R2-D2 írásai 3.0

R2-D2 írta:

Chappie

Ugyanis ebben a nyitányban feltűnnek azok a karakterek, akikkel később a 22-es sorsa összefonódik. Hát kérem: ennél idegesítőbb, irritálóbb, butább, gusztustalanabb, agyfelbaszósabb társaságot keresni sem lehetne. Most, mozi után kicsit utánanéztem kik is ezek: valami Blomkamp rajongó/barát dél-afrikai rapbanda tagjai, akiknek az egész színészetről halványlila fingjuk sincs. Ellenben olyan szinten ripacsok, olyan szinten „játsszák” az általuk képviselt életstílust, hogy az minden normális ember zsebében kinyitja a bicskát. Mami    papi…    .. bazmeg, én még ennyire pocsékul összerakott, idegesítő és buta eseménysort életemben nem láttam. A film minden egyes perce, amit a három jómadár a robottal tölt, kínszenvedés. A robot csípőjét dobálva tanul meg járni, gengszter dumát nyomat, rabolni nem hajlandó, mert az rossz. De dobócsillaggal elaltatja pl. a biztonsági őrt – mert azt mondták neki, hogy attól csak elalszik. Az egész lény olyan, mint egy két lábon járó óriásnyúl azokkal a nagy fülekkel, lélekben és észben pedig egy pelenkába fosó bébi és egy alsó tagozatos gyerek között van. Illetve egy napig, mert aztán olyan gyorsan tanul, hogy letölti a saját tudatát egy laptopra… miközben még mindig nem tud különbséget tenni a bűnözés egyes szekvenciái között…    

A végjáték meg… ehhh. Megint csak tisztára Robotzsaru. Látványos, oké, de drámai hatása nulla, szinte alig vártam már, hogy dögöljön meg mindenki a vásznon. Igen, a végére már Chappie is.

50%

Eddig hanyagoltam, mert az előzetese sem tűnt nagy számnak, és mindenki lehúzta... de most szembe jött, és megnéztem.

Ilyen az, amikor egy film jókor talál meg, mert alapvetően tetszett.
Vagy lehet, hogy csak elég szar filmet láttam, hogy ezt ne tartsam annyira annak . Sokkal rosszabb alakításokat is láttam már, hivatásos színészektől is, sokkal idiótább karakterekkel is összehozott már a balsors, és sokkal nagyobb kreténségeket is megpróbáltak már lenyomni a torkomon azzal, hogy micsoda "májndfákk", gecc
...

Ez legalább lelkesedéssel és szeretettel volt összerakva, plusz megvolt a tempója, ami még az elefántméretű lyukakon is továbbvitte a sztorit (mert hát a szuperbiztonságos robotgyár igencsak egy kib*szott átjáróház, na!). A két rapper meg azért nem zavart, mert ismerem ezt a típust, ezeket hívják "pozőr"-nek. És ezt a műmájer, ganxsta-madafaka vonalat pont jól hozta ez a két szerencsétlen, hiszen azok, így legfeljebb azon akadhattam volna fenn, amikor nekiállnak papás-mamásat játszani a robottal. De ott sem tettem, mert Chappie fejlődése, a tanulási-utánzási folyamata van a legjobban összerakva az egész filmben, és még ha gyerek is volt, legalább nem viselkedett kutyaként, mint tavaly a hasonlóan üresfejű Űrdongó. Mindezek mellé a "másolás" sem zavart, pont ilyen Robotzsaru-Rövidzárlat feldolgozásnak vártam a Chappie-t. A másik "másolás", na az már egy fokkal rágósabb falat volt, de utána meg legalább gyorsan vége lett a filmnek ....

Szóval így egyben jobban szórakoztatott, mint az Elysium, és mert az 79,99% volt annak idején, így akkor ez...

8/10
.

Niwrok írta:

Chappie

Eddig hanyagoltam, mert az előzetese sem tűnt nagy számnak, és mindenki lehúzta... de most szembe jött, és megnéztem.

Ilyen az, amikor egy film jókor talál meg, mert alapvetően tetszett.
Vagy lehet, hogy csak elég szar filmet láttam, hogy ezt ne tartsam annyira annak . Sokkal rosszabb alakításokat is láttam már, hivatásos színészektől is, sokkal idiótább karakterekkel is összehozott már a balsors, és sokkal nagyobb kreténségeket is megpróbáltak már lenyomni a torkomon azzal, hogy micsoda "májndfákk", gecc
  ...

Ez legalább lelkesedéssel és szeretettel volt összerakva, plusz megvolt a tempója, ami még az elefántméretű lyukakon is továbbvitte a sztorit (mert hát a szuperbiztonságos robotgyár igencsak egy kib*szott átjáróház, na!). A két rapper meg azért nem zavart, mert ismerem ezt a típust, ezeket hívják "pozőr"-nek. És ezt a műmájer, ganxsta-madafaka vonalat pont jól hozta ez a két szerencsétlen, hiszen azok, így legfeljebb azon akadhattam volna fenn, amikor nekiállnak papás-mamásat játszani a robottal. De ott sem tettem, mert Chappie fejlődése, a tanulási-utánzási folyamata van a legjobban összerakva az egész filmben, és még ha gyerek is volt, legalább nem viselkedett kutyaként, mint tavaly a hasonlóan üresfejű Űrdongó. Mindezek mellé a "másolás" sem zavart, pont ilyen Robotzsaru-Rövidzárlat feldolgozásnak vártam a Chappie-t. A másik "másolás", na az már egy fokkal rágósabb falat volt, de utána meg legalább gyorsan vége lett a filmnek   ....

Szóval így egyben jobban szórakoztatott, mint az Elysium, és mert az 79,99% volt annak idején, így akkor ez...

8/10
.

Nem is tudtam, hogy ez neked eddig kimaradt...

Örülök, hogy találtál benne kapaszkodót, én azóta sem éreztem készetést arra, hogy újranézzem, nemhogy megvegyem. Emlékeim sem nagyon vannak már róla,simán elfelejtettem az egészet.

De sztem jobb is így - nem hiszem, hogy másodjára jobban be tudnám fogadni az idiótaságokat. Ha már egy Stranger Things is ki tudott akasztani...


.

.





