Niwrok írásai 2.0

.
Éles tárgyak / Sharp Objects S1



"Mi másért is gyilkolna bárki, mint a figyelemért?"


Camille Preaker hiába kiváló újságíró, a gyermekkori traumáinak hagyatékaként hordozott szenvedélybetegségei és az elmúlt időszak tragédiáinak hatására teljesen szétesett az élete. Hogy az önpusztító depresszióból kirángassa, Camille főnöke, és egyben közeli barátja, Curry ráveszi a lányt, hogy egy ígéretes ügyben végezzen háttérkutatást, ami hogy, hogy nem, "véletlenül" pont Camille szülővárosában történt, ahol a családja most is él. Bár maga az ügy meglehetősen bizarr, hiszen egy tinilány eltűnéséről szól, és hogy ez hogyan függ össze egy egy évvel korábbi, brutális gyilkossággal, amiben szintén egy tizenéves lány volt az áldozat, Curry abban bízik, hogy az otthoni környezet, az anyja, a nevelőapja és a féltestvére közelsége jó hatással lesz Camille-ra... de ez csak azt jelenti, hogy mennyire nem ismeri sem Camille-t, sem a családját, sem Wind Gap város közösségét. Alig érkezik meg, Camille-t kísérteni kezdik az emlékek, leginkább arról, hogy hogyan élte meg a húga elvesztését, és minél több idő tölt Camille ezen a helyen, annál több seb szakad fel. Camille-nek pedig aztán bőven akadnak sebei.

A Gillian Flynn könyveiből készült feldolgozások nem először kapnak helyet nálunk, és ha akadtak is problémák/problémáink ezek egy-két szempontjából, a Holtodiglan és a Sötét helyek is izgalmas drámát építettek egy-egy női karakter köré, amiket erősen megfűszerezett a krimi és a thriller is. Libby és Amy mellé érkezett meg most Camille (Amy Adams alakításában), akinek a személyiségében ugyanúgy meghatározó szerepet játszik a múltbeli veszteség, az anyjával való kapcsolat, és az, ahogy ezek rányomják a bélyegüket a viselkedésére, a gondolkodására... és ezúttal a testére is. Ennek mozaikjai fokozatosan derülnek ki az egyes részekből, ide értve a húgával való szoros kapcsolatát és a rehabon történteket, és azt, ami leginkább meghatározó a lánynál, azaz hogy vagdossa magát. Amíg azonban Amy-nél ez a naplós narráción, Libby-nél pedig a rég elfeledett gyermekkorának epizódjain keresztül jó ritmusban, fokozatosan derülnek ki a múlt darabkái, Camille esetében ez olyan, mint valami stroboszkóp... és ez nekem inkább kellemetlen volt, mint elgondolkodtató. Szeretem a filmbeli kirakósokat, de ezek a pár képkockányi bevágások sokáig annyira nem kötődnek sehova, mert csak lassan derülnek ki, hogy mi mire utalás, hogy nekem ez így zavaró volt, főleg az, hogy Camille-nek szó szerint minden utcasarokról, minden erdei tuskóról, minden falon végigfutó repedésről vannak emlékei, asszociációi.

A városka és Camille családja ugyanis szintén megér egy misét; mind gondoskodtak róla, hogy ne váljanak könnyen felejthetővé. A visszaemlékezésekből látszik, hogy a Calhoun-ház Camille húgának halála előtt sem volt éppen egy szívmelengető otthon, különösen hogy Mariont elég gyakran kínozták görcsrohamok, a mostani helyzetben viszont képtelen voltam szabadulni attól a hasonlattól, hogy ez egy babaház. Ott van Adora (Patricia Clarkson), az anya, aki próbál kizárni minden negatív érzést és gondolatot a házból (azt sem hagyja, hogy Camille az életéről vagy a munkájáról meséljen), így viszont a csendes, szinte egész nap zenét hallgató férjével és a harmadik lányával, Ammával úgy élnek, mint egy érzelmeitől megfosztott színházban. Amma persze a házon kívül lázadó tiniként feszegeti a határokat, de otthon nincs pardon, mindenki betegesen ragaszkodik ehhez a mázhoz. Adorának pedig nem csak otthon van meg ehhez a hatalma, hanem földbirtokosként és az egyik leggazdagabb család leszármazottjaként sokan vannak kiszolgáltatva neki, legyenek azok a helyi hatóságok vagy akár a barátnői. Előbbi csak azért volt problémás, hogy Adora és a seriff között milyen a viszony, mert így -hiába hirdeti magát krimiként- az Éles tárgyakban sokkal inkább a nyomozás hiánya az, ami meghatározza az eseményeket, gondolva itt például a fiatal, külsős nyomozóra, aki mindenhol csak falakba ütközik. A film egyik konfliktusát éppen az adja, hogy a városka már előre eldöntötte, hogy ki kit tart a gyilkosnak, csak sajnos bizonyíték "hiányában" eddig megúszta a "rohadék", és ebbe mindenki behelyettesíti, akit éppen gondol; alapvetően az a "megoldás", hogy mindkét esetet rákenik egy-egy férfira a lányok közeléből, és ezzel a lakosok a maguk részéről el is intézték a dolgot, a "vádlottak" meg persze tehetetlen dühükben egymást kezdik szekálni néma gyűlölettel.

