Niwrok írásai 2.0

R2-D2 írta:

Talán furának tűnhet, de Marvel napokat tartottam...

A múltkori Galaxis őrzői 2 ismétlés után valahogy kedvem volt újranézni ezt a két filmet (nem, a Thor 3-at még nem, s a Hangya 2-t sem láttam még), és azt kell mondjam, mindkettő veszettül tetszett másodjára (is). Qrva jó poénok, az Av3 a maga összetettségével, drámaiságával, látványával, a rengeteg karakterével pedig szerintem az egyik legjobb Marvel mozi lett.

Tegnap kicsit kutakodtam, hogy jönnek ebből vissza, de semmi konkrétumot nem találtam, csak rajongói találgatást... apropó, Niwrok. A Hangya és Darázs mikor játszódik? A csettintés előtt, vagy után? Esetleg közben?

Nekem annyira nem fura, engem még azért szórakoztat a sorozat. Ezek ketten meg szerintem kb. a legjobbak az egész MCU-ban.

Spoiler:

.

.
Halottnak a csók / Pushing Daisies S1-S2




Egyszer volt, hol nem volt egy Ned nevű kisfiú, aki egy idilli falucska lakójaként, nagyjából kilenc évesen jött rá arra, hogy különleges képessége van: egyetlen érintésével újra élővé tudja tenni a halottakat. Hogy ennek milyen ára és szabályai vannak, azt csak akkor tudta meg, amikor az otthon süteménykészítés közben agyvérzésben meghalt anyukáját támasztotta így fel. Egy perccel később ezért az életért a halál elragadta a szomszéd Chuck nevű kislány, Ned titkos szerelmének apukáját, de nem sokkal élte túl ezt Ned anyukája sem, mert Ned egy érintése ugyan az életet jelenti, de a második újra halált hoz, immár véglegesen. Az ezután intézetbe kerülő Ned a pitesütésben találta meg a vigaszát, ami húsz évvel későbbre azt eredményezte, hogy saját és sikeres süteményezője lett Pitekuckó néven, oldalán a Nedbe titkon szerelmes Olive-val. Ned a képességét azóta csak egy kis mellékkeresetre használja, a magánnyomozó Emersonnak segítve azzal, hogy baleset vagy gyilkosság áldozatává vált halottakat átmenetileg felélesztve szereznek információkat az eset körülményeiről, akár a gyilkos személyéről. Ned élete ebből a zárkózott, kissé morbid életből akkor lélegzik fel, amikor Chuck újra felbukkan, azzal az apró szépséghibával, hogy ez a felbukkanás a lány gyilkosság általi halálához kötődik, a viszontlátás szomorúsága és az újra életre keltett Chuck öröme pedig oda vezetnek, hogy Ned egy percnél tovább életben hagyja a lányt... annak minden következményével és járulékos titkával együtt.

Egyszer volt, hol nem volt egy Bryan Fuller nevű író, aki mielőtt fejest ugrott volna a morbidba (Hannibal) és a szürreálisba (Amerikai istenek) -mindezt némi Star Trek és Hősök kitérővel-, ötletgazdája volt három olyan sorozatnak, amiket talán romantikus, felnőtt, kicsit nyomozós meseként lehetne összefoglalni. A halál lélekpátyolgató kisinasának szegődött Georgina (Haláli hullák) és a beszélő állatfiguráktól életvezetési tanácsokat kapó Jay (Wonderfalls) története azonban látványra, stílusra még kismiska a Pitekuckó lakói és vendégei mellett, előbbiek ugyanis viszonylag valós körülmények között játszódtak. A Halottnak a csók viszont olyan, mint ha Fuller az összes pozitív, játékos, színes energiáját ebbe a sorozatba sűrítette volna. És ez nem csak a látványos díszletekben vagy a részletgazdag kellékekben ölt testet, pedig ott is olyanok vannak, mint a Dandy Lion autószalon hostesseinek pitypangos (dandelion) fejdíszei, a mézes kozmetikumokat gyártó Betty Méhesének belső lépei, Chuck nagynénjeinek mézeskalács-jellegű háza és a Kedvenc Hableány Kedvencek jelmezei vagy maga a Pitekuckó; minden színes-szagos, legtöbbször émelyítően cukros és giccses, mégis minden nagyon egyedi és kifejező, remekül festenek le hangulatokat és érzéseket. De ugyanúgy ott van a kinyomozni való ügyek bizarrságában, legyen az a halott zsoké átka, a milliókat érő legtökéletesebb kutyakorcs sorsa, egy halálos kívánság végrehajtója, a robbanó szagoskönyv eredete, egy harangtoronyból lezuhant apáca titka, alkoholista bohócok tömeges vízbefulladása vagy egy végzetes kaja-póker, és akkor még ott van az, hogy ezekhez a nyomokat maguk az áldozatok adják elő, általában a hullaház tepsijében fekve. Ott van a színészeiben, hiszen Lee Pace, Anna Friel, Swoosie Kurtz, Kristin Chenoweth és a többiek is egy csapásra kedvelt színészekké váltak, mert rengeteg humorral, élettel és kedvességgel töltötték meg a karaktereiket, még a dilemmás, nehezebb pillanatokban is. Ott van a szövegkönyvben, a rengeteg szójátékban, akár az angol, akár a magyar változatot tekintve, amiben nem csak a csavaros összetett mondatok jelentenek egyfajta nyelvi labirintust, hanem egyetlen név sem lehet meg valami trükk vagy utalás nélkül.