Stranger Things S3





"A Stranger Things számomra nem lehetne ennyire jó, ha a színészei, hangulata mellett az első percétől az utolsóig nem lenne egy rettentően jól felépített, átgondolt, hiteles és izgalmas forgatókönyve. Amiben tényleg odafigyeltek mindenre, amiben az ember nem fogja a fejét, hogy hát ez most mi volt. Amiben gyakorlatilag nincsenek mellékvágányok, elfelejtett szereplők, idióta időhúzások."(S1)


"De talán majd jövőre… hisz a pók ott van Tótágasban, valaki meg majd csak kinyitja azt az ajtót megint…" (S2)


Roppant mérges vagyok… a két fentebb idézett kis szöveg a korábbi évadértékelésimből származik, amikor is még a Sranger Things egy lenyűgöző élmény volt számomra, mikor még el voltam ájulva a Duffer testvérek kreativitásától és forgatókönyvétől. Most viszont, miután végignéztem ezt az évadot, legszívesebben beleverném fejüket az asztal szélébe, egyszerűen nem értem, hogy az istenbe lehetett ennyire idióta és tipikusan hollywoodi leszarom történetet és hátteret írni az eddig remek és átgondolt sztori helyett. Mert, valljuk be őszintén – hiába volt borítékolható – az is kicsit gáz már, hogy klisészerűen megint ki akarja valaki nyitni azt a kaput, amit korábban bezártak, és amin át halálos veszély fenyeget mindenkit, de hogy ezt e történetben kik, hogyan és hol teszik… nos, az nálam kiverte a biztosítékot. És akkor már itt említem meg a például Niwrok kolléga által is írt kórházas nagyjelenetet, ami bármely filmnek és sorozatnak is rém ciki lenne, nem egy Stranger Thingsnek…

Az első percekben, mikor valakik megint kísérleteznek a kapu kinyitásával, még csak picit csóváltam a fejem: a fentebb említettek miatt nem igazán örültem neki, mert elég fa lenne, ha minden évadban az lenne a fő történeti szál, ha valaki kinyitja a kaput, Tiziék meg be akarják zárni. De túl rövid és esetlen volt a felütés, a fókusz meg elég hamar Hawkins kisváros gondatlan nyarára kerül, a hangulat, az egész „altatás” eddig sikeresen elterelte a figyelmemet az utóbbi idők legnagyobb blődségéről. Sőt, első nézésre a dátumok sem tűntek föl, csak most, utólag fura az egész: a második évad 1984 októberében játszódik, ez meg ugye 1985 nyarán. Na most. A film elején 1984 nyarán adnak utasítást arra, hogy nyissák ki azt a kaput, amit Tizi még be sem zárt… vagy ők már tudtak arról, amiről még a főszereplőink nem, vagy szimplán faszság az egész. Az azonban már nem az, hogy mindössze fél év alatt felhúznak Hawkinsban egy hiper-szuper plázát, ennyi idő alatt tönkre is megy minden kiskereskedő a városban. De még ez sem akkora baj, ám legyen – kinn vélhetően gyorsabban megy minden építkezés… no de hogy az istenbe lehet a pláza alá egy százméteres(!!!) mélységben lévő, több ezer négyzetméteres titkos katonai bázist létrehozni, úgy, hogy az építők nem is amerikaiak??? Mint a JW2-ben, itt is mindenki totál hülye és vak, itt is azt és akkor lehet ki-be cipelni az USA-ba, amit akar az ember? Teljes titokban egy csúcstechnológiás bázist felépíteni – azoknak, akik anno a legnagyobb ellenségnek számítottak??? Ember… ebbe belegondolt valami író?? Ja, nem, megint az van: bazzeg, hülye néző, ne foglalkozz semmivel, fogadd el, hogy ez ott van és kész (ld. még Wayward Pines).

Eszméletlenül felcseszett ez az egész. Néztem, néztem és egyre inkább elszomorodtam. Különösen a fináléhoz érve, amikor az addig szétszórt szálak és karakterek egy helyre fókuszálva, teljes és totális rádiócsendben (értsd: az ütközet előtt és alatt a más emberfia nem jár feléjük) felveszik a harcot azzal a valamivel… Ez is lehetne külön bekezdés, hogy ez most akkor mi és hogyan lett a Will testéből távozó démonködből egy materializálódó valami, de már komolyan nem akarok rá szavak vesztegetni. Elég legyen annyi, hogy néha kínos, néha vicces voltak a hozzá kapcsolódó jelenetek – a dramaturgia, ahogy és amikor veszélyt kellett stimulálni, meg pont a legrosszabb hollywoodi kliséhalmazt idézte. Gondolok pl. Bill autós jelenetére a plázánál, de az Elmenyúzó is hagyott időt rendesen a kis csapatank mindig, mikor össze kellett szedniük magukat. Amikor meg futott a kocsi után… anyám. Azt vártam, elcsúszik a kanyarban, vagy driftel, mint a démon a Dzsinnben…

A Tótágasról lószart se tudunk meg, az egész, korábban felépített misztikum egy csapásra eltűnt az idiótaság rovására. Hülyébbnél hülyébb ötletek és jelenetek – a csúcs amúgy Dustin és Suzy duettje – követik egymást, minden, ami eddig érdekessé és izgalmassá tette a Stranger Thingset, ment a kukába. De nekem még a karakterek sem úgy jöttek most át, mint korábban, engem inkább idegesített ez az erőltetett nyári tini élet bemutatása, minthogy tetszett volna. Természetesen az sem jött jól, hogy a gyerekek időközben két évet öregedtek, míg a történetben csak fél év telt el, de ettől függetlenül is túlságosan infantilis és sablonszerű lett a kor és a korszak problémáinak bemutatása. Néhány dolog ugyan tetszett, de most már a kis csapatért nem tudtam úgy rajongani, ahogy korábban: oké, hogy mi is megváltoztunk gyerekkorunkban, mikor jöttek a csajok, oké, hogy a korábbi galeri, baráti társaság szétrobbant miattuk, de itt ez számomra túlságosan erőltetetten (gyorsan) volt ábrázolva. Persze, így is sikerült néha mosolyt csalni az arcomra – különösen Tizi világgal való ismerkedése folytán – néhány jelent a maga nosztalgikus mivoltában meg is érintett… na, nem feltétlenül a fingásra gondolok (ami amúgy valóban hozzátartozik a korszellemhez). De valahogy a korábban bicikliző gyerekből autót vezető kisrácok elveszették bájukat (ismétlem, a történet szerint kb. másfél évvel vagyunk a S1 után!!!), az meg, hogy ebbe is bele kellet hozni a meleglobbi seggnyalását a leszbikus coming outtal… az feltetette a nemszeretemség i-jéra a pontot.

De nem voltam sokkal jobban a Byers anyu és Hopper rendőr egy évadon át tartó civódásával sem: egy idő után már túl sok volt, s ha ez nem lett volna elég, ezt még csodásan megfejelték a szerencsétlen túsz + tolmács szerepeltetésével. Jó, voltak kifejezetten jól működő poénok, néha valóban megnevettetek, meg azt is értem így, utólag, mire futott ki az egész kapcsolat szárnybontogatása, miért is voltak ennyit a képernyőn ők, párban, de nézés közben a kevesebb is több lett volna. Ahogy amúgy mindenből: kevesebb giccses strand, kisebb bázis, kisebb Elmenyúzó, kevesebb szerelmi veszekedés, kevesebb baromság (az honnan jött, hogy valaki, aki életében nem hallott egy nyelvet, visszafejt egy rádióüzenetet???) talán jobb lett volna, talán akkor nem dobott volna ki magából ez a évad.