Csakhogy hiába az egyszerre mély és szerteágazó cselekmény, erre a sorozatnak az időtartama még így is rengeteg, és ez maga után húzza az összes többi problémát. Már a Sötét helyek és a Holtodiglan is hajlamos volt elkalandozni a maguk nagyjából két órájában, de az Éles tárgyakhoz képest mindkettő zsugorfóliába volt csomagolva. Nem mondom azt, hogy nem tett hozzá minden jelenet egy-egy újabb árnyalatot Camille és a többi szereplő kapcsolatához, vagy hogy egyébként nézhetetlenül unalmas részek lettek volna bármelyik epizódban... de azt igen, hogy ezek az árnyalatok néha annyira megkülönbözhetetlenek lettek, hogy már inkább önismétlésnek, túlmagyarázásnak hatnak. Például jól is néz ki, meg hangulatos is a fesztiválos-megemlékezéses epizód, hiszen csomó minden megtestesül benne az egész város múltjából és groteszkségéből, ahogy mondjuk iskolai színjátékként bemutatják egy gyereklány szenvedését, megerőszakolását a hősiesség és a hagyomány jegyében... de ezt a véresebb részleteken és a konföderációs bál habos-virágos nyári ruháinak kavalkádján kívül már mind elmesélte addigra a "babaházon" belüli babaház, ami a sorozat egyik legkifejezőbb szimbólumává nőtte ki magát, pedig már első pillantásra is könyveket mesélt el önmagában. És ugyanígy szükségtelennek tartottam Camille osztálytalálkozóját a gimis barátnőkkel, vagy éppen a sokadik éjszakai kiruccanást a helyi bárba és a sokadik whiskey és vodka elfogyasztását is ennyire kihangsúlyozni, mint ha addigra nem lett volna bárki számára egyértelmű, hogy Camille az alkoholizmust is megnyerte magának a többi kínja mellé.

Bármennyire is izgalmasnak tartom továbbra is Gillian Flynn női karaktereit, és bármilyen profizmussal vitte is képernyőre ezt az HBO, egyszerűen megint nem tudok mit kezdeni egy ilyen forgatókönyvvel, főleg így 7 órára elnyújtva nem. Egy olyannal, ami krimiként csak bűvészkedik a nyomokkal, ami drámaként ennyire kerüli az érzelmek kifejezését és kitörését, és ami ilyen szinten hagy figyelmen kívül mindenféle magyarázatot a történtekre, csak azért, hogy a vontatott, önismétlő felvezetést követően szemérmetlenül a sokkolásra tudjon játszani a fináléjában.


6/10
.

Niwrok írta:

.
Éles tárgyak / Sharp Objects S1

"Mi másért is gyilkolna bárki, mint a figyelemért?"


Bármennyire is izgalmasnak tartom továbbra is Gillian Flynn női karaktereit, és bármilyen profizmussal vitte is képernyőre ezt az HBO, egyszerűen megint nem tudok mit kezdeni egy ilyen forgatókönyvvel, főleg így 7 órára elnyújtva nem. Egy olyannal, ami krimiként csak bűvészkedik a nyomokkal, ami drámaként ennyire kerüli az érzelmek kifejezését és kitörését, és ami ilyen szinten hagy figyelmen kívül mindenféle magyarázatot a történtekre, csak azért, hogy a vontatott, önismétlő felvezetést követően szemérmetlenül a sokkolásra tudjon játszani a fináléjában.


6/10
.

Hogy te honnan szedsz ilyeneket....


Nem baj, ha nem csináltál olyan nagy kedvet hozzá?


.

R2-D2 írta:

Niwrok írta:

.
Éles tárgyak / Sharp Objects S1

Bármennyire is izgalmasnak tartom továbbra is Gillian Flynn női karaktereit, és bármilyen profizmussal vitte is képernyőre ezt az HBO, egyszerűen megint nem tudok mit kezdeni egy ilyen forgatókönyvvel, főleg így 7 órára elnyújtva nem. Egy olyannal, ami krimiként csak bűvészkedik a nyomokkal, ami drámaként ennyire kerüli az érzelmek kifejezését és kitörését, és ami ilyen szinten hagy figyelmen kívül mindenféle magyarázatot a történtekre, csak azért, hogy a vontatott, önismétlő felvezetést követően szemérmetlenül a sokkolásra tudjon játszani a fináléjában.