Egyszer volt, hol nem volt egy hónapokig tartó írósztrájk 2008-ban, ami még az akkor sikeres sorozatokat (pl.: Helyszínelők, Lost) is érzékenyen érintette, de az olyan kezdő sorozatok sorsát részben meg is pecsételte, mint a Halottnak a csók. Az első évad még az újszerűségével, a színkavalkádjával és a modern mesevilágával a nézők egyik kedvence volt, és amit olyan jellegzetes jelenetek tettek emlékezetessé és szívmelengetővé, mint a távolságtartó, de nagyon is élő szerelem Ned és Chuck között, amit ők ketten úgy próbáltak minél többször minél szenvedélyesebben kifejezni, hogy nem érhettek egymáshoz a nyilvánvaló okból (2. szabály), és mindig ott lebeg köztük Ned aggódása, hogy ez még véletlenül se történjen meg. Aztán amire a késedelmet szenvedett második évad képernyőre került, már fakult a varázs, de maga a kapkodás is meglátszott a forgatókönyveken. A folyamatosan felbukkanó majd kiderülő titkok kavalkádjában talán az összes szappanoperás-krimis klisé előkerült a kötelező amnézián kívül (eltitkolt gyerekek, rejtélyes zsebórák, titokzatos idegenek, stb.), és ezzel inkább kalandos, de nem túl eredeti krimi lett belőle, ami már kevesebb érdekes karakterrel járt (de azért akadtak, ilyen volt például Emerson mamája). Különösen fájó volt látni és olvasni erről a mindig is kedves, jópofa sorozatról annak idején, hogy nem csak a gyártó tévécsatorna tologatott ide-oda részeket, ami a bukás egyik garanciája, de tették mindezt akkor, amikor egy feltűnt élő és egy eltűnt halott is a sztori része lett, és három mellékszereplős epizód után akartak visszatérni a fő szálhoz... de erre már nem kaptak esélyt. A tili-toli hiábavalóságát belátva ugyanis az egyik (utólag az utolsó) rész forgatásának vége felé szóltak a stábnak, hogy akkor még van öt percnyi műsoridejük, hogy lezárják, amit akarnak, mert ez ennyi volt. Na, az olyan is lett... Fuller azóta is felbukkan itt-ott, hogy a Halottnak a csók kielégítőbb lezárásáról, feltámasztásáról biztosítsa a rajongókat, bármilyen formában (a mozifilmtől a képregényen át a musicalig talán csak a diafilm nem merült fel ötletként), míg a rajongók az olyan felduzzasztott streaming-szolgáltatókban bíznak, mint a Netflix. De mivel Fuller azóta sem unatkozik, tíz éve elkaszált sorozatokban pedig nem igazán látni fantáziát, ezért aki kíváncsi, ezzel a más helyzetben egy évadnyi 22 epizóddal kell beérnie, úgy, ahogy az van.

Egyszer volt, hol nem volt egy jó nagy adag nosztalgiám a Halottnak a csók iránt, ezért is néztem újra tíz év után, de azért tíz év alatt elég sok minden történt bennem és a sorozatvilágban is ahhoz, hogy kicsit máshogy lássam ezt is. Továbbra is szeretem a karaktereit, a kedvességét és a játékosságát, a Pitekuckó például nagyon melengető tud lenni a hideg téli estéken, de a technikai hiányosságai (a CGI például feltűnően harmatgyenge) és a botladozó, hiányos forgatókönyv felett már kevésbé tudok szemet hunyni egy évtizednyi minőségi ugrás után.


7,5/10
.

Niwrok írta:

.
Halottnak a csók / Pushing Daisies S1-S2

Ned a képességét azóta csak egy kis mellékkeresetre használja, a magánnyomozó Emersonnak segítve azzal, hogy baleset vagy gyilkosság áldozatává vált halottakat átmenetileg felélesztve szereznek információkat az eset körülményeiről, akár a gyilkos személyéről.

Egyszer volt, hol nem volt egy jó nagy adag nosztalgiám a Halottnak a csók iránt, ezért is néztem újra tíz év után, de azért tíz év alatt elég sok minden történt bennem és a sorozatvilágban is ahhoz, hogy kicsit máshogy lássam ezt is. Továbbra is szeretem a karaktereit, a kedvességét és a játékosságát, a Pitekuckó például nagyon melengető tud lenni a hideg téli estéken, de a technikai hiányosságai (a CGI például feltűnően harmatgyenge) és a botladozó, hiányos forgatókönyv felett már kevésbé tudok szemet hunyni egy évtizednyi minőségi ugrás után.


7,5/10
.

Hogy te miket nézel... Még csak nem is hal(l)ottam róla...

Ez picit olyan, mint az iZombie, csak ott meg kell enni a halott agyát hozzá...


.

R2-D2 írta:

Niwrok írta:

.
Halottnak a csók / Pushing Daisies S1-S2

Egyszer volt, hol nem volt egy jó nagy adag nosztalgiám a Halottnak a csók iránt, ezért is néztem újra tíz év után, de azért tíz év alatt elég sok minden történt bennem és a sorozatvilágban is ahhoz, hogy kicsit máshogy lássam ezt is. Továbbra is szeretem a karaktereit, a kedvességét és a játékosságát, a Pitekuckó például nagyon melengető tud lenni a hideg téli estéken, de a technikai hiányosságai (a CGI például feltűnően harmatgyenge) és a botladozó, hiányos forgatókönyv felett már kevésbé tudok szemet hunyni egy évtizednyi minőségi ugrás után.

7,5/10

Hogy te miket nézel...    Még csak nem is hal(l)ottam róla... Ez picit olyan, mint az iZombie, csak ott meg kell enni a halott agyát hozzá...

Lássuk be, nem is a te műfajod, hogy hallanod kellett volna róla. De nekem néha ilyen is kell . Ezért is sajnálom, hogy úgy lett vége, ahogy, hogy a Wonderfalls olyan rövidkére sikeredett (azt talán még egy fokkal jobban is szeretem, mint a Halottnak a csókot, bár az nem ennyire látványos), és hogy Fuller azóta ennyire elborult. Még mindig a fejemben van például, hogy a Hannibal harmadik évadát pótolnom kéne, csak hogy teljes legyen a sorozat, és mert alapvetően izgalmas, jól eljátszott sorozat... de az is ott van bennem, hogy mennyire utáltam az agybajt már az első két évadban is.

Majd néha nosztalgiázok a sok újdonság között, hátha lesz olyan köztük, ami érdekel téged is .