Pedig esküszöm, próbáltam szeretni. Kétségbeesetten próbáltam kapaszkodni mindenbe, amibe tudtam: a nyolcvanas évekbe, a sok utalásba, az egész korrajzba, mindenbe. A fiúkba, Tizi képességébe, mindenbe, ami korábban bejött… de nem nagyon ment… és akkor jött a finálé fináléja, ami még a fentebb felsorolt negatív impulzusok ellenére is meg tudott hatni. Nincs kétség, a filmkészítők, a filmes eszközökkel (vágás, zene) még ennyi hülyeség után is tudnak hatni rám: a dráma működött, és simán megérintett a végjáték utáni szomorkás hangulat is. Ez – lehet giccsesnek mondani, de nekem nem volt az – egy kifejezetten jó és érzelmes lezárása a sztorinak, s bár én sem egészen értem, hogy fogják Kamcsatkát összekötni majd Hawkinssel  a negyedik évadban, de bízom benne, hogy a Duffer tesók kicsit sarokba dobják a Nagy Hollywoodi Hülyeségek Könyvét és saját kútfőből normális forgatókönyvet írnak.

Roppantul sajnálom az egészet, ez az évad számomra a Stranger Things univerzum szégyenfoltja lett – lehet, én vagyok hülye, hogy nem tudok átlépni néhány idiótaságon, de asszem az előző két fejezet túl magasra tette a lécet e tekintetben. Valahol mindig a szívem csücske marad a sorozat, de innentől már más lesz az elvárásom vele szemben. Én biztos nem ilyen irányba vittem volna el az egészet, sokkal jobban belementem volna magába Tótágasba, mi az, hogyan működik, miért is akarja az ott lévő átvenni az irányítást kis Földünkön – és egyáltalán hogyan lehetséges ez. De ezek után nagyon meglepődnék, ha valaha is válaszokat kapnánk ezekre a kérdésekre, úgy néz ki, maradunk a véres, trancsíros, eszetlen akció vonalnál, ahol nem számít, hogyan lehet az, amit látunk, csak a trendeknek megfelelő, pörgős, agyatlan történetet legyen. Mert tényleg látványos a tűzijátékkal megdobált mittudoménmilyen szörny vs gyerekek ütközete – de valljuk be őszintén, egy komplett idiótaság az is.

Az értékelés meg inkább az előző két évad iránt érzett erős kötődés ez évi utóhatását tükrözi.




60%




.

R2-D2 írta:

Stranger Things S3

Roppantul sajnálom az egészet, ez az évad számomra a Stranger Things univerzum szégyenfoltja lett – lehet, én vagyok hülye, hogy nem tudok átlépni néhány idiótaságon, de asszem az előző két fejezet túl magasra tette a lécet e tekintetben. Valahol mindig a szívem csücske marad a sorozat, de innentől már más lesz az elvárásom vele szemben. Én biztos nem ilyen irányba vittem volna el az egészet, sokkal jobban belementem volna magába Tótágasba, mi az, hogyan működik, miért is akarja az ott lévő átvenni az irányítást kis Földünkön – és egyáltalán hogyan lehetséges ez. De ezek után nagyon meglepődnék, ha valaha is válaszokat kapnánk ezekre a kérdésekre, úgy néz ki, maradunk a véres, trancsíros, eszetlen akció vonalnál, ahol nem számít, hogyan lehet az, amit látunk, csak a trendeknek megfelelő, pörgős, agyatlan történetet legyen. Mert tényleg látványos a tűzijátékkal megdobált mittudoménmilyen szörny vs gyerekek ütközete – de valljuk be őszintén, egy komplett idiótaság az is.

60%

Van ilyen, most engem zavart kevésbé a hülyeség, pedig aztán volt benne dögivel...
Ettől még minden szavával egyetértek, mert ez az évad aligha méltó a Stranger Things névhez.

.

.





Dark S2





Felejtsetek el MINDENT, amit az időutazásról láttatok eddig… mindent. Hiába a Vissza a jövőbe, meg az összes többi, eddig jónak és szórakoztatónak tartott film/sorozat, amit ez a Dark nyújt (immár két évadon át), az felülmúlhatatlan. Ennyire zseniális, összetett és átgondolt történetet ebben a témában én még nem láttam, itt jön vissza a mindig is hangoztatott álláspontom: a jó történet alapja a jó forgatókönyv… nem olyan hollywoodiasan buta, mint mondjuk a Stranger Things S3, hanem olyan európaiasan átgondolt, mint ez. Amiben még arra is figyeltek, hogy az előző évad számomra leginkább furább kérdésére, miszerint hogy nem tűnt föl Hannahnak a gyerek Mikkel saját korában, még arra is kitértek…

Egy fontos javaslat a második évad előtt: ha tehetitek, feltétlenül nézzétek újra az első évadot a második előtt. Én magam még soha nem csináltam ilyet, de az S2E1 felénél, mikor teljesen elvesztem térben, időben és a karakterekben, megállítottam a történetet és előröl kezdtem az egészet. Egyszerűen muszáj volt, mert már a S1 sem volt egy piskóta összetettség terén, de ami itt zúdul ránk, az szinte felfoghatatlan. Mert nem elég, hogy az évadzáró cliffhanger után egy újabb idősík, nevezetesen 2052 jön képbe, hanem mindezek mellett, még egy 33 éves ciklust is visszaugrunk az időben, és 1953-hoz képest 1919/1920-ban kötünk ki. Így már 5 idősíkon zajlik majd az egész – csúsztatva minden ugye fél évvel, ami a történet közben eltelt időt jelzi – mindez pedig természetesen új karakterek bevonásával is együtt jár. Én magam kéjes vigyorral barangoltam a barlang és az átjáró építésének korában, s például mikor majd rájöttem, hogy szegény szereplőnknek onnan aztán nincs nagyon visszaút a jövőbe, szinte a jeges döbbenet futott végig rajtam.

Ugye, ott hagytuk abba, hogy Jonasnak nem sikerült helyrehoznia a dolgokat, sőt, fiatalabbik éne egy posztapokaliptikus világba kerül. Miután pedig jómagam alapból bírom az ilyen világképet, rettentően tetszett, amit 2052-ben láttam: hát még mikor rádöbbentem, ki is az a néma nő, aki vezeti a kolóniát. Nagyszerű volt felfedezni ezen idősík titkait is, és miután a Darkban minden mindennel összefügg, komoly megdöbbenést okozott, hogy a romok között talált fekete gomolygó „felhő” mikor és hogyan került oda – egyszerűen beszarás az alapos és előrelátó történetmesélés, hogy a korábban megmutatott, fontos, de első pillanatban érthetetlen dolgokra mindig van értelmes és logikus magyarázat… s ha már logika. Annak ellenére, hogy azért majdnem mindenhol dicsérik a sorozatot, főleg annak összetettségét, több helyen hivatkoznak a következetlenségekre és a paradoxonokra. Nos, én ezzel úgy vagyok – ahogy amúgy pl. az Odaátnál is – hogy számomra kialakult a Darknak a saját szabályrendszere, s ha azon belül maradnak a furcsaságok, azzal nekem semmi bajom nincs. A legjobb példa: itt nem az van, ami a Vissza a jövőbe egyik alapvetése, miszerint „A találkozás időparadoxont hoz létre, melynek következtében olyan láncreakció keletkezhet, amitől felborul az egész tér-idő kontinuum, és megsemmisül a világegyetem. Ez persze a legrosszabb eshetőség, szerencsés estben, csak a mi galaxisunk fog megsemmisülni”… nem. Itt a karakterek több példányban (életkorban) léteznek, utaznak az időn át, kommunikálnak saját magukkal, sőt, azzal, hogy találkoznak saját magukkal, egyúttal utasításokat is adnak saját maguknak. Ki azért, hogy elkerülje a belengetett apokalipszist, ki meg azért, hogy pontosan előidézze azt. Ez pedig egyszerűen zseniális: ahogy az előző évadban, itt is kénytelen voltam megállítani a filmet néha, és átgondolni, hogy akkor most ki, kihez, milyen korban beszél: a sorozat készítői ugyanis olyan nagyfiúnak néznek már minket, hogy azokat a bizonyos mankókat is elhagyták már, amikben egy-egy időugrás folytán kiírják a képernyőre, mely évben is járunk.