6/10

Hogy te honnan szedsz ilyeneket.... Nem baj, ha nem csináltál olyan nagy kedvet hozzá?

Onnan, ahonnan írtam is; a Holtodiglan, de főleg a Sötét helyek után érdekelt, hogy miket írt még a nő, és már akkor előkerült az infó, hogy sorozatot csinál az Éles tárgyakból az HBO.
Ennek nem is tudnék kedvet csinálni így, csak ha majd esetleg 15-20 év múlva valaki újra felfedezi, és csinál belőle egy rendes filmet. Pedig a sztori amúgy jó (kicsit Louis Drax reloaded), a vége akkorát csattan, hogy beszarás... de nem 7 órában.

Amit viszont tudok ajánlani, és szerintem mondtad is, hogy érdekel, az a Sötét helyek. Nem azért, mert azt annyira felpontoztam volna, hanem mert vagy két éve láttam a filmet, de Libby karaktere még mindig a fejemben van, és erre kevés mozi volt képes.
.

Niwrok írta:

.

A Hangya és a Darázs


Még mindig nagyon állat ez a "Drágám, a kölykök összementek..."-trükk! Állandó poénok és meglepetések tárháza a kicsinyítő technika, akár a laborra gondolok, akár a pez-tartós jelenetre, akár arra, ahogy az autós üldözések nem egyszer váltanak át aprócska matchboxok kergetőzésébe. Hangyánál nem annyira jellemző, Darázs viszont remek közelharcos, és az ő bunyóinak is érdekes ritmust ad, hogy szinte másodpercenként vált bennük, így az ellenfelei mintha egy láthatatlan emberrel harcolnának (pedig ez alapból Szellem privilégiuma lenne...). Bírtam a színészeket is, Paul Rudd, Michael Douglas, Evangeline Lily és Michael Peña sokat hozzátettek a hangulatomhoz (utóbbi még úgy is, hogy magát a karaktert már a múltkor is ki nem állhattam), a kör pedig olyan nagyságokkal bővült, mint Laurence Fishburne és Michelle Pfeiffer. Viszont sajnos maradtak a baromságok is... Lang társai ugyanolyan ostobák, mint voltak; önmagukban erősítik azt a képet, hogy a Marvelnél a humort egyre inkább az idétlenkedés jelenti, és hogy semmi kétség ne maradjon, az FBI tagjai is olyanok, mint akiket most kértek kölcsön a Benny Hill Show-ból. A másik meg, amit utáltam, mert semmi értelme, és a giccses LSD-látomáson kívül szerepe sem, az a szubatomi világ... "medveállatkák mezője", jézusmária... Hogy egy kicsit elnézőbb voltam most vele, az csak Janet miatt volt, és mert annak segítségével vezetik be Hangyát a T.cs.u.-i időszakba... (azaz "Thanos csettintése után"...).

A Hangya-filmek mindkétszer könnyed nyári limonádéként ékelődtek be a "komolyabb", fajsúlyosabb Bosszúálló-filmek közé, és ezt a szerepét remekül el is látja. Most egy kicsit érzelmesebb sztorit sikerült írni hozzá, de egyébként ugyanazok az előnyei és a hátrányai is, mint az első Hangya-filmnek.


7,5/10
.

Bár kicsit mellékvágánynak és túlontúl idiótának érzem ezt az egész Hangya dolgot/karaktert, másodjára jobban szórakoztam, mint elsőre - ami szinte kizárólag az általad is melített kicsinyítő technikának köszönhető. Néha annyira zseniális volt a használa, az ütemváltások (sószóró), hogy csak ez elvitte a hátán a filmet. A fentebb említett színészeket eddig is bírtam, Evangeline Lily ugye a Lost óta kitüntetett figyelmemet élvezi, de az Ava-t játszó Hannah John-Kamen is feltűnt már jó néhány kedvencemben (pl RPO F'Nale-ként). A humora viszont néha borzasztóan idétlen, néha fájt a Pena fél vonal, ahogy az FBI és a doboló hangya is. De összességében tetszett, talán jobban is, mint elődje.

Már csak egyet mondj meg: innen ki fogja kihozni? Foster??? Más nem nagyon van a Földön, hacsak el nem autóznak a furgonnal Wakandába... már ha maradt sofőr.


A 75% nekem is jó lesz.



.

R2-D2 írta:

A Hangya és a Darázs

Már csak egyet mondj meg: innen ki fogja kihozni? Foster??? Más nem nagyon van a Földön, hacsak el nem autóznak a furgonnal Wakandába... már ha maradt sofőr.

A 75% nekem is jó lesz.

Spoiler:

.

Niwrok írta:

A Hangya és a Darázs

Spoiler:

.

Spoiler:

Mindig mefogadom, hogy nem érdekel többet az egész, a filmek nagy része egyszernézős, de mindig van valami ami miatt az ember kíváncsi rá, hogy mi lesz.