.

Niwrok írta:

.

Az apáca

A kicsit lassabb szakaszokban meg a The Conjuring 2-höz hasonlóan lehet keresni, hogy hova rejtették el Valak nevét (én egyet találtam), lehet azon gondolkodni, hogy mindezt hogyan fogják ténylegesen hozzákötni a Conjuring-univerzumhoz (mert anélkül ez "csak" egy sima apácás horror lenne), és lehet azt találgatni, hogy honnan ismerős az Irene-t játszó színésznő... de csak amíg a nevét meglátva le nem esik, hogy a Conjuringban Loraine Warrent alakító Vera Farmiga húgáról, Taissáról van szó.

Az Apáca legalább az Annabelle-nél jobban sikerült, de a Démonok közöttökkel összevetve esélye sincs. Klasszikus kísértethistória lett belőle (hangulatában leginkább a The Woman in Blackhez áll közel), aminek a bő felében csak annyi történik, hogy a szereplők sötét kőfolyosókon bolyonganak, és időnként rájuk veti magát egy apáca. A háttere és a riogatásai tűrhetően fel lettek építve, viszont nekem hiányzott belőle valami kis egyediség, több szín, nagyobb mozgástér, amitől még az Annabelle sem volt ennyire megfosztva.


6,5/10
.

- Én is egyet, a teherautó rendszámát...
- Nekem is tök fura volt, hogy hasonlíthatott ennyire Lorainne-re a csaj, és most megnyugodtam, hogy megírtad (elsőre mindig kicsit felületesebben olvaslak, de gondolom, ez természetes...  ).

- Amúgy, nekem sem tetszett annyira. Itthon talán hatásosabb horrort nézni, mint a moziban - bár az effektek valami eszméletlen jók voltak: a madarak, a suttogás a sorrundokból, brrr -, rám ez, ma valahogy nem volt hatással. Sem a parás hangulat nem fogott meg, sem az ijesztgetése nem működött. Azt készséggel aláírom, hogy maga a helyszín, a díszlet, a környezet szenzációs, még a sok "gombócartúr-apácával" sem volt bajom, kellően hatásosak voltak, sőt, Franci is tetszett, valahogy kellett egy kis humor ebbe, de önmagában valahol túl zavaros volt.

Írtad, hogy a csavar az elejétől nyilvánvaló - nos, én e fölött átsiklottam, így néha meglehetősen elvesztem a valóság és a képzelet káoszában. Állandóan azon agyaltam, ez most akkor hogy lehet, most akkor ez most megtörténik-e, vagy nem. A kis Daniel szabály szerint idegesített, pláne fizikai valósággá válása miatt (sztem totál baromság), meg úgy összességében sem értettem néhány dolgot (pl a csillagot Irene hátán).

Valak eredettörténete bejött, de még rengeteg sötét folt van a Conjuringekig vele kapcsolatban.  De Te járatosabb vagy a témában.

S két megjegyzés a végére: azért fura, hogy a nézőközönség 12-től 18 éves korig képviseltette magát, zöme lány. Utóbbi még oké, de minek engednek be erre általános iskolásokat?

A másik meg: az előzetesek közül volt pár érdekes, mindhárom horror tetszett, viszont a Venomtól egyre inkább herótom van, az Aquaman meg...


Első nézésre nekem is jó lesz a 65%, az Örökséget simán veri.



.

R2-D2 írta:

Niwrok írta:

Az apáca

Az Apáca legalább az Annabelle-nél jobban sikerült, de a Démonok közöttökkel összevetve esélye sincs. Klasszikus kísértethistória lett belőle (hangulatában leginkább a The Woman in Blackhez áll közel), aminek a bő felében csak annyi történik, hogy a szereplők sötét kőfolyosókon bolyonganak, és időnként rájuk veti magát egy apáca. A háttere és a riogatásai tűrhetően fel lettek építve, viszont nekem hiányzott belőle valami kis egyediség, több szín, nagyobb mozgástér, amitől még az Annabelle sem volt ennyire megfosztva.


6,5/10
.

Írtad, hogy a csavar az elejétől nyilvánvaló - nos, én e fölött átsiklottam, így néha meglehetősen elvesztem a valóság és a képzelet káoszában. Állandóan azon agyaltam, ez most akkor hogy lehet, most akkor ez most megtörténik-e, vagy nem. A kis Daniel szabály szerint idegesített, pláne fizikai valósággá válása miatt (sztem totál baromság), meg úgy összességében sem értettem néhány dolgot (pl a csillagot Irene hátán).

Első nézésre nekem is jó lesz a 65%, az Örökséget simán veri.  

Igen, a teherautóst szúrtam ki én is .

Spoiler:

Melyik három horrorra gondolsz? Venom előzetest én most láttam először, ahhoz képest még tetszett, de nem tudom, mennyire tudom majd Pókember és Carnage nélkül értelmezni, nekem ez a három összetartozik. Az Aquaman meg ... de sajnos akkor is meg "kell" majd néznem .

.

Niwrok írta:

Az apáca


Igen, a teherautóst szúrtam ki én is   .

Spoiler:

Melyik három horrorra gondolsz? Venom előzetest én most láttam először, ahhoz képest még tetszett, de nem tudom, mennyire tudom majd Pókember és Carnage nélkül értelmezni, nekem ez a három összetartozik. Az Aquaman meg   ... de sajnos akkor is meg "kell" majd néznem   .

.

Na ja, ha az elején továbbgondoltam volna az öngyilkos nővér esetét, minden bizonnyal kisebb lett volna a káosz a fejemben. Most képzeld el, én végig azon agyalatam, ez most hogy lehet... még a kisfiú esetében is.

Előzetesből volt a Horror Park, az új Helloween és a Sóhajok (Tilda Swinton és Dakota Fanning). Előbbi ugye nekem kötelező, de a másik kettő is nézős.

Akkor a Venom meg az Aquaman a tied, ezt jól megbeszéltük....


.

