rá.

80%


Köszi, jegyzem.
Az Oscar idején még eszemben volt, hogy a Mule-lal együtt ezt is megnézem, aztán elmaradt.

.
Vissza az elejére Go down
R2-D2
Admin
R2-D2


Hozzászólások száma : 4535
Join date : 2012. Oct. 03.
Tartózkodási hely : Szombathely

R2-D2 írásai 3.0 - Page 52 Empty
TémanyitásTárgy: A bankár   R2-D2 írásai 3.0 - Page 52 EmptyPént. Márc. 20, 2020 12:01 am

.
R2-D2 írásai 3.0 - Page 52 S9U2wYR




A bankár (1989)





Biztos ti is voltatok már úgy, hogy valamikor rég – mondjuk a múlt évezredben – láttatok valamit, valami filmet, amiből csupán kósza emlékfoszlányok maradtak meg. Néha nekem is sikerül egyre halványuló emlékeim közül előásnom képeket rég elfeledett filmekről, s tök örülök, ha valahogy rájövök, mi is volt a film címe, s ha valahol meg tudom nézni azt. Azt már megtanultam, hogy az esetlegesen kellemes emlékek idővel misztikus ködbe tudnak burkolódzni, s hogy az évtizedekkel későbbi újranézés nem egy esetben rendesen csalódást tud okozni – de valahol mindig bízik benne az ember (feleslegesen), hogy újra megkapja azt az élményt, amit akkor (esetünkben 30 évvel korábban) kapott. Nos, nem árulok el olyan nagy titkot, ez az A bankárnál nagyon nem jött be – azt ugyan vártam, hogy a retro érzés rá fog telepedni a filmre, de hogy azon túl is pocsék legyen, arra nem számítottam… különösen az ominózus emlékképeim alapján.

S hogy mi ez a jelenet? Hát az, hogy egy félmeztelen, kisportolt fickó, kifestett arccal egy nyílpuskával vadászik valakire egy erdőben. Ennyi. Ennyiből kellett összerakni, mi is ez az egész, így talán nem is csoda, hogy nagyon sokáig az A vadász címmel kutattam a film után: sem színészre, sem rendezőre, sem bemutató időpontjára nem emlékeztem – mígnem egyszer csak szembejött velem az ominózus kép a kifestett, félmeztelen faszival. Naná, hogy megörültem, s hogy szinte rögtön meg is néztem: a mozi 92 perces játékideje ráadásul pont megfelelt egy rövid, éjszakai mozinak. Talán a túlzott lelkesedés és a kutatás sikere felett érzett eufóriám miatt nagyobbak voltak az elvárásaim a kelleténél, és ennyi tapasztalattal a hátam mögött is hiába tudom, mit is várhatok egy (méltán) elfeledett 80-as évekbeli filmtől, az A bankár kifejezett csalódás volt. S nem csak azért, mert többnyire az akkori elvárások szerinti kliséhalmaz az egész film, vagy, hogy mert a karakterei bizony rettentően egydimenziósak, vagy, hogy a színészi játék színvonala sem verdesi az egeket, hanem azért is, mert attól már teljesen elszoktam, hogy a filmben benn marad (tömegesen) a felvételek alatt használt, felülről benyújtott mikrofon látványa…

A film első pár perce olyan, mintha a Miami Vice R Rated sorozat egy epizódjába csöppennénk – ez a TV film jelleg szinte végig kitart – amiben egy prostituáltat látunk épp ügyfélhez menni. A szexkalandnak aztán rossz vége lesz: a nőt a faszi (Duncan Regehr) nyílpuskával megöli, összevagdossa, majd a tükörre vérrel egy fura szimbólumot rajzol. Megismerjük a kissé antiszociálisnak és alkoholistának tűnő zsarut, Dant (R.I.P. Robert Foster), a sablonszerűen mellé csapott új társát, valamint Dan exét, a médiában dolgozó Sharont (Shanna Reed). Itt jegyzem meg azt a fura kapcsot, ami megint totál véletlenül alakult ki, s ami a Richard Jewell balladájához kapcsolódik: az itteni Sharon és az ottani Scruggs egy ideig kísértetiesen hasonló karakterek, mindkettő a szenzációt hajtja, csak míg utóbbi rendesen túllő a célon, Sharonunk egy bizonyos ponton és bizonyos ösztönzés miatt rájön munkája „káros” hatásaira… ezzel pedig pont a gyilkos célkeresztjébe kerül. De ne szaladjunk ennyire előre: az első hullát majd követi egy második, majd harmadik is, képbe kerülnek azok a stricik is, akik a gyilkosnak szállítják az alapanyagot – és egyre többet tudunk meg arról a fickóról, aki a dolgok mögött ál. Ő pedig nem más, mint az ország egyik legbefolyásosabb bankára: „Én becsókolok a rendőrfőnöknek, ő becsókol a polgármesternek, a polgármester meg becsókol Osborurne-nek”, aki legszebb éveit Afrika őserdeiben töltötte, s valami rituális szokást hozott magával onnan. Valami halhatatlan vadászistennek, Na’Kooknak képzeli magát, áldozatai csupán egy őrült szertartás részei – míg nem az egyik strici kihúzza nála a gyufát, s a kecskeáldozat helyett igazi vadászat veszi kezdetét – no ez az, amire én emlékeztem.