.

R2-D2 írta:

Niwrok írta:

A Hangya és a Darázs

Spoiler:

.

Spoiler:

Mindig megfogadom, hogy nem érdekel többet az egész, a filmek nagy része egyszernézős, de mindig van valami ami miatt az ember kíváncsi rá, hogy mi lesz.

Gondolom, ez a Végtelen háború és az Első Bosszúállók kiírása után meg is fog történni   . Pedig ha másik oldalról nézzük, "egyszernézősnek" jók (persze az egyre idétlenebb humort leszámítva), és szerintem most azért tűnik olyan töménynek, mert vagy húsz filmet kell az MCU 90%-os élvezetéhez ismerni és fejben tartani (a másik 5-5% a tévésorozatok és a képregények jelentette színesítések és fan-service-ek). Ennek Thanos után mindenképpen vége lesz...

Spoiler:

.

Niwrok írta:

.


Ghost Stories

Hasonlóan jók a már fent leírt, a klasszikus és a modern vonásokat jól keverő, többször is a meghökkentésre játszó történetecskék, de mert azokat Cameron "elspoilerezte", így engem jobban megfogott a történeteken kívüli történet, ami idővel egyre nyomasztóbb és szürreálisabb lesz. Mert jó az a sztori is, amit Simon elmesél Philipnek, na de az igazi besz*rás nekem az volt, amíg egyáltalán feljutnak a srác szobájába, hogy elmesélje, amit kell (egy újabb ok megtanulni végre Alex Lawther nevét). És persze nem is onnan jönne a film, ahonnan, ha nem ízesítené egy kicsi hol abszurd, hol morbid humor mindezt, ami megint csak nem a feszültségkeltés rovására megy, inkább csak magától értetődő még ebben a helyzetben is a film "angolsága".


7,5/10
.

Talán a vártnál gyorsabban, de ajánlásodra ezt is megnéztem: a végső pontszámmal egyetértek, de nekem néha bizony gondom volt menet közben az egésszel...

Kicsit talán valamiféle nagyobb antológiajelleget vártam, rettentő nehezen állt össze az egész, a három különálló kis történet sem jött be minden egyes elemében. Az éjjeliőröset icipicit elnyújtottnak éreztem, viszont a jump scare működött (legelőször még a madárnál szartam össze magam), a balesetesben nem igazán értettem, mi történik, a haramdik, a Bilbós viszont jó volt, az sokkolt. Ami viszont utána jött, arra nem voltam felkészülve, csak meresztgettem a szemeimet a látottakon - értem, hogy a végén mindenre meglesz a magyarázat, de ekkora káoszt okozni a néző fejében, mindenféle támpont nélkül szerintem nem szerencsés.

Így a finálé sokkal inkább volt megváltás/feloldozás/megnyugvás, mint igazi csavar, egy picivel korábban (talán pár perc) megéreztem, hol kötünk ki, akkor kéjes vigyor telepedett rám, de úgy összességében nekem eddigre már annyira szétcsúszott a film, hogy teljesen elvesztem benne. Horrorként - a három ügy esetén - nagyjából működik is, de borzasztóan abszurd és túl angolos. Viszont az utolsó öt perc rengeteget dob az értékelésen, így



75%



.

R2-D2 írta:

Niwrok írta:

Ghost Stories

Hasonlóan jók a már fent leírt, a klasszikus és a modern vonásokat jól keverő, többször is a meghökkentésre játszó történetecskék, de mert azokat Cameron "elspoilerezte", így engem jobban megfogott a történeteken kívüli történet, ami idővel egyre nyomasztóbb és szürreálisabb lesz. És persze nem is onnan jönne a film, ahonnan, ha nem ízesítené egy kicsi hol abszurd, hol morbid humor mindezt, ami megint csak nem a feszültségkeltés rovására megy, inkább csak magától értetődő még ebben a helyzetben is a film "angolsága".

7,5/10

Talán a vártnál gyorsabban, de ajánlásodra ezt is megnéztem: a végső pontszámmal egyetértek, de nekem néha bizony gondom volt menet közben az egésszel...

Így a finálé sokkal inkább volt megváltás/feloldozás/megnyugvás, mint igazi csavar, egy picivel korábban (talán pár perc) megéreztem, hol kötünk ki, akkor kéjes vigyor telepedett rám, de úgy összességében nekem eddigre már annyira szétcsúszott a film, hogy teljesen elvesztem benne. Horrorként - a három ügy esetén - nagyjából működik is, de borzasztóan abszurd és túl angolos. Viszont az utolsó öt perc rengeteget dob az értékelésen, így

75%

Spoiler:

.

Niwrok írta:

Ghost Stories

Spoiler:

.

Ja, az tényleg jó volt, de én addigra már elvesztem a díszletben. Legalább tiszta fallal folytattam...