.
Ghost Stories




Philip Goodmant gyermekkora óta foglalkoztatják a kísértethistóriák, a médiumok és minden, ami természetfeletti... csak éppen ő megrögzött szkeptikusként ezek leleplezésére törekszik. Ebben leginkább egy gyerekkorában látott műsor inspirálja, amiben Cameron professzor leplezte le a csalókat, sarlatánokat és hamis látnokokat, akik csak a gyászoló, reményt kereső emberek kihasználásából élnek... de a műsornak hirtelen vége szakadt, amikor Cameron rejtélyes körülmények között eltűnt. Felnőttként Philip vállalta magára ezt a szerepet, folytatva Cameron munkásságát. Aztán egy nap levelet kap, benne egy kazettával, ami egy meghívó... és a jelzett helyen nem más várja, mint a láthatóan halálán levő, de azért még élő Cameron. A professzor -Philip legnagyobb megdöbbenésére- mélységes csalódásának ad hangot a Philip által folytatott boszorkányüldözés miatt, hiszen ő éppen azért kerülte az "eltűnésétől" kezdve a nyilvánosságot, mert megértette, mennyire hamis és tudatlan is az, amit csinál. Mert a misztikum, a természetfeletti, a látható világon túli világ igenis létezik, és Cameron azt akarja, hogy ezt Philip is lássa. Ezzel átad neki három dossziét, három olyan üggyel, amik szerinte Philipet is meg fogják győzni arról, hogy eddig mennyire vak volt.

Bocsánat, ha "valakinek" megint túl sokat elárultam , de anélkül, hogy nem jutok el a három aktáig, nem sok értelme lett volna bármi mást leírnom erről a brit horrorfilmről a címén kívül. Ez a három történet az, amik a történet gerincét adják, amik leginkább meghatározóak a hangulat szempontjából, és amiket Philip a szemtanúkat felkeresve hallgat meg, úgy elevenednek meg a film nézői előtt. Az elsőben egy raktárrá alakított elmegyógyintézet éjjeliőre meséli el, sok évnyi munka után, egy éjszakai élmény hatására miért nem volt képes akár egyszer is visszamenni a munkahelyére, a második egy folyamatos rettegésben élő tinédzser srác autóbalesetéről szól, ami után a fiúnak láthatóan nem adatott meg egyetlen nyugodt pillanat sem, míg a harmadik során egy gazdag fickó életébe nyer a néző betekintést, akinek akkor voltak "tapasztalásai", amikor a felesége hosszú évek próbálkozása után az első gyerekükkel volt várandós. Hogy ezek a kis "novellák" egy másfél órás filmen belül kapnak helyet, abból azért sejthető, hogy önmagukban alig pár perces rövidfilmekről van szó, mindössze néhány jump-scare-re felépítve, de mert azt az időt teljesen kitöltik parával (hosszan készítve fel a nézőt "valamire", amitől külön-külön mindhárman szinte halálra rémültek vagy többé-kevésbé megőrültek), és mert ötletes módon Philip is minél mélyebbre ássa magát ezekben, annál inkább hatással lesznek ezek a történetek őrá is, így egy percig nem volt hiányérzetem.

Ugyanez igaz a körítésre is. Az író-rendező Jeremy Dyson - Andy Nyman páros számára ugyan a nagyjátékfilm eléggé új terep, de a korábbi sorozataikon, műsoraikon keresztül kiismerték a világot, amikből ezek a történetek táplálkoznak. Már eleve az, ahogy Philipet felvezették, remekül sikerült, de számomra külön élménnyel is szolgált, hogy két kedvencemet a műfajból (Démonok között 2., Grave Encounters) is felidézte bennem ez a kicsit fél-reality stílus. Csak az a kár, hogy úgy igazán nyomozás nincs, a tanukkal készült interjúkon kívül Philip csak az egyik eset helyszínét látogatja meg. Hasonlóan jók a már fent leírt, a klasszikus és a modern vonásokat jól keverő, többször is a meghökkentésre játszó történetecskék, de mert azokat Cameron "elspoilerezte", így engem jobban megfogott a történeteken kívüli történet, ami idővel egyre nyomasztóbb és szürreálisabb lesz. Mert jó az a sztori is, amit Simon elmesél Philipnek, na de az igazi besz*rás nekem az volt, amíg egyáltalán feljutnak a srác szobájába, hogy elmesélje, amit kell (egy újabb ok megtanulni végre Alex Lawther nevét). És persze nem is onnan jönne a film, ahonnan, ha nem ízesítené egy kicsi hol abszurd, hol morbid humor mindezt, ami megint csak nem a feszültségkeltés rovására megy, inkább csak magától értetődő még ebben a helyzetben is a film "angolsága".

Természetesen a Ghost Stories sem fogja megváltani a horror műfaját, különösen nem a közelmúlt filmjeinek tükrében, de attól még kellemesen szórakoztató és borzongató volt, ezeken túlmutatva pedig különleges szempontból vizsgálja, hogy mi is lehet az, ami az embereket leginkább "kísérti".


7,5/10
.

Niwrok írta:

.

Ghost Stories

A professzor -Philip legnagyobb megdöbbenésére- mélységes csalódásának ad hangot a Philip által folytatott boszorkányüldözés miatt, hiszen ő éppen azért kerülte az "eltűnésétől" kezdve a nyilvánosságot, mert megértette, mennyire hamis és tudatlan is az, amit csinál. Mert a misztikum, a természetfeletti, a látható világon túli világ igenis létezik, és Cameron azt akarja, hogy ezt Philip is lássa.

Természetesen a Ghost Stories sem fogja megváltani a horror műfaját, különösen nem a közelmúlt filmjeinek tükrében, de attól még kellemesen szórakoztató és borzongató volt, ezeken túlmutatva pedig különleges szempontból vizsgálja, hogy mi is lehet az, ami az embereket leginkább "kísérti".


7,5/10
.

... ezt a szitut alaposan ismerem... csak Sam és Dean Winchesternek nem kell bizonygatni, inkább ők mutatnak másoknak dolgokat (de inkább elterelik arról a köz figyelmét).