Soha nem volt ennyire jellemző és fontos a sorozat azon promóciós szövege, miszerint „Minden mindennel összefügg”. Sokáig gondolkodtam egyébként, mit és hogyan lehetne írni az évadról, de aztán rájöttem, hogy már önmagában a történet ismertetése lehetetlen… hiába írnám, hogy ki, hova és mikor utazik az időben, hogy Jonas idősebb énje mit csinál a fiatalabbal, hogy Ulrich, aki 2019-ből 1953-ba kerül, mit keres még 1986-ban is a történetben, hogy milyen érzés lehet egy gyereknek mondjuk a nagypapa korú énjével találkozni – úgyse értené senki. Ezt egyszerűen át kell élni, itt nem lehet hivatkozni karakterekre, fordulatokra, találkozásokra – itt az egész évad egy gigászi meglepetéshalmaz. Sokkal inkább kedvcsináló talán, ha kiemelek néhány, számomra fontos eseményt, jelenetet, elgondolkodtató – időutazással összefüggő – kapcsolatot, amik gyakorlatilag végigkísérik immár két évadon át a Darkot. Mikkel esete Jonassal és Hannahval ugyanis csak a jéghegy csúcsa – igaz, erre épül szinte minden itt, de ugyanolyan fontos például, Adam szerepe a sztoriban. Ő az, aki az első perctől kezdve mozgatja a szálakat – az ő bábja például Noah is – és amikor kiderül, ki is ő valójában, öregkorában hogy lehet 1920-ban valakinek az idősebb énje, az zseniális. Aztán itt van Hannah, aki alapból is egy kis geci volt mindig is, s mikor már az ember majdnem megkedveli – hisz szülőként nem lehet egyszerű találkozni felnőtt fiával a saját jelenében – hoz olyan döntéseket és utazik olyan korba, hogy az ember zsebében kinyílik a bicska: mekkora parasztság már ugyanis, hogy lehetősége lenne 66 évvel korábban megmentenie valakit, visszarántani a saját idejébe, de aztán az egész eddig felépített alattomos kis kígyó karaktere tökéletes kiteljesedése megakadályozza ezt. Vagy ugye az ősz hajú öregasszony esete, aki talán leginkább birtokában van minden tudásnak Adam mellett ebben a történetben, s aki pontosan, percre tisztában van halálának körülményeivel – mégis pontosan akkor s pontosan oda megy, ahol meg kell halnia: milyen fura, hogy utazgatva az időben egyszerűen olvasod a saját halálodat az újságban, mégis áldozatot hozol a cél érdekében…

Volt pár éve a Predestination című mozi, ami nem volt ugyan rossz, többször is láttam, de valahogy a Dark után a fasorban sincs ehhez képest. Az a bizonyos „előre elrendelés elve” még soha nem volt ennyire szignifikáns, mint itt, még soha nem feküdtek rá az írók arra, hogy minden pontosan akkor és úgy történjen, hogy minden sakkfigura pontosan úgy és akkor legyen ott, ahogy kell: a legjobb példa, mikor valaki azért megy előre az időben, hogy megakadályozzon valamit, de az meg sem történne, ha az illető nem hívná fel erre a figyelmet. Vagy mikor valaki meg akar menteni valakit, de pont ő okozza annak a valakinek a halálát azzal, hogy meg akarja menteni az illetőt… és ebből temérdek található az évadban. Mert azt el is felejtettem mondani, hogy az S2-ben már boldog-boldogtalan utazik az időben, részben az átjárón keresztül (milyen naivitás volt azt hinni, hogy az erőműnek ehhez bármi köze is van), részben meg egy olyan időgépen keresztül, ami nem is készülhetett volna el, ha a jövőből nem hozzák vissza a kész gépet, megmutatni a tervezőnek. Nekem annyira bejöttek ezek a kis apróságok, ezek a kis paradoxonok, hogy pont általuk lett a Dark minden idők legjobb időutazásos sorozata – de megkockáztatom azt, hogy talán minden idők legjobb sorozata is egyben. A legfőbb és legfontosabb párhuzam számomra természetesen továbbra is a 12 majom története, az volt ennyire zseniálisan megkavart, de az sokkal kevésbé volt elgondolkodtató – ez, annak ellenére, hogy az előző évad komor, sárga esőkabátos, őszi hangulatát nyárira cserélték, sokkal komorabb, komolyabb és nehezebb.

Órákat lehetne írni még mindenről, ami itt történik, a remek karakterekről, a remek castingról, amiben mindenkinek megtalálták a 3 idősíkon élő színészeit úgy, hogy hasonlítsanak is egymásra, a pazar korrajzokat – mind az öt idősíkon!!! – meg úgy egyáltalán a nagyszerű német színészi játékot. Azt is ki kell emeljem, hogy végre egy német területen játszódó moziban végre németül beszél mindenki, meg azt is, hogy túlzások nélkül, de elég sok popkult kiszólás tarkítja a sztorit, különös tekintettel ugye a Vissza a jövőbe mozis bemutatójára. A finálé fináléjának utolsó mondata meg, miszerint „Nem az a kérdés, hogy melyik korból, hanem hogy melyik világból” egy olyan kaput nyit ki a történet folytatásának szempontjából, hogy magam részéről tűkön ülve várom a záró évadot. Mert igaz, hogy veszélyes játék a párhuzamos világokkal játszani, de én ezek után egyáltalán nem féltem Baran bo Odar író/rendezőt: megoldja ő ezt (nem mellesleg ugye a szintén zseniális Who Am I című filmért is ő felel, sőt, ezek után tuti sort kerítek a Néma csöndre is tőle).

Ha még sokat gondolkodnék rajt (de nem fogok), akkor sem tudnék erre a nyolc epizódra kevesebbet adni, mint





100%




.

R2-D2 írta:

.
Dark S2

Felejtsetek el MINDENT, amit az időutazásról láttatok eddig… mindent. Hiába a Vissza a jövőbe, meg az összes többi, eddig jónak és szórakoztatónak tartott film/sorozat, amit ez a Dark nyújt (immár két évadon át), az felülmúlhatatlan. Ennyire zseniális, összetett és átgondolt történetet ebben a témában én még nem láttam, itt jön vissza a mindig is hangoztatott álláspontom: a jó történet alapja a jó forgatókönyv… nem olyan hollywoodiasan buta, mint mondjuk a Stranger Things S3, hanem olyan európaiasan átgondolt, mint ez. Amiben még arra is figyeltek, hogy az előző évad számomra leginkább furább kérdésére, miszerint hogy nem tűnt föl Hannahnak a gyerek Mikkel saját korában, még arra is kitértek…

Ha még sokat gondolkodnék rajt (de nem fogok), akkor sem tudnék erre a nyolc epizódra kevesebbet adni, mint

100%

Elhiszem, de nem olvasom el, hanem megnézem .
.