.

.
Napszállta




Hogy mennyire csak a saját benyomásainkra, élményeinkre hagyatkozunk egy-egy írás megalkotásakor, élménybeszámolóként kezelve azokat, vérbeli amatőr filmfalókhoz méltón, azt az is mutatja, hogy Oscar-díj ide, magyar film oda, mi ketten bizony nem nagyon voltunk elájulva a Saul fiától. Persze másért, hiszen más dolgok befolyásoltak minket a nézése közben, de részemről például azért, mert még ha drámainak is tartottam a láger sérültjei és holttestei között a fiát kereső Sault, különlegesnek annak több szempontból is "beszűkült" kamerakezelését, összességében nem éreztem, hogy az a film nekem készült volna... ami persze önmagában még nem baj. Ettől még például az Oscart sem irigyeltem tőle, mert az elsődlegesen egy szakmai díj, és még ha a látványvilág kényelmetlen is volt az egyszerű és egyszeri filmnézőnek, mindenképpen indokolható volt dramaturgiailag az alkalmazása. Mielőtt bárki kérdezné, nem, ez nem a Saul fiáról szóló írásom, de ha a kvázi szakmai csúcsra elért Nemes(-Jeles) Lászlónak kijön a második filmje, ami ugyebár a Napszállta, mely szintén besöpört már jó pár nemzetközi elismerést, és megint megcéloztak vele egy Oscart, akkor óhatatlanul is adja magát az összehasonlítás, hogy miben tud az író/rendező mást vagy máshogy nyújtani, mennyire ragaszkodik a már egyszer sikert eredményező eszköztárhoz, hogyan növi ki a saját árnyékát...

A XX. század elején játszódó történetben Leiter Írisz közel egy évtizednyi távollét után tér vissza Budapestre, elsődlegesen azért, hogy ha a lehető legkisebb mértékben is, de részese legyen annak, ami akár az öröksége is lehetett volna. A Leiter ugyanis Budapest egyik legnevesebb kalapszalonja, aminek a híre még a bécsi császári udvarig is eljutott, de az alapító, Írisz apjának és anyjának tragikus, Írisz két éves korában bekövetkezett halála után csődbe ment volna, ha nem karolja fel a céget Brill Oszkár, megőrizve az üzlet stílusát és a nevét. A lány akkor árvaként nevelőintézetbe került, onnan később külföldre, kitanulni a szakmát, és most egyszerű kalaposnőnek jelentkezik ide egy álláshirdetés alapján, de szinte mindenki gyanakvással és megvetéssel fogadja, és Brill úr is csak annyit tud felajnálani, hogy Írisz az alkalmazottak szállásán töltheti az éjszakát. Talán ennyiben is maradna a lány szülőföldjére visszatérése, ha azon az éjjelen nem törne rá Íriszre a szobájában egy torzonborz, részeges alak, aki a lány legnagyobb megdöbbentésére arról kezd beszélni, hogy Írisznek van egy bátyja, akiről ő, korán elszakadva a családtól, még nem is hallott. Írisz nyomozásba kezd az eltűnt rokon után, de már az első kérdezősködésnél óva intik attól, hogy túl mélyre ásson, mert Budapesten mindenki tudja, milyen bestiális gyilkosság szennyezte be a Leiter nevet pár évvel korábban.

Bár a Saul fia a maga drámai alaphelyzetében különösebb cselekmény és történet nélkül is megállt a saját lábán, én azért elsődlegesen sztori-párti vagyok, így Írisz kutatása mindenképpen ígéretesen hangzott. És ahhoz képest, hogy egyetlen törékeny lányként deríti fel az újabb és újabb szégyenletes titkokat, összeesküvéseket, járja be ehhez a kastélyok díszes forgatagát éppúgy, mint az alvilág sötét pincéit, néma dacossággal követelve a kérdéseire a válaszokat, a szerencse mintha folyamatosan az ő oldalán állna, hogy az igazság napvilágra kerüljön. Mindezekhez pazar díszletek és jelmezek társulnak, hiszen nem egy magyarországi kastély szolgál háttérül az eseményeknek, ami üdítő változatosság volt a Saul szűk, halálszagú folyosói után, és persze a szakadt rongyok után is így voltam a Leiter-ház kalapkiállításával.