Szóval köszi, jó lesz ez egy tripla Odaát epizdnak.


.

.
Remélem legközelebb sikerül meghalnod




A középiskolás Eszter, sok más kamaszodó lányhoz hasonlóan, titokban vonzódik a nála jó tíz évvel idősebb angoltanárához, a korabeli srácokat nagyon észre sem veszi. Ezért amikor a tanár bejelenti az osztály előtt, hogy egy angliai munka miatt családostól elköltözik, a lány szomorú lesz... de csak amíg egy, a férfitól kapott, személyre szóló búcsúüzenetből kiindulva el nem kezdenek csetben beszélgetni. Nyilvánvalóvá válik, hogy a tanár számára sem közömbös Eszter, a napi beszélgetésekből lassan flört lesz, ami a lánynak is imponál... kezdetben. Esztert viszont egyre jobban zavarják a kapcsolat körülményei és egyre követelőzőbb hangvétele, amikor pedig ezt szóvá teszi, olyan események láncolatát indítja el, amik csaknem végzetesek lesznek. Már csak azért is, mert beszélgetőpartnerének is megvannak a maga titkai.

Talán kicsit túlságosan is az általunk nagyon kedvelt 13 okom voltot vártam viszontlátni ebben a filmben, hiszen a címből és a látott előzetesből adta magát a szoros kötődés. Na persze nem annak különlegességét akartam volna újra megkapni, mint ahogy ott volt a kazettákkal (bár itt is próbáltak egy kicsit trükközni azzal, hogy a film nagyjából a felénél szemszöget vált, ami talán a film legizgalmasabb, de egy kicsit nehezen követhető húzása volt), de egy ilyen címből az a része minimum kitalálható, hogy lesz egy túlélt öngyilkossági kísérlet, így a kérdés az volt, hogy mi lesz a körítés hozzá. Én azt hittem, hogy ha már ezt a részét elárulja a cím maga, akkor ezt segít egy kicsit továbbgondolni, például annak a közösségnek a bemutatásával, amelyik képes ilyet leírni; hogy az alap lesz az öngyilkossági kísérlet, és annak utóhatásait mutatja be a film, kitérve persze arra, hogy mi vezetett ehhez a végletes elhatározáshoz. A legnagyobb csalódásom így az volt, hogy a filmnek ott van vége, ahol én azt szerettem volna, hogy igazán elkezdődjön.

Az elvárásokon túl kénytelen voltam elismerni, hogy a film "csak" egy kusza, sokféle érzelmet felvonultató tinidráma akart lenni, és ebből a vártnál picivel sekélyesebb szempontból teljesítette a célját. Bár alapvetően Eszterre koncentrálva mutatja be egy kicsit kívülálló, de a lila haján kívül nagyobb feltűnést nem keltő középiskolás lány hétköznapi problémáit (iskolai, baráti, párkapcsolati és családi szinten egyaránt), mások is szerves részei lettek a történetnek, még ha csak a sztereotípiák szintjén is. Akad itt példány az osztály macsójából (akinek a megszokottakhoz képest még teret is engedtek az érzékenyebb oldalának, nem csupán annak, hogy néha nem fér be a forgóajtón a saját arcától), van bálkirálynő-alapanyag az őt uszályként kísérő udvarhölgyekkel, és nem maradhat ki a fura, félénk kocka sem. A fókusztémaként megjelölt netes zaklatásokra viszont azt hiszem, arányaiban juthatott volna több idő. Mert ugyan többféleképpen is bemutatják, hogy a zaklatásnak milyen trükkjei, válfajai lehetnek egy iskolában (pl: "Ne legyél nyomi, és akkor majd nem fogunk szekálni!"), és melyikre hogyan tud figyelni esetleg egy szülő, de a modern kori csúfolódásra, a mindent elárasztó komment-cunamira és a hatásaira alig jut fél perc.

Ami pedig a megvalósítást illeti, én nagyjából kellemesen elvoltam vele. Ahhoz képest, hogy teljesen saját finanszírozásban készült, nulla forint állami támogatással, még valahol bravúrosnak is nevezhető, mert nincs túlzottan amatőr érzete. A tiniszereplőkön persze tetten érhető a gyakorlatlanság, de mivel kvázi önmagukat kell eljátszaniuk, az esetleg bennük is meglevő bizonytalanságot, vágyat, hiúságot, büszkeséget, dacot és kétségbeesést kell belevinniük a karakterekbe, így a hibák ellenére is életszerűek tudtak maradni. Néha meglepő is ez az autentikusság, mindenféle korhatár-besorolások ellenére például a film tudomásul veszi, hogy a tinik életének is része a meztelenség, legyen az éppúgy erotikus, mint idétlen poénként egy "helikopterezés". A helyszínek és a kellékek esetében sem kellett nagyon túlköltekezni, hiszen a díszlet az iskola meg a gyerekek lakásai, és ami esetleg különlegesség ebben, hogy Eszter mennyire elmerült az anime és a cosplay szubkultúrában. Vizuálisan így elégedett voltam... az "audio" részét viszont nem hagyhatom szó nélkül. Elhiszem, hogy szűk volt a kassza, de ideje lenne rájönnie már néhány magyarországi filmrendezőnek és stábnak, hogy mire találta ki a jóisten az utószinkront, és hogy az nem az a dolog, amit igazán meg lehet spórolni, ha az ember technikai oldalról is értékelhető filmet akar a nézők elé tenni. Mert így a film nem egyszer annyira visszhangos és zajos, hogy alig érteni, miről is beszélnek a szereplők, és olyan kínos dolgokat eredményez, hogy a méterekre ülő srácokat jobban hallani, mint a kamera előtt beszélgető lányokat. Amikor meg a BKV hírhedten csendes buszain zötykölődnek, akkor konkrétan dühítően lóf*szt nem érteni az egészből.