Amúgy nem lenne ez egy rossz ötlet, vagy sztori, ha ezt valaki profin csinálja meg (még akkor, 1989-ben is), egy egész jó kis misztikus thriller kerekedhetett volna ki belőle. Ha csak az összetevőit nézzük, külön-külön, minden adott lehetett volna egy jó filmhez: Sharonon keresztül egy jó kis média kritika, a rendőrpárosban is megvolt a lehetőség, a testépítőből lett színész, Duncan Regehr meg bír akkora karizmával, hogy igazi fenyegetettséget jelentsen a történetben. Még magával a sztorival sem lenne olyan nagy baj, a szálakat egész jól mozgatja a forgatókönyv, csak aztán a megvalósításba hiba csúszott, mert az egész tényleg megragadt egy másodvonalú TV film színvonalán. A tipikus macska-egér játék, ami a rendőrpáros és a bankár között kellene, hogy játszódjon, egy idő után belefullad az értetlenségbe és értelmetlenségbe. Tök úgy jön le a filmből, hogy szinte mindenki tudja, hogy Osbourne a gyilkos, de vagy simán kikezdenek vele (ld. strici), vagy simán senkit nem érdekel. Értem én, hogy valahol arra is próbál (talán) rávilágítani a film, hogy (már akkor is) egy ekkora vagyonnal és hatalommal rendelkező fickó szinte bármit megtehet, hogy gyakorlatilag szó szerint élet és halál ura, de akkor ezt sokkal jobban megírt és kidolgozott, esetlegesen drámaibb jelenetekben illett volna kifejteni. Osbourne mosolya nem elég ehhez, meg ez a latymatag történet sem… ahhoz képest, hogy ez egy thriller, vagy mi a szösz, egyetlen másodpercnyi feszültség nincs az egészben. Láttunk már olyat, hogy valakit, aki a törvény felettinek állónak képzeli magát nem, vagy csak nehezen tudnak elkapni, de amit itt – az amúgy valóban megnyerő külsejű – bankár köré írtak, az szerintem gáz.

Egyedül az tetszett az átlagnál kicsit jobban, hogy miért is lett Sharon a vadász áldozata: alapból ugye egy ilyen sztoriban valamiféle csali megoldást várna a néző (tekintve, hogy az első perctől nyilvánvaló Dan és Sharon kapcsolatának a végkifejlete), viszont itt pont a korábban említett médiaszereplésnek van hozzá köze. Osbourne sérült pszichéje legalábbis új megvilágításba kerül az által, hogy onnantól, mikor is nem róla szólnak a hírek, s az addig favorizált, talán még áldozati bárány szerepkörön túlmutató kapcsolat lehetőségét magában hordozó riporternő is sértegetni kezdi, feladja az addigi szerepét és a sima megdugom/levágom gyilkosságokon túllépve kvázi felfedi magát. Ha jól belegondolok, ez az ő (és a forgatókönyv) szempontjából egy irdatlan marhaság, mert tegyük fel, a még évekig űzhető fizikai kielégülésen kívül – amit amúgy le lehetett volna nyomozni és bizonyítékként funkcionálhatna – a rituális kielégülését is feladja az egoizmusáért és a majd én megmutatom, ki vagyok szerepért. Lehet, tényleg így működne ez a valóságban, de itt, ebben a másfél órában ez nem állt össze kerek egésszé: tulajdonképp semmi nem indokolta, semmi olyan nem történt, aminek azt kellett volna eredményeznie, hogy Osbourne kilépjen a saját korábbi kettős életéből. Csak a saját hülyesége – no meg talán az (bár ez erős jóindulatú gondolat részemről), hogy az ilyen emberek szinte kérkednek azzal, hogy ők kik valójában és mi mindent tehetnek meg büntetlenül. Ld. még Jefferson ezredes az A Few Good Men végén…

Ahogy jönnek a gondolatok a filmmel kapcsolatban, egyre inkább erősödik bennem az az érzés, hogy mennyire remek alapja van ennek a gyengus felépítménynek. Bolond, gazdag, kettős életet élő, érinthetetlen gyilkos, Miami hangulat, média, jó zsarupáros (lol, fekete főrendőr), nyílpuska… egyszerűen az egészet sokkal jobban kellett volna megcsinálni és összerakni. Ezekből az évekből rengeteg maradandó, ami szemmel is kifejezetten jónak mondható mozi maradt fenn (pl. Fekete eső), amiknél volt idő, pénz és tehetség normálisan megcsinálni mindazt, amitől élvezhető lesz az egész. Olyan igazi mozifilmes hangulattal… nem mint ez.