Nemes László azonban nem elégedett meg egy sima kosztümös thrillerrel a bűnös Budapest felszíni csillogásáról, hiszen nála volt a "siker" receptje... és ezzel elérte, hogy pillanatnyi hangulatom szerint én még egyszer ne akarjak egy filmjére sem beülni. Nemes ugyanis egy az egyben ráhúzta a Saul látványvilágát és hangulatát Írisz történetére, ami nem egyszerűen öncélúnak éreztem, hiszen nem volt olyan szimbolikája, mint ahogy arra a Saul fiánál rá lehetett érezni, de még dühítő is volt, mert ez a fajta "művészieskedés" egyszerre tette tönkre a cselekményvezetést és az amúgy aprólékos hátteret is. Még az egy dolog, hogy a film jelentős részében megint egy tarkót kell nézni, kitakarva a kép felét, és körülötte a koncentráció érzékeltetése miatt sokszor megint minden a szemfájdító homályba vész, de amikor már tetves útszéli snittekben -ahol nincs is ott Írisz(!)- sem akaródzott megtalálni azt a rohadt fókuszt, ott már csak annyi szakadt ki belőlem, hogy "Ez hülye!". Ennek hozadékaként a korábban vázolt díszletekből alig látni valamit, és amíg máshol ez talán a spórolás eszköze lenne, itt tudható, hogy minden ott van a vásznon megjelenő foltos kásában, csak éppen élvezhetetlen formában, és a második óra környékére erősen felhúztam magam azon, hogy Rajk László látványtervező és Szakács Györgyi jelmezes munkája áldozat lett Nemes önzésének oltárán.

De nem csak a képpel vannak ám itt gondok. Itt megragadva az alkalmat például szeretnék megkérni minden magyar filmkészítőt, hogy ne a hangmérnökön és a hangkeverésen spóroljanak már, b*sszák meg, mert mostanra lett nálam irritáló, hogy teljes mondatokból szart sem érteni a háttérzajok miatt... különösen akkor nem, ha Nemes újabb "zseniális" trükkjeként a Napszálltában gyakorlatilag egyetlen normális, természetesen emberi hangerővel és hangsúllyal elmondott mondat sincs, talán csak a személyzetek részéről. Mindenki suttog. Suttog Írisz, amikor izgatottan érdeklődik a bátyja felől. Suttog Brill, ahogy egyre erélyesebben akar megszabadulni Írisztől. Suttogva futnak a fáklyákkal, pisztolyokkal felfegyverzett banditák kifosztani a kastélyt. Suttogva sikít, azaz nyüszít Írisz, ahogy pár markosabb kocsislegény rángatja be egy kapualjba, hogy megerőszakolják. Ebben az utószinkronnal kilúgozott suttogásban meg a félhomályos képben pedig annyira elveszik még az a kevés koherencia is a látott események között, hogy bár nem érzem hülyének magam egy ilyen film szálainak a felgöngyölítéséhez, de bizony néha fogalmam sem volt róla, hogy Írisz miért megy, illetve hogyan jut el oda, ahova... Amit pár netes írás finomkodva "frusztrációként" emleget ebből a szempontból, az azt eredményezte, hogy nem egy ember szivárgott el a vetítésről, mert fogalmuk sem volt, mit néznek és miért, és hogy például melyik szakállas kicsoda, és megunták a találgatást. Ezt ellensúlyozhatta volna, ha a színészek kapnak nagyobb mozgásteret, például egy rendes szövegkönyvet, de Nemes ezt a támpontot is elveszi a nézőtől. A főszereplőt alakító Jakab Juli például, amikor éppen nem a pihéket nézzük a nyomozásban egyre jobban elkoszolódó csipkegallérja felett a nyakán -hogy egyfajta drónként rögzítse a sokszor rajta teljesen kívülálló történteket a néző számára-, hanem szembefordul, akkor is csak tág pupillájú, kifejezéstelen őzikeszemekkel néz a kamerába egy szó nélkül.

Ezért veszélyes, amikor valaki már az első filmjével olyan elismeréseket kap, amiért mások éveket, évtizedeket dolgoznak, mert akkor ennek a skatulyája könnyen rászorul a rendezőre, és önmagának is nehezére esik kilépni abból. A Napszállta egy XX. századi magyar lány talpraesettségének, kitartásának vakmerőségének és igazságérzetének krónikája helyett Nemes László galamb-babonájának emlékműve lett, annak minden szakmai körökben ajnározható "előnyével", és a nagyközönség számára minimum unalmas, rosszabb esetben idegesítő hátrányával.  


3,5/10
.

Niwrok írta:

.
Napszállta

Ezért veszélyes, amikor valaki már az első filmjével olyan elismeréseket kap, amiért mások éveket, évtizedeket dolgoznak, mert akkor ennek a skatulyája könnyen rászorul a rendezőre, és önmagának is nehezére esik kilépni abból. A Napszállta egy XX. századi magyar lány talpraesettségének, kitartásának vakmerőségének és igazságérzetének krónikája helyett Nemes László galamb-babonájának emlékműve lett, annak minden szakmai körökben ajnározható "előnyével", és a nagyközönség számára minimum unalmas, rosszabb esetben idegesítő hátrányával.  


3,5/10
.

Csak nehogy Oscart kapjon, mert akkor meg keell néznem.


.