R2-D2 írta:

Tűzgyűrű: Lázadás

Kicsit lelketlen az egész, rengeteg, teljesen felesleges Transformers koppintással: a film nem egyszer hasonlít jobba arra a franchise-ra, mint a sajátjára. Aztán, itt van a humor: valahogy kevésbé éreztem azt a vidámságot, amit el lehetett várni tőle – és nem, nem azért, mert annyival darkosabb lenne a film. De mondjuk egy Ron Perlman féle figurával is kevesebb van, no meg ugye a tudós párosunk sem dolgozik együtt – sok, sok apró hiányból áll össze az az érzés, hogy a mozit inkább a hülyeség, mint a szórakoztatás uralja. Pedig – ahogy említettem volt – a történet még nagyjából rendben is van, legalábbis érdekesen elgondolkodtató. A folytatás meg adott, tekintve, hogy ki is jelentették: most mi megyünk hozzátok.

70%
.

Másodjára icipicit jobban tetszett az egész: két évadnyi Dark után kifejezetten üdítő volt egy ilyen agyatlan mozit nézni. Továbbra sem tartom szerencsésnek ezt a Transformers-Tűzgyűrű mixet, bár most mintha kevéssé zavart volna a Trafós beütése... mindegy, két órára, otthon, BD-ről, házimozin nézve (durván jó a hang) tökéletesen megfelelt.

S ha már lemezeztem, természetesen addig nem tettem végső helyére a filmet, míg át nem rágtam magam az extrákon: sok, 5 perces kisfilm, zömében PR anyag (nem sok érdemleges infóval a film készítéséről), azonban az megütötte a fülemet, amit a rendező mondott. Nevezetesen, hogy nagyobbat, látványosabbat akart csinálni, mint az első rész - ez pedig egy újabb fájó bizonyíték rá, Hollywood hogy tekint a franchise építésre. Nem tudom, mikor látják be (soha), hogy nem kell mindig, mindent folytatni, rebootolni, remakelni, s hogy néha a kevesebb a több.

Amúgy, ezúttal még élveztem is, de a pontszám nem változik.


.

R2-D2 írta:

Dark S1

Az igazság az, hogy simán odatehető bármelyik mai amerikai sorozat mellé, már technikai megvalósításában is mindenképp – történetében, logikájában, átgondoltságában pedig toronymagasan ver majdnem mindent, ami onnan jön. Sőt, azt kell mondjam, néha ezzel már-már a saját kardjába is dől, mert annyira összetett tud lenni bizonyos pontjain, hogy a néző simán elveszti a fonalat közben. Aki azt mondja, hogy ezt elsőre érti, minden szereplőt mindig tud, hogy kicsoda és kinek micsodája – nos, az vagy több százalékát képes használni az agyának, mint az átlag, vagy szimplán hazudik.

Ha mindenképp párhuzam kell, akkor én magam a szintén kedvelt 12 majom sorozatot tudnám példának hozni – legalábbis abban kavarnak ennyit az idővel, mint itt. Mielőtt bárki felkapná a fejét, természetesen nagyon erőltetett a párhuzam – szinte csak és kizárólag az időutazásra koncentrálódik – a Dark sokkal komorabb, sötétebb, filozofikusabb, összetettebb sorozat, mint a félig akciónak is tekinthető 12 majom. Ez egy valóban dark utazás egy kis német település nagyjából négy-öt családjának három generációjának történtébe – bizonyos tekintetben egy belterjes közösség többgenerációs kórképe, amiben a jelen felnőttjeinek viselkedését fejtjük vissza két-három generáción át… úgy, hogy a középpontban valahol meg mégis a jelen felnőttjeinek gyerekei szerepelnek.

Ez egyébként talán a Dark egyetlen értékelhető negatívuma: a máshol is kiemelt érthetetlenség. Például a mai napig nem tudom hova tenni a madarakat és a juhokat/disznókat, nem is próbálom, és bizony néha a nézőn képes eluralkodni a kétségbeesés, amikor úgy érzi, végleg elveszett szereplőkben és időkben – a vágások meg még csak felturbózzák ezt... de a Dark nem amerikai sorozat, bátran felvállalja azt, hogy kicsit értelmesebbnek tekinti nézőit, akik képesek megbirkózni a feladattal.

90%

Azért voltak pillanatok... inkább epizódok, amikor szívesen hagytam volna a fenébe az egészet, de hogy jól kitalált, drámaian felépített és kiválóan megcsinált sorozatról van szó, az biztos.... utólag nézve .

Még jó, hogy mélységében nem olvastam el az írásod, mert akkor egy kicsit kevesebb lett volna a fordulatok száma, így ugyan annyit tudtam, hogy keveredik a három idősík, de azt nem, hogy mennyire. Én a nevekben és arcokban simán elvesztem, nagyjából addig a montázsig, amíg egymás mellé nem tették őket, és nem azért, mert németek . Pedig elvileg tényleg csak négy család és azoknak a hol laza, hogy közvetlen egymásra hatása, de a remekük összerakott párhuzamosságokkal, ahogy néha tényleg olyan, mintha ugyanazokat az eseményeket néznénk, csak 33 éves különbségekkel, egyben nézve, és amilyen összetettségre az évad kifut, az nagyon tetszett.

Inkább apróságok voltak, amik azt a fél pontot elvették   . Az olyan képbevágások tucatjaival például nem tudtam mit kezdeni, amik értelemszerűen előreutalnak valamire, de ilyen mennyiségben sem megjegyezni, sem értelmezni nem tudtam őket. Nem várom el, hogy egy film tyúklépésben vezessen, de amikor éppen negyven szereplőnek a viszonyait kéne feldolgoznom, ott jól esett volna némi türelem velem szemben, és nem az orrom alá tolni olyan dolgokat egy-két képkockáig, amiknek majd nyolc rész múlva lesz jelentősége   , és nem is arra van szükségem, hogy nyomasztó zenére némán maguk elé bámuló szereplőket nézegessek, mutogatva, hogy ez milyen művészi    ... A másik meg az volt, ahogy sok kelléknél azt éreztem, hogy parasztvakítás, hogy csak azért kerültek be, hogy a történet még látványosabbnak és misztikusabbnak hasson, de ezek nélkül is éppen eléggé az lett volna. Ilyen volt ugye az a bizonyos kutya, ilyen volt, hogy a fő szemétládát megint valami rejtélyes kalaposnak kellett játszania, aki ráadásul még pap is, és legalább ilyen rossz figura a mesebeli boszorkányra hasonlító, csapzott vénasszony, aki valahogy mindig a legválságosabb pillanatban tűnik fel. Közben meg néha a szereplők a nyilvánvalót sem teszik meg vagy jönnek rá, mert a dramaturgia még nem engedi   ... Mondjuk az összes időutazós, párhuzamos síkos szarkavarásból még így is az volt a legértelmetlenebb, amikor a süketnéma kiskölyök jelelve(!) kezdett el saját magában "kiabálni" és mérgelődni, csak azért, hogy "halljuk", hogy mire gondol   . Az ilyenek kilógnak az egyébként kiválóan összerakott sztoriból, ami éppen annak a hétköznapiságában izgalmas, hogy egy random kisváros mellett is lehet egy időkapu, nem kell hozzá egy DeLorean .