Csak azok a ruhák, sérók… azokban nem csalódtam.  Laughing


Mellesleg, a film megtekinthető: ITT





60%




.
Vissza az elejére Go down
R2-D2
Admin
R2-D2


Hozzászólások száma : 4535
Join date : 2012. Oct. 03.
Tartózkodási hely : Szombathely

R2-D2 írásai 3.0 - Page 52 Empty
TémanyitásTárgy: Támadás a Fehér ház ellen 3: A védangyal bukása   R2-D2 írásai 3.0 - Page 52 EmptyPént. Márc. 20, 2020 6:55 pm

.
R2-D2 írásai 3.0 - Page 52 Q7oA6hN




Támadás a Fehér ház ellen 3: A védangyal bukása




Azért a hazai forgalmazó jól befürdött ezzel a címmel: már a második rész is meglehetősen idiótán hangzott, és ez sem kivétel a sorban – arra kíváncsi lennék, hányan tudnának kapásból arra válaszolni, ki, mi is az a Védangyal, ami itt szerepel. Mindegy, ahogy korábban is írtam, a címe meghatározza valahol az egész mozit, sőt az egész franchise-t, ami egy végtelenül idióta, agyatlan, Die Hard utánzatnak induló, de Halálos iramban szerű komédiába torkolló filmfolyam, s aminek eddigi részeit csak azért lehetett elviselni, mert képes voltam őket vígjátékként kezelni. Nem is nagyon akartam erről megnyilatkozni, úgy terveztem, hogy becsületből megnézem, egyik éjjel pont ilyen baromságra volt szükségem… aztán megint csak a netes kritikák tömkelege késztetett arra, hogy billentyűzetet ragadjak.

Szóval, úgy néz ki, én megint csak fordítva ülök azon a qrva lovon: az van, hogy bár mindenki szidja ezt a filmet, sőt ennek a sorozatnak első részét még jónak is tarja, nekem az a véleményem, hogy a három epizód közül toronymagasan ez lett a legjobb. Teljesen vállalható és nézhető, sokkal kevesebb ökörség van benne, mint korábban volt, s miután nekem nincs különösebb kapcsolatom és rajongásom a Bruce Willis szériával, nincs is rajtam az a kényszer, hogy az egészet ahhoz hasonlítsam, simán tudtam élvezni. Sokkal inkább – sőt, szinte kizárólag – Jack Bauer és az ő 24-e járt a fejemben végig, ez a film számomra annak a sorozatnak a klónja, a maga összes bacaságával együtt meglepően és kifejezetten kellemes két órát szerzett. Persze ehhez az is kellett, hogy ne nagyon másszak bele az előzményeibe, ne gondolkodjak azon, hova is lett és ki is volt a korábbi elnök – mert mikor elindítottam, azt sem tudtam, hogy nem Morgan Freeman volt az. Csak most olvastam utána…

Valahogy működött az egész. Már az eleje is, mikor Mike Benning (Butler) egy fura küldetésben, videojátékos stílusban ostromoz meg egy épületet: annyira váratlan és gyors volt az egész, hogy bár gondoltam, hogy ez egy gyakorlat, csak az lehet, a végén mégiscsak örültem neki, hogy az lett. Én nem is foglalkoztam vele, ki van még ott és kinek, milyen reakciója van a küldetés közben – ez által nekem eszembe sem jutott később kombinálni azon, kik is azok, akik be akarják sározni Benninget. Mert mind azt bizonyára tudjátok, az lesz a film központi témája, hogy valakik rá akarnak kenni egy elnök elleni merényletet, ő meg kénytelen menekülni és megkeresni a saját igazát… hmmm… hol is láttam már szinte tök ugyanezt? Ja, persze, a 24-ben. A merénylet egyébként valami eszméletlen jó lett. Az ugyan valóban felvet némi kérdést, hogy hogy az istenbe lehetett mindezt kivitelezni, de ha elfogadjuk, hogy lehetett (mindenesetre könnyebb elfogadni, mint Palaptine létét), ez a módszer, amit a horgászó elnök ellen bevetettek, az valami zseniális. Brutális támadás hi-tech módon – csak kapkodtam a fejemet mindazon, amit láttam… és nem, nem gondolkodtam akkor még azon, hogy mennyivel egyszerűbb lett volna direktben a fő célponttal kezdeni. Ez csak utána jutott eszembe, mikor már nyilvánvaló volt, hogy Benninget életben kellett hagyniuk a gyanú megalapozására: utána, ami és ahogy vele történik a 24 legjobb pillanatait idézik.

A mozi nagy része egy menekülés, illetve egy kétségbeesett próbálkozás, hogy az elnök testőre próbálja tisztára mosni magát és becsületét. Jack Bauer után nekem egyáltalán nem volt fura az, hogy az állam egy olyan embert üldöz, aki már kétszer is megmentette az elnököt, nekem tök nem volt fura az egész összeesküvés, ami a háttérben zajlott: pontosan ilyen évadokból áll a világ legjobb sorozata is. Épp ezért szinte minden fordulat, esemény ismerősként köszönt vissza a képernyőről, egyre kéjesebb vigyorral néztem Benning vesszőfutását: a pocsék 24: Újratöltve után kaptam kvázi egy kétórás 24 mozifilmet – csupán csak az osztott képernyő és az óra hiányzott. Tudom, hogy hülyeség, meg hogy nem ennek kellene meghatároznia a Védangyal bukása értékelését, de én onnantól, hogy kötni tudtam az egészet kedvenc sorozatomhoz, teljesen jól elvoltam vele. Sokkal jobban, mint eddig bármikor. Ahogy lehullott a lepel az antagonistákról, ahogy Benning tűzön-vízen keresztül próbálja megvédeni az elnököt és bizonyítani saját igazát, az bennem totál nosztalgikus érzéseket ébresztett – és nem, nem a Harrison Ford féle Szökevény volt a meghatározó elem ebben. Sőt, mivel én nem vagyok jövőbe látó, meg nyilvánvalóan teljesen hülye is vagyok a filmekhez, számomra mind a fegyverkereskedő cég, mind a torzított hangú karakter szerepe is meglepetés volt. Ami meg a két FBI-ossal történt, az meg elégedett mosolyt csalt az arcomra: no nem a jelenet végkifejlete, hanem eddig ilyen csak a 24-ben volt. Ennyire szenvtelenül, ennyire ridegen…