.
Venom




Ti játszottatok már olyan játékot, hogy "fekete-fehér-igen-nem"? A Marvel képregényhősök filmes jogai körüli helyzet egy ilyen játékra emlékeztet a Vasember debütálása óta, csak a kellemetlenebbik fajtából. Amióta a Disney bekebelezte a Foxot is 2017-ben, sokat egyszerűsödött a helyzet, de többek között emiatt kellett megszokni két külön szériában két külön Quicksilvert és Scarlet Witchet, emiatt ment a bénázás a Deadpoolban az "eltávon" levő X-Men hősökkel, meg a majdnem-olyan-de-mégsem roncsokkal... és emiatt nem lehet még kimondani sem a Sony Pictures gyártotta Venom filmben azt a szót, hogy Pókember.

A filmes univerzumok persze mindig is egy kicsit más úton haladtak, mint a képregények, de itt az átlagosnál talán jobban sikerült elrugaszkodni az alapanyagtól. Csekély képregényes ismeretem alapján (és ennek nem is néztem különösebben utána, hiszen az átlagos mozinézőnek sem kell ezeket tudnia) ugyanis Venom karaktere számomra elválaszthatatlan a hálószövőtől. Papíron először az ő különleges ruhájaként bukkant fel (egy Bosszúállók oldalán vívott harc jutalmaként, ezért is van a képregényes Venom mellkasán egy fehér pók), csak éppen a későbbi történetek során az írók megbonyolították, és kiderült, hogy a "ruha" valójában egy űrlény, egy "szimbióta", amelyik Peter Parkert használta gazdatestként, gyakorlatilag összeolvadva az emberi szövetekkel. Sokáig csak csendben segítette a Pókembert, de amikor később megpróbálta átvenni a hatalmat a teste felett, Peter megszabadult tőle, a lény pedig új gazdatestet találva Pókember ellenfele lett. De itt most a film a téma, csak azért írtam le, hogy én ennyit tudtam az egészről (meg még annyit, hogy a teljes kép része egy másik, sokkal erőszakosabb szimbióta is, Carnage), mielőtt beültem volna a mozira.

Ebben a filmes univerzumban ez sztornó annyiból, hogy Pókember nem lehet a sztori része (másik stúdió jogai, ugyebár...   ), az ő kikerülésével Venom és szimbióta társai egy balesetet szenvedett expedíciós úrhajó fedélzetén kerülnek a Földre, és Peter Parker sem lehet itt, emiatt rögtön Venom "második" gazdateste kerül képbe, az oknyomozó újságíró Eddie Brock. A történet mozgatórugója Carlton Drake (szerintem erőteljesen Elon Muskról mintázva), aki a gyógyítás forradalmi módszereinek kutatása és az ezt segítő cég, a Life Alapítvány felépítése közben annyira megszállottja lett az emberek túlélési esélyeinek, hogy ebbéli igyekezetében pár hulla sem akadályozza, ahogy az sem, ha ezek közben elszabadul néhány, fekete műtakonyra emlékeztető űrlény. Eddie ezen módszerek után kezd el szaglászni a Life és Drake környékén, és abból sem tanul, amikor egy riport túl kényes kérdése után másnapra már sem munkája, sem barátnője nincs. Könnyű belátni, hogy ebben az "őrült tudósos" sablonban semmi új nincs, de a felhasználható egy óra Venom tényleges felbukkanásáig és az azt követő zúzdáig sokkal többre nem is nagyon volt elég, és még így is nagyon erőltetett, amire Eddie és Venom kapcsolatba kerülnek. Még ennél is gyengébb a másik szimbióta "története", amelyik a film 90%-ában csak megy, néha gazdatestet vált (akár egy félvak maláj öregasszonyt   ), aztán megküzd Venommal, és vége... Ezek alapján még azt sem szívesen mondanám, hogy "egynek jó".