"Kicsit sárga, kicsit savanyú, de a mienk", elintézhetném ennyivel is, mert a tinédzser kor szélsőséges, gyakran változó és végletesen megélt érzelmeit a pár szereplő kapcsolatain és viszonyain keresztül jól bemutatja... de sajnos nem is vállalkozik ennél többre. Pedig a témájában több lenne, mint hogy puszta lenyomat legyen egy fiktív, de mégis könnyen elképzelhető szerelmi sokszög krónikájaként.


7/10
.

Niwrok írta:

.

Remélem legközelebb sikerül meghalnod

"Kicsit sárga, kicsit savanyú, de a mienk", elintézhetném ennyivel is, mert a tinédzser kor szélsőséges, gyakran változó és végletesen megélt érzelmeit a pár szereplő kapcsolatain és viszonyain keresztül jól bemutatja... de sajnos nem is vállalkozik ennél többre. Pedig a témájában több lenne, mint hogy puszta lenyomat legyen egy fiktív, de mégis könnyen elképzelhető szerelmi sokszög krónikájaként.


7/10
.

Köszi az írást, de... nem is tudom.

Annyira nem csigázott fel, ez a poszter meg...

Talán, ha majd egyszer fenn lesz a neten... talán...


.

.
The Walking Dead S8




Bár legtöbbször elkerülhetetlen, hogy a sorozatok a hosszú évadok során veszítsenek újdonságaikból, érdekességeikből, a régóta kísért szereplők miatti szimpátiával ellensúlyozva is a TWD nálam a 7. évadra akkorát esett, amivel talán csak a House of Cards S5 mögött maradt le. Rajongó talán nem voltam, elfogult főleg nem, de trancsírozós társadalmi drámaként mindig tetszett, a díszletté degradált zombik és a pszichopata ripaccsá formált Negan mellett viszont ez egyre inkább háttérbe szorult, és a beígért háború a Megváltókkal sem kecsegtetett sok jóval.

Ahhoz képest meg számomra meglepően kellemes lett a folytatás, már egyszerűen azzal, hogy a korábbi évadokhoz hasonlóan ismét egy új szerepbe kényszerítette Ricket és csapatát. Múltkor éppen ezt spórolták meg, és tompították az egésznek az emberi oldalát a Negan-féle parasztvakítással. Túl éles persze a váltás, hogy a legutóbb még a teljes megadásban és a csicska-létben a túlélést látó Rick, a fegyvert megfogni sem hajlandó pacifista Morgan, és még pár bosszúszomjasabb szereplő olyan szinten begőzöl a Megváltók ellen szervezett rajtaütés, és az abból kialakuló kvázi mészárlás során, hogy nem egyszer egymást kell megfékezniük az Alexandria-Hilltop-Kingdom Szövetség tagjainak... hogy aztán amikor fordul a kocka, ugyanezt kapják vissza. Önmagában az sem egy különösebben izgalmas dolog, hogy az első pár rész nem szól másról (és később is akad egy pár ilyen), mint hogy kb. a többszörösét kilövik annak az ólommennyiségnek, amennyit eddig a sorozatban összesen, és a golyókkal való takarékoskodás helyét átveszi az "unlimited ammo cheat". De nekem már ez is bőven több annál, mint amikor az alexandriai pikniket, az olvasási szabadságra küldött Carolt, vagy a tigrissel turbózott élő szerepjátékos bohóckodást kellett néznem. Ebben legalább ott vannak az emberi dilemmák, például hogy az erő pozíciójából, egy ilyen helyzetben szabad-e egyáltalán hadifoglyokat ejteni. Közben néha már annak is tudtam örülni, ha visszatér az évad a megszokott dolgokhoz, mint Gregory kétségbeesett meghunyászkodása vagy a "psycho lady" trükkjei (hogy ezt a "gyámoltalan nő vagyok..." műsort hányadszor eszik már meg ...), és bármilyen drámaiak is az ezt kísérő események, leginkább elégedettséget éreztem, ahogy a Kingdom körüli hülyeségeket, az egész fantasy-illúziót kíméletlenül kigyomlálták az írók... még ha meg is indokolták a létét, meg alapvetően eddig is értettem.

Csak a közepe táján derült ki, hogy erre koncentrálva a fürdővízzel együtt a komplett bölcsödét is kiöntötték. Annyira rámentek a hadifogoly-kérdésre, hogy akkor minden korábbi tapasztalatot überelve szabad-e azoknak megkegyelmezni, szabad-e azokat életben hagyni, sőt, a sérelmeket, a bosszúvágyat lenyelve szövetséget kialakítani azokkal, akik nem egyszer próbáltak az életükre törni, gyászolókat hagyva maguk után, a racionalitás helyett mindössze a változás és a későbbi együttműködés reményére építve... szóval annyira, hogy már semmi más nem is volt fontos. Például az, hogy az események legalább minimálisan épüljenek egymásra, és ne csak úgy megtörténjenek, és ne minden minden második epizódban gondolkodjak el rajta, hogy elbóbiskoltam-e, mert úgy érzem, kimaradt valami, miközben amúgy olyan jelenetekre van idő, hogy a roncstelepi zakkant picsa arról áradozik a pucér Rick előtt, hogy milyen szép szobrot tudna csinálni róla . Hogy a zombik "mágikusan" bukkannak fel itt-ott, azt már szinte megszoktam (most nem is volt talán olyan, ami feltűnően idegesített volna), ráadásul most már nem is igazán eszközök a háborúban, hanem szimpla akadályok, mint egy bűzölgő húsmassza-fal. Emberekkel ez eddig nem volt divat, a többfrontos, több idősíkon zajló harcban viszont az írók már-már pofátlanul játszanak a nézőpontokkal, azt eredményezve, hogy a szereplők maguk is tanácstalanul kérdezgetik egymástól, hogy mi a frász történt... amik mind arra futnak ki, azzal próbálják többé-kevésbé megmagyarázni, hogy az egész évad gyakorlatilag egy visszaemlékezés.