Persze, 2019-es akciófilmként, a franchise részeként a Védangyal bukása is hemzseg az ökörségektől. A kórház ostroma legalább olyan böszmeség, mint az első rész Fehér Házas ostroma, de valamiért egy percre sem tudtam haragudni a filmre. Most először nem éreztem a sorozatban, hogy a túlzott akciójelenetek paródiába hajlottak volna, most először volt az, hogy úgy nagyjából ésszerűség és a hitelesség keretein belül maradt a történet – legalábbis önmagához képest mindenképp. Még a sokat szidott erdei jelenetnél sem, ennyi Rambo és egyéb film után tök logikus volt, hogy kicsit a RED Marvinjához hasonló Benning apu ilyen védelmi rendszert épített ki maga körül – az meg hadd legyen már megint csak az én bajom, hogy még az első pillantásra kínosnak és sablonosnak tűnő apa-fia kapcsolat ilyen formája, illetve annak alakulása is bejött. Egyszerűen kellett egy ilyen agyatlan akciófilmbe egy ilyen szerethető szál is, pláne ezzel a végkifejletével… kinevettek, de mikor Clay megjelenik otthon, ahogy kapcsolatba kerül menyével és unokájával, az számomra kifejezetten érzelmes pillanat volt ( Laughing , ahogy meg elintézi a rosszfiúkat, az meg olyan megelégedéssel eltöltő vicces). S ha már itt tartunk, Nick Nolte-nál, akit szoktak még szidni rajta kívül, az kedvenc Niobém, Jada Pinkett Smith… hát tehetek én róla, hogy én őt a Mátrix összes része után nagyon kedvelem és képes vagyok örülni annak, ha feltűnik valahol és képes vagyok csak ezért az adott filmet is kicsit jobban élvezni? Érdekes ez amúgy, mert Butlerrel nem vagyok túl jó viszonyban, a 300-on kívül inkább csak csalósást keltő mozikat láttam tőle – ez volt az első olyan akciófilmje, ami csont nélkül (na jó, kisebb szálkákkal) tetszett. Lehet, pont azért, mert kissé olyan esendő lett a migrénjével és a kézremegésével, kissé talán visszafogottabb is lett a karaktere az öregedésével és a betegségével – és végre nem olyan főhős, aki iszik és úgy kell helyt- és talpra állnia.

Még a nagy finálé is a tűréshatáromon belül volt: maga a támadást továbbra is nonszensznek tartom, mármint hogy három fekete dzsip simán végiggaloppoz az utcákon, majd abból kiszáll egy csomó ember és minden gond nélkül kinyír mindenkit, aki szembe jön, a nélkül, hogy tudván a fenyegető veszélyről, időben megpróbálnák megállítani őket. De az egész beltéri akciójelenet, az összes lövöldözés tök jó volt, számomra végig hiteles maradt, és bármennyire is kiszámítható volt, én csak az utolsó pillanatban kapcsoltam pl. a szobával kapcsolatban. Mint ahogy a kötelező összecsapás is a végén: volt az egésznek egy tök hihető, emberi jellege, amire leginkább azt a közhelyet tudom idézni: „Semmi személyes. Csak üzlet.”

Továbbra sem lesz kedvencem ez a sorozat, de ez a történet, ilyen erős 24 áthallással valahogy most bejött. Végül is… nem kell mindig a ménessel együtt mennie annak a fránya lónak sem…





75%



.
Vissza az elejére Go down
Niwrok
Admin
Niwrok


Hozzászólások száma : 3578
Join date : 2012. Oct. 06.

R2-D2 írásai 3.0 - Page 52 Empty
TémanyitásTárgy: Elszigetelve / Abgeschnitten   R2-D2 írásai 3.0 - Page 52 EmptyPént. Márc. 20, 2020 7:01 pm

R2-D2 írta:

Elszigetelve / Abgeschnitten


Az Elszigetelve – maradjunk akkor ennél a fordításnál, bár a filmnek hivatalos magyar bemutatója és címe nincs, ráadásul a német eredeti Abgeschnitten egyúttal utal arra a sok metszésre is, ami a filmben történik – egy 2018-as német mozi, Christian Alvart rendezésében. Igen, a szakavatottaknak ismerős lehet a neve, ez a faszi rendezte anno a remek hangulatú Pandorumot – no meg sok más, főleg bűnügyi sorozatepizódot is. A film egy azonos című regény megfilmesítése, s a teljesség igényéhez hozzátartozik, hogy a regényíró egy igazi boncmester segítségét kérte anno a könyv megírásához… s hogy miért írom ezt? Mert bizony ebben a filmben a játékidő nagy részét a patológián töltjük, mindenféle nemű és korú halottak szakszerű vizsgálatával, a hangsúly pedig a szakszerűn van: tekintve, hogy főhősünk egy boncmester, az ő kálváriája keveredik össze a munkájával, s bizony elég alapos betekintést kapunk a szakma mélységeibe.