Jöhet a második évad, és folytatódhat Noah és Claudia párviadala, mert most nagyon úgy néz ki, hogy ők ketten sakkoznak mindenki mással... Maradt még kérdés bőven...

Spoiler:

Igen, a 12 majom egyébként jó párhuzam, csak nem a film, hanem inkább a sorozat   .

8,5/10
.

Niwrok írta:

Dark S1

Jöhet a második évad, és folytatódhat Noah és Claudia párviadala, mert most nagyon úgy néz ki, hogy ők ketten sakkoznak mindenki mással... Maradt még kérdés bőven...

Spoiler:

Igen, a 12 majom egyébként jó párhuzam, csak nem a film, hanem inkább a sorozat   .

8,5/10
.

Én is a sorozatot említettem...

Kicsit kéjes mosollyal olvasom az írásodat és a némi tanácstalanságot a felvetéseidből... a második évad nagyon sok mindent helyreteszezek közül, de van, amiben te is tévúton jársz (ahogy amúgy első nézésre én is).

Nekem kifejezetten hasznos élmény volt újranézni az első évadot, nagjából tudtam már, mit engedjek el (madarak és juhok) és mire kell figyeljek. Ahogy az értékelésem anno mutatta, a kettes évad jobb, mint az egyes, mert nagyjából minden a helyére kerül, minden, mindennel összefügg - és a jövőbeni Éhezők viadala sem az, aminek elsőre látszik.

Az öregasszonyra, Mikkelre, Helgére és mindenre választ fogsz kapni, ígérem.

Várom a folytatás értékelését.


.

R2-D2 írta:

Dark S2

Felejtsetek el MINDENT, amit az időutazásról láttatok eddig… mindent. Hiába a Vissza a jövőbe, meg az összes többi, eddig jónak és szórakoztatónak tartott film/sorozat, amit ez a Dark nyújt (immár két évadon át), az felülmúlhatatlan. Ennyire zseniális, összetett és átgondolt történetet ebben a témában én még nem láttam, itt jön vissza a mindig is hangoztatott álláspontom: a jó történet alapja a jó forgatókönyv… nem olyan hollywoodiasan buta, mint mondjuk a Stranger Things S3, hanem olyan európaiasan átgondolt, mint ez.

Órákat lehetne írni még mindenről, ami itt történik, a remek karakterekről, a remek castingról, amiben mindenkinek megtalálták a 3 idősíkon élő színészeit úgy, hogy hasonlítsanak is egymásra, a pazar korrajzokat – mind az öt idősíkon!!! – meg úgy egyáltalán a nagyszerű német színészi játékot. Azt is ki kell emeljem, hogy végre egy német területen játszódó moziban végre németül beszél mindenki, meg azt is, hogy túlzások nélkül, de elég sok popkult kiszólás tarkítja a sztorit, különös tekintettel ugye a Vissza a jövőbe mozis bemutatójára. A finálé fináléjának utolsó mondata meg, miszerint „Nem az a kérdés, hogy melyik korból, hanem hogy melyik világból” egy olyan kaput nyit ki a történet folytatásának szempontjából, hogy magam részéről tűkön ülve várom a záró évadot.

Ha még sokat gondolkodnék rajt (de nem fogok), akkor sem tudnék erre a nyolc epizódra kevesebbet adni, mint

100%

Az általad leírtakkal nem tudok, és nem is akarok vitatkozni: ez úgy egyben zseniális, ahogy van   . Hogy valaki ennyire kézben tudjon tartani ennyi szereplőt úgy, hogy nem is szabadon mozognak az emberek az időben, hanem 33 éves ciklusokban kell gondolkodnia, az biztosan egyedi.

Az elején még nem igazán tudtam mit kezdeni a két extra idősíkkal, és bár baromira érdekes volt, ahogy egyre többen szereztek tudomást az időutazásról, azt éreztem, hogy ez keveset viszi előre a sztorit. Volt egy-két olyan fordulat is, amit erőltetettnek éreztem, ide értve Charlotte és a nagyapja kapcsolatát (hát ehhez azért az a zsebóra igencsak sovány nyom volt...), és az, hogy a rendőr és a lakókocsis hímribi között milyen viszony van. Meg hát a sekélyes filozofálásokat is soknak találtam kicsit.

De aztán ahogy az emberek úgy kezdtek 33 évet ide vagy oda sétálni, mintha csak átmentek volna a másik szobába, és mindenki találkozott mindenkivel mindenkor, egy kicsit el is engedtem ezt, és csak élveztem ezt az időutazásos hullámvasutat. Az írók beleírták, hogy nem is akarnak foglalkozni ok és okozat összefüggéseivel (például hogy a könyvnek sehonnan nem kell erednie, mert attól létezik, hogy léteznie kell   ), a felbukkanó szereplőkből (pl.: Adamból) kiderült, hogy bármi történik is, bárki bármit is akar, a dolgok nem változhatnak meg, hiszen a múlt a jövőből ered (így például előre tudható, hogy nem az az oka Hannah útjának, aminek elsőre tűnik...), én meg hiába találgattam volna bármit, hogy mi miért lesz úgy, ahogy, ha szinte mindig az a válasz, hogy egy szereplő váratlanul besétál, és felrúgja a sakktáblát (Claudiával ebből a szempontból már igencsak tele volt a tököm) . Ha mögé gondoltam volna, ez szinte biztosan idegesített volna, így viszont csak hagytam, hadd vigyen fel meg le a Dark, forduljon fejre velem, ahogy és ahányszor akarja, mert erre lett kitalálva, és így működnek igazán a legjobb pillanatai, amiken már leginkább csak nevettem.

Spoiler:

És most is mosolygok, mert igazából aranyos, hogy végig a néző orra elé volt téve az egyik nyom, amerre a folytatás vezet, de szerintem kevesen tulajdonítottak neki jelentőséget   .

Spoiler:

Maradt sötét folt (ezt a Charlotte dolgot nem értem...), ahogy kérdés is (mostanra talán már csak Agnesről nem tudjuk, hogy hogy a tökbe került be a sztoriba), de mindegy, gondolom lesznek rá válaszok a következő évadban   .

9,5/10

Niwrok írta:

Dark S2


Az általad leírtakkal nem tudok, és nem is akarok vitatkozni: ez úgy egyben zseniális, ahogy van   . Hogy valaki ennyire kézben tudjon tartani ennyi szereplőt úgy, hogy nem is szabadon mozognak az emberek az időben, hanem 33 éves ciklusokban kell gondolkodnia, az biztosan egyedi.