Nekem pedig ez minden megvalósításra vonatkozó negatívum, minden kínosan nevetséges halál, minden teleportáló szereplő ellenére tetszett, mert visszatért ahhoz, amiben ez a sorozat jó volt, ami hiányzott nekem belőle. Azért, mert ennek a kérdésnek lehet helye egy ilyen világban, és annyira nem volt rossz az ehhez tartozó illusztráció, hogy elkedvetlenítsen. A sok évadnyi arról való moralizálás után, hogy mit kell megtenni egy ilyen világban a túlélés érdekében, vagy csak úgy, mert az ember megteheti, most az a kérdés, hogy hol van ennek a határa, ha van? Mi az, amit egy ember még a túlélését, a kockázatokat tekintve sem tesz meg... bármennyire is benne van, hogy később megbánja? Van itt éppen elég piszkos trükk meg tömegmészárlás ahhoz, hogy fokozatosan megmutatkozzon, kinél hol jön el ez a pillanatnyi megingás, és ehhez nem is kellett volna annyira Carl "guru", akinek az egész évadban az az egyetlen szerepe, hogy a maga kicsit gyermeki naivitásával, kicsit lázadó természetével minden megszokás és rend ellenében képviselje ezt. És ha már "guru", az belefér valahol, hogy mindenki egyre jobban belefárad a háború jelentette öldöklésbe, már olyanokat is kivégezve, akik egy perccel korábban még az életüket mentették meg, és az is, hogy Jézus most aztán teljesen a nevéhez méltóan kezd viselkedni. De Gabrielnél és a puszta közepén a fáról lógó két üvegablaknál már kicsit elgurult az a bizonyos gyógyszer.

A TWD nálam legutóbb olyan mélyre került, ahonnan csak felfelé tudott vezetni az út, azon kívül, hogy a magam részéről elkaszálom a fenébe. Az egy dolog, hogy legalább ahhoz képest jobban tetszett ez az évad, de önmagában is bejött, hogy kevesebb a hülyeség (és ami kínosan idióta volt, azt szinte mind kiradírozták), több a dráma, több a posztapokaliptikus filozofálás, hiszen eddig is ezekért néztem igazán a TWD-t. Majd kiderül, hogy a helikopterrel, a házaló politikussal és a begőzölő Özvegy terveivel ez mennyire lesz elég a folytatásban.


7,5/10
.

Niwrok írta:

.
The Walking Dead S8

A TWD nálam legutóbb olyan mélyre került, ahonnan csak felfelé tudott vezetni az út, azon kívül, hogy a magam részéről elkaszálom a fenébe. Az egy dolog, hogy legalább ahhoz képest jobban tetszett ez az évad, de önmagában is bejött, hogy kevesebb a hülyeség (és ami kínosan idióta volt, azt szinte mind kiradírozták), több a dráma, több a posztapokaliptikus filozofálás, hiszen eddig is ezekért néztem igazán a TWD-t. Majd kiderül, hogy a helikopterrel, a házaló politikussal és a begőzölő Özvegy terveivel ez mennyire lesz elég a folytatásban.


7,5/10
.

Annyira nem is más a pontszám, nagyjából stimmel...

A röhej az, hogy még csak 5 hónap telt el, de már alig emlékszem másra belőle, mint a lövöldözésre. Nekem ez volt eddig a mélypont.


.

.
Éles tárgyak / Sharp Objects S1



"Mi másért is gyilkolna bárki, mint a figyelemért?"


Camille Preaker hiába kiváló újságíró, a gyermekkori traumáinak hagyatékaként hordozott szenvedélybetegségei és az elmúlt időszak tragédiáinak hatására teljesen szétesett az élete. Hogy az önpusztító depresszióból kirángassa, Camille főnöke, és egyben közeli barátja, Curry ráveszi a lányt, hogy egy ígéretes ügyben végezzen háttérkutatást, ami hogy, hogy nem, "véletlenül" pont Camille szülővárosában történt, ahol a családja most is él. Bár maga az ügy meglehetősen bizarr, hiszen egy tinilány eltűnéséről szól, és hogy ez hogyan függ össze egy egy évvel korábbi, brutális gyilkossággal, amiben szintén egy tizenéves lány volt az áldozat, Curry abban bízik, hogy az otthoni környezet, az anyja, a nevelőapja és a féltestvére közelsége jó hatással lesz Camille-ra... de ez csak azt jelenti, hogy mennyire nem ismeri sem Camille-t, sem a családját, sem Wind Gap város közösségét. Alig érkezik meg, Camille-t kísérteni kezdik az emlékek, leginkább arról, hogy hogyan élte meg a húga elvesztését, és minél több idő tölt Camille ezen a helyen, annál több seb szakad fel. Camille-nek pedig aztán bőven akadnak sebei.

A Gillian Flynn könyveiből készült feldolgozások nem először kapnak helyet nálunk, és ha akadtak is problémák/problémáink ezek egy-két szempontjából, a Holtodiglan és a Sötét helyek is izgalmas drámát építettek egy-egy női karakter köré, amiket erősen megfűszerezett a krimi és a thriller is. Libby és Amy mellé érkezett meg most Camille (Amy Adams alakításában), akinek a személyiségében ugyanúgy meghatározó szerepet játszik a múltbeli veszteség, az anyjával való kapcsolat, és az, ahogy ezek rányomják a bélyegüket a viselkedésére, a gondolkodására... és ezúttal a testére is. Ennek mozaikjai fokozatosan derülnek ki az egyes részekből, ide értve a húgával való szoros kapcsolatát és a rehabon történteket, és azt, ami leginkább meghatározó a lánynál, azaz hogy vagdossa magát. Amíg azonban Amy-nél ez a naplós narráción, Libby-nél pedig a rég elfeledett gyermekkorának epizódjain keresztül jó ritmusban, fokozatosan derülnek ki a múlt darabkái, Camille esetében ez olyan, mint valami stroboszkóp... és ez nekem inkább kellemetlen volt, mint elgondolkodtató. Szeretem a filmbeli kirakósokat, de ezek a pár képkockányi bevágások sokáig annyira nem kötődnek sehova, mert csak lassan derülnek ki, hogy mi mire utalás, hogy nekem ez így zavaró volt, főleg az, hogy Camille-nek szó szerint minden utcasarokról, minden erdei tuskóról, minden falon végigfutó repedésről vannak emlékei, asszociációi.