Az nem nagy szó, hogy eddig az év filmje nálam az Abgeschnitten, hisz még nagyon korán vagyunk – de ha az elmúlt 365 napot nézzük, akkor sem sok jobbat tudok nála mondani. Egészen az utolsó 5-10 percig hibátlan, kb. ekkora enged fel az ember gyomrában a görcs, csak sajnos a film fináléját, a legeslegvégét szerintem nagyon elbaltázták.

85%


Örülök, hogy ajánlottad, mert voltak érdekes részei, de nekem ekkora élményt nem jelentett.

Egy dologban, felerészben igen: Linda karaktere tök jól lett megírva és eljátszva, és azok a jelenetek, amik a bonctermekben zajlanak, remekek minden szempontból. A bizarr hullákkal szegélyezett, amúgy is hátborzongató környezet és menekülő lány enyhe paranoiája remek kombináció, Ender jó segítője, és a Paullal való kommunikáció is ügyes. Jók a hullákból előkerülő nyomok, így együtt a boncterem tényleg 5*.

Ami miatt viszont sokszor úgy éreztem, a skandináv krimiket csak meg kéne hagyni a skandinávoknak, az a sorozatgyilkos utáni hajsza. És azért, mert ha jók is a pontok, amiket a film bemutat, az összekötésük nem működik, és így igazából a motivációja sem, anélkül meg nekem az egész szétesik. Miközben az egész terv a hullákkal meg a nyomokkal egy mesterien és precízen kimunkált tervnek tűnik, az egészet az a fatális véletlen indítja el, hogy Linda megtalálja a holttestet a parton.

Spoiler:

Rettenetes a Mercis balfék figurája is, aki egyszerre multimilliomos techzseni, de pont most van égető szüksége egy boncmesterre, mindezt csak azért, hogy legyen, aki tűzön-vízen-jégen-havon-levegőn át hajlandó furikázni Paullal, közben meg annyira retard, hogy egyetlen utasítást nem képes végrehajtani, hogy így legyen egy kis izgalom is a befagyott tavon meg a bírónő házában.
A cellával és a lakójával kapcsolatban pedig a stroboszkóp volt rettentő gyanús, jó előre lelőve a csavart, mert annak a fogvatartott lány szempontjából nem volt semmi jelentősége, így vezetve ahhoz a felismeréshez, hogy az a film nézői miatt került oda, hogy ne tudják rendesen megnézni, ki a fogoly.

És abban is egyetértünk, hogy a helikopteres epilógus ritka béna, mintha utólag írták volna a filmhez, hogy azért mégse engedjék már szabadon azt a perverz szociopatát.

6,5/10
.
Vissza az elejére Go down
Niwrok
Admin
Niwrok


Hozzászólások száma : 3578
Join date : 2012. Oct. 06.

R2-D2 írásai 3.0 - Page 52 Empty
TémanyitásTárgy: Re: R2-D2 írásai 3.0   R2-D2 írásai 3.0 - Page 52 EmptyPént. Márc. 20, 2020 7:11 pm

R2-D2 írta:

Elszigetelve / Abgeschnitten

6,5/10

Ja igen, és szerintem az Autopsy of Jane Doe az a film, amit a bonctermek hangulata kapcsán emlegettél Smile .

.
Vissza az elejére Go down
Niwrok
Admin
Niwrok


Hozzászólások száma : 3578
Join date : 2012. Oct. 06.

R2-D2 írásai 3.0 - Page 52 Empty
TémanyitásTárgy: Re: R2-D2 írásai 3.0   R2-D2 írásai 3.0 - Page 52 EmptyPént. Márc. 20, 2020 7:13 pm

R2-D2 írta:
.
Támadás a Fehér ház ellen 3: A védangyal bukása

Épp ezért szinte minden fordulat, esemény ismerősként köszönt vissza a képernyőről, egyre kéjesebb vigyorral néztem Benning vesszőfutását: a pocsék 24: Újratöltve után kaptam kvázi egy kétórás 24 mozifilmet – csupán csak az osztott képernyő és az óra hiányzott. Tudom, hogy hülyeség, meg hogy nem ennek kellene meghatároznia a Védangyal bukása értékelését, de én onnantól, hogy kötni tudtam az egészet kedvenc sorozatomhoz, teljesen jól elvoltam vele. Sokkal jobban, mint eddig bármikor. Ahogy lehullott a lepel az antagonistákról, ahogy Benning tűzön-vízen keresztül próbálja megvédeni az elnököt és bizonyítani saját igazát, az bennem totál nosztalgikus érzéseket ébresztett...

75%


Mindenki amiatt érzi jól vagy rosszul magát egy film közben, ami miatt akarja. Én is akkor kezdtem jobbnak látni az Anyám!-at, amikor kötni kezdtem a Vándorló palotához Smile . Ha ez a 24, akkor a 24 Smile .

Egy laza akciófilmnek talán elmenne, de nálam pont azért nem működne, amihez kötném, és ami miatt már a Londonost sem néztem meg. Az pedig az Elnök végveszélyben, mert a két tökegyforma filmből nekem az jött be jobban, és sajnálom, hogy nem azt folytatták...