Maradt sötét folt (ezt a Charlotte dolgot nem értem...), ahogy kérdés is (mostanra talán már csak Agnesről nem tudjuk, hogy hogy a tökbe került be a sztoriba), de mindegy, gondolom lesznek rá válaszok a következő évadban   .

9,5/10
.

HURRÁ!!!!

Tök örülök ennek, kicsit aggódtam, hogy belemész mélységében, de szerencsére nem: ami jó, az jó.

Bővebben kicsit holnap, bát szerintem ezt személyesen az igazi átbeszélni.





.

.






Odaát S14






Háát, kérem… ha nincs az utolsó rész, ha nem jelenik meg megint az a bizonyos fontos szereplő a SupNat Univerzumból, ha nem lennének benn az utolsó epizódban mindazon zseniális dialógusok a karakter kapcsán és általa, akkor most bizony rendesen vakarnám a fejem. Megannyi remek évad után, amikor már az ember szinte csak megszokásból és rajongásból ült le a TV elé és úgy rendszeresen sikerült alaposan meglepődnie, ez az évad nagy részben inkább csak kínlódás volt. Talán még soha nem volt ennyire ötlettelen és sehova tartó az egész – jó, a Leviatánosnál jobb volt, de azt meg nem nehéz – talán még sosem éreztem ennyire megfáradtnak a Winchester fivérek harcát a gonosz(ok) ellen. Nem tett jót az egésznek, hogy kvázi 24 tematikában kapásból három fenyegetettség, ellenfél, történeti szál is bonyolítja az évadot, ugyanis valahogy mindegyik kurtán-furcsán lett lezárva, s akkor még nem is beszéltem a jelen esetben bántón bosszantó félbehagyott esemény láncolatokról, eltűnő karakterekről…

Mindjárt az elején ugye ott van a Dean testét elfoglaló, másik Univerzumból származó Mihály Arkangyal esete. Az még csak hagyján, hogy úgy istenigazából nem is egészen értem, mi is a célja (miért is az??) a „gonosz” angyalnak a mi Földünkön, de azon kicsit nehezebben tettem túl magam, ahogy az írók az egészet tálalták. Mert igaz, hogy a SupNatban már mindenki meghalt és feltámadt legalább egyszer, meg már mindenkit legalább egyszer meg is szállt valami – de ez az egész, angyali képességekkel bíró Dean testbe bújt valami, ahogy pusztítja a számára nem megfelelő alanyokat… nos, az rém unalmas volt. Vámpírokból meg hadsereget építeni – sok-sok évad után bizony erős tanácstalanságot éreztem az önismétlésbe forduló történeti szálban. Aztán, ennek a feloldása sem volt jobb, ahogy egyszer csak hipp-hopp szabad lett a gazdatest (annyira nyilvánvaló volt, hogy mégse teljesen), majd a kínlódás az agy egyik zugába zárt arkangyallal… bármennyire is szeretem ezt az egészet, most először éreztem azt, hogy ez, így, ilyen formában még nekem is sok volt. Maga az ötlet talán még működne is, de megint hiányzott – amolyan hollywoodi slendriánossággal – az a következetesség Dean tetteiben, ami igazán hitelessé és jóvátehette volna… mondjuk az évad első harmadát. A kísérletezések, a rúnás koporsó, Billie, az új Halál ugyanakkor még be is jött, de nem ment ki a fejemből, hogy hogy nem tud egy ekkora erő előtörni egy emberi elme mélyéről – amikor pl. kijelentik, hogy annak kordában tartása folyamatos figyelmet igényel. Hát… az itt nem volt, elég, ha csak az alvásra gondolok..

Aztán jön Jack. A fiú, aki ugye Lucifer és egy ember nő gyermeke, s akiről kiderül, hogy angyali erejének elvesztésével életereje is elszállni látszik: a másik fő szál az ő megmentése és visszahozatala. Ennek a történetnek – ami amúgy kissé komótosan vonul végig az évadon – is vannak jó és érdekes aspektusai, sőt, kifejezetten tanulságos és szívszorító pillanatai is, de valahogy az egész kép itt is felemás lett. Megint csak meghal valaki, akit megint csak vissza kell hozni, mindenféle alkuk és varázslatok által (hmmm… hol is láttam már ezt), megint csak az van, ami eddig mindig volt. Az alapötlet megint jó, miszerint az erő a lélek felélésével jár, az is tetszett, ahogy Mihályt végre helyre teszik, de a végtelenül naiv fiú tettei és az egész viselkedése egy idő után zavart. Mint Tarzan a városban, vagy mint egy ősember a jelenben… ráadásul, nekem mint nézőnek nem ártott volna egy videojátékos lélekszámláló, hogy Jack tettei mikor, mennyi lelket égetnek el. Mert persze, meg kellett alapozni azt, hogy egy mindennél erősebb főgonoszt kapjunk (megint), de a karakter útja, tettei, motivációja nem igazán alapozta meg a finálé eseményeit. Például: a kígyó elpárologtatása nekem totál semleges tett, tekintve pedig, hogy ugye ez a lélek felélés aktív kelléke volt testvérek megmentésének, számomra kissé fura, ad- hoc volt az a pálfordulat, ami történt. Félreértés ne essék: sok-sok qrva jó pillanatot okozott az angyali (isteni??) erejét visszakapó szereplő, sőt, az egész évad legzseniálisabb húzása, a „Ne hazudjatok!” is hozzá kapcsolódik – de nekem egyszerűen nem tetszett, ami lett a srácból a végére. Ezt is kicsit kapkodónak és felületesen megírtnak éreztem…

Szerencsére van egy Luciferünk is… vagyis bocsi, ő ugye már nincs. Aztán mégis: ha olvastátok korábbi írásaimat, tudhatjátok, hogy az egész SupNat egyik legjobb figurájának Lucifert tartom – ebből kifolyólag pedig fokozottan érdekelt, mit is akarnak kihozni az írók a porhüvellyé fokozott, de életben tartott Nick karakterével. Nos, azt kell mondjam, a sok misztikum és álvallási összetevő mellett majdnem ez a szál jött be legjobban: mi is történhetne egy emberrel, ha évekig Lucifer lakna benne, majd az ő halála, kiűzése után mihez kezdene magával az üres test?? Tetszett, ahogy Nick lenyomozza a családja halálának körülményeit, tetszett, ahogy egyre mélyebben merül a sötétségbe, tetszett a motivációja, sőt, még az is, ahogy a tervét meg akarja valósítani. Néha ugyan túlzásba vitték az írók a Sötét Oldal felé sodródást, néha megint csak meglehetősen nagyvonalúan bánnak bizonyos eseményekkel (konkrétan a kórház és a szökés egy ócska hollywoodi klisé), de maga a gondolat, hogy a gonosz lakott benned évekig és az bizony nyomot hagy, az bejött.