Mégis szórakoztató tudott lenni a film, mert jól működik a "biokémia" Venom és Tom Hardy között. Hardyt gondolom nem kell bemutatni senkinek, és itt is jól hozza a kiábrándult, lecsúszott újságíró figuráját, de még inkább azt, ahogy lassan beleőrül abba, hogy egyre többször egy űrlény szólal meg belső hangként a fejében, ahogy abba is, hogy ez az űrlény időnként átveszi a teste felett az irányítást, ez pedig nem egy könnyed társbérlet. Filmes hasonlatokkal egy szimbiótát talán úgy lehet a legjobban elképzelni, mint a Maszkot, de nem annak tréfásan aljas kiadását, hanem ami a Life kis Calvinjének mentalitásával pusztítja el maga körül a világot, mindehhez társul egy fekete latexruhás Hulk testfelépítése és ereje, és mellette még egy másik személyiségként is viselkedik, mint STEM az Upgrade-ben. A lények ezen csoportjában (aminek annyira beleolvastam a hátterébe, hogy kiderüljön, nagyjából tucatnyian vannak) Venom ugyan antihős, de inkább csak annyira, mint az Öngyilkos Osztag volt, vagyis hogy a nagyobb gonosz ellen egy kisebb gonosz már jónak számít. Azzal, hogy Eddie-t szemelte ki gazdatestnek, kölcsönösen hatnak egymásra, így a lényt is befolyásolják Eddie gondolatai, de még ezen a szűrő át is Venom egy szadista ragadozó. Húsevőként nem egy áldozata úgy végzi (...azaz végezné, ha a stúdió nem ragaszkodott volna a családbarát PG-13 besoroláshoz, állítólag egy jó félórányi véres anyagot a vágóasztalon hagyva...), hogy valamelyik testrészüket, például a fejüket karószerű fogsorával leharapja, vagy a testéből kicsapódó csápokkal megragadva szétzúzza őket, és a maradványokat kéjesen elfogyasztja. Ugyanakkor van benne valami kutyaszerű is, nem csak azért, mert lelkesen rácsodálkozik arra, hogy a Föld nem is olyan ocsmány, hanem mert Eddie-nek idomítania is kell Venomon kicsit, hogy lehetőleg ne minden szembejövő járókelőnek akarja felzabálni a máját. A legjobban viszont azt bírtam benne, ahogy elhelyezte magát a szimbióták társadalmi hierarchiájában ("Otthon egy lúzer voltam. Pont mint te."), és méltatlanul elfelejtett filmtörténeti pillanat lesz az, amilyen indokot a viselkedésének megváltozására a szájába adtak az írók ("Meggondoltam magam."     ). Még említést érdemel a két másik sztárszínész, Riz Ahmed és Michelle Williams, de többet nagyon nem, mert a szerepük még sablonosabb, mint Eddie-é, jelentőségük pedig kimerül a szimbiótákkal való viszonyukban.

Hiába Marvel-film, a Venom másik stúdió égisze alatt készülve nem rendelkezik azzal a hatalmas hátországgal, amit az MCU jelent. Na nem mintha a Marvel-logo most is olyan szépen ragyogna, mint akár pár évvel ezelőtt, de a Venom saját kontextusából kiragadva nem is nagyon lehetett más, mint egy langyos, elnyújtott, közhelyes, levegőben lógó eredettörténet. Csak azzal sikerült elérnie nálam legalább az "egyszernézős, kis hibákkal" szintet, hogy eredetileg ennél rosszabbra számítottam.  


6,5/10
.

Niwrok írta:

.

Venom

Ti játszottatok már olyan játékot, hogy "fekete-fehér-igen-nem"? A Marvel képregényhősök filmes jogai körüli helyzet egy ilyen játékra emlékeztet a Vasember debütálása óta, csak a kellemetlenebbik fajtából. Amióta a Disney bekebelezte a Foxot is 2017-ben, sokat egyszerűsödött a helyzet,

Az baj, hogy ezeknek a feléről fingom nincs ki fia borja???

Pl. a Galactus nevű valami miért olyan nagy?

Idézet :

Hiába Marvel-film, a Venom másik stúdió égisze alatt készülve nem rendelkezik azzal a hatalmas hátországgal, amit az MCU jelent. Na nem mintha a Marvel-logo most is olyan szépen ragyogna, mint akár pár évvel ezelőtt, de a Venom saját kontextusából kiragadva nem is nagyon lehetett más, mint egy langyos, elnyújtott, közhelyes, levegőben lógó eredettörténet. Csak azzal sikerült elérnie nálam legalább az "egyszernézős, kis hibákkal" szintet, hogy eredetileg ennél rosszabbra számítottam.  


6,5/10
.

Nem állítom, hogy sose nézem meg, de hogy moziban nem, az biztos. Majd itthon, egy hosszú téli estén... talán...


.

R2-D2 írta:

Niwrok írta:

Venom

Ti játszottatok már olyan játékot, hogy "fekete-fehér-igen-nem"? A Marvel képregényhősök filmes jogai körüli helyzet egy ilyen játékra emlékeztet a Vasember debütálása óta, csak a kellemetlenebbik fajtából. Amióta a Disney bekebelezte a Foxot is 2017-ben, sokat egyszerűsödött a helyzet,

Az baj, hogy ezeknek a feléről fingom nincs ki fia borja???    Pl. a Galactus nevű valami miért olyan nagy?  

Nem, nem baj   . Inkább csak azért tettem be, mert tetszett maga az ábra, és mert látszik belőle, hogy 80 évnyi, sokszor párhuzamosan is futó képregény még a hősök szintjén is mekkora anyag   . A feléről én sem tudok, de ugye a Marvel a tévésorozatok és a mozik révén gondoskodik róla, hogy ez ne sokáig maradjon így   .

Galactus azért nagy, mert ő egy félisteni erejű lény, amelyik bolygók életenergiájával táplálkozik    ...

.