.
Vissza az elejére Go down
R2-D2
Admin
R2-D2


Hozzászólások száma : 4535
Join date : 2012. Oct. 03.
Tartózkodási hely : Szombathely

R2-D2 írásai 3.0 - Page 52 Empty
TémanyitásTárgy: Re: R2-D2 írásai 3.0   R2-D2 írásai 3.0 - Page 52 EmptyPént. Márc. 20, 2020 7:28 pm

Niwrok írta:

Ja igen, és szerintem az Autopsy of Jane Doe az a film, amit a bonctermek hangulata kapcsán emlegettél Smile .

.

Igen, az mindenképp, de ide sorolhatjuk a Hannah Grace holttestét, A hullát, no meg az A rítus kezdő képsorait... peace
Vissza az elejére Go down
R2-D2
Admin
R2-D2


Hozzászólások száma : 4535
Join date : 2012. Oct. 03.
Tartózkodási hely : Szombathely

R2-D2 írásai 3.0 - Page 52 Empty
TémanyitásTárgy: Re: R2-D2 írásai 3.0   R2-D2 írásai 3.0 - Page 52 EmptyPént. Márc. 20, 2020 7:31 pm

Niwrok írta:

Mindenki amiatt érzi jól vagy rosszul magát egy film közben, ami miatt akarja. Én is akkor kezdtem jobbnak látni az Anyám!-at, amikor kötni kezdtem a Vándorló palotához Smile . Ha ez a 24, akkor a 24 Smile .

Egy laza akciófilmnek talán elmenne, de nálam pont azért nem működne, amihez kötném, és ami miatt már a Londonost sem néztem meg. Az pedig az Elnök végveszélyben, mert a két tökegyforma filmből nekem az jött be jobban, és sajnálom, hogy nem azt folytatták...

.

egyetért

Egyébként épp az imént futottam bele egy értékelésbe, amiben szintén azt írja a srác, hogy ez neki egy 24 mozifilm volt. Nem vagyok egyedül... yeah

Karantén esetére jó lesz, nem? tongue

.
Vissza az elejére Go down
Niwrok
Admin
Niwrok


Hozzászólások száma : 3578
Join date : 2012. Oct. 06.

R2-D2 írásai 3.0 - Page 52 Empty
TémanyitásTárgy: Lords of Chaos - A sötétség gyermekei   R2-D2 írásai 3.0 - Page 52 EmptySzomb. Márc. 21, 2020 7:59 pm

R2-D2 írta:

Lords of Chaos - A sötétség gyermekei

Annak ellenére, hogy dedikáltan a norvég black metal születéséről szól a film, meglepően kevés zene szerepel a moziban: én speciel nem annyira bánom, hogy nem kellett két órán keresztül a hörgős üvöltős extrém vad metalzenét elviselnem, de szembetűnő, hogy a rendező mennyire az emberi kapcsolatokra, illetve az őrültségre fókuszált a történetben. A Mayhemtől talán három, négy dal, dalrészlet szerepel a filmben, Varg zenekarától, a Burzumtól – ha jól olvastam a szakavatott kritikát – szerintem semmi, viszont legnagyobb örömömre a Fast as a Shark feltűnik az Acceptől egy metal házibuliban (The Dirt feeling). Így viszont talán könnyebb is kicsit elvonatkoztatni magától a zenei szubkultúrától, és jobban lehet szörnyülködni szegény, útkereső srácok abnormalitásán… s talán a Lords of Chaost lehet egy másik szemszögből is vizsgálni. Egy sima társadalmi drámaként, amiben jómódból érkezett, talán szeretethiányos fiúk akarják felforgatni a világot, kárt okozva mindenben, amivel találkoznak. Talán valahol pont ez is volt az egyik célja ennek a filmnek, kicsit demisztifikálni azt a sötét képet, ami a black metalról, annak közvetítőiről és rajongóiról kialakult a köztudatban – elsősorban természetesen Euronymous karakterén keresztül. Mert el lehet gondolkodni azon, hogy ezek a srácok tényleg mindent komolyan is gondoltak, amit mondtak és tettek, tényleg ennyire sátánisták és nácik voltak – vagy csak szimplán marketing fogás volt az imidzsük, esetleg szimplán elmebetegeket látunk időnként a koncerteken.

80%


Vagy mindhárom egyszerre...

Eredetileg sem titkoltam, hogy csak azért kezdett érdekelni a film, mert kihangsúlyoztad belőle a drámát, és persze a filmben magában is ez a része volt érdekes. A halálmetál garázsbanda hangulat egészen jól átjött, ahogy az a része is, hogy ezek a srácok hogyan győzték meg magukat, hogy akármit megtehetnek... de az már sajnos kevésbé, hogy ha ez eredt valahonnan, akkor honnan, mert az események bemutatása kicsit felszínesre sikeredett.