Mielőtt rátérnék az utolsó epizód zsenialitására, még kénytelen vagyok pár apróbb negatívumot felsorolni – bár, ez részben már inkább tendencia. Az egyik, hogy megint csak kevesebb „ügy” van, kevesebb, sokkal kevesebb humorral, popkult kiszólással, jó zenével. Sőt, ahogy fogynak a bibliai, mitológiai szereplők, újakból, azokból is kevesebb van. Hol van már mondjuk egy Káin, itt be kell érnünk Anubisszel, aki Isten távollétében mérlegre teszi az emberek lelkét.  Aztán, a semmiből egy-egy epizódra előkapott szereplők, majd azok gyorsan feledésbe küldése… szegény kapucnis csaj a másik Univerzumból, hogy várhatja vissza azt a lándzsát… ami és aki ezek szerint csak addig volt fontos, amig a fiúk meg nem szerzik a fegyvert. Apropó Univerzum: az előző évadok legjobb húzása volt egy másik, párhuzamos világ történetbe emelése – amit ebben az évadban sajnos szinte teljesen ignorálnak. Meg a magam részéről tök megnéztem volna, ha mondjuk beszélnek az e világi Mihállyal is a Ketrecben (amúgy miért is kell neki még mindig ott lennie??) a másik Mihály megállítása miatt… de ezek hiánya mind fájó, ámde megbocsájtható bűn. Az viszont roppantul zavart, hogy már itt is nagy ívben szartak a nézőkre: nem egyszer volt olyan snitt, amiben a karakterek világosban, vagy bizonyos időjárási körülmények közepette elindulnak A pontból B-be, de a következő vágáson már éjszaka van pár perc múlva, esetleg nyárból hirtelen ősz/tél lett. Ez szimpla trehányság és én erre roppant érzékeny vagyok…

Szerencsére az utolsó korty az nagyon ízlett, és így az egész évadot nyugodtabban pontozom valós értéke fölé (külön megemlékezve az ominózus 300-ik epizódról, ami egy színtiszta fan service, egy óriási nosztalgiabomba), ugyanis Chuck megjelenése mindent vitt. Szavakat nem találok, mit kihoztak az egészből, ahogy a fiúk neki ugrottak, ahogy válaszolt nekik, az beszarás. Olvassátok csak el ezt:

„ - Ezer éve nem láttam ilyet. Honnan szereztétek?
- Egy másik világból.
- Ó, aha.
- Szóval... Hány van még?
- Másik világ... univerzum... Másik valóság, vagy bármi is
legyen az?  Nem tudom. Kicsit elvesztettem a fonalat. A legtöbb elég unalmas.
Az egyik fordított.  Egy másikban nem létezik a sárga szín.
Egy másikban meg csak mókusok vannak.
- Mihály azt mondta, hogy létrehozod ezeket a világokat, és aztán csak úgy eldobod, mint valami elrontott könyv-vázlatot.”

Amit kérdést Chucknak föltesznek, azt jómagam is föltenném, amiket válaszol, az meg fura mód kéjes vigyort eredményez ateista lelkemnek. Ha meg mindehhez hozzávesszük az egész Ne hazudj dolgot, annak helyrehozását, majd azt, amit Thanos csettintése módon csinál a végén, az zseniális… s ha már annyit emlegetem ezt a Ne hazudjatok dolgot. Nos, van egy jelenet, amiben az emberiség elveszti azon képességét, hogy hazudjon: ez pedig világméretű káoszt okoz. Egy kis iroda életén keresztül, pár snitt erejéig bemutatják, milyen is lenne a világ a kegyes hazugságok nélkül, és bizony azon túl, hogy rém szórakoztató lett az egész, szerintem elég mély mögöttes tartalommal is rendelkezik. Mindenesetre a lényeg az, hogy az S14E20 nekem akkora csókot nyomott az arcomra, hogy ha voltak is döccenők az évad folyamán, valahogy az egészet a pozitív tartományba billentette…

Mintha az S14E8 alapján Anubisz újra mérlegelte volna ezt a seasont és végül beengedte a Mennyekbe.




80%

R2-D2 írta:

.
Odaát S14

Háát, kérem… ha nincs az utolsó rész, ha nem jelenik meg megint az a bizonyos fontos szereplő a SupNat Univerzumból, ha nem lennének benn az utolsó epizódban mindazon zseniális dialógusok a karakter kapcsán és általa, akkor most bizony rendesen vakarnám a fejem. Megannyi remek évad után, amikor már az ember szinte csak megszokásból és rajongásból ült le a TV elé és úgy rendszeresen sikerült alaposan meglepődnie, ez az évad nagy részben inkább csak kínlódás volt. Talán még soha nem volt ennyire ötlettelen és sehova tartó az egész – jó, a Leviatánosnál jobb volt, de azt meg nem nehéz – talán még sosem éreztem ennyire megfáradtnak a Winchester fivérek harcát a gonosz(ok) ellen. Nem tett jót az egésznek, hogy kvázi 24 tematikában kapásból három fenyegetettség, ellenfél, történeti szál is bonyolítja az évadot, ugyanis valahogy mindegyik kurtán-furcsán lett lezárva, s akkor még nem is beszéltem a jelen esetben bántón bosszantó félbehagyott esemény láncolatokról, eltűnő karakterekről…

80%

Bár minden sorozatnak az lenne a legnagyobb hibája, hogy a 14. évadra elveszíti a lendületét .

R2-D2 írta:

Nos, van egy jelenet, amiben az emberiség elveszti azon képességét, hogy hazudjon: ez pedig világméretű káoszt okoz. Egy kis iroda életén keresztül, pár snitt erejéig bemutatják, milyen is lenne a világ a kegyes hazugságok nélkül, és bizony azon túl, hogy rém szórakoztató lett az egész, szerintem elég mély mögöttes tartalommal is rendelkezik.

Komplett film van erről a témáról, a The Invention of Lying (Lódító Hódító)... bár az elég gyenge darab, részben azért, mert ott nagyon a vallás felé vitték el a dolgot, pizzásdobozokra írt tízparancsolattal meg ilyenek.

.

R2-D2 írta:

.
Hét nővér

Amennyire mellőzve van ez a mozi, amennyire le van húzva (szokás szerint) mindenhol, ahhoz képest engem totál elvarázsolt, a két órás játékidő gyakorlatilag egy perce sem unalom, mindig van valami, amit élvezni lehet – vagy amin agyalni lehet.

Egy újabb remek mozi a sok középszer no meg a sok agyonhype-olt idiotizmus után.

85%

Hát, kérem, ez még másodszorra is egy baszott jó film.

Hiába tudtam a végkifejletet, másodjára is teljesen magával ragadott... tök jó volt megint nézni a hét különféle karaktert, ki, miben és miért erős, tök jó volt újból felfedezni a testvérek kapcsolatrendszerét és a múltjukból eredeteztehető jelenüket. A legeslegvégére ráadásul nem is emlékeztem, így az, hogy Hétfő mit miért tett, másodjára is meglepett. És még azon is elgondolkodtam, hogy akkor most ez a motiváció elég indok-e arra, amik a moziban megtörténnek.

Szóval, marad a 85%


.

Niwrok írta:

Odaát S14

Komplett film van erről a témáról, a The Invention of Lying (Lódító Hódító)... bár az elég gyenge darab, részben azért, mert ott nagyon a vallás felé vitték el a dolgot, pizzásdobozokra írt tízparancsolattal meg ilyenek.

.

Ha van 40 perced, a 20-k epizódot megnézhetnéd. Külön is le tudod szedni, érdemes.


.