A városka és Camille családja ugyanis szintén megér egy misét; mind gondoskodtak róla, hogy ne váljanak könnyen felejthetővé. A visszaemlékezésekből látszik, hogy a Calhoun-ház Camille húgának halála előtt sem volt éppen egy szívmelengető otthon, különösen hogy Mariont elég gyakran kínozták görcsrohamok, a mostani helyzetben viszont képtelen voltam szabadulni attól a hasonlattól, hogy ez egy babaház. Ott van Adora (Patricia Clarkson), az anya, aki próbál kizárni minden negatív érzést és gondolatot a házból (azt sem hagyja, hogy Camille az életéről vagy a munkájáról meséljen), így viszont a csendes, szinte egész nap zenét hallgató férjével és a harmadik lányával, Ammával úgy élnek, mint egy érzelmeitől megfosztott színházban. Amma persze a házon kívül lázadó tiniként feszegeti a határokat, de otthon nincs pardon, mindenki betegesen ragaszkodik ehhez a mázhoz. Adorának pedig nem csak otthon van meg ehhez a hatalma, hanem földbirtokosként és az egyik leggazdagabb család leszármazottjaként sokan vannak kiszolgáltatva neki, legyenek azok a helyi hatóságok vagy akár a barátnői. Előbbi csak azért volt problémás, hogy Adora és a seriff között milyen a viszony, mert így -hiába hirdeti magát krimiként- az Éles tárgyakban sokkal inkább a nyomozás hiánya az, ami meghatározza az eseményeket, gondolva itt például a fiatal, külsős nyomozóra, aki mindenhol csak falakba ütközik. A film egyik konfliktusát éppen az adja, hogy a városka már előre eldöntötte, hogy ki kit tart a gyilkosnak, csak sajnos bizonyíték "hiányában" eddig megúszta a "rohadék", és ebbe mindenki behelyettesíti, akit éppen gondol; alapvetően az a "megoldás", hogy mindkét esetet rákenik egy-egy férfira a lányok közeléből, és ezzel a lakosok a maguk részéről el is intézték a dolgot, a "vádlottak" meg persze tehetetlen dühükben egymást kezdik szekálni néma gyűlölettel.

Csakhogy hiába az egyszerre mély és szerteágazó cselekmény, erre a sorozatnak az időtartama még így is rengeteg, és ez maga után húzza az összes többi problémát. Már a Sötét helyek és a Holtodiglan is hajlamos volt elkalandozni a maguk nagyjából két órájában, de az Éles tárgyakhoz képest mindkettő zsugorfóliába volt csomagolva. Nem mondom azt, hogy nem tett hozzá minden jelenet egy-egy újabb árnyalatot Camille és a többi szereplő kapcsolatához, vagy hogy egyébként nézhetetlenül unalmas részek lettek volna bármelyik epizódban... de azt igen, hogy ezek az árnyalatok néha annyira megkülönbözhetetlenek lettek, hogy már inkább önismétlésnek, túlmagyarázásnak hatnak. Például jól is néz ki, meg hangulatos is a fesztiválos-megemlékezéses epizód, hiszen csomó minden megtestesül benne az egész város múltjából és groteszkségéből, ahogy mondjuk iskolai színjátékként bemutatják egy gyereklány szenvedését, megerőszakolását a hősiesség és a hagyomány jegyében... de ezt a véresebb részleteken és a konföderációs bál habos-virágos nyári ruháinak kavalkádján kívül már mind elmesélte addigra a "babaházon" belüli babaház, ami a sorozat egyik legkifejezőbb szimbólumává nőtte ki magát, pedig már első pillantásra is könyveket mesélt el önmagában. És ugyanígy szükségtelennek tartottam Camille osztálytalálkozóját a gimis barátnőkkel, vagy éppen a sokadik éjszakai kiruccanást a helyi bárba és a sokadik whiskey és vodka elfogyasztását is ennyire kihangsúlyozni, mint ha addigra nem lett volna bárki számára egyértelmű, hogy Camille az alkoholizmust is megnyerte magának a többi kínja mellé.

Bármennyire is izgalmasnak tartom továbbra is Gillian Flynn női karaktereit, és bármilyen profizmussal vitte is képernyőre ezt az HBO, egyszerűen megint nem tudok mit kezdeni egy ilyen forgatókönyvvel, főleg így 7 órára elnyújtva nem. Egy olyannal, ami krimiként csak bűvészkedik a nyomokkal, ami drámaként ennyire kerüli az érzelmek kifejezését és kitörését, és ami ilyen szinten hagy figyelmen kívül mindenféle magyarázatot a történtekre, csak azért, hogy a vontatott, önismétlő felvezetést követően szemérmetlenül a sokkolásra tudjon játszani a fináléjában.


6/10
.

Niwrok írta:

.
Éles tárgyak / Sharp Objects S1

"Mi másért is gyilkolna bárki, mint a figyelemért?"


Bármennyire is izgalmasnak tartom továbbra is Gillian Flynn női karaktereit, és bármilyen profizmussal vitte is képernyőre ezt az HBO, egyszerűen megint nem tudok mit kezdeni egy ilyen forgatókönyvvel, főleg így 7 órára elnyújtva nem. Egy olyannal, ami krimiként csak bűvészkedik a nyomokkal, ami drámaként ennyire kerüli az érzelmek kifejezését és kitörését, és ami ilyen szinten hagy figyelmen kívül mindenféle magyarázatot a történtekre, csak azért, hogy a vontatott, önismétlő felvezetést követően szemérmetlenül a sokkolásra tudjon játszani a fináléjában.


6/10
.

Hogy te honnan szedsz ilyeneket....


Nem baj, ha nem csináltál olyan nagy kedvet hozzá?


.