Nem tudom, hogy ez volt-e a rendezői koncepció, vagy csak így sikerült, de a film úgy élezi ki a Mayhem múltját a pozőrködésre, hogy közben maga is azt csinálja. Egyfelől mondjuk azzal, hogy az egyetlen valóban halálvágyban és lelki nyomorban tocsogó karaktert, Deadet kb. tíz perc alatt lerendezni a vérfröcskölős koncerttel meg az öngyilkosságával (ahogy Faustról is csak annyit tudni meg, hogy kíváncsiságból ölt), de még inkább azzal, hogy az események ebben az olvasatban nem egyszer kínos tragikomédiába torkollnak, idétlen, buta kamaszok farokméricskélésévé alacsonyítva a történteket, groteszk és morbid módon még a templomégetéseket is. Euronymus esetében talán ott van a lázadás, de akkor is az a meghatározó elem nála, hogy mennyire igyekszik egy közösség részévé válni, nőt találni magának, és ha ennek az az ára, hogy mindezt hörögve tagadja, mert arra vevők a kortársai, hát akkor boldogan megteszi (manapság nagyjából a hozzá hasonlókra aggatják az "incel" jelzőt)... és ezért is igyekszik visszatáncolni akkor, amikor szembesül vele, hogy a többiek nem csak játsszák ezt a sátánkodást, hanem bizony ők tényleg ennyire zakkantak. Nála igazából azok a jelenetek szomorúak a kínosságuk miatt, ahogy kétségbeesetten próbálja azzal felhívni a figyelmet magára -megőrizve a láttatni akart vezetői szerepét-, hogy minden ötletnek ő a forrása, és semmi nem történhet az ő szellemi iránymutatása nélkül... de persze titokban mindenki csak nevet rajta, és cukkolják. Vargot ellenben cseppet sem látszik érdekelni maga a közösség, ő a mai médiában a like-kurva megfelelője, akinek a saját csodálata a lényeg, mert a végletekig hiúnak látszik. Még ha meg is lenne a tehetsége hozzá, hogy elismert tagja legyen ennek a zenei szcénának, az neki nem elég a félelemmel vegyes rajongásból, és az igazi természete akkor mutatkozik meg, amikor berendezi a díszletet az interjúhoz, hogy minél keményebbnek, ördögibbnek és misztikusabbnak látszódjon... de a végén őt is csak kiröhögik, mert úgy válogatja össze annak a kellékeit, mintha csak egy butikban vásárolt volna össze minden vackot, amire rá volt írva, hogy "gonoszság".

És az is valahol szomorú, hogy a "black"-ség Jonas Åkerlundnál csak pár jelenetre korlátozódik, és inkább arra helyezte a hangsúlyt, hogy tinédzserként mekkora balfasz volt körülötte mindenki (úgy olvastam, ő személyesen is ismerte a bandát). Nem kell dicsőíteni őket, mert ebben semmi dicsőítenivaló nincs... de annál meg többet érdemelt volna, hogy ennyire ledegradálja a black metál ezen szeletét... és azon keresztül mindegyiket...

7,5/10
.
Vissza az elejére Go down
R2-D2
Admin
R2-D2


Hozzászólások száma : 4535
Join date : 2012. Oct. 03.
Tartózkodási hely : Szombathely

R2-D2 írásai 3.0 - Page 52 Empty
TémanyitásTárgy: Re: R2-D2 írásai 3.0   R2-D2 írásai 3.0 - Page 52 EmptySzomb. Márc. 21, 2020 8:10 pm

R2-D2 írta:
.
13 óra: Bengázi titkos katonái

Nekem qrvára tetszett ez az egész. Sokkal kevésbé patrióta, mint azt Baytól várhatná az ember – azt a film végi zászlót is simán megbocsájtom neki, annak én találtam egy átvitt értelmezését is a megbukott részvétellel. Gyakorlatilag az egész mozi az elejétől a végéig feszült és izgalmas, ami családi háttér van benne, az itt remekül kiegészíti a történetet, árnyalja a képet. Sokkal, de sokkal jobb ez a film, mint az Amerikai mesterlövész, itt nem telefonálnak haza bevetés közben, itt nem zökkentik ki az embert hosszúra nyúlt otthoni kitérők. Azon viszont érdemes elgondolkodni – ld. Még Bombák földjén, mégegyszer Amerikai mesterlövész – mi is visz rá jó pár katonát, hogy rendszeresen visszatérjen 60/90 napra abba a pokolba, ahonnan épp megmenekült. Ja, és külön jó volt a 13 óra: Bengázi titkos katonái végefőcímében az eredeti szereplők képeinek és sorsának bemutatása: fura módon azokon a képeken még nem találtam meg azokat a hasonlóságokat a színészek és a valós karakterek között, amiket a historyvshollywood.comon már igen, viszon az életük további alakulása pont azt a választ adta az előbb felvetett kérdésemre, amit magam is éreztem, gondoltam az ügyben.


85%

Hát, ez másodjára talán még jobb volt, mint elsőre. A szakáll és a karakterek homogenizálása (gondolom a csapatszellem, a csapatért való aggódás erősítésének érdekében) továbbra is zavart, de azon kívül másodjára is egy eszméletlenül jó háborús mozi. Tényleg Bay talán legjobbja... Sok mindenre amúgy nem is emlékeztem már, így voltak a filmnek újra felfedezendő és érzelmes pillanatai, amit meg harc (értsd: lövöldözés) terén produkált, az ismét lélegzetelállító és mindenekelőtt tök hihető volt.

Miután ez itthon semmilyen formában nem jelent meg, a cseh BD-n vagyunk rajt magyar felirattal: gondolom, nem kell különösen ragoznom, hogy a Dolby Atmos hangsáv hogyan is szól a szobában. Szegény macskám, aki épp ott aludt a film közben... de jól bírta, csak egyszer kelt föl. Laughing


.
Vissza az elejére Go down
R2-D2
Admin
R2-D2


Hozzászólások száma : 4535
Join date : 2012. Oct. 03.
Tartózkodási hely : Szombathely

R2-D2 írásai 3.0 - Page 52 Empty
TémanyitásTárgy: Re: R2-D2 írásai 3.0   R2-D2 írásai 3.0 - Page 52 EmptySzomb. Márc. 21, 2020 8:18 pm

Niwrok írta:

Lords of Chaos - A sötétség gyermekei


Eredetileg sem titkoltam, hogy csak azért kezdett érdekelni a film, mert kihangsúlyoztad belőle a drámát, és persze a filmben magában is ez a része volt érdekes. A halálmetál garázsbanda hangulat egészen jól átjött, ahogy az a része is, hogy ezek a srácok hogyan győzték meg magukat, hogy akármit megtehetnek... de az már sajnos kevésbé, hogy ha ez eredt valahonnan, akkor honnan, mert az események bemutatása kicsit felszínesre sikeredett.

Nem tudom, hogy ez volt-e a rendezői koncepció, vagy csak így sikerült, de a film úgy élezi ki a Mayhem múltját a pozőrködésre, hogy közben maga is azt csinálja. Egyfelől mondjuk azzal, hogy az egyetlen valóban halálvágyban és lelki nyomorban tocsogó karaktert, Deadet kb. tíz perc alatt lerendezni a vérfröcskölős koncerttel meg az öngyilkosságával (ahogy Faustról is csak annyit tudni meg, hogy kíváncsiságból ölt), de még inkább azzal, hogy az események ebben az olvasatban nem egyszer kínos tragikomédiába torkollnak, idétlen, buta kamaszok farokméricskélésévé alacsonyítva a történteket, groteszk és morbid módon még a templomégetéseket is. Euronymus esetében talán ott van a lázadás, de akkor is az a meghatározó elem nála, hogy mennyire igyekszik egy közösség részévé válni, nőt találni magának, és ha ennek az az ára, hogy mindezt hörögve tagadja, mert arra vevők a kortársai, hát akkor boldogan megteszi (manapság nagyjából a hozzá hasonlókra aggatják az "incel" jelzőt)... és ezért is igyekszik visszatáncolni akkor, amikor szembesül vele, hogy a többiek nem csak játsszák ezt a sátánkodást, hanem bizony ők tényleg ennyire zakkantak. Nála igazából azok a jelenetek szomorúak a kínosságuk miatt, ahogy kétségbeesetten próbálja azzal felhívni a figyelmet magára -megőrizve a láttatni akart vezetői szerepét-, hogy minden ötletnek ő a forrása, és semmi nem történhet az ő szellemi iránymutatása nélkül... de persze titokban mindenki csak nevet rajta, és cukkolják. Vargot ellenben cseppet sem látszik érdekelni maga a közösség, ő a mai médiában a like-kurva megfelelője, akinek a saját csodálata a lényeg, mert a végletekig hiúnak látszik. Még ha meg is lenne a tehetsége hozzá, hogy elismert tagja legyen ennek a zenei szcénának, az neki nem elég a félelemmel vegyes rajongásból, és az igazi természete akkor mutatkozik meg, amikor berendezi a díszletet az interjúhoz, hogy minél keményebbnek, ördögibbnek és misztikusabbnak látszódjon... de a végén őt is csak kiröhögik, mert úgy válogatja össze annak a kellékeit, mintha csak egy butikban vásárolt volna össze minden vackot, amire rá volt írva, hogy "gonoszság".

És az is valahol szomorú, hogy a "black"-ség Jonas Åkerlundnál csak pár jelenetre korlátozódik, és inkább arra helyezte a hangsúlyt, hogy tinédzserként mekkora balfasz volt körülötte mindenki (úgy olvastam, ő személyesen is ismerte a bandát). Nem kell dicsőíteni őket, mert ebben semmi dicsőítenivaló nincs... de annál meg többet érdemelt volna, hogy ennyire ledegradálja a black metál ezen szeletét... és azon keresztül mindegyiket...

7,5/10
.


Ezzel a pontszámmal kiegyezek... egyetért

Az is nagy szó, hogy megnézted - köszi!!! - de hogy valamennyire tetszett is, az külön öröm számomra. Én ezt a fél pontot annak a számlájára is írom, hogy természetünkből és az általad többször említett szocializációból eredően icipicit máshogy állunk magához ehhez a zenéhez, életstílushoz - még ha annak ezen "alfaja" tőlem is nagyon távol áll.

Vannak a filmnek ugyanakkor olyan képei, amik azóta sem mentek ki a fejemből... lemezborító, égő templom, előásott ruha... És drámának is kiváló szerintem. peace


Még a The Dirtet, lécci... ima


.
Vissza az elejére Go down
Ajánlott tartalom





R2-D2 írásai 3.0 - Page 52 Empty
TémanyitásTárgy: Re: R2-D2 írásai 3.0   R2-D2 írásai 3.0 - Page 52 Empty

Vissza az elejére Go down
 
R2-D2 írásai 3.0
Vissza az elejére 
52 / 66 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1 ... 27 ... 51, 52, 53 ... 59 ... 66  Next
 Similar topics
-
» R2-D2 írásai 1.0
» R2-D2 írásai 4.0
» R2-D2 írásai 2.0
» Remo írásai
» Niwrok írásai 3.0

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Filmfórum :: Filmek, sorozatok világa :: Kritikák, filmes gondolatok-
Ugrás: